Iliescu kampánya

Iliescu szeptember 25-ig "megfeledkezett" saját pártjáról, a PDSR-rôl. Körülbelül húsz választási beszédet tartott úgy, hogy egyszer sem ejtette ki pártja nevét. Miután megtörtént a kiegyezés a pártjával – jóváhagyta a PDSR jelöltjeinek listáját, melyen az "új csapat" tagjai is szerepelnek –, kampányában elkezdte dicsérni a pártot, s bagatellizálni a korrupciós vádakat.

I. M. Pascu, Iliescu kampánystábjának szóvivôje szerint a kampány fô témája az integráció. A Reuter kommentárja szerint Iliescu lemondott a kommunista korszak bükkfanyelvérôl, elhatárolódott 1992-es kampányának balos retorikájától. A Le Monde idézte Iliescu kijelentését, miszerint "több közös elem van az ellenzék és az én programom között". A francia lap véleménye az volt, hogy "Iliescu hozzá próbálja szoktatni a közvéleményt a kohabitációhoz, hisz a PDSR mind elszigeteltebb a politikai színtéren, a szélsôségesekkel elképzelhetetlen egy új szövetség, az ellenzék pedig feltételezhetôen többségben lesz a parlamentben. A legvalószínûbb egy USD–CDR kormánykoalíció".

A PDSR és Iliescu kampánya szeptember végére összehangolódott. Úgy tûnt, hogy a PDSR vezetôsége komolyan remélte, hogy pártja ha nem is gyôz majd, mégis tagja lesz az eljövendô kormánynak. Mire alapozódott ez a remény? Elsôsorban Iliescu elnök (és feltételezhetôen eljövendô elnök) támogatására. Másodsorban az ellenzék egységének hiányára. És arra a nyíltan is elhangzott zsarolásra, hogy ha a PDSR ellenzékbe kényszerül, meglesz az ereje és lehetôsége a kormány megbuktatására.

A PDSR-es politikusok fô és leggyakrabban ismételt jelszavai az euro-atlanti integ-ráció siettetése, a külföldi tôke és befektetések növekedése Romániában, a privatizálás gyorsítása. Mindez, ismételték újra meg újra, ma már beindult folyamat – amely viszont csak akkor fog folytatódni, ha az ország stabilitása biztosítva lesz. A politikai stabilitásnak pedig Iliescu és a PDSR az egyedüli garanciája.

Szomorú, hogy e propaganda részben valós elemekre és folyamatokra épült. Tény, hogy az ellenzék finoman szólva nem volt éppen egységes, a kampány során több energiát fecsérelt a parlamenti székekért való civakodásra, mint a választási kampányra. És persze nem csupán személyes ambíciókról, rivalizálásokról volt szó, hanem lényegesen eltérô, ellentétes ideológiákról, koncepciókról, gazdasági elképzelésekrôl. A CDR-en belül például léteznek "liberálisok" és "kereszténydemokraták", akik közül egyeseknek (M. Ciumara) az etatista gazdasági koncepciója nagyjából egyezik a PDSR-ével. És nem volt megfelelô mechanizmus, amely ezt az egységhiányt feloldhatta volna.

A PDSR-en belül is komoly harcok folytak klikkek és koncepciók között. De létezett egy "atya" (Iliescu), aki rájuk kényszeríthette szükség esetén döntését, ha kell erôszakkal, zsarolással, de rendet, egységet (vagy legalábbis látszategységet) volt képes teremteni.

Az Iliescu és a PDSR kampánya októberre mind durvábbá vált. Az Adevarul október 3-i vezércikkének címe: A PDSR megkezdte a választók megfélemlítését. "A Hatalom áttért a választók befolyásolásáról a választók megfenyegetésére. Lapunk információi szerint a PDSR három amerikai választási szakértôt alkalmaz, akiket Ceausescu villájában szállásoltak el." A lap idézett a kampányban elhangzottakból. Hrebenciuc kormányfôtitkár: "a PDSR akadályozta meg, hogy Románia egy újabb Csecsenfölddé változzon. Ha nem gyôz a PDSR, fennáll a polgárháború veszélye".

Iliescu ismét a régi fenyegetésekkel állt elô: "ha gyôz a CDR, visszahozzák a királyt, jönnek a földesurak, és elveszik a parasztok földjeit". Az államelnök egy sajtókonferencián durva kirohanást intézett az Adevarul ellen. Felháborítónak ítélte a lap elsô oldalán közölt fényképet és a képaláírást: "Iliescu közvetlen kapcsolatban a választókkal". Az aláírás tényleg gúnyos, hisz, mint a fénykép illusztrálja, Iliescu egy gyár udvarán beszélget a munkásokkal – de egy drótháló választja el az Elnököt a választóktól. Nem éppen "közvetlen kapcsolat"...

Közismert, hogy Iliescu gyáva, s többen és leplezetlenebbül ôrzik, mint annak idején Ceausescut. Most kénytelen volt közvetlen találkozókat tartani a választókkal, és feltételezhetôen egy ügyetlen tanácsadó ötlete lehetett, hogy közelrôl beszélgessen el a munkások egy csoportjával; de a biztonság kedvéért egy dróthálón keresztül.

Iliescu kirohanásának eredményeként a legtöbb napilap és hetilap átvette a híressé vált fényképet. Az Adevarul másnapi száma pedig öt másik fényképet is közölt ugyanarról a "közvetlen beszélgetésrôl" (Iliescu és a választók egy dróthálóval elválasztva) a következô felhívással: "Elnök úr, ha nem tetszett tegnapi fényképünk – válasszon egyet ezek közül!"

Ezek után az Adevarul újságírói névtelen fenyegetô telefonok sorozatát kapták, efféle szövegekkel: "ha még így írsz Iliescuról, esetleg ‘véletlen’ baleset áldozata leszel". S ami még súlyosabb, Iliescu testôrei, az SPP tisztjei hasonlókat mondogattak – amúgy "viccesen" – az Adevarul és más független lapok újságíróinak, ahányszor azok sajtókonferencián az elnöki palotában jártak.

A CDR

Gyakorlatilag egyedül E. Constantinescu kampányolt, társai részben civakodtak (fôleg a parlamenteri helyek miatt), részben pedig ellentmondásos nyilatkozatokat adtak, módosítottak és vontak vissza.

A CDR parlamenti képviselôi sorozatosan támogattak, sôt kezdeményeztek retrográd, antidemokratikus törvényeket. A híres 200-as törvény (a homoszexuálisok büntetése) a PNL-CD-s szenátorok kezdeményezése volt. Felelevenítésre érdemesek E. Popescu PNL-CD-s képviselô szavai: "Az incesztus preferábilis, hisz lehetôvé teszi a prokreációt." Egy másik PNL-CD-s szerint: "Nem véletlen, hogy az állatok közt is csupán a kacsák között létezik homoszexuális kapcsolat, márpedig a kacsa közismerten a legbutább állat." Egy másik honatya szerint ha nem büntetik kellôképpen a homoszexualitást, az a népesség csökkenését eredményezi. (Más szóval a románok nagy többsége csupán azért heteroszexuális, mert fél a börtöntôl.)

Dan Marzian, akit sokan a PDSR konzervatívabb szárnya vezérének könyveltek el (ami téves leegyszerûsítés!) megpróbált az emberi jogokra hivatkozni, az intimitás tiszteletben tartására – mindhiába. Még A. Paunescu, a szélsôbaloldali PSM alelnöke is toleránsabbnak bizonyult "kereszténydemokrata" és "liberális" kollégáinál. Szerinte a homoszexualitás legfeljebb orvosi kérdés (betegség), de nem tartozik a bûnügyi kategóriák közé, emellett penibilisnek nevezte azokat, akik egyet ígérnek az európai intézmények elôtt, és az ellenkezôjét teszik idehaza.

C. V. Tudor, a legszélsôségesebb párt, a PRM elnöke arra kérte kollégáit, hogy a homoszexualitás helyett, amely egy genetikai probléma, inkább az oly gyakori nemi erôszak szigorúbb büntetését kezdeményezzék. Végül a PDSR-esek, mintegy szívességet téve CDR-es kollégáiknak (eljövendô partnereiknek?) szintén megszavazták e törvényt.

A kormány (miután az ET határozottan tiltakozott) visszavonulást rendelt el, a képviselôház visszavonta a törvényt. De a közvélemény számára (fôleg nyugati politikai körökben) ez az eset figyelmeztetés volt: miféle kormányt alakítana a CDR, ha parlamenti képviselôi (akik nagy többségükben ott lesznek az új parlamentben is, hisz a CDR "újított" a legkevesebbet) ilyen intoleráns, retrográd, fundamentalista jellegû törvényekért hadakoznak? De ne csodálkozzunk, hiszen a CDR elfogadta még a neo-vasgárdista "Vulturul Brîncovenesc Szövetség" "erkölcsi és anyagi" támogatását is. Más példa: a Vacãroiu-kormány egyik tagja, A. Mironov ifjúságügyi miniszter (Iliescu volt tanácsosa) törvényjavaslatot kezdeményezett, amely a volt KISZ vagyonának újraállamosítását célozta (’89 után ezt a vagyont szétosztották különbözô ifjúsági alapítványok között). E törvényjavaslat fô támogatója M. Ciumara PNL-CD-vezér volt.

Közismert a pártok Moldova köztársasággal kapcsolatos álláspontja. Iliescuék kezdettôl fogva óvatosan, mérsékelten, realistán kezelték e kérdést, míg az ellenzékiek jó része, elsôsorban a CDR-esek sürgették az egyesülést Besszarábiával. Makacsul és ostobán ismételgették, hogy ez semmiféle ellentétben nem áll européer, integ-rálódáspárti politikájukkal, hisz nem "területi követelésrôl" van szó (amelyet Európa nem támogatna), hanem "csupán" a "szent román földek" jogos visszaszerzésérôl. Még C. V. Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke is több kijelentés erejéig realistábbnak bizonyult "demokratikus" riválisainál. Szerinte az egyesülés "nagy nemzeti érdek", de nem lehet egyik napról a másikra megvalósítani. És ezek után még csodálkozunk, hogy egyesek (például az amerikai adminisztráció) nem támogatták oly lelkesen az ellenzéket, ehelyett azt preferálták, hogy az Iliescu-rendszer lassan reformáló, de legalább kiszámítható és a stabilitást biztosító politikája folytatódjon. Újra és újra felmerül a kérdés, hogy a román ellenzék, elsôsorban a CDR vajon tényleg demokratikusabb, toleránsabb, européerebb-e a posztkommunista hatalomnál? Nehéz lenne e kérdésre egyértelmû igennel vagy nemmel válaszolni.

A CDR és a többi ellenzéki párt együttmûködése akadozott, döcögött, a CDR-en belül errôl a kérdésrôl (és nem csak errôl) eléggé homályosak, eltérôek, ellentmondóak voltak a vélemények. V. Catarama PNL-alelnök szeptember 21-én élesen bírálta az ANL programját és kijelentette, hogy a CDR a jövôben sem fog együttmûködni az ANL-vel. Catarama állásfoglalását a CDR "hivatalosan" elfogadta – egy nappal késôbb viszont vezetôi elkezdtek visszakozni, "nüanszírozni". I. Diaconescu: "Csupán figyelmeztetni akartuk az ANL vezetôit, hogy állítsák le támadásaikat E. Constanti-nescu ellen. Nincs szó a kapcsolat megszakításáról." E. Constantinescu: "Catarama állásfoglalása legfeljebb a PNL álláspontját képviselheti. A CDR koalíciós kormányt szeretne alakítani az USD-vel és az ANL-vel együtt, még abban az esetben is, ha a CDR-nek meglenne az abszolút többsége a parlamentben. A PDSR-vel való koalíció nem lehetséges."

AZ USD

A legtöbb párton belül fôleg a parlamenteri listák összeállítása miatt volt nagy az elégedetlenség. E jelenség sokkal kevésbé volt jellemzô az USD-re. Egységes képet mutatott. Az USD-nek több ügyes húzása volt a választási kampány során.

A PD és a PSDR szeptember 11-én a Szocialista Internacionálé tagja lett. Lionel Jospin, a francia Szocialista Párt elnöke, Felice Gonzales, a spanyol Szocialista Párt elnöke és más szocialista vezetôk megígérték, hogy ellátogatnak Romániába, az USD és P. Roman kampányát támogatandó.

A Romániai Bányászok Szakszervezetének Országos Központja a bányászat problémáinak rendezése érdekében párbeszédre kérte fel a pártokat. A PDSR csupán szóban válaszolt: a bányászszakszervezet szerint felületes ígéreteket tett. A többi párt az USD-tôl és a PS-tôl eltekintve figyelmen kívül hagyta a szakszervezet kérését. A 160 ezet bányászt (és családtagjaikat!) képviselô szakszervezet e két pártot támogatta a választásokon.

Az USD, illetve inkább a PD hátránya az 1990–1991 közötti kormányzás miatt érthetô volt. Úgy tûnt, nehezen fog szavazatokat nyerni a CDR-ben és a liberálisokban jogosan csalódott ellenzékiek köreibôl. Ügyes lépést tett viszont e réteg megnyerése érdekében. Becsalogatta a pártba, képviselôjelölti listájára is felvett két olyan személyiséget, akik erkölcsi garanciát jelentettek az említett réteg számára: Mircea Diaconu népszerû színészt, az AC alapító tagját, az Egyetem téri maratoni tüntetés egyik fô szónokát és N. C. Munteanut, aki a SZER legnépszerûbb politikai kommentátora volt 1989 elôtt, az elmúlt években pedig a 22 c. hetilap politikai publicistája.

Az UNORD-89 (az 1989. decemberi Forradalmár Szervezetek Országos Szövetsége) politikai paktumot kötött az USD-vel, P. Romant pedig tiszteletbeli elnökévé választotta. E lépésnek szimbolikus jelentôsége volt: az UNORD-ot a PDSR és Iliescu szervezetének tekintették, a szervezet eddig az eseményig Dan Iosif elnöki tanácsadó és Bebe Ivanovici PDSR-képviselô vezetése, illetve befolyása alatt állt. Az UNORD forradalmárai közül 200 kilépett a PDSR-bôl, és határozott Iliescu-, valamint PDSR-ellenes kampányt folytatott.

AZ ANL

Régebben is szkeptikus voltam az ANL jövôjét illetôen. Sejthetô volt, hogy a PAC és PL-93 "kényszerházassága" válságba jut a parlamenti helyek elosztása miatt. Példaként P. Liziu kolozsvári képviselô esete lebegett a szemem elôtt. A PL-93 makacsul ragaszkodott Liziu jelöléséhez, helyhatósági választási kudarca ellenére (1 %!). A PAC országos vezetôsége elfogadta a PL-93 ajánlatát, de a Kolozs megyei PAC-vezetôség nem nyugodott bele, tiltakozott.

A Liziu-botránynál meglepôbb és súlyosabb a iasi-i eset. Emlékeztetek arra, hogy míg a PAC a helyhatósági választásokon 3 %-ot ért el országos szinten, Simirad iasi-i polgármestert 70 %-os többséggel választották újra. A iasi-i eredmény megyei szinten is nagy siker volt a PAC számára (50 %). E sikerhez feltehetôen hozzájárult Simirad és Liviu Antonesei, a PAC Iasi megyei elnökének népszerûsége, szervezôi tehetsége.Szeptember elején a PAC országos vezetôsége, a megyei vezetôség tiltakozása ellenére felajánlotta Dan Trepcea PL-93-as vezetônek a Iasi megyei képviselôjelölt-listán az elsô helyet. A "nézeteltérés" eldurvult, a polgármester, a megyei PAC-elnök és a megyei PAC-vezetôség megfenyegette a bukaresti vezetôséget, hogy kilép a pártból, amennyiben akarata nem érvényesül. Florin Vitan, a PL-93 megyei elnöke is szolidáris volt PAC-os kollégáival, bejelentette, hogy tiltakozásképpen a központi utasításos rendszer miatt (elsôsorban D. Patriciut vádolta e módszerek alkalmazásáért) szeptember 15-én kilép a PL-93-ból. Manolescuék kénytelenek voltak visszakozni. Hasonló botrány zajlott Constanza megyében.

Úgy tûnt, mintha a PL-93 "lenyelte" volna a PAC-ot. Két oka lehet ennek. Egyrészt közismert, hogy a romániai pártok (és a PAC-ra ez még inkább érvényes) erôsen központosítottak. A PAC esetében ez súlyos következményekkel járt. Ismert, hogy N. Manolescu elnök a mindennapi munkában nem nagyon vesz részt, ugyanakkor a döntések jogát fenntartja magának. Eddig az "aprómunkát" a PAC végrehajtó elnöke, N. Laran végezte el. N. Laran nemrégiben meglepetésszerûen és magyarázat nélkül lemondott párttagságáról. ( Lemondásának oka nem lehetett más, mint az, hogy megelégelte, hogy rendszeresen az újságokból értesült a PAC vezetôségének fontos döntéseiról. Dicséretére legyen mondva, hogy talán ô az elsô ’89 utáni román politikus, aki otthagyja pártját, de sem más pártban nem kereste szerencséjét, sem pártját gyalázó nyilatkozatokat nem tett. Diszkréten visz-szavonult.)

N. Manolescu elnökjelölti kampánya sem szerzett sok szavazatot az ANL-nek. A közvetlen érintkezésben Manolescu karizmatikus egyéniség, de ez a TV-ben el-vész. Inkább afféle szikár, ellenszenves, kissé öntelt értelmiséginek tûnik. Kampánya még azokban az értelmiségi körökben is csalódást okozott, ahol addig népszerûségnek örvendett. Diskurzusa ugyanis keveri a szokott liberális értelmiségi retorikát a meglepô és kissé ügyetlen (Manolescutól valójában idegen) populista fogásokkal.

A román TV

A választások eredményének fô manipulátora az állami TV. Közismert, hogy a TVR elônyben részesítette a PDSR-t és fôleg Iliescu elnököt. Arra kevesebben figyeltek fel, pedig lényeges, hogy a TVR "legmostohább" fiai a szélsôséges pártok voltak. A PDSR-nek semmi esélye sem volt szavazatokat nyerni a CDR, az USD, az ANL hívei körében – és ez fordítva is érvényes.

A PDSR és Iliescu fô riválisai a szélsôséges pártok voltak. Azoknak egy részét, akik 1992-ben a PDSR-re és Iliescura szavaztak, és ’96-ban ingadoztak, könnyen megnyerhették volna a szélsôségesek. Nem nacionalista jelszavaik lehettek volna a döntô fegyverek, hanem az a jogos vád, hogy a PDSR (és Iliescu) elárulta 1992-ben kinyilvánított baloldaliságát (korrupció, az életszínvonal csökkenése stb.).

Régebben úgy tûnt, hogy a PDSR (és Iliescu) számára az a legveszélyesebb, ha két oldalról támadják ôket (jobbról a "demokratikus" ellenzék, balról a szélsôségesek). Nos, hála a TVR-nek, a "baloldali" támadások ritkán jutottak el a nézôkhöz.

A. Mosesnek, az Egyesült Államok romániai nagykövetének fura szerepe

A Ziua 1996. szeptember 14-i száma és a România Libera közölt néhány olyan dokumentumot (leveleket), amelyek azt bizonyították, hogy A. Moses megakadályozta az IRI (International Republican Institute) romániai tevékenységét, amiért az "csupán" az ellenzéket támogatta. Az amerikai követség megerôsítette a levelek hitelességét azzal a megjegyzéssel, hogy ezek épp a nagykövet helyes, politikailag semleges tevékenységének bizonyítékai. Idézzünk néhány részletet e levelekbôl.

Lorne Craner (az IRI elnöke) február 6-i levele Brian Atwoodhoz (az USAID adminisztrátora): "A. Moses ultimátumának eredményeként az IRI megszakította a romániai demokratizálódás támogatásának programját. 1995 novemberében Moses nagykövet azt mondta nekem, hogy Románia demokratikus ország, és amennyiben az IRI továbbra is csupán az ellenzéki pártoknak kíván segítséget nyújtani, akkor ezt magánalapokból tegye. A kormány nem fogja finanszírozni az IRI tevékenységét, amennyiben a PDSR-t továbbra is kizárják a támogatott pártok közül. Az IRI szerint a PDSR-nek egyrészt nincs szüksége támogatásunkra, mint kormánypártnak elegendô anyagi, szervezési és egyéb lehetôsége van, másrészt a PDSR szövetségben áll három nyugatellenes és antidemokratikus párttal, egyikük kommunista, a másik kettô neofasiszta. Moses döntése nem bölcs, ellentétes az amerikai diplomácia prioritásaival."

A. Moses február 13-i levele L. Cranerhez: "Megkaptam az ön, B. At-woodhoz intézett levelének egy másolatát. Több téves értelmezést tartalmaz, és helytelenül látja az aktuális román politikai helyzetet. 1992-ben a PDSR megpróbált kormánykoalíciót alkotni a CDR-vel. Az ön levelében említett "antidemokratikus, nyugatellenes" pártok ma már nem tagjai a kormánykoalíciónak, sôt nyíltan támadják a kormányt és Iliescu elnököt. A harmadik párt, a PUNR szélsôségesen nacionalista, néhány szempontból az RMDSZ ellensúlyának tekinthetô, de nem neofasiszta. A valóságban több a közös álláspont, a megértés, mint az ellentét egyrészt a PDSR, másrészt a PNL-CD, a PD és a liberális pártok között. Nem valós az ön állítása, mely szerint a kormány de facto ellenôrizné a mass médiát. Több magántévé is mûködik például, ezek közül a legnagyobb egy prominens amerikai republikánus tulajdona. [Feltételezhetôen a Pro TV-rôl van szó, de ki a tulajdonos?] Azt kértem önöktôl, hogy az összes demokratikus pártot támogassák. Ehelyett lemondtak romániai programjukról, amiért a USAID nem finanszírozta tovább az IRI tevékenységét, amellyel azt a PDSR-t próbálták megbuktatni, amelynek vezetôit örömmel fogadtuk Washingtonban."

Moses újabb (március 13-i) levele L. Cranerhez: "Az amerikai kormány pénzét az IRI arra használta, hogy támogassa a PDSR ellenfeleit a célból, hogy megbuktassák azt a választásokon. Ez nem felel meg az amerikai kormány politikájának, érdekének. Ez a tevékenység gyengíti a PDSR nyugatbarát, reformista szárnyát. Ez a csoport érte el, hogy Románia közeli támogatója és barátja lett Amerikának. [...] Ami a történelmi pártokat illeti, a PNL nem parlamenti párt, 1990–1992 közt részt vett a kormányban a FSN szövetségeseként." (Ez utóbbi állítás hamis, a PNL 1991 ôszén lépett be a technokrata jellegû Stolojan-kormányba.)

Az IRI kontra Moses (vagy State Department?) konfliktussal kapcsolatban három közismert republikánus, Frank Wolf, David Funderburk és Christopher Smith levelet intézett március 29-én Warren Christopher amerikai külügyminiszterhez, amelyben aggodalmuknak adtak hangot az IRI romániai tevékenységének felfüggesztése miatt. Felteszik az "ártatlan" kérdést, hogy vajon a State Departmentnek létezik-e egy olyan általános jellegû politikai döntése, mely szerint a USAID ezentúl csupán hatalmon lévô vagy kormánykoalícióban lévô pártokat támogathat.

Miután a román sajtóban megjelentek e levelek, L. Craner egy új nyílt levelet intézett a Ziua olvasóihoz. Megismételte állításait ("Romániában nincs valós demokrácia" stb.), és egy új információt is közölt: "Iliescu elnöknek arra is van anyagi lehetôsége, hogy 16 amerikai választási szakembert alkalmazzon választási kampányában".

A Ziua kommentárja összefüggést látott Moses álláspontja és a román hatalom titkos döntése között, mely szerint visszaszolgáltatják az elkobzott zsidó vagyonokat. A Ziua szerint Moses nem csupán az IRI programját szabotálta – sikeresen, hanem az NDI (National Democratic Institute) és az IFES (International Foundation for Electoral Systems) tevékenységét is. A Ziua meg nem nevezett amerikai forrásai szerint e politika mögött R. Shifter áll, ô gyôzte meg az amerikai adminisztrációt arról, hogy Romániában autentikus demokratikus rendszer van.

A SZER is "beszállt" a botrányba, interjút közölt L. Cranerrel. A rádió igazgatója sajnálatosnak minôsítette, hogy a két lap (a Ziua és a România Libera) támadása Amerika-ellenes és xenofób jellegû volt.

A választási kampányban Iliescuék már eddig is az euro-atlanti integrálódásra tették a hangsúlyt – de azt persze nem mondhatták ki nyíltan (legfeljebb sugallhatták), hogy Amerika bennük bízik, és nem az ellenzékben. Nos, e két lap, tudatlanságból, vak elfogultságból megtette ezt a szívességet is Iliescunak: a román közvélemény tudomására hozta, hogy az amerikai adminisztráció konkrét segítséget is nyújt Iliescunak a választások megnyeréséhez.

1996 decembere: új korszak kezdete.

Tíz napon át egy sort se voltam képes írni, oly izgatottan vártam a második forduló eredményét. Constantinescu gyôzelme várható és logikus volt, de semmiben sem lehetünk biztosak, pláne amikor nem épp hideg aggyal követjük az eseményeket. A tét nagyobb volt, mint azt akár legpesszimistább hangulatomban is képzeltem. Koha-bitációról a két forduló közötti gyûlöletkampány miatt még rövid távon sem lehetett szó.

Statisztikák

Közismert volt, hogy a fiatalabbak és a mûveltebbek az ellenzékre szavaznak. A 34 éven aluliak 66 %-a, az elemit végzettek 44 %-a, a középiskolát végzettek 60 %-a és az egyetemi végzettségûek 66 %-a szavazott Constantinescura. Figyelemre méltó, hogy a munkások többsége (58 %) is Constantinescura adta le szavazatát. A parasztok közül csupán 30 % szavazott Constantinescura. Érdekes, hogy az asszonyok 52 %-a és a férfiak 58 %-a szavazott Constantinescura.

Petre Roman volt választóinak kétharmada szavazott E. Constantinescura, és egyharmad Iliescura. Emlékeztetnék arra, hogy kb. ennyivel több szavazata volt P. Romannak, mint pártszövetségének. Feltételezem, hogy azoknak nagy része, akik P. Romanra és az USD-re adták szavazataikat az elsô fordulóban, a második fordulóban E. Constantinescura szavaztak.

Hogyan tovább?

Az újságok, külföldi hírügynökségek efféle címekkel kommentálták a választások eredményét: "A ’89-es forradalom gyôzelme", "Elkezdôdött a rendszerváltás" stb. Nagyjából igazuk is van. De e hét éves késedelem nem csupán idôbeli kiesést jelent, hanem azt is, hogy a jelenlegi romániai helyzet lényegileg más, mint hét évvel ezelôtt a többi volt szocialista ország helyzete volt.

Az 1996-os választásokon a demokratikus erôk gyôztek – de a hatalmat csak részben fogják gyakorolni, csak a politikai szféra, a kormányzás lesz az övék. A gazdasági életet az álreform és az álprivatizálás következményeként a volt hatalom uralja. E birtokon belül elképzelhetetlen a "rendszerváltás". Az újgazdagok 99 %-a, az iparbárók a volt hatalom (és az azelôtti) bizalmi emberei, fôleg volt szekusok, akik ’89 elôtt a külkereskedelemben dolgoztak. Meggazdagodásuk féltörvényes (vagy törvénytelen) úton történt – de ezt ma már nem lehet bizonyítani. Köztudott, hogy induló tôkéjük a párt, illetve a Szekuritáté átmentett pénze, de ez is bizonyíthatatlan.

Az állami gazdaság bonyolult bürokráciájában is dominálnak a volt hatalom bizalmi emberei. Ezeket se lehet egyik napról másikra lecserélni. Ez a réteg részben "hálából", részben saját érdekébôl mindent meg fog tenni a mai hatalom bukásáért, a "régi elvtársak" visszatéréséért. A másik "leválthatatlan" hatalmi szféra a titkosszolgálatok.

E. Constantinescu és "rendszere" (személyi kultusz, autoritarizmus?)

December 18-án 0 óra 3 perckor (amikor E. Constantinescu gyôzelmét bejelentették), bár nem feledtem régi fenntartásaimat, ujjongani kezdtem örömömben.

Az 1996-os E. Constantinescu nem épp az az elnök, akirôl álmodoztam (bár melyik környezô országot vezetik "angyalok"?), de sokkal értelmesebb, mint az 1992-es Constantinescu. "Fejlôdôképes". Befolyásolható – egyelôre a szó jó értelmében –, de késôbb vajon mi lesz belôle?

Kampányában sok olyan populista eszközt használt fel, ami ellen ízlésem tiltakozott, de amelyek a gyôzelemért megbocsáthatók voltak. Nem annyira egy demokratikus európai ország politikusaként szerepelt, mint inkább egy felvilágosult, jóindulatú fejedelemként (Isten, Nemzet, Család, Egyház, Hadsereg).

Kissé meglepô, hogy a gyôzelem után mintha folytatná kampányát, tovább ígérget (felelôtlenül és feleslegesen), továbbra is szükségesnek véli az Istenre való ötpercenkénti hivatkozást, esküdözést, ha lehet papokkal körülvéve. És láthatóan örömet okoz neki a tömegek éljenzése: Éljen Constantinescu!, Szeretünk Emil! Születôben van újra a személyi kultusz.

Nos, ezen érdemes elgondolkozni. Két eset képzelhetô el. Esetleg tényleg gyenge ember, akit a Hatalom elkábított, tévútra vezetett. De elképzelhetô egy optimistább változat is. Emlékeztetek régebbi fenntartásaimra az ellenzékkel szemben, arra, hogy kétkedtem abban, hogy képesek lesznek egymás közt (pártok, szövetségek, ambícióval teli politikusok) kiegyezni és együtt kormányozni. Féltem az instabilitástól, amelyet egy zûrzavaros, önellentmondásokkal telt volt ellenzékiekbôl alakított gyenge kormány okozhat. Képzeljük el, hogy Constantinescu, illetve fiatal tanácsadói régóta felfigyeltek e veszélyre. Ôk is tudják, hogy az ellenzéki pártok mily rosszul mûködnek, egy-egy párton belül is nehezen képesek összhangot, egységet teremteni, nincs e pártokon belül sem megfelelô tekintélyû karizmatikus vezetô, aki a többiekre kényszerítené akaratát, nincs megfelelô demokratikus döntéshozási mechanizmus. Üléseik inkább vitaklubokra hasonlítanak, semmint felelôs pártok tanácskozásaira.

Egyetlen esélyük maradt, és talán felismerték ezt. Szükség van egy erôs vezetôre, "Atyára", aki rá tudja kényszeríteni akaratát a pártokra (illetve parlamenti frakciókra) és kormányra. És esetleg e döntésekkel kapcsolatban inkább fiatalabb és feltételezhetôen felkészültebb tanácsadóira fog hallgatni, és nem a pártok vezetôségére. Ha így van, akkor elfogadom, sôt az egyetlen megoldásnak látom E. Constantinescu hatalmának efféle megerôsítését.

A másik szükséges elem a "tisztogatás". Az új hatalom egyik fô választási fegyvere a korrupció leleplezése volt. Most be kell bizonyítaniuk, hogy tettekre is képesek. Nem csupán arról van szó, hogy választási ígéretüket teljesítsék, sôt elsôsorban nem is errôl van szó. Amennyiben tavasszal tényleg nekifognak a reformoknak, amelyek drasztikus intézkedéseket követelnek, a mai hatalom népszerûsége csökkenni fog. Ahhoz, hogy megôrizzék hatalmukat (a PDSR ne súlyosbítsa, okkult fegyverek bedobásával is, a válságot annyira, hogy elôrehozott választásokat csikarjon ki) gyengíteni kell a mai ellenzék népszerûségét és erejét. Erre egyetlen hatékony fegyver van: néhány könnyen és egyértelmûen bizonyítható korrupciós ügyet, olyant, amelybe a PDSR vezetôi is belekeveredtek, ügyészség és bíróság elé kell vinni.

Az új személyi kultusz megszületésének elsô nyilvánvaló jele a december 1-jei gyulafehérvári ünnepség volt. És, bár –ismétlem – a sok pap, esküdözés stb. nem épp ízlésem szerint való, itt is történt valami nagyon fontos és pozitív áttörés. Elsô ízben történt meg (és ez E. Constantinescu érdeme), hogy ekkora súlyú ünnepségen az ortodox és a görög katolikus egyház fô méltóságai egyenrangúként jelentek meg. Constantinescu szó szerint is kimondta, hogy e két egyház egyformán képviseli a román nemzetet. Hála Constantinescunak, ez volt tán az elsô lépés e két egyház kiegyezése felé vezetô úton.

És bár sok olyan beszéd hangzott el, amely nacionalistának tûnt, a hangsúly egyfajta pozitív nacionalizmuson, jobb szóval hazaszereteten volt, s nem a kizárólagosságon. Nem véletlen, hogy az ünnepségen részt vett és részt vehetett Markó Béla és Frunda György. Talán túlértékelem a történteket, de úgy is lehet értékelni, mintha megtették volna az elsô lépést a nemzetfogalom politikai (állampolgárok közössége), és nem etnikai jellegû értelmezése irányába...

Az új Parlament

A közismert ellenzék – hatalom-arányt módosítja a nem magyar kisebbségek képviselôinek részvétele (15 képviselô). Kb. 3 %-kal nôtt az új hatalmi többség. A Ciorbea-kormány megszavazása a képviselôk és szenátorok által régebbi aggodalmaimat cáfolta. A hatalom – ellenzék aránya kb. 63–37 %. Nos, a Ciorbea-kormány a titkos szavazás eredményeképpen 69 %-os bizalmat kapott.

Minden hatalompárti képviselô bizalmát fejezte ki a kormányprogram és a kormány személyi összetétele iránt, s mi több, az új ellenzékbôl is érkezett vagy 6 %-nyi bizalmi szavazat. Minden jel szerint a PUNR-esek szavazatairól van szó. A PUNR hivatalos nyilatkozata ugyanis fenntartásait fejezte ki a kormányprogram egyes részleteivel szemben (az észrevételek egyébként jogosnak tûntek), fenntartását fejezte ki az RMDSZ kormányban való részvétele miatt is, de annyira mérsékelt, visszafogott hangnemben, hogy ez egyenlô volt egy diszkrét, közvetett támogatással.

Rendkívüli eseménynek tekintem e bizalmi szavazást. Aggodalmaim fôleg abból fakadtak, hogy a parlamenti többség törékeny lesz, a történelmi pártok reakciósabb szárnya megakadályozhatja a reformokat és a határozott nyugati orientációt. Egy biztos, ezek után V. Ciorbeának és kormányának hatalma megerôsödött. A parlamentben komoly esély van organikus törvények megalkotására, illetve alkotmánymódosításra is (kétharmados többség). A kormányellenes bizalmatlansági indítvány esélye egyenlô a nullával.

V. Ciorbea személyét régebben is dicsértem, a parlamenti bizalmi szavazás alkalmával újabb lehetôsége volt bizonyítani, hogy felkészültebb, mint hittük. Pár órán át keményen és durván támadták a PDSR szónokai (Nastase, Melescanu és mások). Végig figyelt, jegyzetelt, senkivel se konzultált, egyedül építette fel válaszát. És ez a kb. 20 perces replika, amelyet a TV1 és Pro TV egyenes adásában milliók láttak, feltehetôen növelte presztízsét. Válaszai magabiztosak – de nem pökhendiek, szakszerûek – technikai részletekbe nem bonyolódóak és ugyanakkor szellemesek voltak. S ne feledjük, ott van mellette A. Severin, külügy- és államminiszter, és más értelmes szakemberek, oda fog figyelni a külföldi pénzintézetek tanácsaira, érvényesíteni fogja döntését, nem sokat törôdve a történelmi pártok maradibb szárnyának ellen-lobbyjával.

Nagyobb reményt fûzök V. Ciorbea szerepléséhez, mint E. Constantinescuéhoz. De ehhez az is szükséges, hogy Ciorbea növelje "autonómiáját". A lehetôség adott. Emlékeztetek arra, hogy V. Ciorbea a PNL-CD tagja, de karrierjét (illetve ennek jó részét) nem a pártnak köszönheti. Nincs lekötelezve.

Ezzel ellentétben E. Constantinescu az AC "kreatúrája". Többé-kevésbé le van kötelezve. Márpedig a mai romániai kontextusban az AC képviseli az új hatalmon belül a legreakciósabb, legnacionalistább és legnyugatellenesebb irányvonalat. Nem azt állítom, hogy E. Constantinescu ezt az "AC-féle" irányvonalat képviseli. De az AC-féle nyomásnak nehezebben tud ellenállni, mint V. Ciorbea. E. Constantinescu bizonyára tudatában van ennek a helyzetnek, és diplomatikusan, diszkréten, de határozottan ellent fog állni a PNL-CD és AC nyomásának.

Kormány, miniszterelnök

Régen eldôlt, hogy a miniszterelnöki tárcát a PNL-CD kapja meg. A személy kijelölése a párt vezetôségének a feladata volt. Két személynek volt reális esélye a pártvezetôség szavazatának alapján e tisztségbe kerülnie. Radu Vasile PNL-CD fôtitkárnak és Ulm Spineanu PNL-CD alelnöknek. Egyik rosszabb, mint a másik. U. Spine-anuról csupán annyit tudtam, hogy önteltsége mellett mûveletlen is. R. Vasile arroganciája mellett viszont erôsen nacionalista is (ortodox fundamentalista nézeteibôl is megmutatott valamennyit, például a Jehova Tanúi-botrányban), és ôt vádolták a PDSR-vel folytatott titkos tárgyalásokkal. Ô volt tán az egyetlen befolyásos PNL-CD-vezetô, aki diszkréten (és szerencsére sikertelenül) a CDR–PDSR koalíció híve volt.

És ekkor robbant a bomba: a PNL-CD vezetôsége egyöntetûen (!) V. Ciorbeát támogatta a miniszterelnöki tisztségre. A román sajtó szereti a banális eseményeket is a legvalószínûtlenebb szcenáriókkal magyarázni. Ez alkalommal majdnem egyöntetûen üdvözölték e döntést az újságírók (jogosan), de nem tették fel a kérdést, hogyan is történhetett ez meg. Ugyanis épp a döntés elôtti napon mindkét esélyesnek tûnô (és a pártvezetésben támogatottságot élvezô) jelölt (U. Spineanu és R. Vasile) hosszas nyilatkozatban fejtette ki elképzeléseit a kormányzásról, és magyarázgatta, miért is tekinti saját személyét a legmegfelelôbbnek erre a tisztségre. Pár órával késôbb mindketten V. Ciorbeára szavaztak! Megzsarolták ôket?

Adrian Severin

Ijesztô, hogy A. Severin ellen mind erôsebben folyik a lejárató kampány egyrészt az Adevarul, másrészt a România Libera részérôl. Közismert, hogy fô (és majd egyetlen) "ügyvédje" eddig G. Andreescu volt. Furamód beszállt a Severint védô kampányba az egyébként eléggé vitatott Ziua c. lap. S. R. Stanescu, tôle szokatlanul nívós írásokban sorolja fel Severin érdemeit: ô a legmagasabb rangú román politikus az ET-ban, a csecsenföldi helyzetet tisztázó bizottság aktív tagja volt, elsôként ismerte fel, hogy az 1201-es Ajánlás elfogadható Románia számára, Törökország ET-tagságának felfüggesztése mellett szavazott a kurdok elleni bûntettek miatt, bizonyítva, hogy elkötelezetten védi az emberi jogokat, elérte, hogy az ET fogadjon el egy olyan dokumentumot, mely a 14. hadsereg visszavonását kérte Transznisztriából, és egy olyan dokumentumot, amely az Oroszországban lévô román mûkincsek visszaadását szorgalmazza stb. Andreescu figyelmeztet arra, hogy a Severinnel szembeni félelem tulajdonképpen érthetô. A külügyminisztérium ugyanis az az intézmény, ahol a legtöbb "átmentett", volt pártfunkcionárius, illetve álcázott szekus tiszt mûködik továbbra is, az egyszerû és "ártatlan" inkompetensekrôl nem is szólva. Ez a népes csoport joggal félt, hogy amennyiben Severin lesz a külügyminiszter, komoly tisztogatásra kell számítani a külügyminisztériumban.

Az RMDSZ részvétele a kormányban

Pár héttel ezelôtt még fenntartásaim voltak ("talán jobb lenne még várni", "mi lesz ha a Parlament nem hagyja jóvá"); naiv voltam.

Ma határozottan támogatom a részvételt, annak ellenére, hogy tudatában vagyok: komoly esély van az elsô demokratikus kormány rövid távú csôdjére (fôleg a gazdasági problémák miatt). Nem kívánom a részvétel közismert elônyeit elismételni, arra tenném a hangsúlyt, hogy a közvéleményben meglepô változások történtek. Mind nyilvánvalóbb, hogy tartós folyamatról, trendrôl van szó. Az egész sajtó, a közvélemény nagy része természetesnek tartotta, sôt a leggyakrabban üdvözölte az RMDSZ részvételét a kormányzásban.

Idéznék néhány jellemzô véleményt: I. Raziu, a PNL-CD meglehetôsen nacionalista alelnökének lapja, a Cotidianul például így írt: "A román lakosságnak nem lesz semmi kifogása az ellen, hogy például Giurgiu megye prefektusa és a közlekedésügyi miniszter magyar legyen. A mai pszichológiai helyzetben a románság még nem bízna egy, teszem azt magyar hadügyminiszterben, de azt reméljük, idôvel a bizalom tovább erôsödik, és ez is elképzelhetô lesz."

G. Lepelea, a PNL-CD szintén eléggé nacionalista elsô alelnöke így reagált O. Sincai PDSR-s december 1-jei beszédére: "Felháborító, hogy e nemzeti ünnepen a PDSR újra a ‘magyar autonómia’ veszélyével fenyegetett. Örültünk, hogy Markó Béla és Frunda György részt vett a gyulafehérvári ünnepélyen, Magyarország elnöke pedig részt vett a román nagykövetség fogadásán."

A "Székely Ifjak" provokációja is jóra fordult (külön, az RMDSZ-tôl függetlenül szerepeltek a választásokon, sikertelenül). Kérésüket, hogy egy képviselôjük legyen a képviselôházban, az RMDSZ megvétózta. A parlament mandátumvizsgáló bizottsága egyhangúlag elfogadta az RMDSZ álláspontját: "nincs külön székely kisebbség, a székelyek a magyarsághoz tartoznak". Fontos siker. A román nacionalizmus régi taktikája volt a megosztás, az az elmélet, hogy a székelység külön etnikai csoport, amelyet meg kell védeni a magyarságtól, amely be akarja olvasztani. 1990 elején elsôként I. Coja vetette be újra ezt a provokációt. Ismétlem, a mandátumokat érvényesítô bizottság, amelyben minden parlamenti párt képviselteti magát, egyöntetûen visszautasította a székelyek külön képviseletét. Úgy vélem, ezzel a döntéssel jó idôre lekerült a napirendrôl ez a kérdés.

Figyelemre méltó, hogy a magyarkérdésben se teljesen egységesek az új koalíció tagjai. Elvileg az USD lenne a legmegértôbb, és a történelmi pártok a legnacionalistábbak. A gyakorlatban ez nem így van. Az USD-n belül közismert A. Severin konzekvens álláspontja, de kevesebben tudják, hogy a tárgyalások során P. Roman volt a legmakacsabb és legvisszautasítóbb a magyarok kéréseivel szemben.

A pozíciók leosztása ma már közismert. Véleményem szerint több mint elfogadható minimum. Érdekes, hogy az RMDSZ nem kérte, hanem rátuszkolták a bukaresti alprefektusi tisztséget. Nem hatalmi pozíció, de szimbolikus értéke van.

Magureanu

Virgil Magureanu: "A változásra szavaztam. Miután már nem leszek a SRI igazgatója, politikai tevékenységet akarok folytatni, nem a már létezô pártok egyikébe akarok belépni, hanem új centrumpártot fogok alapítani. "Ulieru, SRI szóvivô: "Itt az ideje, hogy az új hatalom lehetôvé tegye a polgároknak, hogy hozzáférhessenek Szeku dossziéikhoz. Mi már régen is javasoltuk ezt."

A Ziua "bombája" szerint Magureanu akadályozta meg, hogy számítógép segítségével elkövetett csalással Iliescu gyôzzön. Ez persze ostobaság (technikailag is lehetetlen), de tény, és mind több erre a bizonyíték, hogy Magureanu az ellenzéket már jó ideje támogatta. Iliescu (válaszképp arra a kérdésre, segítette-e Magureanu Constantinescu gyôzelmét): "Hallottam ezeket a híreszteléseket, de semmi bizonyíték. Az persze egyáltalán nem kizárt, hogy léteztek Magureanu és Constantinescu között bizonyos kiegyezések."

Az Egyesült Államok

Az Iliescu-rendszer bukása kellemetlen meglepetés volt az amerikai adminisztráció, elsôsorban a külügyminisztérium számára. Két héttel a választások elôtt A. Moses nagykövet megpróbálta meggyôzni P. Romant, hogy ne lépjen szövetségre a CDR-vel. E próbálkozás több mint abszurd, hisz amennyiben a CDR-t próbálták meggyôzni, hogy a PDSR-vel házasodjon, erre voltak érvek (ez a kombináció a közismert hátrányok mellett elônyökkel is járt volna). De amennyiben az USD nem lépett volna szövetségre a CDR-vel (arra kényszerítette volna, hogy a PDSR-vel alkosson kormányt), ez politikai öngyilkosság lett volna az USD számára. További négy éven át ellenzékben maradt volna az RMDSZ, a PRM és a PUNR társaságában.

A választások után Clinton hûvös protokolláris üdvözlô táviratot küldött Constantinescunak, meleg hangú táviratot Iliescunak, amelyben örömét fejezte ki, hogy utóbbi folytatja politikai tevékenységét. Amennyiben a tekervényes, protokolláris diplomáciai fogalmazásokat lefordítjuk magyarra, akkor ez kb. így hangzik: "Kedves Constantinescu úr, sajnálom, hogy gyôzôtt, de kénytelen vagyok gratulálni. Remélem, folytatni fogja az Iliescu-féle politikát." És: "Kedves Iliescu úr, sajnálom, hogy veszített, de ne essen kétségbe, ott van maga a PDSR élén, s Constantinescuék talán megbuknak, és egy elôrehozott választásokon újra maguk kerülnek vissza a hatalomba." Nem véletlen, hogy pár napra rá Iliescu kijelentette: "Nincs kizárva, hogy 2000-ben újra jelöltetem magam." Vagy hamarabb?

De úgy tûnik, vége ennek az ostoba amerikai politikának Romániával szemben. Daniel Fried, a Nemzetbiztonsági Bizottság Kelet- és Közép-Európáért felelôs igazgatóságának vezetôje, az elnök különtanácsadója (special assistent) már más hangon beszél. A Free Romania Found összejövetelén a választások eredményeit és következményeit elemezték. D. Fried: "A lassú reformok nem hoznak eredményeket, a politikai és társadalmi feszültségek viszont épp oly erôsek, mint a gyors és sikeres reformok esetében. Ezt bizonyítja a romániai és a lengyelországi fejlemények összehasonlítása is. A mostani, választások utáni helyzet történelmi jelentôségû, döntô lehet Románia jövôjét illetôen. Pár hónappal ezelôtt az ebben a teremben résztvevôk nagy többsége egyetértett volna azzal, hogy Románia nem demokrácia, hanem autoriter rendszer vagy annál is rosz-szabb, a forradalom el lett árulva, a reformok el se kezdôdtek. Ami a NATO-tagságot illeti, nem az az ország, amelynek biztonságáért gyermekeink életét kockáztattuk volna. Persze nem ez volt az amerikai vezetôség többségének a véleménye, de ez olyan szempont, amelyet az amerikai és nyugati kormányok is tekintetbe kellett, hogy vegyenek."

Táviratok Iliescunak

Pár héttel késôbb kiderült, hogy nem csupán az amerikai adminisztráció kezdeményezése volt a bukott elnöknek küldött távirat. Elsô látásra meglepô, de Demirel török és Major angol miniszterelnökön kívül még Kohl kancellár is küldött táviratot Iliescunak. A magyarázat eléggé egyszerû: Iliescuék garanciát nyújtottak arra, hogy Románia a közismert területi követelésekkel nem kelt feszültséget Moldva, Ukrajna és Oroszország irányában. A PNL-CD és a PNL vezetôi sajnos elég sok felelôtlen kijelentést tettek az évek során ebben a kérdésben. Az utóbbi pár hónapban visszafogottabbak voltak ugyan a pártvezérek, de az ismert politikusok folytatták a hôzöngést.

V. Gabrielescu PNL-CD-szenátor, az ET román küldöttségének tagja egy nappal E. Constantinescu gyôzelme után, útban Strasbourg felé fontosnak tartotta kijelenteni: "Eljött az ideje az egyesülésnek, szükség esetén el lehet halasztani a NATO-tagságot, a prioritás a román földek egyesülése." Tény, hogy a történelmi pártokban és a Polgári Szövetségben, valamint a sajtónak abban a részében, mely ezeket az erôket támogatja, erôs az az áramlat, amely szerint fontosabb és reálisabb a román földek egyesülése, mint a nyugati orientáció. Ezzel függ össze a România Libera és az AC kampánya Severin ellen.

I. Raziu PNL-CD-alelnök lapja, a Cotidianul is kampányt indított e témában. Iftene Pop, PNL-CD-képviselô és külpolitikai szakember kommentárja szerint Moldova új elnöke csak látszólag ellenfele a két ország egyesülésének, és épp most jött el az ideje kimondani, hogy az Egyesüléshez szent jogunk van.

Véleményem szerint az unionista erôk kisebbségben vannak az új hatalomban, de mi a garancia arra, különösen felületesebb nyugati szemszögbôl nézve, hogy nem "kevernek bajt". Annál is inkább, mivel a fontosabb vezetôk, bár nem nyilatkoznak ilyen felelôtlenül, nem is határolják el magukat megrögzött unionista kollégáiktól. E táviratok igazi címzettje tehát nem is Iliescu volt, hanem Constantinescut figyelmeztették, hogy e kérdésben bátrabb, határozottabb és egyértelmûbb legyen az álláspontja, amennyiben igényt tart a Nyugat támogatására.

1996. szeptember–december