03.07.26
Gergely Tamás
hozzászól | cseveg
Előítélet

 A NÉGER SZAR

(Gyilkosság Stockholmban)

      A halott. Július 25-re virradó hajnali négykor valaki egy víz által sodort emberi testet pillantott meg a karlbergi Mälar-ágban Sockholmban. Riadóztatták a rendőrséget, mely azonnal a helyszínen termett. A hullát kifogták, a fehér T-shirt-kék jeans öltözetű férfinál nem találtak személyi igazolványt vagy más okitartot, így nem tudják, kiről van szó. Amennyiben túl hosszú ideig volt a test a vízben, lehetetlen ujjlenyomatot venni, akkor csak az eltűntnek nyilvánított személyek listája alapján remélhetik, hogy azonosítani lehet.
      Könnyebb sebesülés nyomai találhatók a testen, még nem tudni, csónak vagy hajó propellerje okozta azokat, esetleg a pisztolyutánzat, mely a nadrág alá volt becsúsztatva derékban.
      Karlberg-ág, Észak Velencéje, Stockholm.

      A rendőrfőnök. Kjell Arne Eliassont rajtakapták, amint egy kurvával enyelgett egy kék Audi hátsó ülésén a Byggmästeregatanban a dél-svédországi Malmőben. Hogy pontosan mit is csinált a megyei rendőrfőnök-helyettes az ismeretlen nővel, még a hírt szenzációként tálaló délutáni lapok sem tudják, ugyanis amikor a rendőrkocsi + (plussz) egy civilruhás rendőr az autóhoz közelített, s abból a főnökük szállt ki, a rendőrök megszeppenve abbahagyták a nyomozást.
      Van viszont szemtanúja a szexjelenetnek, aki levelet küldött az országos rendőrkapitányság címére. Egyelőre a levél nem publikus.

      Meleg van. A visbyi Kallison játszott kosárlabda mérkőzés iránt éppen ezért lanyha az érdeklődés. Még akkor is, ha jelen van - a nézők között, ám kitütetett helyen - Big Brother-Linda. Aki az utóbbi hónapokban ily módon szerezte meg betevő falatját: beül a számára kijelölt asztal mellé, ha éppen vendéglő hívja meg, vagy a nézőtérre, ha sportpálya a megrendelő, majd elmeséli, milyen is tévében közvetített spontán szexjelenet főhőse lenni, valamint dedikál. Még ennie, innia vagyis fogyasztania sem muszáj, ha nem akarja; mosolyogni, azt elvárják tőle, igen. A big szilikon mell meg amúgy is van.
      Ami Lindát meglepi, hogy nemcsak férfi, hanem nagyon sok fiatal lány is érdeklődik aziránt, van-e kedve velük lefeküdni…
      A Södermalmon ezalatt rasszisták meg antirasszisták csapnak össze. Megpróbálja szétválaszatni őket a rendőrség, kockakővel egy aktivistát mégis megsebeznek.

      A néger szar. Bergbyben nyaralunk, Stockholmhoz viszonylag közel, mégis vidék, már tengerpart, az öböl vize kellemesen langyos, kisfiam úszni tanul. A jellegzetes vörös házikótól az öböl strandjáig az út hatszáz méter, gyalog tesszük meg a távot naponta kétszer. Úgy értem, kétszer oda, kétszer vissza, búzatábla mellett visz el az utunk, eléggé egyhangú, ám mi szeretjük. Izgalmat a hatszáz méterhez a találgatás ad, hogy a két halom közül melyik alatt terül el a térképen feltüntetett viking síremlék.
      Vasárnap délután pillantjuk meg a strandról hazafelé menet a néger szart. Hogy néger a szar – jelző, nem alany, nem állítmány – azt abból tudjuk, hogy idegenek, egynapos látogatók jelentek meg strandunkon, s két néger lány rövid időre eltűnt. Visszafele jövet már az úton terpeszkedett a néger szar.
      Hogy milyen? Rendkívül vastag, valamint kelet-nyugati a fekvése. Émelyeg a gyomrunk, belerondítottak a hetünkbe, az meg különösen zavar, hogy négerek tették. Nem tudják megbecsülni a helyet, a starndot, jó dolgukat, hogy iskolástól kihozzák őket, hogy nem Szomáliában – vagy máshol – halnak halomra éhen.
      Estére már ott sincs az osztály, csak a cséplőgép dolgozik szüntelen, nem tudom: Bergbyben nem ismernek Istent?

      Kitart egy táblát elém, azt írja rajta, hogy dudáljak a rasszismus ellen. Alkalmi tábla, banánkarton, filctollal ráfestve a szöveg. Előtte, vagyis a rendőrautó meg az én Fordom közé ugrik be, a rendőrök idegesek. Sokan vannak, egy körzettel odébb szemem előtt tuszkoltak be valakit (valakiket?) egy rendőrdubába, a busz vár. Forgalom lezárva.
      Hangyák támadták meg, a nap is szárította, kettéválva és beleszürkülve az út porába még napokig szemünk előtt. A néger szar. Úgy lépkedünk, mintha aknamezőn járnánk.
      Már szaga sem volt, inkább az zavart, hogy erre kell gondolnom. Ezzel kell foglalkoznom.

      A tüntetés. Előbb az újnácik vonultak fel, ellenreakcióként indult az aktivisták tüntetése. Minthogy az újnáciknak engedélye arra a helyre és időpontra nem volt, a rendőrség buszokban szállította ki őket a városból. De nem elég messzire, úgyhogy hamar visszatértek, s megkezdődött a két tábor mérkőzése egymással.
      Ezt már a rádióban hallom hazafelé vezettemben, Alvikkal egymagasságban. Ott, a Södermalmon még mit sem tudtam az egészről. Gondolkoztam, mit csináljak... Svéd rendőröktől nem félek, miért ne tülkölhetnék, gondoltam. De hát minek dudáljak – hol a rasszizmus? hol vannak a rasszisták, én naponta bemetrózom az Odenplanig, egyet sem látok.
      Nemhogy nem félek tőlük, én egyesen örvendek annak, ha utcán, itt-ott meglátom őket, akkor meg ellenük dudáljak?! Ezek így lassan már ösztönből jönnek, ezek a válaszok, miközben a gázt nyomom. Elsvédesedtem?

      Aztán meg arra gondolok: láttam tán, hogy a két néger lány valamelyike szart oda? Mit láttam? Azt láttam, hogy több gyerek málnát szedett, málnaszedés közben, utána pedig több gyerek eltűnt, majd visszajött. Lehet, hogy közülük több, esetleg mindenik szart, de ki mondja meg a bőre színét annak, amelyik az utunkba?
      Bár azt is kétlik, hogy az állítólagos szemtanú látta, hogy a kék Audiban mi történt. Elképzelhetőnek tartják, hogy egy rendőr írta a levelet, zavarta ugyanis, hogy szolgálati úton senki sem jelentette tovább az ügyet.
      Mit keresett szolgálati kocsija hátsó ülésén Kjell Arne Eliasson? Senki nem látta, mindenki tudja. A Jóisten meg – az egyetlen, aki tudja - hallgat.

      Mégsem olyan egyszerű a dolog! Abban a pilanatban nem tudom, ki kér mire. Dudáljak, csak azért, mert elém tolnak egy táblát?
      Ki kér? Ahogy elnézem, az a feketehajú tizenéves köpködi tele tökmag héjával a Malteshovsbadetben a füvet. Miért dudáljak tehát? Hogy ő továbbra is köpködje?
      Előítélet? Elő vagyok ítélve.
      Jó. Előítélet, változtatunk. Visszaforgatjuk a filmet, visszamegyünk. Visszahajtunk Bergbybe: nem tudom, hogy a két néger lány egyike szart-e az utamba. Svéd lettem: visszavonom, amit mondtam. Sőt, megkövetem őket érte. Marad a cséplőgép, mely szisztematikusan hajtott körbe-körbe, két délután és este letarolta a helyet. A vikingeket nyugton hagyta.
      Ma se tudom, melyik halom alatt nyugosznak. Lehet, mindkettő alatt, lehet egyik alatt sem. Nem tudom, ugyanis nem látom őket. És lassan már a térképekben sem lehet megbízni! A fű pedig mindkét földkúpon egyformán nő.
      Arról nem is beszélve – ha már a viking sírok átláthatóságának nehézségeinél tartunk – hogy a Bergby szó kiejtése közben magyar ember nyelve kitörik… Mert dehogis „bergbi”, ahogy első látásra… Mint ahogy a legendáris teniszjátékos sem „borg”, hanem „borj”: Björn Borg. S ha ezzel a részével, a kis svéd nyelvleckével meglennénk, következik az erősen kerekített „ü”: a Bergby „y”-je. Próbálja meg az olvasó úgy kiejteni! Szerintem csak a nyelvzseniknek sikerül, hogy az már inkább hosszú „í”-nek hangozzék.


      Ápropó Alvik! Utazom a stockholmi metróval. Nyolc kocsi sok a vasárnap délutáni forgalomhoz, alig vagyunk néhányan egy-egy vagonban. A vezető lelkes bevándorló. Kedvezni akar, a megállók nevét még annak a kevésnek is bemondja, aki amúgy is tudja, mi következik.
      „ Alvik”, hallom a soron következőt, illetve Alvik helyett ez hallatszik: „Álvick”.
      Srég túloldalon egyedülálló bennszülött férfi, hetvenes. Azt hiszi, egyedül van, magamagának, mégis hangosan kijavítja:
      „Alvik.” Ami az ő szájából valahogy így hangzik: „Aaal vík.”
      Azér’ mondom.