Bevezetés

A külföldi tôkebefektetéseket alapvetôen fontosnak tekinthetjük a közép-kelet-európai átalakuló országok gazdasági modernizációjában, a Nyugathoz való felzárkózás meggyorsításában. A tôkebefektetések hatásairól sok ellentmondásos vélemény hangzik el. Az viszont biztos, hogy akármekkora volumenû külföldi tôke települ is be valamely országba, annak pozitív vagy negatív hatásai elsôsorban attól függnek, hogy az érintett országok miképpen tudják a külföldi tôkében rejlô modernizációs hatásokat becsatornázni és kompatibilissé tenni a közép- és hosszú távú gazdaságpolitikai célokkal. Magyarország a rendszerváltás kezdete óta, fôleg a stabil politikai környezet és a törvényi háttér rendkívül gyors megteremtése következtében élen jár a külföldi tôke becsábításában. 1995-ig minden évben Magyarországra érkezett a legtöbb külföldi befektetés. 1996 ebbôl a szempontból fordulópontnak tekinthetô, hiszen a Lengyelországba beáramló mûködôtôke ebben az évben közép-európai rekordot döntött meg. Az egyes országokba beáramló tôke viselkedésében sok hasonlóság, de számos eltérés is megfigyelhetô. A külföldi tôke szempontjából Magyarország, Lengyelország és Csehország számított eddig igazán fontosnak, a többi országban hol a bizonytalan politikai háttér és a kiszámíthatatlan törvényi változások (Szlovákia), hol a gazdaság lassú szerkezeti átalakítása (Románia, Bulgária), hol a külföldi tôkével szemben követett „barátságtalan" stratégia (Szlovénia), hol pedig a háborúk vagy a teljesen bizonytalan gazdasági-politikai háttér (Szerbia, Horvátország, a volt Szovjetunió országai) okozták a külföldi tôke tartózkodó magatartását.

Az említett élenjáró három ország 1996 végéig a Közép-Kelet-Európába beáramlott külföldi tôke 65–70 %-át vonzotta magához. A jövôbeni tôkebeáramlási tendenciákat felbecsülve azt állíthatjuk, hogy ez a három ország a korábbi tôkebevonási ütemet képes lesz tartani (fôleg Lengyelország azonban sokkal dinamikusabbá válhat ezen a területen), míg Romániában és Szlovákiában a közeljövôben fog kiderülni, hogy milyen irányba indul majd el a gazdaság fejlôdése, amivel párhuzamosan fog a tôkebeáramlás is alakulni. A legnagyobb potenciállal természetesen Oroszország és Ukrajna rendelkezik, hiszen két olyan hatalmas piacról van szó, amelynek kiszolgálása minden profitvadász cég álmainak a netovábbja.

Közép-Európa országai a rendszerváltás után teljes erôvel elkezdték kiépíteni azt az új kapcsolatrendszert, amelytôl gazdaságaik gyors felvirágoztatását várták. Ennek legkézenfekvôbb módja a Nyugattal, elsôsorban az Európai Unióval fenntartott kapcsolatok gyors elmélyítése volt. Az EU országaival való kereskedelmi- és tôkekapcsolatok szorosra fûzésében kiemelkedô szerep hárul Németországra. Ez az az ország, amely leginkább érdekeltnek tekinthetô abban (és rendelkezik is a megfelelô gazdasági erôvel ahhoz), hogy a közép-európai országokat saját holdudvarába vonva versenyképességét erôsítse, piaci lehetôségeit bôvítse és ezáltal megôrizze, tovább szilárdítsa európai vezetô szerepét. Németország egyesítésével az ország súlypontja is keletebbre mozdult el. Berlin, dinamikus fejlôdésével hamarosan Közép-Európa fôvárosává válik. Ez a fôváros pedig sokkal közelebb található Varsóhoz vagy Prágához, mint Párizshoz vagy Londonhoz. Ezzel párosulnak azok a történelmi-gazdasági hagyományok, amelyek Németországot Közép-Európához fûzik, és még ha számos negatív történelmi beidegzôdést is idéznek fel, elevenek és alapvetôen fontosak ebben a térségben. Szemmel látható, hogy az Európai Unió központja biztosan csúszik kelet felé. Ebben a helyzetben Közép-Európa és Oroszország Németország természetes, olcsó termelési bázist képezô háttérterületévé válik, úgy, ahogy pl. Mexikó vált az USA számára. Németországnak teljes mellszélességgel részt kell vennie Közép- és Kelet-Európa gazdasági életében. Erre predesztinálja az, hogy a német a világ harmadik legerôsebb gazdasága, harmadik helyen áll a külföldön befektetet tôke nagyságát tekintve, és második az országok külkereskedelmi rangsorában.

Németország az ország egyesítése után a kommunizmus bukásával üresen maradt közép-európai régióba igen ambiciózusan lépett be. Számos kereskedelmi és gazdasági egyezményt kötött Közép-Európával, és a közép-európaiak EU-integrációs szándékainak legerôteljesebb támogatójaként lép fel. Közép-európai stratégiájában három elem vegyül egymással. Az elsô, hogy a fejlett Európa határait sikerrel tolja keletebbre és ezáltal „távolabb" kerüljön Oroszországtól. A második, hogy szoros, szinte baráti kapcsolatokat ápoljon Oroszországgal. A harmadik, hogy az élesedô világpiaci versenyben továbbra is megôrizze azt az élenjáró szerepet, melyet az elmúlt évtizedek során sikerült kivívnia.

Külkereskedelmi kapcsolatok

Németország lényegében az összes közép-kelet-európai ország számára a legfontosabb külkereskedelmi partnert jelenti. Részesedése az érintett országok külkereskedelmében mind export, mind pedig import oldalon jóval 25 % felett van, és a kereskedelem növekedésének dinamikája felülmúlja az országok összkereskedelem-bôvülésének az ütemét. A Közép-Európa és Németország közötti széles körû és szoros kereskedelmi kapcsolatok egyrészt nyilvánvalóan magyarázhatók a földrajzi közelséggel, illetve a történelmi hagyományokkal, ám arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy Németország a világ második legjelentôsebb expor-tôre. Nagyon sok európai ország számára is ô a legjelentôsebb kereskedelmi partner, így nem meglepô, hogy a kelet-európai térség számára is hasonló fontossággal bír a német gazdasági kapcsolat. A rendszerváltás után a német gazdaságpolitika növekvô érdeklôdéssel fordult a közép-kelet-európai régió felé, és ezzel magyarázható, hogy a kereskedelmi forgalom drámai növekedése nemcsak a magyar–német viszonyban valósult meg, hanem a többi ország, de elsôsorban Csehország és Lengyelország esetében is. A Németországba irányuló kivitel dinamikus növekedése több ok együttes hatásának köszönhetô. Az elsô és legfontosabb ok a KGST kereskedelmének felbomlása után jelentkezô erôteljes piacváltási kényszer. A hagyományos kereskedelmi kapcsolatok beszûkülése, a közép-európai országok mind gazdasági, mind politikai értelemben vett „egymástól való megszabadulási" kényszere fokozottan fordította a régió vállalatainak érdeklôdést Nyugat-Európa és ezen belül is legkézenfekvôbb piaca, Németország felé. A dinamizálódást elôsegítô tényezôk között meg kell említenünk a német piacra való belépés lehetôségeinek és a kereskedelmi forgalom feltételrendszerének a javulását. A Társulási Egyezmények tetô alá hozása, illetve a vámlebontási ütem koppenhágai felgyorsítása után egyre kedvezôbb feltételek alakultak ki a közép-kelet-európai országok számára a német-EU piacra való belépés tekintetében. Az export dinamizálását segítette elô a külkereskedelem liberalizálása ezen országokban, ami a termékforgalomban résztvevô cégek számát gyorsan és nagymértékben megnövelte. Ennek a lehetôségnek a segítségével sok olyan kapacitás jelent meg, amely a kölcsönös termékforgalomban új árualapot és forrásokat biztosított. A Németországba irányuló kivitel drasztikus növekedését mégis a legnagyobb mértékben a közép-európai országokba irányuló német tôkeexport segítette elô.

Közvetlen mûködôtôke-befektetések

Az érintett országok legtöbbje esetében Németország nemcsak a külkereskedelmi forgalomban tölt be kiemelkedô szerepet, hanem a tôkeáramlási kapcsolatok terén is a legfontosabb partner. A német befektetôk magyarországi (és más közép-európai) befektetéseinek legerôsebb motívációja a piac- és termelésbôvítés igénye, valamint a termelési költségekkel kapcsolatos megtakarítás lehetôsége, illetve igénye. Mivel a belátható jövôben nem várható, hogy Magyarországon, illetve a többi közép-európai országban a munkaerôköltségek meg fogják közelíteni a németországit, ezért a német cégek további jelentôs beruházásaira lehet számítani. Ez azt is jelenti, hogy a magyar–német kereskedelmi kapcsolatok egyik kiemelkedôen fontos dinamizáló tényezôje továbbra is a külföldi befektetés lesz.

Németország Közép-Európában és a volt Szovjetunió országaiban a legnagyobb külföldi befektetô. 1989 és 1995 között az összes befektetéseknek kb. a 23 %-át valósította meg. Ez az összeg azonban mindössze 6 %-át teszi ki az ugyanebben a periódusban megvalósított, összes külföldön eszközölt német tôkebefektetésnek. Ez azt is jelenti, hogy a földrajzi közelség ellenére a német cégek azért meglehetôsen óvatosak a kelet-közép-európai piacokra való beruházásaik tekintetében, és más utat követnek, mint pl. az olyan cégek, amelyek gyorsan, egyetlen akció keretében akarják a piacot teljes egészében megszerezni. A német cégek stratégiájában, leszámítva azt a néhány valóban hatalmas stratégiai beruházást, amely jellegénél fogva azonnali nagymértékû tôkebefektetést kíván, inkább a lépésrôl lépésre történô, fokozatos behatolás figyelhetô meg. Jellemzô tehát, hogy a vállalatok inkább végigjárják a külföldi piacra való belépés klasszikus útját, vagyis elôször kereskednek, majd egy helyi irodát nyitnak, hogy végül aztán a teljesen elôkészített terepen valósítsák meg befektetéseiket. Ha pedig már befektettek egy piacon, akkor várható, hogy a beruházásokat folytatni fogják, amit a különbözô országokban végzett kérdôíves kutatások meggyôzôen bizonyítanak.

A külföldön eszközölt német tôkebefektetések nagysága 1995-ben minden korábbi szintet megdöntve 48 milliárd DM-et ért el. Az elmúlt években megfigyelhetô volt, hogy a külföldi német beruházások három fô régiót vettek célba. Az egyik a fejlett Nyugat-Európa és Észak-Amerika, a másik terület a Távol-Kelet, míg a harmadik, egyre fontosabbá váló régió Közép-Európa. Jellemzô, hogy Közép-Európa országaiba elsôsorban a viszonylag kis volumenû tôkeberuházással járó befektetések kerülnek. Természetesen vannak kivételek, de az igazán tôkeintenzív német befektetések esetében mondjuk Nagy-Britannia egyelôre sokkal fontosabb szerepet tölt be, mint a közép-európaiak.

A régió és Németország közötti árucsereforgalom bôvülésének legfôbb motiválójává mára a német cégek termeléskihelyezô beruházásai váltak. 1995-ben a Németország által külföldön végrehajtott befektetéseknek kb. egytizede jutott a közép-kelet-európai térségnek, és így meghaladta a 4 milliárd DM-et, amibôl Magyarország, köszönhetôen az energetikai ipar részleges privatizációjának, több mint 1,8 milliárd DM-et szívott fel. A beruházások ilyetén élénkülésében jelentôs szerepet játszott, hogy a térség legtöbb országának helyzete ebben az évben jelentôsen javult a nemzetközi hitelpiacokon, vagyis az országkockázatok szintjének a csökkenése komoly hitelfelvételi akciókkal párosult. A távol-keleti országok, amelyek korábban olcsó munkabéreik miatt voltak vonzóak a nyugati befektetôk szemében, egyre drágábbá válnak, így a költségelônyt keresô cégeknek más területek felé kell elmozdulniuk. Egy ilyen alternatív „költségkímélô" területet jelent Kelet-Közép-Európa, így nem véletlen, hogy a gazdasági és a politikai helyzet stabilizálódásával ezen országok felé egyre nagyobb volumenû befektetés indult meg, elsôsorban az USA és Németország vezényletével. Az új befektetési területeket jelentô országok, mint Kína vagy Vietnam olcsó telephelyet nyújthatnak a német befektetôk részére, ám a közepes és kisméretû német vállalatok számára (amelyek Németország esetében kiemelkedô szerepet játszanak a külföldi befektetések megvalósításában) befektetési területként sokkal természetesebb közeg a szomszédos Közép-Kelet-Európa, mint a bizonytalan, távoli és kevéssé ismert Távol-Kelet, vagy Délkelet-Ázsia. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy „nyugatnémet" forrásokból évente a Közép-Kelet-Európának juttatott tôke 25–30-szorosát pumpálják Németország keleti tartományaiba. Biztosan állítható, hogy a keleti területeknek juttatott befektetések fokozatos csökkenésével elképesztô méretû források fognak felszabadulni, készen arra, hogy profitábilis lehetôségeket keressenek külföldön. Ez a felszabaduló tôke lesz az, amelynek segítségével a legnagyobb piacok, Lengyelország és Oroszország majdani meghódítására Németország felvértezheti magát.

A volt szocialista régióba irányuló német közvetlen mûködôtôke-beruházások mára már kézzelfogható eredményeire érdekes példa a Közép Európából Németországba irányuló gépipari export nagymértékû felfutása, amelynek egyértelmû oka, hogy a német termelô beruházások egyre nagyobb kapacitással mûködnek, és egyre jelentôsebb exportteljesítményre képesek. 1993 és 1995 között a Visegrádi országokból származó Németországba irányuló gépipari export 1,3 milliárd DM-rôl fokozatosan 2,3 milliárd DM-re növekedett. Ez a teljes német gépipari importon (amely 1995-ben 84 milliárd DM-et tett ki) belül nem túl jelentôs, ám dinamikájában mégis nagyon komoly, hiszen 1994-rôl 1995-re a növekedés 35%-os volt, míg a teljes német gépimport mindössze 8%-kal bôvült. 1995-ben Csehország a nem EU-országok között a hetedik helyre lépett elôre a gépimporton belül, míg Magyarország a 10., Lengyelország pedig a 13. helyet foglalta el. A gépipari szállításokból Csehország 48, Magyarország 25, Lengyelország 20, Szlovákia pedig 7%-kal részesedett. Ezeknek a szállításoknak a legnagyobb része alkatrész, amelyeket késôbb, Németországban építenek be, míg a komplett berendezések exportjának aránya meglehetôsen csekély. Az, hogy a német cégek az alkatrészgyártás egy részét áthelyezik Közép-Európába, képesek saját versenyképességüket növelni. Teljesen kézenfekvônek tûnik, hogy a német vállalatok kihasználják a közeli Közép-Európa által nyújtott lehetôségeket, hogy Nyugat Európában nagyobb sikerrel léphessenek a piacra. A német gépgyártók egyre inkább kénytelenek az árelônyt biztosító országokra támaszkodni. Ugyanakkor a közép-európai országokbeli beszállítók kénytelenek fejleszteni saját kapacitásaikat (elsôsorban persze importból), hogy megfeleljenek a német cégek által megkívánt minôségi követelményeknek. Ez a modernizációs import pedig elsôsorban Németországból származik. Az tehát, hogy a német cégek egyre nagyobb mértékben és számban vannak jelen Közép-Európában, nem csak költségelônyt jelent, hanem lehetôvé teszi számukra azt is, hogy bôvítsék exportjukat.

Egy másik érdekes tendencia, hogy a Közép-Európában megjelenô cégek sok esetben hozzák magukkal a korábbi beszállítói hálózatukat. Ennek egyik legújabb példája a VAW (alumíniumöntvények gyártása), amely az Opelt követve érkezett Magyarországra közel 80 millió DM-es beruházás megvalósításával. A másik érdekesség viszont, hogy amennyiben egy-egy magyar vagy közép-európai cég sikerrel kapcsolódik be az adott cég beszállítói bázisába, az rendszerint a németországi anyacégektôl további megrendeléseket nyerhet el, ami nagyságrendjében jelentôs mértékben felülmúlhatja az eredeti beszállítói kapcsolatban elérhetô volument. A viszonylag modern technológiával megjelenô cégek jó lehetôségeket nyújtanak a hazai beszállítói bázis kialakításában, és ezzel hozzájárulhatnak ahhoz, hogy sok hazai vállalat sikeres legyen, és profitot termeljen, munkahelyeket teremtsen. A multinacionális vállalatok háttérországába való bekerülés, a termelési kultúrák elsajátítása sok közép-kelet-európai cég számára talán az egyetlen lehetôséget jelenti, hogy versenyképes tevékenységet folytathasson.

A másik oldalról vizsgálva a kérdést megállapítható, hogy a mai gazdaságban a multinacionális vállalatok számára a piacon való maradás, a sikeres verseny egyetlen lehetôsége, ha beszállítási vonalaik teljesen megbízhatóak, azokat teljesen ellenôrzés alatt tartják. Ez azt jelenti, hogy a beszállítói háló biztonságos megôrzéséhez az ismert módszerek (tulajdonosi részesedés a beszállító cégben, éves szerzôdésen alapuló versenyeztetés, tartós kooperációs szerzôdés stb.) állandó optimalizálására kell törekedni, ami általában további tôkebefektetéseket és kereskedelmet indukál. Amelyik multinacionális vállalat nem helyez kellô hangsúlyt a beszállítói háló kézbentartásának fontosságára, az menthetetlenül alulmarad a versenyben.

A befektetett tôke nagyságát tekintve Németország Magyarország esetében sokáig a második helyet foglalta el az USA után, ám az 1995-ös energiaipari privatizáció után Németország átvette a vezetô szerepet. Ennek eredményeként ugyanis a Magyarországon befektetett összes tôkét tekintve Németország 1995 végén megközelítette a 30 %-ot, míg az USA részaránya 24 %-ra csökkent. A számítások szerint napjainkban Magyarországon mintegy 5 000 német érdekeltségû cég mûködik Ez a szám tartalmazza a zöldmezôs beruházásokat és a privatizáción keresztül történô megjelenést egyaránt. A Magyarországon befektetô cégek köre nagyon változatos, hiszen megtalálhatók a hatalmas, globális jelenlétre törekvô cégek csakúgy, mint a kis és közepes méretû vállalatok.

Közvéleménykutatások szerint Csehországban minden negyedik polgár attól tart, hogy a német gazdaság egyszerûen lenyeli a cseh gazdaságot, és emellett legalább ugyanennyien azt gondolják, hogy a német tôke nagymértékû beáramlása kedvezôtlen hatást gyakorol az országra. Az, hogy Németország a kelet-európai régiót gyarmatosítja, ma már nem tûnik reális veszélynek, ám az tény, hogy 1993 és 1996 között a Közép-Európába befektetett német tôke volu-mene megduplázódott; ám ez a teljes összeg sem tesz ki többet, mint elenyészô hányadát az egy év alatt a keletnémet tartományokba pumpált 130–140 milliárd DM-nak. Csehországba eddig kb. 3 milliárd márkányi mûködôtôke érkezett, ami egymagában több, mint amennyit a befektetôi listán második és harmadik helyen lévô USA-ból és Svájcból együttesen jött. A német expanziótól való félelem, aminek valószínûleg inkább történelmi gyökerei vannak, abban is igazolást nyer, hogy kormánykörök is elismerik: amennyiben egy projektre különbözô nemzetiségû, viszonylag hasonló pályázatok érkeznek, akkor a legritkább esetben fogják a német ajánlatot elfogadni. Elég hosszadalmas, sok megszakítással tarkított huzavona eredménye volt az a történelmi pillanat, amikor a legnagyobb cseh gyár, a Skoda 70 %-át a Volkswagennek adták el. A Volkswagen mögött a nagybefektetôk listáján a Deutsche Telekom érdekeltségébe tartozó Tmobil áll, amely rádiótelefon-rendszer koncessziót nyert el egy cseh céggel közösen. Ezek után következik a Linde és a Siemens 225, illetve 200 millió DM-es beruházással.

Lengyelország történelmi hagyományai sem tûnnek túl kedvezônek a lengyel–német kapcsolatok dinamikus fejlôdésének szempontjából. Mára azonban a lengyelek nagy többsége mégis a németeket tekinti a legjobb és legfontosabb partnerének(a lengyel export közel 40 %-a irányul Németországba). A lengyelországi külföldi mûködôtôke-beruházások 1996-ban gyorsultak fel, és az ebben az évben beáramlott tôke az 1989–1996 közötti stock állomány egyharmadát teszi ki. Ennek eredményeként a lengyelországi mûködôtôke-befektetések állománya megközelítette a magyarországit. A külföldi beruházók listáján Németország már évek óta stabilan a második-harmadik helyen áll. Lengyelországban a legnagyobb befektetô az USA, míg a második helyen a vegyes nemzetközi befektetôk állnak, akik közül persze elég sok a német. A vegyes és tisztán német tulajdonban álló vállalatok számát tekintve azonban Németország az elsô helyen áll. A magyarországihoz nagyon hasonló folyamat zajlik le Lengyelországban is. A hatalmas amerikai beruházások ideje lassan a végéhez közeledik, és egyre erôsödik a kis- és közepes méretû német vállalatok beruházási hajlandósága. A beruházások motivációi ugyanazok, mint Magyarországon: olcsó munkaerô, közeli földrajzi fekvés, illetve – Magyarországhoz képest ez pluszként jelenik meg – a piac hatalmas mérete. A legnagyobb beruházók listáján sokan megtalálhatók Lengyelországban is a legjelentôsebb csehországi és magyarországi nagybefektetôk közül (pl. Reemtsma, Siemens, Schöller, Tschibo, Commerzbank, Henkel). Ezen kívül a német autógyártók is egymás után megjelennek, habár ezen a téren a Fiathoz és a GM-hez képest lemaradásban vannak, amit már csak enyhíteni tudnak.

Szlovákia a külföldi mûködôtôke-befektetések szempontjából a Visegrádi országok között az utolsó helyet foglalja el. 1996 elejéig meglehetôsen gyenge volt a mûködôtôke-beáramlás, ám 1996-ban határozott gyorsulás szemtanúi lehettünk. Szlovákiában a legjelentôsebb külföldi beruházók az osztrákok. Ôk rendelkeznek a legnagyobb piaci tapasztalatokkal és kapcsolatrendszerrel, illetve a szomszédos földrajzi elhelyezkedés is természetessé teszi az osztrák cégek érdeklôdését. Jellemzô, hogy sok esetben a német cégek is osztrák leányvállalataikon keresztül fektetnek be Szlovákiába. 1996-ban a német befektetôk érdeklôdése rendkívüli mértékben megélénkült, amit az is bizonyít, hogy az ebben az egyetlen évben Szlovákiában befektetett német mûködôtôke volumene fölülmúlta a megelôzô hat évben eszközölt beruházásaik teljes volumenét, és az egy éven belül alapított német vegyes vállalatok száma is rekordmagasságba emelkedett. A megnövekedett szlovákiai mûködôtôke-beruházásnak több szakértô szerint is a szomszédos és fejlettebbnek tekintett Csehország tôketelítettsége volt az oka. A legnagyobb német befektetô Szlovákiában a Volkswagen, amely 1996 végéig több mint 200 millió DM-et ruházott be. A Volkswagent a Fermas, illetve a Biotika követi. (A befektetett tôke pontos nagyságát lehetetlen megállapítani a szlovák regisztrációs szabályok miatt.) Az azonban továbbra is tény, hogy a német befektetések volumenbôvülése ellenére a valódi nagy, stratégiai cégek elkerülik Szlovákiát. Ennek elsôsorban az az oka, hogy az elmúlt két év során a szlovák gazdaságpolitika és privatizációs stratégia kiszámíthatatlan irányváltásai miatt a német, és tegyük hozzá a többi nyugati nagybefektetô is elkerülte Szlovákiát.

Románia az elmúlt hét esztendô során mindössze 2,2 milliárd USD mûködôtôkét vonzott, ami a Visegrádi országokban befektetett tôke volumenéhez képest elenyészô. Az alacsony befektetési hajlandóság elsôsorban az ország lassú gazdasági átalakulásával, a reformok elmaradásával, illetve a gazdaságfejlesztési stratégiák kiforratlanságával állt összefüggésben. Látnunk kell azonban, hogy Romániában a gazdaság átalakítás üteme nem is lehet sokkal gyorsabb, mivel a korábbi kormányok legitimitása meglehetôsen gyenge lábakon állott, így nem merték felvállalni azoknak a lépéseknek a meghozatalát, amelyek széles körû társadalmi elégedetlenséget váltottak volna ki. A reformok elmaradása azonban mára ahhoz vezetett, hogy Románia lassan kockára tette európai integrációs lehetôségeit, a lakosság pedig egyre elkeseredettebben tekint a Visegrádi országok – Romániához képest – jelentôs gazdasági elôrehaladására. Az új kormány hatalomra lépése után gyorsan meghozott drasztikus intézkedések a legjobb pillanatban érték az országot, a lakosság bizalma megvan, az intézkedések következetes végigvitelében pedig benne rejlik az a lehetôség, hogy Románia elfoglalja azt a helyet Közép-Európában, melyet egy fejlett gazdaság megléte esetén piaci mérete és erôforrás-gazdagsága indokolna. A gazdaság lassú átalakulásának következtében lassú tôkebeáramlás a jövôben minden bizonnyal jelentôsen fel fog gyorsulni.

Romániában a külföldi részesedéssel rendelkezô cégek számát tekintve Németország csupán a negyedik helyet foglalja el Olaszország, Törökország és Szíria után. Ha a befektetett tôke nagyságát nézzük, akkor Németország az elsô közel 200 millió USD-s befektetéssel, ám ez az elôny hamar elfogy, ahogy a dél-koreai Daewoo-beruházás fokozatosan megvalósul. Ennek ellenére bizton lehet állítani, hogy a gazdasági helyzet rendezôdésével a német cégek lesznek a legaktívabbak az országban, és a mûködôtôke-befektetések terén a legnagyobb hatással bíró kis- és közepes méretû beruházások terén Németország ôrizni és erôsíteni fogja vezetô pozícióját. A rendszerváltás óta eltelt idôben eddig egyelôre egyetlen komoly német beruházás sem valósult meg, a német cégek egyetlen iparágat sem érdemesítettek arra, hogy valóban nagy volumenû tôkét ruházzanak be. Ennek az óvatos magatartásnak egyértelmûen az volt az oka, hogy hiányoztak a megfelelô és megbízható információk, igen jelentôsnek bizonyult a bürokrácia, a román üzleti partnerek megbízhatatlansága, illetve a gyártási fegyelem csapnivalósága. Érdemes azonban megjegyezni, hogy számos befektetési tárgyalás van folyamatban, amelyek megvalósulása esetén hirtelen jelentôs mértékben megugorhat a német befektetések állománya.

Románia gazdasági átalakítása a közép-kelet-európai országokhoz képest csak jóval lassabban indulhatott el. A piacgazdaság intézményeinek kialakítása és a 80-as évek autark gazdaságpolitikája következtében kialakult mentalitás átalakítása a fejlett világgal jóval hamarabb kapcsolatba kerülô közép-európai országokhoz képest Romániában sokkal nagyobb erôfeszítéseket igényel. Ez vonatkozik a gazdaság minden egyes szegmensére, így a privatizációra is.

Romániában a lakosság az elmúlt évek során pl. Magyarországhoz képest sokkal nehezebben viselte el azokat a feszültségeket, amelyek a privatizáció következtében kialakuló nyílt vagyoni különbségek megjelenésével jártak. Ennek a társadalmi igénynek a figyelembevétele, illetve az egyes politikai erôk érdekhálói jelentôs mértékben hozzájárultak a magánosítás lassú elôrehaladásához. 1996 közepétôl kezdôdôen azonban a privatizációs folyamat igen jelentôsen felgyorsult, ami a gazdaság fejlôdésébe vetett bizalom erôsödése jeleként is felfogható. A külföldi mûködôtôke a privatizációban csak nagyon ritkán vett részt. Ennek oka az, hogy az elavult vállalatok rendbehozatala, illetve az egyéb kötelezettségvállalással járó feladatok nagyon sok külföldi érdeklôdôt teljesen elriasztanak a romániai privatizációban való részvételtôl. Sokkal jellemzôbb, hogy a multinacionális cégek a mûködô román vállalatok megvásárlása helyett zöldmezôs beruházás mellett döntenek, vagy pedig a már meglévô részesedéseiket bôvítik.

A külföldiek szerepnövekedését vetíti azonban elôre a tôzsde várható felfejlôdése. A privatizáció lassú elôrehaladása 1996 végéig jelentôsen visszavetette a Bukaresti Értéktôzsde fejlôdését. A Romániában tevékenykedô nemzetközi tanácsadó cégek véleménye szerint azonban egy éven belül igen jelentôs felfutás várható, a privatizáció elôrehaladtával stratégiai befektetôk tömegeire lehet számítani, amiben nagyon jelentôs szerepet szánnak az 1996. szeptember végén megnyitott OTC piacnak is. A befektetôk elsôsorban az exportorientált ágazatok, valamint a kiskereskedelmi tevékenység, illetve az élelmiszer- és üdítôitalgyártó szektorok iránt fognak érdeklôdni. További befektetésre ösztönzô elônyt jelent, hogy a román piacon a nemzetközi verseny jelenleg jóval kisebb, mint Magyarországon, Lengyelországban vagy Csehországban.

Szlovénia estében a külföldi tôkével kapcsolatos elképzelések a többi közép-európai országhoz képest eltérôek, a masszív tôkebeáramlás iránti „vágyakozás" sokkal csekélyebb. A gazdasági törvénykezés irama Szlovéniában meglehetôsen lassú, és ezek megfogalmazása során a külföldi tôke nem számít igazán a kedvencek közé, fôleg nem a privatizáció folyamatában. (A külföldi befektetések szabályozása is meglehetôsen ellentmondásos.) Az országban hatalmas viták folynak a külföldiek tulajdonszerzésével kapcsolatban. A szlovén politika vezetôi hosszú távon azonban maximum 15-20 %-nyi külföldi tulajdont látnának szívesen a gazdaságban, elsôsorban zöldmezôs beruházások formájában. Nem gondolják azt, hogy a vállalatok számára szükség lenne friss külföldi tôkére, amit részben a cégek megfelelônek tekintett jövedelemtermelô képességével, részben pedig a vállalati önigazgatás hagyományaival indokolnak. Szlovéniában a legnagyobb külföldi befektetôk az osztrákok és az olaszok. Ez egyben mutatja is azt a természetes gazdasági- együttmûködési környezetet, amelybe Szlovénia egyre inkább be fog integrálódni. Szlovénia tehát azon közép-európai országok közé tartozik, amelyekben a német tôke dominánssá válására viszonylag kisebb az esély.

Horvátország a függetlenség kivívása után még meglehetôsen jó kapcsolatokat ápolt Németországgal. A háborús események, illetve az országban zajló politikai események következtében a két ország közötti viszony teljes egészében megromlott. Politikai szinten minimálisra csökkent az egymás közötti érintkezés, ami óhatatlanul kihatott a gazdasági kapcsolatokra. A mai Horvátországban nem igazán fogadják kitörô örömmel a befektetni szándékozó német cégeket. Ennek ellenére a Horvátországba beáramló német mûködôtôke a teljes volumenen belül viszonylag jelentôs. Nagy mértékû növekedésére azonban csak a politikai feszültségek enyhülése esetén lehet számítani. 1997-ben egyébként nem várható túl sok váratlan és drámai fordulat a horvát gazdaságpolitikát illetôen, hiszen választási évrôl van szó. A kormány az eddigi folyamatok fenntartását ígéri, ám a gazdaság egyéb szereplôi több negatívumra is felhívják a figyelmet. Fontos probléma lehet a vállalati körbetartozások még megoldatlan kérdése. Az exportbevételek várhatóan továbbra sem fognak számottevôen emelkedni a kormány árfolyampolitikája következtében. A monetáris politika ígért, ám drasztikusan mégsem változó stratégiája miatt a vállalatok attól tartanak, hogy a készpénzhiány korlátozni fogja a modernizációs beruházásokat. Ugyancsak a vállalatokat terheli, hogy a kormány a nyereségadó 35 %-ra történô emelését tervezi. Ráadásul a túlsúlyos állami ipar hatalmas adósságteher alatt roskadozik, amelynek csak elenyészô töredékét vállalja át az állam. Rövid távon pedig az sem látszik jó megoldásnak, hogy a cégeket kül- vagy belföldi befektetôknek adják el, mivel ezután valószínûleg tovább növekedne a munkanélküliség, ezáltal tovább csökkenne a kormány amúgy is romjaiban heverô szavahihetôsége.