Pozsonyligetfalusi lakásunk ablakából éveken át láthattuk a vasfüggöny ránk esô részét, s túloldalon az ausztriai Köpcsény (Kittsee) templomtornyát illetve a Királyvártát (Königswarte) a Lajta hegység elsô dombjait. Vasárnaponként, amikor nyugati szél fújt hallhattuk a misére hívó harangszót is. Az évek során hányszor vágytunk megérinteni a közelit, a láthatót, a hallhatót, az akkor mégis elérhetetlent. A határ – és a rendszer – elválasztott.

A nyolcvanas évek elején a csehszlovák kommunista vezetés hivatalos értékelése szerint a magyar kulturális politika eltért a szocializmus fô irányvonalától, ezt követôen egyik napról a másikra évekig drasztikusan korlátozták a magyarországi utazást védve bennünket az "eltévelygéstôl". Egyszerû halandók számára szervezett turistautak és hivatalosan igazolt családi események látogatása maradt az egyetlen lehetôség egy baráti szocialista ország meglátogatására, rokoni, baráti kapcsolatok ápolására. A határ a rendszeren belül is korlátozott.

Évtizedeken keresztül hidak torzói, megszakadt utak jelezték Magyarország és Csehszlovákia, ma Szlovákia és Magyarország között az egykori természetes kapcsolatok irányait és azok megszakadását. A negatív szimbólummá változott Esztergom-Párkány közötti csonka-híd, rendszerek, hatalmi érdekek játékának eredményét, a határok átjárhatóságának nehézségét példázza Közép-Európában. Több mint fél évszázaddal a második világháború után, nyolc évvel a rendszerváltást követôen, az Európai Unió támogatása ellenére még csonka a híd, a vita nem ült el körülötte, ahogy túl sok a kérdés a magyar-szlovák kapcsolatok esetében is. Még nem épültek újra a régi utak és hidak, melyek összekötöttek bennünket.

Most ismét határok újrafogalmazásának a küszöbén vagyunk, megeshet, hogy egy idôre (?) azt az országot, melynek állampolgára vagyok gazdasági és biztonsági szempontból kialakuló határ választja el attól az országtól, amelynek nyelve az anyanyelvem. Úgy vélem, ez nem lehet érdeke sem polgártársaimnak, sem "nyelv-társaimnak", nekem kisebbségi helyzetben lévô szlovákiai magyarnak biztosan nem az.

A társadalomtudományi kutatással foglalkozó pozsonyi Mercurius Kutatócsoport, mely 1992 májusában jött létre, eddig elsôsorban az interetnikus kapcsolatok, a szlovákiai magyarok helyzetéhez kötôdô témák kutatásával foglalkozott, melynek eredményei kötetek formájában jelentek meg, tagjaink tudományos konferenciák, szemináriumok szervezésében vettek részt.

A budapesti Pro Minoritate Alapítvány "A posztkommunizmus nyomorúsága" címmel meghirdetett I. Szlovákiai Nyári Szabadegyetemének társszervezôségére irányuló felkérését örömmel elfogadtuk. Úgy gondoljuk, közös felelôsségünk a problémák tisztázására irányuló párbeszéd elôsegítése, különösen akkor, amikor ismét "határhelyzetben" vagyunk, magyarok és szlovákok egyaránt.

A NATO és az Európai Unió bôvítésének küszöbén, a bekerülés illetve kimaradás alapkérdésére adott válasz alapvetô fontosságú és meghatározza a kölcsönös kapcsolatokat. A másik kihívás Szlovákián belül a jogállamiság, demokrácia viszonyai között milyen alternatívát lehet nyújtani a kisebbségi helyzetben lévô közösségek és a többség együttélésének jogi, intézményi rendezésére a jelenlegi helyzethez képest. Végül milyen módon lehet megtölteni tartalommal kölcsönösen elônyösen a két ország között meglévô jogi kereteket.

Keressük a közös válaszokat az elôttünk álló kihívásokra, ne engedjük, hogy egymásnak ugrasszanak bennünket, hogy bárki megakadályozza természetes kapcsolatok kialakulását, mûködését, utak és hidak újraépítését.