|
LI. évfolyam 213. (14265) |
1999. szeptember 13., hétfô |
A Partiumi Keresztény Egyetem létrehozásának támogatására tartottak szombaton nagygyûlést Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerültet dísztermében.
Az esemény ünnepi jellegét emelte az, hogy a királyhágómelléki egyházkerület 9 évi pereskedés után véglegesen visszanyerte székházát. Azóta, hogy nevére annak tulajdonjogát bejegyezték, a nagygyûlés volt az elsô rendezvény, amellyel a jogos tulajdonos mintegy ismét birtokba vette az épületet (melyet korábban is használt ugyan, de anélkül, hogy elismerték volna tulajdonjogát).
Az 500 fôs hallgatóság elôtt Tôkés László református és Tempfli József katolikus püspök, Kötô József, a mûvelôdési minisztérium államtitkára, parlamenti képviselôk, szenátorok mondtak beszédet. Az egyetemalapítás fontosságát hangsúlyozva a szónokok azt emelték ki, hogy ezt a kezdeményezést a romániai magyar közösség összefogása valósíthatja meg, s az egyetemnek a közösség egységét kell szolgálni. Hangsúlyozták azt is, hogy a felsôoktatási intézmény részét alkotja majd az erdélyi magyar egyetemi hálózatnak.
Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnöke felszólalásában elsôsorban azt méltatta, hogy Tôkés püspök a kezdeményezéssel kitört annak a vitának az ördögi körébôl, hogy lehet-e egyeteme és milyen egyeteme lehet a magyaroknak Erdélyben.
A szónokok külön kiemelték: az erdélyi magyar felsôfokú oktatás helyreállításához rendkívül nagy segítséget és bátorítást jelent az, hogy a magyar kormány 2 milliárd forintot tervez erre a célra a költségvetésben.
A Partiumi Keresztény Egyetem a tervek szerint az 1990-ben létrehozott Sulyok István Református Fôiskolából születik majd, székhelye a Királyhágómelléki Református Egyházkerület most visszakapott székháza lesz.
A nagygyûlésen bejelentették, hogy ötezertôl 500 ezer lejig terjedô értékben "téglajegyeket" adnak ki, amelyek megvásárlásával mindenki, aki akarja, segítheti a Partiumi Magyar Egyetem ügyét.
Bitay Károly, Magyarország kolozsvári fôkonzulja a nemzetközi jogszabályokat megsértve egy magáncég ügyintézôje (adminisztrátora) állította szombati számában az Adevarul címû lap.
Saját riporterének vizsgálódásaira hivatkozva a nagy példányszámú napilap azt írta, hogy Bitay a román cégbírósági nyilvántartás szerint egy kolozsvári címre bejegyzett és teljes egészében magyar tôkébôl létre hozott építôipari cég részvényei tíz százalékának a tulajdonosa és "teljes jogú adminisztrátora".
Közelebbrôl meg nem nevezett "tájékozott forrásokra" hivatkozva az újság azt állította, hogy riporterének értesülései szerint a Bitaynak tulajdonított cég "ajánlatot kíván benyújtani az Állami Vagyonalapnak (FPS) a zilahi építôipari-szerelési vállalat megvásárlására, amihez élvezi Szilágy megye RMDSZ-es alprefektusának támogatását".
A lap szerint a Bitay Károly és unokaöccse, Bitay Zoltán, meg egy bizonyos Koji Lászlónak nevezett személy, valamint a budapesti Duna Épszer Rt. közös tulajdonát képezô cég jogtanácsosa "a Securitate kolozsvári tisztje volt".
Miután a lap riportere hiába próbált kapcsolatba lépni a leköszönô kolozsvári magyar fôkonzullal, idézte a külügyi tárca egyik munkatársát, aki megerôsítette: nemzetközi egyezmény tiltja, hogy a diplomáciai személyzet tagjai "bármilyen formában is magánkereskedelmi tevékenységet fejtsenek ki".
A továbbiakban a lap furcsállta, hogy "a magyar diplomaták de lehet, hogy nemcsak az ôk esetében szokássá vált, hogy üzleti tevékenységgel váltsák fel a diplomáciai hivatást". A lap erre két volt bukaresti magyar diplomata Rudas Ernô egykori kolozsvári alkonzul, majd bukaresti nagykövet és Kónya László volt bukaresti kereskedelmi attasé jelenlegi üzleti tevékenységének példáját említette.
Végül a lap új információkat igért olvasóinak a kolozsvári új magyar fôkonzul, Alföldi László hivatalba lépése utánra.
Hibát követtem el azzal, hogy misszióm befejezése elôtt résztulajdonosa lettem egy romániai gazdasági társaságnak jelentette ki Bitay Károly kolozsvári fôkonzul szombaton az MTI-nek adott nyilatkozatában.
A magyar diplomata elmondta: megfelel a valóságnak az a román sajtóban megjelent hír, hogy 10 százalékkal résztulajdonosa és ügyvezetô igazgatója lett a kolozsvári bejegyzésû Macronbit építôipari cégnek.
Már a nyár folyamán ismertté vált, hogy szeptemberben hazarendelnek. Miután úgy tudtam, hogy Romániában 3-5 hónap alatt történik meg egy cég bejegyzése, így abban bíztam, hogy akkor válok majd jogilag tulajdonossá, amikor a diplomata státusból adódó korlátozás már megszûnik. Tévedtem, a román cégbíróság ebben az ügyben rendkívül gyorsan, két hét alatt elvégezte a bejegyzést. Hibát követtem el, hogy misszióm lejárta elôtt léptem. De eddig az egyetlen igazgatói tevékenységem a bejegyzéssel kapcsolatos költségek kifizetésének jóváhagyása volt. A vállalkozás még semmilyen hasznot hozó tevékenységet nem végzett, egyelôre alvó cég - mondta.
Bitay Károly, aki a kolozsvári magyar fôkonzulátus 1997-ben történt újranyitása óta állt a képviselet élén, a jövô hét elején búcsúzik hivatalosan állomáshelyén.
Bukarestben megnyílt a Európa Tanács 1999/2000. évre szóló kiemelt programja, az "Európa, közös örökségünk" elnevezésû kontinentális rendezvény-sorozat. A szombat délutáni hivatalos megnyitó után vasárnap Nagyszeben a kampány fô rendezvényének színhelye.
A Ion Caramitru román mûvelôdési miniszternek, mint vendéglátó házigazdának elnökletével a Román Athenaeumban lezajlott megnyitó ülésen felolvasták a jaltai találkozón való részvétel miatt távol maradt Emil Constantinescu román államfô üdvözletét, majd a rendezvény alkalmából hivatalos romániai látogatásra érkezett Walter Schwimmer, az Európa Tanács fôtitkára mondott beszédet.
Beszédében az ET-fôtitkár a többi között hangoztatta: a kulturális örökséget legyen szó akár anyagi tárgyakról, akár intellektuális, erkölcsi vagy szellemi értékekrôl nem szabad önkényesen felhasználni egyedi identitások dicsôítésére vagy nacionalista felfogások hirdetésére.
Andrei Plesu külügyminiszter és Romica Tomescu környezetvédelmi miniszter feleszólalása után Takisz Hadzsidemetriou, az ET Paralamenti Közgyûlése kulturális örökséggel foglalkozó albizottságának elnöke méltatta a kontinentális kampány jelentôségét, majd Radu Vasile miniszterelnök szólt a megnyitó ülés résztvevôihez.
A megnyitó napján egyébként a fôvárosban számos kulturális rendezvényre és éjfélig tartó, tüzijátékkal zárult szabadtéri elôadásra került sor.
Nagyszebenben vasárnap délután a Brukenthal- múzeum volt a színhelye az "Örökség és emlékezet: az együttélés tervei" témájú kollokviumnak, amelyen Ion Caramitru és Andrei Plesu miniszterek mellett részt vesz Raymond Weber, az ET nevelési, mûvelôdési és sport igazgatója és José Maria Ballester, az ET kulturális örökség hivatalának vezetôje is.
Teoctist pátriárka, ortodox egyházfô levélben tiltakozott Radu Vasile miniszterelnöknél az új kultusztörvény tervezete ellen.
Hosszú hónapok óta halogatása és eldönthetetlennek látszó belsô viták után a kormány a múlt héten fogadta el az új jogszabály tervezetét, amely csak a parlament határozatával emelkedhet törvényerôre.
Szombaton az ortodox egyházfô a miniszterelnökhöz intézett levelében "megdöbbenésének" és "elképedésének" adott hangot amiatt, hogy a kormány nem fogadta el a tervezet véglegesítésekor azt a javaslatot, hogy a jogszabály szövege egyértelmûen mondja ki: Romániában az ortodox a nemzeti egyház.
Az ortodox pátriárka tiltakozásának nyilvánosságra hozásával egyidejûleg megszólaltak a görög-katolikus, valamint a római katolikus egyház képviselôi is. A médiában kifjezésre juttatott álláspontjuk szerint senki sem vonja kétségbe, hogy a románok többsége az ortodox vallás híve. Ez azonban távolról sem jogosíthatja fel az ortodox egyházat arra, hogy követelje törvényes nemzeti egyházzá nyilvánítását, hiszen sok román nemzetiségû állampolgár a görögkatolikus, a római katolikus vagy más egyházak és felekezetek híve. Márpedig sem ôket, sem más felekezetek román állampolgárságú híveit nem lehet diszkriminálni azzal, hogy a készülô törvény egyetlen egyházat nyilvánítson nemzeti egyháznak, legyen szó akár a hívôk száma szempontjából mégoly többségi ortodox egyházról is.
A közszolgálati televízió szombat esti híradójában megszólaltatott és az ortodoxtól eltérô vallású román nemzetiségû papok a leghatározottabban visszautasították a Teoctist-levélben megfogalmazódott és szerintük minden jogalapot nélkülözô igényt. A kérdés világi szakértôje, a bukaresti egyetemnek a témában illetékes professzora is kifejtette: megalapozatlan és az 1991-ben elfogadott alkotmány elôírásaival és idevágó nemzetközi normákkal is ellenkezik az ortodox egyház kizárólagossági igénye.
A szakértô különben a törvénytervezetet más szempontok szerint elemezve, XIX. századian archaikus jellegû jogszabálynak ítélte, amelynak számos hibája közül csak az egyik, hogy nem rendezi az egyházak életének alapvetô vagyonjogi problémáit sem.
Két napig ünnepi díszbe öltözött Nyárádtô. Elsô írásos említésének 735. évfordulóját ünnepelte a hét végén a falu apraja-nagyja.
Szombaton fél 11-re hirdették a hivatalos megnyitót. A helyszínre kiszálló újságírókat azonban lehangoló hír fogadta: a helybeli pályán futballmérkôzés folyik, arra sereglettek ki a lakosok, így a megnyitó elmarad. Ioan Covrig polgármester elmondta, tulajdonképpen ez a második ilyen jellegû rendezvény, tíz évvel korábban, 1989-ben Covrig Dumitru szervezte az elsô megemlékezést. Céljuk, hogy a következôkben tízévenként gyûljenek össze együtt ünnepelni a községben születtek.
A nemrég felújított nyárádtôi mûvelôdési otthonban bárki megtekinthette Nagy-Suteu Attila rajztanár és Poptamas Victor képzômûvészeti kiállítását. Ezzel párhuzamosan szombaton a községközponti sportteremben a helybeli iskola V-VIII. osztályos tanulói a Nyárádtô 735 év Serleg elnevezésû minifutball-vetélkedôn mérték össze tudásukat, tehetségüket. Délután tudományos ülésszakkal folytatódott a megemlékezô ünnepség: kizárólag román történészek, tanárok, mérnökök referáltak Nyárádtô történetérôl. Talán nem érdektelen azt sem megjegyeznünk, hogy a vasárnap délelôtti istentiszteleten a hat pap között egy magyar sem volt. A Maros Mûvészegyüttes folklórmûsort mutatott be. A rendezvény fô momentuma a községháza elôtti téren felállított emlékmû leleplezése és felszentelése volt. Jelen volt Dorin Florea prefektus, Ioan Toganel, a megyei tanács elnöke. Az emlékmûvet Muntenu Mariana építész tervezte, a sast Suciu Petru, a marosszentgyörgyi Turnef Kft. igazgatója készítette. A 15 millió lej összértékû emlékmû támogatásból készült el. Alsó részén, a fehér márványból készült hatszög (hat falu, a községközpont, Nagycserged, Kiscserged, Malomfalva, Székelysóspatak és Vidrátszeg tartozik Nyárádtôhöz) oldalaira az elsô és második világháborúban elesett személyek nevét véste a helybeli Poptamas Victor. (Érdekes, hogy a több mint 150 katona között egy magyar sem szerepel.) Ezt követôen 17 személyt neveztek ki post mortem díszpolgárnak. Közöttük tanárokat, polgármestereket, papokat és kitûnô eredményeket elért sportolókat találunk. A község díszpolgárává vált Nyárády Erasmus Gyula botanikus is. Ezt követôen a tankosok díszszázada vonult fel.
A rendelkezésünkre bocsátott programfüzetbôl megtudhattuk, 1918 óta a települést vezetô húsz polgármester közül mindössze egy volt magyar, 1940 és 1944 között, Bartis János. Ugyanezen ismertetôben olvasható, hogy az elsô írásos említés 1264-bôl származik, V. István király adománylevelében. Az 1332-i és 1334-i pápai okiratokban a helység a "sacerdos Nagradyu" valamint "Naragtu" elnevezés alatt szerepel. Nyárádtô létezését egy 1603-ból származó összeírás bizonyítja, ahol tíz család élt, 9 szabad és egy jobbágy.
A kétnapos ünnepséget a vasárnap késô este tartott tûzijáték zárta.
Három órán keresztül nyitva álltak a megyei Horea tûzoltóegység kapui, amelyek szokás szerint csupán bevetések alkalmával tárulnak ki.
A Román Tûzoltók Napja tiszteletére szombaton délelôtt bárki bemehetett a tûzoltóság udvarára, s megtekinthette a kiállított felszereléseket. Egy tucat, a tûzoltáskor használt gépkocsi sorakozott az udvaron. A kiskatonák, tiszthelyettesek minden érdeklôdônek elmagyarázták rendeltetésüket, mûködésüket, s ha gyerek vagy felnôtt a kormánykerék mellé akart ülni, zöld jelzést kapott. Odébb a rohammentôszolgálat (SIAMUD) mozgókórháza, mentôcsónaka állt. Nagy népszerûségnek örvendett a gázzal felfújt mentôpárna, amelybe bárki beleugorhatott az elsô emeleti ablakból. Rendkívül látványos volt az életmentô tûzoltási gyakorlat. Egy autóroncsot gyújtottak meg, majd szakértelemmel mentették ki a benne levô személyt (élô ember volt, nem bábu), elsôsegélyben részesítették, majd kórházba szállították. Késôbb gázolajat gyújtottak meg, s az oltási mûvelet fortélyait mutatták be.
Ugyancsak az egység udvarán állították ki Boca Iacob alezredesnek és Moldovan Ilie fôtörzsôrmesternek a tûzoltók tevékenységét megörökítô fotóit. A bevetések videofilmre rögzített jeleneteit, valamint a tûzoltókészülékek kiállítását tekinthették meg az érdeklôdôk. A 600-700 fokos hômérsékletû lángoknak is ellenálló védôruhába öltöztetett bábu mellett az 1892-ben épített, Bukaresti Tûzoltók Múzeumának és Brâncusi Végtelen oszlopának makettje díszelgett. Közvetlen közelükben az alkalomra készített virágsarok.
Több mint 90 alkalommal kérték a tûzoltók segítségét, 1300 bevetésen a rohammentôsök részesítették elsôsegélyben a rászorultakat, ebbôl 17 súlyos közúti baleset volt tájékoztatott Boca Iacob alezredes, a vásárhelyi tûzoltóosztag parancsnoka. Tôle tudtuk meg, hogy az osztag 310.000 lakos védelmét biztosítja, szükség esetén 2032 négyzetkilométer körzetben oltják a lángokat, 178 faluba, 29 községbe és két városba (a megyeközpont és Szováta) szállnak ki hívás esetén.
A rendezvény célja, hogy a honpolgárok és a tûzoltók közvetlen találkozásával megerôsítsük a lakosságnak a közszolgálatba vetett bizalmát összegzett az alezredes.
Szeptember 13. a Tûzoltók Napja
Naponta a mass-média (írott és beszélt sajtó) olyan, az egész világot átfogó megrázó eseményeket mutat be (nagyméretû tüzek, pusztító földrengések és árvizek, robbanások stb.), amelyek megzavarják egyes államok, közösségek vagy az egyszerû honpolgárok tevékenységének megszokott menetét. Ugyanakkor bemutatják az események megfékezésére, ill. következményeinek elhárítására, csökkentésére használt nagy horderejû emberi és mûszaki erôket, valamint a sokszor bonyolult felszereléseket. Természetüktôl, nagyságuktól vagy összetettségüktôl függetlenül: akár békések ezek az események kulturális és sportrendezvények, felvonulások vagy tüntetések, nagy számú résztvevôvel szervezett összejövetelek; akár agresszívek tûzesetek, robbanások, árvizek, földrengések, súlyos balesetek, a normális lefolyásukat biztosító, illetve megfékezésükre kirendelt személyek között sajátos fegyverzettel felszerelt embereket látunk piros gépjármûvek és eszközök, akiknek a "fegyvere" legtöbbször a víz vagy más, hatékonyabb szerek hab, oltáshoz használt gázkeverék vagy por. Természetesen, Önöknek is sikerült azonosítani ezeket az embereket. Ôk a tûzoltók akiknek, attól függetlenül, hogy önkéntesek esetleg a köz- vagy magánszolgáltatások alkalmazottai, esetleg tevékenységüket katonai eskü alatt végzik végsô küldetésük a segítségnyújtás, valahányszor felebarátaik életét vagy javait veszély fenyegeti.
A világ tûzoltóinak sorában egy kis részt képez a Maros megyei Horea tûzoltócsoport állománya. Az egység hatáskörébe hat bevetési alegység tartozik: Marosvásárhely, Segesvár, Sármás, Dicsôszentmárton, Szászrégen és Nyárádszereda. Ezenkívül hozzá tartozik egy sürgôsségi egészségügyi ellátásra szakosodott állomás (SIAMUD), a tûzmegelôzési felügyelet, valamint más osztályok (vezérkar, logisztika, pénzügyi, híradás, mûszaki stb.), akik együttesen biztosítják a tevékenység zökkenômentességét
Mit tesznek egész nap a tûzoltók? Ezt a kérdést is fel lehet tenni, hiszen sem tüzek, sem balesetek nem történnek állandóan.
Kimerítô válasz esetén egész regényre lenne szükség. Inkább, rendkívül röviden, lássuk a fôbb feladatokat. Mivel jóval könnyebb és olcsóbb a tûz megelôzése, mint oltása fontosnak tartjuk azt a tevékenységet, amely a következôkben áll:
szakszerû mûszaki segélynyújtás a gazdasági egységeknek a saját tûzvédelmi tevékenység megszervezésében, a kockázatok, a szükséges védelmi intézkedések meghatározása és felértékelése, a tûzbiztonsági forgatókönyv kidolgozása, valamint a beavatkozási tervek összeállítása;
tûzmegelôzési és -oltási láttamozások és engedélyek kibocsátása;
a tûzoltósági köz- és magánszolgáltatások támogatása a sajátos feladatok véghezvitelében;
a tûzmegelôzési intézkedések, valamint a tüzet kiváltó okok elhárítási módozatainak ismertetése a lakosság körében;
a népes tömeg részvételével zajló tevékenységek zökkenômentes lefolyásának felügyelete.
Egy "maroknyi" ember végzi állandó jelleggel ezeket a tevékenységeket, nappal és éjjel, pihenô- vagy ünnepnapokon, idôjárástól függetlenül, veszélyes környezetben, azzal a céllal, hogy idôben feltárják a vészhelyzeteket és okokat, valamint idôben elhárítsák azokat, mielôtt érezhetôvé válna a nemkívánatos hatásuk.
Kétségtelen, hogy a tûzoltók leglátványosabb és legnehezebb küldetése a bevetés. Teljes meggyôzôdéssel vallom, hogy a nehézség nem a tûzesetek vagy más, mindegy milyen komplexitású események elôfordulásakor szükséges tényleges beavatkozásban áll, sokkal inkább a százas és ezres nagyságrendû edzés és felkészítô órák folyamán megtízszerezett erôfeszítésben, melyet katonától tisztig mindenki kifejt, idôjárástól függetlenül, azért, hogy abból a sokszínû tömegbôl, amely a bevonulás alkalmával a kaszárnya kapuján bejön, közösséggé kovácsolódott homogén csapat váljon, amely tökéletes szerkezethez hasonlóan mûködik.
Hogy így állnak a dolgok, bizonyítja az a mód, ahogyan az alegységek a különbözô tûzeseteknél kötelességüket teljesítették, legyen az gázkutaknál, vegyipari kombinátok berendezéseinél, tanintézményekben, erdôkben vagy a lakosság gazdaságaiban keletkezett tûz, és sikerült a lángokat a leghatékonyabban megfékezni, úgy, hogy az anyagi kár a legkisebb legyen.
A tûzoltók dicsôséggel és hôsiességgel koronázott mindennapi tevékenységét vég nélkül lehetne idézni, egyeseket közülük a nemzet történelme arany betûkkel szentesítette és a hôs tûzoltók iránti tisztelet és megbecsülés jeléül Bukarestben emlékmûvet állítottak, ugyanakkor a tiszteletükre ôket ünneplô napot is kijelöltek: szeptember 13-át.
Tisztelt olvasó, ha a vásárhelyi Horea utcában jársz, esetleg az ország bármely tûzoltó alegysége elôtt haladsz el, akár egy pillanatig is gondolj arra, hogy a kaszárnya falai mögött keményen dolgozó emberek vannak, akik bármikor készek feláldozni mindazt, ami a legdrágább számukra akkor, ha szükséged van rájuk, illetve veszélyben vagy. Ne feledd, hogy ôk az ország gyermekei, akiknek megvan a maguk szükségleteik és nehézségeik, amelyekrôl viszont megfeledkeznek akkor, amikor a kötelesség szólítja ôket. Emelj kalapot és tisztelegj ezen névtelen hôsök elôtt.
A megyei Horea tûzoltócsoport parancsnoka,
Az elôkészületi mérkôzésekhez képest kellemes meglepetést okozott a Herlitz-Mobex elsô osztályú kosárlabdacsapata, amely a Bukarestben megrendezett elsô turné után a nyolc csapat közül a 2. helyen várja a folytatást a B-csoportban.
A csapatok ebben a körben négy mérkôzést játszottak. Az elsô összecsapáson a brassói Romradiatoare volt az ellenfél, s a vásárhelyiek biztosan, 86-61 arányban gyôztek. A legtöbb pontot Viciu (16), Cristescu (14), Kosanin (12) és Ilic (10) szerezték.
A második fordulóban a vásárhelyiek a bajnoki álmokat dédelgetô Steaua ellen léptek pályára, annak otthonában, így ez a meccs sokkal nehezebbnek ígérkezett. Annál figyelemre méltóbb a 95-83-as arányban elért gyôzelem, mely elsôsorban Viciu kivételes teljesítményének köszönhetô, aki nem kevesebb, mint 44 pontot dobott, ebbôl hét hárompontost (!). Jól szerepeltek még Ilic (15), Szászgáspár (12), és Pintea (8 ponttal).
A harmadik nap az az együttes következett, amelyik a Vásárhelyen megrendezett Herlitz-Mobex-kupán mindenkit legyôzött: a kolozsvári U Carbochim. Leküzdve az akkori vereség keserûségét, ezúttal vásárhelyi gyôzelem született, 69-55 arányban. Ilic teljesítménye kitûnô volt (28 pont), Kosanin 19 pontot, Viciu 13-at, Cristescu 11-et szerzett.
Tegnap délben az idei bajnokság meglepetéscsapata, Piteïti következett. Az újonc gárdának irigylésre méltó költségvetés állt rendelkezésére, hogy erôsítsen, s ennek megfelelôen ezt meg is tette. Itt játszik többek között a tavalyi herlitzes szerb, Zindovic is. Mindkét csapat veretlenül állt ki, s az elsô hely volt a tét. A Piteïti a félidôben 44-36-ra vezetett, a vásárhelyieknek a hajrában 65-65-re sikerült kiegyenlíteni. Ezzel azonban elfogyott a szuflájuk, mert végül 71-65 arányban alulmaradtak.
A negyedik mérkôzésen elkönyvelt vereség ellenére örömmel nyugtázhatjuk a kétségtelenül felfelé ívelô formát, az új szerb játékos, Kosanin beilleszkedését a csapatba. Takács Károly edzô tanítványaira azonban további nehéz összecsapások várnak, míg sikerül elérni az elsôdleges célkitûzést, a csoportban az elsô négy közé kerülést, s ezzel az 1-8. értékcsoportban való játék lehetôségét. Szeptember 25-27-én ismét Bukarestbe utazik a csapat, ahol ezúttal a Dinamo, az Erbaïu és a Sportul studentesc lesz az ellenfél. Ezután újabb két turné következik, amelyeken ismét találkoznak minden csoportbeli ellenféllel. Korai tehát még következtetéseket levonni, ám a mostani teljesítmény mindenképpen bizakodással tölt el.
Bálint Zsombor
B-osztály, II, csoport, 7. forduló
ASA: Rotaru Porav (64. p. Enyedi), Kovács, Zsigmond, Miclea D., Lup, Török, Dumitrascu, Miclea F., Cioloboc (70. p. Dâmbean) és Gábor.
Jiul: Botezatu Doros, Diaconu, Poenariu, Cizmasiu, Irina, Neiconi, Szorádi (37. p. Damian), Vesa, Stoian (60. p. Pacurariu) és Spafiu.
Játékvezetô: Sorescu Bogdan (Pitesti), partjelzôk: Harabagiu Ion (Buzau), Stefanovici Gheorghe (Suceava). Megfigyelô: Toma Ion (Piatra Neamt).
Gólszerzôk: Cioloboc (10., 46. és 65. p.), Dâmbean (73. p.), Luca (84. p.), valamint Gábor (90. p.).
Sárga lapok: Török és Miclea D.
a 7. percben: Gábor lôtt kapura 18 m-rôl, de a vendégek kapusa hárított;
a 10. percben: Dumitrascu kicselezett néhány petrozsényi védôt, majd beadását a jól helyezkedô Cioloboc a hálóba rúgta:
a 17. percben: Miclea F. Gábortól vette át a pöttyöst, ezt követôen azonban a kapu mellé küldte a labdát;
a 32. percben: Cioloboc beadását Gábor továbbította Micleának, aki képtelen volt kihasználni a helyzetet;
a 46. percben: újra Miclea F. lendült támadásba, majd Ciolobocot hozta helyzetbe, aki másodszorra is legyôzte Botezatut:
a 65. percben: Gábor 22 m-es lövése következtében a labda a kapufáról kipattant, de a jól érkezô Cioloboc ezt újra a hálóba lôtte:
a 73. percben: Dumitrascu beadását Dâmbean a petrozsényi kapuba fejelte:
a 84. percben: Török továbbított Lucához a büntetôterületen, aki a pöttyöst hálóba helyezte:
a 86. percben: Dâmbean lövését még kivédte a Jiul hálóôre, de a kipattanót Miclea D. a kapuba küldte:
a 90. percben: Dâmbean hozta helyzetbe Gábort, aki 11 m- rôl újabb gólt szerez:
Gondolom, mindenki a gyôzelmet várta a vásárhelyi csapattól a hatodik fordulóban megnyert mérkôzés után. Kérdéses talán csak a gólkülönbség volt, az együttes válasza azonban mindenkit kellemesen meglepett. Rég nem aratott ilyen nagyarányú gyôzelmet hivatalos találkozón az ASA.
A csapat jól játszott, igaz, a petrozsényiek nem nagyon próbálkoztak, de a vásárhelyiek érdemébôl ez mit sem von le. Amióta szóba került George Ciorcerinek, az ASA edzôjének menesztése, a helyi fiúk egyre-másra nyerik a mérkôzéseket, és egypontos elônnyel a ranglistát is vezetik.
A következô három fordulóban azonban nagyon nagy feladat vár rájuk. A hét végén ugyanis Nagyszebenbe látogatnak, ahol a csoport harmadik helyezettjével, az Interrel játszanak, majd hazai pályán fogadják az eddig listavezetô Corvinult. Mindezek után Aradon pedig UTA már szeretné bebizonyítani, hogy jobb, mint az ASA.
De a szombati mérkôzésbôl ítélve, ellenfeleiknek sem lesz majd könnyû "elbánni" velük, úgyhogy bármi megtörténhet.
George Ciorceri, az ASA edzôje:
Az elsô félidôben nem a képességeinknek megfelelôen játszottunk, de a második játékrészben már sikerült bizonyítanunk. Ez a gyôzelem, remélem, "elôfutára" a jövô szombati sikerünknek, amikor Nagyszebenben játszunk majd egy nagyon nehéz mérkôzést azzal a csapattal, amely, úgy vélem, csoportunk legtapasztaltabb együttese.
Vasile Maghiar, az ASA-klub elnöke:
Egy szép mérkôzésen sikerült nagyarányú gyôzelmet elérnünk. Nehéz hétnek nézünk elébe, hiszen a csapat fizetését nem lesz könnyû elôteremteni. Ezért kénytelenek vagyunk eladni Moldovant, akiért 50 ezer amerikai dollárt fizet a Brassói FC és még egy csatárt is átigazol együttesünkhöz. Nem vagyunk bajban, hiszen Kovács kitûnôen helyettesíti távozó játékosunkat, de a továbbiakban meg szeretnénk tartani a jelenlegi keretet.
Farczádi Barna
Copyright © Népújság - 1999