03.08.20
Gergely Tamás
hozzászól
Átírom

PÉNISZ A KERESZTEN

(Gyilkosság Stockholmban)

    A Piongrändet szeljük át éppen, amikor mögöttünk valaki felkacag. A valaki, körbenézek, nem lehet más, mint rajtunk kívül egyetlen élő személy a téren, terecskén, korosodó nő a cukrászda asztalánál. S még egyszer! Horkantva kacag, sőt, úgy hallom, sír, felzokog, kibuggyan belőle a zokogás.
    „Részeg”, mondja kicsi fiam.
    Lehet. Részegek és őrültek ennyire őszinték. De belül mi van? Az italon kívül mi járja át agyát és hogyan…
    Rajzolom Svanténak a „hogyan”-t: ezek a csillagszóró alakban szétterjedő krikszkrakszok együtt a kaotikus világ, mely bennünket körülvesz, az egyenes vonalak fragmentumokra: évekre, napokra, másodpercekre bontják az időt, cikázó gondolataim pedig érzésekre, gondolatszilánkokra szakítják a fragmentumokat, s ez, találomra kiválasztok neki egy nyalábot, akár egy izom, olyan, EZ egy gondolatom.
    Hosszú ideje érdekel, kinek milyen belső törvények szerint terjednek a gondolatai, más szóval ki hogyan fragmentizál. Amikor azt írja Balla Dé, hogy nem a rendőrparancsnok története érdekli, hanem az én személyes viszonyulásom annak hetyegéséhez, akkor négyzetre emelt fragmentálásomra lenne kíváncsi? Erre a békacombhoz hasonlító fürge gondolatnyalábra?

    A rendőrparancsnok kurvája című csúnya karocolatomban az előítéletekről - kék Audi, kék Audi! -, egy rendőr meghurcoltatásáról esik szó, fordított időrendi sorrendben tálalva az eseményeket: a felmentéstől a hamis vád megfogalmazásáig, illetve a folyamatot kiváltó eseményig. Visszafele spulnizva, hogy tavolságot tudjunk tartani, figyelhessünk a mögöttesre. Az, hogy folyamat… hát igen, valószínűleg, ez nem tetszik Balla Dének, illetve ezen van fennakadva. Másként volt korábban. Szóban forgó csúnya novellámban a szemünk előtt lejátszódó publikus meghurcoltatás tükörképe a fragmentálás, felveszi annak léptékét valamint ritmusát, személyes vizsgálódásom ezzel szemben csomópontos, léptéke mikroszkopikus, érzelmi viszonyulását tekintve problémakereső, szenvedélyes.
    Emlékeznek a piongrändi nőre? Filmbe való, ahogy a kihalt terecskén egyedül – milyen furcs’: kissé erőltetett pedáns szögben ülve, vagyis nem tolakodó módon ránk irányítva, a képünkbe, de nem is hátat fordítva – zokog, az én filmemben viszont, odabent, a lelkemben, gondolataimban buggyan ki belőle a horkanásszerű zokogás.

    Mert kék Audi volt. Benne Eliasson, a malmői rendőrparancsnok, skane tartomány másodika a rangsorban. Ölében kedvese, a rendőrök számára „névtelen”, sőt, későbbi jelentésben „misztikus” nő, mégsem igazoltatják. Tapintatosan visszavonuló rendőrök, az újsághírek nem a legpontosabbak, talán két járőröző rendőr meg egy detektív. A rendszámról utólag megállapítják, hogy szolgálati... Itt jön be a fragmentumba kérdésem: „kurva-e, aki barátjával egy szolgálati kocsiban szeretkezik?”
    Kissé kilúgozott „húzó” kérdés, másképp viszont senki oda nem figyel, s ebben a lényeg, mondhatnám, az első torzítás. Mert torzításról torzításra bukdácsolnak mind: okos felelős beosztásúak, még okosabb újságírók.
    Folytatva a lúgozást: „amennyiben a nő kocsijában találják őket, elsimul az egész?” „Szolgálati kocsiban a rendőrparancsnok csókolózik, még akkor is, ha szabad idejében, civilben?”
    És ki a másik torz alak: aki levelet irkált, főügyésznek meg az országos rendőrkapitánynak? Mit akart? Igazságot, hogy ne kenjék el a – szerinte – ügyet? Eliasson vagy a főügyész Alhem rosszaakarója? Ujjongott, hogy álszent levelével áldozatán üthet?
    Ütni akartak rajta? Ha igen - Alhem vagy Heckscher, az országos rendőrparancsnok? Kérdésem: szimpla mulasztás volt-e, hogy nem ellenőrizték, amit feltételezve állítottak, vagyis hogy prostituált „lehet” a kocsiban ülő titokzatos nő? Vagy: megijedt a főügyész, amikor a miniszter felhívta? Mitől? A parancsnok haragjától? Attól, hogy mulasztáson kapják, amennyiben el nem rendeli a nyomozást? Esetleg önmagától?
    Ez utóbbi bonyolultabb kérdés, és egy másik fragmentumba esik, azt viszont miért nem lehetett volna tisztázni, rendőrségen belül, hogy prosti vagy sem? (Kis svéd nyelvlecke, folytatás: a prostituáltat nem, annak szolgálatait ígénybe vévőt bünteti Svédországban a törvény.)
    Egy másik prostituált… Ugye, egyetértünk abban, hogy ez így csúsztatás, éppen ilyen „lehetett”-, „nincs kizárva”-alapon történt Eliasson meghurcoltatása. Tulajdonképpen ezért írom, hogy kifejezően érzékeltessem, amit korábban kifejtettem.

    Egy dán kurva, akarom mondani apáca, hogy is…
    Aud Hege Santi egy görögországi kolostorban fedezte fel, hogy leszbikus. Ezért (?) elhagyta a rendet és sztriptíztáncosnőnek (?) állt be, micsoda svédcsavar! Na jó, nem dán, ő maga norvég, a barátnője viszont az, és nem utcalány, hanem turnéztak Dániában, fellépésükre a tévé meg a pornóújságok voltak kíváncsiak, fizették őket. Kilenc évvel ezelőtt letartóztatták, azzal gyanúsítva mindkettejüket, hogy megölték a dán barátnő egyik férfiismerősét.
    Bizonyíték hiányában felmentették; most, tíz évre rá, Aud könnyít lelkiismeretén, a Se og Hörnek – tud-e az ungvári szerver dán „Ő”-t írni, azt: a srégen kettészelt „Ø”-t? - nyilatkozik arról, hogy a fiatal dánt valóban megölték.
    Amikor akta lett az Eliasson-ügyből, a nő, a kék Audi hátsó ülésén tartózkodó, felvette a kapcsolatot az ügyet kezelő växjöi (veksői) rendőrrel, Marie Ekelius-szal. Valószínűleg ott fordult (Fordult?) meg - fónájáról színére - a dolog: mindegy, hogy miért döntött Alhem a kivizsgálás mellett, a växjöi beszélgetés után már lehetett azt állítani, hogy a „titokzatos” nő prostituált.
    „Titokzatos”, ez állt a jelentésben.
    A lényeg, még egyszer, hogy nem-svédek is megértsék: Svédországban nem büntetendő szexuális szolgáltatást „nyújtani”, vásárolni viszont igen. Az tehát, hogyan fordult Eliasson az Audiban, magánügy, rendezze el a családdal, a jóistennel, saját lelkiismeretével, ha viszont pénzért vásárolt volna szerelmet, bűnténynek bizonyulna. A szolgálati kocsi pedig a helyzetet súlyosbító körülmény.     Lett volna.
    Nem lett, mivel az ismeretlen nőnek växjöben került, „meglett” az identitása.
    Växjöi csoda,/ kiderült, kicsoda...

    Hajnali négykor Borasban lezuhant egy bérház negyedik emeletéről egy 24 éves férfi. Kilökték vagy kiesett?
    Aud Hege Santit meg barátnőjét felmentették, ugyanis nem tudták rájuk bizonyítani, hogy öltek. Négy évvel később változtatott a vallomásán. Azt állította, hogy a véletlen okozta a fiatal dán halálát: szexorgia közben egy hurok, mely a vér áramlásának szabályozása révén növeli a kéjérzetet, megfojtotta „helt enkelt”. „Egész egyszerűen”, „pursiszimplu”...
    (- kiszól a szerző szövegéből, ezúttal is Balla Dének: ez lennék, erre vagy kíváncsi? Hogy a magyar kifejezéshez svéd és román szó- meg gondolattöredékek járulnak? Mért írod te magad, mondd, hogy nem szalmakrumplit hanem „zsárénnájá kártoská”-t ettél”? Ugye, nemcsak mert az ukrán étel kissé eltér a magyar szalmakrumplitól, hanem mert jólesik kiejteni a kifejező hangsort....? -)
    Aud Hege Santi annyit ismert el, hogy segítette barátnőjét, hogy ketten takarították el a megmerevedett holttestet.
    Hárman vettek részt - ezek szerint - a szexjátékban (két leszbikus meg egy...?), a dán véletlenül halt meg a fojtogatás valamint a herointúladagolás következtében.
    Az áldozat ugyanis kábítószeres volt.

    Az áldozat kábítószeres, ellenállást tanúsít, a rendőr a hátára lép, akkor hallják a kellemetlen reccsenő hangot. Mire az orvos elé került, már holt. Egy másik ügy, egy másik eset. Osmo Vallónak hívták, anyja nem hagyta eltemettetni, lefagyasztva tartották, hogy felboncolják, hogy megint felboncolják, hogy addig boncolják, míg ki nem derül az igazság.
    Eltűnt a gyanús csigolya, a repedt. Megtörténhet, hogy valakik megpróbálták eltüntetni a nyomokat. Eltussolni, hogy egy rendőr, ha nem is szándékosan, de ölt.
    Akinek meghatározó szerepe volt abban, hogy az Eliasson szeretkezése üggyé terebélyesedjen, annak szeme előtt valószínűleg ez lebegett: nem eltussolni. Egy hét után levelet írt a főügyésznek meg a főparancsnoknak. El nem tussolni, csak azért, mert a gyanúsított parancsnok.

    Gdanskban egy fiatal lengyel nő, állítólag képzőművész, keresztre péniszt festett. Olajfestett maga a kereszt is, a lényegen mit sem változtat. (Jól bokrosodik az asszociációs szerkezet, igaz?) Illetve az is megtörténhet, hogy maga a pénisz nem festett, hanem fotóként a keresztre montált, szomszákt, nem az a...
    Mi hát a lényeg?
    Fragmentálva az egyes részek nagyobb rokonságot mutatnak más történetszilánkokhoz, mint a hozzá tartozó egyéb törmelékhez. Feldarabolva újrarendeződnek, akár a vasreszelék a mágneses térben. Aud Hege Santi is keresi, puzzlidarabokban próbálja újraépíteni eddigi életét. Nem igaz, hogy hurok fojtotta meg, az igaz, hogy meg akarták ölni. Szándékosan, a gyilkosság szándékával keresték meg. És nem egy dánt, hanem embert akartak ölni. Akár a megszállottak. Egy dán pénisz volt kéznél…
    Vajon ez a mondanivalója a danzigi keresztnek? Vajon az igazságot kereste a „levélíró”, vagy inkább feminista identitását zavarta, hogy egy parancsnok pénisz kibújik a hurokból?

    Engem személy szerint zavar, hogy a szólásszabadságra hivatkoznak. Főként, hogy azt állítják, hogy „azért” a szólásszabadságért, vagyis a keresztre feszített péniszért folyt vér. És éppen Gdanskban! Mikor - igaz, hogy Bukarestben, ám - ugyanabban a blokkban, a szocialistának csúfolt keletiben dekkoltunk, a Moszkvából fújó szél hidege bénított, amikor Jaruzelski Gdanskban „fellépett”. Tűrtük, akár a baromfiudvarban a tyúkok, hogy egyet közülünk kiemeljenek, fejét – szemünk előtt – levágják. Mi akkor a magyar 56-ra gondoltunk meg a Prágai Tavaszra, illetve a 89-es fordulatról álmodtunk, a gdanski fasz sehogyan sem jutott eszünkbe.
    Mi közöm a borasi halotthoz? Hát Eliassonhz? Aud Hege Santihoz? Futurista fragmentálásom arra jó, hogy megteremtsem a kapcsolatokat. Személyes viszonyt alakítsak ki. A tévében látva idegen hírként kezeltem a gdanski krucifixet, most kiderítettem, hogy hozzá mégis közöm van. Sosem jártam Boszniában... Ezt elmesélem!

    Két éve, három, hogy Fragmentárium címmel közös könyvem jelent meg Gyalai Istvánnal. Gyalai Bécsben él, viszont Bukarest mellől, a balotesti textilkombinátból származott el, onnan a személyes kapcsolat.
    Feljött első könyvem megjelenésekor a szerkesztőségbe, ahol dolgoztam, azzal, hogy olyan keserű, amit írtam, elolvasása után egy hétig téblábolt leverten. Ilyet egy szerző nem felejt el.
    Elküldtem neki tíz év válogatott felvételeit. Az ekerői (ékerői) fölszántott földeket, a vörös szín 276-os árnyalatát ötméteres Volvónkon, az eget Hässelby felett. Valamint a párizsit, mely tölcsér formában ereszti, fotómra legalábbis, a fényt. Válogatott közülük, hozzátett krikszkrakszokat, pacákat, számoszlopokat, melyek ki tudja mit is mértek bécsi asztalán. A válogatás az övé volt, szöveget én írtam. Én illusztráltam szöveggel a képanyagot, fordítva szok’, ám ez egy sajátos projekt.
    Na és ott, a festett-fotózott kupacban megláttam „Pipacs urat”, a bosnyákot.
    Halott már akkor, akár egy hideg tonna ázott bálnamassza, hetyke mégis, mint búzatáblában a pipacs. „Elintézték”, utálom ezt a „széttárt karú” szót, elvágták a torkát, belelőtték a közös sírba, hagyták a szrebrenyicai hegyoldalba beleoszlani, s még azt sem tudta, mi történt vele, nem ért rá megérteni, hogy számára bevégeztetett.
    Én tartottam számon a vereségét, nem ő. Boszniában sosem jártam, írni arról a pokolról dehogyis merészeltem volna, abban a vörösre mázolt rakásban viszont felismertem a bosnyák kiszolgáltatottságát, vagyis a magamét. Megszenvedtem gyászát, örvendtem csökött örömét.
    Hát nincs bennünk, nincs mindeninkünkben egy halott bosnyák? Elég a DN-t (Dagens Nyhetert) kinyitni...
    Gyalogoltam a liljeholmeni megállóból arstai munkahelyem felé. Fülemben ultrarövid hullámos rádió, mentek a félnyolcas hírek. Hallottam, hogy szétválasztották őket. Tudtam, hogy akkor ölik meg a férfiakat. Körülöttem bicikliző svédek. Sztráda reggeli moraja, bensőmben magukra hagyott szerencsétleneket öldököltek.

    Na jó. Eképpen interiorizálva a dolgokat húszéves leszbikus apáca vagyok, otthagyom a rendet, sztriptíztáncosnőnek beállok, összeházasodom a barátnőmmel, megölök egy embert.
    Embert ölni --- miért nem ment Aud Hege Santi Boszniába?
    Előbb azt vallom be, hogy kocsit loptam, csomagtartójába halottat pakoltam...
    Popieluszkó (a Szolidaritás gyóntatója) halt meg egy személygépkocsi csomagtartójában. Fülemre tapasztottam a Szabad Európa sistergő adását, WEF-rádió. Nem lehetett tudni, hova tűnt el, azt féltük, megölték. Éreztük, hogy akkor, mialatt mi hallgatjuk a műsort, míg félelmünk él, az alatt hal ő meg. És bekövetkezett: a két lengyel belügyes szándékosan vagy csak otromba ügyetlenségből megfullasztotta egy személygépkocsi csomagtartójában.
    Popieluszko volt a egyik áldozat, aki lehetővé tette a gdanski keresztre feszített péniszt. Más nevek ugyanonnan: Walessa, Jaruzelski. Egymással szemben álló két táborból, mégis egyazon időszelet.
    Ugyanabba a fragmentumba szeletelt be minket a Nagy Kéz. Elég költői vagyok az átírásban, kedves Mester?
    Vagy: átírni csúnyairodalmat lehet, kitörölni még csúnyább karcolásokat nem? Kettészelve létezem, sőt érzek, akár a dán „ő”? Félig „bosnyák”, félig „svéd”, s bennem nemcsak gyilkolnak, hanem egyszersmind öldökölnek? Ez a kettősség lenne köldökzsinórom a léthez?

    Epilógus – nem heppiend: Aud Hege újabban teológus diák. Visszanyerte istenhitét, s meg akar békülni múltjával. Feladta önmagát meg volt élettársát, akitől korábban divorcált (román szó, jelentése: elvált), nem tudom, elhiggyem-e neki. Azt, hogy harminc éves, azt elfogadom, de valahogy semmi szavát nem hiszem el egy ilyen – személyes véleményem: exhibicionista némbernek. Mindegy: rendezze el a maga dolgát a jóistennel, ha van neki olyan. Ne a – ez megint rendkívül szubjektív – ne a Se og Hör (Lásd és Halld) szerkesztőségébe rohanjon szennyesével, hanem a jóistennek gyónja meg!
    Walessából elnök lett, jelenleg bukott politikus. Gyalai él és virágzik Bécsben, Szrebrenyicában kiásták a sebtében elkapart városvédőket.
    Ápropó „Róka Rege Rejtem” – figyelték, milyen sámánosan ritmikus az Aud (Ód) Hege Santi? Még a neve is nemzeti hovatartozást (chanti) árul el... Szóval: horkantva felsíró öregasszony lesz belőle – ha se Sajtó se Isten nem segít - a Piongrändben?
    Eliassont felmentették. Kiderült, annak az intendánsnak volt igaza, aki magánügyként kezelte Eliasson pásztoróráját a kék Audiban, s nem jelentette tovább az ügyet. E sorok írásakor még nem tudni, visszatérhet-e főnöki székébe vagy bűnhődni fog, amiért meghurcolták.
    Ami a borasi balesetet illeti:
    Ez történt: augusztus 10-én hajnalban egy huszonnégy éves férfi holttestére bukkantak. Mint a rendőrség kiderítette, a fiatal férfi az éjszakát a tömbház egyik lakásában töltötte, nem odaszállították. A rendőrség előbb letartóztatta a lakástulajdonos huszonötévest, arra alapozva, hogy ő lökhette ki a teraszról az elhunytat. Viszont a házkutatás után elengedték, mert minden jel arra mutatott, hogy a huszonnégy éves kiesett a teraszról. Társa azt állítja, hogy ő maga aludt, amikor a baleset bekövetkezett.
    Mivel én se rendőr nem vagyok, se nem házkutattam, személyes hozzáállásom az, hogy összesített negyvenkilenc évükkel előbb együtt kábítószereztek, majd az idősebb átpenderítette barátját a korláton, végül pedig, mint aki jól végezte dolgát, lefeküdt és – üdvözlöm az ungváriakat, köszönöm figyelmüket, akarom mondani: ahogy ők elvárják tőle, tótágast áll novelláimban újra a világ - mint a tej, hájcsikálni kezdett.