Szlovákia politikai megosztottsága

A jelenlegi politikai választóvonal Szlovákiában sajátos módon nem a baloldal illetve a jobboldal, a liberálisok illetve a konzervatívok, az önálló Szlovákia hívei, illetve ellenzôi, hanem Vladimír Meciar hatalomrajutása óta elsôsorban a kormánykoalíció és az ellenzék között húzódik. Ez esetben nem csupán a köztük folyó hatalmi harcról, hanem a demokrácia megôrzését és erôsítését, avagy a demokratikus elvek elnyomását és elvetését célzó kormányzás dilemmájáról kell beszélnünk. Vlado Krivy a FOCUS elemzései alapján ezt tényszerûen is alátámasztja a Domino efektnek adott interjúban (1997. május 9-ei szám). Szerinte ez a politikai választóvonal egyszersmind a demokrácia és az autoritárius rendszer híveit is elhatárolja egymástól.

Minden lényeges kérdés fokozatosan ennek a meghatározó vitának rendelôdött alá, így a politikai történések és gondolatok, a pártprogramokban megfogalmazott különbségek, a miniszterelnök és a köztársasági elnök közötti régóta tartó ellentét, a jellegzetes szlovák-szlovák vita arról, hogy ki a jobb szlovák, sôt, még a magyar-szlovák ellentét értelmezése is. Egyedül a Demokratikus Baloldal Pártjának néhány vezetô személyisége próbálja továbbra is is klasszikus baloldal-jobboldal szemszögébôl osztályozni a jelenlegi szlovák fejlôdést, némi teret hagyva ezzel a két újonnan elhatárolódott tábor közötti manôverezésre.

1997-ben is ez a választóvonal határozta meg a szlovák politikai hadszíntér valamennyi megmozdulását, s minden politikai ellentét megoldása presztízskérdésként vetôdött fel, miközben a kormánykoalíció nem riadt vissza a hatalmát erôsítô ilyen-olyan eszközöktôl sem. Kihasználva az általa felügyelt intézményi kereteket, visszaélve az ezek nyújtotta lehetôségekkel a politikai ellentétet fokozatosan az intézményi válság síkjára terelte. És "ez az intézményi válság Szlovákiában az utóbbi néhány hónapban a rossznál is rosszabbra fordult" – állapítja meg a kelet-európai jogállapotokat áttekintô tanulmány Szlovákiára vonatkozó fejezete (East European Constitutional Review, 1/1997, 27. oldal). Ily módon számos – egyébként normális – politikai probléma látványos botránnyá dagadt, megrendítve a honi demokratikus viszonyok stabilitását, s ez rossz színben tüntette fel Szlovákiát a külföld elôtt. Elég felemlítenünk a legutóbbi idôszakból a Gaulieder-ügyet, a kétnyelvû bizonyítványok betiltását a magyar tanítási nyelvû iskolákban, a népszavazás végkimenetelét, stb., stb.

A népszavazás-ügy rövid összefoglalása

A két szlovák politikai tábor nagy összecsapására a májusi népszavazás alkalmával került sor. A kormánykoalíció 1997. február 14-én elfogadtatta a parlamenttel azt a három kérdést, amelyek közül az elsô Szlovákia NATO-ba való belépését, a másik kettô pedig ennek a megkérdôjelezését fogalmazta meg, figyelmeztetve a Szlovákiát fenyegetô vélt veszélyekre (mint a nukleáris fegyverek és a katonai támaszpontok elhelyezése). Az ellenzék fölöslegesnek találta az elsô kérdést, a másik kettôt pedig félrevezetônek. Szerinte az így megrendezett népszavazás csupán arra szolgálhat, hogy igazolja Szlovákia kimaradását a NATO-bôvítés elsô hullámából.

Az ellenzék – a Demokratikus Baloldal Pártja kivételével – a közvetlen elnökválasztást követelô sikeres aláírásgyûjtési akciójával fejezte ki elsôdleges érdekeit. A köztársasági elnök – jogkörébôl adódóan – összekapcsolta a két problémakört egy négykérdéses népszavazássá. A népszavazást megelôzô kampányban az ellenzék átvette a kezdeményezést mind a négy kérdést illetôen: a választóknak azt javasolta, hogy az elsô (NATO-ba való belépés) és a negyedik (közvetlen elnökválasztás) kérdésre igennel válaszoljanak. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom szándékosan mellôzte a kampányban való részvételt, a másik két kormánypárt pedig mind a négy kérdésre a nem választ javasolta.

A közvéleménykutatások elôrejelzései több mint ötven százalékos pozitív eredményt jósoltak, ami egyértelmûen az ellenzék gyôzelmének számított volna.

A kormány az utolsó pillanatban jogellenes módon beavatkozott a népszavazás elôkészületeibe, és utasította a belügyminisztert (aki a népszavazás gyakorlati lebonyolítását felügyelte), hogy vonja vissza a szavazólapokról a negyedik kérdést. Így az elkövetkezô jogi és szervezési káosz eredményeképpen a népszavazáson mindössze a szavazásra jogosultak nem egészen tíz százaléka vett részt. A Központi Választási Bizottság értékelése szerint a népszavazást meghiúsították. A belügyminiszter ellen számtalan feljelentés érkezett, s az ellenzék mind a mai napig hiába követeli a leváltását, illetve az egész kormány lemondását. Mindössze egyetlen kormánytag vonta le a konzekvenciát a kudarcba fulladt népszavazásról, éspedig Pavol Hamžík külügyminiszter, aki röviddel a történtek után lemondott megbízatásáról.

A demokrácia vége Szlovákiában?

A meghiúsított népszavazással kapcsolatban néhány radikálisabb publicista olyan hangokat hallatott, hogy ez már a kormány antidemokratikus offenzívájának a kicsúcsosodása, tehát elérkezett a demokrácia vége Szlovákiában. Például Luboš Palata a Mladá fronta dnes május 7-ei számában a következôket írja: "Szlovákia a népszavazás meghiúsításával túllépte azt a határt, amely elválasztja egymástól a demokratikus és az antidemokratikus államokat... Szlovákia a hét végén átlépte a Rubikont... Tizenkettô múlt öt órával." A Domino efekt május 30-ai számában Karol Wolf erre mintegy rákontrázott, amikor "Meciar végérvényesen leírta magát és Szlovákiát" címû cikkében megállapítja. "A múlt heti népszavazási bohózatot követôen Szlovákia az antidemokratikusnak minôsített európai államok sorában találta magát."

Az effajta expresszív megfogalmazások rendkívül leegyszerûsítôek és megtévesztôek lehetnek. Szerencsére vezetô ellenzéki politikusaink és a köztársasági elnök ezúttal tartózkodóbban fogalmaztak a kérdést illetôen, és differenciált értékelést adtak a meghiúsult népszavazást eredményeirôl. A kritikus hangnem ellenére egyikük sem beszélt a demokrácia végérôl Szlovákiában.

E tekintetben jellemzôek az Európai Unió és képviselôi állásfoglalásai is. Maga az Unió kijelentésében "nyugtalanságát fejezte ki a népszavazást kísérô események kapcsán", s figyelmeztette a szlovák kormányzatot, hogy "tartsa tiszteletben a jogállamot és a demokratikus társadalmat megerôsítô alapelveket". A nyugtalanság kifejezése azonban nem azonos egy olyan állásponttal, amely a demokrácia végét állapítaná meg Szlovákiában.

Az Európai Unió befolyásos képviselôje, Herbert Bösch szerint a "népszavazás kétségkívül nem erôsítette az Unió Szlovákia politikai stabilitásába vetett hitét", és "ezek az események ártottak Szlovákia jelentôségének s azon igyekezetének, hogy mihamarabb elérje az uniós tagságot... Mi az Európai Uniót olyan tagállamokkal szeretnénk bôvíteni, amelyekben a demokrácia szilárdan meggyökerezett, s ebbôl a szempontból a szlovákiai népszavazás számtalan kérdést vet föl". Ez esetben a "demokrácia szilárd gyökerei", vagyis a demokrácia stabilitása Szlovákiában "problematikusnak nevezhetôek, nem pedig (legalábbis egyelôre) ennek a puszta meglétérôl vagy hiányáról van szó.

Az Európai Unió megbízottja, Hans van den Broek is legutóbbi pozsonyi látogatásakor a következôket mondta: "Az Európai Unió már jóval a meghiúsult népszavazás elôtt mélységes aggodalmát fejezte ki a szlovák politikai intézmények helyzetét illetôen. A népszavazást követôen csupán megállapítottuk, hogy a jogállam és a demokrácia nem rendelkezik Szlovákiában kellôen mély gyökerekkel."

Nem kétséges, hogy a szlovák kormány beavatkozása a népszavazás lefolyásába mélységesen antidemokratikus lépés, hasonlóan számtalan korábbi lépéséhez is. Nem kétséges az sem, hogy a demokrácia elmélyítése és megszilárdítása szempontjából ez a lépés kifejezetten destabilizáló lehet. "Nem tartjuk szilárdnak a demokráciát abban az esetben, ha olyan intézmények jogait és kötelességeit, mint az államelnök és az alkotmánybíróság vagy a központi választási bizottság, megkérdôjelezheti a kormányzat", mondta Hans van den Broek. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy Szlovákia már nem számít demokratikus országnak, azaz, hogy már nem szabad, totalitárius állammá lett.

Ugyanezt fejtette ki "Léteznek-e még a demokrácia alapjai Szlovákiában?" címû írásában Soòa Szomolányiová is, aki arra a kérdésre, hogy a demokrácia kudarcáról kell-e beszélnünk, a következôket válaszolta: "Úgy gondolom, még nem. Bár ez most nevetségesnek tûnhet, de mindaz, amivel ma szembesülnünk kell, még mindig a demokrácia konszolidálódásának a problémaköréhez tartozik. A legokosabb tehát óvakodni a végletes értékelésektôl, a hisztériakeltéstôl, avagy a vészjelek bagatellizálásától (Domino efekt, 1997. június 13., 4. oldal).

Szerencsére a demokrácia alapjai sokkal kiterjedtebbek és mélyebbek annál, semhogy egy meghiúsított népszavazás vagy egyéb antidemokratikus "kilengések" megsemmisíthetnék. A demokráciától való eltérés lehetôségei az adott országokban sokkal változatosabbak, mint hogy egyszerû dichotómia segítségével minôsíteni lehessen az országban uralkodó rendet.

A demokráciaellenes "kilengések" gyengítik és destabilizálják ugyan magát a demokráciát, azonban amíg nem zavarják meg és nem semmisítik meg a rendszer alapjait, van mód a védekezésre a mûködô demokratikus mechanizmusok segítségével. Még a fejlett nyugati társadalmakban is elôfordul, hogy a kormány, illetve ennek szervei és tagjai idôrôl idôre megpróbálják kijátszani, sôt, durván megsérteni a demokratikus játékszabályokat. Itt most elsôsorban a rendszer felkészültségérôl van szó, s arról, hogy hogyan képes leszámolni az adott válsághelyzettel.

A demokratikus rendszer alapjai különféle típusok és fejlettségi fokozatok meglétét teszik lehetôvé az egyes országokban. Így egyaránt demokráciának számít Svédország és Törökország is, holott senki sem állíthatja, hogy mindkettônél azonos típusú és fejlettségi szintû demokratikus berendezkedésrôl beszélhetünk.

Robert Dahl, David Beethan és más politológusok pontosan és egészében véve azonosan határozták meg a demokrácia alapvetô jegyeit, és az európai intézmények ennek alapján fogalmazták meg kritériumaikat. Szlovákia megfelelt ezen kritériumoknak, és bekerült az Európa Tanácsba: az Európa Tanács valamennyi tagállama demokratikus ország. Szlovákia ezen felül egyike lett az EU tíz társult tagállamának, továbbá a NATO-bôvítés jelöltjei között is szerepel. Ukrajna, Moldávia vagy Albánia nem felel meg a fenti követelményeknek, ezért az említett csoportokba nem kerülhettek be.

A szlovák demokrácia mértéke

Kételkedni Szlovákia jelöltségében, aminek az utóbbi idôben tanúi lehettünk, s mely folyamat a meghiúsult népszavazással tetôzött, csupán annyit jelent, hogy kikerültünk a rangos elsô csoportból. Az Egyesült Államok külügyminisztere, Madelaine Albright szerint ezeknek "a jelölteknek a lehetô legmagasabb mércének kell megfelelniük, amíg sor kerülhet a NATO-ba való csatlakozásukra".

Ami az uniós tagságot illeti, ennek az a feltétele, hogy az érintett ország stabil, a demokráciát biztosító intézményrendszerrel, jogállami keretekkel rendelkezzen, s tartsa tiszteletben az emberi és kisebbségi jogokat – amint ezt az EU 1993-as koppenhágai dokumentuma rögzíti. Vagyis éppen ezek azok az elvek, amelyeknek az alapvetô megsértése a népszavazás meghiúsításával csúcsosodott ki Szlovákiában. Hans van den Broek szerint az Európai Unió elvárja, hogy a szlovák kormány helyrehozza ezt a hibát olyan egyértelmû és szemmel látható lépések megtételével, amelyek a jogállamiság és a demokratikus folyamatok megerôsítését tûzik ki célul.

Hol helyezkedik el most Szlovákia? A megbízható s a Nyugat számára mérvadó Freedom House többéves elemzései alapján még mindig a szabad, demokratikus országok közé sorolja hazánkat, s valószínûleg így lesz ez a jövôben is. Már csak az jelent problémát, hogy az EU tíz társult tagállama között a sor legvégén kullogunk. 1996-ban csupán Románia követett minket a részben szabad országok kategóriájában. Nem vitás, hogy a legutóbbi román stabilizációs, illetve szlovák destabilizációs törekvések során Románia elôrelépett, mi pedig hátrább kerültünk, azonban a nem szabad, tehát antidemokratikus országok közé még nem tartozunk. Ez utóbbi csoportba a Freedom House pl. Észak-Koreát sorolta.

Az észak-koreai viszonyoktól egyelôre még távol állunk, azonban a legutóbbi rangsoroláskor a szabad, demokratikus államok csoportjában elfoglalt utolsó helyünk azt igazolja, hogy a Freedom House értékelése szerint jelentôsen lemaradunk az EU avagy a NATO tagállamai, illetve a tagságra eséllyel pályázó országok mögött.

A Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország, Szlovénia, sôt még Litvánia is a dobogó második helyét foglalják el a szabad, demokratikus országok közösségében, miközben elsô "helyezést" még egyetlen társult tagállam sem érhetett el. A kategórián belül azonban már olyan tagállamokkal hasonlíthatóak össze, mint Franciaország, Németország, Görögország és Olaszország. A harmadik "helyezettek" Bulgária, Észtország és Lettország, viszont nekik az Európai Unióban és a NATO-ban nem akad hozzájuk hasonlítható partnerük, és hasonló helyzetben van Szlovákia is a dobogó negyedik fokán. (A felhasznált adatok forrása: Mette Skak: Demokratic Consolidation in East Central Europe, Aarhaus 1996.) Madelaine Albright és Hans van den Broek tehát a fönntebb felsorolt tények alapján jelentették ki, hogy a tagság elérésének nagyon magasak a követelményei. A bôvítésnek Albright asszony szerint nem gyöngítenie, hanem erôsítenie kell a szövetséget, ezért csakis a jelenlegi tagállamokhoz hasonló, fejlett demokratikus viszonyokkal rendelkezô országok nyerhetnek oda felvételt. Az egyetemes európai állampolgárság feltétele Hans van den Broek szerint az, hogy "az EU-tagságra pályázó államoknak nem csupán hirdetniük, hanem a napi politikai gyakorlatban is alkalmazniuk kell a minél szélesebb körû demokrácia elveit".

Tehát, ha józanul és minél pontosabban szeretnénk értékelni helyzetünket a tíz társult tagállam körében, nem szabad sem megszépítenünk, sem pedig fölöslegesen eltorzítanunk a valóságot. A Nyugat és politikusai még mindig a szabad és demokratikus országok közé sorolják hazánkat, még ha a sor legvégére szorultunk is. A mi alapvetô feladatunk most a demokrácia konszolidálása Szlovákiában, valamint a demokráciát és a jogállamiságot biztosító – ugyancsak megingott – intézményi stabilitás helyreállítása.

A meghiúsított népszavazást követôen kulcskérdés elôtt áll az ellenzék: hogyan tovább. Egyre sürgetôbben közelednek az 1998-as választások (tavasszal a köztársasági elnököt, ôsszel a parlamentet választjuk újjá.) A népszavazás-ügy után az ellenzék még azt is mérlegelte, hogy az "állampolgári engedetlenség" útjára lépjen-e, avagy a legális struktúrák kereteiben mûködjön-e tovább. Végül az utóbbi alternatívát választotta, s ennek értelmében "az ellenzék reakcióját a demokratikus erôk összefogása, az állampolgárok mozgósítása és a választásokra való intenzív felkészülés jellemzi majd". (Idézet Jozef Fígelnek, a Kereszténydemokrata Mozgalom alelnökének a Sme l997. június 10-i számában közölt nyilatkozatából.) A döntés meghatározó lehet az ellenzék további stratégiája szempontjából, bizonyára továbbra is kulcskérdésnek számít majd, hogy mindez hogyan módosul irányelvekké, konkrét politikai lépésekké. Azonban mindaddig, amíg abból az alapállásból indulunk ki, hogy továbbra is szabad, demokratikus országnak számítunk, a meghatározó orientácó a helyzet legális, demokratikus eszközökkel történô helyreállításában, a kormányzatnak az ellenzék általi legális ellenôrzésében, illetve a hatalomért folytatott legális versengésben fejezôdik ki. A mai szlovák politikai belharcok tétje tehát az, hogy a kormányzat ne léphesse át azt a határt, amelyen túl az ellenzékre a börtön vagy az illegalitás vár.

Mert ezen a határon túl már a nem szabad, antidemokratikus országok sora kezdôdik, s ezekben már egészen más eszközökkel folyik a hatalmi harc.