|
Köszöntő
A Magyar Tudományos Akadémia 1990 óta minden magát magyarnak valló tudóst örömmel lát külső tagjai, illetve köztestületének tagjai sorában, intézményesen is ápolva a kapcsolatokat ezen kiváló szaktekintélyekkel. Eltérően a Kárpát-medencében élő akadémikusoktól, a Nyugaton élő magyar akadémiai külső, tiszteleti és köztestületi tagok esetében a támogatásnak elsősorban nem az anyagi formája jelentkezik igényként, de annál inkább a kapcsolattartás rendszeressége és eredményessége. Kezdeményező lépések történtek számos esetben az Egyesült Államokban, illetve Nyugat-Európában élő akadémiai külső tagok részéről, hogy nagyobb mértékben vehessenek részt a magyar tudományosság alakításában. E magyar származású tudósok számára az Akadémia életébe való aktívabb bekapcsolódás lehetőségét kívánjuk úgy megteremteni, hogy az egybevágjon tudós professzoraink érdekeivel, törekvéseivel egyben pedig a Magyar Tudományos Akadémia hasznosítani tudja tevékenységüket az egyetemes magyar tudományosság szolgálatában. Ezért döntöttünk egy olyan testület megalakításáról Nyugati Magyar Tudományos Tanács néven, amelyik tevékenysége nyitott az MTA minden Nyugaton élő tiszteleti, külső és köztestületi tagja részére, illetve a nyugati közéletben vagy tudományos életben meghatározó szerepet játszó, magát magyarnak valló, és a magyar tudományosság iránt elkötelezett, aktív személy előtt. A Nyugati Magyar Tudományos Tanács megalakításának tényét az MTA 2003 májusi Közgyűlése egyhangúlag jóváhagyta. A Nyugati Magyar Tudományos Tanács akadémiai elnöki bizottsága két testülete: az elnöki testület illetve a tanácsadó testület révén fejti majd ki tevékenységét. Ezúton is köszönöm a munkában résztvevő tudóstársaim önzetlen segítségét és várom további elképzeléseiket arról, hogyan tudnánk a magyar tudományos életet még hatékonyabbá tenni. Végül de nem utolsó sorban: várom minden olyan tudóstársam vagy a magyar tudományosság iránt elkötelezett személy jelentkezését aki munkájával segíteni kívánja a NYMTT tevékenységét. Vizi E.
Szilveszter |