|
LI. évfolyam 203. (14255) |
1999. szeptember 1., szerda |
Nagyköveti vizit Marosvásárhelyen
Thanduyse Henry Chiliza, a Dél-afrikai Köztársaság Budapesten székelô, de Romámiáért és Horvátországért is felelôs nagykövetének marosvásárhelyi látogatását sajtóhír elôzte meg, amely mindjárt azt találgatta a jól ismert reflexszel, hogy vajon kinek/kiknek az érdekeit képviselheti egy nagykövet, ha Budapestrôl jön. Nos, mint fentebb említettük, a tegnapi látogatás során fény derülhet az egyesek fejében terjengô homályra.
Egy évvel korábban már találkoztunk T. H. Chilizával, aki akkor még Dél-Afrika bukaresti nagykövete volt. Azóta, tudtuk meg a nagykövettôl, a gazdasági nehézségek miatt kénytelenek voltak megszüntetni több nagykövetséget, köztük a bukarestit is, és amolyan regionális követséget nyitottak Budapesten. A keddi látogatást a nagykövet a polgármesteri hivatalban kezdte, ahol Orbán Dezsô alpolgármesterrel találkozott. Utána a prefektúra protokolltermében fogadta Burkhárdt Árpád alprefektus és Pora Zamfira a prefektúra fôtitkára. T. H. Chiliza kíséretében volt Jeanette E. Swanepoel követségi fôtitkár.
A rövid protokolláris találkozót követôen az újságírók kérdéseire válaszolt a nagykövet. Elôtte elmondta, hogy látogatásának célja fôleg az információszerzés, információ- átadás, mert nagyon fontos országa számára a Romániával való kétoldalú kapcsolatok ápolása. Nagy hátránynak tekintette, hogy egy évig kénytelenek voltak bezárni a bukaresti nagykövetséget országa pénzügyi nehézségei miatt. De, mondta, a gazdasági fejlôdés újraindult, és a tervek szerint az év végére ugyan nem nagykövetséget, de egy követségi irodát szándékoznak nyitni Bukarestben, amely elvégzi egy követség tennivalóit, a vízumkiadásokat és egyebeket. Csupán nagykövet nem lesz itt, hanem Budapestrôl koordinálják a bukaresti, és a zágrábi (Horvátország) irodát is. Hangsúlyozta, hogy Dél-Afrika számára mennyire fontos a Romániával való kétoldalú kapcsolatok fellendítése, ápolása.
A Népújság kérdésére, hogy meghívásra vagy saját kezdeményezés eredményeképpen jött létre a látogatás, T. H. Chiliza azt válaszolta, hogy saját kezdeményezésre jött ide, illetve arra a kérdésre, hogy a korábbi látogatásának volt-e konkrét eredménye, megtudtuk, hogy akkor is a kapcsolatok kiépítése volt a célja, csak még nem volt elég információja. A mostani látogatás is ezt célozza, ugyanis az egyéves kiesés sokban visszavetette ezeket az alakuló kapcsolatokat.
A továbbiakban elmondta, hogy más megyékkel is van kapcsolatuk, de Maros megyét tartják az egyik legpotenciálisabb partnernek. Tavaly a kereskedelmi kamara szervezésében, üzletemberek egy csoportja látogatott Dél- Afrikába. Konkrétumot nem sokat mondott, mindegyre azt hangúlyozta, hogy nem a követségek feladata az üzletkötés, ôk csak a kapcsolatteremtéssel, közvetítéssel foglalkoznak.
A látogatást követôen Burkhárdt Árpád alprefektus reflektált a helyi román nyelvû sajtóban megjelent írásokra: A nagykövet látogatásának híre nagyon érdekes módon terjedt, hogy mit keres Romániában a Budapesten székelô dél-afrikai nagykövet. A Recurs cikkírója naivan és tendencíózusan amiatt aggódott, hogy nem tudta: a budapesti nagykövet kinek az érdekeit védi, Dél- Afrikáét, Budapestét vagy Romániáét?
Véleményem szerint elsietett hír volt, nyilatkozta az alprefektus, ami — hangsúlyozom — negatív irányú érzékenységet hozott. Ha hallgatott volna, okosabb maradt volna a cikkíró. Azt azért illik tudni, hogy egy nagykövet bárhova mehet, ahová akkreditálva van, minden néven nevezendô meghívás nélkül. Idôszakonként bizonyos megyéket meglátogatnak azért, hogy megismerjék az országot, ahová kinevezték ôket. Így jött létre a mai találkozó is.
— A találkozó nagy része gazdasági érdekû volt. Felelevenítettük a tavalyi látogatást, amelynek az eredménye az volt, hogy a kereskedelmi kamara szervezésében egy népesebb menedzser- csoport látogatott Dél-Afrikába. Szerintem azonban elég nehéz kereskedelmi kapcsolatokat létrehozni. Elsôsorban nagy a távolság, másodsorban igényesek a dél-afrikai partnerek. A bútor azonban nagyon menô árucikk, különösen a Mobex termékei. A nagykövet programjában a Mobex meglátogatása is szerepelt. Ezenkívül ellátogatott az Azomuresbe is.
A nagykövet a kereskedelmi kamara képviselôivel is találkozott, majd a Mobexben, illetve az Azomuresnél tett látogatást követôen munkaebéden tárgyalt üzletemberekkel. Este a kereskedelmi kamara fogadást adott a nagykövet tiszteletére, aki Vásárhelyrôl Budapestre utazott.
Ülésezett a megyei tanács Állandó Bizottsága
Hiábavaló volt a megyei út- és hídjavító önálló vállalkozás tavalyi részvénytársasággá alakítása, mert a megyei utak karbantartása ugyanolyan rosszul és nehézkesen folyik, mint eddig — állapították meg tegnap a megyei tanács Állandó Bizottságának ülésén. A részvénytársaság, amelynek egyetlen részvényese a megyei tanács, idôrôl idôre felvetette a kérdést, érdembeni változás mégsem történt. Hol a pénzhiányra, hol az alkalmazottak mesterségesen fenntartott magas létszámára, hol a kedvezôtlen idôjárási viszonyokra hivatkozva a munka nem folyt az elvárásoknak megfelelôen a megyében — ez a végkövetkeztetés a cég munkáját illetôen. A mostani állandó bizottsági ülésen a cég beszámolt arról, hogyan valósította meg a megyei tanács június 3-i 25- ös határozatát, amelynek értelmében 98 alkalmazottat bocsátottak el. Ezek a személyek részesültek az 1997. évi 9-es számú kormányrendelet által elôírt jogokban. Az elbocsátások nyomán az Út- és Hídjavító Rt. 271 alkalmazottal maradt.
A beszámolóból az is kiderül, hogy a munkások létszámához képest továbbra is magas az irodai személyzet, valamint a mérnökök, almérnökök, közgazdászok száma, s ahelyett, hogy inkább az irodai személyzetet építették volna le, inkább a munkásoknak adták ki az utat.
Az átszervezés kapcsán megjegyezték, hogy ez az átszervezés elsô szakasza csupán. Mint Virág György, a megyei tanács alelnöke és Gabudean Constantin, a részvénytársaság ideiglenes igazgatója megjegyezték, a jelenleg folyó munkálatoknál nem érezni a munkaerôhiányt. De akkor miért kellett mostanig várni az elbocsátásokkal? - tették fel többen a kérdést, s miért fizettek közel száz embert hiába? A cég decemberig áttekinthetô stratégiát kell kidolgozzon, melynek alapján folytatja a megyében megkezdett munkálatokat, s konkrét elképzelésekkel kell munkához lásson. Mert ha nem lesz koherens a cég "gondolkodása" és munkája, akkor továbbra is gödrösek, kövezetlenek lesznek az utak. Hogy a közeljövôben kinevezendô ügyvezetô igazgató mennyire váltja be a hozzá fûzött reményeket, meglátjuk.
További napirendként a költségvetés helyzetének áttekintése szerepelt a testület ülésén. Mivel a megyei tanács az állami költségvetésnek 2,6 milliárd lejjel adós, ezért kénytelen az alárendeltségébe tartozó intézmények költségvetését lefaragni. Így a Népi Alkotások Megyei Központjától 30, a Látó folyóirattól 10, a Vatra folyóirattól közel 20, a megyei könyvtártól 85, a megyei múzeumtól 60, a filharmóniától 19, a Gyermekjogvédelmi Igazgatóságtól 1 milliárd 100 millió lejt szándékoznak megvonni az elôre megállapított költségekbôl. Az imént idézett összegekrôl a vita nem zárult le a tegnapi tájékoztatóval. A végleges döntés feltehetôen a tanács soros ülésén lesz e hónap folyamán.
A marosvásárhelyi Petru Maior egyetemen tegnap délután fogadták az utolsó beiratkozókat. Majdnem minden szakon túljelentkezés van. A mérnöki, társadalomtudományi karokon és a kollégiumokban összesen 365 rendes és 260 fizetéses helyre közel 1200- an pályáznak. (Ottjártunkkor még nem végleges adatok). A felvételizôk elônyben részesítették a közigazgatást, ahol a 75 helyre — ebbôl 40 rendes és a többi fizetéses — 230- an iratkoztak be és a cégmenedzserképzôt, itt ugyanannyi helyre 215-en jelentkeztek. A vizsgázók egy vizsgáért 150.000 lejt, kettôért 200.000-at, míg háromért 250 ezer lejt kellett befizessenek.
A tandíj szakcsoportonként változó, 325-375 dollár. Némi elôny, hogy részletekben is törleszthetô.
Az eredményeket legkésôbb szeptember 10-ig függesztik ki.
Az egyetem vezetôsége döntése szerint a más városból, településrôl érkezôk 50 ezer lej napi díj fejében használhatják a Nicolae Grigorescu utcában levô egyetemi bentlakás-szobákat.
Évadkezdésre készül a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Évadnyítással ülés jár, aki csak érdekelten tehette, ott volt tegnap délben a színház nagytermében: a színész, az irodalmi titkár, az ügyelô, a súgó, a díszletes, fôvilágosító, más mûszaki személyzet.
Nem mint hinnénk s társítanánk fényes ünnepséget az eseményhez, fölöttébb egyszerû és reformízû volt Béres András társulatigazgató: egyszál magában üdvözölt minden kedves régi társulati tagot, és azokat is, akiket újólag szerzôdtettek. Két színésznôvel bôvült a vásárhelyi színház magyar tagozata (remélhetôleg a színpad is), Fülöp Erzsébettel és Kézdi Imolával, de évi szerzôdéssel Makra Lajost is a társulat közt tudhatjuk. Az csakugyan örömmel és "nagy gonggal" veszi tudomásul, aki csak Biró Józsefet látta Tompa Gábor kolozsvári mûvészszínpadán játszani, hogy a kitûnô színmûvésznek Marosvásárhelyen is szerepet ajánlottak! És akkor ott van a dramaturgia: Ari Nagy Barbara a társulat irodalmi titkára.
Évadkezdés ide-oda, tulajdonképpen nem most kezdôdött, de ez évadba "számít": a társulat már három hónapja próbál és mindezt az elsô bemutatóig.
Szeptember 17-én lesz az idei évad, mindenképpen közönségsikerre számító elsô bemutatója operett mûfajban, Eisemann Mihály—K. Halász Gyula : Fiatalság, bolondság címmel, Simon Balázs rendezésében. Pillanatnyilag úgy áll a készpénz, hogy a színház ki tudja fizetni az elôadás költségeit — jelentette be a társulat mûvészeti igazgatója.
Következik Dürrenmatt : A nagy Romulusz címû komédiája, Kincses Elemér rendezésében. Majd Frank Wedekind: A tavasz ébredése színmûve, melyet Anca Bradu állít színpadra. Az évad mûsortervében szerepel továbbá Shakespeare: Szentivánéji álom címû vígjátéka, a vendégrendezô, Novák Eszter színrevitelében. Ennyit enged meg a társulat nagytermi pénzügyi kerete, de Kovács Levente a Kisteremben rendez majd egy spanyol-katalán szerzôtôl kabarét, és a mûsorterv itt még korántsem lehet lezárt.
A társulatigazgató bejelentette: élni fog a törvénnyel, nyugdíjba küldi azt, aki nyugdíjba küldhetô, de nem küldi végleg nyugállományba a színészt a színpadról. Nincs felettes fórum, ahonnan a színház pénzt remélne, az állambácsi zsebe be van gombolva, úgyhogy marad az öngazdálkodás, ami, fájdalom, társulatkarcsúsítást eredményez. Volt 41 színészállás, lemondtak hatról, sor kerül házon belüli általános létszámcsökkentésre. Lesz reform, ami elodázható ugyan, de elkerülhetetlen. A színház nem azonosítható állami vállalatokkal, a színház nem lehet egy rozsdatemetô — volt a színidirektor álláspontja.
Béres András társulatigazgatóval készített interjúnk a holnapi lapszámunkban olvasható.
Az évezred utolsó tanévének kedetét jelzi ma a csengô, erre mifelénk szokatlanul korán, de igazodni kell ebben is az "európai normákhoz", mint annyi sok egyéb külsôségben, amelyeket rendre elfelejtünk tartalommal megtölteni.
Úgy hírlik, hogy az oktatásügy korszerûsítése kezdôdött el, de mintha ez sem a lényeget, a gyökereket, a megrögzött mentalitásokat érintené. Elbonyolított intézkedések, túlburjánzó szaknyelv és az önállóság látszata, miközben a sok kellék és bába között elvész a gyermek, akit alkotó módon gondolkozni, véleményt alkotni kellene megtanítanunk, arra, hogy megismerje, helyesen értékelje önmagát, képes legyen személyiségének kiteljesítésére ebben a bonyolult és egyre kegyetlenebb világban most, az ezredforduló idején. Ehelyett azonban nyakába zúdul a megemészhetetlen, feldolgozhatatlan mennyiségû tananyag, s aki bírja, ráállítjuk a pályára, ahol versenyezni kell, s közben úgy múlik el a gyermekkoruk, hogy szinte észre sem veszik.
Ahhoz, hogy mindezt kivédni, ellensúlyozni lehessen, nem kifáradt, elkedvetlenedett fásult, rosszul fizetett pedagógusokra, hanem a mindennapi munkát örömmel és hivatástudattal végzô tanítókra, tanárokra van szükség, akik reformon innen és túl, sejtik, érzik, tudják, hogy mit kell tenniök, hol kell és lehet élni az önállóságot ígérô reform biztosította feltételekkel.
De minden aggodalom és nehézség ellenére, megható ez a becsengetés, csillagszemû iskolába induló gyermekeink izgalma, az újrakezdés láza, szép ígéretek és tartalmas fogadalmak napja.
Megyénkben közel 120.000 gyermek lépi át a tanintézmények küszöbét, ahol zömében szakképzett pedagógusok oktatják mától ôket. Akik pedig ma kezdik a VI. osztályt, a tanügyi törvény értelmében már a IX. osztály végén fejezik be az általános iskolát, s az új tanterv szerint tanulnak a VI-VIII. osztályos diákok is. A középiskola elsô évfolyamán a reform látható következménye egyelôre a teljes tankönyvhiány, hisz az alternatív tankönyveket valamikor októberre ígérik az illetékesek. Marad tehát a pedagógus, aki, ha élni tud az önállósággal, és minden diákját meg tudja szólítani, akkor hegyek mozdulnak a keze alatt. Ehhez a munkához kívánunk számukra ösztönzô körülményeket, a hivatástudat megôrzését, a ma iskolába induló diákoknak pedig azt, hogy a nehézségek ellenére is higgyenek abban, hogy a harmadik évezredben a ma beláthatónál mégiscsak biztos jövô vár rájuk.
Egy olvasónktól kapott jelzés szerint a napokban megrongálták a marosvásárhelyi vár körül elhelyezett lámpákat, amelyek a több évszázados építmény külsô, díszmegvilágítására szolgáltak. Mint tegnap meg is gyôzôdtünk, valóban elemeltek öt kis reflektort, méghozzá a Bernády tér felé nézô oldalon, ahol a legsûrûbb a forgalom.
Megpróbáltuk kideríteni, mikor tûntek el a lámpák, és derült-e ki valami a leszerelésükkel kapcsolatosan. Ám meglepve tapasztaltuk, hogy sem a vár ügyvezetôsége, sem pedig a polgármesteri hivatal illetékes, a közvilágítás gondjaival foglalkozó osztálya nem tudott az esetrôl. Az illetékesek a Népújságtól értesültek róla, hogy valakik elemelték a díszlámpákat! Azt azért megígérték, hogy jelentik az esetet a rendôrségen.
Annyit megtudhattunk, hogy a várban egyetlen ôr van, aki egymagában képtelen megbirkózni a feladatával. Erre utal az is, hogy a szombati karnevált záró szabadtéri diszkó ideje alatt valakik "megzenésítették" a várban felszerelt ivókút csapját is. Ehhez érdemes tudni, hogy a csap leszerelése csak szerszámmal lehetséges, vagyis a jelek szerint egyesek szerszámkészlettel járnak táncolni.
Visszatérve a lámpák esetére, ezek a közvilágítás bekapcsolásakor lépnek üzembe. Tehát a hiányzó lámpatesteket napvilág kellett leszerelniük a tolvajoknak, amikor a hálózat nem volt áram alatt. Mellesleg nem lehetett valami egyszerû mûvelet, ugyanis a lámpatestek rá voltak hegesztve a kis betontalpakba helyezett állványokra, úgyhogy puszta kézzel kizárt hogy levehették volna ôket.
Az év elején, amikor a vár külsô megvilágítása készült, 300 millió lejbe került. Egy lámpa értéke mostani árakon 30 millió, úgyhogy az öt lámpa pótlása az egész rendszer értékének felét teszi ki. Az adófizetô zsebén, akinek a pénzére illene jobban vigyázni. Mert lehet, hogy a várnak egy ôre van, de azért szerintünk a falakon belülrôl is észrevevôdik, ha két bástya közti falszakaszon nem szûrôdik be kintrôl a fény. Érdekes lesz megtudni, sikerül-e kézre keríteni a tetteseket. Akkor majd talán az is kiderül, miért érdemes elvinni öt ilyen, nagy fényerejû lámpát. Vagy csak gyûjtögetési szenvedélyrôl lenne szó? Bármi is mozgathatta a tolvajokat, egy biztos: fényük már van!
Marosvásárhelynek nincs egyetlen, nagy kiterjedésû parkja sem. Megyeszéhelyünkön jelenleg 11,9 százalék zöldövezet jut egy lakosra, míg az európai normák 40-50 százalékot írnak elô. A következô 25 évben az Általános Városrendészeti Terv alapján készülnek alakítani a város arculatát, s eszerint új zöldövezetek kialakítására nincs lehetôség. Marosvásárhely lakóinak, kell eldönteniük, hogy beton és aszfaltrengetegben akarnak élni vagy ehelyett szeretnének igazi parkokat és zöldövezeteket. Több park több oxigént jelent, amely felfrissíti a szennyezett levegôt és ugyanakkor kellemes kikapcsolódási lehetôséget nyújt gyermekeink számára — olvasható a Román Madártani Egyesület marosvásárhelyi fiókja, a Milvus csoport tagjai által összeállított, hamarosan forgalomba kerülô kérdôíves levelezôlapon.
A Milvus csoport 1991-ben alakult, alapítótagjai a madarak és a környezet tanulmányozását és védelmét tûzték ki célul. A Parkok és madarak kampánnyal a csoport a megyeszékhelyi zöldövezetek elhanyagolt állapotára, a madarak élôhelyének folyamatos csökkenésére akarják felhívni a lakosság és az illetékesek figyelmét. Ugyanakkor a középkori várban és az Antonescu sétányon ki szeretnének alakítani egy mintaparkot, s a lakosság véleményére és az európai követelményekre hivatkozva az általános városrendészeti terv módosítását — újabb parkok kialakítását — szeretnék elérni.
Tervek szerint jövô héten 3000 kérdôíves levelezôlapot fognak kézbesíteni a postások és a csoport önkéntesei, fôképpen az Antonescu sétányon és a nagy lakónegyedekben lakókat célozva meg. A levelezôlapon szereplô kérdések közül: van-e park tömbháza környékén, hogyan javítana a parkok helyzetén, bekapcsolódna-e a zöldövezetek rendbetételébe. Szeptember közepén a parkok jelenlegi helyzetének fényképes bemutatóival (ezeket a vár udvarán fogják kiállítani), a diákok számára szervezett diavetítéses elôadásokkal, valamint a lakossággal tervezett találkozókkal folytatják a kampányt. Ezekkel párhuzamosan a célokat tartalmazó szórólapokkal is népszerûsítik az akciót. Az eredményeket november végén, december elején összegzik és hozzák nyilvánosságra.
Mialatt a médiák szorgalmasan tárják elénk a romos iskolaépületeket, bennük a leírhatatlan látványú illemhelyeket, mosdókat, összetört iskolapadokat, szeméttároló képét nyújtó tantermeket, egészségügyi jogosítvánnyal nem rendelkezô iskolákat, tan- és egészségügyi minisztereink egymást licitálják túl bizonyos kompetenciák kérdésében, az iskolakezdés idôpontját vitatva. Mindketten azt tanácsolják egymásnak, Basescu és Muresan urak mintájára, hogy seperjen mindenki a saját portája elôtt. Nem lenne jobb, ha együtt sepregetnének az országé elôtt? Az is elég szemetes! Ezalatt a vírusok végzik zavartalanul természetadta tevékenységüket: fertôznek derekasan. És nem válogatnak! Hogy miért? Mert ôk párton kívüliek! Tíz év elôtt "becsületes párton kívüliek"-nek mondtuk volna ôket. Ez náluk létszükséglet. Tessék elképzelni, hogy élne meg Botossani-ban egy RMDSZ-re szakosodott vírus? Felkopna az álla, ez zicc! CDR, PDSR, PRM, UDMR stb. számukra ismeretlen betûkombinációk. Pedig hálával tartoznának nekik, mert amíg a mögöttük meghúzódó erôk egymásra acsarkodnak, övék a világ. Nyugodtan szedhetik áldozataikat, nyilván azoknak a soraiból, akiket az aktuális politikai elit '96-ban még a tenyerén hordott, mert egy napig az ô kezükben volt a VOTAT pecsétnyomó. Eddig még egyetlen parlamenti képviselô szenátor megbetegedésérôl sem tudok. Persze, mert ôk mossák kezeiket. (Idônként a szájukat sem ártana.)
Elnézést az ízléstelen párhuzamért, de többféle defektussal "megáldott" fantáziámban a vírusinvázió Árpád apánk magyarjait juttatta eszembe, akik a Kárpátok gerincérôl alátekintve, az erdôk, a dús legelôk, a halban gazdag folyók láttán a vidéket végleges letelepedésre igencsak alkalmasnak találták. Azonos lehetett a nézetük a pár évszázaddal késôbb, a déli irányból errefelé kujtorgóknak is. És azonos a jelenleg éppen kies hazánk keleti tájain kóborló vírusoknak is, az eléjük táruló szemétdombok, kóbor kutyák, patkányok tömegét látva. Természetes, hogy ehhez képest az Etelközt ôk is sivárnak tekintették. Gyorsan rájöttek arra, hogy a Kárpátokon való átkelésüket az ukrán feketekereskedôk újfent megkönnyítik, és uccu neki, hont foglaltak ôk is a medencében. Így 3000-ben nekik lesz a millennium és együtt ünnepelünk. A piacgazdaságban óhatatlanul jelentkezô konkurencia a vírusokat sem kerülte el. Ôk, vérbeli maffiózók lévén, felosztották a piacot (ôk tudták, hogy az egymás közötti marakodás a közös ellenfelet erôsíti). Megegyeztek, hogy az egyik klán az agyhártyát, másik a kötôhártyát veszi célba. És úgy lôn! Más, többnyire már meghibásodott hártyák piacát az AIDS maffiózócsalád már régebben kézben tartja, így hôseink ez irányban nem piszkálódnak. Elvégre betyárbecsület is létezik.
Ebben a közegben készülnek iskoláink a tanévnyitásra. Megváltoztatott idôpontban és szerkezeti felépítésben köszöntik egymást a tanügyiek: boldog új évet! Remélem, valóban az lesz. A reménykedésben 80 éves gyakorlatunk van, a reményeink szertefoszlását is megszoktuk. Vajon mi vár a tanügyiekre a vázolt és nem tôlük függô feltételek között? Mennyire fogják ezek a feltételek ôket jobb, eredményesebb, tartalmasabb munkára serkenteni? Mert manapság a tanári szobák fô társalgási témáját az egy éve be nem váltott ígéretek, az iskolakezdés körüli bizonytalanság, a gyerekek tanszereinek ára, a mindennapi, fôleg anyagi gondok képezik, kevésbé az, hogy pl. az új rendszerben tanuló kilencedikesekkel hogyan kezdôdjék el a foglalkozás akkor, amikor ôket teljesen új tantervek és tankönyvek alapján kell oktatni. Vajon mennyire hozzáférhetôek ezek a tantervek és könyvek tanár és tanuló számára, különösen magyar nyelven, 2-3 nappal a tanévkezdés elôtt?
És itt jött be a képbe az a divatjamúlt fogalom, amit hivatástudatnak nevezünk. Ennek nálunk erôs nemzettudattal is párosulnia kell, ami nem jelent szélsôségességet és lojalitáshiányt sem. Ki vitatná, hogy a nemzettudat megmaradásában és fejlesztésében az anyanyelvû oktatásnak, nevelésnek döntô szerepe van? Én itt válok egy kissé bizonytalanná. Akkor, amikor tanáraink, nevelôink egy része megélhetési gondokkal is küzd, másik, kisebb és szerencsésebb része pedig saját karrierjének biztosításával van elfoglalva, marad-e idô és energia arra, hogy ifjúságunk nemzettudatával is törôdjünk? Marad! De csak azoknak, akik feladataikat hivatástudattal végzik! Akik hajlandók több munkára és áldozatvállalásra. Vajon Julianus és Kôrösi Csoma, ha ragaszkodnak a napi 8 órás gyalogláshoz és az elôre biztosított napidíjhoz, teljesítették volna-e küldetésüket? Nekünk nemzetünkkel szembeni kötelezettségeinket a kevés fizetés, a meleg víz hiánya, a vírusok és a lankadatlan asszimilációs törekvések mellett kell teljesítenünk.
Aki ezt nem vállalja, ne menjen a tanügybe anyanyelven tanítani!
Egy Erdélybôl régen elszármazott magyar, ma francia, elfelejtett rokonait keresi sok-sok esztendô után. Léon Varga újra felfedezi a hûtlenül megcsalt hazát; hazajön látogatóba. László nevû testvére már nem él, még 1978-ban halálra kínozták a Securitate pincéjében. Feleségét és leányát is bántják, nekik is vezekelni kell, házukból elûzik ôket, amelyet a betelepített román család kezére adnak. Az események színhelye az erdélyi falu; egy a sok közül. Ahol különös cselekmények tanúja a látogató. Sötét és homályos dolgok történnek, ahol megfordul. Sokan félnek és nemigen beszélnek testvére kálváriájáról és arról, ami akkoriban megtörténhetett a faluban. Léon Varga márpedig az igazat akarja, a múltat, teljes valóságában. Hogy miért kellett Lászlónak életével fizetni és miért kell családjának még ma is istállóban lakni és bûnhôdni.
Aki megtöri a csendet, a falu katolikus papja, tudja jól, hogy nem hallgathat, valakinek egyszer venni kell a bátorságot szót ejteni az irtóztató reménytelenségrôl, amiben muszájéletüket tengették. A nyomasztó, szomorú állapotokat sorolja, az etnikai tisztogatást, a magyar iskola elsorvasztását, a románosítást. De aki az igazat mondja, annak betörik a fejét. A papra éjszaka csuklyás fajgyûlölôk rárontják háza ajtaját és alaposan helyben hagyják. És a megtorlás nem marad abba. A titkosrendôrség az asszonyt meg a lányát sem kíméli; miközben rejtett iratokat keresnek, felforgatják az istállót, elôállítják a vôlegényt, aki szintén nem ússza meg verés nélkül. Mintha az elôdök munkája folytatódna, az erdélyi magyar faluban alig változott valami...
Nagyjából ennyi annak a francia filmnek a hevenyészett cselekménye, amelyrôl mostanában annyit hallani. 1993-ban forgatta a France 3, az M6 és a Télévision Suisse Romandot, és nemrégiben került képernyôre Nyugaton. Négyszer is, a nagy érdeklôdésre való tekintettel... Élve az alkotó szabadságával, megtörtént vagy megtörténhetett valós eseményeket ábrázolnak a mûvészfilm készítôi, s mégis, a hitelességet kérik számon azok, akik meztelennek érzik magukat, ha netán emlékezni kell arra, ami volt és megeshetett ebben az országban — nem is olyan régen.
Akinek inge, magára veszi és megsértôdik. A legnagyobb hangadó, Ion Iliescu, a történelmi valóság meghamisításáról beszél. És a legszívesebben megtenné, hogy cenzúrázza egész Európát, újságostól, televízióstól, mert helyet adtak a filmnek, és dicsérik a neki nem tetszô dolgok miatt; hadakozik és csípi a szemét valami. Nem véletlenül. Elevenére tapint a film és ez fáj neki. Mert hát inkább elfelejtené, hogy ô is funkcióban volt hajdanán, amikor a rendszer, amit képviselt, szabad utat engedett a legképtelenebb uszításnak is a hûtlennek bélyegzett magyarok ellen... A suszterdiktátort 1978-ban (vajon merô véletlen, hogy még az évszám is talál?) Amerikában jártában megalázzák az ottani magyarok, tüntetnek elnemzetlenítô politikája miatt. A New York-i Waldorf szállodában a hátsó ajtón menekültünk, emlékezett egyszer a már régen színpad nélkül maradt mûvésznô; ô és férje volt a díszpinty a küldöttségben, az árulók, akik jó dolgunkat bizonygatták volna. Csak éppen senki nem hallgatta meg ôket. Ôrjöngött is a diktátor, takarítsák el útjából a csürhét, mert ha nem, ô megmutatja, hogyan kell bánni azokkal, akik nem férnek a bôrükben. Mondanom sem kell, ott nem volt, kinek megmutassa. De itthon kezeügyében voltunk mi, kisebbségiek. Tehetetlen dühét, bolondériáit rajtunk aztán kitombolhatta. Gyalázkodó szennyiratot rendelt Lacranjantól, ránk uszította a hírközlést, az állambiztonsági szerveket, hogy elôteremtsenek minden "kényelmetlen" magyart, akinek magatartására valami ráfogható. Középiskolás diákok, tanárok, értelmiségiek, munkások estek áldozatává az elhúzódó tisztogatásnak, a bosszúnak.
Nem kétséges, a film, amelyet még nem láthattunk, de híre messze megelôzte, erre a korra emlékeztet, az államhatalmi gépezet által kitalált összeesküvôkre, magyarok meghurcoltatására. Nagy kár, hogy ma sokan a dicstelen múlt leleplezésétôl vannak úgy oda.
A parlamenti viták egyik legforróbb kérdése az erdôk visszaszolgáltatása jogos tulajdonosaiknak. A megyei Erdészeti Igazgatóságon Ioan Anton Dogaru igazgatót kérdeztük: mi a szakember véleménye a kérdésrôl?
—Támogatjuk a visszaszolgáltatást — biztosított az igazgató, ám ugyanakkor meg szeretnénk akadályozni azt, hogy a magánkézbe kerüléssel az erdôk tönkremenjenek, hisz azok — még akkor is, ha magántulajdonban vannak — az egész ország közös kincsét jelentik.
Mindenki tudja, vagy legalábbis mindenkinek tudnia kellene, hogy milyen fontos láncszemet képeznek az erdôk az ökológiai egyensúly fenntartásában, ezért megfelelô fenntartásuk közügy. A 18-as törvény szerint maximálisan egy hektárig visszaszolgáltatott erdôkben elôfordultak olyan esetek, hogy az újdonsült tulajdonos az azonnali és mértéktelen kitermelésben látta a hasznot. Ez Maros megyére szerencsére nem volt jellemzô. Ott ahol mégis elôfordult, az erdészeti hivatal szakemberei megtették a megfelelô lépéseket — tudhattuk meg —, s az új törvény megjelenése és alkalmazása után is hasonlóan fognak eljárni. Maros megye egyébként az egyik leggazdagabbnak számít erdészeti szempontból. A felmérések szerint, a törvény alkalmazása után is, még nagyon jelentôs terület marad az állam tulajdonában, mintegy 100 ezer hektár, ami az erdészeti nyilvántartásban található erdôterület több mint 60%-a. Körülbelül 60-70 ezer hektárnyi került vissza a volt tulajdonosok birtokába. Dogaru igazgató elmondta, hogy nagyon szeretnék, ha a tulajdonosokkal együtt tudnának mûködni, hisz a két világháború között ezek magán erdôkerületekbe tömörültek, amelyek saját erdészt alkalmaztak. Ez a modell talán most is követhetô példa lehetne.
Az igazgatóságnak egyébként mindennapos gondja az erdôk minôségének megôrzése. Az állag általános állapota jónak mondható, de nagy felületeket érintettek természeti csapások az utóbbi néhány évben. 1995. november 5-én például, egyetlen éjszaka 1,1 millió köbméter faanyagot döntött ki a viharos erejû szél. Legalább 20.000 hektár erdôt károsítottak a természeti csapások, s ezeken a helyeken most is folynak az újratelepítések, ám az eredménye csak néhány év múlva lesz érzékelhetô. Sajnos a magánerdôkben keletkezett károkat nem mindenhol követik megfelelô regenerálást biztosító intézkedések. Az erdészeti törvények pedig elôírják, hogy a tulajdonosoknak kötelességük az újratelepítés. Erre a hivatal szakemberei biztosíthatják a csemetéket és a szaktanácsadást, s ha másként nem sikerül, a törvény erejével fognak eljárni.
Ugyancsak az erdészeti igazgatóság foglalkozik a lepusztult talajú övezetek újrafásításával. Az igazgató szerint ezzel nagyon sok talajcsuszamlásnak és árvíznek — amelyekbôl bôven kijutott az utóbbi idôben — elejét lehetne venni. Az elmúlt évben mintegy 9000 hektár területen erôsítették meg a talajt faültetésekkel, ám jóval nagyobb a még beültetésre váró terület. Elsôsorban a Kis- Küküllô mentén 600 hektár teljesen lepusztult talajú területet kellene megkötni igénytelen fajokkal. Sajnos ezeknek a területeknek a jó része magán-, vagy helyi tanácsi tulajdonban van, s nem mindig sikerül megegyezésre jutni a tulajdonosokkal.
A törvénytelen fakitermelésrôl is érdeklôdtünk, ám Dogaru igazgató szerint ez távolról sem ölt olyan mértéket, mint ahogy ez a közvélemény tudatában él. Persze a jelenség létezik, s a hivatal meg is tesz mindent a visszaszorítása érdekében. Elsôsorban azonban nem az erdészeti alapból termelnek ki törvénytelen módon faanyagot, hanem a fásított legelôkrôl. Nagyon nehéz ezt a jelenséget megállítani, de — biztosított riportalanyunk — sikerülni fog!
Az utolsó kérdésünk a vadállomány gondozására és a vadászatra vonatkozott. Ezen a területen nincsenek különösebb gondok — tudhattuk meg. A vadállomány az optimális létszám körül mozog, s bár az orvvadászat létezô jelenség, nem öltött túlzott méreteket. Az elmúlt évben 5 vadorzót sikerült elkapni és a bûnüldözô szerveknek átadni. A megye vadjai nagyon keresettek a kül- és belföldi vadászok körében, s a vadászatért beszedett díjak biztosítják a vadgondozással járó jelentôs költségek fedezését. A tevékenység azonban nem nyereséges és nem is cél azzá tenni, annál sokkal fontosabb az ökológiai egyensúly fenntartása.
Az erdô mindannyiunk kincse. Ez közhely — a múlt rendszerben rengetegszer hallhattuk —, de mindamellett igaz is. S közös kincs lesz akkor is, ha történetesen magántulajdonba kerül.
1959. szeptember 1-je is úgy kezdôdött, mint a többi napok: reggel 5 órakor ébresztô, utána a feketekávénak nevezett barna, langyos víz, a 12 dkg fekete kenyér (már amikor megvolt a 12 dkg, legtöbbször csak 10 dkg). Utána kezdôdött a séta a szoba szûkös körülményei között, ugyanis az ágyra leülni vagy feküdni reggel 5 órától este 10 óráig szigorúan tilos volt. Akit megfogtak, hogy a fent említett szabályt megszegte, azt megbüntették: huszonötöt húztak az ülepére gumibottal vagy seprûnyélhez hasonló bottal.
Amikor enyhébb volt a légkör a börtön falain belül, olyankor kapott 5-6 napi "izolátort" (elkülönítették egy cellába és egy nap egyszer kapott enni, szalmazsák, pokróc nélküli ágyban aludt a büntetett személy). Csoportok alakultak a cellában, az orvosok szakmai dolgokról meséltek, a mérnökök szintén, a katonatisztek hadászati dolgokról, a háborút átélt és átharcolt tisztek a háború eseményeirôl, a fogságról beszéltek. A politikusok politizáltak, "kormányt alakítottak" stb.
Kilenc óra tájban nyílik az ajtó, a szobaparancsnok vigyázzt kiált, mindenki feszes vigyázállásban marad, amíg a börtön belépô politikai tisztje pihenôt vezényel. Három tiszt tett "megtisztelô" látogatást: a politikai tiszt, az ôrség és a rend felelôse, Istrate kapitány és egy szekus kapitány. Sorra kérdezte, kinek mennyi a büntetése, miért volt elítélve, s ezalatt alaposan tanulmányozta lélektanilag az elítéltet, akivel éppen beszélt. Közben jegyezte az adatokat, s kérdezte, hogy volna- e kedvünk dolgozni? A ceremónia lejárt, és ôk elmentek. A raboknak egy része már mindjárt azt erôsítette, hogy biztosan amnesztia van kilátásban, mert azelôtt szoktak ilyen felderítô útra indulni a cellákba a szekusok, és tanulmányozni az ottani légkört. Én és néhány rabtársam nem voltunk ilyen optimisták. De amikor kinyilvánítottuk a véleményünk, a többiek majdnem lebunkóztak. Istenem, milyen is a kétségbeesett ember! A fuldoklóhoz hasonlóan minden szalmaszálba kapaszkodik, nem mer szembenézni a szomorú valósággal; a magyar forradalom után így féltek a kommunista rendszer vezetôi még az árnyékuktól is, hogy minden másként gondolkozó embert bezártak volna húsz-huszonöt évre, nemhogy kegyelemben részesítsék a vörös birodalom ellenségeit. Engem meg is szidott egy katolikus pap, Simonfi József (ha jól emlékszem a nevére), hogy miért kell ilyen propagandát kifejteni, hogy nem lesz amnesztia, mikor egyes emberek a kétségbeesés határán vannak, s ha nem is igaz, remélni kell, mert a gyenge idegzetû embert a halálba kergeti, vagy elmezavart okoz a teljes kilátástalanság. Kell hagyni, hogy higgyenek a hazug reményekben, mert egyeseknek ez ad erôt és ez élteti, hogy kibírják a szabadulásig. Tudomásul vettem és elhallgattam. Hát igen, nem volt annyi erônek, hogy szembenézzünk a szomorú valósággal, hogy testileg, lelkileg rákészüljünk, hogy még nehéz és hosszú éveket kell ülnünk a rácsok mögött...
Másnap tisztázódott a kérdés, hogy miért jártak nálunk a "tiszteletre méltó" urak. Délelôtt tíz óra körül nyílik az ajtó, egy fogdaôr és egy szekus szólítanak engem és egy cellatársamat. Amikor kiléptünk az ajtón, a szemünket bekötötték és úgy vezettek le a lépcsôn, az udvaron keresztül egy csukott rabszállító kocsiba. A kocsiban padok voltak, mindenkit leültettek. A kocsi közepében egy szekus százados ült két fogdaôrrel és szigorúan kiadta, hogy senki se merjen egy szót se szólni, még suttogva sem, mert annak a fogát beverik a pisztollyal. Hallottuk, amikor kint egyik ôrmester mondta, hogy "százados elvtárs, itt van mind a harminckettô, lehet indulni". Így tudtuk meg, hogy harmincketten vagyunk a kocsiban. A kocsi elindult, mi bekötött szemmel, síri csendben, nagy kíváncsisággal találgattuk magunkban, hogy vajon hová visznek, mit csinálnak velünk?
Mentünk kb. egy órát és egyszer megállt a kocsi. Hallottuk, amikor egy vaskaput nagy zörejjel kinyitnak, a kocsi bement, utána a kaput becsukták. Egypár perc múlva egyenként kiszállítottak, és bevezettek minket egy- egy börtöncellába. De milyen cselesen helyeztek el! Csak minden második cellába helyeztek el foglyot, hogy kopogtatással se léphessünk érintkezésbe egymással. Néztem ki az ablakon az udvarra, s egy elég nagy megyei börtönudvar terült el a szemem elôtt. Nem volt nehéz kitalálni, a kolozsvári börtönben vagyunk.
Azelôtt tíz nappal volt egy nagy amnesztia augusztus 23. tiszteletére, felszabadulásunk 15. évfordulójára. Persze, csak a közbûntényesek számára volt olyan nagylelkû a vörös kormány, hogy 80%-át kiengedték a börtönökbôl. Az osztályellenség számára nem volt kegyelem, azok maradtak, amíg letöltik a büntetésüket. Persze, az más dolog, hogy ezek nem loptak, nem sikkasztottak, nem gyilkoltak, de el mertek mondani egy politikai viccet, vagy meg merték kérdezni egymástól, hogy mikor mennek már haza ezek a muszkák hazánkból, vagy nem értettek egyet a Magyarországon kirobbant forradalom véres elfojtásával, s máris rájuk húztak öt-huszonöt évet.
Itt tartottak két napig étlen-szomjan. Az ágyban még matrac sem volt, nemhogy takaró. Hûvös, szeles idô volt, egy szál ingben és egy rövid nadrágban dideregtünk, ki-ki a maga zord cellájában. Harmadik nap jön egy ôr, s inti, hogy kifelé. Sötét szemüveget tett a szememre és vezetett, mint egy vakot. Én néha üreseket léptem, néha megbotlottam valamiben, s olyankor döfött egyet az öklével az oldalamba, hogy nyissam ki a szemem, és nézzem, hová lépek. Ekkor levettem a szemüveget, amiért kaptam hármat a fejemre, s egy rúgást a fenekembe. Ezt a következô szöveg kísérte: "tedd vissza a szemüveget, te bandita, mert mindjárt keresztüllôlek!" Én azzal védekeztem, hogy hát ô biztatott, hogy nézzem meg, hová lépek, de szemüveggel ez lehetetlen. Ezért még egyet kaptam a tarkómra. Ekkor már megérkeztünk a rendeltetési helyre. Bementünk egy ajtón, s az ôr levette a szemüveget a szememrôl. Három tiszt állt elôttem, s intettek az ôrnek, hogy elmehet. Ki volt a három tiszt? A börtönparancsnok és két szekus tiszt, egyik ôrnagy, a fiatalabbik kapitány. Nagyon kedvesek és udvariasak voltak. Mi van, Molnár? Hogy van, hogy érzi magát itt, nálunk? Köszönöm jól, de többet nem kérek belôle — hangzott a válaszom. Erre ôk mosolyogtak. Kérdezik, hogy éhes vagyok-e? Mondom, igen, és szeretném tudni, hogy miért nem kaptam meg az ételadagomat negyvennyolc órája, habár ez jár törvény szerint minden rabnak. Én nem vagyok nyomozás alatt, el vagyok ítélve, és a napi háromszori koszthoz jogot formálok, bármilyen kalóriaszegény is. Kifogásoltam, hogy nincs matrac, lepedô és takaró az ágyamon. Megígérték, hogy minden lesz, jó koszt, meleg ruha, de kell nekik segítsek a munkájukban. Meglepett, hogy milyen udvariasak, magáznak, holott addig tegeztek bennünket, és banditának neveztek. — Én nem tudom, mit tudnék maguknak segíteni — mondtam.
— Ajaj, sokat tudna segíteni, mégpedig intelligens munkát — hangzott a válasz —, elvégre maga fiatal, nem kulák származású, munkásemberek gyereke, ebben a rendszerben volt repülôs. Hogy a reakciós elemek rosszra befolyásolták és megingott... Tévedni emberi dolog, de itt a nagy lehetôség, hogy helyrehozza tévedését, és a rendszer megbecsült embere legyen. Ha jól dolgozik és hasznunkra lesz, elintézzük, hogy levesznek a büntetésébôl. Dolgozik hat hónapot nekünk, természetesen eredményes munkával, s még mindig marad két éve, amit az újratárgyaláson elütnek és hazamegy. Igaz, kint is nekünk kell dolgozzon, mi hálásak leszünk, kap jó állást, lakást, a m védelmünk alatt fog állni. Szóval, besúgó kellene legyek, igaz? — kérdeztem. — Hát, ez durva kifejezés — hangzott az asztal túloldaláról —, nem besúgó, hanem szekuskollaboráns, velünk fog dolgozni. Betesszük egy cellába, oda majdnem naponta jönnek újabb letartóztatottak, ezekkel kell megbarátkoznia, s finoman mindent kiszed belôlük, ami minket érdekel, s amit nem tudott kiszedni belôlük a nyomozótiszt.
Erre nagyon felment a cukrom, és szinte felkiáltásszerûen, fennhangon kijelentettem, hogy én ezt nem teszem meg soha, ilyen piszkos munkát nem vállalok, még ha fejbe lônek, akkor sem.
(Folytatjuk)
A nyári szabadságokra való tekintettel kissé késve jelent meg a statisztikai hivatal júliusi jelentése. Vaskosság szempontjából valamivel elmarad korábbi társaitól, — no de sebaj, gondoltam és bizakodva kinyitottam. Benne a szokványos táblázatok és adatok százai. Ez így van rendjén, ennek így kell lennie. Csak...
A megye gazdasági életét tükrözô számsorok között mindjárt a harmadik oldalon bukkantam rá egy táblázatra. Megtudhatjuk belôle, hogy mennyi volt az export és import értéke 1999 elsô negyedévében (!). Ráadásul két hónappal korábban, a májusi jelentésben már egyszer az oldalnyi kimutatás és a hozzá tartozó magyarázat is szó szerint azonos formában megjelent. Persze nehéz a hiányzó, szabadságukat töltô munkatársakat pótolni, de azért mégsem kellene az adófizetôket ennyire rövid emlékezetûnek tartani. Nyilván arra számítottak, hogy senki nem nézi meg tüzetesebben, és ha mégis, minden táblázat ugyanolyan, két hónap alatt könnyen elfelejthetô... Szerencsére találhatunk benne friss adatokat is.
A júliusi ipari termelés 3,3%-kal növekedett az elôzô hónaphoz képest, míg egy évvel korábban 12,3%-kal volt kevesebb. Folyó árakon eladott végtermékekbôl idén július végéig 2.567.493 millió lej folyt be. Az említett összeg 44,7%-át exportnak köszönhetjük, amit teljes egészében a feldolgozó ipar valósított meg. Sajnos a raktárkészletek is tovább növekednek és értékük már 496.933 millió lejre tehetô, ami a termelés és kezdeti raktárkészletnek megfelelô összeg 13,7%-a.
Nem kell a jelentést elolvasnunk ahhoz, hogy tudjuk, a mezôgazdaság sem áll fényesen. A kiadványban szereplô adatok csak igazolják aggodalmainkat. A sertésállományt leszámítva, amely egy hónap alatt 8600 fôvel növekedett, mind a marhák (500- zal), mind a kecskék és juhok (összesen 4400-zal), sôt a szárnyasok száma is (55900-zal) csökkent. Az állattenyésztôk java továbbra is a magánszektorból kerül ki. Mi több, a fizetések változatlanul az átlagbér alatt mozognak a mezôgazdaságban (1.191.235 lej).
1999 júliusában megyénkben 1.934.092 lej volt a bruttó és 1.549.531 lej a nettó átlagfizetés.
A fent említett idôszakban az élelmiszerek ára 1,2%-kal, a nem élelmiszer jellegû termékek ára 2,6%- kal, míg a szolgáltatásoké 6,0%-kal nôtt, ami átlagosan 4,2%-os drágulást jelent.
Maros megyében a munkanélküliek száma június végéig, májushoz képest 2030-cal csökkent, így a nyilvántartásban 27.865 személy szerepel. Közülük 9703 jogosult a munkanélküli segélyre. A munkanélküliségi ráta megyénkben 10,0%.
Ide azonban nem mind számítanak be azok, akik nem dolgoznak, hiszen vannak alkalmazottak akiknek van ugyan munkakönyvük, de munkájukat nem végzik rendesen, ôket egy szóval munkakerülôknek nevezzük.
Jóllehet a nyárádszeredai gyerekotthon nem tanintézmény, hanem a Gyermekjogvédelmi Igazgatóság alárendeltségébe tartozik, még tanévkezdés elôtt nagy volt a sürgés- forgás.
Radu Ioan, az intézet igazgatója elmondta, hogy az intézmény 30 alkalmazottja, mindenki a saját feladatkörének megfelelôen, nekilátott a készülôdésnek. Mosták a szônyegeket, az ágynemût, meszelték a konyhát, a vakáció idején bentlakó 27 gyerek ruháját forgatták a mosógépek. A fertôtlenítô szerekbôl itt nincs hiány. (Konrád Judit, a közegészségügyi igazgatóság orvosának tájékoztatása szerint, ezzel ellentétben a megye több tanintézményében nem szerezték be a kötelezô fertôtlenítô szereket, klórmeszet stb.) Az igazgató továbbá elmondta, hogy a tanévkezdéskor 66 gyerek fog az intézetben lakni. Az otthonról érkezôket alaposan meg kell vizsgálni, mert a rendezetlen családokból érkezô, rendszerint roma nemzetiségû gyerekek tetvesen, rühösen érkeznek. Az az elsô dolguk, hogy ellenôrzik ôket, ruháikat fertôtlenítik, s lenyírják kopaszra, mert ez a legbiztosabb intézkedés azért, hogy a fejtetû ne kerüljön át a többi gyerekre is.
Az intézménynek nincsenek különösebb anyagi gondjai. Hatmillió lejre vásároltak olyan gyógyszereket, amelyekre állandóan szükség van. Most kezdik meg az ôszi élelmiszer- bevásárlást, s a téli ruha beszerzését. Az egymilliárd 14 millió lejes keretbôl egyelôre futotta a 30 alkalmazott fizetésére, élelemre és ruházatra, sôt gyerekenként 20-40 ezer lejes zsebpénzre is, amit havonta kapnak kézhez.
Az igazgató fontosnak tartotta megjegyezni, hogy mivel a tengerre idén nem tudták elvinni a gyerekeket, mert ez fejenként 600.000 lejbe került volna, a nyár folyamán Szovátán nyaraltak. Ezt Fülöp János, a fürdôvállalat igazgatója, Mátyás Endre polgármester, Vass Ferenc, a szovátai líceum igazgatója, valamint a tejfeldolgozó vállalat jóvoltából Szoboszlai Judit közbenjárására tehették. A helybeli líceumban laktak, friss tejet, tejfölt, vajat a tejfeldolgozó vállalat biztosított, míg a fürdôvállalat vezetôségének engedélyével a gyerekek naponta kétszer fürödhettek.Ez a "jótétemény" ritkaságszámba megy manapság, hogy akadnak olyanok, akik segítôszándékkal állnak az árvák ügye mellé.
Iszlai Éva székelyberei tanítónô, három gyerek édesanyjaként azt nehezményezte, hogy a Nyárádszeredába ingázó gyerekei nem vehetik igénybe az autóbuszt. Mert a busz Marosvásárhelyrôl reggel fél 7 órakor indul Nyárádselye fele. Selyébôl viszont csak 8 órakor indul vissza. Ha a berei, s a Nyárádszereda és Selye közötti útvonal mentén lévô, valamint az útvonaltól távolabb esô tíz faluban lakó iskolás gyerekek ezzel a járattal szeretnének Nyárádszeredába bejutni, elkésnek. Télen van úgy, hogy csak fél tízre érnek oda. Visszafele szintén nem "találja ôket" a busz. Így a gyerekek kénytelenek hóban, fagyban kerékpárral ingázni. A szülôk elégedetlenek, hogy a távolsági buszokat üzemeltetô vállalat nem veszi figyelembe igényüket. Így mindennapi gond az iskolába járás.
A szülôk által felvetett kérdéssel a távolsági buszokat üzemeltetô vállalat szállítási részlegvezetôjéhez, Mihai Mirceához fordultunk, aki elmondta, hogy az üggyel érdemben foglalkoznak akkor, ha a szülôk, vagy az iskola kérvényt nyújtanak be a céghez. Az autóbuszok menetrendjén akkor változtatnak, ha a kérésben foglalt módosítás indokolt, s a járaton lesz elegendô utas. Mindenesetre a cég nem zárkózik el a menetrend változtatása elôl. Élni kell tehát a lehetôséggel.
A romániai iparosok általános egyesületének programja elôirányozza a felszámolásról a gazdasági talpraállításra való áttérést. Az egyesület alternatív programot dolgozott ki a gazdaság talpraállítására, amely jóval koherensebb sok más pártéhoz képest, jelentette ki Ioan Coraci, az egyesület ügyvezetô elnöke. A kormánynak és a nemzeti banknak a parlament elé kellene bocsátania jóváhagyás végett a pénzügyi zárlat feloldására hivatott programot, az életképes vállalatok tevékenységének normális körülmények közötti lebonyolításáért. Az egyesület javasolja, hogy a román szakemberek megkülönböztetés nélkül járjanak el a privatizációs licitációkon. A kereskedelmi mérleg kiegyensúlyozásáért és a minôségi termékek elômozdításáért az egyesület úgy véli, hogy támogatni kellene az export-termelést, s közben elbátortalanítani a nyersanyag, a mezôgazdasági, ipari és erdészeti exportot.
Az RNEP támogatja a mezôgazdasági rendeleteket
Az RNEP támogatja az agrártárcának a termelôk megsegítésére hivatott rendeleteit még akkor is, ha ezek egyes elôírásai nem egyeznek az ASAL-egyezménnyel, nyilatkozta Ioan Gavra alsóházi vezérszónok. Az egységpártiak e rendeletek mellett szavaznak, amennyiben a parlament asztalára kerülnek, mondta. Mint ismeretes, a kormány leállította e rendeleteknek a Hivatalos Közlönyben való megjelentetését, amíg nem jutnak közös nevezôre a Világbankkal. Az ASAL-kölcsön utolsó, 150 millió dolláros részletének folyósítását a Világbank elhalasztotta két hónappal, mivel szerinte e rendeletek egyes elôírásai megszegik a piacgazdaság elveit.
Rosapepe és az etnikumközi kapcsolatok
James Rosapepe amerikai nagykövet a Rompresnek elmondta, hogy a Maros, Hargita és Kovászna megyékben tett látogatása alkalmából tapasztalt dolgok nagyon meghatották. Az amerikai diplomata szerint az övezetbeli etnikumközi kapcsolatok a nézeteltérések dacára,nagyon jók. Az USA szempontjából a kisebbségek problémája, legyen az nemzeti vagy kisebbségi egy bizonyos övezetben, az, hogy ezek biztonságban érezzék magukat, egyenlô bánásmódban részesüljenek, és lehetôségük legyen teljes mértékben részt venni a közösség életében, hangsúlyozta Rosapepe. A meglátogatott megyékben a nagykövet azt tapasztalta, hogy mindkét közösség a baráti légkör megteremtésére törekszik, a kölcsönös kapcsolatok javítására hivatott közös részvétellel. Látogatásának célja az említett megyékben az üzleti lehetôségek felkutatása volt az amerikai beruházók számára, mondta a nagykövet, hozzáfûzve, hogy észrevételei hozzásegítik, hogy az ügy ismeretében tárgyaljon az amerikai üzletemberekkel az övezet nyújtotta lehetôségekrôl, összegezte Rosapepe.
A szenátus kiáll a hajósok mellett
Bár a jugoszláviai háború befejezôdött, hatásai változatlanok mindaddig, amíg az embargót nem szüntetik meg. A Duna zárolása miatt (összeomlott hidak) közvetve vagy közvetlenül naponta fokozódnak a szállítással foglalkozó társaságok számára amúgy is elviselhetetlen károk, hangzik a romániai hajósok szakszervezetének szövetsége által a szenátus külpolitikai bizottságához intézett nyilt levélben. A levelet elemzô külpolitikai bizottság a kormánytól kérte, hogy határozottabban lépjen fel az illetékes európai és nemzetközi intézményeknél a következmények kiküszöböléséért, mutatott rá a szenátus külügyi bizottságának közleménye. A bizottság ugyanakkor javasolta a két ház elnökének, forduljanak levélben az Európai Parlament elnökéhez, azzal a kéréssel, hogy tegye meg a szükséges lépéseket azért, hogy az Európai Unió mielôbb intézkedjen a NATO jugoszláviai hadiakciói következményeinek elhárításáért.
Az államosított lakások bérlôinek egyesülete, a bérlôk problémáival foglalkozó ügyosztály közremûködésével aláírásokat gyûjt az elôrehozott választások megszervezésére, nyilatkozta a Rompresnek Liliana Leletzki, az ügyosztály vezetôje. Leletzki az akciót azzal indokolta, hogy Constantinescu államfô megszegte az 1996-os választási kampány idején tett ígéretét, miszerint nem érvényteleníti 1995. évi 112-es számú törvényt, melynek alapján a bérlôk és a törvényes tulajdonosok megvásárolhatták a lakásokat. Az egyesület egy hét alatt mintegy 200 ezer aláírást gyûjtött az egész országból, fûzte hozzá az ügyosztály vezetôje.
A magyar posta továbbra is elfogadja a régi 500 és 1000 forintos bankjegyeket, tájékoztatott közleményben a Magyar Posta Rt. A posta a Magyar Nemzeti Bankkal kötött megállapodás alpján szeptember 1-je után is közremûködik a bevonás alatt álló bankjegyek elfogadásában. Ennek megfelelôen a régi 1000 forintos címletû bankjegyeket 2002. augusztus 15-ig, a régi 500 forintos címletû bankjegyeket pedig 2002. november 15-ig fogadják el fizetôeszközként a postahivatalok. Ez azt jelenti, hogy azokat a postákon díjmentesen becserélik más törvényes fizetôeszközre, áll a közleményben.
Egyelôre nem sztrájkolnak a tanárok
A Spiru Haret tanügyi szakszervezet országos értekezletén a vezetôség eldöntötte, hogy a nyáron a tanévkezdésre beígért sztrájkot szeptember 15-re halasztják. A tanárok nyáron megkapták a fizetésüket, csak az 1998-ban kibocsátott 154-es törvény értelmében járó fizetési pótlékot nem kézbesítették. Ioan Sacarea, a megyei szervezet elnöke szerint országos szinten a tanügy fenntartásához 5.2 milliárd lej kellene és mindössze 3.3 milliárddal rendelkezik a minisztérium. Amennyiben a szeptember 15-e körül várható költségvetés- kiegészítéskor nem jut pénz a javadalmazásra, akkor a tanárok ideiglenesen beszüntetik a munkát.
Egy napköziben és két óvodában lesz magyar oktatás
Dicsôszentmártonban a katedrális melletti 4-es számú napköziotthonban 20-as létszámú vegyes (kis—és nagy) csoportba várják még a jelentkezôket. Az 1-es számú (Szép utcabeli) óvodában is egy vegyes csoport indul, míg az 5-ös számú óvodában 20-20-as létszámmal lesz két magyar csoport — tájékoztatott Csíki Zita tudósítónk.
Kedvezmények kis—és közepes vállalatoknak
A napokban tért haza Mangaliáról a megyei Kereskedelmi- és Iparkamara küldöttsége, ahol egy országos értekezleten az 1999. július 23-án megjelent kis—és közepes vállalatoknak szánt kedvezményekrôl szóló 133-as törvény alkalmazásáról tárgyaltak a szakminisztériumok reprezentánsaival. A törvény augusztus 23-tól lépett érvénybe és olyan vállalatoknak kínál pénzügyi és vámkedvezményeket, amelyeknek kevesebb mint 250 alkalmazottja van és évi forgalmuk nem haladja meg a 8 millió eurót. A törvény alkalmazásáról a kamara nemsokára megbeszélést szervez az érintett helybéli cégek vezetôivel.
A 2/68-as helyi közigazgatási törvény értelmében megyénkben 1991-ben 51 település kérte, hogy legyen önálló községközpont. Miután az új közigazgatási rendszabályban közölték azokat a feltételeket, amiknek e falvak eleget kell hogy tegyenek, csak 27-en maradtak. 1997-ben a prefektúra és a megyei tanács eldöntötte, hogy csak 8-nak: Görgényüvegcsûrnek, Búzásbesenyônek, Somosteleknek, Mezômadarasnak, Kibédnek, Báldnak és Fehéregyházának a községgé nyilvánítását támogatja. Az év végéig kell véglegesíteni azt a jegyzéket, amelyet nemrég újra elemeztek.
Szeptember 9-én délben a marosvásárhelyi somostetôi vendéglôben kerül sor a kereskedelmi kamara által évente megrendezendô legjobb megyei cégek díjazására. Négy kategóriában (kis —49 alkalmazottig, közepes —249-ig, nagy —999-ig, míg nagyon nagy —1000 fölött) 8325 cég közül választották ki az elsô 10-et, összesen 282-ôt, ezekbôl pedig 167-nek oklevelet adnak át a somostetôi ünnepségen.
Mától Marosludason sincs meleg víz a tömbházakban. A helybéli közüzemnek a lakótársulások 1.3 milliárd lejjel tartóznak, míg a SEDCOM csupán 800 millióval adós a gázszolgáltató vállalatnak. Ober Marius igazgató elmondta, hogy májusban aláírtak egy egyezményt a lakótársulások, a polgármesteri hivatal és a SEDCOM képviselôi,miszerint a közüzem meghitelezi a lakótársulások adósságait, amennyiben az utóbbiak azon igyekeznek, hogy részletekben behozzák a lemaradást. Eddig a SEDCOM közel 600 millió lejt fizetett ki hitelként, ennek ellenére a lakótársulások egyre jobban eladósodtak. A tartozás miatt a gázszolgáltató vállalat elzárta a fôcsapot, így beláthatatlan ideig nem lesz meleg víz a város mintegy 2500 lakrészében.
Jogra felvételizôk figyelmébe!
Aki a kolozsvári egyetem jogi fakultására szeretne feliratkozni, vigye magával az idei érettségi vizsgán a román írás- és szóbelin elért jegyekról szóló igazolványt, mert ennek a felmutatása nélkül nem jelentkezhet a felvételi vizsgán.
Ioan Toganel, a megyei tanács elnöke csütörtökön Bukarestbe utazott, ahol a helyi tanácsok közterületének és közvagyonák a felmérésével kapcsolatos pontosításokat tárgyal meg más megyebeli kollegáival együtt a szaktárcánál. Pénteken pedig a Közmunkaügyi Minisztériumban a lakásépítések, az EU-támogatási lehetôségek, valamint az épületek biztonsági követelményei iránt érdeklôdik.
A Pénzügyminisztérium határozata értelmében az augusztus 30. — szeptember 6-a közöttre meghirdetett kincstárjegy-kibocsátást elhalasztják szeptember 6-a utánra. Az eladási feltételeket és a kamatlábakat utólag közlik az érdekeltekkel.
A rendôrség augusztus 27-én Ialomita városban tartóztatta le azt a 31 éves Pintea Dan Ioant, aki a marosvásárhelyi Elektromaros kereskedelmi ügynökeként május és augusztus között több cégtôl a vásárhelyi vállalat számlájára közel 56 millió lejt bevételezett, azonban a pénzt saját céljára használta fel. A tettest elôzetes letartóztatásba helyezték és lopásért emeltek vádat ellene.
Újra indul a biókertész tevékenység
A nyári szünet után újból megkezdi ismeretterjesztô és oktató tevékenységét a marosvásárhelyi Biokertész Csoport. A szeptember 2-án, csütörtökön délután 4 órától az RMGE Laposnya utcai székházában tartandó megbeszélésen az elkövetkezendô elôadások témájáról tanácskoznak a tagok és a szimpatizánsok.
Szeptember 5-én, vasárnap falutalálkozót szerveznek Teremiújfaluban. A település lakosai és az innen elszármazottak fél tízkor megkoszorúzzák az elhunytak sírjait. A megemlékezés 11 órakor a református templomban istentisztelettel, majd helytörténeti ismertetôvel, kulturális mûsorral folytatódik 11 órától. A 13.30 és 15.30 közötti ebédszünet után sportvetélkedôk lesznek, majd a rendezvényt a 21 órakor kezdôdô bál zárja.
Még be lehet iratkozni a Calepinus 1999 —2000-es tanévre meghirdetett: hároméves angol, német és francia, valamint kétéves holland, illetve az angol Conversation tanfolyamra, ugyanakkor a ZDaF, a Cambridge és Toefl nyelvvizsga- felkészítôkre. Beiratkozás a Bernády tér 3. szám (telefon: 216-514) alatti irodában.
Copyright © Népújság - 1999