|
LI. évfolyam 247. (14281) |
1999. október 22., péntek |
Mostanság a legdivatosabb közéleti mûfaj az aggódás az elesettekért. Tele vagyunk aggodalommal, olyannyira, hogy egyre nehezebb felismerni: ki a ténylegesen aggódó, és ki az, aki csak mímeli. Mert így áll ez jól a választások éve elôtt. S ha egy ambiciózus fennforgó nem mutat kellô aggódást a sokoldalúan fejlett szocializmus után összehozott sokoldalúan fejletlen és fejetlen kapitalizmus miatt, az ne számítson szavazatokra. Az aggodalmaskodás hiánya legalább annyira szavazatvesztô, mint ha valaki a magyarbarátság gyanújába keveredik.
A magam (tényleges) aggodalmai erôsen megfogyatkoztak. Az elérhetetlen elérhetetlensége miatt ugyanis nincs amiért aggódni. Bele kell törôdni. Mert minden európai uniós lelkendezés dacára sem hiszem el, hogy belátható idôn belül elérhetô közelségbe kerül a hôn áhított, de lehetetlen csatlakozás.
Maradék aggodalmaim egyikét elnökünk idôrôl idôre felébredô aggódása kelti. Nem a jobb híján egykor megválasztott Emil Constantinescu politikai sorsa miatt aggódom, hiszen elnökök jönnek és mennek, ahogy az még a degenerálódott demokráciákban is történik. Elnökünk látszateréllyel körített színrelépései azért zavarnak, mert "magas szintû" aggodalmaskodásaival rendre cigányútra tereli a gondok tényleges megoldását. Emlékezzünk csak, mivé lett a nagy buzgalomal beharangozott korrupcióellenes kampány. Nem az állam intézményei kerekedtek a korrupció fölé, hanem a korrupció öltött a korábbinál is kiterjedtebb módon intézményes formát. Megtanultunk együtt élni vele, tudomásul vesszük, hogy kéz kezet mos, és holló a hollónak nem vájja ki a szemét.
Ezen a héten egymás után két aggodalom is megszállta elnökünket. Mindjárt a hét elején az "apróbb bûnök", a közbiztonság miatt mozgósította a mozgósítandókat. A rutinba szunnyadt belügyminisztérium, mint akit bolha csípett, hirtelen nyüzsgésbe kezdett országszerte, és elôre beharangozott rajtaütésszerû razziákba fogtak ahogy az már mifelénk történni szokott, ha fentrôl szólnak. A parancsnokok parancsnokoltak, az alárendeltek felmutatható eredmények után loholtak csapatostól. Tele is seperték a hálót tyúktolvajokkal, balek sofôrökkel, közúti létfenntartó kurvákkal, vagyis csupa akármikor elôállítható "apró" bûnözôvel, csendháborítóval, alkalmi szabálysértôvel, rendôrök által hirtelen kinevezett valutaüzérrel. A "sokféle" jól mutat a jelentésekben, mert a sokoldalú buzgólkodás jeleként értelmezhetô. A rend ôrei jól jártak, s a hálóba akadtak sem túlságosan szenvedték meg a dolgot. Persze, rövid kitérôként elgondolkozhatunk azon, hogy például a létfenntartó utcalányok rendôri "zaklatásával" újra csak a rászorulók elesettebbjein ütöttek, akik így nem juthattak zsebükhöz mérten olcsóbb élvezethez. A luxuskurvák, futtatóik és tehetôs klienseik zavartalanul mesélgethettek egymásnak rendôrvicceket. Akárcsak az igazi valutaüzérek, akiknek inkább délelôtti, mint esti foglalatossága az adásvétel. Ekkor a napi bevételt számolják vagy költik el éppen.
Ennyit ér hát az elnök aggodalma. Ezt minden közbiztonságban túlbuzgólkodó tudta, s meglehet, maga az elnök sem annyira naiv, hogy ne tudná, hogy a bûnözés csak módszeres szakszerûséggel fogható vissza. Kampánnyal soha! Mellesleg, már a dolgot elindító védelmi tanács is gyorsan belátta, hogy a valóban eredményes fellépéshez tucatnyi törvényen kell igazítani. Amire, a törvényhozás teljesítményének ismeretében, aligha lehet gyors átfutásra számítani.
A hét közepén a lakások fûtése miatt tört ki az általános aggodalom. Mivel ez is a népszerû aggodalmak egyike, az elnök ebbôl sem maradhatott ki. Odacsördített a kormánynak, és minden lehetô illetékest a felelôsség vállalására intett. Akik nem is késlekedtek, boldog- boldogtalan fûtésügyben aggodalmaskodott, s tenni-venni kezdték a nemlétezô pénzeket, amivel támogatni kívánják a saját számításuk szerint legjobban rászorulókat. Normális számítás szerint ugyanis a lakosság nyolcvan százalékát kergették szorult helyzetbe a demokratikusan választott, de sajna, dilettáns kormányzatok. Most meg mímelik a segítôkészséget, az együttérzést. Éppen csak a felelôsséget nem merik felvállalni. Annak ugyanis, aki felelôsen mérlegeli akár a közbiztonság, akár a fûtés dolgát, mindenekelôtt annak kimondását kell fölvállalnia, hogy a tüneti kezelés semmit sem old meg. A közüzemi tartozások csapdája egyszerûen feloldhatatlan, s minden, amit ebben, s általában a szolgáltatások terén tettek, csak súlyosbította a helyzetet. A törvényességet egész egyszerûen lehetetlen érvényesíteni, hiszen akkor családok tízezreit kellene kilakoltatni, vagy javaikat elárverezni. Adósságaikat elnézni, eltörölni ugyancsak zsákutca, mert egyéb következményei mellett méltánytalan lenne a fogyasztásuk ellenértékét rendszeresen törlesztôkkel szemben. Marad az eladósodás oldaláról keresni a megoldást. Nehéz azonban megragadni a szál végét, de talán a mindenféle hivatkozással szemérmetlenül magasra srófolt energiaárakat kellene "normalizálni", az árfolyamokhoz való igazgatás helyett elôvenni a használati érték jó öreg fogalmát, ami némi méltányossággal szelídíthetné az elszabadult állami és magánrablást. Folytathatnánk a szolgáltatói nagyiparban honos pofátlanul magas fizetések megnyirbálásával, és így tovább. Addig, amíg érezni nem kezdjük, hogy amit kapunk, arányban van azzal, amennyit elkérnek érte. Aprópénz fûtéspótlékkal nem lehet álcázni a legelemibb emberi jogok iránti érzéketlenséget. A fûtés meg a közköltségek körüli általános halandzsában mindössze futó mellékmondatként hangzott el egyszer (!), hogy senkinek sincs joga megvonni az ivóvizet, mint tették itt-ott. (Csak mellesleg: rendezettebb országokban a polgármester kötelessége azok ivóvizérôl vagy tûzifájáról gondoskodni, akik valamilyen bármilyen okból nem jutnak hozzá!)
A hét végére lecseng a fûtési aggodalom. Vajon mit tartogat a jövô hét? Az Úr nem bottal ver, hanem a közélet fennforgóinak álszent, üres aggodalmaskodásával. Választások közeledtével mind sûrûbben. Az aggodalomig sûrûn, nehogy leleplezôdjön a tehetetlenség.
Románia kereskedelmi deficitje a CEFTA-tagországokkal lebonyolított cserék nyomán az elsô félévben 145,2 millió dollár volt, ami a 254,5 millió dollár értékû exportból és a 400,7 millió dollár értékû importból adódik mutatnak rá az országos statisztikai bizottság adatai.
Az elsô félévben a CEFTA keretében eszközölt kereskedelmi cserék nyomán országunk alacsonyabb deficitet könyvelt el az elmúlt év ugyanezen idôszakához képest: az export 26,9 százalékkal volt nagyobb, míg az import 18,2 százalékkal csökkent.
Románia a tavaly a legnagyobb deficitet a Magyarországgal fenntartott kapcsolatban könyvelte el, míg az idei év elsô félévében a Cseh Köztársasággal szemben mutatkozott a legnagyobb kereskedelmi hiány.
Megjegyzendô, hogy Magyarország Románia fô kereskedelmi partnere. Az elsô félévben a cserék mintegy 300 millió dollárra rúgtak.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójához kacsolódóan közel száz munkából álló magyar képzômûvészeti kiállítás nyílt a moldovai fôvárosban, Kisinyovban.
A magyar nagykövetség által szervezett bemutatón Nagy Elôd, Dréher János és Cseh Éva festômûvész, továbbá Vízi Julianna textiltervezô alkotásai láthatók.
A kiállítás megnyitásán Serafim Urecheanu, a moldovai fôváros polgármestere mondott beszédet. Az eseményen képviseltette magát a moldovai államfô, a kormány részérôl a külügyi és a kulturális tárca több vezetôje vett részt.
Gheorghe Funar kolozsvári polgármester és pártja, a szélsôségesen nacionalista Nagy Románia Párt arra készül, hogy megzavarja a városban a magyar nemzeti ünnep alkalmából adott diplomáciai fogadást.
A Kolozsváron mûködô magyar fôkonzulátus október 22-én ad fogadást a Continental szálloda dísztermében. Az október 23-i nemzeti ünnephez kapcsolódó diplomáciai fogadást a fôkonzulátus újranyitása óta minden évben megrendezik. A kolozsvári polgármesteri hivatal sajtóosztálya az idei fogadás elôtt közleményt hozott nyilvánosságra, amelyben börtönbüntetéssel fenyegették meg azokat a román állampolgárokat, akik részt vesznek a magyar fôkonzulátus fogadásán.
A fogadáson "megünneplik Magyarország számos nemzeti ünnepeinek egyikét. Felhívjuk a román állampolgárok figyelmét, hogy aki (az erre szóló) meghívásnak eleget tesz, az a büntetô törvénykönyv szerint hazaárulást követ el és a törvény szerinti büntetésben részesül" olvasható a közlemény.
A csütörtöki román nyelvû sajtó közzétette azt a levelet is, amelyet Gheorghe Funar polgármester Emil Constantinescu államfônek küldött. Az államfô pénteken Kolozsváron tesz látogatást, s Funar arra figyelmeztette ôt, hogy meg ne jelenjen a magyar fôkonzulátus fogadásán, mert az nemcsak súlyos tévedés, hanem Kolozsvár és egész Románia lakossága elleni súlyos sértés lenne.
A Ziua címû lap megírta, hogy a Nagy Románia Párt amelynek Funar a fôtitkára már mintegy száz hivatásos botránykeltôt is felfogadott, hogy azok "riasszák el az elnököt a tévedés és a sértés elkövetésétôl".
Alföldi László kolozsvári magyar fôkonzul az MTI-nek elmondta, hogy tudomásuk van a készülô soros provokációról. A fôkonzul rendkívül súlyos dolognak nevezte, hogy a polgármesteri hivatal nyíltan megfenyegette mindazokat, akik elmennek a fogadásra.
Ilyen még a Ceausescu-rezsim idején sem fordult elô. Elvárjuk és biztosak vagyunk abban, hogy a román fogadó fél mindent megtesz a fogadás zavartalan, méltó körülmények közötti megrendezésének biztosítása érdekében szögezte le.
Alföldi elmondta, hogy amikor tudomásukra jutott Emil Constantinescu kolozsvári látogatása, jelezték, hogy nagy megtiszteltetésnek vennék az államfô esetleges részvételét a fogadáson, de azt az udvarias választ kapták, hogy ezt már sajnos nem tudják az elnök zsúfolt programjába beilleszteni.
Alföldi László, kolozsvári magyar fôkonzul csütörtökön közleményben fejezte ki megdöbbenését a kolozsvári polgármester, Gheorghe Funar által elkövetett újabb rendkívül súlyos provokáció miatt.
A polgármesteri hivatal nyíltan megfenyegett minden román állampolgárt, aki megjelenik azon a fogadáson, amelyet a magyar fôkonzulátus október 22-én a magyar nemzeti ünnep tiszteletére ad. Funar emellett megismételte azt a képtelen vádaskodását, hogy a jelenlegi magyar fôkonzul kém lenne.
"Mindez újabb, a magyar-román államközi kapcsolatok építését súlyosan mérgezô, az államok közötti legalapvetôbb diplomáciai és udvariassági normákat durván sértô provokáció, amely szöges ellentétben áll a román állam vezetô intézményei által megtestesített, a magyarromán kapcsolatokat egyébként jellemzô jószomszédi, baráti, stratégiai partneri kapcsolatainkkal" hangsúlyozta a közlemény.
A magyar fôkonzulátus bízik abban, hogy az illetékes román hatóságok mindent megtesznek majd azért, hogy a magyar nemzeti ünnep tiszteletére adott fogadás Kolozsváron méltóképpen, minden zavaró körülmény nélkül történhessen.
"Természetesnek és elvárhatónak tekintjük azt is, hogy a hivatalos román intézmények a maguk részérôl határozottan lépjenek fel a kolozsvári polgármester tudatos, rendszeres, a magyarromán kapcsolatokat súlyosan sértô és a Kolozsváron együttélô nemzetiségek közötti gyülöletkeltésre irányuló tevékenységével szemben" szögezte le végezetül a magyar fôkonzul közleménye.
Adalék a nemzetiségi provokáció természetrajzához
Nyárádszeredában hat vallás hívei élnek egymást megtisztelô békességben. A Cuvântul liber napilap a minap megvádolta a polgármestert, hogy beavatkozott az ortodox egyház belügyeibe, akkor, amikor Andrei, Gyulafehérvár püspöke Remus Onis tanácsadóval és Gheorghe Sincan esperessel találkozott a nyárádszeredai parókián. Másnap ugyanaz a napilap a PUNR sajtóértekezletén elhangzottakat adta közre, miszerint kérik a prefektustól a polgármester menesztését. Az Antena 1 tTv helyi adásában is kurtán-furcsán szóltak az ügyrôl. Mi is történt valójában? kérdeztük meg az érintetteket, Florea Augustin nyárádszeredai ortodox lelkészt és Dászkel László polgármestert.
A Cuvântul liber szemenszedett hazugságokat terjeszt
Florea Augustin: A polgármesternek és a két rendôrnek a helybeliek szóltak, azt hitték, hogy engem innen ki akarnak lakoltatni, emiatt jelentek meg a parókián. Engem azzal vádolnak, hogy a parókia könyvelése nincs rendbe téve, hogy nem fogadtam el Gyulakutára való áthelyezésemet, nem kívánok nyugdíjba menni, a parókiát nem bôvítettem, nem építettem semmit. A valóság éppen az ellenkezôjét bizonyítja. Továbbá: én nem vagyok alkalmas ortodox lelkész itt, mert a magyarokkal, a cigányokkal és a szegényekkel tartok. Az egész ügyet különben Gheorghe Sincan elvtárs, a soviniszta, marosvásárhelyi esperes robbantotta ki.
Amit pedig az újságban írtak, az egyszerûen szemenszedett hazugság ("o minciuna grosolana, minciuni inventate de tovarasul Sincan Gheroghe"). A polgármester amúgy is szerényen viselkedett, a rendôrök pedig egy szót sem szóltak. A polgármester nem avatkozott egyházunk belügyeibe, nem sértett meg senkit sem. Ezek után sajnos szóváltás következett köztem és Sincan között, aminek lényege az volt, hogy ô nem fél az én magyarjaimtól. Mondtam, hogy nem veszekedtem sem a te magyarjaiddal, sem az enyéimmel. Én itt jól vagyok mindenkivel, ezért akarjátok, hogy innen elmenjek. Megkérdeztem: nem félsz Istentôl? Eközben Andrei, Gyulafehérvár püspöke hallgatott.
Érdeklôdésünkre, hogy elmegy-e Nyárádszeredából, az ortodox lelkész kijelentette: soha nem hagyja el Nyárádszeredát, mert a lelkét tette ebbe a parókiába. Nem nyugdíjaztatja magát, mert még dolga van itt. Gyulakutára pedig hova menjen, az ottani parókia csak elméletben létezik. Itt marad, mert itt a lelke.
Ottjártunkkor Florea Augustin ortodox lelkész a gyulafehérvári esperesi hivatal pénzügyellenôrét fogadta. A könyvelési aktákat nem mutatta be, ám kötelezte magát, hogy december 1-jéig azt megteszi.
Dászkel László, Nyárádszereda polgármestere ez ügyben a következôket nyilatkozta a Népújságnak: Október 12-én, délután 5 óra körül a szomszédok értesítették a rendôrséget, hogy az ortodox parókia elôtt van egy kocsisor és ki akarják lakoltatni a papot. A rendôr szólt nekem, menjünk, nézzük meg, mi történik. Találkoztunk Moldovan Dumitru fôgondnokkal, akit megkértünk, jöjjön velünk, ha tényleg kilakoltatásról van szó, akkor ô kellene legyen az elsô, akinek tudnia kell róla. Bementünk mind a négyen, a két rendôr, a gondnok és én. Florea lelkész bemutatott bennünket, kezet fogtunk vendégeivel és miután hellyel kínált, leültünk. Ezek után a lelkész eléggé fennhangon folytatta védekezô beszédét, hogy mégpedig ô nem megy el innen, ô egész életét itt élte le és valósággal hozzánôtt a parókiához és a vidékhez. Ugyanakkor elmondta, hogy nem akar nyugdíjba sem menni, mert úgy érzi, hogy még tenni tud az egyházért és híveiért. Ekkor kérdeztem meg gondolom, tisztességesen , hogy tulajdonképpen mirôl is van szó? (De fapt care este problema?) A lelkész jegyzetei is ezt bizonyítják, semmi esetre sem kérdeztem olyan stílusban, hogy "No, care-i baiul?" Talán jobb lenne, ha mások mondanák el, hogy mindenkivel tisztelettudóan próbálok beszélni, így történt az ortodox egyház vezetôivel való találkozásunkkor is.
Az esperes úr megkérdezte, hogy milyen jogon kérdezek, valószínû, nem értette, ki is vagyok. Mondtam, hogy mint polgármester kérdezem, mert a szomszédok riasztottak, hogy az ortodox papot ki akarják lakoltatni. Válaszképpen kitértek a lelkész nyugdíjaztatására, vagy Gyulakutára való áthelyezésére. Megjegyeztem: tudva azt, hogy mit áldozott a nyárádszeredai parókia rendbetételére, miért ne maradhatna? Hiszen Gyulakután nem létezik sem parókia, sem templom; semmi esetre sem jelentettem ki, hogy ott románok nem élnek, mint ahogy az esperes úr nyilatkozta. Moldovan Dumitru fôgondnok megjegyezte, hogy miért nem küldik a fiatal lelkészt Gyulakutára? A püspök úr erre elmagyarázta, hogy ez az egyház ügye, és ne avatkozzunk bele, hiszen ôk sem avatkoznak a mi ügyeinkbe. Megkérdezte, hogy milyen vallású vagyok, válaszoltam: római katolikus. Erre azt mondta, hogy kérdezzem meg Jakubinyi érsek úrat, hogy ôk ki szokták kérni a polgármesteri hivatal véleményét áthelyezés vagy nyugdíjazás esetén? Erre én felálltam, válaszoltam, hogy megértettem, elnézést kértem a zavarásért és a két rendôrrel eltávoztunk, a fôgondnok ott maradt.
Úgy éreztem, hogy nem rendkívüli beszélgetésen vettem részt. Pénteken az Antena 1 tv- tôl jelent meg nálam, és tudomásomra hozták, hogy az újságban engem szemtelennek és tiszteletlennek mutattak be. Talán ez bosszantott a legjobban, hiszen senkivel sem viselkedtem szemtelenül.
Sohasem tevôdött fel községünkben a sovinizmus problémája, és mégis a Siralom Völgyének (Valea Plângerii) nevezi meg az újság a Nyárád völgyét. Ez nem az elsô eset. Ezelôtt két évvel a sárdi ortodox ünnepség után is hasonlóan tüntette fel. Az, hogy a nagyapám sárdi volt, az már nem is bosszant, hiszen tudom, hogy nem Vasile Dascalu volt, hanem Dászkel Dénes, és a negyvenes évek elején jobbágyfalvi bíró volt. Apám, anyám jobbágyfalvi születésûek és mindannyian római katolikusak voltak. A PUNR-nek, az újságírónak talán nagyobb sikerei lennének az ükapáim felkutatásában. Én úgy érzem, hogy ôk nem fordulnak meg sírjaikban, mint ahogy Vasile Bota úr elgondolja.
A prefektus ebben az ügyben nyilatkozott, pontosan és félreérthetetlenül, hogy az ortodox egyház belsô viszályait ne próbálja áthárítani a közigazgatásra. Ha megfigyeljük az újságcikkeket, egyik sem foglalkozik Florea Augustin lelkész sorsával, aki közel 30 éve itt szolgál, és itt szeretné befejezni pályafutását, hanem mindenik csak az én személyemben keresi a hibát.
Úgy érzem, kötelességem volt az ügyet tisztázni, azért is, mert a lelkész felesége a polgármesteri hivatal alkalmazottja. Ôt is érintené a kilakoltatás, és miért ne mentem volna el a parókiára, mikor egy utolsó családi perpatvar esetén is jelen voltam, ha hívtak. Florea Augustint tiszteli mindenki közöttünk volt és szólt hozzánk minden alkalommal, amikor ökumenikus istentisztelettel indítottunk egy-egy eseményt. Mindig arra biztatott, hogy mindenki tartsa meg vallását, és tartsuk tiszteletben egymás hitét. Nincs semmi kifogásunk az újonnan kinevezett lelkész ellen, hiszen nem ismerjük, de Florea lelkész is megérdemeli a méltó bánásmódot.
Kétségbeejtô, hogy egy élet munkáját látják veszendôbe menni a marosvásárhelyi Legelô utca 1 szám alatt lakók. Körülbelül másfél éve a négylakásos épületben kezdtek repedezni a falak. Tavasszal az 1-es számú lakrészt kijavították, újrafestették a konyhát, az elôszobát, a fürdôt, de rövid idô leforgása alatt ismét újjnyi repedések jelentek meg a falakon. Omlik ránk a lakás - jelezte kétségbeesetten Szövérfi Gizella tulajdonos.
Pandúrok útját a Segesvári - terelô - úttal összekötô utcában lévô egyetlen magánházban laknak Szövérfiék. Az épületet állítólag 1956-ban építették és csak 1971-ben alakították át lakóházzá. Annak idején az Avicola dolgozóinak szolgálati lakásként utalták ki. 1994-ben Szövérfiék megvásárolták a kétszoba összkomfortos lakást. Szépen rendbe tették, s kívülrôl mai napig takaros, gondosan ápolt épületnek néz ki. Belül, bár frissen meszelt, példásan rendezett lakás, mégis elkeserítô a kép. Az elôszobában, a fürdôszobában, a konyhában, a szobákban óriási repedések vannak. Ahogy az úton elhalad egy- egy nehéz tehergépkocsi az egész ház remegni kezd. Zörögnek az ajtók, az ablakok, a vitrinben összekoccanak a poharak, s a csillár is megmozdul. A lakók pedig állandó félelemben élik mindennapjaikat. Arra, hogy félévenként javítgassanak, két kisnyugdíjból nem futja.
Annak, hogy "elindult" a ház több oka lehet. A lakók mégis a megnövekedett tehergépkocsi forgalmat okolják. Ennek megállapítására a polgármesteri hivatal községgazdálkodási osztályáról Paizs Éva felügyelô szállt ki a helyszínre. A lakók több mint egy hónappal ezelôtt kéréssel fordultak a hivatalhoz, vizsgálják ki az esetet, s ha lehet, a nehéz tehergépkocsik forgalmát tereljék el a Pandúrok útját a Segesvári úttal összekötô utcáról. A hivatal képviselôje igéretet tett arra, hogy egyeztetni fognak a rendôrséggel, s hogyha egy mód van rá, akkor kiteszik a tiltótáblákat. Ez viszont még nem garancia arra, hogy a teherkocsik betartják a forgalmi szabályokat.
A repedések az épület gyenge alapjának, illetve a belsô falak alap nélküli felhúzásának is tulajdoníthatók. Ha egy épületen repedések jelennek meg, akkor a tulajdonosnak az Építészeti Felügyelôséghez kell fordulnia, ahonnan hivatalból kiszállnak a helyszínre. A felügyelôség szakemberei azonban nem végzik el a mûszaki méréseket. Benke István szerkezettervezô építômérnök szerint, ez kizárólag a mûszaki szakértôk feladata. Ôk állapítják meg, hogy mi okozza az épület állagának megrongálódását. Továbbá, a polgármesteri hivatal városrendészeti osztálya is kelle foglalkozzon az üggyel, lévén, hogy az adófizetô polgár gondjáról van szó.
Magyarosi Hunor, a polgármesteri hivatal városrendészeti osztályának mûépítésze szerint, ez nem tartozik a hatáskörükbe, sem a keletkezett kár eredetét, sem a felelôsséggel okolható tényezôt - tervezôt, kivitelezôt - nem hivatott kinyomozni.
Mindezt egybevetve, a tulajdonosokra nehéz feladat vár. Neki kell végigjárni az elég körülményes utat, és saját költségükön kell elvégeztetni a mûszaki méréseket, majd a javításokat is. A kérdés csupán az, hogy ha kiderül, hogy az építô a hibás, felvállalja-e a javítási munkálatok árát? Vagy, milyen felelôsséget vállal a Locativ Rt., aki lakás gyanánt adta el azt az ingatlant, amelyet nem lakásnak építettek?
Ez volt a Csontritkulást Megelôzô Romániai Társaság (ASPOR) vásárhelyi kirendeltsége szerdai párbeszédének végkicsengése. A Kilyén Ilka és Ion Ritiu színmûvészek által vezetett, Szórakozzunk és tanuljunk a csontrikulásról címû mûsornak a Kultúrpalota kisterme adott otthont.
Elsôsorban önmagunknak kell tennünk saját csontrendszerünk egészségéért, a csontritkulás megelôzéséért mutatott rá dr. Nagy Irén fizioterápiás reumatológus. A gyógyszerek mindössze csökkentik a fájdalmakat, enyhítik a betegség lefolyását, de gyógyulás nem várható. Elkerülhetô és megelôzhetô viszont a betegség a helyes táplálkozással, mozgással. A több mint kétórás elôadáson a Boróka együttes széki magyar és bonchidai román táncokat mutatott be, majd az érdeklôdôk monológot hallhattak a csontrendszerrôl. A szünetben az elôtéren szézámmagos kifli, savanyú tej, joghurt várta a résztvevôket. A mûsor a csontritkulásban szenvedôknek ajánlott tornabemutatóval, majd kerekasztal- beszélgetéssel folytatódott. Megtudtuk, a nyugati államokban évente több tízmillió dollárt költenek az osteoporosis kezelésére, Európában pedig naponta 15-17.000 nô hal meg a csontritkulás következtében. Elhangzott: azoknak akik arra gyanakodnak, hogy csontritkulásban szenvednek elsôsorban a családorvoshoz kell fordulniuk, de diagnózist és kezelést csakis a szakorvos állapíthat meg, illetve írhat fel.
Mint már többször elmondtuk lapunk hasábjain, a vidrátszegi repülôtér nemzetközivé nyilvánítása nem önmagában üdvözítô dolog, hanem csak annak a lehetôségét teremti meg, hogy a légikikötô a jövôben egyre fontosabb szerepet játsszon a megye és a megyeszékhely gazdasági fellendítésében. S hogy még nagyon messze van az idô, amikor kényelmesen hátradôlhetünk karosszékeinkben, bizonyítja az a független felmérô által készítendô jelentés, amelyet a napokban állítottak össze a repülôtérben rejlô gazdasági potenciálról, amely nyilvánvalóan nem választható el megyénk és a környezô vidékek gazdaságának alakulásától.
Jan Huikeshoven Hollandiából érkezett Marosvásárhelyre, a Holland Fejlesztési Minisztérium NMCP (Netherlands Manegement Cooperation Programme; Holland Gazdaságirányítási Együttmûködési Program) nevû szervezetének képviseletében. Az NMCP mintegy 3000 nyugdíjas szakértôt tömörít, minden szakterületrôl, akik fizetség nélkül fejtik ki munkájukat. Huikeshoven úr repülésügyi szakértôként látogatott hozzánk, azzal a feladattal, hogy alapos elemzésnek vesse alá a vidrátszegi repülôtér gazdasági potenciálját, fejesztésének reális perspektíváit.
A holland szakértô bevallotta a sajtó képviselôi elôtt, hogy nyugaton Románia egyfajta fehér (vagy inkább fekete?) foltnak számít; amikor feladatokat bíznak rájuk Kelet-Európában, nemigen tudják, hogy mire számíthatnak. Ô maga is csak akkor kezdte sejteni, hogy hol is található ez a rejtélyes Targu Muresh, amikor közölték vele, hogy Draculalandben kell keresnie. Ezért az égvilágon semmiféle elôrevetített képzete nem volt, az információt, amit kéthetes itt-tartózkodása alatt összegyûjtött, nem befolyásolta semmilyen elôítélet. Egyébként az az ötlet, hogy független nyugati szakértôt kérjenek fel erre a felmérésre, is abból fakadt, hogy a jelentést ne befolyásolja helyi elfogultság.
Mint repülésügyi szakértô, Jan Huikeshoven elsôsorban a légikikötô mint olyan lehetôségeit vizsgálta, de kiterjedt a figyelme a környékre is, az övezetben rejlô gazdasági, turisztikai potenciálra, a kulturális, sportolási stb. lehetôségekre. Meglátogatta Marosvásárhelyen kívül Segesvár történelmi belvárosát, s ma Szovátát is felkeresi.
Huikeshoven úr elmondta, hogy a holland kormányon keresztül, a kolozsvári Transilvania Business Center kérte fel a felmérés elkészítésére. A kelet- európai régió fejlesztésére a hollandok jelentôs összegeket különítettek el, ám elôbb alaposan megnézik, hogy mire költik ezt a pénzt, s ez a felmérés is egy esetleges program elôzménye lehet. Azok a napok, amelyeket nálunk töltött, megfeszített munkával teltek el, rengeteg információt gyûjtött, felvette a kapcsolatot a repülôtér igazgatóságán kívül a TAROM és más légitársaságok képviselôivel, turisztikai cégekkel, szállodák igazgatóival, a kereskedelmi kamara vezetôségével, a megyei és a városi tanács képviselôivel. Az információk lehetôséget nyújtottak számára, hogy képet alkothasson a repülôtérrôl. A jelentés részleteirôl egyelôre nem kívánt többet elárulni, de elmondta, hogy Petru Stefan Runcan, a repülôtér igazgatója kap ebbôl egy kivonatolt változatot, ami elsôsorban a legsürgôsebb teendôkre vonatkozó javaslatokat tartalmazza. Ezt pedig ha helyénvalónak látja majd a sajtónak is bemutathatja. Részletesebb jelentést mutat viszont be megbízójának, a holland kormánynak, s majd annak alapján döntenek a további teendôkrôl.
Hosszabb faggatás eredményeképpen még megtudhattuk, hogy a jelentés végkicsengése pozitív, megyénknek, illetve Erdélynek vannak kiaknázatlan tartalékai, s amennyiben a szükséges lépéseket megtesszük, adódik lehetôség a fejlôdésre. A legégetôbb kérdések között Huikeshoven úr a mentalitás megváltozását említette, ezért mondta a fiatal generációt már a legmodernebb módszerekkel kell felkészíteni a legújabb kor kihívásaira. Javaslatai közül ez az egyik lényeges elem lesz összegezte a holland szakértô.
Szintén elsôdleges feladat a szabad kereskedelmi övezet kialakítása, ami nagyot lendíthetne a régió gazdaságán. Ezzel azonban amíg csak egy tartalom nélküli terv marad nem foglalkozott részletesebben. Kérdésre válaszolva pedig hozzátette: pénzt a tervek megvalósítására csak akkor remélhetünk nyugatról, ha a befektetés a nyugati partner számára haszonnal kecsegtet, ehhez pedig elôször nekünk kell lépnünk a körülmények megteremtésével.
Hogy reménykedhetünk valami kézzelfogható eredményben, ezt Jan Huikeshoven azon kijelentése látszik igazolni, amelyben megígérte, hogy visszatér még Marosvásárhelyre, amikor még jobban belemerül a részletek tanulmányozásába, s akkor talán az lesz a feladata, hogy ellenôrizze, miként ültetik életbe most megfogalmazott javaslatait.
Az elmúlt éjjel mínusz 2-3 fokot mutattak a hômérôk, s hideg éjszakák csak most kezdôdnek. Az utcákon élô hajéktalanok számára igazi megpróbáltatás a késô ôsz, s még inkább a tél. Mindennapos küzdelem a betevô falatért, egy langyos lépcsôházért, egypár papírdobozért. Tavaly karácsonyi ajándékként a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal megnyitotta az éjjeli menedékhelyet, ahol ideiglenes otthonra találhatnak a lakás s jövedelem nélkül, esetenként kis jövedelemmel rendelkezô személyek. Kik és hogyan élnek itt, miért kerültek ide, van-e kitörési lehetôségük? Íme néhány válaszra váró kérdés.
A Rozmarinului utcában levô 40 ágyas menedékhelyen kedden este 35-en húzodtak meg. Legtöbbjük középkorú vagy még idôsebb, egyedülálló személy. Voltak köztük tanárok, szakmunkások, árvaházból kikerült fiatalok. Mint Irina Mangu szociális asszisztens akit a bentlakók anyának szólítanak elmondta, a központ délután 6- és reggel 8 között fogadja a rászorulókat, akik egyszerre tíz éjszaka vehetik igénybe a lakhelyet, fogyaszthatják el a hivatal által biztosított reggelit s vacsorát.
Sok helyen félretájékoztatták a rászorulókat, azt mondva nekik, hogy csak tíz napig maradhatnak, s utána távozniuk kell, holott egy éjszaka szünet után újabb s újabb tíz éjszakát tölthetnek a menhelyen. Elsô éjszaka, az ittas személyeken kívül, minden idejövôt befogadunk, majd megvizsgáljuk családi hátterüket, jövedelmüket, készítünk egy szociális felmérést, s ennek függvényében engedélyezzük további maradásukat. Alapfeltétel, hogy a jelentkezônek kevesebb jövedelme legyen, mint 450.000 lej. Azt is fontos kikötés, hogy felnôtt legyen. A szülôkkel érkezô gyerekeket pár napig befogadjuk, majd átutaljuk a kiskorúak központjába és az elhelyezési központokba tájékoztatott Irina Mengu
Mi igyekszünk mindenkin segíteni, ingyenes orvosi ellátást, s gyógyszereket biztosítunk nekik, támogatjuk ôket a munkahelykeresésben is. Sajnos sokan nem értik meg, hogy ez egy ideiglenes otthon, egy átmeneti segítség, s nem évekre szóló lakás. Természetesen voltak olyan személyek, családok, akik pár hétig, hónapig meghúzódtak itt, majd munkát kerestek, s lakást béreltek. Erre biztatunk mindenkit nyilatkozta a szociális asszisztens, aki kérdésünkre válaszolva elmondta: túljelentkezés esetén matracokon is el tudják szállásolni a hajléktalanokat.
A korszerûen felszerelt, berendezett konyhában, fürdôszobában, a két- és négyágyas szobákban rend s tisztaság van. Igaz, ottjártunkkor nem volt még fûtés, s a kinti hideg bent is éreztette erejét, de az ígéretek szerint hónap végéig, november elejéig javul a helyzet, s a saját hôközponttal rendelkezô épületben fûtés és meleg víz is lesz. A konyhában szalámit, s friss kenyeret vacsorázók közül páran szívesen meséltek.
s veszek egy garzonlakást, hazahozom az Ölyvesen szolgaként dolgozó gyermekem, s talpraállok bizonygatja Sz. A., majd legyint egyet, s megnyugodva mesélni kezd. Tisztviselônôként dolgoztam, szültem egy egészséges gyereket, s boldog voltam. Két éve a cigányok betörtek a lakásomba, felgyújtották, s mivel nem volt biztosításom, mindenem odaveszett. Pár hétig a lépcsôházakban aludtunk, majd kisfiam 13 évesen elment szolgának egy juhpásztorhoz. Azóta csak egyszer láttam. Gombákat, gyógynövényeket gyûjtök, takarítgatok, s igyekszem túlélni a nyomorúságot. A szociális asszisztenssel jelenleg intézkedünk, hogy új személyazonossági s születési bizonyítványt készítsenek, mert az eredeti irataim elégtek a tûzben. Ha irataim vannak, lehet, anyagi segítséget is kapok. Egyetlen vágyam, hogy gyermekemmel együtt élhessek, s remélem, sikerülni fog mondja Anna.
A 49 éves I. hat gyerek édesanyja, s jó pár hónapja a menedékhely lakója. Kisebb gyerekei a legkisebb hároméves árvaházakban élnek. 20 éves fiát a napokban viszik katonának, legnagyobb, 25 éves lánya immár férjnél van. Bevallása szerint 25 évet dolgozott különbözô helyeken, nyugdíjra jogosult, csak még nem érte el a korhatárt. Férje halála után nem tudta fizetni a közköltséget, s így eladta lakását, s az utcára kerültek. Hálás a polgármesteri hivatal által biztosított lehetôségért, s reménykedik, hogy három éve benyújtott kérése nyomán legalább egy szobát biztosítanak számára, ahol együtt lehet gyerekeivel.
Dávid egy kérdéssel kezdte történetét: Minket, fizikailag, szellemileg és anyagilag lerobbant szegény embereket miért akar mindenki kihasználni, s miért vet ki a társadalom? Választ nem várva elmeséli házassága történetét.
Szerettem a feleségemet, de valami történt, s én elkezdtem keményen inni. Most sem tudom megmagyarázni, miért. Nem találtam meg az okokat. Elhagytam a családom, a piacon segédkezve szereztem meg a mindennapi kenyérre s decikre valót. Ma is egész nap a ládákat cipeltem, árultam, pár hagymával tértem ide vissza. Ennyit fizettek. Szerencsére vannak barátaim, akikhez szükség esetén fordulhatok, akik idônként vesznek nekem egy ebédet, s most is kiállnak mellettem. Ez az otthon sokunk számára az egyetlen menedék. Ezért köszönetet mondunk a polgármesternek, s a város lakosságának, az itt dolgozó önzetlen szociális asszisztensnek s orvosnônek hálálkodott a tüdôbeteg s asztmás férfi, aki pár éve még mûszerészként kereste kenyerét.
A sokszor életet mentô menedékhely fenntartásáért idén szeptemberig a polgármesteri hivatal 333 millió lej költött, s nyugodtan állíthatjuk, hasznos kiadás volt. Ugyanakkor feltevôdik a kérdés, hogy az egyházak, s nemkományzati szervezetek miért nem fordítanak erôt s pénzt a társadalom eme rétegére, amely napról, napra gyarapodik? S vajon mi mindannyian megteszünk-e mindent, hogy hozzátartozóink, szomszédaink, ismerôseink ne kerüljenek hasonló helyzetbe? Akármi is a válasz, ne feledjük: a sorsverte embertársaink felé kinyújtott kéz akár csodákra is képes...
Börtönbüntetés antiszemita újságcikkekért
Kétévi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bukaresti bíróság szerdán az egyik hetilap fôszerkesztôjét antiszemita cikkek közlése miatt. A bíróság ítélete szerint az Atac la persoana (Személyre szóló támadás) címû lapban 1997 októbere és 1998 szeptembere között hét antiszemita írás jelent meg. Ezért Mihai Antonescu fôszerkesztôt elsô fokon kétévi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték s eltiltották az újságírástól. Az ítélet indoklásában kimondták, hogy a hét cikk türelmetlenséget szított a zsidókkal szemben, s az írások tartalmára illik a nacionalista-sovén meghatározás. Mihai Antonescu fôszerkesztô azzal védekezett, hogy a cikkek csupán "a zsidó közösségnek címzett pamfletek voltak". A lapban megjelent cikkek annak idején nagy visszhangot váltottak ki a román tömegtájákoztatásban, aminek nyomán az igazságügyi miniszter felkérésére az ügyészség vizsgálatot indított.
A költségvetési deficit az év elsô nyolc hónapjában több mint 8.832,4 milliárd lej volt, ami idôarányosan 2.536 milliárd lejjel jelentett ugyan többet, de 290 milliárd lejjel volt kevesebb az elôzô hónaphoz képest. Megfigyelhetô, hogy augusztus az elsô olyan hónap, amikor a költségvetési deficit csökkent, ha eltekintünk januártól, amikor rendszerint többletet könyvel el a kormány. Mint ismeretes, a Nemzetközi Valutaalappal kötött egyezmény ez évre 3,9 százalékos deficitet irányoz elô a bruttó nemzeti termékhez viszonyítva.
E héttôl kezdve a bákói Letea Rt. az ország egyetlen újságpapírgyára, csak a legminimálisabb mennyiségû villamos energiát kapja majd, tekintettel arra, hogy még azt a kétmilliárd lejt sem fizette ki, amiben korábban a társaság megállapodott az Electrica energiaszolgáltatóval. A kapott energia csak arra elég, hogy a berendezések ne károsodjanak. A Letea Rt. egyébként összesen 35 milliárd lejjel tartozik az Electricának.
Megnyílt Madridban a honfoglalás- kiállítás
Hámori József, a nemzeti kulturális örökség minisztere szerdán megnyitotta az "Ezeréves Magyarország: egy európai nemzet születése" címû honfoglalás- kiállítást a madridi egyetemi városban található antropológiai múzeumban. A miniszter az MTI kérdésére elmondta, hogy a kiállítás anyaga nagy sikerrel szerepelt két francia, két olasz és egy finn nagyvárosban. A kiállítás mindenütt több százezer látogatót vonzott és széles sajtóvisszhangra talált. "A kiállítás anyaga a Nemzeti Múzeumból származik és régészeti feltárások rendkívül gazdag eredménye, bár a szakemberek szerint csak 1-2 százalékát jelenti annak, ami a földben van.
Az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság, a Magyarok Világszövetsége (VET) és a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány 1999. október 23- án, szombaton 17 órától megemlékezô ünnepséget szervez Kolozsváron, a Heltai Alapítvány székhelyén. A tervezett mûsorban Pillich László megnyitója után a Concordia vonósnégyes által elôadott Haydn: Krisztus utolsó hét szava a kereszten címû mûve, Páll Zsolt szavalata és az 56-os elítéltek visszaemlékezései szerepelnek.
Macuura Koicsiro az UNESCO fôigazgatója
Macuura Koicsirót, Japán franciaországi nagykövetét választották az UNESCO új fôigazgatójának jelentették be szerdán az UNESCO küldöttei. Az 58 tagú Végrehajtó Tanácsban a harmadik szavazási fordulóban Macuura 34 szavazatot kapott, míg legfôbb vetélytársa, Gázi Algoszaibi, Szaúd-Arábia londoni nagykövete csak 13-at. A Reuters jelentése szerint Macuura megválasztását az UNESCO közgyûlésének is meg kell erôsítenie, amely diplomaták szerint már csak puszta formalitás lesz.
88 évre emelkedett az Egyesült Államokban a bankrabló-korcsúcs. Az új korrekorder, J. L. Hunter Roundtree Alabama államban hajtotta végre a rablást. Komótosan besétált a Nations Bankba, s a pénztáros orra elé dugott egy cédulát a következô felirattal: "Rablás, adja át a százasokat." Miután adtak neki egy fekete zacskót, kisétált a bankból, de a parkolóban már futásnak eredt. Végül három ügyfél eredt utána és fogta el a 88 éves, hajléktalan bankrablót. Hogy mennyi pénzt zsákmányolt (volna), azt nem hozták nyilvánosságra jelentette az AP. A korábbi bankrabló-korcsúcs egyébként 82 év volt. Ezt is egy férfi állította be egy coloradói rablással 1989-ben, s így tíz éven át volt az Egyesült Államok "bankrabló doyenje".
Kábító aranylakodalmi "nászút"
Kis híján a börtönben töltötte aranylakodalmának "mézesheteit" egy idôs kolumbiai házaspár, mert a lányuk 3 és fél kilogramm heroint pakolt szülei tudta nélkül bôröndjükbe. A pár Miamiba utazott volna családi kísérettel, megünnepelni a házassági évfordulót, ám a bogotai repülôtéren fennakadtak az ellenôrzésen. Az aranylakodalmi "menet" egyébként elég népes volt: nemcsak a lányuk, hanem a fiuk és két unokájuk is az ünnepeltekkel tartott. A kábítószercsempészést ugyanakkor teljes egészében a lányuk vállalta magára. A Reuters jelentése szerint az idôs pár megúszta a börtönt, de hogy lányukon kívül még hány családtagjukat tartóztatta le a rendôrség, arra nem tért ki a hírügynökség.
Kedden, október 26-án, de. 11 órakor az Erdélyi Magyar Mûszaki Tudományos Társaság (EMT) szervezésében a Bolyai Farkas líceum amfiteátrumában dr. Marx György, a budapesti ELTE fizikus professzora A sötét anyag címmel tart elôadást. Minden érdeklôdôt szívesen várnak.
A KZST vendége: dr. Marx György
A Kemény Zsigmond Társaság október 26-án, kedden délután 6 órakor tartja összejövetelét a Mûvelôdési Palota kistermében. Dr. Marx György professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja A 21. század története (Az emberiség sorsa, a tudomány szerepe, a magyarság szerepe a jövô században) címmel tart elôadást. Fellép Farkas Ibolya színmûvésznô, közremûködik Gombocz Avar marimbán.
15 személy jelentkezett a tegnap a prefektúrán tartott jogtanácsosi állás betöltésére kiírt versenyvizsgán. Délelôtt az írásbeli, ezután a szóbeli vizsga zajlott. Eredményhirdetés ma lesz.
A Megyei Ipari, Mezôgazdasági és Kereskedelmi Kamara valamint a méntelepi egészségügyi központ háromnapos tudományos ülésszakot szervez. A szeminárium elsôsorban a dinamikus életet élôkhöz szól, és az infarktus veszélyének csökkentésére próbálnak hatékony megoldást találni. Október 26-án a kamara székhelyén az érelmeszesedésrôl beszélnek, 27-én az egészségügyi központban ingyenes vizsgálatok végeznek, október 28-án pedig az infarktus veszélyeirôl tartanak kerekasztal-beszélgetést.
Korszerûsítik Dicsôszentmárton közlekedését
Dicsôszentmárton 130 utcájának, valamint útkeresztezôdéseinek és hídjainak korszerûsítését, újraépítését tartalmazza a kolozsvári Dara Import Export Kft. által készített tanulmány. Eszerint valamennyi útkeresztezôdést villanyrendôrrel látnak el, valamint három, jelenleg kétsávos utcát négysávosra bôvítenek. Újrafestik a választóvonalakat is. Számítások szerint egy utca korszerûsítése 9-10 milliárd lejbe kerül majd. A munkálatokat 2000-ben kezdik, s az elsô idôszak 2005-ig tart, a másodikra 2005 és 2015 között kerül sor. A helyi polgármesteri hivatal a jövô évben tartja a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére kiírt versenyvizsgát.
Ma reggel 9 órakor a közrendet és -biztonságot ellenôrzô bizottság heti tevékenységét értékelik. A bizottság tagjai a prefektúra kistermében ülnek össze összegezni az ellenôrzések során észlelt rendellenességeket és szabálytalanságokat, kiróni a szükséges büntetéseket, valamint megtalálni a legmegfelelôbb megoldást a hibák elhárítására.
Október 25-e a Román Hadsereg Napja. Ennek tiszteletére tegnap délután a Kultúrpalotában tudományos ülésszakot tartottak. A hétfôn, október 25- én délelôtt 10 órakor kezdôdô ünnepségen elôbb a vásárhelyi Gyôzelem téri Ismeretlen Katona szobra elôtt, majd a Hôsök Temetôjében helyezik el a kegyelet koszorúit. 13 órakor a marosorbói hôsök temetôjében koszorúznak.
Székelyföldön a Maros Mûvészegyüttes
Sodrásban címû zenés-táncos népi mûsorával október 26-án, kedden a székelyudvarhelyi mûvelôdési házban, 27- én, szerdán a csíkszeredai szakszervezetek mûvelôdési házában, valamint 28-án a brassói Drámai Színházban lép közönség elé a Maros Mûvészegyüttes. Valamennyi elôadás este 7 órakor kezdôdik.
Az AIDS Ellen Harcoló Csoport (GLAS) és az Alfa Transilvana Alapítvány szombaton mûhelyt szervez, amelyre meghívták a közegészségügyi igazgatóság, a hátrányos helyzetûek felügyelôségének, a fertôzô betegségek klinikájának és más intézmények képviselôit, valamint diákokat. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem 1-es számú termében reggel 9 órakor kezdôdô rendezvényen az egyre nagyobb méreteket öltô betegség megelôzésérôl tárgyalnak. Ezt követôen a GLAS tagjai iskolákban, vállalatoknál és közintézményekben szándékoznak prevenciós elôadásokat tartani.
Október 25-29-e között, este 7 órai kezdettel naponta tanítanak nyárádmenti táncokat a Maros Mûvészegyüttes zenekari próbatermében. A szervezô a Folk Center Alapítvány.
IV. Országos mentôöv-konferencia
A Református Mentô Misszió Mentôöv Segítô Szolgálatának vásárhelyi csoportja negyedik alkalommal országos tanácskozást tart az alkoholizmus és a család témakörrel, október 22-24. között a Szabadság úti református templomban (Furtunei utca 3. szám). A tanácskozás ma délután 6 órakor áhítattal kezdôdik.
Nyári szünet után folytatódik az ökumenikus értelmiségi bibliakör. Október 26-án 18 órakor a megyeszékhelyi Gecse utcai református gyülekezet tanácstermében a többdimenziós holografikus világkép és a hit témáról beszél Moldován Béla.
25 millió lejbe kerül a csejdi óvoda épületének rendbetétele, nyilatkozta Simon Ferenc alpolgármester. A közel 50 éves épület három termének deszkapadlóját cserélik betonra, de elkel a belsô meszelés, valamint a tetôjavítás is. A munkálatokat a helybeli Magyarosi családi társulás vállalta fel, a határidô november 7-e.
A marosvásárhelyi környezetvédelmi kirendeltség október 13-20-a között végzett ellenôrzései azt bizonyítják, hogy az Azomures Rt. és a városi szennyvíztisztító tovább szennyezi a Maros vizét. A szakemberek Csapónál ammónium- és nitrát-ion határérték- túllépést mértek. A levegô minôségének vizsgálatakor nem észleltek határérték- túllépést.
Copyright © Népújság - 1999