NYUGATI HÍRLEVÉL
független elektronikus újság

Szerkesztô: Bika Julianna
Email: BikaJuli@aol.com
Efax: 508-437-2661

24. szám 2001. január 1.

USA

Nagy Károly: A NYUGATI MAGYAR TANÁCS

I. E L Õ Z M É N Y E K

NYUGATI MAGYAR NEMZETRÉSZ

A Kárpát-medencén kívül Európában, Észak-és Dél-Amerikában, Ázsiában, Ausztráliában és Afrikában közösségi szigetek és szórványok lakosságaként él, magát magyarnak, magyar származásúnak valló több milliós magyar nemzetrészt (a továbbiakban: a nyugati magyarság) a magyar köztudat eleddig általában nem a magyar nemzet részeként tartotta számon, hanem az abból kiváltak csoportjaiként, egyéneiként mondott le róla. "Kitántorgott Amerikába", "mint oldott kéve széthull nemzetünk", kivándoroltak, elmenekültek, disszidáltak, emigráltak, külföldre szakadtak, világgá mentek, "leléptek", önként külföldre távoztak, ôk lépték át a határt, nem tértek vissza stb. fogalmak jelezték ezt a lemondást, mindig a kivételesnek kijáró örömteli meglepetéssel üdvözölve, amikor egy-egy külföldön is nevet, sikert szerzett magyar ember "még mindig magyarnak vallja magát".

Korábbi kormány és szervezeti szintû programok is — Eötvös Loránd, Klebelsberg Kunó, Perényi Zsigmond kezdeményezései, ösztönzése révén — csak a kivándoroltak istápolását, "nemzeti gondozását" tûzték ki célul, tankönyveket, szépirodalmat, folyóiratokat, újságokat küldtek a nyugati magyaroknak, hogy segítsék õket magyar nyelvük és kultúrájuk megtartásában.

Hogy a nyugati magyarság nem elveszett, kiveszett, megszünt része a nemzetnek, és hogy nem csak gondozás, segítség tárgya lehet, hanem segítség forrása, a nemzet érdekeinek, programjainak jelentõs külképviselete, támogatója és támogattatója is, tehát elemi fontosságú erõforrás, befolyásos partner és munkatárs is lehet: ennek tudatosodása legújabb kori történelmi fejlemény.

E fejlemény egyik oka az, hogy a nyugati magyar szigetek és szórványok jelenleg legaktívabb csoportjainak jelentõs része a magyarság önként vállalt külképviseletévé fejlesztette származtató és befogadó népeihez való viszonyát, a politikai, gazdasági, tudományos, kulturális, egyházi, társadalmi élet területein szerzett pozícióját, szavát, befolyását, lehetõségeit rendszeresen és eredményesen használja az összmagyarság legfontosabb sorskérdései ismertetésére, tudatosítására, támogattatására. A másik ok a rendszerváltozás utáni új, demokratikus magyar kormányok — és kisebbségi magyar vezetõ csoportok — egyre határozottabban kifejezett szándéka arra, hogy e nyugati magyar erõforrással, mint magyar nemzetrésszel integrált, intézményesített partneri együttmûködést létesítsenek.

INTÉZMÉNYESÍTETT EGYÜTTMÛKÖDÉS

megvalósítására több korábbi tárgyalás, elõterjesztés, vita és konzultáció után 1998 júliusában formális javaslatot küldött el a májusban hivatalába lépett új magyar kormánynak harminc amerikai magyar szervezet, egyesület, egyház, fórum,tudományos, kulturális, társadalmi, oktatói testület vezetõje aláírásával e sorok írója. E javaslat hangsúlyozta, hogy "a nyugati magyarság hosszú évtizedek óta végez önkéntes, hatásos magyar tájékoztató, érdekvédelmi és külképviseleti szolgáltatot. E nemzetrész egyenjogú együttmûködõ figyelembevétele és hathatós támogatása az összmagyarság közérdeke". (Amerikai Magyar Hírlap, 1998. július 24.) A javaslat gyakorlati része indítványozta "nyugati magyar résztvevõk meghívását ezentúl minden magyar-magyar csúcstárgyalásra, és egy-egy olyan tanácsos alkalmazását a jelentõs számban magyarlakta nyugati országok követségein, akinek fõállású munkája az ottani magyar nyelv- és kultúramegtartó tevékenységek támogatása". (Magyar Nemzet, 1998. szeptember 15.)

Orbán Viktor miniszterelnök 1998. augusztus 26-i hatállyal külügyi tanácsadójának nevezte ki a javaslat harminc aláírója egyikét, Hámos Lászlót, a New York-i központú Hungarian Human Rights Foundation — Magyar Emberjogi Alapítvány — elnökét. Azóta Hámos László résztvesz minden magyar-magyar csúcstárgyaláson, valamint az azóta ebbõl Magyar Állandó Értekezlet néven intézményesült testület és program munkájában. A Magyar Állandó Értekezlet szakértõ bizottságaiba is felkértek nyugati magyarokat: az Állampolgársági és Önkormányzati Bizottságba Papp Lászlót (USA), az Egészségügyi és Szociális Bizottságba Szutrély Pétert (Németország), az EU Integrációs Bizottságba Komlóssy Józsefet (Svájc), a Gazdasági Bizottságba Bihari Szabolcsot (Svédország), a Kulturális Bizottságba Deák Ernõt (Ausztria), az Oktatási Bizottságba Nagy Károlyt (USA).

1998. októberi Egyesült Államokbeli hivatalos látogatása során a miniszterelnök nyugati magyarokkal is találkozott. Több ilyen találkozó folyamán — például Washingtonban és a Magyar Öregdiák Szövetség — Bessenyei György Kör rendezésében október 10-én Rutgers Egyetem sokszáz fõnyi közönségével beszélgetve (Amerikai Magyar Népszava, 1998. október 23.) együttmûködési elképzeléseket is meghallgatott és invitált a kormányfõ. A Rutgers egyetemi találkozó szervezõi tervezetet nyújtottak át, amelyben konkrét pontokban körvonalazták, hogy a nyugati magyarság milyen további munkálkodásra tartja magát késznek és hogy mit kér, mit vár el Magyarország vezetõitõl: többek közt az együttmûködés "de jure" intézményesítését parlamenti és kormányzati szinten. (Amerikai Magyar Szó, 1998. december 17; Bécsi Napló, 1999. január.)

Az öt hónappal korábban a miniszterelnöknek és a sajtónak elküldött levél huszonöt szervezeti, egyházi, egyesületi vezetõ aláírója december 22-én két felkérõ és megbízó levelet írt alá. Horváth János országgyûlési képviselõt felkérték, "hogy törvényjavaslat elkészítésével, alkotmányjogi vizsgálat és bizottsági meghallgatás megszervezésével terjesszen a Magyar Országgyûlés elé egy törvényt egy nyugati magyar országgyûlési tanácsos pozíció létrehozásáról, aki az Egyesült Államok "insular delegates" kongresszusi képviselõ pozícióinak egy változataként szavazati jog nélkül, tanácsadási, hozzászólási és bizottsági részvételi joggal és felelõsséggel képviseli a nyugati magyar szigetek és szórványok ügyeit a magyarországi Parlamentben." Hámos Lászlót arra kérték fel, "hogy kezdeményezze egy Nyugati Magyar Tanács létrehozását, célkitûzése, programjai, mûködési módszerei megtervezését."

1999. december 8-án a Magyar Országgyûlés Külügyi Bizottsága meghallgatta Hámos Lászlót, Papp Lászlót és Klement Kornélt. A meghallgatáson résztvett Horváth János képviselõ is. Az errõl kiadott állásfoglalás (2000. február 23.) többek közt a következõket mondja ki: " A Külügyi Bizottság keresi azokat a leheteséges megoldásokat, amelyek biztosítják a nyugati magyarság részvételét a magyar Országgyûlés munkájában, e tekintetben figyelemre méltónak találja 25 amerikai magyar szervezet-vezetõnek azt a közös indítványát, hogy az Országgyûlés hozza létre a nyugati tanácsosi intézményt... felkéri a kormányt, hogy segítse a nyugati magyarságot kultúrájának további megõrzésében, a kint született generációkat a magyar kultúra megismerésében, és támaszkodjék minél több területen a nyugati magyarság hozzáértésére és hazaszeretetére." (Magyar Nemzet, 2000. március 7, 14; Napi Magyarország, 2000. március 13.)

2000. május 20-án, a IV. "Magyaroszág - 2000" tanácskozáson Hámos László felszólalásában javaslatot terjesztett elõ "egy Nyugati Magyar Tanácsosi Hivatal létrehozására", amelynek "célja folytonossá tenni és intézményesíteni a kapcsolatot a nyugati magyarság és a magyar kormány, Országgyûlés és társadalom között". Javasolta annak elõsegítését is, a Magyar Amerikai Koalíció egyik vezetõjével, Lauer Edittel együtt, hogy a Duna Televízió adásai a nyugati magyarok-lakta országokban is láthatók legyenek.

II. LEGÚJABB, 2000. OKTÓBERI, NOVEMBERI, DECEMBERI FEJLEMÉNYEK

AUTONÓM KONZULTÁLÓ, PROGRAMSZERVEZÕ INTÉZMÉNY

2000. október 24-én a New York-i Magyar Fõkonzulátuson az Országgyûlés Külügyi Bizottsága elnökével, Szent-Iványi Istvánnal és három alelnökével, Balla Mihállyal, Bársony Andrással és Surján Lászlóval tárgyalt Hámos László, Papp László és e sorok írója a Nyugati Magyar Tanács felállításáról szóló kormány elõterjesztésrõl. A Tanács céljait így határozza meg az elõterjesztés:

A.) Magyarország kül- és belpolitikai érdekeit szolgálja az, ha a nyugati magyarság mérvadó személyiségeit tanácsadói szerepre kéri fel egy-egy, a magyar kormányzat, törvényhozás, és a civil szervezetek által megjelölt cél elérésére, probléma elemzésére.

B.) Magyaroszág, a magyarság érdekeit szolgálja az, ha kapcsolatrendszere révén a nyugati magyarság külföldön rendszeres támogatást tud elérni a magyarság iránt.

C.) A Tanács létesítése hozzájárul a Nyugaton élõ magyar közösségek és egyének magyarságtudatának megõrzéséhez, közvetíti a nyugati magyarság igényeit az anyaország felé, kezdeményezõ szerepet tölt be az állami és civil szervezetek együttmûködése érdekében.

Németh Zsolt, a Külügyiminisztérium Politikai Államtitkára a következõket mondotta október végén Ausztráliában (Ausztráliai Magyar Élet, 2000. október 30, Csapó Endre interjúja: "Találkozás a kormánnyal"): "Egy nyugati magyar tanácsnak kellene létesülnie, amely folyamatosan tanáccsal látná el a magyar kormányt arra, hogy a nyugati magyarságot egyrészt hogyan lehet segíteni, másrészt, hogyan lehet a benne rejlõ lehetõségeket kiaknázni. Ennek a Nyugati Magyar Tanácsnak a létrehozása a kormánynak feltett szándéka."

KORMÁNYHATÁROZAT, NYUGATI MAGYAR ÁLLÁSFOGLALÁS, MÁÉRT TÁMOGATÁS

Orbán Viktor miniszterelnök november 29-én határozatot írt alá, miszerint "a Kormány a rendszeres kapcsolattartás érdekében konzultatív fórumként... létrehozza a Nyugati Magyar Tanácsot"... "A Tanács mûködési rendjét... maga állapítja meg." (1098/2000. XI. 29. Korm.)

A Tanács kezdeményezõi — helyileg fõleg Amerikában, de mûködésében világszerte számos ország magyar közösségeivel együtt munkálkodó nyugati magyar szervezetek, egyesületek, egyházak, fórumok, kulturális, társadalmi, oktatói, tudományos és szakmai testületek vezetõi — december 12-én harminchárom aláírással egy Állásfoglalást nyújtottak át a magyar kormánynak és a Magyar Állandó Értekezletnek, amelyben többek közt a következõ mûködési elveket és módszereket nyilvánítják elengedhetetlennek, elemi fontosságúnak:

A kormánytámogatással, de pártsemleges, autonóm intézményként alakuló Nyugati Magyar Tanács tanácsadó, konzultáló, valamint önálló programokat szervezõ feladatokat vállal. Célirányos, szakminisztériumokkal, tudományos, kulturális, társadalmi szervezetekkel, alapítványokkal együttmûködõ munkacsoportokat kér fel arra, hogy dolgozzanak ki terveket és szervezzenek, koordináljanak programokat a nyugati magyarság demográfiai felmérésére, Magyarország EU csatlakozásának, a külföldi magyar kulturális központoknak, a nyugati magyar ifjúság magyar nyelv- és kultúra oktatásának hatásos támogatására, a nyugati magyar hagyatékok gondozására, és egyéb közérdekû feladatok szolgálatára.

A Nyugati Magyar Tanács alapító okiratát és szervezeti szabályzatát közösen hozzák létre és fogadják el a Nyugati Magyar Tanács felkért tagjai, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára és a Külügyminisztérium politikai államtitkára.

A Nyugati Magyar Tanács munkacsoportjaiban feladatokat vállaló tagjait és tisztségviselõit, valamint a Tanácsnak a Magyar Állandó Értekezlet szakértõi bizottságaiban és ülésein résztvevõit a nyugati magyarság valamennyi közössége figyelembevételével közösen határozza meg és javasolja miniszterelnöki kijelölésre illetve felkérésre a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, a Külügyminisztérium politikai államtitkára és a Nyugati Magyar Tanács kezdeményezõinek nyugati magyar bizottsága.

A Nyugati Magyar Tanács költségvetése céljaira egy Alapítványt javasolunk létrehozni. Az Alapítvány a Parlament, a Kormány támogatása mellett elfogadna nyugati magyar, illetve más forrásból származó adományokat is.

A Magyar Állandó Értekezlet — a magyarországi és a határon túli magyar parlamenti pártok képviselõinek csúcs-értekezlete — december 13-14-i ülésén támogatásáról biztosította a Nyugati Magyar Tanácsot. Zárónyilatkozatában hangsúlyozta: a résztvevõk "Üdvözlik, hogy a kormány a nyugati magyarsággal való kapcsolattartás intézményesítéseként létrehozta a Nyugati Magyar Tanácsot. Kérik, hogy a Tanács tevékenységébe vonja be a nyugati magyarság legfontosabb közösségeit. Egyetértenek a magyar kormány azon szándékával, hogy kezdeményezõen lép fel a kapcsolatépítés, az anyanyelv, a kultúra és a magyarságtudat megõrzése érdekében. Felkérik a Nyugati Magyar Tanácsot, hogy mûködése során nemzetközi téren hatékonyan segítse elõ Magyarország és az egész magyar nemzet érdekeinek érvényesülését."

* * *

(Amerikai Magyar Szó, New York, 2000. december 14;
Amerikai Magyar Népszava/Szabadság, East Brunswick, NJ 2000. december 29.)

Nagy Károly
New Jersey , USA
Drótposta: ktnagy@aol.com

A kormány még nem nevezte ki a tanács húsz tagját.


New York és környéke

Csak tavasszal nyit a New York-i Magyar Intézet.

Az eredeti tervekkel ellentétben nem januárban, hanem csak tavasszal kezdi meg munkáját a New York-i Magyar Intézet, közölték a Kulturális Örökség Minisztériumának illetékesei. A halasztás oka, hogy a szervezés a vártnál több idõt vesz igénybe. A vezetõi posztra szóló pályázat is elhúzódott mert kevesen jelentkeztek, ezért a benyújtás határidejét november végéig meghosszabbították. Végül csaknem harminc jelentkezõt rangsorolt az oktatási és külügyi tárca képviselõibõl alakult bizottság. Rockenbauer Zoltán miniszter várhatóan januárban dönt arról, hogy ki lesz az intézet igazgatója.

A kulturális intézmény egyelõre nem saját épületben, hanem a magyar fõkonzulátusnál talál ideiglenes otthonra, s mihelyst a pénzügyi lehetõségek megengedik, önálló elhelyezést szeretnének teremteni a szervezetnek. Az induláskor négyen fognak dolgozni az intézetben, beleértve az igazgatót is. Jövõre meghirdetik a tervezett brüsszeli Magyar Intézet igazgatói pályázatát is. A belgiumi megnyitó õszre várható.


Jazz

Január 9-én, kedden este 7 órától Szakcsi Lakatos Béla jazz koncertje lesz "Improvisations for the 21st century" a Magyar Köztársaság Fõkonzulátusán (227 East 52nd Street, New York). A koncertet magyar büfé-vacsora követi és kortárs magyar mûvészek munkáiból lesz kiállítás. Hozzájárulás: adomány a Fõkonzulátus címére küldött, a Hungarian-American Cultural Association Inc. névre kiállított csekkel. Helyfoglalás: január 3-ig a Fõkonzulátuson.

Információ: a fenti címen vagy (212) 752-0661.


Néprajzi Szabadegyetem

Január 18-án , csütörtökön, este 7-kor Néprajzi Szabadegyetem a New York-i Magyar Ház Könyvtárában (215 East 82nd Street, 2. és 3. Avenuek között). Az elõadás címe: "Törökvilág Magyarországon és Erdély aranykora" Elõadó: dr. Tarján Gábor néprajzkutató.

Információ: Amerikai Magyar Könyvtár és Történelmi Társulat (212) 744-5298.


Múzeum Bál

Január 20-án, szombaton este 7:00 órától Múzeum Bál a Passaic-i Amerikai

Magyar Múzeum rendezésében, a Szent István Egyház termeiben (223 Third Street,

Passaic, New Jersey). Információ: (973) 473-0013 vagy

kerkay@bellatlantic.net vagy magyar@magyar.org


New York és környéke magyarok számára érdekes rendezvényekrõl, magyar nyelvû rádió és televízió programokról friss információt szerezhet a New Yorki Magyar Ház honlapján magyarul www.magyarhaz.org és angolul www.hungarianhouse.org címen. Az eseménynaptár e-mailen is rendszeresen kapható, a honlapon keresztül lehet elõjegyezhetõ.


Washington

A MAGYAR AMERIKAI KOALÍCIÓ 10. ÉVES KÖZGYÛLÉST
ÉS IGAZGATÓSÁGI ÜLÉST TARTOTT

2000. december 2-án a Magyar Amerikai Koalíció megtartotta tizedik éves közgyûlését a washingtoni Kossuth Házban. Az éves közgyûlésen három új, egyéni, igazgatósági tagot választottak: Dr. Simon Gézát Minnesota államból, Dr. Kovalszki Pétert Michigan államból, valamint Várallyay Gyulát Washingtonból. További három évre hosszabbították meg a következõ öt, egyéni tag igazgatósági tagságát: Lauer Edit, Ifj. Kádár Géza, Ludányi András, Szekeres Zsolt és Vámossy Károly.

Az éves közgyûlésen a tagok meghallgatták Lauer Edit igazgatósági elnök beszámolóját, és Szekeres Zsolt pénztárnok pénzügyi jelentését. Az elnök kérésére Vámossy Károly és Várallyay Gyula értékelõ elemzést mondott a Magyar Amerikai Koalíció céljairól és mûködésérõl.

Az igazgatósági ülésen megválasztották a következõ tisztviselõket: Dózsa György, Lendvai-Lintner Imre, Mustos István Sch. P., Dr. Somogyi Balázs, Dr. Vitéz Ferenc tiszteletes, mint alelnökök; Ifj. Kádár Géza, jogtanácsos; Szekeres Zsolt, pénztárnok és Várallyay Gyula, titkár. Emellett az Igazgatóság megszavazta elnökének Lauer Editet, és 2001. kora tavaszára halasztotta a Koalíció elnökének megválasztását. Ami az Igazgatóság összetételét illeti, a Clevelandi Magyar Örökség Társasága, mint szervezeti tag, három évre került az igazgatóságba, és a következõ 11 szervezet tagságát újították meg: Magyar Külhoni Cserkész Egyesület, Magyar Baráti Közösség, Magyar Amerikai Kulturális Egyesület – Kossuth Klub, Magyar Amerikai Református Egyesület, Magyar Emberi Jogok Alapítványa, Bethlen Otthon, Coloradói Magyar Klub, Amerikai Magyar Katolikus Egyház Egyesülete, Magyar Öregdiák Szövetség/Bessenyei György Kör, Amerikai Magyarok Washingtoni Szövetsége, valamint Calvin Synod az Egyesült Krisztusi Egyházak.

Az Igazgatóság jóváhagyta a magyarországi Vámosújfalu újjáépítési programjának további támogatását. Az Igazgatóság meghallgatta Hámos László beszámolóját a Nyugati Magyar Tanács megalapításának tervérõl, mely a magyar kormányt kívánja támogatni, valamint George Pogan javaslatát a romániai egészségügyi programról, s jóváhagyta a Dunaversitas program támogatását, mely magyar kisebbségi diákok számára kíván továbbképzést nyújtani a kommunikáció területén. Emellett az Igazgatóság terveket készített, hogy a Koalíció fontos ügyeit megismertessék a Fehér Ház és az amerikai Kongresszus új államigazgatási szervezetével.

Kapcsolatfentartó: Kereszty Gabriella
Tel: (202) 296-9505
Email: iid@ix.netcom.com
http://www.hungary.com/hac


AMERIKAI MAGYAR TANÁROK KONFERENCIÁJA

Huszonhatodik konferenciáját rendezi 2000. április 19 és 22 között az Amerikai Magyar Tanárok Egyesülete

Georgetown University, Washington , DC

A konferencia központi témája Magyarország történelmi és jelenlegi szerepe Közép-Európának az európai integrációs folyamatban való részvételében.

Jelentkezési határidõ:február 1.

Enikõ Basa
4515 Willard Ave. 2210 S
Chevy Chase, MD 20815


A Hidegháború Múzeumáért

Francis Gary Powers, a negyven évvel ezelõtt a Szovjetunió fölött lelõtt amerikai U2 repülõgép pilótájának a fia 1996-ban a hidegháború történetét bemutató múzeum létrehozását kezdeményezte. Ötlete nyomán hamarosan jelentõs tárgyi emlékanyag gyûlt össze, amelyet vándorkiállításon mutatnak be az Egyesült Államokban. Az elképzelés megismertetésére önálló honlapot hoztak létre www.coldwar.com címmel. A múzeum terve négy év alatt a megvalósulás küszöbére jutott, a tárgyi és írásos relikviák remények szerint hamarosan önálló épületben nyernek elhelyezést az amerikai fõvárosban. A kezdeményezést 1999-ben felkarolták a washingtoni magyar, litván, észt és lett nagykövetségek, majd magyar javaslatra a szlovák nagykövetség is, s azóta közös rendezvényeken népszerûsítik a múzeum ötletét.

A magyar nagykövetségen november 28-én rendezett ünnepi fogadáson E. Eugene Pell, az Amerika Hangja volt igazgatója és a Szabad Európa rádió volt elnöke és Sanford J. Ungar, az Amerika Hangja mai igazgatója emlékezett a hidegháború éveire. A meghívottak elõtt Francis Gary Powers ismertette a Hidegháborús Múzeum tervét. A rendezvényen jelen volt Vance Hartke volt szenátor, Anthony Wayne külügyi helyettes államtitkár, s a rendezvény alkalmával több hidegháborús emléktárgyat adományoztak a múzeumnak.

Magyar Nagykövetség tájékoztatási osztálya, Washington


Illinois

Csikágói hagyományos évi gálabál

A Chicagói Magyar Klub 1922 óta évente megrendezendõ magyar bál a legnagyobb méretû magyar bál az Egyesült Államokban . Idén 2001 január 27-én este 6 órákor kezdõdik. Tiszteletbeli vendég Jeszenszky Géza nagykövet és felesége Jeszenszky Edit.

A bál helyszíne a Crystal Palace Banquets nagyterme 2648 Dempster Street,
Des Plaines, Illinois
Info: Jakus 847-253-2965, Kremer 847-541-1567


Amerikai Diákok magyarországi magyar nyelv tanulási lehetõsége
Collegium Hungaricum Juventutis Occidentalis (CHJO) tájékoztató

Végéhez közeledik a CHJO 2000/2001 évi programjának elsõ szakasza. A szeptemberben indult programban 20 nyugati magyar fiatal vesz részt, akik résztvettek a CHJO pályázatán egy éves magyarországi ösztöndíjat kaptak, amit az Oktatási Minisztérium bocsátott rendelkezésre. A CHJO programja a magyar nyelvoktatás jól bevált helyén, a Magyar Nyelvi Intézetben folyik. A hallgatók az intézet kollégiumában kaptak elhelyezést.

Az elsõ szemeszterben a hangsúly a magyar nyelvtudás megerõsítése és megindultak a magyarságismereti-hungarológiai tanulmányok. A hét három napján magyar nyelvoktatás folyik, hogy a hallgatók elérjék a magyarországi iskolázottsággal rendelkezõk színvonalát. A hét további két napján magyar történelem, irodalom, mûvészettörténet, néprajz és földrajz órákon ismerkednek az ösztöndíjasok a magyar kultúra különbözõ területeivel. A programot országismereti tanulmányutak tették teljessé.

2001 januárjában írjuk ki a CHJO újabb pályázatát a 2001/2002-es tanévre. A pályázattal kapcsolatban tájékoztatás: CHJOCollegium@AOL.com drótposta címen.

Tarján Gábor a Collegium Hungaricum Juventutis Occidentalis vezetõje
Info: Email: CHJOCollegium@aol.com:
P.O. Box 57, Garfield, NJ 07026
Honlap : www.magyar.org/ahea/chjoc/


VENEZUELA

CARACAS

A Magyar Millennium méltó magünneplése céljából több nívós rendezvény megszervezésén dolgozik az "Ezer éves komisszió". A venéz fõvárosban a Teatro Teresa Carreño-ban, 2000 október 21-i ünnepi hangverseny programja magyar zeneszerzôk mûveibôl állt. A nemrég felfedezett befejezetlen Liszt zongoraversenyt (Opus posthumus) eloször adták elõ az amerikai kontinensen, a zenemû a caracasi Orquesta Sinfónica, Sanglimbéni karmester és Carlos Duarte zongoramûvész elõadásában volt hallható.

- Venezuelai Magyar Fényképezô Mûvészek kiállítása 2001 január 15-tôl - 2001. március 18-ig , a "La Estancia" kiállítótermében lesz megrendezve az Av. Francisco de Miranda, a volt amerikai követség helyén.

- Megjelent egy díszes kivitelû spanyol nyelvû könyvecske a millenniumát ünneplõ Magyarországról, a kiadvány mûvészi tervezése Fábry József munkája. A T.V. "Canal 5"-ban a magyarországi templomokról szóló felejthetetlen szép programot, szintén Fábry József tervezte.

Info: Vitusz Rostonics, drótposta : vitusz@cantv.net


KÖNYVEK

Ingram Könyvkiadó terjesztésében a magyar történelemrõl megjelent angol nyelvû könyvek

A magyarellenes propagandát részletesen taglalja a most megjelent "Hungary After a Thousand Years". Jósika Herzeg Imre könyve 1934-ben íródott. Eredetileg a New York-i magyar újságban jelent meg, s a könyv teljesen ismeretlen volt ez idáig.

A Diplomatic Diary. H.H. Bandholtz amerikai tábornok beszámolója Magyarország 1919 –es román megszállásáról. Fritz Konrad Krüger történész bevezetõjével, melybe Magyarország vétlenségét mutatja, hogyan keveredett be az elsõ világháborúba.

Admiral Nicholas Horthy’s Memoirs . A könyv 40 évvel ezelõtt jelent meg.

Simon András professzor 600 lábjegyzettel és több jegyzettel látta el az eredeti mûvet, melyet a New York-i kiadó hosszú éveken át szabotált kiadni újra.

Made in Hungary. Különleges történelem könyv, királyok és fõurak nélkül, a magyar eminens magyarok egyéni sikereinek gyûjteménye a 456 oldalas lexikon.

Borderlands of Western Civilization: A History of East Central Europe. A mû egy lengyel történész Oscar Halecki 1952-ben írt mûve. Kevés külföldi történészek közé tartozik, aki ilyen hozzáértéssel és szimpátiával kezelte a magyar történelmet.

"Holocaust in Romania" Matatias Carp mûve a II. Világháború után íródott. Romániában a megjelenése után a könyvet azonnal betiltották s Magyarországon is csak pár éve jelent meg a mû angol fordítása.

"Balkan Reader " nyugati diplomaták és újságírók helyszíni jelentései az elmúlt évszázadban, kihangsúlyozva a különbséget magyar és a balkáni országok között.

A fenti könyvek bármelyik amerikai ill. kanadai könyvkereskedésben megrendelhetõk.

További információ:
Mr. Andrew Simon
PO. Box 321
Safety Harbor, FL 34695
Email: andrew.simon@gte.net


CALIFORNIA

A napfény íze Aranyglóbusz- jelölt

December elején a nemzetközi kritikusok szövetsége (The National Board of Review) az év legjobb tíz filmje közé választotta Szabó István A napfény íze címû alkotását. Hat kategóriában nevezi a filmet a 73. Oscar-díjra az angol nyelvû filmek versenyében. A rendezõ, Szabó István mellett a film producerei, Lantos Róbert és Hámori András, operatõre, Koltai Lajos, valamint jelmeztervezõje, Szakács Györgyi is Oscar-jelölt lehet. A legjobb színész kategóriájában Ralph Fiennes, a nõi mellékszereplõkként Rosemary Harris és Jennifer Ehle kaphat elismerést.

Beverly Hillsben december 21-én tették közzé az Aranyglóbusz Díjra jelölt filmek listáját. Itt Szabó filmje, három kategóriában, a legjobb film, a legjobb rendezõ és filmzene kategóriájában kapott jelölést. Az Aranyglóbuszt a Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetsége ítéli oda több kategóriában minden télen. Az eredményhirdetés ezúttal január 21-én lesz. A díj általában elõzetes "jelzésértékkel" bír a márciusban kiosztandó Oscar-díjakra tekintettel, bár egyértelmû következtetéseket nem lehet levonni belõle.


NÉMETORSZÁG

ÖSZTÖNDÍJ CSÁNGÓ FIATALOKNAK

A New York állambeli Buffaloban létesített Öregdiákszövetség hosszú esztendõk óta támogatja anyagilag, erkölcsileg a Dr. Prágay Dezsõ professzor által kezdeményezett Bibó István Alapítvány keretében a szomszédos országokban kisebbségben élõ, magyar egyetemi hallgatókat.

A támogatott hallgatók zömének az Egyesült Államok különbözõ egyetemein biztosít ösztöndíjat, másokat pedig az otthonukban támogat. Ezt a feladatot a Münchenbe áttelepített Calasanctius Szent József Alapítvánnyal közösen végzi. Napjainkban a hatvanadik kisebbségben élõ egyetemi hallgatót támogatja diplomája megszerzésében. Az utóbbi esztendõkben elsõsorban csángó fiatalok részesültek támogatásban a kolozsvári egyetemen.

A Bibó István Alapítvány munkájához köszönettel vesz minden anyagi, vagy erkölcsi támogatást.

További tájékoztatásért a következõ címre fordulhatnak az érdeklõdõk:

Dr. Dezso A. Pragay
Hauzenbergerstrasse 13.
D-80687 München
Telefon: 49 89 570-5357
. Drótposta: pragay@arcormail.de


Konrád György Károly-díjat kap

A döntést indokolva a Károly-díj kuratóriumának elnöke, Walter Eversheim elmondta: mûvei és tevékenysége által Konrád sokak szemében erkölcsi tekintéllyé vált. Az õ kitüntetésével szolgálhatja leginkább a kuratórium a maga elé tûzött célt: az európai népek közötti megértés elõmozdítását. A kuratórium szemében Konrád György "európai humanistaként, világpolgárként és összekötõ kapocsként szállt síkra az igazságosságért és a megbékélésért, ezáltal pedig Európa két felének egybeforrásáért." - hangoztatta Jürgen Linden, Aachen fõpolgármestere. A Károly-díj ünnepélyes átadására 2001 májusában kerül sor. Idén Bill Clinton amerikai elnök, tavaly Tony Blair brit miniszterelnök kapta a Károly-díjat. Az elismerésben részesült korábban Konrad Adenauer, Winston Churchill és János Károly spanyol király is. Konrád György 1997 óta a Berlin-brandenburgi Mûvészeti Akadémia elnöke, idén három évre újraválasztották. Németországban rendkívüli megbecsülésnek örvend írói és közéleti munkássága, ezt jelzi egyebek között, hogy 1984-ben Herder-díjjal, 1991-ben pedig a Német Könyvkiadók és Könyvkereskedõk Békedíjával tüntették ki.

Magyar Hírlap


INTERNET HÍREK

ERDÉLYI FALUSI TURIZMUS

Bemutatkoznak a régiók , szállás, étkezés, programok, kapcsolatok találhatók, információ Erdély gazdasági helyzetérõl befektetõknek, kirándulások , javasolt utak .

http://www.erdelyiturizmus.hu

Innen a Csángó honlap elérhetõ illetve keresse a http://www.bke.hu/%7Etucan/csango/ honlapon


FLORIDA

Sarasotai Kossuth Klub Hírei

Január 16-án kedd este fél nyolckor a sarasotai Van Wezel hangversenyteremben Russell Sherman zongora virtuóz Liszt Ferenc 12 Transcendental Etûdjét adja elõ. Jegyek a Van Wezel jegyirodától (941-953-3368) rendelhetõk. A hangverseny jótékony célú az anglikán Church of the Redeemer templom új orgonája javára

Selby Könyvtár nagytermében , 1331 First Street, Sarasota

január 18 –án délután 5 órakor Kisvarsányi B.Éva tart szabadegyetemi elõadást Kárpátalai Krónika címmel.

Info: Drótposta: evakis@prodigy.net


MAGYARORSZÁG

Nemzeti Tankönyvkiadó

A Nemzeti Tankönyvkiadó a magyar millennium alkalmából reprezentatív néprajzi kiadványt jelentetett meg a Debreceni Déri Múzeum Néprajzi Adattárának anyagából, A Kárpát-medence néprajzi kincsei címmel. A 270, jórészt színes grafikát tartalmazó albumot Szelestey László néprajzkutató állította össze. A gyûjtemény a történelmi Magyarország egész területérõl származó néprajzi gyûjtések rajzi rögzítése magyar és angol nyelvû képjegyzékkel készült. Andrásfalvy Bertalan volt mûvelõdési miniszter, a Magyar Néprajzi Társaság elnöke 2000. december 15-én mutatta be könyvet a Néprajzi Múzeumban A sajtóbemutatón díszvendég volt Kallós Zoltán Kossuth díjas néprajzkutató Kolozsvárról.

Bakos István fõosztályvezetõ
Drótposta cím: bakos.istvan@ntk.hu
Honlap.www.ntk.hu


Cseh Tibort Márton Áron díjjal tüntették ki

A BETHLEN GÁBOR ALAPÍTVÁNY 2000 évi díjait Budapesten a Magyarok Házában november 3-án adták át. A díjátadást hagyományosan 15. éve Illyés Gyula születésnapján tartják, s rá mint alapítóra is emlékezve tartják a Halottak Napján.

A tavalyi év Bethlen díjasai többek között Benkõ Samu történész, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke , Herczegh Géza jogtudós, a Hágai Nemzetközi Bíróság elsõ magyar bírája, valamint a Svájcban élõ Kovács Andor és a szintén diaszpórában élõ Szõllõssy Árpád voltak.

Márton Áron emlékéremmel tüntették ki Cseh Tibort, a székelyföldi Alsó-Csernátonból az USA-ba elszármazott kitûnõ lapszerkesztõ és közéleti férfiút, tevékenységét a szintén az USA-ban élõ Ludányi András laudálta , de az ünnepségen egyikük sem lehetett jelen. Ezért a méltatást a Chicagóból hazatelepült barát, Sass Márton olvasta fel, a kitüntetést pedig testvére, Cseh Jenõ vette át.

Bakos István a Kuratórium elnöke
Drótposta: bakos.istvan@ntk.hu


Füst Milán-díjas Horváth Elemér

A Magyar Tudományos Akadémia tudósklubjában átadták a 2000 évi Füst Milán-díjakat. Ez alkalommal Nádasdy Ádám mûfordító mellett Horváth Elemér, az Egyesült Államokban élõ, Graves- és József Attila-díjas költõ részesült az elismerésben. A Füst Milán özvegye által alapított díjat 1975 óta, évente ítélik oda.

Horváth Elemér elsõ verseskötetét Cs. Szabó László javaslatára adták ki, a másodiknál is ott bábáskodott a nyugati magyarság színe-virága, egyéni hangú, kitûnõ költõnek tartották Horváth Elemért.

A nyugat-dunántúli születésû Horváth Elemérnek szinte nincs is olyan verse, amelyben ne említené csornai emlékeit.

- Magyar költõ és amerikai ember vagyok, mondja. Fiatal diákként 1956-ban menekült el Magyarországról, évekig élt Itáliában .

– A haza nem geográfiai fogalom, kiváltképpen nem az a költõnek. Verset írni New Yorkban is lehet, Rodostóban is...– állítja. – A nyelv az igen, az anyanyelvem a hazám. Nem szereti Horváth Elemér, ha emigránsnak nevezi bárki is. Se õt, se sorstársait az idõben. – Képtelen vagyok azt mondani, hogy Rákóczi Ferenc vagy Kossuth Lajos emigráns volt. Számûzöttek voltak. A szabadság csábított el bennünket, bármily közhelyszerûen hangzik is ez manapság.


LITVÁNIA

LITVÁNIAI MAGYAROK BÁTHORY ISTVÁN KULTURÁLIS SZÖVETSÉGE

A Millennium és szövetségük tíz éves jubileuma tiszteletére ez év december 15-én ünnepséget rendeztek . A rendezvény keretében rendezendõ szimpóziumon dr. Szörényi László, az Irodalomtudományi Intézet igazgatója és dr. Voigt Vilmos, az ELTE Folklór tanszékének vezetõje tartott elõadást. Az ünnepséget Nagy Csaba tárogató-estje zárta. Rubazeviciene Homoki Mária elnök

Email : LVD@takas.lt (Lietuvos Vengru Kulturos Draugija)


Elhunyt Tara

Nyíregyháza szülöttétõl búcsúztak Washingtonban

A washingtoni magyar közösséget mélyen megrázta a nyíregyházi születésû Taraszovics Sándor december 22-én váratlanul bekövetkezett halálának híre. Az 1956-os forradalom után az Egyesült Államokba menekült és Washingtonban letelepedett Taraszovics a magyar ügy áldozatos képviselõjeként tevékenykedett az amerikai fõvárosban. Lakása a washingtoni magyar szellemi élet egyik központja volt, ahol a 70-es, 80-as években Csoóri Sándortól Konrád Györgyig a hazai ellenzék megannyi jeles képviselõje megfordult. Támogatásával jelent meg Amerikában a trianoni békeszerzõdés 60. évfordulója alkalmából kiadott tanulmánykötet. Hosszú idõn át vezette a Washingtoni Magyar Szövetséget, és alapítója volt az 1991-ben létrejött Magyar Amerikai Koalíciónak. Hivatásos teniszedzõként kialakított szerteágazó kapcsolatait is igyekezett szülõhazája javára kamatoztatni, sok tehetséges magyar fiatalnak szerzett ösztöndíjat Amerikában.

A washingtoni Magyar Református Egyház hagyományos karácsonyi istentiszteletén, december 25-én Bertalan Imre püspök, Koszorús Ferenc, a Washingtoni Magyar Szövetség elnöke, a szabolcsi származású Fenyvesi Károly újságíró és Jeszenszky Géza nagykövet tisztelgett a 69 éves korában elhúnyt Taraszovics alakja elõtt. A Washington Post ugyanaznap terjedelmes nekrológban emlékezett meg "a számkivetett magyarok közösségének vezetõjérõl". A tekintélyes lap kiemelte, hogy Taraszovics az ENSZ-ben tanúságtételt tett az 1956-os magyar forradalomról. Taraszovics Sándor szülõvárosában, Nyíregyházán hunyt el.

Turi Gábor


Kétszáz éve született Vörösmarty Mihály

ÚJESZTENDEI SZÉP KÍVÁNSÁG

Kormosan, de tiszta szívvel,
A füst barna fiai
Beköszöntünk ma hozzátok,
Házak boldog urai.
És kívánunk, és óhajtunk
Újnál, újabb esztendõt,
Szerencsével rakodottat,
Nem is egyet, sem kettõt,
Hanem igen, igen sokat,
Annyit, mint a kis villák,
Mennyi csillag van az égen,
Régi fákon mennyi ág.
De talán az sok is volna,
Semmibõl sem jó a sok,
Éljetek, míg kedvetek tart,
Éljen úri házatok,
Míg a szép lány kapós lesz,
Kedves a bor és kenyér,
Míg szomszédba a magyarnak
Nem kell futni ezekért,
Míg szívetek, mint a gyertya
Oly vidámon éldegél,
Szemetekben az örömtûz,
És az erõ nem hal el, -
Majd ha egykor kürtõtökben
A pók szövi hálóját,
S vendég hagyta házatokból
Füst nem ontja fel magát,
Majd ha nem lesz mit vakarni
Sem odafenn, sem alul,
S a korommal a vígság is
Mindörökre elvonul,
Akkor még ki kérdi többé,
Hány, meg hány hét a világ?
Jobb feküdjék a gödörbe,
És takarja el magát.
De az Isten óvjon attól! -
Éljen a szent vigasság,
Ezt óhajtja a Földvári
Tûzkármentõ Társaság.

1830. január 1

küldte Máthé Sándor unitárius esperes Brassó


Copyright © Nyugati Hírlevél - 2001