|
LI. évfolyam 242. (14294) |
1999. október 16., szombat |
Szakszervezeti felhívás: Ne fizessük ki számláinkat
Az egymást követô árnövekedések elleni tiltakozásul polgári engedetlenségre, a lakbér-, a telefon- és villanyszámla kifizetésének megtagadására szólították fel Brassó lakosait az Infratirea (Tesvériség) nevû szakszekszervezeti szövetség helyi vezetôi.
A szövetség bejelentette: további 20 városban hasonló tiltakozást kezdeményeznek. A szakszervezet vezetôi hangsúlyozták, hogy nem ingyenes, hanem olcsó, a lakosság által is megfizethetô szolgáltatási díjakat követelnek.
Az engedetlenségi mozgalom szervezôi úgy vélik, hogy a kormány többszörösen is megsértette az ország alkotmányát. Az állampolgárok olyan helyzetbe jutottak, hogy már képtelenek megbirkózni az árak minden józan észt meghaladó növekedésével.
Az Infratirea szövetséghez tartozó fémipari szakszervezetek képviselôi szerint a tiltakozásnak ez a formája hatékonynak bizonyulhat a lakosság szociális ellehetetlenülésének megállítására. Arra szólították fel a város lakosait, hogy a közszolgáltatási díjak kifizetése helyett élelmet vásároljanak.
Brassó polgármestere és a megye prefektusa azzal vádolta meg a szakszervezeti szövetséget, hogy akciójával csak káoszt okoz, hiszen a tiltakozás miatt a szolgáltatók válnak fizetésképtelenné. Ez utóbbi lehetôség egyébként sok helyen a polgári engedetlenség nélkül is tény, illetve valós veszély.
Ion Caramitru kulturális miniszter csütörtökön azzal vádolta Magyarországot, hogy "kulisszák mögötti mesterkedéssel" próbálta rontani esélyeit az UNESCO vezérigazgatói tisztjének elnyeresére.
A Mediafax hírügynökségnek adott nyilatkozatában Caramitru elmondta: a szerdai párizsi meghallgatáson hivatalosan nem került szóba az, hogy a szenátus vizsgálatot indított a kulturális minisztériummal szemben.
Bár ez a kérdés hivatalosan nem került szóba, a kulisszák mögötti megbeszéléseknek tárgya volt, s úgy tûnik, a magyar képviselôk kezdeményezésére fogalmazott a kulturális miniszter.
Ion Caramitru a jelöltek meghallgatása elôtt adott interjújában felvetette annak lehetôségét, hogy visszalép a jelöltségtôl, ha a szenátus komolyan gondolja a minisztériummal szembeni vizsgálatot. Bár a szenátus a vizsgálóbizottság felállításáról döntött, a miniszter mégis vállalta annak a a veszélyét, hogy Párizsban a jelölés kapcsán esetleg szóba kerül ez az ügy.
A miniszter az esélyeit rontó körülmények között említette Magyarország pálfordulását is. Caramitru azt kifogásolta, hogy bár a magyar vezetôk korábban hivatalosan támogatták jelöltségét, váratlanul meggondolták magukat, s Pataki Pál személyében ellenjelöltet állítottak.
Pénzbüntetésekrôl, pályabetiltásról és eltiltásokról határozott csütörtökön a Román Jégkorong Szövetség a múlt szombati kupadöntôn történt botrány miatt.
A találkozó közben és után a csíkszeredai Miercurea és a Steaua Bucuresti játékosai és szurkolói csaptak össze.
Öt-öt korongos 4-10 mérkôzés szóló eltiltást, a két csapat pedig ötmillió lej (kb. 72 ezer forint) bírságot kapott. Ezen kívül a csíkszeredai pályán a következô négy találkozót zárt kapuk mögött kell játszani.
A botrány akkor tört ki, amikor a Steaua 1:04 perccel a vége elôtt 4-2-re elhúzott. Ekkor Hozsó Levente (Miercurea) ütôvel arcon és torkon vágta Nicolea Cazacut, akit késôbb kórházba kellett szállítani. Ezután több játékos, a szurkolók és az edzôk is összeverekedtek.
A pályabetiltást azért rendelték el, mert a hazai nézôk románellenes jelszavakat kiabáltak, illetve pénzérméket és mûanyag flakonokat dobáltak a jégre. Emiatt többször meg kellett szakítani a találkozót. Arról nem szól a fáma, hogy a csíkszeredai csapat bukaresti szereplését rendre soviniszta, agresszív magyarellenes tüntetés kíséri. A jégkorong szövetségnek mindez nem tûnt fel!
Az incidensrôl a román Ifjúsági és Sportminisztérium is jelentést kért.
Nagyon aggódom, mert az utóbbi idôben egyre több erôszak kíséri a jégkorong- mérkôzéseket jegyezte meg Ioan Dobrescu, a minisztérium államtitkára.
Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) francia alapítású nemzetközi segélyszervezet kapta az 1999-es Nobel-békedíjat a Föld több kontinensén végzett emberiességi tevékenységéért.
A díjat odaítélô Nobel-bizottság ezzel kifejezésre juttatta, hogy nagyra becsüli az elvet, amelynek alapján "a világ elsô, kormányoktól független, nemzetközi egészségügyi segélyszervezete" 1971-ben létrejött és mûködik: "Minden emberi eredetû vagy természeti katasztrófa áldozatának joga van a lehetô leggyorsabb és legcélravezetôbb szakszerû segítséghez. Az emberbaráti segítség nyújtásánál nem lehet szempont semmilyen körülmény, sem az, hogy hol húzódnak az államhatárok, sem a segítségre szorulók politikai beállítottsága." A szervezet, amelyet nyolcadszor jelölték a díjra, már-már lemondott arról, hogy valaha is megkapja azt.
A díj nem arra való, hogy büszkélkedjünk vele, hanem hogy munkánk folytatására serkentsen bennünket jelentette ki Philippe Biberson, a szervezet elnöke, amikor Párizsban értesült az oslói döntésrôl. Nagyon megtisztelônek és örömteli eseménynek nevezte a díj odaítélését Marie Phillips, az MSF-nek az afrikai Nagy-tavak térségéért felelôs, jelenleg Brüsszelben tartózkodó igazgatója. Üdvözölte a Nobel-bizottság választását a tamperei EU-csúcsról Nicole Fontaine, az Európai Parlament elnöke és Jacques Chirac francia köztársasági elnök is, valamint Genfbôl az ENSZ Menekültügyi Fôbiztossága írták a hírügynökségek.
A "Francia Orvosok" néven is ismert szervezet több mint 80 országban van valamilyen formában jelen, ebbôl 23-ban irodával is rendelkezik. Összesen 2500, 45 különbözô állampolgárságú önkéntes egészségügyi dolgozójuk és 15 ezer helyi alkalmazottjuk van. Eleinte amolyan "egészségügyi hippiknek" tartották ôket. Egyik alapító tagjuk, Bernard Kouchner jelenlegi koszovói ENSZ-fômegbízott Párizsban kijelentette, hogy nagyon meghatotta az MSF kitüntetése.
A szervezet az utóbbi idôben például Koszovóban és Kelet-Timoron nyújtott segítséget az otthonából elmenekült polgári lakosságnak. Ragaszkodva ahhoz az alapelvéhez, hogy nem fogad el segítséget kormányoktól, a NATO Jugoszlávia elleni bombázásai idején visszautasította a segítséget, amelyet az észak- atlanti szervezet tagországai felajánlottak neki. Az MSF évi költségvetése 250 millió dollár, amely magán- és intézményi adományokból tevôdik össze.
Amikor a sürgôs segítségnyújtás éppen nem foglalja le minden energiájukat, egészségügyi intézményeket építenek vagy hoznak rendbe, vagy megszervezik egy-egy terület lakosságának ellátását védôoltással. Ha olyan helyen kell segíteniük, ahol háború vagy fegyveres konfliktus dúl, és tarthatatlan a maradás, akkor a szervezet alkalmazottai távoznak utoljára, és ôk térnek vissza legelôször.
30 milliárd font fölött a koszovói háború számlája
A Jane's Defence Weekly címû brit katonai szaklap szakértôi szerint a 30 milliárd fontot is meghaladja a koszovói háború számlája.
A szakértôk a BBC felkérésére az eddigi legátfogóbb elemzést készítették el a Jugoszlávia elleni NATO-légicsapások költségeirôl, annak gazdasági, emberi kihatásairól. A végösszeg még magasabb is lehet, mivel a számításokban nem vették figyelembe a környezeti károk helyreállításának költségeit.
A becsült 31,67 milliárd font (csaknem 50 milliárd euró) mintegy kétharmada Jugoszlávia és Koszovó újjáépítéséhez szükséges. Az újjáépítés költségei 20,5 milliárd font hétszeresen meghaladják a NATO katonai akciójának összköltségét. A NATO tagállamoknak a 78 napig tartó bombázások 2,63 milliárd fontba kerültek, körülbelül ennyi annak a 23 ezer bombának és rakétának az értéke, amelyet a jugoszláv hadsereg létesítményeire, egységeire ledobtak, plusz a felhasznált üzemanyagnak és a repülôgépek, hadihajók üzemeltetésének költségei.
Csupán a légiháború elsô napján több mint 44,4 millió font értékû fegyvert használtak fel, köztük a manôverezô robotrepülôgépeket, amelyek beszerzési ára darabonként meghaladja a 800 ezer fontot. A légicsapások elsô hetében a bevetett repülôgépek üzemanyag-költségének számlája 150 millió fontra rúgott.
A koszovói békefenntartás becsült összege 6 milliárd font, a humanitárius segítségnyújtásé 2,54 milliárd font.
Egyetlen Duna-híd szétbombázása 6 millió fontot emésztett fel, újjáépítése viszont 10 millió fontba kerül majd. A szerbiai Zastava autógyár elleni légitámadások költségei szintén 6 millió fontra rúgnak, ám a gyár újjáépítése 45 millió fontot emészt fel mutat rá a felmérés.
A BBC emlékeztet arra, hogy Jugoszlávia a légicsapások következtében elvesztette ipari kapacitásának 44 százalékát. A G17 független szerb közgaszdász csoport 1,74 milliárd fontra tette a szerbiai ipari termelésnek okozott károk mértékét.
A háború környezeti következményei azonban 10 millió ember vízellátását veszélyeztetik, 500 ezer aknától és mintegy 10 ezer fel nem robbant bombától kell mentesíteni az országot.
Ami a koszovói háború emberveszteségeit illeti, a BBC összegzése szerint a szerb hadsereg 11 ezer albánt ölt meg Koszovóban a légicsapások idején, míg a NATO-bombázásokban 600 szerb katona és 2000 polgári személy vesztette életét.
A tisztességes üzletembereké a jövô
Kihívó címet választottak a konferencia szervezôi, az Erdélyi Befektetôk Fóruma (TBF) és a szlovákiai Integra Alapítvány, amelyek a kisvállalkozók számára elôkészített elôadássorozatot "Minôség és tisztesség az üzletvezetésben" téma köré gyûjtötték. A konferencia pénteken reggel kezdôdött a Kultúrpalotában és ma estig tart. Ez idô alatt a meghívott belföldi és külföldi elôadók arról próbálják saját tapasztalatuk alapján meggyôzni a népes, mintegy 150 fônyi hallgatóságot, hogy igenis megéri tisztességesnek lenni üzleti ügyekben (is).
Az elsô délelôtt a téma felvezetésére szolgált, és máris nagyon sok, meditálásra alkalmat adó gondolatot vetett fel a hallgatóságban. Allan Bussard, aki a szlovákiai Integra Alapítványt képviseli, de kanadai állampolgár, már a kezdet kezdetén a hallgatóságot alaposan megosztó kérdést vetett fel: Mi a legfontosabb egy település életében? A templom, az iskola, avagy a gyár (gazdasági egység)? A válasz egyértelmû az elôadó szerint: mindhárom egyformán fontos, és az Integra célja megteremteni ezt a harmóniát a három intézmény között. Általános tapasztalat, hogy az egyének éles határt vonnak a biztonságot jelentô család és a farkastörvényeket mutató munkahely, gazdasági tevékenység között. Az elôbbi a biztonságot jelenti, míg az utóbbiban megengedett bizonyos képmutatás is (hogy a gátlástalanabb eszközökrôl most ne beszéljünk). A konferencia szervezôi és elôadói szerint a kisvállalatok illetve -vállalkozók lehetnek azok, amelyek elindíthatják a társadalomban azt a folyamatot, amely biztosíthatná az üzleti életben is a biztonságtudat eluralkodását.
A gondolatot David Murray (Main Consulting Services; Nagy-Britannia) mélyítette el. Sorba vette azokat a tényezôket, amelyeket egy (kis)vállalat tevékenysége által befolyásol. A végkövetkeztetés pedig: akár a pénzforrásokat biztosító intézményrôl vagy személyrôl, akár az alkalmazottakról, a szállítókról vagy vásárlókról, akár a környezetrôl, illetve a szélesebb közösségrôl, sôt akár a konkurenciáról van szó, a tisztesség, az ôszinte üzletpolitika hosszú távon sokkal kifizetôdôbb, mint az esetlegesen rövid távú hasznot ígérô, ám kevésbé ôszinte eljárás. Mindkét elôadó kihangsúlyozta, hogy a sok tisztességes módszerekkel vezetett kisvállalkozás együttes hatása lehet az a motor, amely a román társadalom képét (is) gyökeresen megváltoztathatja.
Rendkívül érdekes momentumot képezett a világban eluralkodott korrupciót jelzô táblázat bemutatása. E szerint Dániát tartják a világ legtisztább államának ebbôl a szempontból. Ha a skandináv államot viszonyítási szintnek tekintjük, s 10-essel osztályozzuk, akkor Finnország és Svédország követi 9,6-os és 9,5-ös osztályzattal, Nagy-Britannia a 11. (8,7), Németország a 15. (7,9), az Egyesült Államok a 17. (7,5). Kelet-Európát azonban jóval mélyebben kell keresnünk. Közülük Magyarország kereken 5-össel a 33. helyen áll, míg Románia 3-as osztályzattal a 61. Szerencsére (?) a FÁK államait még ennél is mélyebb szinten tartják nyilván. A bemutatott adatok elgondolkodtatóak. Az elôadók szerint egy megerôsödô kisvállalkozói réteg (nyugaton a tíz alkalmazottnál kevesebbet foglalkoztató cégek a munkaerô 20-25%-át ölelik fel), amelyek üzleti partnereik elôtt mindig saját arccal lehetnek jelen, s nem csupán egy telefonszámot jelentenek valamilyen multinacionális mamutvállalatnál, lényeges szerepet játszhatnak a korrupció visszaszorításában.
A délôtti plenáris elôadások után, délután a munka kisebb csoportokban folytatódott, amelyeken egy vállalkozó munkáját befolyásoló tényezôk minôségét elemezték. A konferencia ma reggel folytatódott.
Tegnap kora délutánig a megyei Orvosi Kamara mintegy 1800 tagjából körülbelül 300 orvos ment el szavazni a 19 tagú vezetôtanács, továbbá az országos választmány delegátusainak megválasztására. A megyei kórház elôcsarnokában kifüggesztették a jelöltlistákat. A megyei kamara vezetôtanácsába javasolt orvosok végsô listáján 70 orvos, míg az országos választmányba javasolt képviselôk listáján 48 orvos neve szerepel. A választási bizottság elnöke dr. Sita Ioan, titkára dr. Doina Milutin.
Az Orvosi Kamara tagjai, akik tegnap nem adták le voksukat, ma még megtehetik, hogy szavatolják arányos képviseletünket a vezetôtanácsban, illetve az országos választmányban.
Az alternatív tankönyvek megjelenésében mindenki a tanügy reformjának egyik jelét látta. Tizenkettedikes történelem- tankönyvbôl öt jelent meg a piacon, ebbôl az egyik, amelyet a Sigma Kiadó jelentetett meg, hatalmas felháborodást keltett a tartalma miatt, amely egyesek szerint megalázó, a románok történelmét kicsúfolja. Mások úgy vélik, a románok még nincsenek felkészülve a kozmetikázatlan történelemkönyvvel való szembesülésre. Az utólagos megbeszélések azonban egyelôre semmilyen változáshoz nem vezettek, a különbözô véleményen levô tárgyalófelek pedig általában egyetértettek abban, hogy az alternatív tankönyvekre szükség van. Az alábbiakban a sajtókampány során megjelent néhány írásból tallózunk.
"Öt XII. osztályos történelemkönyvet dobtak piacra a napokban, ebbôl az egyik miatt kínos jelenetekre került sor a szenátusban. A demokrata párti Trita Fanita például kijelentette, hogy ha a könyvet elfogadják, "tiltakozni fogok amiatt, hogy Gica Hagi (a román labdarúgó-válogatott kapitánya a szerk.) nincs benne". A politikusnak igaza van, ha arra gondolunk, hogy a könyvben Mihai Viteazult három sorban intézték el, Vlad aepesrôl öt sorban szólnak és ott is az újjászületett vámpírként emlegetik. Ugyanakkor a szerzôk nem feledkeztek meg Andreea Escáról ("szimpatikus bemondónô"), Cristian Tudor Popescuról ("kemény fiú") és Ion Cristoiuról ("szenzációs újságíró")." (Gazeta sporturilor)
"A botrányos jelenetekre Sergiu Nicolaescu "független" szenátor észrevételeit követôen került sor. A tartalma miatt forradalminak nevezhetô tankönyv a Sigma Kiadónál jelent meg dr. Sorin Mitu egyetemi elôadótanár vezetése alatt, és azt írja a többi között Vlad aepesrôl, hogy "a román középkor legismertebb figurája, akit a világon mindenütt Drakulaként tartanak számon", Mihai Viteazulról pedig, hogy "a román történészek kedvelt figurája, aki egyazon uralom alá hajtotta Havasalföldet, Erdélyt és Moldovát". S mintha ez nem lenne elég, a kommunista kornak és megvalósításainak 12 oldalt szentelnek, míg az 1989-es forradalmat eredeti módon úgy ismertetik, mint egy lázadást, amely utólag a hatalomért folytatott harchoz vezetett. Sergiu Nicolaescut ez annyira felbôszítette, hogy nem szégyellte kérni: "ezt a könyvet egy téren, a nyilvánosság elôtt égessék el. Szégyen, hogy a román néprôl ilyeneket mertek írni". A szenátus oktatásügyi bizottsága bejelentette, hogy drasztikus ellenôrzésnek vetik alá az összes alternatív történelem-tankönyvet. (Transilvania Jurnal)
"Andrei Marga tanügyminiszter szerint azoknak a fényképe, akik még élnek, nem kellene hogy megjelenjen egyetlen történelemkönyvben sem, és a történészek feladata, hogy megmondják, használható-e vagy sem az illetô tankönyv. Boris Singer, a könyvet megjelentetô Sigma Kiadó vezetôje elmondta: négy-ötezer példányt szállítottak eddig le, a nagy többséget Erdélybe, és néhány ezres rendelésnek kell még eleget tenniük. Dr. Nicolae Bocsan, a kolozsvári Babes- Bolyai Tudományegyetem prorektora úgy véli, a könyv szövege jól van megfogalmazva, az adatok szempontjából pontos és lényegretörô. Szerinte a szerzôk arra törekedtek, hogy eleget tegyenek a középiskolákban tanító történelemtanárok kérésének, akik azt igényelték, hogy küszöböljék ki a fölösleges információkat." (Adevarul)
"A tankönyv nem a románok történelme, hanem egy identitás nélküli népé. A szenátorok egyetértettek abban, hogy a nemzeti identitástudat hiányában sokkal könnyebb az állam egysége ellen tenni. A botrányba csak az RMDSZ képviselôi nem avatkoztak be, akik elégedettek voltak azzal, hogy elkészült a kisebbségek történelmét népszerûsítô könyv, amelyben a románokat a legnépesebb kisebbségnek lehet tekinteni." (Curentul)
"Kizárt dolog, hogy ezt a könyvet kivonják forgalomból, vagy betiltsák. Amennyiben ez mégis megtörténne, nagyon súlyos dolog lenne, hiszen a romániai cenzúra újjáéledését jelentené. Én harcolni fogok ellene, akár az Elnöki Hivatalt is tájékoztatom a helyzetrôl. Mindezek elôtt azonban érdemes elgondolkodni azon, honnan indult ez a botrány: nem az iskolákból, nem a történelemtanárok köreibôl, hanem a Parlamentbôl! A politikusok beleavatkoznak a történészek munkájába! Mi következhet ez után? Hogy beleszóljanak az orvosok, gyógyszerészek és mások munkájába is?" (Gabriel Liiceanu író, tanár, a PRO TV éjféli híradójában).
A Szovátára látogató figyelmét nem kerülheti el az a szép, ízléses modern épület, illetve a kertjét díszítô sok virág, amelyben a Mezôgazdasági Bank kirendeltsége mûködik. Kíváncsiak voltunk, hogyan mûködik egy ilyen kisvárosi bankfiók. Mihu Romul Viorel igazgatótól érdeklôdtünk, hogy fiókintézetként milyen hatáskörrel járhatnak el, milyen banki mûveleteket végeznek, illetve, mennyiben érinti ôket, ami a bankvilágban történik?
Öt éve alakultunk, 1994. augusztus 17-én volt az elsô bankügyletünk Szovátán. Akkor már mûködött az utca túloldalán a Kereskedelmi Bank kirendeltsége, amely azóta is az egyetlen konkurensünk. Nem volt könnyû meggyôznünk a szovátai cégeket, hogy inkább hozzánk jöjjenek. Sok érvünk nem volt, a kamatok, jutalékok a bankok esetében megközelítôleg ugyanazok, legalábbis az itteni Kereskedelmi Bankéval azonosak a mieink is. Kezdetben teljes figyelmünket a kliensek toborzására fordítottuk, a civilizált ügyfélfogadás, az elôzékeny és gyors szolgáltatások révén. Mára elmondhatjuk, klientúra dolgában jól állunk még, akkor is, ha Szováta nem nagy gazdasági erôt képviselô település. Sikerült a turizmus területérôl, a faiparból, a mezôgazdaságból, kereskedelem területérôl ügyfeleket szerezni.
Milyen a tevékenységi körük?
Elsôsorban lehetôséget nyújtunk arra, hogy a gazdasági egységek számlát nyissanak nálunk, hogy a pénzügyi mûveleteiket, számlavezetést, átutalásokat a mi bankunkon keresztül bonyolíthassák le. Hiteleket is adunk, amivel azonban nem nagyon dicsekedhetünk. Szerettünk volna ezen a területen többre jutni, csakhogy a magas kamatok miatt a vállalatok nem tolonganak hitelért. A mezôgazdaságnak adtunk kölcsönöket a 125-ös törvény alapján, az állattenyésztésre, földmûvelésre szubvencionált kamatokkal. Ha tiszteletben tartjuk a hitelszerzôdéseket, 14 százalékos kamatra adunk mezôgazdasági kölcsönöket.
A hitelezésünk egy másik konstrukciójával a sürgôs igényeket kívánjuk kielégíteni. Elônyôs a vállalkozóknak. Konkrétabban: ha egy vállalkozónak sikerül három nap alatt visszatéríteni a kölcsönt, egy hét múlva újabbért folyamodhat. A természetes (fizikai) személyeknek is elônyös kamatokat számítunk fel, és sikerült a zónából sok betétest hozzánk csábítani.
Az év minden szakában sok idegen fordul meg Szovátán. Nekik mit kínál a bankfiók?
A Szovátán üdülôkre is gondoltunk. Az idényben hosszabbított programmal dolgozott a valutabeváltó irodánk. Június 15-tôl szeptember 15-ig este nyolcig tartottunk nyitva, de szombaton este hétig, illetve vasárnap délután háromig kiszolgáltuk a klienseket. A mi váltóirodánk volt az egyetlen, amely ilyen órarend szerint mûködött.
További lehetôségként kínáljuk a készpénzes, valamint a hitelkártyás pénzügyi mûveleteket. A központi bankunk is besegített, egy bankautomatát szereltünk fel az egyik üzlet földszintjén. A nap mind a 24 órájában a kliensek rendelkezésére áll. Ezeket a szolgáltatásokat mind a hazai, mind a külföldi turisták igénybe vehetik. Egyébként a bútorgyár az elsô, amely helyi gazdasági egységként megértette az idôk szavát és a fizetések folyósításánál a hitelkártyás módszert alkalmazza. Ugyanezt a módszert alkalmazza az Edelweiss szálloda is. Az új iránt elsôsorban a külföldi tulajdonosok a nyitottabbak a bútorgyár francia, az Edelweiss holland tôkével mûködik. Az ittenieknek még fenntartásaik vannak, de igyekszünk megértetni velük, hogy ez a módszer az alkalmazottak számára is elônyösebb.
Külsôre a székhelyük inkább hasonlít szépen gondozott, módos villára, mint bankra...
Kezdettôl igyekeztünk "birtokunkat" széppé, vonzóvá tenni. Nem dicsekvésként, de Szováta legszebb épülete és leggondozottab udvara a mienk. Az is igaz, hogy nem szégyelljük kezünkbe venni a seprût és a lapátot, s tavasszal az alkalmazottaink részt vesznek a nagytakarításban, a virágültetésben, gyomlálásban. Tapasztalhattuk is a nyáron, hogy az épület és a környezet vonzza a turisták tekintetét. Ez a legjobb reklám, s akinek a szeme megakad rajta, talán másnap már a mi szolgáltatásainkat veszi igénybe.
Mennyiben érinti önöket, ami az országos bankvilágban történik?
Mi csak egyik kis kereke vagyunk a bankrendszernek. Ha a gazdaság szegény, a bankok sem lehetnek nagyon gazdagok. Hiszen tulajdonképpen a vállalatok, illetve a lakosság által letétbe tett pénzekbôl, vagyis Szováta gazdaságából élünk. Ha a helyi gazdaság jobban menne, ha az embereknek több pénze volna, akkor mi is gazdagabbak lennénk. Ennek ellenére mi, a Mezôgazdasági Bank fiókvállalataként nyereségesek vagyunk. Így aztán a központi bank privatizációs, átszervezési elôkészületei bennünket kevéssé érintettek. Emiatt velünk eddig senki sem foglalkozott. Igaz, kevesen vagyunk, mindössze 11-en, a takarítónôt is beleszámítva. Ennek a tizenegy embernek sikerült az elmúlt három év alatt mert az elsô két év a klienstoborzással telt el, s ezalatt szó sem lehetett profitról nyereségessé tenni az egységet.
Hogyan reagálnak ügyfeleik a bankok csôdjérôl, nehézségeirôl szóló hírekre?
Hálás vagyok Szováta lakosságának, fôleg a magánszemélyeknek, a bizalomért. A tavaly, amikor olyan hírek kaptak lábra, hogy a Mezôgazdasági Bank nagy gondokkal küszködik, az emberek jöttek, s ki akarták venni a pénzüket. Ám sikerült meggyôznünk ôket, hogy nem kell pánikba esniük, s elmondhatom, hogy azokban a napokban tôlünk egyetlen lejt sem vettek ki. Erre büszke vagyok, s köszönöm a betéteseink bizalmát. Igaz, kis településrôl van szó, másak az emberközi kapcsolatok, mindenki mindenkit ismer.
Ezek szerint minden rózsaszínû önöknél?
Nem szeretnék mindent rózsaszínben feltüntetni, sok minden lehetne jobb, de ez a gazdaság mûködésétôl függ elsôdlegesen. Reménykedünk mi is, hogy a gazdaság talpra áll, s akkor Szovátán is jobb lesz. Ha a kezelôbázist rendbe tennék, az nekünk , a fürdôvállalatnak, a polgármesteri hivatalnak, egyszóval mindenkinek csak jó lenne. Ha a turizmus mûködne, Szováta az ország egyik leggazdagabb városává válhatna. Ha privatizálták volna a szállodákat például, azt hiszem, azok is másként néznének ki, de másként nézne ki maga a város. A bank azt reméli, hogy a klienseink vállalkozása felvirágzik, mert akkor nekünk is jól megy majd. Bizakodók vagyunk, nincs más választásunk, elôre kell tekintenünk. Az emberek pénze biztonságában van nálunk, s nekünk is az az érdekünk, hogy a kliens elégedetten távozzon tôlünk.
A megyei tanács rendkívüli ülése
Tegnap délután alig két óra alatt zajlott le a megyei tanács hét napirendet magában foglaló rendkívüli ülése. A tanács az ülés legfontosabb és egyben elsô napirendi pontját, amely a költségvetés-kiegészítés elosztására vonatkozott, rövid vita után, egyetlen módosítással fogadta el a testület. Ennek értelmében Mezôpete, a Bándhoz tartozó falu iskolájának befejezésére megítéltek 50 millió lejt a többi község rovására: azaz minden község költségvetése 1 millió lejjel lett kevesebb a fent említett módosítás nyomán. Egyébként a költségvetés kiegészítésére vonatkozó határozattervezet eredeti formájában maradt, így a megyei tanács évi költségvetése 66 milliárd lejre változott a korábbi 58,1 milliárd lejrôl. A megyei tanács saját költségvetésének kiegészítésére 9,3 milliárd lej áll rendelkezésre. A fent említett összegekbôl kisebb vagy nagyobb mértékben részesednek az Állami Filharmónia, a Maros Mûvészegyüttes, a bábszínház, a mûvészeti iskola, a Kultúrpalota, a Vatra és Látó folyóiratok, a Megyei Könyvtár valamint az alkotási központ. A kultúra támogatásán túl jut némi pénz a megyei tanács saját mûködéséhez szükséges összegeknek a kiegészítésére, a polgári védelemnek, a megyei utak igazgatóságának (SURM) is, a vidéki közhasznú társaságnak, a repülôtérnek is. A gyermekvédelmi igazgatóságtól megvontak több mint 1 milliárd lejt, mivel az itt alkalmazásban levô személyzet egy részének jövedelmére más, alapítványi forrásokból sikerült elkülöníteni megfelelô összeget.
A költségvetés kiegészítéssel a helyi tanácsnak 37,3 milliárd lejes többletforráshoz jutnak, ami úgy tûnik, biztosíthatja a túlélést. Megoldható vagy legalábbis jelentôsen enyhíthetô belôle télire a meleg víz és fûtés problémája a megyében és jut majd a tanács költségvetésébôl élô intézmények életben maradására is.
Több más határozatot is megszavazott tegnap a megyei testület, döntöttek a növényvédelmi igazgatóság létrehozásáráról, a vidéki hidegvíz-mérô mûszerek felszerelésérôl, a repülôtér bôvítésérôl. Hasonlóképpen hozzászólás nélkül megszavazták, hogy a vidéki közhasznú társaság által kezelt, a megyei tanács tulajdonában levô vezetékek egy részét, amelyek Radnót közelében vannak koncesszió útján a radnóti Prescom kezelésébe engedjék át.
Meglepetésszerûen a legnagyobb vitát a repülôtér személyzetének fizetésemelésére vonatkozó határozattervezet váltotta ki. Felmerült a kérdés, mi a különbség az "ártalmassági", "nehéz munkakörülményekért járó" és a "veszélyességi" pótlék között és hogy valóban szükség van-e mindháromra egyidôben, ugyanakkor az is vitatható, hogy egy év eltelte után ésszerû-e hûségjutalmat fizetni. A járadékok és pótlékok összesen ugyanis 135%-os fizetékiegészítést jelenthetnek. A különbözô felszólalásokból azonban kiderült, hogy az összes pótlékot egyszerre senki sem kaphatja meg a repülôtér alkalmazottai közül. Ezenkívül figyelembe véve a jelenlegi kis fizetéseket már ott tartanak, hogy egy év után is van értelme a hûségpótléknak. A szavazáskor a választmány arra is tekintettel volt, hogy 1996 óta a repülôtér alkalmazottainak jövedelme változatlan. A határozattervezet elfogadása tehát esélyt jelenthet az említett intézménynek, hogy megtartsa eddigi alkalmazottait, elôsegítve ezzel, hogy a repülôtér elérje a nemzetközi repülôterek szintjét, annál is inkább, mivel ez is egy kaput jelent Európa fele.
A közelmúltban városunk vendége volt John Jones, a londoni Wiggins konszern képviselôje. Viszontlátogatásra jött azt követôen, hogy a nyár folyamán Angliába vizitált a megyei tanács elnöke és a vidrátszegi repülôtér fôigazgatója.
A be nem avatottak a hír hallatán jogosan teszik föl a kérdést, hogy mi szél hozta errefelé az idegent. Nos, mint megtudtuk, az angol úr a helyszínen kívánt tájékozódni a román részrôl javasolt együttmûködés lehetôségeirôl. Így érdekelte a röpterünk által kiszolgált övezet gazdasági és idegenforgalmi potenciálja, tudni akarta, hogy milyen támogatottságnak örvend országos és helyi viszonylatban a légikikötô fejlesztési terve, igyekezett kapcsolatba lépni az Európai Közösség bukaresti irodájával vissza nem térítendô hitelek ügyében, továbbá terepszemlét tartott a laposnyai Drakula szórakoztató park felépítésére kijelölt övezetben, itteni lehetséges partnerekkel megbeszélte, hogy milyen fajta és mennyiségû termékeket szállíthatnának légi úton a Maidstone-ba, melyek Marosvásárhely röptere korszerûsítésének elsôdleges feladatai, és vendéglátóival kidolgozta a további együttmunkálkodás formáját, valamint menetrendjét.
Így hát John Jones látogatása nem korlátozódott a mi megyénkre. Bukarestben találkozott Aleodor Frâncu államtitkárral, aki a Szállítási Minisztériumban a polgári repülésért felel, és aki örömmel üdvözölte a Wiggins csoportnak azt a szándékát, hogy támogassa a repülôtér-fejlesztést hazánkban. Mint mondta, a román szaktárca egymillió dollárral hajlandó (három év alatt) finanszírozni a tervet, azzal a kikötéssel, hogy haladéktalanul lássanak hozzá a vidrátszegi röptér melletti szabad gazdasági övezet megvalósíthatósági tanulmányának kidolgozásához.
Fôvárosunkban, ahova a londoni tôzsdén sikeresen jegyzett konszern reprezentánsát Runcan Petru Stefan igazgató is elkísérte, hasonlóképen sor került egy találkozóra Dick Corkkal, Nagy-Britannia bukaresti nagykövetségének kereskedelmi titkárával. Ô is biztosította vendégeit az együttmûködés elôsegítésérôl, majd javasolta, hogy infrastrukturális fejlesztésre igényeljenek BERD- kölcsönt.
Hasonlóképpen nem egyedül, hanem Ioan Toganel, a megyei tanács elnöke társaságában utazott John Jones Feketehalomra, hogy megtárgyalják, miként lehetne beindítani zöldségfélék és virágok cargo-szállítását (akárcsak Radnótról) London irányába.
Összegezve a látogatás eredményeit, azok biztatóak. Mindenekelôtt elhangzott a javaslat, hogy a felek 50 évre kössenek úgynevezett Joint Venture, azaz olyan közös üzleti vállalkozásra vonatkozó megállapodást, melynek keretében a Maros Megyei Tanács biztosítja a területet és a meglévô építményeket, valamint az infrastrukturális hálózatot, a Wiggins konszern pedig megfelelô pénzösszegekkel, menedzsmenttel és marketinggel gyakorolja a légi szállítás mûködtetésének jogát. Repülôterünk modernizálásával kapcsolatban arra a következtetésre jutottak a tárgyaló partnerek, hogy a leszálló-, illetve kifutópálya méreteit a jelenlegi 2000x45 méterrôl 3200x60 méterre szükséges növelni, annak egy kerékkel való terhelhetôségi képességét pedig a mostani 17 tonnáról 27 tonnára kell emelni. Ugyanakkor idôszerû foglalkozni a szabadkereskedelmi zóna kiépítésével és berendezésével, elôkészíteni a teherszállító és a kezdeti-kísérleti idôszakban alkalomszerû turistajáratok beindítását Kent grófság, Helsinki, Budapest, Stuttgart és Torinó felé, valamint utánajárni, miként valósítható meg a Drakula-park létesítésének gondolata.
Mint már érintettük, a kezdeményezôk hisznek abban, hogy összejön a szép tervek gyakorlatba ültetésének anyagi háttere. Számítanak a megyei-helyi költségvetés, a légi szállítási szektor, az Európai Közösség, az Európai Újjáépítsi és Fejlesztési Bank támogatására, és nem utolsósorban a Wiggins konszern fizetôképességére. Ki is tûzték az üzleti társuláshoz szükséges dokumentáció elkészítésének határidejét, a Brüsszelbôl igénylendô valutatámogatás kérelmének elôkészítési terminusát, azt a napot, amíg véglegesítik röpterünk fejlesztésének mûszaki tervét, megszövegezik a cargo-szállítások szerzôdését, és azt, amelyen az érdekelt felek képviselôi aláírják majd a konkrét együttmûködésre vonatkozó szándéknyilatkozatot. Valamennyi dátum 1999-es!
Sára Sándor filmrendezô és operatôr, a Duna TV elnöke pályafutását az '50-es évek végén operatôrként kezdte a magyar filmmûvészetben úgy tartják nyilván, mint a '60-'70-es évek egyéni látásmódú képíróját. Nagy rendezôk alkotótársaként mindig különös gonddal komponálta a vászonra az emberi arcokat. Dokumentumfilmjeiben, melyeket a '80-as években készített, a magyar történelem katasztrófái, a kollektív kataklizmák egyéni sorsait kutatta.
Öt évvel ezelôtt a Bombayi Nemzetközi Fesztiválra hívták a Vigyázók címû filmjének bemutatója alkalmából. Így teljesült fiatalkori vágya, és eljuthatott Indiába. Filmkamera vagy videofelvevô helyett a fényírás ôsi eszközét, a fényképezôgépet vitte magával, és utazása során, szabad idejében folyamatosan kattogtatta. A marosvásárhelyi Bernády Házban október végéig nyitva tartó tárlat képei úgy is felfoghatók, mint egy formabontó eszközökkel fészült film kimerevített képkockái. A színesen kavargó világ néma jelenetei.
Pénteken, pontosan 15 órakor, elôször csendült fel a legújabb marosvásárhelyi kereskedelmi adó, a Radio GaGa szignálja. Az új poszt képviselôi mindössze egy órával az adás indulása elôtt fogadták a sajtó képviselôit, hogy immár véglegesen bejelenthessék az örömteli eseményt. A találkozón megjelentek a többségi tulajdonos, a miskolci Hangforrás Kft. képviselôi, valamint az egyetlen hazai résztulajdonos, a 10%-ot birtokló Frunda György RMDSZ-szenátor is.
Frunda szenátor beszédében köszönetét fejezte ki az Audiovizuális Tanácsnak az idejében kibocsátott sugárzási engedélyért, általában a segítôkész magatartásukért. (Ide kívánkozik az a pikantéria, hogy a rossz nyelvek szerint az engedély csupán a tegnap délelôtt került az adó birtokába.) A miskolci vendégek szintén hasonló hangulatban szóltak a jelenlévôkhöz. Luterán László, a pénzügyi befektetôk képviselôje, kifejezte azon reményét, hogy a befektetés mind közvetlen módon, mind közvetetten a rádió által kiépített magyar-román hidak üzleti hatásán keresztül megtérül majd. Balázsi Tibor megköszönte a város lakóinak, hogy az új adót nyílt és meleg fogadtatásban részesítették, s leszögezte: ezt a rádiót nem a románoknak, vagy nem a magyaroknak szánták, hanem a marosvásárhelyieknek összességükben. A mûszaki részért felelôs Srankó Pál a kollégáknak köszönte meg a szakszerû munkát, amely lehetôvé tette a legperformánsabb felszerelés üzembe helyezését. Elmondta, hogy számos rádióstúdiót indítottak már útjára, s valamennyi üzemben van ma is, de ez az utóbbi plusz kihívást jelent azzal, hogy két nyelven szól a hallgatóihoz, ráadásul Romániában egyedülálló módon nyíltan, az elfüggönyözetlen üveg mögül a járókelôk által láthatóan folyik a stúdió munkája. Az üzleti siker mellett pedig hangsúlyozta a szakmai siker is fontos.
A köszönô szavak után a rádió képviselôi röviden válaszoltak a sajtó kérdéseire. Ennek keretében Frunda szenátor elmondta, hogy az ô befektetésében a miskolciakkal ellentétben nem az üzleti sikert tartja fontosnak, hanem azt, hogy a Radio GaGa egy erkölcsi sziget lehet a mai politikai hangulatban, amikor egyesek a nemzetiségi kérdésbôl népszerûségi tôkét próbálnak kovácsolni. Ez a rádió pedig hidat szeretne építeni a románok és a magyarok között, és nem választófalat. A befektetés mértékérôl szólva pedig elárulták, hogy a Radio GaGa a külföldi befektetôk között az idén a megyében az 5-6. helyet foglalja el.
Zavarok a cukorrépa átvételénél
A cukorrépa átvételét a marosvásárhelyi Zamur Rt. idén szeptember 28-án kezdték meg. Az elsô napokban azok, akik a Repülôtér utcán közlekedtek, észre sem vették, hogy megkezdôdött a cukorrépa beszállítása feldolgozásra. Jó néhány napja azonban a nevezett utcában hosszú, gyökerekkel megrakott tehergépkocsi-sorok alakultak ki, amelyek megnehezítették a forgalmat. Szerdán délelôtt vesztegelô teherautó vezetôjéhez fordulunk. Ilyés Dénes mezôcsávási vállalkozó éppen reggelizett a vezetôfülkében. Elmondta, hogy szerzôdés alapján szállítja az édes gyökeret Torda környékérôl, két tizenhat tonnás, utánfutós teherautóval. Kedden reggel kilenc órakor érkezett meg, este tíz órakor hazament aludni. Szerdán hajnali egy órakor indult vissza Tordára, szerdán tíz óra körül újra beállt a sorba. Amint a Fehér és Kolozs megyei jelzésû tehergépkocsik vezetôi nyilatkoztak, számukra sem leányálom a cukorrépának gyárhoz szállítása.
Mi az oka annak, hogy a Repülôtér utcában hosszú gépkocsisorok várakoznak a cukorrépa lerakására? A kérdésre Neacsu Georgeta, a Zamur Rt. mezôgazdasági részlegének igazgatója válaszolt.
Idén öt megye , Fehér, Hargita, Kolozs, Maros és Szeben megye 5790 hektár termôterületérôl, szállítják a terményt a gyárba. Felméréseink szerint összesen 180000 tonnára számítunk. Naponta, huszonnégy óra alatt, tehát éjszaka is 3000 tonna cukorrépát veszünk át, beleértve a mérést, a mosást. És most konkrétan a tehergépkocsi-sorok kialakulásának okairól. Az olvasók ha nem is, de a cukorrépa-termesztôk emlékeznek a múlt év ôszére, amikor a vasút (SNCFR) egyszerûen megtagadta a cukorrépa szállítását. A mezôségrôl, a Nyárádmentérôl az elôzô években a keskenyvágányú vasúton érkezett hozzánk a répa. A keskenyvágányon való szállítás megszûnése után a múlt évben a széles nyomtávú vágányok mentén lévô rakfelületeit is (Balavásár, Bonyha, Dicsôszentmárton) megszüntette a vasút, azzal az indokkal, hogy a szállítás ráfizetéses számukra. Ma vasúton 24 óra alatt csupán 500 tonna cukorrépa érkezik gyárunkba a régeni, csapói és fehéregyházi rakfelületekrôl, míg gépkocsikon, szekereken, Dacia személygépkocsik csomagtartójában és utasterében, kisebb-nagyobb furgonokon 2500 tonna. Tehát a mennyiség zöme a közutakon jut el hozzánk. Tudni kell még azt, hogy a begyûjtési kampány megkezdése elôtt mi kidolgoztunk egy szállítási táblázatot, amely szerint a területi átvevôközpontjainkban a gépkocsik rakodnak. Úgy ütemeztük be, hogy a szomszédos megyékbôl a gépkocsioszlopok általában éjszaka közlekedjenek Marosvásárhely felé, a megyénkbeli gépkocsik pedig a reggeli órákban induljanak el. Nos, ez ma már csak elmélet. Ugyanis a szomszédos megyékben általunk létrehozott rakodóállomásokon kívül az Agrotransport cégek amelyekkel szerzôdést kötöttünk a szállításra máshol is rakodnak, és elindítják a gépkocsikat anélkül, hogy mi arról tudnánk.
Még egy dolgot említenék a szállításról. Megyénkben van olyan cég, amely 30 tonnás tehergépkocsikkal rendelkezik. Azokat szerettük volna bérbe venni, ám nem sikerült, mivel a Kolozs és Maros megyében országutakat javító cégek azokat kibérelték. Egy 30 tonnás tehergépkocsi hány szekeret, kis furgont és 16 tonnás gépkocsit helyettesített volna?...
Nem lehet-e megnövelni a mérlegek számát, a mosópontokét?
A gyár udvarán a tevékenység a régi rendszer szerint történik. A vágányok mentén még megvannak a mérlegek, mosópontok, de vagonokon kevés áru érkezik, azokat tehát nem lehet használni. A francia cég, amely múlt év augusztusában vásárolta meg a gyárat, az eltelt idôszakban eszközölt beruházásokat, a feldolgozási vonal technológiáját teljes egészében számítógépek segítségével ellenôrzik. Szó esett már az udvaron zajló tevékenység átszervezésérôl is, ám arra még várni kell.
Egy év alatt nem lehet felújítani teljes egészében egy százéves gyárat.
Jólöltözött fiatalember egy marosvásárhelyi kis ABC-ben fejszével szándékozott fizetni. Néhány lakó lefogta a betolakodót, a rendôrségre vitte, ahonnan pár óra múlva szabadon engedték. Mi történt a szóban forgó napon, és miért van szabadlábon a fenyegetôzô kérdeztük a megyei rendôrfelügyelôség sajtószóvivôjét.
Rus Pop Nicolae ezredes elmondta, a férfi 800.000 lej értékû árut tetetett a pultra, majd kijelentette, nincs pénz nála, ám bármelyik percben megjelenhet a takarékpénztárban levô barátja. Idôközben több vásárló is betért a tömbház alatti garázsban berendezett élelmiszerboltba. Jócskán eltelt az idô, amikor a kiszolgáló rájött, hogy szombaton délután zárva a takarékpénztár. Akkor a férfi elhúzta a kezében levô táska cipzárját, hogy az elárusítónô láthassa a benne levô baltát. Bár megijedt, a fiatal nô nem vesztette el lélekjelenlétét. Interfonon keresztül riasztotta a tömbházban lakó tulajdonosokat, akik a vásárlók segítségével ôrizetbe vették a fenyegetôzôt, majd a rendôrségre kísérték. A fiatalembernél semmiféle iratot nem találtak, de elmondta, hogy B. Ioannak hívják, 20 éves és az Állomás téren lakik nagymamájánál. Fejét sérülések borították, amelyeket elmondása szerint akkor szerezett, amikor október 7-én a Somostetôn 300 darab Diazepam- tablettát nyelt le. Két nappal késôbb a vásárhelyi rohammentôszolgálat elsôsegélynyújtó helyén ébredt fel, karján perfúzióval. Ágya mellett voltak a ruhái. Kitépte a tûket, s elhagyta a helyiséget. A rendôrségen a nagyszülô elmondta, unokája elmebeteg, de erre vonatkozó orvosi igazolást nem tudott felmutatni. A törvény értelmében a rendôrség pénzbírságot rótt ki, amit a kisnyugdíjú nagyinak kellene kifizetnie. Ugyanakkor elrendelték a fiatelember kórházi kezelését.
A körzeti rendôr rendelte fel a lakosságnyilvántartási osztályára a 30 éves vásárhelyi illetôségû B. Csabát. A folyosón várakozó férfi sporttrikójára lett figyelmes az egyik tiszthelyettes. A rendôr tavaly szeptemberben a Cuza Voda utcában parkolt személygépkocsiját ismeretlen személyek törték fel, s vitték el az ülésen hagyott táskát, benne a futball- felszerelésével. A városban mindössze 11 ilyen trikó volt, tehát a férfi nem tisztességes úton juthatott hozzá. A rendôrségi kihallgatáson B. Csaba elmondta, az ócskapiacon vásárolta a ruhadarabot, ám felesége arról nyilatkozott, a trikó second-hand üzletbôl származik. A valóság kiderítése innen már egyszerû volt. Házkutatást végeztek, s a gyanúsított lakásán megtalálták a sporttáskát, az adidascipôket, illetve más, lopásokból származó tárgyakat, összesen 60 millió lej értékben. A további kihallgatásokon a férfi beismerô vallomást tett: 1998. szeptember és 1999. október között nem kevesebb, mint 35, a Cuza Voda utcai napipiac és az orosz piac közötti térségben parkoló gépkocsit tört fel és rabolt ki. Az ügycsomót a Marosvásárhelyi Bíróság melletti Ügyészségre továbbították, amely elrendelte az elkövetô szabadlábon való vizsgálatát.
Rendôrkézen a milliárdos csalók
Csaknem 1 milliárd lejes kárt okozott egy személy a vásárhelyi Sanrely Sport Kft.-nek, értesített a rendôrség sajtószóvivôje. A 46 éves D. Ioan, a ploiesti-i Silaflor Impex Kft. adminisztrátora a fent említett cégtôl júliusban 820 millió lej értékû szárnyashúst vásárolt, és négy hamis csekkszelvényekkel fizetett. Utólag derült ki, a férfinak nincs banki letétje. Mivel D. Ioan eltûnt lakhelyérôl, a rendôrség körözést indított. A ploiesti-i rendôrséggel együttmûködve vették ôrizetbe, a Megyei Törvényszék melletti Ügyészség pedig csalás vádjával elôzetes letartóztatási parancsot bocsátott ki nevére.
Ugyanazon módszert alkalmazva "vásárolt" a 34 éves A. Catalin, a Târgu Neamt-i Viazco Serv Kft. adminisztrátora karbitot a dicsôszentmártoni Carbid Fox Rt.- tôl. Az okozott kár 1,007 milliárd lej. A megyénkben lebukott férfi ügyét a neamt-i rendôrség vizsgálja, mivel az illetô megyében is követett el hasonló bûncselekményt.
Az utóbbi két hónapban a municípiumi rendôrségen számottevôen megszaporodtak azok a jelentések, amelyekben megtámadott és kifosztott nôk tesznek panaszt. Elmondásuk szerint egyedül mentek az utcán, amikor férfiak támadták meg, letépték arany nyakláncukat, majd a fojtogatók eltûntek. A múlt hét végén egy taxisofôr segítségével vették ôrizetbe azt a hattagú csoportot, akik a Hateg sétányon haladó nôt támadták meg. A rendôsérgi kihallgatáskor derült ki, O. Claudiu (17) marosszentkirályi, B. Remus (22, visszaesô bûnözô), P. Albert (20), L. Adrian (17), A. József (19) megyeszékhelyi és G. Lajos (15) ákosfalvi lakosok szeptemberoktóberben még öt rablást követtek el. Az okozott kár 7 millió lej. A csoport a Kornisa negyedben, a Pandúrok és az Árvácska utcákban, valamint a régi szülészet környékén követték el tetteiket. A kiskorú elkövetôn kivül valamennyien elôzetes letartóztatásban várják ügycsomójuk lezárását.
A megyei rendôrfelügyelôség ismételten felhívja az október 7-én, a Hateg sétányon történt rablás áldozatának figyelmét, minél elôbb jelentkezzen a municípiumi rendôrségen, a történtek körülményeinek tisztázása érdekében.
Ôrizetbe vett, majd szabadon engedett fosztogatók
Az utóbbi idôben a rendôrség megkétszerezte járôreinek számát. Ennek eredményeképpen egyre több törvénysértô kerül a rendôrségi fogdába, nagy hányadukat tetten érik a rend ôrei. A foghíjas román jogrendszernek "köszönhetôen" azonban néhány óra múlva a garázdálkodók újra szabadlábon vannak.
A szombatról vasárnapra virradó éjszaka érték tetten azt a négytagú csoportot, amely éppen a Cernavoda utcában parkolt jármûvet fosztotta ki. A rendôrségi kihallgatáson a 17 és 19 éves fiatalok más bûntettüket is bevallották, valamint arra is fény derült, hogy a lopott tárgyakat a 19 éves C. Márton Attila (büntetett elôéletû vásárhelyi lakos) személyautójával szállították el a tett színhelyérôl. Ugyanazon éjszaka vettek ôrizetbe négy vásárhelyi kiskorút, akik röviddel azelôtt egy garázsba, valamint egy tömbház szárítójába hatoltak be, ahonnan négy kerékpárt tulajdonítottak el. Vasárnap este négy kiskorú törte be a Luxor üzlet ablakát, hatoltak be a helyiségbe azzal a szándékkal, hogy onnan különbözô értékeket vigyenek el. Ekkor érte ôket tetten a járôr. Valamennyien szabadlábon védekezhetnek az ellenük felhozott vádakkal szemben.
A Kárpátok sétányon parkolt személyautót próbálta kifosztani vasárnap délelôtt a 22 éves C. Valeriu Viorel bûntetett elôéletû vásárhelyi lakos, amikor a járôrözô rendôrök kérdôre vonták. A hétfôre virradó éjszaka a 32 éves vásárhelyi V. Árpád és a 26 éves Beszterce-Naszód megyei S. Ernô feszítette fel a Szabadság utcában parkolt személygépkocsi ajtaját, s próbálták elvinni a benne talált javakat. Jelenleg mind a három törvénysértô szabadlábon van.
Tervek szerint jövô hét folyamán kezdik meg a keretszerzôdések aláírását a családorvosok a Megyei Egészségbiztosítási Pénztárral. Ezt megelôzôen a Családorvosok Társasága csütörtökön kerekasztal- megbeszélést szervezett, melyen a meghívott családorvosok és a pénztár képviselôi az egészségbiztosítási rendszer holland modelljével ismerkedhettek meg.
Minden a beteg érdekében történik
Jól mûködô egészségbiztosítási rendszer tapasztalatát osztják meg velünk dr. Peter van Der Hombergh és dr. Wiljo Brenningekmeyer holland orvosok mondta bevezetôként Sánta Dóra, a Családorvosok Társaságának megyei elnöke. Hogyan boldogulnak a holland orvosok a pénztárral? taglalta Dr. Homberghnek. Jóllehet családorvos és szerzôdés alapján dolgozik, sohasem látta a szerzôdést, mert ennek aláírását s a benne foglaltak leszögezését az érdekképviseleti testületük vállalta fel. Fô szempont, amit be kell tartani: a legjobb szolgáltatást a legjobb áron kell nyújtani. A holland állampolgárnak alkotmány által biztosított alapvetô joga az egészséghez való jog s az orvosnak emellett semmilyen esetben sem szabad elsiklani. Az általános orvos feladatköre jól meghatározott munka. S az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ezért a munkáért az orvosok jó bért kapnak. Jól mûködô egészségbiztosítési rendszer a holland, amely az össztevékenység megszervezésekor figyelembe veszi az orvosok munkastílusát, például azt, hogy egyes családorvosok sok idôt töltenek a beteggel, mások kevesebbet, egyesek szakorvosokhoz küldik a beteget, mások helyben oldják meg a kezelést, továbbá egyesek sok gyógyszert, mások kevesebbet írnak fel. A lényeg, hogy az orvos minôségi munkát végezzen, s ha lehet, a betegellátást alapszinten oldják meg. A rendszer esetleges diszfunkcionalitása miatt megengedhetetlen, hogy a beteg szenvedjen!
Az orvos: beteg és biztosító ütközôje
Bár az orvosok egy része, valamint a pénztárt képviselô Csomóss Benedek arra várt, hogy pár kérdést tehessenek fel a hollandoknak, továbbá elmondják, hogyan mûködik jelenleg, illetve hogyan mûködne a rendszer a szerzôdéskötések után, erre nem került sor. Dr. Aurora Dragomiresteanu, a közegészségügyi Intézet orvosa a biztosítási rendszert alkotó lánc részei közötti nézeteltérések feloldhatóságát taglalta.
Köztudott, hogy a családorvosoknak ellentmondások sokaságával kell szembenézniük. A dr. Finna Judit családorvos által felhozott példát említsük csak. Azt, hogy a pénztár 8-10 millió lejes gyógyszerkeretet szab meg egy orvosnak, amibe be kell illeszkedni. Ez azt jelenti, hogy betegenként 4-5 ezer lej jut egy hónapra. De a betegeknek tudomásuk van arról, hogy a biztosító egy receptre 600 ezer lej összértékig engedélyezi a gyógyszerfelírást egy vényre. S ezt egyes betegek ki is követelhetik maguknak. Csakhogy, ha az orvos 15 betegnek felírja a 600 000 lej értékû gyógyszert, elfogy a havi kerete, s mi lesz a többi beteggel?
A holland egészségbiztosítási rendszer mûködése hallatán csupán a frusztrált ember kérdéseit tehetjük fel: hol állunk mi még a holland biztosítási rendszertôl, s azoktól az alapelvektôl, amelyek szerint mûködik, mikor lesz olyan gazdaságpolitikai hátterünk, amely az egészséget garantáló jogainknak érvényt szerez majd?
Nemrég ért véget a Silvestri-fesztivál, melynek mûsorán neves külhoni és hazai elôadómûvészek hangszerszólisták, kamaraegyüttes, karmesterek pl. jelentettek számunkra estérôl estére élményteljes találkozást. Közöttük napjaink fiatal karmester- nemzedékének talán legígéretesebb tehetségével, a török származású, Budapesten élô zongoramûvésszel, zenepedagógussal és karmesterrel, Ertüngealp Alpaslannal. A fôpróba végeztén váltottunk szót, tehát életérôl, tanulmányairól, mûvészi pályájának alakulásáról, vásárhelyi együttmûködésérôl és a zenérôl általában. Kezdetnek, a zenekar teljesítményét méltányolva került szóba az általa dirigált záróhangversenyen felhangzó Zoltán Aladár-mû, melyrôl hozzáértéssel és számunkra jólesô szeretettel beszélt.
Kedves darab! Olyan, amelyet gyorsan, könnyen lehet átérezni és megtanulni! A zenekar is nagyon otthonos e muzsikában. Magam is nagyon sok hasonló népi, népi jellegû mûvet ismerek és dirigáltam is, no meg játsztam. Tizenhét éve élek Magyarországon, és nem tudom miért, de nagyon "fekszik" nekem ez a muzsika. Nagyon nagy elônyt jelenthet az ember számára, ha beszéli is az adott nép, nemzet nyelvét. Szóval azt az igazán magyaros ritmust, dallamvezetést csak akkor, csak úgy érezheti is, ha valamennyit már beszél is azon a nyelven. És nem utolsósorban az is segít, hogy annak a nemzetnek a földjén és annak a kultúrájában élek.
Eddigi életpályája rövid, de számunkra érdekes. Beszéljen róla!
Törökországban születtem l969-ben. Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneakadémián zongora szakon végeztem l993- ban. Utána, l995-ben felvételiztem a karmester szakra, ahol tanulmányaimat idén zártam le. Diploma-hangversenyemre még nem került sor. Az erre utaló szabályzat szerint az elkövetkezendô három évben errôl bármikor lehet szó! l998-ban Budapesten, egy karmesterek számára rendezett nemzetközi versenyen harmadik helyezést értem el. Egy évvel késôbb pedig, a Szentpétervárott zajló Karmesterek Nemzetközi Prokofjev Versenyén szintén.
Karmesterként és zongoramûvészként is fellép. Kik voltak a mesterei?
Zongora szakon többek között Jandó Jenô és Kurtág György professzor például, karmester-növendékként Lukács Ervin és Gál Tamás professzor osztályában tanultam....
...és azt sem hallgathatjuk el, hogy az egykori zeneakadémiai növendék l993-ban szerzett Summa Cum Laude mûvészi és tanári diplomát a Zeneakadémián. Gratulálunk mindehhez, ám kézenfekvô e megjegyzés is: sokat vállal és még többet teljesít a Mester.
Valóban sokat koncertezek karmesterként, ám kevés idô jut zongoramûvészként hangversenyezni...
Tényleg a karmesterség részesül elônyben, és valójában erre is szeretném építeni karrieremet, pályámat!
Családi örökség lenne talán e vonzalom?
Nem. A családom egyetlen tagja zenész: az édesanyám. l6 éven át zongorázott. Szinte valamennyi mûvészet, ilyen jellegû szakma képviselteti magát a családban, csak zene dolgában bizonyultunk "szegényebbnek"...Számomra vált szenvedéllyé a muzsika! Szinte betegséggé a mûvészet, a zene! Gyerekkorom óta hallgatok zenét, és amikor a Zeneakadémiára felvételiztem Budapesten, már alapos zenei ismeretekkel rendelkeztem. A karmesterszakon elônyömre szolgált, hogy nem l8-20 évesként, hanem, mint végzett, diplomás zongoramûvész tanulhattam tovább. Jobbára technikai dolgok vártak megoldásra. Ami pár év alatt meg is történt.
Már az akadémiai éveket megelôzôen is beszélt magyarul ?
Egy szót sem tudtam! Igyekeztem úgy megtanulni, ismerni a nyelvet, amint ezt egy magyar ember teszi. Fura akarat munkált bennem ilyen irányban. Budapesten is éltem és élek, az ottani természetes nyelvi közegben. Olvasni ugyan késôbb kezdtem el, viszont csak magyarokkal barátkoztam az elsô két évben. Kerültem a külföldieket, hogy ne kelljen más nyelven is beszélnem. A nyelvtanárom csak franciául beszélt, én meg németül és angolul. Így semminemû gondom nem adódhatott a magyar nyelv elsajátításában. Három és fél hónap múltán képes voltam már egyszerû mondatokat is megfogalmazni.
Mit vagy mennyit tudott eddig a Mester városunk zenei életérôl, fesztiváljainkról? És rólunk, általában...
Inkább Bécsrôl, Ausztriáról, mint a Magyarországgal szomszédos többi országokról tudtam valamit. Erdély városairól viszont tudtam azt pl., hogy szinte mindenikében van egy-egy nagyobb színház, gazdag a kultúrélet. Azt is tudom pl., hogy a monarchia idején ez a terület volt a múlt század közepén a legjobban fejlôdô, illetve a különbözô mûvészeteket illetôen a legfejlettebb része Magyarországnak. A mostani helyzetet kevésbé ismerem. Talán annyit, hogy manapság nehéz mûködtetni a mûvészeti intézményeket. Ez így van Nyugaton is. Ahol adott a pénz, ott mûködnek a dolgok. A baj csak az, hogy olykor már a hiteles mûvészet, a teljesítmény rovására.
195 éve, 1804-ben született NAGYSÁNDOR JÓZSEF honvédtábornok, az aradi vértanúk egyike. 1847-ig császári tiszt volt. 1848-ban ôrnagy a nemzetôrségben, majd ezredes és dandárparancsnok. 1849. áprilisában a fôsereg lovasságának fôparancsnokává, majd tábornokká és az I. hadtest parancsnokává nevezték ki. 1849. október 6-án kivégezték.
150 éve, 1849-ben hunyt el FRYDERYK FRANCISZEK CHOPIN lengyel zeneszerzô. A romantika képviselôje, egy új zongorastílus megteremtôje volt. A lengyel népzene jelentôs hatással volt mûvészetére. (1810-ben született.)
65 éve, 1934-ben halt meg SANTIAGO RAMON Y CAJAL Nobel-díjas spanyol anatómus, hisztológus. Az idegrendszer kutatásával foglalkozott. Megállapította, hogy az idegrendszer neuronokból áll, amelyek csak érintkeznek, de nincs közöttük folyamatosság. (1852-ben született.)
140 éve, 1859-ben született HENRI LOUIS BERGSON francia filozófus. Szembefordult a pozitivista determinizmussal, s azt hirdette, hogy az élet szabadság. Jelentôs hatást gyakorolt az európai filozófiára és irodalomra, 1928-ban Nobel- díjjal tüntették ki. (1941-ben hunyt el.)
130 éve, 1869-ben született JOHANNES LINNANKOSKI finn író. Mûveiben a maga energikus lényére emlékeztetô robbanékony szereplôk harcaiból mindig az igazság képviselôje kerül ki gyôztesen. (1913-ban halt meg.)
105 éve, 1894-ben született DÉRY TIBOR Kossuth- díjas író. A XX. sz.-i magyar próza egyik jelentôs egyénisége volt. 1955 után az irodalmi ellenzék egyik vezéralakja. Fôleg novellái és kisregényei maradandó értékûek. (1977-ben hunyt el.)
130 éve, 1869-ben született GÓTH SÁNDOR színész, rendezô, 1896-tól haláláig a Vígszínház tagja volt. A magyar filmgyártás egyik úttörôje, az 1910-es években több némafilmet rendezett. (1946-ban halt meg.)
100 éve, 1899-ben született MIGUEL ANGEL ASTURIAS Nobel- díjas guatemalai író, költô, diplomata. Regényeinek tárgya az indián múlt és hagyomány világa, az indiánok harca a banánköztársaságokkal. (1974-ben halt meg.)
445 éve, 1554-ben született BALASSI BÁLINT költô, a magyar nyelvû líra elsô világirodalmi szintû képviselôje. Korának egyik legmûveltebb embere volt. A nyelv és a versforma bravúros mûvésze, szókincse, képvilága rendkívül gazdag, máig is élô. (1554-ben halt meg.)
145 éve, 1854-ben született ARTHUR RIMBAUD francia költô. A szimbólista, impresszionista és szürrealista látásmódot egyesítô verseivel és prózakölteményeivel a modern francia költészet legnagyobb hatású elôfutára volt. (1891-ben halt meg.)
140 éve, 1859-ben született JOHN DEWEY, amerikai filozófus, pedagógus, pszichológus. A pragmatikus pedagógia iskolateremtô alakja volt. Elmélete szerint a tapasztalat az egyetlen létezô realitás, amelynek tartalma elválaszthatatlan a megismerô szubjektumtól. (1952-ben halt meg.)
235 éve, 1764-ben született BIHARI JÁNOS zeneszerzô és hegedûmûvész. A verbunkos zene kiemelkedô képviselôje volt, közel 80 táncdallama és feldolgozása maradt fenn. (1827-ben hunyt el.)
30 éve, 1969-ben halt meg JACK KEROUAC amerikai író, költô. A lázadó beat-nemzedék életérzését, életformáját hirdetô regényeiben ötvözôdik a pikareszk és a bûnügyi regény technikája. (1922-ben született.)
155 éve, 1844-ben született SARAH BERNHARDT francia színésznô. Korának legendás hírû színésznôje volt, Eleonore Duse stílusának folytatója és továbbfejlesztôje. (1923-ban hunyt el.)
65 éve, 1934-ben született POMOGÁTS BÉLA irodalomtörténész, kritikus. A népi írók mozgalmával, a kortárs magyar irodalommal, a külföldi, s fôleg az erdélyi magyar irodalom történetével foglalkozik.
55 éve, 1944-ben pusztult el a birkenaui haláltáborban BENJAMIN FUNDOIANU, románul és franciául alkotó költô, esszéíró. Mûveiben egyaránt megmutatkoznak az avantgárd irányzatok, a szimbólizmus és a szürrealizmus hatásai. Az abszurd irodalom egyik elméleti úttörôje volt. (1898-ban született.)
200 éve, 1799-ben hunyt el gróf BATTHYÁNY JÓZSEF érsek, bíboros. Kalocsai, majd esztergomi érsek, bíboros, Mária Terézia tanácsadója volt. Ô építtette a pozsonyi prímási palotát. (1727-ben született.)
55 éve, 1944-ben halt meg CHARLES GLOVER BARKLA Nobel-díjas angol fizikus. Felfedezte a röntgensugárzás polarizációját és az atomszerkezet vizsgálatában jelentôs karakterisztikus röntgensugárzást. (1877-ben született.)
Az elmúlt hónapokban nôtt a román jegybank devizatartaléka, amely jelenleg 1,5 milliárd dollár közölte csütörtökön Mugur Isarescu jegybanki vezetô. Isarescu egy bukaresti fórumon reményét fejezte ki, hogy a devizatartalék az év végére kétmilliárd dollár lesz, vagy még annál is több.
Menekült román házaspár lottó- szerencséje
Menedékkérô román házaspár nyerte meg csütörtökön Írországban a lottófônyereményt. A 25 éves Gabriel Casaneanu és vele egyidôs felesége, Isabella egy névtelenséghez ragaszkodó ír állampolgárral osztozik a közel kétmillió dollároes nyereményösszegen közölte az ír állami lottótársaság. A román házaspár 1997-ben érkezett Írországba abban a reményben, hogy ott új életet kezdhet. A fiatalok egy moldovai iparvárosból érkeztek Írországba, s jelenleg Dublinban élnek. Arra várnak, hogy az ír hatóságok döntést hozzanak menedékjog- kérelmükrôl. Az asszonynak döntô szerepe volt a sikerben: férje ugyanis a szükséges hat szám helyett tévedésbôl hetet jelölt meg a lottószelvényen, de a feleség még idejében észrevette és szerencsésen korrigálta. A fiatalok kétszeresen is örülhetnek a hatalmas nyereménynek, hiszen decemberre várják elsô gyermeküket.
Kofi Annan ENSZ-fôtitkár csütörtökön New- Yorkban sajnálattal vette tudomásul az atomkísérletek teljes eltiltásáról szóló egyezmény (CTBT) amerikai szenátusi elutasítását. Kofi Annan az ENSZ székhelyén közzétett nyilatkozatában emlékeztetett, hogy újra és újra kérte a világszervezet valamennyi tagállamát: írják alá és ratifikálják a megállapodást, hogy nemzetközi jogi erôre emelkedjék. A világ öt hivatalos atomhatalma közül csak Franciaország és Nagy-Britannia iktatta be saját nemzeti törvényei közé a tilalmat, az Egyesült Államok, Oroszország és Kína viszont nem jegyzi meg a DPA.
Mûanyag lapkával a pénzhamisítás ellen
Gyakorlatilag lehetetlenné teszi a pénzhamisítók dolgát az a bankjegyekbe dolgozható mûanyag mikrochip, amelyet a holland elektronikai óriás Philips és az eindhoveni egyetem fejlesztett ki egy nemzetközi program részeként. A vakíráshoz használt betûknél nem nagyobb lapka egyértelmûen azonosíthatóvá teszi a valódi pénzeket. A lapkába rejtett kód egyszerû készülékkel könnyedén leolvasható, ellenôrzése nem okoz fennakadást még a nagy forgalmú kasszáknál sem írta pénteki számában a holland De Telegraaf. A feltalálók már sikeresen kipróbálták az újítást holland bankjegyeken.
Fél évszázados munkássága elismeréséül a Gish Alapítvány díjában részesült csütörtökön Arthur Miller, a XX. századi drámaírás kiemelkedô alakja. Az elismerést s a vele járó 200 ezer dollárt a manhattani Hudson Theater épületében vette át "az amerikai irodalom erkölcsi iránytûjeként" méltatott, 83 esztendôs alkotó, aki még ma is mindennap ír. Miller a díjjal kapott pénzösszeget New York-i mûvészcsoportok támogatására kivánja fordítani.
Új, nagy hatótávolságú kínai rakéta készül
A Hongkong Standard címû lap pénteki jelentése szerint Kína sikeres számítógépes szimulációs kísérleteket végzett egy új, nagy hatótávolságú atomtöltet hordozására képes rakétával. A jelentés szerint a készülô Tungfeng-41 ICMB típusú, három fokozatú, öt-nyolc robbanófejjel ellátható rakéta hatótávolsága 12 ezer kilométer lesz. Tehát képes lenne elérni Európa bármely részét és az Egyesült Államok nagy részét. Az általában jól értesültnek tartott hongkongi lap meg nem nevezett kínai forrásokra hivatkozott jelentésében. Azt is tudni véli, hogy az új fegyverfajta rendszerbe állítása öt éven belül várható. Az új rakéta a DF-5-ös típust váltaná fel a kínai hadászati rakétaerôk fegyvertárában. Míg a DC-5 harckész állapotba helyezéséhez órák kellenek, a tervezett új rakéta esetében ez a feladat néhány perc alatt megoldható lesz.
Az ENSZ BT új ideiglenes tagjai
Az ENSZ-közgyûlés csütörtökön új ideiglenes tagokat választott a Biztonsági Tanácsba: a döntés szerint a jövô év január elsejétôl Banglades, Jamaica, Mali és Tunézia lesz a testület négy új tagállama. Az ötödik megüresedô helyre Ukrajna és Szlovákia pályázott: közöttük mint az ENSZ- közgyûlés elnöke bejelentette második fordulóra van szükség. Jövô év január elsejével Bahrein, Brazília, Gabon, Gambia és Szlovénia BT-tagsága jár le, s ezeket a helyeket foglalják majd el az újonnan megválasztott országok. A Biztonsági Tanács öt állandó tagból és tíz nem állandó tagból áll: ez utóbbiak mandátuma két évre szól, azaz az ENSZ-közgyûlés évente öt-öt új tagot választ a testületbe.
Az Energomur ÖV tegnap estétôl elkezdte a távhôszolgáltatást a marosvásárhelyi lakótársulásoknak, tudtuk meg Szász Gyöngyvér sajtószóvivôtôl. Egyelôre néhány lakótársulásnál hidegen maradnak a lakrészek, mivel két hôközpontnál a vállalat még nem fejezte be a beütemezett felújítási munkálatokat, és négy lakótársulás kérte a hôszolgáltatás november 1-jéig való elhalasztását. Azoknál a társulásoknál, ahol az adósságok miatt nincs melegvíz-szolgáltatás, lesz fûtés, amit a cég azzal indokol, hogy túlságosan költséges lenne ezeknek a távhôhálózatról való leválasztása.
Ma 10 órától a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében tartják meg a marosvásárhelyi December 21 Egyesület szervezésében az 1989. decemberi forradalom tizedik évfordulójának tiszteletére rendezett szimpóziumot, amelyre az emlékezôk mellett a prefektúra, a megyei tanács, és a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal képviselôit is meghívták.
Országos fotómûvészeti biennálé
A marosvásárhelyi Azomures, fényérzékeny anyagokat gyártó üzem, és a Fotóklub közös szervezésében ma 11 órakor nyitják meg a nemzetközi részvételû, XVIII. országos fotómûvészeti biennálét a marosvásárhelyi Kultúrpalota kiállítótermeiben. A tárlatot, amelyen egyesült államokbeli, angol, osztrák, belga, francia, horvát, hongkongi, olasz, német, magyar, új-zélandi és hazai fotómûvészek munkái láthatóak, október 30-áig naponta 10-19 óra között lehet látogatni.
Vendégszereplés egy nappal késôbb
Technikai okok miatt a dicsôszentmártoni Népszínház az elôzetesen beharangozott keddi idôpont helyett szerdán, október 20-án szerepel majd a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében Ray Cooney A miniszter félrelép címû bohózatával. A megváltott jegyek érvényesek.
A Talentum Menedzseri Iroda és a cserealji római katolikus plébánia közös szervezésében, az Illyés Közalapítvány támogatásával, ma tartják a Talentum tehetségkutató verseny döntôjét a marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. Az elôválogatáson túljutott 12 zenekar 13 órától kezdi mûsorait, és a 19 órakor kezdôdô gálaesten hirdetik majd ki a verseny gyôzteseit. A gálaesten fellépnek még a Mustármag, a Kôvirág és a Quo Vadis zenekarok.
Tegnap 12 órától a szászrégeni polgármesteri hivatalban a helyhatóság képviselôi találkozóra hívták a város lakótársulásainak képviselôit. A megbeszélés témái a küszöbön álló fûtési szezon elôkészítése, és a köztisztaság terén létezô gondok voltak. A már ismert 140. számú sürgôsségi kormányrendelettel Régenben 800 milliós adósság törlesztésének gondjától szabadult meg a polgármesteri hivatal, de további probléma a lakótársulások elmaradása, melyekbôl némelyik 300 millió lejjel is tartozik az elfogyasztott közmû-szolgáltatásokért tájékoztatott a polgármester.
A marosvásárhelyi tanács rendkívüli ülésén elfogadott határozattal jóváhagyták egy Kisinyovba utazó marosvásárhelyi küldöttség útiköltségeinek megtérítését. Október 25-29. között pedagógusokból és diákokból álló harminctagú küldöttség utazik majd a moldáviai városba, Vasile Ursu pretor meghívására. A küldöttségben, amely az egyetem elôtti oktatás témakörében szervezett tapasztalatcserén vesz részt, a tanács és a polgármesteri hivatal egy-egy képviselôje is helyet kap.
A marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu társulatától kapott közlés szerint a társulat október 19-én, kedden estére meghirdetett Si ministrii calca strâmb címû elôadása objektív, a társulattól független okok miatt novemberre halasztódik.
Az RMDSZ marosludasi kerületi választmánya szüreti kosaras bált rendez pénteken, október 22-én este hét órától a helyi cukorgyár étkezdéjében. Muzsikál Szász Miklós és zenekara. Belépôket vásárolni lehet elôvételben az RMDSZ irodájában, vagy a helyszínen.
Játékvezetôk és oktatók gyûlése
Hétfôn, október 18-án a megyei labdarúgó-egyesület Grivita Rosie utca 31-33. szám alatti székhelyén tartják meg a játékvezetôk és a megyében dolgozó oktatók havi gyûlését.
A Marosvásárhelyi Egyetemi SK vívószakosztálya 9 év feletti fiúk, illetve lányok részére válogató versenyeket szervez október folyamán. A marosvásárhelyi OGYE sporttermében rendezendô vetélkedôket minden hétfôn, szerdán, illetve pénteken tartják délelôtt 8-10, valamint délután 16-18 óra között, jelentkezni a helyszínen lehet.
A marosvásárhelyi környezetvédelmi kirendeltségtôl kapott tájékoztató szerint az október 7-13. közötti idôszakban a Maros folyónak a megyeszékhely alatti ellenôrzô szakaszán egy esetben mértek a megengedett értéket meghaladó ammóniumion-koncentrációt. A csapói ellenôrzô szakaszon begyûjtött mintáknál már hét esetben haladta meg az ammónium-ion koncentrációja a megengedett határértéket, míg további hat, illetve négy esetben a nitrát-, illetve a nitrit-ionok koncentrációja lépte túl az elfogadott határértéket. E szennyezéseket a kirendeltség szerint a marosvásárhelyi Azomures Rt., illetve a városi szennyvíztisztító okozta. A fenti idôszakban a Marosvásárhely körzetébôl begyûjtött 56 pillanatnyi és 72 napos levegôminta egyike sem tartalmazott a megengedett értékeket meghaladó szennyezô anyagot.
Napló
Platthy Jenô neve nem túlságosan ismert Erdélyben, valószínûleg Magyarországon sem, pedig ott született, méghozzá Dunapatajon, 1925-ben. Ô az elsô élô amerikai költô írta róla Bán Péter a Hargita Népe 1999. május 21- i számában , kinek verseit kínai nyelvre fordították immár két különbözô kiadásban. Azonkívül koreai, gujarati, spanyol, magyar és orosz nyelveken is kiadták verseit. Franciául három verseskönyve jelent meg, a francia irodalomért tett szolgálataiért egyébként olyan díjjal tüntették ki, melyet sem Rilke, sen Yeats nem kapott meg: a Francia Költôi Társaság Speciális Díjával, valamint a Francia Köztársaság Officer Rendjével. Platthy igen sokoldalú személyiség, 53 verseskötete mellett tudományos munkái láttak napvilágot, mi több, zeneszerzô, komponál. 1956 és 1959 között elôadókörúton volt a Távol- Keleten, '57-ben meghívott szónoka a SEATO konferenciájának. Az International Institute of Boston titkára '59 és '62 között. 1985-ig, nyugdíjba vonulásáig a Harvard University fakultásának tagja. 1976 óta az UNESCO fennhatósága alatt mûködô Federation of International Poetry Associations igazgatója. Írt könyvet Platónról, Bartókról pedig kritikai életrajzot. Bambusz címû operája az Egyesült Államok Bicentennial operája lett. Fôbb zenei alkotásai: Karácsonyi vonósnégyes, Szonáta hegedûre és zongorára, Kompozíció mixolydian módban, Fuga a tre voci kamaramûvek és dalok. 1976 óta a New Muses c. folyóirat kiadója.
Ez ugye nem semmi. De számunkra attól válik érdekessé, hogy ismerte Tamási Áront, még a harmincas évekbôl, s neki köszönheti, hogy miután 1949-ben letartóztatták, kiszabadult a börtönbôl. Tamási járt közbe a köztársasági elnöknél. Emlékeit lejegyezte, azokból tallózik Bán Péter. Áron nem érezte jól magát Amerikában, mert szobája a száguldó magasvasútra nézett, mely tízpercenként dübörgött elôtte, úgyhogy New Yorkban nem tudott rendesen aludni. "Többet sírtam, mint ettem ott..."
Ha valaki szeret egy írót, mondta egyszer Tamási, akkor nem fontos vagy kötelezô, hogy el is olvassa azt, amit ír. Vannak írók, akiktôl soha nem olvasok semmit. Van egy pár író, akikrôl kételyeim vannak, s ezektôl elég, ha egy-egy könyvüket elolvasom. És egy nagyszámú írótól én mindent elolvasok, amit valaha is írtak.