LI. évfolyam 241. (14293)

1999. október 15., péntek

A koalíciós vezetôk közös nyilatkozata

A kormánykoalíció vezetôi közös nyilatkozatot hoztak nyilvánosságra a szerda esti megbeszélésrôl, amelyen tisztázták a koalíció mûködésében nemrég felmerült egyes problémákat, és közös véleményt fogadtak el a kormány és a parlament tevékenységeinek legfontosabb és legidôszerûbb kérdéseirôl.

Konkrétan az alábbiakban állapodtak meg: a kormánykoalíció október 29-én találkozót szervez a koalíció valamennyi politikai struktúráinak, valamint a helyi és központi közigazgatás reprezentánsaival, s ez alkalommal dokumentumot fogadnak el a koalíció politikai akcióiról és konkrét intézkedéseirôl országunk álláspontjának megszilárdításáért az EU-hoz való csatlakozási tárgyalások megkezdése érdekében.

A koalíciós pártok ismételten megerôsítették támogatásukat a Vasile- kormány tagjai iránt a gazdasági és intézményes reformok mielôbbi megvalósításáért. Ugyanakkor kérték a kormánytól, hogy vállaljon felelôsséget a parlament elôtt a köztisztviselôi jogállásra vonatkozó törvényért.

A tulajdonjogok törvényének elfogadásában a kormányzási partnerek ismételten kifejezésre juttatták támogatásukat.

Pekingi intés a Nobel- békedíj bizottságnak

A pekingi kormány csütörtökön óva intette a norvég Nobel-bizottságot, nehogy két kínai rendszerbírálónak ítélje oda a békedíjat. A testület ugyanis pénteken jelenti be, ki kapja az évezred utolsó Nobel-békedíját.

"A kínai nép és kormány számára elfogadhatatlan lenne, ha Vej Csing-seng és Vang Tan nyerné el a díjat" — hangoztatta a kínai külügyminisztérium szóvivônôje, úgy vélve, hogy ez "lejáratná" a kitüntetést.

Csang Csi-jüe szerint Vej és Vang "bûnözô, aki megsértette a kínai büntetô törvénykönyvet. A kínai igazságszolgáltatás börtönbüntetéssel sújtotta ôket, amiért a nemzetbiztonságot veszélyeztetô cselekményekben vettek részt, és kísérletet tettek a kormány megdöntésére."

"A jelenleg nyugati oszágokban élô egyének nem átallották Nobel-békedíjra jelölni ôket" — emlékeztetett Csang asszony, aki ezt "a kínai belügyekbe való durva beavatkozásnak" minôsítette.

Az AFP megjegyezte, hogy Vej és Vang a békedíjosztó bizottság által elfogadott 110 egyéni jelölt között van.

A 49 éves Vej az elsô pekingi tavasz (1978-1979) kezdeményezôi közé tartozott, a Demokrácia Falára felragasztott plakátjaival. A 30 éves Vang az 1989- es második pekingi tavasz, a vérbe fojtott, demokráciakövetelô Tienanmen téri diáktüntetések egyik hôse. Mindkettôjüket hosszú raboskodás után, az elmúlt években bocsátották szabadon egészségi okokból, és engedték kivándorolni az Egyesült Államokba.

Constantinescu üdvözölte az EU-jelentést

Emil Constantinescu elnök azt ígérte, hogy Románia teljesíteni fogja az EU-csatlakozási tárgyalások jövô évi megkezdéséhez szükséges feltételeket.

— Románia megoldja az EU említette problémákat — mondta az államfô újságíróknak.

Az Európai Bizottság szerdán azt javasolta, hogy Romániával, Szlovákiáaval, Lettországgal, Litvániával, Bulgáriával és Máltával jövôre kezdjék meg a tárgyalásokat a teljesjogú EU-tagságról.

A brüsszeli bizottság Romániának azt javasolta, hogy gondoskodjék a költségvetés jobb megalapozásáról a bevételi oldalon, és általában javítsa a makrogazdasági helyzetet. Ezek a tárgyalások megkezdésének fô feltételei az EU szerint, de vannak más részletek is: az EU például szeretné látni a gyermekintézmények rendszerének szerkezeti reformját is Romániában.

— A makorgazdasági stabilitás érdekében fel kell mérni a fô paramétereket. Bizakodó vagyok — idézte Constantinescut a Reuters hírügynökség.

A brüsszeli bizottság jelentése értékelte Románia fejlôdését egyes területeken, de megállapította, hogy nagy probléma az igen kényes, bizonytalan gazdasági helyzet, amelyet makrogazdasági egyensúlyhiányok tetéznek. Ezek, és a jogi bizonytalanságok továbbra is elriasztják a külföldi befektetôket. A veszteséges állami vállalatok felszámolása, vagy átalakítása és privatizálása lassú. A gyenge pontok hosszú listáján szerepel a sok támogatás az állami vállalatoknak, a csökkenô export, az EU-konform jogszabályok hiánya a szellemi tulajdon, illetve a javak és a tôke szabad mozgása terén. "Mindent egybevetve, a Bizottság középtávon nem ítélheti olyannak a román gazdaságot, amely képes volna kiállni az EU belsô piacának versenyét" — idézte a jelentést a hírügynökség.

Meghiúsultak a tárgyalások

Meghiúsultak a csütörtök reggeli tárgyalások a diákliga és az oktatási tárca reprezentánsai között — közölte Adrian Miroiu tanügyi államtitkár.

Mint elmondotta, a tárgyalások már az elsô pontnál megfeneklettek, a liga képviselôi szemtelenül és sértôen viselkedtek, hazugsággal vádolták az oktatási tárcát. Ilyen körülmények között nem lehet tárgyalni, de a ligabeliek különben is elutasították a tárca bármely javaslatát — nyilatkozta az államtitkár. Mi hajlandók vagyunk megvitatni minden olyan követelést, amely összhangban áll a reformmal. A diákok viszont a bentlakásokbeli helyek újbóli központosított kezelését és a diákok számának csökkentését követelik, holott világszerte ez évrôl évre nô — fûzte hozzá.

Elmondta még, hogy a tárca azt ajánlotta az egyetemeknek, számítsák újra bizonyos díjak nagyságrendjét. A minisztérium törvénytervezetet fog kezdeményezni, amelynek értelmében az árva diákok, azok, akiknek családi jövedelme kisebb az országos átlagbérnél, a házastársak vagy gyerekes diákok szociális segély formájában részesülni fognak a szolidaritási alapból.

Jól tippeltünk:

A Socot Rt. nyerte a Dózsa György utca felújítására kiírt versenytárgyalást

(benedek)

A Socot Rt. pályázatát tartotta a legjobbnak az ajánlatokat elbíráló bizottság ama hat vállalkozóé közül, akik részt vettek a marosvásárhelyi Dózsa György utca felújítására kiírt versenytárgyaláson. Így, ha az esetleges óvások nem változtatják meg a tender eredményét, ez a helyi vállalat végzi majd a hároméves felújítási munkálatot.

A bírálóbizottság szerdán közölte a részt vevô cégekkel az eredményeket. Egy hét az esetleges óvások benyújtására szánt idô, amellyel további három nap alatt kell válaszolnia a bizottságnak. Ezt követôen, tehát leghamarabb október 23-án kerülhet sor a szerzôdéskötésre.

Mint megtudtuk, a kedvezôbb árajánlat billentette a nyertes javára a mérleget. Emellett a döntésben komoly szerepe volt a cég mûszaki felszereltségének, anyagi helyzetének, valamint a hasonló munkákban szerzett eddigi tapasztalatának.

Novemberig tehát, a terveknek megfelelôen, el is lehet majd kezdeni a Dózsa György utca felújítását. Erre a munkára az idén 2,6 milliárd lejt fordíthatnak, szemben a tervezett tízmilliárddal, amennyit a Szállítási Minisztérium különleges útalapjából igényeltek. Arról már lapunkban többször is részletesen beszámoltunk, hogy a Szállítási Minisztérium, fittyet hányva saját törvényes kötelezettségeire, nemhogy pénzt, de még választ sem adott a polgármesteri hivatal igényére. Így az idén a javításra fordítható pénzt a megyei tanács és a hivatal költségvetéseibôl különítették el. A négysávosra tervezett, aszfaltbeton felületû úttest, a kétirányú kerékpársáv kialakítása, a járdák felújítása mai árakon számítva megközelítôleg harmicmilliárd lejbe kerül.

Sikeres védelmi gyakorlat Marosvásárhelyen

Végre mindenki hallgatott a polgármesterre

F.A.

Védelmi gyakorlatot tartottak tegnap délelôtt Marosvásárhely fôterén. A részt vevô intézmények és csoportok példásan együttmûködtek, a feltételezett események következményeit rekordidô alatt sikerült elhárítani.

A gyakorlat légiriadóval és bombázás szimulálásával kezdôdött. A személygépkocsik félrehúztak az út szélére, a gyalogosokat a karhatalmi erôk fedezékbe kísérték. Repülôgép szállt a házak fölött, füstbombák robbantak, autókerék gyúlt, aztán megérkeztek a tûzoltók, mentôk és a polgári védelem. Késôbb egy mentôhelikopter is leszállt, hogy elszállítsa a legsúlyosabban sérült személyt, a polgárôrök pedig megfékeztek egy terrorista-támadást. A mentôsök a Mûvelôdési Palota homlokzatának leomlása nyomán sebesült személyeket látták el, a Grand Hotelbôl pedig a lángok elôl menekülô emberek ugráltak ki a tûzoltók légzsákjaira.

A mentésben tevékenykedôket Fodor Imre polgármester vezette, aki a gyakorlatot követô elemzôn elmondta: nagyon jó volt a csoportok közremûködése és a lakosságot is sikerült megfelelôen bevonni. Ô maga kb. harminc parancsot adott, mindenikre rögtön érkezett visszajelzés, csak az egyiket kellett megismételni, amikor a helikopter érkezett és fülsiketítô volt a zaj. Arra kérte a részvevôket, hogy nagyon vigyázzanak a meglevô felszerelésekre, ôrizzék meg azokat jó állapotban, hogyha valóban szükség lenne majd rájuk, lehessen elôvenni és használni azokat. Ami pedig a felszereltségüket illeti, beismerte, hogy vannak még hiányosságok, azokat az elkövetkezôkben pótolni kell.

A gyakorlaton részt vett Nicolae Nicolae ezredes is, aki az országos polgárvédelmi parancsnokságot képviselte. Nicolae kijelentette: nagyon jónak találta a gyakorlaton részt vevôk közremûködését, tetszett a hatáskeltés a repülôgéppel, helikopterrel és a bombákkal, valamint az is, hogy milyen sok személyt bevontak, majd gratulált a szervezôknek.

Engedett a municípiumi tanács

Kedvezményeket az üzlethelyiségek megvásárlóinak

Benedek István

Tegnap rendkívüli ülésen tárgyalta újra a marosvásárhelyi tanács az állami alapból épített kereskedelmi helyiségek eladásáról. Módosítottak korábbi határozatokat és kedvezményeket hagytak jóvá az üzlethelyiségeket megvásárló kereskedôknek.

E témakör miatt már második alkalommal zárták ki a nyilvánosságot a vitáról. Popa Eugen ülésvezetô azzal indokolta ezt, hogy "heves szóváltások" várhatóak az üzlethelyiségek vitája kapcsán. A gyûlésteremben egyébként jelen voltak a szóban forgó üzlethelyiségeket mûködtetô kereskedôk képviselôi, akiket szintén kitessékelték. Ôk írott beadványban tiltakoztak az üzlethelyiségek magas árai miatt, s azzal vádolták a tanácsot, hogy ki akarja szorítani a jelenlegi bérlôket az üzlethelyiségekbôl.

A zárt ülést elrendelô epizódot mintegy kétórás vita követte, míg végleges formát öltött az említett határozat. Az egyik legfontosabb változás, hogy csökkentek a helyiségek árára kivetett, a kereskedelmi vonzáskörzet függvényében változó, ún. "zóna- együtthatók". Eszerint a központi fekvésû helyiségeknél 120-ról 75%-ra, az I. körzetben levôknél 90-rôl 50%-ra, a II. körzetben található helyiségeknél pedig 75-rôl 35%-ra. További engedmény, hogy 10%-os árkedvezményben részesülnek azok a kereskedôk, akik november végéig úgy vásárolják meg az adott üzlethelyiséget, hogy a szerzôdéskötéstôl számított tíz nap alatt a teljes árát kifizetik. Érvényben maradt a gyógyszertárak esetében alkalmazott 20%-os árkedvezmény is, amennyiben 5 évig nem változtatják meg e helyiségek rendeltetését. Módosultak a fizetési feltételek is, mégpedig úgy, hogy a szerzôdéskötéstôl számított 10 napon belül 30%-os elôleget kell fizetniük a vásárlóknak. További 20%-ot november 30-ig, és az összeg második felét felosztva, egészen 2000. novemberének végéig. Mindemellett az új határozat visszamenôleg érvényes azokra a kereskedôkre is, akik már megkötötték az adásvételi szerzôdést a hivatallal, és azokra is, akik perbe fogták a polgármesteri hivatalt a 125. számú határozat ügyében.

Tét: az arányos képviselet

Ma és holnap választják az orvosi kamara új testületét

Mezey Sarolta

Az egészségügyi reform új konstellációjában hangsúlyozott szerepet kapott az orvosi kamara, amely tulajdonképpen nem más, mint az orvosok érdekképviseleti szerve — mondotta dr. Benedek Imre kardiológus fôorvos, a Megyei Közegészségügyi Igazgatóság aligazgatója. Választások küszöbén milyen szempontokat vett figyelembe az orvostársadalom, hogy a testületben kellôképpen képviseljék érdekeit, illetve közvetett módon a betegekét? tettük fel a kérdést az aligazgatónak.

— Mivel az orvosi kamara az a szerv, amely a Megyei Egészségügyi Pénztár képviselôi mellett részt vesz az orvosokat akkreditáló bizottságban, továbbá akítv tag a versenyvizsgák kiírásában és a szakbizottság kinevezésében. A szóban forgó testületben eddig a magyar orvosok elenyészô számban vettek részt, ami eleve, bizonyos döntések meghozatalakor hátrányos helyzeteket indukált. Most azt szeretnénk elérni, hogy az orvosi szakterületek, valamint a megye különbüzô övezeteiben tevékenykedô orvosok arányosan legyenek jelen a kamarában.

— Hogyan folyt a jelölés és kik a jelöltek?

— Hosszadalmas tárgyalások után a tizenhárom elektorból álló jelölôbizottság elemezte a megye területérôl beérkezett javaslatokat, és kiválasztotta azt a tizenkilenc orvost, akik felkerültek a listára. Az elbíráláskor szem elôtt tartottuk a jelöltek szakmai területen elért eredményeit, illetve szakmai tekintélyét, a köz érdekében kifejtett munkáját, s azt, hogy elôítéletek nélkül milyen köztiszteletnek és megbecsülésnek örvendenek a megye orvostársadalmában. Többek között a jelöltek listáján a következô orvosok szerepelnek: Jung János, Incze Sándor, Szabó Béla, Benedek István, Nagy Örs, Balázs József, Szabó Mónika, Seres Lajos, Bodolai Gyula, Láday Matild, Kerek István, Madaras Sándor, Bartha Jenô, Puskás Attila, Aberle András, Soós Béla, Berecki Éva, Papp György és Ozsváth Mihály. A listán szereplô orvosok különbözô szakterületekrôl kerültek be, így szinte minden szakma fedve van és természetesen a családorvosok is helyet kaptak.

— Hol tartják a választásokat, és kik szavazhatnak?

— A szavazásra pénteken és szombaton kerül sor a megyei kórház 1-es számú amfiteátrumában, s bármely tagdíjfizetô orvos részt vehet. Ha valaki betegség miatt nem tudna elmenni, azok számára autót biztosítunk, ha ezt valaki kisebbségi érdekképviseleti szövetségünk székházában telefonon igényli. A legfontosabb, hogy minél többen jelenjenek meg, hogy ne veszítsünk értékes szavazatokat.

Ígérd meg, s ne add meg...

(zs)

A politikai léggömberegetés korszakát éljük. Még egy egész év van a választásokig, a bombasztikus ígéretek korszaka azonban már régóta dívó szórakozás, nem csupán Bukarestben, hanem kies városunkban is. Ebben a sportban pedig nincs diszkrimináció. Kormánypárt vagy ellenzék, teljesen mindegy. A lényeg az, hogy amit ígérünk, az minél szebben hangozzék, abból a lakosság gondjai iránti legmélyebb odafigyelés derüljön ki, hadd tudja meg mindenki: politikusunk éjt nappallá téve küszködik választóiért, az általános jólétért.

Ne legyünk azonban igazságtalanok. Ebben a sportágban is vannak fokozatok. Egyesek az elit osztályban eregetik szólamokkal feltöltött léggömbjeiket, másoknak csupán kisstílû fogadkozásokra futja. Sôt, uram bocsá, még olyan elvetemedettek is akadnak, akik megpróbálják gyakorlatba ültetni azt, amit vállaltak.

A feltûnési viszketegség, a nagyotmondás azonban néha rekordokat döntöget. S ha az ember az elsô néhány alkalommal még hajlandó kivárni, hogy mi is lesz a nagy tamtammal beharangozott dologból, egy idô után kénytelen megállapítani, hogy alighanem továbbra is csupán szereplési kényszerbôl kinyilvánított ígéretekkel áll szemben.

"Huszonkét nagykövet érkezik októberben Maros megyébe, ahol kötetlen hétvégi program keretében ismerkednek majd a helybéli vállalkozókkal, s új távlatokat nyitnak hazájuk és megyénk üzleti kapcsolatában" — hangzott el egy júliusi sajtótájékoztatón. Mielôtt azonban ujjongani kezdenénk, hogy végre nálunk is lehetôség nyílik a gazdaság felvirágzására, kiderül: semmiféle találkozó nem lesz — érdeklôdés hiányában.

— Napok kérdése, hogy a kisebb fôtéri ortodox katedrális visszakerül a görög katolikus egyház birtokába" — hallottuk néhány hónappal ezelôtt. Hogy hány nap kérdése, az persze azóta is kérdéses.

— Ha nem lesz regionális alap mentôhelikopter megvásárlására, a megye egyedül is képes lesz azt beszerezni." Annyira, hogy az új mentô-, na nem helikopter, csak -autó vámjának kifizetésére sem volt honnan pénzt elôteremteni.

— Nyugati színvonalú sörgôsségi kórházzá változik a megyei kórház." Voltak az utóbbi idôben betegek?

"— A Segesvár—Szászrégen útvonalon haladó jármûvek számára terelôút létesülhet, amely mellé családi házak épülhetnek az Országos Lakásügynökség által biztosított pénzbôl. Az ebbôl a célból kivágandó erdôterület kompenzálásáról már elvi megállapodás született az Erdészeti Felügyelôséggel." Kár, hogy eme utóbbiak még semmit sem hallottak az ötletrôl.

A fenti felsorolás pedig könnyedén folytatható, de minek? És ha az elhangzottak alapján egy bizonyos konkrét személyre gondoltak, az nem a véletlen mûve. Mégsem a megyei háryjánosok személye a fontos, hisz az általános politikai közeg az, amelyik olyan, hogy ezt megtûri. Egy országnak pedig olyan politikusai vannak, amilyeneket megérdemel — vagy ez már közhely?

Segítôkészségben nincs hiány

(simon)

Tizenkettedik alkalommal hoztak megyénkben közel 40 tonnányi adományt a németországi Kinderzeit in Rumanien (Gyermekkor Romániában) Szervezet önkéntesei. A segély mellett néhányan korszerû zuhanyozót szereltek fel a marosvásárhelyi Trébely utcai elhelyezési központban dolgozó nevelôk számára, így javítva munkakörülményeiken.

— Többször meglátogattuk ezt a központot. Májusban átalakítottuk a hátsó épületben levô fürdôszobát, amit a kisgyerekek használnak, s hasznosnak tartottuk egy olyan zuhanyozóhelyiség kialakítását, ahol a felügyelôk munkaidôben tisztálkodhatnak — tolmácsolja Moldovan Robert a szervezet marosvásárhelyi képviselôje Horst Wolf vezetôségi tag szavait tolmácsolva. — A Kindereit 1995-ben alakult Kaarst-Büttgen kisvárosban — ami Düsseldorftól 30 kilométernyire van — Marosvásárhelyrôl elszármazott személyek kezdeményezésére. Célja segíteni az intézetekben élô gyerekeken, s a rászorulókon. Az adományokat elôzetes terepszemle után hozzuk, vagyis mindig megkérdezzük az intézmények vezetôit, mire van szükségük, s azt figyelembe vesszük gyûjtés során. Jelenleg a 0-3 éves gyereknek gyógymézet, ruhanemût, gyógykrémeket hoztunk, ugyanakkor a segesvári elhelyezési központba háztartási felszerelést és ruhát, a segesvári öregotthonba ruhanemût, szemüvegkereteket, s speciális ágyakat vittünk, s a brailai öreg- és gyermekotthonnak is juttatunk hasonló cikkeket — tájékoztattak.

Nô a katonák bére

A katonák bére december 1-jétôl fog nôni — közölte sajtóértekezletén Victor Babiuc nemzetvédelmi miniszter. Bár a pénzügyminisztérium és a kormány jóváhagyta a fizetésemelést, az erre szükséges pénzt a nemzetvédelmi tárca biztosítja költségvetésen kívüli alapokból — jegyezte meg a tárca pénzügyi osztályvezetôje, Corhâneanu tábornok. Az emeléshez 181 millió lejre lesz szükség, s ennek ez ideig mintegy fele van meg. A tárca a költésgvetési korrekciókor 1900 milliárd lejt kér, de Remes elutasította, mondván, hogy nincs pénz. A büdzsén kívüli jövedelmekre utalva Babiuc megjegyezte: minden valószínûség szerint a pénzügyminisztérium azt kívánja, hogy a nemzetvédelmi tárca jövedelmezô struktúrává alakuljon. Majd elválik, miként fog sikerülni — fûzte hozzá.

További gondolatmenetében Babiuc közölte, hogy a hadsereg átszervezése keretében létrehozzák az aktív tartalékos kategóriát. Ez átmenetet fog jelenteni az aktív személyzet és a különféleképpen elbocsátottak között, vagyis bérük kisebb lesz, és csakis szükség esetén fogják kérni szolgálataikat. Az aktív tartalékosok a jelenlegi bérük 70 százalékával egyenlô összeget fognak kapni és egy év leforgása alatt a hadsereg szükségleteivel vagy a polgári munkaerôpiac igényeivel összhangban levô szakmai átképesítési programokban fognak részt venni. Ilyenképpen a 2003-ig évente elbocsátandó 5000 katona új szakképesítést nyer. Az aktív tartalékba való belépés nem kötelezô, az érintettek kérhetik a nyugdíjazást, a lemondást vagy a hadsereg kötelékébôl való kilépést a 7-es rendelet értelmében.

Az aktív tartalékot annak jegyében képzelték el, hogy enyhítsék az elbocsátások nyomán a munkaerôpiacra nehezedô nyomást, továbbá, hogy megelôzzék a reform kompromittálását a roppant nagy kiadások okozta gondok által.

Újra drágít a Romsat

(nagy a.)

November elsejétôl 4,5 dollárra (kb. 75.000 lej) módosul a Romsat Cable TV havi bérlete — olvasható az októberi számla hátlapján. Az ok: októberben három adóval bôvül a mûsorrács. A Romsat elôfizetôi nemsokára az Atomic TV, az Animal Planet és a Fox Kids adók mûsorait nézhetik. A színes közlemény szerint "ezen adók kiválasztása az önök kérése, valamint az általunk készített felmérések alapján történt". Több olvasónk felháborodva telefonált szerkesztôségünkbe: ôket senki nem kérdezte. Az ügyben Gábor Ferencet, a Romsat Cable TV ügyvezetô igazgatóját szólaltattuk meg.

— Több elôfizetônk személyesen értesített, hogy más adók mûsorait is szeretné nézni. Ezért szerveztünk telefonhívásos felmérést, s jutottunk arra a következtetésre, hogy igény van az Atomic TV, az Animal Planet és a Fox Kids mûsoraira. Sajnos, egyelôre nem tartunk ott, hogy mûsorcsomagokat nyújtsunk az elôfizetôknek, amibôl mindenki kiválaszthatja a számára legmegfelelôbbet. Egyelôre egységes ajánlatunk van.

— Milyen elv alapján választották ki a felmérés során megkérdezett elôfizetôket?

— Jelenleg 35.000 elôfizetônk van. A statisztikai felmérést cégünk marketingosztálya készítette. Általában a teljes létszám 1-3 százalékát kérdezzük meg.

— Vagyis, 350 személy döntött további 34.000 igényeirôl? Talán számításba kellett volna venniük, hogy az amúgy is túlságosan megterhelt lakosok zsebét ne nehezítsék újabb kiadásokkal.

— Véleményünk szerint a nyugdíjas réteget érinti jobban a drágítás. Ez azonban elengedhetetlen akkor, ha korszerûsíteni akarunk, valamint igyekszünk minél színvonalasabb szolgáltatást nyújtani elôfizetôinknek.

Gyógyszerkibocsátás — türelemjáték

Mezey Sarolta

A havi jövedelmének hét százalékát fizetô beteg joggal várja el az orvostól, gyógyszerésztôl, hogy biztosítottként tisztességes ellátásban részesüljön. A gyerekcipôben járó új egészségbiztosítási rendszer azonban máris számtalan esetben bebizonyította: elvárásainkat néha a szegre akaszthatjuk, mert orvosnak, gyógyszerésznek is megszabott bizonyos keretekbe kell illeszkednie. A megkötések fôleg anyagiak, de arra senki sem gondolt, mennyi idôbe telik például a vényen szereplô gyógyszerek árának kiszámítása. Sokba — mondják a betegek —, de nincs mit tenni. Ha tetszik, ha nem, állni kell és várni!

Megoldás: számítógépesítés

A megyei egészségbiztosítási pénztár vezérigazgatója, dr. Mihai Porutiu kifejtette, a megye 97 akkreditált gyógyszertárával úgy kötik meg a szerzôdéseket, ha ezek rövid idôn belül számítógépekkel szerelik fel a patikákat. Szerinte is megengedhetetlen, hogy egy beteg 15-20 percet várakozzon a pultnál, amíg kiszámítják, mennyit kell fizetnie az ártámogatott gyógyszerekért. A vezérigazgató kijelentésével fordultunk Antonie Valeriához, a Magángyógyszerészek Ligájának alelnökéhez.

Mint kiderült, nem olyan egyszerû a dolog. Mert országos viszonylatban nincs egy, a szóban forgó számítások elvégzésére alkalmas számítógépes program. Nem tisztázott, hogy ezt kinek kell összeállítani. A másik vetülete a dolognak, hogy kb. 10 millió lejbe kerül. Arról nem is beszélve, hogy valamennyi gyógyszertárnak meg kell vásárolni a számítógépeket, amely több tízmilliós befektetést jelentene, amire — fôleg a vidéki patikáknak — nincs lehetôségük.

Egyelôre maradnak a számológépnél

Az Egészségügyi Minisztérium által kibocsátott 270 ártámogatott és 154 ingyenes gyógyszert tartalmazó lista 84 oldalas. A recept alapján a gyógyszerésznek ki kell keresnie a megfelelô egy, két, illetve három tételt, ahhoz, hogy kiszámítsa az orvosságok árát, illetve a végösszeget, amelyet a betegnek fizetnie kell. Hogy mennyire bonyolult és idôigényes a számolgatás példának vegyük az ampicillint. Az útmutató árlistán 54 féle gyártmány található, amelyek kiskereskedelmi ára különbözô. Az útmutatón az szerepel csupán, hogy a biztosító 60, a beteg 40 százalékot fizet. A 6-os pontnál még ez sem. Ha ennek a gyártmánynak a kiskereskedelmi ára 50 ezer lej alatt van, akkor a biztosító 60 százalékot fizet, ha 50 ezer lej fölött, akkor 80 százalékot. De a 24-es pontnál már úgy szerepel, hogy a biztosító 80 százalékot fizet, függetlenül attól, hogy milyen áron kerül forgalomba a gyógyszer. A számigálás tehát idôigényes, s ezt egyelôre csak kézi számológéppel oldják meg.

Kötve kezük, lábuk

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár rendelete értelmében a biztosító 600 ezer lej összértékben számol el ártámogatott gyógyszert egy recepten. Ezt elsôsorban az orvosnak kell szem elôtt tartania, mivel a pénztár egy-egy orvosnak 8-10 milliós havi keretet szabott meg. Ha ezt túllépik, a pénztár nem hajlandó elszámolni a receptekkel. Ezért az orvosok az olcsóbb hazai termékeket írják fel. De egy hároméves gyereknek a Paracetamol tabletta helyett ajánlottabb a jóval drágább Efferalgan szuszpenzió. Vagy: ha Zoviraxot ír fel az orvos, amelynek kiskereskedelmi ára körülbelül 400.000 lej, a biztosító — bár 80 százalékot kellene elszámoljon — csupán 60-at számol el.

A pénztár továbbá arra kötelezi a gyógyszerészeket, hogy egyetlen gyógyszert se cseréljenek ki. Csak azt az orvosságot adhatják ki, amit az orvos felírt. Pedig ilyen sehol a világon nem létezik. Például a 400 ezer lejes Losec helyett nem adhatnak Omeránt, ami sokkal olcsóbb! Újdonság még, hogy minden kiadott ártámogatott gyógyszere a beteg pluszba 2000 lejt fizet.

Panaszkönyv kötelezô

A pénztár és a gyógyszertárakkal kötött szerzôdésben leszögezték: minden gyógyszertárban ki kell függeszteni az árlistát, továbbá egy panaszkönyvet, hogy a beteg esetleges észrevételeit ebben feltüntesse. Antonie Valeria gyógyszerésznô ennek kapcsán ismét felhívja a betegek figyelmét, hogy azokat a gyógyszereket, amelyeket nem váltottak ki, a beteg húzassa ki a receptrôl. Így elkerülhetôk az esetleges csalásokkal kapcsolatos utólagos panaszok.

Megjegyzések az "AAGES — úttörô szerep a hazai öntôiparban" címû cikk margójára

Dr. Szentgyörgyi László

Napjainkban különösen örülünk a gazdasági szférából érkezô jó híreknek. Ezért olvastam magam is érdeklôdéssel a Népújság október 8-i számában az AAGES Kft. indukciós hevítés területén elért sikereirôl. A tevékenység jelentôségére való tekintettel mint az Elektrotechnikai Kutatóintézet (ICPE) marosvásárhelyi fôosztályának volt vezetôje, amelybôl az AAGES Kft. is kivált, az említett cikkhez néhány kiegészítô gondolatot szeretnék fûzni.

A cikkben idézett statikus generátorok fejlesztése komplex voltuk miatt idôigényes, drága, és valójában mintegy 20 éves múltra tekint. Minthogy több intézet vett részt a fejlesztésben, ide értve az AAGES-t is, a méltányosság megköveteli, hogy ezt szóvá tegyük.

A kutatást a Brassói Egyetem Villamosmérnöki Karán kezdtük el 1975-ben. Az akkor rendelkezésre álló félvezetôeszköz (tirisztor)-készlet kényszerített arra, hogy két, az ipari középfrekvenciás tartományban mûködô generátorcsalád fejlesztésébe kezdjünk: a felsô frekvenciákra egy ún. idôosztásos, míg az alsó frekvenciákra egy

ún. párhuzamos rezgôkörös rendszerébe. A kutatási költségeket a brassói Traktorgyár és a bukaresti Electrotehnica vállalat fedezte. Így 1982—83-ra elkészült a két rendszer egy-egy 35-50 kilowattos prototípusa, valamint tervezésük elméleti alapjainak és algoritmusának kidolgozása. A fejlesztés e fázisában dr. Székely Gyula és dr. Pesteanu Ovidiu professzorok úttörô munkássága a teljesítmény elektronika- áramkörök illetve- az induktorok és illesztô transzformátorok tervezésének területén jelentették a csúcsot. Mivel a további fejlesztések az egyetemi keretet meghaladták, a kutatás folytatására 1983-ban a marosvásárhelyi ICPE-nek ad megbízást az Ipari Minisztérium. A kutatási eredmények átadására a Brassói Egyetem és az ICPE kutatói között élô kapcsolat alakul ki. Ennek keretében az idôosztásos rendszer továbbfejlesztését a Molnár Gábor mérnök vezette csoport, míg a párhuzamos rezgôkörös rendszerét a Sisu László mérnök csoportja vette át. Utóbbi témához kapcsolódik késôbb a Keresztesi Domokos csoportja, majd Sisu mérnök távozása után 1987-ben Molnár G. csoportja is.

Az induktorok és illesztô-transzformátorok továbbfejlesztésével külön csoport foglalkozott, amelybôl a Serban Stefan és Kelemen György mérnökök hozzájárulását emelném ki.

Amint a kutatási jelentésekbôl vagy a szakirodalomból is kitûnik (lásd EEA — Electrotehnica, 37(1989) 4. sz. folyóirat), 1990-ig az idôosztásos generátorok családjából már a 350 kilowattos, a párhuzamos rezgôkörösök sorozatából pedig a 800 kilowattos típusteljesítményût is sikerült hitelesíteni és gyártani.

1990-ben, az importkorlátozások megszûnésével az idôosztásos generátorok fejlesztése és gyártása megszûnik. Ezek szerepét a párhuzamos rezgôkörös rendszerek vehették át, amelyeket ma is gyártanak. Az 1990—93-ig terjedô idôszakban egyrészt e generátorok korszerûsítése, megbízhatóságuk növelése volt a tét, másrészt a külföldi kapcsolatok kiépítését szorgalmaztuk. Sajnos, az 1991-ben külföldi cégekkel kezdeményezett együttmûködéseinket a hazai "bányászhadjáratok" ellehetetlenítették.

A szóban forgó fejlesztéseket a Kutatási Minisztérium, illetve az Electrotehnica gyár finanszírozta és gyártotta is. 1990-ben az AAGES Kft. azzal a céllal alakult, hogy a sorozatban gyártott generátorokat beüzemelje, ami mind a gyártó, mind az ICPE érdekeit egyaránt szolgálta. Ebben magam is érdekelt voltam 1993-ig. A történethez hozzá tartozik, hogy 1992-vel kezdôdôen az AAGES, gyári segítséggel ugyan, de hozzáfogott a generátorok gyártásához is, és láthatóan igyekezett önállósodni a piacon. Ez nézeteltéréseket szült az ICPE-ben. 1993- ban az Electrotehnica is sérelmezte, hogy hátrányos helyzetbe került, és veszteségeiért felelôsségre vonta az AAGES-t támogató alkalmazottait. Hasonlóan járt el a bukaresti ICPE is. A pokol elszabadult, és emberi kapcsolatokat rombolt.

Úgy véltem akkor is, és vélem ma is, hogy mindkét félnek igaza volt, de mindkét fél egyúttal tévedett is. Az Electrotehnica ugyanis valójában nem az AAGES tevékenysége miatt szenvedett veszteséget, hanem azért, mert nem tudott megfelelôen reagálni a piaci igényekre. Igaza volt viszont abban, hogy idézett dátumig a fejlesztési költségeket ô fedezte, ezek megtérítésének lehetôsége csökkent és elméletileg a gyártási jog neki járt. Az AAGES-nek igaza volt abban, hogy a piaci igényeket ki kell elégíteni, ha már egyszer az Electrotehnica erre nem képes, de tévedett akkor, amikor ennek érvényesítéséért, nem versenyhelyzetbôl indulva, olyan politikát folytatott, amelynek levét rajta kívül álló, ôt támogató személyek itták meg. Egy ilyen agresszív politikára már csak azért sem volt szükség, mert elôre látható volt az intézet meg a gyár jövôje, és ebben rejlett a megoldás is. Végül is e történetnek ma már nem a jogi-közgazdasági vetülete az érdekes, hanem amely a tudományos és emberi kapcsolatokra utal. Azt példázza, hogy tisztességes emberi kapcsolatokat lerombolni semmilyen okból nem szabad, és arra int, hogy az örökölt tudományos eredmények is közkincs, felhasználóik megbecsüléssel kell kezeljék, elkerülendô a közmondás sugallta veszélyt, hogy "aki nem emlékszik a múltra, megfosztja magát a jövôtôl".

Bingóláz

(suba)

Már nem egyszer elhangzott, hogy városunk fôtere lassan egy hatalmas bazárhoz, piachoz hasonlít. Tervek születtek arról, hogy meg kell úgymond "tisztítani" tulipános fôterünket a különbözô csecsebecse- árusoktól, hátborzongató látványt nyújtó, megcsonkított testû kéregetôitôl, földön alvó, éhségtôl és betegségtôl meggyötört arcú asszonyoktól és gyerekektôl, hosszú szakállú papoktól, kóbor kutyáktól és a valutázók hadától (de uraságaikat nem szabad zavarni mesterségük gyakorlásában), és a felsorolás talán még folytatható. A kép szinte ugyanaz maradt. Sôt!

Fôterünk újabb ékességgel gyarapodott: bingójegyeket áruló egyénekkel. Nyugdíjasok, elegáns hölgyek, aktatáskás urak, falusi nénikék, fiatalok töltik a szelvényeket. Kézrôl-kézre jár az írószer, szél kapja fel a leejtett cetliket. Cipôs-, babánosdoboz a kitöltött, nyereménnyel kecsegtetô papírkáknak a "lakhelye".

Amint figyelem a vásárlók arcát, amely az utolsó reménybe vetett hitet tükrözi, vitára leszek figyelmes. A tízezresbôl visszajáró apró nem mindig kerül vissza a vásárló markába. Emiatt emeli fel a hangját egy hölgy. Az eladó is mérgelôdik és mindenestôl elvonul. — Megyek haza! Elegem volt. Nem éri meg, hogy veszekedjenek velem — szól oda mérgesen a másik "dobozosnak".

Vajon mi történik a dobozka tartalmával?

Arról már értesültünk, hogy eldobott szelvények halmát találták meg a szemétdombon...

A lényeg az, hogy az emberek játsszanak. Ezt nem tilthatja meg nekik senki. Ennyi jár, és nem több. Azok az emberek is kispórolják a szelvény árát, akiknek a gyerekpénz hatalmas összeg, akiknek a holnap egy óriási kérdôjel, akik teljesen feladták a reményt, hogy valaha a becsületes munkából nyugodtan lehet élni. És szinte mindenki játszik, mindenki remél. Már csak ez maradt.

Szombat és vasárnap este az emberek százezrei nézik megszállottként a képernyôt. Több az irigy, mint az, aki együtt tud örvendeni a nyertesekkel.

Míg a szobákban a reménység lángja lobog, szólalni nem szabad, nagy a feszültség, kint az utcákon, tereken a csend tekereg, és néha feljajdul egy-egy földre hulló öreg falevél.

Felejthetetlen élmény

Gönczei Olga, az egyesület titkára

A Marosvásárhelyi Szívbetegek Egyesülete a napokban egy élménydús kiránduláson vett részt.

Segesváron megnéztünk olyan, a várban található nevezetességeket, mint az óratorony és a benne levô múzeum, a Petôfi-mellszobor, az 1886—1888 között épült tanácsháza, továbbá templomokat és más régi épületeket.

Innen Fehéregyházára vezetett utunk, ahol meglátogattuk a Petôfi-múzeumot és gyönyörû ôszi színekben pompázó parkját, amelyben a turulmadaras emlékoszlop mellett most már ott ragyog a szabadságharc csalogányának a szobra is.

Vezetônk nem volt más, mint Gábos Dezsô, a Fehéregyházi Petôfi Sándor Mûvelôdési Egyesület elnöke, aki rengeteg adatot ismertetett velünk mind a segesvári csatáról, mind Petôfi Sándorról.

Tagságunk virágot helyezett el az új szobor talapzatán, leróva kegyeletét a magyarság legnagyobb költôjének emlékmûvénél.

Ezután ellátogattunk a héjjasfalvi Zeyk Domokos- emlékmûhöz, amelyrôl szintén érdekes dolgokat tudtunk meg. Visszatérôben az Ispán- kútnál idôztünk egy keveset, majd élményekkel tele utaztunk haza Marosvásárhelyre.

Köszönet és hála e gyönyörû és tartalmas napért Gábos tanár úrnak és nem utolsósorban a Ballótrans cég tulajdonosának, aki támogatást nyújtott kirándulási tervünk megvalósításához.

Ilyen élménygazdag nap után a szívbeteg egy ideig elfelejti a betegségét, majd igyekszik jobban vigyázni az egészségére, és arra gondol, hátha a jövô évben sikerül július utolsó hetének végén Fehéregyházára menni a hagyományos Petôfi-ünnepségre.

Gólyavédelem a Kárpát-medencében

Papp Tamás

A fehér gólya közkedvelt madara az erdélyi embernek. Emberemlékezet óta a közelünkben éli életét, fészkét a csûr vagy a ház tetejére, néha a kéményre építi. Azon madárfajok közé tartozik, amelyeknek sikerült fennmaradni az ember gátlástalan terjeszkedése és természetrombolása ellenére, sôt bizonyos értelemben még hasznot is húzni belôle, hiszen fészkét szinte kizárólag emberi építményekre teszi. Ezek alapján azt gondolhatnánk, hogy ennek a madárnak a védelmével nincs probléma, hiszen az ember folyamatosan terjeszkedik és vele együtt a gólya is. Sajnos a helyzet korántsem ilyen rózsás, hiszen a felmérések eredményeként kiderült, hogy hazánkban az elmúlt évszázadban a gólyapárok száma a felére csökkent. Mi állhat egy ilyen nagyméretû csökkenés hátterében?

A gólyáinkat veszélyeztetô tényezôk többsége általános érvényû természetvédelmi probléma. A legnagyobb veszélyt a számára megfelelô élôhelyek eltûnése jelenti. Hiába van elég háztetô vagy villanyoszlop, amelyre fészket rakhat nyakigláb barátunk, ha nincs ahonnan beszerezze táplálékát. Legfontosabb táplálkozóterületei a vizes területek, folyópartok, nedves rétek, kaszálók és legelôk, ahol mindennap elfogyaszthatja békákból, egerekbôl, rovarokból álló menüjét és az örökké éhes fiókáinak is hordhat eleget. Az ilyen területek pedig mindenhol megfogyatkoztak, a nagy lecsapolások, folyószabályozások nem tettek jót a gólyaállománynak. Amelyik falu körül csak búza- és kukoricatáblák vannak, ott hiába is keressük, hogy melyik ház tetejérôl halljuk kelepelését. A másik jelentôs veszélyeztetô tényezô meglehetôsen újkeletû, szinte modernnek nevezhetô. A régi zsúpfedeles házak, fedett kémények egyre ritkábbak, a legalábbis gólyaszemmel kitûnô fészkelôhelyet nyújtó villanyoszlopok pedig egyre gyakoribbak. Kitûnô alkalmazkodóképességüknek köszönhetôen a gólyapárok nagy része átköltözött a villanyoszlopokra. Ez az új fészkelôhely azonban sok veszélyt is rejt magában. Az egyenesen a vezetékre épített fészkek esôs idôben könnyen rövidzárlatot okozhatnak, amely a madarak pusztulása mellett jelentôs anyagi károkat okoz az áramszolgáltató vállalatnak is. Ezenkívül a vezetékek szintjén épült fészekre szállva a madarak könnyen nekirepülhetnek a drótoknak és elpusztulhatnak.

Sajnos, a rossz értelemben vett modernizálódás, a hagyományok egyre inkább háttérbe szorulása és figyelmen kívül hagyása — bármennyire furcsán is hangzik — nemcsak morális károkat okoz, hanem a természetvédelemnek is ártalmas. A régen oly szeretett madarat, melynek érkezése a várva várt tavaszt jelentette, a madarat, amelyhez annyi hagyomány fûzôdik, ma nem mindenütt nézik jó szemmel, fészkét leverik, a vissza-visszatérô madarat elüldözik. Az áramszolgáltató vállalat dolgozóinak a fészek leverésére még talán van logikus magyarázata, hiszen nekik komoly károkat és az áramellátás szünetelését okozhatja egy rövidzárlatos fészek, de mivel magyarázzuk azoknak a fiataloknak a tettét, akik "csak" addig lôtték parittyával a gólyákat, amíg azok elhagyták a fészket. Ennél szomorúbb annak a falunak az esete, ahol meglett emberek kergették el a háztetôn levô fészkérôl a gólyát, majd a villanyoszlopra átköltözô madarat is addig zavarták, amíg kénytelen volt otthagyni a falut. Mert piszkít. Érthetô, nem? Falvaink környékén — különösen a patakpartokon — mindent vet fel a "rend és a tisztaság", de a gólyának, aki egy kis természetes színfoltot lop a házaink közé, mennie kell, mert "piszkít".

Mindezeket figyelembe véve, határozottan állíthatjuk, hogy Fekete István kedvenc Keléje igenis védelemre szorul. Nem szabad abba a hibába esnünk, hogy csak akkor kezdünk el odafigyelni egy bizonyos állat- vagy növényfajra, mikor már a kihalás szélén áll és általában már túl késô bármit is tenni érte. A madarak és a természetvédelmi problémák nem ismerik el az országhatárokat, hanem általában regionálisak, ezért egy hatékony védelmi stratégia nemzetközi összefogást igényel. A Milvus madarászcsoport a Magyar Madártani Egyesülettel és a Vajdasági Madártani Egyesülettel közös programot készített a Kárpát-medence gólyaállományának védelmére. A kezdeményezést a Közép-Kelet-Európai Környezetvédelmi Központ (REC) támogatja anyagilag.

Szeretnénk elérni, hogy a villanyoszlopokon levô gólyafészkek alá kerüljenek speciális fészektartó állványok. Ez megmenti a gólyákat az áramütéstôl, és az áramszolgáltató vállalatot a rövidzárlat okozta kiadásoktól. Magyarországon már a legtöbb fészek állványon van, Romániában viszont csak az utóbbi néhány évben tették ki az elsô állványokat, fôként Maros és Szatmár megyében. Annak érdekében, hogy a módszert szélesebb körben elterjesszük az áramszolgáltató vállalat (Conel) erdélyi fiókszervezetei között, októberben egy konferenciát szervezünk ezzel a témával 15 Conel- fiók részvételével. Hazánkban még jelentôs számban élnek gólyák, és a nekik megfelelô helyeken látványosan nagy számban fészkelnek, mint pl. Sáromberkén. A nagyszámú gólyapár a falu "ellenôrzô könyvében" jeles osztályzatot jelent természetvédelembôl, azt jelenti: ennek a falunak a környékén még vannak természetes vizes élôhelyek, a vegyszerezést még nem vitték túlzásba. A lakosok is örülhetnek, hiszen itt egészségesebbek az életkörülmények. Szeretnénk néhány jelentôsebb "gólyafalu" körüli táplálkozóterületet helyi szinten védett területté nyilvánítani.

A nevelés is kiemelkedô szerepet kapott programunkban. Az év végéig többféle népszerûsítô anyagot szeretnénk kiadni: szórólapokat, posztereket, népszerûsítô füzeteket stb. A terveink között egy rövid, 15-20 perces film készítése is szerepel, valamint diavetítések iskolákban. A népszerûsítô kiadványokat térítésmentesen bocsátjuk iskolák és intézzmények rendelkezésére, ezúton is kérjük, jelezzék igényüket a lenti címen. A programba bárki bekapcsolódhat és kis ráfordítással sokat tehet a gólyák érdekében, egyszerûen azáltal, hogy feljegyzi és elküldi címünkre az általa ismert gólyafészekrôl a következô adatokat: a legközelebbi ház címe, a fészek helye (háztetô, oszlop, oszlop állvánnyal, kémény stb.) és hány fióka repült ki a fészekbôl.

Tegyünk együtt a természet védelmében, hogy soha ne jöhessen el a "néma tavasz" és falvainkban járva tavasszal minél több helyrôl halljuk hosszú lábú barátunk kelepelését.

Segítségét köszönjük.

Milvus Csoport, a Román Madártani Egyesület marosvásárhelyi fiókszervezete

Op. 3, Cp. 39, 4300 Tg-Mures vagy iroda: Belsugului u. 35. szám, 4300 Marosvásárhely.

A látás és láttatás mûvészei

(j.)

Figyelni mindarra, ami környezetünkben történik, mindazokra, akik körülöttünk élnek, tesznek, cselekednek, figyelni életterünk, mindennapjaink tárgyi világára és — olykor szemlátomást, máskor valamiképpen a háttérben maradva — rögzíteni a pillanatot, mely egyszeri és visszahozhatatlan, mely ismételhetetlen — ezt valhatják, krédóként, a mûvészi látás és láttatás elkötelezettjei: a fotósok. Társuljunk hát, és kövessük nyomon figyelô tekintetüket... Szombaton, október 16-án délelôtt, a Kultúrpalota földszinti kiállítótermeiben immár a 18. alkalommal nyitják meg a Marosvásárhelyen hagyományszámba menô nemzetközi mûvészfotó-kiállítást. A biennálét a helybeli fotóklub, a polgármesteri hivatal, valamint a vegyipari kombinát közösen szervezte. Fehér-fekete, illetve színes — szabadon választott témájú —, értékes mûvészfotót láthatunk, az itthoniaktól eltekintve — többek között — Új- Zélandból, Belgiumból, Hollandiából, Ausztriából, Magyarországról és máshonnan az e tárlatra elküldöttekbôl- érkezettekbôl. És amint azt pár éve már megszoktuk, e biennálén is "szóhoz jut" a nagyérdemû is, hisz örömére a közönség díját idén is kiosztják! A szavazócédulákon ez nem múlik.

PER-szeminárium

A roma oktatás csak anyanyelvi tantárgyként "értelmezôdik"

Lokodi Imre

A bonyolult, máig megoldatlan romániai roma oktatás — társadalomtudományi szempontokat szem elôtt tartva — elméleti és gyakorlati kérdéseirôl folyt tegnap tanácskozás azon a tanügyminisztérium által kezdeményezett, a PER marosvásárhelyi irodája által megszervezett szemináriumon, melyen részt vett dr. Kötô József tanügyi államtitkár és Murvai László, a tanügyminisztérium kisebbségi oktatási osztályának vezérigazgatója. A Népújság arról érdeklôdôtt, hol tart ma a romániai roma oktatás?

Kötô József államtitkár: — A szervezés fázisánál tartunk. A lényeg az, hogy jelentôs lépés történik ezzel a mai tanácskozással, tudniillik a minisztériumi rendelkezés értelmében minden megyében létrehozzák a roma oktatásért felelôs szakfelügyelôi tisztséget, és ezzel megteremtôdik az a szervezeti keret, ami lehetôvé teszi, hogy kiteljesedjen a roma nyelvû oktatás. Nyilvánvalóan itt a roma nyelvû oktatás, mint anyanyelvi tantárgy kap értelmezést a román, illetve a magyar iskolákban, tehát nem roma tannyelvû iskolákról van szó. Ez egyrészt mindenképpen jelentôs elôrelépés egy sajátos kultúra megôrzése érdekében, másrészt a roma közösség szocializációja, a roma közösség öntudatosodásában is határozottan jelentôséggel bír, mert tulajdonképpen ez a kezdeményezés is a roma közösség részérôl jött, és ebben felfedezhetô az is, mint saját etnikai közösséget is meg akarják önmagukkal határozni-tartani, távlatilag egy önkormányzati közösség létrehozását tûzik ki célul. A szervezési kereten túl a szemináriumon arra is választ keresnek, hogy ezeket a szervezési célkitûzéseket hogyan érhetik el, megfogalmazódott annak a sajátos roma felügyelôi tisztségnek a feladatköre, elsôsorban azokra a speciális feladatokra gondolva, ami a roma oktatás tantervének kidolgozását illeti, továbbá milyen feladatok várnak ezekre a tanfelügyelôkre, olyan értelemben, hogy megszülessék a sajátos roma történelmet bemutató oktatási tanterv és magának a tankönyvnek a megírása. Nos a szeminárium kapcsán elmondhatjuk, hogy az ország összes megyéje képviselve volt a szemináriumon, a szervezési kereteken túl a tartalmi kérdéseket is megtárgyaltuk, hogy elindulhasson — hangsúlyozom: elindulhasson, mert még nagyon a kezdetén tartunk ennek a sajátos oktatási vonalnak a kiépítésében.

— Elméletieken túl lesz-e gyakorlati támogatás, ami alatt költségvetés értendô, hiszen egy legelementárisabb tankönyv megírása, kinyomtatása is tömérdek pénzbe kerül. Azonkívül a sajátos, ebbôl fakadóan nyilván a speciális tanerôképzés sem mellékes...

— Különkeret lesz, a roma oktatás tudniillik nagyméretû támogatást kap nemkormányzati szervezetektôl, hazai és nemzetközi alapítványoktól, tehát azon túlmemôen, hogy ezek a gyerekek és oktatóik részesednek abban az általános állami támogatásban, amiben részesednie kell minden állampolgárnak, sok egyéb hazai és külföldi forrás áll a roma oktatás kifejlesztésének rendelkezésére. A kérdés egyébként az európai uniós csatlakozás folyamatában is kiemelt kérdésként kezelôdik, ennek megfelelôen nagyobb támogatásban részesül, mint bármely általános szociális probléma.

A nap hírei

Hírszerkesztô: Korondi Kinga

Nôttek a költségvetési bevételek

Havonta több mint 8500 milliárd lejjel nôttek a harmadik évnegyedben a költségvetési bevételek — közölte sajtóértekezleten Mihai Aristotel Ungureanu pénzügyi államtitkár. Bár szeptemberben az infláció 3,2 százalékos volt, Ungureanu reméli, országunk eleget tesz az NVA által megszabott feltételeknek.

Tiltakoznak az egyetemi rektorok

A bukaresti egyetemek rektorai, a tanügyminisztérium vezetôségének valamint az Alma Mater szekszervezetnek a reprezentánsai a felsôfokú oktatásnak kiutalt, nem kielégítônek ítélt költségvetés elemzését kérik a kormánytól. Sergiu T. Chiriacescu porfesszor, a Rektorok Országos Tanácsának elnöke úgy véli, hogy számos felsôoktatási intézmény az utolsó harmadévre kiutalt költségvetésbôl képtelen biztosítani a folyamatos oktatást. Szerinte a szaktárcának sürgôsen közben kell járnia a parlamentnél és a kormánynál a felsôoktatás költségvetésének kiegészítése ügyében, figyelembe véve a megnövekedett költségeket. Elégtelennek ítéli továbbá a diákok elszállásolásának a támogatását és az ösztöndíjalapot is. A rektorok tanácsa ezért felhívja a parlament és a kormány figyelmét, hogy a páratlan takarékossági költségvetés következtében egyes oktatási intézmények hamarosan kénytelenek lesznek felfüggeszteni mûködésüket.

Autópálya-korszerûsítés

Traian Basescu közlekedésügyi miniszter e héten az Európai Befektetési Bank szakértôibôl álló csoportnak immár utoljára mutatta be azt a tervezetet, amelynek alapján a bank 25 éves határidôvel 225 millió dollár értékû hitelt adna Romániának. A miniszter nyilatkozatában megjegyezte: a szakértôk utolsó véleményezése is kedvezô lesz, így elkezdôdhet a Bukarest—Konstanca autópálya Bukarest—Fetesti szakaszának a korszerûsítése. A bank képviselôivel ez alkalommal nem tárgyaltak a Tarom gépparkjának felújítására szánt hitelrôl. Az erre vonatkozó megbeszélésekre decemberben kerül sor.

Falufejlesztés

A falu- és agrárfejlesztési speciális PHARE- program költségvetése 3,125 millió euróra rúg, aminek 80 százalékát a kormány finanszírozza. A programban szereplô projektek voltaképpen elôkészítenek egy még nagyobb beruházást a SAPARD-program keretében, amit szintén az EU finanszíroz a jövô évtôl kezdve. A program Romániának évi 150 millió térítésmentes eurót jelent.

Módosul a "Dacia" menetrendje

Október 18-ától módosul a 346-os számú "Dacia" — Bukarest és Bécs között közlekedô — vonat menetrendje. A változtatásra azért volt szükség, hogy elkerüljék a vonat késését, mivel a vonalon sebességkorlátozásokat kellett bevezetni. Az új menetrendnek megfelelôen a szerelvény 16.25-kor hagyja el a bukaresti Északi-pályaudvart és 20.50-kor távozik Segesvárról. A határt Kürtösnél 1.34-kor éri el. Budapest, illetve Bécs fele innen 2.11-kor indul.

Bocskai István-emlékünnepségek

A Bocskai-szabadságharc és a hozzá kapcsolódó események 395. évfordulója méltó megünneplésére felhívással fordul a világ magyarságához a Bocskai Szövetség és a Magyarok Világszövetsége (MVSZ). "A millennium fényében" megfogalmazott üzenetet szerdán a hajdúszoboszlói Bocskai István szakképzô iskolában tartott emlékünnepségen ismertette Székelyhidi Ágoston, az MVSZ anyaországi elnökségének tagja. A felhívás emlékeztet rá, hogy "Bocskai István nemzetvédô és nemzetépítô mûve a magyar történelem legértékesebb hagyományai közé tartozik". Bocskainak az ország és a nemzet egységét szolgáló tettei "hagyományként is, az egyetemes nemzethez szóló érvényes üzenetként is" méltó alapot jelentenek a megemlékezésre. A Magyarok Világszövetsége és a Bocskai István Szövetség ezért javasolja, hogy "a millenniumi idôszak keretében az itthon és a nagyvilágban élô magyarok kezdeményezzenek és rendezzenek Bocskai István-emlékünnepségeket".

A Hamász leteszi a fegyvert?

A szélsôséges Hamász Iszlám Ellenállási Mozgalom katonai szárnya szerdán közölte, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén kész felhagyni az izraeli polgári célpontok elleni merényleteivel. Az Izz el-Din al-Kasszam fô követelése az, hogy izrael fagyassza be a zsidó telepek létesítését a palesztin földeken. Az al-Kasszam ugyancsak feltételül szabja, hogy zsidó telepesek ne zaklassák a palesztinokat.

Diétán a disznó

Szigorú diétán tartja gazdája a legkövérebb spanyol disznót, nehogy megdögöljön. A jelenleg már 440 kilomgrammot nyomó, csaknem két méter húsz centi hosszú és 110 centi magas állat naponta 15 kiló kukoricát kap. Gazdája, Joaquín Velez Gómez egyetlen dekával sem ad neki többet, nehogy halálra hízza magát. A közel féltonnás disznó jelenlegi súlyával még elboldogul, tud járni. Ha többet kapna enni, hamarosan moccanni se lenne képes, amibe könnyen beledögölhetne. Venez a disznót még malacként vásárolta, és azonnal meglátta benne a nagy lehetôséget. Hét testvérét — mármint a sertésnek — már mind levágta, amikor 280 kilósra híztak. A gazda reménykedik, hogy bekerülhet disznajával a Guinness Rekordok Könyvébe. Arra nem tért ki az AP jelentése, hogy még mennyit kellene híznia a spanyol sertésnek a világcsúcshoz.

Befejezte pályafutását a matadornô

Végzett pályafutásával — és búcsúzóul két bikával — Spanyolország elsô profi torreádornôje. A 27 éves Cristina Sánchez már májusban bejelentette, hogy visszavonul, ám azután még vagy tucatnyi bikaviadalon vett részt. Pályafutását azért hagyja abba, mert a legtöbb férfimatador nem hajlandó elfogadni kollégaként. Sánchez 1996-ban vált Európa elsô profi torreádorhölgyévé. Spanyolországban 1975-ig nôknek tilos volt a torreádorkodás, de a madridi és sevillai arénák tulajdonosai, valamint a férfimatadorok többsége továbbra is hevesen ellenzi a pálya "elnôiesedését" — még ha csak egyetlen hölgyrôl van is szó. Sánchez e heti, utolsó fellépése után sajnálkozva panaszolta az EFE hírügynökségnek, hogy a két "búscsúbika" túl jámbor volt és ezért ô nem tudott igazán izgalmasan elköszönni az arénák küzdôterétôl.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Nagy Annamária

Várják a gazdajegyeket

Legtöbb tíz napon belül megyénkbe is megérkeznek az 1999. évi 142-es számú sürgôsségi kormányrendelettel gázolaj vásárlására kiutalt gazdajegyek. Ezeket községenként az agrármérnököktôl vehetik majd át a termelôk egy egyszerû nyilatkozat alapján, amelyben vállalják, hogy az üzemanyagot kizárólag vetésre és ôszi mélyszántásra használják. A rendelet szerint 1 hektár vetésre 200.000 lejes gazdajegy, 1 hektár ôszi mélyszántásra pedig 150.000 lej értékû illeti a gazdát.

Konfliktusoldás prefektussal

A nyárádtôi ortodox és görög katolikus egyház közötti viszály feloldása volt Dorin Florea prefektus szerdai kiszállásának a célja. Ioan Iacob szóvivô elmondta, a nézeteltérés már évek óta tart, de most élezôdött ki. Az ortodox egyház ugyanis megtagadta a temetôben görög katolikus halottak elhantolását. A találkozón jelen volt Covrig Ioan nyárádtôi polgármester, Man Ioan ortodox és Fodor Dan Liviu görög katolikus pap. A megbeszélés sikerrel zárult, hiszen az ortodox egyház képviselôje megígérte, ezután a községközpontban élô, mintegy 40 görög katolikus család halottjai számára is van hely a temetôben.

Marosszentgyörgyiek Zalaszentgyörgyön

Szerdán este 34-tagú, marosszentgyörgyi tanácsosokból, tanárokból, vállalkozókból és a helyi polgármesteri hivatal alkalmazottaiból álló küldöttség utazott a testvértelepülésre, a magyarországi Zalaszentgyörgyre. Simon Ferenc alpolgármester elmondta, a testvérkapcsolat a tavasszal született, augusztusban Zalaszentgyörgy 33 polgárát fogadták az "itthoniak". Az október 18-ig tartó látogatás célja a két település közötti kapcsolat megerôsítése, tapasztalatcsere, valamint közös programok elôkészítése, megszervezése.

Újabb halasztás a hadréviek ügyében

Október 13-ára ígért döntést Románia Legfelsôbb Bírósága a hadréviek bûnügyi perében. Mivel a vádlottak ügyvédje betegség miatt nem jelent meg, a döntéshozatalt november 10- ére halasztották. Mint ismeretes, az 1993. szeptember 20-i eseményekben emberöléssel, illetve rombolással vádolt személyek ügyében elôbb a megyei törvényszék, majd a fellebbviteli bíróság hozott ítéletet. A vádlottak mindkét alkalommal fellebbeztek, az ügyet jelenleg Bukarestben, a Legfelsôbb Bíróságon tárgyalják. A bûnügyi per lezárásáig az áldozatok anyagi és erkölcsi kártalanítása érdekében indított polgári per törvényszéki tárgyalását elhalasztják.

Állásbörze

A Megyei Munkaerôelosztó és - Átképzési Ügynökség szászrégeni kirendeltsége október 27-28-án állásbörzét szervez a helybeli szakszervezetek házában. A munkahelyeket ajánló cégek október 22-ig nyújthatják be ajánlataikat az ügynökség Köztársaság utca 14. szám alatti székhelyére.

Hûségoklevél — ha lesz pénz

Annak ellenére, hogy a dicsôszentmártoni tanács legutóbbi tanácsülésén elfogadták azon határozattervezetet, miszerint minden, 50. házas évét betöltött helybeli párnak hûségoklevelet és 500.000 lejes pénzjutalmat nyújtanak át, erre a pénzhiány miatt még nem került sor. Jelenleg mintegy 20 házaspár jelentkezett a polgármesteri hivatalban. Deac Alexandru alpolgármester tájékoztatott, a szükséges összeget költségvetésen kívüli alapokból szerzik — adományokból, támogatásokból.

Természetgyógyászati tanfolyam

A kolozsvári Természetgyógyászati és a magyarországi Kôrösi Csoma Sándor Egyesületek támogatásával intenzív tanfolyam indul. Az érdeklôdôk díjmentesen sajátíthatják el az öngyógyítás módozatait, illetve megtudhatják, hogyan alakítható ki a harmonikus párkapcsolat, nyerhetô el a testi és lelki egyensúly. A kurzus Marosvásárhelyen október 18- án, hétfôn indul, a fedett uszoda mögötti sportteremben, 18 órától. Nyárádszeredában is tartanak hasonló felkészítôt, október 20-ától, minden szerdán 17 órai kezdettel, a helybeli líceum sporttermében. A jelentkezôk vigyenek magukkal sportos, könnyû öltözéket és takarót.

Színházbérletek és koncertjegyek a MADISZ- nál

A vásárhelyi MADISZ székhelyén (Dózsa Gy. u. 9/81) kedvezményes árú színházbérleteket árusítanak diákok és fiatalok számára. Ugyanitt vásárolhatók meg a Rádió GaGa ma esti koncertjére szóló jegyek. Felnôtteknek 30.000, diákoknak, egyetemistáknak és nyugdíjasoknak 15.000 lej.

51 millió ifjúsági programtervekre

51 millió lejt hagyott jóvá a Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság a nemkormányzati szervezetek 1999 utolsó negyedévére benyújtott terveire. A múlt hét végén tartott versenytárgyaláson nyolc megyei ifjúsági szervezet tervezetét bírálták el kedvezôen. A legnagyobb összeget, 15 millió lejt, a MADISZ kapta, az Alter Native rövidfilm-fesztivál szervezésére. Ôt követi az ICS és az Outward Bound (egyenként 7,5 millió lejjel), a Milvus csoport (2,7 millió), valamint a Nyitott Szívek Német Ifjúsági Csoport (2,5 millió).

Halálos balesetek

Ketten vesztették életüket, hárman súlyosan sérültek szerdán a megye közútjain, értesített a megyei rendôrfelügyelôség. Nem megfelelô sebességgel kanyarodott HR-02-JIX forgalmi rendszámú személyautójával az 53 éves maroshévízi R. Ioan Vasile, s frontálisan ütközött a szembôl érkezô CJ-89-SEM jelzésû teherautóval. A Ratosnyán történt balesetben a kiskocsi utasa, az 55 éves U. Margit elhunyt, a sofôr, valamint további két utas, B. Loredana és G. Mariana súlyosan megsérültek. Ugyanaznap este a segesvári Mihai Viteazu utcán gázolta el Roma X13093 forgalmi rendszámú személyautójával a 32 éves C. Ionel a tiltott helyen átkelô 75 éves C. Zahariét. A figyelmetlen gyalogos a helyszínen életét vesztette.

Szieszta — melléklet

Szerkesztette: Ferenczi Ilona

Templomaink 35.

A harcói középkori templom

Mezôpanit szomszédságában, a dombos vidék szûk völgyében épült kis falu temploma alaprajzát ítélve Árpád-kori, mégpedig a román építészet jellegzetes temploma. A szoba nagyságú hajóhoz Orbán Balázs Marosszék c. munkájának leírása (211 1.) alapján, félköríves diadalívvel kapcsolódik a kisméretû félkör alaprajzú szentély. Építési ideje a XII. századra tehetô; korabeli hasonló templomok a marosszentkirályi, a marosszentannai templom, hogy csak a közelieket említsem. Mihály nevû papja már 1332-ben fizette a pápai tizedet, s a falu nevét HUDZOV formában jegyezték fel. A kis belméretû templom ablakai Orbán Balázs szerint keskenyek és félköríves záródásúak voltak, a déli oldalon levô bejáró ajtaja a "késô gótika vesszôékítményével" tagolt. A hajó lefedését Orbán Balázs nem említi, de megjegyzi, hogy a szentély "félkúppal" (boltozattal) fedett. A templom sekrestye nélkül épült, tetôzete zsindellyel volt fedve.

A római katolikus templom a reformáció után a kálvini tanokat követôk használatába került, a reformátusok tulajdonába.

A templom torony nélküli, de a Református Népkönyv (1903 LXXXVIII) szerint a kis harangját haranglábba függesztették fel. A Református Egyházközségek Levéltárában, a harcói templomra vonatkozó nyilvántartásban találtam egy nyilatkozatot, mely az 1872. évi javítások alkalmával hangzott el egy idôs helybéli egyháztag szájából. E szerint gyerekkorában még látta a szószék közelében lévô falon a festett képek nyomait. Az elôbbiek szerint a templom északi falát festett képekkel díszítették. A szószék téglából falazva készült, kehely formájában.

A hosszú évszázadok alatt a templomjavítások alkalmával változtatásokat is végeztek. A jobb megvilágítás érdekében a keskeny ablakokat szélesbítették és lapos ívû záródásúvá alakították. A harangok részére a templom déli oldalához egy portikust építettek és fölé emelték a harangtornyot, mely a román építészet hatását mutatja. Ennek építési idejérôl a levéltári iratok nem tesznek említést, de a faluban sem tudtak arra választ adni. A déli oldalon lévô jelenlegi ajtó, mely a protikusból nyílik a templom hajójába, egy közönséges ácstokos ajtó van, mely nem azonos az Orbán Balázs által leírt gótikus ajtóval. Tehát ha abban a falnyílásban kôkeretes ajtó lett volna, talány, hogy hova és mikor tûnt el. Feltételezésem szerint a harcói templom leírásánál Orbán Balázs tévedett, mert az általa leírt kôkeretes ajtó a paniti templom portikusában látható, amint azt ismertettem is a paniti templom leírásánál.

A hajó és a szentély mostani mennyezete gyalult és festett deszkából készült, tehát az Orbán Balázs által említett félkúp formájú boltozat ma már nem létezik, hasonlóképpen a félköríves diadalívû nyílás sem.

A templom és a kiemelkedô torony zsindelyfedését, sajnos, az utóbbi években kicserélték horganyzott bádoggal, melynek karcolatai (a bádoglemezek összekapcsolásai) nagyon zavaró képet adnak, fôleg a hajó és a szentély fedélsíkjának átmeneti részénél.

A harcói református egyházközség 1870- tôl Mezôkövesd leányegyháza (társközsége). A kis létszámú egyház templomát szépen karban tartja, de nagy veszteség, hogy ez az Árpád-kori templom az idôk során középkori értékeibôl sokat veszített.

Keresztes Gyula

Gyógyítónk a természet

Ôszi tanácsok egészségünk érdekében

Igazi ôszi hónapunk az október. A természetben lezárult a teremtô folyamat, kezdôdik az új korszak, a betakarítás, a begyûjtés ideje. Fordítsuk erônket a természethez hasonlóan mi is az energiák elraktározására. Az ôszi hónapokban a legnagyobb a gyümölcs- és a zöldségválaszték. A gyümölcskavalkádból az elôzô írásunkban a szôlôvel, a szôlô- és must kúrával ismerkedtünk meg. A szôlô mellett értékes gyümölcsünk a szilva és az alma. Az erdélyi magyarság a régmult idôkben is ismerte a gyümölcsök aszalásának, szárításának, a természetes konzerválásnak a módját. Alkalmazzuk mi is e régi jó hagyományt, mert az aszalt gyümölcsök kitûnô "természetes konzervek". Az agyonfôzött, cukrozott, kémiai szerekkel mérgezett befôtt, lekvár és dzsem fogyasztása helyett a téli hónapokban táplálkozzunk nagyanyáink jólismert, a szánkban ismerôs ízt hagyó aszalt gyümölcseivel. Ezek mellett más, kitûnô természetes konzervek a diófélék, az olajos magvak, a mák. A hónap más alaptáplálékai: a körte, a búza, a gomba és a burgonya. A friss gyümölcsöket, zöldségeket mindaddig fogyasszuk, amíg kaphatók.

A szôlôkúra után a friss búzakása idôszaka következik. A szôlôkúrát folytassuk, idôközben vezessük be a búzakását és mindkettôt használjuk minél hosszabb ideig, mert ez a két értékes táplálékunk alaposan feltölti szervezetünket mindennel, amire az elkövetkezô idôben, télen szükségünk van. Ezek mellé bevehetjük étrendünkbe a gabonamagvakat és a teljes kiôrlésû magból készült kenyeret, péksüteményt, tésztát is. A teljes kiôrlésû liszt magas korpatartalmánál fogva idegerôsítô hatású, mert a B-komplex vitaminjait tartalmazza. A természetgyógyászok a koleszterinszint csökkentésére, a székrekedés megelôzésére, a felesleges kilók leadására is ajánlják az integrál lisztet és a belôle származó készítményeket.

A gabona életkonzerv. Tartalmazza az élethez szükséges tápanyagokat. A magyar paraszt régen a búzát "élet"-nek nevezte. Minden nép táplálkozásában valamilyen gabonafajta képezi az alapot. A gabonák fogyasztásával a szervezetünk megtisztul és feltöltôdik életenergiával.

A gabonák fôzése a következôképpen történjen: nyári, meleg idôszakban a búzát, árpát, rozsot és zabot egy éjszakára beáztatjuk, másnap kétszeres mennyiségû vízzel, egy csipet sóval kuktában feltesszük fôni. Miután a nyomás fölment, harminc percig fôzzük. Télen és az átmeneti idôszakokban a gabonákat fôzés elôtt olaj nélkül, serpenyôben, állandó kevergetés mellett megpirítjuk, amíg a magokból egy kellemes illat nem száll föl, de csak annyira, hogy ne színezôdjenek barnára. Ezután a magok mennyiségének megfelelô, kétszeres mennyiségû, forrásban lévô vízbe egy csipet sót teszünk. A kuktában a nyomás elérése után még harminc percig nyomás alatt fôzzük.

Ezt a receptet mindennapi fogyasztásra ajánljuk egészségünk visszanyerésére, megtartására.

A burgonya a régi konyha szerves részét képezte. Kitünô C-vitamin- és káliumforrás. Térjünk vissza a hagyományhoz! A héjában sült krumpli a legkönnyebben emészthetô, egyszerû, olcsó táplálékunk. Közeledik a hideg, nedves idô, fogyasztása idôszerû.

Reggel, a napi tevékenység beindulása elôtt vegyünk be egy kiskanál virágport, késôbb igyunk egy csésze mézes gyógyteát.

A hideget sokkal jobban el tudjuk viselni, hogyha a kilégzésünket a belégzésünk többszörösére nyújtjuk.

A rendszeres lábápolás jó védelem a megfázás ellen. Lefekvés elôtt vegyünk váltó lábfürdôt.

Használjuk ki a szép, napfényes ôszi napokat kirándulásra, túrákra, hosszú sétákra, gyógynövénygyûjtésre és gombaszedésre. Szedjünk sok csipkebogyót, mert az áztatott csipkebogyó a legfontosabb téli C- vitaminforrásunk.

Töltsük fel szervezetünket napfénnyel és jó levegôvel, gyönyörködjünk az ôszi színekbe öltözött természetben!

Forrásanyag:

1. Balog Béla: A természetes életmód kalendáriuma

2. Horváth Éva—Szepes Nóra: A fiatalodás mûvészete

Bernád Ilona

Autók és egyebek

Kontrasztok

Na, hogy volt Bukarestben? Milyennek tûnt a SAB? — ostromoltak a kérdésekkel barátok, kollégák, ismerôsök. Amire a rövid válasz úgy hangzott, hogy érdekes, tanulságos, izgalmas és fáradságos volt a kiszállás. Egyszóval megérte. A részletes beszámoló még hátravan. Ebben a rovatban, fényképekkel illusztrálva. Mert van, amit könnyebb bemutatni, mint körülírni. Tehát...

A Gara de Nord már nem a régi. Üvegfedelû csarnokának boltívei alatt megszámlálhatatlan zászlócska fennen hirdeti, hogy az a fôváros, amelybe megérkeztünk, a világ minden népét, nemzetét szeretettel, barátsággal fogadja. Hogy lenne kivétel, azt így, elsô ránézésre nem lehet megállapítani.

Az árkádok alatt hemzsegô taxikon túl a kora reggeli órában teherautónyi kartondoboz, üres palack és egyéb csomagolóanyagok halmaza tornyosul a járdaszigeten. Föltehetôen a közeli butikok tulajdonosai vagy bérlôi, hogy ne fizessenek szemételhordási díjat, közös megegyezéssel így akarnak megszabadulni a kacattól.

A Szállítási Minisztérium elôtti park elhanyagoltsága már nem lep meg, mint ahogyan az sem, hogy gyanús figurák tanyáznak benne. Nyáridôben egyesek a padokon éjszakáznak, most, hogy hûvösre fordult az idô, a föld alatt. A csatornafedôk mindenünnen "elpárologtak", hármas okból. Az egyik, hogy a fémbegyûjtônél pénzzé tudták tenni ôket, a másik az, hogy így a csövesek — a járataiba menekülô pocokhoz hasonlóan — pillanatok alatt el tudnak tûnni üldözôik elôl, a harmadik pedig: ezáltal jobban szellôznek a bugyrok. Az, hogy a gyanútlanul arra járó szaglószervét milyen "aromák" csapják meg, vagy hogy mennyire meglepôdik az idegen, amikor a mélybôl felszínre jôve egyik pillanatról a másikra mellette terem egy ápolatlan férfi, ôket a legkevésbé sem izgatja.

Az állomás tér dísze, a szép szökôkút látványa már csak emlék, a betonépítmény így, cseppnyi víz nélkül értelmét vesztette. Az utcasarkon álló bronzszobor körüli, korláttal bekerített "pázsitot" zacskók, papírok, mûanyag flaskók, poharak és egyebek tarkítják. Játszadozik velük a szél.

A közelben áll a buszjegyárus bódé. Kettôt kérek — mondja valaki. A tízezresbôl ötöt visszaad a hölgy, az 500 lejért, amit nem tett ki, még csak elnézést sem kér. Az emberek többsége nem csinál cirkuszt egy kifli ára miatt. De, ha azt vesszük, hogy napi átlagban 200 jegy után egy hónap alatt 1 millió lejt tart vissza az árus, akkor be kell látnunk, hogy ésszel dolgozik.

A 205-ös vonalon holland DAF buszok közlekednek. Nagyszerû gépek. Olyan csendesen gördülnek, mintha villanymotor hajtaná ôket. Tisztaság uralkodik bennük és halk zene szól. Csak akkor zökken vissza az utas a másmilyen valóságba, amikor egy kis, háromszög alakú tér mellett húz el a kocsi. Az aszfaltot ugyanis térdig érô (!) szeméthalom fedi. Ez is valami gyûjtôhely lehet...

A SAB-hoz az Apimondia székházánál kell leszállni. Innen már feltûnik a szalonhoz vezetô sétány. Reklámpannók, feliratok, zászlók, jegyárus fülkék és egy lízingakciót hirdetô Matiz kisautó jelzi, hogy jó helyen járunk. Jó helyen? Hisz nemsokára meg kell nyitniuk a kiállítás kapuit, és majdnem úgy néz ki a környék, mint Vásárhely központja a "forradalmi" összetûzés után. Utcaseprô munkásnak vagy gépnek se híre, se hamva. Aztán megjelenik a fertályt uraló kóborkutya-falka. Csaholnak, párzanak, verekednek, hol a járókelôket, hol meg az autókat hátráltatják a közlekedésben, de a városlakók ezzel már meg vannak szokva. Hogyisne nyugodnának bele ebbe az állapotba, miután Brigitt Bardot védelmébe vette "szent" állataikat?

Kicsit odébb, a fôút mentén 100 méterenként megismétlôdô feliratú táblákat fedezünk fel, melyek eligazítást adnak, hol található a kiállítók és a szintén jegyvásárlásra nem kötelezett V.I.P.- ek, azaz igen fontos személyek hátsó bejárata. Az ízlésesen kiképzett kapunál színes fényképek szemléltetik a belépéshez szükséges igazolványok változatait, és gumibotos, maroktelefonos egyenruhás ôrök igazoltatják minden bekanyarodó kocsi vezetôjét, meg utasait.

Helyes, biztonságnak és rendnek kell lennie, állapítjuk meg. De itt is, akaratlanul is szembeötlenek az ellentétek. Nevezetesen, hogy az európai nívóra emelt bejárati építménnyel szemközt futballpálya méretû elhagyott terület áll. A föld- és törmelékhalmazokat fölvetette a gaz, ami azt az érzést kelti az emberben, hogy errefele nincs értéke a földnek. Odahaza tudunk olyan emberrôl, aki kétezer márkát kért a szomszédjától azért, hogy engedje meg arasznyival arrébb költöztetni (tíz-tizenöt méter távolságon) a kerítését. Itt meg annyi fáradságot sem vesznek a városgazdák, hogy elegyengettessék, kitakaríttassák, füvesítsék a terepet. Ha már parkosításra nem telik.

Ajtay László

Copyright © Népújság - 1999