Csorba Béla
Az Újvidéki Televízió Napjaink címû mûsorában szerepelek, részben a koszovói rendezés, részben a magyar ügyek kapcsán. Elõször úgy hírlett, ellenfelem Józsa László lesz, késõbb Egeresit említették. Aztán Egeresi a rossz idõjárás – pedig a fõutak szárazak voltak, csapadék reggel óta nem volt – örve alatt nem jött, hanem otthonról, telefonon szólt hozzá a kérdésekhez. Legalábbis egy ideig, mert azután megszakadt a vonal. Talán jobb is neki, mert eléggé mellébeszélt, sõt még az albánok mentalitására is tett egy kétértelmû megjegyzést.
A szerkesztõségben várakozva hallottam az alábbi, karakterisztikus viccet:
Az Úristen magához rendeli Clintont, Jelcint és Milo evicet. "Gyermekeim! Annyi bajt okoztatok az emberiségnek, hogy én azt már meguntam. Tudatom veletek, hogy tíz nap múlva vége lesz a világnak. Most pedig menjetek haza, és jelentsétek be a végzetes hírt népeiteknek, hogy legyen idejük a bûnbánatra." – Miután hazatértek, Clinton tévébeszédet tartott: "Van egy jó hírem, meg egy rossz. A jó hír az, hogy tegnap magához rendelt az Úristen, a rossz pedig az, hogy kilenc nap múlva világvége lesz." – Jelcin azonnal a Dumába hajtatott, és megtartotta expozéját. Így szólt a képviselõkhöz: "Van egy kevésbé rossz meg egy rossz hírem. A kevésbé rossz az, hogy tegnap, korábbi elképzeléseinktõl eltérõen kiderült, mégiscsak van isten. A rossz pedig az, hogy kilenc nap múlva világvégét tart." Milo evic elnöki rezidenciájába sajtóértekezletet hívott össze, és közölte az újságírókkal: "Van két jó hírem. Az egyik az, hogy meghívásomra tegnap az Úristen hozzám látogatott, a másik pedig, hogy sikerült kilenc nappal elhalasztanom a világvégét."
Tegnap este feltûnõ a csend és nyugalom a faluban. Négy és fél éves lányommal, Violával délelõtt kibicikliztem a temerini piacra. Szokatlanul gyér a forgalom. Két szerb kofaasszony egymást biztatva a NATO ellen fenekedik, máskülönben szerb szót alig hallani. Egy ismeretlen férfi megállít, és azon inzisztál, mondjam meg, lezárták-e a határt, mert õ két héten belül megkapja a vízumot Kanadába, ahol egy kõolajkutató állomáson fog dolgozni. Mondom neki, nincs tudomásom a határzárlatról, de minden pillanatban bekövetkezhet. Erre erkölcsi fölháborodásának ad hangot: ezt vele nem tehetik meg, honnan veszik ehhez a jogot, ha õ megkapja a kanadai papírokat, akkor õt kötelesek kiengedni… Kora délután a magyar nagykövetségrõl, majd a Határontúli Magyarok Hivatalából keresnek. Megnyugtatom õket: nincs pánik. Délután fénymásolatokat készíttetek Otto Pankok Christus zerbricht das Geewehr címet viselõ metszetérõl: a halottaiból feltámadt Krisztus térdén kettétöri a katonapuskát. Nem tudom, lesz-e idõnk és alkalmunk terjeszteni, de megpróbáljuk. A magyaroknak nem kell részt venniük ebben a háborúban, minél kisebb veszteségekkel túl kell élnünk az elõttünk álló napokat, heteket.
Este a feszültség és a csend tapasztalható, különösen Milo evic beszéde után válik nyilvánvalóvá mindenki elõtt, hogy bombázás lesz.
Nyolc óra öt perckor szól a feleségem, a magyar kereskedelmi televízió jelzi: megindult a támadás Jugoszlávia ellen. Felhívom ismerõseimet: még senki sem tudja. Matuska Marci (nyolc óra tíz perckor): "Én hallottam négy nagy robbanást a hegyekbõl". Felhívom a Szirmai Mûvelõdési Egyesületet – lányaim éppen ott vannak táncpróbán –, egy fiú, valami Laci veszi fel: – Szólj a gyerekeknek, hagyják abba a próbát, rakétákkal lövik Újvidéket, menjen mindenki haza! Ekkor már üvölt a sziréna, sõt hatalmas fény villan déli irányból. Ez elég közelrõl jöhetett, Újvidék északi részérõl. Kerékpárra ülök, és a gyerekek elé sietek, csak úgy, mezítlábas papucsban. Félúton találkozunk, nincs bennük félelem, még nem tudják, miben vesznek részt. Az utcán iszonyatos forgalom indul meg: ki-ki ismerõseihez, rokonaihoz rohan, gyalog, biciklin, gépkocsin. Az égen csak a csillagokat látni, s hallani a bombázók lassan halkuló, tompa moraját. Mindenki nyugtalan, a szerbek láthatóan jobban félnek. Ahogy jövök hazafelé, az egyik szerb kereskedõ – aki férjétõl eltérõen nekem még az életben nem köszönt – most hangosan viszonozza a "dobro veXe"-t. Felhívom Pancsovát. Balassa Júlia: szirénák, pánik van, hatalmas robbanást hallottak. Ez vagy a finomító, vagy az Utva repülõgyár. Az egész toronyházban csak õ és Feri maradtak a helyükön, mindenki más az óvóhelyre menekült. Ágoston Bandit többször hívom, végre éjfél felé jelenti, éppen most ért haza Magyarországról. Amerre jött, az utak mentén végig állnak az emberek, és nézik a déli égbolton a "tûzijátékot".
Korán ébredek. Az utcán hallom a boltba igyekvõ asszonyoktól, hogy reggel fél négy felé is volt légitámadás. A legtöbb ember a magyar tévémûsorok elõtt töltötte az éjszakát.
Kilenc óra után az MTV 1-bõl keresnek, s információt kérnek a helyzetrõl. Késõbb hallom, hogy sugározták is. Mondanivalómat úgy formáltam, hogy ne keltsek pánikot. A riporter a végén nekem szegezi a kérdést: – És mire készül az önök szervezete?
Mit lehet egy direkt kérdésre felelni úgy, hogy ne jelentse fel magát az ember? De hazudni sem akarok: – A VMDP véleménye, hogy a tartalékosoknak és a katonaköteleseknek meg kell tenniük, hogy elkerüljék az értelmetlen háborúban való részvételt. Errõl jut eszembe: Kasza tegnap reggel Havas Henriknek körülbelül ugyanerre a kérdésére állítólag ezt mondta: Mit tehet egy párt, ha a haza védelmérõl van szó?
Ma reggel ismét pánikkeltõ nyilatkozatot adott a Kossuthnak, amit még megtetézett körülbelül a következõkkel: Azt megértjük, hogy Magyarország meg akarja védeni saját légterét, de ezzel (értsd: hogy átadták a magyar légteret a NATO-nak) feláldozták a vajdasági magyarokat.
Hát így gondolkodik Kasza, aki tudat alatt bizonyára érzi, hogy Milo evic bukásával neki is hamarosan üt a végórája.
Konrád György: A bombázás nem hoz megoldást. A Beta hírügynökség alapján a Magyar Szó mai száma ezt írja: Konrád György magyar író, a berlini Mûvészeti Akadémia elnöke tegnap erélyesen bírálta a NATO-t, amiért tervbe vette a szerbiai katonai célpontok bombázását. A DPA hírügynökségnek adott interjújában kijelentette, hogy a bombázás nem hoz semmiféle megoldást.
"Ahelyett, hogy megakadályozná a humanitárius katasztrófát, a NATO még nagyobbat fog elõidézni", szögezte le Konrád.
"Amíg Törökországban a NATO egyáltalán nem veszi figyelembe a kurdok szeparatista törekvéseit, Szerbiában kiveszi részét az albánok szeparatista céljainak megvalósításában, és démonizálja a szerbeket", mondta a magyar író.
Meggyõzõdése szerint a jugoszláv célpontok bombázása Európa szívében hasonló helyzetet teremthet, mint amilyen Vietnamban. Konrád György véleménye szerint Szerbia lakossága szembe fog szegülni minden megszállással.
"Közép- és Kelet-Európában a demokratikus rendszereket békés eszközökkel teremtették meg. Erõszakos úton nem hozható létre demokrácia", állapította meg a magyar író.
Konrád György okfejtése bizony túlságosan is sok sebbõl vérzik. Ellentmondásos. Féligazságokkal teli nyilatkozat. Egyben van csak igaza, abban, hogy rámutat a NATO következetlenségére a kurdok ügyében. Ideális esetben – ha van ilyen a politikában – ugyanis a NATO-nak a kurdok mellé kellene állni, és meg kéne zabolázni Törökországot. Úgy, ahogyan most Milo evictyel teszik. Másrészt nem démonizálják a szerbeket: Milo evic eszközei ugyanis valóban démoniak. (Lásd: Vukovar, Bielina, Srebrenica, Zepa…) És az sem igaz, hogy erõszakos úton nem hozható létre demokrácia. A román "forradalomra" most szándékosan nem hivatkozom. De ötvenhat? Vagy hogy egy megfelelõ analógiánál maradjak: Konrád már elfelejtette, hogy Hitlerrel milyen eszközökkel számoltak le? Bizony, a legbrutálisabb erõszakkal. És azt mégsem mondhatja, hogy végül nem sikerült Németországban demokráciát teremteni.
Délelõtt fél tíz és tíz között támadás éri a maevicai (heréskerti) laktanyát. Feleségem szerb kolléganõje sírva jelenti: az éjszaka két civil ruhás bekísérte katonaköteles fiát a péterváradi laktanyába. Bezdánból jelentik, hogy 300 embert hívtak, illetve hívnak be a napokban. Balassa Júlia jelenti Pancsováról, hogy a helyi televízió felszólította a tartalékosokat, azonnal jelentkezzenek gyülekezési helyükön. A déli órákban ismét csapást mértek a batanicai repülõtérre.
Az éjszaka szétlõtték a kulai elosztóközpontot és a zombori repülõteret. Kulán van a piros sapkás biztonsági szolgálati alakulatok ("specijalni") kiképzõközpontja. (Ez olyan, mint egykor Magyarországon az ÁVH különhadserege.) Sepsey (Szabadka): A 18–55 éves férfiakat nem engedik ki az országból. Matuska (Újvidék): Nem jelent meg a Danas ellenzéki napilap. Budisava: Részleges mozgósítás van. Temerin: Géppisztolyos rendõrök szétkergették a csütörtöki heti piacot.
Csányi Erzsi szól, hogy bezárt az egyetem. Pedig ma kaptunk volna fizetést! Késõbb küld egy faxot a könyvéhez írt recenzióval, hogy parafáljam. Visszaküldöm a Kulturni Centar faxszámára. Kérdem, mit tud a Maevica elleni támadásról. Kiderül, hogy azt sem tudja, hol van: – Várj, megkérdezem Simonékat. – (S. Grabovacról, a szerb íróról van szó.) Hallom, amint a Simon ezt mondja: – Pa da. Erzsi: – Most már tudom, hogy miért kellett a pincébe mennem, amikor szirénáztak. "Ó, szent együgyûség!" Voltaképpen irigylem Csörét. Recseg-ropog körülötte a világ, õ meg a Textúrák címû tanulmánykötetével bíbelõdik!
Este a Kossuthon interjú Kaszával. Bejelenti: mai ülésén a szabadkai képviselõ-testület elítélte a NATO-t. (Méghozzá egyhangúlag!)
Hét órakor megszólalnak a szirénák. Újvidéket nem érte találat, legalábbis úgy tûnik. Kilenc óra felé fölöttünk zúgtak, s fõleg Belgrád irányába tartottak, vagy onnan jöttek észak felé. Valószínûleg a fõváros környékét támadják. Fél tíz felé még hallani a morajlást. Tíz elõtt felhívom Balassáékat: a Karaburma környékét verik.
A belgrádi tévé esti mûsorában Peter Handkét mutatják, aki valahol arról szónokol, hogy hamarosan az egész világ Szerbia és Jugoszlávia lesz. Azt azonban diszkréten "elhallgatja" a kamera, hogy hány ember elõtt deklamál az osztrák író, akit a boszniai tömeggyilkosságok sem rendítettek meg elvakult szerbpártiságában. Ez a szerbbarátság azonban most a milo evici diktatúra igenlését jelenti. Ez még akkor is így van, ha látnivaló, hogy az USA-t – mondani sem kell – korántsem csupán emberi jogi és kisebbségvédelmi szempontok vezérlik.
A szerb lakosságot a propaganda az orosz támogatással ámítja el. De elgondolkodtató a magyar kereskedelmi kettes (TV2) nagyon finom hangulatkeltése is a NATO-hadviselés ellen. A ma esti mûsorban például egy keményen kisminkelt nõ ezt mondja: Ha az oroszok beavatkoznak, akkor Magyarországnak vége.
Este Páll Sándor nyilatkozik az újvidéki rádió magyar mûsorának. Mondanivalójának lényege: Magyarország pont most igyekezett a NATO-ba, amikor nyilvánvaló volt, hogy Jugoszlávia konfrontálódni fog a katonai szövetséggel. Ezenkívül Magyarország a NATO teljes jogú tagjaként vétójoggal rendelkezett, és meg tudta volna akadályozni a légicsapást, és feltételként szabhatta volna meg, hogy azonnal kezdjenek tárgyalásokat a vajdasági magyarság sorsáról. Hogyha Orbán Viktor minden magyar miniszterelnökének vallja magát, el kell számolni az itteni magyar koporsókkal is.
Páll már készíti a fészkét. Siet Kasza után.
Délután Sziveri – emléktábla-koszorúzás. (Jancsi 45 éves lenne…) Amikor a ház közelébe érek, felbõg az Ökrész-kocsma tetején a sziréna: légiriadó. Ennek ellenére megtartjuk az emlékezést, 25–30 ember van jelen. Balogh Sándor elõször elmondja A Kos jegyében-t, azután én mondok egy beszédet Losoncz Alpár helyett, aki még nem jött haza Pestrõl, majd ismét Sanyi következik a hihetetlen aktualitást kapott Bal-Kánon-nal. Ezután a szomszéd ház udvarán iszogatunk, beszélgetünk. Persze a fõ téma a háború. Halljuk, ismét Belgrádot verik a NATO gépei.
Reggel telefonálnak: Az éjjel féltéglát dobtak N. B. gépkocsijára a Rákóczi Ferenc utcában. A kocsi az udvarban állt, jugoszláv rendszámú. Föltételezik, hogy mivel korábban egy magyar rendszámú kocsi is gyakran állt a házuk elõtt, szerb huligánok lehettek a tettesek.
Cenaj albán pék üzletének kirakatát a Petõfi utcában ismét betörték, akárcsak tegnap és tegnapelõtt éjjel is.
Déltájban három rácsos ablakú katonai teherautóra leszünk figyelmesek. Minden bizonnyal arra szolgálnak, hogy beléjük gyûjtsék a kényszermozgósítottakat. Körültelefonáljuk az embereinket, jó lesz, ha vigyáznak.
Este furcsa vegyszerszagra leszünk figyelmesek. Erõs délkeleti szél fúj. Felhívom a pancsovaiakat, elmondják, hogy tegnap találat érte az egyik Belgrád környéki vegyiraktárt, az épület még mindig ég, a kossava (a Vaskapu felõl fúvó igen erõs délkeleti szél) valószínûleg ennek a bûzét hozza át a Bácskába. Szódabikarbónás, vizes zsebkendõvel kell védekezni ellene. Zomborból jelentik, hogy ma hajnalban ismét találat érte a röpteret. A nyugat-bácskai fiúkat Aleksa antic (észak-bácskai falu) közelében állomásoztatják a páncélosoknál. Nagy az izgalom, mert úgy tudják, bemérték õket.
1999. március 28., 0 óra 50 perc
Két jókora robbanásra ébredek. Közvetlenül fölöttünk hallani a gépeket. Ez valahol a közelben robbanhatott.
Reggel kenyeret, újságokat veszek. A Magyar Szóban benne a hír, hogy megkoszorúztuk a Sziveri-emléktáblát. Ebben a feszült légkörben talán ez is megnyugtató. Lányaim jókora barkákkal a templomba igyekeznek. Késõbb hallom tõlük, hogy a virágvasárnapi körmenet ezúttal elmaradt, a légiriadó miatt nem merték megtartani. "Nem szabad tíz embernél többnek gyülekezni." (Ez csacsiság, és a templom körüli egyházi körmenetekre nem vonatkozik.)
Az éjjel, mint várható volt, több embert elvittek, egy K. nevezetû férfit állítólag meg is vertek eközben. (Ezt a hírt estig nem sikerült ellenõriznem, a család bezárkózott, senkinek sem nyitnak ajtót.) V. Cs.-t traktorral és pótkocsival mozgósították, azt mondták, két hónapig ne várják vissza. (Közben a tavalyi kukoricája még betakarítatlanul áll a határban.) E. Z.-t gépkocsivezetõi beosztásban mozgósították. Péntekrõl szombatra virradóra 45, szombatról vasárnapra virradóra pedig 37 embert vittek el. "Szigorúan ügyelve a nemzetiségi összetételre" – mint hírlik.
Az újvidéki rádió ismertette azokat a szankciókat, amelyek a mozgósítási parancs megtagadóira vonatkoznak. Az öttõl húsz emlegetése mellett többször említették a halálos ítéletet is. Vagyis folyik a megfélemlítés. Úgy látszik, gyér a felhozatal. A nagy kardcsörtetés ellenére a szerbek sem igyekeznek hadba vonulni. A fiatal férfiak többsége nem otthon alszik éjszakánként. Ebben legalább nincs különbség szerb és magyar között.
Rádióhír: Koszovón folyik a népirtás. Rugova háza lángokban áll. Pesten az Alba Kör és Lastic Péróék Jugoszlávia mellett tüntetnek, és tiltakoznak, amiért Magyarország biztosítja a reptérhasználatot. De miért nincs az Alba Körnek egy szava sem az albánok érdekében? Idõközben megtudom, hogy az éjszakai robbanások a cseneji (falu Újvidéktõl északra) repülõtér felõl jöttek. Sebesültek is vannak, legalább kettõ. Õket ide, a temerini egészségházba hozták be. A támadásról állítólag az újvidéki televízió is beszámolt, õk azonban nem a cseneji repülõtérrõl, hanem az Illancs-pusztai szövetkezeti majorságról beszélnek, s áldozatokat is emlegetnek. (Az egyik áldozat állítólag egy nádalji tartalékos szerb fiú.)
Szóbeszéd szerint az éjszaka négy katona halt meg, amikor a repülõtérhez közeli radarállomást szétlõtték. "Csak három percig mûködött."
Magyar Szó, 3. oldal: Egyhangú elítélés.
"Bo ko Pero evic, a Tartományi Végrehajtó Tanács elnöke tegnap fogadta a Vajdaság területén élõ nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok szervezeteinek és egyesületeinek képviselõit. Az ülés után közleményt adtak ki, amelyben a tartomány területén élõ etnikai csoportok egyhangúlag és határozottan elítélik a NATO-légicsapásokat, melyekkel az agresszor a nemzetközi jog rendelkezéseit megszegve rátámadott egy szuverén államra."
És vajon ki vett részt a magyarok közül e bájcsevegésen? Hát Bosnyák István, a JMMT (Jugoszláviai Magyar Mûvelõdési Társaság) elnöke, és Vicsek Károly, az Újvidéki Színház igazgatója…
Torgyán József (Kossuth Rádió): "Eddig semmilyen jel nem mutat arra, hogy a vajdasági magyarok hátrányos helyzetbe kerülnének a sorozáson." A vajdasági magyarság hátrányos helyzete éppen abban nyilvánul meg, hogy tagjait ugyanolyan arányban elviszik katonának, mint a többieket, noha ez nem az õ háborújuk! Egyébként éppen tegnap hívtak fel bennünket Kosovska Mitrovicáról, egy kiürített albán házból: bizony, a magyarokat is bevetik a harcokban, sõt! Részt kell venni az etnikai tisztogatásokban is.
Különben Újvidéken és Belgrádban karneváli hangulat van. Rockegyüttesek, népi zenekarok, sportolók, színészek deklamálnak a NATO ellen. S meg sem fordul a fejükben a saját felelõsségük az elmúlt tíz év soviniszta politikájáért. Engem ezek a délutáni és esti mulatságok a középkori haláltáncokra emlékeztetnek. Míg dühöngött a pestis és egész városok haltak ki szinte az utolsó szálig, folyt a bor, és állt az örömünnep. De hát a kisgyerek is lényegében ugyanezt teszi, ha fél a sötétben: dalol, s ha már a rettegéstõl szorul a torka, fütyörész.
Szegény, szerencsétlen, elbutított szerb nép! Micsoda árat kell fizetned a józanodásért! És meddig tart, amíg a gyilkos ideológiának írmagja sem marad a közéletben? Németországban ehhez egy emberöltõ kellett. Lehet, hogy itt még attól is több idõbe telik?