A Lady egy mondatra méltat [2003.03.07]

reagálás a Világszövetség elnökének erre a levélére

A Liber-ALL elnöki titkárságának vezetője (Rollay Dák Béla) az elnök asszonynak ezt az egymondatos nyilatkozatát juttatta el hozzánnk:

A magam részéről már tagja vagyok egy általam alapított világszervezetnek, mégpedig az Önalapítású Egyszemélyes Szervezetek Világligájának, amelynek természetesen csak egyetlen tagszervezete van, mégpedig a magam alapította Önalapítású Egyszemélyes Szervezet – úgy gondolom, ez bőséges szervezeti hátteret kínál az elnökletem alatt álló kiadó működéséhez, így más formációba belépni nem kívánok, legkevésbé egy olyan gyülevészetbe, amelynek elnöke a szervezeti élet gyakorlásában és a taglétszám felduzzasztásában véli felfedezni a teljesítményt és minőséget, továbbá a virtuális létezést összetéveszti a semmisséggel, összetéveszti a liberÁLLást a lieber-fekvéssel, összetéveszti az interneten cserélt hír kéjét az udvaron kapirgáló herélt csirkéjével – a No Smoking-ot pedig úgy értelmezi, hogy nem a büdös szivart kell kivennie szájából, hanem öltöny nélkül, ráadásul fedett fővel írhat dicsekvő levelet egy Ladynek, ami eleve elhalásra ítélné az együttműködésre való hajlam legapróbb szándékának még az egyébként virulens csiráját is, ha köztudomású toleranciám nem késztetne arra, hogy mindezek ellenére a megengedő hangnem teljes kizárásának mellőzését személyével szemben nagyvonalúan gyakorolni mégis lehetségesnek tartsam.

Agn O'Stos
a Liber-All Kiadó Kht elnöke
az Önalapítású Egyszemélyes Szervezetek Világligájának alapító
elnöke