Ellopták a fákat valakik
elvitték a felhôt törölték a házat
vadnyulakkal teli a zsebük

zsákban cipelik köveinket a mikulások
boldog ünnepük lesz valakiknek
anyaföldükkel tele a szájuk

a mi szemünkben sincsen semmi jó
üres a szemünk védtelen
jaj annak aminek neve van
azt elfelejtheted

Új látvány támad napnyugatról
betör és betölt
minden hiányt kivattáz az idegen mezô
a kölcsönkapott táj pénzen vett panoráma
s nincsen rá szavunk ismeretlen minden katona

Kimaradunk a teremtésbôl
szólíthatnánk akár cirmos komának
a vérehulló fecskefüvet
a nádszál is érintetlenül
áll tovább mint egy laktanya

ôrgébics avagy gyöngyhalász
lehetne velünk azonos
mégsem a miénk
csak éppen teljes és örök
csak éppen nádszál egyedül

a mi szemünkben sincsen semmi jó
véres kendôként tapad rá a látvány
világát elveszi
ismeretlen minden katonánk
anyafölddel teli a szájuk
tömve a szemük

a mezô távoli széles napnyugatra
hatalmas hosszú téglaépület
vaskeretes ablakai mögött lisztes félhomály
nézed vakon szavakkal tapogatod
Kimondod végre ez a házam
és ettôl nyomban összedôl

Jaj annak aminek neve van
azt elfelejtheted