A kiadó vidáman ordítoz [2003.03.06]

reagálás a Világszövetség elnökének erre a levélére

Hívatlanul, kéretlenül beleütötte kajla orrát nemes ügyeinkbe egy jóember. Egy skót, noha szavakkal szátyárkodni nem rest. Azt mondja – tömött sorokban masírozó ellenségeink egyikeként –, hogy évszázadokkal korábban kiötölte azt, amit valójában mi találtunk ki most. Gátlástalanul folytatja az attakokat, amelyektől projektünk elindítása előtt, közben és után is szenvedtünk, ám rettenthetetlenül. Közben úgy tesz, ez a legszebb, mintha barátkozni akarna. Maga közé szólít bennünket az álnok, édesget. Netán észre sem veszi, mily sértő mindaz, amit állít? Mekkora gyalázat?
     Vagy az elnök asszonyt akarja magáévá tenni mágikus vonzereje által?
     Belőle nem eszel, báránybőrbe bújt vén vérengző!
     Hulljon le rólad a lepel!
     Tárd elő bizonyítékaidat! Hol vannak a temérdek kiadók, hol a rengeteg kiadványok, melyekre hivatkozni nem átallsz? Azt mondod, túlléptetek a bennünket jellemző kezdeti fázison. A virtualitás más, magasabb szintjére kecmeregtetek. Azt, hogy a hagyományos fogalmak érvényüket vesztették. Azt, hogy nincs tegnap, nincs ma. Csak holnap.
     Marhaság. Vicc. Tréfa. Engedd meg, hogy kinevessünk. Hacsak nem azt akartad beismerni a magad módján, szerény eszközeiddel, hogy úgy, ahogyan vagytok, nem vagytok.
     Hát tudd: bennünket nem kezdeti fázis jellemez, hanem a tökéletesség. Amit mi csinálunk, azt nálunk jobban nem csinálhatja senki sem.
     Különben is: ha valami van, minden van.
     És aztán. Világszövetség. Méghogy! Ki hallott róla? A kutya sem. A macska sem. Az egész állatvilág sem. Amit elkövettél, plágium.
     Kisajátítottad ötletünket, és úgy teszel, mintha te rajzoltad volna az égre a napot és a holdat. A csillagokat dettó.
     Hátra arc, öregem!

gazda albert
(tartalékos tizedes)