|
LI. évfolyam 234. (14286) |
1999. október 7., csütörtök |
Markó Béla RMDSZ-elnök beszéde az aradi megemlékezô rendezvényen
A mindenkori emberiség soha be nem teljesülô álma az idôutazás. Elôreszaladni a jövôbe, hogy lássuk, mi lesz velünk, és mi lesz utódainkkal, vagy visszatérni a múltba, hogy végre saját szemünkkel megbizonyosodhassunk arról, amirôl csak a krónikák beszélnek: Kedvenc témája ez minden forgatókönyvírónak. Fizikailag lehetetlen az idôben elôre-hátra utazni, viszont képzeletben lehetséges az ilyen utazás, és azt hiszem, éppen ez a célja annak, hogy mi itt évrôl évre összegyûlünk október 6-án. Tizenhárom mártír tábornok szellemének megidézésére gyûltünk össze ma, hogy legalább egy pillanatra közöttünk legyen az idén is Kiss Ernô, Damjanich, Aulich, Poeltenberg és a többiek. Itt vannak, íme, láthatatlanul, itt vannak ma és mindörökké, nézik a jövendôt, nézik, hogy milyen világ lett abból, amit megálmodtak. Itt járkálnak közöttünk mind, akik értünk haltak, figyelik, hogy milyenek vagyunk, itt van valahol mind a tizenhárom, kérdezik, hogy volt-e értelme az áldozatnak, másfél száz esztendô múltán mi lett abból, amit elképzeltek.
Hát vajon ilyen lenne a világszabadság? — néznek szét álmélkodva. Hát vajon ilyen lenne a testvériség és az egyenlôség? — kérdezik egymástól. Itt járkál közöttünk Dessewffy Arisztid és Lázár Vilmos, Nagy-Sándor József és Török Ignác, itt vannak a többiek is, és csodálkoznak, hogy ez a jövô még mindig olyan, mint a múlt.
Bizony: ez a jövô még mindig olyan, mint a múlt! A világszabadság még várat magára, a testvériség még várat magára, és az egyenlôség is várat magára.
Hát ezért adtuk az életünket? — néz egymásra döbbenten a tizenhárom bátor férfiú. Hiszen itt még ugyanúgy egymásnak lehet ugratni a nemzeteket, itt még százötven év múltán is hamar szárba szökken a gyûlölet, és az is elengendô ok erre, ha valaki más nyelvet beszél, vagy másképpen gondolkodik. Íme, ezekben a napokban is, itt Aradon, de az országban máshol is, a gyûlölet szószólói ismét felemelték a hangjukat, ismét hangoskodni kezdtek. Pedig október 6. éppen hogy a szeretet, az áldozat és az önzetlenség napja. Nem a nemzeti bezárkózásé, hanem a kitárulkozásé, a kéznyújtásé, az egymás fájdalmával való mélységes azonosulásé. Nem gyôzzük elmondani minden évben, hogy ezek közül a tábornokok közül többen nem is tudtak magyarul, mégis életüket adták a mi szabadságunkért, mert tudták, hogy amíg egyik nemzet szenved, addig a másik sem lehet igazán boldog. A másik ember, vagy a másik nemzet szabadságáért küzdeni a legnagyobb emberi cselekedet, ezekért meghalni a legméltóbb halál, bár a vértanúk pusztulását nem méltatni kell, hanem elsiratni.
Másfél száz esztendô után is hasonló gondok tornyosulnak Európa elôtt, hasonló problémák szülnek hasonló ellentéteket a térségben is, a koszovói népirtás cseppet sem kevésbé primitív, cseppet sem kevésbé szörnyûséges, mint a magyar szabadságharc vérbefojtása.
Mintha semmit sem tanult volna a történelembôl a világ.
Éppen ezért, amikor úgy tûnik, hogy mégis léptünk egymás felé egyet, nagyon meg kell becsülni azt a lépést, nagyon is méltányolni kell azt a kéznyújtást. Most éppen egy ilyen kéznyújtásnak lehetünk tanúi, hiszen a két kormány közti egyezség értelmében kényszerû álmából felébred egy szobor, és elkezdôdik egy román—magyar megbékélési emlékpark megvalósítása. Azt jelenti-e ez, hogy máris mindenben megbékéltünk, máris minden rendben van? Nem, arra még valószínûleg sokat kell várni. Ennek az emlékparknak a létrehozása sem ígérkezik könnyûnek, ez máris megjósolható, de valami mégis elkezdôdött.
Ma sokat beszélünk a bátorságról. Gondoljunk hát akkor arra is, hogy bátorság kell a kéznyújtáshoz is, nagyon sokszor, bátorság kell ahhoz, hogy felismerjük: a megbékélést nem holnap és holnapután kell elkezdeni, nem a távoli jövôben, amikor már mindenben egyetértünk, hanem ma, amikor még számos nehéz, nyomasztó probléma választ el minket. A megbékélést ma kell elkezdeni, tudatában annak is, hogy egyelôre, úgy tetszik, a románok igazsága sokszor nem azonos a magyarok igazságával. Bátorság és bölcsesség kell ahhoz, hogy mégis lépjünk egyet egymás felé. Lépés és visszalépés ebben a térségben sokszor követi egymást, hirtelen bátorságra gyakran jön hirtelen gyávaság, de mégis hinni szeretném, hogy felelôs politikusainkban lesz annyi bátorság, hogy az izgatóknak, az uszítóknak, az egymás felé vezetô utat aláaknázóknak megálljt parancsoljanak. Innen, a tizenhárom vértanú tábornok emlékmûvétôl arra figyelmeztetném az ország felelôs vezetôit, hogy aki vezetésre vállalkozott, az ne csak a járt utat keresse, az vagy vállalja az úttörés nehézségeit, van nem való vezetônek.
A megbékélés nem azt jelenti, hogy mostantól fogva mindenben egyet fogunk érteni.
A megbékélés azt jelenti, hogy természetesnek tekintjük, ha a másik más nyelven beszél, és más dolgokat tart fontosnak.
A megbékélés nem azt jelenti, hogy egyik napról a másikra szenvedélyesen szeretni kezdjük egymás történelmét, különösen, ha ebben a történelemben sokszor kerültünk szembe egymással.
A megbékélés azt jelenti, hogy tiszteletben tartjuk, amit a másik nemzet szeret, és elfogadjuk, hogy kinek-kinek megvannak a saját szobrai és a saját hôsei, és ezt teljesen természetesnek tekintjük.
A román—magyar emlékparkban biztosan lesznek a két nép által másképpen értelmezett, másképpen szemlélt történelmi személyiségekrôl is szobrok. Általában sok mindent másképpen fogunk látni a jövôben is. A kérdés az, hogy elismerjük-e, sôt, megadjuk-e a jogot egymásnak ehhez a másként látáshoz, ehhez a különbözô szemlélethez.
Ha ezt a jogot megadjuk egymásnak, és elsôsorban, ha a többség megadja ezt a jogot a kisebbségnek, akkor valóban reménykedhetünk a megbékélésben, a szabadságban, az egyenlôségben és testvériségben.
A magyar történelem egy-egy darabjának helye van itt Aradon, és ugyanúgy helye van a román történelem egy-egy darabjának is. Végre el kell jutnunk oda, hogy ez a két történelem elférjen egymás mellett, mert csak így lehet közös múltat és közös jövôt elképzelni.
Ideje, hogy a magyar szabadságharc mártír tábornokainak szelleme megnyugodjék.
Ideje, hogy példájuk hatni tudjon, és hogy áldozatuk ne maradjon hiábavaló.
Rajtunk múlik, hogy így legyen!
"A csillagok ma is tündökölnek"
Tegnap délután a marosvásárhelyiek a Székely vértanúk emlékmûvénél emlékeztek meg az aradi tizenhárom vértanúról. Alig néhány százan mentek ki ugyan a Postarétre, de mégis többen emlékeztek itt Marosvásárhelyen, mint ahányan ellentüntettek Aradon — mondta az RMDSZ Maros megyei elnöke.
Csíky Ágnes vezényletével a Szózatot énekelte az egyesített kórus, majd Kincses Elôd megyei RMDSZ-elnök a magyar forradalom és szabadságharc történelmi jelentôségérôl, valamint az esemény mai méltatóiról szólt, ugyanis — mint tudjuk — vannak, akik a népek poklaként minôsítik a korszak történelmi Magyarországának nemzetiségi politikáját, benne Kossuth szerepét, vannak, akik ellenkezôleg, a nemzetiségek közti toleranciát, a szabadság eszméjét méltatják. De mai viszonyainkra fordítva a szót, a megyei elnök úgy véli, hogy a romániai magyarság képes paradigmaváltásra, ha a hatalom 10 éve hiteget s elzárkózik az állami magyar egyetem létrehozásától, akkor lesz partiumi keresztény egyetem, de hivatkozott a tanügyminisztérium államtitkárára, Kötô Józsefre is, aki biztos abban, hogy lesz a 2 milliós hazai magyarságnak állami egyeteme is.
Magyari Lajos Kérdések c. versét Kézdi Imola színmûvésznô mondta el.
Fodor Imre polgármester a szabadságharc alkonyát nem azonosítja a szabadságeszme feladásával. Kérte Marosvásárhely polgárait, hogy a keresztény egyetem létrehozásában maximális hozzáállást tanúsítsanak, majd minôsíthetetlennek nevezte azt a többségi hozzáállást, miszerint Bem Józsefrôl utcát elnevezni Marosvásárhelyen szentségtöréssel ér fel, de azt mondta, lesz majd Bem József utca is. Beszédét gróf Leiningen-Westerburg Károly vértanú tábornok kivégzése elôtti éjszakán kelt gondolatával zárta: " A lámpa kialudhat, de a csillagok ezer év múlva is szépen tündökölnek".
Kátai István színmûvész Petri György versét adta elô.
Az egyesített kórus a Soli Deo Gloriát, valamint a Magyar ének kórusmûveket énekelte Hajdó Károly és Kovács András vezényletével. Megemlékezô beszédet mondott még Gaál Márton és Vass Levente.
A Székely vértanúk emlékmûvére koszorút helyezett az RMDSZ Maros megyei szervezete, a polgármesteri hivatal, az RMDSZ-körzetek, a Volt Hadifoglyok Szövetség, a Lórántffy Zsuzsanna Egyesület, az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság, valamint a Bolyai Líceum képviselete.
Az aradi fejleményekkel kapcsolatos vita szenvedélyes hangja minden szempontból csakis ártalmas lehet minden érdekelt fél számára - jelentette ki szerdai sajtóértekezletén a külügyminisztérium szóvivôje.
Simona Miculescu újságírók kérdésére válaszolva ismertette a diplomáciai tárca álláspontját az aradi eseményekkel kapcsolatos vitáról. Szavai szerint "az ilyen típusú kényes dolgokat higgadtan kell megvizsgálni és megfogalmazni".
— Mindenesetre a külügyminisztériumnak az a véleménye, hogy a nemzeti érzelmek kihasználása politikai tôke megszerzésére - felelôtlen gesztus — mondta a román szóvivô, aki emlékeztetett rá, hogy a két kormányfô idei találkozása után a tárca "aktualizálni" igyekezett a kérdéssel kapcsolatos román álláspontot, figyelemmel kísérte a Szabadságemlékmû kiadásával kapcsolatos fejleményeket. Egyszersmind azt ajánlotta, hogy az emlékmû felállítására kiszemelt hely eldöntésébe vonják be az ügyben érdekelt felelôs helyi tényezôket.
— A román külügyminisztérium megítélése szerint a román-magyar viszony minden eddiginél magasabb jelenlegi színvonala, valamint a romániai nemzetiségek tekintetében tapasztalható és a nemzetközi közösség által is méltányolt demokratikus nyitások — mind megannyi érv, ami megköveteli, hogy kellô bölcsességgel kezeljük ezt a témát, amely a visszafordíthatalan történelemhez tartozik. S ennek a történelemnek az árnyaitól vagy szobraitól már nem kellene félnünk - mondta Simona Miculescu, és hangsúlyozta: az aradi eseményeken való részvétel színvonala nem befolyásolhatja a román-magyar kapcsolatokat.
A román külügyminisztérium egyébként a tárca illetékes vezérigazgatójával képviseltette magát Aradon — derült ki a külügyi szóvivô sajtóértekezletén.
Szélsôséges nacionalisták rendbontással próbálkoztak Aradon
A szélsôségesen nacionalista Nagy Románia Párt hívei szerdán megpróbálták megzavarni az aradi katolikus nagytemplomban tartott ökumenikus istentiszteletet.
Az aradi vértanú tábornokok kivégzésének 150. évfordulójára emlékezô szertartást helyi idô szerint 10 órakor kezdték meg a minorita rend zsúfolásig megtelt templomában. Az istentiszteleten, amelyet a romániai magyar történelmi egyházak nyolc püspöke mutatott be, jelen volt Dávid Ibolya magyar igazságügyi, Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, Homoki János honvédelmi minisztériumi államtitkár, valamint a magyar kormányfô felesége, Lévai Anikó.
Az istentisztelet megkezdése után a templommal szemben a Nagy Románia Párt mintegy száz híve gyûlt össze és hangos tüntetésbe kezdett. A nacionalista tüntetôk román zászlókat lobogtattak, a román himnuszt énekelték, pártjukat éltették és magyarellenes jelszavakat skandáltak. A rendôrség kordonnal akadályozta meg, hogy a tiltakozók az utca templom felôli oldalára menjenek.
A Magyar Távirati Iroda értesülései szerint a tüntetésre senki elôzetes engedélyt nem kért.
A magyar kormányt képviselô Dávid Ibolya Aradra érkezésekor vált ismertté, hogy a román kormányt — a néhány órával korábban elhangzott hivatalos bejelentés ellenére — nem Valeriu Stoica igazságügyi miniszter, hanem Arad megye prefektusa képviseli.
— Döbbenten állok az elôtt, hogy ebben a megemlékezésben magunkra maradtunk mi magyarok. De arra büszke vagyok, hogy a Szabadságemlékmû darabjai kikerültek fogságukból. Örülök, hogy a román kormány kijelölte az emlékpark helyét. Kicsit késôbbre marad ugyan az alapkô leltétele, de a történelem ezt is meg fogja oldani, mert a történelem kerekét nem lehet visszafelé forgatni — mondta Dávid Ibolya.
Román nacionalisták maroknyi csoportja hangoskodással, folyamatos kiabálással, fütyüléssel próbálta megzavarni szerdán délután Aradon a tizenhárom vértanú tábornok kivégzésének 150. évfordulója alkalmából rendezett központi ünnepséget.
A vesztôhely közelében álló obeliszknél Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Dávid Ibolya magyar igazságügyi miniszter és Gheorghe Neamtiu Arad megyei prefektus mondott beszédet. A tüntetôk minden beszédet hangos pfújolással, kiabálással fogadtak. A helyi hatóságok semmit nem tettek azért, hogy az engedély nélküli tüntetést távol tartsák az ünnepség színhelyétôl.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök kedden este Aradra érkezett, és felesége társaságában megtekintette Varga Gábor Tábornokok címû drámáját.
Az aradi szakszervezeti mûvelôdési házban tartott elôadáson jelen volt Dávid Ibolya igazságügyi és Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, Szôcs Ferenc, Magyarország bukaresti nagykövete, valamint az erdélyi történelmi egyházak több vezetôje.
Az elôadás elôtt a nézôk vastapsa köszöntötte a 150 évvel ezelôtt kivégzett 13 tábornok ma élô rokonait, akik közül 27-en érkeztek a világ minden részérôl Aradra, az évfordulós megemlékezésekre.
Rövid ünnepi köszöntô beszédében Dávid Ibolya az 1948-49-es szabadságharc történelmi tanulságainak felidézésekor kitért arra, hogy érdemes feleleveníteni az olyan emlékeket is, amikor a magyarok és a románok a barikádnak ugyanazon az oldalán álltak.
Szólt arról, hogy a vértanú tábornokoknak emelt Szabadságemlékmû kikerült több mint hét évtizedes "fogságából", és most az aradi Minorita rend vehette gondozásába azt.
"Köszönetemet fejezem ki ezért a most — sajnos — jelen nem lévô Valeriu Stoica román igazságügyi miniszternek és Radu Vasile kormányfônek is" — mondta.
Orbán Viktor miniszterelnök Örömteli hírnek nevezte kedden Aradon azt, hogy szerdán magyarok és románok együtt ünneplik több mint hetven év után a magyar szabadságot szimbolizáló szobor kiszabadulását a tömlöcbôl.
A magyar kormányfô elmondta: azért érkezett október 5-én, mert erre a napra hívták. "Mivel a román miniszterelnök úr nincs abban a helyzetben, hogy eljöhessen Aradra október 6-án, úgy illendô, hogy a meghívott alkalmazkodjon a kialakult helyzethez" — indokolta Orbán Viktor kedd esti hazautazását.
A magyar miniszterelnök szerint természetesen van politikai töltete annak, hogy sem a román miniszterelnök, sem a román igazságügyi miniszter nem vesz részt az aradi megemlékezésen, hiszen az esemény is politikai természetû.
"Ismert Arad városának az a döntése, amellyel elutasította az emlékparkra vonatkozó román kormányhatározatot. Megértem, hogy a román miniszterelnök úr nem akar az egyik fontos város tanácsának döntésével nyilvánosan összeütközésbe kerülni" — hangsúlyozta. Orbán Viktor ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy jó remények vannak az aradi emlékpark létrehozására.
Orbán Viktor, miután kedden késô este befejezte aradi programját, hazatért Budapestre.
Egymáshoz tartozunk, bárhol élsz, bárhol vagy — e jelszónak is beillô hitvallás jegyében szervezik évrôl évre megemlékezéseiket, múltidézô, elôremutató ünnepélyeiket az amerikai magyarok. Ezek az összejövetelek arra is alkalmat nyújtanak, hogy az Újvilágban magyarságukat megôrzôk összefogjanak nemzettársaik, fôleg az anyaország határain kívülre szorult közösségek támogatására. Segítôkészségükrôl nemegyszer tudósítottunk lapunkban is.
Amint a rendezôbizottság által postázott meghívóból értesülhettünk, Philadelphia és környéke Magyar Kulturális Alapítványa a helyi magyar szervezetekkel, egyesületekkel és klubokkal karöltve október 16-án történelmi emlékünnepélyt tart a philadelphiai Adams Mark hotelben. Az 1848-49-es magyar szabadságharc, az aradi vértanúk mártíriuma és Petôfi Sándor halálának 150. évfordulója az idén az eddigieknél is nagyobb súlyt ad a rendezvénynek. Petôfirôl és a halálévfordulójának szentelt erdélyi megnyilvánulásokról az est marosvásárhelyi meghívottja, Nagy Miklós Kund beszél. Az aradi vértanúkról és Batthyány Lajosról Szodfridt József, a Magyar Tanya elnöke értekezik. Az 1956-os magyar forradalomra Nagy Árpád szabadságharcos emlékezik.
Az elôadásokat követô mûvészi mûsorban a szülôföldjéhez kitartóan ragaszkodó Péterffy Gyöngyi saját költeményeit adja elô, fellép Lendvay Gabriella mûvésznô, Góczy Pál, Pavlánszky Tibor, Török Tibor szaval, a brunswicki táncegyüttest és népi táncait Cserey Erzsébet ajánlja be a közönségnek. Mûsorvezetô Kiss Nelly.
A szervezôktôl megtudtuk, Jeszenszky Gézát, a Magyar Köztársaság amerikai nagykövetét kérték fel, hogy legyen emlékestjük fôvédnöke.
A kelet-európai lapok többsége aggodalommal fogadta a Jörg Haider vezette Osztrák Szabadságpárt "áttörését" a törvényhozási választásokon, mert az késleltetheti az Európai Unió bôvítését.
"Ausztria legalábbis visszavetheti csatlakozásunkat" — vélte a cseh Dnes, megjegyezve, hogy Bécs éppenséggel most sem tartozik "a bôvítés lelkes hívei" közé. "Haider azonban tovább megy. Nem azt mondja, hogy ,,igen, de,,, hanem határozott nemet" — írta a lap. Haider 2020-at jelöli meg az EU bôvítésének dátumaként — mutatott rá a Slovo.
A szlovák SME szerint "Brüsszelben és az EU- tagjelöltek fôvárosaiban nyugtalanság uralkodik", mivel "az Ausztriát az új évezredbe vezetô kormányban" helyet kaphat "egy olyan ember, aki szereti dicsérni a náci Németországot, és kiforrott nézetet vall az EU-bôvítés ügyében".
A mérsékelten baloldali bolgár Szega azt írta, hogy "ha Haider bekerül az osztrák kormányba, akkor elfelejthetünk bármiféle meghívást a Bulgária EU-belépésére vonatkozó tárgyalások megkezdésére".
A lengyel Zycie szerint "a bôvítés Ausztriának is érdeke. Haider tisztában van ezzel, és tudni fogja, hogyan indokoljon meg egy hirtelen álláspontváltást, amely elkerülhetetlen ebben az ügyben" - jósolta a jobboldali lap.
A szabadság, a biztonság és az igazságszolgáltatás egységes térségévé válásban kell elindítani az Európai Uniót a jövô heti finnországi állam- és kormányfôi találkozón — írja a tizennégy másik EU- tagország vezetôihez címzett levelében Paavo Lipponen finn kormányfô.
A miniszterelnök jelenleg a rendezô ország kormányfôjének szokásos körútját járja az EU-tagállamokban. Levelébôl és az október 15-16-én tartandô nemhivatalos csúcsértekezlet tartalmából szerdán idézett az EU-ügyekre szakosodott, brüsszeli Agence Europe hírlevél.
Lipponen leszögezte, hogy a találkozó kiindulópontja a május 1-jén életbe lépett amszterdami szerzôdés, amely jelentôs szakasz az EU- államok bel- és igazságügyi együttmûködésében. A tamperei csúcs résztvevôinek a további egységesedés módját, az EU teljes területén egyformán szabad, biztonságos és igazságos rendhez vezetô út prioritásait, politikai alapvetéseit, célkitûzéseit kellene kijelölniük, de nem várható pontos menetrend, konkrét akcióprogram kidolgozása.
A levél külön foglalkozik a keleti bôvítés összefüggéseivel. A finn EU- elnökség szerint biztosítani kell, hogy a kiszélesített unió minden külsô határán egyformán következetes ellenôrzési rendszer legyen. Ennek legfôbb eszköze a belsô határok szabad átjárhatóságát és a külsôk szigorú ellenôrzését kimondó schengeni egyezmény elôírásainak alkalmazása.
Tamperében az unió soros elnökségét betöltô finn kormányzat ki szeretné jelölni a kereteit egy általános menedékügyi és vándorlási EU-stratégiának, egységes menekültpolitikának, az embercsempészet és az illegális vándorlás elleni tagországi törvénykezések összehangolásának, az igazságszolgáltatáshoz jutás egyformán szabaddá tételének, a bírósági ítéletek kölcsönös elismertetésének, a bûnügyek áldozataira és gyanúsítottjaira vonatkozó egységes státus megteremtésének, a pénzmosás elleni harcnak és az unión kívüli országokkal folytatott együttmûködés további összehangolásának.
Lipponen azt is jelezte, hogy az elôzetes egyeztetéseken kiderült: a tagországok között az alapvetések nagy részét illetôen folyamatosan közelednek az álláspontok, de bizonyos pontokon "érthetô okokból még mindig nagyok a különbségek".
Aszlan Maszhadov csecsen elnök kedd éjféltôl hadiállapotot hirdetett meg a köztársaság egész területén, hogy a szövetségi erôk támadásának visszaverésére mozgósítsa a csecsen gazdaságot.
Maszhadov emellett azzal a kéréssel fordult a vallási vezetôkhöz, hogy hirdessenek szent háborút, dzsihádot a betolakodó orosz erôk ellen. A csecsen elnök korábban már azzal a felhívással fordult a nemzetközi közösséghez, hogy küldejenk megfigyelôket Csecsenföldre.
Igor Ivanov orosz külügyminiszter Moszkvában úgy nyilatkozott, hogy a világ országai kivétel nélkül elismerik Oroszország szuverenitását és területi épségét, így Csecsenföld problémája egyértelmûen orosz belügy. Ezért a szövetségi erôk lépéseit "megértéssel fogadják külföldön", hiszen azok a nemzetközi terrorizmus ellen irányulnak. Ivanov nyilatkozatában egyértelmûen elutasította, hogy nemzetközi megfigyelôk érkezzenek a szakadár köztársaságba, hiszen "a bandák megsemmisítéséhez nincs szükség jelenlétükre".
Katona Kálmán magyar közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter javaslatára az Európai Unió közlekedési miniszterei tanácsának szerdai ülésén a Duna hajózhatóságának kérdése is napirendre kerül — tudta meg Hardy Andrástól, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium (KHVM) Nemzetközi Koordinációs Fôosztályának vezetôjétôl az MTI.
Tájékoztatása szerint a magyar közlekedési tárca vezetôje szeptember 23-án levélben fordult osztrák és német minisztertársához, valamint az uniós fórumokon elnöklô Finnország szakminiszteréhez azzal a kéréssel, hogy kezdeményezzék a probléma EU-szinten való tárgyalását.
— A Duna Újvidék-környéki szakaszának hajózhatósága immár nem csupán kereskedelmi és gazdasági érdek — mutatott rá a szakember. Ha a tél beállta elôtt nem történik elôrelépés az ügyben, a jégtörô hajók nem tudják elvégezni szokásos jégmentesítési munkájukat. A jégtorlódás pedig akadályozhatja a folyó áramlását, emiatt Magyarországot jeges ár fenyegetheti.
Hardy András közölte: jelenleg a legsürgetôbb feladat az érintett Duna-szakasz aknamentesítése és a roncsok kiemelése, ám ezekre csak a politikai kérdések rendezését követôen kerülhet sor.
Hozzátette: az EU és az Amerikai Egyesült Államok a jelenlegi politikai viszonyok mellett az ügyben nem hajlandó érdemi közremûködésre. Magyarországnak elemi érdeke a folyó hajózhatóvá tétele, ezért ha szükséges, szakmai és anyagi segítséget egyaránt vállalna.
— A belgrádi egyezmény alapján 1948-ban alakult Duna Bizottság illetékesei már többször jártak a helyszínen, és a kormányközi szervezet elôtanulmányt is készített. A szakértôk 14-15 millió euróra becsülik a roncseltávolítás költségeit — mondta Hardy András.
Az esetleges magyar részvételrôl szólva a KHVM fôosztályvezetôje elmondta: az újjáépítésben olyan hazai cégek is szerepet vállalnának, amelyek korábban a három érintett Duna-híd építésében is közremûködtek.
Belgrádban a rendôrség kedden este az elôzô napokénál is kisebb területen engendte felvonulni a Szövetség a Változásokért (SZP) tömörülés felhívására összesereglett közel hétezer ellenzéki tüntetôt.
A tömeg ismét a jugoszláv fôváros szívében álló Köztársaság térrôl indult a belgrádi sajtóban "sétaként" emlegett felvonulásra. Az SZP vezetôi ezúttal sem tették közzé elôre a menet útvonalát.
A rendôrség kedden este a jugoszláv parlament közelében fekvô, hivatalosan sétálóterületnek számító Nikola Pasic térre sem engedte be a tüntetôket, akik néhány napja jóval messzebb, a belgrádi egyetem jogi karának épületénél kényszerültek csak visszafordulni. Jelentôsebb incidens nem történt, a rendfenntartó erôk azonban a Terazije sugárút elôtt pajzsaikkal lökdösték vissza a tömeget.
A rendôrség az elmúlt hat napban rendre igyekezett útját állni a felvonulóknak, akiknek száma jelentôsen apadt a múlt szerdai és csütörtöki, erôszakkal feloszlatott 30 ezres felvonulásokhoz képest.
Újvidéken kedden este mintegy tízezer ellenzéki szimpatizáns vonult fel. Nenad Canak, a tüntetôk által szeptember 27-én megalakított "ideiglenes vajdasági kormány" feje közölte, hogy a "kabinet" szerdán közzéteszi választásitörvény-tervezetét.
Ognjen Pribicevic, a szintén ellenzéki Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) elnökének, Vuk Draskovicnak a tanácsadója közölte, hogy csak a párt országos irányító szervei hitatottak dönteni a tüntetésekhez történô SPO- csatlakozásról. Borban az SPO helyi szervezete hétfôn ugyanis bejelentette, hogy Draskovic vasárnapi - többek által merényletkísérletnek tekintett — autóbalesetével "betelt a pohár" és ezentúl részt vesznek az SZP megmozdulásain.
Az SZP a Demokratikus Pártok Szövetségével karöltve szeptember 21. óta szervezi a szerbiai városokban a Slobodan Milosevic jugoszláv elnök távozását, átmeneti kormányt és "tisztességes" választásokat követelô megmozdulásait.
Ma újabb találkozót tartanak a Distrigaz, az Energomur, és a helyhatóságok részvételével, a gázszolgáltatók hétfôi "hadüzenetének" kapcsán, amely mint ismert, a város összes hôközpontjának leállítására vonatkozott.
— Ha a Distrigaz Nord Rt. igazgatója hétfôi kijelentésének megfelelôen megszakítják a marosvásárhelyi hôközpontok gázellátását, az teljesen leblokkolná a fogyasztók adósságainak behajtását — nyilatkozta tegnap lapunknak Pop Tiberiu, az Energomur ÖV termelési igazgatója, aki szerint a lakótársulásokkal szemben alkalmazott megszorító intézkedések szeptember második felében eredményre vezettek, ugyanis a hónap végére csaknem egymilliárd lejjel csökkentek a társaságnak a fogyasztóknál jegyzett kintlevôségei.
Az Energomur pillanatnyilag 17,2 milliárd lejjel tartozik a Distrigaznak. Ebbôl az összegbôl mintegy tízmilliárd a hôenergiára számított ártámogatás, 7,2 milliárd a fogyasztók adóssága. A lapunk tegnapi számában már említett 140. számú sürgôsségi kormányrendeletnek megfelelôen tízmilliárd lej kifizetésének terhétôl mentesül a helyi költségvetés, és ugyanezt az összeget az államkassza "letudja" a gázszolgáltató költségvetési adósságaiból. Azonban korábbi értesüléseinktôl eltérôen a kormányrendelet nem vonatkozik a fogyasztók adósságának eltörlésére. Marad tehát a 7,2 milliárd lejes tartozás, amit Pop Tiberiu szerint az Energomur képes október végéig kifizetni a Distrigaznak. Visszatérve a lakótársulásokkal szembeni megszorításokra, jelenleg a marosszentgyörgyi 1. számú, a Rovinari (volt Ady) lakótelepi, a nyárádtôi, a 67., 68., 69. számú meggyesfalvi, a 232. számú kövesdombi, és a 181., illetve 186. számú Tudor lakótelepi társulásoknál van megszakítva a melegvíz-szolgáltatás. Eközben a társulásoknál az illetékes ügyvezetôvel együtt a cég alkalmazottai személyesen is felkeresik a nagy összegekkel tartozó lakókat, és így is sikerül pénzt behajtani az adósoktól.
— Álláspontunk nem merev, lehet szó kompromisszumról, de nagyon kemény tárgyalás lesz a mai — nyilatkozta tegnap lapunknak Petris Tiberiu, a Distrigaz Nord Rt. igazgatója. A legfelháborítóbb az egész ügyben, hogy tárgyalófeleink nem tartják be a szavukat és az augusztus 25-én aláírt egyezményt, sôt, nem is zavartatják magukat. Holnap (sz. m. ma) az lesz egy másik, nagyon komoly kikötésem, hogy az illetékesek kezeljék a helyzetnek megfelelôen komolyan a problémát!
Arra a kérdésünkre, milyen elven zárnák le a gázt azoknál a hôközpontoknál, ahol rendszeresen fizetnek a lakók, az igazgató úgy vélekedett, a Distrigaznak nem a hôközpontokkal van dolga, hanem az Energomur az üzleti partnere, a céggel szemben kell megfelelôen eljárnia, és szándékában felettesei is támogatják.
Ma tehát ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a melegvíz-ügyben illetékesek. Azt már régebben is jeleztük, hogy az augusztusi egyezmény be nem tartása problémákat okozhat, és ez így is lett. Reméljük, sikerül elkerülni az újabb melegvíz-megvonást. Több dolog is emellett szól. Egyrészt, az Energomur szerint ez az intézkedés oda vezetne, hogy a már fizetni kezdett adósok se törlesszék tovább tartozásaikat, és hozzátehetjük, több olvasónk visszajelzése szerint a rendszeresen fizetô lakók egy része sem törlesztené a továbbiakban számláit. Ez aligha lehet érdeke a gázszolgáltatóknak, az pedig egyenesen elfogadhatatlan, hogy a rendesen fizetô lakókat is megfosszák a szolgáltatástól. Erre semmilyen üzleti érv sem adhat magyarázatot, legyen szó akármilyen, piaci monopóliumhelyzetet élvezô állami nagyvállalatról. Végül pedig a 140. számú sürgôsségi rendelet által a gázszolgáltató több kintlevôségétôl szabadul meg, mintha az augusztus végi egyezményt betû szerint betartották volna. A fejleményekre visszatérünk.
"Egy kilencgyermekes nagycsalád öt élô sarja közül valóként beszélek ez alkalommal – mondja a háromszáz éves harangláb tövében el-elcsukló hangon Bandi Dezsô – egy hét múlva töltöm a nyolcvanat . (Hatalmas tapsot kap. Elôbb még korát meghazudtoló fürgeséggel tûnt fel hol itt, hol amott, és úgy fényképezett, mintha a nagy Brassait akarná lekörözni. ) – Fel szeretnék villantani néhány mozzanatot az életembôl, amelyekbôl erôt meríthettem, hogy ezt az idôt úgy érjem meg, ahogy megértem. Elôször is szüleimre gondolok, akik tisztességre és munkára neveltek. Kisgyerek koromban megkezdtem apám mesterségének a tanulását, tizenhárom éves koromig elsajátítottam az asztalos, lakatos, cséplôgépkezelô mesterségét, és ilyen zsenge korban már felnôtt gépészként jártam a Kisküküllô mente falvait. Azután iskolákba kerültem. Hogy elkerülhettem a faluból – 14 éves koromban, a cséplôgép mellôl "vittek el" –, azt annak köszönhetem, hogy szülôfalumba jöttek látogatóba Székelykeresztúr nagy hírû kollégiumának diákjai a tanári karral, és ez a falu jó hírét jelenti; a tanárok felfigyeltek arra, hogy van itt egy gyermek, aki bújik el a könyvekkel, és dolgozik; rábeszélték a szüleimet, hogy adjanak iskolába.Vállalták, hogy az elômenetelemtôl függôen, ingyen tanítanak végig. Öt évig Székelykeresztúron, tovább Kolozsváron az érettségiig az ottani unitárius kollégiumban, vállalták a teljes ösztöndíjas taníttatásomat, és késôbb a fôiskolán is, ugyanolyan ösztöndíjjal, tehát teljesen ingyenesen tanultam végig a több mint tizennyolc évet. Azután dolgoztam tanügyben, mûvelôdésben, errôl nem beszélek, mert olyan hosszú, de a húsz évvel ezelôtt történt nyugdíjazásom után próbáltam visszaadni azt az ajándékot, amit fiatal koromban kaptam, és én is olyan ösztöndíjjal tanítom azokat a diákokat, románokat és magyarokat, akik az ô népi kultúrájukat akarják folytatni és ápolni. Ennek a népi kultúrának a szeretetét itt tanultam meg ebben a faluban. Nagyapám kisgyerek koromban térdén lovagoltatott és mondókákra tanított, meséket mondott. Nagyanyám az itt is elhangzott török asszony balladáját nagyon gyakran elénekelte – s én ezt annyira megszerettem, hogy végigkísért egész pályámon, és büszkén említhetem meg, hogy nagyapám, nagyanyám emlékére ezt a balladát, ahol voltam, mindenütt megtanítottam. Marosvásárhelyen, ahol faragni tanítok fiatalokat, azok is megtanulták, és az idéni kiállítás megnyitóján egyikük elénekelte, a saját maga faragta gitár kíséretével. Szovátán pedig ezelôtt két évvel egy negyven tagú jugoszláviai, délvidéki diákcsoport táborozott, amikor mi is ott faragtunk, ôk érdeklôdtek a mi munkánk iránt, én az ô kultúrájuk iránt, elénekeltem nekik a török asszony balladáját, meg akarták tanulni, és amikor elmentek, azzal búcsúztak, hogy "visszaénekelték" nekem; hadd tudjam meg: ôk magukkal viszik ezt az emléket.
Nem tudom, merre van az a sok diák, akik különbözô városokból – Zombor, Szabadka, Újvidék stb. – kerültek oda, de a török asszony balladáját már tudják, az biztos.
Én mindent annak tulajdonítok, hogy már kisgyerek koromból ilyen emlékeim vannak; azonkívül, hogy a táncokban énekelt dalok, az iskola udvarán játszott és énekelt játékok, a dalárda állandó szereplése és a dalárdaversenyen való részvétele – emlékszem, ahogy vonultak le szekerekkel a dalárdák az egész Kisküküllô völgyébôl , mentébôl Dicsôszentmártonba – ezek mind olyan élményszámba mentek nekem, nem beszélve arról, hogy a toronyból hallottam elôször énekelni a "sárosi himnuszt"; és majálisokon hallott énekléseket, a karácsonyi szokásokat, az újévi köszöntôket, a farsangi szokásokat – tehát olyan élô népi kultúra volt ebben a faluban, ami nem magától lett, csak úgy, a levegôbôl. Ennek a kultúrának olyan ápolói voltak, akik mind az unitárius egyház elöljárói közül kerültek ki. Kántortanítók, papok, a presbiterium élenjáró tagjai, lelkes emberei. Ez az összetartás biztosította, hogy ma is képesek a sárosiak arra, hogy becsüljék egymást és elöljáróikat – képesek voltak már ezelôtt háromszáz évvel, hogy ilyen tornyot építettek, késôbb ilyen templomot építhettek, mely nem úgy magasodott ám, hogy valahonnan ajándékokat, adományokat kaptak csak, és abból tudták aztán a munkát végezni. Példa arra, hogy a diktatúra idején, amikor minden tilos volt, minden nyilvánosság elôtt való megmozdulás, a sárosiak emléket állítottak ezeknek az elöljáróknak – itt sorban vannak ezek a kopjafák; azután: kapukat az egyházi épületek elé; és mind teljesen közösségi munkával. Nem vehetett részt az egész falu, de az egész falu lélekben együtt volt ezekkel az emberekkel; mert tudták, hogy olyanoknak állítanak emléket, akik a közösségi összetartásban élen jártak; és erre szervezték és mozgósították a falu népét.
Itt, ez alatt a torony alatt hallottam a falu himnuszát énekelni, és úgy érzem
most, hogy ez a himnusz összecsendül a szeretet himnuszával és azzal a szellemiséggel, amit ebben a faluban az együttélést, az emberi szeretetet biztosítja, és remélem, hogy azt a jövôben is tovább fogják ápolni."
Itthon mazsolázgatok a sárosi himnuszból. Nem is a szövege a megejtô, hanem az a természetes átélés, ahogyan az emberek felmutatják, mint valami kelyhet – a hazaszeretetüket.
"Egyetlen mindenünk, éretted ver szívünk, érted esdünk. Nincs nékünk más hazánk, ez egyet hagyta ránk honszerzô ôsatyánk szent örökén…"
"Itt minden talpnyi tér arra int, arra kér, föld minden kincséért el ne hagyd
Aki nem ismeri nyelvünket, de van némi európai (na jó: brit) tájékozottsága, az rögtön kalapot emel vagy kiegyenesedik az ismerôs dallam hallatán. A kórus és a falu népe kétharmadát teszi ki az ide sereglett "idegeneknek", azaz elszármazottaknak és meghívott vendégeknek, elsôsorban az egyházkörök (mert tegnaptól kettô van: a küküllôi és a nyárádmenti) elöljáróinak, lelkészeinek és feleségeiknek. De ott látom a hallgatóságban a jobbágyfalvi táncosok atyamesterét, Balla Anti bátyámat is, aki jó katolikus ember, s mert szereti a rokonságot, kalapot emel a sárosi példa elôtt: megmaradásból, közösségépítésbôl csillagos tízes ennek a népnek, amely épp úgy be van szorítva a hegyek közé, mint Jobbágytelke, csak éppen finomabb a szôlôje meg a bora…De a viselete már kiment az emlékezetbôl…Ez a két magyarruhás gyerkôcön látszik kirívóan, akiket mindenáron "népibe" pókáltak az alkalomra.
Ez a "közönség" most ámulva hallgatja a magyarsárosiak négy szólamban zúgó külön vallomását a szülôföldrôl. És nincs profanizálás. Szent ez a szöveg, mert azzá teszi a hit és az áhítat, és külön Bandi Dezsô tanár úr kezdetkor még kissé reszketôs, aztán beleférfiasodó hangja, melyben (feltételezhetôen) legalább félszáz, itt megért szilveszterének nosztalgiája zeng és muzsikál.
Az ezredvég romantikus "népi" felhangjai? Mi lesz a népi kultúrával, nyüszítik olykor a bandidezsôk. Eltemeti a nép önmagát kétezerre?
Bandi Dezsô 1919. október 7-én született. Legyen ez a kis krónika az ô tiszteletére szerzett szerény tisztelgés is egyben.
Mint a dal, melyet oly híven énekelt.
És amelynek dallama hajszálra azonos az angol himnuszéval.
(Folytatjuk)
Az erdélyi napilapoknak is megvan a maguk sorsa. Alkalomadtán, mondjuk, áthordják országhatárokon az utazók, megôrzésre szánt tárgyak között — ha úgy adódik — példányonként egy-egy ellapulhat lomtalanításig. Magángyûjteménybôl is kiszúrható, ha nem is minden, de évenkénti egy-két hazalátogatásból származó Népújság például — Pozsonyban. A Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnöke, a marosvásárhelyi születésû Balázs F. Attila lakásán.
Lapozgató ismerôs mindig akad, lám, mit írnak az erdélyiek. Meciar volt ott bôséggel, itt Funar sem kunszt már, azonkívül. Vizsnay Zoltán grafikus egyszercsak kis írást keretez be szénceruzájával, tán az lenne, ami rég feledésbe merült: hôsi halált halt anyai nagyapja nevét látja kassai tüzérezred katonájaként megjelölve a hasábon. Mondták neki Csallóközön: lehet más is, vagy az is lehet, Nyárád nevû folyó vagy folyócska már nincs is a volt sokszegletû történelmi Magyarországon, ha pedig mégis, az Alföldtôl a magas hegyekig roppant tágas a tér, ma már halkabbra fogják az irredentának nevezett nótákat, a zsínórozott széles mellényeket is rendre felakasztgatták a filegóriai fogasra, mondván, hogy egye meg a moly, úgyhogy jobb ha nem. Fölöttébb reménytelen eset hôsi halált halt, hûlt emlékû, post mortem vitéz nagyapák sírjai után kutatni valahol Közép- Európában, attól délebbre egy kicsit netalán.
Egyébként is a Bekecs valami odvas-bogos havas lehet, a pásztorok sem beszélnek már magyarul, afféle népség pláné nem, lelegelt, legyalult azóta már mindent az idô vasfoga, masszív bükk- és tölgylomb hull évente ez idô tájt, legfeljebb Farkas Árpád soraival lehet száraz gallyt törni az avaron: Apáink hûlô arcán járva...
Vizsnay Zoltán vén Skodája pedáljára lépett, szeptember végén nyakába vette az utat. Csengersimától errefelé Koltón vett jó mély lélegzettel útravaló levegôt, s csodálkozott egy kicsit, amikor Kolozsváron arra esküdözött egy hazánkfia, hogy a Nyárád valahol Háromszéken folydogál, de ha nem, mégsem ott, akkor mindenképpen Gyergyóban, míg csak Mátyás király szobrához nem tévedt véletlenszerûen egy Kolozsváron szolgáló jehovista leány, aki azt mondta, hogy ô is odavaló, vagyis éppen nyárádmenti lenne, a vidék pedig Marosvásárhelytôl úgy találomra észak- keletre található, majd ott megmondják, merre. Elsô nagyháborús csatákról pedig a leánynak nem volt tudomása, mondta felvidéki barátunknak, hogy az ô lelkébe inkább békesség ültettetett.
Aztán Vásárhelyre érkezve megmutatta a lapot a felvidéki srác, azt mondta, csak a sorokra hivatkozhat, senkit nem ismer, barátságos vidék egyébként.
Nyárádmagyarós felôl kaptatunk hegyre, ahol elôször kötnek kereket lejtôre jövet a fuvarosok, ott fullad le a vén Skoda, nincs több erejébôl, megremeg, az egykori tüzér — kassai mûteremben készült — szélvédônek támasztott fényképe unoka ölébe dôl. Itt lenne, szólal meg szinte bizonyossággal a nagyapakeresô, mert ha van igazság, akkor valahol itt kell az "öregnek" lennie a földben, mutatja a nagyapa második elestét, megpihenve ölben, ha csak nem hamis a rög. Messzébb, mondom, még jó dobás ide Körtvélyesmezô. Mi onnan túlról, Nagy- Nyárád felôl kapaszkodtunk föl annak idején csillagtúrára jövet. Az iskolahagyomány még mindig él, szeptember végén Bekecs-alji iskolák tanulói jönnek föl piros arccal, tágult lélegzettel a fenyveskoszorúig. A magasles már kidôlt, bár mi még onnan fentrôl az ökörnyálas vénasszonyok nyarában elláttunk egészen a Fogarasi-havasokig, bár ma nem állítom, hogy volt a Déli-Kárpátokig ellátó éles sasszemünk, most már alább adjuk, lehet, hogy a derengô "hegycsúcs" nem más volt, mint a székely-mezôségi tar búbú kölpényi tetô.
Az ezerarcú Bekecs-oldal egyik vájatába köd ereszkedik, vagy felhôfoszlány, reggeli fejés után áll az akol, sereget hajtó juhászgyermek mondja, hogy egy bolond farkas az éjjel nyájat támadott. Jó napra virradt a pakulár, Camel-cigarettát kap tôlünk a kamasz. Azt mondja, így már megint nem romlik meg bográcsnyi savóra a gyomra, megfogja az úri füst. Ígéri, ha vad járna közelünkben, csak kiáltsunk, ereszti a Bojtárt, ami úgy megy vadra, mint a szélvész.
A kô. Sírhantok. A név. Katonatemetô.
Mondom Vizsnaynak, most elôveszem a történetet nagyapám száraz tölgyfacsapra akasztott posztómellényének zsebébôl. Tizenhatban az elsô betörés. Elôörs kapaszkodott fel a Bekecs ciheres dél-nyugati oldalán. Rókalyuknak nevezett dûlôben ágyú állt, célkeresztbe nézett a tüzér, tüzet parancsolt. Késôbb, ha igaz, emiatt majdnem felkötötték. Tévedésbôl kapaszkodó bajtársaira röpitette a lövedéket. Szálig elestek. Köztük rogyott zizegô hosszúfûbe felvidéki barátunk nagyapja is. Ennyi. A Körtvélyesmezôben állított fakeresztek elkorhadtak, azt mondják, eltüzelte az ántivilág szelleme. A kô maradt, bár nem olvasott errefelé Wass Albertet a történelem, vagy csak kántortanítók titokban.
Kalapot illik emelni a temetôben. Vizsnay tôrkésével csipkebokorból nyes ágat koszorúnak. Maréknyi földet a tasakba, villan a lencse, jó fényt keres. Fának dôl a vándor, érdes az erdônyelv, húz a rengeteg. Tövisbe tûzött selyemkendôt szél szabadítna, lobog. A béke poraira!
Magosba emelt, nyálazottan fényes ujjal csöndre int a vándortárs. Azt súgja: ne felejtsük, hogy szeptember vége van, s ha hozzá egy kis szerencsénk, mert jó szélben matatunk, szarvasbôgést is hallhatunk felszállva az aljból. Mondja ô, az idegen. Ág roppan, ideg feszül, ugrik a kecses vad, elillan a sûrûben. Villan a lencse, késik a reflex, üveg elôtt sárgult bükklevél imbolyog, elvérzik a pillanat. Vizsnay tönkre ül, vázlatokat készít. Jut eszembe, hogy mondták a hegyi emberek: szarvasmozgásra akkor kell figyelni, mikor az erdôszéli harmaton elcsúszik a szán, vályúban bôrözik a víz, megbírja a jércét, fejszével vág léket a bács.
Zúg az erdô, zúg a mezô, délnyugatra Vargahegy, idônek romlását hozza — jósolt ôszre hosszú telet valamikor a vének tanácsa.
Nyikorog a szélfogat.
Kolumbán Gábor a Hargita Megyei Önkormányzat elnöke és egyike a legtöbb nemzetközi tisztséget viselô RMDSZ-politikusoknak. Az Európa Tanács keretében mûködô Helyi és Regionális Hatóságok Kongresszusa tagja, a Föderalizmus, Regionalizmus és Kisebbségi Munkabizottság elnöke, a Helyi és Regionális Információs Társadalmi Bizottság tagja, az Európai Régiók Gyûlése Kisebbségi Munkabizottságának elnöke.
Az Európa Tanács fontos feladatokkal bízta meg, a helyi demokrácia és emberi jogok jelentéstevôje volt Grúzia és Örményország Európa Tanács-beli tagfelvételénél.
Kolumbán Gábort a moldovai Vaslui-i Bíróság rágalmazásért 20 millió lejes pénzbüntetésre ítélte, 1 milliárd lejes (100.000 USD) erkölcsi kártérítés és 10 millió lejes perköltség megfizetésére kötelezte. A magánvádló sértett, aki bepanaszolta Kolumbán Gábort, nem más, mint Aristide Roibu, aki a bukaresti székhelyû Aris Industry Rt. ügyvezetôje, fôvállalkozóként felépítette a székelyudvarhelyi csereháti ingatlant, és azt átjátszotta egy frissiben megalakított görög katolikus apácarendnek. Nem mellékesen Aristide Roibu az 1996-os választásokon az Iliescu-féle PDSR szenátorjelöltjeként indult Vaslui megyében.
A székelyudvarhelyi csereháti ingatlanról köztudott, hogy súlyosan terheli a román—magyar viszonyt, az ügyet a román sajtó nagy része magyarellenes
uszításra használja. Ezt a súlyos konfliktushelyzetet oldandó és megmagyarázandó, a jogi útra terelés szándékával, Kolumbán Gábor 1997. május 30-án egy hivatalos közleményt adott ki, amelyben rögzítette azt, hogy "minden, a beruházást elindító dokumentumban (haszonbérleti szerzôdés, építési engedély, a projekt témájának bemutatása) az épület székelyudvarhelyi gyermekek részére épített kisegítô iskolaként szerepel, azzal a céllal, hogy a kis befogadó képességûnek bizonyuló oklándi iskolát ide költöztessék.
Az ARIS INDUSTRY tulajdonosának és igazgatójának, Aristide Roibunak alattomos ténykedése révén ez az épület egy székelyudvarhelyi görög katolikus gyermekotthonná változott. Önként adódik tehát a kérdés, vajon a humanitárius beruházás ürügye nem egyéni üzleti érdekeket rejt?
Hasonlóképpen létezik Romániában egy törvényes keret, amely szabályozza a nonprofit és a gazdasági egységek mûködését. Ez a keret nem engedi e két tevékenységi terület — jelesül a humanitárius és a profitorientált — ily módon való egyesítését.
Az indulatosság és agresszivitás, amellyel Aristide Roibu, illetve Cyrill Bürgel (a beruházást finanszírozó Basel Hilft Alapítvány elnöke — a szerzô megj.) urak kifejtik nézeteiket anélkül, hogy a beszélgetések során felmerült kérdésekre válaszolnának, arra késztet, hogy az illetékes szervekhez forduljunk, kérve a pénzügyi átutalások törvényességének, a behozatalnak és az építkezés költségeinek felülvizsgálását.
Feltevôdik a kérdés, hogy a Szeplôtelen Szív Kongregáció apácái, ugyanúgy, mint Székelyudvarhely lakói nem ugyanabban a hajóban eveznek-e, lévén mindannyian ugyanannak az üzletnek a becsapott alanyai?"
Aristide Roibu a vastag betûvel szedett szöveget rágalmazásnak vélte és panasszal fordult a kijelölt Vaslui-i Bírósághoz, azt állítván, hogy e kijelentés szerint ôt azzal rágalmazta meg Kolumbán Gábor, hogy "szubverzív" tevékenységet folytat, ergo, "veszélyeztette, aláásta az állam belsô rendjét."
A nyilvánvalóan elfogult Vaslui-i Bíróság elítélte Kolumbán Gábort.
Miután elolvastam a Vaslui-i Bíróság 1999. január 18-i 121-es sz. ítéletének az indokolását, egész egyszerûen nem értettem, hogyan is állapíthatta meg azt, hogy fennállnak a rágalmazás tényálladéki elemei. Mindenekelôtt, nem a vitatott alattomos kifejezést tartja rágalmazónak. Az ítélet indokolása szerint a rágalmazást azáltal követte el Kolumbán Gábor, hogy azt állította: a sértett jogtalanul, a svájci Basel Hilft Alapítvány felhatalmazása nélkül ajándékozta a kérdéses csereháti ingatlant az apácarendnek. Ez az indokolás azért is érthetetlen, mert a csereháti ingatlan tulajdonjogi helyzetérôl a Marosvásárhelyi Bíróságon folyamatban van egy per — mindaddig tehát, amíg a polgári bíróság jogerôsen nem állapítja meg, hogy az ingatlan ajándékozása szabályos volt, hogy annak ki is a jogos tulajdonosa, bárkinek jogában van ebben a kérdésben szabadon véleményt nyilvánítani. Aristide Roibu panasza nem is vonatkozott az ajándékozással kapcsolatos véleményre, ô a szubverzív kifejezést panaszolta, tehát az ítélet ebbôl a szempontból is szakmailag kifogásolható.
Az ítéletet mind Kolumbán Gábor, mind a büntetés mértékét és a 100.000 dolláros erkölcsi kártérítést kifogásoló (továbbra is egymillió dollárt követelô) Aristide Roibu megfellebbezte. Kolumbán Gábor idôközben a Román Legfelsôbb Ítélôtáblához fordult, és kérte az ügynek az áthelyezését, annál is inkább, mivel a bûncselekmény elkövetési helye szerint az illetékes bíróság csíkszeredai lett volna.
A vaslui-i tárgyalás során a vádlott meghallgatása után kicserélték a bírót és az utolsó szó jogán felszólaló Kolumbán Gábor után az új bírónô szót adott Aristide Roibunak. A tárgyalás során mindvégig eltértek a tárgytól, kiterjesztve az ügyet a csereháti iskola körüli konfliktusra. Ezek a büntetôtörvénykönyv elôírásait áthágó eljárási hibák. Ez az ítélet felveti a román hatóságoknak és igazságszolgáltatásnak a román Alkotmány vonatkozó cikkelyéhez és az "Egyezmény az Emberi Jogok és Alapvetô Szabadságok Védelmérôl" 10. cikkelyéhez, a véleménynyilvánítás szabadságához való viszonyulásának kérdését. Ez a cikkely kimondja azt, hogy mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához, és hogy e jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát, az információk, eszmék megismerésének és közlésének szabadságát anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhasson.
Köztudottan, a véleménynyilvánítás szabadsága dolgában rendkívül szigorú az eseti jog, a Strasbourgi Bíróság gyakorlata. A közszereplôk esetében a különféle állítások, amelyek az adott helyzet politikailag érzékeny tényeire vonatkoznak — emögött, mint esetünkben, egész közösségek egymásnak feszülô érdekei vannak —, nem lehet azt mondani, hogy te, mint politikus, ne foglalj állást. A politikusnak az a dolga, hogy rávilágítson a motivációkra, ahogy azt Kolumbán Gábor is tette az idézett nyilatkozatában. A véleményt ki kell mondani, a publikum csakis a különbözô vélemények ütköztetésébôl tudhatja meg az igazat. Ezért elfogadhatatlan a politikai szólásszabadságnak a bírói út felhasználásával való korlátozása.
A Vaslui-i Bíróság által alkalmazott szankció is azt igazolja, hogy meg akarják félemlíteni a politikai állásfoglalót, akit megpróbálnak kiiktatni a romániai és a nemzetközi politikai életbôl. A román igazságszolgáltatás ezzel az ítélettel is túllépte az Egyezmény biztosította szólásszabadság-korlátozási lehetôségeket, s vétkesen korlátozta a politikus véleménynyilvánítási szabadságát. A romániai jövedelmi viszonyokat ismerve kijelenthetjük, hogy iszonyatos szankciókat alkalmazott egy vitatható tényállásra vonatkozó kijelentésért.
Feltéve, de nem megengedve, hogy a Kolumbán-nyilatkozat esetleg jogsértô volt, teljességgel elfogadhatatlan az, hogy a kiszabott erkölcsi kártérítés, amely nagyságrendileg ezerszerese a román joggyakorlatban kialakultnak, gyakorlatilag derékba törje a háromgyermekes Kolumbán Gábor életét és politikai jövôjét.
Az Egyezményben részes államoknak joguk van, sôt, kötelességük is — fellépni minden olyan megnyilvánulás ellen, amely az Egyezményben biztosított jogok megsemmisítésére irányul. A demokrácia, a jogállamiság, az Egyezményben tételesen felsorolt jogok biztosítása és védelme állami kötelezettség. Ezért a demokrácia és jogállamiság védelmében az etnikai egymásnak feszülést kiiktatni akaró Kolumbán-nyilatkozat védelmében a román állam kötelessége lenne az, hogy az ügyészség útján beavatkozzon a perbe, indítványozván Kolumbán Gábor felmentését. A tárgyalás október 19-én lesz Nagybányán.
Ma van a színházi fesztivál hetedik, egyben utolsó napja. Véget érnek a másodjára megrendezett marosvásárhelyi Dramafest rendezvényei. Sok volt a megnyilvánulás, idôpontjaik néha egymásra is tevôdtek, ezért egyik-másik közönséghiányban el is maradt. Ami igazán érdekes volt, az viszont mégiscsak a nyilvánosság elé került és kellô visszhangra is talált.
A nézôk körében még nem eléggé népszerû a kezdeményezés, inkább a szakma, a számos színházi vendég érdekelte kellôképpen, de ha a szervezôkben lesz erô, kitartás, hogy az elkövetkezôkben is folytassák, a fesztivál gyökeret verhet a városban. Ezt mindenképpen elôsegítené az, ami igényként többször is elhangzott az eltelt napokban; jobban, szervesebben kapcsolják be a Dramafest mûsorába a hazai magyar színházmûvészetet is. E törekvés jegyeit az idén is felfedezhettük, de nem csak társulataink elôadásaira gondolunk, jó lenne, ha a romániai új magyar drámairodalom is jelen lehetne, ösztönzést kaphatna a fesztiválon.
A Dramafest fô célja ugyanis éppen az új dramaturgia felkarolása, a fiatal drámaírók szövegeinek színpadhoz juttatása, szerzôk és színházi szakemberek, rendezôk, dramaturgok alkkotó együttmûködésének szorgalmazása. Ezt a naponta beütemezett workshopokon, a mûhelygyakorlatokon igyekeztek megvalósítani. E munkatalálkozók londoni vendégek irányításával zajlottak, s mintegy záróakkordként ma délután 5 órától a workshopok eredményeit nyílt elôadásokon mutatják be a Nemzeti Színház kistermében. Az új szövegek újszerû, s nyilván, némileg rögtönzött színpadi megközelítésben elevenednek meg.
Ugyancsak 17 órakor kezdôdik a nagyteremben a Tompa Miklós Társulat fesztiválelôadása. Eisemann—Halász Fiatalság, bolondság címû operettjét láthatják az érdeklôdôk.
A záróest programja 8 órától zajlik a színház elôcsarnokában.
A legjobb kulturális csatorna kitüntetô címet hozta haza Párizsból az UNESCO CAMERA-díjjal intézményének Sára Sándor filmrendezô, a Duna Televízió elnöke. Azon a kis házi ünnepségen készült az interjú, ahol az elnök beszámolt munkatársainak a díjátadásról.
Sára úr elmondta, azért örül különösen ennek a rangos kitüntetésnek, mert a négy tagból — algír, angol, olasz, román — álló zsûri pontosan azt ismerte el, amit idehaza közszolgálatiságnak neveznek. Nemzetközileg méltányolták a Duna Televíziót "válogatott és igényes kulturális mûsorösszeállításáért, a határon túli kiemelkedô kulturális szerepéért — melyben egyedülálló, a határon túli magyarságot összefogó szerepéért, s nem utolsósorban azért is, mert az egyetlen tv-csatorna, amely elnöke egyben nemzetközi hírû filmrendezô".
— Rövidesen betölti hatvanhatodik életévét, és éppen hat éve indította útjára a Duna Televíziót. Hogy tudott talpon maradni, mit vett ez ki Önbôl?
— Elég sokat, mert ez állandó napi készenlétet jelent. Ha csak arra gondolok, ahogy elindultunk valóban a nulláról, eszköz nélkül, kezdetben elképzelések nélkül, és részben olyan emberekkel, mint én is, akik televíziót addig nem csináltak, akkor tényleg látható, hogy mennyi mindent kellett egyszerre kitalálni. Mûsorokat, mûsorstruktúrát, megoldani a gazdasági kérdéseket az épülettôl a berendezésekig. Ez egy állandó stressz volt, mert általában egy televízió legalább két- három évig készül arra, hogy majd el fog indulni. Nálunk ez nem volt. Azt gondolom, a filmkészítés ehhez is jó iskola volt, mert ott is mindig pénzhiánnyal küzdöttünk, és minden az utolsó pillanatban jött össze. Nem volt könnyû, ha az ember azt is beszámítja, hogy mit veszített, mert hiszen veszített! Játék, dokumentumfilmeket készítettem, és ha nem jön közbe ez a kaland egy felkérésre, akkor változatlanul filmeket csináltam volna. Bár ez most itthon nagyon nehéz. Így a hat év alatt egyszer sikerült éppen a felezôponton, a harmadik évben idôt szakítanom, meg a pénzt összeszednem, hogy a Vád címû játékfilmemet megcsináljam. De a Duna Televízió sok gazdagodást is adott. Számtalan emberrel kellett megismerkedni, politikusoktól a nézôkig, és olyan problémákkal foglalkozni, amikkel lehet, hogy addig csak érintôlegesen kerültem kapcsolatba. Mindenképpen egy gazdagodást jelentett, de hát ezt a gazdagodást az ember megintcsak valahogy filmben szeretné érvényre juttatni, és elôvezetni. Ehhez persze jó tréning a televíziós napi készenlét. Mert azért megfigyeltem kollégáimon, akik ha kihagytak néhány évet a filmkészítésben, akkor nagyon nehezen találtak vissza.
— Nem olyan régen megütötte a fülemet egy kritika. A Duna, az egy nagyon jó tévé, csak egy kicsit unalmas.
— Igen, igen, ez el szokott néha hangzani. Van is benne igazság. Nem minden mûsorával kapcsolatban, de némelyikkel igen. Ezzel szemben elmondok egy történetet. Külföldön egy férfit, aki nem tud magyarul, megkérték, árulja el, ô miért nézi állandóan a Duna tévét? Szinte magától értetôdô természetességgel válaszolta, azért, mert az olyan megnyugtató! Ebben a rohanó klipvilágban, ami egy ôrület különben, könnyen ráhúzható a mi televíziónkra, hogy unalmas. Nem, ennek a televíziónak van egy saját, belsô ritmusa.. Azt gondolom, hogy a szemlélôdéshez, egy kép befogadásához idô kell. Ahogy az ember nem rohan végig egy kiállításon, mert akkor nem fog fel belôle semmit, akkor klip marad meg a fejében. Bizonyos mûsoroknál valóban fennáll az, hogy lassubb tempóban, és kicsit unalmasan vannak elôadva, de más mûsoroknál kell az az idô, hogy a nézô rendesen be tudja fogadni azt, amit közölni akarnak vele.
— A Dunában minden félévben belenyúlunk a mûsorstruktúrába. Ez történik most is. Már hetek, hónapok óta azon töprengünk, hogyan tehetjük mûsorainkat még színvonalasabbá. Most már ez a díj kötelez. Egyébiránt van kész forgatókönyvem, több mint két éve. Nem tudom összeszedni rá a pénzt. Ez még egy gulág-történet lenne. Egy szökés története. Szeretném megcsinálni, mert annyi minden összegyûlt bennem a gulággal kapcsolatban a dokumentumfilmek kapcsán, hogy akkor le tudnám zárni a témakört, és akkor ha még van idô, más irányba is tudnék majd gondolkodni. Illetve gondolkozom is, mert említette az Indiában készült fényképeimrôl rendezett kiállítást, és van két tervem, ami csak indiai—magyar koprodukcióban jöhetne össze. Meglátjuk.
— Mi meg reméljük, hogy látni fogjuk.
Kódszámok kellenek a tranzakciókhoz * Kilencmillió új SIF-részvényes * Hogyan juthatunk a kódszámok birtokába? * Ne hamarkodjuk el a részvények eladását — mondják a szakemberek
Új szakaszába lépett a tömegprivatizáció az Értékpapírpiac Országos Tanácsa (Consiliul National de Valori Mobiliare; CNVM) 1999. évi 7. számú Szabályzatának értelmében. Az intézkedés elsôsorban azokra vonatkozik, akik az öt egykori Magán Vagyonalapnál (FPP) helyezték el névleges tömegprivatizációs kuponjukat, amelyek mára Pénzügyi Befektetési Társaságokként (SIF) mûködnek. Ugyanakkor azonban mindenkit érint, akik az elsô hullámban kiadott 25 ezer lej névértékû FPP-értékjegyeket valamelyik vállalatnál elhelyezték, azaz nem adtak túl rajta azelôtt, illetve nem használták fel a MEBO- rendszerû magánosításnál.
Ezen szabályozás értelmében megalakult a független Regisco jegyzék, amelynek egyetlen feladata a SIF- részvényesek nyilvántartása, azoknak titkos — csak a tulajdonosnak elárult — személyes kódjával együtt, amelyet arra használhat annak birtokosa, hogy forgalmazza a birtokában található értékpapírokat.
Maros megyében a kódszámokat — a Regisco megyei fiókjának megnyitásáig — a SIF Transilvania kirendeltségénél (Színház tér) lehet megszerezni. Ezekre azonban csupán a tranzakciókhoz van szükség, így az elmúlt héten tapasztalt zsúfoltság nem idokolt. A kódszámok megszerzésére nincs semmiféle határidô, ha nem szándékozunk SIF-részvényeinket a tôzsdei jegyzés elsô napjaiban eladni — márpedig a pénzügyi szakemberek nyomatékosan tanácsolják, hogy ne siessünk vele —, fölösleges sorba állni értük. A SIF-kirendeltség mindeddig 4000 kódszámot bocsátott ki.
Mielôtt ismertetnénk a procedúrát, amellyel a SIF- részvényesek a kódszámok birtokába juthatnak, lássuk, kik jogosultak SIF-részvényekre. A dolog kissé bonyolult, ám nem kevesebb, mint kilencmillió állampolgárt érint az országban, ezért nem árt részletesebben foglalkozni vele. Kezdjük ezért a tömegprivatizáció rövid történeti áttekintésével.
Amikor az öt FPP 1990-ben megalakult, minden felnôtt román állampolgár ingyenesen kapott valamennyinél egy-egy, egyenként 5000 lej névértékû tulajdonjegyet. Az akkor kibocsátott tulajdonjegyek szabadon adhatók-vehetôk voltak, s birtokosuk késôbb felhasználhatta ezeket akár a MEBO-módszerrel való privatizálásra (azaz tulajdonhányadot szerezhetett a vállalatból, amelynek alkalmazottja volt), akár — az utólag kapott névre szóló privatizációs kuponokkal együtt — a tömegprivatizáció keretén belül részvényeket jegyezhetett valamelyik általa választott állami vállalatnál, vagy az átalakult SIF-eknél. Ezen idô közben az FPP tulajdonában található vállalati részesedések profitot termeltek, amelyet — a piacgazdaság elementáris törvényei szerint — osztalék formájában ki kellett volna osztani a tulajdonosoknak, azaz minden tulajdonjegy birtokosának. Az osztalék kiosztásának módozatait annak idején nem találták meg. Ezért most, a ki nem fizetett osztalék fejében, minden olyan állampolgár, aki a tulajdonjegyét részvényjegyzésre használta fel, SIF-részvények formájában kapja meg ami neki jár, s ezek a részvények rövidesen szabadon eladhatók lesznek. A SIF Banat-Criïana 6, a SIF Moldova 5, a SIF Transilvania 8, a SIF Muntenia 23, a SIF Oltenia 10 részvényt biztosít minden jogosultnak.
1994-ben újabb értékpapírokat juttattak az állampolgárok birtokába, ezúttal 1 millió lej névértékben, amelyek névre szóltak, s amelyeket tehát csak a tulajdonos használhatott fel. Ezzel az ún. kuponnal állami vállalatok részvényeit lehetett jegyezni, vagy valamelyik SIF-nél is el lehetett helyezni ôket. Akik vállalatoknál jutottak részvények birtokába, nagyon hamar szabadon áruba bocsáthatták értékpapírjaikat, a SIF-részvények tulajdonosai azonban csupán mostantól tehetik majd ezt meg, miután az öt SIF-et az értéktôzsdén jegyezni fogják. Ez pedig — ígéretek szerint — napok, legfeljebb hetek kérdése.
A felvázoltak alapján három alapeset lehetséges. Ha valaki az eredeti FPP-értékjegyeket nem használta fel a tömegprivatizációkor, mert már nem volt ezeknek a birtokában, vagy kiskorú lévén a kiosztás idején, nem is kapott ilyet, a plusz részvényekre nem jogosult. Elôfordulhat azonban, hogy névre szóló kuponját a SIF-nél helyezte el, így 975 SIF- részvény birtokosa, s ezt csakis a kódszám birtokában lehet tranzakcionálni. A másik eset azon állampolgáré, aki mind az FPP-értékjegyeket, mind a névleges kupont egy kereskedelmi társaságnál helyezte el. Ez a személy a fentebb felsorolt 56 plusz részvényre jogosult, s szintén szüksége van a titkos kódszámokra, amennyiben bármilyen mûveletet szeretne végezni részvényeivel. A harmadik eset akkor áll fenn, ha valaki mindkét értékpapírját a SIF-nél helyezte el. Ezen személyek megkapják az 56 plusz részvényt, s 1000 részvény birtokosai annál a SIF-nél is, amelyet választottak.
A fenti személyek csakis személyesen juthatnak a kódszám birtokába. Ehhez egy típusnyomtatványt kell kitölteniük a Regisco (egyelôre a SIF)-kirendeltség székhelyén, szükségük van a személyazonossági igazolványukra, illetve a SIF-tulajdonjegyre, amelyet leadnak a kódszámok fejében. Aki a tulajdonjegyet nem tudja eladni, annak ezt írásban meg kell indokolnia. (Az intézkedés logikája, hogy nagyon sokan törvénytelenül eladták az értékpapírjaikat.) Más személy által csak egészen kivételes esetekben lehet a kódszámokhoz hozzájutni, ehhez azonban hitelesített meghatalmazás szükséges. Amennyiben a névleges tulajdonos elhalálozott, az örökösök a közjegyzônél hiteles formában kiállított örökösödési papírral juthatnak a részvényekhez rendelt kódszámok birtokába.
A SIF-értékpapírok teljes nyilvántartása tehát a Regisco feladata lesz, a tulajdonosok csupán kódszámokat fognak birtokolni, papírokat nem. Amennyiben el szeretnék adni részvényeiket, egy brókercégnél kell jelentkezniük, ahol a kódszám alapján lehívják a központi nyilvántartásból az adatokat, s megtörténhet a tranzakció. A pénzügyi tanácsadók javaslata azonban az, hogy ne siessenek az eladással, hisz az adásvétel felszabadításakor valószínûleg jelentkezô túlkínálat az árakat nagymértékben csökkenteni fogja, hanem várják meg a piac stabilizálását, a remélt — és SIF- részvényekben érdekelt — nagy- (esetleg külföldi) befektetôk megérkezését. Jelenleg, a birtokolt aktívumok alapján 2300 lej körülire becsülik egy részvény értékét, ám a piacon mintegy 600 lejes árfolyamra számítanak a szakemberek.
Kora, de talán minden idôk egyik legnagyobb zongoramûvészének alkotó tevékenysége hosszú idôre meghatározta a következô generációk zenei gondolkodását. Lenyûgözô hatása zeneszerzôk és zongoristák egész soránál kimutatható, s már ez is elegendô lenne ahhoz, hogy a ma embere fejet hajtson elôtte. De érdeklôdése felölelte és átszûrte a klasszikus és preklasszikus korok, és nem kevésbé saját korának zenei gondolkodását, mûvészetét is, közkinccsé tette azt. Operaátiratok, fantáziák, dalok, orgonadarabok, szimfóniák és más zenekari mûvek áriratai születtek meg Bachtól Schubertig, Mozarttól Berliozig, Beethoven különös becsben állt nála, és saját mûveit is lefordította arra a hangszerre, melynek révén egy szobában is felcsendülhetett akkor egy szimfónia. Liszt alkotómûvészetének ez a része szinte felbecsülhetetlen, hiszen, teszem azt, 1846-ban Temesváron és Kolozsváron így hallhatta a közönség a Lammermoori Luciát, a Normát, Schubert Ave mariáját vagy a Rákóczi-indulót. Ez az a nemeztközi tevékenység, melyet ma óriási lemezkiadó cégek, a rádió és a televízió együttesen végeznek, más formában persze, de nélkülözve az élmény tapintható hitelét.
Kölünös csemege ma már a koncertlátogató közönségnek a négykezes játék, vagy a kétzongorás hangverseny, a valamikori divatból egzotikum lett. Nagy mûvészek ajándéka. Ránki Dezsô nagy mûvész, s mellette Klukon Editet annak ismertük meg. Liszt Les Préludes-ét és Beethoven IX. szimfóniáját zongoraátiratban hallani mindent felülmúló gyönyörûség volt elôadásukban. Hangszín és dinamikai gazdagság rendkívüli pillanatainak voltunk részesei az együttlélegzô muzsikálás varázslatos hangulatában, a suttogástól a hangok virtuóz suhanásáig, a nagyívû dallamoktól a magányos hangütés elôkészítô borzongásáig, a bensôséges örömtôl a tûzijáték élményéig. A billentés szépsége a szépség billentését sugározta, az érzelmi gazdagság érett bölcsességgel alkotott harmóniát. Gazdagabbak lettünk általuk, a ritka csemege ritka élménnyel párosult. Ajándékba kaptunk még Mendelssohn- és Mozart-hangulatot tôlük. A hallgatóság a revelációt, a visszatérés reményében tomboló lelkesedéssel ünnepelte.
Hónaponként 1-5 csecsemôt "felejtenek" ott a marosvásárhelyi szülészeteken. Az anyák fôleg a nyári hónapokban már a szülést követô napon elszöknek a kórházból. Két és fél éve a megyeszékhelyi Holt International Alapítvány két szociális munkása intenzíven foglalkozik azokkal a lányokkal, nôkkel, akiknek anyagi helyzete, családi háttere elôrevetítheti a csecsemôelhagyást. Felicia Gurghiu és Mirela Anghelina szociális dolgozókkal munkájukról, sikereikrôl, kudarcaikról beszélgettünk.
— Mi az 1-es és 2-es Számú Szülészeten, az 1-2-3-as Számú Gyermekgyógyászaton dolgozunk. Célunk az, hogy idejében felvegyük a kapcsolatot azokkal a terhes nôkkel, akik nem akarják vagy nem tudják hazavinni a születendô gyermeküket, s beszélgetésekkel, tanácsadással változtassunk álláspontjukon, amennyiben lehet — mesélik a fiatal lányok. — E személyek 90 százaléka roma, s gyakran megtörténik, hogy csupán 13-14 évesek. A szülészet, a gyermekgyógyászat orvosaival és fônôvéreivel, idônként már a körorvosokkal is közremûködve igyekszünk még szülés elôtt kapcsolatot teremteni velük, esetenként családjaikkal is, felkészíteni ôket a gyerek elfogadására, szorgalmazva annak családban tartását. Szülés után sürgetjük a születési bizonyítvány kiállítását, hogy a gyerek rendelkezzék hivatalos irattal. Sajnos gyakori, hogy az anyák szülés után elhagyják a kórházat, s otthagyják a gyereket, hadd nevelje az állam. Vannak olyan hónapok, hogy egy gyereket sem hagynak el, de a nyáron és télen gyakran havonta öt csecsemô is anya nélkül marad. A törvény nem bünteti a gyerekelhagyást, így találkoztunk olyan lányokkal, aszonyokkal, akik már második csecsemôjüket juttatták árvaházba. Az elmúlt két évet elemezve elmondhatjuk, hogy azon kismamák 70-75 százaléka, akikkel foglalkoztunk, hazavitték a gyereket, vagy ha pár hónapra az állam gondjaira bízták is, gyakran meglátogatták, s fél éven belül magukhoz vették. Arról is szólnunk kell, hogy a tanácsadás nem jár le akkor, amikor az anya és gyereke hazakerül. Esetenként több hónapig látogatjuk a családot, lehetôségeinkhez mérten pelenkával, gyerekruhákkal segítjük ôket, mindaddig, amíg fennáll az elhagyás veszélye. Ugyanakkor felhívjuk a nôk figyelmét a fogamzásgátló módszerekre és eszközökre, tanácsot adunk azok használatára. Ez utóbbi nagyon kis sikerrel jár, hiszen legtöbben pénztelenségre hivatkozva nem mennek el a nagykórházban mûködô Családtervezési rendelôbe — mesélik a szociális munkások, akik azt is elmondták, hogy az elhagyott gyerekek a megyeszékhelyi, Trébely utcai elhelyezési központba kerülnek, majd vagy visszatérnek családjaik körébe (sajnos kevés az ilyen szerencsés eset), vagy, ha félévig senki nem látogatja ôket, bírósági rendelettel elhagyottnak, s örökbefogadásra alkalmasnak nyilvánítják ôket.
Megfontolandó lenne megyénk más városaiban is hasonló szolgáltatást indítani, s így is küzdeni a gyermekelhagyás, gyermekgyilkosság ellen. S talán idôvel az alapítványok és az egészségügyi illetékesek azt az egyelôre csak távlati tervként szereplô ötletet is megvalósítják, miszerint a megyeszékhely és a megye többnyire lakta negyedeiben, településein felvilágosító kampányt indítanának a fogamzásgátló módszerekrôl, eszközökrôl.
Idén immár második kiadását éri a lassanként hagyományossá váló Országos Bútor- és Bútorkellékvásár, amelyet mint eddig mindig, most is Szovátán szervez az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium az Expomures segítségével. A vásár, amelyen az elkövetkezô félév szerzôdéseit kötik meg, október 17-én nyílik meg és 22-én zárul.
A szervezôktôl megtudtuk, hogy ez alkalommal mintegy 200 cégnek küldtek meghívót, ebbôl 50-en már jelezték részvételi szándékukat, és arra számítanak, hogy a hátralevô idôben a jelentkezôk száma megduplázódik. Most annyi mondható, hogy a legszigorúbb számítások szerint is legalább 70 cég van jelen majd a szovátai jónevû szállodák elôcsarnokaiban. Maros megyébôl szép számban jelentkeztek cégek, köztük gyártók és alkatrészforgalmazók, mint a Mobex, az Intermobil, a Comobimpex, a Surub Trade, az Unimetal, a segesvári Croninves illetve a sármási SIM.
A vásáron egyébként a hazai gyártók és forgalmazók mellett jelen lesznek olyan külföldi cégek is, akiknek képviseletük van az ország területén.
A képez elsôdleges jelentése: valamely foglalkozási ágban vagy ismeretkörben tanítás, gyakorlás által rendszeresen fejleszt, elôbbre visz valakit. Pl. katonákat képez; az igazi mûvész otthon állandóan képezi magát valamiben; a fôiskolán színésszé képezték; edzôje kitûnô vívóvá képezte.
Egy másik jelentése szerint a képez rokon értelmû az alakít, létrehoz, alkot igével. Pl. "A nép odacsôdült karéjt képezve." (Petôfi); "A vadszôlô gazdag levelével... Sátort képez." (Tompa Mihály). A nyelvtudományban és a zenében a képez azt jelenti, hogy a beszélô hangképzô szerveivel hangot hoz létre. Szintén a nyelvtudományban azt is jelentheti a képez, hogy valaki képzô segítségével más szóból új szót alkot. Az említett jelentésekben a képez ige használatában semmilyen kifogásunk nem lehet.
Idegenszerû és szükségtelen azonban a képez ige elterjedt használata a hivatalos nyelvben és a sajtó nyelvében német megfelelôjének, a bilden igének mintájára. Ilyenkor ugyanis a képez pusztán állapotot fejez ki, némileg nyomósító, de zsargonszerû szószaporítással. Ebben az esetben tartalmatlan, logikátlan töltelékszó. Többnyire egyszerûen mellôzhetô, mert a közlés sokszor magával a névszóval is világos és fôleg tömörebb. Helyesbítésének tehát téves módja az, hogy a magyarosabbnak érzett alkot jelentésével cserélik fel. Pl. akadályt képez, átmenetet képez, kisebbséget képez, kivételt képez. Helyesen: akadály, átmenet, kisebbség, kivétel valami.
Szintén helytelen a használata, amikor valakinek a birtokára, érd