03.08.06.
Kuslics Balázs
Hozzászól

A média hatása az általános iskolás gyerek példaképválasztására

1. A témaválasztás indoklása

A média. Szinte mindennap halljuk ezt a szót, azonban rendkívül kevés információnk van a működéséről. Mindenki azt hiszi, ismeri, esetleg érti is, mégis irányítja és befolyásolja. Aki lenézi, rögtön a foglyává válik. Ez a dolgozat igyekszik kicsit kritikus, de tiszta képet adni egy olyan világról, melynek részei vagyunk és melynek hatása alól kibújni szinte lehetetlen. Ennek érdekében nagyobb hangsúlyt fektetek a káros, negatív hatásokra, hiszen ezek felismerése a problémamegoldás első lépése. Szeretném előrebocsátani: nincsenek illúzióim. Évente, gyakran többszáz oldalas könyvek kerülnek a boltokba a médiával kapcsolatban, amelyekkel ugyan nem kívánok versenyre kelni, viszont egy tekintetben szeretném meghaladni őket, ez pedig a gyermekközpontúság. Rendkívül könnyű elkalandozni a színes és sokoldalú médiavilágban, ezért szorosan a témához kapcsolódó részeket világítom csak meg, így a dolgozat, noha nem tér ki minden részterületre, mégis kiemelten foglalkozik a gyerekre gyakorolt hatás problémakörével. A média vagy a marketingtörténeti áttekintésénél sokkal fontosabb a mai helyzet rögzítése, elemzése, ezért erre helyezem a hangsúlyt. A felhasznált szakirodalmat úgy választottam ki, hogy minden esetben megelőzze és megalapozza a következtetések levonását, a saját vélemény kialakítását.

Szeretnék több kérdést feltenni, mint megválaszolni; a még nyitott és vitatott kérdésekre egyfajta figyelemfelhívó szándékkal rámutatni.

A médiaismeret oktatása már csaknem minden fejlett országban általános iskolás szinten is folyik, most végre Magyarország is kapcsolódni fog ehhez, ezért a nemsokára teret hódító mozgókép és médiaismeret tantárggyal is alaposan foglalkozom, kiemelve erényeit és fogyatékosságait, amik valószínűleg még hosszú ideig foglalkoztatják a gyerekeket és a pedagógusokat egyaránt.

 

2. Általános pszichológiai jellemzők

Az általános iskolába kerülő gyerek egy új világba csöppen, ahol számára új értékrendszerrel találkozik. Ez a változás hatással van a személyiségére is, ezért mielőtt a médiára rátérnék, röviden áttekintem a fontosabb pszichológiai jellemzőket.

 

2.1. A kisiskoláskor és a prepubertáskor általános jellemzése

Az iskolába lépéstől hosszú éveken keresztül a tanulás lesz a gyerek számára az a fő tevékenységi forma, melynek minősége közvetlenül alakítja iskolai karrierjét, távlataiban pedig egész személyiségfejlődését, életpályáját.

A szülő mellett a pedagógus személyisége is jelentős szerepet tölt be a tanuláshoz való viszony alakulásában, az ő dicsérete, elismerése fokozza a gyerek tanulási kedvét, önbizalmát. A szeretett személyek kívánságainak akarnak eleget tenni, hogy örömet szerezzenek nekik és elismerést, szeretetet kapjanak viszonzásul.

A kisiskolásnak egyre több olyan dolgot kell a képzeletében megjelenítenie, aminek érzékletes bemutatására nincs lehetőség.

A prepubertás szakasz sokáig elhanyagolt területe volt a fejlődéspszichológiának, gyakran a gyermekkorhoz vagy a serdülőkorhoz kapcsolták. Az érdeklődés ebben az időben kifejezetten a külvilágra irányul, a világ megismerésének vágya motiválja a gyermeket, ebben a korban úgy érzi, elég erős ahhoz, hogy meghódítsa. A fiúk érdeklődését elsősorban a természet meghódítására, a természeti erők legyőzésére irányuló kalandos regények kötik le, míg a lányokat inkább az emberi kapcsolatok, a barátságokkal, szerelmekkel, családi viszonyokkal foglalkozó írásokat kedvelik.

A realitás megkönnyíti a történetek hőseivel való azonosulást, a példakép választását. Az azonosulás során a gyermek viselkedésmintákat, attitűdöt, beállítódást sajátít el, ezért nagyon fontos, hogy ebben a korban ne válogatás nélkül olvasson és nézzen filmeket, hiszen kritikai érzéke még fejletlen.

 

2.2. A serdülőkor általános jellemzése

Nagyon nehéz behatárolni ezt a fejlődési periódust. A serdülés végbemehet két év alatt is, de elhúzódhat akár hat évig is. Átlagosan a 12-től 18 évig tartó fejlődési szakaszt nevezzük pubertásnak.

Pszichológiai szempontból rendkívüli jelentősséggel bír ez a korszak, hiszen a kisgyermekkoron kívül nincs más olyan életkor, ahol a pubertáséhoz hasonló, lényeges, ugrásszerű változások játszódnának le. A serdülőkort szinte minden kultúra válságos kornak tartja, sokan beszélnek „pubertáskori krízisről”. Rousseau Emil vagy a nevelésről c. művében a „második születés” hasonlatot használta a korra, és valóban igaz ez, hiszen itt történik meg a személyiség születése, ami gyakran nehezebb és „véresebb” mint az első világrajövetel. A gyermek, aki eddig csak annyit tudott önmagáról, amennyit mástól hallott, lázasan keresni kezdi énjét és felteszi a kérdést: „ki vagyok én?”

A soktényezős fiziológiai és pszichés változás miatt a szervezet labilis egyensúlyi állapotba kerül. Bizonyos kiüresedés, értékvesztés jellemző a kamaszokra, hogy majd később ezt az űrt új értékek, új tevékenységek, újfajta érdeklődés töltse meg. A serdülőkor mindig is a tekintélyrombolás, az útkeresés és a lázadás korszaka volt. Aki soha nem kételkedett semmiben, az nem is fog majd hinni semmiben.

 

2.3. Egykorúak közösségében fejlődő kapcsolatrendszerek

Már óvodáskorban szövődnek a gyermekek között pajtási kapcsolatok. Később, az életkor előrehaladásával a kortársak véleménye, értékítélete egyre fontosabbá válik. Serdülő- és ifjúkorra a magatartás irányításában a közösségi normák, a közvélemény centrális helyet foglal el. Nem ritka, hogy a serdülő a felnőtt álláspontjával szemben az osztálycsoport magatartást szabályozó nézeteit részesíti előnyben.

Különböző tevékenysége, „szerepe” révén több csoporthoz is tartozik, amelyek egy részét önmaga választhatja meg. Ő is a csoportközvélemény alakítója lehet, ugyanakkor ezek a közösségi normák formálják személyiségét. A közösségben már nem – a korábbi felnőttkapcsolatban jellemző – egyoldalú függőségi viszonyban él. Kölcsönösség és egyenjogú viszonylatok jellemzik. A közösségi hagyományok és normák elfogadása, ezek alkalmazása nem érzelmi vagy hatalmi kényszer következménye.

A csoport mind a társas kapcsolatok alakulása, mind az egyén személyiségfejlődése szempontjából rendkívül jelentős tényező.

A gyermekcsoportban alakulnak a társadalmi – közösségi szempontból fontos személyiségvonások, mint amilyen az együttműködés, az egymás iránti megbecsülés, a csoport érdekeinek figyelembevétele, a felelősség, az önellenőrzés stb. A közösségben sajátítja el a gyermek és a serdülő azokat a magatartásmódokat, amelyek a társadalmi - együttélés során szükségesek. A kisiskolások csoportjában az együttlét és a gyakorlati cselekvés öröme a fő motívum. A játékban és az egyéb társas tevékenységben gyakorolja az alkalmazkodást, figyelmet, kezdeményezést, a kommunikáció készségeit. Serdülőkorban – kisebb csoportokban – a kapcsolatok differenciáltabbak, személyesebbek lesznek. Lehetőség nyílik az önkifejtésre, a szellemi partner és az erkölcsi mérce magtalálására.

A közös tevékenység nagy mértékben elősegíti a személyiség sokoldalú fejlődését. 

 

2.4. A felnőtthöz fűződő kapcsolat jellegének megváltozása

A kisiskoláskor első éviben még fennáll a korábbi időszakra jellemző, a függőségi kapcsolatból eredő naiv tekintélytisztelet. Az első-második osztályban a tanítónőt (és a szülőket ) szeretet, csodálat és tisztelet övezi. Szavaik és tetteik utánzásra késztető mintául szolgálnak.

Az iskolai munka, a társakkal folytatott közös tevékenység elősegíti az egykorúak közötti kapcsolatok fejlődését, ami a családi hatások mellett a személyiségfejlődés egyre fontosabb tényezőjévé lesz. A felnőtt megszűnik mint egyetlen értékmérő. Mind fontosabbá válik a gyerek számára, hogy társaiban milyen hatást vált ki magatartása, teljesítménye. Az „átpártolás” ugyanakkor nem jelenti feltétlenül a családi és más felnőttkapcsolatok javulását, hanem inkább e kapcsolatok jellege, funkciója változik meg. A korábbi erős függőség és folyamatos irányítás helyett a serdülő az önálló döntés lehetőségét igényli, de felnőttkapcsolatai terén ugyanakkor egyaránt vágyakozik ideál és biztonságot nyújtó támasz után.  Még szüksége van az idősebb, tapasztaltabb személyiség jelenlétére, ugyanakkor növekvő lehetőségei, táguló világszemlélete, átalakuló értékrendszere kritikai beállítottságot eredményez. A készen kapott, személyi viszonyok közül (mint amilyen a család) elvágyódik, új, maga választotta felnőttkapcsolatokat keres.

Ezek a kapcsolatok sem mentesek azonban minden ellentmondástól. A felnőtt legyen tökéletesebb, mint ő, de ez ne érződjék a mindennapi érintkezésben. Fel lehessen reá nézni, de kezelje őt többé-kevésbé egyenrangú félként. A korábbi szülő-gyerek aszimmetrikus kapcsolatot váltsa fel egy kölcsönös tiszteleten alapuló szimmetrikus viszony. Mivel igényei maximálisak, elvárásai gyakran irreálisak, ítéletei, érzelmei szélsőségek között mozognak. Ritka az a felnőtt, aki egy személyben alkalmas a serdülő számára valamennyi fontos szerep betöltésére, aki érzelmi támasz, barát, partner, tanácsadó, eszménykép, szakmai ideál is lehet.

Ha a serdülő nem talál környezetében olyan felnőttet, aki modellül szolgálhat számára, ha nincs egy-két stabil érzelmi kapcsolata, fennáll a személyiségzavar kialakulásának veszélye. Véleményem szerint, ebben a pillanatban van lehetősége leginkább a média által „létrehozott” személynek elfoglalni helyét a gyerek mindennapjaiban. A szakemberek feladata „mindössze” annyi, hogy olyan sztárokat, példaképeket állítsanak a reflektorfénybe, akik képesek megfelelni a diákok igényeinek, mitöbb képesek lehetnek „irányítani” (fogyasztásra ösztönözni) őket. Ennek az „irányításnak” nagyon egyszerű oka van, - ami inkább gazdasági, mint fejlesztő hatású – mégpedig a befektetés megtérülése, a profit biztosítása. Ez a cél ridegnek tűnik, ugyanakkor nem szabad egyoldalúan megítélni a kérdést. A gyerek egy „hősre” vágyik, és a média ezt készségesen biztosítja. Azonban, mint szinte mindennek, ennek is ára van. Az ár – ezúttal mint csereérték is – nagyon magas: mint erre a Ferge Zsuzsa vezette kutatók rámutattak, a neoliberális gazdaságpolitika következménye, hogy a családok fogyasztási szokásaik mentén szétesnek.

3. A példakép mint igény a gyerek életében

3.1. A példakép sajátosságai

A serdülő fokozatosan magáévá teszi a társas környezet – a szülők, az iskola, a társak – elvárásait, elsajátítja a tanuláshoz, a közösséghez, a felnőttekhez való viszony normáit és szokásait. Ebben a folyamatban fontos szerep jut a serdülő választotta ideálnak. (Példaképnek a konkrét személyt, eszményképnek az általánosítás során létrejött, elvont ideált nevezik.)

A kisgyermek és az óvodás utánozza a felnőttet. Szeretne hozzá hasonlítani. Érzelmi alapon azonosul vele. Később, szinte a pubertás korig a példaképválasztás külsődleges (erő, szépség stb.), feltűnő, érdekes vonások alapján történik. Majd a serdülőkor elején és a kamaszkorban egyre inkább a belső, lényeges tulajdonságok, a társadalom, a tudomány előrehaladása szempontjából fontos tettek kerülnek előtérbe. Ebben a korszakban gyakran jelölnek meg híres, ünnepelt embereket.

A példakép modell, akivel érzelmileg azonosul a gyerek, illetve a serdülő, akinek gondolkodásmódja, véleménye, viselkedése saját életében mintául szolgálhat. A példakép sajátosságai beépülnek a serdülő én-ideáljába, annak fontos részét alkotják. Hatással lehet pályaválasztására, a tanuláshoz és később a munkához való viszonyára, világnézetének, erkölcsi magatartásának alakulására. Saját és mások tetteit hozzá méri, a társak és a felnőttek értékelésében viszonyítási alapot jelent.

A példakép lehet élő személy, illetve a történelem, a tudomány, a társadalmi fejlődés kimagasló alakja, irodalmi alkotás hőse. Lehet a serdülővel közvetlen kapcsolatban levő vagy távolabbi környezetében található felnőtt. Nemegyszer több személy egy-egy sajátosságából szövődik emberideálja. A serdülő önállósodási, függetlenedési törekvésével függ össze, hogy viszonylag ritkán választja a jól ismert, megszokott családi környezet tagjait.

A serdülő különösen a pubertás első szakaszában nem veszi észre választott ideáljának negatív vonásait. Ezek felfedezése nemegyszer érzelmi konfliktust okozhat. A tapasztalat ugyanakkor elvezeti a valóság jelenségeinek reálisabb és az ember személyiségének komplex, ellentmondásaiban is igazabb szemléletéhez.

A serdülőkori személyiségzavarok, magatartási problémák súlyosabb esetben pszichiátriai betegségek és a bűnözési hajlam kezdeti jelei kapcsolatosak lehetnek a személyiségfejlődés szempontjából negatív tartalmú és hatású ideálkapcsolattal.

 

4. A média

4.1. A média fogalma

A média fogalmának meghatározása korántsem tűnik egyszerű feladatnak, hiszen mindenkinek mást jelent. Másként vélekednek a politikusok, a médiában dolgozók, a pedagógusok, a gyereket nevelő szülők és maguk a gyerekek is ha saját szavaikkal szeretnék összefoglalni a szó jelentését. Mielőtt azonban a kérdéskört jobban megvizsgálnánk, fontosnak tartom idézni a Nyelvművelő kézikönyv szó- és fogalommagyarázatát:

Médium, média

Mivel a latin eredetű medium ma elsősorban szuggerálható, hipnotizálható, ill. könnyen befolyásolható személyt jelent, s csak másodsorban közvetítő eszközt, tényezőt, közeget, bizonyos társadalomtudományok, a híradástechnika és a reklám szaknyelvében angol mintára elterjedt a szó latin többes alakja, a média. Összefoglaló megnevezése a tömegkommunikációs, ill. reklámeszközöknek (sajtó, rádió, tévé; plakát, hírdetés, reklám stb.).

Gyakran többes számban is használják: médiák. Ez voltaképpen szabálytalanság, mivel a már amúgy is többes számú szóalak kapott újabb többesjelet (mint pl. az Alpesek, Beatlesek): a legjelentősebb médiák; reklámmédiák stb. A szó idegen volta és a médium-tól való jelentésbeli elkülönítése folytán azonban ma már általában nem ismeretes, hogy latin többes alakról van szó, s így ez a „szabálytalanság” egyes nyelvészek szerint nem zavaró, mások szerint vétség.

Forrás: Nyelvművelő kézikönyv 2. kötet, Főszerkesztők: Grétsy László és Kovalovszky Miklós, Akadémiai Kiadó, 1985

A média fogalma mögött azonban más is rejtőzik, érdemes tehát kicsit kiszélesíteni azt.

„A média = hatalom” – hangoztatják a politikusok. Nem véletlenül feszülnek egymásnak olykor az idegességtől nyakukon kidagadó erekkel, ha az elfogulatlan, pártsemleges tömegtájékoztatásról van szó, hiszen aki uralja a médiát, az formálja a közvéleményt. Létezhet elfogulatlan tájékoztatás? Lehet pártatlan a média? Hartai László (róla még lesz szó bővebben a tanulmányban) a következőt mondja: „Nincs objektív média, az egy nem létező fikció, egy önellentmondás. Tehát a médiától azt várni, hogy objektív legyen, nonszensz.” Osztom ezt a véleményt, és ennek tudatában komoly aggályaim vannak a politika iskolában történő bármiféle megjelenésével kapcsolatban.

A médiában dolgozók egyértelműen a határtalan lehetőségeket és az ezzel járó hatalmat is látják. Az ő „szemükön keresztül” érkeznek hozzánk az információk, mindannyian rájuk vagyunk utalva. Nem adatik meg számunkra a lehetőség, hogy eldöntsük, számunkra mi a hír. Amit tenni tudunk, az mindössze a választás: eldönteni melyik médiumot (tévéműsort, újságot stb.) helyezzük előtérbe a többivel szemben. Ettől maximum a közérzetünk lehet jobb, azonban mástól való függőségünkön ez mit sem változtat.

A pedagógusok és a szülők a médiában elsősorban a gyerekre leselkedő veszélyforrást látnak. Igyekeznek lehetőségükhöz mérten óvni a káros hatásoktól (pl. a filmek egy részében megjelenő erőszak, drog), azonban esélyük egyre csökken, hiszen féltő hangjuk egy része a napjainkban is egyre erősödő információrengetegben gyakran elvész.

A gyerek, a maga ártatlanságával, kedvességével a neki tetsző műsorokat (pl. rajzfilmek, gyerekfilmek, később zeneműsorok) és kiadványokat (pl. mesekönyv, kifestő, képregény, magazinok) látja, hallja, olvassa, ugyanakkor akaratlanul is befogadója lesz az ezekkel, vagy ezek mellett érkező információrengetegnek (pl. reklám), melynek „áldozata” lesz.

 

4.2. A tömegtájékoztatás sajátosságai

A média hatásának vizsgálatakor elengedhetetlen fontosságú a legfőbb jellemzők összegyűjtése, megtárgyalása.

A tömegtájékoztatás első megkülönböztető sajátossága, hogy többnyire egyirányú helyzetet reprezentál. Ritkán van könnyű és azonnali lehetősége az olvasónak, a nézőnek, a hallgatónak, hogy reagáljon, kérdéseket tegyen fel, vagy ha szükségét érzi, pontosítást kérjen.

A második megkülönböztető sajátosság a szelekció. Egy média például kiválasztja azt a közönséget, amelyhez szólni kíván. Ugyanakkor a fogadó oldalon lévők válogatnak a médiák között. A számukra elérhető tartalomból azt választják, ami nekik tetszik.

A harmadik sajátosság az hogy mivel a médiumok ma már képesek elérni a hatalmas létszámú, szétszórtan élő közösségeket, most kevesebb médiumra van szükség, mint korábban. Napjainkban megfigyelhető jelenség a különböző tömegtájékoztatási közegek „házassága”, amely hasonló megfontolásból történik: „…műsorunk médiatámogatója a …” vagy „… bővebb információt az xy napilapban és az interneten olvashattok!” Így a műsor széleskörű lesz, a társadalom célcsoportjához - a direkt erre a célra kiválasztott támogatók segítségével- biztosan el fog jutni. Ezek a kötelékek gyakran egy adott célra jönnek létre, mindig az elérni kívánt réteg érdeklődésének megfelelő médiummal történnek.

A negyedik sajátosság, hogy mivel a lehető legnagyobb számú közönséghez akarnak eljutni, a médiumok mindig a legtöbb embert magába foglaló csoporthoz szólnak. A városi rovatok vezetői azt szokták mondani a kezdő újságíróknak, hogy „azok számára írjanak, akiknek mozog az ajka mikor olvasnak”1. Ők adják ugyanis az újság közönségének legnagyobb rétegét. „Ha egy műveletlen ember is megértette, akkor a művelt is érti”1 címszóval. Talán első hallásra erősnek tűnik a megállapítás, de van egy érdekes olvashatósági vizsgálat a tengerentúlról: az amerikai nép háromnegyedétől - vagyis akik átlagos képzettséggel rendelkeznek - várható, hogy megértik, amit a bulvárlapokban és a digest magazinokban olvashatnak.

Mivel a tömegmédia az átlagemberhez szól, elveszíti a kommunikáció személyes jellegét, személytelenné válik.

 

4.3. A vezető médiumok mai helyzete

Segítségünkre lehet, ha röviden áttekintjük a médiák mai helyzetét, hiszen a televízió megjelenésével átrendeződött a tömegtájékoztatás világa.

Hírlapok: Alig néhány éve még szinte mindenki azt hitte, hogy a hírlapok leáldozóban vannak, mivel nem lesznek képesek felvenni a versenyt a televízióval, vagy ha mégis, jelentéktelenekké válnak. Mivel Magyarországon nagyon lassan hódított tért a tévé, lehetőség volt a Nyugatot figyelni. Bebizonyosodott ugyanis (a kezdeti lapbezárások ellenére), hogy a hírlapok világa csupán átrendeződik, azonban őrzik tekintélyüket. „A nyomtatott szó napjai még messze nem múltak el. Legyen bármilyen gyors a rádió, ahogyan eljuttatja hozzánk a híreket, legyen bármennyire látványos a tévé, ahogyan az események szemtanúivá tesz minket, óriási szükség van az értelmezésre és az összefüggések megvilágítására. Az emberek képtelenek arra, hogy a fény sebességével értelmezzenek és dolgozzanak fel dolgokat, és nem is ezt kell tenniük.” 2

Magazinok: A hírlapokhoz hasonlóan a magazinoknak is alkalmazkodniuk kellett a megváltozott feltételekhez. Azok amelyek speciális igényeket elégítettek ki megerősödtek.

Elektronikus műsorszórás: A rádió mint médium szintén igyekszik egy kiválasztott célréteghez szólni. Mindegyik állomás önálló profillal jelentkezik és kevésbé kísérleteznek, kalandoznak más területekre. Működésük feltétele, a hallgatók egymás közti felosztása, állandó tábor kialakítása. Ma átlagosan 25 perc rádiózás jut egy emberre. Leginkább munkahelyeken, vagy közlekedés közben terjedt el, ahol a televízió nem tud jelen lenni.

A televízió még mindig növekszik, noha már uralja a tömegtájékoztatás jó részét. Vannak azonban vészjósló jelek: jelenleg mindenki az internet térhódítását figyeli: vajon mennyire válik meghatározóvá? Felülkerekedhet a televízión? Ma ez még kétesélyes.

Könyvek és filmek: E két terület kontrasztja élesebb már nem is lehetne. Könyvsikerekből film lesz, filmsikerekből könyv lesz. A két terület irgalmatlanul kihasználja a másik sikereit, és megpróbál profitot termelni belőle. A gyerekek szempontjából a könyv fontossága megkérdőjelezhetetlen. Sajnos a felgyorsult világban sok szülőnek nincs ideje mesét olvasni és rajzfilmekkel igyekszik pótolni ezt. Azonban a mese olvasása nem helyettesíthető, a gyereknek „használni” kell fantáziavilágát, amit a film általában megöl. Az 1990-es években Lőrincz Judit, Nagy Attila és Vidra Szabó Ferenc a magyar nyelvi szigetek olvasási szokásait vizsgálta. Egyértelműen kitűnt, hogy értékes irodalmat azok olvasnak, akiknek esti mesét édesanyjuk mondott (nem pedig olvasott stb.); aki anyján keresztül kötődött anyanyelvéhez a kutatók előadása szerint jó olvasóvá lesz. Jelzés értékű, hogy egy hazai tanárképző főiskola hallgatói – mint nyelvi sziget – mutatták a leglehangolóbb képet. A mai határokon kívülre szorultak közül a csíki magyarok őrzik legjobban a magyar irodalomhoz való kötődést. (Előadás a Budapesti Műszaki Egyetem R- klubjában)

5. A marketing és a reklám

A média mellett meg kell említeni még két területet, melyek hatalmas jelentőséggel bírnak: a marketing és a reklám. Szerepük nélkülözhetetlen, gyakran válnak a befolyásolás eszközévé. Hatásuk az egész társadalomra kiterjed, most mégis elsősorban a gyerek (és a példaképválasztás) szemszögéből közelítem meg a kérdéskört.

 

5.1. A marketing fogalma, feladata

A marketing a piacnak megfelelő és a piacra irányuló vállalkozásvezetés. Olyan tevékenység, amely a vevők igényeinek kielégítése érdekében: elemzi a piacot, meghatározza az eladni kívánt termékeket és szolgáltatásokat, elemzi a piacot, megismerteti kínálatát a fogyasztókkal, kialakítja az árakat, megszervezi az értékesítést, befolyásolja a vásárlókat. E széles terület mindenre kiterjedő, alapos bemutatása nem feladata e dolgozatnak, azonban a média hatásának vizsgálatához szükséges alapfogalmak tisztázása igen.

Egy kis eszmefuttatás

Piaci helyzet: A nyári időszak rendkívüli lehetőségeket ígér a zenepiacon. A külföldi palettán új zenei stílus képviselői ostromolják a listákat, ami hatással van Magyarországra is. Új együttes alakul, amely ezt a trendet szeretné követni. A nagy külföldi sikerre (és a hazai igényre) való tekintettel azonban várható, hogy más formációk is hasonló stílusú albummal fognak jelentkezni, tehát erős konkurenciaharc van kilátásban.

Üzletpolitika: Az együttes lemezkiadója természetesen olyan áron szeretné eladni a hanghordozókat, hogy a befektetett összeg megtérüljön. Ezért minden segítséget megad a fiatal együttesnek: új stúdió-berendezéseket vásárol (beruház), és megfelelő szinten megfizeti a srácokat.

Értékesítési politika: A lemezfelvétel nagyon jól sikerült. Azonban nem szabad arra várni, hogy a média keresse meg a kiadót. Kezdeményezni kell, sajtótájékoztatót tartani, kimenni a piacra, szerződéseket kell kötni, médiatámogatókat kell keresni. Ez egy lemezcég értékesítési politikája.

Konkurenciaelemzés: A „piacon” megállapítja, hogy a várakozásnak (piacelemzésnek) megfelelően több kiadó is hasonló stílusú albumot jelentet meg. Informálódnia kell versenytársairól, pártfogoltjaik színvonaláról, újdonságaikról. Ez a konkurenciaelemzés.

Árukínálat (termék): Ezután több változatban is kiadja a hanghordozót, érzi, a vevők (elsősorban a serdülőkre számít) meg lesznek elégedve. Ez az árukínálat.

Árpolitika: A kiadó pontosan kiszámította, mennyiért adhatja el a lemezeket. Nem zavarja, hogy a konkurencia egy része megfizethetőbb változattal állt elő, hiszen tudja, a minőség és az ár összhangban áll egymással. A minőségért pedig a vásárlók hajlandóak többet fizetni. Ez az ár politikája.

Értékesítésösztönzés: A versenytársaknak sikerült néhány fontos médiát támogatónak megnyerni. A kiadó gyorsan lép: ajándékkupont mellékel a CD-hez, különböző iskolai rendezvényekre (pl. iskolabál, suli-nap) fellépéseket szervez, ahol a gyerekek élőben találkozhatnak az együttessel. Így próbálja vevőit vásárlásra ösztönözni. Ez az értékesítésösztönzés.

Reklám: Ezen kívül a kiadó reklámokat jelentet meg az újságokban, televízió és rádióinterjúkat köt le az együttesnek, szerte az országban népszerűsíti termékét. Ez az ő reklámja.

Public Relations: Keresett a termék, elégedettek a vásárlók, az együttes a hazai slágerlisták (pl. eladási, hallgatói lista) előkelő helyein szerepel. Érdemes néhány kisebb külföldi országba is ellátogatni. Szép kis haszonra tett szert, ezért megengedheti magának, hogy (néhány támogató segítségével) nyári tábort szervezzen gyerekeknek. Ezt nevezik közönségkapcsolatnak, elterjedtebb szakkifejezéssel élve ez a PR.

 

5.2. A reklám

Egy marketingszakember nyilatkozta a televízióban (megpróbálom szöveghűen idézni az elhangzottakat: „…az iskolákból sem szabad kitiltani a reklámot, ma már az iskolák is piaci alapokon állnak, ez itt a színtiszta realitás kérem, aki ezt nem veszi tudomásul az inkubátorban nevelkedett.” Ugyanez a szakember (akinek nem a személye, inkább a mondandója érdekes) kijelentette, mindent el kell követni annak érdekében, hogy az iskolás korosztály csatlakozzon a fogyasztók népes táborához.

A már említett amerikai példa mellett tehát hazánkban is nyíltan megfogalmazódik ez a kereskedelemorientált gondolat, így nem árt ha kicsit szétnézünk a reklámok világában.

A reklám a kínálat és a kereslet közti távolságot áthidaló, személyes kapcsolat nélküli lépések sorozata (egyoldalú kommunikáció), mely mindenhol képes elérni a fogyasztót; lehetőség a kreatív, változatos megoldásokra és magával hordozza az ismétlés lehetőségét.

„A jó bornak is kell a cégér”- szól a régi mondás, ami jelzi számunkra, hogy korántsem újkeletű dologról van szó. A reklám kialakulása (természetesen a maitól eltérő módon és formában), valószínűleg a cserekereskedelemig nyúlik vissza. Azóta ez a technika vívmányaival felvérteződött terület nagyon megerősödött. Ma már az utcára se tudunk úgy kilépni, hogy ne akarjon tőlünk valaki, valamit. Ennek vizsgálatára érdemes megnézni a televízióban vetített reklámspotok számát.

2001 során a kilenc legnézettebb magyarországi televíziós csatornán összesen 340 000 reklámfilmet vetítettek, vagyis naponta 930-at. Egy átlagos napon körülbelül 6 és félórányi hirdetést sugároztak. A négy évnél idősebb lakosság körében a napi reklámnézési idő 15 perc volt, míg 2001-ben egy ember összesen közel 14 000 hirdetést látott.

Amennyiben pontosak az új adatok, jelenleg naponta körülbelül 1500 reklámfilmet vetítenek, ami mindenképpen egy dinamikus erősödést mutat.

Vajon meddig lehet még fokozni a reklámipart?

Az emberben nyilván megfogalmazódik a kérdés: mennyibe kerül mindez?

Egy következő diagramm igyekszik erre is megadni a választ.

Azt hinné az ember, a televízió uralja a reklámpiacot, hiszen az a legnépszerűbb médium, azonban ez korántsincs így. A reklám vizsgálatakor fontos megvizsgálni néhány fogalmat.

Hatókör: Az a célcsoport, akit a reklámmal megcéloz a szervezet. (A megfelelő reklámhoz piackutatás szükséges.)

Hatás: Hasonló módon különféle hatást lehet elérni attól függően, hogy ki, hol és hányszor hirdet. A reggeli rajzfilmek mellett vetített reklámok (pl. chipsek, zabpelyhek, játékok) kizárólag a gyerekek igényeinek készülnek.

Gyakoriság: Célja a hatás fokozása.

Mindezek tekintetében talán nem olyan meglepő a nyomtatott sajtó fölénye, melyet a következő ábra mutat.

Hirdetési szempontból ugyanis a nyomtatott sajtó nagy előnye, hogy a legjobban szegmentálható adatokkal rendelkezik a különböző célcsoportok elérésére (pl. reklámok a képregényekben), bár ezt az előnyét még nem használta ki teljesen. Másik tartaléka továbbá az, hogy az új lapok nem a régiektől hódítottak el olvasókat, hanem újakat toboroztak. Hirdetési szempontból tehát ideális terepnek számítanak.

A gyerek tehát mindenhol ugyanúgy ki van téve a reklám (és ezáltal a média) hatásának, mint a felnőttek, ráadásul kevésbé tud szelektálni közöttük, így fokozott hatást lehet a körükben elérni.

A mindent elárasztó reklámdömpingbe vétek lenne az iskolákat is bevonni, bármennyire is ott összpontosul a célközönség. A reklám megjelenésével az iskola elvesztené nevelő funkcióját és a befolyásolás melegágyává válna.

 

6. A média hatása a példaképválasztásra

6.1. Befolyásolás és manipuláció

Ahányszor bekapcsoljuk a tévét, a rádiót, kinyitjuk az újságot, a magazint vagy böngészünk az interneten, valaki mindig akar tőlünk valamit. Vegyük meg az ajánlott portékát (fogkrémet, üdítőt, autót, mosóport, mert az inteligens, szép gazdaságos stb.) vagy – és ezt már nehezebb felismerni – vegyük meg a médiaintézmény termékeit: híreit, filmjeit, az általa kínált politikust, zenészeket, más hírességeket. S mindezzel az általa közvetített szóhasználatot (pl. csá csumi csá!, kezit csókolom!), öltözködést, gondolkodásmódot, egyszóval egy ajándékdobozba csomagolt médiavilágot.

Gyakran előfordul, hogy a közlő nem azt, vagy nem elsősorban azt mondja, ami a közlés valódi célja: olyan rejtett (akár vizuális, akár verbális) információkat helyez el a szövegben, amelyekkel a közönség ítéletét erősen befolyásolja.

A manipuláció rendszerint olyan mértékű, hogy a felnőtt is nehezen (vagy egyáltalán nem is) veszi észre, hogy befolyásolják. Ennek néha megdöbbentő fajtái vannak. A 2000. év legnagyobb „csatája” kétségkívül George W. Bush és Al Gore választási  kampánya volt, ami nem nélkülözte a botrányokat sem. Történt ugyanis, hogy még szeptember elején, vagyis messze az élesnek ígérkező novemberi finistől a Bush-stáb több mint két és fél millió dollárt költött arra, hogy adásidőt vásároljon a televíziókban azért, hogy országszerte közel 4500 alkalommal sugározzanak egy Al Gore-ellenes klipet. Ebbe a reklámfilmecskébe azonban bekerült – mint ezt a republikánusok később mentségként gyakran ismételgették - egyetlen, a másodperc 1/30 részéig látható (azaz érzékelhetetlen) filmkocka. A probléma nemcsak abból fakadt, hogy ez olyan küszöb alatti reklám – vagyis a néző által „nézett, de nem látott”, ám felfogott információ -, amit az amerikai törvények 1974 óta tiltanak. (Mellesleg a reklámtörvény nálunk is bünteti.) A demokraták nehezményezték a tartalmat is. Ugyan az egyetlen kockán is az a „bürokraták döntenek” (burocrats decide) szlogen volt olvasható, amelyet a klipben hosszú másodpercekig bámulhatott a néző , ám itt szinte csak mikroszkópikus betűkkel, míg az egész képernyőt betöltötte (a burocrats-ból) négy betű: RATS, ami angolul patkányokat jelent.

Mindennapjaink befolyásolása ennél egyszerűbb szinten történik, mégis szinte tehetetlenek vagyunk vele szemben.

Annak a ténynek, hogy a tekintélyt is felhasználják a meggyőzés érdekében, van egy többnyire figyelmen kívül hagyott, noha nagyon fontos aspektusa, mégpedig a gyerekek manipulálása. Amikor a reklámszakemberek ráébredtek arra, milyen óriási lehetőségeket rejt a befolyásolásnak ez a módja, külön szektor alakult ki, kifejezetten a gyerekek számára kidolgozott módszerekkel. Egy francia hirdetési folyóirat így ír erről: „Lehet úgy formálni az emberek gondolkodását, hogy az ön termékeit akarják! Az amerikai iskolákba mintegy 23 millió fiú és lány jár. Ezek a gyerekek ételeket esznek, ruhákat hordanak, szappant használnak. Ma fogyasztók, holnap pedig vásárlók lesznek; nagy piacot jelentenek az Ön termékei számára. Érje el, hogy a gyerekek rajongjanak az Ön márkájáért, és nyaggatni fogják a szüleiket, hogy vegyék meg nekik.”3

Meg kell említeni, hogy ez a gondolat nem újkeletű. A 20. századi diktatúrák is előszeretettel alkalmazták (alkalmazzák ma is) ezt a technikát, mely során gyerekek politikailag „megnevelik” szüleiket.

Kétségkívül a manipuláció a gyerekeket veszélyezteti a legjobban, és ezt a média maradéktalanul kihasználja. Annál is inkább, mert ma már tudjuk, hogy tévénézéskor, például óvodáskorban, a gyerekek semmiféle különbséget nem tesznek a reklámok és más televíziós műsorok közt. Tehát a média általános tekintélye telepszik rájuk. Megnyilvánulhat ez akár egy termék megvásárlásában, de az igazi veszélyt véleményem szerint nem ez jelenti. Sokkal intenzívebb a hatás, ha a termék mellé egy személyt vagy személyeket csatolnak. Ha sikerül elérni, hogy a gyerek azonosuljon a médiafigurával (esetleg példaképének tekintse), olyan reklámüzeneteket, szóhasználatot, gondolkodásmódot lehet közvetíteni, amely intenzív hatást válthat ki a gyerekben. Ahogy egy újságíró megjegyezte: „a gyermeki gondolkodás manipulálása, ha a vallás vagy a politika terén folyna, a szülők körében viharos tiltakozást váltana ki, de a kereskedelem világában a gyerekek eszményi és legitim zsákmánynak számítanak.”4

 

6.2. Napjaink példaképválasztása

Az általános iskolás gyerek személyiségének és a média (majd háttérintézményeinek) megismerése után természetesen kíváncsi voltam, mindezek hogyan és milyen mértékben befolyásolják a példaképválasztást. Vizsgálataimat a negyedik osztálynál kezdtem, mivel a fiatalabbak még nem rendelkeznek a szükséges ismeretekkel, és (amint azt a felméréseim egyértelműen jelzik) ez a korosztály még mentes, vagy csak kevéssé befolyásolt a példaképválasztással kapcsolatban. A pszichológiai szakirodalommal összhangban, az (1-3. osztályosokat) egyértelműen a szülő uralja, példaképként, még nem jelenik meg a média hatása. Negyedik osztályban indul meg a változás, fogékonyak lesznek az őket ért reklámhatásokra.

Az ábráról leolvasható, hogy a szülő vagy más közeli hozzátartozó, mint példa-kép 10 éves korban a megkérdezettek 80 %-ánál jelenik meg (korábban ez még jelentősebb), és miként tűnik el 8. osztályra teljesen, ahol már egyértelműen (87 %-ban) a médiából ismert figurák dominálnak.

Érdemes egy pillantást vetni a 6. osztályos korcsoportra. Náluk úgy tűnik, érdekes változás megy végbe. A szülők és médiasztárok egyaránt 30 % körül mozognak, viszont jelentős azoknak a száma, akik nem tudtak senkit sem megnevezni, mint példaképet. Ők azok, akik már leváltak a családról, azonban még csak puhatolóznak, keresnek. Ők azok, akikre a legnagyobb hatással lesz a média.

Természetesen kíváncsi voltam, elsősorban melyik területről választanak a diákok. Felméréseim egyértelműen igazolták előzetes feltevésemet, miszerint a zenei élet területe a legvonzóbb. Milyen okai lehetnek? Miért nem a sportolók vagy a színészek a legnépszerűbbek? Ezekre a kérdésekre próbálok választ adni a következő részben.

 

6.3. A példaképek helyzete

Felmerül a kérdés: miért ilyen erőteljes az énekesek/énekesnők előnye? Felméréseim szerint 14 éves korra a választott példaképek 87 %-a kerül ki ebből a körből, míg a maradékon osztoznak a sportolók, színészek, és televíziós személyiségek.

1. zenész 2. sportoló 3. színész 4. tv-s személyiségek

A televíziós személyiségek helyzeti előnyt élveznek rádiós kollégáikkal szemben. A rádióban ugyan jobban előtérbe kerülhetnek a személyiségvonások, ugyanakkor a gyerek nem tud arcot társítani a hanghoz. Remek példa erre Jáksó László esete: egy ország hallgatta a hangját, mégis amikor a televízióhoz szerződött, alig ismerték fel. Azóta viszont a kereskedelmi csatornán szerzett ismertségét a rádióban is tudja kamatoztatni, zeneműsora népszerűbb, mint előtte bármikor.

Magyarország még csak tanulja (inkább tűri) a valóságshow-k világát, de szereplői már megjelentek a példaképek között. A média gyorsan változó világa azonban hamar elfeledteti majd ezeket a neveket és a gyerek újakra cseréli őket.

A színészek helyzete véleményem szerint más. Népszerűségük vitathatatlan, mégis ebben a korosztályban kevesen választanak közülük példaképet. Egy színész ugyanis állandóan más figurát személyesít meg: hol gyilkost, hol nyomozót alakít, néha nevettet, néha borzongat. A gyerekben ez bizonytalanságot eredményez, nem tudja, a sztárnak melyik énjével azonosuljon. Életkorának megfelelően néha nem is tudja elválasztani a személyt az alakított szerepétől. Gyakran ítél szerep után, és lesznek a szemében jó és gonosz színészek.

A sportolók elsősorban társadalmi problémával küszködnek. Egyrészt kevesebb médiatámogatást kapnak, másrészt a gyerek élsportolói pályára való lépését általában a szülők sem támogatják. El kell ismerni, helyesen. A mozgás minden ember számára nélkülözhetetlen, azonban amint a gyerek a jövőjét kezdi látni az adott sportágban, hamar „lehűtik”. Az élsportoló olyan edzésmennyiséget kénytelen elvégezni, ami gyakran megy a tanulás rovására, ugyanakkor rövid jólét után bizonytalan megélhetést nyújt. A profi sportoló pályafutásának végén komoly problémákkal küzd. Míg kortársai pályájuk kezdetén már elhelyezkedtek, ő csak ezután próbálhat meg állást találni. Naiv ugyanis az a gondolat, hogy a sportoló néhány év alatt biztosítja későbbi megélhetését vagy, hogy a sport minden esetben munkát fog kínálni. A mai tudáscentrikus világban a tájékozott szülő ezért nem teszi ki gyerekét ennek a kockázatnak. Kialakul egy bizonyos tartózkodó (gyakran lenéző) magatartás a diákok egy jelentős részében is, ami gátolja az ezirányú példaképválasztást. Ez negatív beidegződés, amin (a média és a társadalom segítségével) mielőbb változtatni kell. 

 

6.4. A zenészek mint példaképek

A 87 %-os elsöprő fölény mindenképpen szükségessé teszi, hogy egy kicsit közelebbről megismerkedjünk ezzel a területtel. Az előző fejezetekben tárgyaltak alapján kitűnt, hogy a rendkívül jól koordinált és megtervezett „médiadömping” miként éri el ezt a hatást.

Mindenekelőtt meg kell említeni, hogy a tömegtájékoztatás által kialakított kép hamis. Ez a média hatásának első jele. Amíg a médiumok tele vannak a népszerűségben fürdő előadók képeivel, addig a háttérben az egész műfaj haldoklik. A haláltusának néhány apró (de fontos) eleme olykor-olykor megjelenik a nyilvánosság előtt is. Egy példa az újságokból: a szakma legkiválóbbjait minden kategóriában (pop, rap stb.) más országokhoz hasonlóan évente díjazzák. Idén azonban a szokásos Arany zsiráf szobrocska helyett, csak okleveleket tudtak kiosztani, mivel finanszírozási problémák merültek fel.

Emellett nyilván az sem véletlen, hogy a különböző lemezeladás utáni elismerések (pl. aranylemez) határértékei is csökkentek.

Ennek elsősorban a lassan mindenki számára elérhető CD-író, és az internet az oka, ugyanis szó sincs arról, hogy kevesebb zenét hallgatnánk, csupán a hanghordozó beszerzésében történt változás. Mindenesetre érdekes, hogy amíg a média egy része küzd az eladás növeléséért, a másik fele (internet) ellenpólusként igyekszik megfúrni mindezt. Mindkét oldal próbálja a fő fogyasztónak számító serdülőréteget megnyerni.

Valójában persze ez nem más, mint manipulálás. A felnőtt korosztály értelemszerűen kevésbé fogékony erre a műfajra, viszont a gyerekek igen. Miért van erre szükség? Elárasztanak bennünket is a külföldről érkező megasztárok, akik mögött milliós (természetesen dollárban vagy euróban) marketing és reklámgépezet van. Jóllehet kis piaccal rendelkező ország vagyunk, és ennek megfelelő arányban csökken a piactermelésre fordított összeg is, olyan intenzív hatás ér bennünket, ami csak néhány előadó esetében közelíthető meg. Ráadásul akkor is úgy (mint a marketing-fogalmaknál vett példa is mutatta), hogy egyszerűen lekopírozzuk a már befutott formációkat. Felmérésemben természetesen kíváncsi voltam arra is, hogy az általános iskolás gyerekek hazai vagy külföldi előadókból ismernek-e többet. Arra kértem őket, írjanak le annyi zenekart, énekest, énekesnőt mindkét kategóriából, amennyi csak eszükbe jut, időkorlátozás nélkül, ott az osztályteremben. Ez utóbbi azért fontos, mert így csak saját ismereteikre alapozhattak, mentesek voltak (ott és abban az időben) a média hatásaitól. (Nem szólt a rádió, nem néztek tévét, nem olvastak újságot, nem barangoltak az interneten.) Mivel a hatások nagyon erőteljesek, és a mérés eredményét nagyban befolyásolják az utolsó benyomások (pl. reggel mit hallott utoljára), nem a tényleges ismertségi számot kaptam meg, hanem az akkor aktív értéket. Ez azonban a nagyságrendeket kitűnően mutatja, ezt kontroll-vizsgálataim igazolták: ugyanaz a diák egy héttel később részben más neveket írt ugyan (volt amit másodszor nem írt le és voltak természetesen újak is), de az arányszám megközelítőleg (5 %-os eltérés) állandó maradt. Ezek ismeretében a következő táblázatot kaptam:

Az általános iskolás gyerek zenész-ismerési átlaga

 

4. osztály

5. osztály

6. osztály

7. osztály

8. osztály

Külföldi előadó

8,1

19,4

20,2

26,4

29,1

Magyar előadó

9,85

15,4

14,8

18,3

19,2

A táblázatból leolvasható az a hihetetlen tömegű előadó-mennyiség, amit a gyerekek ismernek, és – hangsúlyozom - átlagról van szó. Volt olyan gyerek, aki több mint 60 (!) külföldi előadót sorolt fel. A tényleges adatot lemérni lehetetlen, de valószínűleg nagyságrendekkel több a kapott aktív értékeknél. A média hatása ezen eredményeken kívül a hazai kontra külföldi előadók párharcában érződik. Az általános iskola első négy osztályában érezhető a magyar zene fölénye. Ez elsősorban a szövegi érthetőség következménye. Később azonban a külföldi sztárok tetemes előnyre tesznek szert, ugyanis „nyálassá” válik a magyar művész. Eladhatóbb lesz az angol nyelv, és ez már egyértelműen a mediatizált társadalom műve.

Az alapos vizsgálódás nem merülhet ki a médiapéldaképek százalékának meghatározásában.

Kerestem visszaigazolást a példakép témakörében (3. fejezet) megfogalmazott szakirodalmi gondolatokra. Bár a szakirodalom szerint pubertáskorig a példaképválasztás külsődleges jegyek (erő, szépség stb.), feltűnő, érdekes vonások alapján történik, kutatásaim ezt csak részben igazolták.

Az általános iskola mindegyik évfolyama a belső tulajdonságokat határozta meg, mint a példaképválasztás legfontosabb szempontját. A kutatások között látszólag fennálló ellentmondás okát véleményem szerint a média gyerekekre gyakorolt egyre erősebb hatásában kell keresni. Napjainkban a média rendkívül ügyel arra, hogy a külső megjelenéshez „csatolja” a belső (akár pozitív, akár negatív) tulajdonságokat is. Ez biztosítja ugyanis, hogy a megnövekedett információhalmazban eljusson a célcsoporthoz. Annyi bizonyos, a megjelenés az amit a gyerek először mérlegelés tárgyává tesz, összeveti értékrendszerével, majd dönt: ha szimpatikus, érdekesnek tartja, tovább érdeklődik a célszemély iránt, megpróbál minél több információhoz jutni. A megszerzett tudás birtokában napjaink diákja talán már nem képes eldönteni, hogy a külső vagy a belső tulajdonságok domináltak. Megjelenésében (öltözködés, hajviselet) ebben a korban utánozza a példaképét, megpróbál megnyilvánulásain is változtatni, azonban ezt erőteljesen csak a baráti társaságban teszi.

A pszichológia szakirodalma így folytatja: „…majd a serdülőkor elején és a kamaszkorban egyre inkább a belső, lényeges tulajdonságok, a társadalom, a tudomány előrehaladása szempontjából fontos tettek kerülnek előtérbe. Ebben a korszakban gyakran jelölnek meg híres, ünnepelt embereket.”5 Erre a megállapításra szintén nem találtam visszaigazolást, ugyanis a média (sajnos) egyáltalán nem fektet kellő hangsúlyt a társadalom és a tudomány előrehaladása szempontjából fontos tettek vagy a történelmi személyek bemutatására (hiszen ez nem érdeke, számára nem bevételi forrás). Így a szórványos ezirányú próbálkozások javarészt elvesznek az információrengetegben. A gyereknek esélye sincs a sok használhatatlan, felesleges inger közül kiszűrni a hasznosat. Ez a feladat javarészt a szülőre és a pedagógusra vár. Amíg az egyensúly nem áll helyre, addig az idézetben említett személyeket nem fogja választani a gyermek, pedig ennek fontosságát, úgy érzem, kár ecsetelni.

Amint erről föntebb már volt szó, a pubertás első szakaszában a serdülő nem veszi észre választott ideáljának negatív vonásait. Ezek felfedezése nemegyszer érzelmi konfliktust okozhat. Az életkor előrehaladtával azonban éppen a negatív tulajdonságok alapján válhat valaki példaképpé. A serdülő gyakran szeretne a média által reflektorfénybe állított botrányhősre hasonlítani, társas kapcsolataiban büszkén „használja” a látottakat, hallottakat. Ezzel a magatartással általában nem szigetelődik el, társai a figyelem középpontjába emelik, utánozzák.

Mindezek után arra kértem a gyerekeket, hogy az általam önkényesen felsorolt tényezők alapján állítsanak fel egy fontossági sorrendet, szerintük milyen feltételek kellenek a sztárrá váláshoz. Az eredmény magáért beszél: 1. tehetség, 2. kitartás, 3. jó belső tulajdonságok, 4. jó kinézet, 5. jó menedzserek, 6. jó ismeretség (protekció) 7. sok pénz

Ez a sorrend nyilvánvalóan egy idealizált világ képét vetíti elénk, melynek az életkori sajátosságokon kívül a média sulykoló hatása (pl. „a kiváló tehetségű xy…, a gyönyörű xy…) is oka lehet. Magyarázatképpen kitöltettem ugyanezt a feladatot főiskolás korú fiatalokkal (akik még némi érdeklődést mutatnak a „sztárvilág” iránt, de már a dolgok mögé látnak) és a következő eredményt kaptam: 1. sok pénz, 2. jó menedzserek, 3. jó kinézet, 4. jó ismeretség (protekció) 5. tehetség, 6. kitartás, 7. jó belső tulajdonságok

Ugyanarról a közegről van szó, mégis két egymásnak homlokegyenest ellentmondó álláspont jelenik meg. Ha az általános iskolás csoportok tagjait huszonévesen újra megkérdezném, biztosan más lenne az álláspontjuk. Eddig tartana a média befolyása? Véleményem szerint nem. Miután a példaképek elvesztették jelentőségüket (kortársaim közül csupán 8 %-nál van még jelen), a befolyásolás színtere áthelyeződik más területekre. Leginkább a politikára.

A példaképválasztás nagyon problematikus terület. Az állandóan változó referenciaszemélyiségek miatt szinte lehetetlen lemérni, ki a legnépszerűbb. A felmérés egy adott pillanatot rögzít, így számomra is kétséges volt, hogy a gyerek tényleg példaképének tekinti-e a megnevezett személyre, ezért kontrollvizsgálatot végeztem. Egy hónap elteltével újra arra kértem az egyik osztály tanulóit, nevezzék meg példaképüket, így össze tudtam vetni ugyanezen csoport első válaszaival. A gyerekek 37 %-a nevezett meg mást példaképnek, de a terület nem változott. (Aki zenészt írt, az most is zenészt választott és így tovább.) Ez azt jelzi számunkra, hogy a gyerek az érdeklődési területéről választ, ugyanakkor hajlamos példaképnek nevezni a pillanatnyi kedvencét, ezáltal csapongóvá, felületessé válik a megismerési folyamat. Ennek veszélyéről csak találgatni tudunk.

 

7. Médiaismeret

  A médiáról tanulni kell. Nem szabad lebecsülni erejét és nem szabad elhinni, hogy ismerjük. Ez a terület állandóan bővül, szélesedik, ezért a gyereket segíteni kell abban, hogy az életkorának megfelelő szinten értse az őt körülvevő világot, melynek szerves része a média.

  Másfél évtizedes előkészítés után elkészült az ezt a feladatot szolgáló mozgókép és médiaismeret nevet viselő tantárgy. Ez a terület mindenképpen új a pedagógusok (és jelöltek) számára, ezért fontosnak tartom, hogy egy kicsit megismerkedjünk a kerettantervvel, majd magával az írójával Hartai Lászlóval, aki készségesen válaszolt a kérdéseimre.

  

7.1. A mozgókép és médiaismeret kerettanterve 

  (részletek)

  

7.1.1. Célok és feladatok

A mozgóképkultúra és médiaismeret, mint iskolai tantárgy elsősorban a mozgóképi (film, televízió, videó, komputerjáték, web) szövegértés képességének fejlesztését és az audiovizuális média társadalmi szerepének, működési módjának tisztázását szolgálja. Mivel a média átformálja a nyelvet, az értékrendet, ritmusérzéket, az ízlést, a vágyakat, a hősöket, a tabukat és a befogadást egyaránt, a médianevelés a személyiségfejlesztés alapvető eszköze.

A tantárgy oktatásának elsődleges célja tehát, hogy a tanulók felkészültséget szerezzenek a különböző médiaközlésekkel kapcsolatban az önálló és kritikus attitűd kialakítására, és értőn használják a hagyományos, valamint az új médiumokat. Ehhez azonban a naiv fogyasztói szemlélet bizonyos fokú átértékelésére van szükség. Az ehhez szükséges képességek az általános iskolai nyolcadikos korosztályban az élményekkel telített helyzetekben, művek és műsorok feldolgozásával, önálló és csoportosan végezhető kreatív gyakorlatok sorozatával fejleszthetők.

 

7.1.2. Fejlesztési követelmények

A tantárgy kiemelten fejleszti a kommunikációs és együttműködési készséget, támogatja az alkotásra való beállítódást, fejleszti a problémamegoldó képességet, a megfigyelés, a tájékozódás és a rendszerezés képességét.

A mozgóképkultúra és a médiaismeret oktatása során tudatosítani kell, hogy a mozgóképi közlésmód miért és miképpen alkalmas a világ dolgainak reprodukálására és egyúttal ennek személyes közlésére. Tudatosítani kell, hogy a mediatizálódó kommunikáció (pl. a szórakoztatóiparban) miért és miképpen veszélyezteti a magaskultúrát és egyúttal a személyiségautonómiáját (pl. információfüggőség, kényszerfogyasztás), de azt is, hogy a technikai képreprodukció és a hálózati kommunikáció egyidejűleg miféle esélyt hordoz a kulturális örökség védelmére, a választás képességének fejlesztésére.

Ezért a tárgy oktatása során az iskolának biztosítania kell, hogy a tanulók a megfelelő mozgóképi alkotások tanulmányozása útján lehetőséget kapjanak saját személyiségük jobb megismerésére, történelmi, társadalmi és kulturális összefüggések felismerésére, a tömegkommunikációs eszközök kritikus és szuverén használatára.

 

7.1.3. Belépő tevékenységformák

- Művek, műsorok, illetve azok részleteinek csoportos vagy kiscsoportos megtekintése.

- Mozgóképi szövegek feldolgozása egyéni, kiscsoportos vagy csoportos formában (kreatív gyakorlati feladatokkal, megbeszélés útján).

- Az ábrázolás eszközeinek tanulmányozása (pl. képek csoportosítása, árnyjáték, kommentár ill. hangalámondás készítése).

- Rövid tanulói beszámoló, kiselőadás, demonstráció (pl. művelődéstörténeti, technikatörténeti háttér ismertetése szakirodalom vagy önálló informálódás alapján).

- Projektmunka (az órakeretet meghaladó és hosszabb időszakra kiadott, gyakran több lehetőség alapján választható egyéni vagy kiscsoportos feladatok, tevékenységi formák).

 

7.1.4. A továbbhaladás feltételei

A tanuló legyen tisztában a mozgóképi közlés formanyelvi alapjaival. Tudja alkalmazni is az ábrázolás megismert eszközét a mozgóképi szövegek értelmezése során. Képes a technikai reprodukció és a személyes közlés elhatárolására, a beállítások és a jelentek elkülönítésére, leírására és értelmezésére. Az egyes mozgóképi szövegeket tudja elkülöníteni a valóság ábrázoláshoz való viszonyuk szerint: tudjon különbséget tenni pl. a dokumentumfilm és a játékfilm között. Az életkorának megfelelő szinten képes a különböző médiumokból és médiumokról szóló ismeretek összegyűjtésére, azok rendszerezésére, az önálló megfigyelésekre. Tudjon érvelni olyan vitában amely a médiaszövegek (pl. reklám, hírműsor) valóságtartalmáról szólnak. Alkalmazni tudja a mozgóképi szövegekkel, a média működésével kapcsolatos ismereteit a műsorválasztás során is.

7.2. Beszélgetés Hartai Lászlóval

A kerettanterv ismeretében szerettem volna kicsit többet megtudni a tárgyról, hiszen ezen kívül csak a tankönyv-ízelítő volt a kezemben. (A tankönyv a nyomdai munkálatoknál tart.) A felmerült kérdéseimmel felkerestem Hartai Lászlót, akit először a megjelenés előtt álló kötetről kérdeztem. Az alábbi interjú életszerűségét, és az új tantárgy kijelölt gazdájáról elhallgatott véleményemet az ő szerkesztetlen szövege támasztja alá.

- A médiaismeret mint tankönyv milyen célt tűz maga elé?

- A tankönyv egy taneszköz. Magyarországon a tankönyvnek tradicionálisan meghatározó szerepe van az oktatás folyamatában. Meglátásom szerint ez túlzottan meg is határozza azt, ami az iskolai munkában történik. Kicsit tankönyvcentrikus a magyar oktatás minden tárgyból. Azon dolgozunk – egy új tantárgy esetében ezt meg lehet tenni –, hogy ez ne feltétlenül legyen így. Ezért aztán az első tankönyv amit készítettünk a mozgókép és médiaismeret 12-18 évesek számára, ez 100 %-ig úgy lett megkonstruálva, hogy rákényszerítse az azt felhasználókat arra, hogy ne a tankönyv vegye át a vezérlő szerepet. Ez azt jelenti, hogy ezt a tankönyvet nem lehet úgy használni, hogy a tanár valamit előad az órán, aztán hazaküldi a gyerekeket és valamit felad belőle, hogy azt olvassák el. Ez a tankönyv úgy működik ugyanis, hogy bizonyos problémákat vet fel, általában olyan trükkel, hogy valamilyen feladatot, gyakorlatot, szituatív helyzetet kér, és vélelmezi, hogy történt valami akörül a gyakorlat, feladat körül - ez módszertani kérdés – és utána azt fejti ki valójában a szöveg. Ezért nagyon felkészült tanárok kellenek ennek a módszernek az alkalmazásához. Ebben az esetben a tankönyv egy valódi kreatív segédeszközzé válik. Ez a tankönyvsorozat, amit most jelentet meg a kiadó, egy picit hagyományosabb, ismeretcentrikusabb és noha még nem látszik, egy feladatgyűjtemény fogja kísérni. Nagyon sok ilyen kreatív helyzetgyakorlatot, javaslatot fog tartalmazni a tankönyv a feladatgyűjteménnyel együtt. Ez mégis ad egy pici lehetőséget a tanárnak, hogy hagyományos oktatási modellben is taníthasson. Ez taktika, nem mondom ennél komplikáltabban. Arról szól a dolog, hogy amikor a tömegoktatás befogad egy új területet, akkor egész egyszerűen nem lehet egy olyan helyzetet teremteni, hogy a kezdő tanároknak a módszertantól kezdve a szakmáig mindent nagy hirtelen el kell sajátítani, így egy kicsit hagyományosabb taneszközre is szükség van.

Ennek következtében tehát egy ilyen tankönyvről elkezdtünk most beszélgetni. Másfelől ez a tankönyv két elemből áll: egyik pontosan lerajzolja ennek a tárgynak az egyébként nem túl egyszerű tematikai rendszerét. Részben formanyelvi ismereteket közöl és jár körül, részben kultúrtörténeti kontextusba helyezi a média és a mozgóképi médiumok előtérbe helyezését. Végső soron meglehetősen komoly ismeretanyaggal írja le mindazt, amit a médiaismeretek fogalomkörében valóban a média társadalmi szerepéről azt gondoljuk, hogy kellene tudni minden iskolából kijövő gyereknek.

- A korosztály kiválasztásában mi játszotta a döntő szerepet? Felméréseim szerint a 4. osztályban jelentkezik először a média hatása. Nem kapják-e későn a gyerekek ezeket az információkat, lehet-e könnyített formában a 8. osztály előtt is tanítani?

- Ez egy bonyolult tárgy. Másféle technikákat, másféle módokat kell keresni arra, hogy a kisgyerekekkel, vagy a serdülőkor elején lévő gyerekekkel foglalkozzunk. Nem is feltétlenül gondolnám, hogy ezt iskolai gyerekek közt kellene megtenni. Lehet hogy éppen óvodai keretek között és értelemszerűen családi keretek között vagy egyéb programokban. Az iskolai tanóra világa oly mértékben behatárolt, annyira sok peremfeltétele van a dolognak. Más a helyzet ha újfajta iskolamodellekben gondolkodunk. Waldorfi iskolában vagy az erdei iskolamodellben sok mindenre mód nyílna, de hát azért alapjában véve a hagyományos iskolában kell gondolkodnunk. A legtöbb gyerek belátható időn belül vélhetően ezen a kolbásztöltőn fog keresztülhaladni. Ebben az esetben számot kell azzal vessünk, hogy az adott hagyományos órai rendszer nem alkalmas arra kisgyerekkorban amilyen bonyolult és összetett témákról van szó… Más kérdés – és most itt a példaképválasztás volna központba helyezve ebben a dolgozatban, tanulmányban-, csak felhívnám a figyelmet egy nagyon fontos jelenségre, amelynek nagy a szakirodalma mégis kevesen ismerik ezt a nagyon fontos elemet, hogy a 19. század végén valami nagyon döntő változás áll be abba a kulturális körbe és tradícióba ahol mi élünk. Nevezetesen, a hagyományos polgári értékrend megroppanásáról volna itt szó. A siker záloga a 19. század végén néhány évtized alatt megváltozik, nem a hagyományos polgári értékrend lett a siker záloga, hanem az egyéni érdekérvényesítés. Ez egy óriási jelentőségű társadalmi folyamatnak a váltása, valójában azt jelenti, hogy a tudományos értékközvetítők, a megkérdőjelezhetetlen tekintélyek, az apa, a pap és a tanár szerepe roppan meg valójában és a mögérendelt végtelenül stabilnak vélt intézményrendszer (ugye a család mint intézményrendszer, a patriarhális család, mint intézményrendszer és értelemszerűen vallás és az egyház szerepe változik meg súlyosan és bizony megváltozik az iskola szerepe is). Magyarországon ezek a folyamatok más tempóban játszódnak le, de végül is abban a bizonyos nyugat-európai, észak-amerikai, angolszász világban amely sok tekintetben mintaadóvá vált a II. világháború után. Bizony ezek a folyamatok nagyon is megfigyelhetőek. Az eredet a 19. század vége, és ez azért nagyon fontos a tárgy szempontjából, mert egy értékválasztás változással jár. Azzal jár hogy megjelenik a sztár-fogalom, mediatizált, végtelen számban sokszorosítható ikonikus figura. Először a filmsztárok, Hollywood-i filmsztárok képében és aztán az 50-es évek végétől médiasztárok képében, és ez a folyamat tart mind a mai napig. A sztárok egy tömegtársadalom képei. Ezek a nagyon intenzíven megjelenő figurák azok akik valamilyen módón a felnövekvő gyerekek személyisége számára referenciális figuraként lényegessé válnak.

- Ez várhatóan fokozódik még?

- Ez megítélhetetlen. Ez azért megítélhetetlen, mert valami döntő változás van a mediatizációban a hálózati kommunikáció megjelenésével. Mindenki azt figyeli, hogy a TV kontra internet harc hogyan és milyen módón dől el. Nyilván nem úgy dől el, hogy a TV szép lassan kiszorul és átveszi a helyét az internet, de ma még az sem látható, hogy a TV válik-e egy digitális információ hordozóvá, vagy az internet válik a tv megjelenési felületévé (web-tv). Tehát ez ma még nem megítélhető. Valószínűleg ezek a médiumok együtt fognak élni. Az látszik, hogy a hálózati kommunikációnak egyre nagyobb szerepe lesz, ugyanis jelentősen másféle médium, mint a hagyományos média. Ez futurológia, ezt senki sem tudja. Szükségszerű, hogy a példaképválasztás mediatizálódott, de a folyamat nem mai hanem legalább 120 éves. Innen gyökeredzik, hogy ez kisgyermekkorban még nem olyan erőteljes, mint később, ahogyan azt a kísérleteid is mutatják és ebből egyáltalán nem következik, hogy ez a példaképválasztás tartós volna. Tehát erről benyomásaim vannak, de a benyomásaim arról szólnak, hogy ez a fajta nagyon erőteljes popkultúrára koncentrálódó példaképválasztás jellegzetesen ilyen tizenéves választás. Hogyha meggondoljuk, nem tudom, hogy ezekre vannak-e vizsgálatok, hogy a húszéves kor elején ez megroppan és a dolog elveszti jelentőségét és másféle etalonok és másféle referenciaszemélyiségek válnak az ember számára fontossá a későbbiekben. Tehát maga a példaképválasztás jelentősége is megváltozott, kérdés hogy milyen hosszan referenciálja az ember értékválasztását egy-egy ilyen példakép, magyarán mekkora jelentőséget kell tulajdonítani annak, hogy mondjuk egy ilyen vizsgálat azt mutatja, hogy 15 éves korban a gyerekek 87%-a ilyen típusú példaképet választ magának. Igen, de ha ez 17 éves korában már jelentősen változik és 20 éves korára már fel lehet ismerni ezt a mezőt… Ez persze akkor is fontos…

- Mert esetleg fogyasztóvá válik?

– Ez nem annyira egyszerű kérdés. Ezt a fajta következtetést én nem vonnám le. Bizonyos értelemben ez nyilván lényeges, de hogy ez a fogyasztás milyen fokú, az erősen kérdéses. Bizonyos szempontból a zene rossz piac. A kiadónak az a lényeg, hogy megvegyék a hanghordozót. A referenciális figurák ebből a körből kerülnek ki, miközben őket már nem is fogyasztják a gyerekek, csak ismerik őket és talán példaképként megnevezik. De legyünk gyanakvóak minden ilyen vizsgálattal szemben, ezt kontrollvizsgálatok sokaságával kellene ellenőrizni, hogy tényleg példakép-e vagy csak odaírja az első figurát aki eszébe jut, mint ismert ember. Egyébként azt mondja a sztárgazdaságtan – van egy ilyen érdekes közgazdasági szakág – hogy az ember befektet bizonyos energiát, ami maga számára valami miatt érdekesnek tűnik, pontosabban rajongójává válik valakinek vagy valaminek, és ezután nagyon nehezen vált sztárt, mert abban neki már energiája van, hogy megismerte.

- Mennyire veszélyes a kreált példakép? Hiszen arról beszélhetünk mostanában, hogy a média egy kicsit próbálná kielégíteni az igényeket és ezeknek az igényeknek megfelelően ő reflektorfénybe állít olyan személyiségeket akiket hamis személyiségvonásokkal ruház fel. A pszichológia szakirodalma problémaként említi, hogy a serdülőkor első szakaszában a gyerek nem vesz tudomást példaképének negatív tulajdonságairól, és amikor ezekre később rájön komoly lelki traumán eshet át.

- Jó, hát nyilván ez egy vitakérdés, de ezzel mélységesen nem értek egyet. Azt gondolom, hogy a szakirodalomnak ez a része mereven használ egy példaképfogalmat, ami valójában nem lenne használható. Tehát felül annak a ténynek, hogy a gyerek példaképként nevez meg valakit vagy valakiket. De ez a példakép nyomaiban sem hasonlít arra a példaképstruktúrára amit egyébként évtizedeken, évszázadokon  keresztül megszoktunk. Valamilyen értékkel korreláló mezőben volna elhelyezhető, ezért aztán máris jön a pánik és a rettegés hogy hát ezek az értékmezők olyan helyre tolják el a mai fiatalokat ahol semmilyen valós érték nincsen, hanem ezek egyszerűen virtuális kreatúrák, ezek a figurák akiket a média felkínál gyakorlatilag, ugye, a példaképnek volna egy ilyen hagyományos szerepe, hogy az embernek irányt mutassanak, hogyha a saját életében valamilyen bizonytalanság van akkor legyen rend, és akkor egy ilyen referenciális személyiség…. A példaképfogalom mélyen átértelmezendő, másrészt nagyon gyorsan leváltódnak ezek a figurák. Gondoljunk csak arra, hogy a kereskedelmi tévéadók elmúlt félévben, a valóságshow-nak nevezett műsorok, pontosan a leghétköznapibb figurákat kínálják fel példaképként és nap mint nap bizonyítani akarják mindenféle statisztikai adatokkal maguk a médiumok, hogy ezek milyen módon válnak referenciális személyiségekké. Ez igaz. Valóban referenciális személyiségekké válnak, de egy hónapra, két hónapra, 10 percre? Nem tudom. Valamilyen nagyon szűk időre, s talán ezek az intézmények maguk váltják le ezeket a figurákat hirtelen sebességgel. Tehát azt gondolom, hogy ez maximum annyiban veszélyforrás, hogy e mögött ott rejtőzik valami egészen más, amivel a szociálpszichológia foglalkozik, általános értékválságnak szokás nevezni, de ezért ezt meg lehet fogalmazni az én olvasatomban finomabban és pontosabban is. Itt arról van szó, hogy ez az értékváltás felkínál a tömegtársadalom emberének egy útvonalat, amit régen amerikai államnak hívtak: „tanuld meg eladni önmagad”. És ennek az egyik kísérő jelensége, hogy azt sugallja a társadalomnak: erre mindenkinek módja van. Ez súlyosan nem igaz. Ez a fogyasztói társadalom legnagyobb csapdája. De ennek csak egy része maga a példaképválasztás, és ezt így külön veszélyként kiemelni véleményem szerint nem lehet.

- Ennél a választásnál gyakran beszélhetünk egy ideálról, mikor is a gyerek több személyből rakja össze példaképét. Képes-e a média arra hogy olyan (kitalált vagy valós) személyiségű embereket helyezzen reflektorfénybe akik egyedül kiszolgálják egy réteg igényeit?

- Nem képes. A médiavilág, amiben élünk, annak az a technikája, hogy nagyon sok kísérletet tesz, állandóan javaslatokat fogalmaz meg, figurákra, értékekre, néha a felnőtt társadalom számára nagyon is visszatetsző értékekre. Nagy számban kínál fel vonatkoztatási pontokat. Egy példa a filmiparból: Hollywood mondjuk legyárt 100 filmet, nem állítja hogy ki tudja számítani melyikből lesz siker. Nyilván van egy olyan tőkeinjekció, amely fölött nyilván már siker kell hogy legyen.

Például száz millió dollár fölötti filmes produkciók ilyenek, vagy a televíziós világban a valóságshow-k. Olyan nagy összegekkel indulnak (Magyarországon több milliárd forintról van szó) hogy nem lehetséges a bukás. Azért nem lehetséges, mert nem lehet kitérni előle. Ledózerolják az agyamat a valóságshow-val, nem tudok úgy kimenni az utcára, nem tudok bekapcsolni egy rádiót vagy egy tévét, hogy ne mindig ugyanaz köszönjön vissza. Ez beköltözik az én életembe, csak ezt elérni nagyon drága. Tehát ezek óriási mega-produkciók, amik nem biztos, hogy akkora hasznot hoznak a végelszámolásnál, mint a részelszámolásnál látszik, de van egy jó példa: kitalálta azt a technológiát Hollywood, hogy körülbelül 15 műfajban évi száz filmet produkál, akkor a két-három kasszasiker eltartja a többit és marad a tisztes haszon. Így működik a média. Szó sincs arról, hogy bárki arról gondolkodna, hogy lehet egy korosztályt egy figurával kiszolgálni. Sokkal ügyesebbek ezek a gazdasági szakemberek, rafináltabbak, egyszerűbben gondolkodnak. Ők azt mondják, hogy felkínálunk minél többet, hozzáteszünk kis pénzeket és ha azt látjuk, hogy valakire beindul a jónép, akkor adunk neki még összeget, még összeget, még összeget, és nyomjuk, mert az kell. Továbbra is nagyon figyelünk és ha úgy látjuk, hogy a dolog lefelé csúszóban van elkezdjük kivonni az összegeket és a következő idolra tesszük a téteket.

- Beszélgessünk egy kicsit a kerettantervről. A kerettanterv megfogalmazza, hogy a gyerek tudjon érvelni olyan vitában, mely a reklámok és a hírműsorok valóságtartalmáról szólnak. Mit kell ezalatt érteni?

- A média gyakran messze áll a valóságtól. Egy hír például egy konstruált szöveg, kihagyással, illusztrációval, kiemeléssel, kommentárral dolgozó szöveg. A gyerek számára ez egy szövegértelmezési feladat. Természetesen ez nem könnyű. Ezért kell tanítani médiaszöveget. Hatalmas tévedés az, hogy a televízióban, rádióban elhangzó szövegek, mivel annyira hasonlítanak, a valóságra értelmezhetők, megérthetők. Persze a legtriviálisabb értelemben igen. Felismerem, hogy itt van egy kamera és felveszi ezt a helységet, és felismerem, hogy asztalokon emberek ülnek, tehát az elemi képfelismerő tudás létezik, ami egy ilyen, a valóságból származó tapasztalatokkal való összevetésben rögtön működik. De hogy ennek mi a jelentése, mi az értelme az adott szövegstruktúrában az már egy nagyon bonyolult história, és erről semmit sem tudnak általában az emberek. Ezért tanítjuk ezt a tárgyat. Ha nem tudom igazándiból, hogy a jelentés hogy képződik, szövegen belül milyen tényezők moderálják, akkor félreértelmezem. A gyerekeknek ezzel tisztában kell lenniük. Persze egyáltalán nem szakember szinten, de elemi szinten igen.

- Mennyire veszélyforrás, hogy egy pedagógus például a hírműsorok elemzése kapcsán valamilyen szinten a politikát beviszi a közép- illetve az általános iskolába?

- Ez nagyon problematikus kérdés. Egyébként szakmailag problematikus, tehát ha arra gondolsz, hogy a saját politikai nézeteit viszi be az iskolába, természetesen erre vonatkozik a kérdés, akkor ez egy nagyon súlyos hiba, sőt az vállalhatatlan. Nyilván amikor a politikáról szó van ebben a tárgyban, vagy bármely eseményről, mint ahogy a médiában, ettől nem kell félni, a szöveget kell elemezni anélkül, és ez a tanár felelőssége, hogy a saját politikai rokonszenvét és ellenszenvét napvilágra hozza. Nyílván ezt egyébként akkor lehet megtenni, ha a tanár csak a szövegre koncentrál, nem pedig arra, hogy a szöveg mögötteseit megpróbálja egy oldalról megjeleníteni a gyerekek számára. A tanárnak tudnia kell, hogy nincs objektív média, az egy nem létező fikció, egy önellentmondás. Tehát a médiától azt várni, hogy objektív legyen, az természetesen nonszensz. A pártatlanság kritériumának is nagyon nehéz megfelelni, hiába írja elő mindenféle médiatörvény. Nem is véletlenül a pártatlanság kritériumát többféle metszetben fejti ki a szakirodalom, és bizony élnek is ezzel. Nem lehet minden műsorban folyamatosan 500 embert megszólítani. A gyereknek látnia kell, hogy ez a környezetünk, ebben élünk, ők is ebben élnek. A politika lehet tárgya az elemzéseknek, de valójában nem erről van szó, hanem a szöveg működéséről.

- A tananyag említést tesz forgatókönyvírásról, film forgatásáról. Mennyire rendelkeznek az iskolák az ehhez szükséges technikai feltételekkel?

- Ekörül sok tévedés van. Az iskolák már régóta rendelkeznek rögzítésre alkalmas készülékekkel, például az ünnepségeket megörökíteni – teljesen feleslegesen egyébként. Egy évtizeddel ezelőtt már mértük ezt, igenis vannak ilyen eszközök, csak tessék használni. De persze nincs elég ilyen eszköz, ezért aztán néhány éven belül ezeket pótolni kell.

-J elen pillanatban sok iskolában merül fel a kérdés, ki tanítsa ezt a tárgyat, hiszen nagyon összetett: van benn fizika, kommunikáció, vizuális megismerés és a tanárok félnek elvállalni.

-Féljen is mindenki! Ez egy új szakma. Ha valaki megpróbál abból főzni, ami az ő tanári szakmája, akkor pórul járhat. Ha rajztanár tanítja és azt hiszi, hogy attól, mert ő rajztanár, ezt automatikusan taníthatja, elolvassa a könyvből, hogy mégis miről van szó, és ebből tanít, akkor 99,5 százalék, hogy totál hülyeségeket fog mondani, szakszerűtlen lesz módszertanilag, szakmailag egyaránt. Ha egy irodalomtanár vagy egy fizikatanár tanítja, akkor is ugyanezt tudom mondani. Egyetlen egy megoldás van, elfogadni és felismerni, hogy ez egy nagyon fontos új terület. Semmivel sem egyszerűbb, sőt bizonyos tekintetben még komplikáltabb is, mint a hagyományos iskolai tantárgyak jó része. Lesz szíves beiratkozni, elvégezni, megvan rá a mód, aktív tanároknál akár másoddiploma keretében is. Persze az is lehet, hogy az iskola olyan pedagógust alkalmaz, aki most kikerülve az egyetemről ezzel a végzettséggel rendelkezik. Nincs kerülőút. Félni kell attól, hogy az ember úgy áll a diákok elé, hogy gőze nincs arról, amiről beszél.

 

Felhasznált irodalom

Jávorszky Edit: Fejlődéspszichológia, 1996, Sopron, Edutech Kiadó

Philippe Breton: A manipulált beszéd, 2000, Budapest, Helikon kiadó

William l. Rivers- Cleve Mathews: Médiaetika, 1993, Budapest, Bagolyvár Könyvkiadó

Katona Mária: Marketing, 2000, Budapest, Dinasztia kiadó

Ifj. Csákvári József- Malinák Judit: Média-galaxis, 1998, Budapest, „Szimbiózis” Kulturális Antropológiai Alapítvány

Hartai László- Muhi Klára: Mozgókép és médiaismeret 1-2., 2003, Budapest, Korona kiadó

Szitányi György: Mit csinál a 70-es évek magyar reklámja?, 1977/7, Valóság folyóirat

Dr. Hoffmann Istvánné: Barangolás a reklám birodalmában, 1976, Budapest, Közgazdasági és jogi kiadó

Szitányi György: A médiaesztétikáról, 2003, Hidegkúti hírek - Médiamelléklet

 

Idézett irodalom 

1 Philippe Breton: A manipulált beszéd, 2000, Budapest, Helikon kiadó, 37. oldal

2 Philippe Breton: A manipulált beszéd, 2000, Budapest, Helikon kiadó, 23. oldal

3 Philippe Breton: A manipulált beszéd, 2000, Budapest, Helikon kiadó, 128. oldal

4 William l. Rivers- Cleve Mathews: Médiaetika, 1993, Budapest, „Szimbiózis” Kulturális Antropológiai Alapítvány, 43. oldal