|
LI. évfolyam 209. (14261) |
1999. szeptember 8., szerda |
A dunai hajózás letiltása kedvezôtlenül hat a regionális gazdaságra, és így a forgalmat azonnal újraindítani kellene. Mindezek ellenére a hajózást egyenlôen kell megnyitni mindenki számára, éspedig úgy, hogy a román hajótulajdonosok is szabadon közlekedhessenek — nyilatkozta Radu Berceanu ipari és kereskedelmi miniszter.
A miniszter szerint a románoknak esetleg "pozitív megkülönböztetésben" de semmi esetre sem negatívban kellett volna részesülniük, hiszen nem felelôsek a fegyveres konfliktusért. Mi több, tiszteletben tartották a nemzetközi szervek által elrendelt feltételeket.
A konfliktusban közvetlenül részt vett feleknek kötelességük mielôbb elhárítani a negatív hatásokat és újraépíteni a hidakat a Dunán.
A románoknak részt kellene venniük a hidak újjáépítésében — vélekedett a miniszter.
A folyami hajózási társaságok havonta mintegy 1,3 millió dollár veszteséget könyveltek el a jugoszláviai konfliktus és a Duna zárolása nyomán.
Ismét Puskás Bálint Zoltán Kovászna megyei RMDSZ-szenátort választották meg a szenátus egyik titkárának.
Az ülésszakok elején szokásos parlamenti tisztújítások során a felsôházban az itteni törvényhozási eljárásrend folytán a Demokrata Párt (PD) elvesztette alelnöki tisztségét a fô ellenzéki erô, a Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) javára, amelynek ezen az ülésszakon két alelnöke van. A Nagy Románia Párt egy titkári poszthoz jutott.
Ez utóbbi fejleménynek az az oka, hogy a Román Nemzeti Egységpárt (PUNR) egyik szenátorának a függetlenekhez történt átpártolása következtében elvesztette önálló szenátusi frakcióhoz és egy titkári tisztséghez való jogát.
Másrészt az egyik volt liberálispárti szenátornak a függetlenek közül a kormányon levô Nemzeti Liberális Pártba (PNL) való visszatérése nyomán a kormánykoalíció veszélyesen lecsökkent szenátusi létszáma ismét megerôsödött.
Az alsóház tisztikarában bekövetkezett legújabb mozgások közül említésre méltó, hogy az oktatási törvény nemzetiségi paragrafusainak nacionalista megnyirbálásáért kardoskodó Valeriu Stanciu, a Nagy-Románia Párt képviselôje azonnali hatállyal lemondott a képviselôház oktatási bizottságának elnöki tisztségérôl. Lépését indokolva kijelentette: nem ért egyet azzal, hogy a parlament "Románia második hivatalos nyelvévé emelte a magyar nyelvet". Ezzel az oktatási törvény, valamint a kisebbségek nyelvhasználati jogát érintô jogszabály végleges formájára utalt.
A kôolajtermelô országok szövetsége, az OPEC fôtitkára, Rilwanu Lukman kedden kijelentette, hogy a tagországok elégedettek a jelenlegi olajárakkal, és nem fogják felülvizsgálni az eddig termeléscsökkentô szabályokat a szervezet két hét múlva esedékes bécsi miniszteri értekezletén.
— Minek tennénk ilyet? Semmi ok változtatni azon, amit csinálunk, hiszen jól jártunk — mondta a fôtitkár a Reuters hírügynökségnek, és hozzátette? az OPEC szerint a mostani, hordónként 20 dollár körüli ár ésszerû és méltányos, mind a termelôk, mind a fogyasztók számára.
— Egyelôre megfelelô a 20 dollár. Talán még följebb is tud menni egy kicsit, ha a jelenlegi termeléscsökkentô rendszer fennmarad. A hosszú táv a fontos, nem pedig az átmeneti árcsúcsok — magyarázta Lukman.
A szabadpiacon irányadó északi-tengeri Brent könnyûolajfajta tavaly év végén hordónként 10 dollárnál is olcsóbb volt. A múlt héten huszonkét éves csúcsot ért el, hordónként 21,48 dollárnál, a londoni nemzetközi olajtôzsdén.
A keddi plénumon a képviselôk elfogadták a munkakonfliktusok megoldásáról szóló törvénytervezetet, ama dokumentumok egyikét, amelyeket a négy nagy szakszervezeti központ követelt márciusban.
A projekt elôírja, hogy a munkakonfliktusokat a partnerek oldják meg megegyezés alapján vagy a törvény szellemében. A konfliktusok lehetnek érdek- vagy jogkonfliktusok. Az elsô kategóriába tartoznak a kezdeményezô szerint a kollektív munkaszerzôdések megvitatásakor felmerülô szakmai, szociális vagy gazdasági konfliktusok; a második kategóriába tartoznak ama konfliktusok, amelyek a törvény, a kollektív vagy egyéni munkaszerzôdések meghirdette jogok megadásából erednek. A jelen szabályozó rendelkezés definiálja a sztrájktípusokat is. Ezek lehetnek figyelmeztetô, kimondott vagy szolidaritási sztrájkok.
Az ügyészek, a bírák, a nemzetvédelmi és a belügyminisztérium, valamint az ehhez tartozó egységek alkalmazottai, az RHSZ és a KHSZ, a speciális távközlési szolgálat személyzete, az igazságügyi tárca katonai alkalmazottai nem folyamodhatnak e tiltakozási formához.
Az egyik vajdasági szerb párt elnöke hétfôn bírálta Milan Panic volt jugoszláv kormányfôt, aki egy hét végi nyilatkozatában többek között az észak-szerbiai tartomány ideiglenes Magyarországhoz csatolásáról beszélt.
Panic egy magyarországi napilapban közölt interjújában, Európa egységesülésével, a Magyarország és Jugoszlávia közötti határok majdani eltûnésével összefüggésben jelentette ki: "Ha már egyszer úgyis eltûnnek (a határok), akkor ha én (Panic) döntenék a vajdasági szerbekrôl, a tartomány akár Magyarország része is lehetne. Így ugyanis a szerbek is könnyebben az EU- ba juthatnának".
Miodrad Isakov, a Vajdasági Demokratikus Reformpárt (RDSV) elnöke a Beta hírügynökségnek hétfôn teljesen elfogadhatatlannak nevezte Panic elképzelését. "A Vajdaság nem a Galenika, és senki sem kereskedhet vele" — szögezte le.
A "Gaelnika név említésével Isakov arra a régi jugoszláv gyógyszergyárra célzott, amely 1991-ben Panic cége, az ICN Pharmaceuticals többségi tulajdonába került, ám Belgrád idén februárban lényegében visszaállamosította.
Isakov szerint a Vajdaságnak jelenleg is "elég belgrádi gazdája van, eszébe sem jut újabb uralkodókat keresni magának", s ha rákényszerül, "Magyarország elôtt is bejut az Európai Unióba".
Az RDSV elnöke reményét fejezte ki, hogy az ügyben "mégiscsak" Panic pontatlanságáról lehet szó. Isakov szerint ugyanis Panicnak "gondjai vannak a szerb nyelvvel", aminek következtében "nem mindig képes pontosan kifejezni magát". (Panic még 1956-ban emigrált az Egyesült Államokba — emlékeztetnek megfigyelôk.)
A Beta hírügynökség betekintést nyert abba a levélbe, amelyet Panic küldött az interjút közlô magyarországi lapnak. Panic ebben aláhúzta: a jugoszláv közvélemény tévesen, a szövegösszefüggésbôl kiragadva értelmezte szavait. "A területcsatolás a régimódú politikusok koncepciója, én pedig semmiképpen sem tartozom hozzájuk. Nyilatkozatom egyedüli helyes szövegösszefüggését ezért a határok nélküli Európai országainak és népeinek összekapcsolása, nem pedig a területszerzés jelenti" — idézte a Beta hírügynökség a levelet.
Zoran Djindjic szerb ellenzéki politikus szerint Jugoszláviában nem tarthatók szabad választások addig, amíg Slobodan Milosevic hatalmon van.
A szerbiai Demokrata Párt vezetôje Bukarestben fejtette ki véleményét. Hangsúlyozta, hogy Milosevicnek még az év vége elôtt távoznia kell tisztségébôl. Djindjic kedden érkezett kétnapos látogatásra Romániába a képviselôház külügyi bizottságának elnöke, a demokrata párti Victor Bostinaru meghívására.
Djindjic szerint Románia és Jugoszlávia a kétoldalú viszonyát igen hátrányosan befolyásolja a belgrádi politikai helyzet.
Hangsúlyozta, hogy a koszovói szerb lakosságot etnikai tisztogatás veszélye fenyegeti. Megítélése szerint a nemzetközi közösség képviselôinek különleges biztonsági intézkedéseket kell tenniük az albán többsége által szorongatott koszovói szerbek és más nemzetiségûek védelmében.
Djindjicet kedden fogadta Emil Constantinescu államfô, akivel egyórás megbeszélést folytatott. Délután fogadja ôt Petre Roman, a szenátus és a Demokrata Párt elnöke, estére pedig Radu Vasile miniszterelnökkel tárgyal.
Eredményt hirdettek a Színmûvészeti Egyetem színészképzés- valamint a dramaturgia román és magyar tagozatán, megvolt hát az elsô "kaptató" az intézmény elsôéves hallgatói számára a Köteles Sámuel utcában. Mûvészképzésrôl lévén szó, vélhetôen minden felvételi vizsga elôtörténete lehet az elkövetkezendô idôk erdélyi színjátszásának, vélhetôen minden ôsszel új "jelenségekkel" találkozik az intézmény. Kovács Leventétôl, a Szentgyörgyi István tagozat vezetôjétôl kérdeztük: mi az, ami az utóbbi évek felvételi szelekciójától eltérôen újdonságnak számít, mit hozott az idei ôsz?
— Mennyiségi mutatók terén vannak bizonyos változások, a színin mintegy huszonöt százalékkal többen jelentkeztek, mint tavaly. "Jelenség" viszont az, hogy a marosvásárhelyi ifjúságból nem került senki a tizenkilenc jelölt közé, aki az utolsó fázisban felvételizett, ilyent, amióta itt vagyok, közel negyven éve nem tapasztaltam, hogy ne legyen frissen végzett marosvásárhelyi esélyes jelentkezô, de nem volt senki még esélyközelben sem. Ez pedig annak a lassan, de fokozatosan tartó kulturális mélyrepülésnek a következménye, amely az itteni középiskolás és líceumi életet jellemzi, következménye az ifjúsági és diákszínjátszás teljes hanyatlásának, ami azért is szomorú, mert az 1770-80-as években a marosvásárhelyi diákszínjátszás volt a hivatásos színjátszás bölcsôje, és hát a Bolyai Kollégium udvarán volt elôször színház ebben a városban. Gondolom, ezek olyan hagyományok, amelyek köteleznek bizonyos köröket arra, hogy ezt tovább folytassák. Az a szomorú tény ebben, hogy amikor a színházi életünk éppen az elmúlt két évben valamelyes fellendülést mutat, ugyanakkor az iskolákban a pálya iránti érdeklôdés éppen abban a városban csappan, ahol gyakorlatilag három magyar társulat is mûködik. Ez szinte elképzelhetetlen, hogyha arra gondolunk, hogy Arad évek óta ontja a tehetséges jelentkezôket, hogy most Nagyvárad is jelentkezett, és Csíkszeredában képletesen induljon el színház és máris megnövekedett a jelentkezôk száma, akkor ez a vásárhelyi jelenség mindenképpen érthetetlen számomra, hiszen a legnagyobb tömbmagyarsággal rendelkezô városról van szó. Meggondolandónak tartom, hogy vannak városunkban nagy líceumok, amelyeket nem lehet egy színházi elôadás erejéig összetoborozni, hogy egy-két lelkes nem irodalomtanár tulajdonképpen az, aki itt-ott mozgatja a színházat, és van olyan szakos tanár, akit évek óta nem látunk színházi elôadásokon: eléggé szimptomatikus tünetek. Mondjuk, az idei felvételinek számunkra ez volt a keserûbb szájízû hozadéka, viszont nagyon örülünk annak, hogy a színin egy ígéretes és népes jelentkezés volt, azt hiszem egy nagyon jó osztályt tudtunk felvenni. Külön kiemelném, hogy az osztály fele partiumi, ami igen ritka és örvendetes dolog. Három váradi, egy aradi, és egy nagykárolyi felvételizô jutott be, továbbá lesz egy hallgatónk Aranyosgyéresrôl, négy Székelyföldrôl. Ez a megoszlás, ebbôl a térképbôl elôször maradt ki Vásárhely.
— Gondolom nagy újdonság a rendezôi szak indulása is...
— A rendezôi szakot a budapesti fôiskolával közösen szervezett osztály keretében indítjuk az idén, négy helyre tizenhárom jelentkezô van, ami elég jó szám, és vannak köztük frissen érettségizettek, meg egyetemet végzettek is. Mindenféleképpen maximális a szakmai elkötelezettség, a felvételin magyarországi részrôl is a szakma legmagasabb szinten képviselteti magát, számunkra is ez nagy tét, hiszen a rendezô szak nem egy tömegtermelés, elitképzés és az idônként indított rendezôosztályban szeretnénk minél jobb emberanyagot látni. A bukaresti harmadéves osztályunk is ígéretesen bontogatja szárnyait, van már köztük, aki nagyszínházban rendezett, és én úgy gondolom, hogy ezek, az idônként jól szervezetten, elit körülmények között indított rendezôosztályok megoldhatják az utánpótlás kérdését.
— Az idén végzett az elsô teatrológus osztály. Ez az a színházi szakma, amelyrôl vélhetôen kevesebbet tud a publikum.
— Úgy gondolom, hogy az idén a teatrológia menedzselésével kell többet foglalkoznunk, több felvételizôt kell idevonzanunk, mert a pálya nagyon érdekes, aki idejött, nagyon megszerette, az idei végzett osztály nagyon jól elhelyezkedett, van lehetôség, a szakma iránt van érdeklôdés, hiszen nincsenek színikritikusok, nincsenek gyakorló dramaturgok, színháztörténészek és nincsenek mûvészmenedzserek, tehát a szakmán keresztül sok mindennel lehet találkozni. Gyanítom, hogy sokfelé nem is igazán tudják, hogy mirôl van szó, ezért tájékoztató jellegû megbeszélést tartanánk esetleg líceumok képviselôivel, pedagógusokkal arról, hogy mi ez a szakma, miért érdemes a diákok érdeklôdését a teatrológia felé irányítani.
— Az intézmény ha túl van a felvételi vizsgákon, kezdheti a tanévet. Ha valamiféle gond van mégis, az bizonyos, hogy anyagi természetû, hiszen megszokott dolog mifelénk a "mûvészi" nincstelenség...
— A tanügyi reform jelenlegi állásában valahol a mûvészeti intézmények központi támogatásában "bizonyos hibák" csúsztak be, emiatt kifizetések terén mi is hátrányos helyzetbe kerültünk. Ennek a dolognak az újragondolása folyamatban van, létrejött a mûvészeti intézmények országos konzorciuma, amelynek mi is tagjai vagyunk, a megbeszéléseken magam is részt vettem, a minisztériummal újratárgyalunk dolgokat, és hát remélhetôleg megtaláljuk azt a megoldást, ami egyrészt az általános fôiskolai- egyetemi oktatási reform célkitûzéseinek, másrészt az oktatás hagyományos értékeinek a megôrzését tudja egyesíteni, mert nagyon fontos, hogy bizonyos euro-atlanti törekvésekbe való beágyazódások során ne vesztôdjenek el olyan hagyományos értékei a romániai mûvészképzésnek, amelyek ezt a mûvészképzést azért bizonyos ranggal felruházták. Mondjuk ezen a téren vannak egyeztetni való kérdések a minisztérium, a különféle kormányszervek és a fôiskolák képviselôi között. Ez egy tágabb körû folyamat, ebben minden mûvészeti intézmény részt vesz, az egyeztetések még nem értek véget.
A Mi vagyunk a legjobbak az országban címû interjú és az Ötven év hagyomány címû tudósítás megjelenése után egy idôs ember töredelmesen bevallotta, miszerint rosszul esett neki, hogy nem hívták meg a Mobex részvénytársaság jubileumára. Ha már így történt, megkerestük otthonában a 90. évében járó Kocsis Jánost, hogy meghallgassuk, mivel szeretné kiegészíteni a vállalat 50 éves fennállása alkalmából az igazgatónô által elmondottakat. Az alábbiakban vallomásából idézünk.
— A két világháború között a vásárhelyin kívül még csak az aradi Lengyel- féle bútorüzem jöhetett számításba. A Székely és Réti cég, ahol dolgoztam, körülbelül 100 embert foglalkoztatott, de olyan nagyszerûen, hogy a fôvárosi Ambasador, Lido és más híres szállodák berendezésére is kaptunk megrendelést. Amikor aztán a zsidó problémák miatt elment a gazda Bukarestbe, a gyárban egy minden szinten tárgyalóképes bizottság alakult szakmai vonalon, és az igazgatta a dolgokat 1940 ôszéig, amikor bejött a magyar honvédség. Utána a Lomás erdôipari cég vette át a gyárat, és ment tovább ugyanúgy minden. Végül, amikor a román és orosz csapatok Ákosfalváról lôtték Marosvásárhelyt, a Lomás cég menekült, s a munkásoknak három vagont tartalékoltak, hogy menjünk Magyarországra. Senki sem élt ezzel a lehetôséggel.
De mi az érdekes? Az, hogy késôbb fölkerült a faipari minisztériumhoz a marosvásárhelyi gyártól Barabás Sándor — aki a famunkás- szövetségnek volt a titkára Bukarestben, aztán Moldován Lajos, Kovács József, szintén aktivista és még többen, olyan tíz körül, akiket a gyárból delegáltak különféle beosztásokba. S végül ôk segítettek abban, hogy ne Bacauba, ne Suceavába vagy más városban építsék fel a tervezett nagyüzemet, hanem Marosvásárhelyre. Mert itt már volt egy alap, egy gépekkel, mindennel felszerelt közösség, és így eldöntötték, hogy nekünk adják meg ezt a lehetôséget. A város akkori vezetése megbízott egy szakembert, hogy indítsa el a fôcsarnok építését, és az egy év alatt el is készült. Mégpedig úgy, hogy nap mint nap megszerveztük a rohammunkát azzal a tudattal, hogy ez már a mi gyárunk lesz, ahol jobb körülmények közé kerülünk. Amikor felépítettük a csarnokot, akkor az egyik társamat, Héricz Endrét kinevezték amolyan helyettes vagy pótigazgatónak. Ô tartotta Bukaresttel a kapcsolatot. Az akkori fôkönyvelônk Köllôné Vojtekovics Olga volt és Rusz Gizi a pénztáros. Ôket már vittük magunkkal, amikor átköltöztünk az új gyárba. Az említett bizottság, amely Héricz Endrébôl, Kocsis Jánosból, Tóth Károlyból, Sztralka Károlyból és Páczai Józsefbôl állott, ebben az idôben is folytatta tevékenységét. Én például a termelésért feleltem, azt intéztem, szimpla asztalosként, négy polgárival.
Egyszóval be kellett indítani a munkát a 40-50 méter hosszú, hatalmas csarnokban és ehhez nem csak asztalos kellett. Az volt a szerencsénk, hogy olyan becsületes embereket kaptunk oda, mint Kürthi Ferenc (fôgépésznek), Kohler Kálmán (villamostechnikus), Ternei Gábor (aki az elszívóberendezésekért felelt) és Csíki Jenô (ô meg a kazánok, a vízhálózat és a többi mûködését biztosította). Nélkülük mi, asztalosok semmit sem értünk volna a lelkesedésünkkel. Namost, az új gyárban megindult a termelés. Ezrével csináltuk az emeletes katonaágyakat. Az 1949-es próbaév után a legegyszerûbb és -olcsóbb "családi" bútorokat kezdtük gyártani, hogy, amint mondtuk, legyen a dolgozó népnek. Naponta 100-150 garnitúra jött ki. Akkortájt még egy szál mérnök sem volt a gyárban! Csak az ötvenes években alakult meg Brassóban a faipari egyetem, s annak végzettjei közül kerültek hozzánk ketten. De ezeket rögtön visszahívták Bukarestbe, és csak rá egy évre jött újabb két fiatal mérnök: Rosca Emil meg Cionca Gavrila, akik aztán itt is maradtak. Utánuk érkezett Gavrila Gheorghe, Jinga mérnök, meg sokan mások. Ilyen gyakorló mérnökként ismertük meg Florea Ioant is, a késôbbi igazgatót. Nagyon jó ember volt. Tegezô viszonyban voltunk vele, és amit becsültünk benne: nem volt és nem vált gyûlölködôvé. Hasonlóképpen meg kell említeni, mert abból a régi kádárüzemi kollektívából emelkedett ki, Szabó Józsefet, a tervosztály vezetôjét. Ügyes ember volt, aki haláláig betöltötte ezt a funkciót, pedig akkor már diplomások is dolgoztak a vállalatnál.
Arra szintén fel szeretném hívni a figyelmet, hogy az asztalosságnak mellékágai is vannak. Így annak idején Tamás Lajos a gyárnak az egyedüli szobrásza volt. Amikor a körülmények úgy alakultak, ôt bízták meg egy fafaragász csoport létrehozásával. Mellette tanulta meg ezt a mûvészi munkát elsôsorban Német János, aki vezeti a ma már népes szekciót, Deákék és mások. Aztán szükség volt faesztergályosra. Az elsôk — Vajda István, Grézer Ferenc és társaik. Kárpítos is kellett az olcsó bútorok ágybetéteinek elkészítéséhez! Olyan jó szakemberek, mint Lefkovics Zoltán, meg egy Tatár nevezetû... Most is szép munkát csinálnak, megnéztem a gyári kiállítást, büszke lehet a város rájuk.
Visszatérve a könyvelôkhöz. Tudom, hogy egyszer Lukács Piroska rámijesztett, hogy bezárnak, mert volt a gyárnak egy lova és engedély nélkül vettem neki szénát. Miért, miért, hát dögöljön meg? — kérdeztem. Majd azt mondtam: maga azért van, hogy engem megvédjen. Meg is védett a büntetéstôl. Utána Besenyei László került ebbe a funkcióba, majd Kese Zoltán fôkönyvelô következett.
S visszatérve azokra, akik nélkül nem sokra mentünk volna, szólnom kell Nyilas Albertrôl, aki 20 éven át dolgozott három váltásban a gépházban, és ez alatt szüntelenül tanította a fiatalokat. Most 91 éves, találkoztam vele nemrég. Meg van görbülve. Ôt sem hívták meg az ünneplésre. Ilyen kiváló nagytudású ember volt Pap Sándor, Sebestyén Jenô, Bedô Sándor, Rusu Vasile, Novák Domokos, Magos Lajos is. Modellkészítôk, gépbeállítók és mások. Higgye el, nem volt egyszerû helytállni olyan körülmények között, amikor még nem voltak fôiskolát, egyetemet végzett szakemberek a gyárban, nem volt laboratórium és egyéb. Mit mondjak? Megjelent a hidegen dolgozó mûenyv, az urelit, jöttek a brailai gyárból a PAL- lemezek. Mindent ki kellett kísérletezni. Meg kellett én is tanuljam, hogyan kell bánni vele, és meg kellett tanítsak erre másokat is. Aztán videakéseket, keményfémlapkás fûrészeket kaptunk, meg korszerû fényezô anyagokat. Régebb politúrral dolgoztunk, következett a nitrolakk, a poliészter. És nem utolsósorban jöttek az új gépek, a természetes anyagszárításról át kellett térnünk a szárítókamrák mûködtetésére. Annak a leírását például németül küldték meg. Kaptam egy kulákot, aki lefordította. Jöttek mindjárt a párttól az elvtársak, hogyan merészeltem az illetôt odatenni. Ha egyszer senkit sem kaptam a gyárban, aki értené — védekeztem. Ették meg az életem.
Arra is emlékeznünk kell, hogy erôszakkal megszüntették a magánkisipart. Naponta 50-60 embert is alkalmaztak: csizmadiákat, borbélyokat, szabókat... Még az örömházat is fölszámolták és behozták a gyárunkba a szajhákat. Közülük végül csak három maradt, nem bírták ki ezt a munkát és elpárologtak. Aztán jöttek a kulákok, a grófok. Egyebek között Bethlen Gábor grófot is azzal az ajánlással küldötték hozzánk, hogy: "Adjanak neki valami lealacsonyító munkát". Ô azt mondta: "Ha lehet kérnem, tegyenek ki a szabad térre dolgozni, mert nem bírom a zajt. Bármilyen munkát elvégzek." Anyagtéri munkásként alkalmazták. Olyan kásztát rakott, hogy mindenki megcsodálta. Mérnök volt. Aztán elvitték Nyárádgálfalvára, ahol olyan gazdaságot csinált, hogy a legtöbbet kapták a kollektivisták. Egyszer, évek múltán találkoztunk az autóbuszban. Amint megpillantott, fölemelkedett a helyérôl és azt mondta: nem tudok ülni, amíg maga áll mellettem.
Még tartozom egy vallomással. 1942. március 15-én elszavaltam a Talpra magyart. A Jókai-ünnepség megnyitója volt. Az értelmiségiek még valahogy félrehúzódtak, bizonytalankodtak, így engem kértek meg. Tény, hogy a késôbbi szekuritáté, amely mindent tudott, emiatt sokat szekírozott. Engem nem volt szabad kitenni az élmunkástáblára és nem vehettek fel a pártba. Ellenben mindenképpen be akartak szervezni, hogy legyek besúgó. S mivel ellenkeztem, megfenyegettek, hogy elvitetnek a Duna-csatornához. De csak annyi történt, hogy reggel 9-re felhívattak, aztán kimentek a szobából és a lyukon figyelték, hogy sárgulok-zöldülök-e mérgemben, majd éjjel egy órakor, amikor abbahagyták a szórakozást — meg nem vertek ugyan — azzal engedtek haza, hogy el ne merjem mondani a feleségemnek, honnan jövök és mi történt velem. Természetesen nem hallgattam rájuk.
Szóval meg kell még mondanom, hogy nekem nem volt bajom a gyárbeli román mérnökökkel. Tiszteltek, megbecsültek és viszont. Egymásra voltunk szorulva és tanultunk egymástól. A külsôkkel, a városi pártbizottsággal és a biztonsági szervekkel gyûlt meg csak a bajom! S ha most emlékeztetek arra, hogy a régi gyár asztalosai közül csak 3 volt román, most pedig a személyzetnek legkevesebb 80 százaléka a többségi nemzethez tartozik, akkor azt azért teszem, mert a Népújságban nyilatkozó mérnöknô megelégedéssel nyugtázta, miszerint itt apáról fiúra száll a tapasztalat, a hozzáértés és a mesterség szeretete. Azt elhallgatták, hogy idôközben megszûnt az anyanyelvû szakmai oktatás, és azt is, hogy miként duzzadt fel a létszám százról ezerre meg ezerre, a rátermettség, a képzettség és egyéb követelmények ismételt mellôzésével. Ezért a káderosztályon beosztottként dolgozó Elek Júlia nem volt hibás, ô igyekezett mindenkin segíteni. Az igazgatónô pedig nem is volt még a világon, amikor mi az új gyárat felépítettük és beindítottuk, úgyhogy a saját tapasztalatából aligha számolhatott volna be az újságírónak a történtekrôl. Ez enyhítô körülmény.
Szeptember elsô napjaiban tapasztalhattuk, hogy egyre több mezôgépészeti Rt., Agromec-egység tagadja meg az általuk eddig bérelt földterületek mûvelését. A legtöbben arra hivatkoznak, hogy nincs saját tôkéjük, emellett a szolgáltatásokat —szántás, boronálás, vetés stb. — a gazdák nem fizetik ki. Az alapvetô ok: a pénzhiány. Abszurdumnak tûnik, mégis igaz: a földmûvelô társadalom egy része a BETAKARÍTÁS után sem jut pénzhez, legalább annyihoz, hogy elkezdhesse az új kultúrák termesztését, az ôszi munkálatok elvégzését.
A néhány évvel ezelôtt alakult Agromec mezôgépészeti részvénytársaságok elôtt mindenki sokat ígérô jövôt látott, hiszen rendelkeztek azzal, amivel a földtulajdonosok nagy része nem: gépparkkal. A törvényes rendelkezések szerint ezen egységek saját földjeiken kívül termôterületeket bérelhettek a földtulajdonosoktól, megmûvelés céljából. Néhány évig mûködött ez a szervezési forma. Aztán a mezôgépészeti részvénytársaságokat is utolérte a gazdaság fekélye. Bizonyítja ezt a sáromberki Agromec sorsának alakulása. Berekméri Sándor fômérnök segítségével próbáltuk összegezni, mi is történt az elmúlt években? Miként van az, hogy a mezôgépészek valamikor jól kerestek, ma nincs pénz fizetésekre, beruházásra, fejlesztésre.
— Sokrétû oka van annak a jelenségszerû fejlemények, hogy egyre több Agromec lemond a termôföldek mûvelésérôl. Maradjunk házunk táján. Részvénytársaságunk megalakulása után 1800 hektár föld mûvelését vállalta és végezte is 1996- ig. A földtulajdonosok is meg voltak elégedve az osztalékkal. Az 1997-es évben már csak 750 hektárt dolgoztunk meg, a múlt évben az összterületünk 280 hektárra csökkent. Idén csupán 200 hektáron végzünk vetéseket, azért, hogy a rendelkezésünkre álló vetômagot értékesítsük. Vegyük sorra a legégetôbb okokat. Romániában azonkívül, hogy a mindenkori hatalom nem alkalmaz megfelelô mezôgazdasági stratégáit, olyan gazdasági visszásságoknak vagyunk tanúi mint a teljesen tévútra jutott értékesítési árrendszer. Egy példa: 1997-ben 1990-hez viszonyítva a mezôgazdasági termékek árai 52,4%-kal maradtak el az ipari termékek árainak növekedése mögött. Mit jelent ez? Ma egy liter olcsó motorolajért 12 kg búzának az árát kell adnom, míg 1990-ben ugyanazt az olajat 3 kg búzával megvásárolhattam. Vagy: egy liter gázolaj ára egyenlô 4 kg búza árával. Hatalmas az aránytalanság. És számoljunk csak tovább. Az Agromec-egységeknél, a volt állami mezôgazdasági vállalatoknál, a mezôgazdasági társulásoknál is elôregedett a géppark. A hazai gyártmányú U 650-es traktorral a területtôl függôen naponta 3-4 hektárt lehet megszántani. Ez 35 liter gázolaj- fogyasztást jelent hektáronként. Hol van még a gépalkatrész, a munkaerô stb. A sáromberki Agromectôl egyre több mezôgépész megy el. Megértem ôket, hiszen májustól még nem kaptunk fizetést.
A második alapvetô visszásság — a banki kölcsönök magas kamatszintje. Ma már meg sem gondoljuk, hogy kölcsönt igényeljünk, az egyenlô lenne önfelszámolásunkkal. Másfelôl, az Agromec- egységek zöme eladósodott, a bankok emiatt nem folyosítanak kölcsönt. Hogy miként lépünk ki ebbôl a helyzetbôl? Egész életemben a mezôgazdaságban dolgoztam, szeretem, inkább szerettem a szakmámat, ma már bánom, hogy mezôgépészeti mérnök lettem. Ha elôre láttam volna, hogy a mezôgazdaság a senki fiává válik...
— A túlélésre azért adódhatnak lehetôségek. Például az állattenyésztés.
— Gondoltunk erre, hiszen Sáromberkén számos üres istálló van. Hatvan hektáron vetettünk lóliumot takarmánynak. Számításaink sajnos nem váltak be, nem tudtunk állatokat vásárolni. Így a takarmányt eladjuk.
— Mi történik azokkal földterületekkel, amelyeket többé nem mûvelnek meg?
— Legutóbb Kis-, és Nagyszederjesrôl vonultunk vissza, ott kb. 100 hektárt mûveltünk. Hogy mi lesz a földekkel, nehéz megmondani. Nagy valószínûséggel parlagon maradnak, mert mindkét településen idôsek élnek, nem rendelkeznek gépekkel, és pénzük sincs a föld medolgozására. Utánunk a csinádi gépészek próbálkoztak a faluban, de ôk is visszavonultak, ugyanis ingyen ôk sem dolgoznak. A fizetésképtelenség láncszerûen érinti a mezôgazdaságban dolgozókat. Végezetül újra hangsúlyozom: szerintem, amíg nem kerül sor más agrárpolitika alkalmazására, addig a mezôgazdaságunk helyzetében változást még remélni sem lehet.
Az idôjósok elôrejelzéseivel ellentétben — miszerint a hét végén bô csapadékra és a patakok, folyóvizek szintjének emelkedésére számíthatunk — vasárnap kellemes napsütés fogadta az elsô alkalommal tartott teremiújfalusi falutalálkozóra érkezô elszármazottakat és vendégeket. A Lukafalváról bevezetô úton levô nagy sár és latyak sem riasztotta vissza a meghívóra válaszoló közel 150 személyt.
A találkozó a temetôben levô II. világháborúban elesett közel negyven helybéli emlékére állított emlékmû, valamint a fekete márciusban elesett Kis Zoltán sírjának megkoszorúzásával kezdôdött. Ezt a helyi református templomban tartott ünnepi istentisztelet és kulturális mûsor követte.
Dr. Bustya Dezsô, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese igehirdetésében a szeretet és a lelki érzékenység fontosságáról, a hívó szóra való figyelésrôl beszélt. Majd az egybegyûlteket Szövérfi Zoltán Márton helybéli lelkipásztor köszöntötte, s ô ismertette a faluról és az egyházról fenmaradt írásos emlékeket is. Ebbôl többek között megtudhattuk: az Alsó Nyárádmente alsó szakaszán fekvô, Murokországnak nevezett Teremiújfalu elsô írásos említése 1263- ból maradt fent. A krónikák 1473-ban már Újfalu néven említik. Míg az 1784-i népszámlálás adatai 421 helybélit tartanak számon, az 1850-beli írásos adatok 659 lakosról számolnak be, 1910-ben 767 lélek lakott a faluban, ebbôl 13 román, a többi magyar nemzetiségû, jelenleg a református egyház nyilvántartásában 237 család, 550 lélek jelenik meg. A jelenlegi református templom építését 1549-ben fejezték be, Orbán Balázs Székelyföld leírása címû mûve szerint a templomot török kocsma helyére építették, s az Isten háza alatt jelenleg is megtalálható a két helyiségbôl álló valamikori pince. A harangokat 1913-ban készítették, az orgona jelenleg 104 éves. A református egyházközség 1996-ban önállósult, s akkor kapott saját lelkészt is. A gyülekezet lelki életérôl beszámolva a lelkipásztor megemlítette: élénken mûködik az újraszervezett nôszövetség, a 103 vallásórás lelkesen látogatja a bibliaórákat, s a gyülekezet szívvel-lélekkel támogatja a gyülekezeti otthon és a lelkészlakás építését.
A tartalmas beszámoló után az ünnepi, köszöntô beszédek következtek. A jelenlevôkhöz Bustya Dezsô, püspökhelyettes, majd Kincses Elôd, a Maros megyei RMDSZ elnöke szólt. Az érdekvédelmi szervezet megyei elnöke a radikális helytállás és az anyaországi pénzbeli támogatások fontosságáról szólt. Reményik Sándor szavaival arra kérte a helybéli és elszármazott teremiújfalusiakat: ne hagyják a templomot és az iskolát. Burkhárdt Árpád alispán a falutalálkozók jelentôségét méltatta, s figyelmeztette a jelenlevôket, hogy csak a falvak elöregedésének és a földek parlagon hagyásának elkerülésével maradhatunk meg. Ajánlotta, hogy ezután ne évente egyszer, hanem hetenként tartsanak találkozókat. Virág István, Dózsa György község polgármestere, aki egyébbként Teremiújfaluban született, a szülöföldön való megmaradásra és a szellemi, anyagi fejlôdésre biztatta falustársait. Dabóczi Ilona községközponti iskolaigazgató a tanintézmények munkájáról beszélt, Gyárfás Károly egykori iskolaigazgató, jelenlegi tanácsos dicsérte a falut és annak lakóit. Az elszármazottak nevében Pajzs István Marosvásárhelyen élô mérnök köszönte meg az szervezôk által felkínált találkozás lehetôségét, s reményét fejezte ki, hogy ezután gyakrabban kerül sor hasonló összejövetelre, hiszen mindenki szívesen tér haza.
A kulturális mûsort a nôszövetség által elôadott dalok nyitották meg, majd a megyeszékhelyre elszármazott Székely Soós Mária elôadta az erre az alkalomra írt versét, amely sokak szemébe könnyet csalt. A marosvásárhelyi alsóvárosi gyülekezet kamarakórusa és a helybéli gyerekek dalai tették ünnepélyesebbé az eseményt.
Virág István polgármesterrel beszélgetve megtudtuk, hogy már tavaly augusztusra terveztek falutalálkozót, de a természeti csapások miatt elhalasztották. A jelenlegi találkozót a polgármesteri hivatal a református egyházzal közösen szervezte, mert szükség hazahívni az elszármazottakat, emlékeztetni a múltra, ismertetni velük a jelen nehézségeit, s megkérni ôket, lehetôségeikhez mérten támogassák a falu fejlôdését. Hiszen a jóra vágyni, a jót akarni és tenni kell. A község vezetôjétôl azt is megtudtuk, hogy az elmúlt héten megbíztak egy személyt, hogy kövezze le a Lukafalva-Teremiújfalu közötti útszakaszt. Sajnálatos módon a kövezésbôl kimaradtak a kövek, kavicsok, így a hosszan tartó záporesô által eláztatott, feloldott homok és föld miatt szinte járhatatlanná vált az fent említett út. Az ünneprontó hibát ezen a héten kijavítják — ígérte a polgármester.
A kissé hosszúra nyúlt délelôtti program után mindenki hazatért családja, ismerôsei körébe ebédelni, de a délutáni sport és szórakoztatórendezvények újra egybegyûjtötték a falu lakóit és a hazatérteket.
A regionális fejlesztési program keretében, valamint az Országos Regionális Fejlesztési Ügynökség (Agentia Nationala pentru Dezvoltare Regionala; AND) és a Közép Fejlesztési Régió (Regiunea de Dezvoltare "Centru") lebonyolításában, meghirdetik az RO9807.01 jelzésû Phare-programot. Ez a program vissza nem térítendô hiteleket nyújt valamennyi tevékenységi területen azoknak a pályázatoknak, amelyek az alábbi kiírásnak felelnek meg: helyi fejlesztési kezdeményezések, mint például a kis- és középvállalatok közvetlen támogatása, turisztikai fejlesztési tervek, az intellektuális kapacitás és a munkaerôpiac fejlesztését szolgáló projektek.
A Phare-alapokból felszabadítandó összegekért az alábbi jogi személyek pályázhatnak: központi és helyi közigazgatási szervek, magánvállalatok, illetve magánosítás alatt álló állami vállalatok, gazdasági kamarák, tulajdonosi szervezetek, professzionális egyesületek, szövetkezetek, szakszervezetek, nonprofit szervezetek stb.
Mindazok, aki szeretnék igénybe venni ezt a fajta támogatást, kérvényüket 1999. szeptember 27- éig kell benyújtaniuk az AND-hez. Típusnyomtatványok az AND-nél, a megyei tanácsnál, illetve a helyi tanácsoknál igényelhetôk, ahol a szükséges információkkal is szolgálnak. Kérésre az információk e-mailen, vagy a kliens által biztosított flopin is rendelkezésre bocsáthatók. A kérvényeket szeptember 28-án nyitják fel, s azokat az AND által kinevezett bizottság elôválogatja. A feltételeknek nem megfelelô, vagy hiányos pályázatokat elutasítják, a többieket rangsorolják. A végsô döntést az AND hozza.
Egy tervhez igényelt támogatási összeg nem haladhatja meg a 62.500 eurót, amelybôl 12.500 eurót Románia kormánya biztosít. A magánvállalkozásoknak szükséges pénz legkevesebb 40%-át saját forrásból kell elôteremteniük. A terveknek illeszkedniük kell az övezet regionális fejlesztési stratégiájába, és a piacgazdaság elveire kell alapozniuk.
Nem fogadhatók el benyújtott pályázatot, amennyiben az igénylônek veszteségei, elmaradt adósságai vannak, ha a terv politikai célokat szolgál, ha egyes államilag támogatott szervezetek vagy intézmények finanszírozását irányozza elô, ha más európai alapból már támogatást élvezett vagy élvez.
Íme néhány lehetséges program: munkahelyeket teremtô közvetlen ipari befektetés; kisvállalatoknak nyújtandó tanácsadási tevékenység; az ipari övezetek, épületek és infrastruktúra felújítása; az export fejlesztése; leromlott városrészek felújítása; turisztikai fontosságú mûemlékek felújítása; munkaerôképzési és átképzési programok stb.
A gyermekekekkel foglalkozó 38 nemkormányzati szervezet, alapítványból csak nyolc tartotta érdemesnek képviselôt küldeni a megyei tanács közigazgatási, közrendi, a lakosság érdekeit és jogait védô bizottsága által szervezett tegnapi találkozóra. A második alkalommal szervezett kerekasztal — beszélgetésnek — ugyanúgy, mint az áprilisban tartott hasonló összejövetelnek — az volt a célja, hogy feltérképezze a megyében mûködô, a gyermekek támogatásával, nevelésével, jogaik betartásával foglalkozó nemkormányzati szervezeteket, s összehangolva terveiket kialakítson egy egységes, hatásosabban alkalmazható közös tervet.
A találkozón többek között Csomoss Benedek, a bizottság elnöke ismertette az említett célt, kitérve arra, hogy az elôzô találkozón elhangott felkérésre csupán egy alapítvány felelt, majd megkérte a jelenlevôket, mutassák be az általuk képviselt szervezet, alapítvány tevékenységét.
Elisabeta Bucsa, a Holt International vezetôje válaszként kifejtette véleményét, miszerint a témakörökként csoportosított hasonló megbeszélések, bemutatkozások célszerûbbek, hatásosabbak lennének. A bizottság jelenlevô tagjai kifejtették: a témákra csoportosuló beszélgetések elôtt ismerniük kell a megyében mûködô szervezetek, alapítványok tevékenységét, terveit.
A beszélgetések során felszólalt Domby Károly, a megyei Gyermekjogvédô Igazgatóság igazgatója elmondva: a gyermekekkel kapcsolatos tevékenységet folytató nemkormányzati szervezetek közül az igazgatóság csupán 22-öt ismer és szinte mindannyiukkal hatásosan együttmûkôdik. A többi hasonló szervezetet és alapítványt "szeretettel várja az igazgatóság székhelyére, ismerkedô beszélgetésre", hiszen az 1997. évi 609-es kormányhatározat értelmében a gyermekekkel foglalkozó romániai szervezeteknek, programjaik megvalósításához, szükségük van a fent említett igazgatóság kedvezô láttamozására. Az igazgatóság engedélye nélkül tevékenykedôk törvénytelenül járnak el — nyilatkozta.
A több órás beszélgetés során szó került a lakosság és az anyagi háttérrel rendelkezô cégek, személyek érdektelenségérôl, nemtörôdömségérôl is.
Kérdés csak az, hogy ha a gyermekek nevelését, óvását célul tûzô nemkormányzati szervezetek és alapítványok képviselôi nem tartják érdemesnek egy asztalhoz leülve az állami illetékesekkel tárgyalni, közösen dönteni és tervezni, akkor mi várható el a többnyire a megélhetésért, fenntmaradásért küzdô lakosságtól?
Remélhetôleg idôvel úgy a találkozót szervezô bizottság, mint más illetékesek felülvizsgálják a csak papíron létezô szervezeteket, s " tevékenységeiket". S talán a következô megbeszélésen részt vesz majd a polgármesteri hivatal e témára, problémakörre szakosodott hivatalnoka is.
Megint itt van az ôsz, s bár elég szomorú képet mutat az egykor oly gazdag termést hozó mezô és rét, ám ami megtermett a sok rossz idô ellenére, épp elegendô arra, hogy a vadak bôséges eledelt kapjanak rajta.
Több mint ötven éve, hogy a kiváltságos kategóriához tartozó notabilisok, földbirtokosok kezébôl kivették a kétcsövû vadászpuskát és átadták a kommunista rendszerhez hû, érdemes elvtársak kezébe, akik aztán nemcsak a szólampufogtatásnak, de a fegyverpufogtatásnak is "nagymesterei" lettek, és azok ma is, akinek a Nagy kaszás még kezében hagyta a puskát.
Ekkor vette kezdetét, mert az erdô-mezô és annak minden kicsi és nagy lakója a MIÉNK lett, a vadak eldorádója, kivéve a nyuszifiakat és pitypalatty csibéket (fürj), melyeket a traktorok vontatta mezôgazdasági gépek ugyancsak tizedeltek tavasz idején.
Az ôzek, szarvasok, vaddisznók, medvék kivételes statusban, kedvezményben részesültek és részesülnek ma is. Szaporodásuknak, elszaporodásuknak minden feltétele biztosított volt régen és napjainkban is.
Az orvvadászoknak, mert ilyenek mindig is voltak, a halász- vadász életmódtól fogva egészen napjainkig, a "tevékenysége" borsos pénzbüntetés és fogház által korlátoztatott(tatik). Az önvédelembôl (vaddisznó, medve) ölésre kényszerült emberre szintén fogház vár a pénzbüntetés mellett.
Úgy látja az erdô, mezô dolgozója, hogy nagyobb becsben részesül a dúvad, különösen az "aranykor" megteremtôje, körülrajongói, valamint azok utódai szemében, mint az egyszerû, földet túró, vagy ma már csak siratni tudó falusi ember.
Bizonyára az engedéllyel, puskával bíró mai vadász urak egyikét sem táncoltatta meg a vadkan vagy malacait féltô koca, illetve a bocsait védô anyamedve, hogy a juhaklokat és sertésólokat látogató vérmedvérôl ne is beszéljünk. Ezek a vérmedvék a cseusiszta éra alatt hússal etetett és hízlalt medvék még élô példányai vagy azok utódai.
Századunk elején ritkaságszámba ment egy-egy vérmedve feltûnése. De hát mit mondjak: ôk is fejlôdnek a korral. Ezek támadásainak az áldozatai a pásztorok, favágók és a gabonájukat védô falusiak.
Mert ha nem így lenne, akkor a csaknem fél évszázada könyörgô parasztság jajkiáltását a parlamenter urak és kormányzó miniszter urak meghallgatták volna, meghallgatnák, és segítségére lennének az állattenyésztô, búzát, árpát, zabot, kukoricát, burgonyát, cukorrépát termelô, már-már kihalóban levô földmûvelô embernek.
Vagy talán egy medve, vadkan vagy szarvasbika többet ér az eledelünket ma még nagyjából elôállító földmûvesnél?
Drága uraim, ott fenn a vezetô, magas posztokon, gondolkozzanak el azon, hogy önök mit tennének, ha a falusi paraszt helyében lennének és napról napra, hétrôl hétre, hónapról hónapra, sôt évrôl évre veszôdniök kellene a vadakkal? Ha ôrizniük kellene a tavasszal elvetett kukoricát és burgonyát, hogy a vaddisznók ki ne túrják. Ha a fiatal gyümölcsfákat, zabtáblákat, kukoricatáblákat, cukorrépásokat ôrizniük kellene a termést összezúzó, letaposó szarvascsordáktól. Ha a kukoricát és burgonyát termô földeket éjjel-nappal, hónapokon át, ôrizniök kellene a vaddisznócsordák állandó támadásától.
Nem gondolják, hogy a még falun levô parasztság földhöz való ragaszkodása, földszeretete a sziszifuszi küzdelem folytán, teljesen kivész és az így is nagyrészt már parlagon levô, elvadult, begyomosodott mezô és rét a teljes pusztulás állapotába jut?
Vadászat idején lássák meg, a telet kivéve, hogyan pusztul az életet jelentô és adó föld, hallják meg, miként furulyázik a gyomok kórói, dudvái között a szél. Hétvégeken ne a pecsenyesütögetô politikai tüzecskéket szítogassák, hanem — most, ôsz idején — látogassanak ki azokkal az emberekkel, azokra a helyekre, földekre, ahol a vadkárok vannak és tárgyalják meg velük, mitévôk legyenek.
Szerintem, de minden falun élô szerint is, sürgôsen, még most az ôszön intézkedni kell, törvényt kell kidolgozni a vadállomány oly mérvû csökkentésére, amely nem veszélyezteti ilyen soha nem látott és tapasztalt mértékben a falusi ember munkájának, verejtékének a gyümölcsét.
Vegyék számításba, hogy milyen sokba kerül a föld megmûvelése és milyen hamar kárba veszhet egész évi munkájának a gyümölcse.
A dollár és márka nem pótolhatja azt a felmérhetetlen kárt, melyet népünk munkakedvében, jövôbe vetett bizalmában, földszeretetében, a föld pusztulásának láttán okozunk a falu népének körében azáltal, hogy nem segítjük, nem védjük a vadak kártevése tekintetében.
Ha így folytatjuk a mezôgazdasággal kapcsolatos törôdésünket, politikánkat (sajnos, politikánkat a segítségadás helyett), akkor pár éven belül nem juhnyájak, tehéncsordák, búza-, árpa-, kukoricatáblák fogják a határt betölteni, hanem a vaddisznó-kondák, szarvas, ôzcsordák és medvebocsok sokasága fogja az erdôk, mezôk java részét ellepni.
Most, amikor elcsigázott, keserô lelkû parasztjaink éjszakai tüzeire gondolok, amint terményeiket védik, legtöbbször hiába, a törvény védte vadak pusztításától, lelki szemem elôtt lobognak azok az éjszakai pásztortüzek is, melyeket olyan szépen fejezett ki Arany János, a parasztfiú, Toldi Miklósról írt költeményének bevezetô soraiban.
A vadak eldorádója megvalósult. Az emberiségé kitôl, kiktôl függ és mikor jön el?
A marosvásárhelyi közszállítási vállalat igazgatója a miniszterelnöknél
A közszállítási törvénytervezet, az ártámogatások kifizetése és az autóbuszállomány felújítása szerepel annak az ülésnek a napirendjén, amelyre ma délben kerül sor Bukarestben és amelynek keretében Radu Vasile miniszterelnök fogadja a Romániai Közszállítási Vállalatok Egyesületének (RKVE) képviselôit.
Az RKVE végrehajtó bizottságának tagjaként a találkozón részt vesz Emil Chiorean, a marosvásárhelyi közszállítási vállalat igazgatója is, aki lapunk kérdéseire válaszolva elmondta: elsôsorban a közszállítási törvényrôl tárgyalnak majd; arra próbálják ugyanis rávenni a kormányfôt, hogy a törvényt sürgôsségi sorrendben tárgyalja le a parlament, máskülönben nincs rá esély, hogy a választások elôtt elfogadják. Szó lesz továbbá arról is, hogy a Versenyhivatal általában késôn hagyja jóvá a viteldíj növelését, az üzemanyag árának idôközbeni emelkedése pedig súlyos hiányokat okoz minden közszállítási vállalatnak. Rendezni szeretnék ugyanakkor az ártámogatások ügyét is, hiszen a jelenleg érvényben levô rendelkezések bizonyos árkedvezményeket biztosítanak idôs embereknek, háborús veteránoknak, forradalmi sérülteknek, diákoknak stb. Régen az állami szubvenció összegét különbözô minisztériumok fizették. A viteldíj-támogatás kiegyenlítésének kötelezettségét azonban idôközben átruházták a helyi tanácsokra. Ezek aztán az esetek nagy részében képtelenek fizetni. — Pillanatnyilag 0-50%-os ártámogatás szavazható meg, emiatt az önkormányzatok sok esetben csak 3- 5%-os szubvenciót hagynak jóvá. Legtöbbször azonban még ezt sem fizetik ki, például Gyulafehérváron vagy Désen. Ezért szeretnénk egy minimális küszöböt — például 10%-ot — megállapítani, amelyet elképzeléseink szerint minden önkormányzat ki kellene hogy fizessen — nyilatkozta Chiorean igazgató.
Megtudtuk továbbá, hogy a megbeszélésen tárgyalnak arról is, milyen lehetôségek kínálkoznak új autóbuszok vásárlására, hiszen a közszállítási jármûvek 70%-a országos szinten autó-temetôbe küldhetô, régen megérett a cserére. A vállalatok gondja viszont mindenütt az: honnan lehetne a szükséges pénzalapokat elôteremteni új, vagy jó karban levô jármûvek vásárlására.
Szûk két hete nyert, egyelôre kompromisszumos megoldást az augusztus második felében indulatokat felkavaró melegvíz-ügy. A lapunkban részletesen ismertetett kiegyezést követôen a helyhatóságok és az Energomur képviselôi a terepen tettek kísérletet a szolgáltatás ellenértékének térítésével elmaradt adósok figyelmeztetésére.
A napokban lezárult akció során tapasztaltakról Marian Mircea mérnököt, az Energomur mûszaki igazgatóját kérdeztük. Elmondta, hogy hetven lakótársulást és a lakókat keresték fel, elsôsorban annak a tizenöt hôközpontnak a körzetében, amelyeknél a múlt hónapban közel két hétig megszakították a gázszolgáltatást.
A kezdeményezés, hasonlatosan az egész ügyhöz, széles teret kapott a helyi sajtóban, mégis számos helyen a lakók nem nyitottak ajtót. Hetvenöt adós írásban vállalta tartozásának törlesztését, és 9,5 millió lejt is sikerült behajtani. Igaz, ebbôl az összegbôl egy lakó 7 milliót fizetett. Ezzel párhuzamosan a vállalat bevételei nem nônek. Az esedékes számlák bevételein túl augusztusban 280,5, szeptember eddigi napjaiban pedig 206 millió lejt törlesztettek a vállalatnak. Az adósokat tehát nem mozgatta meg különösebben a helyhatóságok és a szolgáltató közös felhívása.
Az adatokon túlmenôen érdekes tapasztalat, hogy számos lakó nem ismerte a társulást, amelyhez tartozik, vagy annak az ügyvezetôjét, az ügyfélfogadás menetrendjét. Ilyen esetek a nagyméretû lakótársulásoknál fordultak elô. Ezeknél ajánlották az érdekelteknek a kis, tömb vagy lépcsôház-nagyságú tulajdonosi társulások megalakítását, de az esetek nagy többségében ezek egyelôre nem támogatták ezt a kezdeményezést.
A társulások nagysága nem az egyedüli oka az adósságok felhalmozódásának. Az ügyvezetôk hozzáállásával is sok helyen vannak problémák. Ezt alátámasztani látszik, hogy több lakótelepen is van rá példa, miszerint egymás közelében mûködô, egyaránt nagy társulások közül vannak naprakészen fizetôk, és erôsen eladósodottak is. Az adósságok felhalmozódása részben a társulási ügyvezetôk eléggé el nem marasztalható ténykedésének is betudható. A tapasztaltak szerint ugyanakkor az adósok 92%-ának az anyagi lehetôségei megengednék hogy az illetôk rendszeresen törlesszéka a szolgáltatás árát. Vagyis egy tizedet sem tesz ki azoknak a hányada, akik nehéz anyagi helyzetük miatt képtelenek megbirkózni a számlák jelentette teherrel. Erre a problémára talán megoldást jelenthet, az a törvénytervezet, amely a közelmúltból már ismert "távhô- kuponok"-hoz hasonlóan ismét közvetlen támogatásban részesítené a nehéz anyagi helyzetben levôket.
Az adósságok problémájának megoldását továbbra is a szolgáltatás beszüntetésében látják. Az Energomur néhány napon belül ismét elkezdi az eladósodott lépcsôházak, vagy tömbházak kizárását a melegvíz- hálózatból. Ugyanez a megoldás lakrészenként alkalmazva nem vezetett eredményre, sôt, több esetben megtörtént, hogy az illetô lakrészben a lezárt vezetéket ismét megnyitották, és a fizetô szomszédok terhére tovább ment a fogyasztás.
A kilátások nem rózsásak, és a helyzet a hideg évszakban csak súlyosbodni fog, hiszen akkor a meleg víz mellett a távfûtésért is fizetni kell majd. Ráadásul drágábban, hiszen az energiaárak emelkedtek. Fennáll tehát a kockázata annak, hogy meleg víz, vagy majd a télen távfûtés nélkül maradjanak akár a naprakészen fizetô lakók is, nehezen jellemezhetô módon viselkedô lakótársaik miatt.
Amíg léteznek népek, akiknek fegyver az utolsó menedéke, amíg van, aki haragjában háborúba keveredhetik másokkal, addig szerte a világon a puskának és egyéb pusztító szerszámoknak van keletje. És teljesen nyilvánvaló, hogy a puskagyártónak is jól megy dolga. Persze, nem mindenütt. A piacon túlkínálat van, a vásárló meg válógatós fajta és akárkitôl nem rendel.
Nálunk a hadiipari dolgozók sztrájkoltak a minap. Az ember el sem hinné, hogy miért. Ne arra gondoljon valaki, hogy elhatalmasodott rajtuk holmi pacifikus hajlam és ezért nem akarnak dolgozni. Ó, dehogy. Olvasom az újságban, hogy csupán Brassó megyében a puskát meg egyebet fabrikálóknak mindössze öt százaléka termel csak. A többinek nincs munkája; immár kilenc esztendeje. Igaz, hiába dolgoznának, ha a portéka, amit gyártanak, a kutyának sem kell. Akkor, amikor munkahelyük züllése elkezdôdött hazaküldték ôket, s azóta otthon ülnek, amolyan alkalmi vagy ideiglenes nyugdíjasként; a gyárban havonta egyszer jelentkeznek a bérükért, amelynek háromnegyedét azért lepörkölik nekik. Csak úgy, adakozásból. A pénz nem sok, nem is kevés, ahogy vesszük. Több a fizetések országos átlagánál és háromszorosa a kezdô orvos járandóságának; két és fél millió. Nahát, valami. De magától adódik a kérdés. Aki munka nélkül ennyit ma még megkereshet ebben az országban, vajon mi oka panaszra? Megmondom. Az államnak ürül a pénzeszsákja ezért inkább lefaragna valamit az összegbôl. Hát ez bizony lesújtó. Annak is, aki fizet(ne), de nincs mibôl, és annak is, aki a pénzt elvárja. Az államnak azért, mert egyezkedni muszáj, ha ilyen helyzetbe hozta magát, a dolgozónak pedig azért, mert se ilyen, se olyan állapotban a munkájára semmi szükség, holott valamibôl neki is élni kellene.
Nyilvánvalóan sokra nem megy, aki ellenszegül. Kicsit nyögve-nyelôsebben, de marad minden a régiben; s ez több mint valószínû. Aki a fiskus dolgát intézi ebben az országban, amíg lehet, ügyeskedik és mismásol a pénzzel; aki dolgozik, attól elvesz, s aki nem dolgozik, annak ad valamennyit; kinek többet, kinek kevesebbet. Hogy nehogy véletlenül csak addig nyújtózkodjunk, ameddig a takarónk ér. Inkább fázunk, didergünk, mintha mást nem tehetnénk, mert úgy is jó nekünk.
A pénzteremtés módja természetesen fájhat, akinek zsebében szemérmetlenül vájkálnak, s akirôl lassan-lassan minden bôrt lenyúznának. Akinek adnak, annak az a fontos, hogy kapjon és ha egyszer kapott, menten elhiszi, hogy neki ez kijár anélkül, hogy kisujját mozdítaná, s aztán már követelôdzik is, amikor úgy adódik és nem is érdekli, hogy honnan az a sok pénz...
Távolról sem az a baj, hogy adózni szokás. Megteszik mindenütt a világon (ebben mi hiba lenne?), de soha nem azért, hogy valakik elpazarolják, nem azért, hogy a módszeresen és kétes ügyletekkel kifosztott bankokat újra meg újra megtömjük pénzekkel, és azért sem, hogy hosszú évekig eltartsuk azokat, akik karba tett kézzel ücsörögnek és olyan jól megvannak. Adózni kell, hogy a társadalom segíthesse a rászorulót, hogy az idôsek tisztességes nyugdíjat kaphassanak, hogy olcsó legyen a gyógyszer, hogy jusson mindenkinek több-kevesebb öröm és senki ne félthesse egzisztenciáját. Csakhogy a teher teher annak is, aki dolgozik; állja, amíg tudja, bírja. S aztán lesz valahogy. Amolyan kilátástalanul. Ami biztos; kétezerben lesz új törvénye a személyi jövedelemadónak. Állambácsi ért ehhez. És magától értetôdôen elôírja majd, hogyan kell a legcsekélyebb keresetünket is bevallani. Példának okáért, a tanár adjon számot a magánórákon szerzett pénzérôl. Különben irigye, a szomszéd úgyis feljelenti. Mert hát eljön az ideje annak, amikor nemcsak a dologtalanokat, hanem a besúgókat is fizetni kell valamibôl... Megyünk visszafelé.
Negyedik alkalommal találkoztak szeptember 4—5-én Enyeden az erdélyi történelmi családok tagjai. Az idei rendezvényt a Castellum Alapítvány és a katolikus plébánia védnöksége alatt szervezték. A közösségünket szolgáló Castellum Alapítványt egy évvel ezelôtt az erdélyi történelmi családok leszármazottai hozták létre. A találkozók elindítója 1993-ban Papp László akkori enyedi plébános.
Szombaton a Bethlen Gábor Kollégium dísztermében induló rendezvények sorát Apor Csaba, az alapítvány kuratóriumi elnöke és Csávossy György, az ügyvezetô bizottság elnöke ünnepi beszéde nyitotta meg, majd a Mustármag közösség (az enyedi tanítóképzôs diáklányok egy csoportja) énekelt. A reggeli dicséret után Kötô József államtitkár elôadást tartott a romániai mûvelôdési intézményekrôl, közremûködési ajánlataikról és elvárásaikról. A budapesti Új Kézfogás Közalapítvány küldötte, Bota Csilla a támogatásrendszerek régiónk jövôjére vonatkozó terveirôl beszélt.
Délután Kilyén Ilka színmûvésznô történelmi hangulatú elôadását hallgattuk a katolikus templomban. A hazai mezôgazdasági támogatásrendszereket, a hitelszövetkezetet és a szövetkezeti gondolkodásmódot Gúzs Ferenc, a kolozsvári Romániai Magyar Közgazdász Társaság képviselôje ismertette. Az elôadások után felüdülést jelentett a Bethlen-könyvtárban tett látogatás. Györfi Dénes könyvtáros érdekes ismertetôt tartott a 60.000 kötetet számláló könyvtár ritkaságairól. Az élményteli napot az enyedi származású Dévai Nagy Kamilla mûvésznô elôadóestje zárta. A rendezvények moderátori szerepét Török Gáspár vezetôségi tag töltötte be.
Vasárnap, a szentmise után a Castellum Alapítvány tagjai megtartották az ôszi közgyûlésüket. Az alapítvány az új tagok felvételével 126-ra bôvült.
Az idei találkozón 110-en vettek részt. Legtöbben az országból, Magyarországról és Amerikából jöttek. Fô téma az ifjúság nevelése, tanítása és a gazdasági fejlôdés volt.
Az erdélyi történelmi családok leszármazottai szellemi örökségükkel és a régi tartással beépülve az új társadalomba szándékoznak építeni, munkálkodni.
55 méter magasról zuhant a mélyben hétfô délelôtt a 28 éves vásárhelyi illetôségû Oprea Iuliu, az Azomures Rt. villamos-energetikai osztályának mérnöke. A fiatalember azonnal életét vesztette. Özvegy feleség és egy 5 éves árva kislány maradt támasz nélkül. Öngyilkosság vagy munkabaleset? — ezzel a kérdéssel fordultunk Isaila Ioan mérnökhöz, a megyei munkavédelmi hivatal fôfelügyelôjéhez.
— Helyszíni vizsgálatainkból arra következtetünk, az eset semmiképpen sem sorolható a munkabalesetek kategóriájába. A végsô szót azonban az ügyet vizsgáló Marosvásárhelyi Bíróság Melletti Ügyészség szakemberei mondják ki — nyilatkozta a fôfelügyelô. A végzetes napon a vegyipari kombinát több alkalmazottja is találkozott O. Iuliuval, ezeknek a személyeknek a vallomásából állt össze a kép. A férfi arra kérte a felvonót kezelô nôt, vinné fel a szemcsésítési toronyba. A liftesnô elmondta, a megszokottnál jóval zaklatottabb, türelmetlenebb volt a mérnök, s mielôtt felszállt volna a felvonóba, hosszan pásztázta a tornyot, mintha annak magasságát figyelné. Annak ellenére, hogy reggel felettesei nem bízták meg feladattal, a mérnök magára öltötte az elôírásszerû munkavédelmi ruhát — gázálarc, védôsisak, munkaruha, bakancsok. 55 méter magasságban lebetonozott, sima felületen szállt ki, amely félméteres karfával volt ellátva. Ezt szakította át, s dobta magát a mélybe a fiatalember. Zuhanás közben teste többször nekiverôdött a betonállványnak, így Isaila Ioan nem tartja kizártnak, hogy az áldozat már esés közben elhunyt.
— Az Electro II. mûhelyfônöke nyugdíjazás elôtt áll, az ô tisztségét kellett volna átvegye Oprea. Munkatársai, felettesei jól felkészült, hozzáértô szakembernek tartották, aki a közösségi életben is aktívan részt vett. Hetente járt a kollégáival futballmeccsekre. Egy hónapja azonban gyökeresen megváltozott a viselkedése, visszahúzódó, zárkozott lett. Nem kizárt, hogy családi problémák állnak a háttérben — fejtegette a fôfelügyelô.
A hétfôi szerencsétlenség immár második ebben az évben, ami az Azomuresben történt. Közel három hónappal korábban egy nem megfelelôképpen épített állvány zuhant az alatta elhaladó dolgozóra, s zúzta halálra. A felügyelôk akkor munkabalesetet állapítottak meg.
A tegnap zárta le a megyei munkavédelmi hivatal az augusztus 19-én a vásárhelyi tejgyár szászrégeni részlegén történt, halálos kimenetelû munkabaleset ügyében indított vizsgálatot. Isaila Ioan elmondta, a tejszállító tartálykocsi fékjét javította a gépkocsivezetô és az autószerelô. Másnap kellett volna a fékfolyadékot hozzáadagolni. A félliteres mûanyag flakont az ablakpárkányra tették, az ivóvizet tartalmazó, hasonló palack mellé. Mindkét folyadék áttetszô volt, a flakonokat nem címkézték fel. Másnap reggel az 50 éves Nagy Sándor autószerelô elvette az egyiket, s mintegy 80 ml-t ivott belôle. Csak akkor vette észre, hogy nem a vizespalackhoz nyúlt. Elsôsegélyben részesítették, majd a régeni kórházba szállították. Utólag a megyei kórházban kezelték tovább, ám 11 nappal a szerencsétlenség után, augusztus 30- án elhunyt. A férfi 32 éve dolgozott, ebbôl 22-t a szászrégeni tejgyárban, autószerelôként.
címmel tart rendezvénysorozatot szeptember 11. és 13. között az Európa Tanács Bukarestben és Szebenben. Az eseményre az Európa Tanács megalakulásának 50. évfordulója alkalmából kerül sor. Ez alkalomból Emil Constantinescu elnököt a Román Nemzeti Kampánybizottság tiszteletbeli elnökévé, ugyanakkor az európai Onorifikus Bizottság tagjává választották. A nyitóeseményre a kampánybizottság tagjait, állam- és kormányfôket hívtak meg. Jelen lesz az Európai Tanács fôtitkára, az Európai Helyi és Regionális Hatalmak elnöke, az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlésének 25 tagja — olvasható a mûvelôdési minisztérium által kiadott közleményben.
Felelôsségre szólítja az újságírókat a belügyminiszter
Felelôsségérzetre szólítva az újságírókat, Constantin Dudu Ionescu burkoltan kritizálta a sajtót. A KDNPP heti sajtóértekezletén, amelyrôl hiányzott mind a szóvivô, mind pedig a pártelnök, Dudu Ionescu megjegyezte, az újságírók úgy állítják be Romániát, mint a korrupció paradicsomát, ami árt az ország imázsának. Ezzel nem azt akarom, hogy a sajtó mérsékelje a közhatóságokra ez ügyben gyakorolt nyomást, csupán bölcs helyzetjelentést kívánnék — fogalmazott a miniszter. Rámutatott, gazdasági viszonylatban nagy küzdelem folyik a külföldi beruházások vonzásáért. Ha egy ilyen csupán korrupcióról olvas az újságban, arra a következtetésre jut, hogy hazánk valóságos paradicsoma a korruptaknak — mondotta, elismerve ugyanakkor, hogy a jelenség valóban létezik, de nem állunk sem az elsô, sem pedig az utolsó helyen ilyen téren. Ezért mindenkire nézve káros bizonyítékok nélkül egyes személyeket lejáratni — összegezte a miniszter.
A jövô év közepéig magánosítják a bútoripart
A bútoripari társaságok privatizálását befejezik a jövô esztendô elsô félévében — vélekedett Aurel Rizea, a romániai bútorgyártók egyesületének elnöke. Ez év májusa végéig a 139 állami társaságból 112 vállalatot magánosítanak. A fafeldolgozó ipar szintjén a 182 kereskedelmi társaságból 152-t privatizáltak, azaz mintegy 83,5 százalékát. A további 16 társaság többségében magántôkéjû, míg a többi 14 többségében állami tôkéjû. E szektorban mintegy 230.000 személy dolgozik.
Pártelnök lett a volt kémfônök
Az általa alapított párt elnöke lett Virgil Magureanu, a hírszerzés volt vezetôje. Magureanu eddig is a Román Nemzeti Párt (PNR) tényleges vezetôje volt, de a pártvezetés legfôbb posztját mindig másnak engedte át. Legutóbb Viorel Catarama szenátor, korábban a Nemzeti Liberális Pártból (PNL) távozott politikus és üzletember volt a PNR megbízott elnöke, a pártalapító Magureanu az eredeti fôtitkári poszt után "csak" elsô alelnökként szerepelt. Az elmúlt hét végén lezajlott pártvezetôségi ülésen azonban Catarama bejelentette: cége rendezetlen, több száz milliárdos bankadósságának rendezéséig távozik a pártelnöki posztról. A vezetôségi ülés a párt novemberi kongresszusáig Virgil Magureanut bízta meg az elnöki teendôk ellátásával. Ezzel egyidejûleg "átgondolják" az egész pártstratégiát is, különös gondot fordítva a párt arculatának kialakítására.
Victor Ciorbea indul a jövô évi elnökválasztáson
Victor Ciorbea volt román miniszterelnök bejelentette, hogy indul a jövôre esedékes elnökválasztáson. Ciorbea idén áprilisban vált ki a kormányon levô Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpártból (PNTCD), amelynek egyik alelnöke volt, majd Kereszténydemokrata Nemzeti Szövetség (ANCD) néven új pártot alapított. A párt szilágybadacsonyi nyári iskolájában bejelentették az ANCD országos vezetôségének határozát, hogy a volt kormányfôt indítják a jövô évi elnökválasztáson a párt jelöltjeként. Egyben ez véget vetett azoknak a híreszteléseknek, amelyek szerint az ANCD az államfôi székért esetleg ismét induló Ion Ratiut, a parasztpárt egyik veterán alelnökét támogatná majd a választási kampányban. Ciorbea közölte, hogy az országos vezetôség határozatát megerôsítés végett a párt novemberben összeülô kongresszusa elé terjesztik.
Katonák külföldi gyakorlatokon
Emil Constantinescu államfô a képviselôház elnökéhez intézett levélben kérte, hogy a parlament hagyja jóvá román katonák részvételét más országok — Olaszország, Magyarország, Görögország és Németország — katonai alegységeivel való közös kiképzô gyakorlatokon. Ugyanakkor a nemzetvédelmi minisztérium sajtóosztálya közölte, hogy szeptember 6-tól 10-ig a román szárazföldi csapatok állományából kiválasztott tíz felderítô részt vesz Egerben "A felderítôk napja" néven megrendezett nemzetközi versenyen, amelyen a vendéglátó Magyarország felderítôi mellett cseh, osztrák, román, szlovák, szlovén és ukrán katonák mérik össze tudásukat.
Mától nincs meleg víz Dicsôszentmártonban
Tegnap lejárt a Romgaz által, az adósságok törlesztésére megszabott határidô, és a gázvállalat alkalmazottai a hat dicsôszentmártoni hôközpontból, négynél lezárták a gázcsapokat, lehetetlenné téve a melegvíz- szolgáltatást — tájékoztatott Ani Vasile a helyi közüzem igazgatója, aki azt is elmondta, hogy bár több ízben felszólították a 2 milliárd 500 millió lejjel adós lakókat, fizessenek, nem tették, így a vállalat 1 milliárd 500 millió lejjel tartozik a Romgaznak. A melegvíz-szolgáltatás megvonása a tömbházakban lakók 60-70 százalékát érinti. A közüzem vezetôjétôl azt is megtudtuk, hogy a Conellel szembeni közel 400 millió lejes tartozás miatt a vállalat székhelyén még mindig nincs villanyáram, a telefonközpontot és a számítógépet egy áramfejlesztô gépre kötve mûködtetik.
Ma délelôtt kezdôdik a felvételi a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. A 250 rendes és 100 fizetéses (egy évre 1000 $) általános orvosi helyre 821-en iratkoztak fel, az 50 (15 fizetéses, 1200 $ évente) fogorvosi helyre 152-en jelentkeztek, míg a félszáz rendes és 15 fizetéses (1200 $) gyógyszerészeti helyre 190-en pályáznak. A kollégiumokban nem ennyire szoros a verseny, hiszen a 25 (15 fizetéses, 600 $) fogtechnikusi helyre 39-en mérik össze tudásukat, míg az idéntôl induló sürgôsségi ellátás terén és szociális egészségügyben dolgozó asszisztensi szak 40 rendes, és 30 fizetéses (500 $) helyére 43-an jelentkeztek.
A marosvásárhelyi rendôrség bûnügyi osztálya azonosította Moldovan Zoltánt (27 éves), Kalusi Andort (17 éves), Kalusi Kálmánt (15), Kalusi Zoltán Józsefet (15) és Gondos Károlyt (15), akik augusztus 23-ra virradó éjszaka behatoltak a marosvásárhelyi Birotech-Press üzletbe, ahonnan elloptak 22 mobiltelefont és tartozékokat, összesen 70 millió lej értékben. Elôzetesen letartoztatták ôket, ellenük folyik a kivizsgálás. A rendôrség közrendészeti osztálya letartoztatta a mezôcsávási Balog Mártont, aki április- szeptember idôszakban több megyeszékhelyi lakásba betörve 11 millió lej összértékû javakat lopott el. Elôzetesen letartóztatták, folyik ellene a kivizsgálás. A rendôrség sajtóirodájától kapott közleménybôl azt is megtudhatjuk, hogy a napokban azonosították a 12 éves Dosa István Leventét, aki egy magyarországi gépkocsi ajtaját feltörve ellopott egy utazótáskát és elvitte a rádiókazettofont is. Szabadlábon védekezhet az ellene felhozott vádak ellen.
A marosvásárhelyi Állami Kincstár igazgatóságától kapott értesítésbôl megtudhatjuk, hogy a határidôig be nem váltott kincstárjegy letétté vált, s szeptember 1-5. között évi 65 százalékos kamatot, míg szeptember 6-12 között évi 56 százalékos kamatot biztosítanak rá. A következô idôszakra adott kamatokat az elkövetkezô idôszakban közlik. A Pénzügyminisztérium szeptember 6-12 között nem bocsát ki újabb kincstárjegyeket.
Falutalálkozó és emlékmûavatás
Második alkalommal tartanak szeptember 11-12. között falutalálkozót Nyárádtôn. Szombaton 10, 30 órakor hivatalos megnyitóval kezdôdik a rendezvény, majd sportvetélkedôkön, játékokon és tudományos kerekasztal-beszélgetésen vehetnek részt az érdeklôdök. Vasárnap délután fellép a Maros Mûvészegyüttes, majd 16,30-kor leleplezik a nyárádtôi hôsök tiszteltére felállított emlékmûvet és kiosztják (post mortem) a díszpolgári okleveleket. A fiataloknak szervezett szórakoztató program után, 22 órától tûzijáték lesz.
Szeptember 6-án, 12,30 órakor a Grivica rosie utcában a 20 éves marosvásárhelyi Orosz Márta elütötte és súlyosan megsebesítette a 93 éves Siklódi Jolánt, aki tiltott helyen ment át az úttesten.
A Megyei Munkaerôelosztó és Fejlesztési Ügynökség szeptember 28-30. között állásbörzét szervez Marosvásárhelyen a szakszervezetek házának nagytermében, amelyre elvárja a szabad állásokkal rendelkezô cégeket és a munkanélkülieket. Az érintettek jelentkezhetnek az ügynökség székhelyén (Iuliu Maniu utca 2. szám) vagy a 163-760-as telefonszámon.
Szeptember elejétôl Mikefalva községben a désfalvi orvosi rendelô mellett a községközponti orvosi rendelôben is dolgozik családorvos — tájékoztatott Réti György polgármester, akitôl azt is megtudtuk, hogy míg Désfalván délelôtt és délután, Mikefalván csak délelôtt van rendelés. A község vezetôje elmondta: Désfalván teljesen felszerelt fogorvosi rendelô is van, csak a fogorvos hiányzik. Bár több ízben hívtak ide szakképzett személyzetet, egyelôre senki nem jelentkezett.
Kiegészítették a költségvetést Gyulakután
A legutóbbi soros tanácsülésen a gyulakuti tanácsosok fô napirendi pontként a költségvetés kiegészítésérôl tárgyaltak. Mint Takács Mózes alpolgármester elmondta, 140 millió lejt utaltak ki a havadtôi kultúrotthon beesett tetôzetének javítására, 8,5 millió lejt sporttevékenységek támogatására, 18,5 millió lejt a tanügyben szükséges anyagok megvásárlására, míg 11 millió lejt a helyi tanács kiadásaira. A határozat nyomán a napokban egy havadtôi magánvállalkozó elkezdi a havadtôi kultúrotthon tetôzetének javítását, s a pénz függvényében a belsô munkálatokat is elvégzi.
Kerekasztal-beszélgetés a szôlôtelepítésrôl
Szôlészet-borászat témájú, négy kerekasztal-beszélgetésbôl álló sorozatot szervez a marosvásárhelyi biokertész csoport. A csütörtökön, szeptember 9-én délután 4 órakor az RMGE-székházában induló elsô elôadást Szász József agrármérnök tartja Új szôlô telepítésének jelentôsége és technikája címmel.
Copyright © Népújság - 1999