LI. évfolyam 225. (14277)

1999. szeptember 27., hétfô

Constantinescu Románia "bizonyos késlekedésérôl"

Emil Constantinescu elnök szerint Románia a piacgazdaság által megkövetelt reformok megvalósítása terén "bizonyos késlekedésben van, amit nem könnyû behozni".

A hétfôtôl Franciaországban tárgyaló elnök ezt a vasárnap megjelent francia Journal du Dimanche nevû lapnak nyilatkozva jelentette ki. Constantinescu hangoztatta, hogy e késlekedés tényét nem csupán az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap állapította meg, hanem az ország polgárai is, de a helyzet még az 1990-96 közötti idôszakból fakad.

Ezzel együtt az elmúlt három évben elértünk néhány bátorító eredményt, ezt a francia nagybefektetôk jelenléte is tanúsítja — jelentette ki, majd hozzátette: a reformok lassabban válnak valóra, mint ahogy azt reméltük. Szemben az IMF és az EU hagyományos megközelítésû vélekedésével, a gazdasági és a politikai haladás nem mindig párhuzamosan valósul meg — jelentette ki Constantinescu.

Az elnök szerint emiatt országa esetében "el kell fogadni a demokrácia lassú haladásának, akár idôleges visszaesésének gondolatát és a gazdasági fejlôdés függetlenségét. A román eset jól példázza a "szegény demokráciák idejének", beköszöntét, amelyrôl Dante Caputo volt argentin miniszter is szólt" — jelentette ki.

Más szóval Romániában a demokráciába való átmenet idôszakát a gazdaság gyenge teljesítménye kíséri. Ez egy igen törékeny helyzet, de olyannak kell elismerni, amilyen az valójában. Létezik politikai fejlôdés jelentôs gazdasági haladás nélkül is. Ha ezt nem látják, lehetetlenné válik a társadalom más, kedvezô fejlôdésének értékelése is, hisz a gazdasági elégedetlenségnek nincs félelmetesebb szövetségese, mint a demokratikus haladás el nem ismerése. Ezt bizonyára figyelembe fogja venni mind az Európai Unió, mind a Nemzetközi Valutaalap — hangoztatta az elnök.

Constantinescu és népes küldöttsége kétnapos párizsi látogatása során találkozik Chirac elnökkel és Jospin miniszterelnökkel, valamint frania ipari és bankvezetôkkel, beruházókkal.

A francia külügyi szóvivô elôre jelezte, hogy Párizs meg kívánja erôsíteni a Romániának nyújtott támogatását, s különösen kiáll azért, hogy a helsinki EU- csúcson Bukarestet is hivatalosan az újabb uniós tagjelöltek közt ismerjék el és kezdjék meg vele a bôvítési tárgyalásokat. Indoklásul a szóvivô a "régmúltba visszanyúló, sokoldalú és igen aktív" kétoldalú kapcsolatokat hozta fel, megemlítve, hogy "minden negyedik román beszél franciául, s az országban az elsô számú befektetô a francia tôke".

Szekusparádé Kolozsváron

Volt titkosszolgálatiak a kolozsvári magyar fôkonzulról

A titkosszolgálatnak (SRI) semmilyen olyan adat nem állt rendelkezésére, amely miatt kifogást kellett volna emelnie Alföldi László bukaresti diplomáciai tevékenysége ellen — jelentette ki szombaton Virgil Magureanu, a SRI volt vezetôje.

Magureanu, aki 1997 tavaszáig állt a román titkosszolgálat élén, sajtóértekezletén azt is elmondta: nincs tudomása arról, hogy a magyar diplomatát nemkívánatos személynek nyilvánították volna Romániában.

Funar a maga részérôl szintén volt titkosszolgálati tisztek "tanúságtételével" próbálta bizonyítani igazát. A polgármester péntek este a kolozsvári városházán három egykori magas rangú Securitate-tisztet vonultatott fel, akik szerint cáfolhatatlan bizonyítékok vannak arra, hogy Alföldi László már kisóvodás korában az Államvédelmi Hatóság kipróbált embere volt, jelenleg pedig a magyar titkosszolgálat tábornoka.

A városházi szekusparádé keretében Funar felolvasta Göncz Árpádnak címzett nyílt levelét, amelyben a kolozsvári polgármester durván becsmérelte Magyarországot és a Magyar Köztársaság államfôjét.

40 ezres tüntetés Belgrádban Milosevic ellen

(MTI) — Az elmúlt napok legnagyobb Milosevic-ellenes tüntetését tartották szombat este Belgrádban: a tiltakozó megmozduláson legalább 40 ezren, sôt, egyes hírek szerint 55 ezren vettek részt.

A tüntetôk a Köztársaság téren gyûltek össze, majd mintegy három kilométeres menet után (melynek során elhaladtak az állami tévé és a szerb parlament épülete mellett) visszatértek kiindulópontjukra, hogy meghallgassák a tiltakozó megmozdulások szervezôjének, a Szövetség a Változásokért tömörülés vezetôinek beszédét. A szombati megmozdulást egyébként a jugoszláviai média helyzetének szentelték.

Belgrádban az elôzô nap körülbelül 20 ezren vettek részt a tüntetésen. Az egymást követô megmozdulásokkal a Szövetség a Változásokért Milosevic eltávolítását akarja elérni. A szerbiai ellenzék másik fô ereje, a Vuk Draskovic vezette Szerb Megújhodási Mozgalom ellenben nem vesz részt a tüntetéseken, úgy vélve, hogy csak választások révén lehet eltávolítani Milosevicet.

A balkáni újjáépítésben Washington Európára számít

Az Egyesült Államok pénteken sürgette az Európai Uniót, hogy fokozza pénzügyi hozzájárulását a balkáni újjáépítéshez, s a jelenleginél jobban nyissa meg piacát a délkelet-európai termékek elôtt.

Stuart Eizenstat pénzügyminiszter-helyettes egy washingtoni konferencián figyelmeztette európai partnereit, hogy miközben a koszovói háború során az Egyesült Államoké volt a kulcsszerep, az újjáépítés terheinek megosztásánál Európának kell vállalnia az oroszlánrészt. Eizenstat egyben bírálta, hogy az európaiak a Balkán regionális integrációját szorgalmazzák. "Ha ezen államok gazdaságai nagyobbak, szilárdabbak és diverzifikáltabbak lennének, valóban létrehozhatnák saját közös piacukat; ám nem ez a helyzet" — mutatott rá, hozzátéve: sokkal jobb és hatékonyabb lenne számukra, ha gazdaságuk a jelenleginél szorosabban integrálódhatnának az Európai Unióhoz.

A tanácskozáson részt vett Chris Patten, az EU külkapcsolatokért felelôs fôbiztosa is, aki elismerte: vagy sikerül Európának exportálnia a stabilitást a Balkán felé, vagy a Balkán exportálja majd az instabilitást a kontinens többi része felé. Ugyanakkor emlékeztetett, hogy az Európai Unió már eddig is nagyszabású segítséget adott a térségnek: ennek összege csak 1999-ben 1 milliárd dollár.

Leégett Potsdamban a "Truman- villa"

Leégett szombaton az a villaépület, amelyben Harry Truman egykori amerikai elnök lakott az 1945-ben rendezett potsdami konferencia idején.

A tûz oka egyelôre ismeretlen, de a rendôrség nem zárja ki, hogy gyújtogatás történt. A házban, amely éppen felújítás alatt állt, senki nem tartózkodott, de a kár több millió márka.

Truman 1945. július 17. és augusztus 2. között, a Németország és egész Európa háború utáni sorsát véglegesítô potsdami konferencia idején lakott a most elpusztult villában, s történészek úgy tartják, hogy a Roosevelt halála után hivatalba lépett amerikai elnök itt adta ki a parancsot a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák bevetésére.

A ház a német szabaddemokratákhoz kötôdô Friedrich Naumann alapítvány tulajdona volt — írta az AP hírügynökség.

Dumbarton-Oaks

Az ENSZ alapköve

Pirityi Sándor

(MTI-Panoráma) — Ötvenöt éve, 1944. szeptember 28-án zárult az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió képviselôinek Dumbarton-Oaks-i tanácskozása, amely kidolgozta a késôbbi Egyesült Nemzetek Szervezetének Alapokmányát. Az ENSZ elôdje, a Nemzetek Szövetsége 1920-tól 1939-ig — formailag 1946-ig mûködött.

Dumbarton Oaks elôzményeihez tartozik a moszkvai és a teheráni értekezlet. A három nagyhatalom külügyminisztereinek 1943. október 19-30. között tartott moszkvai tanácskozása amellett, hogy a második világháború mielôbbi befejezése és egy európai második front halaszthatatlan megnyitása témájának szentelte munkáját, leszögezte, hogy a nemzetközi béke és biztonság fenntartása érdekében minél elôbb "a békeszeretô államok szuverén egyenlôségén alapuló világszervezetet" állítanak fel.

Churchill, Roosevelt és Sztálin 1943. novembere 28-december 1-i teheráni találkozóján, amely a második világháború idején az elsô háromhatalmi "csúcstalálkozó" volt, közös törekvésnek minôsítették az antifasiszta koalíció három fô résztvevôjének cselekvési egységét mind a háborúban, mind a háborút követôen.

A nagyhatalmak egyetértésének és együttmûködésének elve lett a Dumbarton-Oaks-i kétszakaszos tanácskozás vezérlô gondolata is. (A kétszakaszos lebonyolítás hívei azzal érveltek, hogy a Szovjetunió akkor még nem állt hadiállapotban Japánnal.) Egy amerikai-brit-szovjet konferencia zajlott a Washington közelében fekvô kis fürdôhelyen 1944. augusztus 21. és szeptember 28. között, majd ezt egy tíznapos amerikai-brit-kínai konzultáció követte. A kidolgozott alapokmány- tervezetet a jaltai és San Franciscó-i konferenciáknak kellett végsô formába önteniök. Maga az ENSZ- Alapokmány 1945. október 24-én lépett hatályba.

Dumbarton-Oaks-ban mindenekelôtt le kellett vonni a Nemzetek Szövetségének politikai csôdjébôl leszûrhetô tanulságokat, majd meg kellett határozni a "Népszövetség" jogutódjának mûködési elveit és szabályait. A végülis négyhatalmi okmánytervezet, amelyet 1944. október 9-én tártak a világ nyilvánossága elé, olyan szerkezeti felépítést mutatott, hogy a célok és elvek rögzítése után vázolta a világszervezeti tagság feltételeit, az ENSZ fô szerveinek hierarchiáját és munkamegosztását, a világméretû és regionális biztonság fenntartásának módozatait, végül a szokásos eljárási formaságokat.

Dumbarton Oaks fô problémája az lett, hogy a tôkés világ vezetô hatalmai és a más ideológiát hirdetô Szovjetunió milyen módon jussanak közös döntésekre a háború után a béke és a biztonság kérdéseiben. Megtörtént az elsô összecsapás abban a vitapontban, hogy többségi szavazás nyomán szülessenek-e a legfôbb biztonságpolitikai döntések, vagy a nagyhatalmak egyhangúsága kötelezô követelmény legyen-e, lényegében, hogy miképp alakuljon a Biztonsági Tanács szavazási rendje, elkerülendô mind az egyoldalú diktatórikus döntéseket, mind a döntésképtelenséget. Jaltában született csak megoldás 1945 februárjában: a nagyhatalmak egyhangúsága kötelezô, de meghatározott esetekben "a viszályban érdekelt félnek tartózkodnia kell a szavazástól".

Ugyancsak nem sikerült Dumbarton Oaks-ban megegyezésre jutni az új egyetemes nemzetközi szervezet úgynevezett eredeti vagy alapító tagjai kérdésében. Végülis eredeti tagok lettek azok az államok, amelyek képviseltették magukat a San Franciscóban 1945 tavaszán megtartott értekezleten, illetve amelyek csatlakoztak az Egyesült Nemzetek 1942. január 1-én kelt nyilatkozatához.

Jaltára illetve San Franciscóra hárult még a gyámsági területek problémájának megoldása, valamint az ENSZ Nemzetközi Bíróságának kérdése. Dumbarton Oaks- ban nem tisztázódott, hogy fennmaradjon-e a Nemzetek Szövetsége által 1922-ben életre hívott nemzetközi bíróság állandó kamarája, vagy új Nemzetközi Bíróságot alapítsanak. Gyakorlati okokból San Franciscóban új bíróság létrehozása mellett foglalt állást a többség, de a régi statutum alig módosult.

Alakuló ülést tartott a KDNSZ megyei szervezete

Ciorbea villámhárító szerepben

Mózes Edith

Bár még mindig nem jegyezték be hivatalosan a bukaresti törvényszéken a Victor Ciorbea volt miniszterelnök által ez év áprilisában létrehozott pártot, a Parasztpártból kivált Kereszténydemokrata Nemzeti Szövetséget, Maros megye volt a 19., ahol alakuló ülést tartott a szervezet. Az ülésen részt vett Victor Ciorbea elnök, illetve a KDNSZ marosvásárhelyi kezdeményezô csoportja. A Kultúrpalota kisterme megtelt a párttagokkal és szimpatizánsokkal. Eugen Crisan bevezetô szavait követôen Lucia Briscan ülésvezetô vette át a stafétát és indította el úgymond az alakulás folyamatát, majd Cornel Simirean olvasta fel a kezdeményezô csoport tevékenységérôl szóló jelentést. Ebbôl kiderült, hogy a szervezet az "erkölcsi, politikai, gazdasági válság" közepette tûnt fel a politikai színtéren, és ez lesz az "alternatíva a jelenlegi hatalomból kiábrándult nép" számára. Megtudtuk, hogy a megyében 309 bejegyzett tagjuk van, és mintegy ezer támogató aláírást is magukénak tudhatnak. 19 helységben van szervezetük, és a helyhatósági választásokon külön listákon indulnak.

Maffiózók lepték el a gazdasági és politikai életet

— jelentette ki Victor Ciorbea. Véleménye szerint nagy szükség van a KDNSZ-re, mert ideje véget vetni az országban dúló szörnyû állapotoknak, ahol a szupermaffiózók uralják a gazdasági életet, a gátlástalan, a koncért mindenre képes politikusok támogatásával. Azért lépett ki a Parasztpártból is, és vitt magával egybôl több mint 700 tagot ( az április 17-i bukaresti tanácskozásról van szó sz. m.), mert a Parasztpárt eltért a kereszténydemokrata elvektôl, olyannyira, hogy már a legkevésbé sem hasonlít a Iuliu Maniu és Corneliu Coposu által létrehozott formációhoz. Rájött, hogy értelmetlen a párton belüli hadakozás, s úgy akartak alternatívát felmutatni az elesett embereknek, hogy új pártot hoztak létre. A Parasztpárt koalíciós érdekekért elvetette a nemzeti érdekeket, mondta Ciorbea, azokat, amelyeket ô, miniszterelnöksége idején megpróbált végigvinni. Egyebek között megakadályozták, hogy megkösse a Nemzetközi Valutaalappal azt a hároméves szerzôdést, amely 11 milliárd dollárt hozott volna az országnak, nem akarták finanszírozni azt a 22 fejlesztési programot sem, amelyek - ha sikerül végigvinni - megváltoztatták volna Románia arcképét, s elindították volna a fellendülés útján.

Egyenesen hadat üzent a korrupciónak, a párt jelszava, jelentette ki, becsület, kompetencia, erkölcs. A gazdaság minden területét átfogó feketegazdaság idén már elérte a belsô bruttó termelés 49,1 százalékát. Ezek támogatói vették ki a részüket az ellene készített puccsban is, hangoztatta, s ezt támogatják azok, akiknek harcolni kellene ellenük, vagyis a politikusok. Lassan, a maffióta struktúrák olyannyira átszövik a gazdaságot és a politikát, hogy az ország Lukasenko országához, Belorusziához, vagy az Orosz Föderációhoz kezd hasonlítani.

A hal is a fejétôl büdösödik

Ezek ellen veszik fel ôk a harcot, mondta. Megengedhetetlen, hogy olyan honatya, aki 1500 hektár földterület birtokosa, a parlamentben azért harcoljon, hogy a parasztok csupán 10 hektár földet kapjanak, vagy, hogy a Conel vezérigazgatója 190 millió lejes fizetést zsebeljen be havonta, amikor az átlagnyugdíj alig 600 ezer lej. Nemcsak gazdasági, hanem erkölcsi és politikai reformra is szüksége van, vonta le a következtetést Victor Ciorbea, majd hangsúlyozta: elveik világosabbak az összes, magát kereszténydemokratának nevezô pártokénál, modern doktrínájuk van, ez különbözteti meg ôket az összes többi párttól.

A hal is a fejétôl büdösödik, ezért nagyon jól meg fogják válogatni az embereiket, s csak azért sem hagyják magukat megfélemlíteni, bár hatalmas nyomás nehezedik rájuk: nincs helyük a közszolgálati televízióban, nem akarják bejegyezni a törvényszéken. Itt az ideje, hogy akcióba lépjünk, mondta végezetül Victor Ciorbea.

A tanácskozás ezután a megyei vezetés kijelölésével folytatódott. Az alapszabályzat szerint 21-tôl 41 tagot választhatnak ebbe a testületbe. A résztvevôk 35 tagot javasoltak az úgynevezett megyei tanácsba. A jelölések során botrányba fulladó vita robbant ki, egyrészt az Eugen Crisan jelölése miatt, akit az egyik jelenlevô azzal vádolt, hogy a volt szekuritáté informátora volt. A másik jelölt, a dicsôszentmártoni Barbu Toma ellen azt hozták fel, hogy izgága, botránykeltô, aki az ezelôtt két évvel csúfos kudarcba fulladt parasztpárti megyei konferencián is méltatlan módon viselkedett. A két "kontesztált" személy "megígérte", hogy bepereli a vádaskodókat. Ezután olyan parázs veszekedés tört ki amiatt, hogy ki a Ioan Muresan-párti, ki pedig a Dorin Florea-szárnyhoz tartozó, hogy öröm volt hallgatni. Úgy látszik, hogy az ellentéteket a Parasztpártból a KDNSZ-be is átörökítették. Végül maga Ciorbea volt kénytelen szünetet elrendelni, majd miután a kedélyek lecsillapodtak, megválasztották a megyei tanácsot, ezek pedig maguk közül a megyei elnököt, a nem sokkal elôbb oly nagyon "megkontesztált" Eugen Crisan személyében.

Véget ért a nemkormányzati szervezetek fóruma

Az önkéntes munkához azért pénz is kell!

Nagy Annamária

Szombaton, késô délután ért véget az a kétnapos találkozó, amelynek a vásárhelyi polgármesteri hivatal adott otthont, s amelyen több mint nyolcvan nemkormányzati megyei szervezet vett részt. A második nap az érdeklôdôk száma jócskán megcsappant, a délutáni szavazáson már csak 29-en tették le a voksukat.

Az elsô napirendi pont a nemkormányzati szervezetek erôforrásai központjának a létrehozása volt. Pápai László, a Pró Európa Liga képviselôje elmondta, az interneten már létezik egy kísérleti oldal a www.netsoft.ro/ong cím alatt, székhelyük azonban — pénzhiány miatt — még nincs. A központ tevékenységi köre menedzsment szaktanácsadás, a közönséggel való kapcsolattartás, valamint profitmentes szervezetek könyvelésének elvégzése lenne. Oktató jellegû tevékenységeket is szerveznének: tanfolyamok, szemináriumok, könyvelôségi, pénzügyi- menedzsment, emberjogi trainingek, illetve a nemkormányzati szervezetekre és a civil társadalomra vonatkozó konferenciák tartása. A humanitárius jellegû központ célja a nemkormányzati struktúrák segítése a fejlôdésben.

A legnagyobb érdeklôdésnek a Lupsa Alexandru, az Alpha Transilvania Alapítvány elnöke által ismertetett SAMSA- program örvendett. Az egészségügyi és szociális mozgóellátást biztosító szolgálat tevékenységét az egész megyére ki szeretnék terjeszteni, s elsôsorban az idôs, HIV-fertôzött, krónikus betegségekben szenvedô, valamint hátrányos helyzetû és rokkant, mozgáskorlátolt személyeket gondoznák az önkéntesek a beteg lakásán. A szolgálat létrehozására többek között azért van szükség, mivel a megyében közel 13.000 rokkant személy él.

Szó esett a polgári alternatív nevelésrôl. A tanulók, egyetemisták, tanárok és tisztviselôk számára kidolgozott programot a Pró Európa Liga indítványozta. Célja a kulturális értékek továbbítása, az interkulturalitás, a környezetvédelem, az emberi jogok propagálása. A résztvevôk elhatározták, a közeljövôben újra találkoznak a Liga, a tanügy és a programba bekapcsolódni vágyó szervezetek képviselôi, megvitatni a terv életbe léptetésének módozatát.

A Fókusz Öko Központ a környezetvédelemre irányuló tervét mutatta be. Ennek célja a város hosszú távú fejlesztésének biztosítása, a zöldövezetek, a víz tisztán tartása, valamint a közúti forgalommal kapcsolatos problémák megoldása révén. Az ALTER ECO elnevezésû programba valamennyi környezetvédelmi szervezet bekapcsolódhat.

Szó esett a Nemkormányzati Szervezetek Országos Fórumán való részvételrôl is. Nézeteltérés alakult ki, amikor a jelen levô szervezetek képviselôi maguk közül szerettek volna reprezentánst kijelölni, míg azt a szervezôk hívják meg.

A maratoni fórumon hét helyi és hat országos érdekeltségû határozatjavaslatot fogadott el a 29 szavazó szervezet. Az elôbbiek közül említésre méltó a December 21. Egyesület által javasolt, a megyei nemkormányzati szervezetek kiadványának megjelentetése, valamint a nemkormányzati szervezetek haszonélvezôinek önkéntesekké való nevelése a nemkormányzati szektor számára (Alpha). Az országos határozatok közül az Alpha Transilvania Alapítvány javaslata érdemel említést, mely szerint a megyei nemkormányzati szervezetek fóruma felkéri Románia kormányát és a Nemzeti Bankot olyan megoldások keresésére, melyekkel a nemkormányzati szervezetek hozzájuthatnak a csôd szélén álló vagy felszámolt bankokban levô folyószámláikhoz. A szombati találkozó zárómomentumaként az Egy Nyílt Társadalomért Alapítvány kolozsvári kirendeltségének képviselôje a szervezetek pályázati lehetôségeirôl számolt be.

A helyi sajtó és az etnikumközi hangulat Erdélyben

(mózes)

E címszó alatt mutatták be tegnap az erdélyi írott sajtó monitorizálási eredményeit. A felmérést Marius Lazar, a kolozsvári Etnikumközi Viszonyok Kutatóközpontjának szociológusa mutatta be a helyi, illetve a központi sajtó képviselôinek. A találkozó az RMDSZ kezdeményezésére a PER (Project on Ethnic Relations) támogatásával jött létre. Jelen volt Dan Pavel politológus, Koreck Mária, a PER vásárhelyi irodájának vezetôje.

Marius Lazar ismertette a felmérés mikéntjét és eredményeit, amely során fôleg az erdélyi - román és magyar nyelvû - írott sajtó tartalmát, milyenségét próbálták összegezni, majd pedig, egy következô fázisban, mondták, direkt kontaktust szeretnének létrehozni az olvasókkal.

A központi és helyi sajtó közötti különbségeket is boncolgatták, s elôkelô helyet kapott a dokumentumban a különbözô sajtóorgánumok milyensége, olyan szempontból, hogy pártlap volt-e, illetve annak az egyenes leszármazottja-e, vagy pedig 1989 után jött létre. Megtalálható benne a különbözô témakörök hierarchiája, a lapoknak a politikai pártokhoz, valamint a kisebbségekhez, fôleg a magyarsághoz való viszonyulása.

Konklúzió volt, hogy a monitorizált újságok mindegyike tág teret szentel a külpolitikának, az európai integrációnak, viszont a hozzáállásbeli különbségek nyilvánvalóak a román és a magyar nyelvû sajtó között. Ebben a témakörben a volt pártsajtó sokkal visszafogottabb, de nem ugyanez a helyzet, amikor a kisebbségekrôl, fôleg a magyarokról ír. A felmérés szerint az erdélyi sajtó feltûnôen keveset foglalkozik a több román provinciával, kimondottan Erdély-központú.

A kialakult dialógus is ezeket a szempontokat boncolgatta, vita akörül alakult ki, hogy mely lapok nevezhetôk pártlapoknak, vagyis a volt Kommunista Párt sajtóorgánumának, melyek nem, illetve amiatt, hogy bizonyos, fôleg politikai eseményt hogyan közelítenek meg, kommentálnak, fôként a központi román sajtóban.

Ezenkívül Koreck Mária ismertette a PER 1999 szeptember — 2000 júniusára tervezett tevékenységi tervezetét.

60 éves a szovátai református templom

Kopjafa a múltnak és a jövendônek

Járay Fekete Katalin

Ünnepi eseményre harangoztak vasárnap délelôtt Szovátán, a református templomban. Ugyanis, mint a karzattartó gerendán is olvasható:" E templomot ôsi kálvinista valláshoz való, igaz ragaszkodásból, az Úr l937-l939 esztendejében tervezte és építését vezette Dr. Joós András, építômester." A templom fennállásának hatvanadik évfordulóján tartott ünnepségre a gyülekezetbelieken túl, a magyarországi Mezôtúr-testvérgyülekezet lelkipásztora dr. Kocsis Attila és felesége, Dr. Kocsisné Asztalos Anikó lelkészné, Veress Kovács Attila a nagyvárad-olaszi gyülekezet lelkésze, fôgondnoka, gondnoka, továbbá a Küküllômenti Egyházmegye esperese, nagytiszteletû Székely András, valamint volt szovátai lelkészek özvegyei és családtagjai is hivatalosak voltak.

Az istentiszteleten Székely András ref. esperes hirdetett igét, megemlítve, hogy e gyülekezet lelkében ôrzi mindazok emlékét, akikben egykor munkált a templomépíttetô lelki erô, a keresztényi hit ereje. Ezért állítanak kopjafát, lepleznek le emléktáblát.

Baczoni Sándor, szovátai lelkipásztor, méltatva az elôdöket és egyben az emlékünnepséget, jövônkhöz, azaz gyermekeinkhez üzent.

Az istentisztelet után a házigazda-lelkipásztor, majd a vendéglelkészek köszöntôje következette, Fekete Árpád, szovátai tanár a templom építésérôl, a gyülekezeti élet alakulásáról beszélt. Józsa András, szintén helybeli pedagógus, az egyházközségben az eltelt hat évtized folyamán szolgáló lelkipásztorokat méltatta.

Baczoni Szilárda, lelkésznô a templomnak dr. Dávid László, segesvári lelkipásztor leírása alapján összeállított mûvészettörténeti jellegét és értékeit ismertette. Az egyház vegyeskara — karvezetô Tófalvi Edit Reményik-, Áprili-, Thúrmezei-versek, illetve kórusmûvek-irpodalmi-zenés összeállítással tette emlékezetesebbé az ünnepséget. Ezt követôen, a templomkertben a Király Csaba által faragott kopjafa illetve az emléktábla elôtt tisztelgett a gyülekezet. Amint a szovátai lekipásztor fogalmazott: a kopjafa, mely szerves része a székelység lelkiségének, harcieszköz bár az élet védelmében, ide állítása által az utódok az elmúlás, a nemtörôdömség, a feledés ellen kívánnak tenni e márványtábla elôtt, melynek szövege önmagában is üzenet: "E táblát állította a Szovátai Református Egyház Veress Józsefnek-l8l7-l889. A nemes szívû adomá nyozónak, az egyház anyagi megalapozójának emlékére. l939.X. 3l- én."

A kopjafát Székely András esperes áldotta meg. A Himnuszt elénekelvén, a templomkertben kiállított egyháztörténeti fotókiállítást tekinthettük meg — ifjú Józsa András munkái — melynek anyaga a templom építésének krónikája.

Sport + 4

Szerkeszti: Farczádi Attila

Karate

Dalma és Razvan nem okoztak csalódást

Két második és egy harmadik helyet szereztek szombaton a Marosvásárhelyi Sorinsan Sportegyesület karatézói a Tordán megrendezett és tegnap lapzárta után véget ért Potaissa-kupán.

Matei Razvan Ciprian és Nemes Katalin Dalma most töltötték be a 10. életévüket, így elsô alkalommal versenyeztek a 10-12 esztendôsök korosztályában. A két országos bajnoki cím birtokosaként fellépô Dalma harmadik lett egyéniben, míg a kétszeres ezüstérmes Razvan Ciprian második lett egyéniben és csapatban. Mindkét sportoló kata stílusban szerzett dobogós helyezést (a kumite számot tegnap rendezték meg, ennek eredményeirôl még nem értesültünk — a szerk.)

A több mint 300 sportoló részvételével megrendezett Potaissa-kupán jól szerepelt Tuse Tania is, aki a 12- 14 évesek korcsoportjában ötödik lett.

Súlyemelés

Szász Kálmán háromszoros Európa-bajnok

Háromszoros ifjúsági Európa-bajnoki címet nyert a Marosvásárhelyi ASA sportolója, Szász Kálmán. A Varsóban múlt héten megrendezett Eb-n a román válogatott színeiben versenyzô súlyemelô lökésben, szakításban és összetettben is a legjobbnak bizonyult.

Szász Kálmán újabb címhódításaival beigazolódott, hogy a szakembereknek igazuk volt, amikor arról beszéltek, a nemzetközi mezônyben a marosvásárhelyi sportember a legjobbak egyike.

Marosvásárhelyi ASA — Vajdahunyadi Corvinul 0-1 (0-0)

Ligeti pálya, 5000 nézô.

ASA: Rotaru — Luca, Kovács, Zsigmond, Miclea D. (90. Miclea R.), Mihu (53. Enyedi), Török, Dumitrascu, Dâmbean, Gábor, Cioloboc. Edzô: George Ciorceri.

Corvinul: Rahoveanu — Rus, Marincau, Haidiner, Ognean (63. Stârc), Gheara, Dinca (86. Andone), Mocioi, Sándor, Mitrica (69. Babarti), Andrei. Edzô: Victor Rosca.

Játékvezetô: V. Ionita (Bukarest), partjelzôk: D. Lazarescu (Bukarest), I. Cojocaru (Bukarest). Megfigyelô: I. Cot (Ploiesti).

Gólszerzô: Mitrica (49. p.).

Sárga lapok: Dâmbean, illetve Rus és Mitrica.

Ez történt:

a 10. percben: Sándor egyedül szabadult el a vásárhelyiek térfelén, megpróbálta kicselezni Rotarut, majd látványosan elvetôdött, de a játékvezetô nem ítélt 11-est.

a 24. percben: Török 25 méterrôl kapura lôtt, de próbálkozása nem változtatott az eredményen.

a 27. percben: Zsigmond beadását Dâmbean a kapu mellé fejelte...

a 36. percben: többszörös hazai próbálkozás utún Gábor lôtt kapura 20 méterrôl, de a pöttyös a kapufát találta el, majd elhagyta a játékteret.

a 43. percben: egy gyors vajdahunyadi támadás során Mitrica veszélyeztette az ASA kapuját, de Rotaru hárított.

a 45. percben: Ognean próbálkozott a marosvásárhelyi büntetôterületen; miután kicselezett néhány helyi védôt, lövését Rotaru védte, majd Kovács felszabadította.

a 49. percben: Mitricát szöktették, aki elôbb átvette a pöttyöst, majd a késôn kifutó Rotaru felett a kapuba emelt:

0-1.

az 51. percben: Dumitrascu kicselezte a Corvinul védôit, de lövését Rahoveanu védte.

a 70. percben: három lehetôségbôl egyet sem sikerült kihasználni a vásárhelyieknek. Elôször Zsigmond találta el a kapufát, majd a kipattanót Enyedi lôtte a kapusba, ezt követôen pedig Zsigmond volt újra eredménytelen.

a 89. percben: Stârc került jó helyzetbe, de a kapu felé lôtt.

a 90. percben: Sándor kicselezett néhány helyi védôt, de lövését Rotaru hárította.

Ezt mondták:

George Ciorceri, az ASA edzôje:

— Elégtelen fizikai erônlétünkkel is magyarázhatnám csapatunk mai vereségét, de a játékvezetô is ellenünk volt, hiszen nem adott meg számunkra egy jogos 11-est. Sajnos, ma három ponttal megajándékoztuk a vajdahunyadiakat.

Victor Rosca, a Corvinul vezetôje:

— Szépnek nevezném a mai (szombati — sz.m.) találkozót. Csapatom agresszívan védekezett és ha nem is volt tökéletes a játékunk, a szerencse nekünk kedvezett. A továbbiakban egy erôs keretet szeretnénk összehozni és az egyéni óhajom az A- osztályba jutás lenne. Több játékosunk kapott átigazolási ajánlatot az elsô ligában szereplô csapatoktól, de az ôszi idény végéig nem valószínû, hogy valakit elengedünk.

További eredmények:

Dicsôszentmártoni Chimica — Rm. Vâlcea-i Flacara 2-1 (1-0), Temesvári UM — Motrui Minerul 4-1 (1-0), Kolozsvári U — Petrozsényi Jiul 2-0 (2-0), Gyulafehérvári Apulum — Nagyszebeni Inter 2-0 (1-0), Temesvári Poli — Szatmárnémeti Olimpia 0-0, Nagyváradi Bihar FC — Câmpulungi ARO 0-3 (0-1), T. Severin-i Drobeta — Medgyesi Gaz metan 1-1 (1-0), Craiovai Electro — Aradi UT 2-1 (1-1).

Farczádi Barna

A-osztály

Mégis szerveznek turnét a bajnokság elsô szakaszában Marosvásárhelyen?

Az A-osztályos férfi kosárlabda-bajnokságban a második turnét rendezik a napokban Bukarestben. A Herlitz-Mobex együttese szombaton a Sportul Studentesc csapatával játszott, és 76-69 arányú gyôzelmet aratott. Keményebb diónak bizonyult a vasárnapi találkozó, amikor a házigazda Dinamo volt az ellenfél. Lórencz Lajos klubelnök tájékoztatása szerint a vásárhelyi csapat két alapemberét. Ilicet és Kosanint a második félidô közepéig a êhazafújó játékvezetôknek sikerült kipontozniuk, ennek ellenére a csapat az utolsó két percig egyenlôre állt az ellenfelével. Végül a Dinamo bírta jobban a hajrát, s 83-74 arányban megszerezte a gyôzelmet. A harmadik mérkôzést, amely az elsô kör utolsó találkozója is egyben, ma játsszák az Erbasu együttesével.

A csoportban egyébként Pitesti csapata folytatja a menetelését, eddig valamennyi mérkôzését megnyerve az elsô helyen áll. Marosvásárhely — amennyiben sikerül legyôznie mai ellenfelét — valószínûleg a 3. helyrôl indul neki a második körnek.

A következô mérkôzéssorozatot október 6-9-e között szervezik. Az eredeti program szerint erre Kolozsváron került volna sor, ám a terem foglalt ebben az idôpontban, s ha nem talál a házigazda csapat egy másik — minden szempontból megfelelô — termet a Szamos-parti városban, elôfordulhat, hogy a turnét Vásárhelyre költöztetik. Pitesti városa szintén pályázik a rendezésre. Amint eldôl ez a kérdés, természetesen tájékoztatjuk olvasóinkat.

Bálint Zsombor

F1 Európa GP

Skótkockás dobogó

Az élmenôk balszerencséje, és a kiszámíthatatlan idôjárás jóvoltából alighanem az évad legjobb versenyét láthattuk a világbajnokság európai zárófutamán, amelyet az egykori legendás Nürburgringi versenypálya helyett épített, 4,5 km-es, azonos nevû pályán rendeztek.

A 14. forduló elôtt négy versenyzô volt esélyes a világbajnoki címre. Közülük a hazai pályán menô H.-H. Frentzen szerezte meg az elsô rajtkockát a Jordannal, David Coulthard McLarenje elôtt. Hakkinen kiszorult az elsô sorból, harmadikként rajtolhatott Ralf Schumacher (Williams) elôl. A Ferrarik botrányosan szerepeltek az edzéseken, Eddie Irvine a 9., Mika Salo a 12. helyrôl rajtolhatott.

A startot meg kellett ismételni, mivel Frentzen és Hakkinen nem várta ki a rajtjelet. A második, immár sikeres rajt Frentzennek sikerült a legjobban, mögötte Hakkinen megelôzte Coulthardot, Schumacher a negyedik helyen maradt, mögöttük Fisichella (Benetton) és Panis (Prost) körözhetett. De egyelôre nem versenytempóban, mivel a második kanyarban Damon Hill Jordanja hirtelen lelassult, és az ebbôl következô kavarodásban Wurz (Benetton) felöklelte Diniz Sauberjét. A baleset következtében Diniz két bukfencet vetô autója ronccsá tört, de a hírek szerint a brazil versenyzô komolyabb sérülések nélkül vészelte át a hátborzongató kalandot.

7 körig a biztonsági autó diktálta az iramot. Ahogy útjára engedték a mezônyt, Irvine azonnal megelôzte Panist, és az ír ezzel a 6. helyre került. Szinte azonnal hatalmas csatába kezdett Fisichellával, aki körökön keresztül feltartotta a Ferrarit, mígnem aztán a Benetton versenyzôje elhibázott egy kanyart, és ezzel szabad utat engedett Irvine-nak. Eközben a Frentzen- Hakkinen-Coulthard-R. Schumacher összetételû élboly mintegy tíz másodpercre elhúzott a többiektôl. A 17. körben hirtelen zápor zúdult a pályára. A "kis" Schumacher megelôzte Coulthard McLarenjét, és már-már Hakkinent fenyegette, amikor a világbajnok esôgumikért ment a depóba. Korai, és elsietett manôver volt, mert a zápor nem tartott sokáig. Hasonlóan Irvine is a depóba ment, és a Ferrari szerelôcsapata megengedhetetlen módon bakizott, 3 kerékkel várták a beérkezô versenyzôt, a negyediket csak 'majd fél perc után sikerült elôkeríteni. Ezzel Irvine esélyei elúsztak. Az ír szerencséjére Hakkinen is visszaesett, mert a gyorsan elálló esô után ismét száraz gumikért ment a depóba, majd a rakoncátlankodó autó is megszaporította a világbajnok gondjait.

Frentzen mindeközben biztosan vezetett Coulthard elôtt. A 32. körben a két versenyzô egyszerre ment szervizre, és a Jordan szerelôi gyorsabbak voltak a McLaren gárdájánál, ezért a sorrend nem változott... két kanyarig, mert a depóból kiérkezô Jordan erôátvitele felmondott, és ezzel Frentzen alighanem búcsút vehet világbajnoki esélyeitôl. Frentzen végzete Coulthard nagy esélyét jelentette. Ha a skót nyer, minden esélye megvan a bajnoki címre, hiszen másik két ellenlábasa valahol a mezôny végén kullogott. De Coulthard álmai sem tartottak sokáig, öt kör múlva a skót saját hibájából kicsúszott, és ezzel bajnoki esélyeit saját kezével lökte el magától... Fisichella ölébe hullott ekkor a vezetés. Az olasz tizenegy körön át vezetett, amikor a másodszorra lezúduló zápor jóvoltából kicsúszott, immár negyedszer! a verseny alatt, de utoljára is. Ralf Schumacher örökölte az elsô helyet, de a balszerencse a fiatal németet sem kerülte el, a Williams jobb hátsó kereke defektet kapott. Ralf mesteri módon mentette meg a helyzetet, és hatalmas idôveszteséggel ugyan, de folytatta a versenyt.

Johnny Herbert került ekkor az élre. A Stewart Ford brit versenyzôje, aki élete 143. GP-jét futotta tegnap, nemigen került rivaldafénybe az utóbbi években. '95-ben a Benettonnál két gyôzelmet szerzett, de a napóleoni termetû Herbert ezután csak kis csapatoknál kapott szerzôdést. Most végre hatalmas szerencsével ugyan, de az élre került, és ki is használta esélyeit. Rutinosan, nyugodtan vezetve megszerezte a Stewart Ford elsô gyôzelmét. A skótkockás csapat ezzel 47 futam után nyerni tudott, amivel az utóbbi húsz év legnagyobb huszárvágását valósították meg ebben a tekintetben, ugyanis azt tartják a cirkusz világában, hogy az elsô gyôzelemig legalább száz futamot kell legyúrnia egy új csapatnak. És a diadal szinte duplára sikerült. Ugyanis Rubens Barrichello alig pár méterrel szorult a harmadik helyre a másik Stewartban. Jövôre a Stewartot már Jaguarnak fogják hívni, ugyanis a Ford cég hatalmas pénzért felvásárolta a csapatot, így hát tiszavirágnyi életüket szép eredménnyel tették emlékezetessé. Visszatérve a versenyre, Barrichellót Jarno Trulli szorította le a második helyrôl a Prost csapat autójában, amivel Prost mester eddigi legjobb eredményét, elsô dobogós helyét hozta meg. Negyedik lett a mesterien vezetô Ralf Schumacher a Williamsben, akit csak a balszerencse fosztott meg elsô gyôzelmétôl. Ötödik a verseny végére feltámadó Hakkinen lett, hatodik pedig a Minardi Ford debütáns pilótája, a gazdasági tudományokban doktori címet szerzett spanyol Marc Gene. Irvine végül egy vezetési hibának is betudhatóan hetedik lett, így továbbra is szoros a bajnokság élmezônye. Két futammal a zárás elôtt Hakkinen 62 pontot birtokol, Irvine 60-at. Frentzen (50) és Coulthard (48) esélyei számottevôen csökkentek. A csapatok bajnoki címe is nyitott kérdés még, a McLaren 110 pontot összesít, a Ferrari 102 pontot gyûjtött, harmadik a Jordan 57 ponttal.

Benedek István

Copyright © Népújság - 1999