|
LI. évfolyam 250. (14284) |
1999. október 26., kedd |
Az európai integrációt együttmûködésként és nem versenyként kell értelmezni — nyilatkozta Andrei Plesu külügyminiszter a Pavol Mazik szlovák miniszterelnök-helyettessel és integrációs miniszterrel tartott megbeszélést követôen.
A külügyminiszter elmondása szerint a szlovák vendéggel folytatott párbeszéd ismételten megerôsítette a két ország ama közös kívánságát, hogy az EU az összes jelölttel egyszerre indítsa be integrációs tárgyalásait.
A megbeszéléseken megvizsgálták továbbá a Duna-kérdést is. Kiviláglott, hogy a két fél álláspontja egyezik a koszovói konfliktusra adott megoldások tekintetében, nevezetesen abban, hogy ezek sajátos válaszok, melyek nem képezhetnek percendenst semmilyen más problématípus feloldásában.
Pavol Mazik szlovák integrációs miniszter továbbá úgy nyilatkozott: a csatlakozás és a régióbeli stabilitás között mindig is szoros kapcsolat állt fenn, ezért a szlovák kormány támogatja az Európai Bizottság javaslatát, hogy a tárgyalásokat az összes jelölttel egyszerre indítsák be. Az Európai Bizottság döntését bölcs megoldásnak minôsítette, továbbá abbeli reményének adott hangot, hogy ez Romániát, valamint Szlovákiát is tekintetbe fogja venni.
Radu Vasile miniszterelnök hétfôn a fôvárosi Károly-parkban a Hadsereg Napján tartott ünnepségen úgy nyilatkozott: a katonai intézményeket, a nemzetvédelmi minisztériumot és a Románia biztonsági rendszeréhez tartozó más intézményeket egyaránt béremeléssel kellene megajándékozni december elseje alkalmából.
A miniszterelnök szerint eme intézmények átfogó átalakítási, átszervezési és korszerûsítési folyamaton mentek keresztül anélkül, hogy "különösebb sajtó- vagy más természetû gondokat okoztak volna".
Pontosítása szerint a biztonsági intézmények alkalmazottainak bérét 1994 után nem emelték, csupán kiegészítették, így jelenlegi fizetésük néha kínos helyzeketbe hozza a katonai vagy rendôrségi kádereket.
A sajtó arra vonatkozó kérdésére, hogy a román hadsereg felkészültnek minôsíthetô-e a NATO-betagolódásra, a kormányfô elmondta: az észak-atlanti szövetséghez való csatlakozás továbbra is Románia kül- és biztonságpolitikájának célkitûzését képezi, a bôvülési folyamat többnyire politikai kritériumokat követve, gazdaságiakat kevésbé.
Becslése szerint országunk 2003—2004-ben fog csatlakozni a NATO-hoz, a hadsereg felszereltségének gondját addigra pedig már megoldják.
A Román Nemzeti Bank november elsejétôl 25 százalékra emeli a bankok számára kötelezôen elôírt minimális tartalékot, decemberben pedig ez az arány 30 százalék lesz — közölte hétfôi számában a Ziarul Financiar címû gazdasági napilap.
A bankoknak jelenleg a lejben és a külföldi devizában gyûjtött betétek 20 százalékát kell kötelezô tartalékként a központi banknál elhelyezni.
A tartalék emelése a kereskedelmi bankokat igen kényelmetlenül érinti, mivel ezekre a letétekre a Román Nemzeti Bank csak 22,5 százalék kamatot fizet, mintegy felét annak, mint amennyit a bankok a látra szóló betétek után adnak kamatként.
A lap által megszólaltatott bankszakemberek véleménye szerint a döntés egyik következménye az lesz, hogy a bankközi piacon legkevesebb 10 százalékponttal növekedni fognak a kamatok.
A Ziarul Financiar véleménye szerint a Román Nemzeti Bank azért döntött a kötelezô tartalék emelésérôl, mert az infláció visszafogására alkalmazott eddigi módszer — a lejpiaci pénzfelesleg lekötése magas kamatra — egyre költségesebbnek bizonyult.
Exkülügyminiszterek találkozója
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Szövetség Romániáért (ApR) nevû párt vezetôi aggodalmuknak adtak hangot a magyar-román kapcsolatok "látható romlása" miatt — hangsúlyozta az ApR vasárnap Bukarestben kiadott közleménye.
Kovács László, az MSZP és Teodor Melescanu, az ApR elnöke szombaton találkozott Budapesten. Megbeszélésükön megállapították, hogy "a jelenlegi magyar és román kormány baklövései, erôszakolt lépései" vezettek a két ország közötti kapcsolatok romlásához. A közlemény szerint a két pártvezetô véleménye szerint "egyes negatív reakciók, így például az Aradon történtek elkerülhetôk lettek volna".
Az MSZP és az ApR elnöke megvitatta a romániai szociáldemokrata mozgalom helyzetét. — Nyugtalanságukat fejezték ki amiatt, hogy a Román Szociáldemokrata Pártban (PSDR) történt események a romániai szociáldemokrata mozgalom szétforgácsolódásához vezethetnek - hangsúlyozta a közlemény.
Az ApR közleményét ismertetô Mediafax hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a magyar- román alapszerzôdés idején Kovács László az akkori magyar, Teodor Melescanu pedig az akkori román kormány külügyminisztere volt.
A magyar—román viszonyt a magam részérôl nem értékeltem Teodor Melescanu volt román külügyminiszterrel, a Szövetség Romániáért elnökével folytatott szombati, budapesti megbeszélésemen — szögezte le Kovács László MSZP-elnök hétfôn az MTI-nek azzal a közleménnyel kapcsolatban, amelyet a Szövetség Romániáért adott ki Bukarestben a találkozóról.
Közölte: a találkozó nem hivatalos jellege miatt fel sem vetôdött, hogy az bármiféle sajtónyilvánosságot kapjon.
— Közös álláspontot semmirôl, így a magyar-román kapcsolatok megítélésérôl sem alakítottunk ki — hangsúlyozta Kovács László.
— Feltételezésem szerint a közös közlemény látszatát keltô román nyilatkozat ottani belpolitikai okokkal függ össze — tette hozzá.
Elmondása szerint Teodor Melescanu magyarországi látogatása alkalmából kezdeményezte találkozójukat. Ezen tájékoztatást adott a romániai szociáldemokrata mozgalom, valamint saját pártja helyzetérôl és kérte: Kovács László a Szocialista Internacionálé Közép- és kelet-európai Bizottsága társelnökeként segítse elô kapcsolatépítésüket az internacionáléval.
— Melescanu a magyar—román viszonyt röviden érintve ügyetlennek nevezte a romány kormány politikáját és kijelentette, hogy mindkét fél körültekintôbb magatartásával az aradi események elkerülhetôek lettek volna — jegyezte meg Kovács László.
Bár a Romániából Magyarországra érkezô látogatók száma az idén mintegy 20 százalékkal csökken, a közepesnél magasabb kategóriájú szolgáltatást igénylô román turisták jóval több idôt töltöttek az idén a Balatonnál — mondta Bíró Gáspár Zoltán, a Magyar Turizmus Rt. romániai képviseletének vezetôje az MTI-nek.
A Román Nemzeti Turisztikai Vásár vasárnapi zárásakor a magyar idegenforgalmi szakember elmondta, hogy a román turisták balatoni vendégéjszakáinak 28 százalékos növekedése bizonyítja: helyes volt az az elképzelés, hogy a Balatontól elmaradó német turisták helyét a fizetôképes román vendégek vehetik át.
Ezek a vendégek a szervezett egyéni utazást részesítik elônyben, három és négycsillagos szállodákat igényelnek. Az ár- érték arány nagyon kedvezô, hiszen az azonos kategóriájú szolgáltatás Magyarországon olcsóbb, mint a román tengerparton — hangsúlyozta Bíró Gáspár Zoltán.
A képviseletvezetô szerint van lehetôség arra, hogy a forgalmat magasabb szinten stabilizálják. Ehhez hozzájárul az is, hogy Csehország és Lengyelország jövô januártól kötelezôvé teszi a turistavízumot a románok számára.
Magyarországnak fontos arra is figyelnie, hogy a lényegében bevásárlóturizmust jelentô tömeges beutazás is fennmaradjon: a Romániából érkezôk 1998-ban 48,6 milliárd forintot költöttek Magyarországon.
A romániai képviselet vezetôje elmondta, hogy a Romániába érkezô külföldiek között továbbra is a magyarok vannak a legtöbben; elsôsorban Erdélyt, ezen belül a Székelyföldet keresik fel. A román tengerparton gyakorlatilag nincsenek már magyar turisták, ezzel szemben kezdenek megjelenni a hegyi túrákat, a Duna-delta vadregényes horgászparadicsomát kedvelôk között.
— Idén jó évet zár a Malév is Romániában — hangsúlyozta Horzsa Sándor, a magyar légitársaság bukaresti képviseletének vezetôje. Az év elsô nyolc hónapjának adatai a jegyeladásokból származó bevételek 15 százalékos növekedését mutatják. — Ez az eredmény azért is figyelemre méltó, mert a nagy légitársaságok kemény offenzívát indítottak a román piacon — mondta.
Emlékeznek olvasóink, tavaly ez idô tájt, október 16-án és 17-én kétnapos emlékünnepséggel emlékezett Marosvásárhely magyarsága és nemcsak a város egykori polgármesterére, Bernády Györgyre. A három év híján száz éve történt választással a provinciális kispolgári maradiság helyett Európa felé mutató város kezdett kiemelkedni a sárból, ami egyértelmûen dr. Bernády György polgármesternek volt köszönhetô. A nevét viselô marosvásárhelyi Dr. Bernády György Közmûvelôdési Alapítvány kuratóriuma még a tavalyi ünnepségek idején úgy döntött, hogy minden év októberében — hagyományt teremtve — méltóképpen megemlékezik a nagy városépítô személyiségrôl.
Nos, e hét végén, október 29-én és 30-án a Közmûvelôdési Alapítvány, illetve a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal támogatásával sor kerül a Bernády Napok kétnapos emlékünnepségre. Az eseménysorozat menetérôl, programjáról elôzetesen Borbély László, a Dr. Bernády György Közmûvelôdési Alapítvány kuratóriumának elnöke tájékoztatta lapunkat:
— Hétvégi rendezvénysorozatunk programja kissé eltér a tavalyi emlékünnepségünk mûsorától, hiszen a múlt évi Bernády Napokon elhangzott mûvészettörténeti, várostörténeti és más kultúrtörténeti elôadások, képzômûvészeti kiállítások révén kimerítô kultúranyaggal találkozott a vásárhelyi polgár. Persze, vásárhelyiek lévén, kötelességünk ezúttal is olyan mûsorprogramot ajánlani, ami mindenképpen méltó kegyeletet állít nagy polgármesterünk emlékének. Nem biztos azonban, hogy a mûsorismétlés szerencsés eset lenne, kétlem, hogy valami újat hozhatna. Október 29-én délután 5 órakor emléktáblát avatunk dr. Bernády György egykori lakóházán, a Szentgyörgy utca 31. szám alatt. Másnap 17.30-kor a Kultúrpalota elôcsarnokában alapítványunk részérôl átadjuk — a Bernády emlékezetét idézô emlékünnepségek keretében idén elôször — azt az emlékplakettet, amelyet ezután minden évben odaítélünk olyan személyiségnek, aki egyértelmûen Marosvásárhelyért, a város lakosaiért, a város hírnevének öregbítéséért felelôséggel cselekszik. Tehát alapítványunk a hét végén emlékplakettel jutalmaz arra méltó személyiséget.
— Ugyancsak az elôcsarnokban könyvbemutatót tartunk, az Impress és a Líra kiadók közös gondozásában megjelenô reprezentatív kiadvány bemutatásáról van szó, amely a tavalyi emlékünnepségen elhangzott elôadásokat tartalmazza többek közt, bôséges információhalmazt szolgáltatva Bernády koráról, a század eleji Marosvásárhelyrôl. Irodalom és zenemûvészet Bernády korában címmel délután hat órai kezdettel emlékestre kerül sor a Kultúrpalota nagytermében. Lévén, hogy a polgármester komoly zenerajongó volt, s nem vetette meg az írókat, mûvészeket sem, hanem éppen ellenkezôleg, olyan elôadással lépnek mûvészeink a közönség elé, amely valamiképpen visszahozza, hûen tükrözi Bernády György korának pezsgô vásárhelyi hangulatát.
— Ezúton szeretném azoknak a marosvásárhelyieknek a hozzáállását megköszönni, akik bronzot gyûjtöttek az emléktábla kivitelezéséért, köszönet jár az emléktáblát megalkotó Hunyadi László szobrászmûvész munkájáért, továbbá köszönet Gyarmathy Jánosnak, aki az emlékplakettet készítette el, Nagy Leventének, aki az emléktábla szövegét szerkesztette, megköszönjük Balogh József öntômester munkáját, valamint az EMKE és az RMDSZ segítségét.
A marosvásárhelyi Elektromaros tekecsapata megnyerte a Pozsonyban megrendezett, vasárnap véget ért Világkupa-találkozót. A román bajnok-csapatnak ezzel sikerült javítani tavalyi eredményén, egy évvel ezelôtt ugyanis csak a második helyen végeztek. A végsô ranglista: I. Elektromaros, 2820 fa; II. KSC 1961 Viernheim (Németország), 2708; III. Rieka Kvarner Osiguranje (Horvátország), 2571; IV. BSV Wien (Ausztria), 2533.
Tízéves a Kultúrális Alapítvány Erdélyért. Egy évtizedes fennállása során az Amerikai Egyesült Államok fôvárosában létrehozott szervezet számos hasznosnak és érdekesnek bizonyult kezdeményezéssel próbálta gyakorlatban megvalósítani azt a szándékát, amelyet Sütô András szavait kölcsönözve így fogalmazott meg: Úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk. Az alapítvány kuratóriuma Györffy Ilona elnökletével találkozókat szervezett az erdélyi magyar kultúra jeles képviselôivel, politikusokkal, irodalmi és vitaesteken, mûvészi mûsorokon, kiállitásokon népszerûsítette szellemi értékeinket, mûalkotásainkat, hiánypótló kiadványokat, hangfelvételeket jelentetett meg, ösztöndíjakkal támogatta a kiúgró tehetségû marosvásárhelyi és csíkszeredai fiatalokat. Több alkalommal lehetôvé tette, hogy a washingtoni és a környékbeli magyarok megismerkedjenek a romániai magyar közösség, a különbözô szakterületek reprezentánsaival. Tavaly ilyenkor Marosvásárhely polgármesterét, Fodor Imrét hívta meg amerikai, kanadai körútra. Ezekben a napokban Nagy Miklós Kund publicistát, a Népújság fôszerkesztô-helyettesét látja vendégül.
A Múzsa szerkesztôje Az erdélyi magyar irodalom és mûvészetek esélye az ezredfordulón címmel tartott elôadást az alapítvány baráti körének, külön taglalva a helikoni írók örökségét és üzenetének idôszerûségét. Értekezését követôen termékeny eszmecsere, érdekes párbeszéd alakult ki a vendég és közönsége között, amelynek soraiból megannyi kérdés hangzott el az erdélyi magyarság gondjairól, sikereirôl, reményeirôl.
Nagy Miklós Kund november 5-én és 6-án a New Brunswick-i Széchényi Kör és a Magyar Amerikai Alapítvány meghívottja lesz. Elôadásra várják november 7-én a New York-i magyarok is.
Tegnap véget ért a hagyományos ôszi szovátai bútor- és bútorkellék- vásár. A majd száz kiállító cég, köztük bútor-, bútorkellék- és berendezésgyártó cégek, öt napon keresztül fogadták a látogatókat és a forgalmazók képviselôit. A vásár sikerét mutatja, hogy bár kevesebben voltak, mint tavasszal, mégis több mint 100 forgalmazó fordult meg az öt nap alatt és közülük sokan szerzôdéssel a tarsolyukban értek haza. Nem is csoda, hiszen ottjártunkkor a Szováta, Alunis, Bradet és Faget hotelek elôtere, a kiállítócsarnoknak átképzett kezelôtermek és uszoda tele volt kiállítókkal és majd mindeniknél tárgyalások folytak. A vásáron azonban nem csak tucatnyi elôszerzôdést köthettek a résztvevôk, hanem közös gondjaikat is megbeszélhették, és minden bizonnyal az itt szerzett információk igen hasznosak lesznek majd. Ugyanakkor a szemlén a bútorgyártás új irányzatával is megismerkedhettek a látogatók, illetve bútortervezôk.
A szervezôk: a Mobicomat, a bútor-, építészeti anyag- és szilárdfûtôanyag-kereskedôk országos patronátusa, a bútorgyártók országos patronátusa, az erdészek patronátusa az ipari és kereskedelmi minisztériummal együtt a vásár zárása elôtt díjazták a legjobb cégeket. A jelenlevôk szavazatát is figyelembe véve az elsô helyet a nagyváradi BB Sistem foglalta el. Ôt követte a resicai Gerasis és a harmadik helyezett az marosvásárhelyi Intermobilium. Különös megtiszteltetés érte a Mobexet, mivel ebédlôbútorát a saját kategórájában a zsûri elsô helyre méltónak találta.
A vásárból tehát mindenkinek csak haszna lehetett: a forgalmazók, a nyersanyag-szállítók, bútorgyártók és a vásárlók is. A vásáron ugyanis minden ízlésnek megfelelô bútortípus szerepelt. Ugyanakkor a szerényebb anyagi lehetôséggel rendelkezôknek szánt mérsékelt árú bútoroktól a nemzetközi cégek irodáiba való luxusbútorig, sôt az igen szûk réteget megcélzó házi szaunáig minden megtalálható volt, széles választékban. Bár a kiállított mintadarab mellett legalább olyan fontos volt a cégek katalógusában szereplô termékek skálája, a látogatók szeme mégis a kézzelfogható darabokon akadt meg és rövid idô alatt számos bútorra rákerült az "eladva" cédula.
Akik mégsem találtak kedvükre valót, jövô tavasszal újabb vásáron vehetnek részt ugyanitt. Akkor várhatóan még több cég állítja majd ki termékeit.
Számítgatni nem csak Remes pénzügyminiszter úr szokott, idônként mások is megteszik. Nehezen (?) lehet megmagyarázni miért, ám ezekben a másokban — akik mellesleg nem a Dâmbovita mentén verték fel sátorfájukat, hanem valahol a Lajtától nyugatabbra — hajlamosabb jobban megbízni az ember. Ha pedig vizsgálódásuk tárgya ugyanaz a mioritikus tájék, amelyhez tartozni a történelem viharai minket is kényszerítettek, talán nem érdektelen odafigyelni arra, amit mondanak. Annál is inkább, mert ôk nem függenek attól, hogy mi megválasztjuk-e ôket elnöknek, szenátornak, képviselônek, marhapásztornak, éjjeliôrnek, avagy erkölcscsôsznek, így a legcsekélyebb érdekük sem fûzôdik a nagyotmondáshoz.
A román gazdaság rövidtávú fejlôdésérôl a bécsi székhelyû Raiffeisen Zentralbank Austria (RZB) készített elemzô felmérést. A bécsi gazdasági szakemberek szerint az elkövetkezô két évben sem igen engedhetjük ki a nadrágszíjat, bár némileg vigasztaló, hogy nem a gazdaság zuhanását, hanem a stagnálását vetítik elôre. A nemzeti össztermék 2000-ben 1%-os, míg 2001-ben 2,5%-os növekedést fog mutatni — jósolják az osztrák szakértôk. A ipari termelés is nô valamennyicskét, összességében 2%-kal, az idei 10%-os visszaesés után. A jó hírek után pedig következzenek a rosszak. A derék bécsiek 2000-re 35%-os inflációt jósolnak, a hivatalos 25%-os célkitûzéssel szemben. A 25%-os célkitûzést csupán 2001-re találják elérhetônek. A lej/dollár árfolyam tovább romlik, az év végéig 18000 lejt kérnek majd egy dollárért, 2000-ben az átlagkurzust 20200 lejre teszik, míg 2001-ben már 24000 lejt fognak dolláronként követelni. Tovább csökken a Román Nemzeti Bank valutatartaléka is, cáfolják a jelentés készítôi Mugur Isarescu bankkormányzó optimista jóslatait.
Ha kicsit az átlagember felé fordítjuk a figyelmünket, a kép itt sem valami vidám. A következô két évben reálértékben csökken a lakosság átlagjövedelme, s 2000-ben a munkanélküliségi ráta 12,5%-ra nô. A munkanélküliek száma 2001-re azonban 11,4%-ra csökkenhet — vigasztalnak a bécsiek. A reáljövedelem csökkenésének mértékét számadatokkal nem kívánták alátámasztani a jelentés szerzôi, ám azt megjegyezték, hogy nem lehet kizárni a munka termelékenysége és a fizetés közötti kapcsolat módosulását.
Az RZB analízise természetesen nem maradt visszhang nélkül a pénzügyi élet hazai szereplôi között. A kereskedelmi bankok szakértôi sokkal reálisabbnak tartják ezeket az adatokat, mint amelyeket a hivatalos politika hangoztat, míg a Nemzeti Bank képviselôi többnyire tartózkodtak a kommentártól. Adrian Vasilescu, a Nemzeti Bank szóvivôje szerint a jelentés készítôi tulajdonképpen egy pozitív jelzést küldenek Romániának, hozzátette azonban, hogy az infláció — a jelentés adataival ellentétben — nem haladja meg 2000-ben a 25%-ot. Szintén vitába szállt az osztrák szakemberekkel az idei év végére jósolt 2,2 milliárd dolláros költségvetési deficitet illetôen (amely azért sokkal jobb eredmény, mint a tavalyi 3 milliárd), szerinte lehetôség nyílik a deficit 1,9 milliárd dollár alá szorítására.
Az ember ne képzelje magáról, hogy ô is valaki, csak azért, mert beülhet egy kivénhedt autóbuszba és elutazik messze. Hiába van útlevele. Az még nem minden. Az országhatárok nem azért vannak, hogy akárki átsétálhasson rajtuk, amikor kedve tartja. Fôleg nyugati irányba. Nyolcvankilencben, amikor elhittük, hogy szabad a világ s benne az ember, az útiokmányunkat úgy vágtuk zsebre, mintha ajándékba kaptuk volna. Mehetett, ki merre akart, ki mikor akart. Volt, ahová vízummal, volt, ahová anélkül. Nehezen, könnyen, attól függ, ki merre vette az irányt és meddig támadt kedve elcsámborogni...
Én balga utazó vagyok. Csak Budapestig jutottam el. Persze, nem is egyszer. Tovább azért nem, mert a kíváncsi természetem ahhoz egy kicsit kevés; se rokonom, se barátom, aki a tágasabb Európában esetleg néhanapján rám várna. De hát igazán nem siránkozom. Beérem ennyivel, a lehetôségeimmel. S már Ártándnál sem tudnának lebeszélni róla, hogy jó helyre megyek. Természetesen így volt ez eleinte, amikor ott még többet törôdtek velünk, s amikor szégyenszemre szegény rokonnak néztek. A szánalom akkor sem tetszett. És ma sem. De nem azért, mert azóta arrafelé a rokonszenvezô figyelem úgy elpárolgott, mint a kámfor. Csak azért, ha változatlanul lenéznek; ennyi az egész. Ma ott sajnos nem a legjobb ajánlólevél, ha valakirôl kiderül, hogy innen érkezett. Odaszakadt gyermekeink úgy alkalmazkodnak, hogy letagadják vagy lehetôleg eltitkolják erdélyi származásukat. Úgy nyugodtabb az életük. Mert egyebet sem hallanak a hátuk mögött (amit bezzeg a kínainak nem mondanának), hogy ezek mit keresnek itt. Pedig jól tudjuk, a székely-magyar kiválóan alkalmas a munkára; olcsón adjuk dolgos kezünk, mert hát mást mit is tehetnénk. A muszáj nagy úr. Nem nagyon enged válogatni. Megelégszünk kevéssel is. Rontjuk a munkaerôpiacot, s ráadásul annak esélyeit, akinek talán nincs is szándékában dolgozni. Vagy ki tudja. Mindenesetre a hangulat ellenünkre, akárhogy bogozzuk. Európának közepén ma senki nem híve a szabadon migráló munkaerônek. (Így nevezik a szakértôk, ha valaki menne valamerre a jobb megélhetés reményében, építeni az egyesült Európát rózsaszínû álmokból). Amit meg kell(ene) érteni; ez ma még nem a törvények és szabályok része. Mindenki a saját bajával van elfoglalva és nem a másokéval. Idegennek lenni akárhol elég kínos. Még ott is, ahol az anyanyelveden beszélnek. A világot izgatja az újabbkori népvándorlás, csak éppen a játékszabályokon nem hajlandó változtatni. Sajnos akkor sem, ha erdélyi magyar utazna az anyaországba. Jól mondom: utazna. Ha a határról nem fordítanák vissza...
Mert ez is megtörténhet. Hogy akadálya van annak, ha huszonéves fiatalok kelnek útra. Néhány napja a marosvásárhelyi Eurotours Szováta—Budapest járatáról tizennyolc utast leszállítottak. A véletlen úgy hozta, hogy ott ültem az autóbuszban és tanúja lehettem az intézkedésnek. Nem voltak azok sem seftelôk, sem holmi csempészkedôk, csomagjaikról ítélve legalábbis. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy túl voltunk az útlevélkezelésen és már a vámos tette a dolgát, elég egyértelmûen. Leparancsolt mindenkit a poggyászai mellé; és turkált és vallatott szemérmetlenül. Ki hová tart, meddig és miért csak három váltóinget visz magával? Mondanom sem kell, alig vártam, hogy sorra kerülhessek és kapjak néhány hozzám illô kérdést. Hát kaptam. De mert láttam, mi történik, inkább makacskodtam. Szóvá tettem: elvámolhat, amit akar, ha tiltott holmit talál csomagjaimban, alávetem magam akár a motozásnak is, de amit felelhetnék, az kizárólagosan rám tartozik; kénytelen-kelletlen megtenném persze, ha megmondaná nekem, hogy az utasok felét miért állította félre és miért nem engedi, hogy menjenek útjukra.
Nyilvánvaló, én is rosszul kérdezôsködtem sértôdöttségemben. De azért nem bántam. Egyébként hamar elképzeltem, mit vághatnak a fejemhez. Ô jobban tudja, kinek adhat engedélyt a beutazársa, és kinek nem, különben, ha nekem ez nem tetszik, indulhatok vissza magam is. Sok választásom nem volt; lógó orral somfordáltam a helyemre. A sofôr hamarosan indított, s kisegítôje hozzám lépett, hogy megvigasztaljon. "Ne féltse ôket, ha fontos nekik a munka, visszamennek valameddig, talán az elsô kocsmáig, aztán reggel újra próbálkoznak, mikor a vámost leváltják." Szót se szóltam: haragudtam arra az ijedt társaságra, amely tovább utazhatott, haragudtam magamra, a magyar vámosra, mindenkire.
Még Budapesten is. Valakinek elmeséltem, ami történt, tövirôl hegyire. Hogy a Magyarországra látogató akárki magyarnak miért kell úgy éreznie magát, mintha lopni menne? Mert a tény és a lényeg csak ennyi. Hivatalosan kijárhat nekünk (határon túlra szakadt magyaroknak) a jó szó, a törôdés, de egyáltalán nem biztos, hogy a társadalom az irányunkban kialakult ellenszenvét immár leplezni akarná. Nemcsak az idô telik, változik a mi megítélésünk is. Rosszul esik, de tudomásul kell venni, nekünk emberi tartásban, erkölcsben nem elég megfelelni. Pénzben is méretik az ember. Magyarországon (és másutt is) sajnos ma annak van szava, helye, akinek pénze, anyagiakban kifejezhetô tôkéje van. Az erdélyi magyarnak meg annyi nincs, amennyi kellene, s ha nincs, akkor úgy is néznek rá.
Rám foghatják, hogy felületes szemlélôdôre vall hasonló következtetésekre jutni. Állok elébe, ha valaki másként látja. De akinek akadt dolga román valutacsempésszel a magyar fôvárosban, azt már nem kell sokat gyôzködnöm. A hazafelé tartó autóbuszok környékén, a Népstadion szomszédságában mozogni nem lehet anélkül, hogy ne állná utadat valaki. "N-aveti forinti de vanzare?" Magyarul sem tudnak, de a markukban lobogtatott pénzekbôl ítélve a kétes üzletelésben ez nem akadály. Ôk mindenesetre természetesnek veszik, hogy ott lehetnek és sokkal boldogabbak, mint az a Nyárádmenti, Küküllômenti székely-magyar fiatal, aki el sem juthat odáig, mert ha nincs szerencséje, már a határról visszafordítják.
"Jelen alkotmány valamennyi nemzet és nemzetiség számára biztosítja nemzeti sajátosságai, nyelve, kultúrája, történelmi és más jellegzetességei szabad fejlesztését és kifejezését, illetve, hogy ennek érdekében szervezeteket alapítson és élvezze az alkotmányban meghatározott jogokat" - ezekkel a sorokkal kezdôdik a ma oly sokszor idézett, de pontos tartalma tekintetében nem igazán ismert 1974-es vajdasági alkotmány elsô része. Az alkotmány, a viszonylag széles körû önállóságot adó vajdasági autonómia 1989-ig volt érvényben, ezután jött a Milosevics-rezsim, amely megvonta az autonómiát a Vajdaságtól.
Az 1974. február 21-én szövetségi szinten, majd azt követôen, mind a hat tagköztársaságban és a két, Szerbián belüli autonóm tartományban (Koszovó, Vajdaság) külön is kihirdetett alkotmány kiszélesítette a föderális egységek jogkörét és önállóságát a szövetségi centrummal szemben.
A Vajdaság ilyen keretek között, tulajdonképpen maga is egy tagköztársaság lett, és alkotmányában valóban el is mosódnak a különbségek aközött, hogy a tartomány milyen kötelezettségekkel tartozik a szerb köztársasági, illetve a jugoszláv szövetségi szint felé. Rögtön az elsô rész kimondja azt, hogy a Vajdaságban használt nyelvek közül egyik sem tekinthetô hivatalosnak: a szerbhorvát, a magyar, a szlovák, a román és a ruszin nyelv teljesen egyenrangú az élet minden területén. A továbbiakban egyik nyelv sincs konkrétan kiemelve a szövegben, az autonómia szigorúan csak a Vajdaság egésze kapcsán kerül szóba.
Ott viszont annál tágabb értelemben: persze nem véve figyelembe azt, hogy mi is valósult meg belôle. A Vajdaság ezek szerint négy évre választott, 245 tagú törvényhozással rendelkezik, ami megállapítja a politikát, és határoz a tartomány politikai, gazdasági, szociális és kulturális életének, honvédelmének és társadalmi fejlesztésének alapvetô kérdéseirôl. Szabályozza a Szerbiához és a jugoszláv szövetségi szinthez fûzôdô viszonyt, de a Vajdaságot érintô külpolitikai kérdésekbe is beleszólása van.
A tartománynak kormánya, végrehajtó hatalma is van, amely felelôs a képviselôház által meghatározott politika megvalósításáért, a törvények végrehajtásáért, a törvényhozás által kinevezett közigazgatási szervek munkájának irányításáért és összehangolásáért. Ezeken a területeken, csakúgy, mint a szintén tartományi hatáskörbe tartozó honvédelemben és rendfenntartásban, törekedni kell a nemzetiségek minél arányosabb képviseletére.
Az államfôi jogköröket gyakorló elnökségen és a saját tartományi alkotmánybíróságon túl egy tagköztársaságéhoz fogható az önállóság a gazdaság területén is. Az 1974-es alaptörvény értelmében a Vajdaság saját forrásokkal rendelkezik, saját költségvetéssel és nemzeti bankkal bír, amely megállapítja a pénzeszközök felhasználásának feltételeit és módját a tartományban.
(Megjelent a Népszabadság 1999. május 15-i számában)
Máté József
A prágai Ceské Aerolinie (CSA) légitársaság mintegy másfél éven át "G" betûvel (Gipsy, vagyis roma) jelölt meg utaslistáin minden olyan személyt, aki a CSA gépein Prágából Londonba repült, s akit a társaság repülôtéri alkalmazottai kinézése alapján romának minôsítettek, írta a Respekt címû cseh liberális politikai hetilap.
Rudolf Král, a CSA helyettes marketingigazgatója a Respektnek nyilatkozva elismerte, hogy az információ igaz, s azt állította, hogy csupán belsô tájékoztatásra használták, és egy- két emberen kívül senki sem tudott róla. Szerinte ez a jelölés a légitársaság londoni kirendeltsége vezetôjének kérésére történt, aki tavaly nyáron azzal a kérdéssel fordult Prágához, hogy mely repülôjáratoknál várhatók problémák Londonban. Mint ismeretes, azokban a hónapokban Csehországból nagyszámú roma menekült Nagy- Britanniába, ami komoly problémákat okozott a cseh és a brit hatóságoknak is. London emiatt már vízumkényszer bevezetésével is megfenyegette Prágát.
A botrányos ügy a napokban került nyilvánosságra, amikor egy ismertelen személy az interneten keresztül számos intézményt tájékoztatott róla Csehországban és Európában egyaránt. A "névtelen" tájékoztatás szerint a CSA a brit bevándorlási hivatal kérésére vezette be a Londonba tartó, romának kinézô személyek megjelölését. Nev Johnson, a brit bevándorlási hivatal számára a szigetországba érkezôk nemzetisége nem fontos.
A cseh külügyminisztérium meglepetéssel értesült az ügyrôl, s Ales Pospisil szóvivô szerint azonnal magyarázatot fog kérni a légitársaságtól. A British Airwais brit légitársaság az üggyel összefüggésben bejelentette, hogy a Londonba tartó utasok nemzetiségérôl nem vezet semmiféle nyilvántartást.
A csehországi romák mintegy két éve "indultak meg" Nagy-Britanniába, s az utóbbi hónapokban tömegesen kérnek letelepedési engedélyt arra hivatkozva, hogy a cseh hatóságok diszkriminációt alkalmaznak velük szemben nemzetiségük miatt. Idén augusztusban 255 csehországi roma család kért menedékjogot a szigetországban, ami az eddigi legmagasabb szám. Tavaly 1045 roma család kérvényét tartották számon a brit hatóságok, amelyek eddig csak egy-két kivételes esetben adtak engedélyt a cseh cigányoknak a letelepedésre.
A görögországi macedón és török- muzulmán nemzeti kisebbségek képviselôi követelik, hogy Athén tartsa tiszteletben jogaikat a létezô nemzeti határokon belül. Panaszaikról szót ejtettek nemrég Max van der Stoel, az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet kisebbségi fôbiztosa elôtt is.
Az Athén által el nem ismert macedón kisebbség érdekeit képviselô Szivárvány nevû csoport minap nyilvánosságra hozott közleményében azt hangoztatja, hogy az athéni hatóságok nem tartják tiszteletben a görögországi macedónok és török- muzulmánok nemzeti identitását és jogait.
Birol Akifoglu és Galip Galip nyugat-trákiai muzulmán képviselôk egy másik közleményben megerôsítették azt a követelésüket, hogy az ENSZ, az EBESZ és az Európa Tanács által megfogalmazott elvek alapján tartsák tiszteletben Görögországban a kisebbségek jogait. Közölték azt is, hogy az EBESZ kisebbségi fôbiztosa elôtt nem fogalmaztak meg autonómiára, önrendelkezésre, vagy a nemzetiségek elszakadására vonatkozó követeléseket, mivel elfogadhatatlannak tartják azt is, hogy a nemzeti kisebbségek helyzetének ürügyével megváltoztassák a határokat.
A görög kormány csak azt ismeri el, hogy görög területen, Nyugat-Trákiában mintegy 100 ezer, többségében török származású muzulmán, az ország északnyugati részén pedig mintegy 40 ezer "kétnyelvû" szláv-macedón él.
Athén júliusban ismételten visszautasította három muzulmán török képviselô és 13 kisebbségi szervezet azon követelését, hogy elismerje a görögországi törökök és macedónok nemzeti kisebbségi mivoltát.
A csehországi lengyeleket nagyon aggasztja, hogy a Cseh Köztársaság az európai uniós csatlakozásra való felkészülés terén egyre jobban lemarad Lengyelország mögött. "El sem tudom képzelni, hogy az Olse folyón akárcsak rövid ideig is a schengeni szerzôdés szerinti határ legyen", nyilatkozta Vavrinec Fójcik, a Lengyelek Tanácsának elnöke. A mintegy 60000 lelket számláló lengyel kisebbség döntô része Észak- Morvaországban és Sziléziában él, ahol a cseh—lengyel határt az Olse folyó alkotja. Fójcik kifejtette: — A csehországi lengyeleknek alapvetô érdeke fûzôdik ahhoz, hogy a cseh—lengyel határ a legmesszemenôbbekig átjárható legyen. A jövôben csak így lehet felújítani régiónk gazdasági növekedését, csökkenteni a munkanélküliséget és elérni az életszínvonal emelkedését — vélte Fójcik.
Hangsúlyozta, hogy a lengyel kisebbség számára Csehország és Lengyelország együttes tagsága az Európai Unióban biztosítékot jelent arra is, hogy a lengyelek a határ cseh oldalán szabadon és anyanyelvükön tanulhassanak, mûvelôdhessenek. Fójcik úgy látja: a többi kisebbséget is nyugtalanítja, hogy Prága következetlen magatartást tanúsít az EU-tagságra való felkészülés során. Ezt a problémát legközelebb a nemzetiségek közösen is megvitatják, jegyezte meg.
Nagyobb védelmet, a kisebbségi nyelvek fennmaradásának több támogatást és az ausztriai nemzeti kisebbségek védelmérôl szóló európai keretegyezmény ausztriai megvalósítását követelték nemrég Bécsben több kisebbség képviselôi, akik elsô ízben léptek közösen a nyilvánosság elé. A résztvevôk, köztük Deák Ernô, az Auszrtiai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének elnöke, elmondták: a karintiai szlovének és a burgenlandi horvátok helyzete az államszerzôdésnek köszönhetôen messzemenôen rendezett, de ugyanez nem mondható el a többi kisebbségekrôl. A fenti nemzetiségekhez hasonló jogok — a kétnyelvû iskoláknak, az anyanyelv hivatalos helyen történô alkalmazásának — biztosítását a kormány anyagi okokból teljesíthetetlennek nevezi, mondta Marjan Pipp, az Osztrák Népcsoport Központ elnöke.
Ezek a kisebbségek követelik, hogy haladéktalanul egységesítsék az alkotmányban is rögzített normákat, mégpedig a karintiai szlovének és a burgenlandi horvátok szintjén. Követelik továbbá, hogy megfelelô támogatás alapján készüljenek rádió- és tévéadások a kisebbségek nyelvén, és a kormány járuljon hozzá a kisebbségek újságjainak fenntartásához, továbbá általában is emelje a kisebbségi célokra fordított támogatás összegét.
Deák Ernô emlékeztetett arra, hogy az osztrák kisebbségi politika terén számos pozitív fejlemény következett be a vonatkozó törvény 1976-os életbe lépése óta. Példaként említette, hogy az e célra fordított központi támogatás a kezdeti ötmillióról 67 millió schillingre nôtt, de úgy vélte, hogy a látszólagos mennyiségi növekedés csak szinten tartást takar. Rámutatott: a pozitív tendenciák elakadása mögött az áll, hogy a keleti tömb összeomlásával megszûnt a nyomás, amely a kisebbségekkel való bánásmódra nehezedett, s a jelek szerint az ország vezetése ezt a kisebbségekkel szembeni kötelezettségek alóli felmentésnek vette. Továbbá: az EU-hoz való csatlakozás gazdaságilag ugyan nyitást, a gondolkodásmódban viszont beszûkülést hozott.
A jelen levô magyarok felpanaszolták, hogy a kétnyelvû oktatás megvalósításában, ahol egyáltalán van ilyen, magánadományokra kénytelenek támaszkodni, s hogy a magyar nyelvû tévémûsor igen ritkán jelentkezik, akkor is nehezen nézhetô idôben, ismétlése pedig nincs.
Az AP nemrég tudósításban számolt be arról, hogy a szlovák kormány stratégiát dolgozott ki cigány lakossága életfeltételeinek javítása végett, és megszólaltatta Csáky Pál emberi jogi és kisebbségügyi miniszterelnök-helyettest is. Az amerikai hírügynökség szerint a stratégia kidolgozására az is ösztönözte Pozsonyt, hogy az Európai Bizottság minapi jelentésében megállapította: az országban — de egész Közép-Európában is — meg kell oldani a cigányság rossz helyzetének problémáját. A bizottság jelentésében javasolta az Európai Uniónak, hogy kezdje meg a csatlakozási tárgyalásokat Szlovákiával, de rámutatott a cigányproblémára: a munkalehetôségek hiányára, siralmas lakhatási körülményeikre, egészségi, iskolázottsági állapotukra és a szociális rendszertôl való nagyfokú függôségükre. Az ötmilliós szlovák lakosság 10 százaléka roma. Az országban 19 százalékos a munkanélküliség, de a cigányság körében magasabb. Mikulás Dzurinda miniszterelnök kormánya jobb oktatási, munkavállalási, lakhatási, egészségügyi ellátási feltételeket készül teremteni számukra. Kormányilletékesek szerint a változtatások némelyikét a tervek szerint már a következô fél évben elvégzik. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes az AP-nek elmondta, hogy a reformok között is elsôbbséget kap a cigányok oktatási körülményeinek javítása és az, hogy megismerjék jogaikat. A kormány ezen felül a faji megkülönböztetés ellen új törvénytervezetet készít elô.
Lengyelországnak, mielôtt belép az Európai Unióba, eleget kell tennie az elûzött németek emberi jogaival kapcsolatos elvárásoknak, hangsúlyozta varsói látogatása során Erika Steinbach, az Elüldözöttek Szövetségének elnöke. A Németországban mûködô szervezet 2,5 millió tagot számlál. 1945—47 között Közép- és Kelet-Európából 15 millió németet üldöztek el, közülük 2,5 nem élte túl a megpróbáltatásokat. Az Elüldözöttek Szövetsége Berlinben olyan különleges központot szándékozik létrehozni, amely bemutatná az elüldözött németek, a háború elôtti Lengyelország keleti területeirôl kitelepített lengyelek, valamint a hitleri Németország által elüldözött emberek sorsát, mondta Erika Steinbach. Az Elüldözöttek Szövetsége régóta azon az állásponton van, hogy az egyetlen járható út a megbékélés Lengyelországgal, idézte az elnökasszonyt a Gazeta Wyborcza. Lengyelországnak meg kellene találnia ehhez a legmegfelelôbb módszert, illetve meg kellene tennie a kiengesztelés gesztusait az elüldözöttek felé, vélekedett Steinbach. Példának a magyar megoldást említette: az 1992-ben elfogadott reprivatizációs törvény, bár inkább jelképes volt, mégis elégtételt jelentett az elüldözötteknek. Észtország, folytatta Steinbach, 1993-ban lehetôséget teremtett arra, hogy az elüldözöttek visszatérjenek az óhazába, mi több, felajánlotta, hogy visszaadja nekik egykori ingatlanjaikat. Sok német élt is ezzel a lehetôséggel.
A Gazeta Wyborcza megjegyezte, hogy Steinbach Varsóban sokkal árnyaltabban fogalmazott, mint korábban hazájában, amikor egyik, nagy port felvert cikkében a lengyelországi és csehországi németek elûzését a második világháború után a koszovói etnikai tisztogatáshoz hasonlította.
Erika Steinbach, aki egyben a CDU képviselôje a Bundestagban, a szejmben is járt, és többek között találkozott a lengyelországi német kisebbség képviselôivel. Lengyel partnerei igyekeztek ôt meggyôzni arról, hogy Lengyelország EU- csatlakozását nem lehet az elüldözött németeknek nyújtandó kártérítéstôl függôvé tenni. "Úgy tûnik, Steinbach asszony megértette ezt", mondta Henryk Kroll, a lengyelországi németek szervezetének elnöke.
A soknemzetiségû Kárpátalja megyei oktatási fôosztályán belül olyan osztály alakult, amelynek tevékenységi körébe a nemzetiségi kisebbségek oktatási igényeinek kielégítése tartozik, írta az Ungváron kiadott Novini Zakarpattya címû hivatalos megyei lap. A cikk szerint a Magyarországgal szomszédos ukrajnai megye 122 iskolájában folyik jelenleg nemzetiségi nyelveken az oktatás. Ezekben a tanintézetekben valamivel több mint 30 ezer diák tanul. A nemzetiségi iskolák zöme, közel száz, magyar tannyelvû, hiszen 12,5 százalékos aránnyal az ukránok után a magyarok alkotják a legnagyobb nemzetiségi csoportot a régióban.
A lap megállapítja, hogy a kárpátaljai nemzetiségi iskolákban jelenleg a legnagyobb gondot az ukrán nyelv és irodalom oktatása, valamint a nemzetiségi nyelvû tankönyvek, illetve az ukrán nyelv tanításához szükséges tankönyvek hiánya okozza. Ukrán nyelvet és irodalmat oktató szakképzett pedagógusokból a jelenleginél kétszer többre lenne szükség. A kárpátaljai megyei oktatási fôosztály ezért kezdeményezi, hogy a vidék valamelyik felsôoktatási intézményében képezzenek ukrántanárokat a nemzetiségi iskolák számára.
Az Universal Aid for Children Inc. szervezet és a Familia Alapítvány meghívására Domby Károly, a megyei Gyermekjogvédô Igazgatóság igazgatója az amerikai egyesült állambeli floridai Pompano Beachbe utazott, ahol a helyi gyermekjogvédelem képviselôivel találkozott. A tapasztaltakról, az itt is megvalósítható lehetôségekrôl mesélt:
— Az Egyesült Államokban a civilizáció nemcsak a jóléten alapszik, ott az emberek tudatosan betartják a törvényeket, s nagyon vigyáznak az ifjú generációra. Jó példa erre a két saját gyermek mellett négy örökbe fogadott kiskorút — közülük ketten Maros megyeiek — nevelô floridai család, akik kérdésünkre: miért nevelnek oly sok gyereket? — azt válaszolták: mi gondolunk a jövôre. A helybéliek nagy hangsúlyt fektetnek a fiatalok egészséges körülmények között való nevelésére is. A 21 évet be nem töltötteket nem szolgálják ki cigarettával, szeszes itallal. A törvények is nagyon szigorúak. Ha a szülôk szexuálisan zaklatják, fiziakilag vagy szóval bántalmazzák gyerekeiket, a gyermekvédô igazgatóság elveheti tôlük a kiskorút. Miamiban részt vettünk egy kiskorúak ügyeivel foglalkozó bírósági ülésen, amelyen 12 szakember — pszichológus, szociológus, rendôrségi szakértô — döntött arról, hogy mi elônyösebb a váló szülôk gyermekének. Ugyanakkor azt is tapasztalhattuk, hogy a rendkívüli esetekben e gyerekek helyzetét 24 órán belül ideiglenesen megoldják. Az ügyet kezelô szociális asszisztens akadály nélkül beléphet a rendôrség számítógépes rendszerébe, s megkeresheti a szülôkrôl, hozzátartozókról ott szereplô anyagokat. Ez nagymértékben megkönnyíti munkáját. Meglátogattunk olyan alapítványt is, ahol azokkal a családokkal, szülôkkel foglalkoznak, akik nemkívánatos gyereket várnak vagy nevelnek. Azt is meg kell említenünk, hogy az Ifjúsági és Családvédelmi Igazgatóság évi költségvetése akkora, hogy nagymértékben támogatni tudja a gyermekekkel foglalkozó nemkormányzati szervezeteket is. Nálunk éppen fordítva van, mondta Domby Károly, aki arról is tájékoztatott, hogy az igazgatóság jelenleg újíttatja fel a megyeszékhelyi, 22 férôhelyes kiskorúak központját, ahol az otthonról elszökött utcán kolduló, s rendôrök által behozott szülôk, hozzátartozók által bántalmazott gyerekek találnak ideiglenes otthonra. A munkálatokat közel 100 millió lejjel a Románia gyermekei szervezet szándékszik támogatni. A helyiségek berendezésekor, s a bentlakókkal való foglalkozás során figyelembe veszik a fent említett úton látottakat, tapasztaltakat.
Telt ház fogadta csütörtökön Sipos Lajos tanár úr frissen megjelent könyvét (Marosvásárhelyi mesélô házak, Difprescar, Marosvásárhely), amely tulajdonképpen egy rádiósorozat gyümölcse; amint azt Kelemen Ferenc riporter elmondotta, még a helyi területi rádió munkatársaként indította el csütörtök délelôtti mûsorában Mesélô marosvásárhelyi házak címmel, 1990. augusztus 21- én. Azóta ez a mûsor megszûnt, de annak a hatvan háznak a leírása megmaradt, és a kötet azt bizonyítja: ennek a városnak élénk gazdasági élete volt, a kis- és középvállalkozók erôs struktúrát hoztak létre, munkával, kereskedelemmel, iparral fejlôdve gyarapodott a kisváros, kisemberei, szorgos családjai, bátor vállalkozói s mindenekelôtt szakmai hitelükrôl s tisztességükrôl, minôségi termékeikrôl híres polgárai futtatták fel gazdaságát, írták modern kori történetét. Itt minden háznak, térnak, utcának sajátos hangulata van. Vallomás a kötet arról is, hogy bár jöhetnek aljas politikai fondorlatok, táblafestéses ízetlenségek, etnikai uszítások, fekete márciusok – a várost nem lehet kisajátítani, a város történelme köveiben, házaiban is ott lüktet; ezek a házak pedig mesélnek…most éppen Sipos Lajos hangján. Ez a hang egyébként nemsokára ismét hallható lesz a vásárhelyi rádióban, hiszen azt tervezik, hogy folytatják a népszerû sorozatot; mert ugye, nemcsak hatvan háza van/volt Marosvásárhelynek. A tanár úr pedig, mint valami két lábon járó kisenciklopédia, mindenikrôl kész regényt tud mesélni…
A kötet szerkesztôje Kuti Márta. A könyvek szürke eminenciásának munkájáról vallott rövid ismertetôjében. (Ennek szövegét irodalmi mellékletünk jövô szombati számában olvashatják.)
Vették a könyvet, mint a cukrot. A 88 éves Sipos Lajos pedig maga mellé ültette a dedikációt kérôt, kikérdezte, kicsoda, micsoda; s minden "információhoz" hozzá tudta tenni a maga külön "olvasatát". Könyvének van egy különös jellegzetessége: minden leírás végén valami olyasféle áll, hogy "köszönetet mondok ennek és ennek meg annak és amannak az értékes adatokért". Hát, kedves Tanár úr. Köszönetet mondunk itt mi, hallgatói és olvasói is az értékes tudásért, mellyel Székelyvásárhely város történetét gazdagította/gazdagítja.
A folyamatosan és dinamikusan bôvülô testvérvárosi kapcsolat keretében október 21-24. között, Bács-Kiskun megye székhelye látta vendégül Marosvásárhely népes, 65 tagú küldöttségét. A Kecskemét—Marosvásárhely Baráti Kör Egyesület kezdeményezésére a megalakulóban levô hasonló helybeli egyesület válaszolt, s mindkét város önkormányzata elsôsorban a polgármesterek, illetve a képviselôk és városházi osztályvezetôk közremûködésével vett részt a találkozón, amelyre rajtuk kívül a marosvásárhelyi gazdasági és mûvelôdési élet 65 képviselôi utaztak ki Kecskemétre. Ôszi színeivel szép, szecessziós épületeivel és rendkívül szívélyes lakóival Kecskemét kellemes, figyelmes, lelkes és nagyvonalú házigazdának bizonyult. A Baráti Kör Egyesület pedig Kerényi György elnökkel és Tóth Tamás titkárral az élen felbecsülhetetlen mértékû szervezô munkát végzett, hisz a több mint félszáz résztvevô számára tette lehetôvé, hogy ki-ki a maga szakterületén a hasonló kecskeméti intézmények vezetôivel, képviselôivel kapcsolatot teremtsen, s az együttmûködés, a továbblépés lehetôségeit is megfontolja.
A rendezvényen a marosvásárhelyi tanácsot Aron Vasile, Birau Mircea, dr. Benedek Imre, Béres András, Cozos Andrei, Csíky Boldizsár, Dascal Martin, dr. Kolozsvári Zoltán, Kovács Júlia és Popa Eugen tanácsosok képviselték, a Városházát pedig egy tíztagú küldöttség Fodor Imre polgármester vezetésével, aki az európai uniós csatlakozásban élen járó városok fôdíját elnyert Kecskemét vezetôjével, valamint a Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a tôkeelhelyezéssel foglalkozô ITD Alapítvány helyi képviselôivel folytatott megbeszélést.
A péntek délelôtti szakmai programot követôen a marosvásárhelyi küldöttséget a kecskeméti mûemlék Városháza dísztermében dr. Szécsi Gábor fogadta. Beszédében a történelmi párhuzamok felelevenítésével, a századelô városépítô polgármestereinek példájára hivatkozva az európai uniós csatlakozás terén ajánlott fel segítséget, többek között annak a programnak az átadását, amellyel Kecskemét a korábban említett díjat elnyerte, továbbá egy közös környezetvédelmi pályázat elkészítésének lehetôségét. Fodor Imre polgármester a civil szervezetek és az önkormányzatok összefogásának eredményét hangoztatva mondott köszönetet az együttmûködési készségért, majd a találkozó megszervezését illetôen Kerényi Györgynek és Tóth Tamásnak, illetve Balogh Csabának, a marosvásárhelyi baráti kör ideiglenes elnökének és Velicsek Évának, a polgármesteri hivatal referensének nevét emelve ki.
A gyönyörûen díszített díszterem szakavatott bemutatása után Keresztes Gyula nyugalmazott mûépítész tartott vetítettképes elôadást a Technika Házában Marosvásárhelyrôl.
Október 23-án délelôtt a marosvásárhelyi küldöttség is részt vett a kecskeméti Városháza elôtt szervezett tartásos ünnepi megemlékezésen és koszorúzáson.
Kecskemét központjában nemcsak a különbözô felekezeteknek, a kultúrának is emeltek templomot. Az 1897-ben alapított Katona József Könytárat, amely 1996-ban költözött új otthonába, Ramháb Mária igazgatónô mutatta be a marosvásárhelyi küldöttségnek. A rendkívül korszerû, építészetileg is jelentôs alkotásnak számító könyvtár 1997-ben Pro Architektúra Díjat, s az Év könytára kitüntetô címet kapta. A Bács-Kiskún Megyei Önkormányzat és a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata által közösen fenntartott intézmény gazdag könyv-, dokumentum- és zenei anyaggal, internetes szolgálattal, a legkorszerûbb technikai eszközökkel várja a látogatókat, akiknek száma tavaly elérte a negyedmilliót, s amely tanácstermeivel különféle rendezvények számára nyújt teret szép, harmonikus és kellemes környzetben, ahol gondoltak — és nem akárhogyan — a gyermekekre is.
A marosvásárhelyiek bemutatkozása a szombat délutáni látható közönségsikert aratott gálaesttel ért véget. A Csíky Boldizsár zeneszerzô és Illyés Kinga elôadómûvész szervezte rendezvény mûsorát az Erdei Ferenc Általános Mûvelôdési Központban a kecskeméti Viva La Musica kórus nyitotta meg. Illyés Kinga elôadómûvész Szilágyi Domokos-verseket adott elô, Farkas Ibolya Sütô András-szöveget mondott és Székely János-verset szavalt. Csíky Boldizsár zenemûvét Selmeczi János hegedûmûvész adta elô, majd testvérével, Selmeczy György zongoramûvésszel léptek fel közösen. Mûvébôl olvasott fel a Kecskeméten élô Varró János fôiskolai tanár, valamint Gálfalvi György, a Látó helyettes fôszerkesztôje. A kecskeméti Varga Mónikával közösen Nagy István vidám jelenetet adott elô, s a marosvásárhelyi Mûvészeti Líceumot két tehetséges diák, Bogatila Ana és Haáz Bence képviselte. A diákokat Szilvási Katalin kecskeméti zongoramûvész kísérte, Szentesi Lilla fôiskolai hallgató mezôségi dalokat énekelt.
A vendéglátók pénteken este a Kecskeméttôl néhány kilométerre levô Pongrácz-major borpincéjébe invitálták a marosvásárhelyieket, ahol a százéves Szôlészeti és Borászati Kutatóintézet fôigazgatója, dr. Botos Ernô Péter, illetve dr. Hajdú Edit szôlészeti kutató a helyi jellegzetes homoki borokat mutatta be, majd a vidék jellegzetes ételeit is megismerhették a résztvevôk a közös vacsorán.
A szombati gálaestet fogadás követte, amelyen a marosvásárhelyrôl elszármazott Sipos Zsolt, a kecskeméti Széchenyi István Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola tanára, a baráti kör egyesület alelnöke adott fogadást, az iskola tanárai és diákjai által készített menüvel.
A Baráti Kör egyesület kitûnô szervezésében Kecskemét intézményei és lakossága szinte páratlan hozzáállással vettek részt abban, hogy Marosvásárhely küldöttsége jól érezze magát az alföldi testvérvárosban, amelynek képviselôi remélhetôleg a közeljövôben bemutatkoznak Marosvásárhelyen is.
Az elmúlt hét végén, szombaton tanácskozott Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Nôszervezetek Szövetsége (EMNSZ). A szövetség tevékenysége azonban, mint kiderült, nemcsak a szûkebb értelemben vett Erdélyre szorítkozik, hiszen közös szervként kívánná összehangolni az összes olyan magyar nôszervezet munkáját, amelyek Románia területén mûködnek. Az EMNSZ jogi személy, Kolozsváron szerették volna megszervezni a központját, ott viszont húzták-halasztották bejegyzését, s aztán Marosvásárhelyen (jól ismert okokból) már meg sem próbálták, jóllehet az alakulási javaslatok zömmel városunkból érkeztek, a fô kezdeményezôk is vásárhelyi nôszervezetek voltak; végül gyergyószentmiklósi székhellyel jegyezték be a csíkszeredai bíróságon. Az október 23-i immár az ötödik országos találkozójuk volt , a házigazda és szervezô szerepét ezúttal a Konrád Tünde vezette marosvásárhelyi unitárius nôszövetség vállalta el.
Egy szervezet, amelyrôl mit sem tud a világ
Romániában nagyon sok úgynevezett nôszövetség tevékenykedik. Egy részük világi, polgári szervezetként mûködik, a legtöbb azonban az egyházak köré szervezôdött, azok keretében és kebelében végzi munkáját. Ez a munka igen sokrétû, és elsôsorban nem sajátosan nôi , hanem inkább karitatív, illetve szolgáltató jellegû, tehát: segítségnyújtás egyfelôl, rendezvényszervezés, ünnepi háttér biztosítása másfelôl.
Az EMNSZ még gyerekcipôben jár. Fô célját – hogy minden fontosabb romániai magyar nôi szervezôdés képviselôje lehessen – távolról sem tudta elérni. A nôszervezetek nagyon érzékenyek egyéniségükre, függetlenségükre, autonómiájukra; sok közülük nem is szorul rá ilyen "ernyôre", hiszen egyháza mellett nem szükséges külön jogi státust szereznie magának, feladatát anélkül is példásan betöltheti.
Marosvásárhelyre mintegy huszonöt küldött érkezett. Megtudtam, hogy az EMNSZ tagszövetsége a gyergyószentmiklósi Lorántffy Zsuzsanna világi egyesület mellett az ottani egyházi szervezet (székházuk nincs, egyelôre a Lorántffynál kaptak helyet), továbbá tagjai a temesvári, a bukaresti és a marosvásárhelyi nôszövetségek (nem mindenik) – ezek küldtek képviselôket a tanácskozásra, de részt vettek olyan szövetségek is, amelyeket inkább a tapasztalatszerzés, a kapcsolatteremtés igénye vezérelt oda. Az EMNSZ-nek öt nagyobb tagszervezete van, nincs képviselve Erdélybôl a csíki, az udvarhelyszéki, a háromszéki, baróti, a kézdivásárhelyi, a brassói régió, nincsenek benne a Déva és Vajdahunyad környéki vagy a Zsil völgye településein élô közösségek nôszervezetei, nincsenek ott az aradiak, a szilágyságiak, a kolozsváriak, a désiek, a kalotaszegiek, a váradiak, szatmáriak, máramarosiak. Megyénkbôl nincsenek benne a vidéki városok nôszervezetei, a szászrégeni, szovátai, dicsôszentmártoni, nyárádszeredai, marosludasi, erdôszentgyörgyi stb. hasonló szervezôdések. Egyáltalán: könnyebb a hiányt felleltározni, mint a meglévôt. És egyáltalán nincs ott – a falu, a falusi nôk képviselete; erre mintha nem is gondoltak volna. Sajnálatos módon a Gyergyó-központúság valamiféle elszigetelôdést is eredményezett, így vált a kényszerûség (a hargitai bejegyzés okán a gyergyószentmiklósi központ) egyszersmind az ismertté és igazán országos jellegûvé válást hátráltató "tényezôvé".
A szövetségnek van bankszámlaszáma, telefonszáma is volna, állandó alkalmazottja nincs, mûszaki felszereltsége csaknem nulla. Alaptôkéje alig kétmillió lej, az éves tagsági díj 10 USA dollárnak megfelelô lej, a napi árfolyam szerint. Hogy ezért cserébe mit nyújthat a szövetség, arról szinte semmit sem hallottunk; de tudjuk: minél nagyobb tagsággal és minél pontosabban megfogalmazott célokkal, munkastratégiával rendelkezik valamely civil szervezôdés, annál nagyobb az esélye, hogy a nemzetközi, európai (és a magyarországi) pályázatokon támogatáshoz jusson. A tagsági díjat erre az évre három tagszervezet fizette be, negyediknek jöttek a bukarestiek, a református és a római katolikus nôszövetség, hozták a pénzt, de valamiféle faramuci könyvelôi "szemlélet" beleszólt a puliszkalisztbe: nehezen dôlt el (lásd a Maros és Olt címû legendát), kinek a nevében "utazzanak". Holott a bukaresti nôszövetség nagyon aktív, mint azt Bakó Máriától megtudhattuk, a magyar katolikus, a református nôszervezet, a Calvineum és az evangélikusok hasonló szervezetei már a kényszerûség okán is jól együttmûködnek, de azt is hallanunk kellett, hogy "A tavaly óta semmiféle kapcsolatunk nem volt senkivel" – vagyis azon kívül, hogy évente egyszer összejönnek, nem igazán tudnak egymásról. Holott a fôvárosban igencsak érdeklôdnek Erdély iránt: az ottani magyar iskola diákjai szívesen jönnének nyári táborozásra, de nem tudják, kivel lehetne felvenni a kapcsolatot (jóllehet megyénkben is mûködik jópár ifjúsági ház). A bukaresti református és római katolikus nôszervezetet végül rendes tagként felvették az EMNSZ-be, és ezzel így néz ki a tagszervezetek helyzete: nagyváradi Rogerius (egy éve nincs hír róla), marosvásárhelyi Mária – Márta római katolikus szervezet (belvárosi plébánia), a marosvásárhelyi Lorántffy Zsuzsanna egyesület, az unitárius nôszövetség, és az idôközben teljesen "elárvult" Árva Bethlen Kata Alapítvány tíz személybôl álló tagsága, akik "fedezetlenül" maradtak, miután az alapítványt a maga nevére bejegyeztetô lét személy felszámolta azt – a tízek csak most tudták meg, hogy a nevük csak paravánnak kellett, "tiszteletbeliekként" futottak a listán…
Az Erdélyi Magyar Nôszervezetek Szövetségének országos vezetôsége: Varga Melinda elnök, Gyergyószentmiklós; Szász Rózsa titkár, Marosvásárhely; Jánosi Gabriella gazdasági alelnök, Gyergyószentmiklós; Pelcz Rozália kulturális alelnök, Temesvár; Nagy György Teréz, vallásügyi alelnök, Marosvásárhely, Nágó Irénke szociális alelnök, Nagyvárad. Az elnökség, bizonyára objektív okokból, hiányosan képviseltette megát. A tanácskozás legaktívabb személye Szekeres Erzsébet, a Lorántffy egyesület helyi szervezôje és a házigazda: Konrád Tünde volt.
Eseménynaptár, karitatív munka
Az EMNSZ idei eseménynaptára igen gazdag. Nem volt olyan jelentôsebb rendezvény (nemzeti ünnep, vallási ünnepek, anyák napi ünnepség, megemlékezések stb.), amelyeken ne vállaltak volna aktív szerepet (e tekintetben roppan rokonszenves a temesváriak "szórólapozása" a templomokból kijövetelkor, vagyis a magyarok mozgósítása, érdeklôdésük felkeltése, meghívásuk a magyarság megmozdulásaira, fôként mûvelôdési rendezvényeire). Egyébként a tevékenység középpontjában a karitatív munka áll: a gyergyóiak például a gyilkos-tói kápolna építésére gyûjtöttek és adtak át tízmillió lejt az Anna-bál jövedelmébôl; hasonló sikerû akcióról csaknem mindenik tagszervezet vagy pártoló szervezet beszámolt. Egy-egy közérdekû rendezvény támogatása, szervezésének felvállalása, a sajátosan nôi munka elvégzése akár az egyház, akár a világi szervezetek nagyobb eseményein: a bevett tevékenységek közé tartozik. (Hiányoljuk azt, hogy sem a magyarság politikai képviselete, sem az egyházak, de az országos magyar közmûvelôdési szervezetek, pl. az EMKE részérôl sem tapasztalhattunk kellô érdeklôdést, támogatást, ráfigyelô jelenlétet – bár az is lehet, hogy az EMNSZ meg sem hívta ôket, és akkor az ô térfelén marad a labda. Néma asszonynak ki értené meg a szavát.)
Ezzel máris helyben volnánk. Ad egy: a szövetség jobban odafigyel a gyermekekre, jó példa igen sok van: Marosvásárhelyen is, Temesváron is ösztöndíjjal, adománygyûjtéssel segítik a tehetséges, de nehéz anyagi körülmények között élô gyermekeket, fiatalokat. Ám a hathatósabb munka érdekében ennek a szövetségnek (és egyáltalán: mindeniknek) fiatalodnia kell(ene). Korondi Máriát idézem: "Kevesen vagyunk, és öregek"…A fiatalodás mellett, úgy tapasztaltuk, igencsak ráférne a nôszövetség(ek)re a minél több értelmiségi bevonása a munkába, humán és mûszaki értelmiségieké egyaránt, hiszen kiderült: a temesváriakon és a marosvásárhelyieken kívül nem tudják, hogyan kell elkészíteni egy pályázatot, "magyarán": nem értenek a menedzseléshez, sôt mintha direkt keresnék az elszigetelôdést, hogy aztán sajnáltathassák magukat.
Nem akarnak gittegyletté válni
Az EMNSZ-nek okos és önzetlen gyámolítókra, mindenekelôtt ügyes szervezôkre, kiváló szakemberekre, jogi tapasztalattal rendelkezô tanácsadókra stb. volna szüksége, különben egészen eljelentéktelenedik, elszürkül, egyike lesz a sok hasonló, "országosan bejegyzett", valójában semmire sem jó gittegyleteknek, melyekrôl olvashatunk ilyen-olyan statisztikákban, de ha feltárcsázzuk a megadott számot, rögtön kiderül: már nincs, vagy pedig éppen az "ügyvezetô" magáncégeként "mûködik"…
Az is meggondolandó, mennyire okosan politizál, mert politizálnia kell; és errôl egyetlen szót sem hallottam, akik ott voltak, nem is mutattak ilyen irányú érdekeltséget.
Ezért kellene valamelyik nagyobb városban székelnie, ezért kellene a legfontosabb feladataira összpontosítania, elsôsorban elfogadtatnia önmagát, bemutatkozni Isten és ember elôtt; miután öt éve kvázi teljes ismeretlenségben tengôdött. Ezt nem támasztja alá a 2000-re megszavazott tervnek: ott az áll, hogy "a tavalyit tovább vinni", azaz a már bevált tevékenységet folytatni, koszorúzás, anyák napja, hímestojás-kiállítás, öregek napja, szegények világnapja, gyermekekkel való foglalkozás, nagycsaládosok segítése, vagyis a karitatív tevékenység folytatása. Közben az elnök, Varga Melinda, alapos (pozitív) családi okok miatt az esztendô legnagyobb részében Budapesten fog lakni (sebaj, vigasztal bennünket Szekeres Erzsébet: a Lorántffy elnökasszonya, Kerekes Tóth Erzsébet négy országban él, mégis megy a munka, mint a karikacsapás); új elnököt nem választanak, a munkát felvállalja Jánosi Gabriella, Romfeld Edit (mindketten Gyergyóból), a szervezési részt az amúgyis mindig kezdeményezô marosvásárhelyiek. Nem állhat meg a szekér.
Csöppet sem engedem meg tehát magamnak azt a búvalbélelt luxust, hogy csüggeteg mondatokkal zárjam krónikámat, eszem ágában sincs siránkozni éppen október 23-án, az ötvenhatos forradalom évfordulós napján. (Egy perc csönddel adóztunk a mártírok emlékének.) Mert tudatlan és minden bizonnyal megérdemli mostoha sorsát az, aki az ölébe hullott szabadsággal élni nemhogy nem tud; meg sem próbálkozik. És éppen a nôk csüggednének?
Szebbnek látok most minden arcot; amikor "alászállnak" a tanácskozásnak otthont adó unitárius templomból annak tanácstermébe, ahol Nagy László lelkész asztali áldása után finom töltöttkáposztás ebéddel kedveskednek a vendégeknek az unitárius nôszövetségiek. Majd, hogy az élmény teljesebb legyen, Petôfi-mûsorukból is adnak ízelítôt. Mindenképpen hasznos volt a tanácskozás, és remélhetôleg a kapcsolatteremtés ezen túl jobb lesz, többet tudnak majd egymásról és gyümölcsözôbb lesz együttmûködésük. Azzal távoznak, hogy esztendô múltán már nem itt, Marosvásárhelyen, hanem Bukarestben találkoznak újra az Erdélyi Magyar Nôszövetségek Szervezetének küldöttei.
Pár napja, a Rádio GaGa nyitóbuliján a marosvásárhelyi közönség ismét élôben láthatta Vikidál Gyulát, akinek neve szorosan összefonódik Koppány alakjával, az István, a király címû rockopera lázadó, kompromisszumokat nem ismerô hôsével. Számos más rockoperában, musical-ben szerepelt ugyan (Jézus Krisztus szupersztár, Attila, Isten kardja, Nyomorultak, Mária evangéliuma, Magyar Mise és mások), nem beszélve pályafutása korábbi álomásairól (P. Mobil, Dinamit, P. Box), a kivételes tudású énekes az erdélyi közönség számára talán örökre "Koppány" marad.
Irigylésre méltó repertoárja a rockzenétôl az operáig terjed, interpretációs készsége, sokoldalúsága bámulatos. Teljesen mindegy, milyen mûfajt énekel. Egy biztos: percek alatt markában tartja a közönséget, s emeli fel a magaslatokra.
* Beszéljünk egy kicsit Koppányról... és Vikidál Gyuláról!
– Vannak szerepek és van az Ember. A kettôt illene különválasztani. Ám mégis meg kell jegyeznem, hogy vannak hasonlóságok a Koppány esete és az én pályafutásom között. A rockzene a kommunista korszakban ugyanolyan üldözött volt, mint minden olyan mûvészet, amely nem szolgálta ki a rendszert. Bennünket is — akik az István, a királyt késôbb létrehoztuk — amolyan "fekete bárányoknak" tekintettek. Szinte "éhen haltunk", de csináltuk a dolgunkat és csináltuk újra, mert megvolt bennünk a vágy, mégpedig az a fajta, amelyik találkozik a közönség érzéseivel. Meggyôzôdésem, hogy nem lehet az embereket erôvel bekényszeríteni valamibe. Fejünk fölött "legyártják" a politikát, de az egyszerû ember mindebbôl csak felületesen érez valamit. Ezt kellene megszüntetni, ezen kellene segíteni. Tehát, bennem is megvolt a koppányi életérzés, így találkozott a szerep-Koppány az ember-Koppánnyal. Ez az ôsiség törvénye.
* Arcod is elárul valamit ebbôl a keménységbôl...
– Biztosan igazad van. A gyerekkorom nem volt felhôtlen. Mi a nagyon egyszerû magyar családok életét éltük, iszonyúan szegények voltunk. Apám patkolókovács és kazánkovács volt, az anyám takarítónô. Én pedig — egy egyszerû család gyermekeként — szakmát kellett, hogy tanuljak. Ugyancsak az ôsiség törvényéhez tartozik, hogy szegény család gyereke nagyon ritkán, vagy csak iszonyú kompromisszumok árán juthatott el felsôbb szintre; esetleg munkáskáder lehetett belôle. De hát a "fater" nem volt ilyen "nyalós" típus, nekem pedig maradt a szakmunkásképzô és karosszéria-lakatosként végeztem. Tíz évig dolgoztam a szakmámban.
*Hogyan lettél zenész? Voltak-e gyermekkorodban mûvészi álmaid, egyáltalán gondolkoztál-e azon, hogy egy nap rockot fogsz énekelni?
– Eszembe sem jutott. Soha nem gondoltam rá. Azonban meg kell említenem, hogy 12-13 évesen már láttam élô zenészeket, mégpedig azért, mert Budaörsön (ott laktunk) már voltak nálam idôsebb srácok, akik csináltak zenekart. Én néha be- belógtam a próbákra, s nagyon megtetszett, amit az a zenekar a próbák alatt folytatott. Telt-múlt az idô, szakmunkás lettem. Tizenhét évesen jutottam oda, hogy egy ilyen zenekar környékére keveredtem. Pontosan ez volt az az idôszak, amikor váltott a zenei világ (a '60-as évek elején). Kezdtünk külföldi dalokat hallgatni, és volt egyfajta átállás, ami azt jelentette, hogy a nagy szólóénekesek (Cliff Richard, Elvis Presley, Tom Jones és mások) mellett — akiket rendszerint vokálegyüttesek kísértek — kezdtek feltûnni a négy-öttagú zenekarok, amelyek újat hoztak a zenébe. Ezzel a totális váltással egyidôben kezdtem el zenével foglalkozni. Az eredmény az lett, hogy ottragadtam, s elindulhattam a pályán.
*Kivételes hangod van. Az Anna Kareninából adtál elô egy részletet. Újból és újból bebizonyítod, hogy mûfajtól függetlenül rendkívül széles skálán vagy képes énekelni. Hogyan sikerült ezt a hangot kifejleszteni, kimûvelni?
– Azt hiszem, hogy az éneklés önmagában is egy nagyon érdekes hangszer. Nyilvánvaló, hogy az elején én is játszó énekesként mûködtem, tanultam a külföldi dalokat. Az ember sokfajta stílust "megérez", s minél többet énekel, annál inkább fejlôdik, annál inkább kialakul egy sajátos hangzásvilág. Így adatott, hogy egy ideig kimondottan rockzenét énekeltem, aztán jött a "musical" világa, a színház, ahol elkezdtem egy kicsit operával is foglalkozni. Van néhány rockopera (pl. Nyomorultak — Jean Valjean szerepe), ahol az elôadónak rendkívül sokoldalúnak kell lennie, hogy a szinte operába hajló hangzás ne jelenthessen akadályt. Tolcsvay László darabjában (Mária Evangéliuma) például az egyik pillanatban az ôrült, vad rocker szakad ki az emberbôl, a másik pillanatban egy kifejezetten lírai rész következik, ezt pedig csak kemény felkészüléssel lehet teljesíteni.
*Csupán egy dalcímet említek: Szegény Magyarország...
– A mondanivaló tágabb értelmet is kap, de fôleg Magyarországra értendô. Ahogy azt a nyilvánosság elôtt is elmondtam, sok jó dolgot átvehetünk különbözô országoktól. Ezt önmagamra kivetítve annyit mondhatok, hogy ha jó külföldi zenészektôl tudok tanulni jót, szívesen meghallgatom és bizonyos dolgokat alkalmazok is. De akkor, amikor a sok jó mellett még több "trutymó" ömlik a tévébôl, mert az üzletpolitika az elsôdleges szempont... Mikor azt hallom, hogy Magyarország csak akkor léphet be az Európai Közösségbe, hogyha megszüntetik azt a rendelkezést, mely szerint külföldi állampolgár nem vásárolhat Magyarországon területet, akkor gond van. Ilyen helyzetben a lakás- és telekárak az égig szöknek, a magyar állampolgár helyzete pedig lehetetlenné válik, mert sokkal gyengébb anyagi feltételekkel rendelkezik, mint egy nyugati.
* A nagyfokú amerikanizálódás rányomja bélyegét az európai, és persze, a magyar kultúrára...
– Errôl van szó. Teljesen szétbombázza azt. Ezért nem énekeltem egyetlen külföldi dalt sem, csak magyart. Otthon, Magyarországon is ugyanezt csinálom. Kitûnô zeneszerzôink vannak, nagyon jó operákat, rockoperákat írnak. Jeles mûvészeink, prózaíróink vannak Páskánditól kezdve, Molnár Ferencen át Karinthyig. Ezt nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni.* Mit lehetne tenni a nemzeti kultúra megôrzése, ápolása érdekében?– Ôrült szelekcióra lenne szükség. Ebben viszont benne van az is, hogy ha az embertôl tiltanak valamit, akkor éppen az ellenkezôjét érik el. Akár kulturálisan, akár politikailag egy jobb utat kellene választani. Konkrét példa: ha én Angliába ki akarok menni zenélni, akkor hihetetlen tortúrákon keresztül jutok oda. Ha pedig csak turistaként megyek ki, és így próbálok zenélni, az ottani szakszervezetek ezt egyenesen megtiltják. Csak az engedélyükkel léphetek be az országba egyetlen hangot is énekelni. Ezért vagyunk hátrányban (akár Magyarország, akár Románia). Talán nekünk is hasonló intézkedéseket kellene hoznunk saját kultúránk védelme érdekében.
* Mit jelent számodra a család?
– Mindig vannak törések (szüleim elvesztése), illetve fénypontok (gyermekem születése) az ember életében, amelyek megváltoztatják az élethez való viszonyát. Amikor a lányom megszületett, akkor döbbentem rá, mekkorát változott az életem. Addig csak örültem a ténynek, hogy következik..., aztán egyszerre tudatosodott bennem, hogy ezt a gyereket el kell tartani. Nem anyagi szempontokra gondolok, hanem arra, hogy a gyereket fel kell nevelnem, olyanná, amilyenné esetleg ô akar lenni, esetleg az én képemre, a család képére. Fontos, hogy az a sok minden, amit az életem során megtanultam és végigcsináltam, valahogy a segítségére legyen, hogy kevesebb tortúrán menjen keresztül, mint én annak idején. A lányom már tizennégy éves, és csak csodálkozom, hogy eltelt az idô. Két évvel ezelôtt bekövetkezett az, ami minden lány életében az elsô nagy fordulópontot jelenti. Tátva maradt a szám. Már nem egy gyerekkel, egy nôvel állok szemben! Nagyon szeretem a lányomat, mégis meglepetten álltam. Meg kellett értenem, hogy mostantól új szakasz következik az egész család életében...
*Kanyarodjunk vissza a közélethez. Kire lenne nagyobb szüksége Magyarországnak: Koppányra vagy Szent Istvánra?
– Hogy kire lenne szüksége? Mátyás királyra..., vagy Szent Lászlóra. Az ô törvényeit kellene behozni a zsiványokra, mert az igazságosság lenne a legfontosabb. Még ha szegény is marad az ember, akkor is!
Szent László levágatta annak a fülét, aki hazug volt, a súlyos lopásért a tolvaj kézfejét vágták le. Mai napig léteznek olyanok, akik az országot ily csúnyán megkárosították, de én még soha nem láttam, hogy ezek az emberek megkapták volna a 264 évüket — fejenként!
— Tanár Úrnak tisztelettel jelentem, osztályunk létszáma harminckettô, igazoltan hiányzik három tanuló…
— Tanár úrnak jelentem, osztályunk létszáma több száz, nem hiányzik lélekben senki sem. Mind itt vagyunk. Jövünk. Loholtunk a folyosókon át, kipirulva, borzasan, sárosan, megpörkölôdve futottunk fel az udvarról, a szünetbôl, kissé meghajoltan, talán mégis egyenes gerinccel, elszoruló szívvel, magasabb vérnyomással, állásban, munkanélküliként, hazában, határokon túlról, vereség és gyôzelem felemás italától ittas-józanon, jelen vagyunk.
— Ki jelent? – kérdi a tanár. Elegáns férfi, római arcél. Határozott érces hang. Mégiscsak más, mint egy kezdô, aki belepirul, aki zavarba jön a lányoktól, aki folyton magára figyel az osztály helyett, a fegyelem olyan laza, mint egy rosszul becsavart villanykörte az elhagyott, porosan csikorgó foglalatban.
— Ki jelent az osztály nevében? — ismétli meg a tanár a kérdést és alig moccan vigyázzállásából.
Vagy mégis? Mikor helyezte el a katedra élével párhuzamosan az osztálynaplót? Balkézre a térképmutató hosszú pálcát – csatákat mutat: Tapae, Actium, Catalaum , Rubicon-folyó, Karthágó, Róma, Firenze, Sarmisegethusa, Mohács-, jobb kézre elvágólag egy darab hegyesre csiszolt krétát? Ki látta?
— Fontos, tanár úr? — kérdi a fiú kissé szemtelenül. Hangjában szomorúság. Fölösleges szerénység ?
— Már hogyne lenne fontos, édes fiam! Minden név fontos az osztálynaplóban, az iskolában, a munkahelyen, az irodában, kaszárnyában, könyvtárban, újságban. A vásárhelyi református temetô sírkövein. Kötetet írok róluk, határozza el magában. Non scholae sed vitae et mortui discimus. Életre-halálra készülünk.
Leül. A szolgálatos tanuló kiosztja a dolgozatfüzeteket.
— Grafitceruzával három, azaz háromcentis margót húzunk vonalzóval ügyesen, egyszerûen, egy vonallal. Nem kettôvel, Balogh, nem töltôtollal, Zajz