Amerikai szakértôk a hét végén jóváhagyták egy román kôolajvezeték tervét, amely Konstanca kikötôjét kötné össze az olaszországi Trieszttel. A "megvalósíthatónak és biztonságosnak" minôsített elképzelést az amerikai kormány is támogatja.

— Az Egyesült Államok érdekelt abban, hogy segítse Romániát fontos energiafolyosóvá válni — idézte James Rosapepe bukaresti amerikai nagykövetet a Rompres hírügynökség.

A vezetéken Kaszpi-tengeri olajat szállítanának Nyugat-Európába Románián, Magyarországon és Szlovénián át. Az Egyesült Államok korábban egy Törökországon át vezetô útvonalat is támogatott, de nem talált hozá nemzetközi támogatást — emlékeztetett a Dow Jones hírügynökség.

Az amerikai szakértôk szerint a vezeték 2002-ben kezdhetne mûködni, és tíz éven belül a kapacitása elérhetné az évi 47 millió tonnát.

A Kaszpi-tenger medencéjébôl származó kôolajat Európába vezetô új szállítási hálózatok kiépítése 4 milliárd euró értékû befektetést igényel, melyet a célországoknak kell kiadniuk — nyilatkozta az Inogate-program romániai kezelôje, Faouzi Bensarsa.

Románia létfontosságú szerepet játszik a Kaszpi-tenger kôolajútvonalának kirajzolásában, geostratégiai elhelyezkedésének, gazdasági infrastruktúrájának és humán potenciáljának köszönhetôen — folytatta Bensarsa, majd újra biztosította a konferencia résztvevôit az Európai Unió támogatásáról az elôterjesztett javaslatok gyakorlatba ültetésében.

A Kaszpi kôolaj már bejutott a nemzetközi piacokra, beleértve az európait is, a kelet-európai lehetôségeknek, és fôként a konstancai terminálnak köszönhetôen. Így idén a perspektívák kedvezôbbek mint tavaly — mutatott rá Bensarsa.

— Annak ellenére, hogy Románia versenyképes energetikai rendszerrel rendelkezik, és elônyös geostratégiai elhelyezkedésû, a Kaszpi-tenger kôolajvezeték területén való áthaladását csak úgy biztosíthatja, ha jogkeretét az európaihoz igazítja — szögezte le Radu Berceanu ipari és kereskedelmi miniszter a Kaszpi-tengeri energia Európába címû fórum második napján.

Az energetikai rendszer tekintetében az ipari miniszter közölte: a Petrom Országos Kôolajtársaság privatizálásának elképzelését támogatja, mi több, a többségi részvénycsomag átruházását egy magán befektetôre, annak ellenére, hogy a törvény szerint a részvények 51 százaléka az állam tulajdonában kell hogy maradjon.

Az ipari és kereskedelmi tárca az országos olajtársaság alaptôkéjének 35 százalékos bôvítését tervezi és utólag a társaság privatizálását. Az állam más utakon felügyelheti a társaság tevékenységét, esetleg az ún. aranyrészvény révén, mely a kisebbségi részvényesnek ellenôrzést biztosít egy társaság fölött — mondotta a miniszter.

A tárca továbbá az onesti-i RAFO és a Petromidia háromszakaszos jövedelmezôvé tételét tervezi, melynek elsô lépésében megengednék a csupán finomítást igénylô ügyfeleknek, hogy kôolajjal ellássák a finomítókat.

Második lépésben szakavatott, akár külföldrôl hozott vezetôcsapat tisztbe helyezését tervezik, utolsó szakaszban pedig a társaságok privatizálását.

Jelen pillanatban a szaktárca komoly tárgyalásokat tart török üzletemberekkel a cernavodai atomerômû 2-es egységének befejezésérôl — közölte végezetül Berceanu ipari miniszter.

Az Egészségügyi Biztosító igazgató tanácsa rendkívüli ülésén úgy döntött, a költségvetés kiigazításakor nem ad át egyetlen lejt sem a pénzügyminisztériumnak az egészségügyi hozzájárulásokból begyûjtött alapból, mely összegeket a pénzügyi tárca más célokra kíván felhasználni.

Alexandru Ciocâlteu EB-elnök úgy nyilatkozott: az igazgatótanács döntése teljesen legális a 145- ös törvény és 30-as kormányrendelet értelmében, melyek leszögezik, hogy az egészségügyi alapok kizárólag egészségügyi célokra használhatók fel.

Az egészségügyi szakszervezetek, nevezetesen a Sanitas, valamint a munkáltató szövetségek utcai megmozdulásokkal eltökéltek tiltakozni, amennyiben az egészségügyi költségvetéshez való hozzájárulásokat más célokra fordítják.

Az EB nem intéz kérést a törvényhozó testülethez, mivel a költségvetést a parlament állítja össze, és kizárólag a parlament jogos ezirányú döntést hozni. A pénzügyminisztériumnak válaszolni kellene az egészségügyi biztosító javaslataira, és 40 százalékkal támogatni költségvetését, ahogy ez bármely más országban történik — mondotta Ciocâlteu, aki leszögezte, nem kértek további összegeket, csupán az adófizetôktôl begyûjtött összegek megôrzését. Amennyiben az egészségügyi biztosításokból begyûjtött összegek más rendeltetést kapnak, az Egészségügyi Biztosító képtelen lesz fedezni az egészségügyi szolgáltatások értékét és kifizetni az egészségügyi alkalmazottak bérét, továbbá a számítógépes hálózat sem állítható fel, nem beszélve a székház felszerelésérôl és az alapvetô ellátás biztosításáról.

Az EB-elnök pontosítása szerint az NVA közölte: nem a biztosító költségvetése, hanem a konszolidált költségvetés deficitje érdekli. Ezentúl az EB 330 milliárd lejt kell behajtson az egészségügyi minisztériumtól, az orvosi testület tartozásainak értékét, és további 4000 milliárdot az egészségügyi programok finanszírozására.

Az EB pénzalapjainak más területre való átirányítása veszélyeztetné az egészségügyi biztosítás reformját és az országos biztosító csôdbe jutását idézné elô — szögezte le Ciocâlteu.

Hétfôi telefonbeszélgetésében Traian Decebal Remes pénzügyminiszter biztosította Alexandru Ciocâlteu EB-elnököt, hogy az egészségügyi hozzájárulásokból begyûjtött összegek teljes egészében a biztosítót fogják megilletni és nem találnak ezeknek más rendeltetést.

A kolozsvári székhelyû magyar civil szervezetek üdvözölték a romániai magyar felsôfokú oktatási hálózat kiépítésének megkezdésére tett lépéseket. Az MTI bukaresti irodájához hétfôn eljuttatott nyilatkozatban tíz magyar civil szervezet üdvözölte azt, hogy a romániai magyar történelmi egyházak vezetôi a közelmúltban szándéknyilatkozatot írtak alá egy alapítványi magyar magánegyetem létrehozásáról, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetôi testületei pedig állást foglaltak a kolozsvári központú, önálló, magyar nyelvû felsôfokú oktatás mellett.

"Tudatában vagyunk annak, hogy az alapítványi magánegyetem nem pótolhatja az állami magyar egyetemet és nem menti fel a román államot annak megalapításával kapcsolatos felelôssége és kötelessége alól. A jelen történelmi körülmények között az erdélyi magyar közösség számára létfontosságú hiányszakmák esetében feladata kiegészíteni az állami felsôoktatási struktúrákat" — hangsúlyozta a nyilatkozat.

A dokumentum aláírói (az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, a Bolyai Társaság, az Erdélyi Múzeum Egyesület, az Erdélyi Magyar Mûszaki Tudományos Társaság, a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a Kolozs megyei RMDSZ, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a Kriza János Néprajzi Társaság, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság, a Romániai Magyar Zenetársaság) emlékeztettek arra, hogy a kolozsvári tudományos és mûvelôdési intézmények az elmúlt évtized folyamán részt vállaltak az erdélyi magyar felsôfokú oktatás, tudománymûvelés intézményes kereteinek építésében, színvonalának emelésében. Ezek az intézmények részt kívánnak vállalni a kolozsvári állami és magánegyetemi oktatás szervezésének szellemi és erkölcsi támogatásában, egyben várják minden olyan szervezet csatlakozását, amely e munkában részt tud és részt kíván venni.

Az egyetlen vajdasági magyar nyelvû napilap, a jelenleg sztrájkoló Magyar Szó fô követelését támogatva a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a hét végén mielôbbi döntést követelt a tartományi parlamenttôl a lapot megjelentetô Fórum kiadóház olyan átszervezésérôl, amely biztosítja az újság gazdasági önállóságát és újbóli megjelenését.

Az év eleji sztrájkok után a Magyar Szó augusztus 23-án ismét beszüntette a munkát, elsôsorban gazdasági önállóságot, valamint a féléves bérhátralék kifizetését követelve. A munkatársak többsége pénteken a sztrájk folytatása mellett döntött, noha az újvidéki kiadó vezérigazgatója figyelmeztette ôket, hogy ez állásukba is kerülhet.

A Kasza József vezette VMSZ az MTI-hez a hét végén eljuttatott közleményében többek között hangsúlyozta: a számtalan figyelmeztetés és a lapnál korábban folytatott sztrájkok ellenére a tartományi parlament, mint a Fórum és a Magyar Szó alapítója, nem tette meg a Magyar Szó zavartalan megjelenését biztosító lépéseket és tétlenül szemlélte a Fórum adósságának kezelhetetlen méretûre duzzadását.

Mivel sem a Fórum, sem a Magyar Szó nem dönthet önállóan az átszervezésrôl — ez az alapító kizárólagos joga -, a párt a tartományi parlamenttôl követel döntést. Emlékeztette a testületet, hogy a lap megjelenése nélkül nem érvényesül a vajdasági magyarság alapvetô alkotmányos joga az anyanyelven történô tájékoztatásra.

A VMSZ szerint a kérdés körüli huzavona azt bizonyítja, hogy az alapító részérôl hiányzik a jó szándék. "A vajdasági magyarság nem maradhat napilap nélkül, de az állam sem teheti meg, hogy különbözô okokra hivatkozva kibújjon kötelezettségei alól" — írta a közlemény.

Mint a Magyar Szó munkatársai az MTI-nek korábban elmondták, a lap fô gondját az okozza, hogy a Fórum közös folyószámlájára érkezô bevételeit a kiadó többi, veszteségesen gazdálkodó egysége "felemészti".

(MTI) Alföldi László, Magyarország új kolozsvári fôkonzulja hétfôn átadta fôkonzuli pátensét a külügyminisztérium konzuli fôosztálya fôigazgatójának.

Az eseményen jelen volt Szôcs Ferenc, Magyarország bukaresti nagykövete.

Petre Catrinciuc fôigazgató a külügyminisztérium és a kormány nevében mindenben támogatásáról biztosította a kolozsvári magyar diplomáciai képviselet új vezetôjét.

A megbízólevél átadásával Alföldi László hivatalosan megkezdte tevékenységét Romániában.

(MTI) — A NATO vezette béketeremtô erô (KFOR) hétfôn további 48 órát adott a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) leszerelésének befejezésére, miután az egész éjjel tartó tárgyalásokon nem sikerült megállapodni az UCK gerilláinak jövôjérôl.

Michael Jackson altábornagy, a KFOR parancsnoka hétfô reggel elmondta: a felek nem tudtak megegyezni arról, hogy mennyi fegyver maradhat az UCK helyébe lépô új polgári erônél, a Koszovói Hadtestnél, amelybe a gerillaszervezet tagjainak egy részét is bevennék.

A KFOR és az UCK által június 21-én aláírt megállapodás értelmében a gerillaszervezetnek most vasárnap éjfélig kellett volna befejeznie harcosai leszerelését és politikai párttá alakulását.

Jackson tábornok közlése szerint ô és Bernard Kouchner, a dél-szerbiai tartomány ideiglenes ENSZ- igazgatásának vezetôje azért döntött a leszerelési határidô kedd éjfélig való meghosszabbítása mellett, hogy "elkerüljék a szükségtelen konfrontációt és megôrizzék a megszilárdult biztonsági környezetet". Ugyanakkor tartják magukat a KFOR korábbi nyilatkozatához, amely az új Koszovói Hadtest 200 tagjának engedélyezi oldalfegyver viselését (a vezetôk és a létesítmények védelméhez), továbbá szabályozza az új szervezet felügyeletét.

Az UCK néhány katonai parancsnoka ezzel szemben azt követelte, hogy az ötezer fôs szervezet lényegesen több tagja kapjon engedélyt oldalfegyver viselésére. Hasim Thaqi, az UCK politikai vezetôje azzal távozott a hosszúra nyúlt tárgyalások színhelyérôl, hogy "48 órát kapott" az UCK helyi parancsnokokkal való tárgyalásra.

Jackson tábornok újságírók elôtt leszögezte: Nagyon remélem, hogy Thaqi és az UCK vezetése belátja, hogy ha nem fogadják el a fegyvertartásra vonatkozó elôírásokat, veszélybe sodorják az UCK-tagok többségének és talán Koszovó egészének a jövôjét is.

A koszovói rendezéssel megbízott nemzetközi tisztségviselôk arra törekednek, hogy a Koszovói Hadtest a lehetô legnagyobb mértékben polgári jellegû szervezet legyen. Az UCK számos tagja azonban egy független Koszovó leendô hadseregének magját látja az új szevezetben — emlékeztet a Reuters hírügynökség.

Markó Béla szövetségi elnök politikai tájékoztatójával vette kezdetét szombaton az RMDSZ Szövetségi Képviselôk Tanácsának (SZKT) ülése. Erre azért is szükség volt, mert — mint a szövetségi elnök hangsúlyozta — olyan idôszakot élünk, amikor a valóságot alkalmunk van összevetni az RMDSZ programjával. Az elkövetkezô hetek, hónapok az RMDSZ számára a cselekvés, a végrehajtás, a döntések idôszaka kell hogy legyen. Döntô idôszak prognózisait kell külön- külön és együttesen is elkészíteni. E pillanatban a koalíció programját és az elôttünk álló idôszakot elválasztani az RMDSZ programjától és célkitûzéseitôl nem lehet. Három év telt el, hogy a kormánykoalíció megalakult, ideje tehát a számvetésnek.

A továbbiakban arról tájékoztatta a testületet, hogy a nyarat az ügyvezetô elnökség és a szövetség operatív vezetése az elkövetkezô idôszakra való felkészülésre fordította. Kitért arra is, hogy a parlament elfogadta az oktatási törvény módosítását, ezért egyrészt készültek a törvény alkalmazására, másrészt azonban meddô vitákat folytattak a tanügyi törvényrôl. Az elnök szerint ezt a vitát le kell zárni, mert itt az ideje, hogy az elképzeléseket a valósággal, a koncepciókat a lehetôségekkel összevessék.

A tanügyi törvényt az RMDSZ kormányzati tevékenysége legfontosabb elôrelépésének nevezte, amely számos kérdésben új lehetôséget nyit egyebek között az anyanyelvi oktatásra, új lehetôséget nyit az egyetemi oktatásra, az anyanyelvû felvételire. Ha a törvény megbukik, mindez nem történhetne meg. Elismerte, hogy a törvény korántsem tökéletes, de, mint mondta, alkalmas politikai pillanatban vissza lehet térni ehhez a törvényhez, módosítani lehet. Azonban ebben a pillanatban nem szabad elvonni a figyelmet a fontosabb kérdésrôl, a törvény alkalmazásáról.

A tulajdonjogi törvényeket említve kijelentette: az RMDSZ, a romániai magyarság számára elérkezett az az utolsó óra, amikor a tulajdonkérdést meg lehet oldani. Más országok megoldották, Románia még mindig küszködik vele, s ezzel egyidôben szembesül az integrácó gondjával. Decemberben dönt az Európai Unió arról, hogy kikkel kezdi meg a csatlakozási tárgyalásokat, s nem mindegy, hogy a koalíció hogyan mûködik, s a tulajdonkérdés megoldásától is függ, hogy Románia bekerül-e azok közé, akikkel az Európai Unió tárgyalni kezd. Ezek a törvények azonban nemcsak az integráció szempontjából fontosak, hanem azért is, mert átalakítják az országot, visszafordíthatatlan állapotokat teremtenek. Ezért figyelmeztette a képviselôket, hogy az RMDSZ-nek most már el kell végeznie ezeket az elemzéseket, ki kell dolgoznia a következô idôszak stratégiáját. Kiemelt fontosságúnak nevezte az önkormányzati választásokra való felkészülést, s hangsúlyozta, hogy az 1996-os konklúziókat le kell vonni, s meg kell tenni a korrekciós intézkedéseket. Ennél távolabbi, de ugyanilyen fontosságú célpontként említette meg a parlamenti választásokat. Kijelentette: az RMDSZ- nek nem kell alternatívákat keresnie. A jelenlegi koalíció gyenge, ennek ellenére szolidárisabban tudott fellépni, mint az elôzô idôszakban. Az ellenzék egyre fokozódó nacionalista retorikája is arra figyelmeztet, hogy az RMDSZ számára más alternatíva nincs, mint, hogy ez a koalíció nyerje meg a választásokat. Arra kell tolni a koalíciót, hogy olyan döntéseket hozzon, amelyek visszafordíthatatlanok legyenek. Ezt nevezte a legfontosabb politikai célnak.

Az RMDSZ belsô életének sürgôs tennivalója a tanügyi törvény alkalmazása, mondta, s figyelmeztette a képviselôket: azon kell lenniük, hogy ami ebben a vonatkozásban még megtörténhet az elkövetkezô hetekben, hónapokban, történjen is meg.

Bár napirenden nem szerepelt, szót kért Tôkés László tiszteletbeli elnök, mert mint mondta tájékoztatást és tisztázást akart felolvasni a partiumi, illetve erdélyi önálló magyar egyetem alapítása ügyében. Ebben elmondta, hogy "A Királyhágómelléki Református Egyházkerület alighogy bejelentette a Partiumi Keresztény Egyetem létrehozását, jóindulattal vagy rosszhiszemûségbôl, félreértésbôl, tájékozatlanságból vagy mögöttes politikai szándékból, azon nyomban megkezdôdött a nemes ügy, a rendhagyó intézményalapító kezdeményezés kompromittálása, vagy éppen lejáratása(...). Hasonló fogadtatásban részesült a magyar kormány azon, szinte elôzmény nélküli szándéka, hogy egy - egyházi alapítású - erdélyi magánegyetem létrehozása céljából kétmilliárd forintot különítsen el a külügyminisztérium költségvetésében".

A tiszteletbeli elnök szerint az újságírók és a politikusok egy része, közel két hónap óta a partiumi, illetve erdélyi egyetem megvalósulására, másfelôl a tervezett költségvetési támogatás létrejöttére nézve káros felfogás és közhangulat kialakításán fáradoznak. Az ellenséges érzületû román sajtó megnyilvánulásait természetesnek nevezte, de meglepônek találta a "hazai és anyaországi magyar sajtó és politikai közélet legalább is felemás megnyilvánulásait". Ezután hosszan idézte a Népszabadságot, majd rátért a hazai magyar politikusoknak "a különbözô lapvéleményeknél is meglepôbb és sajnálatosabb, felemás megnyilatkozásaira". Elítélte a Bihar megyei RMDSZ-szervezet vezetôségét, amely a püspök úr szerint, "ahelyett, hogy támogatni igyekezne a partiumi kezdeményezést, a nagyváradi egyetem közismerten nacionalista rektora által "bedobott" félrevezetô nyilatkozatnak engedve, heteken át abban a hiedelemben ringatja a magyar közvéleményt, mintha a nagyváradi román egyetemen a magyar nyelvû felsôoktatás meghonosítására reális esély létezne".

Megtévesztônek nevezte a kilátásba helyezett kétmilliárd forintos költségvetés- támogatásra vonatkozó vezérpolitikusi nyilatkozatokat. Markó Bélát idézte, aki a következôket nyilatkozta:"Én tudok arról, hogy vannak olyan igények, óhajok, hogy ezt a pénzt kizárólag a Nagyváradra tervezett... úgynevezett Partiumi Egyetem alapítására, kifejlesztésére fordítsák", és hozzátette, hogy a magyar kormány képviselôivel tartandó megbeszélésen tisztázni kell, hogy "mire szánják ezt - a kétmilliárdos — összeget". Az RMDSZ tanügyi államtitkára nyilatkozatát sem értette Tôkés László, ugyanis az államtitkár szerint "nincs tisztázva, hogy a felsôoktatási intézmény állami vagy magán formájáról van szó".

A továbbiakban, tisztázás végett, egyebek között kijelentette, hogy a magyar kormány a tervbe vett költségvetési támogatást kifejezetten egy egyházi hátterû erdélyi magánegyetem létrehozására szánja, s azt is, hogy "Nagyvárad, illetve a Partiumi Egyetem soha nem tartott igényt a kilátásba helyezett összeg kisajátítására.

Végül mindezekhez hozzátette, hogy a "román tanügyi törvény magyar tannyelvû állami egyetemi intézmények létrehozását gyakorlatilag kizárja, másfelôl pedig az ún. multikulturális egyetemek elvi engedélyezésével a magyar nyelvû felsôoktatás ügyét valójában tévútra vezeti." Ezért tartja fontosnak "egy egyházi alapítású erdélyi magyar magánegyetem, egy önálló magyar felsôoktatási hálózat létrehozását".

Viszontválaszában az RMDSZ elnöke azt mondta, amit mindig hangsúlyozott, vagyis, hogy a kétmilliárd forintos támogatás ne a viszály forrása legyen, hanem az, aminek lennie kell. Kijelentette, hogy a Sulyok István fôiskolát is mindig támogatta az RMDSZ, erkölcsileg és anyagilag is. A tanügyi törvényrôl elhangzott, hogy jogfosztó, viszont tény, hogy egynéhányat nem, de korlátozó sok kitételt ki tudtak iktatni az 1995-ös törvénybôl. "Ezt is el kell mondani a romániai magyarságnak — folyatta —, akirôl a püspök úr is jól tudja, hogy olyan helyzetben van, hogy például a Partiumból nemcsak egyetemre, de középiskolába is kimennek Magyarországra. Ilyen bizalom van a szülôkben és a gyermekekben." Ugyanakkor visszautasította azt a retorikát, amely újabb reménybomlást okoz a romániai magyar közösségnek. Hangsúlyozta, hogy a tanügyi törvény igenis nyit új lehetôségeket az anyanyelvû oktatást illetôen. Emlékeztette Tôkést, hogy a tavaly Nagyváradon egyetlen szakközépiskolai osztály mûködött, az idén pedig már nyolc osztály indult ugyanott. A Babes- Bolyai egyetemen is több mint 1800 diák tanul magyarul I. éven: 838-an állami egyetemen, 763-an tandíj ellenében, 127-en a második diplomát szerzik meg, 157-en részesülnek távoktatásban. Ebben pedig az RMDSZ-nek is valamelyes része volt, vonta le a konklúziót.

A Bihar megyei RMDSZ is válaszolt Tôkés László véleményére, kijelentve, hogy a szervezet mindvégig nyitott volt, és támogatta az egyetem ügyét.

A szabályzatfelügyelô, illetve az etikai bizottság mûködési szabályzatának vitája, s a vonatkozó dokumentumok elfogadása után a belsôválasztások ügye került terítékre. Nagy Zsolt választási biztos, ismertette, hogy a kiküldött kérdôívek alapján, a területi szervezetek hogyan képzelik el a belsô választásokat. A megyék egy része elektoros választásra szavazott, mások a közvetlen szavazás mellett vannak. Vita kerekedett a jelöltállítás feltételeit illetôen. Néhány megyei szervezet azt követelte, hogy csak az átvilágítás után állíttathassék a jelölt. Kérdôjelek merültek fel az idôtartam, a választások ellenôrizhetôsége, a névjegyzékek összeállítása körül is. Kiderült, hogy egyetlen megyének sincs aktuális, naprakész, az egész megyére vonatkozó tagnyilvántartása. A választási biztos adatai szerint a belsô választások költsége meghaladja az RMDSZ teljes évi költségvetést.

Hosszas, parttalan vita kerekedett az ügyben. Egyesek, türelmüket vesztve azt javasolták, hogy döntsék el, akarnak-e belsô választásokat vagy nem, mert az elektoros választás nem belsô választás. Katona Ádám szerint formális kérdésekrôl folyik a vita, pedig a szervezet demokratikus lényegérôl van szó. Eközben azt állította, hogy az a csoport akar "elektoros játszmába fogni", amely a kongresszuson "csupán 60 százalékot kapott".

A testület nem támogatta az SZKT számának csökkentését sem. Kelemen Atilla képviselô figyelmeztette a képviselôket, nehogy úgy járjanak ezzel, mint a forró krumplival, teszik egyik kezükbôl a másikba, s teszik mindezt a nép nevében. Javasolta: bízzák a megyékre, hogy azok saját költségükre szervezzék meg a belsô választásokat, ahogy tudják.

Ezután ügyrend okán még vagy másfél órán át folyt a vita. A déli szünet után is a belsô válawsztások voltak terítéken. Markó Béla szövetségi elnök szerint a belsô választások szabályzatát módosítani kell, mert a korábban kitûzött idôpont is elsietett volt. Erre leghamarább a jövô év elsô felében, az önkormányzati választások elôtt kerülhet sor. Leghelyesebb lenne, ha a területi szervezetekre bíznák a döntést, hogy közvetlen vagy elektoros módszert alkalmaznak-e. Helyszûke miatt nem adhatjuk vissza a vitát a maga teljességében, néhány elejtett "gyöngyszemet" idézünk a képviselôktôl. Kívánjuk-e, hogy az RMDSZ plurális rendszerben épüljön fel? (Toró T. Tibor); Igazán egyéni jelöltek a platformok lesznek, s nem az egyéni jelöltek. (Tôkés András); Ne keverjük össze a szárnyast a malaccal, s a marhát a juhval! (Mátis Jenô); Meg kell nézni, ki áll pucéran a mérlegre, s ki áll nagykabátban és hócipôben. (Molnos Lajos); Kezdem nem érteni, mirôl szavazunk: tisztségviselôket választunk, vagy belsô szövetségi választásokat tartunk? (Puskás Bálint). Végül meghozták a tegnapi lapszámunkban már ismertetett határozatot.

Takács Csaba ügyvezetô elnök volt kénytelen kérni, hogy térjenek rá az önkormányzati választásokkal kapcsolatos kérdésekre, s hozzák meg a szükséges döntéseket, különben az ügyvezetô elnökség három hónapig nem fog tudni mit csinálni. "Az oly sokat emlegetett magyar közösséget jobban érdekli, hogy ki kerül az önkormányzatokba, mint a belsô választások". Ennél a napirendi pontnál azt vitatták példának okáért, hogy egy esetleges elvesztett választás esetén a vesztes jelöltet kiválasztó RMDSZ- vezetés felelôsségre vonható-e a kudarcért. Demeter János arra figyelmeztette képviselôtársait, ne "dugják el a rossz szervezeteket a jó jelöltek mögé", mert az RMDSZ nem az a kutya, amelyet a farka csóvál!

Markó Béla szerint az RMDSZ kulcsproblémájáról van szó. Az önkormányzati választásokra olyan RMDSZ-t kell teremteni, amely valóban képviseli a közösség akaratát. Meg kell keresni a módszereket, amelyekkel az RMDSZ a közösség által elfogadott polgármestereket és tanácsosokat állíthasson. '96-ban több településen az önkormányzati választások nem voltak sikeresek, s ezért nem a független jelölteket kell hibáztatni, hanem az RMDSZ-t, amely nem találta meg a megfelelô jelöltet vagy nem tudott úgy kampányolni, hogy az ô jelöltje befusson. Ez alól a felelôsség alól nem lehet kibújni. Ott, ahol 50 százalékban vagyunk, és az RMDSZ elveszíti a választásokat, automatikusan mondjon le a vezetés. Vagy erôs RMDSZ-t építünk, amely ki tudja választani a megfelelô jelöltet, meg tudja gyôzni a közösséget, hogy az ô jelöltje a legjobb, vagy mondjon le, mert nem élvezi az illetô közösség bizalmát.

A tanácskozáson határozat született az országos és területi kampánystábok felállításáról. Kimondták, hogy a helyi körülmények figyelembevételével elôzetes választási egyezségek köthetôk, és azt, hogy azokban a közigazgatási egységekben, ahol a magyar lakosság számaránya meghaladja az 50 százalékot, az RMDSZ polgármesterjelöltjének személyérôl kötelezô jelleggel elôválasztáson döntenek.

Az ülés végén interpellációk hangzottak el a kommunizmus üldözöttjeinek kárpótlásáról, az autonómia- statútumok ügyérôl.

A múlt hét végén több marosvásárhelyi lakótársulásnál ismét lezárták a melegvíz- szolgáltatást. Ezúttal nem a gázmûvek szakították meg a földgázszállítást, hanem a szolgáltató Energomur ÖV kezdeményezte a lépést, mivel a fogyasztók tartozásai nem csökkentek.

Pop Tiberiu almérnök, a vállalat termelési igazgatója tegnap mondotta el lapunknak, hogy az elmúlt idôszakban annak ellenére sem csökkentek számottevôbben a tartozások, hogy a cég több közleményben is felhívta a figyelmet rá, ismét megvonja szolgáltatásait a törlesztést elmulasztó nagy adósoktól. Ekkor a legnagyobb összegekkel tartozó tíz lakótársulásnál, amelyek az Unirii, a Tudor, illetve a kövesdombi lakótelepeken mûködnek, elzárták a melegvíz-csapokat.

Az intézkedés eredményeként a társulások fele még a múlt héten tárgyalásokba kezdett a szolgáltatóval. Az Unirii negyedben volt rá példa, hogy kedden zárták el a csapot, szerdán a 209-es számú lakótársulás ügyvezetôje már jelentôsebb összeget törlesztett a vállalatnak, és a tartozás többi részére újraütemezési megállapodást is kötöttek, majd csütörtökön ismét beindult a szolgáltatás. Hasonló megállapodásokat kötöttek még négy társulással, de az érintett tíz lakóközösség mindegyike visszajelzett már a vállalatnak. A továbbiakban folytatják az eljárást a nagy összegekkel tartozó társulásokkal szemben.

A tartozások behajtása egyre sürgetôbbé válik, ugyanis szeptember valószínûleg az utolsó, távfûtés nélküli hónap. Októbertôl, ha az idôjárás is megköveteli, már távhôt is kell szolgáltatnia a vállalatnak, tehát a számlák nagyobbak lesznek, mint nyáron, és ezeket törleszteni is nehezebb. A jelek szerint az adós társulások elszigetelése kezd eredményre vezetni, bár a szolgáltatás megszakítása ez alkalommal is a rendszeresen fizetôk elégedetlenségét, több esetben tiltakozását váltotta ki. Ám más megoldás nincs, mivel ha a vállalat képtelen a maga során törleszteni a tartozásait, akkor ismét a gázmûvek fogják elzárni a csapokat a hónap végén. A tartozások újraütemezésérôl kötött megállapodások szerint az adós társulásoknak tíznaponként kell törleszteniük adósságaikból, ellenkezô esetben újra meleg víz nélkül maradnak a háztartások. Szeptember eddigi napjaiban 700 millió lejjel csökkentek a fogyasztók tartozásai, de ez az összeg még mindig eléri a 8,7 milliárd lejt.

Szintén a múlt héten a központi médiában röppent fel a hír, miszerint a Közmunkaügyi és Területrendezési Minisztérium kezdeményezésére a kormány több száz milliárd lejt juttat a földgáz és a hôenergia ártámogatására. Egyesek már pontos összegeket is tudni vélnek, de lapunknak Pop Tiberiu elmondotta, konkrétumokról egyelôre még nincs szó, értesüléseik szerint a kormány eheti ülésén valószínûleg határozatot hoznak az ügyben, amelynek nyomán a helyi tanácsokon keresztül szubvencionálnák a hôenergia- szolgáltató vállalatokat. Ez lenne a támogatás legcélszerûbb formája. Jelenleg ugyanis a polgármesteri hivatal fizeti az ártámogatást, a helyi adókból. Azonban ezt csak azok "nevében", akik tömbházlakók, hiszen ezekben van távfûtés. Akik házakban laknak, szintén adóznak, de ôket hátrányosan érinti ez az ártámogatási forma, mert pénzükbôl a más fogyasztását támogatják, miközben az ôk életkörülményeik és nehézségeik azonosak a tömbházlakókéval. Ha viszont közvetlenül, a helyhatóságon keresztül bonyolítják le a szubvenciót, akkor megoldható hogy azokat támogassák, akik valóban rászorulnak.

Az ártámogatással kapcsolatos dolgok mellett olyan, egyelôre megerôsítetlen információk is keringenek, miszerint eltörlik az önálló ügyvitelû vállalatok tartozásait terhelô késedelmi kamatokat. Ha ez is valóra válna, az Energomur tízmilliárd lejes fizetési kötelezettségtôl mentesülne. Az év végéig a gázmûveknek egyezmény alapján kifizetendô összegbôl ennyi az adósságok késedelmi kamata. Ennek a felhalmozódása pedig nagyrészt egy, az állami, monopolhelyzetben levô nagyvállalatokat támogató intézkedés eredménye. A szolgáltató vállalat számláját 30 nap alatt kell törlesztenie a fogyasztóknak, csak ezután számolnak rá késedelmi kamatot. Ugyanakkor a gázmûvektôl a vállalathoz érkezô számlát 5 nap alatt kell törleszteni, mielôtt késedelmi kamattal terhelnék, ami anyagilag hátrányosan érinti a szolgáltatót.

Októbertôl, ha lehûl az idô, kezdôdik a fûtési szezon. A távhôvel nem lesz probléma, állítják, bár még nem fejezôdött be teljesen a hôközpontok és a hôenergia- hálózat karbantartása. Még néhány munkálat befejezése van hátra, amit a hónap végéig el is tudnak végezni. Idén tízmilliárd lejt költöttek a hôközpontok és a hálózat karbantartására. Ebbôl többek között kicserélték a Kornisa lakótelepi, a Savinesti negyedi, és a Tudor lakónegyedi 2- es számú hôközpont kazánjait, további fontos munkákat végeztek a Kárpátok sétányon az 1-es számú, és a Budai negyedi hôközpontnál is. Két kazánházat pedig hôközponttá bôvítettek, a meggyesfalvi 3-as számút, és a Cisnadiei utcait. Ez utóbbi munkálatokra azért volt szükség, mert a két kazánházat eddig az Azomures, illetve a Prodcomplex vállalatok látták el, technológiai folyamataikból származó ipari meleg vízzel, amit tevékenységük csökkentése miatt a továbbiakban nem tesznek.

Erdély legszebb évszaka: az ôsz. Egyben a leggazdagabb is, Petôfi szerint viszont a legkönnyelmûbb. "Amit a kikelet / És a nyár gyûjtöget, / Ez nagy könnyelmûen mind elfecséreli, / A sok kincsnek a tél csak hûlt helyét leli."

Számomra minden jelentôsebb epizódja az életnek jobbára ôsszel történt. Ôsz, a betakarítás, a betakarodás évadja. Ôsz, a kezdetek, az elindulások, az iskolák és a szerencsepróbálások ideje. Ôsz, a ragyogás, ôsz a bágyadt napfény, a festôk és költôk gyönyöre; ôsz, a hervadás és a szomorúság, az esô és a köd és a hideg és a halál évszaka. Ôsz – szeptemberi nekiveselkedések, októberi megtorpanások. Novemberi sötétség. Aradi vértanúk, október hatodika. Ötvenhat októbere.

Ôszünk, ôszülésünk. Életünket szüreteli a halál.

Erdélyi ôsz, diákok és szôlôszedôk vigadalma. Áprily muzsikája egy hatalmas festményen, melyet ezer árnyalatú palettáról piktál az Isten.

Árulások a balavásári oldalban. Székely vértanúk ôsze.

Ezredvégi ôsz, romlásaink ôsze.

Szerelmek fojtó füstje. Elszabaduló indulatok. Libák fölszállása, utazás a falu végéig. Kudarcaink metaforái. Utak a kert végéig.

Halottak napja, néma gyertyás tüntetéseink a temetôben.

Tor. Melyet rendszerint ellakunk – jóelôre.

1.

"Heje – huja, lakodalom, / Szüret van a hegyoldalon" – milyen régen hallottam ezt, talán nagyanyám emlegette, mikor egy szombati reggelen a sok készülôdés után végre kinyitottuk a kaput, nagyapám kicságatta a kapun valahogy a fogatot a két lusta tehénnel, a Virággal és a Boglárral, és elindulhatott a ház népe ki a hegyoldalba, szüretre. Ha ezt a szót mondtuk: szüret, mi kizárólag a szôlô leszedését értettük, az olyan kifejezéseket, mint almaszüret, ribizliszüret, málnaszüret csak késôbb, olvasmányaimból csaptam hozzá akkor még igencsak szûkös szókészletemhez. Hogy a lakodalom nem kizárólag esküvôt meg a házasságkötéssel járó mulatságot jelentett nyelvünkben, az is sokkal késôbb világosodott meg bennem, mégpedig a Toldi segítségével; a Budán mulatozó Miklós (miután Bencét, a hû szolgát "elkapta" a temetô mellett az elemózsiával, s az édesanyja küldötte madárlátta cipóban eltörött a kése – arany volt a belé rejtett szelencében) kiált fel széles jókedvében így: Hej, haj, lakjuk el hát a búbánat torát, / Álmos a csaplárunk, igyuk meg a borát. Emlékezetbôl idézek, mert ahol most vagyok, bajos volna elôkapni Arany csodálatos elbeszélô költeményét, itt most bozót van és bogáncs, puszta: nem terem semmi hasznos növény vagy gyümölcs. Ha csak nem számítom ide azt a néhány csenevész szilvafát, amely még dacol a dzsungelként köréje növô vadvilággal, vagy az egyetlen diófát, amely még terem, diója apró és csaknem feltörhetetlen, "kócsos" – így védekezik talán.

Ha el lehet lakni a búbánat torát, hogyne lehetne ellakni az öröm torát is.

A tor az én falum nyelvhasználatában kizárólag halotti lakomát jelentett, de nagyanyám még tudhatta, hogy a hegyoldalban lakodalmat tartottak szüretkor a gazdák, bizonyára merôben mást, mint amilyet mostanság. Ez a "mostanság" két idô tulajdonképpen: az egyik a gyermekkorom mostja, amikor mi is kiszekerezünk a Kapus dombjára, onnan a Hideg határán végig, le egy kis völgybe, melynek túloldalán ott zöldell a szerény szôlôoldal, melyet az emberek lassan és kínnal ültettek be, véres veríték árán. Nagyapámék például Kolozsvárra mentek szolgálni, a pénzt zsebkendô bogjába kötötték, s apránként vásároltak egy – egy darabka földet. Itt az oldalban azidôszerint már három kis nadrágszíjparcellán termett szôlônk.

A másik most 1999 szeptemberének vége, csavargásom a tájban, a tájakban, amelyeket ismertem és még ismerni vélek, az ezredvég erdélyi ideje, a küküllôi, nyárádmenti, marosmenti idô – , melyet hiába szépítenék, nem sikerül, pedig korábban már találtam is egy találónak tetszô versrészletet Veress Miklóstól, így szól: "Áldjunk boroskádat, / hagyjuk a jósdákat: / ókortól fecsegték, / hogy jön a világvég"…Nekem mégis egy kicsit világvég-hangulatom van, bár el kell ismernem, ez egészen elüt attól a fajta gyászos érzéstôl, amit a hetvenes, a nyolcvanas években éreztem, valahányszor hazalátogattam, valahányszor meghívtak ide vagy amoda "szüretre"; akkor azt hittem, illetve inkább csak rettegtem, hogy meghal a falum, az erdélyi falu, az a bölcsô, amely nem csak ringatott, hanem ki is vetett magából, most azonban tudom, tudom: a vég bekövetkezett, a falut elsodorta a szabódezsôi áradat, ami belôle a kollektivizálás utánra, a rendszercserére maradt, az csak a visszavaduló völgyek romantikátlan egymásutánja, a hegy- gyûrôdések szemet fárasztó ködös mintája, a dombok, lankák, dûlôk, rétek és ligetek remegô fantomképe a templomok ceruzahegy-tornyai fölött, ez a világ már csak a harangszóban lebeg még egy kicsit, aztán az elsô józan téli fuvallat kisöpri az ûrbe.

Összezsugorodott a szülôföld, mint a szénné égetett szalonnabôr.

Zanza csupán.

A mában nem szabad tévedni, mégha az amúgy oly emberi is. Ez a falu nem az a falu. Ha mégis folyton átjárogatok egyikbôl a másikba, az én szabadságom. Egy emberöltô távlatából festhetek giccset is, tudom, van vevô erre is. Vannak még, akik így látnák a vidéket: "A vasárnapok. Fehér gallér, fekete kalap, nadrág, fényes csizma, feszülô mellény. Pipásan, büszkén vonul haza a misérôl a gazda, mögötte ringó szoknyában az asszony, a zsibongó népség, bandukoló öregecskék, a Család." Ezt egy

Miniszter írta, szociális és családügyi miniszter. Budapesti újság idézte. Ezt is: "A falu: öntudatos európai létünk egyik záloga."

Bizony. Melyik falu?

Ez, amelyikben járok, le van már robbanva. Elmegyek egy másikba is, az most éledezik. A régi kis falucska mára csak karikatúrája egykori önmagának, annak a rendtartó székely – magyar településnek, amely jól bevett, szigorú szabályok szerint élt, közössége igazi volt, sajátmagát folytonosan ellenôrizve szabályozta mûködését, és hosszú évszázadokon át megmaradt. Zártsága, mint a "kócsos" dióé, óvta a bajtól. Járványok és hordák századolták és tizedelték, minden nemzedékének meg kellett hoznia a maga anyagi és véráldozatát, rendet és hitet váltott a quius regio, eius religio szerint, nyelvet és hagyományt azonban nem. A huszadik század elején olyan lehetett, amilyennek a miniszter úr festi a képen. Aztán jött két világégés, és másodjára is talpra állt volna. De elkapta a keleti pestis, a kolhoz, és végzett vele.

Az oldalban nem muzsikáltak, legalábbis a miénkben nem. Az urasági szôlô máshol virult, közvetlenül a falu és a tágas udvarház meg a park és a gazdasági épületek fölött, mintagazdaság volt, szürkebarát és muskotály uralta, meg a királyleányka, a saszla. Ott igen, azt mondták az öregek, hogy ez igen jó hely volt, mert messzi vidékrôl jártak ide az uraságok, jókat lehetett mulatni. Az öreg uraság kemény kezû, igen szigorú, de igazságos ember volt, ô tette paradicsommá a vidéket, az angolpark sétányain még magam is sétafikáltam, igaz, hogy többnyire mezítláb, akkor már ott fészkelt a kollektíva, az épület korszerûsített szárnyában, ahol a fürdôszobák és a vécék álltak, pálinkafôzô mûködött, kidobott cefréjén disznók híztak, részeg rucák és libák járták a "landarist", majd elhulltak, éjszakai bódorgó kutyák prédájára.

A régiek igencsak megbecsülték Noé vesszejét. Imádtak inni, és tudtak is derekasan. Az "öreg"Apafi Mihályról pletykálja el Apor Péter, micsoda "gabaritja" vala. "Ha innya kezdett az fejedelem, gyakran ivott penig, ott senkinek nem lehetett magát menteni, addig kellett innya, míg kidôlt asztaltól, maga penig egy veder bort megivutt, mégsem részegedett soha el, csak levette fejébôl az bársony kozáksüvegit, s mintha megfáradott volna, úgy gôzölgött ki az feje tetejin az bor ereje, s azután még többet ivutt."

A szüreti muzsikáltatás divatját a szôlôtermô vidéken nem az anyaországba szolgálni ment s onnan hazatért fiatalok hozták be, láthatta nép az "úrtól", ha volt, s ha nem, akkor a birtokosoktól, a bérlôktôl, hiszen azok se mentek a szomszédba egy kis zenebonáért, vagy ha mégis, akkor csak viszonzásképpen.

Szüreti bált egyet láttam, az egyáltalán nem úgy indult, mint a mostaniak. Akkor meghirdették, hogy szombaton lesz a szüret. Nagyapám még emlékezett, hogy másutt a baktert kisbírónak is mondták. Nálunk, talán a szász falvak közelség miatt, következetesen ezt a szót használták a kikiáltóra, a hírvivôre. Mekkorát néztem, amikor egy német újságnak ez volt a címe: Völkischer Beobachter.

Népújság.

Egyik férfiún rajta maradt a ragadványnév: Bakter Jóska. De a gyermekei nem örökölték. Bíróságot könnyebben örökölhetett az ember. Vámosgálfalván ilyen név is volt s talán van ma is: Vótbíró Józsi.

A csôsznek sem csôsz volt a neve. A határcsôsz határpásztor volt, a szôlôcsôsz pedig szôlôpásztor. A juhpásztort, mivel többnyire románok pásztorolták a falu nyáját, nem nevezték majornak, hanem bácsnak. Érdekes módon azonban a régi elnevezés mégis megmaradt a majorbíró nevében, ez volt ugyanis az a választott gazda, aki a tej, a savó, az orda és a sajt méltányos elosztását irányította és a pásztorokat felügyelte. Számadással tartoztak neki, és ô a maga során ugyanúgy beszámolt minden karácsonykor a falunak a munkájáról.

A szôlôpásztor különleges helyet foglal el gyermekkorom emlékei között. Vastag, nyolcfonatú ostora volt, akkorát tudot csattintani vele, hogy ha mellette ácsorogtál, bele is süketültél. Az ostor nyelét cifrán kifaragta, jutott rá ideje bôven. És volt kereplôje is, ezt vitézül forgatta, s menekültek elôle a seregélyek, a szôlôsök legfôbb dézsmálói.

Az oldal alatti réten legeltetve néha lopásra vetemedtünk, hogy megunt száraz kenyerünk mellé szilvánk, diónk, szôlônk is legyen. Azt lestük, merre szól a csôsz kereplôje, merre csattogtat ostorával. Miközben halálra rémítette a madarakat és a kisvadat, a tolvajt ügyesen eligazította; birodalmának melyik részében lehet garázdálkodni egy kicsit. Azért csak kicsit, mert ott volt mellette a kutyája, az pedig rendszerint felfedezett, és nagyon megkergette az embert, ha belefeledkezett a zsákmányolásba.

A lopott szôlô íze jobb volt, ma is itt a számban. Kukoricakóréból, száraz ágakból tüzet raktunk, szalonnát sütöttünk, ettük a szilvát, a szôlôt, tíz lépésnyire csörgedezett a forrás. Ha egy kicsit megkapartuk a füves talajt, "csókapityókát" találtunk, az sülve a legfinomabb eledelnek számított.

El ne felejtsem, ott tanultuk a dohányzást is, elôbb csak újságpapírból sodort cigarettákon, melyek "anyaga" a megszáradt leányhaj volt a kukoricacsôrôl. Angyalhajnak is mondtuk, mert zsengén még ezüstösen szôke volt, álmodozásra csábító.

A rétet beszántották, persze feldúsítani nem lehetett, lecsapolták pedig a kis patakot, de a táj szerkezetét alapvetôen nem sikerült megváltoztatni. Mikor keresztülgázoltam rajta, ismét "puszta" volt. A puszta apáink szóhasználatában még eleven volt, az üresen hagyott telket is így jelölték, és én jártam "a madéfalvi pusztán" is, amely sajátságosan nem Madéfalván található, hanem a Madarasi Hargitán, és nem parlagon hagyott, sík területet jelent, hanem hatalmas legelôrészt , mely a felosztásban a madéfalviakat illette meg. Ugyanúgy más csíki falvak "pusztáin" is jártam kevés havasi kirándulásaim közben.

Ha ma rendeznének szüretet, nem volna, aki leszedje a szôlôt. Nem kell azonban, mert mára nem maradt a falunak szôlôhegye, -oldala. Amikor ezt a régit felhagyta a kollektív gazdaság, már be volt telepítve az új, méghozzá igen alkalmas helyen, az urasági szôlôs meghosszabbításaképp, a gyümölcsös helyén, a Bangarban. Ezt a szót csak akkor fedeztem fel újra, mikor a Baumgarten-díjról olvastam, Babits és József Attila kapcsán. Hogyhát nagyjából minden erdélyi falunak volt egy ilyen gyümölcsöskertje, aminthogy volt tanorokja is, amely elkerített lapályos helyet, faluszéli legelôt, az ötvenes évekre már többnyire inkább csak libalegelôt jelentett, késôbb meg a legtöbb faluban felparcellázták, és odaadták a telek nélküli szegényeknek. Így alakult ki pl. Korondon a falu legszebb, mert legegyenesebb utcája, melyet nem szabdalt százfelé s nem cikkcakkolt ezer irányba az örökösök osztozkodása, a Cigúrnak is becézett (cigányok és urak lakta) utca, a régi postától kifelé még van vagy nyolc-kilenc magyar ház, köztük a Páll Lajosé is, aztán fel a diói betorkollóig, ahol az út a Kebeled patakának hídjával visszaadja magát az országos forgalomnak, csupa-csupa (többnyire módos, csatornakészítô) cigány palotája.

A muzsikások nem kísértek bennünket ki a szôlôsbe. Ott nem szórakozás volt, hanem munka. Délig ugyanis le kellett apasztani a szedést, annyira, hogy egy fuvarral fordulhasson az öreg, s vissza már nem a Felsô Vápához kerengesse a szekeret, hanem az Alsóhoz, ahol közvetlen szomszédunk a másik faluba való Viktor bácsi volt. Ennek a barátkozásnak különös módja adódott, ugyanis az elején féltünk, nehogy meglopjon a szomszéd. Csakhamar meggyôzôdhettünk, hogy nem kell kárhoztatni mégsem szegény csórus András bát, amiért idegennek adta el a szôlejét, hiszen derék ember ez a Viktor bácsi, mivel közelebb lakik, ehelyt csak a két falu közén, mégis inkább a leppendi részhez csatlakozólag, még ô ügyeli a miénket is, kár nem esik benne, sôt. Ezért szüretkor rendszerint az Alsó Vápát hagytuk utolsónak, hogy találkozhassunk Viktorékkal. A két család leült a keskeny mart szélére, a csíkos takaróruhák egymás mellé kerültek a füvön, az élelem is fraternizált és az ital is. Gyíkok cikáztak a lágykenyér és a kékesen villogó hagymák között, a felnôttek koccintottak, mi, gyermekek pedig gyorsan alkamat találtunk az elhúzódásra, bokrok oltalmában "értekeztünk", én még keveset tudtam románul, a lányuk aztán egy szót se magyarul, mégis megmutatta nekem, amit egy lány megmutathat egy legénynek.

És akkor annyival nagyjából be is értük.

A szüret fô szereplôje a szôlô mellett maga a szôlôpásztor volt. Ez általában szegényebb rendû, de megbízható ember, ritkábban a lecsúszott gazdák sorából, még ritkábban az itkányosok rendjébôl. Akire én emlékszem, sovány, aszott alak volt, a cigaretta sosem esett ki a szájából, és azt mesélték, hogy általában nem iszik, azért van úgy megmenve. Mert mire az Alsó Vápához kerültünk, a mi csôszünk már az igazak álmát aludta valamelyik pászma végén, az esôlevezetô árok sárga agyagján.

Zenészek estefelé jöttek, ha jöttek. Akkor egy szabadságos katona volt a tanító, a pap lányainak udvarolt, ô hozta ki a muzsikusokat, és a hegyben is meghirdettette, hogy este aztán szüreti bál lesz, csôszökkel, csôszlányokkal, csôszkirálynôvel, satöbbi.

Lehetett is, de én abból nem láttam semmit. Ki se mertem nyitni a számat, hogy mehetnék. Elôbb kedvem szegetten ácsorogtam a csûr kapujánál, míg nagyapám rám nem förmedt: ügyeljek, mert ha ki talál folyni a kiskádból a must, hát reám vág. Attól kezdve a mustra összpontosítottam. Nagyapám csalánzsákba gyömöszölte a szôlôt, bekötötte a száját, aztán feltûrt szárú csepûgatyában (jókat kuncogtam, mert egyszer-egyszer kilógott a kalánya) s meztélláb taposta-györörte ki belôle a levet, ami a szekér derekába elhelyezett nagy kád aljára gyûlve onnan a lyukon s egy vékony facsövön át a kicsi kádba szüremlett, ebbôl merengettem ki a vederbe s szállítottam be a pincébe, ahol nagy kerek fatölcsért ütött nagyapám a tízvedres hordóba. Élveztem, ahogy minden töltésnél fojtó kénbûz jött ki, s én csak úgy bírtam ki, ha ittam rá egyet a friss mustból.

A nagyobbaktól megtudtam aztán, hogy a szüreti bált szinte betiltották. Mert a leányok s a legények magyar ruhában voltak, azért. Jött a pisztolyos jegyzô, és nekiment a tanítónak. Alig tudták lecsillapítani. Bevitték a paphoz, és ott leitatták. Talán még kurvát is nyomtak az ölébe Patak Bözsi személyében. A bál ennek megfelelôen nem tartott hajnalig, hanem szépen elárverezték a koszorúkat, de meg volt mondva, hogy a nagyobbikra ne licitáljon senki, mert az a jegyzônek kell. Így történt meg az a disznóság, hogy a kicsi koszorú hatszor annyiért kelt el, mint a felszalagozott, díszes, nagy szüreti szimbólum. Amelyrôl persze még idejében leszedték a piros, fehér, zöld szalagokat.

Azt írja a néprajzi lexikon, hogy a népszokásokhoz számos esemény kínálhat alkalmat. Ilyen például egy befejezett munka. Nahát, mind az aratóbálhoz, mind a szüreti bálhoz a munka vége kínált alkalmat. Ezt az én gyermekkoromban még igyekeztek betartani. Az aratóbál az aratókaláka után volt, és én még láttam a legszebb lányt a frissen kötött búzakoszorúval bejönni a mezô felôl, az elsô házaktól kirohanó legényeket, akik tövéig locsolták, hogy gazdag legyen a jövô termés is; és szüreti bált tartani a szüret fejezése elôtt annyira elképzelhetetlen volt, mint a szüreti bál ott, ahol sosem érik be a szôlô.

Azt is mondja az okos könyv, hogy népszokás: az valami egyöntetûség, amely a népi közösség életrendjében mutatkozik meg, ezek az egyöntetûségek szabályozzák aztán a közösség tagjainak viselkedését az élet meghatározó alkalmain. És hogy ezek, ismétlôdésük következtében, megszilárdult hagyományként öröklôdnek át az utódokra.

Szép meghatározás. Tanúja vagyok a hagyományok, a rítusok megôrzésének, kisebb- nagyobb mértékû megmaradásának, nyomaiban fedezem fel egyik-másik "rendtartó" szokásunkat. A szüreti bál nem gyökerezik mélyen, legalábbis az a fajtája nem, amelyet manapság a fiatalok ismét mûvelnek. Erdélybe valóban a kiáramlottak, a keresetre távozó s majd hazatérô fiatalok hozták be, értelmiségiek segítettek meghonosításában, majd újra- és újrahonosításában pl. a hatvanas-hetvenes években.

Ezért van a "magyarruha" meg a párta a csôszlányokon, a bô gatya a csôszkirályon stb. Mind alföldi viselet, szokás. A szüreti bált a havasalji falvakban már augusztus végén elkezdik. Az alkalom azért jó, mert valahogy egybefonódik a regutabál idejével, annak rendjéval. Azt mondja a dal: "Októberben, mikor / Megy a legény katonának, / Azt mondja a lánynak: / Kísérj ki az állomásra. / Nem kísérlek, babám, / Lehullott a gyöngyharmat a rétre, /Sáros lesz a szoknyám, / Megver a jó anyám érte."

A sorkötelesek lettek a szüreti bál szervezôi. Augusztus 20-a után Szovátán már feltûnnek a környezô falvakból érkezô székelyruhás lányok, harisnyás legények, a báli hívogatók. Ugyanezt látni Homoródfürdôn is. Ott a bált követô hétfôn mulatnak a csôszlegények meg a csôszleányok.

A fiam 1971. október 4-én született. Két nappal késôbb látogattam meg a feleségemet a dicsôszentmártoni szülészeten, majd – szombat lévén, utazási lehetôségeink csak kevéssel voltak rosszabbak, mint manapság – gyalog vágtam neki az útnak, fel a Kisküküllô mentén, Abosfalvára, ahol az apósomék éltek. Nos, amint a szôkefalvi kultúrház elôtt haladok el, nagy muzsikaszó hallik. Felnézek, s hát ki van a ház szalagozva s koszorúzva erôsen. Ott akkor tartották a szüreti bált. Októberben. Parajdon s az egész Sóvidéken addigra már csak emlék maradt.

Akinek saját szôlôje volt, nem ért rá korán bálozni. A szôlôvel rengeteg a munka, tapasztalatlan s buta újgazdák azért dicsekednek oly gyakran a direkttermôvel (melynek borát forgalmazni tilos, mert rombolja az agysejteket; árusítását törvény tiltja, s bünteti is, aki megszegi, de alkalmazásáról még nem hallottam), a novával vagy noával, mellyel "nincs semmi munka", nem kell bajlódni vele. A nemes szôlôvel annál többet kell. Ha a határt a gazda szeme hízlalja, akkor a szôlôt a keze: nincs nap, amikor nem üdvös jelenléte a sorok között. Ôsztôl ôszig olyan rendje van a munkának, melyet semmifél új technológia bevezetése nem szüntet meg, legfeljebb korszerûsít vagy árnyal. Amíg a szôlôbôl bor lesz, a míg a must kiforrik, amíg megfelelôen kezelve a hordóba kerül, amíg nagy ünnepeken vagy alkalmi találkozásokon gyöngyözô kancsóban az asztalra kerül, amíg bukéjában gyönyörködhetünk – annyi idô és munka megy rá, mint az évszázad.

Szenvedély ez. Az igazi szôlész, borász nem válik alkoholistává. A kulturált borfogyasztás, a korszerû szôlô- és borkultúra az alkoholizmus legfôbb ellensége.

És bizony a szüret legfôbb áldása az újbor. Újkenyér, újbor. Augusztusban újkenyér, karácsonyra újbor. Ha jó volt a nyár és kitûnô a gazda, ha nem küldte rá fenerossz porát (a peroneszpórát) s jégesôjét az Úr, akkor már október végén, november elején megforrt az új. Aki pedig itkányos volt, az nem gyôzte kivárni; az rég megitta az ó-t, s már újévig felfürösztötte az újat is…

Apor Péter írja Metamorpohosis Transiylvaniae címû munkájában, hogy a régiek a bort az asztalban nagy veres fazékból itták, úgy vándorolt, mint a folklór, szájról szájra. (Könnyen ment akkor minden járványnak a dolga.) Az asszonyok ezüspohárban kapták, úgy "mártották meg az ajkokat benne". A lakoma vége felé, mikor a gyümölcsre is sor került, kezdtek magukban inni a férfiak ("egyest kezdettenek innya"), de akkor sem üvegpohárból, aj, azt nagyon rühelli Apor Péter, hanem "vagy almási veres csuporból, vagy járai hólyagos csuporból, vagy segesvári félejteles, vagy kisebb szép új viaszas kupából – mondja a morcos öregúr, majd így folytatja: nem vala akkor olyan cifra gyomor, mint most, hogy némelyeknek az apja talám azt sem tudta, mi az bor, mégis most nem ihatik újbort."

Vagyis erôs gyomrúak voltak akkor a magyarok, a "paszomántos gyomor" csak az 1700-as évekre jött be divatba. És az újbornak akkora becsülete volt, hogy miatta teljesen elhanyagolták a régit.

Sznob volt már akkor is a világ.

"Mihelyen az újbor annyira forrott, hogy egy kis csípôssége volt, mindjárt újbort ittanak, dicsekedvén, mely finom s édes-csípôs; az óbort kocsis, lovász itta, még az asztali szolga is neheztelte, ha óbort adtanak innya."

Így történhetett meg az a híres eset, fel is jegyezték a krónikások, hogy az ôszi úri mulatságon a fösvény úrasszony úgy rendelkezett: a személyzet ne kapjon az újból.

Aminek aztán kissé tragikomikus következménye lett. Az asszonyságok és az uraságok paszománt nélküli gyomrát igencsak elcsapta a karcos csípôs lé; a szolgálók és a szolgák pedig alaposan eláztak a lenézett óbortól, és míg az urak és asszonyok a budit frekventálták, a pórnép hatalmas kedvre kerekedett, a zenészek nekik húzták, a nagyteremben (a palotán) ôk mulattak, táncoltak, gazdáik meg savanyú képpel asszisztáltak a bulihoz.

(Folytatjuk)

A Kis- és Közepes Vállalatok Országos Ügynökségének alelnöke, Birtalan József, RMDSZ kormányhivatalnokokkal együtt, a közelmúltban Marosvásárhely vállalkozóival találkozott. A találkozón olyan lehetôségeket ismertetett, amelyek a kisvállalkozók elôtt nyílnak. Elmondta, hogy az ügynökségen keresztül az országban több program van bonyolítás alatt, ezek azonban bizonyos megyékre korlátozódnak, s hogy melyek a célmegyék, abba az ügynökségnek nincs beleszólási lehetôsége. Maros megye sajnos jelenleg nem tartozik a célmegyék közé, de remélhetôleg a közeljövôben sikerül beindítani egy megyénkre is figyelô programot.

A marketingtevékenységet támogató 489-es kormányhatározat alapján, országosan 624 cég részesül — igaz, minimális összegû — vissza nem térítendô juttatásban. Megtudhattuk, hogy az összegek folyósítása jelenleg zajlik, s örömhír a várakozási listán maradottaknak, hogy ígéretet kaptak az erre szánt alapok 15 milliárd lejjel való növelésére, amellyel újabb vállalkozók támogatására nyílik mód. Maros megye jól szerepelt ezen a pályázaton, 50 megyénkbeli cég szerepel a támogatottak listáján, ami a kereskedelmi kamara munkáját is dicséri.

Az ügynökség célja — a speciális programokon túl — a kis- és közepes vállakozások számára olyan hitellehetôségek biztosítása, amely igényeiket kielégítheti. Az egyik ilyen lehetôség az 1994. évi 805-ös kormányhatározatban fogalmazódik meg, amely a kis- és középvállalkozóknak maximálisan 50 millió lejes hitelt biztosít fejlesztésre, a Nemzeti Bank referenciakamatának feléért. Az inflációs elértéktelenedés miatt ma ez az összeg szinte semmire sem elég, ezért a hitel maximális plafonját 300 millió lejig szándékoznak emelni. Tisztában vannak azzal, hogy ez az összeg sem sok, de némely esetekben kielégítô lehet.

Egyéb lehetôségek most vannak kialakulóban. Az ügynökség az amerikai—román befektetési alappal (USAID) kötöttt egyezményt, mellyel 5 millió dollárt bocsátanak egy alap rendelkezésére, amihez az ügynökség 15 milliárd lejjel járul hozzá. Ez a befektetési alap 50 ezer dollárig támogatna olyan vállalkozásokat amelyekben megfelelô fejlôdési lehetôséget lát.

A Mezôgazdasági Bankkal és a CEC-kel kötött szerzôdés értelmében 50, illetve 82 milliárd lej áll majd — amennyiben a kormány megszavazza — a rendelkezésre kamattámogatásra. A Mezôgazdasági Bank például 25%-kal csökkentett kamatlábat alkalmazhat a támogatásban részesülô élelmiszeripari cégek által felvett hitelek esetében. Az intézkedésnek sokszorozó hatása lehet, hisz a pénz zömét, több mint 1000 milliárd lejt, a kereskedelmi bankok biztosítják, amit ha a gazdaságba forgatnak, csakis pozitív irányba mozdíthatja el azt.

Potenciális lehetôség rejlik abban a Phare-programban is, amely az ország 14 megyéjében mûködik egyelôre, s amely projektenként maximálisan 500 ezer eurót tud nyújtani 7%-os kamatra, hatéves lejárattal és egy év türelmi idôvel. Erre a célra 5,75 millió euró áll a rendelkezésre. Az ügynökség közbenjárására elfogadták azt a javaslatot, hogy megfelelô tervek esetén fogadjanak el a célmegyéken kívülrôl is projekteket, s így a megyénk vállalkozói elôtt is megnyílhat az út. Annál is inkább, mivel ígéret érkezett arra vonatkozóan, hogy amennyiben egy megyébôl több megfelelô minôségû terv érkezik be, azt a megyét felvehetik a céltámogatottak listájára.

Nem egészen egy év alatt nyolcszorosára drágult a telefon az országban, és ezért a Gazdasági Versenytanács vizsgálatot indít — közölte a hét végén Nicolae Serdin, a testület vezérigazgatója.

Serdin szerint a RomTelecom társaság kihasználja, hogy a hagyományos telefon piacán nincs vetélytársa. Tavaly egy impulzus 150 lej volt, és ezért például körzeten belül három percet lehetett beszélgetni, a legújabb áremelés után, október elsejétôl viszont egy impulzus már 500 lej lesz, és most egy impulzus egy percet ér körzeten belül.

A tavaly privatizált RomTelecom társaság a napokban jelentette be, hogy október 1-tôl újabb 8 százalékal emeli a telefon tarifáját. Az állami tulajdonos olyan megállapodást kötött a RomTelecom többségi részvénycsomagját megvásárló görög OTE céggel, hogy a társaságnak negyedévenként joga van a díjszabást a lej dollárárfolyamához és az inflációhoz igazítani.

A görög tulajdonos szerint az idén az elsô két negyedévi emeléstôl 46,6 százalékkal nôttek a díjak, vagyis az árfolyamot és az inflációt tekintve reálértékben nem volt drágulás. Ebben a számításban azonban nem szerepel a privatizáláskor, illetve az idén január elsején végrehajtott áremelés.

A RomTelecom sajátos elôlegszedési gyakorlatát is vizsgálni kivánja a versenytanács. A telefontársaság az egyéni elôfizetôkön egy fôvonal egyhavi bérleti díját, a közületi elôfizetôkön pedig a megelôzô három havi telefonszámla átlagát hajtja be.

A versenytanács megítélése szerint ez a gyakorlat jórészt azt jelenti, hogy az állam finanszíroz egy magántársaságot. Serdin becslése szerint a kötelezô elôlegekbôl a RomTelecom 54 millió dollárnak megfelelô pénzügyi forráshoz jut, és ebbôl 21 millió dollárt fizetnek a legnagyobb fogyasztók közé tartozó állami intézmények, vállalatok. A RomTelecom az elôleg után semmilyen kamatot nem ír jóvá az elôfizetôknek.

A református híveket szeptember elején meglepte a templomokban talált szórólap, valamint az, hogy a benne foglaltak értelmében szeptember elsejétôl az erdélyi és a partiumi református egyházkerülethez tartozó egyházközségek új istentiszteleti rendet vezettek be. Ennek elôzménye, hogy a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata elhatározta, hogy a határok és óceánok által elválasztott összes magyar református számára, akik statisztikák szerint, a világ 43 országában élnek, közös szertartást vezetnek be.

A D. Dr. Csiha Kálmán püspök által szignált körlevél szerint, az istentiszteleti rend nem sokban különbözik az eddigitôl, mert a világ református küldöttei a tanácskozás alkalmával az erdélyi szertartást találták a legszebbnek. Az Apostoli Hitvallás (Hiszekegy) és a Miatyánk szövege a Magyarországon és nálunk is elfogadott ökumenikus szöveg, amit már mindenütt így, tehát az új fordítás szerint mondanak a templomban.

Újdonságnak számít a beiktatott csendes imádság. A Bûnvalló imádságot és az Apostoli Hitvallást vagy a Heidelbergi Káté feleletét hangosan mondja a gyülekezet, s az Ámenre mindig hangosan felel.

A vasárnapi és ünnepnapi istentisztelet új rendje tehát a következô: elôfohász, apostoli köszöntés, kezdô ének, bibliaolvasás, bûnvalló ima. Ezt követi a feloldozás, a gyülekezeti ének, prófétai ima, az igehirdetés elôtti ének, textusfelvétel, prédikáció, ének, nagy imádság (amely alatt az idôs személyek leülhetnek), csendes imádság, Miatyánk, az adakozásra való felhívás, záróének és Apostoli Hitvallás, hitvalló ének és áldás.

Ugyancsak e szórólapon közölték a gyülekezetekkel, hogy a keresztelésnek a rendkívüli esetektôl eltekintve (nagybeteg gyermek keresztelésekor például), a templomban kell történnie. A szülôk, keresztszülôk az istentisztelet elejétôl a templomban tartózkodnak, esetleg a gyerekkel marad kint valaki, akit a szolgálatos presbiter idôben behoz a keresztelésre. Az Úrvacsora alkalmával a bûnvalló ima elôtt rövid csendet tartanak.

Vasárnap Kolozsvárott átadták a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) templom helyreállításáért odaítélt Europa Nostra-díjat.

Az Európai Mûemlékvédô Szervezet 1978 óta díjazza a földrész országaiban a kiemelkedô mûemléki helyreállításokat. 1998-ban húsz országból 130 nevezés érkezett, ebbôl 23-an részesültek az Europa Nostra-díjban, köztük a kolozsmonostori Kálvária templom.

A díj odaítélésével a kitünô minôségû kutató, tervezô és kivitelezô munkát, valamint a közösség teremetô akaratát, anyagi áldozatvállalását ismerték el.

A Kálvária templomot a középkori építészet jelentôs emlékei között tartják számon. Eredete a XIII-XIV. századra nyúlik vissza, szentélye és sekrestyéje a Szent Benedek-rendi apátság maradványait ôrzi.

A templomot 1924-ben a görögkatolikus egyház 25 évre bérbe kapta. 1948-ban a kommunista rendszer a görögkatolikus egyház betiltásakor átadta a román ortodox egyháznak. Az eredeti tulajdonos, a romániai katolikus egyház 1992-ben kapta vissza.

A rendkívül súlyosan károsodott épület helyreállítását 1995-ben kezdték meg. A munkálatokat az állam nem támogatta, a beruházást a plébánia hazai és külföldi szervezetek, egyházközségek segítségével, de elsôsorban önerôbôl fedezte.

A példaszerû tervezés és kivitelezés a kolozsvári Utilitas mûemlék- helyreállítást tervezô és kutató központot, valamint a székelyudvarhelyi Szeleponsz nevû céget dícséri.

A díjátadáson és az azt követô orgonakoncerttel egybekötött ünnepi misén többek között jelen volt Kelemen Hunor, a román kormány kulturális minisztériumának államtitkára, valamint Visy Zsolt, a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának helyettes államtitkára.

A földvár belsejében a 10. században már bizonyítottan létezett település; az apátság legkorábbi épületei a 11. századból származnak, az alapító személye nem tisztázott, alapításának ideje legkorábban I. Béla, legkésôbben I. László, virágkora pedig III. Béla uralkodására tehetô. Korabeli képét az eddigi ásatások feltárásainak ismeretében, sajnos, nem lehet rekonstruálni. A feltehetôen három hajós bazilikát a Nagyboldogasszonynak szentelték. A monostor állandó hatalmi harcok tárgya volt ebben az idôben, az esztergomi érsekséghez tartozott, de a megyéspüspökök állandó jelleggel hatásuk alá szerették volna vonni a kolostort és birtokait.

A régészeti ásatások 13. századi (a tatárjárással járó pusztítás utáni) építési periódust azonosítottak, melynek egyik érdekes, kiemelkedô alkotása egy kívül körkörös, belül hatkaréjos rotonda (melynek helyreállítására, bemutatására nem került sor, a kutatás befejeztével visszatemették). A 14. század elsô felétôl a bencés apátság hiteleshelyként mûködött, s így Erdély egyik legfontosabb közintézményévé emelkedett.

15. századi fejlôdését a Budai Nagy Antal vezette felkelés szakította meg. 1465-ben Pécsváradi Péter apát erôdítést emeltetett a monostor védelmére, amit azonban — a kolozsváriak tiltakozására — a király leromboltatott. A földvár nyugati szélén, a régészeti ásasátok kör alaprajzú bástyák és hozzá kapcsolódó épületek alapfalait tárták fel, ezek ma is láthatóak; bár konzerválásukra, szakszerû bemutatásukra jelen pillanatig nem nyílt lehetôség. A 15. század végén a 16. század elején több jelentôs építkezésre, felújításra került sor (1470 a szentély, 1492 a szerzetesek lakóházainak kijavítása, késôbb a hajó újraboltozása). A század második felében történt építkezések nyomát ôrzi ma is a szentély déli homlokzatának napórája, melybe Antal apát neve van vésve (1424—1451.)

1556—1575. között már nem mûködött hiteleshelyként, a levéltárat azonban még a templom lepecsételt sekrestyéjében ôrizték.

Báthory István 1581-ben a jezsuita rendháznak adományozta a kolostort és birtokait. 1598-ban, amikor villámcsapás következtében a templom tetôszerkezete leégett és boltozata beomlott már nem lakták és helyreállítására csak 1620—22-ben került sor Somkereki Erdélyi István adományainak köszönhetôen, ezután azonban csak ünnepi alkalmakkor használták. 1658—61 között török—tatár betörések tették végérvényesen tönkre a templomot és a még megmaradt hozzá tartozó épületeket. A 18. században a kolozsvári jezsuita rendház, iskola és templom elkészültével a monostori épületegyüttes elvesztette jelentôségét. 1787-ben magtárként használták, majd 1817—21 között a kolozsvári Farkas utcai Királyi Lyceum építéséhez — püspöki engedéllyel — a romokból bontott kôanyagot használtak fel. A templomnak csak a szentélye maradt fenn, melyet nagy ünnepekkor kápolnaként használtak.

1895—96-ban az Erdélyi Római Katolikus Státus új hajót építtetett, az eredeti gótikus nyugati kapuzatot (melyet az Erdélyi Múzeum kôtárában helyzték el) hû másolattal helyettesítették. A földvár dombjának keleti bejáratánál Kós Károly tervezte harangtorony áll.

1924-ben a római katolikus egyház 25 évre bérbe adta a templomot a görög katolikus egyháznak, melynek megszüntetése után 1948-ban a görögkeleti egyház sajátította ki az épületet. 1992-ben azonban visszakerült jogos tulajdonosához, mely elhatározta, hogy a tartószerkezeti, fizikai és esztétikai szempontból egyaránt károsodott templomot a használatba vétel elôtt felújíttatja.

A nyolcszög három oldalával záródó, törtkôbôl épített magas, karcsú ablakokkal tagolt, gótikus szentélyhez kváderkô falazatú, síkfödémû hajó, valamint északi oldalán négyzetes alaprajzú sekrestye kapcsolódik. A szentély támpillér nélkül épült, a múlt századi restaurálás folyamán kialakított koronázó párkány alá, a délkeleti homlokzaton, másodlagosan római kori sírkô-oroszlánt helyeztek el. Déli homlokzatán Antal apát nevét hordozó napóra található. A szentélyt gótikus arányokat idézô, hálóval erôsített cementboltozat fedi, stukkóból kialakított bordái stukkó gyûrûben találkoznak. A mérmûves ablakok a szentély déli oldalán a múlt század végén készültek, kivéve a keleti és délkeleti ablakokat, melyek mérmûve sokkal vaskosabb, üvegezésük kívülrôl történt. A sekrestye keresztboltozata eredeti gótikus, bordái elegáns, rózsával díszített zárókôben találkoznak. A helyiség északkeleti sarkában középkori lavabo maradványai láthatóak. A szentélyt a hajótól vállköves, körtetaggal díszített neogótikus diadalív választja el. A hajó déli homlokzatát három magas, a nyugatit két alacsony neogótikus ablak tagolja, deszkafödémét a helyreállítás folyamán bordázott, függesztett födémre cserélték. Tetôszerkezete meredek, 60°-os szöget zár be, nyugaton oromfal határolja, a hajó tetôszerkezetét a szentélyétôl szintén oromfal választja el. A hajó tetôszerkezetéhez két sisakos, karcsú huszártorony kapcsolódik.

A "legnagyobb magyar" ranggal illette Kossuth azt a férfit, akinek szeptember 21-én születési évfordulójáról kellô tisztelettel kell emlékeznünk. Arany János 1860-ban emígyen méltatja 25 strofás "emlékezet"-ében: "Széchenyi hírét, a lángész csodáit/ Ragyogja minden távol és közel".

Ha e két bölcs elme így hódolt az élô, illetve a halott Széchenyi Istvánnak, ma, 208. születésnapján nem csak illendôség, de a lét és nemlét, a remény és reménytelenség közt megtalálnunk Öt szent kötelességünk.

Két évszázad messzeségébôl is ünnep Rá emlékeznünk, nem a halálról és a gyászról, hanem a feltámadásról és ébredésrôl, nem a tengôdésrôl és romlásról, hanem a jussról és az önérdekrôl.

Mogorván ülni a tornácon, a szabadság meg a jog feletti minden vágyunkat elveszíteni, csak azért, mert az országlók hozsannázva az emberi mázat, sunyi örökségül hagyják egymásra jussunk tépázását. Helybenhagyólag, lesütött fôvel, gyáván simulni a dölyfhöz, mint rabszolgák félelme súgja, hasztalan dicsôség. "Ki-ki állja helyét becsületesen és önmegtagadással, ... gondolja magát belé azon roppant nehézségekbe, melyet legyôzni kell." Remény és bátorság méltó e küzdelemhez. Hasztalan sirámoktól, bûnös hallgatástól még nem omlottak várfalak. Kell a bátorság és hozzá az ész. De "... a bátorság több árnyéklatú. Van tudniillik olyas, melly mindent megrohan és még az ágyuszájtul sem fordul el; meg van olyan is, melly kitürni tud, s minden handabanda nélkül bevárja az alkalmas idôt."

Nem lovagkesztyûben folyik a viadal. Megmenteni iskolát és templomot, mit a jövevények dulakodó karavánja lelkiismeretlenül, rokkanásig akarván bitorolni: ez küzdelmünk legfôbbike. Juss helyett alamizsnáért folyamodni, gyertyacsonk világát, a tudatlanság ocsmány cicomáját elfogadni, a szolga tisztje.

Ember ki történelmet, alkotást és annyi férfiui tettet máglyára enged hordani, vagy hitvány értelemmel kopogni a következô évezred kapujánál, olyan világba téved melyben ködbe vész a látszat és a való. "... sohasem hihetem, hogy elôítéletek, balvélekedések és tudatlanság lehessen alapja egy nemzet elômenetelének s boldogságának."

Egy mondatba summázva gondolatait, így ír: "A tudományos emberfô mennyisége a nemzet igazi hatalma".

A hazájukat harsogva szeretôk, hazug színleléssel azon törekednek, hogy ifjúságunknak tehetségének valós távlata helyett délibáb jusson. De mindannyiunknak, — idôsnek és fiatalnak, — szól az intelem: "senki se higgye míg él, hogy tanulásit már elvégezte." Homálynak, tudatlanságnak nemzet még hasznát nem vette, sôt "... szellemi alapokon emelkedik anyagi kiképzésünk (is) s nem viszont" olvashatta Kossuth Széchenyi véleményét.

Széchenyi híres könyvének a "Hitelnek" az ajánlása bár Honnunk Szebblelkû Asszonyainak szól, de elsôsorban azokhoz, akik a legfogékonyabbak és leghajlamosabbak a változtatásokra. De nem csak ez a könyv az, amelyben nemzete jóléténak gondjaira orvoslást keres.

Ma is helye van, — hiszen szemünkkel látjuk —, a két évszázados keserû gondolatainak, melyet így fogalmazott meg: "Nem azért vagyunk szegények, mert függôségben élünk, hanem azért élünk függôségben, mert szegények, gyengék, tehetetlenkedôk vagyunk". De tegyük hozzá még egy gondolatát: "... s ne csak panaszkodjunk szüntelen, hogy pénzünk nincs, hanem valljuk meg inkább, hogy nem értjük a dolgot".

Alig több mint egy hete alelnökök és államtitkárok tanácskozásra toboroztak vállalkozókat. A terítékre került kérdés arról szólt, hogy honnan és hogyan lehet pénzt, pontosabban hitelt szerezni akár mezôgazdasági, akár ipari vállalkozáshoz. Nem volt ott másról szó, mint Széchenyi aktuális intelmérôl: "... mind azon szomorú következtetésnek, ... melynek mindennapi tanúi vagyunk, nincs fôbb oka, mint pénzbeli összeköttetéseink hibás elrendezése."

A megbeszélésen orvos (!) vetette fel, hogy a hazai magyar vállalkozók szava nem érvényesülhet míg nem jön létre a patronátus. Érdemes hozzátenni, hogy a gazdálkodók mindennapjait is keseríti az egyesült munka, a jól szervezett szövetkezés hiánya. "Az egyetértés híja, melyet így is magyarázhatni: Neked sincs, nekem sincs, mert nem értjük egymást." 1823. december 24-én írta jegyzeteinek egyik lapjára a gondolatot: "ahol mindenki csak magával törôdik és a közre nem gondol, véleményem szerint valamilyen egyesítés kezdete lényeges hasznnal járna."

A vész idején ennyivel emlékeznünk Széchenyi szellemére kevés, de életre pezsdíteni reménységünket, munkára gyûjteni tétlen erônket, méltó és hasznos követése lángelméjének.

(Az idézetek Széchenyitôl valók, a kor helyesírása szerint.)

Árkoson tartották szeptember 4-én az UNOSZ- közgyûl&eacu