Az energia, valamint a takarmány drágulása és a termelés csökkenése a marhahús árának növekedéséhez vezethet — vélik a szakértôk.

1999 végére 2,3 százalékos állománycsökkenés várható a szarvasmarhák esetében tavalyhoz képest, az utóbbi évek trendjét követve — mutat rá az Agrárgazdasági Intézet tanulmánya.

Eszerint 1,6 százalékos csökkenés várható a marhahús-elôállítás terén, továbbá a marhahús árának növekedése az energia és a takarmány drágulása következtében.

A marhahúspiac nem ösztönzô jellegû, mivel vidékenként nem észlelhetôk nagy árkülönbségek, a kereslet-kínálat arányra vonatkozó értesülések pedig nem érkeznek idejében a területi állattenyésztôkhöz — vélik a szakértôk.

Az év elsô harmadában csökkent a marhahúsimport és fokozódott az export.

Elsôsorban Ciprusba exportáltunk friss vagy fagyasztott marhahúst. A Ciprusba szállított marhahús az összexport 66 százalékát tette ki.

A szarvasmarha-export is növekvô trendet jegyzett a tavalyhoz képest, az elsô évharmadban máris a tavalyi kivitel 46 százalékát érte el. Továbbra is Olaszországba és Görögországba szállítottuk a legtöbb élôállatot, e két ország összesíti az összexport 36 illetve 38 százalékát.

Az év elsô harmadában 1.068 tonnára csökkent a marhahúsimport, melynek 81 százalékát Moldova Köztársaság biztosította — áll végezetül a tanulmányban.

Az államosított lakások bérlôi egyesületének közgyûlése felháborodásának adott hangot amiatt, hogy a szenátus és a képviselôház közömbösen viszonyul az állampolgárok szociális helyzetéhez.

Eugen Plesa, az egyesület elnöke rámutatott, hogy az 1999. évi 40-es számú sürgôsségi kormányrendelet közlése és alkalmazása óta eltelt hét hónap és e rendelet parlamenti újravitatása erôszakos akciókat robbantott ki a bérlôk ellen a nem illetékes személyek részérôl.

A rendelet személyek közti jogi viszonyt követel, legális alap nélkül, ami egész sor mesterséges konfliktust szült az állampolgárok között. E helyzetben nem szavatolt sem az 1945 után állam által átvett lakások bérlôinek, sem a tulajdonosok törvényes jogainak védelme — fûzte hozzá Plesa.

Az egyesület tagjai fehívást intéztek a lakásproblémákkal foglalkozó illetékes intézményekhez, hogy kérjék e rendelet visszavonását vagy megsemmisítését.

Az egyesület úgyszintén kéri a rendelet kibocsátásáért és gyakorlatba ültetéséért felelôs személyek megbüntetését.

Az egyesület szerint az állampolgárok bíróságokon való igazságtalan zaklatásáért Valeriu Stoica igazságügyi miniszter a felelôs mint erkölcsi és logisztikai szerzô, továbbá Victor Babiuc védelmi miniszter, mint a rendelet aláírója a kormányfô megbízatásából, Nicolae Noica közmunkaügyi miniszter mint a bérlôk elleni jogfosztások támogatója, valamint Radu Vasile miniszterelnök, aki úgy véli, hogy ha nem írta alá a rendeletet, nem tekinthetô hibásnak.

Radu Vasile miniszterelnök derûlátó, ami a Románia által 1998 októberétôl jelen pillanatig elért eredményekrôl szóló jelentést illeti, amelyet az Európai Bizottság e héten hoz nyilvánosságra. A jelentés befolyásolja az EU decemberi helsinki csúcsösszejövetelén hozandó döntést a pályázó országokkal való újabb tárgyalások megkezdését illetôen.

Amint a miniszterelnök megjegyezte, a problémát a köztisztviselôi jogállás elfogadása okozza, amely jelenleg a szenátorok asztalán van, felhívást intézve a szenátushoz e törvény mielôbbi elfogadásáért.

Megértem a DP-t is, amely úgy gondolja, hogy sikerrel kerül ki a jövôbeli választásokon, s akkor nehéz lesz módosításokat eszközölnie — vélekedett a miniszterelnök.

Fokion Fotiadisz, az Európai Bizottság bukaresti fôdelegátusa a jelentés kapcsán a Rompresnek aláhúzta, hogy ugyanolyan objektív lesz, mint a tavalyi. Bonyolult ellenôrzésre alapszik, és épp ezért tárgyilagos és gyakorlatias — mondotta.

Az európai hivatalosság elismerte, hogy egyes területeken van haladás, míg másokon hanyatlás tapasztalható.

Törvénykezési téren több fontos eredmény látható, de probléma a gyakorlatba ültetéssel van. Ugyanez a helyzet az igazságszolgáltatásban is, ahol a bíráknak össze kellene hangolniuk a román törvényeket a közösségiekkel — hangsúlyozta Fotiadisz.

A pályázó országok haladásáról szóló évi jelentést október 13-án Brüsszelben hozzák nyilvánosságra, miután a bizottság az EU- tagországok nagykövetei, valamint az Európai Parlament elé terjeszti.

Újdonságnak számít az, hogy az idei jelentéseket, ezek közlése elôtt, a pályázó országok miniszterelnökei elé is benyújtják.

Elmaradhat a Budapesten tervezett román kulturális hét

Anyagi okok miatt feltehetôen elmarad az idén novemberre tervezett román kulturális hét Budapesten — közölte hétfôn Kelemen Hunor, a román kulturális minisztérium államtitkára az MTI-vel.

A román kormány a közelmúltban elfogadott pótköltségvetésben nemcsak figyelmen kivül hagyta a tárca 340 milliárd lej pótlólagos forrásra vonatkozó kérését, de 2 milliárd lejt el is vont a kulturális minisztériumtól.

— Ha ez a döntés nem változik, kénytelenek leszünk lemondani mind a budapesti, mind a londoni román kulturális hetet. A törvényhozás illetékes bizottságaiban még születhet olyan módosítás, hogy a tárca mégis kap 140-150 milliárd lejt. Ebben az esetben a kulturális hetet talán mégis megrendezhetjük, igaz az eredeti elképzeléseknél jóval szerényebb formában — mondta az államtitkár.

A két fôvárosban tavaly rendeztek elôször magyar, illetve román kulturális hetet. Idén tavasszal Bukarestben volt magyar kulturális hét, annak zárásakor a román és a magyar kulturális miniszter közösen jelentette be a román hét novemberi megrendezését Budapesten.

— Még bízunk abban, hogy a Ion Tuculescu- kiállítás, egy kisebb román színházi társulat fellépése, valamilyen koncert és filmbemutató összejöhet. A hagyományt semmiképpen nem akarjuk megszakítani, ha az idén anyagi okok miatt kénytelenek leszünk a rendezvényt elhalasztani, a jövô év elején az új költségvetéssel megtartjuk a hetet — mondta.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a román kulturális hét esetleges elmaradása kizárólag anyagi okokra vezethetóô vissza, abban semmilyen szerepet nem játszik az, hogy Ion Caramitru kulturális miniszter nehezményezte, hogy vele szemben a térségbôl Magyarország is jelöltet állít az UNESCO fôigazgatói tisztére.

— Közismert, hogy miniszterünk rosszul fogadta a magyarországi jelöltállítást. Hámori József magyar kulturális miniszter bukaresti látogatásai során, Orbán Viktor magyar kormányfô pedig Dubrovnikban tett igéretet arra, hogy Magyarország támogatja az ô jelölését. Ezek után következett Pataki Pál jelölése. Ezt nem kell személyes sértésnek venni, itt nemzeti érdekekrôl van szó. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy most a román kulturális miniszter a budapesti közönséget akarná büntetni azzal, hogy akkor nem mutatjuk be neki a román kultúra európai szintû értékeit.

Ion Caramitru kulturális miniszter szerint súlyosan rontja esélyeit az UNESCO vezérigazgatói tisztének elnyerésére az, hogy a szenátus vizsgálatot kezdett a vezetése alatt álló minisztériummal szemben. Caramitru pálfordulással vádolta meg Magyarországot és Szlovákiát is.

A miniszter a Mediafax hírügynökségnek vasárnap adott terjedelmes interjújában úgy vélekedett, hogy a román kormánynak fontolóra kell vennie jelölésének visszavonását. Caramitru emlékeztetett arra, hogy az elfogadott jelölteket október 13- án hallgatják meg Párizsban, s rendkivül kényes helyzetbe kerül, ha felteszik neki a kérdést, miért folytat a törvényhozás vizsgálatot a kulturális minisztérium ügyében.

A szenátusi vizsgálatot sajátságos módon nem az ellenzék, hanem a kormánykoalícióhoz tartozó Demokrata Párt egyik szenátora kezdeményezte. A szenátor azzal vádolja a kulturális minisztériumot, hogy az nem hajlandó elszámolni költségeivel, felesleges, egyéni ambíciókat szolgáló programokra fordított jelentôs összegeket.

Esélyeinek mérlegelésekor Caramitru kitért arra, hogy helyzetét Magyarország és Szlovákia álláspontjának hirtelen változása is rontja.

Elmondta, hogy jelölése az év elején történt, s azt egyhangúan elfogadták az UNESCO részérôl. "A magyar jelölt megjelenéséig én voltam az egyetlen jelölt a közép- és kelet-európai térségbôl. Már ezt a tényt Románia gyôzelmének tekinthetjük" - hangsúlyozta.

A román jelöltség nemzetközi támogatását illetôen Caramitru csak arra a tényre kívánta felhívni a figyelmet, hogy Magyarország és Szlovákia kezdetben egyértelmûen támogatta ôt.

"Ezt bizonyították a magyar és a szlovák hivatalos vezetôk nyilvános állásfoglalásai. Aztán hirtelen visszavonták ígéretüket. Magyarország saját jelöltet állított, Szlovákia pedig — bár Románia mindig támogatta a világ különbözô fórumain folyó politikai ügyekben, még a biztonsági tanácsi tagság kérdésében is - módosította véleményét, és bejelentette, hogy a Fülöp- szigetek jelöltjét támogatja" — mondta a kulturális miniszter.

Lapvélemény

(MTI) — Miközben Magyarországgal és Lengyelországgal az Európai Unió három évre tervezi a csatlakozási tárgyalásokat, Bulgáriával és Romániával 5-10 évig is tarthatnak a megbeszélések — véli pénteki számában a kizárólag EU-ügyekkel foglalkozó, European Voice címû hetilap.

A lap immár bizonyosságként ír arról, hogy — az EU-tagországok állam- és kormányfôinek nyilatkozatai alapján — az Európai Bizottság szerdán kiadandó országértékeléseiben azt fogja javasolni, hogy kezdjék meg a csatlakozási tárgyalásokat azon tagjelöltekkel is, amelyek esetében ez még nem történt meg. Ez azt jelenti, hogy a már tárgyaló Magyarország, Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország és Szlovénia mellett az EU jövôre már Máltával, Bulgáriával, Lettországgal, Litvániával, Romániával és Szlovákiával is tárgyalni fog.

Ezzel párhuzamosan azonban — állítja a lap Günter Verheugen bôvítési fôbiztosra hivatkozva — az eddiginél nagyobb mértékû különbségtétel várható a csatlakozási tárgyalásokon a tagjelöltek között. Nem lesz már szükségszerû — mint eddig -, hogy a tárgyalókkal nagyjából egy idôben nyissák és vitassák meg az egyes témákat. A fejlettebbeknek, a készülésben elôrébb tartóknak nem kell várniuk a lassabban haladókra, nôhet a különbség a tárgyalások üteme között. A legfôbb különbség ettôl kezdve nem abban nyilvánul majd meg, hogy egy-egy tagjelölt melyik "körben" van, hanem hogy milyen közel áll a tárgyalások befejezéséhez. Utóbbira ugyanis kizárólag akkor kerülhet sor, ha gazdaságukat és törvénykezésüket a tagjelöltek teljes összhangba hozták az unióéval.

Megjegyzendô, hogy a csatlakozási tárgyalások eddig is országonként külön-külön zajlottak, az EU és a tagjelölt kormányközi konferenciája keretében. Az eddigi gyakorlat szerint azonban valamennyi tagjelölt állammal ugyanazon a napon ültek tárgyalóasztalhoz az EU részérôl, és valamennyiük esetében ugyanazok a témák kerültek napirendre — jóllehet a tárgyalások kimenetele minden esetben más és más volt.

Koboznak pöngése

Szombat délelôtt, ôszi bágyadtsággal deríti fényét a Nap a Champs Élysées-re, melynek két oldalát román és francia zászlók párban színesítik a Diadalívig. Magas rangú román vezetô kocsizhat erre hamarosan — vélekedünk, s még ücsörgünk is egy órát a sugárút egyik padján, hátha láthatjuk a koszorúzási ceremóniát. Addig az újságokat átlapozzuk, milyen hírekkel szolgálnak a magas rangú politikai eseményhez. Ám semmi tudósítást nem találok, a konvoj sem érkezik. Este a hat televízió csatorna egyikén se hírelik a találkozót. És vasárnap sem. Aztán a hétfô reggeli Figaroból megtudhatjuk, hogy Jacques Chirac köztársasági elnök és Lionel Jospin miniszterelnök meghívására Emil Constantinescu román elnök kétnapos látogatásra Párizsa érkezik.

Hogy a sugárúton két nappal korábban már lengett a két nemzet lobogója? Nem a túlzó ünnepélyesség magyarázza ezt, hanem a hét vége rendje. A hétfôi politikai rituáléra a munkaszüneti napok közbejötte okán már elôre, pénteken éjszaka felfeszítették a lobogókat az oszlopokra. Kevesebb lobogó és több híradás jobban szolgálta volna Románia ügyét. Amelyet a Constantinescu elnökkel készített Figaro-interjú címe is megfogalmaz. A Bukarest az EU-ba készül címû interjúban (írója Philippe Migault) szó kerül az uniós országokkal való kapcsolatokról, a balkáni háború okozta román gazdasági veszteségekrôl. S Miron Cozma szereplésérôl is, aki "terrorhangulatot teremtett" az országban. Constantinescu elnök úr megjegyzi: a kormányt azzal vádolják, hogy nem cselekszik hathatósan, s hozzáteszi: "tud mondani egy országot, ahol három év alatt lecserélték a rendôrség, a belügy, a hadsereg, a vámôrség vezetôit?"

A magyar egyetem ügye is szóba kerül. Már az interjú indító gondolat-sorában. Ezt szó szerint idézem: "Engedélyeztük a romániai magyaroknak a saját egyetemet. Finnországon kívül mi vagyunk az egyetlen ország, amely ilyen engedményt tett a kisebbségnek." La concession: engedmény — ezt a kifejezést használja az elnök úr. Engedélyeztük, de megakadályozzuk — tehetnénk hozzá a valóság pontosítása végett. De egy ennél is fontosabb szemléletbeni kérdésrôl inkább. Az európai igényesség szellemében merô gondolatzavar engedményrôl beszélni. Ez a bolsevik idôk szívesség és kegyosztó stílusának a terminológiája. Nem szívesség ugyanis, hogy Románia több száz egyeteme között a lakosság egytizedét kitevô közösségnek legyen egy anyanyelvi egyeteme. Az elnök azt is tudatja a Figaroban, hogy kötelezettség született arra nézve is, hogy a közigazgatásban kisebbségi nyelven tudó emberek legyenek.

A Figaro-interjú mellett a hétfôi lapokban és a televíziós csatornák híradásaiban semmi információ nem hangzik el az elnöki látogatásról — másnap egy riport tûnt fel: a 2-es csatorna esti híradójának közepén, mely egy Bukarest-közeli nehézipari üzem leépítésérôl tudósított. A mûsorvezetô azt ajánlotta a nézôk figyelmébe, hogy a román elnök látogatása megerôsíti az ország uniós törekvését, s azt is tudatta: Románia kilencezer üzemébôl csak ötszáz nyereséges. A riport pedig nyomorúságos tényeket közölt: Ceausescu egykori dicsôséges üzemét "az állam magára hagyta". S a felvételeken a munkások védôkesztyû és szemüveg nélkül lángvágóval vágják szét s tán nemcsak a vasakat és gépeket, hanem a gyárat és önnön életüket is — mert az emberek java az utcára kerül...

Szeptember 28-án az elnök látogatása befejezôdött, másnap a Figaro egy kis hírben tudatta, hogy Constantinescu a Csillagrend nagy keresztjével tüntette ki Jospint, Chirac elnöknek pedig Románia Csillagrendjének nagy lánccal ékesített kitüntetését adományozta. A France Info nevû rádióadás a "mértékadó" Adevarul véleményét tolmácsolta, mely szerint nagy szavakat használt és valótlanságokat állított az elnök Párizsban. S még a látogatáshoz kötôdô anyag: az Express c. heti magazin Dokumentum rovata Az ördög gyermekei címmel hatoldalas képriportban tudósít a romániai elhagyott gyerekek sorsáról. Azzal zárja írását, hogy "Európa nem hunyhatja le a szemét a halál és az ôrület szélén lévô gyermekek élete elôtt. Meg kell ôket menteni." (Jacqueline Remy). Bambán bámuló meztelen pubertás korú lányok, ágyhoz láncolt kisfiúk. Dante pokol- látomását vagy Bosch infernális vízióit idézô képeket tárgyszerû szöveg kíséri. De vajon miért ír valótlanságokat Frédéric Edelmann a Le Monde szeptember 17-i számában A román Szeben, az elfogadott másságok városa címû cikkében? Azt állítja a tudósító, hogy a szebeni szászok "a vasfüggöny összeomlása után elmentek Németországba, hogy megtalálják gyökereiket."

Több kérdés is felmerül e történetietlen és valótlan állítás nyomán. Vajon száz-százötven éve miért nem keresték gyökereiket az erdélyi szászok? Akkor pedig még vasfüggöny sem volt. S ha jól tudom, s errôl tanúskodhat még a nyugatnémet költségvetés, a vasfüggöny összeomlásának idôpontjára már kiürültek Románia szászok lakta vidékei. A román diktátor tízezres nagyságrendben mért márka-fejpénzért árusította ki a szász nemzetiséget. De még az is "gyökereit kereste", aki nem volt német, csakhogy menekülhessen arról a földrôl, amely déd- és ükszüleinek is életet és hazát jelentett.

Ahol persze már nincsenek szászok, legföljebb csekkfüzettel visszalátogató német turisták, ott könnyû, sôt kifizetôdô a másságot tisztelni, mondhatjuk a cikk fellengzôs címe fölött tûnôdve. De a másság ily eufemisztikus hirdetôje a román Sibiu mellett legalább zárójelben egyszer is leírhatta volna, hogy németül Hermannstadt, s magyarul Nagyszeben. A Monarchia egykori polgárának ez így természetes, akár fél évszázad múltán is, döbben rá Emil Michel Cioran feljegyzéseinek olvasása közben. Gondolatait nem szánta nyilvánosságra, ám nem sokkal halála után, 1997-ben a Gallimard közreadta, a közelmúltban magyarul is megjelent Réz Pál tolmácsolásában az Európa Kiadónál. Ahány reflexió, annyi vita-kedvre indító gondolat. Nem a magyarokra vonatkozó túlzásait idézem. A legsúlyosabb méltánytalanságot. Amelyet a román szellemiséggel kapcsolatban jegyez meg: "egyetlen egyetemes mûvet sem alkottak." S ez nem kiragadott mondat Cioran jegyzeteibôl, már-már patollogikus tüneteket mutat, mily lebecsüléssel szól a románságról. S nemcsak identitásával küszködô, de talán egészen magába záródó és halállal társalkodó filozófiáját megfejthetjük ifjúkori s nagy hevülettel megélt vasgárdista múltjából. Felismert ôstévedése nyomán a világ minden életélményétôl igyekezett távol tartania magát.

S hogy Cioran képtelen álláspontját hamarjában cáfoljuk, idôzzünk Párizsban továbbra is. Feljegyzéseit 1957-ben kezdte írni. Ebben az évben helyezik végsô nyugalomra a Montparnassei temetô 18-as parcellájában a század egyik, hatásában is legnagyobb szobrászát: Brâncusi-t. Hogy Cioran nem tudott volna róla? Még ez is elképzelhetô. Feljegyzéseiben szinte kizárólag írókra, filozófusokra hivatkozik. Ismételgeti Cioran, hogy ôt a világ mindennapisága nem érdekli, amit respektálnunk lehet. Ám az már nemcsak ôt illetô, hanem a belterjes bölcseleti életet érintô kérdés: mivégre ítélkeznek a világ egésze fölött? Milyen tájékozottsága, netán érzékenysége, nyelvi-esztétikai felkészültsége volt Ciorannak ahhoz, hogy Enescu zenéjérôl ne vegyen tudomást, vagy, hogy a hatvanas években már a világot elkápráztató Liviu Ciulei vezette Bulandra színházat tudomásul se vegye? Érveinket sorolhatnánk, de sétáljunk el inkább a Pompidou mûvelôdési "kombináthoz", amelyet ugyan több éves felújítás után jövô tavasszal nyitnak meg, ám elôtte Brâncusi mester mûhelye késô estig nyitva áll. Brâncusi egyben tartotta életmûvét, még szobrainak talapzatát is maga tervezte, s 1956-ban a francia államra hagyta. Montparnasse-i mûhelyét ugyan lebontották, de a Pompidou Központ elôtt életmûvét bemutató múzeum mását felépítették. Hosszú ideig zárva volt Brâncusi mester mûterme, amleyben még a falépcsôs galériát is rekonstruálták, s 1997 tavasza óta újra látható lenyûgözô életmûve. Üvegfal veszi körbe a mûhelyt, melynek falára akasztva lógnak a fûrészek, fogók, fúrók, látható az üllô, s ott a fújtató, amely nemcsak vasmûves munkájához élesztette a tüzet, hanem a flekkensütések lángját is hevítette. S micsoda mûvek állnak egymás mellett! Monumentalitásukban is egyszerûek: ég felé csavarodó oszlopok, tüneményes fekvô és álló gótikus ívelésû nôi portrék márványban és bronzban. Mintha Modigliani vágottszemû madonnáinak szoborváltozatai csábítanának örök gyönyörre. S újra és újra felbukkan egy név: Mlle Pogány. Bajomi Lázár Endrétôl tudjuk, hogy a Nagyváradról érkezett leányt leginkább az Ady-irodalomból ismert Itóka mutatta be Brâncusi-nak, aki elsô portréját már azelôtt elkészítette, hogy Pogány kisasszony ellátogatott volna mûhelyébe. Pogány Margit csak két évet idôzött Párizsban, de Brâncusi évtizedeken át ôt álmodta bronzba és márványba; s e varázslatos halhatatlanulás nyomán írta Jean Arp: "Mlle Pogány az absztrakt szobrászat tündéri nagyanyja."

Brâncusi mûhelye és sugárzó szellemisége ma is hat és dolgozik a holnapi modernség jegyében is. Bizonyság erre az a hatalmas és látványos tárlat, amelyet második alkalommal rendeznek meg a Champs Élysée sétányain, amelyet a román és a francia zászlók háttér- dekorációjában szemlélhettünk meg. A világ ötvennégy mûvészének szobrát állították ki országok és földrészek változatosságában. Döbbenetes hiány: a Brâncusi-t, majd a késôbbi évtizedekben Etienne Hajdut, Viktor Románt adó Romániát egyetlen szobrász sem képviseli. Amint a francia mûvészetet Vasarelyvel, Nicholas Schöfferrel, Pátkay Ervinnel gazdagító magyar képzômûvészet sem érdemesült e kitüntetettségre. De hiányzik a lengyel és a szlovák szobrászat képviselete is. Franciákhoz méltó gesztus volna Kelet-Közép-Európa erkölcsi erejét és törekvéseit ily kitüntetett helyzetekkel segíteni. Hatásosabb s nyomatékosabb volna, mint olyan kutyakomédiás alapszerzôdés-ceremónia, amit Balladur hoppmesterkedett magyarok és szlovákok között az Élysée palotában.

De érti-e igazán a Nyugat, hogy az önerôre kapó politikai régiónak országonként is saját magával és állampolgáraival is meg kell kötnie az alapszerzôdéseket? Hogy micsoda vajúdások, drámák közepette, arról megrázóan szól Lucian Pintilie filmje, a Túl késôn, amelyet minap láthattunk éjféli órában az 5-ös csatornán. Pintiliét már nagy színházi elôadások rendezôjeként ismerhetik a franciák. S a román színházi iskola ezekben a napokban is kápráztatja a párizsiakat: a Garnier Operában Serban Ramcau operájában keleti látomásait hömpölyögteti. S hogy a sajátos földrajzi-politikai minôsítésre is idôszerû hírrel szolgáljak, október 2-án a nemzetközi zenei élet híres termében, a Pleyelben a Figaro mûsora szenzációt ígért Várady Júlia dalestje, aki "magyar származású román", s a müncheni kamarazenekar kíséri, melyet az énekesnô férje, Dietrich Fischer-Dieskau vezényel.

Ám Richard Strauss zenei és ünnepélyes metamorfózisai helyett egy keserû furulyaszót hallok a Montparnasse toronyhoz vezetô Rennes utcán. Egy borostás, kövér ember sapkában ül és a hegyek visszhangjára vágyó dallamokat játszik, szakadt papundeklire írt könyörgô szavait betegségérôl és éhezésérôl ábrázata és fizikuma nem hitelesíti. Román? — kérdezem, s ô helyesel. Aztán megtudom: Temesvárról jött. Köszöni tízfrankos adakozásomat, s játszik tovább. Ahogy hallgatom, nem a pénzért produkálja magát, keserûségét fújja s híreli bele a világba. Elôtte a földön még öt furulya. Hangzások és dalok igénye szerint váltogatja ôket. Sodor tovább az utca hulláma, már nem is látom, csak hallom az öreg távolból hozott furulya- sóhaját, s arra gondolok: ilyen dallamokat hozott magával 1904-ben Olténiából Brâncusi, s hallgatta ezt a furulyaszót gyûjtései során Bartók, aki innen percnyi járásra, a húszas években az Odéon színháztermében és a Vieux Colombier-ban aratta talán elsô nagy nemzetközi sikereit.

A tegnapi idôt is siratja a mai furulyaszó...

A kis- és középvállalkozók számára szervez nemzetközi konferenciát az Erdélyi Vállalkozók Fóruma (TBF). Mint az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón elhangzott, a Marosvásárhelyen (Ifjúsági utca 2. szám) mûködô Fórum korábbi rendezvényeivel több száz erdélyi és az ország más övezeteiben mûködô kis- és közepes vállalkozásnak nyújtott segítséget az elmúlt évek során.

Céljuk egy egységes elképzelés kidolgozása a kis- és középvállalkozások elôrehaladása érdekében, ami megkönnyítheti a romániai magánosítás, a gazdaság átalakításának folyamatát, s elôsegítheti egy tehetôs középosztály kialakulását. Hasonló céllal, a megfogalmazott feladatok anyagi vetületeit felvállalva, jött létre az Erdélyi Vállalkozók Fóruma (TBF) mellett a Forrás Alapítvány, amely szintén részt vállalt az október 15-16-ára szervezett konferencia elôkészítésében és lebonyolításában.

A kis- és középvállalkozásoknak évi legtöbb 5000 dollár értékû hitelt nyújtó Forrás Alapítvány megalakulásáról, céljairól Kálmán Csaba ügyvezetô igazgatót kérdeztük.

— 1994-ben kerültem kapcsolatba az Opportunity International Network kelet-európai képviselôivel, akik olyan helyzetben voltak, hogy Romániában szerettek volna egy helyi szervezetet létrehozni. Természetesen abban az idôben meg kellet járnunk a beíratás kálváriáját, mivel a nonporfit nem kormányzati szervezeteket nem nézték valami jó szemmel. Egy féléves kísérletezés után itt Marosvásárhelyen felhagytunk a próbálkozásokkal és Kolozsváron beírattuk a Forrás Alapítányt. Végül is 1998. január elsejétôl sikerült bejegyeztetni Marosvásárhelyen a Forrás Egyesületet, ami annak a kormányhatározatnak a nyomán vált lehetségessé, amely a kisvállalkozóknak nyújtandó segítséget próbálta törvényesíteni, s lehetôvé tette, hogy a jogi személyek egyesületet hozzanak létre. A Forrásnak megszereztük azt a jogot, hogy kiskölcsönöket nyújtson tagjainak, s ekkor indult be teljes erôvel a tevékenység.

— Hány vállalkozást tudtak támogatni?

— 700 kisvállalkozó részesült kis kölcsönökben. Az elvünk az, hogy olyan kisvállalkozókat támogatunk, akik már bebizonyították komolyságukat, saját forrásaikból már befektettek a vállalkozásba, és szükségük van további tôkére. A bankok viszont nem igazán foglalkoznak ezekkel, mivel a kért összeg túl kevés, a kockázat túl nagy, a garanciákkal sem állnak olyan jól, hogy a banknak megfeleljen, túl hosszúak a terminusok, mire jóváhagyják a hitelt. Mindezek kiküszöbölésével próbálunk segíteni olyan módon, hogy a megfelelô idôben és megfelelô összegben nyújtottunk kölcsönt számukra. Ezen túlmenôen nagyon fontosnak tartottuk a kapcsolattartást a kisvállalkozókkal. Aki hitelt vesz fel egy bizonyos idôszakra, azt a projektfelelôs havonta meglátogatja, megfigyeli, hogyan megy a vállalkozás, nincs- e komoly gond pénzügyi vagy szervezési téren, s ha fennáll valamilyen probléma, segítséget tud nyújtani annak kiküszöbölésére. Mondhatom, hogy sok esetben már baráti kapcsolat alakult ki az ügyfelek és a programfelelôsök között a lehetô legjobb értelemben.

— Voltak-e kellemetlen tapasztalataik?

— Nem lehet kizárni azokat sem, vannak olyan klienseink, akik bebizonyították teljes komolytalanságukat, s nem fizették vissza a kölcsönt. Ilyenekkel törvényre megyünk, az eljárás elég hosszadalmas és költséges, de szeretnénk, hogy klienseink tudják: ezeket a pénzeket meg kell adni, s elsôsorban nem azért, mert valaki profitra tesz szert azokból, hanem azért, mert ilyen módon kizár más kisvállalkozókat abból, hogy hitelt kapjanak. Van egy pár olyan kliensünk, akiket törvényre adtunk, s olyan is, akinél a végrehajtó kopogtat az ajtón.

Elmondhatom viszont, hogy a kisvállalkozók zöme megérti, hogy valóban segíteni próbáljuk ôket, s teljes komolysággal állnak hozzá a dolgokhoz, aminek fejében hajlandók vagyunk hosszabb távon is közremûködni velük. Vannak olyan ügyfeleink, akik egy garázsban megnyitott kis üzlettel kezdték, most pedig komoly vállalkozásokká fejlôdtek. Ami nem kizárólag a mi érdemünk, de az elôrehaladáshoz mi is hozzájárultunk.

— További tervek?

— Jövôbeli tervünk: a minél eredményesebb és hatékonyabb mûködés érdekében a kollégium arról döntött, hogy bejegyeztetünk egy hitelszövetkezetet, amelyben teljes szabadsággal folytathatunk pénzügyi tevékenységet. A hitelszövetkezetnek sem a profitszerzés lesz a célja, tovább szeretnénk haladni a megkezdett úton, életbe ültetve jövôképünket, amelynek lényege a romániai társadalom átalakulásához való hozzájárulás.

A megyei Mezôgazdasági Szaktanácsadói Hivatal ez év eleji megalakulása óta több tudományos szimpózium, különbözô rendezvények, tapasztalatcserék, a termelôkkel való szaktanácskozások megszervezésével hívta fel magára a figyelmet. Az elsô nemzetközi tapasztalatcserét júniusban szervezték Segesváron, a Semanatorul román—osztrák alapítvánnyal. Az akkori négynapos eseményen eseményen a nyolcvanéves régiséggel rendelkezô osztrák szaktanácsadói hivatalok szakemberei adták át tapasztalataikat a hazaiaknak (Arad 3, Bihar 2, Bukarest 2, Temesvár 2, Szeben 5 szakemberrel jelentkezett). A segesvári rendezvényre hét megyénkbeli agrár- és állattenyésztô mérnök érdemelte ki a részvételi jogot. A négynapos program nagyon feszes volt. Mindenkinek fokozottan kellett figyelnie az osztrákok által feladott problémák megoldására, hiszen akkor, júniusban megígérték, hogy a legjobb eredményeket elért román kollégákat szeptember 12—20-a között Ausztriába hívják. A beígért idôpontban megyénkbôl a szaktanácsadói hivatal a következô területi központokban dolgozók utaztak Ausztriába: Fábián Attila — Nyárádszereda, Opaiti Doina, Oachis Maria, Barnaure Iulian — Segesvár, Herta Maria — Ludas, Szabó Mária — Bánd, és Szekeres Árpád a megyei Mezôgazdasági Szaktanácsadói Hivatal igazgatója, aki az ötnapos látogatásról valóságos naplót készített és fényképezett is. Segítségével foglaljuk össze az Ausztriában szerzett tapasztalataikat.

— Az öt nap eseményeit néhány sorban nehéz összefoglalni, nem beszélve a rengeteg információról. Számunkra újdonság volt a bécsi opera, a császári palota, a bécsi színház, amelyeket többen elôször láttunk életünkben. De az általunk végigjárt más településeken is sok érdekeset láttunk. Az ötnapos tapasztalatcsere célja volt a román szakemberek által megismerni elméletben és gyakorlatban az osztrák országos szaktanácsadói ügynökség, a megyei (land) hivatalok mûkôdésének és tevékenységének szervezési módját; milyen lehetôségek adottak fôleg az egyéni termelôk bevonására a szakmai továbbképzésbe, a különféle érdekképviseletekbe; közelebbrôl megismerhettük, mit is jelentenek gyakorlatilag Ausztria mezôgazdaságában a nálunk is sok településen megalakított gépkörök. Ami meglepett bennünket: az osztrák szaktanácsadói hivatalok, területi központok mindenike tevékenységi tervezetében külön fejezetet szánt a fiatalok számára, rengeteg elôadást, bemutatókat, kiállításokat, versenyeket szerveznek, amelyeknek céljuk arra ösztönözni a fiatal nemzedéket, hogy otthon maradjon szülôföldjén, szülei farmján. Az ottani kollegáinktól valóban tanultunk. Linz környékén például a szaktanácsadói területi központ gépkiállítást szervezett, de az nem úgy zajlott le, mint nálunk szokás, hogy bemutatjuk a gépeket és vége, hanem szántóversenyt is szerveztek, ami természetesen vonzotta a tömeget. Azon a gépbemutatón láttam életemben elôször a nyolcbarázdás forgóekét, amelyet egy 250 lóerôs traktor vontatott. A szántóeszköz Ausztriában is újdonságnak számított. Amit szvakkal nem fejezhetek ki: az osztrák területi központok gazdag mûszaki, anyagi dokumentációs felszereltsége. Ezért készítettem fényképet az ottenschlag-i szaktanácsadói hivatalban, ahol a gazdálkodó szinte minden kérdésre választ kaphat a létrehozott számítógépes adatbankból. Hogy mikor érjük el mi itthon az osztrák mezôgazdasági szaktanácsadás szintjét? Ez az a kérdés, amire még nem tudok válaszolni.

Jogos érdeklôdésre tarthat azonban számot, hogy már Kelet-Európa ezen tájairól is elérhetô az Amerikai Egyesült Államokban létrehozott adatbank, a TIPS (Kereskedelmi és mûszaki információkat ismertetô rendszer). Az adatbank, mára már mintegy 40 országra terjedt ki, így már egy valóságos gyûjtô-, szerkesztô- és kiadóközponttá nôtte ki magát, amely az Internet http://tips.ccir.ro lapján érhetô el.

A TIPS elsôsorban kis- és középvállalkozók számára létesült, azzal a céllal, hogy ezt a réteget döntéshozatalában információkkal segítse. A világháló révén szerzôdéseket köthet, eladhatja termékeit, illetve megvásárolhatja, amire szüksége van, megismerkedhessen a mûszaki újdonságokkal stb. A közelmúltban a Holland kormány segítségével nyíltak irodák Albániában, Bulgáriában, Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon, Szlovákiában és Romániában is.

Ezáltal ma már bárki kitöltheti a TIPS kérdôívét és ingyenesen bekerülhet az adatbázisba. A honlapot felkeresôk további információkat találhatnak az irodáról és annak ingyenes vagy fizetés ellenében nyújtott szolgáltatásairól.

Az angolul és románul is olvasható honlapokról könnyedén továbbléphetünk közeli és távoli országok hasonló irodáinak lapjaira. Természetesen a román lap is a világ bármely részérôl elérhetô, így a hozzácsatolt további címeken elérhetô információk igen hasznosak lehetnek. A fent említett címeken egyébként megtudhatjuk, hogy mekkora Románia alapterülete, mi a fôvárosa, pénzneme, hivatalos nyelve, zászlója, mikor vannak hivatalos ünnepei, hol van nemzetközi és egyszerû repülôtere, kikötôje, és ami ezeknél sokkal fontosabb lehetne, gazdasági illetve pénzügyi mutatók.

Ez utóbbi rész a kormány által készített, ám csak nagy ritkán felújított laphoz hasonló szerkezetben és koncepcióban jelentkezik és nagy valószínûséggel ugyanabból a forrásból "táplálkozik", mivel az itt elérhetô információk sem ideiek, legutóbbi felújításuk 1998 márciusában történt.

Hogy a kormány által készített oldalaktól, amelyekrôl korábban már tudósítottunk a Népújságban, ne maradjanak le, ez is meggyôzô érveket sorol fel, hogy milyen szép és jó itt minálunk és hogy milyen jó annak, aki Romániában forgatja pénzét. Az érvek között elvétve szerepel néhány ötlet is, ám elrettenetô példának hadd álljon itt egy mondattöredék: "Románia egy közepes méretû ország, a román nemzet pedig Európában a tizenkettedik legnagyobb..."

Hogy mégse távozzunk rossz szájízzel a világhálóról, a szerkesztôknek érdeméül tudható be, hogy elérhetô angol nyelven számos olyan törvény, amelynek ismeretére a potenciális befektetônek szüksége lehet. A TIPS által szekesztett honlap és az innen elérhetô további oldalak tehát még messze állnak a tökéletességtôl, de mégiscsak egy kezdet, és bizonyára akad majd olyan kis- vagy középvállalkozó, esetleg külföldi befektetô, akinek hasznára válik.

Tabletta

Poéta barátom voltaképpen nem is poéta, hanem: Poét. (Fiú, mondja ô, mert rendszerint ilyen a napja.) Azt mondja, mennyire balek lábakon áll minálunk a jó reklám. Minô minôségtelenség! Holott ha egy kissé élelmesebbek volnának nálunk is a PR-mukik, tetemesen nagyobb volna a haszon.

Mire gondol a poét? Például a jól csengô rímes reklámra. Amelyben ott van a minôségi ember fô vonása is: az önmérsékletre utaló irónia. Az önirónia.

Honnan vásárol a Lizzy? Milyen pánkót esz a grizzly? Szôlôt s lágykenyért a Sári? Lári—fári, nem kell várni: kisüti a Göktáslári!

Reuma kínoz? Segít az INOX! (Lemezek, rudak, csövek, idomok, csôszerelvények, hegesztôpákák stb.) Úti Gergely? Wilhelm Geiger (stoppolás Marosvásárhely és Segesvár között, az E—60-ason). Lakatosom gurut véd? Biztonság a Surub Tréd! (Réz- és öntöttvas lakatok nagy választéka, biztonsági zárak, tartozékok). Érdekel, hogy kétezerre mennyi dollárt nyernél? Vásárolj eurokukát a Salubriservnél! (Szerves kapcsolat ötventôl 240 literes ûrtartalomig.) Fortunato Eljoc, menô jolly-joker: tôle jön a biznisz — American Poker! (plusz biliárdasztalok és más nyerôgépek.)

Nü, mi a hézag, Géza? Gigászi Gaga?

Áh, dehogy. Rádió Gaga. Nem Texas, nem Dallas, nézd meg, amit hallasz! (Koncertó grosszó modo.)

Ez nem félremagyaráz, ez majd jól GAGÁba ráz!

(Szegény poét, szegény poét, ki fizeti ki a sörét?!...)

A Küküllô menti falvak gazdái szombaton és vasárnap délelôtt, amíg az esô engedte a cukorrépa begyûjtésével fogalatoskodtak. Az abosfalvi átvevôközpontnál, Soós Levente és Török András tájékoztatott, hogy eddig 1870 tonna répát vettek át a központhoz tartozó 13 falu termelôitôl és a dicsôszentmártoni üveggyár mezôgazdasági részlegétôl. Az övezetben összesen 270 hektáron termett idén cukorrépa, az idei átlagtermés 40000 kg hektáronként, ez a

közepesnél valamivel jobb termésnek minôsíthetô. Az abosfalvi átvevôközpontnál idén összesen 5000 tonna átvételére számítanak. Soós Levente megjegyezte: Ahhoz, hogy ne legyenek komolyabb gondjaink a termény megôrzésével, el kell érnünk azt, hogy e hónap 15-e elôtt kezdjük meg a terménynek a gyárba való szállítását, mert a répahegyek naponta növekednek.

ALTER-NATIVE 7

Novemberben — következésképp — a hetedik ALTER- NATIVE Nemzetközi Rövidfilm-fesztivált rendezik meg városunkban. A rangos nemzetközi filmmûvészeti eseménynek elôzsûri ad szabad utat, vagyis kiválasztja azokat a rövid- és játékfilmeket, amelyeket versenyprogramban nemzetközi zsûri elôtt a fesztivál közönségének levetítenek. Október 9. és 10-én a szervezô marosvásárhelyi MADISZ székházában a fesztiválra beküldött filmanyagot Bakács Tibor Settenkedô újságíró, filmkritikus, a Budapesten megjelenô És (Élet és Irodalom) hetilap Mûbírálat rovatának szerkesztôje, Durst György producer, a budapesti Duna Mûhely vezetôje, Gáspárik Attila marosvásárhelyi színmûvész, Mráz Ferenc operatôr-rendezô, a bukaresti Újságíró Fôiskola tanára, és Vivi Dragan Vasile, a bukaresti Színház- és Filmmûvészeti Akadémia tanára válogatta (elôzsûrizte). Mráz Ferencet kérdeztük:

— A kultúrtámogatás anyagi-morális stádiumáról, fokairól ma jobb nem beszélni, hiszen mint olyan, nincs is mirôl. Noha a külföldi mûvészember sem beszél mesés támogatásokról, hajlamosak vagyunk azt állítani: a mi szegénységünknél nincs is megalázóbb a világon. Nos, mit tükröz a szerte nagyvilágból beérkezett filmanyag?

— A tavalyihoz képest mindenképpen jobb az idei felhozatal, talán nincs meg az a két-három vagy négy csúcsfilm, amilyeneket a tavaly is láttunk, s itt máris kiemelem azt, hogy a jó középszerû filmekbôl sokkal több van... A beérkezett filmanyag eléggé szépen fedi a világot, olyan értelemben, hogy négy kontinens huszonnégy országából kb. 200 filmet postáztak. Dél-Amerika hiányzik. Az a zóna, amitôl én frissességet, újdonságot és kötetlenséget vártam — itt megnevezem fôleg a magyar független filmeseket —, azoktól eléggé elfásult, magukat ismétlô, "elklasszicizált" filmeket láttam. Tehát fáradtak már, újak pedig nem jelentkeztek. Azt hiszem, ez azzal magyarázható, hogy valamikor öt-hat évvel ezelôtt kialakult egy igen jó generáció. Annyira erôsek és jók voltak, hogy talán nem férhettek közelükbe a fiatalok, és utánpótlás hiányában úgyszólván önimádók lettek. Ami kizárólag a hazai felhozatalt illeti: nagyon gyenge, alig lehetett válogatni. A fesztiválokra a fôvárosból átlagban évenként legalább 10-15 filmet volt szokás küldeni, most meg kínlódva, nehezen, mindössze két filmet sikerült valamennyibôl versenyprogramba válogatni.

— Ha jól tudom, a kolozsvári tévé, fôként a magyar részlege is rendre benevezett korábban. Ezúttal mi várható tôlük?

— Tartják a szintet: csapnivalóak! Tavaly is rosszak voltak. Nyilván nem válogattunk be semmit. Nekik az már fesztiváli szint, ha teljesen elütnek — persze bután — a tévészerûségtôl. Nincsenek gondjaik, nincsenek életproblémáik, nagy a gyanúm, hogy célt tévesztett emberek.

— Ez, mondjuk, az ô bajuk. Mi a helyzet a játékfilmek kategóriájában? A tavaly azért volt egy Csinibaba, hogy most csak a Timár Péter filmjét említsem, persze versenyen kívül...

— Más a helyzet, itt egy nagyon jó dolog van, mintegy tizenöt film fog versenyprogramba kerülni. Ez abból is adódik, hogy héttagú lesz a nemzetközi zsûri, a zsûritagok egy-egy filmet hoznak, amit szerintük érdemes lesz bemutatni.

— Ha a hír igaz, itt lesz Tompa Gábor filmje, a Csiki László forgatókönyve alapján készült Kínai védelem.

— Ha a filmrôl a saját véleményemet mondom, akkor az nem jó se nekem, se Tompa Gábornak. Némelyik színházi produkcióját imádom, talán egy picit nem gondolta meg mélyen, hogy más nyelvezetrôl van szó, ezért túlszimbolizáltak a figurák, amit a film úgy nem szokott elfogadni. Nincs megszerkesztve, nincs felosztva jelenetekre, csak színházi felvonásokra...

— Szigorúan bírál és könyörtelen, híresztelték már régebben önrôl...

— Elterjedt "rossz hírem" valóban mindarról, hogy még ha barátságosan is, de nem kímélem színházi vagy filmes kollégáimat, de legyen világos, magamat se kímélem. Eléggé "Don Qoijote-i stílusban" próbálom egyensúlyozni az egymás "nyalogatását", ami elterjedt, és egyik okozója annak, hogy annyi rossz film készül manapság. A bírálónak egy kötelezô jellemzôje legyen: bírálatát szeretettel, barátsággal tegye.

— Gáspárik Attila mondta korábban: az idei fesztivál fôvédnöke Jancsó Miklós filmrendezô. Köszönhetjük novemberben Marosvásárhelyen?

— A hír engem is megörvendeztetett, remélem, nem fut be utolsó pillanatban olyan dolog, ami távol tartsa Jancsó Miklóst az ALTER-NATIVE fesztiváltól. Jancsó Miklós már történelem. Egy ilyen neves védnök mellett természetesen fesztiválunk hírneve is nô, más személyiségeket is csalogat. Bizonyosan ebbôl ered, hogy olyan neves-érdekes három román filmes lesz fesztiválunk zsûrijében, mint Radu Gabrea, a filmunió volt elnöke, Florin Mihailescu, a bukaresti Színház- és Filmmûvészeti Akadémia rektora, és Dinu Tanase operatôr-rendezô, producer.

Évekkel ezelôtt természetes volt, hogy az elsô iskolai napon az új tankönyvek csomagjával tért haza a a diák. Késôbb a gazdasági helyzet szorításában annyiban módosult a helyzet, hogy a tankönyvek, úgymond átadhatóvá váltak. Az évezred utolsó tanévében pedig a hetedikes és kilencedikes tanulók üres táskával mentek haza. De nemcsak ôk, más osztálybeli kollégáik közül is néhányan nem kaptak minden tantárgyból könyvet. Ide jutottunk, de hol tartunk? Errôl próbálunk áttekintést adni az alábbiakban.

A tanügy átalakításának nehézségeit tükrözi a tankönyvellátás jelenlegi helyzete is. Egyik alapvetô változás, hogy csak az I-VIII. osztályos diákok számára maradt ingyenes a tankönyv, a középiskolásoknak meg kell vásárolniok azokat. A népszerûsítés a kiadókra, a beszerzés az iskolákra hárul. Természetesen a diák is megvásárolhatja, ha már tudja, hogy a különbözô változatok közül melyikbôl fog tanulni.

A tankönyvpiac másik újdonságát ugyanis az alternatív tankönyvek jelentik, egy tantárgy tantervének megfelelôen négy-öt, sôt több változat közül válogathat a pedagógus az iskola színvonalának s az általa kedvelt módszereknek megfelelôen. (Külön téma lehetne, hogy miért nincs a szóban forgó választásba a szülôknek is beleszólásuk. Korántsem mindegy, hogy gyerekeinket milyen tankönyvbôl és milyen módszer szerint oktatják!)

Az alternatív tankönyvek megjelenése ugyanakkor bonyolulttá tette a tankönyvellátást, s nyilvánvalóan magát az oktatást is. A tankönyvek színvonala eltérô s gyakran nem nyerik el a tanárok tetszését.

Bálint István biológia szakos tanár, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum igazgatója korábban sem a tankönyv alapján kérte a tananyagot:

— Ha a tanár az általános tanterv alapján a lehetô legszélesebb módon tud dokumentálódni, akkor nem tévedhet. Egzakt tantárgyak esetében, mint például a biológia, a pedagógusnak hozzáférhetôvé kell tennie a tantárgyat a diákok számára. Ennek ellenére úgy vélem: fontos lenne, hogy minél hamarabb nekiálljanak lefordítani s az elfogadott kilencedikes biológiakönyvet. Murvai László, a Közoktatási Minisztérium vezérigazgatója szerint ez a munka hamarosan elkezdôdik.

A Bolyaiban nagyon sok tanár van, aki át tudja hidalni a tankönyvhiány okozta nehézséget. Konkrét terveink vannak, hogy belsô sokszorosítással a II. szemesztertôl külön jegyzeteket állítsunk össze tanulóinknak. Ehhez csak egy feltétel hiányzik, a nagy kapacitású sokszorosító, amelyre szívesen fogadnánk adományokat a Bolyai Collegium Alapítvány 35669270536 számlájára (Páter Bank).

Horváth Gabriella aligazgatónô szerint a kilencedik osztályokban nem volt amit kiosztani, a többi évfolyamon viszont kevés könyv hiányzik. Ez részint annak tulajdonítható, hogy az iskolában csökkent a tanulók száma, a végzôs diákok egy része pedig igyekszik megvenni a könyvet abból a tantárgyból, ami az érettségire kell.

— A gond a német könyvekkel volt, a választottat most rendeltük meg. Ami a kilencedik osztályokat illeti, a 122 tankönyvcímbôl 53 jutott el az iskolába, így nem vállalhatjuk, hogy választunk, amíg nem látjuk az összes változatot. A kiadóknak kellene rendszeresebben és idôben elküldeniök ajánlataikat. A román katedra választott, a történelem is részben.

A történelem kapcsán a sokat vitatott és kiátkozott XII.- es könyvrôl Botos Dumitru történelem szakos aligazgatót kérdeztük. $— A legnagyobb probléma az, hogy a forradalom után elkezdôdött Románia történelmének demitizálása, s idôvel ebbôl a demitizálásból is egy mítosz lett. Egyébként Sorin Mitu elôadótanár tannkönyvével az a probléma, hogy elôször is nagyon rövid idô alatt készült el, ami a minôség rovására ment, másodszor vitatható válaszokat ad bizoyos kérdésekre, mint például a román nép kialakulása, s végül a korábbi években már tanított anyag egy részét nem ismétli meg, így például Mihai Viteazul uralkodásának idejét.

Egyébként két osztályban, a X.-ben és a XII.-ben választottuk ki a tankönyvet, amit meg is rendeltünk, a másik két osztályban nem volt mibôl válogatni, mivel csak egy-egy változat jutott el hozzánk.

— Gyakori panasz szülôk és gyermekek részérôl, hogy az angol tankönyvek nagyon drágák. Nem lehetett volna olcsóbbakat kiadni? — kérdeztük Marx Ágnes angol szakos tanárnôtôl.

— Amit a legjobbaknak tartunk, a Longman Kiadó Maters tankönyveit, öt hete már megrendeltük, de még nem érkeztek meg. A kiadó azzal magyarázza a késést, hogy nem számoltak ilyen nagy kereslettel. A másik gond, hogy még meg sem érkeztek a tankönyvek, s máris árdrágulásról beszélnek.

Ami az árakat illeti, valóban nem olcsók, a kilencedikes könyv 85.000 ára lej. A hozzá járó 45.000 lejes gyakorlófüzetet már szégyelljük is kérni, arról nem is beszélve, hogy a tanári kézikönyvvel együtt 300-350 ezer lejbe kerül a csomag.

Van egy olcsóbb tankönyvváltozat is a kilencedik osztály számára, az ára negyvenezer lej, a tizedikes könyv viszont már abból is 125.000 lejbe kerül.

Valóban feltevôdik a kérdés, hogy miért kellett Romániának tankönyveket elôállítani ilyen áron, holott vannak nemzetközileg igen széles körben használatos olcsóbb tankönyvek. Ha pedig ragaszkodunk a saját tankönyvhöz, akkor, mivel az angol nyelv érettségi tantárgy, a könyvek kiadását államileg kellene támogatni. Mert így sajnos nem tudja minden diák megvásárolni. Próbálkozunk a leckék fénymásolásával, vagy azzal, hogy két diáknak legyen egy könyve.

De, hogy a jó oldalát is mondjuk el: az általunk választott tankönyvek széles körû ismeretanyagot, a diákok által is kedvelt témákat dolgoznak fel a beszélt nyelvhez közelálló formában, kiállításuk, az illusztrációk pedig valóban szépek. De ugyanakkor azt is el kell mondanunk, hogy még mindig túlzsúfoltak, a szerkesztôk nem gondoltak arra, hogy vannak diákok, akik kevesebb óraszámban tanulják a nyelvet, s vannak gyengébb képességû gyermekcsoportok is.

A marosvásárhelyi Avram Iancu Iskolaközpontban Gîju Rodica és Nagy Edit aligazgatónôktôl tájékozódunk.

Csökkenô diáklétszám, nehéz anyagi helyzetben levô tanulók többsége jellemzi az iskolát ennek minden következményével együtt. A nagyobb osztályokban azokból a tantárgyakból, ahol a tanterv nem változott, kiosztották a könyveket, a kilencedik osztály számára csak ezekben a napokban érkeznek az ajánlatok. Ahol ismert volt két-három változat, ott választottak, és az iskolai könyvtáron keresztül elküldték a megrendeléseket. Sajnálatos módon azonban osztályonként öt-hat diák engedheti meg, hogy tankönyvet rendeljen, bár szülôi értekezleten is közölték, hogy az érettségi tantárgyakból szükséges lenne megvásárolni azokat.

Éppen ottjártunkkor kapták a tájékoztatást a tanfelügyelôségtôl, hogy a bizonyítottan nehéz anyagi helyzetben levô diákok számára 25 tanköny után kapnak egy ingyenes példányt, ami megközelítôleg sem elég.

Az általános iskolákban sem problémamentes a helyzet. A marosvásárhelyi 2-es iskolában Kádár Ildikó aligazgatónô és Pintea Dorin Eugen igazgató szerint az osztályok zömében néhány könyvbôl hiány van. Ez annak tulajdonítható, hogy az osztályok létszáma több tanulóval nôtt, mint amennyire a körzetben levô gyermekek alapján számítottak, így a magyar tagozaton például, negyedik osztályban 8 matematika és 6 földrajz, ötödikben 56 matek, 57 biológia, 17 román, 15 magyar, 21 földrajz, 29 történelem, 6 kisebbségek története könyv hiányzik. Mint elmondják, biológiából azért nincs egy tankönyv sem, mert két évvel ezelôtt, amikor az újak megjelentek, a központi iskolában, a Sincaiban, ahova tartoztak, kifelejtették ôket a listáról, így nem kaptak azóta sem könyvet.

— A tankönyvek léteznek — állítja az igazgató, aki korábban maga is foglalkozott az elosztásukkal, csak kint vannak az iskolákban, és sokhelyütt nincs annyi jóérzés a kollégákban, hogy visszaadják a fölösleget. A tanfelügyelôség könyvelosztó lerakatában pedig nincs megfelelô nyilvántartás (számítógépen kellene követni a helyzetet), és így egyes iskolák több könyvet vittek el, mint amire valóban szükségük van.

Az általános helyzetrôl végül Farkas Ernô magyar szakos tanfelügyelôhöz fordultunk, akire a Megyei tanfelügyelôségen a tankönyvellátással kapcsolatos kérdések tartoznak.

Már a beszélgetés kezdetén leszögezi, hogy az inspektorátus hatáskörébe az I-VIII. osztályos tanulók tankönyvellátása tartozik, a középiskoláknak a kapott tájékoztatás alapján maguk kell megoldaniok az ellátást.

Ami az általános helyzetet illeti: I-II. osztályban mind a román, mind a magyar tagozaton van elég könyv. Itt az okozhat gondot, hogy a tanítók egy része állandóan vátoztatja az óhaját, hogy milyen ábécéskönyvbôl szeretne tanítani, vagy, ha egy iskolába új tanító kerül, esetleg más ábécéskönyvet kér.

Kellemetlen tény, hogy az idei tanévben a továbbadható tankönyvekbôl igényelhetô 15 százaléknak költségvetési meggondolásból csak a felét, tehát hét százalékot kérhettek az iskolák. És amire jogosultak voltak, az sem érkezett be a raktárba, mivel a közoktatási minisztérium illetékese elfelejtette elkülöníteni a nemzetiségi iskolák számára szükséges összeget.

További gondot jelent, hogy az iskolák nem jelentik be a megmaradt tankönyveket, amivel egy másik tanintézmény gondjait meg lehetne oldani.

A VII. osztályos új tankönyvek sajnos még nincsenek lefordítva magyarra, megjelenésük csak a jövô év elejére várható. A tanár számára azonban a tanterv kötelezô, addig annak alapján kell dolgoznia. A román könyv megérkezett, ahol nem kaptak, ott az az ok, hogy a tanárok nem mentek el megnevezni, hogy melyik változatot akarják.

A VIII. osztályok számára a régi könyvek érvényesek, ezekbôl van elegendô.

A IX. osztályokban új a tanterv, újak a könyvek, van olyan tantárgy, ahol 12 változatból válogathat a tanár. A középiskolai könyvekért nem felel a tanfelügyelôség, ezek nem ingyenesek, beszerzésük az iskolákra hárul. A kiadók vállalták, hogy minden iskolába elküldenek egy mintapéldányt. A tanárok választanak, az iskola szerzôdést köt a kiadóval, s annyi könyvet rendel, ahányra igény van a diákok körében. A minisztériumi rendelet szerint az iskoláknak biztosított kereskedelmi adalékból kell megoldani a szociálisan nehéz helyzetben levô diákok tankönyvellátását.

A X-XII. osztályok számára a régi tankönyvek érvényesek, ezekbôl is nagy készlet van — tájékoztatott Farkas Ernô, aki elmondta, hogy a tanítók és a nyelvtanárok a leghatározatlanabbak, és egyesek évrôl évre változtatják az igényüket. Továbbá ottjártunkkor azt nehezményezte, hogy a IX. osztályos tankönyveket illetôen átiratot küldtek ki az iskolákba, hogy közöljék, melyik változat fordítását javasolják a magyar tagozat számára. Az átiratra egyes iskolák pontatlanul, mások nem is válaszoltak.

Ez tehát a felemás helyzet, amelyben hivatkozni lehet arra, hogy a tanterv, a régi tankönyvek, saját könyvtára alapján, igaz, több munkával, de elkészülhet az órára a tanár. A tananyagot pedig, ahol lehet, sokszorosíthatják. De mégsem ez az igazi megoldás, és új tantervek, tankönyvek bevezetésére tulajdonképpen akkor kellene csak rátérni, ha adottak a feltételek, s ez a megfelelô mennyiségben kiadott legfontosabb didaktikai segédeszközt, a tankönyveket is magába foglalja. És addig is, mit tehet a diák? Ahogy a bolyais Nagy Szilárd István és Jeremiás Zsuzsa IX.-es tanulók elmondták, sokat diktálnak a tanárok, rengeteget kell írni, s nem marad idô megbeszélni az anyagot, elmélyíteni az ismereteket. Arról nem is beszélve, hogy a leírt tananyagnak a 70-80 százalékát értik meg, a többinek jó lenne utánanézni a tankönyvben, ami nincs. Lehet, hogy lesznek tantárgyak, amibôl nem is lesz az év végéig. Véleményük szerint a diákok zöme arra kényszerül, hogy megvásárolja a könyveket, mert azok nélkül nehezebb és hosszadalmasabb felkészülni az órákra és az érettségire.

Végszóként tegyük az iméntiekhez: közben "diadalamsan" halad elôre a romániai tanügy reformja, amelynek során még sok idônek kell eltelnie ahhoz, hogy letisztuljon a helyzet. A tankönyvpiacon is, ahol a háttérben nem kis pénzek forognak kockán. S az eredmény: a közoktatási minisztérium illetékese szerint egy kilencedik osztályos diáknak félmilló lejbe kerül egy tankönyvcsomag, nemzetiségi társának pedig elôreláthatóan 100-150 ezer lejjel többe. Csak legyen, aki megvásárolja!

Hozomány az ezredvégen

(Folytatás az október 5. lapszámunkból)

II.

Másféle veszélyek jelentkeztek a századforduló idején az orvoslás tájain.

Az utolsó évtizedben már nem a pszeudotudományos ideológiák, ilyen-olyan szervezetek, pártok társadalmunk megrontói. Más veszély fenyeget, a technikai civilizáció és szüleménye, a gépesítés. Ez utóbbi bámulatos sikerekkel döbbentette meg a világot. Azt vártuk, hogy kényelmesebb lesz az életünk a gépek jóindulatú uralma alatt.

A diagnózis megállapítása gyorsabb folyamat lett, pontosabb, megbízhatóbb. Ne is tagadjuk: olyan orvosok is akadnak, akik jövedelmük gyarapodására használják az orvosi technológia fejlôdését. Sikerül is, ha a beteg a rendelôben látja a sok bûvös készüléket, masinát.

Ha még érvényes a bölcs mondás, mely szerint "a háború komolyabb annál, semhogy teljesen a tábornokokra bízzuk", átültetve témakörünkbe elmondható: a betegség komolyabb annál, hogy mindent a gépekre bízzunk, ami egészségügy.

Ma már rádöbbentünk arra is, hogy a gépesített medicína a haladás sodrásában eltapossa a lelket, ha úgy tetszik, a szellemes, az önálló orvosi gondolkodást és mindenekfelett veszélyes kelepcébe juttatja a klasszikus orvoslás humánus voltát. Pedig éppen itt, illetve ebben rejlett annak szépsége és az emberi érzésvilág megannyi üdvös megnyilvánulása. Vajon a gyors fejlôdés veszélyei nem nagyobbak, mint a lassú elôrehaladás?

A sebészet sikerei és a gyógyszeripar ma már bevált termékei és sok más vívmány felsorolása úgyszólván lehetetlen. Az üzleti világ, a tôke serkenti az újításokat, és ha befektetése sikerrel jár, ismeretterjesztô mezbe burkoltan és mindig túlzásba torkolló propagandát használnak fel. Eleget morgolódunk a reklámmal teletûzdelt tv-programok miatt.

De arról bezzeg kevesebbet közölnek, hogy a nagy sietve piacra dobott gyógyszereknek nemegyszer ártalmas utóhatásai kiábrándították a hiszékeny gyógyulni vágyókat, és mit tagadjuk, orvosokat is.

A gyógyszerek elôállítását nagy hírverés kíséri. Gyógyulást ígérnek a gyógyszergyárak, pedig gyakori a mellékhatások elôfordulása. Nyilvánvaló, hogy az elhamarkodott véleményalkotás káros lehet a technikai civilizáció több területén.

Ma már megmosolyogjuk azt a "leleplezést", hogy a gyermekkorunkban belénk diktált spenótnak semmivel sincs nagyobb vastartalma, mint a többi zöldségnek. A spenót trónfosztása az utolsó évtizedünkben történt. Arra is rájöttek, hogy az egykori vegyész kutató csak annyit hibázott, hogy a tizedes vesszôt egy számmal jobbra írta oda. Hány pofon csattant el a spenóttól vonakodó gyerekek orcáján e nagy tévedés miatt, mert valóban a spenót vastartalma csak tizedrésze annak, amit korábban megállapítottak a figyelmetlen kutatók.

Mit szól a demográfia és a gerontológia az öregkor meghosszabbításához?

A népszámlálások az életkor meghosszabbodását jelzik. A látszat az, hogy az orvosi gyakorlat és a kiszolgáló iparágak (gyórgyszergyártás, tökéletesedett mûszerek, protézisek) vitathatatlanul döntôen hozzájárulnak ehhez az örvendetes demográfiai változáshoz, amely minden civilizált országban az életszínvonal emelkedését jelzi.

Szociológusok a társadalom elöregedésének árnyoldalaira is felhívják a figyelmet. A görög mitológia az emberek életének minden megnyilvánulására vonatkozó tanmesékkel, mítoszokkal jól elszórakoztatja korunk emberét, bár inkább meggondolkoztatná ôt. Egy ilyen mítoszt érdemes elolvasni. Ifjú és daliás Tithonoszról szól a mese, aki portyázás során naponta találkozott Éósz istennôvel, ô az egész világot elárasztja hajnalpírral és belopja az elsô szellôt az erdô fái közé. Itt ismerte meg az istennô a vadászt. Mindketten szerelemre lobbantak. Erre Éósz felkereste Zeuszt, hogy halhatatlanságot eszközöljön ki Tithonosz számára, ami meg is kapott. Igen ám, de az egykoron délceg vadász kezdett öregedni, mint minden halandó. Az istennô ezért kényszerült panaszra menni Zeuszhoz, akitôl aztán megtudta, hogy ô maga a hibás, mert csak halhatatlanságot kért Tithonosz számára és nem örök ifjúságot. Végeredményben Tithonoszt meggörbült tücsökké változtatta az istennô, hogy így tengesse tovább nyomorult életét.

A bibliai Zsoltárok könyvében olvasható a mulandóságról, hogy "A mi esztendeinknek napjai hetven esztendô vagy ha feljebb, nyolcvan esztendô, és nagyobb részük nyomorúság és fáradtság" (Zsoltárok könyve 90,10), Károli Gáspár fordításában "a fáradtság" itt nem található kifejezés. Utánanéztem: más fordítók jobb kifejezést találtak, mint pl. molesticia (baj, kín), vagy teher, bajlódás. Legtalálóbb talán a román truda, amiben benne foglalatik minden öregséggel járó gond, baj. (A fordító neve ismeretlen).

Lesújtó a római sztoikus bölcselônek, Senecának egyik episztolájában közölt mondás: "Senectus insanabilis morbus est", az öregséget egymagában is gyógyíthatatlan betegségnek tartotta a jeles filozófus.

Lehetetlen szembeszállni a tudomány és technika sikereivel. Ezt nem is tenné a tudományára oly büszke XX. századi ember. Közöttük sok az ún. tudós, ezeknél kevesebb az elôrelátó és "bölcs" jelzôt kiérdemlô kutató, bölcselô. Az úgynevezett Római Klub évekkel ezelôtt figyelmeztetett: lassítani vagy abba kellene hagyni a megfontolt végcél nélküli fejlôdést, melynek egyik eredménye az ún. jóléti társadalom és benne a sok idôs ember.

A mai társadalomban már a fiatalabbak is öldöklô hajszát folytatnak a sikeres megélhetésért, de a szórakozásért is. Ennek az erôltetett életritmusnak, mint már említettem, nincs biológiai fedezete, mert az embernek örökletes biológiai ritmusa nem képes biztosítani azt a testi, szellemi energiát, amit megkövetel a gyors ütemet diktáló technikai civilizáció. Ebbôl az aránytalanságból fakad és fejlôdik ki az öregkor nyavalyáinak jó része, amin nem segíthet az orvosok lelkiismeretességének vagy egyes rokonok kénye-kedvének kiszolgáltatott öregek rendkívül sok konfliktusa, nem beszélve a korunk rohanó emberére jellemzô anxietásról, vagyis az örökös félelemrôl és szorongásról.

A világstatisztikák pedig dicsekednek a beteges, többnyire nagy rétékû, önzô nyugdíjasok nagy számával. Kevés az a közösség, amely például nálunkfelé meg tudja oldani intézményesen ezeknek az elaggottaknak a problémáit. A manapság egy-két gyermeket vállaló családmodellre épülô társadalomban a két keresô szülô nehezen gondoskodhat például egy magányos, megözvegyült ötödikrôl, legyen az nagyszülô is, akinek más hozzátartozója nincsen.

Súlyosbítja ezt a gerontológiai helyzetet az, hogy fôiskoláink, melyek tanítják és szolgálják ugyan a gyermekvédelmet, az öregek gyógyítására, ápolására nincs elegendô iskolai óraszámuk, ezért hiányos az orvosi és etikai felkészítés.

Mondanivalóm végéhez érve meg kell ismételnem befejezésként, hogy jómagam az általam "kijárt" Korányi-, Purjesz-, Hatieganu- és Haynal-iskolának köszönhetem mindazt, ami az orvoslás humánus gyakorlójává tett, és a fôiskolai oktatás-nevelés szenvedélyes mûvelôjét alakította ki belôlem.

Nem titkolhatom, hogy öregkorom ellenére szeretek foglalkozni betegekkel az egyik poliklinikán, nemcsak anyagi rászorultság miatt, hanem valami belsô indíttatás okán, amit nevezhetünk akár a szokás hatalmának is. Ha rövid idôre eltávozom városomból, néhány nap múlva hiányérzetem támad, és várom a hazatérés pillanatát. A molnár is felriad álmából, ha megáll a malom. Meggyôzôdésem, ha az évtizedek óta végzett munkát nyugdíjaztatás vagy más okból nem tudjuk folytatni, hamarabb beköszönt minden, ami öregkori kellemetlenség és minden, ami az elmúláshoz vezet.

Ami a legszívesebben végzett munkaköröm volt, azt az immár 25 éves nyugdíjaskodásom idején el kellett hagynom, kivéve a tanítványaimmal folytatott levelezést. Az öregkoromból való felocsúdás számomra, mikor véndiák- találkozóra hívnak meg Marosvásárhelyt vagy a székelyföldi Szárhegyre, Hargita-fürdôre. A 35-40- 45 éve végzett orvosokat (közülük már sokan nagyszülôk) mintha apjuk lennék, úgy ölelem magamhoz. Az ilyen örömteli összejövetelek alkalmával nem fogy el a hála és a köszönet szava az ajkukról, azok iránt, akik szakmai útmutatóik voltak. Amit érzek ilyenkor, az a legjobb, amiben része lehet egy öreg tanárnak.

Dr. Módy Jenô professzor beállott az A. Csere Jánosok, M. Kis Miklósok, K. Csoma Sándorok, Bolyaiak sorába és ki tudja, még hány nagyot alkotó emberünkébe, akikrôl síron túl is irigy kortársaik nem emlékeztek meg.

Most még képtelen volnék felmérni és felbecsülni hatalmas tudományos örökségét. Csupán azt szeretném, hogy embereink tudják: vannak közöttünk, akikre büszkék lehetünk. Közülük is elsôk között Módy Jenô. Akinek tízezrek gyógyulását köszönhetik. Aki nélkül nincs kellô diagnózis a gyógyításhoz: az ismeretlen katona, a laboratóriumi orvos. De milyen volt emberközelbôl?

1966-ban már régen tudtam, hogy mit ér M. J. (Öcsi). Kollégák voltunk az elsô évtôl, majd barátok. Mégis rám hárult a keserves feladat, hogy Ôt bízzam meg a klinikák központi laboratóriumának a megszervezésével; Michelangelóra széklábat, pipetták és kémcsövek számlálása. De meg kellett tennem, mert az általam legtiszteltebb professzorjaink ezt tanácsolták. Nem lepett volna meg, ha visszautasítja, hiszen a saját kutatásaihoz volt már laborja; de szó nélkül elfogadta.

Minket arra neveltek az egyetemen, a Réztábla a kapu alatt, az El Hakim stb.-k, hogy a betegért vagyunk. De sok idejét rabolta el attól, amire csak a magafajták képesek: új titkokat felfedni súlyos betegségek titkaiból.

Reggeltôl estig pontos beosztással mûködött. Otthon írt és olvasta az általa hihetetlen kitartással beszerzett tudományos közleményeket, hallgatta a tudományos világ híreit. Nyelvtudós is volt. Ami ma új megjelent, nemcsak a biokémiában, hanem általában a biológiában és orvostudományban, azt Ô másnap reggel tudta. Nemcsak magának, hanem világosan és szabatosan el is magyarázta. A nagy szenzációt, az élet spirálját általa értettük meg.

Rendületlenül írta tömérdek cikkét a Korunkban, A Hétbe stb., hogy ismerjék a magyarok, mi van a tudomány világában. Ôvele nem lehetett berlini falakkal kitolni.

Sokunk — de én bizonyosan — visszaéltünk segítôkészségével. Nem értem a saját munkám laboreredményeit? Hívjam fel Öcsit! Olyan promptul válaszolt, mintha eleve számított volna a kérdésre, pedig éppen a saját munkáján rágódott. Sakkmester a javából.

Segítôkészsége addig ment el, hogy felajánlotta: vetít nekem a Kolozsvárt — 51 professzor elôtt — megvédendô disszertációmhoz. Nem kellett neki beinteni; benne tudott lenni mások gondolatában. Bûvészi gyorsasággal jöttek az agy-kéz reflexei. Így sikerült betartani a megszabott 20 percet és ezzel megnyerni a terem jóindulatát. Mert ilyet nemigen láttak: kies hazánkban '67-ben se sokan voltak óratudók.

A klinikai kutatásaimhoz szükséges próbák legigényesebbjeit maga végezte el. Gyakran ô is gondolta ki, hogy feltételezéseimet hogyan lehet biokémiailag megvizsgálni. Szaklapokban és kongresszusokon hétszer szerepelt együtt a nevünk, de még 38 van, amelyek az ô ellenôrzése alatt készültek. Egyáltalán nem volt köteles.

Azok is, akik úgy jöttek ide, hogy eladdig nálunk nem volt tudomány, hamar átlátták, hogy Módy nélkül nincs hitele a dolgozataiknak sem Bukarestben, sem Koloszváron. Mert M. nélkül nem lehet!

Most, hogy számítgatom, miként sáfárkodtam, látom és hallom Ôt: moment ször, elôkapja mindig nála levô logarlécét és már meg is van az eredmény.

Egyszer elmondta egy elméletét a leggonoszabb reuma gyógyítására, amit nagyon ígéretesnek véltem, de hozzátette, hogy ahhoz nyugati technika kell. '89 után mondtam, hogy most mehet. Mellbevágó, gyors válasz: Z., az én vonatom már elment. Felolvasta egy súlyos humorú versét és elment.

Azelôtt volt külföldi ösztöndíja, de Ô itt volt otthon. Teniszezni is itt, a Somostetô alatt szeretett.

Akadémikussá is tették, persze az utolsó percben. Látom, amint legyint: belôlünk régen kifacsarodott az örvendôképesség nektárja.

Nem volna egész a róla festett kép, ha nem élne benne Jutka, az Ô erôs várfala, állandóan odafigyelô vigyázója. Az okos, szép asszony tudta, hogy mi kell a szüntelenül ôrlô agynak. Fialat gimnazistákként fogták meg egymás kezét, "együtt mentek a nagy hegyen" és most már "együtt ballagtak volna lefele csendesen".

Szimfonikus hangversennyel fejezôdött be az idei Constantin Silvestri Nemzetközi Zenei Fesztivál. A mûsorfüzet Alpaslan Ertüngealp török karmester és Gabriel Croitoru román hegedûs fellépését hirdette, természetesen a helyi filharmónia együttmûködésével. A zeneirodalom ma már vitathatatlan értékû alkotásait mondhatjuk úgy is, szilárd oszlopai, Brahms D-dúr hegedûversenye, illetve Beethoven Eroicája képezték az elôadás programját. De véleményem szerint a marosvásárhelyi közönség számára már ismerôs Korondi táncmuzsikát, Zoltán Aladár alkotását is a tágabb értelemben vett klasszikus remekmûvek sorába helyezhetjük. Sajnos, a zenekari elôadás már itt kissé zavaros volt, így hát a mû is veszített valamennyit csillogásából, kidolgozottságából. Pedig az összhatás mindig a részletek függvénye is. Így például hiába a Brahms-versenymû harmadik tételének szeszélyes lendülete, a Beethoven- szimfónia indítórészének idôszakos vivôereje, vagy akár néhány hangszeres eredményes igyekezete a kidolgozásban vagy a témák megformálásában. Mert hogyan élvezzük teljes szépségükben ezeket, egy-egy eltájolódott kiegészítés, egy itt-ott csak langyos kíséret (mindezek a versenymûben), vagy a Beethoven-szimfónia már- már botrányos bôgô-intervenciói mellett. Szóval akad még elég tennivaló. Az amúgy muzikális és a harmadik szimfóniáról komoly mûvészi elképzeléssel rendelkezô karmesternek tekintély hiányában nem mindig sikerült saját meggyôzôdésére hangolni és folyamatosan összehangolni a zenekart.

A pálmát tehát a hegedûs vitte. Annyira jól játszta Brahmsot, hogy nehéz szavakat találni jellemzésére. Nem az elragadtatástól. Az nem Brahms stílusa. Hanem éppen attól a visszafogott, de ugyanakkor súlyos, tartalommal teli, s ha kell szenvedélyes elôadásmódtól, amely e magabiztos személyiség sajátja. A közönség nehezen szûnô tetszés-nyilvánítása alkalmat adott még egyszer megcsodálni, mit jelent virtuozitás (Paganini) és gondolkodó zeneiség (Bach) szerencsés találkozása.

A indulás napjának estéjén "rádiónyitó és évezredzáró" koncert a Sportcsarnokban

Hivatalossá vált, hogy október 15-én 15 órakor megkezdi adását Marosvásárhelyen a napi 24 órán át sugárzó kétnyelvû kereskedelmi rádióadó, a Radio GaGa — közölte újságírók jelenlétében Frunda György szenátor, az új, magyar—román vegyes tôkéjû rádióadó 10%-ának tulajdonosa.

Frunda szenátor elmondta, hogy az új adó filozófiáját az etnikumközi kapcsolatok kiegyensúlyozott kezelése, ezek javítása képezi. Meg szeretnék tartani politikai semlegességüket, semmiféle szélsôségnek nem engednek teret a mûsoraikban. A Radio GaGa egyfajta híd szerepét töltheti be, segítheti egymás kölcsönös megismerését a konstruktív és objektív hírszerkesztésével. Ugyanakkor természetesen, az adó kereskedelmi jellegébôl fakadóan, az adásban a zene fog dominálni (a mûsoridô mintegy 60%-a). A legújabb slágerek mellett helyet kapnak azonban olyan zeneszámok is, amelyek maradandó értéket képviselnek. Lesz rádiószínház, s a különbözô témákról zajló nyilvános beszélgetések sem hiányoznak majd a mûsorból.

A Radio GaGa egyik legfontosabb jellemzôje — tudtuk meg Frunda szenátortól —, hogy ez az elsô, a szó szoros értelmében vett nyílt rádióadó, hisz a 20 fôs, többnyire fiatalokból álló szerkesztôgárda az utcára nyíló, elfüggönyözetlen helyiségekben végzi majd a munkáját, gyakorlatilag a járókelôk szeme elôtt.

Az elsô adásnapot a Sportcsarnokban szervezett gálaelôadással is emlékezetessé szeretnék tenni. Ezen neves belföldi és magyarországi elôadók lépnek fel, a szenátor úr fogalmazása szerint, generációja és sok marosvásárhelyi fiatalságának nagyjai.

Az adó igazgatója, Szakács Géza a mûszaki adatokat ismertetette. A rádióstúdiót — mondta — a XXI. század digitális technikájával szerelték fel, amely bármely nyugati stúdióban is megfelelne. A 88 MHz-es frekvencián sugároznak majd, egyelôre Marosvásárhely területén és közvetlen szomszédságában lehet fogni az adást.

Nagy István színmûvész, a rádió fôszerkesztôje az adó nevének eredetérôl szóló. Ez — mint már sokan sejtették — a Queen együttes híres számának címébôl ered, de ennek szövegére is visszavezethetô, hisz ebben akár a poszt ars poeticája is megfogalmazódhat: "Hát ne légy te holmi háttérzaj, se füldugó" — idézett a szám szövegébôl a fôszerkesztô. A mûsor teljes egészében Marosvásárhelyen készül (nem lesznek átvett mûsorok), s elsôsorban a helyi jellegû információkra alapoz. Magyar nyelven hétköznapokon 6-10 óra és 14-20 óra között sugároznak, románul 10-14 óra között, illetve este 20 órától éjfélig. Éjjel szalagról zenét hallgathatunk. Pénteken és szombaton este a fiatal hallgatóknak szánt kétnyelvû party-music megy majd. A vasárnapi mûsor késôbb, reggel 7, illetve 8 órakor indul.

A tájékoztató végén a Radio GaGa képviselôi újságírók kérdéseire válaszoltak. A Népújság erdeklôdésére, hogy miként sikerül majd távol tartani a szélsôségeket, Frunda szenátor leszögezte, hogy a hírszerkesztésben a világhírû rádióadók (BBC, Kossuth rádió stb.) elvét követik, azaz a szerkesztôk nem fogalmaznak meg saját véleményt, csupán információkat közölnek. A meghívott politikusok pedig majd minden elfogadható retorikájú pártból nagyjából egyenlô eloszlásban lesznek, természetesen nem fognak meghívni szélsôségesnek minôsíthetô politikusokat.

Végül az adó képviselôi azt is közölték, hogy amennyiben minden megfelelôen alakul, az adót szeretnék területi rádióvá fejleszteni, más városban is sugározni. Ennek egyik feltétele a bevételi terv teljesítése, ami — vallották be — még nem tudni, mennyire sikerül.

Ismét megtartják

Október 16-án, szombaton este 7 órától, több éves szünet után ismét sor kerülhet az erdélyi fatalok Tálentum Zenei Találkozójára a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében. Az EFZT ezúttal is verseny jellegû. Célja a pozitív tartalmú dalok, zenei alkotások propag&aac