|
LI. évfolyam 246. (14280) |
1999. október 21., csütörtök |
Emil Constantinescu elnök szerdán úgy nyilatkozott, a kormánynak azonnali lépéseket kell tennie a lakások fûtéséhez szükséges pénzalapok hiánya nyomán beállt válsághelyzet áthidalásáért.
Megjegyzése szerint, amennyiben törvénymódosítások látszanak szükségesnek a válság feloldására, a kormány fogadjon el sürgôsségi rendeletet, melynek rendelkezései azonnal alkalmazhatók.
Kiemelte, hogy bár igyekezett nem kifejteni nézeteit a hatáskörét meghaladó kérdésekben, most az állampolgárok és a közintézmények közötti egyeztetôi minôségében kénytelen állást foglalni. A lakosság házaiban érzékelhetô hideg a központi és helyi közigazgatási szinten egyaránt megnyilvánuló szervezéshiány következménye is részben — emelte ki, hozzáfûzve: a kifogások és magyarázkodások nem fûtik ki a lakásokat. Itt az ideje, hogy mindazok, akik a lakások fûtéséért felelnek, tegyenek eleget kötelességeiknek, s ahol nem képesek, vállalják a felelôsséget — összegezte az elnök.
A szakszervezeti szövetségek a kormány lemondását követelik
A júniusra bejelentett általános sztrájknak véget vetô memorandumot aláírt szakszervezeti szövetségek elhatározták e dokumentum utolsó pontjának gyakorlatba ültetését, a kormány lemondásának követelését — mondotta a Rompresnek adott exkluzív nyilatkozatában Pavel Todoran, az RSZSZOSZ-Fratia elnöke.
A szakszervezetiek elégedetlenek amiatt is, hogy a kormány egyoldalú döntéseket hozott, eltekintve a szociális dialógus partnerségtôl.
— Felháborított, hogy megduplázódott a munkanélküliségi adó, anélkül, hogy konzultáltak volna velünk. A kormány, ahelyett, hogy új munkahelyek létrehozásával foglalkozna az elbocsátottak számára, adóztatásba kezd — nyilatkozta Pavel Todoran.
— Amennyiben a kormány nem tartja szem elôtt a négy szakszervezeti szövetség követelését, nagyméretû tiltakozó akcióba bocsátkozunk, s az egyedüli revindikáció a kormány lemondása lesz — hangsúlyozta az RSZSZOSZ-Fratia vezetôje.
Mintegy húsz országból 160 román nemzetiségû újságíró vesz részt a határon túli román sajtó bukaresti fórumán, amely hétfôn este az államfôvel való találkozóval nyílt meg Bukarestben.
— A határon túl románokat az egységes nemzethez fûzi a közös nyelv és kultúra, a határon túli román sajtó is a román sajtó része - hangsúlyozta Emil Constantinescu elnök a találkozón.
A hét végéig tartó fórum keretében a résztvevôk tájékoztatást kapnak a román politikai pártok vezetôitôl arról, hogy ôk miként látják Románia helyzetét a harmadik évezred küszöbén, milyen távlatok állnak az ország elôtt. A témák között fontos helyen szerepel annak megvitatása, hogy a határokon túli román nemzetiségi sajtó miként tud "lobbizni" Románia érdekében szerte a világban.
A fórum az államfô védnöksége alatt zajlik, s Emil Constantinescu a találkozó létrejöttének egyik aktív kezdeményezôje volt.
— A határon túli románsággal való kapcsolatok erôsítése, a sokáig hiányzó párbeszéd felújítása fontos részét képezi a román nemzetbiztonság közelmúltban kidolgozott új stratégiájának - hangsúlyozta Sandra Pralong, az államfô tanácsadója.
Ebben a kapcsolatépítésben és párbeszédben a sajtónak igen jelentôs szerepe van. A határon túli román sajtónak ismernie kell Románia belsô valóságát, errôl a valóságról kell képet adnia.
— Nem országképet kell kialakítani, mert ez a fogalom magában foglalja azt, hogy kettôségrôl van szó: más a valóság és mást akarunk láttatni. E kettôség feltételezése régi keletû, Románia múltjához kapcsolódik, de hiszem és remélem, hogy jelenéhez nem — szögezte le az elnöki tanácsadó.
Andrei Plesu a román—magyar kapcsolatokról
Meggyôzôdésem, hogy a Délkelet-európai Stabilitási Megállapodás keretében jó együttmûködés lesz Románia és Magyarország, a térség demokratizálásával és az emberi jogok helyzetével foglalkozó munkaasztal két társelnöke között — jelentette ki szerdán Bukarestben Andrei Plesu külügyminiszter.
A román diplomácia vezetôje sajtóértekezletén az MTI kérdésére leszögezte, hogy a legfontosabb európai kérdésekben — az Európai Unió és a NATO bôvítése, az EBESZ és a stabilitási megállapodás megítélésében — "még a részletekben is hasonló" a két ország álláspontja. Plesu emlékeztetett arra, hogy Martonyi János magyar külügyminiszterrel tartott legutóbbi megbeszélésén egyetértettek abban: a stabilitási megállapodás keretében a lehetô leggyorsabban át kell térni a politikai helyzetelemzésrôl a gyakorlati cselekvésre.
A sajtóértekezleten Plesu részletesen szólt arról, hogy az Európai Bizottság Romániáról készített országjelentése Bukarest számára kedvezô, megadja annak lehetôségét, hogy az EU decemberi csúcsértekezletén Romániát is felkérjék a csatlakozási tárgyalások megkezdésére.
A miniszter szerint a Románia mellett szóló érveket a román külpolitika tevékenysége, az intézményi reformok megkezdése, valamint fontos, a kisebbségek problémáit rendezô törvények elfogadása erôsítette. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy sikert Románia csak akkor érhet el, ha az integráció lehetôsége összefogást, és nem megosztottságot eredményez Romániában.
Plesu a közelmúltban tett kínai látogatásával kapcsolatban leszögezte: több mint érdekes volt számára azt látni, hogy Kína Tibetet olyan különleges területi autonómiának kezeli, ahol a hivatalos kínai nyelv és a nemzetiség nyelve egyformán használatos, az ott élô nemzetiségnek joga van minden szinten anyanyelvén tanulni.
Kérdésekre válaszolva a külügyminiszter elmondta, hogy az román-orosz alapszerzôdésrôl folyó tárgyalásokon az orosz fél jelenleg nem lát lehetôséget az elôrelépésre. A Moldovai Köztársasággal folytatott tárgyalásokon az alapszerzôdés véglegesítéséhez már csak a közös határok kérdésében való megegyezés hiányzik.
Valeriu Stoica és Dávid Ibolya sajtótájékoztatója
(MTI) — A megbékélés fogalmát a barátságénak kellene felváltania a magyar- román viszonyban — mondta Valeriu Stoica, a román igazságügyi tárca vezetôje vendéglátójával, Dávid Ibolya igazságügy-miniszterrel közösen tartott szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.
A román miniszter sajnálkozását fejezte ki az október 6-án Aradon történt incidens miatt.
Véleménye szerint a magyar igazságügy-miniszter részvételével lezajlott megemlékezést megzavaró csoport nem értette, hogy nemzeti érzelmeiket civilizáltan kell kifejezésre juttatni.
Dávid Ibolya ezzel kapcsolatban megjegyezte: ami Aradon történt, az csak apró beárnyékolása annak az örömnek, hogy Zala György szabadságot jelképezô szoborcsoportja "visszanyerhette szabadságát".
A magyar politikus egyúttal köszönetet mondott román kollégájának azért a segítségért, amit a szoborcsoport érdekében tett.
Dávid Ibolya a magyar-román viszony kapcsán úgy fogalmazott, hogy "egy hajóban vagyunk".
Közölte: Magyarország minden erejét bevetve segíti, hogy Románia a NATO tagja lehessen.
Az európai uniós tagság elnyerését pedig olyan kihívásnak nevezte, ahol a magyar és román politikusoknak kell megtalálniuk azt a megoldást, hogy ne "verekedô partnerként kerüljünk be" az EU-ba.
(MTI) — A CEFTA-országok a jövôben sem akarnak közös agrárpolitikát kialakítani, ám szeretnék ésszerû keretek között liberalizálni a mezôgazdasági termékek kereskedelmét — jelentette ki szerdán Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnök, a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodáshoz (CEFTA) tartozó államok csúcstalálkozóját követô sajtóértekezleten.
Mint elhangzott, a felek elvárják a CEFTA keretein belül már létrehozott mezôgazdasági albizottságtól, hogy legalább néhány agrárpolitikai szabályt rögzítsen a viták rendezése érdekében.
A sajtóértekezlet idején még zajlott a CEFTA- csúcs közös nyilatkozata agrárpolitikai részének szövegezése.
— Magyarország nem akar visszalépni a korábban "kiizzadott" liberalizáltsági foktól, az elfogadott kvótáktól és vámkedvezményektôl - szögezte le ezzel kapcsolatban Orbán Viktor. Hozzátette ugyanakkor, hogy az agrárproblémák gyökereit azonos módon ítéli meg minden CEFTA-ország.
Jerzy Buzek lengyel kormányfô kérdésre válaszolva azt emelte ki, hogy a problémákat az egyes országok termelési liberalizáltsága közötti különbségek okozták, így azokat kell harmonizálni egymással.
A csúcstalálkozón megállapodás született arról, hogy újabb CEFTA-albizottságot hoznak létre a gazdasági bûnözés jelenségeivel - határon átnyúló tevékenység, korrupció — szembeni teendôk összehangolására.
A zárónyilatkozat egy szakasza — Ivan Kosztov bolgár miniszterelnök kezdeményezésére — a Duna mielôbbi megtisztítását, hajózhatóvá tételét szorgalmazza. A Duna menti CEFTA-országok közlekedési miniszterei hamarosan összeülnek ez ügyben.
— Világos politikai pozíciót kell elfoglalnunk ebben a kérdésben, amely a délkelet-európai stabilitási paktum legfontosabb eleme. Amíg a helyzet nem változik, minden Duna menti ország károsodik — jelentette ki Kosztov.
A magyar kormányfô hangsúlyozta, hogy 2000. január 1-jétôl teljes szabadkereskedelem valósul meg a hét CEFTA-ország között az ipari termékek vonatkozásában.
(MTI) — Az 1956. évi forradalom és szabadságharc 43. évfordulója alkalmából Göncz Árpád köztársasági elnök Nagy Imre Emlékplaketteket adott át szerdán Budapesten, a Parlament Munkácsy-termében.
A magyar köztársasági elnök, egyben a Nagy Imre Emlékplakett Kuratóriumának elnöke méltatásában szólt arról, hogy a kitüntetettek tevékenyen hozzájárultak 1956 valódi arcának megismertetéséhez. A végleges értékelést a fiatal generáció tagjainak kell kimondaniuk, "akiknek nem szorul össze a torkuk" 1956 forradalmi eseményeinek említésekor — mondta Göncz Árpád.
A Nagy Imre Emlékplakett Kuratóriumának javaslata alapján adományozott elismerésben részesültek:
Domahidy Miklós drámaíró, az emigrációban írt Könyörtelen évek címû kötetéért, amelyben hitelesen mutatta be a forradalom történetét; Timothy Garton Ash brit történész és politológus, aki a rendszerváltásról írt tudományos és népszerû mûveiben nagy figyelmet fordított a magyar forradalom problematikájára; Joachim Gauck, az egykori Német Demokratikus Köztársaság Állambiztonsági Minisztériumának iratait felügyelô szövetségi biztosa, akinek németországi tevékenysége és magyarországi személyes fellépései nagy segítséget nyújtottak a múlt feltárásához és a zárolt iratok megismeréséhez; Kabdebó Tamás író, történész, aki a Danubius-Danubia címû regényében nagyszabású emléket állított a forradalomnak; Kahler Frigyes jogtörténész, aki Brusznyai Árpád életérôl és haláláról írt könyvében méltó emléket állított a forradalom veszprémi mártírjának; Kapiller Imre fôlevéltáros, aki a rendszerváltás óta feltárta a forradalom Zala megyei történetét, s e témában számos publikációt írt; Kiss Tamás jogász, az 1956-ban Szegeden mûködô Magyar Egyetemisták és Fôiskolások Egységes Szövetsége (MEFESZ) egyik alapítója, aki köztisztviselôként éveken át koordinálta és szervezte az 1956-os megemlékezéseket és nagy munkát végzett az 1956-os emlékmûvek, különösen a Kossuth Lajos téren felállított emlékláng elhelyezése érdekében; Lipták Béla, az 1956-ban Szegeden létrejött MEFESZ egyik alapítója, aki amerikai emigrációjának éveiben lankadatlanul küzdött a magyar forradalom becsületének helyreállításáért, és következetesen támogatta a magyar ellenzék ez irányú hazai tevékenységét; Lossonczy Tamás festômûvész, aki 1956-nak szentelt grafikai mûveivel még a Kádár-rendszerben hozzájárult a forradalom szellemének ébrentartásához; Nádas Péter író, az Emlékiratok könyve címû regényéért, amelyben hitelesen mutatta be a forradalom történetét, s a hazai irodalomban elôször nevezte forradalomnak az 1956-ban történteket; Rácz Sándor, a Nagybudapesti Munkástanács egykori elnöke azért a tevékenységéért, amellyel a 1970-1980-as években következetesen küzdött a forradalom emlékének ébrentartásáért ; Schreiber Tamás újságíró, aki 1956 után ébren tartotta a francia sajtóban és a tudományos életben a magyar forradalom emlékét, és írásaival tájékoztatta a francia közvéleményt; Sulyok Vince író, történész annak elismeréseként, hogy norvég nyelvû irodalmi és történelmi mûveiben folyamatosan emléket állított a forradalomnak; Tischler János történész, aki a fiatal tudós-nemzedék kiemelkedô tagjaként feltárta a lengyel-magyar kapcsolatok történetét, különös tekintettel az 1956-os forradalomra; Varga F. János film- dokumentátor történész az 1956-ról szóló, fôleg külföldi dokumentumfilmek és filmtöredékek összegyûjtéséért és bemutatásáért; Zsombolyai János filmrendezô az 1956-ról szóló, mély átérzéssel és színvonalas rendezôi és operatôri munkával készült dokumentum- és játékfilmjeiért; Puchert János nyugállományú alezredes azért az önkéntes gyûjtômunkájáért, amellyel egy évtized óta elôsegíti elsôsorban a forradalom vidéki eseményeinek kutatását is.
Az elmúlt napokban a Legfelsôbb Védelmi Tanács (CSAT) Emil Constantinescu elnökletével egész sor olyan akciót rendelt el, amelyek az állampolgárok biztonságérzetét, jobb közérzetét, illetve az állami intézményekbe vetett bizalmának erôsítését hivatottak biztosítani. A kérdés fontossága és idôszerûsége aligha vitatható. Így senkinek sem lehet közömbös, hogy az elnök újabb "akciója" pótcselekvésként a tüneti kezelésben merül ki, vagy tényleges változást érzékelhetünk a közbiztonság javulásában.
Az államfô szerint óriási különbség van a belügyminisztérium statisztikái (amelyek egyre-másra arról szólnak, hogy csökkenôben a bûnözés) és az állampolgárokat bozonytalanság- és félelemérzete között. Az általános rossz közérzet az államfô véleménye szerint hatással lehet a belsô stabilitásra. Ezért szükség lesz az igazságszolgáltatás gyakorlatának javítására, illetve a rendôrség tevékenységének a potenciális bûnözôk megfékezését szolgáló, radikális intézkedésekre.
Elsô lépésként a "kádercserét" említették, amit az államfô jónak vélt, de kíváncsi, lesz-e eredménye ennek. Az elnök szerint a szervezett bûnözést nagyjából megfékezték, de lábra kaptak az úgynevezett tyúktolvajok, apróbb bûnözések. Ezek között említette a zsarolást, a lopást, rablást. Ezért kell az igazságszolgáltató szerveknek, a bíráknak jobban odafigyelniük arra, amit csinálnak, vélte Constantinescu elnök. Drasztikus intézkedéseket javasolt, fôleg az utcai bûnözés, autólopások, kábítószerrel való üzletelés, prostitúció stb. visszaverésére.
A Legfelsôbb Védelmi Tanács döntése értelmében a rendôrség november elsejétôl speciális program szerint fogja végezni ellenôrzô munkáját a nagy forgalmú területeken. Azt is elhatározta, hogy az év végéig létre kell hozni a direkt információcserét az állampolgárok és a megyei, valamint a municípiumi rendôrségek között. Ugyanakkor a kormánynak garantálnia kell a gyermekvédelemrôl szóló tervezet alkalmazását és sürgôsségi eljárással törvényeket kell alkotnia egyrészt az állampolgárok és rendôrök önvédelmi lehetôségeirôl, illetve a polgárok élete és vagyona ellen vétôk büntetésének növelésérôl.
A kormánynak a bûnözés visszaszorítását hatékonyabbá tevô törvénytervezeteket kell készítenie a pénzügyôrség szerepének erôsítésével és azzal, hogy a bûnvádi eljárást, a nyomzást a rendôrségek hatáskörébôl az ügyészségek hatáskörébe utalja át. Az igazságügyminisztérium pedig intézkedéseket foganatosít a börtönök befogadóképességének növelésére. E célból a védelmi minisztérium kaszárnyáinak egy részét börtönné alakítják.
A Legfelsôbb Védelmi Tanács egész sor, a rendôrség tevékenységét hatékonyabbá tevô intézkedésrôl is döntött. Például december elsejétôl megtörténik az Országos Rendôrkapitányság átszervezése: bizonyos igazgatóságokat átcsoportosítanak, megerôsítik a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozókat, a jelenlegi funkciók 24 százalékát megszüntetik. Ugyanakkor elôírta az 1994. évi 26-os számú, a rendôrség megszervezésérôl és mûködésérôl szóló törvény módosítását, oly módon, hogy a fôváros, valamint a megyék szintjén egy, a megyei tanácsok illetve a bukaresti municípiumi tanács alárendeltségébe tartozó, a közösségek és a rendôrség közötti kapcsolatokat koordináló rendészeti szervet hoznak létre. Ezenkívül egész sor törvény, a büntetô törvénykönyv és a büntetôeljárási törvénykönyv módosítását is elôírja.
Hogy mennyire komolyan vették a megyei rendôrségek a Legfelsôbb Védelmi Tanács határozatait, bizonyítja, hogy Maros megyében kedden a megyei rendôrség és a vasúti rendôrség is ellenôrzéseket szervezett a közrend és - biztonság fenntartása érdekében, a különbözô közúti és vasútvonalakon. A vasúti rendôrség mindenekelôtt az utasok civilizált viselkedését és a blattolókat figyelte. A rendôrség akciója pedig a betörések, lopások, rablások, a prostitúció, a valutával való üzérkedés és a csendháborítás megfékezését, kiküszöbölését szolgálta.
225 rendôrt és 109 csendôrt vezényeltek ki kedd este a megyeközpontba, valamint a megye többi városába. A nagyméretû megmozdulás célja a bûnözés megfékezése volt. A sajtó is meghívást kapott a különös akcióra. Így hát ott voltunk.
Az akció a délután 5 órai eligazítással kezdôdött. Cotoara Vasile ezredes, a felügyelôség parancsnoka rámutatott: az utóbbi idôben aggasztó méreteket öltött a bûnözés. Elsôsorban a betörések, rablások, személyautókból való lopások, illetve a valutázás vált ellenôrizhetetlenné, de egyre több a csendháborítás is
A rendôrök jól tudták, hogy a Hidegvölgybe való látogatás nem végzôdhet eredménytelenül. A feltételezés rövidesen igazolódott. Alig néhány hidegvölgyi lakost igazoltattak, amikor egyiküknél parajdi lakcímre szóló személyazonossági igazolványt találtak. A 25 éves C. Ferencz nem is tagadta, hogy azonos azzal a személlyel, akinek nevére a parajdi rendôrség körözést bocsátott ki, lopás miatt. A férfi május óta bujkál a Hidegvölgyben.
A 39 éves maroskeresztúri T. Györgynek sem kedvezett az október 19-i este. Annak ellenére, hogy a bíróság júniusban 2,3 éves szabadságvesztésre ítélte, ô is a bujdosást választotta.
A megbeszélésen elhangzott utasítások nem bizonyultak hiábavalónak. Néhány óra leforgása alatt (a razzia 17.30 és 23 óra között zajlott) három törvénytelenül valutát váltó személyt értek tetten. A 43 éves B. Mariant, az 51 éves A. Papaziant és az 50 éves H. Anát (marosvásárhelyi lakosok) az 1990. évi 12-es számú törvény értelmében 250.000 lejjel bírságolták, valamint elkobozták a náluk talált 150 dollárt és 50 márkát. Nem nagy fogás. Ennél jobb tippet is tudunk, de a szóban forgól nem azokban az órákban ténykednek és nem eprópénzzel.
A rendôri vizsgálatok során az év elsô hat hónapjában megyeszinten a bûnkövetôk közül 270-en voltak kiskorúak, 1291-en pedig fiatal korúak — hangzott el egy korábbi sajtótájékoztatón. Talán ezért nem is volt meglepô, hogy a razzia estéjén azonosított két betöréses lopás elkövetôit fogták el. A Pandúrok úton parkolt személyautót törte fel és próbálta elvinni a benne levô rádiókazettofont a 17 éves L. Anton, a 12 éves G. Alexandru és a 8 éves G. Zsigmond, amikor a rendôrségi csoport a helyszínre ért. Az L. Anton lakásán végzett házkutatás során találták meg azt az eltûntnek nyilvánított két kismotort, amelyet a fiatalkorú az idén tulajdonított el. L. Anton elôzetes letartóztatásban, a két kiskorú pedig szabadlábon védekezhet. Ugyancsak a keddi razzia során bukott le a 14 éves S. József és a 13 éves B. Ottó, akik ez évben három vásárhelyi kereskedelmi egységbe törtek be, ahonnan 13,8 millió lej értékû holmival távoztak.
A megyeközpont négy kijáratánál a közlekedési rendôrség vert tábort. Valamennyi, a városba ki- vagy behajtó jármûvet ellenôriztek. Chindea Vasile alezredessel, a vásárhelyi közúti rendôrség vezetôjével a megyeközpont segesvári kijáratánál találkoztunk. Éppen egy teherautót állítottak meg, s amikor a sofôr a fiolába fújt, az azonnal színt váltott. F. Miklós koronkai lakos nem is tagadta: szeszes italt fogyasztott. "Hentesként és gépkocsivezetôként dolgozom egy vásárhelyi nonstop üzletben. Túlóráztam, s indulás elôtt a munkahelyemen megittam egy üveg sört. Tíz éve van hajtási jogosítványom, soha nem követtem el kihágást, eddig még nem voltam bírságolva" — nyilatkozta a férfi. Az ittas állapotban való vezetését 300.000 lejes bírságot róttak ki, s jogosítványát is bevonták. Nem ez volt az egyetlen kihágás, amire a közlekedési rendôrök fényt derítettek: egy személy forgalomba nem írt jármûvet kormányzott, egy másik pedig nem tudta felmutatni hajtásiját, mivel azt korábban már elvette a rendôrség.
A razzia során nemcsak a gépkocsivezetôk igazolványait ellenôrizték, de a jármûvek mûszaki állapotát is megvizsgálták, illetve — a teher- és áruszállító autók esetében — a raktéren szállított holmikat is. Abban reménykedtek, valamelyik ponyva alatt lopott árut találnak. Bár nem kevesebb, mint 310 gépkocsit ellenôriztek, ezúttal nem jártak sikerrel. A jármûvek nem megfelelô mûszaki állapota miatt 22 forgalmi engedélyt tartottak vissza, valamint öt gépkocsivezetô maradt rövidebb-hosszabb idôre jogosítvány nélkül, közülük ketten ittas állapotban való vezetésért.
A razziát követôen készítették el azt az összesítést, amelyet a sajtó rendelkezésére bocsátottak. Eszerint az október 19-i ellenôrzés során a megye területén 31 bûncselekményre derült fény, ebbôl 15 pénzügyi-gazdasági, 10 jogügyi, 6 pedig egyéb jellegû. 16 bûnözôt azonosítottak. A 40,4 millió lej összértékû 393 pénzbírság közül 59-et csendháborításért róttak ki. 400 dollárt, valamint 1,8 millió lej értékû keleti valutát koboztak el. Hét olyan személyt tartóztattak le, akik nevére a rendôrség különbözô bûncselekmény elkövetése miatt korábban elôzetes letartóztatási parancsot bocsátott ki. 142 egységet ellenôriztek, melynek során négy szabálytalanságot észleltek, valamint hét ôrt bírságoltak meg. Kizárólag Marosvásárhelyen 145 személyt igazoltattak, 18 kereskedelmi és 13 közétkeztetési egységet ellenôriztek, 21 házkutatást tartottak.
27 vasúti rendôr vett részt a kedd délutántól szerda hajnalig tartó razzián. Tizenöt óra alatt 14 vonatot pásztázott át a négy, egyenként kéttagú csoport. A marosvásárhelyi, szászrégeni, dédai, segesvári, marosludasi, dicsôszentmártoni állomások és várótermek ellenôrzésével 19 rendôrt bíztak meg. Hogy nem hiába szervezték a razziát, már az elsô pillanatban beigazólódott: kedd délután ôrizetbe vették a 19 éves sáromberki illetôségû A. Józsefet. Személyi adatainak a rendôrségen való ellenôriztetése során derült ki, a municípiumi rendôrség bûnügyi osztálya országos körözést adott ki ellene rablás miatt.
A megyeközpontból 15.25 órakor Dédára induló 4516-os vonat fûtetlen volt. A 4515-ös vonaton, Marosvécs határában egy háromtagú, jegy nélkül utazó roma csoportot vontak kérdôre. A büntetés 200.000 lej, plusz az utazás ára. Tetten hat potyázót értek, miközben azok néhány ezer lejt próbáltak a kalauz zsebébe csúsztatni. Esetükben így a megvesztegetés bûntette is felmerül. Ennél jóval furcsább a Segesvár — Medgyes vonalon közlekedô vonat kalauzának esete. Amikor meglátta a rendôröket, behúzódott a szerelvény mosdójába, és a vécékagylóba pottyantotta az addig elfogadott csúszópénzt. A klozettban 7000 lej akadt fenn, a kalauz azonban nem ismerte be, hogy az tôle származik. A vasúti rendôrség parancsnokának elmondása szerint, mivel nincs tanú, eljárást sem indíthatnak ellene.
Talán nincs miért csodálkoznunk a vonatok rossz állapota miatt, amikor az utasok nem viselkednek civilizáltan a szerelvényeken — volt a keddi ellenôrzés végkicsengése. Négy fiatalt bírságoltak meg, mert a tökmaghéjat a földre köpködték. A büntetés 10.000-tôl 50.000 lejig terjedhet, de mivel helyben fizettek, a legkisebb büntetés felével megúszták.
Talán nem érdektelen megjegyeznünk, hogy valamennyi vonat késéssel érkezett rendeltetési helyére. A Galac — Temesvár vonalon közlekedô gyorsvonatnak több mint egy órás késése volt. Így tehát nem megalapozatlan az utasok elégedetlensége: annak ellenére, hogy a viteldíj folyamatosan növekszik, a kényelem illetve civilizált utaztatás terén semmi változás sem észlelhetô. Azonkívül, hogy piszkosan és hidegek a vagonok, a navétázóknak több órát is kell várakozniuk az állomásokban a csatlakozásra.
A vásárhelyi váróteremben kilenc személyt igazoltattak. Közülük egy vásárhelyi illetôségû nô öt gyerekével próbálta otttölteni az éjszakát. Valamennyiüket az éjszakai menhelyre irányították.
A Vásárhely — Kocsárd között közlekedô 4525-ös vonaton találkoztak a rendôrök M. Florinnal. A fiúcska elmondta, 9 éves, radnóti illetôségû. Kocsárdra igyekszik, nagyanyjához. Az utcát is megnevezte, így a rendôrök nem gyanakodtak semmire. A fiú Kocsárdon leszállt. És akkor következett a meglepetés: éjjel 1 órakor a vásárhelyi váróteremben az igazak álmát aludta, amikor a rendôr újra rátalált. Bevallotta, elszökött otthonról. A rendôr reggel szándékozott bekísérni a kiskorúak intézetébe, ám Florin hajnali 4 órakor, az elsô vonattal eltûnt.
A vasúti rendôrség értesítése szerint a napokban további, hasonló ellenôrzéseket végeznek.
Fél tíz. A rendôrségen csend, a városban javában tart a razzia. Egy csoport érkezik vissza tereprôl. Ôk a Kossuth utcában, a Bancorex elôtt ellenôriztek. Az egyik téren, ahol prostituáltak strichelnek. A rendôrségre bekísért lányokról mindent lehet gondolni, de hogy "testükkel keresik a megélhetést", azt nem. Legalábbis a ruházatról ítélve. Elkészülnek a szokásos fotók, majd a rendôrôk nyilatkozatra bírják a lányokat. Nincs titkolózás. Mariana beismeri: kliensekre várt. Három gyereke van, kereset nélküli férje, a Bancorex mögötti putriban lakik. Mibôl éljen, lopásból? — szegezi a kérdést a rendôrôknek. A díj 80.000-150.000 lej között van, ezért komplekt szolgáltatás jár. A díjakat a kuncsaft szabja meg, de ameddig "Edit kint volt", ô árazta fel a munkát. S hogy ki, hol "placcolt", az is Edittôl függött. Most a fônökasszonyt lecsukták, de ha kijön, megint csak ô diktál.
A Bancorex elôtt öten dolgoznak. Ha jó napot fognak ki, akkor úgy 18 órától másnap 10-ig 3-4 parti is összejön. Mariana panaszkodik: nehéz és veszélyes szakmát ûz. Volt, amikor "az ügyfél" megverte, kést is szegeztek már a torkának és "disznólkodni" is próbáltak vele. Szerencsére néhány pofonnal megúszta. Mert ô már régi szakinak számít, hiszen "Ceausescu óta dolgozik". Még Magyarországon is járt. De a konkurencia elûzte onnan. Azóta maradt neki a Kossuth utca. A másik bekísért lány Erika. Jóval kisebbnek látszik, mint társa. Azt vallják, 23 (!) évesek. Erika nem nyilatkozik, nem is kérdik. Ô csak azért járt ott, hogy összeszedje a pénzt a lányoktól. No nem magának, csak azért, hogy biztonságba helyezze. A razziák, rosszakarók, tolvajok elôl. Most nem faggatják. Majd ô is sorra kerülhet, hiszen egyszer csak belép a körbe. Mert ott, abban a környezetben, ahol élnek, nincs sok választásuk. Panaszolják, hogy dr. Ardeshir Vahidi megígérte, segít rajtuk, de csak ennyivel maradtak. Ki és hova húzná ki ôket, ebbôl a környezetbôl? A rendôrök kérik, álljanak fényképezôgép, videokamera elé. Szégyenkeznek, de kötélnek állnak. Talán az illetékesek is felfigyelnek e szociális jelenségre — mondják a rendôrök.
Nyilatkozat és jegyzôkönyv készül. A törvény e bûntettre 500.000-tól 2 millió lejig terjedô pénzbírságot szab. Többszöri lefülelés esetén bírósági eljárást indítványozhatnak, ami után csak a börtön következik. Újra autóba ülünk. Irány a tér. Kísérôim mondják: a Voiajor környékén, a Szabadság utcában, az Arany János elején, a Grand Szálloda elôtt vannak a munkahelyek. Most mindenhol csend. Kedvezôtlen az idôjárás.
És a Continental Szálloda? — kérdem.
Az más. Ott a stricikkel kell elôször beszélni és a lányokhoz se lehet csak úgy razziával "odaállítani". Az más világ.
Más világ?
A városi köztisztasági vállalatot, a Salubriserv Rt.-t november közepén, nyilvános kikiáltásos árverésen bocsátják áruba. Aki többet ígér a többségi részvénycsomagért, annak a birtokába jut a vállalat, de a város tisztán tartásának felelôssége is, a cégnek a polgármesteri hivatallal kötött, egyelôre 2002-ben lejáró szerzôdése értelmében. Ha az Állami Vagyonalap által szervezett árverésen, a játékszabályok szerint, az nyer, aki többet ígér a részvényekért, az állampolgárnak azért egyáltalán nem mindegy, hogy a gyôztes kicsoda hiszen gyökeres változást kell elérni a köztisztaság terén. A prefektúra által kezdeményezett, nagy sajtó tam-tammal lefolytatott ellenôrzések legfeljebb tüneti kezelést jelentenek. A köztisztság korszerû tárgyi feltételeit kell megteremteni, a személyi állomány átakakítani, s a helyhatóságok részérôl is komolyan venni a szelektív szemétgyûjtést, a veszélyes hulladékok kezelését.
Karácsonyi-Erdei László igazgatóval arról beszélgettünk, hogy a cég — a város, a lakosság érdekei szempontjából — mit vár a majdani befektetôtôl?
A Salubriserv Rt. jelenleg 284 fôs személyzettel és 56 jármûvel végzi három irányú tevékenységét. Egyrészt a lakossági szemetet szállítja el a lakóközösségekkel és az egyéni lakókkal kötött szerzôdések alapján, másrészt a város utcáinak tisztán tartása, harmadrészt a városi szeméttelep gondozása a feladata, eme utóbbi kettôre a polgármesteri hivatallal kötött szerzôdése kötelezi. Amikor 1995-ben kiváltak a közüzemekbôl, a stratégiai elképzelés az volt, hogy a saját nyereségbôl származó bevételekkel modernizálják a vállalat székhelyét, s a majdani privatizációs partner pedig behozza majd azokat a gépeket és berendezéseket, amelyekkel a szemétszállítás, takarítás lényeges minôségi javuláson mehet át. Ez ugyanis akkora mértékû befektetést feltételez, amelyet saját forrásból aligha tudtak volna megvalósítani. A vállalat a megalakulása óta nyereségesen mûködött és mûködik, sikerült felépíteni az új székházat, s most érkezett el az ideje, hogy magánkézbe kerüljön.
Az eurokukák nem hoztak változást
Mivel jól mûködô cégrôl van szó, amelynek biztosított piaca van, a befektetôk részérôl nagy érdeklôdés mutatkozik. Több cég is jelezte már szándékát, hogy meg szeretné vásárolni a többségi részvénycsomagot. A város szempontjából az lenne a jó, ha az új tulajdonos hosszú távban gondolkodó stratégiai befektetô lenne, amelynek ne az legyen az érdeke, hogy friss tulajdonát kifacsarja, mint egy citromot — mert ez is elképzelhetô —, s aztán eldobja. Szükség van ugyanis az elavult géppark felújítására, nem utolsósorban egységesítésére. Bár a vállalatoknak, lakóközösségeknek európai normák szerinti szeméttárolókkal való ellátása lassabban halad, mint azt elôirányozták (a városnak eddig mintegy 20%-át sikerült eurokukákkal ellátni), mégis ez a jövô. Sokkal gazdaságosabbá válik a szemétszállítás, ha egységessé válik a szeméttárolás módja, s nem négyféle módszerrel kell az alkalmazottaknak dolgozniuk, akik néha a szó szoros értelmében a földrôl lapátolják össze a szemétkupacokat. Ha az új tulaj nem váltja be a hozzá fûzött reményeket, a jelenlegi szerzôdés lejárta után, 2002-tôl elképzelhetô konkurens vállalat jelentkezése is a piacon. Karácsonyi igazgató szerint azonban nem ez a megoldás. A gyakorlat ugyanis azt mutatja, hogy azokban a városokban, amelyekben több szemétszállító mûködik, azok hallgatólagos kartellt alakítottak ki, felosztották az utcákat egymás között, s a névleges konkurencia semmiféle minôségi javuláshoz nem vezetett. Ezért — véli — a nagy reményekkel várt befektetônek a minôségre kell fektetnie a hangsúlyt, s hosszú távra berendezkednie.
Az állampolgárok nélkül nincs rend
A lakosság hozzáállását elemezve kiderül, hogy sajnos már az újonnan kiosztott eurokukák is több helyen — alig egy év után — siralmas állapotba kerültek, senki kutyájaként modjára hevernek a lakóközösségek által teljesen mellôzötten.
— A tulajdonosi szemlélet kialakulására van szükség — mondja Karácsonyi igazgató. Az illetô lakónak éreznie kell, hogy az a szeméttároló az ô tulajdona is. Ezért lennének sokkal célszerûbbek a kisebb lakóközösségek. Ott, ahol megvan ez a szellem, mint például a Bodor Péter soron, a rendezett módon tárolt szemétnek a szállítóautóra való felpakolása néhány percet vesz igénybe, míg például a Kövesdomb hasonló rendszerû szeméttárolóiból, ahol csak úgy odahányják a háztartási hulladékot, ugyanazon mennyiség felrakodása három órába is beletelik.
A veszélyes hulladékokat csend övezi
Végül azt is megtudhattuk, hogy egyelôre álom marad a nyugaton már bevett szokás, hogy nálunk is szelektíven gyûjtsék a szemetet, mert, állítólag hiányzik erre igény. S mint minden, ez is gazdasági kérdés. Elsôsorban tehát hatósági döntésre van szükség, s anyagi forrásokra, amelyek közpénzbôl biztosítják a szubvenciót arra, hogy megérje leadni az újrahasznosítható anyagokat. Ugyancsak megoldatlan marad a veszélyes hulladékok kérdése. Szomorú tény, hogy nálunk egyelôre nem létezik olyan tétel, hogy veszélyes hulladék. Szemétbe kerül a szárazelemektôl kezdve a különféle festékeken át mindenféle anyag, amely ártalmas lehet a környezetre. Sajnos azonban nem vagyunk elég gazdagok ahhoz, hogy erre odafigyelhessünk. Ez a gond pedig az új tulajdonossal sem fog automatikusan megoldódni. Csakis akkor lesz a megoldásra esély, ha a városnak támad ilyen irányú érdeke, s megfizeti a veszélyes hulladékok külön tárolását és semlegesítését. Addig is minden marad e tekintetben a régiben.
Hetek múltán nem sok értelme lenne részletezve fölmelegíteni az idén októberben Aradon történteket. Ország-világ olvashatta a lapokban, láthatta a képernyôn, hogy a vértanú tábornokok emlékünnepélyén miként tört felszínre alvilági bugyraiból a legszélsôségesebb magyarellenes gyûlölet, félreérthetetlenül szemléltetve: iszonyatosan messze vagyunk még Romániában a "történelmi megbékélés" kezdeteitôl is. Nem titkolták a xenofób jelszavakat üvöltô tüntetôk: egész napi fáradozásukért 150.000 lejt és ingyen pálinkát kaptak megbízóiktól. Nincs semmi új a Nap alatt: 1990 márciusában a Marosvásárhelyre becsôdített hodáki és libánfalvi atyafiak ugyancsak pálinkás állapotban s nem csekély napidíj ellenében forgatták fejszéiket, vasvilláikat a Teleki Téka elôtt, a Bolyaiak szobra mellett. A forgatókönyvek minden jel szerint egyazon mûhelyben készültek.
Ismét vizsgázott a román nacionalizmus. Bármennyire ágaskodik az igyekezet, hogy jelentéktelen incidensnek, pár tucat felelôtlen "elem" hôbörgésének tüntesse fel a szégyenteljes eseményt, tagadhatatlan a tény: tömegméretû s félelmetes volt az indulatok fortyogása. Az az igazság, hogy lényegében a jelenlegi kormányzat gyengesége, bizonytalankodása, sôt, taktikázása tette lehetôvé az aradi botrányt. Választásokra készül (máris) az ország, megkezdôdtek a kampányok, és nem kétséges: a hatalom gyeplôit reszketô kezekkel huzigáló koalíció többsége is zsebében tartja s diszkréten (vagy szemforgató nyíltsággal) teregeti erre-arra a "magyar kártyát". Ez már jól ismert gyakorlat ezeken a tájakon. Vészhelyzetben fel kell vonultatni a szogálatos mumust, hogy rémüldözzön az államalkotó többségi népség szerte a virágzó hazában — s ne feledje el pillanatokig sem: ezek a ravasz hun- ivadékok folyton-folyvást Erdély elrablására törekednek. Gyilkosoknak, a békés román nép hóhérainak kell hát kikiáltani azokat a hôs honvéd tábornokokat — magyarokat, osztrákokat, szerbeket, horvátokat —, akik 150 esztendôvel ezelôtt életüket adták a szabadságért. Ilyen körülmények között nincs határa a legdurvább történelem-hamisításának, ámításnak, félrevezetésnek sem. A tudatlansággal való visszaélés: politikai manôver. Mítoszok ködébôl felsejlô képzelgés helyettesíti a história valóságát — azzal a céllal, hogy egy másik nép nemzeti közösségének lelkülete megaláztassék.
Talán nem csak a véletlennek köszönhetô, hogy pár nappal az aradi botrány után Marosvásárhelyt tartotta V. vándorgyûlését az Erdélyi Múzeum Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya, s épp ez volt a napirendre tûzött téma: az 1848-49-es forradalom és szabadságharc elôzményei, lefolyása és következményei. Elôadások hangzottak el a szerteágazó kérdéskör általánosabb és helyi vonatkozásairól, jeles történészek, irodalmárok dolgozatai világítottak meg sok részletet. S a hozzászólásokból az is kiderült, hogy még rengeteg tisztáznivaló vár a kutatókra ezen a tágas területen. Benkô Samu, az EME elnöke kiemelte bevezetôjében: itt és most — de bármikor és bárhol — 1848-49-rôl csakis indulatok, elfogultságok nélkül szólhat érdemlegesen a szakember. Ez a hitelesség aranyalapja. A Budapestrôl érkezett Tóth Béla szerint pedig "ez a szabadságharc a mi szabadságharcunk volt", ami — úgy gondolom — sarkalatos szempont a legkényesebb vetületek megközelítését illetôen is.
A két napon át tartó tudományos eszmecsere során hangzott el az a megállapítás, hogy a románságnak még napjainkban is mennyire hézagos, történelmietlen ismeretei vannak az 1848-49-es magyar szabadságharcról, mindarról különösképpen, ami Erdélyben történt ekkor; hogy milyen hamis kép él a román köztudatban a szabadságharc legjelentôsebb alakjairól, közöttük és nem utolsósorban az Aradon kivégzett 13 tábornokról, valamint a polgári lakosság elleni cselekmények valódi jellegérôl, a pusztítások és atrocitások nemzetiségi arányairól. Megfogalmazódott: történészeink sürgetô feladata lenne hiteles tájékoztatást nyújtani a románság felé "a mi szabadságharcunk" erdélyi eseményeirôl, hogy a dokumentumok alapján fény derüljön a legendák ködében gomolygó feltevések tarthatatlanságára, az ellentmondásokra, a ferdítésekre. Mert elhangzott az idén Aradon is: 40.000 erdélyi román "legyilkolásának" bûne terheli az osztrákok parancsára kivégzett tábornokokat. Ezt hirdeti másfél évszázada a nacionalista román propaganda; ezt tanítják történelemórán a gyermekeknek; ezt emlegetik a "magyar barbárság" elrettentô példájaként minden alkalommal, amikor a magyarellenes gyûlölet szítása látszik kifizetôdônek a politika piszkosabb zugaiban.
Egyed Ákos professzor, szabadságharcunk történetének jeles kutatója nem elôször most, a marosvásárhelyi vándorgyûlésen említette (Erdély 1848-1849-ben címû nagy munkájának idén megjelent második kötetében — kiadta a csíkszeredai Pallas Akadémia — is szóvá tette): Kolozsvárt, az egykori Biasini szálló falára 1996-ban Funarék román és angol nyelvû táblát helyeztek el, melynek szövege szerint "a magyar nemesség által vezetett megtorlásnak" 40.000 személy s 270 falu esett áldozatul annak idején — és ez a provokáló, valótlan állítás, uszító hazugság azóta is ott díszeleg s ámítja a világot.
A vonatkozó dokumentumok egybehangzóan tanúsítják: merô képtelenség 40.000 román áldozatról beszélni. Egyed Ákos az elfogulatlan kutató tárgyilagosságával vizsgálta meg az ide vonatkozó adatokat, s jutott arra a következtetésre, hogy 1848-49-ben "a háborúskodások során és a polgárháborúban Erdély polgári népességébôl körülbelül 14.000-15.000 személy pusztulhatott el; nemzetiségük szerint: mintegy 7.500-8.000 magyar, 4400-6000 román, s körülbelül 500 lehetett a szász, zsidó, örmény lakosság vesztesége". És hozzáteszi: "A 40.000-es áldozat olyan mítosz, amely a tudományos történetírás számára használhatatlan". Idézi Egyed professzor a korabeli szász statisztikus és földrajztudós E. A. Bielz adatait is, miszerint összesen 5.405 román polgári személy pusztult el a polgárháború és a katonai mûveletek során. De maga a román Gheorghe Baritiu is legfennebb 6000 román polgári lakos elpusztulását említi. Silviu Dragomir, a kolozsvári egyetem volt tanára Avram Iancuról írt könyvében ugyancsak Baritiu számadatait tartja valószínûnek. Ezzel szemben a Honvéd címû lap 1849. június 7-i száma szerint "a legyilkolt magyarok száma hozzávetés szerint 10.000" volt.
Mi az "ôsforrása" a 40.000-es adattal manipuláló mítosznak? Az a beadvány, melyet Andrei Saguna vezetésével egy 13 tagú román küldöttség adott át Olmützben az osztrák császárnak 1849 februárjában — úgy mellesleg erôst hangsúlyozván az erdélyi románságnak a dinasztiához, a bécsi kormányhoz való állhatatos ragaszkodását, hûségét. Ebben a beadványban esik szó — többek között — 12 olyan faluról, ahol "a román férfiak legnagyobb részét" elpusztították a magyarok, s ezek után így folytatódik a szöveg: "Ha ehhez hozzátétetik, hogy nem létezik Erdélyben román helység (pedig van 2.400), amelybôl 10-20 ember nem öletett volna meg, továbbá hozzászámíttatnak azok, akik a különbözô csatákban elestek s 8.000-10.000- nél kevesebbre nem tehetôk, az áldozatok számát könnyen 35-40.000-re tehetné (...)" Nem lehet kétségünk arra nézve, hogy a maga nemzeti aspirációinak érdekében érvelô román küldöttség az áldozatok számának messzemenô felnagyításával igyekezett hatni az uralkodóra. "Könnyen" hamisítottak ...
Azonban: vegyük szemügyre legalább futólag a románok által okozott magyar veszteségek adatait. Említett munkájában Egyed Ákos megállapította: "1848 ôszén, a magyarság lefegyverzésekor követték el a románok a legtöbb tömgemészárlást a magyar polgári lakosság ellen, illetve 1849 telén, akkor, amikor Bem hadai elôl a havasokba húzódtak fel."
E tömegmészárlások során Magyarigenben 1848 októberében mintegy 197 magyar férfit végeztek ki a román felkelôk — szörnyû kínzások között. (Megtorlásként 1849-ben közel 30 magyarigeni románnal számoltak le a magyarok.) Az Alsó- Fehér megyei Krakkóban ugyancsak 1848 októberében 297 magyart gyilkoltak le a román felkelôk, s emiatt 1849 júniusában 169 krakkói román fizetett életével. Borosbocsárdon 80 magyart gyilkoltak meg, amiért 1849-ben 11 románt lôttek le a magyar vadászcsapatok. 1848 októberében történt a véres zalatnai mészárlás is: ekkor itt 640 magyar polgári lakos veszítette életét. (1849 májusában a magyar honvédek 10 zalatnai románt lôttek agyon.)
Nagyenyed elpusztítását már 1848 októberében tervezte a román népfelkelés. Végül is 1849 januárjában került erre sor; 800 magyar polgárt gyilkoltak meg Prodan prefektus és Axente emberei, s a menekülôk, tönkrementek száma több ezerre rúgott. (Késôbb mintegy 47 románt végeztek ki a magyarok Nagyenyeden.) A Közép-Erdélyben élô magyarság jelentôs hányadának kiirtása folytán alapvetôen megváltoztak ezeken a tájakon az etnikai arányok.
A Történelmi Lapok 1896. évi 1. számában Koós Ferenc közölte Moldovan Gergely nyomán Avram Iancu, Axente Sever és Simion Balint jelentéseit a magyarok 1848/49-es veszteségeirôl. Ezek szerint összesen 9.223 magyar pusztult el. Igaz, ezek a jelentések nem tesznek különbséget a katonai erôk és a polgári lakosság veszteségei között, de — mint Koós Ferenc is megjegyezte annak idején — a nagyenyedi, magyarigeni, krakkói stb. áldozatokat meg sem említik.
Alsó-Fehér megye volt a román felkelés központja; nem véletlen, hogy itt veszett el a legtöbb magyar; (a szigorú tárgyilagosságra törekvô történetíró, Szilágyi Farkas szerint a vármegye lakosságának körülbelül 20%-a). Tény az is, hogy Déva közelében kb. 200 menekülô magyar embert pusztítottak el, Alsójárán 150-et, Gerendkeresztúron 1848 ôszén 200 menekülôvel végeztek, Felvincet egészen felégették s mintegy 30 polgári személyt végeztek ki itt Iancu csapatai, Székelykocsárdon 60 magyart öltek meg. Hogy ne is beszéljünk a Küküllôk mentén, a Mezôségen, a Barcaságban és másutt elkövetett pusztításokról, mészárlásokról. Egyed Ákos ezt írja: "A kutatás bizonyosan még új forrásokat és adatokat fog feltárni a magyarság veszteségeirôl. Annyit a rendelkezésünkre álló adatok alapján mondhatunk, hogy több mint 7.000 magyar polgári lakos elpusztításáról számszerû adatokkal rendelkezünk, és sok helységgel kapcsolatban megbízható utalást ismerünk >>többek<< haláláról. Úgy véljük, hogy a történeti Erdélyben elpusztított magyar polgári lakosság számát mintegy 7.500-8.500 fôre tehetjük."
A kutató történész által feltárt, mindenképpen riasztó helyzetkép mélyértelmû tanulságok levonására késztetheti az utódokat: több ezres emberveszteség — mindkét oldalon; magyar és román falvak elpusztítása — az ismertetett arányok szerint; református, római katolikus, görög katolikus, ortodox templomok felégetése; családok kiirtása — különösképp a bányavidéken; asszonyok, leányok meggyalázása — itt is, ott is. Csupa vér és hamu. 150 esztendôvel az események után nem szabad(na) egyoldalúan, tendenciózusan bûnösöket pellengérre állítani, hôsöket "gyilkosoknak" nevezni, kártékony indulatokat gerjeszteni (emlékezô fôhajtás helyett) — tûnékeny politikai érdekek szolgálatában.
Ama áhított "történelmi megbékélést" pedig nem mosolydiplomácia meg ravaszkodás, hanem csakis a lelkek megbékélése hozhatja el Erdély véráztatta földjén románok és magyarok számára egyaránt.
A PUNR-s honatya csütörtököt mondott
Lazar Ladariu PUNR-képviselô ismét kivágta a rezet a parlamentben (és az általa vezetett újságban). Ezúttal Dászkel Lászót (a képviselô szerint Vasile Dascalu), Nyárádszereda polgármesterét kezdi ki. Bevett szokása szerint, mielôtt a "témára" tért volna, visszamenôleg Ádámig és Éváig felhánytorgatta a magyarok állítólagos vétkeit, s kezdve az RMDSZ egyes vezetôinek extrém, sovén, irredenta kampányától, Tôkés Lászlón, Barki Éván és Katona Ádámon keresztül jutott le Nyárádszeredáig, ahol a parlamenti felszólalást érdemlô, a képviselô meglátásában oly "súlyos" események történtek.
Nyárádszeredábn pedig az történt, hogy 12- én, több ortodox pap kíséretében oda látogatott Andrei, az ortodox egyház Maros és Fehér megyei érseke. Mivel a nyárádszeredai pap nyugdíjazás elôtt áll, otthonában kereste fel a magas egyházi személyiség, hogy — mondja a képviselô — lelket öntsön a "kegyetlen elmagyarosítás nyomán még ott élô maroknyi román lelkipásztorba".
A tényektôl és a valóságtól nem hagyta magát zavartatni a PUNR-s képviselô, szerinte ugyanis Dászkel László, akit mellesleg tûzokádó sárkánynak ír le, két rendôr kíséretében berontott a parókiára azzal, hogy: "no, care e baiul?" A "bai" természetesen nem Nyárádszeredában van, hanem a honatya hamisítástól sem visszariadó elfogultságában.
A polgármester tisztázta, hogy azért ment oda, mert azt hallotta, valakik ki akarják lakoltatni a papot, és meg akarta ezt akadályozni, L. L. nem hagyta magát csak úgy lefegyverezni, és számon kérte az RMDSZ-tôl, mit szólna ahhoz, ha egy katolikus parókián történt volna a dolog? Hátha az ottani románok felelôsségre vonták volna Tôkés Lászlót a tavalyi fórumon elhangzott állítólag irredenta, a románságot sértô kijelentéseiért? Amellett, hogy ezek után az RMDSZ-t sértegette, a hatóságokat is felelôsségre vonta, amiért nem lépnek az ügyben.
Ha lúd, legyen kövér! — így lett a semmibôl országra szóló politikai kacsa. Erre válaszolt Kerekes Károly RMDSZ-képviselô, akit amúgy is az ördög ügyvédjének becéz péunérés képviselôtársa, s a képviselô sorozatos közbekiáltásai ellenére is megvédte Nyárádszereda polgármesterét. Elmondta, hogy valóban értesítették Dászkel Lászlót, hogy valakik ki akarják lakoltatni az ortodox papot. Ezért ment oda. Kifejtette, hogy az 1991. évi 69-es számú, a helyi közigazgatásról szóló törvény értelmében a polgármesternek kötelessége biztosítani a közrendet és a lakók nyugalmát az általa vezetett helységben.
Ha a polgármester nem lépett volna az ortodox parókia védelmében — mondta Kerekes —, egy esetleges törvénytelenség esetén, ugyanaz a Ladariu, ugyanattól a mikrofontól, ugyanúgy kitámadta volna. Csakhogy abban az esetben az lett volna a vád, hogy nem támogatja az ortodox egyházat.
A polgármester a parókián tisztázta a helyzetet, s miután tisztázták a dolgot, elnézést kért a zavarásért és elment. Kerekes Károly hozzátette, hogy Dorin Florea prefektus a sajtóban azt nyilatkozta, bár a PUNR ezt követeli tôle, nem fogja kérni Nyárádszereda polgármesterének a felfüggesztését. Úgy, hogy Lazar Ladariunak ez a diverziós manôvere is csütörtököt mondott.
Jönnek a legények, lovon. Némelyiknek nyerge sincsen, pedig a lovashoz úgy hozzátartozik a nyereg, mint csôszlegényhez a szép szeretô. Igaz pedig az is: a nyerget lusta lovas találta ki, mint ahogy késôbb a kereket is; aki nem szeretett gyalog járni; aki nem tudta megülni szôrén paripáját.
Jönnek a legények, nyereg helyett mindenféle takarók, pokrócok a lovakon. Bosszankodik is a tévés úriember, a riporter; neki ez nem jó. Miféle felvonulás ez: az utca söpretlen, sáros, tele gazzal, tehén- és lótrágyával. Hát mit szólnak ehhez Budapesten, emberek? Hogy a falu ilyen mocskosan tartja a szüreti bálját.
S megy panaszra egyenesen a polgármesterhez. No hiszen! Hát lesz közmunka, más (régebbi) nevén: munkavolumuszáj. Önkéntes hiábavalóság. Faseprûkkel elkenik a sárt meg a tehénlepényt, lószart, mondja is az öreg Motor Guszti bá, na ebbôl, fiaim, elsôosztályú vályog lenne, csak meg kell jól gyúrni. Az öregen szalmakalap, azt beszélik, abban született. De olyan is a nyelve, hogy akit megszól, az már veheti a kalapját.
Az utca rusnyább lesz, mint valaha, de a tévéseknek most már tetszik, a polgármester valamivel megkente ôket, mindenre azt mondják: oké. Meg azt, hogy originál.
Na, akkor ez egy originál tekszász. A riporter tud egy tanáribbat is: autentikus. Attól kezdve Motor Guszti bának is ez lesz a kedvenc visszapofázója: autentikus. Melyhez siet rögvest hozzácsapni még vagy három szuperduflát: hogy szoftvernéd meg a pakulár szamarát, te tudós.
Jönnek a csôszök, mögöttük szekéren a lányok, mennek hívogatni. Ott ül Irmuska is, ez az utolsó ôsze itt, a havas alján, mert aztán elmegy végleg. Hosszú szôke hajfonatát ollóval vágja le, s elküldi annak a legénynek ott né, akinek a lován igazi nyereg van, egy gyönyörû hadiszerszám, még az elsô világháborúból, pompásan felújítva. Ennek is, a fehér lovának is csodájára jár a férfinépség, de a gyermeksereg is. Egyik kisokos tudni véli: ilyen lovon jött be Árpád apánk a Bekecs irányából egy kicsit srégen, le azon s tovább, a friss harmaton.
Muzsikaszó járja be a völgyet, öregasszonyok törlik kiszáradt piros szemüket a kötényük csücskével.
Zeng a nótától a rég felhagyott szôlôhegy is, szellemek elevenednek meg, régi szüretek elfelejtett szereplôi, karikás ostor csattog, seregélycsapat röpül riadva egy parcellával tovább. Héják köröznek az Ôrzôkô felett, a patakokról sunyin osonnak felfelé a köd homályló hadoszlopai.
Muzsikálnak, sír a hegedû, rikoltozik a klarinét, morogva pofázik vissza a bôgô, mindent elboronálón mókázik a harmonika.
Októberben, mikor megy a legény katonának. Azt kéri a lánytól, kísérj ki az állomásra. Nem kísérlek, rózsám, lehullott a gyöngyharmat a rétre; sáros lesz a szoknyám, megver a jó anyám érte.
Irmuskát, ha akarná, feleségül kérné az egész csôszcsapat, egyenként és külön- külön. Ilyen szép leány, sóhajtoznak még a házasemberek is; aztán minek nôtt ilyen hamvas gyönyörûre.
Szégyene van. Nem sikerült a felvételi vizsgája az egyetemre. Harmadik volt az Isten igaza, többé nem próbálkozik. Idehaza legalábbis.
Az élet, magyarázza kissé kapatosan Jóska tanító bácsi, fôként arról szól, hogy elindulunk valahonnan, és megérkezünk valahová. Vagy csak elindulunk, és sosem érkezünk meg.
Isznak. A tanító is elindult, aztán lám, ennél tovább nem jutott. A füstös falusi iskolánál, a málladozó szolgálati lakásnál (melybôl ki kell költöznie), a kert végén becstelenkedô ócska budinál.
Meg a pohárnál. Abba kapaszkodik, a jóisten helyett, ô is.
Látja, tudja a lány bánatát Szekeres Géza, forognak, perdülnek, egy rugóra jár a lábuk, egy ritmusra hajlik a derekuk, egy gondolatra pendül az eszük, egy csókra jár a szájuk.
Csak a bolond nem látja: szeretik ezek egymást. És Géza is megy Irmuskával. Nem lesz ennek az államnak a katonája.
A csôsztánc alatt úgy összeforrnak, mint rózsa a lugassal, mindenki ôket nézi, az egész terem nekik tapsol.
Aztán kettesben énekelnek, de úgy, hogy Géza közben hegedül is. Ritka tehetség. Csokros szegfû havadi, szeret engem valaki! Ezt alulról rikoltják be a legények, meg van forgatókönyvezve minden, a filmesek csak ámuldoznak, és nem gyôzik az okét meg az originált.
Azok ketten pedig igazán és eredetiben szeretik egymást.
De a világ nem a szerelmesek szerint forog. Mire a falu peremére lopakodik a hajnal, megérkezik a "magyar" vôlegény is. Effélére pedig nem lenne szükség ma már. Irmuska mehetne a nénjeihez Budapestre, egy évig csak mind készülôdne, tanulná az ottani egyetemi egyetmást, aztán rendesen felvételizne és elvégezné. Maradhatna, míg a szíve tartja, mert itthon megvan rá a mód; apja, anyja ott feszítenek a fô asztalnál, ôk nyerték el a leggazdagabb, legdíszesebb szüreti kosárért járó díjat. A polgármestert és a kocsmárost lekörözve .
De Irmuska a falun is bosszút akar állni. A sáron, a szaron, a susmutyoló mucsaiságon. Könnyben ázik két szeme, úgy sajog a szíve, mikor Gézától leválik, és a "vôlegényhez" siet. A Pest környéki fiatal vállalkozóhoz, aki tudja, mitôl döglik a légy, aki szuperautóján viszi az erdélyi székely leányt –
ezer székely leányt is elvinnék, mondja szellemeskedve – Kismagyarországra, felfrissíteni a lagymataggá vált nemzetet. Csak nem fajult el még a székely vér, minden kis cseppje drágagyöngyöt ér, szavalja.
Hát persze. A vôlegényt pedig Hochbauer Szilárdnak hívják.
Megvendégelik atyamáriásan. Már jócskán ki van virradva, amikor kocsiba vágja magát. Hehe, nem egyedül. Itt az a szokás, világosítják fel tisztességes beszéddel a szülôk (az öröm-re menendôk), hogy bál után a fiatalok lekocsikáznak Szentgyörgyre, egyet vendéglôzni, megszellôztetni bálgôzös fejüket, na meg azért is, hogy lássa ôket a világ. Pompás székelyek atyáik és anyáik viseletében, a fehér asztal mellett, úri prímás hajlong elôttük, aki a következô dalturnusban már szólógitáros vagy szinkronizátoros, mikor milyen a nóta s a rapp.
A vôlegény kapva kap az alkalmon. No, akkor Irmuskát természetesen ô fogja megkocsikáztatni, csak úgy suhannak a gidreit-gödreit hirtelen elfelejtô rossz aszfaltúton a Küküllô lomha páráiba burkolódzó völgy felé. A kocsiban szól a zene, Irmuska a legényhez hajlik, ölelkeznek.
Szentgyörgyön gondol merészet, nagyot. Fel Szovátára! (Nem fog ô itt ezekkel a bugrisokkal bulizni az életben soha.)
Szekeres Gézából sem lesz többé csôszlegény. Sem csôszlegény, sem csôszkirály. Nem lesz a román állam katonája sem.
A hír még a szentgyörgyi vendéglôben találja a kompániát. A kocsi Hármasfalu elôtt, ott, ahol egykor a jónevû marosvásárhelyi festômûvész, Nagy Pál, lányával és annak barátnôjével együtt halálos balesetet szenvedett, fölment velük a mennybe.
Sarat hordanak a traktorok, szekerek ilyenkor az útra, nem lehet százhússzal seperni.
Harmadnapra lesz a temetés. Egy idehaza, a másik Magyarországon.
De mit is beszélek. Két temetés lesz idehaza.
Csokros szegfû, havadi, szeret engem valaki. Csak fonnyadok senyvedôn, szeretôm nem szeretôm. Ahogy mellé kerülök, szerelembe merülök. Bazsarózsa Ravába, bolondulok javába. Diszkóbeli vadtulok, Gyulakután vadulok. Félre latrok, cigányok, levágom a világot!
Csokros szegfû, havadi. Zöld ágon lóg valaki.
Csokros szegfû, ôszirózsa, sirató lett ez a nóta.
Néhány nappal ezelôtt valaki méltatlankodva mesélte szomszédjának, hogy nem kapott kutyájának megfelelô húst. "Pedig az illetékesek — folytatta — találhatnának valamilyen okos megoldást, hogy megkönnyítsék az ebtartók élelmiszergondjait." Erre a szomszéd azt ajánlotta, hogy vásároljon a kutyának "sztriptizt" (így mondta!), hiszen a Duna tévében is ezt az eledelt reklámozzák.
Hát igen, állapíthatjuk meg mi, kutyanélküliek, némelyeknek manapság ez a legnagyobb gondjuk. Hiszen a mi tájainkon ebeké vagy kutyáké a világ. Öregek házát létrehozni a városnak óriási fáradságába kerül, de kutyamenhelyet teremteni sokkal üdvösebb feladat. De maradjunk a háziállat két nevének használati körében!
Nem mindegy az, hogy a két név közül melyiket használjuk. Mai nyelvünkben a kutya a köznyelvi, az eb pedig egy kissé hivatalos, választékos szó. Néhány száz évvel ezelôtt fôleg az eb volt használatos, a kutya annál kevésbé. Az idôk folyamán szólásainkban, közmondásainkban mind az eb, mind a kutya egyre gyakoribbá vált. A szóválasztáskor igazodnunk kell a kialakult nyelvi hagyományokhoz: ebül szerzett jószág ebül vész el; egyik kutya, másik eb; amelyik kutya ugat, nem harap; lesz még kutyára dér; köti az ebet a karóhoz; kutyából nem lesz szalonna stb.
Az eb hivatalos, választékos hangulatából következik, hogy hivatalos iratokban, rendeletekben fôleg ez a szóalak él: ebtartó, házôrzô eb, ebadó, ebrendelet stb. De a köznyelvben a kutya az elterjedtebb: ugat a kutya, kutyául érzi magát, kutya hideg van stb.
Ezek nyomán vizsgáljuk meg közelebbrôl egyik szólásunk eredetét. Mi az alapja az "ebek harmincadjára kerül" szólásnak? A magyar múltnak, különösen a régi magyar közgazdasági életnek az ismerete megadja erre a választ. A harmincad azoknak a vámoknak a neve volt, melyek részint az ország határán — az államkincstár javára —, részint pedig az ország belsejében — egyes kiváltságos nemesek, papok vagy városok javára — oly módon vámolták meg a kivitt vagy behozott árucikkeket, hogy megharmincadolták ôket, vagyis az árucikk egyharmincad részét természetben vagy, ritkábban, pénzben vámként elvették az áru tulajdonosától. Akit e képes kifejezéssel élve megkárosítottak, az arra a sorsra jutott, mint akit a haragos kutyák megkárosítottak. A szólás találóan mutat rá, hogy milyen sors vár a gondatlanul pusztulásra ítélt vagyonra. Hogy napjainkban mennyi minden jut az ebek harmincadjára, jól tudjuk. Azt is, hogy ebben az országban mennyi minden kerül az ebek harmincadjára, ha nem vigyázunk rá.
Békésen ragozgatok magamban, senkinek sem árt, ha a gimnáziumban egyszer már besulykolt nyelvtani ismereteit idônként aktivizálja. Gyermekded játékom, önzô módon, csak saját agytekervényeim szinten tartását célozza meg, rosszfajta szellemi onánia. Szégyellhetem is magam miatta. Bezzeg mások unzsenír ragozhatják a beláthatatlan jövôt, pingálhatják a faragott képeket, vesézhetik unos- untalan a közvéleményt. A nyári katasztrofális esôzések nyomán gombaként elszaporodott sûrû gondolati menstruációk elôidézésére szakosított, magukat tökéletesen tárgyilagosnak kikiáltó, munkatársaiknak elképzelhetôen átlagon felüli megélhetést biztosító intézmények úton-útfélen dörzsöltebbnél dörzsöltebb kérdéseket megfogalmazó vallatóíveket varrnak a végtelen tranzíció ingoványában tévelygô honfitársaik disznóméretûvé zsugorodott nyakába. Szondázzák vezetô politikusaink népszerûségét, szószátyárságukban, egymás diflamálásában ércnél maradandóbb érdemeket szerzett, sebtében összefércelt ideológiájú pártok ezredbúcsúztató esélyeit, ráérôsen elidôznek a varangy fencije alá süllyedt életszínvonalnál, szekus- egyszerûséggel és rámenôsséggel érdeklôdnek közérzetünkrôl, jövedelmeinkrôl, bánatainkról, örömeinkrôl. Az alanyok kiválasztása tudományosan megalapozott, arányosan vegyülnek a 2065 éves kultúrát magukban hordozó egyedek az óázsiai betolakodók leszármazottaival, a barna bôrû hableányok és legények irigylésre méltóan szaporodó utódaival, a felsôbb néhányszor tízezer reprezentánsai az alsóbb 22 milliónyi fizikai és szellemi proletárok képviselôivel, idôsek a fiatalokkal, kockafejek a bunkókkal.
A lassan országos méreteket öltô, a felmérések között csak rövid cigarettaszüneteket engedélyezô nagy kérdezz-felelek játékok egyike-másika spontán kezdeményezés, többsége azonban felkérésre történik és sanda a gyanúm, hogy elengedhetetlen költségeik nem vatikáni valutában fizetendôk. Az eredmények ismeretében lehet aztán stratégiákat kovácsolni, megbízhatóan megbízhatatlan szövetségesek után nézni, koaliciókkal, megsturmolható bársonyszékekrôl álmodozni. Egyszóval, bele lehet vágni, idô elôtt a lampányba, be lehet szerezni en-grosban — elvégre piacgazdaságban fuldoklunk, ce p... mea! — a populista ígéretekhez a fût-fát.
Mi meg, a kivallatottak, a jövôbeni kárvallottak, megszabadultunk a stressztôl. Nem bolygatjuk ezek után a kávézaccot, mifelôlünk Csejdiné tovább szövögetheti föld alatti álmait, s még az sem baj, ha ismételten nem áll össze a pasziánsz, a Közvélemény- és Piackutató Központ szentenciája biztató perspektívákat sugall. Iliescu — PDSR! Hamar elfelejtettjük, hogy alig három éve tettünk — s reménykedtünk akkoriban, hogy örökre — talonba az öreg vízügyist és kriptokommunista követôit, és tettük többségben hitvallást a remélt és várható változások mellett. Változások ugyan történtek, vitathatatlan, csupán az elôjelek (pozitív és negatív) keveredtek meg elvárásaink és akaratunk ellenére. S a tömeg, korábbi elveihez naivul következetes maradva, a páternoszter- elv érvényesülésének igényével régi-új fétiseket keres. Az impotencia büntetendô. Az impotencia, nemcsak a házasságban, büntetendô.
A tej összemenôben. A jó háziasszony ilyenkor huszárvágással megpróbálja menteni a menthetôt. Leteszi aludni. Az aludttej megnyugtató hatással lehet a sûrû korgások által meggyötört gyomrokra. Számunkra nem marad más hátra, mint bízni a jupâneasa hozzáértésében.
P.s. Feltételezem, hogy valamelyik közvélemény- kutató központ számára postázandó válaszát veszíthette el, egyik elemista diákom a nagyszünet alatt, és így került a cetli szolgálatos tanári minôségemben cirkáló, illetlen kezembe. Rajta ennyi állott: Az öreg hüje (az ortográfia autentikus). Totós beállítású agyamban azonnal latolgatni kezdtem, kire hárítható vajon e gyermekészbôl pattant, frappáns, kendôzetlen megállapítás. A mérkôzés lejátszásáig áltatom magam a háromesélyességgel: a "hüje öreg" lehet nebulókorú anonymuszom a) deresedô fejû tanárja (tehát jómagam); b) esetleg a nálam három héttel idôsebb, szintén céhbeli miniszterelnökünk; c) avagy egy örökké mosolygós képû hidrológus, aki a. és b. gyanúsítottak születésekor 9-szer nagyobb volt mindkettôjüknél és még ma is él, virul és kapaszkodik.
Szabadkereskedôk járják hullámban Nyárád mente félreesô falvait, s lévén nem szégyellôs fajta, ahol csak nincs bedeszkázott ablak, leszögezett kapu, valamiféle élet sejlik, ott lenyomják a kilincset, csettintenek csaholó kutyára, s ha kinéz gazda vagy gazdasszony az ajtón, mint a kántor éneke vízkereszt idején, negyedik szomszédig elhallszik a beköszöntô: régiség, régiség!
Tisztázni nincs is mit. A kereskedôk kilátás szerint nem múzeumi megbízásból uzsukálnak órahosszt. Foglalkozásukat maguk nevezik, hogy félreértés ne essék, régiségkereskedés a titulus. Mi tagadás, parasztfülben jól hallik a mesterség, s hogy nyomatéka legyen jó pénznek s üzleti szándéknak, haszonjármû vár a kapuban szállítani, azonnal.
Mázas bokály, szakajtó, vagy tulipános láda szóba sem jön, jönne, ha még volna háztájon, csakhogy a nyolcvanas években elvitte a német. Hagyott érte hónaljpermetet és kávét, unokának rágógumit, nagytata gyomrának pedig kockákba vagdalt ártalmatlan gyorslevest — aratás idején. No és persze, elvitték a guzsalyt is a táncházas szakállasék. De hogy teljes legyen a história, a régi falióra rugóját fél évszázados rozsda eszi, belelôtt egy szovjet altiszt, mert nagy volt és harcias a folklórmozgalom akkortájt.
De kötôféket régenvolt sztorikra, ám ennek apropóján jut eszembe, elkel a kengyel, a nyereg és a zabla, csak a tüzérek jelvénye legyen rajta rézben kiverve, valamennyi értékes lószerszám. S ha volna esetleg kovácsüllô az ócskavasban, jó pénzt pengetne az érc.
A régiségkereskedô sem ma született bárány, átlát a légyfogón: ha nincs a fészerben, van az elsôházban kaszten, szekrény, egyéb régi bútor. Leakasztaná azonnal Szent Antalt is a falról, kit sokszorosítva hoztak Palesztinából század eleji zarándokok. Egyet tudnak, ha férfi van a háznál s eréllyel mondja, hogy nem lehet, mert örökség, minthogy elfért eddig, ezentúl is van helye a házban — akkor nincs értelme az alkunak, tapasztalatból továbbáll az effajta. De egyet nem hagy ki azonban, mert tud a percek kiszámíthatatlanságáról, kapuból visszaszól: ha mégis meggondolnák... Ennyit és nem többet, névjegykártyát sem emleget, mert tudja, hogy az már egy fabatkát sem ér, falusi kôasztalon rongy papíros.
— Asszonypénz — súgja fehérnépnek, próbálkozik máshol, az ô ura nem tudja, mi az, hogy modern, kacat helyett forgószéket és elektromos habverôt.
Viszik a bútort özvegyasszony házából, két fenyôszekrényt háromszázezerért, viszik leánykorát ki a kapun cipelve. Átszámítva három szekér tûzifa, csak hozzanak havasról a cigányok. Mindössze hét osztállyal s egy élettel tudja ô, hogy alaposan átverték, de az állami nyugdíjból végre meg is fagyhat szegény.
Viszik a régi bútort újgazdagék. Más folklór az ô nyelvezetük, mosolyognak, s azt mondják: báj, báj asszonyka. Szegény visszamosolyog, aztán bereteszeli a kiskaput. Bent a mosolyzománc lehull, szétmállik a hideg köveken. Jut eszébe az egykori amerikai nagybácsi üzenete: semmit idegen kézre ne bízzatok!
Október elsejétôl érvénybe lépett a kereskedelmi helyiségeken kívül kötött adásvételi szerzôdéseket szabályozó 1999. évi 106-os számú kormányrendelet, amely felhatalmazza a fogyasztóvédô felügyelôket a fent említett szerzôdések felülvizsgálatára, s szükség esetén a büntetések kiszabására — olvasható a megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal lapunkhoz tegnap eljuttatott közleményében, amelyet Emilia Leah, a hivatal vezetôje ír alá.
A tájékoztató anyagból megtudhatjuk: abban az esetben, ha az adásvételi szerzôdést a kereskedô nem az általa mûködtetett kereskedelmi helyiségben, hanem kiszállás alatt, a vásárló lakásán, munkahelyén vagy ideiglenes tartózkodási helyén, közterületen készíti s írja alá, köteles az írásos szerzôdésbe belefoglalni: az érintett felek nevét, a szóban forgó tárgyat, tárgyakat, azok értékét, a szerzôdés idôpontját és helyét. Azonfelül a kereskedô köteles ismertetni a vásárlóval, hogy annak joga van hét napon belül, a fent említett körülmények között aláírt szerzôdést indoklás nélkül felbontani. A fogyasztó a szerzôdés felbontását ajánlott levélben kell a kereskedô tudomására hozza, ugyanakkor köteles a termékeket visszaszolgáltatni. A rendelet értelmében az értesítés és a termékeket átvevô kereskedô 15 nap alatt vissza kell hogy fizesse a szállítási díjat és a termékek értékét (ha elôzôleg a fogyasztótól átvette a termékek árát).
A rendeletet megszegôk 2-10 millió lejjel büntethetôk — értesültünk a közleménybôl.
Tegnap délelôtt a testvérváros Zalaegerszeg egyházi vezetôi érkeztek Marosvásárhelyre: Török Zoltán református lelkész, önkormányzati képviselô, Kovács L. P. Bánk ferencrendi atya, Balogh András evangélikus lelkész, Kálinger Roland plébános. Délelôtti városnézésük során megtekintették a Kultúrpalotát, a minoriták templomát, az unitáriusok és az evangélikusok templomát, a Kistemplomot, a Vártemplomot és a belvárosi Plebániatemplomot. Délben a vendégeket a polgármesteri hivatal protokolltermében Fodor Imre polgármester fogadta.
A Zalaegerszeg egyházi vezetôi, Marosvásárhely polgármestere és városunk egyházi elöljárósága közt folytatott tegnap déli megbeszélésen a két város közötti gazdasági-kulturális-turisztikai és egyházi kapcsolatok perspektíváját tekintették át, a találkozó jellegénél fogva a kapcsolatok ápolásában részt vállaló történelmi egyházak szerepét.
A vendégek tegnap délután ellátogattak a Teleki Tékába, a Bolyai Líceumba, találkoztak az RMDSZ megyei vezetôségével. Ma a két város egyházi vezetôinek közös találkozójára és megbeszélésére kerül sor az unitárius egyházközség tanácstermében.
Emil Constantinescu államfô levelet intézett Ion Diaconescu házelnökhöz, s ebben üdvözli az 53 képviselôbôl álló csoport kezdeményezését, mely szerint Mihály királyt, Románia volt uralkodóját hívják meg, hogy a Nemzeti Nap megünneplése alkalmából mondjon beszédet a két parlamenti kamara elôtt. Constantinescu elnök szerint a parlament meghívása üdvös, mert az ország nemzeti napja alkalmat kínál azon személyiségek tetteinek felidézésére, akik hozzájárultak az egységes román állam megteremtéséhez, a román társadalom modernizálásához és haladásához.
Piaci áron veszi az üzemanyagot a CONEL
Az országos villamossági társaság a tél távlatában elkezdte az üzemanyag beszerzését, a piaci ár függvényében vásárolva kôolajat és földgázt, a költségek csökkentése érdekében, nyilatkozta a CONEL kereskedelmi igazgatója. Az üzemanyag árát hatvan vagy kilencven nap alatt törlesztik 160 milliárdnyi külföldi hitelbôl. A cég nem folyamodna külhitelhez, ha fel tudná hajtani nyolcmilliárdra rúgó kintlevôségeit. A tartozások törlesztésének elmaradása különös erôfeszítések meghozatalára kényszeríti a társaságot, hogy az évi üzemanyag 70 százalékát beszerezze — ennyi kell ugyanis a téli idôszakra. Az ipari tárca becslése szerint 1,3 millió tonna nyersolajról és hatmilliárd köbméter földgázról van szó.
A szenátorok kedden elfogadták a munkakonfliktusok feloldását szabályozó törvény egyeztetô bizottsági jelentését. Ez módosítja vagy kiegészíti a szóban forgó törvény három szakaszát vagy három szakaszának bekezdését. A 41. szakasz eszerint újabb bekezdéssel bôvül, mely szerint a munkakonfliktusok beindítása elôtt csak akkor szükséges egyeztetni, ha mindkét fél közös megegyezésben tartja azt szükségesnek. A 63. szakaszból törlik a második és harmadik bekezdést, leszögezve ezáltal, hogy nem léphetnek sztrájkba polgármesterek, bírók, a nemzetvédelmi tárca és a belügyi tárcák alkalmazottai illetve a két tárca alárendeltségében mûködô egységek dolgozói, az RHSZ, a KHSZ és a Különleges Telekommunikációs Szolgálat alkalmazottai, az igazságügyi minisztérium és alárendelt egységeinek katonai személyzete. Sztrájkolhatnak ezután viszont az országos energetikai hálózat és a nukleáris szektor megállás nélkül mûködô operatív egységeinek dolgozói is, amennyiben a tevékenység kétharmadát szüntetik be csupán, vagyis nem veszélyeztetik a lakosság egészségét és biztosítják a berendezések biztonságos mûködését.
Máris külföldre szökött volna?
Maurice Papon, a volt francia kollaboráns, akit az emberiség elleni bûntettek vádjával tavaly tíz évre ítéltek, inkább "számûzetésbe" vonul, mintsem hogy börtönben töltse a semmisségi panaszának elbírálása elôtti éjszakát. Papon 89 éves, napok óta ismeretlen helyen tartózkodik, mert az ellene elkövetett "igazságtalanságok megkoronázásának" tekintette az elôírást, hogy a tömlöcben háljon. Papont a második világh&aac