NYILATKOZAT
Budapest, 2004.
február 19.
A magyarországi tudományos élet alakulását nemcsak kiemelkedő figyelemmel követik a nyugaton élő magyar kutatók és egyetemi oktatók, hanem közülük igen sokan rendszeres munkakapcsolatban állnak hazai kollégáikkal.
Éppen ezért örömmel vettük tudomásul a 2003. novemberi World Science Forumon Medgyessy Péter Miniszterelnök Úr kijelentését, amely szerint a tudomány, kutatás és fejlesztés támogatása a Magyar Köztársaság kormányának kiemelt fontosságú feladatai közé tartozik. Mindez teljes mértékben megfelel az EU 2000. márciusi lisszaboni csúcsán hozott határozatoknak, az Európai Bizottság e témában kiadott 2004. január 18-i nyilatkozatának illetve az ír EU elnökség által az európai tudomány jövőjéről szervezett február 17-i konferencia következtetéseinek.
A hazai kutatást fenyegető rendkívül súlyos költségvetési megszorítások mély aggodalommal töltenek el minket. Ezúton szeretnénk a Magyar Kormány figyelmét fölhívni arra, hogy a megszorítások:
Ezúton kérjük a Miniszterelnök Urat és Kormányát, hogy – az ország hosszú távú érdekeire illetve a közelgő EU csatlakozásra való tekintettel, a közelmúltban kiemelkedően gyors gazdasági-társadalmi fejlődést mutató európai országhoz (pl. Írország, Finnország) hasonlóan és példájukat követve – a jelen gazdasági nehézségek közepette ne csökkentse, hanem éppenhogy NÖVELJE a tudományra és fejlesztésre fordított támogatást.
Frühling
János, Gulyás Balázs,
az MTA külső tagja, az MTA külső
tagja,
a NyMTT elnöke,
a NyMTT ügyvezető igazgatója,
Institut Jules Bordet, Karolinska
Institutet,
Brüsszel,
Belgium Stockholm, Svédország
A Nyugati Magyar Tudományos Tanács (NyMTT) a Magyar Tudományos Akadémia elnöki tanácsadó testülete, tagjai az MTA tiszteleti és külső tagjai illetve a Nyugaton élő magyarság kiemelkedő tudósai, egyetemi oktatói és közéleti személyiségei közé tartoznak.
Honlapja a (www.hhrf.org/nymtt) címen érhető el.