Tamás-Tarr Melinda

Dombóváron, 1953. dec. 12-én születtem értelmiségi családban a három nővér első szülöttjeként  (valamivel részletesebben «Ki kicsoda?» Greger-Biográf enciklopédia: «Tarr György Dr.» címszó alatt.). 1981-ben apai nagyanyám családnevére változtattam apai vezetéknevemet, majd rá tíz évre kb. itt Olaszországban ehhez hozzácsatoltattam az eredetit, s azóta  itteni lánynevemen írom alá írásaimat s ezt használom a hagyományos magyar asszonynév viselettel együtt. 1983. október 1-én kötöttem házasságot egy ferrarai gépészmérnök doktorral. Egy gyermek édesanyja vagyok: kislányom 1986. január 2-án született. Foglalkozásaim (milyen jól hangzik!) hivatalosan és elméletben: magyar-történelem szakos általános iskolai tanár, újságíró-puplicista (végre 2000. október 24-től az Olasz Újságírók Rendjének hivatalos tagja vagyok), szerkesztő, kiadó, tolmács, szak- és műfordító, igazságügyi nyelvi szakértő és tolmács (ha az idő engedi verseket és elbeszéléseket is irogatok magyar és olasz nyelven), nyelvi- és kulturális közvetítő. Tulajdonképpen senki és semmi vagyok, s valójában sehová nem tartozom. Biztos megélhetést biztosító kereseti forrásom nincs, tulajdonképpen eltartott vagyok, mint 17 éves gyermekem, mert szakmai tevékenységeim után kapott, adóval megcsappantott alkalmi honoráriumok - amik sokszor még 2 éves késéssel is érkeznek, addig fel is fordulhatok, s akkor az éhbérem még vissza is száll az állami kasszába - az önálló megélhetést nem biztosítják: tulajdonképpen semmivel sem különbözöm kiskorú gyermekem jogi helyzetétől. Lapkiadói tevékenységemért semmiféle rendszeres hatósági anyagi támogatást nem kaptam, nem kapok. Mecénások is csak ott vannak, ahol monetáris profit is várható… Már 19 évvel ezelőtt a munkaadóknak öreg álláskereső voltam, most meg már különösen…

Tanulmányaim az alábbi közoktatási- és magánintézményekben folytattam: általános iskola (Barcs, Kazincbarcika, Dombóvár, Veszprém) 1960-68, veszprémi Lovassy László Gimnázium 1968-70, debreceni Svetits Katolikus Gimnázium 1970-72, német nyelv 1967 (tanár: Léja Etelka) , 1968 (TIT-tanfolyam - tanár: Kemény Géza), szolfézs- és zongoratanulmányok 1964-68 (tanár: Almási Gyula), debreceni Svetits Katolikus Gimnázium (1971-72), 1972/73 (tanár: Mihályfi Károlyné), Veszprémi Vegyipari Egyetem műszaki rajzolói tanfolyama 1972/73 (tanár: Zsíros László),Tanárképző Főiskola (a "Janus Pannonius" Tudományegyetem jogelődje): magyar-ének-zene szak (hangszer: zongora)  1973 (félév); pécsi Tanárképző Főiskola (a "Janus Pannonius" Tudományegyetem jogelődje): magyar-történelem szak (1974-1978); a ferrarai SI Scuola Interpreti - Istituto Linguistico Internazionale: olasz nyelv 1984/85, ferrarai Tudományegyetem Jogtudományi Kar 1986-88, ferrarai Zenekonzervatórium: zeneelmélet- szolfézs-dallamírás képesítő 1991/92, zongoratanulmányok prof. Edgardo Orsatti tanítványaként a Zenekonzervatórium didaktikai programja alapján 1986-1997; bolognai Tudományegyetem Bölcsész-Filozófiai Kara - európai idegennyelvek szaka, magyar nyelv- és irodalomtörténet, orosz nyelv- és irodalomtörténet, olasz irodalomtörténet, művészettörténet, zenetörténet 1993-95; ferrarai tanács közoktatási osztályának nyelvi- és kulturális közvetítő szakmai tanfolyama (2002).

Életutam:1972-73 a Veszprémi Megyei Bíróság Gazdasági hivatalában adminisztrátor, 1977 júliusában újságírógyakornok az "Újságíró kerestetik" országos pályázat eredményeként elnyert MÚOSZ ajánlásra, majd 1994-ig alkalmanként publikáltam cikkeket a veszprém megyei napilapban, a "Napló"-ban, 1978-79 tanár a veszprémi 3. sz. Általános Iskolában, 1979-1983 szept. 30-ig tanár a veszpémi "Hriszto Botev" Általános Iskolában, 1983 dec. 5-én - a hazásságom követően - kitelepültem Olaszországba; 1986- alkalmi magánóraadó tanár, tolmács, fordító, 1989-tól publikáltam alkalmilag cikkeket, leveleket a "Corriere della Sera"-ban, az "Il Resto del Carlino"-ban, a "La Nuova Ferrara"-ban, 1989/90 magán zongoratanítás, 1990-95 aktív énekkari tagja voltam a ferrarai "Accademia Corale Vittore Veneziani" Vegyeskórusnak (szoprán); 1995-97 publikáltam a torinói "Penna d'Autore" és a messinai "Noialtri" kéthavi folyóiratokban, 1996/97 önkéntes irodalomtanítás bemutató óraadással egybekötve a ferrarai "G. Leopardi" 5 osztályos Elemi Iskolájában. 1997-ben megalapítom s azóta még életben tartom az "Osservatorio Letterario - Ferrara e l'Altrove" c. kulturális és irodalmi periodikát. Mind otthon, mind Olaszországban  részesültem számtalan irodalmi elismerésben, amit nem tartok érdemesnek felsorolni, mert tulajdonképpen, mintha nem is lennének: előszobám falain díszelegnek az első helyezéseket dokumentáló oklevelek, melyek reményeket, álmokat és öröm- és bánat könnyeket rejtenek, s a végén csak nekem kedves emlékű megsárgult pergamenek… Rajtam kívül másoknak ennyi sem…

Azért ezt a 19 évet nem töltöttem el tétlenül, hogy eddig mit is tettem (publikációk és egyebek), részletesebbeket a kiadványom honlapján lehet tudomást szerezni… Hogy megérte-e?… A kérdést jelenleg még nyitva hagyom…