|
LI. évfolyam 210. (14262) |
1999. szeptember 9., csütörtök |
Románia hazai összterméke 3,9 százalékkal kisebb volt az elsô félévben, mint a tavalyi elsô félévben — jelentette szerdán az országos statisztikai bizottság Bukarestben. Az elsô félévben a GDP értéke 180,4 billió lej volt (16 301 lej/dollár).
A GDP 1997-ben 6,6 százalékkal, tavaly 7,3 százalékkal esett vissza. A kormány idén egész évre 3,5 százalékos további csökkenést vár.
A belsô fogyasztás 0,9 százalékkal csökkent az elsô félévben, ezen belül a lakossági fogyasztás 0,4 százalékkal nôtt.
(MTI) — Az augusztus végén megalakított vajdasági Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanáccsal (IMNT) kapcsolatos szerbiai reagálásokkal foglalkozott szerdán a Politika címû vezetô belgrádi kormánypárti napilap.
Az újság terjedelmes írásának címében kiemelte, hogy a tanács végsô célja Szerbia szétverése és a (többségében magyarlakta vajdasági) területek kiválása. Alcímében mejegyezte, hogy a tanács létrejöttével párhuzamosan nyilvánosságra került a vajdasági magyar területi és perszonális autonómia koncepcióját felvázoló dokumentum, és a nem magyar lakosság számára az alapvetô védelmi mechanizmusokat sem irányozták elô (a magyar túlsúllyal szemben).
A Politika megemlítette, hogy a tanács az augusztus 20-i magyar állami ünneppel egy idôben alakult meg, és ismertette az IMNT szervezeti felépítését. Mint írta, ezzel párhuzamosan került a nyilvánosság elé "A Vajdaság és a vajdasági nemzeti kisebbségek önkormányzatának jogi és politikai kereteirôl szóló megállapodás" tervezete, amely — egyebek között — törvényhozó és végrehajtó szerepû magyar nemzeti tanács megalakulását tûzi ki célul. E megállapodás képezné a magyar területi és perszonális autonómia alapját is.
Az újság szerint a tanács megalakulása azonnal számos reagálást váltott ki az Észak- Bácskában (is) mûködô pártok részérôl, és többségük kedvezôtlenül ítélte meg magát az IMNT létrejöttét, valamint a nemzetiségközi viszonyok általa ajánlott elrendezését.
A Politika nagy terjedelemben ismertette a szerb kormánypártok, valamint a Szabadkai Polgári Szövetség, a Jugoszlávok Pártja és a Szerb Megújhodási Mozgalom helyi vezetôinek kommentárját.
A kormánypártok képviselôi közül Vermes Mihály (Mihalj Vermes), a Slobodan Milosevic jugoszláv elnök vezette Szerbiai Szocialista Párt szabadkai bizottságának alelnöke egyebek között kijelentette: az elmúlt évtizedben a választások elôtt mindig "felmelegítették" a vajdasági magyar autonómia ügyét. Vermes figyelmeztetett arra, hogy a tanács "a magyar kormánykoalíció sugallatára" alakult meg, ami úgymond nem szolgálhatja a jószomszédi kapcsolatokat.
Bozidar Vujic, a Vojislav Seselj vezette Szerb Radikális Párt helyi szervezetének elnöke Szerbia és Jugoszlávia szétverésében, egy "államon belüli állam" létrehozásában és a (többségében magyarlakta) területek kiválásában vélte felfedezni a tanács megalakulásának, illetve a területi és perszonális autonómiának a végsô célját. Kivétel nélkül bíráló hangnemet ütöttek meg a többi párt képviselôi is.
A Vajdaság semmi esetre sem válhat egy újabb Koszovóvá — jelentette ki Zoran Djindjic Bukarestben. A szerb ellenzéki politikussal folytatott megbeszélés után Radu Vasile miniszterelnök is véleményt mondott a vajdasági magyarok álláspontjáról.
A kétnapos romániai látogatáson tartózkodó Djindjic az Adevarul címû napilapnak adott interjújában arra a kérdésére, hogy véleménye szerint a Vajdaság nem válhat-e egy újabb Koszovóvá, a szerb Demokrata Párt elnöke kijelentette:
"Semmi esetre sem. Ott 65 százalékban élnek szerbek és 35 százalékos arányban kisebbségek. A magyar kisebbség kivételével a többiek valamennyien lojálisak a jugoszláv államhoz".
Radu Vasile miniszterelnök Djindjiccsel folytatott hétfôi megbeszélése után "Románia kormánya aggodalmának" adott hangot "a vajdasági magyar kisebbség korábbi nyilatkozataival" kapcsolatban.
— Mi nem fogadhatunk el semmiféle olyan akciót, amely valamilyen módon a határok megváltoztatásához vezetne — mondotta a kormányfô.
Az RMDSZ szenátusi csoportja elemezte a földtörvény képviselôházi változatát, és úgy értékelte, hogy a koalíción belüli megállapodások további tiszteletben tartásának körülményei között e törvény szavatolja a mezôgazdasági területek és erdôk visszaszolgáltatását — közölte szerdán az RMDSZ sajtóhivatala.
Nem mondva le a törvény esetleges utólagos módosításáról, az RMDSZ parlamenti csoportja elhatározta, hogy támogatja e törvénytervezetet. Lévén, hogy Csapó József nem helyezkedett közös álláspontra, az RMDSZ szenátusi csoportja felmentette a szenátusi mezôgazdasági bizottságból, ami implicite a bizottság alelnöki tisztségébôl való visszavonását jelenti — jegyzi meg az említett forrás. A mezôgazdasági bizottság alelnöki tisztségével Szabó Károlyt bízták meg, míg a munkaügyi bizottság alelnöki tisztségébe Német Csaba szenátort nevezték ki.
Tegnaplátogatásra érkezett Marosvásárhelyre Gheorghe Tinca volt nemzetvédelmi miniszter, a Manfred Wörner Egyesület elnöke. Tinca jelenleg a Szövetség Romániáért Párt (APR) alelnöke és egyebek mellett a Hargita, Kovászna és Maros megyei szervezetek felügyeletére kapott megbízást.
A látogatás céljáról kérdeztük dr. Silviu Morariut, a Szövetség Romániáért Párt megyei szervezetének elnökét. Kérdésünkre elmondta, hogy úgynevezett munkalátogatásról van szó, amelyre a központi végrehajtó büró megbízásából került sor. Mivel Tinca úr a zónáért felel, a megyei szervezetekkel szándékozott találkozni elsôsorban, amelyekkel szervezési kérdésekrôl, a helyhatósági választások elôkészítésének stratégiájáról, a helyi szervezetek helyzetérôl tárgyalt. A Hargita megyébôl érkezett alelnök tegnap a déli órákban a megyei végrehajtó büró tagjaival találkozott, délután fél hatkor sajtótájékoztatót tartott a Predeal vendéglôben. Fél héttôl a párt megyei bürójának ülésén vett részt. Marosvásárhelyrôl pedig Kovászna megyébe utazott.
A tanácskozás részleteirôl, illetve a sajtótájékoztatóról holnapi lapszámunkban olvashatnak.
Nem igazán lepett meg a minapi közlés, hogy az RMDSZ területi elnökök konzultatív tanácsa egy híján egyhangúlag az évek óta követelt- szorgalmazott belsô választások elhalasztását határozta el... — nem lepett meg, mert ráutaló jelekbôl eddig is sejtettem, hogy még a legbôszebb követelôi-szorgalmazói is csak fegyverként használták politikai ellenfeleikkel szemben!
A belsô választások jellegét, módját egyébként tartós homály borította, mert szerették volna az eredeti gondolatot elfelejteni és elfelejtetni — vagyis hogy a belsô választás arra szolgálna, hogy hiteles képet kapjunk az RMDSZ-en belüli politikai meg érdekvonulatok tényleges támogatottságáról, egyszerûbben: kiderüljön kinek-minek nagyobb a füstje, mint a lángja.
A feledékenyek kedvéért úgy zajlott volna tehát az a bizonyos belsô választás, hogy X, Y, Z platformok, csoportosulások egymással versengô jelölteket állítottak volna a magyarlakta helységekben, majd ugyancsak a szóban forgók által egyfajta belsô választási kampányban szavazásra mozgósították volna támogatóikat, akik aztán, mint minden rendes választási lehetôség esetén, arra szavaztak volna a kínálatból, akit a leghitelesebbnek éreztek volna... — volna!
Csakhogy a volna nem lett volna hasznos azoknak, akik ugyan reggeltôl estig magyarok, de a gyalogmagyarhoz csak addig van közük, amíg hivatkozhatnak rá, szervezni, közel jutni hozzá, vele lenni azonban nem fûlt a foguk! — mert nem ott van a politikai húsosfazék elásva...
Látván a peremre szorulás veszélyét, az aligtámogatottságú platformocskák és politikusocskák kitalálták az úgynevezett elektoros választást, ahol már csak azok fognak szavazni, akiket az ambíciósabbak elektornak lobbizhatnak! — amivel persze nyomban oda a hitelesség, vagyis a belsô választások igazi célja...
Egy haszon azért van ebben a belsô csikicsukiban: megspórolható a belsô választások állítólag 200 ezer dolláros költsége!
Azt az amatôr ötletet meg már nem is érdemes említeni, hogy a belsô választásokat összekötnék a helyhatósági elôválasztásokkal... — egyformán hitel nélküliek az igazi megmérettetés szempontjából!
Olvasom, hogy Marosvásárhelyen, a közszállítás "tökéletesítése" címén, a polgármesteri hivatal meg a vasút(!) közremûködésével elhatározták, hogy az autóbuszok ezután nem térnek be a vasútállomás melletti térre... — csak éppen az utazóközönséget nem kérdezte meg senki az utóbbi idôben honos gyakorlat szellemében!
Vajon mit szólnak ehhez a "remek" szolgáltatáshoz a csomagokkal érkezô vagy a vasútállomásra igyekvô utasok? — bizonyára áldást mondanak a közszállítók újabb manôverére...
Netán a taxisokkal egyezkedve jutottak a zseniális, szerte a világban páratlannak mondható közszolgálati "megoldásra"? — talán egyszerûbb a magyarázat: a közönség igényei iránti, most már arrogáns közömbösség!
A tarifát persze ettôl még szemrebbenés nélkül srófolja fennebb a közszállítás — kevés és rossz szolgáltatás, egyre több fizetés a polgármesteri hivatal illetékeseinek felelôtlen bólogatása mellett!
Ha valaki azt várja, hogy majd a tanácsosok közül áll elô valaki interpellációval az utazóközönség érdekeit védeni, hiú reményeket táplál... — nem nagyon ismerik ezt a közszolgálati mûfajt, meg aztán többségük a közszállítást legfeljebb szökôévenként veszi igénybe!
Majd talán az újabb választások elôtt rajtaütésszerûen aggódni kezdenek mindennapjaink iránt...
További érdekes hír, hogy a maholnap hôssé avatott "utca gyermekei" és akik belôlük élnek, a minap a marosvásárhelyi Nemzeti Színház környékén takarítva, négy óra alatt hét zsák szemetet gyûjtöttek össze! — képzeljük el, milyen munkát végezhetnek a város szívében a "profi" szemetesek, ha még hét zsákkal maradt utánuk, s még csak hamburgert sem kapnak ajándékba...
Jut eszembe az iméntiekrôl, hogy a világ legtermészetesebb dolgaként fogadjuk el immár, hogy rabok meg utcagyerekek köztisztítanak, miközben tôlünk a "rendes" adók mellett még köztisztasági díjat is behajtanak! — s még csak el sem szégyellik magukat sem a városatyák, sem a köztisztaságért fizetettek...
Hamburger-díjat kellene kitûzni minden zsák szemétért, hátha nagyobb lenne az igyekezet!
A marosvásárhelyi tanács szeptemberi ülésén egy, a másodlagos vízórák felszerelését és a fogyasztások elosztásának módját szabályozó határozatokat módosító tervezetet tárnak a testület elé. A módosított szabályzatban számos változtatás kap helyet az órák felszereltetésével, a fogyasztások elosztásával kapcsolatosan.
Tegnap délelôtt a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal gyûléstermében több mint száz lakótársulás ügyvezetôi jelentek meg a hivatal községgazdálkodási igazgatósága által szervezett gyûlésen, amelyen Eugen Criïan alpolgármester is részt vett. A találkozón elsôsorban a vízórák témakörét szabályozó határozatok módosítási javaslatait vitatták meg. Az idei, 28. illetve 67. számú helyi tanácsi határozatok érvénybe lépése után a lakótársulások képviselôi számos észrevételt, kifogást tettek a vízórák ügyét szabályozó rendelkezésekkel kapcsolatban. Ezeket vitatták meg tegnap az egybegyûltek, és ezek a kifogások, illetve észrevételek képezik majd az említett határozatokat módosító tervezet alapját.
A legfontosabb változások egyike az lenne, hogy a tervek szerint eltörlik az átalányértékes fogyasztásszámlálást. Ez fôleg a másodlagos órákkal csak részben ellátott háztömbök fogyasztásának kiszámlálásánál kapott szerepet, és ez a tényezô képezte a legtöbb vita tárgyát az említett határozatok margóján. Más fontos módosítások, hogy a fogyasztások elosztásának módját, és a másodlagos órák leolvasását a lakótársulásokra, illetve ezek ügyvezetôire bíznák, illetve hogy a társulás csak akkor hagyhatná jóvá egy lakrészbe a másodlagos óra beszerelését, ha az illetô lakás tulajdonosa naprakészen kifizette az elfogyasztott közszolgáltatások ellenértékét. Továbbá egységesítenék a másodlagos hideg-, illetve melegvíz-órákra vonatkozó szabályzatokat, amelyek jelenleg még két határozatba vannak foglalva.
További módosítási javaslatokat elfogadnak még a napokban a hivatal községgazdálkodási igazgatóságán, amelyeket szintén figyelembe vesznek a tanács következô üléséig kidolgozandó tervezet összeállításában. A már eddig is sok vitát kiváltó vízóra-ügynek tehát még messze a vége, hiszen a tanácsnak is állást kell foglalnia az ügyben. Amíg a módosító határozat nem lép életbe, a jelenlegi szabályok maradnak érvényben.
A gyûlést jórészt hangos, gyakran parttalan vita jellemezte. A lakótársulások képviselôinek többsége ama meggyôzôdésének adott hangot, hogy a hivatal mindenáron a maga, illetve a közszolgáltató cégek érdekeit akarja a lakókra, illetve a társulásokra erôltetni. Ezzel szemben mind a gyûlésen részt vevô alpolgármester, mind a községgazdálkodási igazgató pozitív lépésként értékelte a tegnapi találkozót, ám a társulások képviselôi errôl ellentétesen vélekedtek.
A vízórák vitája mellett még szó esett a régi lakótársulások átszervezésérôl. Az illetékes iroda munkatársa részletesen ismertette a kisebb, tulajdonosi társulások létrehozásához szükséges formaságokat, majd ismét nyomatékosan felhívták a társulási ügyvezetôk figyelmét, hogy tömbházanként, illetve lépcsôházanként mûködô tulajdonosi társulásokra kell felosztani a régi, esetenként akár félezer lakrész ügyét intézô lakótársulásokat, annál is inkább, hogy ezeknek a létrehozását törvény rendeli el. Mint a gyûlésen elhangzott, a tanács következô ülésén határozattervezetet fognak elôterjeszteni, amellyel — ha ezt elfogadják — kötelezôvé teszik a lakótársulások átszervezését.
* megjelent a keretszerzôdés végrehajtásának útmutatója
* a megye lakosságának 77,22 százaléka szerepel a családorvosok listáján
* listát kell készíteniok a fogorvosoknak
* nôtt a megyei pénztár bevétele
E fô témakörökrôl esett a szó a megyei egészségbiztosítási pénztár tegnap délelôtti sajtótájékoztatóján. Amint Sprînceanu Petrunak, a vezetôtanács elnökének beszámolójából kiderült, a bevételek megkétszerezôdtek, s elérték a 41 milliárd lejt. Ehhez hozzájárult, hogy az utóbbi másfél hónapban a lemaradásokból 7 milliárd lejt sikerült begyûjteni. Ami a továbbiakat illeti, az elnök szerint ezt a színvonalat már nemigen lehet túlhaladni, hisz csökken az életszínvonal, s romlik a lakosság egészségi állapota is, amit az utóbbi idôben jelenkezett járványok is jeleznek.
Ennek ellenére a gazdasági igazgató beszámolója szerint a kintlevôségek összege továbbra is 30 milliárd lej körül van, s az adósok névsorát változatlanul a BICAPA vezeti négymilliád lejjel a régeni fakitermelô vállalat elôtt. A megye 15.000 bejegyzett cégének körülbelül a fele mûködik, s 2000 fizeti rendszeresen az egészségbiztosítási járulékot.
Megyénkben 351 családorvost akkreditáltak, ebbôl 85-öt Marosvásárhelyen. A 610.000 lakosból 471.671-en, azaz a lakosság 77,22 százaléka iratkozott fel a családorvosok jegyzékére — hangzott el dr. Csiki Zsuzsa orvos-aligazgató beszámolójában. A megyében pedig három olyan település van — Kutyfalva, Mezôbodon és Csatófalva —, ahol még nincs családorvos.
Az OEBP-tôl kapott útmutatás szerint a fogorvosoknak korcsoportonkénti listát kell készíteniök és benyújtaniok a megyei pénztárhoz. Ezt követôen pedig kötelezô módon el kell végezniök a megelôzést a listájukon szereplô páciensek esetében, 16 éves korig korlátlan számban, 16 év fölött évi két alkalommal, 20 éven fölül évente egyszer.
Amint dr. Porutiu Mihai orvos-igazgató elmondta, a Hivatalos Közlönyben végre megjelent az a gyakorlati útmutató, amelynek alapján a pénztár körülbelül egy, illetve másfél hónapon belül megkötheti a keretszerzôdést a családorvosokkal, majd a szakorvosok és a kórházak következnek. Természetesen ez az orvosok érdeklôdésétôl is függ, mivel a pénztár megtette a szükséges elôkészületeket.
A gyakorlati útmutató igen nagy mennyiségû információt tartalmaz, részletezi az egészségügyi szolgáltatások pontozási rendszerét, s a megyei egészségügyi intézményektôl már ennek a szellemében kérik az adatokat. A beszámolóban elhagzott még, hogy kétezer páciens fölött ugyanazért a szolgáltatásért érezhetôen kevesebb pontszámot kap az orvos. A gyakorlati útmutató rugalmasságát, a megyei pénztáraknak biztosított autonómiát jelzi, hogy a szerzôdésben megfogalmazott feltételeken a különbözô helyzetek függvényében változtatni lehet.
Az új rendszerre való áttérés azonban meggondoltabb pénzgazdálkodást jelent — hangsúlyozta az orvos-igazgató, aki szerint a pénztár elkezdte visszautasítani a családorvosok által nem megfelelô módon felírt gyógyszerek elszámolását.
A továbbiakban Csomóss Benedek alelnök fejtette ki, hogy mai a napig sem elég hatékony a családorvosi rendszerre való áttérés népszerûsítése, s beszámolt a családorvosokkal szemben már jelentkezô egyes bírálatokról is.
A sajtótájékoztatón elhangzott még, hogy nemrégiben a segesvári kórházban végeztek ellenôrzést, ahol a költségek túllépték a megengedett mértéket. Az okokat azonban még nem tudták pontosítani, mivel most folyik a helyszínen tapasztaltak feldolgozása.
A nyugdíjas családorvosok akkreditálása egyelôre ott lehetséges, ahol nagyon szükséges és nincs más jelentkezô — mondotta kérdésre válaszolva Csomóss Benedek a tegnap délelôtti sajtótájékoztatón, amelyen a nagyon várt bejelentés végre elhangzott, s elkezdôdhet . az orvosokkal való szerzôdés megkötése.
Holnap, szeptember 10-én, az RMDSZ felelôs gazdasági kormányzati beosztásokban dolgozó tisztségviselôi több megyét és települést átfogó rendezvénysorozat keretében találkoznak Maros megye vállalkozóival. Ennek célja, hogy pontos és hiteles információkhoz jussanak a gazdasági élet szereplôi, építkezôk, vállalkozók, üzletemberek, ami a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben igen fontos tényezô — tájékoztatott Borbély László, a Közmunkaügyi és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára.
Borbély László egyébként beszámolót tart és válaszol az érdeklôdôk kérdéseire. A megye vállalkozóinak rendelkezésére állnak továbbá Birtalan József, a kis- és középvállalkozók ügynökségének alelnöke, Erôss Viktor, az Állami Vagyonalap alelnöke, Pete István, a Mezôgazdasági Minisztérium államtitkára. A kormányzati szervek képviselôi mellé Magyarországról felsorakozik dr. Madarász Imre, a gödöllôi Agrártudományi Egyetem docense.
A találkozó két részbôl áll. Délelôtt 10 órakor a városunkba érkezett kormányképviselôk a megyeházán találkoznak a megye vezetôivel és a vállalkozókkal, majd 13 órától a Bernády Házban külön fogadják a magyar vállalkozókat is.
Szó lesz a kisvállalkozókat segítô, nemrégiben megjelent törvényrôl, azokról a lehetôségekrôl amelyeket ez biztosít, a szeptember 15- én útnak induló lakásépítési programról, a magánosítás terén jelentkezô legújabb szabályozásokról, a Mezôgazdasági Minisztérium által lebonyolítandó SAPARD-programról. A fô témákon kívül a tisztségviselôk természetesen válaszolnak a vállalkozók által feltett kérdésekre is.
Fontos lenne, hogy minél többen jöjjenek el ezekre a találkozókra — mondta Borbély László államtitkár —, hisz olyan információk hangzanak majd el, amelyek nagyon hasznosak lehetnek minden vállalkozó számára.
Felpörögni látszik az "egyetem ügy". Nem függetlenül attól, hogy az elfogadott oktatási törvény "valamikorra" odázza az önálló állami magyar egyetem létrehozásának lehetôségét. A Radu Vasile-féle marosvásárhelyi fogadkozás, miszerint "csak technikai akadályokat" kell elhárítani — egy lyukas garast sem ér. A nyár derekán jelentette be Tôkés László a humán profilú partiumi keresztény magyar egyetem elindítását, frissebben pedig igencsak megmozgatta sokak fantáziáját az a bejelentés, hogy a magyar törvényhozás jövôre 2 milliárd forintot szánna "egy erdélyi magyar egyetem megteremtésére". Erre jegyezte meg Markó Béla, hogy "igen jelentôs segítség lenne", de "a rendeltetés körül még vannak tisztázatlan dolgok". Némi korrekcióval talán azt lehetne mondani, hogy a tisztázással meglehetôsen csehül állunk, avagy csupa tisztáznivaló van. Ebben az elkerülhetetlen folyamatban számba veendô adalék lehet az iméntieknél korábbi, a marosvásárhelyi dr. Hollanda Dénes professzor által szorgalmazott magyar mûszaki egyetem létrehozásának ötlete.
— Professzor úr, talán hasznos lesz, ha felidézzük a mostani elgondolás elôzményeit. Mikor és hogyan fogant az ötlet?
— Több mint negyed évszázada annak, s az akkori viszonyok között nem is magyar egyetemként fogalmazódott meg a terv, hiszen erre gondolni sem mertem. Kézenfekvô volt viszont egy mûszaki egyetem kialakítása.
— Ez volt a mai Petru Maior csírája, s tudomásom szerint a professzor úr indította el, állította talpra ezt a felsôoktatási intézményt .
— Ezt még az ellenségeim is elismerik. Már akkor próbáltam egyenesen ötéves egyetemet megalapozni. Kiderült azonban, hogy a helyi hivatalosságok ezt ellenzik, noha az akkori miniszter hajlott volna rá. A sok felemásságból ismertem aztán fel, hogy valójában nem azért hozták itt létre a mûszaki almérnökit, hogy mérnökképzés legyen, hanem azért, hogy a pedagógiát meg lehessen szüntetni. A mérnökképzésre egyébként a szakminisztérium engedélyét az 1990—1991-es tanévben szereztem meg, miután 1990. január 25-én az intézet vezetôjévé választottak. Annak az évnek az ôszén ismét választások voltak az egyetemen, de a "márciusi események" után úgy irányították a dolgokat, hogy még az egyetemi szenátusnak sem lehettem a tagja. Ez, meg sok egyéb apróbb "sakkhúzás" vezetett arra, hogy számomra a legfontosabb célnak a marosvásárhelyi önálló magyar mûszaki egyetem létrehozását tekintsem. Így jutottam el oda, hogy pontos, részleteiben kidolgozott tervet tudok letenni az asztalra.
— A marosvásárhelyi egyetemi mûszaki oktatás megteremtésével a professzor úr bebizonyította, hogy életképes koncepciót tud ajánlani. Mi az oka, hogy a maholnap tíz éve érlelôdô gondolattal szinte semmire sem jutott, noha az RMDSZ évek óta a magyar egyetem körüli vitáktól hangos.
— Öndicséret nélkül állíthatom, hogy mindaz, amit korábban létrehoztam, hitelesíti a most szóban forgó kezdeményezést. Már 1979—80-ban, az akkor még mûszaki fôiskolán önfenntartó-kutató-tervezô-termelô csoportot alakítottam. A csoportban dolgozók fizetését a megrendelô gyárakkal kötött szerzôdések teljesítésével teremtettük elô. 1983-ban olyan profitunk volt, hogy a következô év elsô öt hónapjának minden költségét fedezni tudtuk. A kérdés kapcsán azért hozakodom elô mindjárt ezzel, mert az általam elgondolt magyar mûszaki egyetem önellátó jellegét szeretném hangsúlyozni. Tehát nem egy eltartott, folyamatosan támogatásokat felemésztô intézményrôl van szó, hanem olyanról, amely a létrehozásához nélkülözhetetlen támogatáson túl önellátó módon mûködhet. Nem olyan nagy filozófia ez, szervezésen, hozzáértésen múlik.
— A kérdés úgy szólt, hogy miért lesz maholnap tízéves az ötlet?
— Két oka is van. Az egyik az, hogy megjelent a Bolyai Társaság, amely felvállalta, hogy visszaszerzi a kolozsvári Bolyai egyetemet. Megálltam, nehogy az akkori hatalom szembeállítsa kezdeményezésemet az állami egyetem ügyével, pontosabban, kijátsszon ezzel szemben. 1994- ben, amikor újra hozzáláttam volna, felmerült, hogy Marosvásárhelyen Aranka György Egyetem létesüljön. Nem akartam tehát hibázni, s azt sem, hogy valami miattam ne jöjjön létre.
— Az Aranka György-ötlet, mint annyi más, gyorsan elvetélt, az elôkészítetlenség, a kellô megfontolás hiánya miatt. Nem volt hiba újra és újra visszahúzódni?
— Visszatekintve, talán igen. 1997-ben az RMDSZ elnökéhez fordultam, s elmondtam, hogy a tanügyi törvénytôl nem remélhetünk gyors megoldást, lépjünk mi magunk. Megegyeztünk, hogy létrehozom az alapítványt, az egyetemi oktatást támogató Hollanda Alapítványt. Talán itt hibáztam, nem kellett volna a Hollanda nevet adnom, mert mint késôbb kiderült, sokakban ellenszenvet szült, irritált.
— Dehát nem az irigykedôk pénzébôl mûködik!
— Nem. Alapítóként 10 millió lejt tettem le az 1998-as bejegyzéskor. A lényeg azonban az, hogy legyen egy önálló magyar mûszaki egyetem, ahol a diákok anyanyelvükön tanulhatnak. Ez a fontos számomra, s azt is elmondtam, amikor támadtak, hogy a cél érdekében az alapítványt is átadom bárkinek.
— Nyíltan támadott Birtalan Ákos, amikor Udvarhelyen összehívták a székelyföldi egyetem ügyének szentelt tanácskozást. Azt mondta, hogy mit akarok én, mit személyeskedem, amire nem volt érdemes válaszolni. 1998-ban Kolozsváron az oktatási tanács ülésén mondhatni megdorgált Takács Csaba újra azzal, hogy mit akarok én. Valahogy Kolozsvár is meg kellene értse, hogy egy marosvásárhelyi egyetem nem ellenük van.
— Tehát úgy érzi, hogy Marosvásárhellyel szemben él ellenszenv? Mintha nem mûködne az elitista hiúság például Nagyvárad esetében...
— Nagyvárad lépett, s ez már kész tény, amit csak elfogadni lehet. Azt sem ártana már megérteni, hogy ha valahol kezdeményezés van, engedni kell kibontakozni. S itt mûszaki egyetem létesülne, amely nem konkurense, hanem kiteljesítôje, kiegészítôje lenne a kolozsvári magyar nyelvû oktatásnak. Kerékkötés helyett tehát egymást segítve kellene haladnunk.
— Találkozott eddig irigységgel, ellenszenvvel, fanyalgással. Támogatást kitôl és mennyit kapott?
— Ne fogalmazzunk ilyen sarkosan. Diplomatikusabban szólva nem kaptam meg azt a segítséget, amire vártam. Pedig a cél érdekében dékáni tisztségemrôl is lemondtam, amikor választás elé állítottak.
— Most mire lenne szüksége ahhoz, hogy elinduljon a mûszaki egyetem létrehozásának folyamata?
— Meg kell vásárolni a területet és el kell készíteni az egyetem épületeinek a rajzait. Pályázatot nyújtottunk be az Apáczai Közalapítványhoz, amelyre most, szeptemberben várunk, reményeink szerint, kedvezô választ.
— Tudtommal ez már a második nekifutás.
— Valóban, júniusban is benyújtottuk a pályázatot, információim szerint kissé kifutottunk az idôbôl. Azt hiszem különben, hogy nem volt kellôképpen körüllobbizva. A válaszban az állt, hogy nekünk egyelôre nem jut pénz, de tegyük le újra a pályázatunkat.
— Miért kell egy épkézláb ötletért lobbizni, amikor mások különbözô forrásoktól olyasmire kapnak támogatást, amiben remény sincs, hogy valaha a saját lábán is megáll?
— Ez fáj nekem, hogy sok helyre folyt el pénz és a haszna alig látszik. Ha kezdettôl bizalommal fogadják a kezdeményezésemet, már messzejárnánk. Azt minden körülmények között vállalom, hogy ha megkapom a pénzt, az egyetemet felépítem és megszervezem az oktatást a ma elvárható szinten. Már most olyan tanári kar állhat össze, amely garantálja az egyetem akkreditálását.
— A kilátásba helyezett kétmilliárd forintos anyaországi támogatás sokak fantáziáját megmozgatja. Hogyan lehetne elérni, hogy ezzel bölcsen, távlatosan sáfárkodjunk?
— A pénz felhasználásában azt kellene szem elôtt tartani, hogy egy jó koncepció köré fûzve, minden arra érdemes kezdeményezésnek legyen esélye. Azt nem várhatom el, hogy az egész támogatást a marosvásárhelyi mûszaki egyetem létrehozására szánják. Azt azonban vállalom, hogy jól beütemezett segítség mellett 2002 ôszén az egyetemet megnyitjuk.
— Bizonyára tudatában van annak, hogy ez a merész terv nem nélkülözheti az RMDSZ támogatását. Az eddigiekbôl ítélve azonban aligha lesz ez egyértelmû, bár nemrégiben Markó Béla nyilatkozta a kétmilliárdos támogatás kapcsán, hogy Marosvásárhelyre, s az egész Székelyföldre gondolva kell kialakítani az oktatásfejlesztési koncepciót. Mit remél?
— Valóban egyértelmûbb támogatásra számítok. Hozzáértô embereknek kell megalapozott döntést hozniuk ebben a kérdésben. Az áldatlan huzavona, a steril viták helyett a tettek idejénél tartunk. Úgy gondolom, hogy a kezdeményezésem kiállja a tárgyilagos mérlegelés próbáját.
— Továbbra is optimista. Mekkorák még az ambíciótartalékai, mert az a gyanúm, hogy nem megy majd minden simán a döntés vállalásának felelôssége körül.
— Nem túl bizakodó, de bizakodó vagyok, hiszen most már vétek nem lépni.
Véget ért a Conel-pénztárak példátlan ostroma, s nagyvonalakban lecsillapodtak a fölborzolt kedélyek. Dénes József energetikai és kereskedelmi igazgató most már bevallja, hogy szakmai körökben hosszas vita elôzte meg a nehéz döntést, melynek nyomán végül is rátértek a kintlevôségek behajtására. Az elfogyasztott villamos energia ellenértékét ugyanis a közelmúltig 2,5-3,5, átlagosan 3 hónap késéssel inkasszálták. Ez azt jelentette, hogy korábban az áramszolgáltató mintegy hitelben adta a villanyenergiát elôfizetôinek. A fogyasztók nagy tömegét fájdalmasan érintô intézkedés meghozatala mellett szóló legfontosabb érv az volt, hogy jobb a nyári-nyár végi idôszakban követelni az elmaradások behozását, mint a téli hónapokra hagyni, amikor fölugranak a közköltségek. Így kiszámlázták az áprilisi óraleolvasástól a június 6-i drágulásig elfogyasztott áramot a régi árban, június 6-ától a következô leolvasásig följegyzett mennyiséget új árban, s a júliusi (P7-tel jelzett), valamint az augusztusi (P8) elôleget is elvették — a tavalyi év azonos hónapjában regisztrált adatok alapján. Az akció lejártával megkönnyebbülten lélegeztek föl a Conel- Electricánál, de nem tagadják, hogy akadnak még a díjbeszedés körül megoldatlan kérdések.
Amikor példákat kértünk az újonnan fölvetôdött problémákra, a mérnök- igazgató elmondta, hogy igen óvatosan jártak el egyes személyekkel és/vagy családokkal. Tudniillik az 1998. évi nyilvántartásukban olyan kiugróan magas fogyasztási értékek is szerepeltek, amelyeknek az okát nem ismerték. Az igaz, hogy az elôfizetôk nem jelentkeztek náluk elmondani, mi történt, de nem kevésbé igaz, hogy a szolgáltató cég nem kereste meg ôket ez ügyben, magyarázatért. S hogy ne érje sokkhatás azt a fogyasztót, akinek a tavalyi júliusi és augusztusi fogyasztásnak megfelelô árammennyiséget számláznak ki az idén megemelt díjszabással, havi 150 kilowattórában maximálták a kifizetendô energiát. Ezt követôen azonban többen kérték, hogy ne kíméljék ôket, hanem számlázzák ki nyugodtan a reális értéket, mert nem szeretnék, ha fölhalmozódna a hátralékuk. Így jutottak el az egy alkalommal elszámolásra kerülô árammennyiség felsô határának 400 kWh-ra történô módosításához — a lakossági áramfogyasztásnál.
A lezajlott nagy pénzbevételezési akció során hangsúlyosan vetôdött fel egy másik jelenség is. Nevezetesen, hogy vidéken, de városon is vannak olyan épületek és épületrészek, amelyeket csak idôrôl idôre használnak, s emiatt nincs bennük folyamatosan áramfogyasztás. Nyilván értelmetlen dolog lenne a megbecsült energiaszükséglet alapján kiszámított követelésrôl hónapról hónapra számlát kiállítani mondjuk egy havasi nyaraló, egy olyan falusi ház után, amelyet a városon lakók csak alkalmilag keresnek fel vagy egy városi tömbházapartman esetében, amelyben átmenetileg senki sem tartózkodik. Ezért azt javasolták-javasolják a szolgáltatók, hogy azok, akik ilyen ingatlanok tulajdonosai vagy bérlôi, jelentkezzenek annál a Conel-Electrica kirendeltségnél, amelyhez területileg tartoznak, és adják be írásban a javaslatukat, hogy miként történjen a fogyasztás elszámolása. Erre egyébként a legpraktikusabb megoldás talán a három havonta — azaz negyedévenként történô díjfizetés.
A fentiekkel összefüggô komoly gond megtalálni az elôfizetôt. Tisztázni, hogy melyik az állandó lakcíme a csak ideiglenesen használt házikó, ház, lakás stb. fenntartójának, amelyre ki lehet küldeni a számlát. Erre bizony — vallja be interjúadónk — fel kell a vállalatnak készülnie. Az új típusú szerzôdésben már az is benne van, hogy az illetô hol lakik, de még nem jutottak el oda, hogy minden fogyasztóval új szerzôdést kössenek, s hogy az így begyûjtött adatokkal a számítógépes nyilvántartást is gazdagítsák. Emiatt csak egy olyan ígéretet kaptunk, miszerint megpróbálják kezelni a problémát, hiszen azért vannak, hogy az ügyfeleket kiszolgálják, nem pedig azért, hogy vissza- , illetôleg elutasítsák, ha gondjaik adódnak.
Mint várható volt, nem került pont a marosvásárhelyi közszállítás immár évek óta tartó konfliktussorozatának a végére. Várható volt, mert az egyoldalú, az utazóközönség tényleges igényeit mellôzô határozatokkal csak még bonyolultabbá tették a kérdés hiteles, szakszerû megoldásának lehetôségét. A maxi-taxisok lapunk 9. oldalán olvasható NYÍLT LEVELE nem maradhat tárgyilagos, a marosvásárhelyi közszállítás helyzetének tényleges kezelésére alkalmas, a szolgáltatás monopolizálására irányuló törekvéseket háttérbe szorító, a kellô kompetencia súlyával bíró válasz nélkül.
A prefektus úrhoz, polgármester úrhoz, a rendôrség megyei parancsnokához
Tudomásul vétel céljából: pénzügyôrségnek, számvevôszéknek, helyi tanácsnak, a Maros megyei útügyi hivatalnak
Tekintve, hogy a két maxi-taxi cég, az SC Tudor Trans SRL és a SC Siletina Impex SRL, milyen nehéz helyzetbe került a municípiumi tanács 66/1999.04.29.-én elfogadott, a helyi közszállítás optimizálásának tanulmányáról szóló határozata következtében, elégedetlenségünket a következôkben fogalmazzuk meg:
Véleményünk szerint az elfogadott tanulmány megalapozatlan, mert hiányzik a marosvásárhelyi közszállítás jelenlegi helyzetének objektív, kritikai elemzése, ehelyett csupán elméleti számadatokat, s ezeknek megfelelô javaslatokat tartalmaz. Egyébként ezt a tanulmányt nem egy erre szakosított, versenytárgyalás útján kiválasztott cég készítette, amely egy rendszer hiányosságaiból kiindulva kellett volna eljusson egy jobbító rendszerig. E tanulmány alkalmazásával az állami szektor, nevezetesen a helyi közszállítási vállalat monopóliumát biztosítják a polgármesteri hivatal támogatásával, amely gyakorlatilag a maxi-taxi típusú utasszállítási magánszolgáltatások megszüntetését célozza azzal, hogy marginalizálják azokat, jelentéktelen mellékutakra terelik ôket még akkor is, ha ezzel a 21/1996-os számú, a konkurenciáról szóló, illetve a 11/1999, a nem lojális konkurenciára vonatkozó törvényeket, valamint a 263/1999. április 14. számú kormányhatározatot megszegik.
Az alábbiakban kronológiai sorrenben írjuk le az eseményeket, az önök segítségét kérve az igazságnak törvényes keretek között való visszaállítása érdekében.
1998 folyamán április, illetve júnus hónapokban, a 94/1997.11.27. számú határozat alapján Marosvásárhely municípium polgármesteri hivatala licitet szervezett a maxi-taxi mikrobuszok útvonalának megállapítása érdekében. Ennek nyomán két útvonalat nyert a SC Siletina Impex SRL és hatot a SC Tudor Trans SRL, amelyeket Marosvásárhely polgármesteri hivatalával megkötött szerzôdésekbe foglaltak (mellékeljük a szerzôdéseket).
Meglepetésünkre a helyi közszállítási vállalat az útvonalak elfoglalását követôen azonnal óvást nyújtott be és sztrájkok szervezésével, a polgármesteri hivatalhoz és a rendôrséghez benyújtott reklamációkkal, nyomást gyakorolt a hatóságokra. Az 1998 szeptemberi nem törvényes sztrájk nyomán a maxi-taxi cégek kénytelenek voltak három fôútvonalról lemondani, az 1998. szeptember 16- án megkötött szerzôdés értelmében. Ezek: 1. Tudor-Cuza Voda-Unirii, 2. Kövesdomb-Fôtér-Új kórház, 3. Tudor- Kövesdomb-Kombinát. Ugyanazon protokollumban a sztrájk beszüntetését a helyi közszállítási vállalat árainak emeléséhez kötötték.
El kell mondanunk, hogy a szerzôdések megkötése után társaságaink feljavították mikrobusz- parkjaikat, azért, hogy az utasszállítást civilizált körülmények között, az utasok megelégedésére végezhessük. Úgy tûnik, éppen ez a dolog zavarta a polgármesteri hivatalt, s fôleg a helyi közszállítási vállalat vezetését. Hozzátesszük, hogy számos maxi-taxi szállító, a polgármesteri hivatallal megkötött szerzôdést követôen bankhiteleket vett fel, hogy versenyképesebb mikrobuszokkal biztosíthassa az utasok kényelmét. Ezeket az elvárásokat a polgármesteri hivatal vezetése szorgalmazta (mellékeljük a polgármesteri hivatal átiratát).
A helyi közszállítási vállalat által gyakorolt nyomás következtében, Marosvásárhely polgármesteri hivatalának teljesen érthetetlen "színeváltozása" következett be. A közszállítási vállalat nyomására szinte hetenként a polgármesteri hivatalba hívtak véget nem érô vitákra, ugyanis a helyi közszállítási vállalat minden áron, még a 21/1996, illetve a 11/1991-es számú, a konkurenciáról szóló törvény, és a 263/1999. ápr.14-i kormányhatározat áthágásával is meg akarta ôrizni monopolhelyzetét. Megfélemlítéssel sikerült újabb útvonal módosítást elérniük. Errôl újabb protokollum született (mellékeljük a protokollum másolatát).
1999 január folyamán újabb megbeszélésre hívott a polgármesteri hivatal és a helyi közszállítási vállalat. Megállapítottuk az utasok által kért útvonalakat, meghosszabbítottuk az 1998 szeptemberében megkötött szerzôdést (mellékeljük a jegyzôkönyvet). Az összes szerzôdésben benne van, hogy a polgármesteri hivatal és a maxi-taxi társaságok által aláírt szerzôdések lejártáig folytatódik ezen társaságok tevékenysége.
Idôközben Marosvásárhely polgármesteri hivatala azért, hogy a helyi közszállítást segítse ellenünkben (ezt a kijelentésünket arra alapozzuk, hogy a polgármesteri hivatal összes intézkedése szemmel láthatóan a helyi közszállítási vállalatot favorizálta, különösen az útvonalak kijelölésekor) az SC Veltona SRL temesvári céget bízta meg egy, a "Marosvásárhelyi közszállítás javításáról szóló tanulmány" elkészítésével.
Ezt nem licit állapította meg (amelyen az érvényben lévô törvények értelmében legalább három cégnek kellett volna részt vennie) egy tematika alapján. A tanulmány témáját nem bocsátották a konzultatív társaságok rendelkezésére. Az 1999. januári gyûlés jegyzôkönyvében foglaltakkal ellentétben, a polgármesteri hivatal, illetve a Veltona Kft. elkészíti a tanulmányt, mellôzve az érdekelteket. Mindössze a helyi közszállítási vállalattal konzultáltak, ami a tanulmány 16. oldalán a "kiegészítések" rovatban szerepel. Érdekes, hogy a tanulmány 16. oldalán az szerepel, hogy a helyi közszállítási vállalat kiegészítô javaslatait a tervezôk elfogadták, de a módosítások nem szerepelnek a "javasolt útvonalak tabelláján". Következésképpen meggyôzôdésünk, hogy a helyi közszállítási vállalat és a Veltona Kft., illetve a polgármesteri hivatal egyes tisztviselôi kezdettôl együttmûködtek a tanulmány elkészítésében, amely kizárólag a helyi közszállítási vállalatot favorizálja. A tanulmány nyilvánvalóan a maxi-taxi cégek kiszorítását célozza ezek marginalizálásával és jelentéktelen mellékutakra való terelésével, a fontos útvonalakat (1-13 vonal) a hely közszállítási vállalatnak tartva fenn.
Társaságaink panaszokat tettek le a polgármesteri hivatalhoz, a municípiumi tanácshoz, a prefektúrára, figyelmeztetve a tanulmányba foglalt diszkriminációra, illetve hogy nem tartják tiszteletben a polgármesteri hivatallal kötött, 2000 áprilisáig, illetve júniusáig érvényes szerzôdéseket.
Kontesztációink nyomán, a helyi tanács 1999. április 29-i ülésén elfogadja a tanulmányt azzal a megjegyzéssel, hogy az autóbuszok 1/4-es vonalaira kisebb kapacitású maxi-taxi mikrobuszokat is állítanak, hogy az utasok maguk választhassák ki a számukra megfelelôbb utasszállító eszközt, illetve a konkurencia megtartása érdekében.
Mindezek mellett, a helyi tanács 66/1999. 04.29-i határozatában másként jelenik ez meg, ami miatt kérjük a prefektúrát és a helyi tanácsot, elemezze a municípiumi tanács április 29-i ülésének jegyzôkönyvét. A polgármesteri hivatal írásban közölte velünk, hogy a tanács változtatás nélkül elfogadta a tanulmányt.
A helyi tanács 66/1999.04.29-i határozatát 1999. június 9-én hozták nyilvánosságra, és hozták társaságaink tudomására. A törvényes határidôn belül, 1999. július 6- án panaszt emeltünk a 29/1999-es törvény 1. és 5., a közigazgatási jogügyre vonatkozó cikkelyek alapján, amelyet 11718/1999.07.6. szám alatt jegyeztek be a marosvásárhelyi municípiumi tanácsnál. Mivel a törvényes idôn belül nem kaptunk választ, 1999. augusztus 20-án a 9. számú, illetve a 18/1999. aug.18 szám alatt közigazgatási jogügyi eljárást indítottunk a Maros megyei törvényszéken a helyi tanács 66/1999.04.29-i határozata ellen (mellékeljük az átiratokat).
Tekintettel a fentiekre, valamint arra, hogy 1999. augusztus 6- ától (eddig a dátumig lett volna köteles a polgármesteri hivatal válaszolni beadványunkra) a polgármesteri hivatal megfélemlítési akciót indított társaságaink ellen, elrendelve a polgármesteri hivatal, a rendôrség és a pénzügyôrség meghatalmazottjainak ellenôrzésének felerôsítését, amelynek végsô célja a maxi-taxi járatok megsemmisítése, illetve a 66/1999-es számú "Optimizációs tanulmány" alkalmazása volt. Húsz nap alatt több ellenôrzést tartottak, mint 1998 áprilisa és 1999 augustzusa között. Úgy véljük, hogy visszaélés történt és igazságtalannak érezzük, hogy csak bennünket ellenôriznek, miközben a helyi közszállítási vállalat nyugodtan, ellenôrzések nélkül végzi tevékenységét.
Tudomásunk szerint, ha a helyi közszállítási vállalat elfogadta és aláírta a polgármesteri hivatallal a tanulmányban szereplô új vonalakról szóló szerzôdést (ami természetes is volt, mivel az egész az ô érdeküket szolgálja), kötelessége betartani a személyszállítás megszervezésére vonatkozó elôírásokat, amely szabályozza minden szállítási eszköz engedélyezését (értékének kifizetését), illetve az útügyi hivatal végrehajtási licencének a megszerzését.
Az igazság megállapítása érdekében, az általunk felhozott motivációkat és az érvényben levô törvényes, a szabad kezdeményezést és a versenyszellem támogatására vonatkozó elôírásokat figyelembe véve, és a város lakóinak szolgálatába állítva, kérjük, rendeljék el a következôk ellenôrzését:
Milyen módon bízta meg a polgármesteri hivatal a temesvári Veltona Kft-t a Marosvásárhely közszállításának javításáról szóló tanulmány elkészítésével, mikor tartották a licitet és hogy létezik-e az érdekelt cégek rendelkezésére bocsátott, jól átgondolt tematika alapján összeállított feladatfüzet?
Mi az oka, hogy Marosvásárhely polgármesteri hivatala nem cégjelezte és nem hajtotta be 1999-re a maxi-taxi mikrobuszok engedélyeinek ellenértékét? A 2000-ig érvényben lévô szolgáltatási szerzôdések elôírása szerint a polgármesteri hivatalnak kötelessége lett volna ezek rendezése. Megjegyezzük, hogy 15/1999. számon bejegyzett szorgalmazásunk nyomán, válaszként a polgármesteri hivatal megfélemlítési akciókat szervezett az ellenôrzô szervek bevonásával, és véleményünk szerint indokolatlan büntetések alkalmazásával. A maxi-taxi vezetôk többségét a gépjármûben szereplô helyeknél nagyobb számú utas szállítása miatt büntették meg, de ne feledjük, hogy a gyerekeket, a 70 évnél idôsebbeket, a rokkantakat és háborús veteránokat ingyen szállítjuk, anélkül, hogy állami támogatást igényelnénk.
Hogy Marosvásárhely polgármesteri hivatala kiadta-e a helyi közszállítási vállalat autóbuszainak az engedélyt és behajtotta-e az ellenértéket? Ugyanakkor, hogy ezen szállítási eszközök mindegyike rendelkezik-e a szállításhoz szükséges licenccel az elôvárosi és alkalmi szállításokra az 527/1997.11.25 számú minisztériumi rendeletnek megfelelôen?
Kérjük a rendôrséget, ellenôrizze, hogy a helyi közszállítási vállalat kifizette-e 1999- re az útadót, hogy az idôszakos technikai ellenôrzéseket elvégezték-e, és hogy betartják-e a bejegyzési igazolványban elôírt személyek számát?
Miért van az, hogy a marosvásárhely polgármesteri hivatal megbízottai csak a maxi-taxi-tulajdonosok esetében végeznek ellenôrzéseket a 66/1999 határozat normáinak betartásáról, és csak azokat büntetik meg, holott ezt a határozatot a közigazgatási jogügyben támadták meg a maxi-taxi társaságok az igazságszolgáltatási szerveknél?
A polgármesteri hivtal miért nem alkalmaz azonos elbánást a helyi közszállítási vállalattal szemben? Szeretnénk tudni hogy mindeddig tartottak-e a helyi közszállítási vállalatnál is ellenôrzéseket a 66/1999-es határozat elôírásainak betartásáról, figyelembe véve, hogy a fent említett vállalat a polgármesteri hivatallal kötött szerzôdéssel elfogadta az optimizációs tanulmányban foglalt, és a határozatban szereplô feltételeket és elôírásokat.
Kockáztatva, hogy ismétlésekbe bocsátkozunk, kérjük a fenti ellenôrzések végrehajtását, mert igazságtalannak, jogfosztottnak érezzük magunkat a konkurenciális rendszerben folyó szállítási szolgáltatás gyakorlásában. Miért nem hagyják, hogy az utasok igazolják szolgáltatásunk minôségét.
Következésképp úgy véljük, hogy a maxi- taxi társaságokra gyakorolt nyomás a polgármesteri hivatal által javasolt, a 66/1999. számú határozat nyomán el nem fogadott szerzôdéseknek tulajdoníthatók. Nem fogadhatjuk el ezeket, mivel a 66/1999-es számú határozat egész sor, a nem lojális konkurenciára vonatkozó törvényes elôírást megszeg, diszkriminatív feltételeket szabva a municípiumi közszállításban, ráadásul 2000-ig érvényes szerzôdésünk is van.
Újból önökhöz folyamodunk, kérjük, elemezzék a fentieket, és lépjenek akcióba, hogy az érintettek tartsák be a helyi közszállítás megszervezésére és végrehajtására vonatkozó törvényes elôírásokat.
Az 1999–2000-es évad nyitóelôadásaként operettet próbálnak a Tompa Miklós Társulat mûvészei. K. Halász Gyula és Eisemann Mihály Fiatalság, bolondság címû darabjával újra zenés mûfaj kerül a marosvásárhelyi színpadra. Az operettrôl köztudott, hogy a századfordulón volt divatos mûfaj, mûsorra tûzése az új évezred küszöbén akár anakronizmusnak is tûnhet.
— Akkor mégis miért operett…? — teszem fel a kérdést Simon Balázs rendezônek és Faragó Zsuzsa dramaturgnak.
F. Zs. — Hát valóban az… Anakronizmus, de az a jó benne. Az az érdekes.
S. B. — Hadd utaljak most a pesti Színházi Élet egyik újságcikkére ’41-bôl, ami arról szól, hogy egy háborúban lángoló országban gyönyörû dolog egy operettre beülni, mert arra a három és fél órára, amíg az ember beül a nézôtérre, csodálatos módon kimarad a nélkülözésekbôl, szörnyûségekbôl, borzalmakból. Igazság szerint errôl beszélhetünk most is. Másrészt azért operett, mert az operett a legigazibb magyar mûfaj, aminek egykori sztárjai olyanok voltak, mint az istenek. Mi ezt most nem tudjuk produkálni, nem vagyunk Kis Manyik és Latabárok, nekünk ezt a fajta sztárságot a másfajta körülmények már nem teszik lehetôvé. De ez az a mûfaj, ami mindannyiunkat mégis összekapcsol, országhatárokon túllépve. Mindegyikünknek van egy ôsi tudásunk arról, hogy mit jelent az, hogy "Jaj, de jó a habos sütemény!". Aki egyszer is hallotta életében, az tudja, hogy ki volt Kis Manyi, és tudja, hogy hogyan énekelt, és tudja, hogy hogyan ábrándozott errôl gyermekkorában. Szerintem egyébként nem csak a kornak van anakronizmusa, vagyis annak, hogy ezt most játsszuk, hanem az is anakronizmus, amit a mûfaj jelent. Ez semmi másból nem áll, mint abból, hogy csupa, csupa, csupa illúziót ad a nézônek. Tehét ezért könnyedén és nagyon szívesen elfeledkezik a dolgok valóságáról. Amit én szeretnék csinálni az az, hogy egyszerre léteztessük a dolgok illúzió- és a dolgok valóság- formáját. Az operett több, mint színházi mûfaj. Az operett egy csomó embernek az élete, illúzióvilága, álomvilága, mítosza.
— Mit vár el, azaz milyen fajta dramaturgiai beavatkozást igényel egy valamikori szöveg ahhoz, hogy úgymond korszerûen kínálható legyen?
F. Zs. — Szerintem a beavatkozásnak nem az a célja, hogy korszerû legyen. Inkább azt mondanám, hogy "itteni- szerû" legyen. Mert én általában azt gondolom, hogy mindegy, hogy operett vagy épp a Hamlet az, amin dolgozunk. Az én szövegkönyvem a mindenkori helyi változata a színdarabnak. Itt most egy marosvásárhelyi, 1999-es szövegkönyv jön létre. Ez a feladat. És ez a jó. Ebben benne van az, amit Balázs meg én pillanatnyilag gondolunk szerelemrôl, félreértésekrôl, nagyotakarásról, nem tudom mirôl. Mindarról, ami benne van az alapírásban, amit most felkínáltunk a színészeknek. És ahogy folyik a próba, ahogy ôk beleimprovizálnak valamit, eszünkbe jut nekünk egy szöveg és beírjuk, attól ez már a marosvásárhelyi változat lesz. Akkor ez már nem K. Halász Gyuláé, nem Faragó Zsuzsáé, hanem fölsorolhatnám az összes szereplôket a szerzôk névsorába. És ezért volt igaza Balázsnak, amikor azt mondta, hogy az operett a magyar commedia dell’ arte. Mert ez mindennél jobban megengedi, hogy új ötletek belekerüljenek. Könnyû lélekkel lehet változtatni rajta azért, hogy a dolog a mienk legyen.
S. B. — Azért mondtam, hogy nem vagyunk Kis Manyik és Latabárok, mert amikor ôk megkapták az eredeti példányt, akkor abban nagy N.B. betûkkel volt jelezve a nota bene, vagyis hogy ott a színészek, ha akarták, akár tíz percre is leállították az elôadást, és akkor hihetetlen mennyiségû improvizáció, az aznapi diszponáltságuk szerinti vendégszöveg került az elôadásba. A közönség ezt várta, hogy a mûvész ott, a színpadon sziporkázzon, hozzon valami olyat, ami csak az övé. Ezért vette meg a jegyet.
— Szerintetek mennyire talált otthonra a marosvásárhelyi társulatnál az operett mûfaja? Köztudott, hogy a Marosvásárhelyi Székely Színház repertoárjában a kezdet kezdetén évadonként akár húsznál is több operett szerepelt. Ám azóta eltelt több mint ötven év… Mennyire felkészült a mostani társulat egy igényesebb zenei darab színrevitelére?
S. B. — Ez valóban nagyon jó kérdés, mert igazság szerint az operettben egy a lényeg. Azontúl, hogy mennyire megyünk a mélyére a helyzeteknek, mennyire próbálunk egy korszerû színházi nyelv iróniájával, eszközeivel, hatáselemeivel élni egy elôadás felépítésekor, én azt gondolom, hogy ennek a mûfajnak egy bizonyos flottság a lényege. Egy olyasfajta flottság, amiben a helyzetek nem viselnek el semmi túlnehezítést. Ezt úgy kell csinálni, mintha nem is lenne fárasztó, hogy egyszer csak hopp!, elkezdünk táncolni, úgy kell énekelni, hogy a nézô ne fogja a fülét. Annak idején, amikor itt is, máshol is zömével voltak az operettek a színpadon, olyan színészek voltak, akik erre voltak trenírozva. Nem találtak ki minden operetthez újat. A történet meg a dalok voltak újak. A színészek ismertek vagy háromszázhúsz lépést, amelyek számozva voltak. Amikor a két Latabár együtt dolgozott, és jött egy tánc, akkor azt mondták, hogy itt most tizenkettô-tizennégy, kétszázkilencvenkettô- harminchárom. A zongora elkezdett játszani, ôk eltáncolták, a számot megtanulták, elénekelték és innen kezdve tudták. Ám ebben nekik hihetetlen mennyiségû munkájuk volt. Na most, mi ezt nem tudjuk. Minekünk mindent elölrôl kell kezdeni. A másik dolog, ami nagyon megnehezíti a dolgunk: mivel én nem tudok ellenállni a mélység és bonyolultság iránti igényemnek, ezért nyilván nagyon megdolgoztatom az embereket. Nagyon sok mély dolgot kérek tôlük, és egy alaposan kidolgozott jelenet után, melyben mindenki sír, zokog, megizzad, eleven élet van. Úgy kell megszólalni, énekelni, táncolni, hogy az a flottság hatását keltse. Tulajdonképpen a jelenetekben is az a nehézség, hogy bár a szövegben poénok vannak, az is flottsággal van megírva, mégis nekünk — enyhe, de csak nagyon enyhe túlzással — csehovi mélységekig kell az értelmezésben eljutni.
F. Zs. — Ugyanakkor itt két pólus billeg. Az egyik az "ugyanolyanság", a másik a "másság". Egyszerûen vágyik az ember arra, hogy amit ismer, azt újra lássa: hogy mindig bejöjjön a primadonna, és mindig gyönyörû legyen, hogy mindig bejöjjön a szubrett, és mindig bolondos legyen. Tehát ez az ugyanolyanság, ez a megszokottság a zsigereinkben van. Ezen már nem is gondolkozunk. Várjuk, akarjuk ezt az ugyanolyanságot. Ezzel szemben nekünk, az alkotóknak, arra kell figyelni, hogy ne legyen primitíven ugyanolyan. Tehát legyen olyan, ahogy elvárják, de ne legyen úgy olyan, ahogy elvárják.
S. B. — Más szóval, az operett tradíciói, a szövegek, a szereposztás-leosztások, a helyzetlehetôségek olyan tág kereteket biztosítanak, hogy ezen a tágságon belül rengeteg lehetôség van, bármit meg lehet csinálni. Ilyenformán minden színrevitelben benne rejlik az egyediség lehetôsége.
— Izgalommal várjuk tehát az új, marosvásárhelyi operettet, a szeptember 17-i országos bemutatót.
Az Eco-floral 2000 nevû kiállítás megnyitóját tartották a tegnap délben. A vásárhelyi Pro Expo Kft. szervezte rendezvénynek péntekig a Kultúrpalota elôcsarnoka ad otthont. Ezzel párhuzamosan az érdeklôdôk a prefektúra elôtti téren személygépkocsikat és sífelvonót tekinthetnek meg.
— A Japán Kulturális Napok szerves részét képezi a rendezvény — köszöntötte a résztvevôket Ioan Roman, a szervezô cég igazgatója. Vasile Cazan, a vásárhelyi filharmónia igazgatója felszólalásában kiemelte: a kiállítás tulajdonképpen egy szerény köszönet a japán kormány zenei hangszerekbôl álló, 500.000 dollár összértékû adományáért, valamint mindazon élményért, amelyet a japán vendégek és mûvészek nyújtottak a vásárhelyi közönségnek. A kiállítást Burkhárdt Árpád alprefektus nyitotta meg hivatalosan.
A kultúrpalota halljába belépôt a városi kertészet díszvirágokból készített gruppja fogadja: A Japán Kultúra Napjai — 1999 szeptember — olvasható. Élô és mûvirágok, ikebanák, képeslapok, vázák, serlegek, érmék, piperecikkek, melegítôberendezések, tûzoltáshoz szükséges felszerelések tekinthetôk és vásárolhatók meg. Három szászrégeni cég hegedûket állított ki.
— Rejtett célunk, hogy a Vásárhelyen tartózkodó Japán bukaresti nagykövete közbenjárjon annak érdekében, hogy a Kultúrpalotát korszerû tûzoltófelszereléssel lássák el — nyilatkozta lapunknak Ioan Roman.
A jelen levô 15 hazai és külföldi cég termékeit ma 10 és 20, holnap (péntek) 10 és 19 óra között tekinthetik meg az érdeklôdôk.
Sajnos, igaznak bizonyult az a sejtésünk, amely nagyon valószínûtlennek tartotta, hogy a frissen nemzetközivé vált marosvásárhelyi repülôtér fejlesztésére a központi fejlesztési régió többi öt megyéje hajlandó lesz valamit is áldozni a regionális fejlesztési keretbôl. A közelmúltban Gyulafehérváron összeült, a megyei tanácsok elnökeibôl álló regionális fejlesztési tanács hallani sem akart Ioan Toganel Maros megyei tanácselnök javaslatairól, amelyekkel a SMURD (a dr. Arafat- féle rohammentô-szolgálat) számára helikopter vásárlását, illetve a repülôtér infrastrukturális fejlesztését kérte volna. Süket fülekre találtak azok az érvek, amelyek ezen beruházások regionális hasznát hangoztatták, s ha jól belegondolunk, Brassó, s a szintén légikikötôvel rendelkezô Szeben számára ugyancsak nehéz lehet belátni, hogy miért jó nekik, ha Vásárhelyen jól felszerelt nemzetközi repülôtér mûködik, illetve hogy sürgôs esetben miért kell Maros megyétôl kérniük a mentôk segítségét. A helikopter önerôbôl való megvásárlását egyébként Dorin Florea prefektus szorgalmazza, egészségesebb — állítja —, ha nem kell rajta másokkal osztozkodni, ha pedig igényelik, még mindig bérbe lehet adni. Apró, megoldandó gond azonban a finanszírozás kérdése. Lehet rá pénzforrást találni — állítja a prefektus. Nosza, itt az idô hogy szavának is álljon.
A regionális tanácskozáson elhangzott ellenjavaslatot, ti. hogy a regionális fejlesztési alapból olyan központokat alakítsanak ki, amelyek a turizmust és kisvállalkozókat tanácsadással támogatnák, Toganel tanácselnök nem fogadta el. A központi régió keretén belül egyébként 2-3 nagyobb lélegzetû, mind a hat megyének a javát szolgáló beruházásra nyílik lehetôség, ezekre a Phare-alapokból egyenként 1-1,3 millió eurót lehet megpályázni. Hogy ezt a pénzt mire költik, egyelôre függôben maradt.
Csak az ne forduljon elô, ami az országgal már számtalanszor, hogy a bürokrácia totojázása, s a hatalmi pólusok egymás közötti harca miatt kifussunk a határidôbôl, s végül egyetlen fityinget se lássunk a megígért európai pénzbôl.
Este, zárás elôtt a lányok "csinálják a monetárt". Magyarok mind a ketten, de nem tudják, hogyan kell ezt az anyanyelvükön mondom. Megnézik, mennyit mutat a gép, aztán megszámolják a pénzt: üti-e a széle a hosszát. Persze nem ilyen egyszerû, hiszen munka közben sok minden adódik, néha zsebbe nyúlsz, máskor zsebbe csúsz.
Este, zárás elôtt a lányok csak "fél monetárt csinálnak." Érkezik ugyanis a "patron" vagy a fia. Nem köszön, mert minek. Ezek az ô alkalmazottai. Jobbára zsebbôl fizeti ôket. Hát nem köszön. Néha elôfordul, hogy jó a kedve, ha muzsikál. Muzsikusnak dalból van a telke. A villája is. De a villában a naccsága parancsol, ott a tulajnak helye csak hálni van, az viszont hovatovább egyre tûrhetetlenebb, mert a milédinek évei teltével egyenes arányban nô a kívánalma, s ugyanolyan arányban fogynak bájai. Hájasodik feltartóztathatatlanul.
Hát néha kivágja a mûbalhét a tulaj, és elviharzik volt vendéglôjébe, szaxofonozni. De már az sem a régi, van nap, amikor senki se mulat. Lányt mégis lehet fogni, szépecskék, nem finnyásak, istenem: drágák.
Padrone olyankor fülyül a világra, fütyül jókedvében, és a következô nap estéjén korábban érkezik kifosztani a kasszát.
Könnyedén a fiókot, nejlontasakba söpri a pénzt, bankókat, aprót vegyesen, mint Medgyesen. A lányok elkerekedett szemét látva megjegyzi: — Mi van, nem bíztok bennem?
Elpakolja a dohányt, és jó háromnegyed órán át újmarxista leckét tart a kölcsönös bizalom fontosságáról az üzleti életben.
Ez a hülye vadkempingezô a posztkapcsiban.
Nincs mit szólni, mert akkor hirtelen kiderül, hogy hiánnyal zárták a napot. És nem a bérüket fogja vissza, nem. Az túl egyszerû volna. Elküldi, hogy azonnal hozzák a lóvét. — Sáros vagy két lapival, nyomás, kicsikém.
Fél kiló szalámiért két kilót hozol.
Egyikük beadta a derekát, lefeküdt vele. Azt hitte a kis bohó: vége a nyomornak. De a szekatúra csak most kezdôdött el igazán. Gyáva kutya ez. Retteg feleségétôl, attól a hárpiától, hát prevencionál. Elûzi a szerencsétlent, mielôtt kapcsolatukra "fény derülne". Az ilyen kapcsolatokon tud ám igazán derülni a fény.
Ló döglik, hám ürül, kurvából dögivel elég.
Hogyan gazdagodik a Padrone? Szívósan. Hát ô is mindenféle kacattal üzletelt, ronggyal, ott né, mûperzsával, mint a cigányok. Aztán valaki rányitotta a csipáját az isztambuli bulira. A balekot bevette társnak, kamiont bérelt, ez ült a kormányhoz. Hozta a farmert, perzsát, szappant.
Szaturált a piac, a Padrone szorongott, fehér éjszakákon: fuccsol a bolt. Mit lehetne kitalálni.
Társa, a balek, azt mondta: — Te fônök. Mi az, ami nektek most karácsonyra a leginkább kellene?
Padrone felröhögött. — Hát azért annyira hülyének ne gondolj, barátom. Nekem a karácsonyfától a nyakláncokig, a szváccsig mindenem megvan. Legfeljebb azért bosszankodom, mert sehol se kapok borszéki borvizet.
— Na látod, fônök — bólintott a balek. És ezzel máris a szájába adta a sípot.
Magyarok húsvétján is nyeregben volt az ötletgazda, két fuvart bonyolított le, kapott összesen négy nagyot; ami akkor, kilencvenötben még igen jó pénz volt.
A síp, az szépen szól. De a Padrone paraszt maradt. A furulyamester egy tündéri napon azt kérdezte tôle: — Mi van a tenyeredben, fônök?
— Nekem? Semmi — mutatta a markát meglepetten a tulaj.
— Hát akkor tessék. Fogd a kulcsokat, és maradj kövér.
Ez volt a szakítás tehát. Az ipse azóta Magyarban dolgozik, a pénzt hazahozza, befekteti. De persze közelébe se megy a borvizes fickónak. Majd mások verik át újra és újra, ahogy az meg vagyon írva.
Jön a tulaj, viszi a lóvét, legyen nektek is kellemetes a hávégé. Szombaton s vasárnap is nyitunk.
Pénzleltár? Címletek szerint? Hahaha.
A borvíznek óriási az elônye a mostani buborékos, édesített szirupokkal, levekkel, mismásokkal szemben. Ez — hogy úgy mondjuk — születésétôl fogva természetes. Ez már így jön ki pezsegve az anyjából. Az anyaföldbôl.
Megengedem, dúsítják is. De menj csak a Francba. Ott, kérlek alássan, minden kajához szinte hivatalból kijár a pohár vörösbor. Ám ha véletlenül borvizet kérnél, be kell nyúlnod a bukszába. Borul a nettó.
Nekünk meg szinte ingyen van. Eladjuk — ide, oda. European Drinks. És kerüljük a bajt. A finánc elöl jön be, hátul megy ki. A szajrét diszkréten szállítjuk utána.
A fiókot bekattintja, a kulcsot elfordítja, pász. Ô tudja egyedül, mennyi árut hoz a boltba, és azt is, náturálmente, hogy mi a haszon.
Monetár, monetár, csipkés monetár.
A latinizmusok, azaz latinosságok nyelvünknek olyan kifejezései, amelyek latin mintára alakultak ki, különösen a kereszténység felvétele utáni századokban. Igen sokat köszönhetünk annak, hogy merôben más fogalomkincsû, eltérô gondolkodásmódú népünk fôképp a nemzetközi jellegû latin nyelv közvetítésével kapcsolódott bele az európai mûveltség áramába. Érthetô azonban, hogy már a kódexek készítôi nemegyszer szolgai módon fordították a latin szövegeket, s a latin nyelv nagy tekintélye folytán a mohácsi vész után is hosszú századokon át szabadon kerültek a magyarba, akár bántóan, latinos szerkezetek is. A római katolikus egyháznak — bár egyre kisebb részben — máig is ez a hivatalos nyelve; az állami és a jogi élet a 19. századig szintén jórészt latinul folyt. Ezt a tanult férfiak — elsôsorban a papi és nemesi renden levôk — az "édesanyai nyelv"-vel, a lingua maternával, azaz a magyarral szembeállítva "édesapai nyelv"-nek (lingua paternának) tekintették. S ahol a két nyelv szerkezete eltért egymástól, ott valaha még nyelvmûvelôink is nemegyszer a latinos kifejezést mondták követendônek, helyesnek a magyarban.
Igazában csak a felvilágosodás korától igyekezett népünk a maga nyelvét használni az állami és a tudományos élet különféle területein, s a bántó vagy legalábbis fölösleges latinosságok elleni társadalmi küzdelem is javarészt a 19. században folyt le.
Ma általában nem kerüljük a latin mintájú tükörszókat és tükörkifejezéseket. Ezek ugyanis a latinból való szó szerinti fordítás ellenére, jól szolgálják a magyar kifejezéskincset. Ilyenek: gyökeres (radikális), elôítélet (praejudicium), tulajdonnév (nomen proprium), mutató névmás (pronomen demonstrativum). Az említetteknek a legtöbb idegen nyelvben is hasonló tükörkifejezés felel meg.
Ahol a magyar nyelvi rendszer eltér a latinétól, ott helytelen a szolgai utánzás. Így valaha a magyarban is követni akarták a latinos többes használatot az effajta mennyiségjelzôs szerkezetekben: két úrfiak, három királyok. A mondást, vélekedést jelentô igék mellett az írott nyelv régen gyakran élt tárggyal bôvített fônévi igenévvel (accusativus cum infinitivóval). Ehelyett is magyarosabb mellékmondatot kell megtartanunk. Pl. Nem hiszem Pétert eljönni (Magyarosan: Nem hiszen, hogy Péter eljön). Egy más természetû latinosság: A dolgot tisztázandó, a könyvtárba siettem (Magyarosabban: A dolog tisztázása végett vagy hogy a dolgot tisztázzam...). Számos más szerkezet ôrzi nyomát nyelvünkben a latinizmusoknak, az ellenük való küzdelem fontos feladata a nyelvmûvelésnek.
A dr. Kincses Elôd, az RMDSZ Maros megyei szervezete elnökének az Állásfoglalás a demokratikusabb és hatékonyabb RMDSZ érdekében c. (Népújság, 1999. augusztus 31. sz.) cikkével kapcsolatban.
A fent említett cikk befejezô mondatával kezdeném: "A Pál utcai fiúknál is csak egyetlen közlegény maradt, Nemecsek Ernô."
Ha már az elnöknek Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk c. regénye jutott eszébe, akkor, amikor úgy gondolta, hogy állást foglal a marosvásárhelyi szervezet újraindításáért, "a megyei szervezet támogatása" érdekében. Ezzel kapcsolatosan szeretném folytatni a gondolatot. Úgy gondolom, hogy K. E. még tiszta szívû bolyais kisdiák korában olvasta a Pál utcai fiúkról szóló regényt. De az újság olvasói közül biztosan vannak, akik nem, vagy már nagyon régen olvasták, és éppen ezért emlékezetükben elhalványodott a cselekménye. Ezért idéznék belôle, ízelítôül — felfrissítés végett — (megéri, hadd szórakozzunk egy kicsit).
"Négy-öt ponton volt erôd, és minden erôdnek megvolt a maga kapitánya. Kapitány, fôhadnagy, hadnagy. Ez volt a hadsereg. Közlegény, fájdalom, nem volt, csak egy.
Az egész grundon a kapitányok és hadnagyok egyetlen közlegénynek parancsoltak, egyetlen közlegényt ítéltek holmi kihágásokért várfogságra.
Talán nem is kell mondani, hogy ez az egyetlen közlegény Nemecsek volt, a kis szôke Nemecsek. A kapitányok, fôhadnagyok és hadnagyok csak amúgy kedélyesen szalutáltak egymásnak a grundon, még ha százszor is találkoztak egy délután. Úgy kutyafuttában emelték a kezüket a sapkájukhoz, és azt mondták egymásnak: — Szervusz! Csak a szegény Nemecseknek kellett magát minduntalan haptákba vágnia, és némán, mereven szalutálni. És aki csak elsétált elôtte, mind rákiáltott: — Hogy állsz? Össze a sarkot! Ki a mellett, be a hasat! — Hapták!
És Nemecsek boldogan engedelmeskedett mindenkinek. Olyan fiúk is vannak, akiknek öröm az: szépen engedelmeskedni. De a legtöbb fiú mégis parancsolni szeret. Ilyenek az emberek...
És ezért volt természetes dolog az, hogy a grundon mindenki tiszt volt, csak éppen Nemecsek volt közlegény."
A fentiekhez még annyi hozzáfûznivalóm van, hogy igenis megfontolandó, hogy mit, miért, hogyan csinálunk.
De majd eldönti az OSZEB (egyébként, mi köze hozzá?), vagyis az Országos Szabályzatfelügyelô és Ellenôrzô Bizottság, addig is csak ezért a problémáért ne nyugtalankodjanak a témában érdekelt RMDSZ körzeti elnökök és az e célból megalakult (rögtönzött) bizottsági tagok (van sok más, amiért lehetne nyugtalankodni, de ezekrôl egy más alkalommal).
Mintha megrendeltem volna az legutolsó "magáncivódásomban" azt a bizonyos francia filmet (Az elárult tetsvér), amely politikusoknak, újságíróknak, nemzetféltôknek akkora fejtörést okozott; a sértôdés feldobta a mai idôk izgágáit és fejre álltak, akár a hitvány rajzszeg. Marius Tuca elhíresült tévémûsorában (a nyári uborkaszünet után) már írásom megjelenésének napján összeült a kupaktanács I. Cristoiuval és C. T. Popescuval, mert ôk aztán igazán nem tágítanak, ha az országot viszályba lehet keverni a világgal; szidni, ócsárolni megtanultak másokat, persze eleve úgy, hogy elrendelt joguknak érzik, ha a kisebbségi népeket diszkriminálhatják. Röviden: megélednek újra arra az egy dologra, ami, ha álmukból riasztják ôket, akkor is sajátjuk: mások utálatára.
Márpedig ebben a filmben errôl van szó. Arról, ami a hajdani diktatúra magyarellenes kelléktárából hátramaradt ebben az országban. És azokról, akik ugyanezt a megszokott idegengyûlöletet hangszerelik még ma is, mint valaha. Csöppet sem szelíd napok hordaléka a történet világa, emlékeztetô jel minden esemény, amit láthatunk ebben a nyolcvan perces mozifilmben. Hogy mennyi bonyodalommal jár még ma is, ha valaki igazát keresi; ha valakinek testvérét nem olyan régen kinyírhatták, csak azért, mert magyar volt és pisszenni merészelt jogaiért, az sok jót ne várjon ott, ahol egyre inkább nem kívánnak a múlttal kritikusan leszámolni. Mert ott a demokrácia (még mindig) csak csalás, ahol arra, ami volt, hamisan és ôszintétlenül néznek vissza.
Annyi hasznunk lehetett a vitázók nekiveselkedésében, hogy haragjuk illusztrálására és igazolására levetítették a filmet. Ki így, ki úgy megemészthette, amit látott. Nem volt könnyû senkinek. Sem annak, aki a kitalált történetre nekirugaszkodás nélkül gyanakszik, sem annak, aki felfedezhet valamit benne, ami mindennapjainkkal összeegyeztethetô. Nincs mit tagadni, a film képzelt dokumentuma az ország mai állapotának. Úgy, ahogyan mások látják, közelrôl és messzirôl Európában. Az alkotó nem retusál, nem szemérmeskedik. A kép talán túl sokat láttat, talán könyörtelen, talán felnagyított tükörképe a valóságnak. Ami meglehetôsen felizgatja és undorítja a nézôt. De még mennyire! Van, aki csak arra gondol, hogy ha az 1996-os rendszerváltók nem játsszák el az esélyt a román társadalom emberibbé tételére, ha nem csábítja ôket is megannyi alantas dolog a kisebbségnek kijáró jogok érvényesítésében, akkor bizony az alaphelyzet nem olyan, amilyen. Természetesen még egy ilyen mozifilmben sem.
M. Tucanak és elvbarátainak viszont egészen más gond felhôzi a homlokát. Fájlalják eléggé, hogy kitetszik a filmbôl: az ország ábrázatja rútabb nem is lehetne, mint amilyennek látszik; elspekulálgatnak rajta és kiosztják a szitkot, kinek mi jár érte, pedig soha nem azoknak drukkoltak, akik valamit tehettek volna, hogy hírünk legalább más legyen. Körmönfont taktika már az is, hogy számukra egyáltalán nem valós dilemma, ha a karhatalmisták módszereiben a hajdani szokások még most is jelen vannak. A filmben az elég durván látszik, nem valami elegáns tálalásban, ami a képzelet játéka csupán, hogy hangsúlyossá tehessék egy magyar család kálváriáját. De akik napról napra a tévében, újságban csak a zûrzavart és gyanakvást dagasztják azok ellen, akik nem románok, hamar megfejtik a titkot. Magyar propaganda a történet elejétôl végig. Csak ennyit látunk. Egyébrôl hallani sem akarnak; ez a vesszôparipa: ijedelmet kelteni a magyarral, hogy a többség sovinizmusa ki ne vesszen. Mintha rangon aluli lenne nekik másról beszélni, kedvenc témájuknál azonnal megrekednek. Nehogy valami más is kiderülhessen. Olyan buzgalommal végezhetik az agymosást, annyira megátalkodottan, hogy a józan érvek szélhámoskodásaikra el ne juthassanak hozzájuk. De hát aki akkora nyeregben érzi magát, annak ez mit számít? Ha egyszer epeömlésük miattunk menetrendszerûen érkezik.
Egyébként véletlenek nincsenek. Nyilvánvaló, az ember pontosan nem tudhatja, a film készítôit miféle sugallat befolyásolhatta, hogy számukra Románia mai valósága másként látszik. Csak az ösztönzés biztos, az Európai Unió adta a pénzt, onnan rendelték meg mozifilmes arculatát az országnak. A látlelet nem valami szívderítô. De milyen más lehetne?...
A Román Hírszerzô Szolgálat nemrégiben közzétett jelentése a nemzetbiztonságról tételesen kimondja, hogy tevékenységének részét képezi, amikor nyomoznak azok ellen, akik kritikusan viszonyulnak a nemzeti kisebbségek helyzetéhez. Megfigyelik mindazokat, akiknek etnikai kérdésekben másabb a véleményük, mint azoknak, akik elhitetnék, hogy azt véglegesen megoldották; de rajtad a szemük, fülük akkor is, ha az államformáról, az egységes nemzetállam oly sokat hangoztatott sérthetetlenségérôl nem úgy szólsz, ahogyan kellene...
Megfigyelnek, nyomoznak, utánad járnak, mert kisebbségi vagy és nem szimpatikus. Miközben a nép házában olyanok ülnek, akik úgy beszélnek rólad, hogy abban köszönet nincsen. "Mint ismeretes, ez a nomád szellem, a barbárságnak ez a neme, amely a magyar nép és a romániai magyar kisebbség sajátja, ezer év alatt sem tûnt el. Úgy látszik, mi, románok leszünk kénytelenek kigyógyítani ôket ebbôl a betegségbôl, hogy végre ôk is békés, európai civilizált néppé váljanak, amely nem sóvárog idegen területek után." Csak zárójelben, aki mindezt mondja, annak haja szála sem görbül ez idô tájt és senki meg nem kérdezi tôle, hogy mi indítja a másik ember megalázására. De csodálkozni csodálkoznak, ha valaki állampolgár másodrendûre fokozásában egy francia annyira ellenszenves terrorlegényeket fantáziál filmjébe.
A hollandiai Ter Apelben élô, 14-17 éves fiatalokból álló csoport idén év elején meghívót küldött egy dicsôszentmártoni csoportnak, meghívtak 17 fiatalt és pár kísérôt egy 10 napos ismerkedésre. A dicsôi köz&eac