Virtuális avatás

Mindenkitől bocs, hogy ez az avatás komolyabb lesz, mint kellene.

Hogy nem arról szól majd, hogy könnyesre röhögjük magunkat, hanem, hogy most mégis, de tényleg, most vegyünk egy mély lélegzetet, mert történik valami.

Ezennel tehát felavatom a helyszínt.

Elég nagyképű gesztus, de felavatom a Világhálót, benne is azokat a könyveket, írásokat, verseket, prózákat, szövegeket, szóval mindent, ami folyamatosan ott kering, a Világhálón, vagy Világhálóban.

Mindent, ami a miénk.

Persze, hogy pontosan mi a miénk, azt ki-ki döntse el maga.

Felavatom a B.D.K. Energiaközpontot, annál is inkább, mert nem tudom pontosan, hol is van ez a bizonyos Energiaközpont, Honlap, Web-oldal, Könyvkiadó.

Valahol kering.

Egyrészt nagyon közel van hozzám, itt van a szobámban, az íróasztalomon, csak be kell kapcsolnom, és már látom is.

Másrészt, állítólag 2-3ezer kilométerre van tőlem.

Most akkor felavatom.

Thomas Mann a Varázshegyben az idő relativitásáról beszél, hosszú-hosszú oldalakon keresztül, baromi unalmasan, baromi érdekesen. Most egy ideje állandóan olvasom, nagyon jó, meg el is alszom fölötte.

A tér viszonylagosságáról kellene beszélni. Arról, hogy néha a konyhába sincs kedvem kimenni, messze van, mondom magamban, aztán meg egy másik országba csak úgy átmegyek, mintha a szomszédba mennék.

Most, itt, itt és most, a Világhálóban egy könyvbemutatóra készülünk. Pompéry Judit könyve jelenik meg. Jó kis hely ez itt, kellemes a környezet, a kiszolgálás is majdnem tökéletes.

Miközben itt felavatok, egyúttal a fogadás helyszínén emelem poharam, a megjelentek, a szerző, a kiadó, a szerkesztő egészségére.

Kocc, ahogy a virtuális pezsgőspoharak mondani szokták.

Petőcz András