03.10.31
Gergely Tamás
hozzászól
Halottak napjára

GRIMSTA, KREMATÓRIUM

(Gyilkosság Stockholmban)

     Olyan lesz a mostani rész, mint az amerikaiak menekülése Saigonból.
     Emlékeznek még a képre? Száll fel a nagy, korábban rettegett helikopter, miközben az utolsó, hoppon maradt amerikabarátok batyujukkal a kezükben toporzékolnak, mert lemaradtak. Törnek be ugyanakkor a képbe a felfegyverzett felszabadítók…
     Fel-fel! Melyik emlékem vegyem be…?
     Le-le… A Zeppelin, az egy másik kép. Hullottak le, mint a hangyák, akinek esze volt, meg kellett hozzá hidegvér is, tíz méterről már megtette, aki habozott, az a biztos halálba. Egy dolgot nem értettem, s nem értek máig: nem szóltak nekik, hogy az a gázzal telt óriás léggömb az égbe szállni fog…? Hogy amennyiben fekvő helyzetéből elmozdul, ajánlatos leugrani róla…?!
     Emiliát Tidaholmban megharapta egy pitbull. Egy pitbull-rottweiler keverék.
     Azokkal ott, akik az utolsó pillanatban csalódtak az amerikaiakban, mi lett? Régóta tervezem, hogy írok a Rapport szerkesztőségének - fél évvel, mondjuk, fél évvel egy hír, képsor közlése után, menjenek vissza és „Efter(utó)raportáljanak” az ottani helyzetről, Szumátráról, a Fülöp szigetekről, Baliról, Rwandáról… egykori tűzfészkekből. Számomra ugyanolyan érdekes lenne, akár a friss hír, s biztosan nem vagyok egyedül a trenddel szembenálló ízlésemmel.
     Kedvesebb kutyákhoz szokott, éppen meg akarta puszilni a kutyust.
     Akár egy félperces, olyan ez: „Rámnézett – azt hittem, inteni akar, és felém dobott egy égő csikket.”
     Vannak ilyen javaslataim, időnként megmozdul bennem valami… a dupla fotballt elmeséltem?
     No de komolyan, felkoncolták őket? Vietkongok az amerikai csapatokkal együttműködőket? Arról a kislányról, aki a napalm elől menekült, a rettenetes szer leszedte róla a ruhát, és helyenként a bőrt, arról láttam filmet. Amerikában él és találkozott a parancsnokkal, aki a falu bombázását elrendelte… Volt ereje hozzá, mindkettőnek.
     Úgy tűnt, azzal a találkozással a kör, kettejüké, bezárult.
     Engem most Balla Dé arra kér, zárjam le a Gyilkosságokat. Mért, nem gyilkolnak Stockholmban többet? Idézem a helyi újságot: Hässelby Gardban, vagyis ahol élek, betörtek egy idős férfi lakásába, késsel rátámadtak, kirabolták, megölték, eltűntek, nincs nyomuk.
     Ugyancsak Gardban valakit arra kényszerítettek, hogy a bankautomatából pénzt vegyen ki. Nyolcezret, amennyi volt. Előtte a mobilját eltulajdonították… Svédországban a rottweilerek támadják meg a legyakrabban a gyerekeket. Nem tudták. A felnőttek…? A tidaholmi a nagyapa barátjáé volt. Emiliát apja felnyalábolta és rohant ki vele az országútra egy autót leinteni. A négyéves kislány erősen vérzett.

*

     Elképzeltem, hogy mit csinálok, ha engem is kényszerítenek. Keddenként, ugye, este tízre érek a metrómegállóba. Igyekszem a Gardban leszálltak rajával elhúzni negyedünk felé, ám ha mégis…? Nemet mondok? Vagy átnyújtom, ám rossz kódot adok meg… De hogyha a kést a mellemnek szegezik..?
     Kérdezhetik nyugtalan hangok, miért csináltuk meg a piros, vagyis ünnepi Ifjúmunkásokat?
     Hi-szen-a-tor-kunk-hoz-volt-szo-rít-va-a-kés!... A többi, vagyis ami a késél mögött volt, empátia kérdése. Vagy a korábban elkövetett „hibáké”… Kinek testvére külföldön, kinek kikapós felesége. Visszatérve a Balla Dé kérésére, majdhogynem feladatára: le lehet zárni? Bármit, történetet, sorozatot, életet… (Szabó Lajos mondta egyszer asztalom alkotó rendetlenségéről: „A hibátlan rend, a halál”. Szegény Lajos, milyen hamar „rendes” lettél magad is. Halottak napja következik, elmehetnénk a Skogskyrkogardenbe, szétszórt hamvaiddal társalogni…)
     Mondok egy esetet:
     Terri Schiavo tíz éve kómában, az orvosok szerint agya nem működik, a nő tulajdonképpen halott, testét táplálják transzfúzióval.
     Férje azért küzd, hogy nyilvánítsák halottnak és szakítsák meg mesterséges táplálását. Terri szülei viszont állítják, hogy az időnként kiadott torokhangok meg a mosoly az arcán a külvilággal való kommunikálás jelei.
     Nem tudták összevarrni, míg penicilinnel a sebet nem fertőtlenítették – a kutyaharapás fertőző.
     Férje szerint Terri azt hagyatkozta neki, hogy ilyen állapotban nem akar élni. A férj elérte, hogy egy bíróság elrendelje a mesterséges táplálás leállítását. Arra számítottak, hogy 10-14 napon belül Terri kimúlik a világból. Megáll az élet a testében, lezárul egy élet.
     Hét nap után Jeb Bush, a jelenlegi amerikai elnök testvére, szövetségi állami kormányzó, elrendelte Terri táplálásának újraindítását. A szülők kérésére, meg többezer levélíró nyomására. Továbbá egy bíróság döntése következményeképpen, amely kimondja, hogy a kormányzó hivatott eldönteni, Terri meddig éljen.
     Na most én nem tudom, hogy eszénél lévén még, férjének Terri mit mondott, azt sem, mit állapít meg a jog, konstatálom mindössze, hogy lezárni valamit nem könnyű dolog. Hogyan zárjak én le egy folyamatot – a Gyilkosság Stockholmban, ugye, az élet áramának a tükrözése. Hogy egy csúnya ám expresszív szót használjak: „feltartóztathatatlanságának”.
     A Gyilkosságok, akár a Duna Straubingnál; bocsánat!
     Lezárni nem, megszakít-------------------------------------------------------- ------------------------------------------------------------------------------------------
     Miért nem felel meg utolsó mondatként az „egy kis vörös corvette-ben”? Mindenki tudja, mi a vörös korvett, hanem etikett, azaz olvassa el az Aguileráról szóló részt.
     Rólam is szól. Párhuzamba állítom ugyanis saját életem – a világ nemegyszer olyan, akár egy pitbull-rottweiler keverék - az övével meg az Anna Lindh gyilkosáéval.
     Jut eszembe: A 24-éves, aki a volt svéd külügyminiszter meggyilkolásával gyanúsítanak, a fővárosi ügyészség fogdájában egy teljes részleget kapott, nem akarják ugyanis, hogy más rabokkal kapcsolatba kerüljön.
     Neve is van különben, szerb név, újabban le is írják az újságok.
Felügyelői sem váltakoznak s ügyvédjével találkozhat naponta egy órára, amit kétórás kihallgatás követ. Szabad levegőt a fogda épületének tetején napi egy órában szív. Fél nyolckor költik, délután ötkor szolgálják fel neki a vacsorát. Videofilmet nézhet, könyvet olvashat, de a tévét meg az újságokat tiltják. Anyjával levelezik, leveleiket cenzúrázzák.
     Az anya titkos címen lakik. Emilia arcán mindörökké ott lesz a „G” alakú seb.
     Anna Lindh pedig eltemetve, kedves T. olvasóm, hát mégis érdekel valakit a Gyilkosság?! Csak olyan diszkréten ment végbe! Olyan svédesen…
     Írjam meg a kezdő fejezetet is, így utólag? Donaueschingent?
     Ünnepi megemlékezés, ahol a világ előkelőségei, a család tagjait nem filmezték, a család búcsúja zárt körben, legfeljebb barátok, elföldelés. Amit csinált, az van velünk, meg vagyok győződve, hosszú ideig. Az emlék, nem kúp a földből, hiú domborulat. Meg a fájdalom. Gyomorszáj magasságban az üresség.

*

     Az arvikai ötéves gyilkosa pedig – hadd kerekítsem le az ő történetét is, a gyilkos tehát beteg, pszihés. Beismerte a lány meggyilkolását, továbbá, hogy ő gyújtotta fel két évvel ezelőtt a középkori templomot Södra Rada helységben.
     Sátánista?
     Skövdébe utaztak, majd egyenesen a göteborgi Sahlgrenskába szállították, ahol Emilia megkérdezte:
     - Vannak itt új arcok?
     Egy másik sátánistát most fogtak el Oslóban. Kimonót… Kimenőt kapott reggel héttől éjfélig. Éjfélkor nem jelentkezett, körözési parancsot adtak ki. Éjjel egykor jelezték az oslói rendőröknek, hogy a Gróf néven is ismert bűnöző az E6-oson Oslo felé tart. Rendőrkocsi állt a Gróf autója mögé, megállásra szólította fel. Hogy a Gróf szart rá megállni, eléje húzott két rendőrkocsi, az elfogatás könnyedén ment, a Grófnál nem volt fegyver.
     Megírtam ezt már a Nowell Nobelben az ErTének, ami a Gyilkosságok folytatása is meg nem is. (Nem tudok ugyanis leállni.) A nagy eltérés: a személyes emlékek, emlékszilánkok hiánya a Nowellben. Cserében és kurziválva van viszont Nobel.
     Itt viszont van:
     Annyiszor váltottam életemben! A legkellemesebb a román óvodából, ahol egyszer azt válaszoltam tej helyett, hogy lisztet reggeliztem, a magyar iskolába. Az egyik legfájóbb, már-már törés az életemben, hogy a gyár-úti iskolából a belvárosiba kerültem. Amit nagyon vártam: Kolozsvár, a Város. Majd tanítottam, majd… hajtűkanyarban teherautóval, helyenként naaaagy ködben Bukarestbe le. Aztán a mind jobban trikolórba váltó vörös ködből a Ferihegyi repülőteret érintve Stockholm. Most ötven elmúltam, egy váltás vár még. Abból, a grimstai krematóriumból felfele…
     Tíz hátramaradt év? Begyűjteni, amit lehet. Nem hant marad utánam, szétszórt poraimból esetleg a fű nő ki a „minneslunden” feliratú tábla tövében. Ha valamire, talán éppen ezekre a Gyilkosságokra emlékeznek, ha rám gondolnak, ki tudja.. Lehet, arra, hogyan költöttem el a vacsorám… Méray Tibor arra emlékszik, hogyan ette a ma hősként tisztelt Maléter Pál a görögdinnyét. Szabad volt erről írnom, Szerkesztő úr?
     Eggyé válok, a hazával, amit választottam. Egy svédből meg egy magyarból nő majd egy fűszál Grimstában…
     Ezt akartad olvasni, Balla mester?
     Záró bekezdésként meg hadd álljon itt a dupla foci tervezete:
     Két kapura két labdával ugyanazon két csapat két-két válogatottja játszik, mindenik csapatnak egyetlen ellenfele van. A négy csapatnak összesen két kapusa, a gólokat viszont külön jegyzik. Bíró kettő, közönség egy, edző szabad választás szerint. Gól és feszültség annál több, ezért az újítás. Továbbá kopirájt.