Emlékeztető
Nyugati Magyar Tudományos Tanács ülése
2005. november 9.

Az ülés jegyzőkönyve itt olvasható

Letölthető anyagok:

Külső tagok jogállásával kapcsolatos előterjesztés.
Nyugati Magyar Tudományosság felmérés.
A Magyar Tudományosság Külföldön elnöki bizottság ismertetője.
A Magyar Emberi Jogok Alapítvány a Nyugati Magyar Tudományos Tanács tagjaihoz címzett kérdőív elektronikus változata.


Meghívó a november 9-i Tanácsülésre
Budapest, 2005. október 10.

Tisztelt Nyugati Magyar Tudományos Tanácstag!

A Magyar Tudományos Akadémia minden évben megünnepli a Magyar Tudomány Napját, és ehhez kapcsolódóan idén – 2003 után másodszorra – vendégül látja a World Science Forumot, a világ egyik legrangosabb nemzetközi tudományos eseményét. Az idei Tanácsülést ezért a Forumot megelőző első napra, 2005. november 9-re (szerdára) szervezzük, ahol tisztelettel számítunk az Ön megjelenésére és közreműködésére.

A meghívó teljes szövege

Tanulmány a nyugati magyar tudományosság program keretében
eddig feldolgozott nyugati magyar oktatói és kutatói adatbázisról

Elindult a „Nyugati Magyar Tudományosság” program

2005. június 15.

 

A Nyugati Magyar Tudományos Tanács a Magyar Tudományosság Külföldön elnöki bizottságával együttműködve elindította a „Nyugati Magyar Tudományosság” programot. A program célja a világszerte élő és dolgozó magyar származású kutatók hatékonyabb integrálása a magyar tudományos életbe. Első lépésként közvetlenül vesszük fel a kapcsolatot az egyes kutatókkal, és információkkal látjuk el a Magyar Tudományos Akadémia tevékenységével és egyéb, tudományos együttműködési lehetőségekkel kapcsolatban.

A programra a mellékelt levelek segítségével hívjuk fel a figyelmet, és reméljük, hogy hamarosan egy naprakész adatbázissal szolgálhatunk a program résztvevőinek honlapunkon keresztül.

 

Vizi E. Szilveszter levele a program résztvevőinek

A Nyugati Magyar Tudományos Tanács körlevele

Tanulmány az eddig feldolgozott nyugati magyar
oktatói és kutatói adatbázisról

 


Tanácskozás

"Kutatás-fejlesztés a kisebbségi magyar tudományos műhelyekben"

MTA Külső Tagok Fóruma

2005. május 2-án sikeresen lezajlott a Magyar Tudományosság Külföldön (MTK) és a Nyugati Magyar Tudományos Tanács (NyMTT) Elnöki Bizottságai közös szervezésében az MTA harmadik, kibõvített Külsõ Tagok Fóruma.

A résztvevőket köszöntötte Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke, Berényi Dénes, a Magyar Tudományosság Külföldön elnöki bizottságának elnöke, valamint a Nyugati Magyar Tudományos Tanács távollévő elnöke, Frühling János nevében is Gulyás Balázs, a NyMTT ügyvezető igazgatója.

Az elnöki köszöntőket követően került sor a 2005. évi, az MTK elnöki bizottsága által odaítélt Arany János díjak és érem átadására, amely kitüntetésekben az alábbi személyek részesültek:

 

Arany János-díj:

Arany János-érem: Gulyás Balázs (Svédország)

 

A Nyugati Magyar Tudományos Tanács – megalakulásakor vállalt feladatának megfelelően – elindította a nyugat-európai és a tengeren-túli magyar kutatók feltérképezését. A munka nyomán kialakuló adatbázis első fejezetét Joó Kinga, a NyMTT titkára és Kott Ferenc, a NyMTT munkatársa adták át Vizi E. Szilveszternek. (A teljes adatbázis a honlapon hamarosan elérhető lesz!)

Ezt követően a magyarországi kutatás-fejlesztés helyzetéről, valamint a kisebbségi magyar tudományos műhelyek támogatási lehetőségeiről tartott bevezető előadást Boda Miklós, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elnöke.

Barsiné Pataky Etelka Európai Parlamenti képviselő a kutatás-fejlesztés európai lehetőségeiről, és az európai tudománypolitika célkitűzéseiről tájékoztatta a Fórum résztvevőit.

Az Európai Unió kisebbségpolitikájáról, a kisebbségpolitika és a tudománypolitika európai összefüggéseiről Gál Kinga Európai Parlamenti képviselő tartott hozzászólást.

A Fórum első részének záró előadását Kőhalmi Zsolt, a Puskás Tivadar Közalapítvány igazgatója tartotta, aki a Közalapítvány kisebbségi informatikai fejlesztésre kiírt (és a két MTA elnöki bizottság által 2004. november 11-én tartott ülésen ismertetett) pályázatának eredményeiről számolt be a résztvevőknek.

A Fórum második felében az egyes kisebbségi és nyugati magyar tudományos műhelyek képviselői számoltak be tevékenységükről és fejlesztési terveikről (az egyes beszámolók anyagát amennyiben elérhető, lásd az előadóknál).

Románia

  • Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (Veres Valér előadása)

  • Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad (Kozma Dezső)

  • Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem,
    Kolozsvár-Marosvásárhely-Csíkszereda (Dávid László előadása)

Szlovákia

  • Konstantin Tudományegyetem, Nyitra (László Béla, Sándor Anna és Mészáros András)

  • Selye Egyetem, Komárom (Sikos Tamás előadása)

Ukrajna

  • II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Beregszász (Soós Kálmán)

 

Szerbia és Montenegró

  • Vajdasági Magyar Tudományos Társaság, Újvidék (Ribár Béla)

Beszámolók a nyugati magyar tudományos kutatásokról

  • Somogyi Péter, az MTA levelező tagja, Oxford

  • Somogyi Árpád, az MTA külső tagja, Berlin

  • Pongor Sándor előadása, International Centre for Genetic Engineering and Biotechnology, Trieszt

  • Babcsán Norbert, Hahn-Meitner-Institut, Berlin

  • Pálfi György, TéT attasé, Párizs

A Fórumot egy jó hangulatú fogadás zárta a Felolvasó terem előtti folyosón.

meghívó és részletes program


Meghívó
Műhelybeszélgetés a kettős állampolgárságról!

Helyszín: MTA Székház, Időpont: 2004. december 17., 9.30 óra
Szervezők: MTA Kisebbségkutató Intézet, Teleki László Intézet, Budapesti Corvinus Egyetem Államigazgatási Kara, Nemzetközi Jogi tanszék

meghívó és részletes program


Tanácskozás

Informatikai helyzetkép és fejlesztés lehetőségei a környező országok magyar kisebbségi régióiban

Az IHM és a Puskás Tivadar Közalapítvány pályázatai
Budapest, MTA - 2004. november 11.


Gulyás Balázs (NyMTT ügyvezető igazgató, ötletgazda), Berényi Dénes (MTK elnök),
Kovács Kálmán (IHM miniszter) Vizi E Szilveszter (MTA elnök), Bálint Pataki József (HTMH elnök), Kőhalmi Zsolt (PTA igazgató)

Az MTA a „Magyar Tudományosság Külföldön” (MTK) és a „Nyugati Magyar Tudományos Tanács” (NyMTT) Elnöki Bizottságai 2004. november 11-én a Magyar Tudományos Akadémián tanácskozást szerveztek a Puskás Tivadar Közalapítvánnyal együttműködve.

Vizi E Szilveszter elnöki köszöntője és Gulyás Balázs (NyMTT ügyvezető igazgató, ötletgazda) bevezetője
után, a magyar kormányzat határon túli informatikai fejlesztési  koncepcióját Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter valamint Bálint Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke vázolta.

Kovács Kálmán miniszter prezentációja

A konkrét mintegy 228 millió Ft-os keretösszegű, 2005-ben igényelhető pályázati forrásról a Puskás Tivadar Közalapítvány igazgatója Kőhalmi Zsolt tartott ismertetőt.

Kőhalmi Zsolt PTA igazgató prezentációja

Berényi Dénes, a Magyar Tudományosság Külföldön elnöke és Frühling János, a NyMTT elnökének hozzászólása után a tanácskozás második részében A New York-i székhelyű HHRF elnöke Hámos László és a budapesti iroda vezetője Papp Tamás mutattak be egy,- még kidolgozás alatt álló - a határon túli magyar felsőoktatás intézményei számára fejlesztett interaktív támogatói felületet és adatbázist.

Az on-line támogatói adatbázis (Hámos László, HHRF elnök)

Ezek után a határon túli magyar oktatási intézmények vezetői adtak számot informatikai helyzetükről és a szükséges fejlesztési irányokról, konkrét igényeikről.

A határon túli felsőoktatási intézmények előadásai

A tanácskozás jegyzőkönyve (HHRF)

A meghívó és a részletes program


Emlékeztető - MTA Közgyűlése -  2004
2004. május 3. 18.00-20.30

Külső Tagok Fóruma: Magyar felsőoktatás a környező országokban


A Nyugati Magyar Tudományos Tanács ülése

Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 2003. november 8.
WORLD SCIENCE FORUM 2003

részletek