|
LI. évfolyam 240. (14292) |
1999. október 14., csütörtök |
Blagoj Zaszov, Macedónia bukaresti nagykövete felesége társaságában látogatott Marosvásárhelyre. Útban Kolozsvár felé tartott rövid pihenôt, amikor Fodor Imre polgármesterrel találkozott a hivatalban, és ellátogatott a Mobex vállalathoz.
Fodor Imre röviden bemutatta a megye gazdasági helyzetét, amelyrôl elmondta, hogy a GDP az országos átlagnál jobb ugyan, de nem igazán mondható jónak. Pozitív példának a Mobex céget, s általában a faipart hozta fel, de beszélt a vegyipari kombinátról, illetve arról, hogy a Matricon privatizálását követôen Olaszországból máris kaptak megrendelést zsákvarrógépekre, és a kínaiak is érdeklôdnek a cég termékei iránt. Elmondta, hogy a polgármesteri hivatal keretében mûködik egy, a kis- és középvállalkozókkal foglalkozó iroda, és felvetette egy esetleges, akár turisztikai jellegû együttmûködés lehetôségét, majd virággal és ajándékkal kedveskedett a vendégeknek.
Blagoj Zaszov nagykövettôl megtudtuk, hogy két és fél éve van Romániában, ô a Macedón Köztársaság elsô romániai nagykövete. Elmondta, hogy Románia és Macedónia között baráti kapcsolat van. Saját országáról szólva azt említette, hogy az évszázad háborúval kezdôdött a Balkánon, s a második balkáni háborút követôen Macedóniát három részre szakították: Görögország, Szerbia és Bulgária kebelezte be ôket, s szintén háborúval ér véget.
1991. szeptember 8-án referendum döntött Macedónia függetlenségérôl. Miután a nemzetközi közösség elismerte függetlenségüket, több mint száz állammal építettek ki diplomáciai kapcsolatot, s mára 30 nagykövetségük mûködik szerte a világban.
Többnemzetiségû ország, amelyben a macedónok mellett albánok, törökök, szerbek, cigányok és oláhok élnek. A kisebbségi jogokat messzemenôen biztosítják, anyanyelvén tanulhat minden kisebbség, az óvodától a líceumig. Egyetemi oktatás csak macedón nyelven van, de mindössze két egyetem mûködik az országban, ugyanis e kis országnak csupán kétmilliónyi lakosa van. Macedóniában parlamentáris demokrácia van, egykamarás parlamentttel. Koalíciós kormány mûködik náluk is. A koszovói helyzet kapcsán mondta, hogy a Balkánon biztonsági problémák vannak, s hogy nekik nincsenek határköveteléseik az ôket bekebelezô országokkal szemben. Az országukban együtt élô nemzetiségekrôl szólva beszélt az állammal szembeni lojalitás szükségességérôl, és egyetértett a Népújság megjegyzésével, miszerint az államnak kell elsôsorban olyan körülményeket teremtenie a kisebbségek számára, hogy azok jól érezzék megukat, vagyis hogy a lojalitásnak kölcsönösnek kell lennie, mindenfajta diszkrimináció nélkül.
A nagykövet szerint Romániával régebb jobbak voltak fôleg a gazdasági kapcsolataik, de ezt az átmenet nehézségeinek számlájára írta, illetve arra, hogy a két ország között még nem kötötték meg a szabadkereskedelmi egyezményt. Mint megtudtuk, jelenleg tárgyalnak Radu Berceanuval, illetve Vasile kormányfôvel ebben az ügyben. Ilyen egyezményt a térség többi államával már aláírtak. Kérdésekre adott válaszaiból megtudtuk, hogy a Mobex-beli látogatásának a célja, az ismerkedés mellett, felmérni a kereskedelmi kapcsolatok kiépítésének a lehetôségeit.
Népújság: Milyen Macedónia kapcsolata a szomszédaival, különösképpen Milosevic Szerbiájával?
B.Z.: Szerbiát kivéve mindegyik állammal jók a kapcsolataink. Szerbiáról nem mondhatom el ugyanezt, mert a Milosevic-rezsim szétrombolta Jugoszláviát, s létezik ugyan egy adminisztratív határ Macedónia és Kis-Jugoszlávia között, de az igazi határokat nem vonták még meg.
Népújság: Miért jött Vásárhelyre, és ha itt van, miért nem szerepel programjában egy, a prefektussal való találkozó?
B. Z.: Utam célja megismerni az erdélyi realitásokat, illetve gazdasági kapcsolatok lehetôségeinek a felmérése. Holnap Kolozsvárra megyek, s útban arra, megálltam Marosvásárhelyen. Úgy gondoltam, most csak a polgármester úrral találkozom, de ebben nincs semmiféle szándékosság. Legközelebb, hivatalosan, felkeresem a prefektúrát is.
Egy Don-kanyarban elesett magyar katona újratemetése
A magyar honvédelmi tárca a II. világháborúban, egy, a Don-kanyarban elesett ismeretlen magyar katona földi maradványait Magyarországra szállíttatja, és gondoskodik a hôsi halált halt honvéd méltó eltemetésérôl - jelentette be Erdôs László ezredes, a minisztérium Hadisírgondozó Irodájának igazgatója Budapesten tartott sajtótájékoztatón. A Magyar- Orosz-Kormányközi Hadisírgondozó Vegyes Bizottság a szeptemberi ülésén döntött arról, hogy a Don-mentén elesett magyar katona földi maradványait hazahozattathatja a magyar állam.
Az ezredes szerint nemzeti közakaratot teljesít a Honvédelmi Minisztérium (HM) azzal, hogy az Oroszországi Föderáció területén a két világháborúban, majd az azt követô megtorlásokban életét vesztett mintegy 1 millió magyarnak megadja a végtisztességet, az ismeretlen katonát hazahozza és újratemetteti — mutatott rá a honvéd ezredes. Hozzátette: ez a lépés a nemzet majd 50 éves erkölcsi mulasztását pótolja, és kellô erôt ad a hôsökre való emlékezéshez.
Erdôs László beszámolója szerint a II. világháborúban, a Magyarország számára legnagyobb veszteséggel járó ütközetben elesett ismeretlen katona földi maradványait a Voronyezstôl 20 kilométerre lévô településen, Uriv- Pokrovkában találták meg egy jeltelen sírban.
A hôsi halált halt magyar katonát október 31- én Pákozd mellett, Mészeg-hegyen, a Doni Emlékkápolna szarkofágjánál helyezik örök nyugalomra.
Az újratemetési szertartás országos kegyeleti ünnepség keretében zajlik majd.
Erdôs László elmondta: az ünnepség helyszínén 12 ágyú lövése dördül majd el, és a szertartás idôpontjában az ország valamennyi templomának harangjai megkondulnak. Ez jelképezi a harcokban elesett katonák, illetve az ártatlanul elhurcolt polgári áldozatok elôtti kegyelettételt.
Ellenzéki honatya Erdély "elszakításáról"
"Magyarország megszakítja kapcsolatait Romániával, válságot robbant ki Erdélyben, majd nemzetközi beavatkozást kér" — ezt az állítólagos "titkos tervet" hozta a sajtó tudomására Ion Mircea Pascu, a Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) alelnöke, a képviselôház védelmi bizottságának vezetôje.
A szerdai nyilatkozatában a legnagyobb ellenzéki párt alelnöke úgy fogalmazott, hogy "nem tudja, valós-e ez a terv, de azt tudja, hogy létezik". Pascu szerint a terv valódiságát bizonyítják "az aradi események", illetve az a rendkívül súlyos körülmény, hogy "már a romániai szabadkômûves páholyokban is nyíltan föderalizálásról, regionalizálásról beszélnek".
A vezetô ellenzéki politikus arra nem tért ki, hogy "az aradi eseményekben" pártja fôszerepet játszott: a PDSR volt az, amely az aradi Szabadságemlékmû kérdésében "a magyar irredentizmusnak tett engedmény" miatt támadta a kormányt, majd a PDSR ifjúsági szervezete a Nagy Románia Párt harcos ifjaival együtt hangos nacionalista tüntetéssel próbálta botrányba fullasztani az október 6-i megemlékezéseket Aradon.
Pascu "leleplezése" pontosan egybeesik azokkal a figyelmeztetésekkel, amelyeket Adrian Nastase volt külügyminiszter, a PDSR elsô alelnöke fogalmazott meg az elmúlt idôszakban. Nastase már júliusban azt jósolta, hogy forró ôsz várható az idén Erdélyben és hivatalosan felszólította a titkosszolgálatot: a tôle kapott bizonyítékok alapján járjon utána az Erdélyt fenyegetô felforgató, szeparatista kísérleteknek.
A volt külügyminiszter fejtegetését a kormánykoalíció pártjai ostobaságnak, a nacionalista kártya kijátszásának minôsítették. Alapjaiban egyetértett viszont a helyzetelemzéssel Teodor Melescanu volt külügyminiszter, a Szövetség Romániáért párt vezetôje. A Nagy Románia Párt ugyanakkor a helyzet kialakulásáért a PDSR-t tette felelôssé, mondván a román-magyar alapszerzôdés aláírásával "megnyitotta az utat ahhoz, hogy a hazaárulók jussanak kormányra" Romániában.
A külügyminisztérium bírálta szerdán Adrian Nastase volt külügyminiszter közelmúltban tett NATO-ellenes kijelentéseit.
Az MTI kérdésére Simona Miculescu külügyi szóvivô leszögezte ezzel kapcsolatban: — A román külügyminisztérium teljes mértékben célszerûtlennek, sôt egyenesen felelôtlenségnek tekinti, ha politikai játszmák érdekében visszaélnek a külpolitika stratégiai célkitûzéseivel. A politikusoknak — függetlenül attól, hogy hatalmon vannak vagy ellenzékiek — tudniuk kellene, hogy a nemzeti érdekû kérdésekkel nem szabad játszani, azok nem képezhetik forrófejûekre ható szónoki fogások tárgyát.
Saját dühös szurkolói támadtak rá a Steua buszára és dobálták meg kôvel a tartozó csapatot, amikor hazafelé tartott az Universitate Craiovától elszenvedett 1-0-ás vereség után.
Az APA osztrák hírügynökség szerdai jelentése szerint krimibe illô, üldözéses jelenetnek lehettek szemtanúi azok, akik a Pitesti-Bukarest útvonalon az autópályán tartózkodtak. A buszon lévô vezetôedzô, Jenei Imre szerint nyílt terepen történt a támadás, ami olyan brutális volt, hogy szavakkal le sem lehet írni.
A csapat szurkolói azon dühödtek fel, hogy a Steaua idegenben 1-0-ás vereséget szenvedett a Craiovától, így az autópályán, 80 km-rel Bukarest elôtt 2 autóbusszal és 15 személykocsival barikádot alkottak, s megállásra kényszerítették a játékosokat szállító buszt. A drukkerek azt követelték, hogy az edzô és a labdarúgók szálljanak ki, vitassák meg közösen a mérkôzés tapasztalatait.
Erre azonban nem került sor, a sofôrnek ugyanis sikerült kikerülnie a blokádot. Ezután következett az autós üldözés, majd néhány kilométer múlva ismét megállították a Steaua buszát. Kôzáport zúdítottak a jármûre, melynek egyik szélvédôje be is törött.
A sofôr, hogy elkerülje a további sérüléseket, a szántóföldre kormányozta jármûvét, és így kijutott egy másik fôútra, ahol rendôrôk várták az együttest. A Steaua végül kíséretükkel, már újabb incidens nélkül térhetett haza Bukarestbe.
Visszaesés a Magyar—román kereskedelemben
(MTI) — A remélt egymilliárd dollár helyett még a tavalyi 750 milliónál is mintegy 100-150 millió dollárral kisebb lesz az idén a magyar-román kereskedelmi forgalom — közölte szerdán Halász János, a Magyar Kereskedelmi Iroda bukaresti képviseletvezetôje.
Halász a Bukaresti Nemzetközi Beruházási Vásár keretében szervezett magyar gazdasági napon tartott sajtókonferencián ismertette a két ország közötti kereskedelmi forgalom alakulását.
Emlékeztetett arra, hogy tavaly rekordot, 750 millió dollár nagyságú forgalmat könyvelhettek el. Ez 50 százalékos bôvülést jelentett 1997-hez képest, s a már tavaly is mutatkozó nehézségek ellenére bíztak abban, hogy a két ország kereskedelmi forgalma 1 milliárd dollárra növelhetô.
Az idei év elsô nyolc hónapjában az összforgalom 10 százalékkal volt kisebb az elôzô év hasonló idôszakához képest. Ezen belül a Magyarországra irányuló román export 19 százalékkal nôtt, a magyar behozatal viszont 18,1 százalékkal csökkent Romániában.
A magyar gazdasági szakember szerint az idei forgalom 600-650 millió dollár között alakul majd. A visszaesés okai között felhívta a figyelmet arra, hogy Románia importjának egésze is jelentôsen csökkent, érezhetô a hatása az agrárkereskedelemben bevezetett román protekcionista intézkedéseknek, s a meghatározott politikai célokat szolgáló magyarellenes hangulatkeltés kezd beszivárogni a gazdaság területére is.
Halász külön kitért arra, hogy az agárkereskedelemben tapasztalható nehézségek nem a magyar-román kapcsolatok sajátossága: a hazai termelôk egyformán gondokkal küszködnek mind Romániában, mind Magyarországon, vagy Lengyelországban.
— A meggondolatlan vámemelések, protekcionista intézkedések nem orvosolták a román termelôk gondjait, csak az árak növekedéséhez vezettek Romániában. A válságban a politikai felületesség helyett a kormányok együttmûködésére lenne szükség — hangsúlyozta, s leszögezte, hogy magyar részrôl nem ellenintézkedésekkel, hanem az eddiginél is offenzívabb marketingmunkával, propagandával igyekeznek megôrizni a román piacot.
Jövô év elejétôl csak kivételes esetekben fognak kiadni beutazási vízumot a román határokon — közölték szerdán a külügyminisztérium illetékesei.
Cristian Diaconescu, a külügyminisztérium jogi és konzuli kérdésekért felelôs vezérigazgatója elmondta, hogy a vízumköteles külföldiek 2000. január elsejétôl csak a saját országukban mûködô román konzulátusok által kiadott beutazóvízummal léphetnek Románia területére. Mint mondta, az az új rendelkezés célja, hogy a Romániába utazó vízumköteles külföldi állampolgárok belépésének engedélyezése egységesen és jól áttekinthetô technikai rendszer keretében történjék.
A vízumköteles külföldi állampolgárok — a megfelelô díjak befizetésével — eddig a határon is megkaphatták a belépési engedélyt. Az elmúlt egy évben például a Romániába érkezett több mint kétszázezer német állampolgár közül 180 ezer így szerzett beutazóvízumot.
A változtatás nem utolsósorban a schengeni országok illetékes hatóságainak kérésére történik, megkönnyítve számukra bizonyos személyek, például körözött bûnözôk kiszûrését — mondta Diaconescu.
Az új helyzet hatalmas feladat elé állítja a különben is súlyos anyagi és személyzeti gondokkal küzdô külföldi román képviseleteket - ismerte el Diaconescu. Mint mondta, Románia számít a schengeni országok technikai segítségére a feladat megoldásához szükséges infrastruktúra kiépítésében.
Cristian Diaconescu hangsúlyozta egyúttal, hogy a változtatás semmilyen formában nem érinti azoknak az országoknak az állampolgárait, amelyekkel Románia vízummentességi megállapodást kötött.
Az Európai Bizottság javasolja, hogy az Európai Unió nyissa meg a csatlakozási tárgyalásokat újabb hat országgal, azaz Bulgáriával, Lettországgal, Litvániával, Máltával, Romániával és Szlovákiával.
Szerdán nyilvánosságra hozott országértékeléseiben a brüsszeli testület azzal érvel, hogy az európai drámai változások következményeképpen minden olyan országot be kell vonni a tárgyalásokba, amelyek tiszteletben tartják a demokráciát, a törvényesség szerepét, az emberi és kisebbségi jogokat.
A bizottság ugyanakkor azt is javasolja, hogy a tárgyaló országok között az eddiginél diferenciáltabb megközelítést alkalmazzanak.
Nagy jelentôségû alapítvány születésénél bábáskodtam a minap. Ha jól számoltam, ez volt a huszadik ilyen jellegû jelenésem az utolsó kilenc évben. Ebben a kritikus kilenc évben. A Pityiri Palkó alapítvány kártya- és más szerencsejátékokban kiváló teljesítményekre képes erdélyi fiatalok anyagi és erkölcsi megsegítésére alakult, 21 kézi és gépi póker, valamint hol a piros, itt a piros szekciókkal.
Az alapítvány ötlete a névadó hajdan közvetlen szomszédjának szépunokájától eredt, aki idôt, fáradságot, anyagiakat nem kímélve, mindent és mindenkit megmozgatott, hogy az általa megálmodott, kétségtelenül közhasznú fundáció megválasztott fôkurátoraként beléphessen a halhatatlanok végleg (idôlegesen?) elszabadult Pantheonjába. Egyszerûen zsenánssá vált már a számára, hogy lépcsôházában utolsónak maradt a publicitást sóvárogva áhító lakótársai közül, akinek a neve nem forgott közszájon e tágas provinciában. Hallott is ezért sûrûn és eleget feleségétôl, a méltánytalan mellôzést nehezen elviselô nagyságos asszonytól.
Az alakuló ülés megszervezése nem jelentett számára különösebb nehézséget. A csodálatos fehérségû krétapapírra nyomott meghívók a lélektôl lélekig hullámhosszán ecsetelték az écesz magasztosságát, a zárósorok gyémántélességû rációra és túlbuzduló szívre egyaránt apelláltak: "Kutassuk fel és menedzseljük ésszerûen tehetségeinket! Ne kényszerüljenek fiataljaink a budapesti Keletibe, Monte Carlóba avagy Las Vegasba! Van nekünk itthon is Kisállomásunk, orosz piacunk, Ritzünk (nem szálloda). Ha Isten velünk, ki ellenünk?!"
A meghívottak listája is kellôképpen reprezentatívra sikerült. Lehetôséget kaptak az részvételre gazdasági, politikai, kulturális, alvilági életünk nagyjai, tisztára mosott pénzemberek, Dacia Felix, Bancorex, Bank Post-menedzserek, játékbarlang-tulajdonosok, krupiék. No meg Gabi bácsi a cinkkel. És persze a média: scripto és audio. Távirat ment Sorosnak. Vegye védôszárnya alá a "Pityiri Palkót", adja rá áldását. És persze segítsen. Ösztöndíjjal, valutával.
A meghirdetett idôpontban, a nagy alkalomra bérelt félig üres szálában, topless-szerelésbe öltözött lányok hamburgert és kólát osztogattak minden betévedônek. Ingyen és bérmentve, a majdani alapítvány költségén. Az elnöki asztalnál a kezdeményezô, talpig ünnepélyességben. Észak-fok, titok, idegenség.
A meghívott nagy nevek, természetesen objektív okokból, hiányoznak, üzeneteik viszont idôben megérkeznek és felolvastatnak.
A bevezetô dokumentált, világosan tagolt. Röviden indokolja a névválasztást, méltatja a névadót. Pityiri Palkó városunk méltánytalanul elfelejtett szülötte. Nehéz körülmények között nevelkedett. Szétzilált család sokadik gyermeke volt. Szelíd kedvû, játékos természetû már zsenge kölyökkorában, elszántan és következetesen 19-re mindig ráhúzott még egy lapot. A kontrák (re-, szub-, Fedák Sári) koronázatlan királyaként ismerték. Szegény maradt egész életére. Ha pénze nem is volt, minden kabátujjából, nadrágjának minden korcából képes volt bármikor elôvarázsolni egy-két adut, egy éppen hiányzó ászkárét. Az adósok börtönétôl a szegények temetôjéig címen memoárjait is tollba mondta. Élt 31 évet. Követôit, méltó utódait hivatott felkutatni és felkarolni az alapítvány.
Lelkes biztatások a széksorokból: Vitam et sanguinam! Filipnél (a bingós) találkozunk!
És most, uraim, lássuk a medvét! Az ötletgazda felajánl 5.000.000 lejt. Mai pénzben. Az Alba Neagra ÖV ugyanannyit. A 21-ezôk (semmi közük decemberhez) szövetsége garantálja az ohne ászt. A dákósok hozzák dákóikat. A lista (örökre) nyitva marad. A törvényszéki bejegyzést a Svindler és Társa cég vállalja magára.
A vezetô tisztségek elosztása megy, mint a karikacsapás. A kuratórium elnöke a kezdeményezô. Tagok: a b. nej, fia, lánya, menye és veje. Titkár: az apatárs. Pénztáros: nagymama (az apai ágról). Fôvédmök: majd kerül. Jelszó és egyben pecsétkörirat: Áttekinthetôség és becsület! Le a familiarizmussal!
Jó hangulatban hagyom el a termet. A gépezet beindult. Ez jó mulatság, férfimunka volt. Dolgunk végezetével meghívhatom-e önöket egy 10.000, 20.000, 40.000, 80.000-es partira?
A magyar színházi életnek meghatározó jelentôségû testülete a Színházi Kritikusok Céhe, melynek tagjai hivatásuknál fogva megtekintik az egymást követô évadok elôadásainak zömét. Módjukban áll tehát összehasonlítani, értékelni, rangsorolni a szerzôi, rendezôi, színészi, díszlet- és jelmeztervezôi teljesítményeket.
Minthogy a mûvelôdési élet területén valóban egyre inkább elmosódni látszanak a politikai határok, mind több nem anyaországi elôadás is bekerül a kínálatba, akár úgy, hogy a társulatok vesznek részt fesztiválokon, rendezvényeken, akár úgy, hogy a kritikusok utaznak a figyelemre méltó elôadások helyszínére. Ez több szempontból is fontos, ugyanis ezáltal megvalósul a határon kívüli társulatok megmutatkozása az anyaországi szakemberek, sajtósok elôtt, ugyanakkor megtörténik az értékelés, az avatott bírálat, vagyis az a visszacsatolás, melyre oly nagy szükség van az igényes munkában.
Néhány éve az értékelés, illetve annak regisztrálása immár nem esetleges, azaz nem merül ki csupán a sajtóban, szakfolyóiratokban megjelenô méltatásokban. Létrejött ugyanis egy általános rangsorolás, melynek alapján a Színházi Kritikusok Céhe odaítéli az éppen lezárult évadra a SZÍNIKRITIKUSOK DÍJÁT. A díjazás az ismert kategóriákat érinti, a lebonyolítás hagyományosan, szavazásos eljárással történik. A céh minden tagja megnevez a díjazható kategóriákban három jelöltet, három, kettô, illetve egy pontértékkel, melyek alapján a jelöltek összpontszáma adja a végsô rangsort. Természetesen a nevezések, pontozások mellett állhatnak még az évadról szóló méltatások, konklúziók, esetleg kételyek megfogalmazásai, magyarázatok. Mindezeknek az összefoglalása jelent meg a SZÍNHÁZ címû szakfolyóirat 1999. októberi számában, a végsô rangsorral együtt.
Bár a "legjobb" kategóriában többségükben budapesti, illetve elvétve vidéki nevek szerepelnek, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata számára igen örvendetes tény, hogy a jelölések között többször is elôfordul vásárhelyi elôadás, illetve színész. Így például Bóta Gábor, a Magyar Hírlap munkatársa a legjobb elôadás díjára a CHIOGGIAI CSETEPATÉ-t jelölte, a következô magyarázattal: "A régóta gyengélkedô marosvásárhelyi teátrumban Novák Eszter állította színpadra a Ahioggiai csetepatét, igazi csapatmunkaként, bohóctréfák garmadájával, temérdek rohangálással, jóízû lírával, teli humorral. A viszonylag új vezetés és a társulat valószínûleg egymásra talált, közös a megújulási szándék." Csáki Judit, a SZÍNHÁZ munkatársa a Chioggiai… rendezôjét, Novák Esztert jelöli a legjobb rendezôk közé, míg Gabnai Katalin a különdíjat ítélné az említett elôadásnak. A CRITICAI LAPOK munkatársa, Hochenburger Ágnes is az élményszerû elôadások között említi Goldoni vígjátékát, míg Urbán Balázs kritikus, valamint Magyar Judit Katalin, a Népszava tudósítója a legjobb mellékszereplô díját ítélné Tompa Klárának. Urbán Balázs a legjobb nôi fôszerep díját is Marosvásárhelyre irányítaná, hisz Dömötör Adrienne-nel együtt Kovács Ágnest tartják méltónak e díjra, az Elektráért. Külön kiemelésre kívánkozik Nánay Istvánnak, a SZÍNHÁZ helyettes fôszerkesztôjének a véleménye, aki a jelölések felsorolása mellé részletes méltatást is csatol. A Chioggiai csetepatét Nánay is a legjobb elôadások közé sorolja, míg Tompa Klárát a legígéretesebb pályakezdés díjára jelöli, a társulatról pedig a következôképpen vélekedik: "Az évad legbiztatóbb jelensége az, ami Marosvásárhelyen történt: az elôzô években egyre gyengébb teljesítményt produkáló társulat az új mûvészeti vezetés jóvoltából ebben a szezonban megújulni látszik. Novák Eszter Goldoni- rendezése (a Chioggiai csetepaté) és Anca Bradu Electra- variációja jelzi e változást. A Novák- rendezés látható volt a Thália Színházban is, amely ugyan még botladozva igyekszik teljesíteni befogadó színházi feladatait, de projektjei közül mindenképpen kiemelkedô jelentôségû a fôvárosi önkormányzattal közösen szervezett, a határon kívüli magyar nyelvû társulatokat bemutató sorozata. S végül a színészek… Az évadban az igazi örömöt mindenekelôtt ôk adták, hiszen sok olyan elôadásban is, amely összességében kevésbé volt meggyôzô, majd mindig talált az ember egy-egy színészi remeklést. Ilyen volt… Szélyes Ferenc, Györffy András a vásárhelyi Goldoniban, illetve Elektrában. Külön kell említenem a vásárhelyi megújulást jelzô, két elôadásban fellépô csikócsapatot: Kovács Ágnes-Annát, Simon Andreát, Tompa Klárát, Bocskor Salló Lórántot, Béres Günther Attilát, Domokos Lászlót, Kátai Istvánt, Viola Gábort. Ha e színészekre gondolok, borúlátásom is enyhül."
Örvendetes ez a vélekedés, ahogy az a tény is, hogy marosvásárhelyi elôadások és mûvészek neve is többször elôfordult a nevezések között, rangos mezônyben. A mezôny rangját legékesebben maga a végsô eredménylista jelzi, íme:
A legjobb új magyar dráma: TASNÁDI ISTVÁN: KÖZELLENSÉG
A legjobb elôadás: KRÉTAKÖR (Nyíregyháza, rendezte Mohácsi János)
A legjobb rendezô: ZSÓTÉR SÁNDOR (Pericles, Kamra – Falstaff, Szeged)
A legjobb zenés elôadás: CANDIDE (Bolygó Kultusz Motel – Thália Színház – Budapesti Kamaraszínház, rendezte Kamondi Zoltán)
A legjobb alternatív elôadás: NÉPI RABLÉT (Szkéné Színház, rendezte Pintér Béla)
A legjobb nôi fôszereplô: CSOMÓS MARI (Erdô, Radnóti Színház)
A legjobb férfi fôszereplô: GAZSÓ GYÖRGY (Krétakör, Nyíregyháza)
A legjobb nôi mellékszereplô: SZIRTES ÁGI (Portugál – Közellenség – Pericles, Kamra)
A legjobb férfi mellékszereplô: VARGA ZOLTÁN (Portugál, Kamra)
A legjobb díszlet: AMBRUS MÁRIA (Pericles, Kamra – Rettegés és ínség, Radnóti Színház – Ibusár, Játékszín)
A legjobb jelmez: BENEDEK MARI (Pericles, Kamra – Rettegés és ínség, Radnóti Színház – Ibusár, Játékszín – Hamupipôke, Erkel Színház)
A legígéretesebb pályakezdés: SCHILLING ÁRPÁD (Baal, Zsámbék-Kamra – Közellenség, Kamra – Liliom, Színház- és Filmmûvészeti Fôiskola)
Különdíj: TELIHAY PÉTER (Csehov-trilógia, Szeged)
A marosvásárhelyi Al. Papiu Ilarian Kollégiumban és Unirea Líceumban kötelezô lesz az egyenruhaviselés — röppent fel a hír a minap. Van-e joga a tanintézmény vezetôjének egyforma viseletet vásároltatni a szülôkkel, s a diákseregre kényszeríteni? Melyek az egyenruha elônyei, ill. hátrányai? Mi a diákok véleménye? — sorjáznak a hirtelen idôszerûvé vált kérdések.
Az érvényben levô törvények szabad kezet adnak a tanintézményeknek az egyenruha viselés kérdésében. Abban az esetben, ha az intézmény belsô szabályzatában szerepel az egyenruha, az egyforma ruha viselésének kötelezettsége, akkor minden diáknak, szülônek alkalmazkodnia kell. Ellenkezô esetben a diákok választhatnak, viselik-e vagy sem az egyenruhát — tájékoztattak a megyei tanfelügyelôségen.
Az Al. Papiu Ilarian Kollégium belsô szabályzatában már az elmúlt évben szerepelt az egyforma viselet kötelezettsége. Mint Taut Letitia aligazgatónô tájékoztatott, a líceum, majd kollégium vezetôsége már másfél éve foglalkozik az egyenruha bevezetésének kérdésével.
— Több megbeszélést tartottunk a tanárokkal — legtöbbjük nagyon ellenezte az egyforma viselet kötelezôvé tételét, emlékezve az elmúlt rendszerre s a viseleteire — , diákokkal egyaránt, így készítvén elô a terepet. Idén összehívtuk a IX.-es diákok szüleit, s a háromszáz szülôbôl csak egy édesanya tiltakozott az egyenruha ellen. Jelenleg a diákok nagy többsége kedvezôen vélekedik az ötletrôl. Közben igyekeztünk megfelelô kivitelezôt találni, meglátogattunk megyeszékhelyi, szebeni, segesvári cégeket, mûhelyeket. Végül a temesvári PIF, egyenruhára szakosodott cég ruhamodelljeit találtuk a legmegfelelôbbnek, s megkértük mutassa be a kínálatát, hogy diákjaink dönthessenek. Végül a sötétékék modell mellett álltak ki a legtöbben. Véleményem szerint jó ötlet az egyforma viselet, mert: nem lesz különbség a szerényebb és a jobb anyagi háttérrel rendelkezô diákok öltözete között, ugyanakkor a csupasz hasú lányok s szakadt ruhájú fiatalemberek csoportja is "eltûnik". Könnyen meg tudjuk különböztetni a mi diákjainkat más fiataloktól — nyilatkozta az aligazgatónô. Azt is megtudtuk, hogy a különbözô változatokban — lányoknak szoknya, ruha, vagy nadrág és zakó, fiúknak mellény, nadrág, zakó és nyakkendô (ez utóbbi viselése nem kötelezô) — megrendelhetô egyenruha körülbelül 500.000 lejbe kerül, s két részletben lehet kifizetni. Az elsô részlet gyûjtését már megkezdték. A kevésbé módos tanulóknak igyekeznek leszállított áron vagy ingyenesen biztosítani a második félévtôl minden diák számára kötelezôvé váló viseletet.
Az Unirea líceumban tízféle egyenruhát mutatott be a PIF cég, hármat az I-IV. osztályosok számára, a többit pedig a felsôbb tagozatosoknak. Somesan Stefan igazgató tájékoztatása szerint az egyenruha bevezetésének gondolata már jó ideje megfogalmazódott az iskola vezetôségében, s a Papiu kollégium által meghívott PIF céget kérték fel, mutassa be a modelleket. — A szóban forgó cég 11 temesvári tanintézménynek készített már egyenruhát. A szemle után közvélemény-kutatást végeztünk, mely során kiderült, hogy a felsôbb tagozatos tanulók 83 százaléka beleegyezik az egyforma viselet bevezetésébe, s 75 százalékuk az indigókék színû, kockás modellt választotta. Természetes, hogy a XII.-es és IV.-es diákok mentesülnek az egyenruha-viselés alól. Az elemi osztályos tanulóknak szülei fogják eldönteni, milyen legyen a viselet.
— Mi szeretnénk az iskolai év második felétôl bevezetni az egyenruhát, így már megkezdtük az elsô részlet (250 ezer lej) összegyûjtését. Idén még nem kötelezhetjük diákjainkat az egyenruha beszerzésére s viselésére, mert a líceum belsô szabályzatában ez a kikötés nem szerepel, de jövôtôl mindenképpen változtatunk rajta. A szociális ösztöndíjas diákoknak ingyenesen jár az egyenruha, éspedig úgy, hogy a PIF cég-, az elôzetes megegyezés szerint minden 20 fizetett ruha után egyet díjmentesen készít el. Remélem, a szülôk is kedvezôen viszonyulnak a viselet bevezetéséhez, megértve, hogy hoszú távon anyagilag is megéri megvásárolni az egyenruhát — mondta az igazgató.
A nagyszünetben pár unireás diáktól megkérdeztük, miként vélekednek az egyenruhákról. Több XI.-es fiatalember elvetette az ötletet, arra hivatkozva, hogy az egyenruha megfosztja egyéniségétôl a személyt, s egy kalap alá kényszerít mindenkit. A csoportban levô lányok másképpen gondolták: van, akinek csak egy- két szoknyája, inge, pulóvere van, s azok sem a legdivatosabbak. Emiatt rosszul érzi magát, s módosabb társai közül sokan lenézik. Az egyenruhával eltûnik ez a különbség, s egyébként is az erôs egyéniséget nem lehet elhalványítani az egyenruhával — állítják több-kevesebb meggyôzôdéssel.
Hogy a szülôket hogyan kérdezték meg, erôsen megoszlanak a vélemények. Egyikük szerint a Papiuban csupán mímelték az ugynevezett közvéleménykutatást, s az egyenruhát most, feltûnô buzgalommal egyszerûen rákényszerítik a diákokra, s borsos árát pedig a szüleikre. Jogosnak tûnik mindenképpen az igény, hogy ne kutyafuttában, mint teszik, hanem körültekintôbben járjanak el egyenruha-ügyben. Ha eddig megvoltak a diákok nélküle, meglehetnek még egy kis ideig, különösen egy olyan esztendôben, amikor a szülôk pénztárcáját minden korábbinál alaposabban megdézsmálta az állam, s mindenki, aki tehette. Nem sürgôs tehát! Hacsak az egyenruha-viselésben jó üzletet szimatoló cégeknek nem, akik természetesen hajlandók lennének akár egy egész országot egyenruhába bújtatni a busás haszonért.
A közelmúltban ismét drágította a viteldíjakat a román államvasutak vezetése. Nosza, nézzünk utána, mennyivel fordítanak több figyelmet az utazás kényelmére és civilizáltságára! Ezzel a gondolattal szálltunk föl a Transilvania gyorsvonat Vásárhelyrôl Bukarestbe tartó szerelvényének hálókocsijába.
Mindjárt az elején észrevettük, hogy a plafonlámpa halvány fénnyel nem mûködtethetô, a kék körte jelû "gombot" hiába kattintgattuk. Az ágyfônél levô kis fali lámpák kapcsolói pedig úgy lötyögtek s forgolódtak saját tengelyük körül, hogy sosem tudtuk, éppen myilyen irányban szükséges a felgyújtáshoz vagy leoltáshoz a karocskát elmozdítani.
Aztán megállapítottuk, hogy az ablak eredetileg két elhúzható függönye közül az egyik hányzik, a megmaradt és a részben leszakadt tartófülek miatt idétlenül lógó drapéria pedig nem fedi be hiánytalanul az üveget. Hasonlóképpen cafatokban lóg az ágynál elhelyezett újságtartó keret hálója.
Már messze járt velünk a vonat, amikor az illemhely állapotának fölmérésére is rászántuk magunkat. Az ajtónyitásra hamisítatlan "illat" csapott szembe, a vizenyôs ülôke minden irányban szabadon csúszkált a kagylón, s a helyiség minden kis része cáfolni látszott azt a tényt, hogy a hazai piac tele van jobbnál jobb tisztító- és fertôtlenítô szerekkel, eszközökkel.
Virradatkor a mosdókagyló fölötti kisszekrénybe is bekíváncsiskodtunk. Nem találtunk ott a tükör alatt egyebet, mint az árva törülközôket. Két évvel ezelôtt még minden utasnak kiosztottak egy-egy Palmolive-ot, tavaly már csak egy példány lapult a megfelelô helyen, most meg abszolút semmi. A szappan is szublimált, akárcsak a hajdani poharak, meg a vízzel teli palackok. Mindössze a tartóvilláik meredeznek ki a szekrényke falából.
Hazafele jövet egy árnyalattal jobb helyzetbe kerültünk a berendezés mûködôképességét és a komfortot illetôen. A folyosón beszédbe elegyedtünk a kocsikísérôvel. Elmondtuk észrevételeinket és azokat párhuzamba vontuk a külföldi gyakorlattal. Sikerült tisztáznunk, miszerint a mosdószappan értéke benne foglaltatik a menetjegy árában, következésképpen az utas el is használhatja, haza is viheti, nem köteles otthagyni attól tartva, hogy tettéért megbélyegzik. Ezzel szemben mi joggal érezhetjük, hogy megloptak bennünket — fejtettük ki —, amennyiben elspórolják ezt a tisztálkodáshoz nélkülözhetetlen kelléket.
Mégis hogyan lehetséges, hogy ilyesmi megtörténik? — kérdeztük. Amire a vasutas azt felelte: vagy elfelejthette a takarítónô betenni a szekrénybe a szappanokat, vagy nem tudta kivenni a raktárból azokat és nem ellenôrizték le a kocsit indulás elôtt. Mi úgy véljük, mondtuk, hogy a kapitalizmusban ilyen esetben a munkaadó elbocsátja a feledékeny takarítónôt és fölvesz a helyébe egy olyat, aki odafigyel a munkájára. Továbbá a raktárt úgy mûködtetik, hogy az kiszolgálja a személyzetet s általa az utasokat. A kocsikísérô feladataihoz pedig az is hozzátartozik, hogy ne hunyjon szemet a karbantartók mulasztása felett. Mert végsô soron — beosztásától függetlenül — mindenki pótolható, ha félvállról veszi a szolgálati kötelezettségei teljesítését.
— Mi hónapról hónapra elmondjuk a kéréseinket, javaslatainkat a felkészítôkön. A fônök feljegyzi azokat, de ott is marad minden a füzetében. Itt már senki semmivel nem törôdik! Huszonhat éve dolgozom ebben a munkakörben. Ha tudnák, hogy ez alatt hányszor szerveztek át, és hány igazgatónk volt! Most éppen Givarom a neve annak a gazdasági társaságnak, amelyiktôl a kilencszázezer lejes fizetést kapom. Mi mûködtetjük a hálókocsikat úgy, hogy a SNCFR-tôl béreljük és fizetjük a kopást — mondta új ismerôsünk.
A jelekbôl ítélve sokkal többre nem is terjed ki a figyelmük. Akinek pohárra van szüksége, tôlem kaphat — tájékoztatott a kocsikísérô és azokra az egyszer használatos olcsó mûanyag poharakra mutatott, amiket sajnálnak a hálófülkébe tenni, nehogy valaki beleigyon, fogmosásra használja, vagy uram bocsá' a táskájába rejtse.
Sajnos, idôközben befutottunk a célállomásba, így már nem maradt idô arra, hogy neki is felidézzük, miket tapasztaltunk más országokban. Hogy példaként egy légitársaság személyzete minden utasának egy kis övtáskát ad át, amiben egy pár zokni, egy szemellenzô, azonkívül fogkefe, fogkrém, fésû, szôlôzsír, a férfiaknak borotvakészülék és borotvahab, a nôknek pedig parfüm is található. Az "ajándékcsomagot" nyilván nem kérik vissza a légikisasszonyok a leszálláskor és senki után nem kiáltanak tolvajt, hiszen megfizették az utazást. Ezzel együtt.
Hol vagyunk mi ettôl! Ha nagy ritkán megesik, hogy vonatra szállunk, az az érzés környékez, hogy a mi szerelvényünk nem Európában közlekedik, nem a mûvelt államok irányába halad, hanem attól elfelé. Minden csinnadrattás, újjászervezés, cégnévváltoztatás, vagonátfestés, menetjegy-áremelés és egyéb megtévesztô, szemfényvesztô intézkedés dacára.
Mellesleg — ha valaki nem tudná: október elsejétôl 637.000 lejre emelték a Marosvásárhely—Bukarest menettérti jegy árát a hálókocsival utazók számára. Ami 48.000 lejjel több a korábbi tarifánál. Ezzel az összeggel arányba lehet állítani a naponta vagononként elspórolt 10-20 szappan, pohár, egyebek értékét, és jogosan föl lehet tenni a kérdést, hogy szolgálati idejükben mivel foglalkoznak a vasúti társaság karbantartói, azok közvetlen munkavezetôi és a munkavezetôk felettesei. Egy bizonyos: úgy "látják el" feladataikat, mintha abszolút nem érdekelné ôket az utasok véleménye. Így hát újból föltehetjük a kérdést: ki kiért van?
"Mi bútorcipelô segédalkalmazottak vagyunk"— mondja egyikük büszkén, bemutatkozás helyett, szinte kéretlenül, még mielôtt szóhoz jutnék. Persze azonnal tudom, nem alkalmazottak ôk, csak napszámosjelöltek, akik évek óta naphosszat a Dózsa György utcai bútorüzlet elôtt arra várnak: fogadná fel ôket valaki, akár "bútorcipelésre", akár más munkára. Sorsuk részben rajtuk múlik, részben az adott helyzet következménye, és nemigen lehet változtatni rajta.
Nem észrevenni ôket lehetetlen.
Már korán reggel, valamivel a bútorüzlet nyitása elôtt megérkeznek és kevéssel zárás után szivárognak csak hazafele, a Hidegvölgybe. Néha csak egy zacskó tejet vihetnek haza gyerekeiknek, máskor némi pénzt is. Számuk naponta változik, egyik nap tízen, másik nap tizenöten vagy még annál is többen várakoznak. Sorsuk nem rózsás, az alkalmi munkából nem meggazdagodni, de még tisztességes életkörülményeket sem lehet teremteni.
Amint a fôútról valaki a bútorüzlet fele indul, azonnal körülveszik, ketten, hárman is ajánlkoznak. Van, amikor a tehertaxikat felfogadó ügyfelek kérik a segítségüket, máskor parkettcsiszolókká válnak, és nem ritka az sem, hogy méltatlanul, egyszerûen gúnyt ûznek belôlük.
A módszer nem újkeletû, ismert volt már idôszámításunk elôtt is: az egykori Júdeában, amikor a szôlôsgazda kiment a piacra, "...talált ott ácsorgókat, azt mondta nekik: Miért álltok itt egész nap tétlenül? Azt felelték neki: Mert senki sem fogadott fel minket. Erre azt mondta nekik: Menjetek el ti is a szôlômbe" (Mt. 20,6). Így történt kétezer évvel ezelôtt, így történik ma is. A munkaadó megjelenése bizonytalan, az alkalmi munkások keresete szintén. Jórészt a szociális segélyen illetve a gyerekpénzen tengôdnek egyik napról a másikra.
Amikor kérdezgetni kezdem ôket, egymás szavába vágva mesélik történetüket, bizonygatják, hogy már többször is próbáltak munkát találni, de nem sikerült. Van köztük olyan, aki korábban állami vállalatnál dolgozott, ám a leépítések vagy az illetô egységek megszûnése után az utcára kerültek. Akad húszévesnél alig idôsebb, akit senki sem alkalmaz, mert nincs szakképesítése.
— Minthogy lopjunk, a szemétben turkáljunk vagy kolduljunk, mégiscsak jobb itt, de szívesebben dolgoznánk egy cégnél, és akkor tudnánk, hogy mindennap van mit dolgozzunk és ha megbetegedünk sem kell a családunk nélkülözzön. Hetente vásárolunk közösen egy újságot (Flash), találunk benne valamilyen nekünk való állásajánlatot — mesélik.
— A teherszállítást nem ma kezdtük: apáink és nagyapáink is így kerestek és találtak munkát. Igaz, akkor más volt, szekérrel szállítottak és ami ennél is fontosabb: volt engedélyük. Mi nem tudunk engedélyt kiváltani, mert nincs állandó munkánk, cégalapításra pedig nincs lehetôségünk.
Marad tehát a bevált módszer várakoznak, közben igyekeznek meggyôzni az arra járókat, hogy fogadják fel ôket. Szombatonként, ha szerencséjük van, még egy-egy sírásásra is meghívják ôket, olyanok, akik sokallják a temetôben alkalmazott segédmunkások által kért árat. Itt minden szerencse kérdése.
A Mobila üzletbôl ki vannak tiltva, ott vannak alkalmazott segédmunkások, akik az üzlet ajtajától a raktárig illetve eladáskor a raktártól az ajtóig szállítják a bútort. Így nem kerülhetnek konfliktusba az alkalmi munkavállalókkal. Annál inkább a teherszállító taxisokkal, akik a lehetô leghatározottabban elhatárolják magukat tôlük. Ügyfeleiket nem is bátorítják együttmûködésre velük, de nem is tanácsolják el a napszámosok felfogadásától, és természtesen felelôsséget sem vállalnak értük.
Legfôbb sérelmük amellett, hogy a kis bódé elôtt naphosszat szemetelnek, hogy idônként összejátszanak más teherszállítókkal. Úgy tesznek, mintha a közelben parkoló autó a teherszállító kft.-hez tartozna, ügyfeleiket elhalásszák, ám ha az panaszt akar tenni, nincs akinek, mert az alkalmi autónak hûlt helye.
A közeli bár tulajdonosa visszafogottan nyilatkozik. Nem panaszkodik, talán nincs is amiért, különben 10-15 markos legénnyel nem tanácsos ujjat húzni. Mindenesetre az illemhelyet kulccsal zárják és azt az alkalmi munkások nem használhatják.
A szóbeszéd szerint korábban a rendôrségen is tettek feljelentést ellenük, de mivel ácsorgásért ma már senki nem büntethetô — eredménytelenül. Talán okkal, talán ok nélkül, a bizalmatlanság légköre veszi körül a bútorüzlet elôtt ajánlkozó alkalmi munkavállalókat. Akár igaz a szóbeszéd, akár rosszindulatú pletyka, bizonyos: az óvatosság nem árt.
Egyébként visszakanyarodva a kétezer évvel ezelôtti esethez nem zárhatjuk ki a lehetôségét, hogy mint akkor és ott, így nálunk is, ma is "... lesznek az utolsókból elsôk és elsôkbôl utolsók." (Mt. 20,16).
Egyes fôvárosi lapok híreszteléseivel ellentétben nem változott a nyugdíjkorhatár. Bár sokan reménykedtek abban, hogy megszületik az a kormányrendelet, amely szerint a férfiak 50, a nôk 47 év betöltése után nyugállományba vonulhatnak, ezt a tervezetet a kormány elvetette. A Munka- és Szociálisügyi Minisztérium leszögezi: a nyugdíjkorhatár marad, a nyugdíjazási dossziék összeállítási módja ugyanúgy történik, mint eddig. E kérdés, és több helyi jellegû probléma felvetésére a Nyugdíjasok Maros Megyei Szakszervezetének kérésére a prefektúra kerekasztal-megbeszélést szervezett. A megbeszélésen részt vett Dorin Florea prefektus, Burkhárdt Árpád alprefektus, Morent Ilona, a Munkaügyi Igazgatóság igagatója, Olteanu Felicia, a nyugdíjhivatal vezetôje, dr. Porutiu Mihai, a megyei egészségbiztosítási pénztár vezérigazgatója, Hasasiu Ioan, a nyugdíjasok szakszervezetének elnöke, valamint Csepreghy Ilona jogász. A megyében mûködô többi nyugdíjas-szervezet nem képviseltette magát a találkozón.
a nyugdíjazási dossziék összeállításakor. A jelenség azért állandósult, mert a nyugdíjhivatalhoz hiányos vagy rosszul összállított dossziék kerülnek, amelyeket nem szakemberek készítenek elô. Ezeket a dossziékat a hivatal visszadobja, s kezdôdik a dosszié, de a nyugállományba készülô kálváriája is. A munkaügy igazgatója, valamint a nyugdíjhivatal fônöke a késedelemmel végzett munkáért a rossz munkakörülményeket okolja. Éspedig: az ügyfélfogadásra nincs megfelelô helyiség, az emberek az utcára kinyúló hosszú sorokat állnak, továbbá a nyugdíjhivatal folyton munkaerôhiánnyal küzd. Több alkalommal próbálkoztak azzal az áthidaló megoldással, hogy önkénteseket foglalkoztassanak, de mivel nem tudják honorálni, a vállalkozók felmondtak.
Mûszaki felszereltség hiányában lassan megy a munka. Nincsenek számítógépek, nyomtatók, egyszóval hiányoznak a munkaeszközök. Volt úgy, hogy napokig leállt a nyugdíjazási határozatok kibocsátása, mert elromlott a nyomtató.
ki sorolható II-es munkacsoportba és ki nem — mondotta Csepreghy Ilona jogász a nyugdíjas-szakszervezet részérôl. A nyugdíjosztály nem kompetens arra, hogy a munkacsoportokba való besorolást eldöntse. Az érvényben lévô jogszabályok elég sok félreértésre és félremgyarázásra adnak okot, amelyet egy példával illusztrált: az a darus, aki egy életen át magas darun dolgozott az ISECO-nál, nem sorolható II-es munkacsoportba, holott az építôtelepen ugyanilyen körülmények között végzett munkáért II-es csoportba való besorolást ír elô a törvény. Javasolta: a kormány helyi képviselôje oda kellene hasson, hogy a munkaügyi minisztérium ezeket a kérdéseket a helyi munkavédelmi felügyelôség hatáskörébe ruházza át, hogy ôk itt helyben esetrôl esetre tisztázzák, hol indokolt a II- es csoportba való besorolás.
Szintén a munkacsoportba való besorolás ügyét vetette fel Morent Ilona. Az ipari minisztérium rendelete értelmében a vegyipari kombinátban dolgozók valamennyien II-es munkacsoportba tartoznak. A rendelet kibocsátásakor nem vették figyelembe azt, hogy a például a kasszásnô nem dolgozik veszélyeztetett környezetben, neki nem járna a II- es munkacsoportba való besorolás. Ha a levegô szennyezettségét vesszük figyelembe, akkor Maroskeresztúr összes dolgozóját e kategória illetné meg.
Kétségbeejtô helyzetben vannak a nyugdíjasok, mert választaniuk kell, élelmet vagy gyógyszert vásároljanak pár százezer lejes nyugdíjukból. E dilemma közepette ráadásul sok, a krónikus betegeknek eddig ingyenesen felírt gyógyszer került át az ártámogatott gyógyszerek listájára.Ilyen feltételek között sok idôs ember mondott le ezek megvásárlásáról. A nyugdíjasok elégedetlenek amiatt, hogy a gyógyszertárak eddig a gyógyszerárak kiszámításához úgynevezett árútmutatót használtak, amelynek az lett a következménye, hogy a beteg sohasem annyit fizetett, amennyire otthon számított, hanem sokkal többet. Mert az egészségbiztosítási pénztár csak az útmutatóban szereplô ár 75 százalékát támogatta. Így elôfordult, hogy a 100 ezer lejes gyógyszerért (ami az útmutató szerint 20 ezer lej) nem 25 lejt fizetett ki a beteg, hanem 70-80 ezret.
A felvetett kérdésekre Porutiu vezérigazgató abból indult ki, hogy a nyugdíjasok nincsenek tisztában azzal, hogy mi a pénztár teendôje, nem ismerik a törvényeket, következésképpen a jogaikat sem. Az ügy nagyon komplikált, mondotta, de érdembeni választ nem adott.
Azon, hogy az anyagi nehézségek terhe alatt ôrlôdô nyugdíjasok gondjaira helyi gondok is nehezednek, az illetékesek szervezési hibáira vall. Ezekre kell sürgôsen megoldást találni. Ami a helyiek hatáskörét meghaladja, azzal a munkaügyi minisztériumhoz fordulnak — összegzett a prefektúra fôtitkára.
Kétnapos szeminárium Marosvásárhelyen
Kétnapos tudományos ülésszaknak ad otthont a vásárhelyi Bernády Ház. A tanügyminisztérium és a Romani Criss Egyesület javaslatára a Project of Etnic Relation (PER) nemkormányzati szervezet párbeszédre hívta a frissen kinevezett roma tanfelügyelôket. Az elsô alkalommal szervezett szemináriumon jelen voltak a tanügyminisztérium képviselôi, valamint a 42 megye tanfelügyelôi.
— Elsôdleges célunk segíteni a frissen kinevezett roma tanfelügyelôket a szakfelügyelôk hatásköri és feladatjegyzékének összeállításában. Másodlagos célunk a kölcsönös megismerés szorgalmazása, a minisztérium vezetôivel pedig egy szorosabb kapcsolat kialakítása. Mindezekkel a lépésekkel szeretnénk a roma felügyelôk munkáját eredményessebbé tenni — nyilatkozta lapunknak Koreck Maria, a szervezô PER képviselôje.
Mint ismeretes, a tanügyinisztérium országszerte roma tanfelügyelôket nevezett ki a megyei tanfelügyelôségeken. 30 megyében foglalták el a felügyelôk ezt a tisztséget, 12-ben még függôben van. "Iasi volt az elsô megye, ahol szakfelügyelôt kineveztek" — mutatott rá Sarau Gheorghe országos roma tanfelügyelô. Elmondta, Erdély és a Bánát azok a települések, ahol megértették a roma felügyelôk kinevezésének fontosságát. Annak ellenére, hogy immár két halasztást ért meg a kinevezés (legutóbb október 1-jei határidôvel, Moldovában csak a fent említett megye tanfelügyelôsége tett eleget a felhívásnak.
Dónáth Árpád megyei fôtanfelügyelô-helyettes elmondta, a tanügyminisztérium által javasolt tanfelügyelôségi szerkezet összeállításakor nem vették figyelembe az illetô megye nagyságát, a besorolásokról pedig a felügyelôknek kellett határozniuk. Ugyanakkor számottevôen csökkent az irodai személyzet, ezen tisztségek felügyelôi állásoké változtak. A Maros megyei tanfelügyelôségen 52 állás van, ebbôl nyolc hivatalnoki állást felügyelôire változtattak. Megyénkben Márkus Olga a roma tanfelügyelô.
A hunyadi és a gorji roma tanfelügyelôk felszólalásukban azt kifogásolták, hogy bár alig egy hónapja voltak kinevezve tisztségükbe, hétfôn arról értesítették ôket, hogy nemsokára állás nélkül maradnak. Az ok: a rosszul értelmezett tanfelügyelôségi átszervezés. Moca Rudolf, a Cakra szervezet képviselôje aláhúzta: a nemrég a vásárhelyi polgármesteri hivatalban szervezett versenyvizsgán a roma kisebbségek problematikájával foglalkozó állás betöltésére senki nem jelentkezett. Véleménye szerint ez annak a bizonyítéka, hogy a cigány értelmiség még nem gyûjtött elég erôt ahhoz, hogy beismerje: ô cigány.
Ilie Cipoi, a bukaresti fôtanfelügyelôség roma felügyelôje rámutatott: Romániában igenis létezik rasszista diszkrimináció, amely kizárólag szakmai hozzáértéssel, az oktatás elôsegítésével és a szakirányú felkészüléssel törhetô le. "Nem a bôr színe a meghatározó, hanem a személy etikai értéke. Célunk, hogy konkrét esetekbôl kiindulva, azokat feldolgozva jussunk közös nevezôre" — összegzett a felszólaló.
A mai tanácskozáson Kötô József államtitkár és Murvai László, a Kisebbségi Tanügyi Igazgatóság vezérigazgatója is részt vesz. A tegnap felvetett problémákat, valamint az összeállított feladatjegyzéket ismertetik a minisztérium képviselôivel, azzal a céllal, hogy azokat Kötô József Andrei Marga oktatásügyi miniszterhez továbbítsa.
Szombaton rendezik meg a Talentum '99 döntôjét
Idén elsô ízben Marosvásárhelyen rendezik meg a Talentum tehetségkutató versenyt. A szombati döntôbe 12 együttes jutott be.
Az elôválogatón túljutott zenekarok délután 1 órai kezdettel mutatják be mûsorukat a Nemzeti Színházban. A gyôzteseket az este 7 órakor kezdôdô gálaesten hirdetik ki, amelyre a helybeli zenekedvelôket is elvárják, hiszen a Talentum '99 legjobbjain kívül fellép a Mustármag, a Kôvirág és a Quo Vadis együttes is. Az elôadás a tervek szerint 23 óra körül fejezôdik be.
A Talentum '99 szervezôje a Talentum Menedzseri Iroda és a Cserealji Római Katolikus Plébánia, támogatója az Illyés Közalapítvány. Pap László, a cserealji katolikus plébánia lelkésze elmondta: mindig arra törekedett, hogy az egyik szeme az ifjúságon legyen, és ez eddig mindenütt így volt, ahol megfordult: Kézdivásárhelyen is, Nagyenyeden is, és most újabban Marosvásárhelyen is. Már Kézdivásárhelyen rájött arra, hogy az ún. "rockos bandába" tartozó fiatalok életstílusát, gondolkodását és még az öltözködését is nagyban befolyásolta az a zene, amely szerinte "negatív tartalmával folyamatosan rombol", ezért feltette magában, hogy megpróbál valamit változtatni ezen. Elhatározásának gyümölcse a Nagyenyeden 1991-ben beindult Talentum-verseny, amelyet 1995-ig rendeztek meg és nagy sikernek örvendett. Pap Lászlót közben áthelyezték Marosvásárhelyre, s bár eredetileg idén újra meghirdették az erdélyi Fiatalok Zenei Találkozóját, minden jel arra mutatott, hogy ebben az eszztendôben ismét elmarad. Az utóbbi három hét munkájának és a Nemzeti Színház vezetôsége szívélyes hozzáállásának köszönhetôen azonban mégiscsak sikerült biztosítani a színpadi szereplés lehetôségét azoknak, akiknek amúgy nincs sok esélyük arra, hogy felléphessenek.
A címmel párhuzamosan azt is kérdezhetnôk, hogy miért mondjuk szemtelen-nek a szemtelen embert, hiszen tudott dolog, hogy a szemtelen azt jelenti, "szem nélkül való". A szó múltját vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a szó eredeti jelentése valóban az említett. Ezt megerôsítik régi írásbeli emlékeink is. Sylvester János (XVI. század) egyik írásában ezt olvashatjuk: "A szemesek szemeket mind elvesztik, azoknak itt szemet ád isten, kik csupa szemtelenek." Érdekes módon ugyanebben a században már mai jelentésben is él ez a szó, hiszen Pázmány Péter írásaiban már nemcsak a szemtelen ember, hanem a szemtelen merészség kifejezéssel is találkozunk.
Ezek után fölvetôdik a kérdés: mi a szemtelen szavunknak mai jelentése? A választ értelmezô szótáraink segítségével kaphatjuk meg. Ezek szerint "szemtelen" az olyan személy, aki viselkedésében, beszédében mások iránt tiszteletet nem tanúsító, sôt bántóan, kihívóan viselkedô, egszersmind e magatartása miatt szégyenkezést nem érzô. Pl. szemtelen alak, szemtelen fráter. "Eddig az én jogom volt beteg lenni — olvashatjuk Móricz Zsigmond egyik írásában —, és az is voltam, de Pista olyan szemtelen, gyalázatos, hogy még le is fekszik." Szemtelen az olyan magatartás, mely bizonyos személyekre jellemzô, fôleg az olyan személyekre, akik aránytalanul sokat követelnek valamiért, vagy akik mások rovására akarnak illetéktelen elônyökhöz jutni. Pl. Hogy merészel ennyit kérni érte ez a szemtelen kofa!? Vagy: "Adok nekik, a szemtelen tolvaj rablóknak kétszáz forintot... — írja Mikszáth —, és adott a kifizetésnél... százötven forintot." De szemtelen az igazságtól nyilvánvalóan eltérô, az erkölcsi jóérzést sértô általános megnyilvánulás.
Amikor a szemtelennek errôl az átvitt értelmû jelentésérôl beszélünk, megfeledkezünk róla, hogy szemes szavunknak is van csaknem hasonló jelentése. Ez a szólásunk, hogy majd kisül a szeme, azt jelenti, hogy "nagyon szégyelli magát". A szemtelen ember tehát azért szemtelen, mert még szeme sincs, amely kisülhetne szégyenében. Mindent megtesz és mond anélkül, hogy szégyenérzet támadna benne. A szemes pedig az, akinek nagyon is van szeme, mindent felfedez és meglát, amire szüksége van, nagyon is tudatosan tör célja felé, anélkül, hogy szégyenérzet támadna benne, éppen úgy, mint a szemtelen. Hogy mennyire tele van egész társadalmunk szemesekkel és szemtelenekkel, azt szinte naponként tapasztalhatjuk. És hogy ezek mennyire képesek a fehéret feketének és a feketét fehérnek hazudni, azt bôrünkön érezzük. De vajon meddig?
A magyar család-, különösen az írói és tudósneveknek megvan a maguk írásmódja, bevett szokásrendje, amitôl nem ajánlatos eltérni. A tegnapi-tegnapelôtti NÉPÚJSÁGban ennek dacára a következôképpen kezdôdött a dr. Módy Jenô professzor emlékének szentelt szép és megható nekrológ:
"… beállott az A. Csere Jánosok, M. Kis Miklósok, K. Csoma Sándorok… sorába…"
Érzésünk szerint alaposan megjátszotta a szöveg írójának szépérzékét, emlékezetét a másodikként említett híresség nevének írásmódja, melytôl vírusos fertôzést szenvedett azután az elôzô és az utóbb felsorolt név is.
M. Tótfalusi Kis Miklós valóban sohasem használta a szülôhelyébôl képzett elô- vagy megkülönböztetô cognomenjében a Misz- Tótfalusi, ill. Misztótfalusi alakot, nevét az általa kisajtolt könyveken legtöbbször M. Tótfalusi K. vagy M. Tótfalusi Kis Miklós alakban jelenítette meg. Magát olykor a fennmaradt szerzôdésekben Kis Miklós néven írta. (A Kis már akkor is a leggyakoribb magyar családnevek közé tartozott.) Csupán az olvasás, az ejtés során szoktuk kimondani a falu teljes nevét, oldjuk fel a nyomdászmester nevének elsô rövidített nagybetûjét.
Az A. Csere János-t és a K. Csoma Sándor-t viszont sohasem használhatjuk ebben a változatban. Zavart okoz, maguk a név viselôi sem rövidítették így a magok nevét. Ti. e két, szintén a szülôfalu elnevezésébôl képzett elônév az irodalmi köztudatban már elmaradhatatlan családnévként rögzült, azaz vagy a teljes névalakot, vagy az i képzôs formát használjuk, ez utóbbit folyószövegben a gyorsaság okán. Tehát Apáczai Csere Jánosról és Kôrösi Csoma Sándorról, Bölöni Farkas Sándorról vagy Bogáti Fazakas Miklósról írunk, beszélünk, teszünk említést (ill. Apáczai- t, Bölöni-t, Kôrösi-t, Bogáti-t használunk a rövidség kedvéért).
Ezek ugyanis az elfogadott, szabályosan képzett szerzônevek un. vedette-k, a címszavak, így kaphatók meg a lexikonokban, a könyvtári kartotékokon és a számítógépes szerzôi jegyzékekben. Ha tehát Csere vagy Csoma alakkal próbálkoznánk, az efféle betûsoros jegyzékek azonnal visszautalnak, elôre vagy hátrébb nyilaznak bennünket a lexikális alakhoz.
Sajnos nem tekinthetünk el e szabálytól, csak a licentia poetica kedvéért olykor. Minthogy e sorok írója nem poéta (doctus), úgy még kevésbé S. Mann Mihály, miként az általunk nagyon szeretett és tisztelt szerzô sem R. Falvy, hanem…
Egyebekben maradok az Ön töretlen híve
Ismerek egy alakot, aki meg akarja fojtani a konkurenciát. kezdetben feketén akart neki légzési zavarokat okozni, mint a másik fojtogató, a Fekete Tulipán, de aztán egy kicsit jobban belegondolt a dologba, és úgy döntött, hogy jövô áprilisra halasztja a fojtogatást. Na, az lesz aztán egy jó kis áprilisi tréfa a konkurenciának.
Kevesen múlt, hogy engem, a konkurenciák Hasfelmetszô Jackjét rá nem vett erre a kis melóra, de ahogy elnéztem az ô alultáplált, beesett arcú, horpadt mellû konkurenciáját, dehogy vállaltam el az ügyet. Fitnessel sem lehet egy ilyen konkurenciacsemetébôl egy pöfeteg, sörtehajú, tokás, keret nélküli szemüveget viselô konkurenciát kifejleszteni, akit már rég elhagyott a felesége, egy lánya van és az szakasztott az apja, csak egy kicsit más nemû.
Sokan azt mondják, hogy a csupasz csiga meg az ember közös eredetre tekint vissza. Abszurdumnak tûnhet, de csak addig, amíg jobban bele nem nézünk a tényekbe. Egy: a csupasz csiga, akárcsak az ember, anyaszült meztelenül jött a világra. Ez, mondjuk, mással is elôfordult már. De az nem sûrûn, hogy, kettô: egyiküknek sem volt háza. A csupasz csigának bizonyára azért nem, mert ez az élhetetlen nem tudott annyit összekuporgatni, hogy egy kéglire teljen belôle. Az embernek meg minek kellett volna a saját ház, ha az egész Föld az övé volt. Mert ugye, ez régen így volt.
Hát a mi kis csupasz csigánk, ez a megrögzött hajléktalan, egy szép napon megütközve vette észre, hogy az ember öltözik — mert nem tudta elviselni a szégyent, hogy meztelen.
Erdô mellett ma már nem olyan rossz lakni, mint hajdanában, amikoris sok fát kellett hasogatni tizenhárom és fél öllel egy szuszra. Akkor hát mit is kell ott csinálni most? Hát szépen körbe kell állni, úgy, hogy mind odaférjenek, ott majd mindenki hajszálpontosan maga elé néz. Ha jön egy idegen, az egész kör egy bolond... egy emberként arra fordul, jól megnézi, aztán vissza, megint a körbe, és maga elé bámul. Hát ez bizony nem ugyanaz, mint a tizenhárom és fél öl fa hasogatása.
Többször megfordultam már ott. Egy nagy sárga épület. Két osztálya van. Pszichiátria I. Azok lakják, akik másokban tesznek kárt. És Pszichiátria II. Ott azok a bentlakók, akik magukban tesznek kárt. Ismerem az igazgatót és sokszor kértem, hogy valahová csúsztasson be engem is kis kikapcsolódásra. "Gyôzzön meg" — ült le elém rosszkedvûen. Sietve kaptam az alkalmon. "Figyeljen csak, doktor úr. Mostanában csupa idétlen szócséplés jár az eszemben." — Csépeljen egypár szót, de gyorsan, mert nincs idôm.
— Magyar ház, fehér ház, sárga ház, sárga láz, lámpa láz, szüreti bál, regruta bál, Anna-bál, Hannibál, kannibál. Videó, sztereó, monó, vonó, Yoko Ono. Na, mit szól ehhez, professzor?
— Hát tényleg istenverte hülyeségek ezek, de nem elég a beutaláshoz. Mást?
— Igazgató úr — fogtam könyörgôre —, vízórákat szerelek lakásokba. Tudja mit csináltam? Felszereltem vízórákat, levettem ôket, felszereltem másnak, és most mindenki ôrültnek tart! Ez csak valami, nem, doki?
— Nem valami sok ez sem — hûtött le az igazgató. — Mindenki így csinálja. Akkor utalnám be, ha betartaná a törvényt lépésrôl lépésre! Akkor már a Pszichiátria III-ra tartozna, ahova azokat utaljuk be, akik másokban is kárt tesznek és magukban is. Ez a terv egyelôre még jóváhagyásra vár a kormánynál, 10 év múlva lesz belôle valami, de már minden ágy magas szinten foglalt.
Íme, most rám jött, hogy tisztázzak néhány, nemigen ismert fejezetet a Genesis körül. Legyünk most egy kicsit nacionalisták és nézzük csak kizárólag a magyar faj eredetét. A turul eredet nem tetszik. A finnugor halszag nem tetszik. Mit szólnak egy Pszichiátria III-as véleményhez, hogy a magyar ember (a közismert csupasz csiga rokonság mellett) rokon lehet a gyöngykagylóval is? Hoppá! Nem egy nagy természettudós foglalkozott már ezzel a vagyont érô kis vízijószággal. Csak bámuljunk, kérem! Bekerül a kagyló belsejébe egy apró homokszemcse. A kagyló nem tudja kiküszöbölni magából, úgy beragad. Mi történhet ilyenkor? Hát a kagyló elpusztulhat, igaz-e? De nem pusztul el. Valami kemény, csillogó anyaggal elszigeteli a homokszemet, és megpróbál együtt élni vele. A homokszem meg, mint egy élô, öntudatos szervezet, elkezd fejlôdni a kagylóban. Növekszik, alakul, míg végül ki nem fejlôdik belôle az igazgyöngy, a drágakô, uraim! Ha ez nem csoda, akkor mi a csoda? Na most, ez a fejlôdés, persze, hogy a kagyló rovására megy, hiszen egyre jobban feszíti belülrôl. Még szerencse, hogy a gyöngyhalászok megtalálják a kagylót, szétverik és kiveszik belôle a gyöngyöt, mert ha nem találnák meg, a kagyló feladná magát a gyöngyhalászoknak, hogy valahogy megszabaduljon a szörnyû nyomástól.
Észrevettük, nemde, hogy a magyar — a kagylóval, a homokszem meg — a szégyennel, ami a magyarba kerül, ô kénytelen belülrôl elszigetelni azt, és vele együtt élni, amíg az egyre növekvô belsô nyomás végzetessé nem válik...
(Még mindig) kisvállalkozó vagyok. Magyar kagyló, az "igazgyöngy" meg egyre elviselhetetlenbbül feszít belülrôl. Egy titkárnôt keresek, egy erôs idegzetû, hétpróbás, máglyát elkerült boszorkányt, bárkit (némák elônyben), csak éppen elvégezze nekem a következô szolgáltatást: éjjel-nappal a telefon mellett üljön, minden hívásra felvegye a kagylót, mindenkit és mindent végighallgasson, de se nekem, se másnak egy árva mukkot se szóljon! Én ezt megfizetem neki tisztességesen.
"Egy országban olyan demokrácia alakul ki, amilyet az illetô nép megérdemelt!" (Börnöd Só)
Az Emberi Jogok Európai Bizottsága, illetve Bírósága az 1950. november 4-én Rómában aláírt, az emberi jogok és alapvetô szabadságjogok védelmérôl szóló egyezményben és az évek során elfogadott, összesen tizenegy kiegészítô jegyzôkönyvbe foglalt jogok védelmével foglalkozik. Románia 1994-ben csatlakozott az egyezményhez, majd jóváhagyta az egyezmény kiegészítô jegyzôkönyveit is, és így megszületett a jogalap arra, hogy a román állampolgárok az Emberi Jogok Európai Bizottságához, illetve Bíróságához forduljanak. Így lehetôvé vált, hogy az aláíró államok joghatósága alá tartozó magánszemélyek a nemzetközi bírósághoz forduljanak, ha véleményük szerint, egy tagország nem biztosította számukra az egyezményben szereplô jogokat. Egy benyújtott panasz kivizsgálása alapján hozott döntés, határozat végrehajtása kötelezô az aláíró tagállamokra. A román állam vállalta, hogy nem akadályozza e jog gyakorlását és magára nézve kötelezônek tekinti a Bíróság minden végérvényes ítéletét, amelyben félként szerepel. Az egyezmény és a kiegészítô jegyzôkönyvek által védett polgári és politikai jellegû emberi és szabadságjogok, a következôk: az élethez való jog; a kínzás, embertelen és megalázó bánásmód tilalma; a rabszolgaság, szolgaság, kényszer és kötelezô munka tilalma; a szabadsághoz és személyi biztonsághoz való jog; az egyén joga ügyének tisztességes és nyilvános, ésszerû idôn belüli, független és pártatlan bíróság által történô tárgyalása; a büntetô jogszabályok visszamenô hatállyal történô alkalmazásának tilalma; a magán- és családi élet, lakás és levelezés biztosításához való jog; a gondolat, lelkiismereti és a vallásszabadsághoz való jog; a véleménynyilvánítási szabadsághoz való jog; a gyülekezéshez és egyesülési szabadsághoz való jog; a házasságkötéshez és családalapításhoz való jog; a tulajdonhoz való jog; az oktatáshoz való jog; a szabad és titkos választásokban való részvétel joga; szerzôdéses kötelezettség nem teljesítése szabadságvesztéssel történô büntetésének tilalma; a mozgásszabadsághoz, ideértve az ország elhagyásához való jogot; az állam saját állampolgárainak kiutasítási tilalma az adott állam területérôl és az egyén joga az állampolgársága szerinti állam területére történô belépéséhez; külföldiek kollektív kiutasításának tilalma; a halálbüntetés tilalma; az állam területén jogszerûen tartózkodó külföldi kiutasításának törvényes eljárási rend alapján történô érvényesítése; a bûncselekmény miatt elítélt egyén joga az ítélet felsôbb bíróság által történô felülbírálásához; a bírói tévedés következtében elítélt egyén joga a kártalanításhoz; a kettôs felelôsségre vonás tilalma egy és ugyanazon bûncselekmény kapcsán; a házastársak egyenlôsége a jogok élvezetében és a kötelezettségek viselésében. Mint a fenti felsorolásból kitûnik, ezek a jogok polgári és politikai jellegûek, a gazdasági és szociális jellegû jogok védelme nem tartozik a bíróság hatáskörébe. A bíróság megkeresése egy panasz benyújtásával kezdôdik, és erre akkor van lehetôség, ha a panaszos megítélése szerint az ô esetében a fentebb felsorolt jogok valamelyikét megsértették. A második feltétel az, hogy az állam valamely közhatalmi szerve (törvényhozás, bíróság, államigazgatási szerv) okozta és felelôs a jogsértésért. Nem nyújtható be panasz magánszemélyek, illetve magánszervezetek ellen. Bármely természetes személy, nem kormányzati szervezet vagy személyek csoportja panaszt nyújthat be, elôterjesztô lehet, aki (akik) azt állítja, hogy az egyezményben vagy kiegészítô jegyzôkönyveiben biztosított jogok valamely tagállam részérôl történô megsértésének áldozatai.
A panasz benyújtásának harmadik feltétele az is, hogy csak befejezett ügyekbenkerülhet sor a panasz benyújtására, ami azt jelenti, hogy a panasz benyújtása elôtt valamennyi rendelkezésre álló rendes jogorvoslati utat ki kell meríteni, az ügy meg kell járja azt a legmagasabb bírói fórumot is, amely a panasz tárgyát képezô sérelmet orvosolhatná. A perújítás (cerere de revizuire) viszont nem kötelezô, tehát nem feltétele a panasz benyújtásának. Ugyancsak nem kötelezô az Alkotmánybíróság megkeresése, egyes jogszabályok alkotmányosságának a vizsgálata. Ellenben kötelezô a polgári eljárási jogszabályok betartása, fôleg a határidôk tekintetében, ez alól egyetlen kivétel az az eset, amikor az államigazgatási szervek, a bíróságok a szabályosan benyújtott jogorvoslatra nem válaszolnak. A panaszt hat hónapon belül kell elôterjeszteni az üggyel foglalkozó legmagasabb szintû hazai bíróság vagy államigazgatási hatóság döntésének kézhez vételétôl számítva. Ha a panasz büntetô vagy polgári peres ítéletre vonatkozik, a hat hónapos elévülési idôtartam számítása a jogerôs bírósági döntéstôl kezdôdik. Minden vitát elkerülendô ajánlatos a panaszt a hat hónapos határidôn belül legalább vázlatosan elküldeni, mert a késôn érkezô panaszokkal a bíróság nem foglalkozik. Névtelen panaszt nem vesznek figyelembe, a panaszos meg kell jelölje nevét és lakcímét, ám kérheti, hogy azt tartsák titokban. Nem foglalkoznak a nyilvánvalóan alaptalan panaszokkal, a durva, sértô nyelvezetet használó panaszokkal sem. Ha egy bizonyos ügyben már folyik nemzetközi kivizsgálás más szervezetek által és a panasz nem tartalmaz új elemeket, a panasz nem talál meghallgatásra. A panasz elôterjesztése bélyeg és illetékmentes, az összes költségeket az Európa Tanács viseli. Az eljárás bizalmas, a benyújtott panaszt elsôfokon az Emberi Jogok Európai Bizottsága, majd az Emberi Jogok Európai Bírósága vizsgálja. Mivel az Európa Tanács taglétszáma gyarapodik, tekintettel a benyújtott panaszok növekvô számára, az egyezményhez fûzött tizenegyedik kiegészítô jegyzôkönyv alapján 1998. november 1-jétôl az emberi jogok már mûködô Európai Bizottságát és Bíróságát új, állandó bíróság váltja fel. Így közvetlenül lehet az említett bírósághoz fordulni és a bizottsághoz beérkezett panaszokat automatikusan a bírósághoz továbbítják.
Ezt a bíróságot a közvélemény, székhelye után STRASBOURGI Bíróságként ismeri. A panasz román nyelven is elôterjeszthetô, a panaszosnak röviden kell vázolnia panaszát, meg kell jelölje, hogy az Egyezményben rögzített mely jogaiban érzi sértve magát, fel kell sorolja az igénybe vett jogorvoslatokat, valamint az ügyével kapcsolatos hivatalos döntéseket azok meghozatalának idôpontjával együtt. Meg kell jelölje, hogy mely bíróság vagy államigazgatási szerv hozta a döntést, és mi volt a döntés. Ugyanakkor kötelezô a döntést tartalmazó irat másolatban történô elôterjesztése. Mivel a bíróság semmilyen dokumentumot nem küld vissza, a panasztevô érdeke, hogy ezeket másolatban mellékelje. A panasztevô halála esetén az özvegy igényt tarthat az ügy folytatásra és erkölcsi kártérítés címén bizonyos pénzösszegre is. Jogi érdekesség az, hogy a panasz elfogadása után a hazai legfelsôbb fórumok hiába semmisítik meg a kifogásolt bírói döntést vagy államigazgatási határozatot, igazat adva a panaszt elôterjesztônek, a bíróság mégis megállapíthatja a fentebb felsorolt jogok megsértését, kártérítési kötelezettséggel.
Miért e lom? Vörösmarty kérdése e mostani ezredvég idején gyakran fölmerül. Nem azért, mert az emberek egyre gyakrabban mennek könyvtárba, legföljebb egyre gyakrabban kényszerülnek port törölgetni, egyre csökkenô reménnyel és eredménnyel "az emberiségnek elhányt rongyain", közöttük s közéjük lépve. Avulnak a könyvek. Nemcsak azért, mert némely oldalukon történelmileg vagy tudományosan vagy politikailag elavult szavak, fogalmak, gondok, javak, erények, hibák vagy erények sorakoznak. Még csak nem is igazán amiatt, mert régebbi regények a mai ember számára nehezen olvashatóan-emészthetôen hosszúak, hosszadalmasak, avítt nyelvezetûek.
Régebben jöttek a tartalmi kivonatok. Iskolás koromban nagy élvezôi voltunk ezeknek: nem kellett száz és ezer oldalakat, két-három köteteket olvasni, akár kihagyásokkal is. Évekkel-évtizedekkel ezelôtt sorra jelentek meg könyvek, tartalmi ismertetésekkel: némelyik utánozta az eredeti mû stílusát, szóhasználatát, mondatfûzését, ízelítôt adva ebbôl, ebben is.
Mostanában azt a reménykedô vagy dícsérô szót hallani gyakran, hogy a mozi- és tévéváltozatok révén legalább megismerik az emberek, megismeri az ifjúság az irodalmi mûvet s mondanivalóját. Meglehet, de ez nem az igazi. Aztán azt a reményt csillogtatják meg, hogy a korszerû technika révén, computerekben, floppykon, CD-ken és hasonlókon könnyebb olvasni, keresni és megtalálni valamit, mint a rengeteg könyvben, könyvtárakban, "az emberiségnek elhányt rongyain" lépve. Kétlem, hogy valóban könnyebb és gyakoribb, s ha mégis, ugyan nem többet veszítünk-e? Ízeket és zamatokat.
De mindeközben mit keresnek és mit találnak ezeken a modern "irodalom- és mûvészetpótló eszközökön", akik bármit is keresnek ott? Tudom, egyre több "oldal" kínálkozik rajtuk, s aki válogatni akar, teheti, és megtalálhatja, amit keres.
Remélem, ritkaság, ami néhanap itt-ott megjelent: csacskaságok, butaságok, rosszindulat, gyalázkodás. Az ilyesmire mindeddig minden alkalmas volt, kivált annak, aki csak erre törekedett, erre volt kiváncsi. Egy idôben azt tanulgattuk, hogy a sorok közé is lehet írni, a sorok között is lehet olvasni.
Ma olykor az az érzésünk, hogy a sorokat sem lehet — és nem is érdemes. Szórend? Minek? Gondolat? Álmosít. Versek, ódák, dalok, zene, kép? Dunát lehet rekeszteni velük, annyi van már. De a Duna- rekesztésbôl is mennyi baj származott már! Az olvasott, gyûrött könyv is alig kell valakinek. Antikvárius barátom úgy teszi ki az ajtó elé az "elhányt rongyokat", mint gyermekkoromban árusították a citromot: "Hármat húszért..." De a háromból csak egy vagy kettô nem "lom", a szó eredeti értelmében. Vörösmarty lomjai egyre kevésbé kellenek, s ami inkább, nem szemét-e inkább?
"És mégis — mégis fáradozni kell!"
A dombról kígyózó köves út az egyetlen, amely a fennsík közepén álló istállókhoz, szénaszínekhez, és a Köntész család házához vezet. Akkor lepôdtem meg elôször, amikor a házigazda megmutatta személyazonosságiját, amelybe a lakcímhez bejegyezték: Zágor község, utca (névtelen), szám: 398? Miért lepôdtem meg? Mert Zágor az erdôn át is jó néhány kilométerre van. Rá is kérdeztem: a postás hányszor jön ki hetetente? A válasz: Inkább én megyek be a postára. De nem panaszkodom. Habár a Hargita megyei Szentábrahámon születtem, a Gagy vize mentén nevelkedtem, itthon érzem magam a Podélyban. Otthon gyerekkoromban belém oltották az állatok iránti szeretetet, olyannyira, hogy ma, ötvenéves koromban én nevezem magam állatbolondnak. Apám, aki szintén juhász volt, azt akarta, hogy mesterember legyek. Villanyszerelôként dolgoztam néhány éven &aa