Radu Vasile miniszterelnök szerdán a kormánypalotában Onno de Wijnholds-szal, az NVA ügyvezetô igazgatójával találkozott.

A miniszterelnök kifejtette, hogy a kormánynak eltökélt szándéka véghez vinni az NVA-val megállapodott programot, és minden tôle telhetôt elkövet a hatáskörébe tartozó feladatok — lásd költségvetési kérdések — teljesítéséért. Reményét fejezte ki, hogy meglesz a kellô politikai támogatás a kormány által tervezett intézkedésekhez, annál inkább, hogy bátorító fejlemények mutatkoznak, mint például a külkereskedelmi mérleg deficitjének csökkenése.

A feltételek teljesítése azonban nemcsak a kormányon múlik, hanem azon is, sikerül-e viszonylag olcsó kölcsönhöz jutni a külföldi tôkepiacon. Hozzáfûzte, hogy személy szerint vállalja a létrejött program tetô alá hozatalának politikai kockázatát.

Onno de Wijnholds elismerte, hogy a programban rögzített feltételek teljesítése igen nehéz, de ez a következménye a kilenc esztendô alatt felgyülemlett késlekedésnek, s a nemzetközi pénzintézmények tudatában vannak ennek. A jelenlegi kormány kell megfizesse e késlekedések árát — mondotta.

A Munkaügyi és Társadalomvédelmi Minisztérium kényszervégrehajtási eljárás során alig 13,1 milliárd lejt gyûjtött be a társadalomvédelmi költségvetéshez legnagyobb hátralékos tartozással rendelkezô nyolc társaságtól, melyek adósságai összesen 7.648,7 milliárd lejt tesznek ki — közli a tárca társadalombiztosítási és nyugdíj-programokkal foglalkozó ügyosztálya.

Mintegy 300, 22 bukaresti líceumból származó kémia-fizika és kémia-biológia szakos XII. osztályos tanuló tiltakozott szerdán a tanügyi tárca székháza elôtt az oktatási törvény ama elôírása ellen, amely kötelezôvé teszi a matematikavizsgát az érettségin az összes reál szakos tanuló számára.

A tanulók kérték Mircea Muresant, a tárca szóvivôjét, támogassa ôket a törvény módosítása érdekében. A tiltakozók a tavalyi évjárathoz hasonló sürgôsségi rendeletben akarnak részesülni. A szóvivô elmondta, ez nem a tárca hatáskörébe, hanem a parlamentébe esik. Még ha a minisztérium kezdeményezne is egy ilyen irányú sürgôsségi rendeletet, megtörténhet, hogy a parlament nem hagyja jóvá, vagy legjobb esetben 3-4 hónapba telik elfogadása.

A tanulók 13 óra küröl szétszéledtek, de szilárd elhatározásuk folytatni az akciót a követelés megoldásáig.

(MTI) — Az Európai Unió decemberben valószínûleg újabb hat országot hív meg a csatlakozási tárgyalások megkezdésére.

A Finacial Times értesülése szerint az Európai Bizottság illetékesei várhatóan a decemberben Helsinkiben tartandó EU-csúcsértekezleten beelentik, hogy megszüntetik a csatlakozási tárgyalásokra várók "elôszobáját", mert ezzel is demonstrálni akarják elkötelezettségüket Kelet- Európa támogatása mellett a koszovói válságot követôen — írja a brit üzleti körök lapja.

Ha az EU-tagországok elfogadják a bôvítési tervet, a csatlakozási tárgyalásokban részt vevô államok száma hattal bôvül: Bulgária, Lettország, Litvánia, Málta, Románia és Szlovákia zárkózhet fel Ciprus, Csehország, Észtország, Magyarország, Lengyelország és Szlovénia mellé.

Az Európai Bizottság egy név nélkül nyilatkozó magas rangú illetékese a brit lapnak kijelentette: "Valószínûnek látszik, hogy Helsinkiben jóváhagyják az új országok meghívását. Politikai dinamizmusnak vagyunk tanúi, amit nem lehet egy könnyen megállítani."

A brit lap értesülése szerint nem valószínû viszont, hogy az EU-tagságra évek óta pályázó áTörökország decemberben meghívást kap. Annak ellenére sem, hogy Ankara és az EU közötti jelenlegi közeledési folyamat figyelhetô meg. Bizottsági illetékesek szerint a legtöbb, amire Törökszág számíthat: az EU hivatalos nyilatkozatban deklarálja tagjelöltségét és egy csatlakozási tárgyalások elôtti párbeszédet indít Ankarával, tehát olyat, amilyet Romániával és Bulgáriával folytat.

A balkáni térség egyes országai, nevezetesen Albánia, Bosznia, Horvátország, Macedónia és esetleg Szerbia számára az EU-nak külön terve van — értesült a Finacial Times. Az egyes országokkal külön-külön folytatandó tárgyalások helyett az unió ezeket az államokat külön csoportként kezeli, és megköveteli tôlük, hogy építsenek ki közös együttmûködést, mielôtt reménykedhetnének a tagjelöltségben.

A külügyminisztérium szerdán megismételte: semmi kifogása Alföldi László magyar diplomata személye és kolozsvári fôkonzuli kinevezése ellen.

Simona Miculescu külügyi szóvivô sajtótájékoztatóján — román újságírók kérdéseire válaszolva — leszögezte: a román diplomáciai tárcának semmi oka bármilyen kifogást emelni Alföldi László személye és kolozsvári fôkonzuli kinevezése ellen.

A szóvivô rámutatott, hogy a Magyar Köztársaság új kolozsvári fôkonzulja kinevezésének elfogadása elôtt — a szokásos gyakorlatnak megfelelôen — a tárca kikérte az illetékes hatóságok véleményét a posztra kijelölt diplomatáról. Mindezek után a minisztérium semmi olyan információval sem rendelkezik, ami alapján bármilyen kifogást emelhetne Alföldi László személye és fôkonzuli kinevezése ellen.

Miculescu — az üggyel kapcsolatban a román sajtóban nagy teret kapott kolozsvári magyarellenes provokációkra utalva — megismételte a külügyminisztérium korábbi állásfoglalását: a tárca az országközi kapcsolatok elômozdítását és bátorítását tekinti feladatának, nem pedig a viszálykeltést és a kapcsolatok kétes politikai játékok alapján történô megzavarását. Majd nyomatékosan megismételte: a minisztérium nem rendelkezik olyan információkkal és adatokkal, melyek szerint alkalmatlan vagy idôszerûtlen lenne a kolozsvári magyar fôkonzul kinevezése.

A szóvivô emlékeztetett rá, hogy a diplomata — megbízási okmányainak külügyminisztériumi átnyújtása és átvétele után — az érvényes nemzetközi szabályok és a diplomáciai szokások értelmében megkezdheti fôkonzuli tevékenységét. "Remélem, hogy ezzel az ügyet lezártnak tekinthetjük" — mondta a külügyi szóvivô.

(MTI-Panoráma) — Kolozsvárott hosszú évek óta nem fogadtak olyan óriási érdeklôdéssel diplomatát, mint Alföldi László magyar fôkonzult. Aligha véletlenül: a "reklámot" — ha szabad így nevezni - nem más szervezte számára, mint Gheorghe Funar, a város magyargyûlölô polgármestere. Rágalmak özönét zúdította rá, provokációk sorát szervezte és készítette elô ellene, kémnek nevezte, nemzetközi botrányt kavart.

Igy nem csoda, hogy amikor Alföldi azt követôen, hogy Bukarestben hivatalosan átadta megbízólevelét, visszautazott a Szamos-parti városba és kedden az újságírók elé állt, zsúfolásig megtelt a terem. Ki ez az ember, hogyan válaszol a kirohanásokra?

Az újságírók tapasztalhatták: a válasz diplomatikus volt. A hatalmas termetû fôkonzul békésen, végtelen türelemmel állta az ostromot. Ôszülô szakállal keretezett arcáról egy pillanatra sem tûnt el a csendes mosoly, nem volt olyan kérdés, ami miatt halk hangját akár egy árnyalattal magasabbra emelte volna.

Jó másfél évtizeddel korábban sokkal csendesebb fogadtatásban részesült Kolozsvárott a fiatal, akkor még pályakezdônek számító diplomata. "A fôkonzul várt rám a pályaudvaron, s az elsô gondolatom az volt, hogy a vasútállomás elôtti teret megtöltô szekerek, szódáskocsik, ütött-kopott Dáciák közül mennyire kirí a diplomáciai rendszámú fekete Mercedes" — mesélte.

Érkezése azonban nemcsak a ritkán látott nyugati autó miatt nem volt észrevétlen. Romániában Ceausescu már kiépítette Európa egyik legkeményebb diktatúráját, s az országban élô magyar nemzetiség egyre erôszakosabb beolvasztására tett lépések miatt érezhetôen napról-napra feszültebbé vált a viszony a két ország között. A magyar fôkonzulátus természetesen szálka volt a diktátor szemében.

Aztán következett a nevezetes budapesti tüntetés 1988 május 27-én, százezer ember vonult fel a Hôsök terén, tiltakozva a romániai falurombolás ellen. Ceausescu külügyminisztere már másnap közölte a bukaresti magyar nagykövettel, hogy azonnal bezárják "a diplomáciai képviselet státusával össze nem egyeztethetô tevékenységet folytató" kolozsvári magyar fôkonzulátust, s az ott dolgozó diplomatáknak 48 órán belül el kell hagyniuk az ország területét.

Alföldi László nem szívesen emlékezik arra a hektikus 48 órára, a kényszerû, hirtelen távozásra a városból, amelyet megszeretett, a búcsúra a nehéz körülmények között megismert kolozsvári emberektôl, akiket megtanult becsülni. A diktatúra lépése váratlan volt, bár számítani lehetett rá, hiszen alig fél évvel azt megelôzôen Ceausescu utasítására beszüntette mûködését Debrecenben a román fôkonzulátus.

Alföldi László azonban szûk két éven belül ismét Romániában volt. Idôközben, 1989 decemberében megdôlt a Ceausescu-rezsim. Az új megbízatásra készülôdve még nagy reményeket táplálhatott, de újra csalódás következett. Azon a napon, amikor — 1990 március 19-én - Bukarestbe érkezett, Marosvásárhelyen a felheccelt románok összecsaptak a magyarokkal: a drámai konfliktus jelezte, hogy továbbra sem lesz könnyû dolga egy magyar diplomatának Romániában.

Ez azonban csak a közeget változtatta meg, nem a diplomáciai munka jelentôségét. Ilyenkor még inkább számít minden szó, minden részlet. Alföldi elsô titkárként érkezett, és jó hat évvel késôbb elsô beosztottként távozott egy olyan korszak után, amikor a két ország kapcsolatai, bár a különbözô területeken eltérôen alakultak, általában hûvösek maradtak.

Kapcsolatát Kolozsvárhoz egyébként az évek során még egy, magánjellegû szál is erôsítette: ott ismerte meg jelenlegi feleségét, Kopacz Mária festômûvészt, aki most vele együtt érkezett vissza a Szamos-parti városba.

Idôközben a politikai színpadon nagy változások történtek. Az 1996 ôszén tartott romániai választások áttörést hoztak a magyar-román viszonyban is. Az a Demokratikus Konvenció került hatalomra, amely valóban hitt abban, hogy Romániának Európában van a helye. Koalíciós szövetségesként kormánypárt lett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség is.

Ez a fordulat már Budapesten, a magyar külügyminisztériumban érte Alföldi Lászlót. A román referatúra vezetôjeként azonban közvetlen részese volt a kétoldalú kapcsolatokban kibontakozott építô munkának.

— Úgy jöttem most vissza, mintha el sem mentem volna. Nagyon nagy örömmel jöttem, pedig várható volt, hogy a polgármester igyekszik majd valamilyen ürügyet találni a botrányra — mondja.

A fôkonzulnak e téren nem is kellett csalódnia. Alföldi László szemében azonban Funar hadjárata csak epizód, a román-magyar kapcsolatok története ma már szerencsére egészen másról szól.

A botránnyal, akaratán kívül, a polgármester "jót" is tett : egyrészt megmutatta, hogy a románok és a magyarok közti viszony még nem felhôtlen. Léteznek még olyan erôk, akik mindenáron meg akarják akadályozni a két ország kapcsolatainak javulását. "De szerencsére az is látszik, hogy ezek az erôk kisebbségben vannak" — teszi hozzá nyomatékkal.

— Mégis, mi a véleménye a kolozsvári polgármesterrôl? — teszik fel makacsul újra és újra a kérdést az újságírók.

"Funar úr kétségtelenül érdekes személyiség" — válaszolja csendes mosolyával a diplomata.

Duray Miklós a szlovákiai magyarságról

Jó, hogy ma a szlovákiai magyarság egyetlen politikai ereje kormányon van, de ugyanakkor tudatosítani kell, hogy a kormányzásban vállalt szereplése nem csak dícséretekben, hanem bírálatokban is részesül, s mindkettônek azonos az értéke — mondta Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja tiszteletbeli elnöke kedden Gyôrött.

A politikus fórumot tartott a Magyarok Világszövetsége Kisalföldi Társasága szervezésében. Az eseményt megelôzôen a sajtó képviselôinek kifejtette: a szlovákiai magyarság ugyanúgy kritikával és elismeréssel illeti a kormányzó erôket, mint "más teljes értékû társadalmakban".

Kérdésre válaszolva a szlovák belpolitikai helyzetet komplikáltnak minôsítette. Rámutatott: a kormányzati többség biztosan tudna kormányozni négy évig, de a kormánykoalíció belsô megosztottsága olyan nagy, hogy egyre többet akadozik a kormányzati gépezet. Ez elvezethet az elôrehozott választásokig, de: "mi annak érdekében cselekszünk, hogy ez ne történjen meg" — hangoztatta.

A politikus elismerôen szólt a határon átnyúló együttmûködésekrôl, mondván, ezek segítik az európai integrációt és hozzájárulnak ahhoz is, hogy az egymással szomszédos országokban e törekvést törvényileg is támogassák.

A törvényhozás Magyarországon ehhez közelebb, Szlovákiában még távolabb van — vélekedett Duray Miklós.

Markó Béla szövetségi elnök 1999. szeptember 21-én fogadta dr. Frances Millardot és Marina Popescut, az essexi egyetem oktatóit, akik Nagy-Brittania kormánya Nemzetközi Fejlesztési Hivatala megbízásából Hatalomátvitel és a választási eljárások Romániában címmel résztanulmányt készítenek egy Politikai átalakulás és választási folyamatok a posztkommunista országokban címû átfogó program keretében.

A szövetségi elnök, többek között, ismertette hogy az RMDSZ szükségesnek tartja a parlamenti bejutáshoz szükséges küszöb 4 vagy 5 százalékra emelését, az eddig is alkalmazott listás jelölési rendszert támogatja, ugyanakkor szükségesnek látja egy folyamatosan mûködô Központi Választási Iroda létrehozását. Markó Béla a fentiekkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a választási törvény módosítását a román törvényhozásnak sürgôsen véglegesítenie kell. Ugyanakkor ismertette azt a tényt is, hogy bár a kisebbségek reprezentáltsága a választott szervekben jónak mondható, jelenlétük az államhatalom központi és helyi szerveiben és olyan intézményekben, mint a hadsereg, rendôrség, titkosszolgálatok, valamint a gazdasági döntéshozó testületek, még nem kielégítô.

Néhány éve folyik a vita az RMDSZ-en belül a belsô választásokról. A hétvégi Szövetségi Képviselôk Tanácsának soros ülésén is ez volt a fô napirendi pont. Több halogatás után most újra toltak egyet az idôpontján. Mindenki számára világos, hogy mennyire fontos lehet szövetségünk életében a belsô választás, éppen ezért nem kell csodálkozni, hogy ekkora port kavar az ügy. Az ifjúság további SZKT-képviselete is hasonlóan nagy vihart keltett a szombati tanácskozáson. Volt, aki a "mérettessen meg mindenki egyformán" elvet képviselte, és volt, aki külön elbírálást javasolt e sajátos társadalmi csoport esetében. A vita az ifjúság körében is különbözô álláspontokat hozott felszínre. Mi a megoldás? Verestóy szenátor véleménye az, hogy mindenkinek egyformán kell megmérettetni, hiszen ez az egyetlen lehetôség arra, hogy valóban a választók szerint a legmegfelelôbbek képviseljék a romániai magyarságot, döntsenek sorsáról. Nincs is ezzel semmi gond, hiszen a román liberális fiatalok is hasonló elbírálást kértek ("Vrei altfel" címû nyári kampányuk során), azonban hozzátették ôk is, hogy egyforma elbírálást kérnek. Márpedig a fiatalok nem kapnak egyforma elbírálást az RMDSZ-en belül. És ez természetes is, hiszen nem platformként vagy pártként vannak jelen érdekvédelmi szövetségünkben, hanem, mint egy meghatározott társadalmi kategória. Éppen ezért szó sem lehet arról, hogy a Magyar Ifjúsági Tanácson belül egységes ideológiai álláspont alakult volna ki (bár sokan ezt hangoztatják, és mind a radikálisok, mind a mérsékeltek az ifjúság szemére is vetik). A MIT a magyar ifjúság egyetlen politikai részvételt biztosító fóruma, így mérsékelt és radikális, jobb- és baloldali fiataloknak ugyanoda kell tömörülniük, ha politikai hangjukat hallatni akarják. És ez így helyes, egyetlen közös célnak kell lennie, a fiatalság képviseletének, illetve az ifjúság részvételének (az egy másik kérdés, hogy nem minden esetben ez valósul meg, mert néha egyik- másik nézôpont hangsúlyosabbá válik, és ilyenkor ez kerül elôtérbe, ideológiai csatákba tolva a puszta képviselet tisztaságát). Nehéz helyzetben van az ifjúság, mert energiájuk az oktatás mellett az ifjúsági szervezetek mûködtetésében merül ki, ugyanakkor pedig oda kell figyeljenek a politikai csatározásokra is. Sokkal könnyebb lenne, ha csak maguk között kellene harcoljniuk, és kevesebb figyelmet kellene szentelniük a helyi szervezetekre (szinte mindenhol konfliktus van a területi RMDSZ-szervezetek és ifjúsági szervezetek között). Éppen ezért azt a megoldást találom jónak, ha megadatik a lehetôség a fiatalok maguk közötti megmérettetésére, kerüljön ki a fiatal mérsékelt vagy radikális, és ezt döntse el a választópolgár. Ne a fiatal, de tapasztalatlan, és idôsebb, de tapasztalt közül kelljen választani. Ezzel a politikusok csak a különbözô platformok és pártok holdudvarába kergetik a fiatalokat. Oda fognak állni, akik többet ígérnek, de nem ígéretre, hanem saját maguk építésére van igény. Nem kulturális vagy pénzügyi normatívát kérnek a fiatalok, hanem jövôt. Sokan nem értenek egyet az ifjúság számára normatív helyek biztosításával, azonban azt sem veszik figyelembe, hogy magát az ifjúsági intézményt kell támogatni, nem pedig puszta létszámarányos részvételt biztosítani. Ez jelentene azonos elbírálást, és nem a különbözô ideológiákkal való harc. Ez adhatja meg azt a lehetôséget, hogy az ifjúság megtartsa többé-kevésbé mûködô egységességét, így lehet az RMDSZ jövôbeli egységességét biztosítani.

Hétfôn, szeptember 20-án az RMDSZ önkormányzati szakértôi (Madaras Lázár önkormányzati ügyvezetô alelnök, valamint Birtalan Ákos, Kakassy Sándor, Márton Árpád, Mátis Jenô, Pécsi Ferenc és Ráduly Róbert parlamenti képviselôk) megvitatták a helyi autonómia és közigazgatási törvénytervezethez beérkezett módosító javaslatokat, kialakítván az RMDSZ azon álláspontját, melyet a Képviselôház közigazgatási szakbizottságnak az 1999. szeptember 22- én sorra kerülô ülésén fognak képviselni a bizottság RMDSZ-képviselôi.

Az ülésen döntöttek arról, hogy az RMDSZ a képviselôházi vita során szorgalmazza a helyi és a megyei tanácsosok létszámának a jelenleg érvényben lévô szabályozás alapján történô megállapítását, és azt, hogy a megyeszékhelyeknek két alpolgármestere, a megyei tanácsoknak pedig két alelnöke legyen. Az alpolgármesterek kérdésével kapcsolatosan a kialakított RMDSZ-álláspont a következô: a tanácsosok közül négyéves idôtartamra történô megválasztását követôen szûnjön meg a tanácsosi mandátuma, és helyét az illetô pártlistán soron következô személy vegye át; leváltása, a polgármesteréhez hasonlóan, kizárólag népszavazás útján történhessen.

Az RMDSZ képviselôházi frakciója keddi, szeptember 21-i ülésén egyetértett a fent megfogalmazott állásponttal. Határozat született arról is, hogy e törvénytervezet vitáját megelôzôen, az RMDSZ kezdeményezni fogja a kormánykoalíció képviselôházi frakcióvezetôi közötti egyeztetést azon cikkelyekrôl, melyek a nemzeti kisebbségek jogait érintik.

Mibôl fizetik a kulturális intézmények alkalmazottait az év utolsó hónapjaiban?

Jó ideje nyílt titok, hogy a pénzügyi tárcának igencsak fô a feje, amikor a költségvetés módosításáról van szó. Ha a Nemzetközi Valutaalap elvárásai szerint járnak el — márpedig nehéz lesz a napokban folyó tárgyalásokon a nemzetközi szakembereket meggyôzni arról, hogy van más alternatíva is —, akkor az eredeti költségvetés kidolgozásakor már beharangozott félévi költségvetés- kiegészítés többnyire költségmegvonásból fog állni. Mindez annak dacára, hogy a minisztériumok további 35-40.000 milliárd lejt követelnek erre az évre saját szükségleteik kielégítésére, s teszik ezt olyan körülmények között, hogy máris 8.000 milliárd lej túllépés érzékelhetô az eredeti elképzeléshez képest.

Az országos költségvetés tükrében válik igazán érdekessé a megye költségvetésérôl készített tájékoztató, amely az év elsô nyolc hónapjának bevételeit és kiadásait tükrözi. Ezek szerint 1999 augusztusának végéig, a tervbe vett 58.120 millió lejes bevétel 69%-át teljesítették. Ez a kép azonban nagyon csalóka, ha figyelembe vesszük, hogy az összeg jelentôs része a fizetések adójából származik, amely több mint 2500 millió lejjel haladja meg a tervezettet, azaz ennyivel tartozik a megye az állami költségvetésnek. További 797 millió lej a forgóalapból kölcsön vett összeg, azaz 3400 millióval költöttek többet, mint a valós bevételek. Ennek ellenére a megyei tanács szakembereinek véleménye szerint a bevételi tervet teljesíteni tudják az év végéig. A pénzügyi igazgatóságot utasították, hogy fokozottabban ellenôrizze azokat a gazdasági egységeket, amelyek elmaradtak a megyei költségvetésbe a béradó 15%-os hányadának befizetésével. A tanács saját jövedelmi tervét 90,1%-ban teljesítette az elsô nyolc hónapban, s ha ez az ütem tovább folytatódik, valószínûleg sikerül a bevételeket a tervezett szint fölé emelni. Ez a tevékenység azonban egyenetlen, hisz az Út- és Hídügyi Rt., valamint a Vidéki Közellátó Rt. is csak töredékében teljesítette a tervet, a 605 millió tervezett profitadóból mindössze 134 millió lejt fizettek a megyei tanács számlájára.

A megyei tanács fennhatósága alá tartozó kulturális intézmények, valamint a vidrátszegi repülôtér nehéz évvége elé néz. A mûködésükhöz a terv szerint kapták meg a támogatást — amelynek mértékérôl vitatkozni nem ennek a cikknek a témája —, nyolc hónap alatt 57 és 83% között fizettek ki intézményenként az egész évre elôirányzott összegbôl, ám saját bevételeik a legtöbb esetben messze elmaradnak a várakozástól. Mindössze a Látó címû folyóirat teljesítette megfelelô mértékben saját bevételi tervét (nyolc hónap után 73,1%-ot), míg az Állami Filharmóniának csupán 10,8%-ot sikerült összegyûjtenie, ezért ebben az intézményben, valamint a Maros Mûvészegyüttesnél, a Megyei Múzeumban és máshol is, elôfordulhat, hogy nem lesz mibôl biztosítani az év utolsó hónapjaiban a mûködéshez feltétlenül szükséges anyagi forrásokat.

Ehhez kapcsolódóan Ioan Paun megyei tanácsos felvetette azt az ötletet, hogy a piacgazdaság körülményei között, a liberalizmus elvei szerint, ezeknek a kulturális intézményeknek önmagukról kellene gondoskodniuk. Itt az ideje — mondta —, hogy ezen intézmények tanuljanak meg megállni a saját lábukon. Követôje azonban nem akadt, a tanácsosok elsöprô többsége egyetértett abban, hogy amíg az embereknek nincs pénzük kulturális élményre, addig a támogatásra szükség van.

Amint a pénzügyi beszámolóból kiderül, nem lesz könnyû feladat a költségvetés- módosításkor szétosztani a — valószínûleg negatív — kiegészítést, amelyet valamikor szeptemberben szerettek volna megtárgyalni a parlamentben, ám minden bizonnyal csak októberben fogják, de az is könnyen elképzelhetô, hogy csupán novemberben. Így nem csak az fog gondot okozni, hogy hol faragjanak még le a költségekbôl — hisz többnyire elköltöttek minden rendelkezésre álló banit —, hanem az is, hogy az év végéig maradó kevés idô miatt még ott is, ahol esetleg a költségvetés- karcsúsítás alkalmazható lenne, az idô szorítása miatt nem lehet majd rendesen gyakorlatba ültetni, s a gubancok kibogozása — mint annyiszor az közelmúltban — a jövô költségvetési évet terheli majd.

Közszállítás

Tovább dúl a harc a marosvásárhelyi közszállítók között. A változatosság kedvéért a szembenálló felek, a két maxi- taxis cég és a helyi közszállítási vállalat (MKV) legújabban — mint olvasóink is tapasztalhatták — az újságok hasábjain üzengetnek egymásnak.

A helyzet igen-igen zavaros; megoldására tett javaslatok ugyan mindkét oldalról elhangzanak, de a patronáló szerepben tetszelgô polgármesteri hivatalban nincs meg a kellô akarat (vagy szándék?), hogy a gordiuszi csomót átvágja.

Mint ismeretes, a marosvásárhelyi közszállítás megszervezésére tanulmányt készíttetett a polgármesteri hivatal, amire a temesvári Veltona céget kérte fel. A tanulmányban foglaltakat — amelyeknek alapján egyébként közszállítási térkép is készült, és ezt a legtöbb autóbuszba ki is függesztették — nem alkalmazzák. Aszerint ugyanis a maxi-taxisok csak ún. mellékvonalakat kapnának, míg a fôvonalak, amelyek a legtöbb bevételhez juttatják a szállítókat, az MKV kiszolgálásában maradnának.

Az egészségtelen helyzet kialakulása miatt fôleg azokat terhel nagy felelôsség, akiknek már a kezdetekkor lépni (és intézkedni!) kellett volna, hogy az idôközbeni sofôrsztrájkokat és az elégedetlenségi hullámokat kivédjék. Hiszen tudnivaló, hogy nem mindig létezett alternatív szállítás. Maxi-taxik ugyan ideig-óráig futkostak valamikor a marosvásárhelyi utcákon, de azok a közszállítási vállalat tulajdonában voltak. Az utasszállításban sokáig senki nem látott fantáziát, nem látta meg a nyereséges üzletet, és ez így volt egészen addig, amíg a viteldíjak el nem szabadultak. Abban a pillanatban nyilvánvaló lett, hogy az MKV hiányosságaira építve másnak is jut hely a piacon.

A maxi-taxisoknak pedig valószínûleg nem sok esélyük lett volna az érvényesülésre, ha az MKV az utasközönség elvárásai szerint mûködik. De az igen bizonytalan idôközönként közlekedô sok esetben rozzant autóbuszok miatt a vásárhelyiek hamar rákaptak a fürgébb és idônként bizony olcsóbb maxi-taxikra.

A konkurencia — lett légyen törvényes vagy törvénytelen — jó hatással volt az MKV-ra, s bár igazgatója, Emil Chiorean révén úton- útfélen azt hangsúlyozzák, hogy mennyi veszteséget okoznak nekik a maxi-taxik, az állandó verseny az utasokért az autóbuszjáratok sûrûségének növelését és a vonalszámok növekedését eredményezte. Így jelent meg az 1-es, a 26-os és a 27-es, valamint a 19B jelzésû autóbusz.

A kétféle szállítás elônyeirôl és hátrányairól mára valószínûleg mindenki meggyôzôdött. Tudjuk például, mennyivel kedvezôbb az utas számára, hogy a maxi-taxit bárhol megállíthatja, míg az autóbuszok megállói néhol kilométernyi távolságra vannak egymástól. (Idôs olvasónk kérdezi például, nem lehetne valahogy rábírni az MKV-t, hogy a Kövesdomb alatti templommal egy vonalban is megálljon, nemcsak, ha már a Dózsa György utcába kitért. Mások azt nehezményezik, hogy a fôtér után legközelebb csak a Moccánál áll meg a busz, de azt is kérdezik, hogy miért ritkítatták meg indokolatlanul a Cutezantei utcát korábban kiszolgáló járatokat. Van, aki arra csodálkozik rá joggal, hogy a vasutállomást kiiktatták az útvonalból.) Az iménti zárójeles felvetésekbôl kitetszik, hogy a közszállítás átrendezôdése nem egészen az utazóközönség érdekeinek nyomvonalán haladt, hanem a most rivalizáló cégek üzleti érdekei szerint.

A problémák megoldására valaki(k)nek vállalkozni kell; s minél hamarabb teszi(k), annál jobb. Ennek a valakinek vagy valakiknek pedig nem az kellene hogy legyen a legnagyobb feladata, hogy a napokban lapunkban is nyilvánosságra hozott két nyílt levélben foglalt kérdéseket megválaszolja, nem arra kellene törekednie, hogy valamelyik félnek a másik rovására feltétlen módon igazságot szolgáltasson. Inkább arra kellene figyelnie, hogy a kialakult versenyhelyzet nyomán feljavult közszállítási feltételeket az utazóközönség javára fordítsa. Gondolni kellene tehát olyan megoldásra is, amelynek alapján a két fél gépjármûparkját egy esetleges megegyezés alapján közösen használva biztosíthatnának állandó utazási lehetôséget. Az MKV ugyanis a belátható jövôben nem szavatolhatja a néhány percre lebontott járatsûrûséget, pedig csúcsidôben sokszor szükség lenne rá. A maxi-taxik pedig megtehetnék, hogy párperces idôközönként érkezzenek a megállókba, de igencsak véges kapacitásaik miatt nem tudnának mindenkit (és ráadásul normális körülmények között) elszállítani.

Meg kellene tehát végre érteni mindenkinek, hogy a marosvásárhelyi közszállítás ügyérôl nem a kinek nyereséges, kinek veszteséges alapon kell tárgyalni. De hogy erre mikor kínálkozik alkalom, még senki nem tudja. A maxi-taxisok ugyanis most arra keresik a választ, hogy "...milyen módon bízta meg a polgármesteri hivatal a temesvári Veltona Kft.- t a Marosvásárhely közszállításának javításáról szóló tanulmány elkészítésével", ugyanis szerintük az "megalapozatlan, hiányzik belôle a... jelenlegi helyzet objektív, kritikai elemzése, ehelyett csupán elméleti számadatokat, s ezeknek megfelelô számadatokat tartalmaz,... biztosítva az MKV monopóliumát". Ezenközben az MKV azzal vádol, hogy a maxi-taxisok "élôsködni szeretnének a Helyi Közszállítási Rt. struktúráin", "ott közlekednek, ahol akarnak, ott állomásoznak, ahol akarnak, akkor és ott adnak, illetve vesznek vissza menetjegyet, ahol és amikor akarnak", meg hogy "a maxi-taxis fuvarozásnak nincs se múltja, se jövôje". Ugyanakkor Emil Chiorean, az MKV igazgatója a Romániai Közszállítási Vállalatok végrehajtó bizottságának tagjaként a kormánynál tett látogatásakor azt próbálta kieszközölni, hogy a Versenyhivatal többé ne kelljen jóváhagyja viteldíj- emeléseiket, hanem helyi szinten dönthessenek. Érdekes igény, különösen, ha azt célozza, hogy az eddiginél is szabadabb kezet kapjanak a viteldíj emelésére. Vagyis arra, amit az utazóközönség a leginkább kifogásol az MKV gyarkolatában: díjemelés, anélkül, hogy tényleges javulást érezhetnénk munkájukon, például a forgalomirányításban (van ilyen, vagy a sofôrök idôérzékére van bízva?), az utazóközönség tájékoztatásában, ésatöbbi.

Mint rövid tudósításban már jeleztük, a marosvásárhelyi gyógyszergyár, az Armedica Rt. fontosnak tartotta, hogy a rendkívüli közgyûlés után a sajtóval is megossza a céget foglalkoztató problémákat. Tette azt annak tudatában — illetve a részvények 76,67%-át birtokló többségi tulajdonos, a budapesti székhelyû Richter Gedeon Kft.-nek a sajtóval szembeni nyitottság pozitív tapasztalatával —, hogy nem a tájainkon oly divatos titokzatoskodási mánia a sikerhez vezetô út, hanem igenis a nyilvánosság vállalása, amellyel bizonyítják: nincs takargatnivalójuk. Talán nem mellékes az az apró udvariassági gesztus sem, hogy egy magyar nyelvû lapnak magyar nyelvû meghívót küldtek — ez premier tájainkon.

A Richter Gedeon 1998 májusában vette át az Armedica többségi részvénycsomagját, s a privatizációnak most kezdenek beérni a gyümölcsei. Hogy jobban megismerhessük Marosvásárhely egyik jelentôs — és a jövôben még nagyobb jelentôségre szert tehetô — befektetôjét, Pillich Lajos, a magyar cég székelyudvarhelyi születésû tiszteletbeli elnöke, aki 1999 áprilisától vonult vissza a vállalat aktív irányításától, röviden ismertette a Richter Gedeon történetét. A céget 1901-ben alapította Richter Gedeon gyógyszerész, a ma is álló kôbányai gyár 1907-ben épült. 1923-ban vált részvénytársasággá, a harmincas évektôl kezdve nagy mennyiségû gyógyszert exportált. A világháború elôtt tíz fiókja mûködött külföldön, többek között egy Bukarestben is (ez a gyár ma is létezik mint állami tulajdonú gyógyszergyártó), ám ezek a világégésben elvesztek. Az államosítás után csak az itt dolgozó munkások lelkesedése mentette meg a céget a bezárástól. Késôbb, még a tervgazdálkodás éveiben is eredményesen fejlôdött a Richter Gedeon, s mára az egyik legfontosabb, nemzetközileg is elismert céggé vált a gyógyszerkészítmények világpiacán. Az évek során több eredeti termékkel jelentkeztek a piacon, különösen sikeres a Cavinton nevû szer, s nagyon jó eredményeket értek el a szteroidhormonok, fogamzásgátló szerek terén is.

Pillanatnyilag a Richter Gedeon az egyetlen széles körben ismert multinacionális cég, amely jelen van a megyeszékhelyen. Ez pedig olyan lehetôség, amit az Armedicának ki kell használnia. A beharangozott tôkeemelés jelentôs lépés ebbe az irányba. A jelenlegi 28,467 millárd lejes törzstôkét 50 milliárd lejjel szándékoznak emelni a közgyûlés határozata értelmében, s ebben az emelésben minden részvényes tulajdonhányada arányában vehet részt. A Richter Gedeon egyedül 2 millió dollárt szán a cégbe pumpálni. A pénzre azért van szükség, hogy a vállalatot olyan színvonalra emelhessék, amely lehetôvé teszi a GMP- minôsítés megszerzését, enélkül ugyanis semmiféle terméket nem lehet eladni a nemzetközi piacon. A fô részvényes által bejelentett befektetési szándék jelzi: van mire alapozni. A gyár 1998-ban 5,71%-ot birtokolt a belföldi gyógyszerpiacból, érték szerint pedig 1,8%-ot, ami azt is jelenti, hogy viszonylag olcsók a termékei. Az itt gyártott gyógyszerek elsôsorban a légzôszervi, kardiovaszkuláris, központi idegrendszeri, izom- és csontrendszeri bántalmakra készülnek, s 1998-ban a bruttó profit meghaladta a 10 milliárd lejt 44 milliárd lej értékû áruforgalom mellett. Egy 306 részvényt tartalmazó részvénycsomagra 30.000 lej osztalékot fizettek.

Az Armedica képzett munkaerôvel is rendelkezik. Jelenleg 353 alkalmazott dolgozik itt, s ez a létszám stabilnak tekinthetô. A tervezett új kapacitások üzembe helyezésekor talán lesz lehetôség a bôvítésre, erre azonban nem hangzott el konkrét ígéret az igazgatónô, Valeria Dan részérôl. A bérek magasabbak, mint az országos átlag, a cégnél 2 millió lej fölött van az átlagos fizetés.

A megújulás elsô lépéseit még a tôkeemelés gyakorlatba ültetése elôtt megtették. Változtattak a termékskálán, nyolc új termék gyártását kezdték el, míg egyes, nem kifizetôdô termékekrôl lemondtak. A termékskála jelenleg 41 készítményt ölel fel — tájékoztatott Radu-Égetô Nicoleta marketingigazgató. A cég vezetô helyen áll az orális antidiabétikumok (cukorbetegek kezelésére alkalmas szerek) terén. A legújabb készítmények a Polividon jódtartalmú fertôtlenítôszer, a Bifonazol bôrgombásodás elleni kenôcs (ezeknek a gyártási receptjét a gyár még a magánosítás elôtt vásárolta meg), a Haloperidol oldat skizofrénia kezelésére, valamint a Vitacolan néven forgalomba kerülô multivitamin oldat (eme utóbbiak a Richter Gedon receptjei alapján készülnek). Az értékesítést erre szakosodott cégekre bízzák, s a kölcsönös bizalomra alapozó, hosszú távú együttmûködést szeretnének kiépíteni ezen a téren. A közvetlen tervek között az infrastruktúra és az energiellátási rendszer modernizálása, a vállalat átszervezése, egy új, oldatokat, krémeket és szirupokat gyártó részleg létesítése szerepel.

Szó esett természetesen a nehézségekrôl is. Az eredeti elképzeléseket fejtetôre állította a kormányzat következetlen pénzügyi politikája, mellyel visszavonták az egyszer már megszavazott könnyítéseket, s a behozott modern berendezések vámjának visszaállításával lehetetlenné tették az eredeti beruházási terv megvalósítását. Ugyancsak fékezô tényezô a gyógyszerárakra vonatkozó, központilag meghatározott politika. Az érvényes elôírások nem engedik a piaci megfontolásokat érvényesülni a gyógyszerárak esetében. Az árat a Versenyhivatal szabja meg, s ez csak az infláció 5%-nál nagyobb növekedése esetén engedélyez ármódosítást. Ráadásul ez csak nagy késéssel történik meg, miközben a vállalatot jelentôs anyagi veszteségek érik. Mivel az alapanyag 80%-a importból származik, ez az árszámítási mód lényegesen csökkenti az eredményességet.

Minden felsorolt nehézség ellenére a vállalat vezetôsége bízik abban, hogy az Armedicából a város egyik legjelentôsebb ipari létesítménye válhat, amely az egész régió fontos gazdasági pillére lehet.

Hónapok óta olvasom a sajtóban, hogy Csapó József szenátor úr hozta saját magát, mert a közoktatásügyi törvény ellen szavazott a szenátusban. Azért szavazott így, mert úgy vélte, a tervezett jogszabály nem kellô mértékben biztosítja a nemzetiségi jogokat, s ugyanígy akart eljárni a szenátus mezôgazdasági bizottságában is, mivel a hozandó új törvény nem intézkedik az elkobzott egyházi javak visszaszolgáltatásáról. Ezzel a ténykedésével függelemsértést követett el, amit szankcionálni kell, s ez akár a mandátum megvonásával is járhat, de egyelôre elégségesnek bizonyult a szenátusi bizottságból való visszavonása.

Helyben vagyunk, mert ezzel megnyílt a vita lehetôsége a mandátum jellegérôl. Megpróbálok hozzászólni az alkotmányjog-tudomány alapján.

A mandátum jellege elméleti kérdésként a képviselôk minden egyes jogánál és kötelességénél felmerült. Közismert, hogy a mandátum jellege történetileg nagyon sok változáson ment át, különösen a XVIII. századtól kezdôdôen, vagyis a korábbi feudális korlátok lebontásával, ami a lakosság polgári rétegeinek a közéletbe való bekapcsolásával jelentkezett. Montesquieu a képviseleti rendszer kiterjesztésével, míg Rousseau a nép közvetlen jogalkotásával képzelte elérni ezt a célt. A francia forradalom (1789) elsô idôszakában megkísérelték a kétfajta intézményt alkotmányosan párhuzamosan bevezetni, de végül politikai és technikai okokból a közvetlen demokratikus intézmények kiszorultak, és a képviseleti rendszer új formái honosodtak meg, vagyis a közvetett képviseleti rendszer. A korábbi rendi társadalomban alakult ki a kötött (imperatív) mandátum, tehát minden részletkérdésben utasításhoz kötött mandátum legmerevebb formája; a küldött esetenként is köteles volt megtartani a választó köznemesek utasításait — ellenkezô esetben megbízatása, mandátuma megszûnt. Késôbb a képviseletet mint az állami hatalomgyakorlás jogintézményét (parlament) választásokkal hozzák létre, a mandátumok különbözô rendszerei a képviselôk különbözô tartalmú és fokú függését hozzák létre a választójogosultaktól. A téma sokoldalú szakirodalmából ez árnyalataiban is kiolvasható. Nem vállalkozva a történeti összefüggések részletes taglalására, csak két korszakos eszmerendszer megjelenésére utalnék.

Az elsô fordulópont a mandátum történetében az volt, amikor a hatalomra törekvô polgárság a hatalommegosztást és a népszuverénitást hirdetve fellépett a rendi képviselet kötöttségeivel szemben.

A polgárság hatalomra jutása után a képviselet tartalmának megváltoztatására is sor került. A francia Sieyés csakúgy, mint az angol Burke — és nyomukban az alkotmányozó testületek többsége Európában és Észak- Amerikában — a kötött (imperatív) mandátum minden fajtája ellen fellépett és elsôként mondta ki, hogy a választók egyetlen joga a képviselôt megválasztani. Megválasztásuk után azonban nem választóik akaratát képviselik, hanem lelkiismeretük szerint a "nemzetet". Megszûnt tehát a választóknak az a joga, hogy politikai irányvonalat adjanak választott képviselôiknek vagy akár tevékenységükkel való egyet nem értés esetén visszahívják ôket tisztükbôl. Ettôl kezdve, a polgári-liberális alkotmányokban a mandátum szabaddá válik, a képviselô a nemzet képviselôje lesz. Az alkotmányjogi normákban napjainkig megmaradt ez az értékrendszer. Az alkotmányok így határozzák meg a mandátum normatív kereteit; a képviselôk az egész népet képviselik, nem kötik ôket utasítások, vagy megbízások, csak saját lelkiismeretüknek vannak alárendelve. Ezt az értékrendszert tette magáévá Románia Alkotmánya is (1991), amikor expressis verbis semmisnek nyilvánította a kötött (imperatív) mandátumot (66. cikkely, 2. bekezdés).

A másik nagy fordulópont a mandátum történetében a szocialista (szovjet) államtípus kialakulása, vele együtt egy új minôségû, a diktatúrákra jellemzô imperatív mandátum keletkezik, mely a szovjet fejlôdés elsô éveiben jött létre. Ez a szovjet típusú mandátum a legfontosabbnak tartott három elemével (beszámolási kötelezettség, választói utasítások, visszahívás) együtt a totális, szocialista képviseleti rendszer és az alkotmányok (beleértve a sztálini alkotmányt is) rendezô elve lett. Csak így jöhetett létre a "bólintó-jánosok gyülekezete", amit legfôképpen a visszahívás intézményesítésével kívánt biztosítani. Kár volt, mert ez az értékrendszer a népképviselet kialakulásakor Európa-szerte megszûnt. A parlamenti rendszert tagadó szovjetekben élesztették újra. Az eltelt hét évtized bizonyította hiábavalóságát, mivel minden oldalról felhasználható volt a képviselôk elbizonytalanítására és kordában tartására a pártállam célkitûzéseinek megfelelôen.

Az alkotmányjog-tudomány is felteszi költôinek egyáltalán nem minôsíthetô kérdéseit: kié a képviselô, mit képvisel a képviselô? Mindez, úgy tetszik, nincs hatással az alkotmányok betûire. A vitákból leszûrhetô egyik dilemma: jogi vagy politikai intézmény-e a képviselôi mandátum? A válasz — szerintem is — nem lehet más, mint az, hogy a szabad mandátum mentesíti a képviselôt a jogi felelôsség alól, míg az imperatív mandátum jogi felelôsséget konstituál a kötelezô utasítások nem teljesítésének függvényében (lásd Románia Alkotmánya, 70. cikkely).

Konklúzióként is megfogalmazható, hogy a képviselônek, kivált ha nem szûk csoportokat, nem is csupán választókerületét, hanem elvileg a népet akarja képviselni — erre kötelezi alkotmányunk 66-ik cikkelyének elsô bekezdése is — nagyfokú alkotmányjogi függetlenségre, szabad mandátumra van szüksége, amellyel a visszahívás eleve szembenáll. Igazolása (validálása) után politikai okokból, alkotmányjogi eszközökkel tehát megtámadhatatlannak kell lennie. Visszahívás nélkül is marad lehetôség mandátumától való megfosztására a szenátus vagy a képviselôház által, ha a bíróság meghatározott súlyos bûncselekményért jogerôsen elítélte. A bizonytalan alapú visszahívás Damoklész kardja és a független népképviselet összeegyeztethetetlen.

Végsôként tenném fel (a nem költôi) kérdést: miért tûnik szimpatikusabbnak és érvekkel védhetôbbnek az alkotmányjogilag szabad mandátum? Azért, mert a sokirányú kötés automatizálhatja (a lokális érdekek, a pártok, a frakciók oldaláról) a parlamenti cselekvést. A szabad mandátum a parlament szabadságát is jelenti, ha tetszik, a pártállammal szemben is. Ha van politikai nyilvánosság, akkor létezik társadalmi kontroll is!

A képviselôk egyrészt vállalt politikai programjuk, a képviselni kívánt választói megbízások, másrészt egyéni nézeteik, lelkiismeretük szerint vehetnek részt a parlamenti döntéshozatalban. A képviselôk egyéni nézetei, lelkiismerete ütközhet annak a szervezetnek (választókerületnek, parlamenti csoportnak, pártnak) a véleményével, amelyet egyébként képviselni lenne köteles (a frakciós kényszer korlátozza a képviselôk egyéniségét, megsemmisíti a szabad mandátumot, amely imperatívvá változik), ezt a konfliktust oldatja fel a mandátum alkotmányjogi szabadságának elve.

Az olvasókra bízom, hogy mindezek ismeretében véleményt alkossanak a szenátor úr szavazatáról.

A gazdasági távoktatással foglalkozó angol Open University romániai partnere, a Codecs távoktató központ bukaresti központjából két vezetô beosztású vendég látogatott a marosvásárhelyi központba. Renaldo Nita és Mihai Ciocodeica hármas céllal érkeztek. Kerekasztal- beszélgetésen vettek részt Üzleti lehetôségek és vállalatfejlesztés témával, ünnepélyes keretek között kiosztották a helyi központ vonzáskörében dolgozó, egy-egy témakörben sikeresen vizsgázó diákoknak a megérdemelt okleveleket, s az Aquaserv vízszolgáltató vállalatnál konkrét tanácsadási programot ültetnek életbe.

A vendégek Emil Sandulescuval, a regionális központ igazgatójával együtt sajtótájékoztatón számoltak be a Codecs célkitûzéseirôl. Fontosnak tartották kiemelni, hogy intézményük az egyetlen Romániában, amely nemzetközileg is elismert MBA(Master Business Administration)- diplomát biztosít. Ennek a diplomának a birtoklása pedig egyre inkább feltételt jelent a multinacionális vállalatoknál a magasabb posztok betöltéséhez. Az oktatás moduláris, azaz valamennyi témakört külön oktatnak, s sikeres vizsga esetében oklevél jár, ehhez nem kötelezô több kurzust, vagy minden szintet elvégezni. Kérdésünkre kiderült, hogy egy-egy ilyen kurzus nem olcsó mulatság, az elsô szinten 500 dollárnak megfelelô lejért oktatnak, míg az MBA- diploma megszerzéséhez szükséges utolsó szint négy kurzusa egyenként 800-1000 angol fontba kerül. Összesen mintegy 10.000 dollárt kell kifizetnie annak, aki ennek a diplomának a birtokába akar jutni. Ez — állítják az iskola szakemberei — sokkal kevesebb, mint akár Nyugat-, akár Kelet-Európa más országaiban.

A Codecs azonban nem egyszerûen iskola, üzleti tanácsadással is foglalkozik, s megtudhattuk, hogy szeretnék képviselni Romániában az AFAQ-ASCERT INTERNATIONAL minôséghitelesítô céget, amelynek az értékelését a világ minden táján elfogadják. A világpiacon már általános gyakorlat, hogy csak egy független minôséghitelesítô által értékelt terméknek van esélye. Ez Romániában is elôbb- utóbb így lesz, ezért tartják a Codecs képviselôi rendkívül fontosnak ezt a lépésüket.

Október 1-jétôl a mostani 200.000 lejrôl 300.000 lejre emelik a Román Autóklubnál az autós tagsági díjat. Kivételt csak azokkal tesznek, akik legalább 20 éven át kitartottak a szervezet mellett számukra 30 százalékos kedvezményt biztosítanak. A motorosok és a szimpatizánsok tagdíjának összege nem változik. Hasonlóképpen továbbra is érvényben maradnak a jelenlegi beiratkozási díjak, amelyek a következôk: rokonszenvezô tanulóknak 2000 lej, felnôtt szimpatizánsoknak és motorosoknak 10.000, autósoknak 15.000.

Szeptember végéig tehát még "régi" árban szerezheti meg bárki az egyesület által nyújtott szolgáltatásokhoz való jogát. Emlékeztetôül: Marosvásárhelyen a Színház téri hivatal hétfôn és szerdán 8-tól 15 óráig, kedden és csütörtökön 8 és 19 óra között, szombaton pedig 8-tól 11-ig áll az ügyfelek rendelkezésére.

A taglétszám növelése érdekében az ACR a közeljövôben újabb akciót indít az iskolákban (fôként a líceumokban) a klub tevékenységének megismertetésével, annak tudatosításával, hogy a diákok a szimpatizáns igazolvány birtokában szüleikkel együtt részt vehetnek az autóklub által meghirdetett kirándulásokon, nyaralásokon, beleértve a Buzau megyei Nehoiu motelnél vakáció idején mûködô iskolás tábort, amelynek programjába go-kart vezetési és autószerelési tanfolyamot is beiktatnak.

A napokban, Puskás Gyôzôvel, a Hahota társulat mûvészeti vezetôjével beszélgettünk az új színházi évadról, annál is inkább, mert a közeljövô kerek évfordulót is tartogat számukra.

Keserû szájízzel zártuk az elôzô évadot. Ugyanis, a volt kft.-tulajdonosunk kitelepedett és magával vitt valamennyi hang- és fénytechnikához szükséges eszközt. Amelyek nélkül egyetlen elôadást sem lehet tartani!

— Hogy léphettek akkor színpadra? Mikor történt mindez?

— Épp az évad vége felé, amikor a közönség amúgy is megcsappan. A színházi évad telje számunkra általában novembertôl tél végéig, tavaszelôig tart... És nem csak vidéken. Hogy a felszerelések?! Hát kölcsönöztünk!

— Anyagi támogatókra nem találtak?

— Próbálkoztunk többször, több helyen is. Kevés eredménnyel. Magyar ember részérôl különösen ritkán!

Tavalyelôtt is két román vállalkozó tette számunkra lehetôvé a Válás angol módra címû vígjáték bemutatását. Holott egyikük sem látott egyetlen Hahota-elôadást sem! Ha jól emlékszem, akkoriban tizenegy vállalkozót kerestünk fel ez ügyben. Másik gondunk abból adódott, hogy távozott a társulattól két alapemberünk: Botos Ariel és Ötvös Borbála, majd Cseke Péter ment át a Figurához. Szerencsénkre, pótlásként, jött egy nagyon tehetséges fiatalember Székelyvajából. Aki saját költségén utazik a próbákra. Végül csak sikerült Szombat János, a Coris Kft. igazgatója személyében támogatóra találnunk, aki óriási pénzösszeggel segített ki bennünket.

Nôi kíváncsiság csupán(?)

— Rá kérdezünk erre az "óriási"-ra!

— Túlzásnak tûnhet a jelzô, ám Szombat úr vállalta, hogy visszavásárolja számunkra a hiányzó teljes technikai berendezést. Sôt, olyat, amilyen nekünk nem is volt: fényorgonást! Meg sem tudjuk köszönni gesztusát!

Saját épületük nincs...

— Elég mostohák a körülményeink ilyen szempontból is! A Kultúrpalota nagytermében játszunk, az R-klubban próbálunk és a Grivita utcában tárolunk-raktározunk...

— Önerôbôl létezünk úgy, ahogy tudunk.

— A tájolás kapcsán: Mutatozik-e vidékenként arra igény, hogy a társulat vissza- visszajárjon?

— Tulajdonképpen a tájolásból élünk. A Kultúrpalota nagytermét elég nehéz megszerezni. Havonta két- három alkalommal esetleg. Viszont Marosvásárhely nem is igényelne annyi elôadást, hogy mi abból létezhetnénk. Tájolókerületünk ezért nagyon nagy! Az évek folyamán a megyében szinte mindenütt megfordultunk már. Ide értendô a Székelyföld is: fôleg Csíkszereda, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Székelykeresztúr... Ahova évadonként általában négyszer térünk vissza. A közönség nagy szeretettel fogad mindig! A mi megyénkben különben 35-40 olyan helység adott, aho következetesen fellépünk. Vidéken ezt nagyon igénylik, egyrészt, mert a nagyszínházak már nemigen tájolnak.

Szerdán évadnyitó elôadását tartotta a társulat.

— Pillanatnyilag nyolctagú a társulat. Októbertôl pedig visszatér egy régi színpadi társunk is. Sajnos, kevés a férfiszereplônk. Mindez nagyon fékezôleg hathat, mert néha épp emiatt nem foglalkozhatunk bizonyos darabokkal. A tájolás is szempont, mert mikrobusszal utazunk — nyolcnál többen fel nem férünk rá —, plusz a technikai berendezés, kelléktár és egyebek...

— Eddig is dolgoztak hivatásos mûvészek segédletével. Gondolok itt beszéd- és énektechnikára, színpadi mozgáskultúrára például... Nem ódzkodnak ettôl a profik?! Mármint a szakmai támogatástól.

— Ez rendkívül fontos számunkra! Nagyon sokat tanultunk Nagy Istvántól és Nagy Jóska bácsitól. Nagy István soha vissza nem utasított! Évente legalább egyszer rendez is. Jóska bácsi még "be is ugrott" közénk a színpadra... Az új évad?! Az említett okok miatt, sajnos, új darab bemutatójával késni kényszerülünk. Egyelôre beugrató próbákkal foglalkozunk. Felújítjuk régebbi elôadásaink némelyikét. A szilveszteri kabaré már teljesen új produkció lesz. És ha minden úgy alakul, mint szeretnénk, az évad vége felé a nagyváradi színház volt igazgatójával, Szombati Gille Ottóval dolgozunk majd együtt egy frappáns, mûvészileg igen igényes darab-, az Álomvakáció címû vigjáték színrevitelében.

— És ami a társulat életében az említett ünnepi eseményt jelenti?!

— Jövôben 15 éve, hogy megalakult a Hahota társulat.

Erre a tényleg ünnepi alkalomra Hahota-napokat rendezünk, melynek során, egy héten át, estérôl estére újabb, illetve régebbi darabokkal várjuk nézôinket. Woody A. Játszd újra, Sam! címû darabjának akkorra kerül majd sor a 150. elôadására...

1635. november végén I. Rákóczi György, Erdély fejedelme hadiszemlét tartott Marosszéken. Ez alkalomból összeíratta a települések és társadalmi rétegek rendjében a hadköteles székely családfôket, fiútestvéreiket, sógoraikat, fiúgyerekeiket és unokáikat. A katonai szolgálatot teljesítô marosszéki férfilakosság legrészletesebb összeírása ez az egész XVII. századból. Teljes szövege most jelent meg elôször nyomtatásban. Nélkülözhetetlen e kaidvány mindazok számára, akiket családjuk, ôseik, szülôfalujuk, városuk és egyáltalán a székely történelem érdekel. A kötet nem hiányozhat egyetlen székelyföldi település és egyházközség könyvtárából sem.

A Székely Oklevéltár V. kötete megrendelhetô az Erdélyi Múzeum Egyesületnél (cím: 3400 Kolozsvár, Iuliu Maniu u. 5. sz., 3. emelet, Societatea Muzeului Ardelean), ára 60.000 (hatvanezer) lej plusz postaköltség.

A kiadvány kis példányszámban jelent meg, rendelje meg, amíg kapható!

Ez van!

Jól tudjuk, a szentnek maga felé hajlik a keze. Tények bizonyítják: a Túlboldog pátriárka is csak magára gondol, ha érdeke úgy kívánja. Neki aztán most sikerült elintézni, amit másnak még eddig soha. Hogy nem minden román igazi román. Csak az ortodox vallású. Igaz, a kormány jó ideig vacillált, hogy az új kultusztörvényben hogyan fogalmazzanak. Egyáltalán erôsítse jogszabály egyértelmûen, hogy nemzeti egyház az ortodox vagy nem? Lett is ebbôl bonyodalom és mérhetetlen sértôdés. Az ortodox egyház feje nem mutatott semmilyen hajlandóságot, hogy felszenteljen egy újonnan épített templomot, ahová magasrangú kormánytisztviselôk is hivatalosak voltak. Inkább sztrájkolt, levelet írt, tiltakozott minden fórumon. S ha a miniszterelnök idejében nem gazsulál nagy ijedelmében, bizonyára a kiátkozás sem marad el... Elmaradt. Hogy aztán újságban, tévében nagyokosok napokig magyarázzák, hogy az ortodox egyház miért a nemzeté, és a többi nem az. Mert az ortodox vallás a nemzet lelkiismerete, amely együtt született a néppel. Így mondják. Miközben azokról, akiket a román nemzetbôl kirekesztenének, szót sem ejtenek. Pedig a görög katolikusok, akiket megint lenéznek (egyébként nem elôször és valószínûleg nem utoljára) többet tettek mindazért, amit ma ebben az országban nemzetinek neveznek. Hiszen a román nemzetállam kigondolása csakis a görög katolikus püspököktôl származtatható, és nem mástól. Ez történelem. Amire, úgy látszik, nem mindig muszáj emlékezni.

Fordult a világ; ma az ortodox egyház képviseli a nemzetet, a többi meg nem. Kisajátítás történt, úgyhogy a felekezeti megbékélés üres szólam csupán; ha van közöttük, amely kizárólagosan elôbbrevaló a többinél. Egy vallás a kivételezett, a szeretett, a feljebbvaló. Mintha nem létezne lelkiismereti szabadság, hamarosan törvény szabja meg a különbséget, hogy ki mit ér, ha másmilyen templomban imádkozik.

A katolikusok, a reformátusok, az unitáriusok, a zsidók és a muzulmánok hihetik, hogy Isten elôtt mindenki egyforma. Csak éppen van, aki alacsonyabbrendû, és van, aki nem az. Mert bizonyos nemzeti érdek úgy kívánja. És nem veszik észre, hogy mennyire értéktelenedik a szó, a fogalom és minden, amit belemagyaráznak. Nemzeti az út, amelyet jármûvek koptatnak, a nyelv, az iskola, a rádió, a televízió, nemzeti a pártok többsége és a politika. S akkor egyetlen vallás miért ne lehetne az? Ha annak csak az a köntös hiányzik. Jól mondja, aki mondja, amikor valahol mindig minden nemzeti színben tündököl(ne), akkor semmi nem az ami, vagy csak úgy, hogy nem is számít.

Vélemény

Az emberek, de a népek, nemzetek között ma is — kikben többé, másokban kevésbé — megtalálható a becsületrôl alkotott pozitív, illetve negatív felfogás vagy megnyilvánulás. Vannak társadalmak, melyeknél az adott szó törvényerejû, törvényértékû, és vannak olyanok, melyeknél a rendeletnek, törvénynek sincs ereje, értéke, hitele, foganatja.

A Népújság augusztus 24-i számában a Tisztázzuk a tisztázatlant címû cikkemben arról tájékoztattam a megye és Erdély magyar, református népét, hogy a Oktatásügyi Minisztérium 1999. évi augusztus 2-án kelt 4168-as rendelete szerint, melyet a miniszter, két államtitkár, három vezérigazgató és egy igazgató írt alá (micsoda állami hatalmasságok) Marosvásárhelyen, a Bolyai utca 3. sz. alatt, a Bolyai Farkas Líceum — volt Református Kollégium — épületében létrehozza (se înfiinteaza) az 1999/2000 iskolai évvel kezdôdôen a Református Teológiai Líceumot.

Nos, a kedves olvasót, aki ezt a rendelkezést, hírt örömmel fogadta, most arról kell tájékoztatnom, hogy az említett rendeletet ugyanaz az Oktatásügyi Minisztérium az 1999. szeptember 14-én kelt 4418-as rendeletével visszavonja (se revoca), melyet a miniszteren kívül két államtitkár (Kötô József nem írta alá), egy fôtitkár (secretar general), két vezérigazgató és két igazgató írt alá. Az aláírók között három olyan név szerepel, akik az 1999. évi 4168-as számú rendeleten nem léteztek.

A rendelet hivatkozik a megyei tanfelügyelôség felterjesztésére is.

Mint 1970-ben, 1990-ben is a helyi, személyi érdekek újra azonos síkon mozogtak a helyi és központi politikai érdekekkel, elképzelésekkel.

A Népújság szeptember 18-i számában olvasom, hogy az államfô és a magyar egyházi vezetôk tárgyaltak (vajon már hányadszor) a kommunista állam által elkobzott egyházi javak visszaadása ügyében és hogy "az elnök bízik az elvárások megoldásában". Rafinált fogalmazás.

Érdekessége ennek az egész visszaadási "küzdelemnek", hogy míg az elvétel egyik napról a másikra, egy rendelettel megtörténhetett, addig a visszaadást már tíz éve csûrik- csavarják, húzzák, nyúzzák és csak töredékét is sajnálják visszaadni 50 évi használat, hogy ne mondjam bitorlás után. Mi, kárvallottak, annyiszor becsapottak és kijátszottak, miben bízhatunk? Az államvezetôk, törvényhozók, végrehajtó szervek és haszonélvezôk becsületében? A magyarság bizalma 80 év óta csalódottságon, becsapottságon alapszik, miként azt legutóbb, most, a Református Kollégium esete is eklatáns módon igazolja. Lehet-e egyáltalán bizalmunk egymásban, együttélôkben, magyarjainkat is beleértve? Szerintem csak a Jóistenben!

Jézus szavaival zárom eme csalódottságot tükrözô soraimat: "Jaj a világnak a botránkozások miatt. Mert szükség, hogy botránkozások essenek, de jaj annak az embernek, aki által a botránkozás esik." (Máté 18/7).

Úgy, ahogy évtizedeken keresztül, sok egyéb mellett, voltunk magyarul beszélô románok, miért ne lehetnénk katolikus, református stb. templomokba járó ortodoxok? Sokat elviseltünk, ez már csak hab lenne a tortán. Nem értem, hogy akkor, amikor az ország politikailag, gazdaságilag és erkölcsileg is ott tart, ahol, a meglévô számtalan nyomorúság mellett, miért kell szítani a vallási ellentéteket is? Úgy látszik, hogy egyeseknek nem elég az ortodox—görög-katolikus viszálykodás, értésünkre kívánják adni, parlamenti kinyilatkoztatás útján is, hogy a hegemóniára vallási téren is igényt tartanak. Úgy gondolják, hogy az etnikai hegemóniát az alkotmány bevezetô mondata, tk. államunk meghatározása már törvényesítette, jó lenne, ha a vallásit is törvényesítené. De facto jelen van már évtizedek óta (lásd az Erdély-szerte gombamódra szaporodó ortodox templomokat), szükséges megerôsíteni de iure is. Megtörtént!

A gubanc csak ott van, hogy ha egy definíció hamis, a ráépülô, a vele magyarázható következtetések is hamisak. Ezt a tudományok már sok esetben bizonyították (pl. geocentrikus-heliocentrikus világkép). Sajnos, körömszakadtáig ragaszkodva a nemzetállam idejétmúlt meghatározásához, kijelentve, hogy ez nem képezheti vita tárgyát (!?), minden ezt követô fejezet, paragrafus, cikkely ennek igyekszik megfelelni. Ha a nemzetállam definíció a kontinuitás-elméleten alapszik, és ha ezen az elméleten repedések vannak, akkor a nemzetállamra hivatkozó fejezeteken, paragrafusokon, cikkelyeken is repedések vannak. A nemzeti vallás a nemzetállammal szemben nemcsak a más nemzetiségûeket, de a más vallású románokat is másodrendûekké fokozza. Az, hogy a miniszterelnöktôl kezdve minden nemzetvallást hirdetô siet kijelenteni, hogy a más vallásúak egyenlô jogai jottányit sem csorbulnak, felveti a kérdést, hogy miért volt egyáltalán szükség a törvényesítésre? Hogy feleljek is, pl. azért, mert a privilegizált vallás bôvebb anyagi támogatásra tarthat igényt. Vagy, ha az olvasó elviseli, van egy eszement tippem is: ahol a más vallásúak száma nem éri el a 20%-ot, ott ezek is járjanak ortodox temploma. Multikultúra mellett multireligie! Nem?

Manapság, amikor Írországtól Kelet-Timorig etnikai és vallási konfliktusok (vagy a kettô együtt) szedik áldozataikat, a lemészároltak és a földönfutók száma már csak milliós nagyságrendben fejezhetô ki, mi is csatlakozni kívánunk ehhez a "divathoz"? Miért ne tennénk, amikor az EÁ elnöke is, mint a nemzetiségi kérdés "példaértékû" megoldóit állít a világ elé. Addig, amíg nem gyilkolnak halomra és nem ûznek el otthonainkból bennünket is, amíg a hatalom felszámolásunkra a csendes elsorvasztás politikáját választja, tekinthetô-e megoldottnak nálunk a nemzetiségi kérdés? Feleljen rá az olvasó! Mert mit mond a hatalom pl. egyetem-ügyben? Azt, hogy létesülhet akárhány önálló magyar egyetem, a magyar állam támogatásával is, de ezek akkreditálása a román állam dolga. Magyarul, hogy ezeknek a diplomáit elismerjék, esetleg külföldön is, azt a román állam dönti el. Akik látták, igazolhatják azt a mefisztói mosolyt (vigyort), aminek kíséretében a koalíciós közlekedésügyi miniszter a fentieket kijelentette (Tuca- mûsor). Mit várjunk akkor Gavra úrtól (és társaitól), aki hazánkban az ortodox hívôk számát több mint 95%-ban jelöli meg (TELE 7-ABC)? Ebben mindenképpen lenniük kell nem román nemzetiségûeknek is, ha igaz, hogy ezek közel 15%-át teszik ki az összlakosságnak. Ezúttal kérem az ortodox vallású magyarokat, hogy jelentkezzenek! Nem egyébért, csak hogy hozzuk ki közösen azt a 95%-ot, mert ha csak a 7%-nyi magyarságot vesszük, akkor is 102% jön ki, ami már az anyagmegmaradás törvényét is megkérdôjelezi, mert azt jelenti, hogy többen vagyunk, mint amennyien vagyunk! És ebben még nincsenek benne a más vallású többi nemzetiségek, de a görögkatolikus románok sem. Hogy mire képes egy 2500 éves kultúrnép?! Egyenesen fantasztikus!

Tovább kérdem, hogy akkor miért ne folytatnánk azt a hímestojás politikát (kívül ékes, belül rémes), ami több mint 250 éven át eddig bevált. Az, hogy két világháborút nem azon az oldalon fejeztek be, amelyiken elkezdték (még a '48-as szabadságharcot sem!), mit se számít. Az, hogy a román hadsereg 1918 óta már kétszer fosztogatta Budapestet, és '56-ban sem rajta múlott, hogy ne tegye ugyanezt, hogy a "De la Prut pâna-n Tisa" transzparensek 1990 tavaszán Marosvásárhely utcáin is megjelentek, senkit nem gátol abban, hogy Magyarországot vádolja határrevíziós törekvésekkel.

Mindenkori hatalmasaink, a XVIII. századtól kezdve nem azon ügyködtek, hogy az akkor induló európai ipari forradalomnak legyünk tevôleges résztvevôi és kiteljesítôi, hanem azon, hogy minél kerekdedebbé tegyék azt a szép cipót, itt KK-Európában, amit hazánknak nevezünk. És sikerült! Még K- ÉK, esetleg Ny felé lehetne csinosítani valamicskét, hogy kialakuljanak a természetes határok, de egyelôre így is jó. Ezt védjük körömszakadtáig nemlétezô támadókkal szemben. Közben, vagy nem vettük észre a nagy elfoglaltságban, vagy nem is akartuk észrevenni, hogy Európa elhúzott mellettünk/felettünk. Ezért vagyunk gazdaságilag ott, ahol vagyunk. Olyan befektetések után kapkodunk, mindent latbavetve, mint a K—Ny-kôolajvezeték, mert ezen nem lehet veszíteni. Képzeljék el, hogy Konstancától Kürtösig hány helyen lehetne megfúrni. Még kicsiny nyugati szomszédunk is sokkal szerényebb természeti adottságokkal, megfogyva bár, de elôttünk áll az áhított ajtókon belépni igyekvôk sorában. Ô is foglalkozhatott volna a saját cipója megtartásával vagy gömbölyítésével, de nem tette. Ha zsemlényi nagyságúan is, de elônyben van. Ha sikerülne neki gerincroppanás nélkül, végre a gyôztesek oldalán befejezni ezt az indítófélben levô összeurópai integrációt, az ôk elégtételébôl hátha cseppenne nekünk is valami. Úgy legyen!

Anyanyelvünk

Mindennapi beszédünkben a nyelvhelyességi kérdések figyelembevétele mellett fontos szerepet tölt be a szavaknak és szókapcsolatoknak könnyû kiejthetôsége, azaz a jóhangzás. Hivatalos iratokban, a sajtó nyelvében még megbocsátható a jóhangzás követelményének elhanyagolása, az élôszóbeli közvetítésekben (elôadás, rádióhír, televíziós riport, film) azonban a jóhangzás mellôzése súlyos hibának tekinthetô.

A jóhangzásnak szerepe volt nyelvünk alakulásában is, hiszen a kiejtés könnyebbé tételére mindig megmutatkozott bizonyos törekvés. Az idegen nyelvekbôl kölcsönzött szavakban elôforduló mássalhangzó-torlódást nyelvünk igyekezett megszüntetni. Így például a szláv nyelvbôl kölcsönzött brat a magyarban barát-tá, a latin schola iskolá-vá szelídült. De érvényesült nyelvünkben az a törekvés is, hogy bizonyos szavak egyhangúságát is megszüntessék. Így például egyes igekötôs szavakban a fel- igekötôt a föl- alakkal helyettesítjük (a felemelkedik helyett fölemelkedik változatot használjuk). A fényljék, sínyljék nehezen ejthetô felszólító módú igealakot úgy kerüljük el, hogy más szerkezetet használunk helyettük. Ilyenszerût: fényes legyen, csillogjon; sínylôdjék, senyvedjen.

Kerülnünk kell a ragoknak, képzôknek egy mondatban való fölösleges ismétlôdését. Rosszul hangzanak az ilyen birtokos szerkezetek. Pl. "Ennek az embernek a küzdelmének az eredménye, hogy ..." Rosszul hangzik és olykor komikus hatást kelt a hasonló, illetve azonos hangzású szótagoknak, szóelemeknek a szóhatáron való ismétlôdése is. Pl. állítsa csatasorba; alapjává vált. Néha még a nevekben is zavaró az ilyen szótagismétlés: Gábor Borbála, Csinta Tamás, Baka Katalin.

Írás közben nem is gondolunk arra, milyen nehézkes az s kötôszó kiejtése két mássalhangzó között: rizs s burgonya; hús s zsír; halász s vadász. Ilyenkor s helyett írjunk és mondjunk inkább és kötôszót. A jóhangzás ellen elkövetett vétség az is, ha prózai mondataink vége rímszerûen összecsendül. Pl. Mire elôkerült, az arca földerült; Mindnyájam ünneplôbe öltöztek, s szó nélkül elköltöztek.

A mondatok összefûzésében is véthetünk a jóhangzás ellen. Eléggé él némelyek tudatában az a "babona", hogy a magyar nyelv csak a rövid mondatokat kedveli. Hogyha ezt a vélekedést követnôk, a csupa rövid mondatokból szerkesztett írásmû felolvasva kellemetlen zakatolásként hatna. Arra mindig gondosan ügyelnünk kell, hogy mind rövid, mind hosszú mondataink jól áttekinthetôk és könnyen kimondhatók legyenek. Különösen akkor legyünk nagyon óvatosak, amikor hangos felolvasásra szánjuk szövegünket.

Az erdôk irtását akkor kezdték el, amikor államosították az erdôt. Most fejezik be a végpusztítást, amikor egy részét visszaadták a tulajdonosoknak. A gyümölcsfák esetében sem jobb a helyzet. Ott nem kiirtják a fát, hanem leszedik a gyümölcsöt. Így az erdô, gyümölcs, szôlô a megsemmisülés felé halad, még a sáncok, utak is. Legyen több árvíz, dudva, vadvirág, csak fák ne legyenek. Ezt nem így hitték, csak éppen elôidézték a kollektívek irányzatai. Ma, akinek gyermekei vannak, azok sem gondolnak a gyermekük jövôjére, csak a világ végére, az elvándorlásra. Ezért pusztítanak. Amit elrontottak a múltban a földek, erdôk, szôlôk és gyümölcsösök dolgában, az ma tovább halad a megsemmisülés felé. Egy diófát még elültet ma is egy-egy nagyapa, de az egész társadalmat nem tudja a helyére tenni. Különösen akkor nem, amikor törvény adta lehetôségek vannak a káoszra azzal, hogy nincsenek törvények. Hogy mi lehet ezzel a cél? Így mindenki úgy pusztít, ahogy azt magának megengedi. Sokan áldoznának pénzt, munkát, idôt, ültetnének, gondoznák a fákat és környékét, de annál nagyobb lenne a garázdálkodás. Aki soha egyetlen fát nem ültetett, annak nem fáj a pusztítás, aki pedig sokat ültetett, az vagy nem él, vagy elfáradt a hiábavalóságban. Ereje sincs, egyetlen kívánsága egy szál cserefa a sírjába, a koporsója alá. Lehet, hogy ezt sem kapja meg, mint ahogyan az én családom sem kapta meg. Nem lehetett, pedig minden ôsöm csak ültetett. Maholnap annyi fa sem marad, hogy a falvak elláthassák magukat. A gáz is kifogyhat egyszer. De nézzük meg a kereseti forrásokat. A mai társadalomnak az állástalan fiataljai gondolkozhatnak, hogy mihez kezdjenek, amivel jövedelemhez juthatnak. Ilyen forrás lehetne a gyümölcstermesztés. Itt is hiba esett, mivel sokan nem ismerik az enyém-tiéd fogalmát. Ezt látjuk az élet minden területén: "Csak az szégyell, aki szégyellni tud". Sajnos, gyakran elfelejtik ezt az egyszerû fogalmat. Ezért van aztán az is, hogy akik behoznák a közelmúlt hiányosságait, szívesen próbálkoznának az erdô, gyümölcsfák telepítésével, azok sem teszik. Miért? Mert nem akarnak bosszúságot maguknak. Látják, hogy elég gyakran a mások szekerére és a zsákjába kerül a termés. Hisz látjuk, hogy a leggyorsabb jövedelmi forrás a mások megkárosítása.

Még pillangót kergetô gyermekek voltunk, amikor ízlelgettük a nagyszüleim kertjében a zamatos gyümölcsöket. A szomszéd kertbe be sem pillantottunk, tán nem is volt ott szomszéd, csak az iskolaudvar. Innen és a mezôrôl — ott is sok szilva- és diófa volt — vitték a fiútestvéreim a csemetefákat és beültették az egyik földünk szélét, amit soha neg sem kóstolhattak. Egy másik földünkbe a bátyám szôlô-, dió- és barackfákat ültetett. Nem nagy örömére. A kollektív gazdaság kidobatta a szôlôt, eltüzelték a dió- és barackfákat. Tehették, nem ôk dolgoztak meg érte.

Ültess fát! Ezért meg se tanulhatták. A munkásembernek nincs ideje, hogy ôrizze a fákat, egyeseknek bôven jut idô, hogy leszedjék a gyümölcsöt. Hogy lehetne ezt megôrizni?

Nagyapám nem ôrizte a fákat, mert akkor volt szégyen, volt törvény, volt gyümölcs. Akkor ismerték a tízparancsolatot: Ne lopj! Ami a másé, ne kívánd! Ezt a jó magyar közmondást: "Mit hová nem tettél, kincset ne keressél!" A mai ember nem hallja, hogy "Ne bántsd a fát! Fiatalkorodban ültess, hogy öregkorodban szedegess!" Ez lenne a jövô demokráciának az útja!

Kali Ágnes

Élt Szovátán egy eléggé közismert tanító-tanár, Szabó Mihály, akit diákjai "édesanyanyelvünknek" neveztek. Nem csak nemzedékeket nevelt, tanított ékes-édes anyanyelvünkre, hanem többek között szavalt, irodalmi esteket szervezett és fôleg színdarabokat rendezett. Rendezôi minôsítését továbbképzô tanfolyamon megerôsítették. Szováta — Sóvidék, Felsô Nyárádmente, Kisküküllô mente népe ismerte nevét az általa rendezett és többnyire benne fôszerepet játszó színdarabok által, mint: A botcsinálta doktor, Pillangó, Lúdas Matyi, Fehér Anna, Úri muri, buborékok, Ingyenélôk, Az elveszett levél, Zûrzavaros éjszaka, Dollár Papa, Fecskeszárnyú szemöldök, Vízözön elôtt, A revizor, A bûvös szék stb., na meg végül Svejk.

1968 tavaszán, a felújított Munkásklub avató ünnepségére, erôt, anyagiakat nem kímélve, J. Hasek Svejk, a derék katona c. regénye színpadi változatának bemutatását tûzte ki célul, s az elismerésre méltóan sikerült is. A nyilvános fôpróba, a bemutató, majd az újrajátszás elhozta, mind neki, mind a színikör tagjainak a siker, a vastaps örömét.

Pártunk és kormányunk alázatos híve, a szakszervezet, úgymond "finanszírozta" az elôadások költségeit. (Az elsô három elôadás után a tiszta jövedelem több mint 15.000 lej volt, 1968-ban!) A tervek szerint kiszállások következtek. Felsôsófalván volt az elsô. A következô meghívás Korondról érkezett.

A bemutató után négy héttel, egy szombat estére hirdették Korondon a Svejket, s utána bált. A nehezen kikönyörgött autóbusz, meg a színfalakat szállító teherautó idejekorán megérkezett. Sötétre begyûlt a közönség, s kisebb-nagyobb zavaroktól eltekintve, nagyon élvezte az elôadást. Aztán következett a bál. Éjfél körül az "aktorokat" mozgani kellett a hazaindulásra, mert másnap Szovátán — közkívánatra — ismét szerepelni kellett. Az autóbusz elindult, de a színfalakat szállító teherautó eltûnt, s a két kellékes- díszletezô hiába is várt rá. Csak reggel felé vergôdtek nagy nehezen haza. Bár az induláskor a jelen levô szakszervezeti elnök megígérte, hogy délutánra a színfalak Szovátán lesznek, az elôadást el kellett halasztani, mert mégsem sikerült azokat elszállítani. "Az elôadás technikai okokból elmarad, de a jegyek a három nap múlva tartandó elôadásra érvényesek." Két nap múlva az egyik szereplô tragikusan elhunyt, belefulladt a Mogyorósi-tóba. Ez is ok volt a további elhalasztásokra, elmaradásokra. Valakiknek nem tetszett!

Többet nem volt Svejk. Szabó Mihály többet nem rendezett felnôtteknek színdarabot. Rendezett irodalmi esteket — Ady, Arany, Petôfi, Áprily (ezt is betiltották) —, megemlékezéseket. Diákjainak színpadra írta és rendezte Áprily Álom a vár alatt c. elbeszélô költeményét. De fôleg a tanítással, neveléssel foglalkozott (több, általa felkészített diák felvételizett sikeresen tanítóképzôbe, fôiskolára, egyetemre). Szeptember 24-én lenne 75 éves!

Ifj. Szabó Mihály, Szováta

Örök emberi kérdés, kívül maradni a bárkán — hitetlenül, a világ örömeinek szentelve életünk —, vagy belül élni, Isten kegyelmében és megtartásában.

Bár mindannyian ismertük a szentírás alapján Noé történetét, a mezôpaniti ifjaknak köszönhetôen, audíciót és vizuálist egybeköt