NYUGATI HÍRLEVÉL független elektronikus újság
Szerkesztô: Bika Julianna
Email: BikaJuli@aol.com
Efax: 508-437-2661
Az amerikai magyarság Kossuth Lajos itteni látogatásának 150. évfordulójára készül ez év végén és 2002-ben. Az ünneplésbôl a New Orleans-i magyarok is kiveszik részüket. Az ünnepség fénypontja a város által engedélyezett, gránit alapon elhelyezett, Kossuth emlékét megörökítô bronz emléktábla lesz. Az Egyesült Államok egyetlenegy déli államában sem állítottak még emléktáblát Kossuth Lajosnak, a New Orleans-i lesz az elsô.
A Kossuth relief elhelyezését Bika Julianna és férje, Dr. Gergátz István kezdeményezte.
Az avatásra Dr. Jeszenszky Géza a Magyar Köztársaság amerikai nagykövete is ígérte, hogy ellátogat a városba.
Kossuth Lajos amerikai útjának ha nem is a legfontosabb, de igen nevezetes állomása volt New Orleans, az egykori rabszolgatartó város, ahol Kossuth a minden embernek kijáró szabadságot hangoztatta. Bika Julianna az egykori helybeli újságok lapjaiból kutatta ki és írta le Kossuth itt elmondott beszédét, amelyet a város polgárai nagy lelkesedéssel fogadtak.
1852. március 25-e és április l-e között hat napot töltött a városban és a helybeli lapok szerint 8000 fôs tömegnek mondta el a beszédét a városháza elôtti Lafayette téren.
Dr. Gergátz István, a Magyar Köztársaság Louisiana államban tevékenykedô tiszteletbeli konzulja és az emlékbizottság immáron negyedik esztendeje munkálkodik azon, hogy Kossuth Lajost az emléktábla elhelyezésével illô módon megünnepeljék. A Louisianai Magyarok Egyesülete és az Árpádhoni Magyar Kulturális Szervezet a konzulátussal egyetértve 2002. április 6-án, Kossuth látogatása 150. évfordulóján tervezi az emléktáblát felavatni.
Az említett Louisianai Magyarok Egyesülete mintegy 60 tagból áll. Közöttük akadnak olyan magyarok is, akik ideiglenesen dolgoznak New Orleans kutatóintézeteiben.
Jóllehet a város a múlt században jelentôs gazdasággal bírt, ám sohasem éltek itt nagyobb számban magyarok. Az egyesület az elsô itt hivatalosan beiktatott magyar szervezet és mint ilyen, kérhette az emlékmû felállítása támogatását, melyet a város a napokban engedélyezett.
New Orleans központi, történelmi helyére kerül a Kossuth-emlékmû. A Lafayette téren, az örökzöld mocsári tölgyek árnyékában néhány híres amerikai személy szobra áll, így Franklin Benjámin-é és Henry Clay-é is. A tér északi részén, a St. Charles Avenuen található a mûvészettörténeti jelentôségû Gallier Hall, a volt városháza, amely 1850-ben épült. Minden valószínûség szerint ennek lépcsôjén mondta el Kossuth Lajos a nevezetes beszédét.
A gránitalapzatra tervezett emléktábla kezdeti terveit Papp László, Connecticutban élô magyar építész készítette. A kivitelezéshez sikerült magyarországi, jelenleg New Orleansban élô szobrászt találni ifj. Andrásfalvy Bertalan személyében.
A Kossuth relief felavatásáról a new orleansiak kiadványt készítenek, melyben az emlékmû támogatóit örökítik meg, s szívesen fogadják magyar szervezetek, üzletek hirdetéseit, szerte az Egyesült Államokból.
A fent vázolt feladatok megvalósításához némi anyagi alap már rendelkezésre áll, ám a felmerülô költségek zöme elôteremtéséhez az amerikai és a bárhol élô magyarok segítségére van szükség, melyet az emléktábla szövege is jelezni fog.
A jó szívvel megajánlott és adóból levonható támogatást az alanti címre lehet eljuttatni:
Julianna Bika Vice President
Hungarians of Louisiana, Inc.
21 Spinnaker Lane,
New Orleans, LA 70124
Dr. Aniko Vigh Treasurer
Hungarians of Louisiana, Inc.
407 Aurora Oaks Drive
New Orleans, LA 70131
A csekket Hungarians of Louisiana röviden HUNGARLA névre kérik kitölteni, s kérik feltüntetni, hogy a Kossuth emléktábla javára megy az adomány.
A hirdetésekkel kapcsolatos, valamint részletesebb felvilágosítást kaphatnak a BikaJuli@aol.com e-posta címen.
Copyright © Nyugati Hírlevél - 2001