A román-magyar viszony biztonságpolitikai vonatkozásainak két szintjét különítem el és kísérlem meg bemutatni.

1.) Az egyik a bilaterális szint, amelyben Románia és Magyarország viszonyának biztonsága a két ország belpolitikai helyzetének alakulásától függ.

2.) A második szint a „nagypolitikai" szint, amelyben a Románia és Magyarország közötti biztonságos viszony egy vagy több nagyhatalom szerepvállalásától függ.

A két szintet nyilván csak az elemzés kedvéért választottam szét, a valóságban ezek egymásra tevôdnek.

Nézzük elôször a bilaterális viszony szintjén értelmezett biztonság problémáját. A címben szereplô „demokratikus biztonság" ezen a szinten tulajdonképpen pleonazmus. Hiszen két állam viszonya legalábbis a XX. század végén Európában akkor válik biztonságossá, ha mindkét államban az intézmények – a parlamentektôl a kormányokon és a helyi önkormányzatokon keresztül a különbözô jogintézményekig – a demokrácia értékrendje és szabályai szerint mûködnek. A biztonságnak alapvetô feltétele az államok demokratikus berendezkedése. A biztonság tehát, ha azt a Románia és Magyarország közötti viszony kapcsán értelmezzük, csak „demokratikus" lehet. S ezzel természetesen azt is állítjuk, hogy annak oka, hogy a román-magyar viszonyból hiányzik a biztonság, Románia, vagy Magyarország, vagy mindkét állam „demokráciadeficitjében" rejlik.

A két állam közötti viszony konszolidálásának, stabilizálásának útja mindkét állam „demokráciadeficitjének" kiküszöbölésén keresztül vezet. Ha bármely politikai szereplô – legyen az magyarországi vagy romániai magyar, román, vagy bármely nagyhatalom – a román-magyar viszony biztonságának megteremtésére törekszik, bizonyos fokig ezt az utat lesz kénytelen követni. De hadd lássuk, miben is áll ez a biztonság érdekében kiküszöbölendô „deficit" Románia és Magyarország esetében.

1989 eredményeként Romániában és Magyarországon elkezdtek mûködni a demokrácia legfontosabb intézményei. Ez óriási eredmény, s jelentôségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Ezek az intézmények azonban többnyire olyan formák, melyeket nem eredeti, lényegi tartalmuk tölt ki. A kétségkívül szabad választásokon, melyek a demokrácia formális szabályai szerint zajlottak, a román és a magyar választók többsége paradox módon nem a demokrácia, hanem az autoritarizmus értékrendjét magukénak valló politikai erôket juttatta hatalomra. Romániában azokat, melyek a teljesíthetetlen szociális igéretek mellé nacionalizmust, Magyarországon 1994-ben pedig azokat, melyek a szociális demagógia mellé érdekes módon „organizatorikus" értékeket kevertek. A szociális demagógiát, a nacionalizmust és a „szakértelmet" – utóbbi sajátos magyar találmány – viszont nem lehet „lefordítani" a mûködô parlamentáris demokrácia fogalmaira. Ezeknek semmi közük a jogbiztonsághoz, az alapvetô emberi -és szabadságokjogok tiszteletben tartásához, a bírói függetlenséghez, a sajtószabadsághoz. A demokrácia müködését nem ismerô választók – honnan is ismernék 45 év államszocializmus után? – többségükben olyan politikai erôkre adták le a voksukat, melyek a demokrácia mûködésének szempontjából semleges értékeket hirdettek, valójában egy felbomlófélben levô totális rendszer szülöttei és informális mûködtetôi. A román és a magyar „képlet" eddig a pontig azonos. Ezen a ponton túl azonban elválik egymástól.

Romániában demokratikus választások révén egy parlamentáris rendszer kulcspozícióiba egy valójában nem demokratikus értékrend: a nemzeti kizárólagosság „értékei" is bekerültek. Ilyen pozícióban a nacionalizmus egyrészt széles körü támogatottságot jelent a hatalomgyakorlók számára. Olyan elemrôl van itt szó, mely kétségkívül stabilitást kölcsönöz a román politikai rendszernek. Másrészt azonban a nacionalizmus kisebbségellenességet, illetve más nemzettel vagy nemzetekkel való szembenállást jelent. Ez pedig mindenképpen olyan elem, mely instabilitást épít be a rendszerbe. A nacionalizmus a mai Romániában nagyobb belpolitikai stabilitás biztosítására képes a tömegtámogatottságot nélkülözô pôre autoritarizmusnál, ugyanakkor kisebbségellenességénél, illetve más nemzettel vagy nemzetekkel való szembenállásánál fogva mintegy kódolja a rendszerbe a belpolitikai és a külpolitikai instabilitás valamilyen arányú keveredését. Ha tehát román oldalról vizsgáljuk a román-magyar viszony biztonságát, a biztonság hiányának okaként a „demokráciadeficitet", ezen belül pedig fôként a kulcspozícióban elhelyezkedô nacionalizmust nevezhetnének meg.

Magyarországról szólván a mai magyar hatalom a legcsekélyebb mértékben sem támaszkodik a nacionalizmusra a támogatottság megszerzése, illetve megtartása során, hanem sokkal inkább e nacionalizmus elleni küzdelem bajnokának tüntetve fel magát, a magyar nacionalistákkal mint „rendbontókkal" szemben lép fel. A magyar nacionalizmus inkább ürügyül szolgál a mai magyar hatalom számára, hogy az autoritárius eszközök használati körét bôvítse.

Közvetett úton tehát a maga során a román-magyar viszony alakulása is befolyásolja a magyar belpolitikai erôviszonyok alakulását. De míg a román hatalom, mûködésének logikája szerint, a támogatottság megszerzéséhez és megôrzéséhez „kénytelen" kisebbségellenes, illetve más nemzet ellen irányuló jelszavakat hangoztatni, addig a magyar hatalomnak a retorika szintjén mindenképpen megbékéléspártinak, a más nemzetek barátjának kell mutatkoznia. A magyar hatalom mûködésének logikája azonban nem zárja ki, hogy a román hatalom magatartása a valóságban hozzájáruljon támogatottságának fenntartásához, amennyiben a román hatalom – kisebbségellenessége és magyarellenessége révén növelve a magyar nacionalisták súlyát – ürügyet szolgáltat a magyar hatalom számára a „kemény" fellépésre a „rendbontó" nacionalistákkal szemben.

A magyar „demokráciadeficit" a román-magyar viszony kapcsán értelmezve legelsô sorban azonban a magyar külpolitika dezorientáltságában érhetô tetten. A döntéshozó helyzetben levô politikai erôk Magyarországon, nem támaszkodhatván a demokrácia értékrendjére és szabályaira – hiszen, mint fentebb említettük, nem ezek állnak a magyar politikai rendszer középpontjában -, nem olyan szögbôl szemlélik a román politikai rendszert, melybôl kapcsolódási pontokat lehetne találni a „demokratikus biztonság", vagy egyszerûen a biztonság közös megteremtéséhez. îgy fordulhatnak elô olyan abszurd helyzetek, hogy a magyar kormány alapszerzôdést kíván kötni azzal a román kormánnyal, melynek támogatottsága megôrzése szempontjából elemi érdeke bizonyos fokú magyarellenesség fenntartása, s mely mûködésének logikája szerint nem a román-magyar „történelmi megbékélésben", hanem a Magyarországggal szemben elért diplomáciai sikerben érdekelt. Magyar oldalról vizsgálva a román-magyar viszony biztonságát, a biztonság hiányának okaként a magyar „demokráciadeficitbôl" fakadó dezorientáltságot jelölhetjük meg.

* * *

Vessünk most egy pillantást a nagypolitikai környezetre, melyben a román-magyar viszony biztonsága fölvetôdik. Új fejlemények tanúi vagyunk, hiszen a második világháborút lezáró rendezés, mint tudjuk, 50 évre szólt, és ez az idô épp letelt. Románia és Magyarország, valamint a román-magyar viszony alakulása szempontjából négy új tényezô érdemel különös figyelmet: a.) az USA befolyásgyarapítása a Balkánon, és talán Közép- és Kelet-Európában is, b.) nyilvánvalóvá vált Németország gazdasági túlsúlya Közép- és Kelet-európában és a legtöbb balkáni államban, c.) Oroszország befolyásának jelentôs gyengülése Közép- és Kelet-Európában és a Balkánon, és d.) az USA, Németország és Oroszország érdekeinek ütközése a fent említett térségben.

Attól függôen, hogy e három állam érdekei miként érvényesülnek, a román-magyar viszony alakulását meghatározó fejleményeknek négy reális változatát képzelhetetjük el:

a) mind Magyarország, mind Románia német befolyási övezetbe kerül. Ezt Németország mindkét államban jelen levô gazdasági érdekeltlségei valószínûsítik Történelmi okonál fogva Németország csak úgy tudná érvényesíteni bármely másik államra, így Magyarországra és Romániára kiterjedô befolyását, ha eljátszaná a demokrácia zászlóvívôjének szerepét a befolyása alá vont államokban. Ha tehát ez a forgatókönyv valósul meg, a fentebb taglalt „demokráciadeficit" nagy valószínûséggel mind Romániában, mind Magyarországon kiküszöbölôdik. Vagy úgy, hogy a jelenleg hatalmon levô politikai erôk magukévá tesznek egy tisztán demokratikus értékrendet és ennek alapján alakítják ki játékszabályaikat, vagy átadják helyüket más, ilyen értékrendet és játékszabályokat magukénak valló politikai erôknek. A két ország biztonságának garantálásához nem lenne szükség további tényezôkre, viszonyuk konszoliidálódhatna. Ilyen körülmények között a román-magyar viszonyt ma olyannyira megterhelô nemzeti kisebbségi kérdés intézményes rendezése sem jelentene többet egy technikai kérdés megoldásánál, az európai demokráciákban sikeresnek bizonyult gyakorlat mintájára.

b.) Mind Magyarország, mind Románia az USA befolyási övezetébe kerül. Az USA-nak nincs szüksége arra, hogy a demokrácia zászlóvivôjeként tüntesse fel magát, és minden valószínûség szerint megelégedne a demokratikus formák Patyomkin-falujával Magyarországon és Romániában. A két állam biztonságát nem közvetetten, a demokrácia tartalmán vagy lényegén keresztül, hanem közvetlenül garantálná, a keletkezô konfliktusok feloldására összpontosítva befolyásának érvényesítésével. Jó példa erre a napokban keletkezett görög-török konfliktus és annak feloldása. Az USA által garantált biztonság csak perspektivikusan nevezhetô „demokratikusnak", amennyiben az amerikai demokrácia intézményei esetleg alakítanak a magyar és román környezeten.

c.) Magyarország amerikai vagy német, Románia orosz befolyási övezetbe kerül. Ebben az esetben a mostani helyzet tartóssá válik. Oroszországnak nem áll érdekében a hatalom nacionalista legitimációjának megváltoztatása, hiszen ez kellô stabilitást biztosít a román politikai rendszernek. Az orosz mozgástér ugyanakkor viszonylag széles marad Romániában, amennyiben a többség-kisebbség érdekellentétet bármikor ki tudja használni befolyása érvényesítése érdekében. A román-magyar viszony „állóháborúvá" válik, hiszen Magyarország bármennyire is a demokrácia értékrendje és szabályai szerint igyekszik alakítani belpolitikai rendszerét és külkapcsolatait, a román hatalomnak nem áll majd érdekében a még kezelhetô szinten tartott, a belpolitikai stabilitást nem veszélyeztetô magyarellenesség (Magyarország-ellenesség és magyar kisebbség-ellenesség) megszüntetése. Hiszen ennek felszámolásával a román hatalom egyik fontos legitimációs forrását veszítené el, mondhatni megkérdôjelezné önnön létjogát. A román-magyar viszony nyilván e forgatókönyv életbe lépése esetén a mindenkori amerikai-orosz, illetve német-orosz viszonyt képezné le, és a demokratikus biztonság fogalmát nagy fenntartásokkal lehetne e viszonyra alkalmazni.

Összegezve a román-magyar viszony kapcsán értelmezett „demokratikus biztonság" fogalmáról elmondottakat: a két államban tapasztalható politikai fejlemények kétségessé teszik, hogy ezen államok önmaguk erejébôl képesek viszonyuk stabilizálására, konszolidálására. S hogy hogyan alakul ez a viszony a nemzetközi környezet befolyása alatt, az az új nagyhatalmi alku függvénye.

[Vissza az Pro Minoritate honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]