03.12.12.
Gáti István
hozzászólás

2003. dec. 10., MÚOSZ székház, Törzsök Erika: Kisebbségek változó világban c. könyvének bemutatója

„Ne szaladjunk bele a semmibe”

Verőfényes pompában úszik az Andrássy út. De az emberek fejében mintha zavar lenne...

Ágoston Vilmos író, irodalomtörténész a könyv szerzőjének pályáját vázolta. Elmondta, Törzsök Erika, aki szociológusként harminc éve látogatja a határon túl élő magyarokat, nem 1990-ben kezdte felfedezni magának ezt a politikusok által gyakran pusztán könnyű sikerrel kecsegtető témát.

Mit is kell(ene) tennünk, hogyan kell(ene) kezelnünk ezt a probléma-halmazt? Ágoston felvázolta az előző kormányzat által kissé furcsán kezelt gondokat.

Ezután Méray Tibor mesélte el, hogy életében először éri a megtiszteltetés, hogy egy könyv bemutatásán beszélhet.

Egy kedves történetet elevenített fel a múltból. Kocsival jártak Erdélyben, de egy kietlen helyen - ami elromolhat, az el is romlik - a jármű megmakacsolta magát, elakadtak. Sokára került elő egy másik autó, benne nem kisebb személyiség, mint Hargita megye elnöke. Az első faluba vontatta őket, egyenest egy szerelőműhelybe. Mivel „véletlenül” nem akadt belepasszoló szénkefe, ügyes mozdulatokkal barkácsolt a szerelő a kocsiba illő alkatrészt. Mikor a fizetségről esett szó, a mester azzal utasította el őket, hogy Törzsök Erikától nem fogad el pénzt. Mert hogy az ő révén sikerült megalapoznia ezt a műhelyt.

Méray állítja, hogy ha Erikának korábban hagyták volna végigcsinálnia, amit elkezdett, ma sokkal jobb helyzetben lenne a határon túliak helyzete.

A „kisebbség” kifejezés nincs benne az etimológiai szótárban. Korábban - Széchenyi, Wesselényi, Kossuth még csak „nemzetiségekről” beszélt.

A kb. negyven milliós Monarchiában az osztrákok a maguk 8 milliójával kisebbségben voltak. És bizony a világ számos országában is előfordul az a visszás helyzet, hogy a „törzslakosság” kisebbségben van, például Belgium, Észak-Írország...

Ezután Lengyel László beszélt. Csatlakozott a Méray által a kisebbségről elmondottakhoz.

Azt állította, ő egy mondat-töredékből meg tudja állapítani, hogy milyen beállítódású embertől származik. Ha azt a szót hallja: nemzettest vagy hasonló, akkro pontosan el tudja helyezni az illetőt a politika igencsak változatos színű palettáján.

Mintha a múlt és a jelen között nem lenne különbség. Egyesek úgy kezelik Trinanont, mintha csak tegnap lett volna. Mintha időközben semmi se történt volna....

Igazándiból a másik oldal se találja meg a helyes válaszokat, a maga internacionalista törekvéseivel, elsimító taktikájával. Elképzelt ideák szerint, és nem a megfelelő emberekkel tárgyalnak.

A modern demokrácia fontos kérdése, hogy hogyan kezeli a kisebbségek problémáját, és milyen a többség viszonya a kisebbségekhez.

Magyarország pillanatnyilag nem nyújt példát, alternatívát a környező országoknak. Talán a „civilizáció” bevitelével lehetne megoldani a tornyosuló problémákat. Megadni a helyben boldogulás lehetőségét, és nem elszívni az értelmiséget. (Magyarország midnen évben annyi határon túli magyart fogad be, amekkora a fogyás. A 10 millió állampolgár állandósulni látszik...)

Megitélése szerint az EU-s csatlakozás során előadódó problémák, ha lehet, még súlyosabbak lesznek, mint az eddigiek. Már most is végeláthatatlan sorokban kígyóznak pl, a vízumra várók néhány környező országban. A gazdasági, civilizációs különbségek egyre nagyobbak lesznek.

Lengyel úgy érzi, ma hiányoznak azok az „embergyűjtő” akciók, amelyek a rendszerváltás előtt és idején meghatározták az értelmiség magatartását. Akkoriban sokféle civil fórumon, baráti beszélgetéseken vitatták meg, sokszor egészen különböző nézeteket vallók az aktuális gondokat. Ma már elképzelhetetlen az ilyen.

Ezután újabb „feladattal” látta el Törzsök Erikát: meg kell írnia az eltelt 15-20 év krónikáját. Tudja, hogy ez sziszifuszi munka, de ország-világnak meg kell ismernie a beszélgetések, küzdelmek, utazások történetét.

Végül Törzsök Erika, aki jelenleg a Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Programiroda igazgatója, beszélt nagyon röviden és szerényen. Megemlékezett azokról, akikkel együtt kezdte a munkát, azokról, akik már nincsenek az élők sorában.

Hangot adott reményének, hogy hamarosan fiatalok veszik a kezükbe a stafétabotot, akik talán majd többet tehetnek azért, hogy a kisebbségi kérdés kezelésében „ne szaladjunk bele a semmibe”.

Hazafelé elnéztem az embereket. Csoda, hogy a fejekben nem süt hétágra a Nap???





A szerző felvételein az előadók, a közönség és a dedikálás.