|
LI. évfolyam 274. (14326) |
1999. november 24., szerda |
Aki nem tudja megmászni a hegyet, megpróbálja kikerülni. Ezzel kísérletezik kitartóan az RMDSZ Reform Tömörülés néven futó platformja. Ami nem sikerült nekik az RMDSZ májusi kongresszusán, elérhetônek vélik némi kerülôvel. Valójában a kerülôkben következetesek, mert a "hegyre fel" mindeddig sikertelennek bizonyult. Marad hát az igyekezet háttere. Aminek jó részét ritkásabb-sûrûbb köd lengi be. Mindig csak annyit láttatnak magukból, amennyit (a figyelemre és jobb sorsra méltó szellemi tôkét koncentráló) platformvezetés pillanatnyilag célszerûnek lát. Ez ugyan ellentmond annak, amit önmagukról gondolnak, miszerint az "erdélyi FIDESZ" nyerô ágban van. Igaz, mondták vala ezt március tájékán, tehát RMDSZ-kongresszus elôtt, csíksomlyói kongresszusukon. A "név-belövés" nem egészen sikerült, viszont tartósnak bizonyult, hogy "semmiképpen nem támogathatjuk akár hallgatással a jelenlegi csúcsvezetést". Ezzel tényleg nem vádolható a mindösszesen 3439 tagú platform. Kicsi, de... Szinte-szinte bolsevikos, ha nem gondolok "a keresztény értékek iránt nyitott nemzeti liberalizmus" néven leírt ideologra-vázlatra. Tegyem hozzá, hogy Tor/ T. Tibor elnök szerint "Akik a platformok tömegbázisát a tagok számában keresik, azok nem értik ezt a szervezôdési logikát". (Erdélyi Napló) Persze, nem a szervezôdés logikája miatt támadhatnak kétségek. Inkább amiatt, hogy legalábbis furcsán illeszthetô az eletista szervezési logika a közképviseleti tömegszervezet (RMDSZ) vezetésére irányuló pretencióikkal. Amikor még a vezetés úgymond pártszerû mûködése ellen is hevesen kikelnek. Még ettôl is eltekintve, annyiban csak áll a "bolsevik", hogy a nem túl számos élcsapat szigorúan szelektív, mondhatni konspirativan strukturált (elnézést!). Így van a "kömény" mag, aztán az "egyéb kiemelt tagok", majd "egyéb beemelt tagok", végül "majdnem beemelt tagok". A "holdudvarban" pedig "politikus barátokat (legalábbis mi úgy tudjuk)", "értelmiségi barátokat (legalábbis mi szeretnénk)" talál, akinek van módja behatóbb pillantást vetni kendôzetlen munkaanyagaikba.
Az RT-t a kongresszus végkifejlete eléggé megviselte. Néhány hónapig csak a már beidegzôdött reflexekre telt. Az ôsz hozta az élénkülést, újragondolhatták a "hegy" megkerülésének stratégiáját. A köztudatba való "belövéssel" indult a program, amihez a kevésbé nyilvános impulzusok sem hiányozhattak határon innen és túlról. Honnan, mennyi és milyen szintû, ne firtassuk most. Azon még csak elgondolkozhattunk, amit az RT elnöke a Krónikának kijelentett: "A jelenlegi RMDSZ-vezetés elsôsorban Bukarestben keresi a megoldást az erdélyi magyarság problémáira, és hogy mennyi sikerrel, azt bárki eldöntheti, amikor elkészül a kormánypártként eltöltött három év mérlege. A Reform Tömörülés ezzel szemben a budapesti megoldást helyezi elôtérbe, ahol a romániai magyar közösség érdekeit jobban lehet érvényesíteni. Azok a kapcsolatok, amelyeket jó tíz évvel ezelôtt kezdtünk kiépíteni, most értek be, hiszen Magyarországon a hozzánk hasonlóan gondolkodó barátaink vannak döntéshozó pozícióban. Mi ezt a kapcsolatrendszert akarjuk mûködtetni, és felajánlani egyrészt a helyi közösségeknek, másrészt általában az erdélyi magyarságnak."
Talányos mondatok sora, amit nem siettek közérthetôvé tenni. Így a logikátlantól a mélyebb értelemig akármit gondolhatunk a "budapesti megoldás" kapcsán. Mivel az iméntiek, mint jeleztem, szinte észrevétlen maradtak a közvélemény elôtt, elô kellett állni valami egyszerûbbel. Például bejelentve (Transilvania Jurnal), hogy "UDMR este în pragul crizei". A Toró T. Tiborral készült interjú ugyan nem igazolja vissza a címet, arra azonban jó, hogy az olvasók felkapják rá a fejüket. És fel is kapják, mert tüzet kiáltani, amikor megszokott, évtizedes látványként továbbra is csak itt-ott füstölög könnyelmûség? Az RT-nél azonban semmi sem könnyelmû, legfeljebb kiérleletlen, és semmi sem céltalan, legfeljebb az irányzékkal van olykor gond. Tény, hogy a figyelemfelkeltés megtörtént, s akkor futott szét a híre, hogy az RT hivatalos látogatásra készül. Ha a Krónika-beli idézetet nem ismernénk, azt hihetnénk, hogy valami rendkívülit tapasztalunk, hiszen kormányzópárt még pártszínezetben sem tanúsított ilyen szembeszökô figyelmet RMDSZ-platformnak. Sem népesebbnek, sem kevésbé népesnek. De hát semmi rendkívüli nem történt, csupán az eddigi, jobbára informális kapcsolat kapott határozottabb kontúrokat. Különösnek legfeljebb azt az akrobatikát mondhatnánk, amivel RMDSZ-kongresszus, frissebben pedig a magyar állandó értekezlet után, mintegy rajtaütésszerûen fölértékelôdni látszik az RT. A dolog politikai súlyozása elgondolkodtató. Az RMDSZ korábbi és mai (mert a kongresszus így akarta!) csúcsvezetését semmiképpen még hallgatással sem támogató platform nyilvános ceremóniával és "sajtó(ba)belövéssel körített fölértékelése nem történhet csak az RMDSZ (tetszik nem tetszik) hivatalos vezetésének egyfajta megkérdôjelezésével. Valakik valahol tehát feszíteni akartak a húron. A találkozóról kiadott közleménytôl egy jottányival sem lettünk okosabbak, hiszen a jobbára közismert álláspontok szerepelnek benne szûkszavúra fogva. (Várhegyi Attila minisztériumi politikai államtitkár az MTI híradása szerint egyenesen "beszámolt" az RT- küldöttségnek.) Így marad az esemény gesztusértékén eltöprengeni. Közvetlen és közvetett hozadéka ködbe vész. Esetleg (valamiféle) alkuhelyzetbe próbált emelkedni az RT? Hogy a hegyet megkerülve mégiscsak jussanak valamire? Mire? Ki tudja.
Ami bizonyosnak látszik: az RMDSZ-t semmiféle szakadással fenyegetô krízis nem emészti. Már csak azért sem, mert akik szakítópróbákkal kísérletezgetnek, hogy itthon meg határon túl jobban rájuk figyeljenek, csak az RMDSZ-ben jelentenek és jelenthetnek valamit. Odafigyelünk, s azt feltétlenül tudni szeretnénk, hogy az RT-nél elôtérbe jutott "budapesti megoldást" miként "mûködtetik" és mi módon ajánlják fel "egyrészt a helyi közösségeknek, másrészt általában az erdélyi magyarságnak". Vevôk vagyunk érdekeink jobb érvényesítésére. Reménykedjünk, hogy az egésznek nem lesz nagyobb a füstje, mint a lángja.
A hegytetôre persze továbbra is csak egyenes menetben lehet feljutni. Megkerülve soha.
Mintegy 1000 nehéz és közepes teherkocsi, autóbusz, mikrobusz és taxi állomásozott kedden a fôvárosi Alkotmány téren, a miniszterelnök és a gépkocsivezetôk szakszervezete között született megállapodás életbe léptetésének elmaradása ellen tiltakozva. Egyetlen követelésük a kormány lemondása, Victor Stan szakszervezeti elnök nyilatkozata szerint.
A tavaly novemberi általános sztrájk követelési listája ma is változatlan, annak ellenére, hogy a kormányfô aláírta, megállapodássá minôsítve át a követeléseket. Egy év elteltével ismét az utcán tiltakozunk. Ez alkalommal egyetlen követelésünk a kormány lemondása nyilatkozta Stan.
A gyülekezés végeztével Pavel Todoran, az RSZSZOSZ- Fratia elnöke szakszervezeti összefogásra hívta fel a résztvevôket. Mintegy 14 óra körül a Victoria téren rendezett nagy szakszervezeti mítink véget ért incidensek nélkül. A míting idején szünetelô forgalom újra beindult minden irányban.
Az állami gondozott gyerekek problémája, a makrogazdaság stabilizálása és a strukturális kapcsolatok változatlanul kulcsfontosságúak Románia uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdésében.
E pontok fô helyen szerepelnek ama 12 ajánlás között, amit a Románia-EU vegyes bizottság 9. összejövetelének résztvevôi fogadtak el kedd délután a parlament palotájában.
A nemzetközi hatóságok ajánlják a törvénykezés jobbítását az állami gondozott gyerekek tekintetében és a gyermekvédelmi ügynökség beindítását. Ugyanakkor közremûködést kérnek a román hatóságok részérôl a nem kormányszervezetekkel és civil társadalommal az árva vagy elhagyott gyermekeknek jóval biztonságosabb családi légkörben való neveltetéséért.
Másrészt a román kormányt arra kérik, gondoskodjon az NVA-val és a Világbankkal létrejött rövid lejáratú projektek életbe ültetésérôl, valamint hogy mielôtt dolgozza ki a makrogazdaság stabilizálására és a strukturális reformra hivatott gazdasági stratégiát. Fokozni kell a veszteséges állami vállalatok átszervezését, az ezzel járó szociális kiadások fedezésével párhuzamosan. El kell fogadni a törvényes keretet ama eljárások leegyszerûsítésére, amelyekre a külföldi beruházók kötelesek, ha Romániában akarnak üzletet kifejleszteni.
Az összejövetel végén Ion Diaconescu ama reményének adott hangot, hogy az EU tagországainak állam- és kormányfôi, a közelgô helsinki összejövetelen, a csatlakozási tárgyalások megkezdése mellett döntenek Románia esetében.
Az Európai Unió 2000-tôl kezdôdôen hét éven át térítésmentes segélyt nyújt Romániának. Ez évente 642 millió eurót jelent derül ki Alexandru Herlea integrációs miniszter nyilatkozatából.
A Románia-Európai Unió vegyes parlamenti bizottság második összejövetelének megnyitásán az integrációs miniszter elmondta továbbá: testet ölt Gunter Verheugen európai biztosnak a makroökonómiai stabilizálási stratégia körvonalazásával megbízott vegyes bizottság alakításáról szóló javaslata is. A szakértôcsopot mellett Radu Vasile miniszterelnök politikai döntéshozó csoport tagságát is felállította. Ez utóbbinak tagjai lesznek a pénzügyi, az ipari és kereskedelmi, a szállítási, valamint az integrációs tárcavezetôk, továbbá a regionális fejlesztési ügynökség és a román fejlesztési ügynökség fônökei, valamint a Nemzeti Bank kormányzója közölte Herlea.
A bírói legfelsôbb tanács fôtitkára, Ana Boar szerint semmilyen jel nem vall arra, hogy politikai nyomás nehezedne az igazságszolgáltatásra.
Rámutatott, hogy a tanács keddi munkálatain azért kérték az államfô támogatását, mivel a politikai osztály nem reagált, amikor az igazságszolgáltatást mint olyat, nem egy bírót vagy ügyészt, teljesen méltatlan támadások érték a rendetlenség és anarchia teremtésének nyilvánvaló szándékával. Az államfô megígérte, igyekezni fog tudatosítani a felelôs tényezôkben a kellô reagálás szükségességét, ami voltaképpen magának a demokráciának a védelmét jelenti nyilatkozta Boar asszony.
Miután kedden részt vett a bírói legfelsôbb tanács munkálatain, Emil Constantinescu államfô kijelentette, az igazságszolgáltatásnak minden szinten való jó megszervezésérôl tárgyaltak, mivel meg kell majd oldani a tulajdon törvényeinek alkalmazásával járó problémákat. Legyünk tudatában annak, hogy mind adminisztratív, mind pedig jogi viszonylatban lesznek gondok, sok ember lesz elégedetlen fogalmazott az elnök. Rámutatott továbbá, mindenki egyetértett azzal, hogy a bíróknak jól kell ismerniük a tulajdon törvényeit, a bírói eljárások pedig gyorsak kell legyenek.
Terítékre került a bírói hatalom tekintélye növelésének szükségessége. Az államfô szerint a tekintélyt mindegyik hatalom és intézmény elnyeri, majd pedig vállalnia kell. Az államfô arra kérte a bírói hatalom reprezentánsait, minden tôlük telhetôt kövessenek el, hogy a lakosság megértse: a társadalom a törvényre és törvényességre kell épüljön.
(MTI) Ha Bosznia vagy Koszovó darabokra szakad, az európaiak nemigen számíthatnak többé amerikai segítségre a katasztrófák elhárításához figyelmeztetett egy hétfôn megjelent interjúban az öt évvel ezelôtt aláírt daytoni békeegyezmény építômestere.
A Die Welt címû német napilapnak nyilatkozó Richard Holbrooke amerikai ENSZ-nagykövet szerint a hidegháború lezárulta után a világ veszélyesebbé és kaotikusabbá vált. Számítani lehet arra, hogy a jövôben újabb Boszniák, Koszovók és Kelet-Timorok okoznak fejfájást a politikusoknak. Kezelésük nem történhet egy kaptafára, mivel minden válság saját belsô jellegzetességgel rendelkezik.
"Közös vonásuk viszont, hogy a bipoláris reálpolitika klasszikus korszakától eltérôen nem számítanak többé belügynek, hanem mindnyájunkat érintenek. Ez jogosítja fel a nemzetközi közösséget a beavatkozásra, amint azt Bernard Kouchner, Koszovó ENSZ-kormányzója megállapította" vélekedett az amerikai diplomata.
Szerinte a koszovói kísérlet sikere vagy kudarca fogja eldönteni, hogy az ENSZ a jövôben is vállalkozik-e hasonló jellegû feladatra. Ahhoz, hogy a koszovói vállalkozás sikerrel járjon, a világszervezetnek kemény irányító erôre van szüksége a NATO és Kouchner részérôl.
Arra a közbevetésre, vajon nem illúzió-e elvárni többnemzetiségû társadalmak felépítését az Egyesült Államokon kívül ahelyett, hogy egy-egy térség felosztásával vagy kantonosításával szavatolnák a békét, Holbrooke kifejtette: az etnikai elkülönítés nem más, mint rasszizmus. Boszniában az emberek azonos nyelvet beszélnek, közös a kultúrájuk, sok a vegyes házasság. Csak demagógok, fajüldözôk, gazemberek és opportunisták akartak éket verni közéjük.
Koszovóban más a helyzet. A szerbek és az albánok egymástól jól elkülönülô népcsoportot alkotnak, hagyományaik is mások. Akárcsak Jeruzsálem esetében, mindkét népcsoport ragaszkodik ugyanahhoz a szent földhöz... Mi nem akarjuk a szerbek elûzését Koszovóból. Ám a két népcsoport békés együttélésének elérése sokkal nehezebb lesz annál, amivel Boszniában kellett megbirkóznunk. Ennek dacára elutasítjuk Koszovó kantonosítását, mert ennek nyomán a szerbeknek jutnának a jobb területek, a többiek pedig újból földönfutókká válnának.
"Ha Bosznia és Koszovó darabokra hullik, ha minden erôfeszítés kudarcot vall, ha a NATO-csapatok soha nem vonulnak ki, vagy pedig kivonulásuk nyomán újabb katasztrófa fenyeget, akkor az európaiaknak ismét amerikai segítségre lesz szükségük. Amerika azonban nem érez túl nagy vágyat újabb európai háborúkra" jelentette ki Richard Holbrooke a Die Weltnek adott interjú végén.
A költségvetés hiánya háromnegyed év elteltével is már jócskán meghaladta a teljes 1998. évi hiányt hozták nyilvánosságra hétfôn. A deficit végleges értéke a Román Nemzeti Bank közleménye szerint 10,8 billió lej volt szeptember végén, szemben az egy évvel korábbi 7,23 billióval. A kiadások értéke 77,6 billió lej felett volt.
A Rompres ügynökség errôl szóló jelentése nem tárja fel, hogy a hiány miként viszonyul a nemzeti össztermék nagyságához, de emlékeztet rá, hogy az IMF-fel kötött megállapodás értelmében a deficit GDP-hez viszonyított aránya nem haladhatja meg a 3,9 százalékot.
A lej árfolyama tovább zuhant, de a bank interveniált - jelentette a Dow Jones. A központi bank a múlt héten nem avatkozott be, a lej akkor 2,6 százalékot vesztett a dollárral szemben. Pénteken 112 lejjel lett erôsebb a dollár, most hétfôn 67 lejjel. A bank hétfô intervenciós lépésével meg tudta akadályozni, hogy a dollár 18 ezer lej fölé kerüljön. A lej árfolyamának fokozatos lemorzsoltatásával mindazonáltal a központi bank a folyó fizetések mérlegének hiányát próbálja mérsékelni.
Az elsô kilenc hónapban Magyarországon a népesség természetes fogyása 10 százalékkal gyorsabb ütemû volt, mint egy évvel korábban, az ország lakosságának lélekszáma szeptember végén 10 millió 59 ezer volt derül ki a Magyar Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb tájékoztatójából, amelyet hétfôn juttatott el az MTI-hez.
Ezer lakosra 9,5 élveszületés és 13,9 halálozás jutott. A népesség természetes fogyása 4,4 ezrelék volt, szemben az egy évvel korábbi 4 ezrelékkel.
Az elsô kilenc hónapban a lakosság lélekszáma 32.958 fôvel csökkent, ez 2.826-tal több, mint 1998. azonos idôszakában.
Az elôzetes adatok szerint január és szeptember között 71.573 gyermek született és 104.531-en haltak meg. Az egy évvel korábbihoz képest a születések száma 2.554-gyel csökkent, míg a halálozásoké 272-vel emelkedett.
A KSH jelentése szerint az elsô negyedév különösen kedvezôtlen demográfiai jelenségei után április és szeptember között a természetse fogyás mértéke kisebb volt, mint 1998. azonos idôszakában. Augusztusban és szeptemberben némileg emelkedett a születések száma, de kilenc hónap alatt még így is elmarad az egy évvel korábbitól.
Továbbra is javuló trendet mutat viszont a csecsemôhalálozások aránya, amely az elôzô évi 9,4 ezrelékrôl 8,6 ezrelékre csökkent.
Az Economist Intelligence Unit nevû szervezet a világ 93 országa számára kiszámolta a külföldi befektetések kockázati mutatóját. Közülük mindössze 28-nak az eredményeit tették közzé, azokét, amelyek a szervezet szakemberei szerint egyáltalán szóba jöhetnek mint potenciális befektetési terület a nyugati tôke számára. Ilyen körülmények között akár jó hírnek is mondható, hogy Románia rajta van a listán. Az azonban már csöppet sem örvendetes, hogy az "elôkelô" 4. helyet foglalja el a legnagyobb kockázatot rejtô országok rangsorában.
A kockázati mutató kiszámolásakor a gazdasági szakemberek 77 adatot vettek figyelembe, a politikai helyzet 22%-os részaránnyal szerepelt közöttük. Ilyen körülmények között nem csodálkozhatunk, hogy a Romániát megelôzô négy ország mindenike komoly politikai problémákkal küszködik. Oroszország háborúban áll saját állampolgáraival Csecsenföldön, s Jelcin elnök helyzete, az elnökválasztások közeledtével, egyre bizonytalanabb a kommunista többségû Duma szorításában. Indonéziában egymást érik a zavargások, Pakisztánban pedig nemrég államcsínyt hajtottak végre. A fenti három országot követi Románia. Hát ennél elôkelôbb társaságot is el lehetne képzelni! A felsorolásból kitûnik, hogy az, hogy Nyugaton távolról szemlélhetik az itteni eseményeket, józanabb mérlegelésre ad alkalmat. Ott már rég észlelték azt az óriási veszélyt, ami Romániára a választások után leselkedik. Ha ugyanis ismét a neokommunista hatalom veszi át az ország irányítását, az egyenlô Románia gazdasági sírásásával. A szomorú az, hogy a jobbközép kormány nem tudott élni a lehetôséggel, hogy a mandátuma idején visszafordíthatatlanná tegye a reformot. Saját gyengesége miatt jutott oda, hogy azokat az intézkedéseket, amelyek megteremthetik egy késôbbi fellendülés alapjait, addig halogatta, amíg túllépte a társadalmi tûrôképesség határait.
A 100 pontot felölelô üzleti kockázati skálán Románia 68 pontot gyûjtött be. Hogy ez a megítélés a jövô év végéig miként alakul, nagymértékben attól függ, hogy ki lesz 2000. végén az ország kormányrúdjánál, s hogy az, aki lesz, miként folytatja majd az akadozva elkezdett reformintézkedéseket. Egyébként aligha osztozhatunk a Román Nemzeti Bank vezetô hivatalnokainak derûlátásában, amely szerint nagyon jó, hogy Oroszország árnyékában vagyunk a listán, hisz a nagy keleti szomszédot nem engedik majd összeomlani, tehát minket sem. Úgy gondoljuk, elsôsorban nekünk nem szabad magunkat összeomlani hagyni.
Tegnap délelôtt a vidrátszegi repülôállomás tanácstermében Runcan Petru Stefan fôigazgató beszámolt a november 1819-én a belga fôvárosban tett látogatásáról és az ezzel összefüggô itthoni terveikrôl.
Mint elmondta, Brüsszelben tárgyalást folytatott az Európai Közösség szakembereivel annak érdekében, hogy pénzalapokkal támogassák a Romániában szükséges infrastrukturális fejlesztéseket. Részt vett a Repülôterek Nemzetközi Tanácsa marketing és kereskedelmi stratégia témájú ülésén s ígéretes ajánlatot kapott arra, hogy rohammentô-szolgálatunkat lássák el egy helikopterrel. A tegnapi találkozón a vendéglátó arról ugyancsak szót ejtett, hogy a külföldi beruházók és turisták ide vonzása érdekében egy újszerû nemzetközi zenei fesztivál megszervezésével is foglalkoznak.
A Runcan igazgatótól kapott információk szerint német és angol szakemberekkel lobbiznak abban a reményben, hogy komoly tervek sikeres bemutatásával PHARE- támogatást eszközöljenek ki a vidrátszegi repülôtér és környékének, az általa kiszolgált övezetnek az európai követelmények színvonalára való emeléséhez. Az Európai Unió eddigi gyakorlata ugyanis az volt, hogy az általa elfogadott programok kivitelezéséhez szükséges kiadásoknak a 70-75 százalékát is fedezte. Azt pedig könnyen beláthatjuk, hogy ilyen jelentôs külföldi támogatás nélkül nem kezdhetünk bele a körülbelül 160 millió dolláros fejlesztésbe.
Ami bennünket közelebbrôl érdekel: egy német konszern képviselôje közölte, miszerint hajlandó Marosvásárhelyre kísérleti jelleggel egy olyan mentôhelikoptert adni, amely nagyobb területet is bejárna itt, az ország közepe táján. Elképzelésük szerint országunkat 5 kétmotoros (az egyik biztonsági erôforrás), éjjeli repülésre és fedélzeti mûtétek elvégzésére is alkalmas forgószárnyas gép le tudná fedni a szolgálatával, amelynek megszervezési, mûködési módját hasonlóképpen átadnák. Az ajándékozásnak az a fô feltétele, hogy álljuk az üzemeltetés költségeit és a legszigorúbban tartsuk be a helikopterek és teljes felszerelésük karbantartási elôírásait. Most már ezek után a megyei döntéshozó szervek állásfoglalásán múlik, hogy elfogadjuk-e a nagylelkû ajánlatot. Egy bizonyos, ennél olcsóbban sehonnan sem tudnánk hozzájutni az életmentés eme korszerô eszközeihez. Kérdésre válaszolva a röptér igazgatója "megsúgta" azonban, hogy 2 millió dollár körül mozog egy ilyen helikopter mûködtetésének éves kiadása.
Ami a nemzetközi zenei fesztivál hagyományának megalapozását illeti, ehhez egy svéd egyetemi elôadótanár kíván anyagi és szakértôi segítséget nyújtani. A rendezvényre évente kétszer kerülne sor Parajdon. A 2000-ben induló fesztivál az elképzelés szerint alkalmanként legkevesebb 800 érdeklôdôt vonzana. Elôkészítésébe képzômûvészeket és a fény-, meg hangeffektusok létrehozásához értô technikusokat is be akarnak vonni. De mindehhez hazai pénzforrások is szükségesek, amelyeknek megjelölése egy célirányos kormányrendelet függvénye jegyezte meg az elôadó.
A kormány újabb egykori kisebbségi és egyházi ingatlanok visszaadására vonatkozó jogszabály elôkészítésén dolgozik közölték kedden. Lapértesülések szerint a helyi közigazgatást felügyelô kormányhivatal november elején felkérte Kolozs megye prefektúráját, hogy szerezze be és készítse elô 39 olyan kolozsvári és Kolozs megyei ingatlan tulajdonjogi dokumentációját, amelyek egykor "a Romániában élô nemzeti kisebbségi közösségek tulajdonát képezték". A jelenlegi tulajdonjogi helyzet feltérképezésének az a célja, hogy lehetôvé váljon az ingatlanok visszadására vonatkozó jogszabály elôkészítése.
Markó Attila, a kormány Kisebbségvédelmi Hivatalának jogi kérdésekkel foglalkozó igazgatója az MTI érdeklôdésére megerôsítette, hogy a kormány illetékes központi és megyei hivatalai valóban feladatul kapták a nemzeti kisebbségi szervezetek és az egyházak részérôl visszaigényelt ingatlanok tulajdonjogi helyzetének tisztázását.
A szóban forgó ingatlanok listáját az érintett egyházak és kisebbségi szervezetek kérései alapján állították össze. Markó szerint a tényleges tulajdonjogi helyzet tisztázására azért van szükség, hogy a visszaadásról szóló rendeletek végrehajtása minél zökkenômentesebb lehessen.
A kormány már két sürgôsségi rendeletet is alkotott a nemzeti kisebbségek és az egyházak tulajdonában volt ingatlanok visszaszolgáltatásáról. Több ingatlan esetében a kormányrendelet megjelenése után derült ki, hogy az eredeti tulajdonjog visszaállítását számos tisztázatlan körülmény vagy jogi probléma nehezíti és akadályozza.
A továbbiakban az ilyen gondokatz szeretnénk elkerülni - mondta Markó Attila.
A lakosság egyharmadát kitevô nyugdíjasokat a volt és aktuális kormányzók egyaránt súlyos teherként kezelik mondotta Cazan Vasile, a Romániai Nyugdíjasok Szövetségének elnöke az RSZSZOSZ Fratia által szervezett nagygyûlésen.
Aggasztónak ítélte a nyugdíjas-alkalmazott arányt (5,5 millió nyugdíjas jut jelenleg Romániában az 5,2 millió alkalmazottra), és e helyzet kiváltóját a 89 után kormányzó politikai pártokban azonosította. A nyugdíjasok nem koldulnak, hanem munkájuk után járó jogaikat követelik mondotta, a szövetség nevében az idôs korosztály súlyos helyzetének megoldását sürgetve.
Kérik, hogy év végéig számítsák újra minden egyes nyugdíjaskategória nyugdíjának értékét, a nyugdíjtörvény elfogadását sürgetik és a nyugdíjasok házadójának 30-70 százalékos csökkentését követelik. Kedvezményes díjakat kérnek továbbá az egyedül élô nyugdíjasoknak szállított energia, és rádió-tévé-elôfizetés esetében, továbbá 300 ezer lejes minimálnyugdíj felállítását.
A Radu Vasile miniszterelnökkel hétfôn a kormánypalotában a nyugdíjas-szervezetek reprezentánsaival folytatott megbeszéléseken Alexandru Athanasiu munkaügyi és társadalomvédelmi miniszter részvételével a nyugdíjak aktualizálásának kérdése, a nyugdíjak közötti különbségek felszámolása, a nyugdíjak havi kiegészítése szerepelt. Ez utóbbi oly módon, hogy a növekedés egészében fedezze a pénzhígulás rátáját. Szerepelt továbbá a minimálnyugdíj felállítása a nyugdíjazási korhatárt betöltve nyugalmazott személyek nyugdíja esetében.
A nyugdíjas-szervezetek reprezentánsai kérték továbbá, hogy az országos, valamint a helyi szervezetek képviseltessenek az egészségügyi biztosítók igazgatótanácsában. Kérték másrészt a kompenzált gyógyszerek rendszerének módosítását, pontosabban a referenciaár rendszerének törlését.
Alexandru Athanasiu munkaügyi és társadalomvédelmi miniszter elmondta, hogy a szenátus folyó héten kezdi el a nyugdíjtörvény vitáját, és abbeli meggyôzôdésének adott hangot, hogy a szóban forgó törvényt a jelenlegi parlamenti ülésszak végére elfogadják. E jogszabály elfogadásával felszámolódnak a nyugdíjak között a kiszámolás eltérô módja nyomán létrejövô különbségek mondta. A törvény rendelkezéseit fokozatosan fogják alkalmazni, az alacsony nyugdíjaktól kezdve, közvetlenül a jogszabály hivatalos közlönybeli publikálása után, illetve 2000. január elsejétôl.
Elmondása szerint a szaktárca törvénytervezet elôterjesztését tervezi, mely a nyugdíjak nagyságától függô differenciált kiegészítési rendszert vezet be, különös hangsúllyal a kis nyugdíjakra.
A szaktárca máris elôterjesztett egy határozattervezetet minimális határszint felállításáról a különbözô nyugdíjtípusok esetében. 200 ezer személy fogja élvezni e tervezet rendelkezéseinek elônyeit, melybôl 20 ezren 300-400 ezer lejes nyugdíjnövekedésben fognak részesülni. A tervezetet véleményezés végett beadják a pénzügyminisztériumhoz, és léteznek pénzügyi források a már idén decembertôl való alkalmazásához mondotta a miniszter, hozzáfûzve: a decemberi 2,3 százalékos nyugdíjkiegészítést ehhez a szinthez fogják már számolni.
Elmondta továbbá, hogy a munkaügyi és társadalomvédelmi minisztérium sürgôsségi rendelettervezetet terjesztett elô a nyugdíjas-szervezetek reprezentánsainak képviseltetésérôl az egészségügyi biztosítók igazgatótanácsában. A tervezetet az országos biztosító most vizsgálja meg.
Továbbá a miniszterelnök elmondása szerint bizottság alakul a Nemzeti Bank, a versenytanács és a versenyhivatal reprezentánsaiból, egyes önálló ügyvitelû egységek által nyújtott szolgáltatások esetében indokolatlanul megnövelt díjak felülvizsgálására.
A kompenzált gyógyszerek kérdését jövô hétfôn vitatják meg az illetékes intézmények, nevezetesen az egészségügyi minisztérium, az országos biztosító és az orvosi kollégium reprezentánsaival.
Lábsérülés miatt részesítették elsôsegélyben azt a fiút, akit a vásárhelyi állatkert egyik tigrise karmolt meg. Bereczki Boldizsár igazgató lapunknak nyilatkozva elmondta, a múlt héten a szerencsétlenül végzôdô napon három iskoláskorú fiú látogatta meg az állatkertet. A tigrisek kifutójánál nem vették figyelembe a tiltó táblát, a Veszély Átlépni tilos felirat intelmeit is mellôzték, mi több, a védôkorláton is átjutottak. Egymást heccelve hôsködtek, provokálták az állatokat. Az igazgató szerint így történhetett meg, hogy a felbôszült állat nekiszökött a kerítésnek és mély karcolást ejtett a gyerek lábán. A sérültet azonnal elsôgelyben részesítették, tetanusz injekciót kapott és összevarrták a sebet.
Elsôsorban az kellene tudatosodjon a látogatókban, hogy a tiltó és figyelmeztetô táblákat nem díszbôl tesszük ki. Az állatkerti sétának pedig szabályai vannak. Egyike ezeknek, hogy ne menjünk közel és ne dühítsük a vadállatokat összegzett dr. Bereczki Boldizsár.
A Népújság még szeptemberben hírül adta, hogy Maros megye hat községének polgármestere és alulírott, a megyei tanács alelnöke tanulmányutat tesz Dániában. Néhány hét távlatából megpróbálom ennek az útnak a tapasztalatait összefoglalni, mert úgy gondolom, érdeklôdésre tarthat számot mindaz, amit ott átéltünk, láttunk, hallottunk. Az sem mellékes, hogy a sokszor elhangzott vagy csak csendben megfogalmazott megjegyzések, amelyek köztisztviselôk külföldi útjait kísérik, nem éppen dicsérôleg, talán egy kissé más megvilágításba kerülnek. Másképpen fogalmazva, kötelességemnek is érzem beszámolni a tanultakról, az itthoni átültetés lehetôségeit is szem elôtt tartva.
Röviden szólni illik arról, hogy Marosvásárhely és Kecskemét testvéries együttmûködése tette lehetôvé, hogy a Dán Kulturális Intézet pályázatán egyáltalán szóba kerülhetett Maros megyei polgármesterek kiutazása Viborg megyébe, hogy ott tanulmányozhassák a helyi önkormányzatok mûködését és az EU-csatlakozás elôkészületeként megpróbálják mérlegelni, milyen eséllyel lehet közelíteni ezekhez az elvárásokhoz a honi gyakorlatot. Az idei Marosvásárhelyi Napok rendezvényei alkalmából kaptuk meg ezt az önzetlen ajánlatot Kerényi György kecskeméti vállalkozótól, dr. Szécsi Gábor polgármestertôl és kedves munkatársaiktól. Fodor Imre és Orbán Dezsô azonnal közvetítette a megyei tanácshoz a lehetôséget, amely szinte hihetetlennek tûnt: a kecskeméti székhelyû, magyarországi Dán Kulturális Intézet vállalja, hogy Bács-Kiskun és Maros megyei kis települések (községek) polgármestereinek tanulmányútját két hétre anyagilag biztosítja, a romániai részvevôknek csupán a vízumköltségeket és a magyar-román határig való elutazás költségeit kell felvállalniuk. A feltételek közé tartozott, hogy a kiutazók értsenek magyarul, hiszen a szinkrontolmácsolás dán nyelvrôl magyar nyelvre történik és községeik legyenek tagjai a Romániai Községek Közösségének. A Maros Megyei Tanács vezetôsége végül is Marosmagyaró (Kocsis Albert), Marosoroszi (Burian Ioan), Rücs (Vasu Ioan), Mezôbodon (Varró Levente), Szásznádas (Círnu Alexandru) és Marosszentgyörgy (Vizi József) polgármestereinek kiutazását javasolta, miután a Romániai Községek Közösségével is konzultált. Bács-Kiskun megyébôl nyolc polgármester és jegyzô alkotta a csapatot, kiegészítve két kitûnô tolmáccsal, akik valamennyien Kecskeméten csatlakoztak csapatunkhoz. A több mint 2000 kilométeres utat autóbuszon tettük meg, összességében 36 órát utaztunk, míg megérkeztünk Bjerringbro helységbe, ahol egy képzési központban nyertünk elhelyezést. A körülményekrôl majd késôbb írok, de természetesen az eszményihez közeliek voltak.
Szükségesnek tartom néhány szóban a Dán Kulturális Intézetrôl tájékoztatni a kedves olvasót, hiszen mindeddig magunk sem sokat hallottunk errôl. Az intézet létrehozása abból a felismerésbôl indult, hogy az általános európai folyamatok arra mutatnak, hogy egységes kontinensben kell gondolkozni és nem két, egymással szembefeszülô táborban, amelyek a "másik oldal" minden mozdulatát gyanakvóan szemlélik. A dán külügyminisztériumban úgy gondolták, hogy ideje visszatérni az egykor volt európai szokásokhoz, a különbözô országok közötti emberi- gazdasági és politikai kapcsolatok természetességéhez, hiszen az elkövetkezô 20-25 évben úgyis eltûnnek a lényeges gazdasági különbségek (bár igazuk lenne!) az egykori Varsói Szerzôdés országai, valamint a NATO-tagországok között. A dicséretes megalakulás óta (1993) immár hat év telt el, sajnos mi nem sokat érzékeltünk lemaradásunk csökkenésébôl. Ez azonban a legcsekélyebb mértékben sem a szóban forgó intézet hibája... Az intézet jelen van Nyugat-Európában is (Edinburgh, Brüsszel, Hamburg), Lengyelországban, Litvániában, Magyarországon (Kecskemét) és van remény arra, hogy közelebbrôl Romániában is nyit székhelyet, minden valószínûség szerint a Bánát fôvárosában, Temesváron. Megjegyzem, az intézet azt a filozófiát követi ezen a téren, hogy elég volt az országok fôvárosait telerakni mindenféle hivatallal, célszerûbb vidéken felütni a székhelyeket. Szellemes indoklásuk szerint a kérdésre, hogy miért Kecskemét a székhely és nem Budapest, nem jelent-e ez többletutazást, az volt a válaszuk, hogy megállapították, miszerint a távolság Budapesttôl Kecskemétig éppen akkora... mint Kecskeméttôl Budapestig! Aminek a valóságát nehéz lenne vitatni. Jellemzô egyébként az itthon közismert központosító reflexekre, hogy koppenhágai nagykövet asszonyunk egyáltalán nem helyeselte Temesvár megjelölését mint lehetséges székhelyet, ezért nem is támogatta az intézet megalakulását, csupán Bukarestet volt hajlandó elfogadni. Ezért az idôbeni csúszás, de mivel egy ilyen intézmény saját hatáskörében dönt a helyszín kiválasztásában, az ország törvényeinek természetesen kijáró tisztelettel és megtartással, csak idô kérdése a bejegyzés.
Az intézet tehát következetesen tevékenykedik azért, hogy legfontosabb célkitûzését: az európai emberek közötti személyes kapcsolatok helyreállítását és természetessé tételét megvalósítsa. Ezt vezetôi nem tekintik egyszer megszûnô feladatnak, folyamatosan ápolják már kialakult kapcsolataikat és kezdeményeznek újakat. Kölcsönös képzômûvészeti kiállításoktól, mûvészek közötti találkozóktól kezdve a gazdasági tanácsadásig vagy a lakosság által megszervezett vendéglátásig terjed ki figyelmük és ebbe a körbe tartozik a helyhatóságok közötti tapasztalatcserék megszervezése is. Hangsúlyoznám, hogy nem foglalkoznak üzletkötéssel, nem céljuk a profitszerzés, nem helyettesítik az utazási irodák munkáját, a lehetô legszélesebb értelemben vett "alulról jövô" kezdeményezések felkarolói és támogatói. Nem amatôrök, szervezett és jól tervezett, a legapróbb részletekig kidolgozott és egyeztetett programokat ajánlanak és valósítanak meg. Egyébként elôttünk is jártak már romániai, közigazgatásban tevékenykedô csoportok Dániában, tehát csak számunkra jelentett újdonságot ez a lehetôség.
A leírtak után bizonyára nem meglepô, hogy a tizenkét teljes napra (szeptember 26október 7.) terjedô programot mi is teljes egészében ismertük már elindulásunk elôtt. És igencsak apró, általunk igényelt módosításokat leszámítva, minden ponton betartották az elôre közölteket. Hiszen, mint ahogy arról a kezdetek kezdetén szólt tanfolyamvezetônk, de magunk is tapasztaltuk, a dán ember nem tud mit kezdeni a pontatlansággal, a késve érkezô személyekkel-csoportokkal. Egyszerûen nem tudja felfogni, hogyan történhet ilyesmi, hiszen senki nem engedheti meg magának, hogy mások idejével gazdálkodjon. Ez a magatartás viszont nem tûnt sem merevségnek sem ridegségnek, olyan természetességgel kellett tudomásul vennünk, hogy valósággal jólesett visszaszokni ilyen, jóérzést, megbecsülést tanúsító magatartáshoz, amitôl itthon nagyon eltávolodtunk. Úgyszólván minden szinten!
(Folytatjuk)
Nézem a Marius Tuca-show címû mûsort, amelyben a közmunkaügyi és területrendezési miniszter és még vagy hárman szövegelnek. A miniszter elmeséli újra és újra a lakásépítésre felvehetô kölcsönökrôl szóló mesét. Egyébként köztudott, nem arra való, hogy az igazán rászorulók építhessenek házat maguknak, csak azokra érvényes, akiknek minimum négymillió havi nettó jövedelmük van.
De most nem is ez volt a lényeg, hanem az, hogy adott pillanatban eljutottak addig, hogy a földrengésekrôl, földrengés esetén a lakások biztonságáról vitatkoztak. Kiderült Bukarestban több mint száz épület van olyan állapotban, hogy a legkisebb földmozgás esetén is az összeomlás veszélye fenyegeti. És akkor az egyik okos úriember azt a summás kijelentést tette (saját szavai szerint egy nála okosabbat idézve), hogy nem a földrengés öli meg az embereket, hanem az épület.
Hogy ez eddig nem jutott eszünkbe! Sem azoknak a törököknek, akiket az idéni többrendbéli földrengések maguk alá temettek! Mert akkor ugye mindent másként csináltak volna... Aztán pedig arról is eszmét cseréltek, hogy mit kell tenni, ha jön a földrengés: az ajtókeretbe lehet állni esetleg. De ennél sokkal jobb az, amit ugyancsak az egyik nagyérdemû úriember mondott: ha van egy masszív tölgyfa asztala a földrengés sújtotta embernek, bújjon be alája, és ha egy kis szerencséje van, valamikor csak megtalálják, s még egy hét elteltével is kiment(het)ik alóla.
Ezenkívül megtudhattuk a mûsorból, hogy megjelent a földrengések kézikönyve, amely "mindenki számára érthetô" stílusban oktatja ki az egyszerû földi halandót, mit kell tennie földrengés esetén. Bizonyára ezt sem olvasták a szegény törökök. Aztán azt is megtudhattuk, hogy - ha esetleg valaki nem hallotta volna - ezek elektromagnetikus jelenségek. S végül, hogy kerek egész legyen az agytágítás, arról cseréltek eszmét, hogy volt már olyan, amikor a Richter skála szerinti 6,1 fokos földrengést is kibírtak épületek és emberek, volt, amikor ennél gyengébb földmozgás követelt áldozatokat ésatöbbi.
Hát így állunk. A laikus hallgató csak ámul-bámul, a hallottakon. Elôször, hogy milyen okosak a vitatkozó urak, aztán meg azon kezdhet el gondolkozni, hogy ne adj isten, ha majd egyszer sok pénze lesz és befizet egy lakásra, mindenekelôtt egy erôs, masszív tölgyfa asztalra kell szert tennie. Mert a Tuca-show vendégei szerint jól fog, ha jön a földrengés.
A csíki teátrumban azt mondta a színmûvész, ô a 000. színész az induló színházban. Persze, nincs itt semmiféle kódjelzés, valamiféle ügynöki besorolás, nem is emlékszem, játszott volna detektívet, bár nem kizárt. A gyermekkori Iskola utcában sok minden megeshetett, hiszen a kamaszkor és a Bolyai líceum között ingázva mondták róla: játszhat, könnyû neki, alma nem esik messze a fájától. Volt fôiskolás, késôbb ünnepelt komédiás, volt talán feljelentett rendszerásó, mert Kakukk Marci valahol tiltott hímnuszt énekelt. És játszott mindenkinek. Amíg innen tovább nem állt, noha Hunyadi László azt mondja, nem ment el, itthon van, bár az is igaz, valahova állandóan készül. A Knöpfler Vilmos utcában szaladtunk össze, autóját javíttatta, ahol aztán pedálra is lépett. Irány Csíkszereda és jókora kitérôvel Budapest, Bárka Színház.
A nézôtéren ülô közönség jó ideje azt tapasztalja, hogy se jobbról, se balról nem jön színpadra Hunyadi László. A színmûíró általában zárójeles utasítást ad a rendezônek: színész jobbra vagy balra el. Hunyadi Lászlónak ki adott utasítást, hogy merre vegye az útirányt?
Az irányt én szabtam meg magamnak, mert nem tartanak igényt szolgálataimra. Ennyi az egész. A fösvényt levették mûsorról, vele együtt engem is. Ahol nem látnak szívesen, ott nem ajánlgatom magam, efféle dolog nem szokásom.
Ez azt jelenti, hogy fogta magát, beállított a színház személyzeti osztályára és hidegvérrel kikérte a munkakönyvét?
Azt. Nekem nincs itt semmi keresnivalóm, semmiféle vonatkozásban nem tartozom a marosvásárhelyi színházhoz.
Nem gondolja, hogy az a közönség, amely hozzászokott Hunyadi László színpadi játékához, színházszeretettel következetesen bérletet váltott, most hûtlenséggel, háládatlansággal vádolja az egykoron kedvencként számon tartott színészét?
Végsô soron így is meg lehet fogalmazni. Ám ha nem hiányzom a közönségnek, akkor én is mondhatnám, hogy fordítottan is áll a dolog, velem szemben is háládatlan a közönség. De ne legyen kétségbeesés, siratóasszonyos óbégatás, lám, rakétasebesen betöltötték az utánam keletkezett ûrt, ami azt jelenti, hogy ez így van jól. Akkor nem hiányzom nekik...
Felemlegetve a dolgokat, a színész távozását, a közönség ez ellen mindössze csak az elôcsarnokban, vagy elôadás után a torony alatt buszra várva manifesztálhat...
Errôl én nem tehetek. Egy színész valóban akkor játszik, ha elhívják... Hogyha nem ért egyet azzal a színházzal, most nem feltétlenül a mûvészi munkával, vagy nem ért egyet azzal a vezetéssel, akkor egyértelmû: otthagyja.
Most akkor konkrétan: mirôl van szó?
Arról a vezetôváltásról, ami az utóbbi években történt, tulajdonképpen ez volt távozásom oka, elindultam a nagyvilágba. Egyszerûen nem láttam azt a fajta ha szabad még így fogalmazni színházszeretetet, amit én a teátrumról elképzelek. Itt az emberek önmagukat szeretik inkább, mint a színházat, ezzel nem tudok egyetérteni, nem tudom magam azonosítani másokkal. Itt valamikor egy olyan színház volt, amelyért hogy most kissé nagy szavakat mondjak sokan feláldozták magukat, és minden, ami ebbe belefér. Valahogy úgy, hogy a színházba, beloptak dolgokat és nem a színházból vittek, nem a színházat használták fel egyéni érdekekre, hanem az egyéni érdekeket használták fel a színházért, a publikumért. Legendás dolog, hogy Tompa Miklós, Delly Ferenc vagy Kovács György hordta a bôröndjét annak, aki kellett nekik. Miért hordják na, nem annyira mereven ragaszkodva az elôbb mondottakhoz, átvitt értelemben értendô a mostani direktorok a színház gondját-baját? Ugyan már, kérem, hol van az az idô?
Delly, Borovszky, Kovács György... Hallottuk, volt egy szép idô, másoknak nosztalgia. Változott a kor, változott a hangulat, s jött a váltás folyton... Maximumot ígért minden vezetôcsere.
Sajnos blöff, minden az igérgetés szintjén maradt. Arról van szó, hogy manapság már nem dívat a közönségtisztelet. Hallom is, hogy nem érdekes a közönség. Persze, igaz, nem feltétlenül kell úgy táncolni, ahogy a közönség fütyül, hanem azért a közönséget tisztelni kell, neki kell ajánlani a színházat. Mert jó lesz tudni, a színház a közönségért van elvégre. A színész, a rendezô azért lesz az ami, mert van közlési kényszere, de ez szinte közhely, és ne felejtsük, rettentô mulandó szakma. Említi azt a legendás kort, ami az egykori Székely Színházat jelenti, ki emlékszik rá, a szakmán kivül? Idônként úgy néznek rám, mint egy lôtt medvére, ha felidézek egy-egy emlékezetes elôadást. Mondom, ez mulandó dolog, nem konzerválható...
Akkor mire fog emlékezni a majdani közönség a mai vásárhelyi színházi idôkbôl?
Sajnos, nem sokra. Más baj is van jócskán, visszamenôleg. Az utóbbi tiz-tizenöt év alatt a közönséget fokozatosan elkedvetlenítették a beígért és meg nem valósított dolgok. Ne nézzenek hülyének, hallom többször a közönségtôl. Megígérnek egyet, ki van írva valami a bérlethirdetô plakátra, ott a legfontosabb mondat az, hogy a színház a mûsorváltoztatás jogát fenntartja... Hát persze, hogy átverve érzi magát sokszor a közönség. Ígéretre mást kap. Másrészt, azt hiszik egyesek, hogy írtózatosan tehetségesek, holott csak gyenge fuvallatok. És megfordult a helyzet, idôsebb, nagyszerû színészek statisztálnak...
Ne legyen gond azzal, ha fiatal a színész és ráadásul tehetséges...
Isten ôrizz, nincs is gond azzal. De neki is kell egyfajta rutin és tapasztalat ahhoz, hogy tehetségét épületesen kibontakoztathassa.
Egyszer valahol ön a színházi demokráciát tagadta. Nos, azóta mi a helyzet, változtat-e a helyzeten egy-egy apró forradalom, kitörés?
Közhely, de a színház diktatúra. Úgy mûködik, mint a katonaság. Vele és a kuplerájjal szokták összehasonlítani. Nincs demokrácia, beosztott van és kész.
Az úgynevezett színházi diktatúra megalázást jelent a színésznek?
Nem. Bár az is közhely, hogy a színész kiszolgáltatottja a rendezônek, a szerepnek, az igazgatónak, még annak is, hogy ma hogy kelt fel. Az más kérdés, hogy a diktátor, vagyis a rendezô vagy a direktor rávezeti a színészt arra az igazságra, ami közös kell legyen egy elôadáson belül, amit el szeretnének mondani. Az a jó regény, ami négyszáz oldalon van leirva, de egy mondatban is megfogalmazható. Az az egy mondat kellene a színházban is közös ügy legyen.
Hunyadi László ma a vásárhelyi színháztól eltérô irányba menetel, ezzel hagyta a fôiskolát is.
Az a helyzet, hogy egyszerre három színháznál dolgoztam egy adott pillanatban, az pedig három nyereg. Megülni folyamatosan nem lehet. Aztán bejött a negyedik színház is, nem lehet összeegyeztetni idôben a dolgokat, úgyhogy onnan is elmentem. A pedagógia hosszú és következetes munka, mindennap ott kell lenni.
Többen is elmentek, így vagy úgy. Véleménye szerint hol tart a vásárhelyi színészképzés?
Hogy mondjam, aki a kötéltáncot tanítja, annak akkor van hitele, ha meg tudja mutatni, íme, ez a kötéltánc. Tetszik látni, a városháza tetejérôl átmentem a Somostetôre a kötélen. Na most, aki ezt meg tudja csinálni, annak van szakmai tekintélye, aki meg nem, az csak mesél a kötéltáncos mesterségrôl, de úgy, hogy nem tudja érzékeltetni a lényegét. És ha nem látom vagy elhiszem, vagy nem. Na, most ezzel azt is elmondtam, akinek inge, vegye magára. Nyilvánvalóan van, aki meg tudja mutatni a kötéltáncot, van, aki nem.
Még nem válaszolt arra, merre szól az irány?
Végre hadd pontosítsak: nem mentem el, itt vagyok az országban, egy-egy szerepre átmentem Magyarországra, de, mondom, itt vagyok. Mint olyan, a csíkszeredai színház érdekes dolog, indítani, új dolgot megszülni mindig érdekes, nagy kihívás. Szatmáron is játszom és a budapesti Bárka Színházban.
Erdôszentgyörgyön van Gyümölcs utca is, bár ezt nyelvünkön nem deklarálja a dolgozó nép okos gyülekezete által választott önkormányzat feliratozása. Szemben a "milíciával" zöld ablakos ház, takaros porta, a ház asszonyát régtôl ismerem, mert valaha tôlem is tanulhatott ezt-azt a korondi iskolában. Mi gyümölcsözünk itt nevet a háziasszony. Bíró Ilonka ugyan a Sóvidéken született, 1966-ban, de 1995-ben férjhez jött Szôcs Andráshoz, Erdôszentgyörgyre. A nagycsalád gondjait ismertem, hiszen ugyanabban a szépnevû Borvíz utcában laktunk Korondon. A szülôk derék embereket neveltek. Nincs ennek "titka", hiszen csupán arról van szó, hogy meg kell élni, és ezért mi másra nevelték volna a számos gyermeket, mint a becsületes munkára.
Szôcs András 1958-ban született, tizenhárom évig élt Székelyudvarhelyen, három évig szakiskolázott, aztán a középiskola következett (az akkori mechanikai líceum), ott érettségizett. Lakatos volna egyébként, jelenleg a földgázkitermelô vállalat munkása, ennek helyi kirendeltségén dolgozik. Legelôvel együtt nyolc hektárnyi területen gazdálkodik, de csak valami fél hektárnyi az igazán mûvelhetô föld, a többi inkább legelô. András állattartással pótolja jövedelmét, tavaly s tavalyelôtt több volt az állat az istállóban, idénre kissé megcsappant az állomány, mert nincs jó ára a tejterméknek. Egy tehén, egy ló, öt juh, aztán persze disznók, kell a hús, és nem igazi a karácsony, ha a malac nem körmöcsél bele az "étlapba"...
Ilonka megtanulta a szövést. Anyósom tanított meg rá, Szôcs Balázsné, Margit asszony. Jakabffy Irén nénitôl pedig a hímes felszedést tanultam meg.
Az osztováta most, az Advent idejére... vakációra ment. Majd aztán ismét felállítják. Ilonkának jó a híre, sokan keresik fel, külhoniak is. Gyapotból, lenbôl, kenderbôl dolgozom. Ebédlôabroszokat (evôabroszt) szövök, hímeset, színeset, aztán konyhatörlôket, garnitúrákat: ágy- és fotelterítôket, gyapjúból.
Drága a felvetôfonal, nem könnyû szépen, veretesen dolgozni, a háziasszony ad magára, hiszen nem iparszerûen, hanem csak kedvtelésbôl, tehetsége és adottsága folytán szô Ilonka. Ez itt semmiféle reklámnak nem helye, aki azonban a Gyümölcs utcába téved, mondjuk, Bözödújfalu felé menet, a Küküllô hídja elôtt, a rendôrségi épülettel szemben: megállhat, bekopoghat a zöld ablakos ház kapuján. Szeretettel fogadják.
Tegnap ünnepélyesen megnyitották a MOL marosvásárhelyi üzemanyagtöltô állomását. Az avatón jelen volt a Fodor Imre polgármester, Orbán Dezsô és Crisan Eugen alpolgármesterek, Dorin Florea prefektus, Burkhardt Árpád alprefektus, a megyei tanács részérôl Virág György. Képviseltették magukat a fogyasztóvédôk, a rendôrség, a tûzoltóság, politikai pártok stb. Csák János, a MOL Rt. elnökének és Kónya László, a MOL Románia PP Kft. ügyvezetô igazgatójának beszéde után Fodor Imre is szólt az egybegyûltekhez, majd ugyancsak ô vágta el a szalagot. Ezt követôen szokatlan módon a Maros Mûvészegyüttes tagjai román és magyar táncokkal, népdalokkal szórakoztatták a jelenlevôket. Külön említést érdemel, hogy jelenlétével megtisztelte a rendezvényt a Petrom igazgatótanácsának elnöke, Marius Velescu illetve Gabriel Coconea, a Romgaz igazgatója, mintegy igazolva, hogy a versenytársak között is lehetséges együttmûködés a két társaság kölcsönösen ad alapanyagot egymás üzemanyagtöltô állomásainak és hogy a piacon van helye több versenyzônek is.
A megnyitó után Csák János a sajtó kérdéseire válaszolva elmondta, Marosvásárhely igen fontos helyet foglal el a MOL csoport stratégiájában. A 75%-ában magántulajdonban levô, mára már nemzetközivé terebélyesedô társaság idén tavasszal úgy döntött, felülvizsgálja befektetési stratégiáját. Ennek elsô fázisát befejezték és ezen a szûrôn Románia, Szlovákiával együtt átjutott. Csák János szerint a jelenlegi román gazdasági elemzések ugyanolyanok, mint a 8-10 évvel korábbiak Magyarországon. Ezenkívül meggyôzôdése, hogy egy Magyaroszággal szomszédos ország nem maradhat elszigetelten és elôbb-utóbb fejlôdnie kell. Ezért a MOL úgy látja, erôsítenie kell a cég pozícióját ebben a régióban. Kiemelt fontosságúnak mondta Marosvásárhelyt, amely az 1000 fôre esô személygépkocsik számát tekintve az országban a második helyet foglalja el.
A fenti bizakodás nyomán, míg más befektetô cégek inkább ellenkezô irányba mozdulnak és lassanként elhagyják Romániát, a MOL éppen itt látja érdemesnek beruházni. Ennek a törekvésnek eredményeképpen már 39 MOL üzemanyagtöltô állomás létezik Romániában, amibôl mindössze kilenc franchise típusú, azaz a MOL neve alatt mûködô, de nem a MOL által mûködtetett kút. Mindez a MOL-t mára már Romániában is az élvonalba emelte és a Petrom illetve a Shell után a megtisztelô harmadik helyet foglalja el.
Látható: a társaságnál a verenytársakhoz hasonlóan szinte forradalom zajlik, már ami a gondolkodásmódot illeti. Ma már nem az a központi probléma, hogy léteznek eszközözk, vezetékek stb. és mit kezdjenek vele, hanem két alapelv került elôtérbe. Az egyik szerint, akárhol van a fogyasztó, a szolgáltatónak meg kell keresnie és olyan szolgáltatást kell nyújtania, amilyenre éppen szüksége van. A másik pedig kimondja: a részvényeseknek nyereséget kell elkönyvelniük. E két alapelvet figyelembe véve a társaságnak érdeke, hogy a MOL-kút továbbra is ugyanolyan tiszta és szép legyen, mint megnyitása napján, szorgalmas és kedves személyzettel.
Románia közép- és hosszú távon való fejlôdésébe vetett bizakodásuk jeléül decemberben újabb üzemanyagtöltô állomás megnyitására kerül sor, ezúttal Petrozsényben és távlati terveikben már Kolozsvár is szerepel. Az igazsághoz persze hozzá tartozik, hogy bármennyire is bíznak a jövôt illetôen, a jelen történéseire reagálva a tervezett beruházásoknak mintegy felérôl lemondtak, és csak egyes városokra és azok környékére összpontosítanak.
November folyamán több tízezer házba, lakásba jutott-jut el a Distrigaz Nord részvénytársaság megyei fiókjának megbízottai révén az a liláskék felülnyomással készített okirat, amely szentesíti a felek viszonyát. A négyoldalnyi szöveg jelentôs részét olyan kormányhatározatokból, szabályozó rendeletekbôl, illetve rendelkezésekbôl vették át, amelyeknek nem minden részletét ismeri az átlagember, s meggyôzôdésünk, hogy az újkeletû szerzôdések számos aláírója nem is érti bizonyos kitételeit. Ezért kértünk némi magyarázatot, eligazítást Sabin Pacuraru mérnöktôl, a vállalat kereskedelmi igazgatójától.
Az elôfizetô kötelezettségei címû fejezet mindjárt azzal a figyelmeztetéssel kezdôdik, hogy ne nyúljunk a gázórához és abban a fülkében, fémszekrényben, falmélyedésben (ezek román gyûjtôneve nisa) se változtassunk semmin, amelyben a nyomásszabályozó készülék található.
A fentiekkel összefüggô kérés, hogy a földgázat csak arra a célra használjuk, amire engedélyezték. Tehát ha takaréktûzhely, konyhakemence, csempekályha, fürdôkazán stb. égôjének mûködtetését hagyta a gázszolgáltató jóvá, akkor minden ilyen helyen végleges vezetéknek és szerelésnek kell lennie. Nem engedhetô meg semmilyen ideiglenes megoldás, például az, hogy gumicsövön a házból az udvarra kivezetve a gázt, lángjával disznót perzseljünk vagy szurkot olvasszunk, mert a rossz csatlakoztatásnál vagy a hajlékony csô repedésén kisüvítô gáz nagy bajt okozhat.
Azt már most, az igazi tél beállta elôtt szükségesnek tartotta a részvénytársaság leszögezni, hogy bizonyos körülmények között jogot formál a tüzelôanyag-ellátás korlátozására. Ilyen például az a szituáció, amikor rendkívül erôs fagyban csak nagy erôfeszítés árán tudják fönntartani a gázelosztó rendszer mûködését. Így megeshet, hogy már a kitermelésnél mûszaki gondok adódnak, csökken egyes kutak hozama, a vezetékek, a tisztítóberendezések, a sûrítôállomások stb. nem képesek a megnövekedett igényt kielégíteni, s arra sincs garancia, hogy a csövön külföldrôl érkezô gáz megfelelô nyomáson, mennyiségben és megfelelô idôben ér el a fogyasztókhoz. Egyelôre még azt sem újságolhatjuk el, hogy átadták volna az ország északnyugati részének szánt, a határon átjövô földgázvezetéket. Ha nem igyekeznek a beruházással, akkor az idei fûtési szezonban is nagy nyomor lehet a végeken és nem csupán Szatmár megyében. Mint halljuk, a fôváros szükségleteit sem tudják kielégíteni, holott arról volt szó, hogy az ukrajnai gázzal orvosolják a bukarestiek régi keletû jogos panaszát.
Rendes körülmények között a számla vagy értesítés kézhezvételétôl számított öt munkanapon belül szükséges a gázdíjat befizetni. Ettôl a dátumtól kezdve már napi 0,25 százalékkal nô a szolgáltató követelése. És ugyancsak az elsô öt munkanap lejártától számított 30 naptári nap után a vállalat intézkedhet a fôcsap elzárásáról, de úgy, hogy három munkanappal annak elôtte, hogy valakit kiküldene ezzel a megbízatással, egy utolsó figyelmeztetésben részesíti a fogyasztót. Amennyiben ennek a fölszólításnak sincs foganatja és felfüggesztik a gázszolgáltatást, az elôfizetô a gáz kiszámlázott alapértékének és a késedelmi büntetésnek az átadását követôen három munkanapon belül ismét használhatja a fütôberendezéseit. Ennél is kellemetlenebb helyzetbe kerülhet azonban az, aki a fôcsap keresztbe fordítását követô 15 naptári napon belül sem igyekszik rendezni a tartozását. Ebben az esetben ugyanis a Distrigaz Rt. felbonthatja az ügyféllel korábban megkötött szerzôdést és fölszámolhatja a bekötô vezetéket.
Itt említjük föl azt a lehetôséget, hogy az elôfizetô írásban közölje a vállalattal a fölfedezett számlázási hibát a befizetési kötelezettség lejártáig. A szolgáltató 10 napon belül köteles orvosolni a panaszt és megjelölni azt a második határidôt, amelyen belül ki kell fizetni az újraszámított összeget.
Október elsején közöltük, hogy elkezdôdött az Európai Unió által finanszírozott, hosszú távú, vidékfejlesztési Sapard-programba foglalt célkitûzések megvalósítása. Az EU a nevezett program keretében 2000-tôl kezdve, vissza nem térítendô támogatásként, évente 150 millió eurót utal át Romániának, ezt az összeget osztják le majd a megyei igények szerint. Milyen szakaszba jutott a program megvalósítása? kérdeztük Maria Leahut, a megyei Mezôgazdasági és Élelmezésügyi Igazgatóság mérnökét.
November másodikai határidôvel 116 kérést jegyeztünk, tudomásom szerint Maros megye ebbôl a szempontból az elsô helyen áll. Ez a számadat bizonyítja, hogy vannak még életerôs vállalkozások, hiszen tudni kell azt, hogyha valaki 100 euró támogatást igényel, akkor bizonyítékot kell felmutatnia arról, hogy rendelkezik leglább 50 euróval. Az EU ezen feltétele nyomán készteti a támogatást igénylôt arra, hogy a beruházásra szánt pénzösszeget minél hatékonyabban használja fel.
Milyen esetekben igényelhetôk a Sapard-programba foglalt pénzügyi támogatások?
A program kivitelezési módszertana négy általános tevékenységi területet állapított meg. I. üzemszervezési beruházások: gépek, magas genetikai értékû állatok, épületek vásárlásakor, az üvegházi termelés bôvítésekor, az agroturizmus fejlesztését célzó beruházások esetén; II. a mezôgazdasági termékek feldolgozásának korszerûsítésére vonatkozó beruházások kivitelezésekor (hús- és hústermékek, tej-, és tejtermékek, zöldség, gyümölcs); III. különbözô gazdasági tevékenységek (szolgáltatások, állásajánlatok, turisztikai infrastruktúra, kisipari tevékenységek) bôvítésekor; IV. a mezôgazdasági infrastruktúra fejlesztésekor (utak, hidak, víz-, és csatornahálózatok építése). A Sapard- támogatást egyéni termelôk, természetes és jogi személyek igényelhették és kérték, továbbá olyan vállalkozások, amelyek teljes egészében magántôkével mûködnek, helyi közintézmények és olyan közösségek, amelyek jogi személyiséggel rendelkeznek.
A kérvényekbe írt adatokat ez idôszakban elemezzük, terepen ellenôrizzük és amelyek eleget tesznek a megszabott feltételeknek, azokat november 26-án elküldjük a mezôgazdasági minisztériumba jóváhagyás végett.
Megjegyzem, hogy nagyon sokan érdeklôdnek a Sapard támogatási progam felôl, mikor lehet még igényelni. A program hatéves, az újabb alkalmazási szakasz kezdete elôtt a megyei Mezôgazdasági és Élelmezésügyi Igazgatóság sajtótájékoztatot szervez.
Az augusztusi visszaesés után szeptemberben 1967 milliárd lejjel nôtt és az elsô három negyedév viszonylatában 10.800 milliárdra emelkedett a tavalyi 7255 milliárddal szemben a költségvetési hiány tûnik ki a központi bank által nyilvánosságra hozott adatokból.
Mint ismeretes, az NVA-val létrejött egyezmény az idénre a GDP maximum 3,9 százalékával egyenlô deficitet enged meg.
Így értékelte Kincses Elemér a Tompa Miklós Társulat péntek esti bemutatóján közönség elé kerülô vállalkozásukat. A rendezô a tegnapi sajtókonferencián beszélt A nagy Romulusról, Béres András társulatvezetô társaságában. Elôzôleg az igazgató kifejtette reményét, hogy Dürrenmatt szövegébôl érdekes, látványos, jó elôadás születik. A próbák szeptembertôl zajlanak, a színház anyagi gondjai ellenére a mûvészi szándék illô keretek közt valósulhat meg. Ezt Fodor Imre polgármesternek és a marosvásárhelyi tanácsnak is köszönhetik, hiszen tetemes összeggel segítették a produkciót, általában is a Nemzeti Színházat.
Béres András további terveiket is vázolta. Szilveszter estéjén szokásos kabaréjukkal rukkolnak elô, az idén klasszikus témát választottak. December végén, január elején elkezdik új premierjük, Wedekind A tavasz ébredése címû darabjának próbáit Anca Bradu rendezésében.
A november 26-i bemutatóról a rendezôtôl megtudhattuk, hogy már régóta színre szerette volna vinni a színmûvet, amely ma és itt talán még aktuálisabb, mint valaha. Bár arról is meg van gyôzôdve, hogy 2001-ben is idôszerû lesz, amint az volt az 197273-as évadban is, amikor a Szentgyörgyi István Színmûvészeti Fôiskola hallgatói adták elô. A remekmûveknek ez a sorsuk, s A nagy Romulus egyértelmû üzenete az, hogy bármifajta totalitárius rendszer, próbálkozás halálra van ítélve. Persze egy színházi elôadás nem ad politikai prognózisokat, megoldásokat még kevésbé, csupán kérdéseket vet fel, de a nézôre mindenképpen hat, s a mostani produkció is közérdeklôdésre számíthat. Úgy érezhetjük, hogy a darab rólunk szól, káosz felé tartó társadalmunkról, a mai romániai, vásárhelyi emberek életének nyomorúságairól. Csak csodálkozhatunk, hogy a svájci író az 50-es években miként tudhatott mindent jelenkori valóságunkról.
A színmû tragikomikus vígjáték, filozófia és történelem, paradoxonok sorozata és gondolati töltet, nevetés és szívszorító csend kézen fogva jelentkezik benne. Kincses szerint Labancz Klára kivételes erejû színpadi, képi világot teremtett hozzá, és néhány kiugró színészi alakítás teszi majd emlékezetessé az elôadást. A rendezô külöm öröme, hogy a címszerepben Ferenczy István látható, aki jó formában készül az este 7 órakor kezdôdô bemutatóra, melyen népes szereplôgárda eleveníti meg a 476-os esztendôben játszódó, mához szóló történetet.
Ezen elnevezéssel szervez a Vásárhelyi Diákliga és a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség tudományos diákköri konferenciát. A november 26-27-én zajló elôadássorozatnak a helyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ad otthont.
Sipos Remus, a diákliga elnöke elmondta: az OGYE magyar és román tagozatának diákjai 154 dolgozatát fogadta el a szervezôbizottság. A szervezôk mintegy 450 diák, tanár és érdeklôdô részvételére számítanak. Öt szakon általános orvostan, sebészet, gyógyszerészet, fogászat és preklinikum folynak az elôadások. A dolgozat bemutatására legtöbb 7 perc áll az egyetemisták rendelkezésére, a megbeszélések idôtartama három perc. A rendezvény megnyitója pénteken reggel 8 órakor a MOGYE dísztermében lesz, a díjkiosztó ünnepség másnap, szombaton 18 órakor ugyanott. A legjobb dolgozatot bemutató diákot egy külföldi ösztöndíjjal jutalmazzák.
1995 márciusában tartották az Orvostanhallgatók és Fiatal Orvosok I. Kongresszusát, melynek ötéves jubiláló évfordulójára kerül sor jövôben. A hétvégi konferencia tulajdonképpen egy gyakorlat, melynek során összeáll az a csapat, amely a jövô évi kongresszust szervezi meg összegzett Sipos Remus.
Az adózás mérséklése igen kívánatos lenne
A pénzügyminisztérium által kilátásba helyezett adómérséklés, amennyiben nem marad csupán projekt formájában, a Vasile-kabinet legjobb és legkonstruktívabb törvénypakettjét jelentené nyilatkozta Octavian Buruiana, a Romániai Beruházók Országos Szövetségének elnöke. Az intézkedéseknek hasznát látná az egész gazdaság, hiszen növekedést és a feketegazdaság jelentôs méretû felszívódását eredményezné. Számottevôen növekedne továbbá a hazai és külföldi beruházások volumene és az állami költségvetés bevételei, új munkaalkalmak teremtôdnének állítja Buruiana. A pénzügyminisztérium szándékai kiválóak, csak ne maradjanak papíron mondotta.
A Temesvári Magyar Diákszervezet
idén immár kilencedik alkalommal rendezi meg kulturális ifjúsági rendezvénysorozatát, a TMD Fesztivált. Ahogyan már hagyománnyá vált, e rendezvény december elején, ez évben 6-12-e között kerül megrendezésre. Ez alkalommal nay hangsúlyt kap a diákszínjátszás, ami a Fesztivál magját fogja képezni: meghívottak a szegedi, nagyváradi, kolozsvári, csíkszeredai, marosvásárhelyi és temesvári diákszínjátszó csoportok, valamint Lábadi Meggyes Éva bábmûvész, a Ghymes és a Quo Vadis zenekarok. A hagyományos rendezvények sem maradhatnak el, így lesz orgonakoncert, filmklub, mûvészetis diákok tárlata, performance, vitaest, teaház és nem utolsósorban esténként táncházak és bulik.
Vegyészkonferencia Kolozsváron
Az Erdélyi Magyar Mûszaki Tudományos Társaság EMT Kémia Szakosztálya ez év november 26-28-a között szervez ötödik alkalommal vegyészkonferenciát Kolozsvárott. Társszervezô a Magyar Kémikusok Egyesülete (Budapest). A konferencia célja a szakmai továbbképzés, az új kutatási eredmények ismertetése, vegészmérnökök, tanárok, kutatók, doktorandusok és egyetemi halgatók kapcsolatfelvétele és tapasztalatcseréje. Ebben az évben a vegyészkonferencián emlékeznek meg a 150 éve született Fabinyi Rudolfról, a kolozsvári egyetem volt professzoráról, a Magyar Kémikusok Egyesülete elsô elnökérôl (1907).
Romániai kalózkártyák magyar alapanyagból
Egyre több hamisított telefonkártya kerül forgalomba Romániában, s a kalózkártyák alapanyagát Magyarországról hozzák be a hamisítók. A amisított telefonkártyák iránti kereslet egyenes arányban növekszik azzal, ahogy a romániai vezetékes telefontársaság, a RomTelecom emeli a díjszabást. (A legóvatosabb számítások szerint is egy év alatt jóval több mint a duplájára nôtt a telefontarifa.) A hamisítók elsôsorban számítástechnikát tanuló egyetemisták, fiatal szakemberek. Egyikük a Curentul címû lapnak elmondta, hogy a hamisításhoz szükséges programot német ismerôseitôl szerezte be, a mûanyag kártyalapokat pedig Magyarországról hozzák be, mivel Romániában csak Bukarestben lehet megfelelô minôségû kártyákhoz jutni, de nagyon drágán. A kereslet növekedése az árak csökkenéséhez vezetett: míg korábban 500 dollárt kértek egy kalózkártyáért, ma már ennek kevesebb mint feléért megkapható.
Göncz Árpád köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét adományozta az Erdélyben élô Senkálszky Endre színmûvésznek és a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét Benkô András zenetörténésznek. A kitüntetéseket hétfôn adta át Alföldi László, Magyarország kolozsvári fôkonzulja. Senkálszky Endre, a Kolozsvári Magyar Állami Színház örökös tagja több mint hat évtizedes mûvészi pályája elismeréseként, Benkô András, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Fôiskola nyugalmazott egyetemi tanára az erdélyi magyar zenetörténet és zenepedagógia terén kifejtett kiemelkedô munkásságáért részesült a magas kitüntetésben. Az Erdélyi Múzeum Egyesület kolozsvári székházában rendezett ünnepségen megjelentek a kolozsvári magyar kulturális élet vezetô személyiségei, az erdélyi magyar történelmi egyházak püspökei.
Ötvenéves a gyulai román gimnázium
Az évfolyamok találkozóit, a mai diákok mûvészeti mûsorát s a nemzedékek nosztalgia- estjét kínálja másfél ezer volt tanulójának a gyulai román gimnázium pénteken, amikor is az intézmény alapításának 50. évfordulóját ünneplik. Budai János igazgató az MTI érdeklôdésére elmondta, hogy az iskola alma matere volt szinte valamennyi mai magyarországi román értelmiséginek. 1981-ig, mai helyére költözéséig a volt Városháza épületében mûködött. (Ez a ház most városi könyvtárként szolgál.) A Nicolae Balcescu Gimnázium az idén kollégiummal, színházteremmel, vendégszárnnyal s étteremmel-konyhával bôvült. Az 1950-es években sok gyulai román érettségizô Romániában tanult tovább, majd a hosszabb kényszerû szünet után 1989/90-tôl nôtt meg újra a szomszéd országban tanuló "gyulaiak" száma.Míg korábban, kötelezôen Bukarest fogadta a magyarországi román továbbtanulókat, ma már többen inkább a közelebbi Kolozsvárt, Nagyváradot és Aradot választják mondta el Budai János.
Pályán Globalstar négy újabb mûholdja pályán
A kazahsztáni Bajkonur ûrrepülôterérôl hétfôn felbocsátották a Globalstar nemzetközi távközlési hálózat négy újabb mûholdját. A Szojuz típusú orosz rakéta sikeresen pályára állította a mûholdakat. Az idén ez már a hatodik alkalom volt, hogy Bajkonurból sikeresen feljuttatták a világûrbe a világméretû Globalstar-rendszer újabb elemeit. Az év végéig még további nyolc mûholdat bocsátanak fel. A mûholdakat az olasz Alenia csoport gyártotta. Az AFP jelentése szerint a Loral Space and Communications nevû amerikai csoport által létrehozott nemzetközi Globalstar rádiótelefon-rendszer 56 mûholdból fog állni, ebbôl 48 lesz szolgálatban, nyolc pedig tartalékban. A tervek szerint a rendszer még az idén beindul.
Betörôk a bukaresti fôpolgármesternél
Betörôk jártak a bukaresti fôpolgármester, Viorel Lis lakásában. A kellemetlen látogatásról maga az érintett számolt be sajtóértekezleten. Viorel Lis elmondta, hogy a betörôk szombaton kora este hatoltak be fôvárosi lakásába. Szemmel láthatólag mindenütt pénzt kerestek, de miután azt nem találtak, némi ékszert és több mûszaki cikket - köztük öt darab mobiltelefont vittek el magukkal. A fôpolgármester nem gyôzte hangsúlyozni, hogy annál is inkább értetlenül áll a történtek elôtt, mivel az a ház, ahol lakása található, kívül, belül állandó felügyelet alatt áll. "Igazán nem is az nyugtalanít, hogy mit vittek el, hanem az, hogy mit hagyhattak a lakásban" tette hozzá.
Segélyek a szerencsejátékokból
Holnap a Prefektúra közvetítésével több mint negyedmilliárd lej értékû segélyt juttatnak el az idei árvizek megyénkbeli károsultjainak abból az alapból, amelyet az elnöki hivatal kezdeményezése nyomán az országos lottótársaság gyûjtött össze az e célból szervezett szerencsejátékból. A kormányhivatal székhelyén fél tízkor adnak át tízmillió lejt a marosoroszfalui községi tanácsnak, negyven-negyven milliót pedig a görgényi, görgényoroszfalui és felsôrépai tanácsoknak, megrongálódott útszakaszok és hidak javítására. Ugyanitt szászrégeni, segesvári, nyárádmagyarósi és Dózsa György községi családoknak is juttatnak segélyt, maroskeresztúri, radnóti, kutyfalvi, marosludasi, dicsôszentmártoni és ádámosi családoknak adnak át támogatást az illetô polgármesteri hivatalok székhelyén, emellett a cintosi és mezôzáhi önkormányzatokat is felkeresik, melyeknek szintén negyven-negyven millió lejt nyújtanak át.
Fesztiváldíjjal tért haza Rómából a marosvásárhelyi Vártemplom Musica Humana nôi kamarakórusa. A Csíky Csaba vezette kamarakórus a G. P. Palestrina fesztivál keretében két alkalommal lépett fel a római Szent Ignazius-templomban, a Szent Pál- bazilikában a részt vevô kórusokkal közösen ellátta a szentmise énekes részét, valamint a Szent Péter-bazilikában egyedül látta el a november 19-i, péntek délutáni szentmise énekes szolgálatát. Mûsorán Palestrina-, Bach- és Kodály-mûvek szerepeltek.
Országos szakszervezeti kerekasztal
Ma 9 órától tartják a kémiai és petrokémiai iparágak szakszervezeteinek országos konferenciáját. A rendezvénynek a Prefektúra nagy gyûlésterme ad otthont, szervezôje a marosvásárhelyi Azomures Rt. szakszervezete.
December 2-3-án a franciaországi Lyonban tartják az EU- régiók közgyûlését. A tanácskozáson országunkat 25 megyébôl mintegy 80 küldött képviseli, köztük megyénket Virág György és Alexandru Fratean megyei tanács- alelnökök, valamint Gâlea Valer és Muji Stefan megyei tanácsosok.
A marosvásárhelyi Építészeti Iskolaközpont fennállásának 50. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi rendezvénysorozat keretében ma találkozót szerveznek a tanintézet jelenlegi diákjai, személyzete, valamint az egykor itt végzett diákok, illetve itt tanító pedagógusok között, amelyet az intézet dísztermében ünnepi elôadás követ.
Csütörtökön, november 25-én délután három órától szerkesztôségünk (Marosvásárhely, Dózsa György utca 9. szám, II. emelet, 76-os iroda) jogi tanácsadót tart. Az érdekeltek ne feledjék el magukkal hozni elôfizetési szelvényüket, valamint az üggyel kapcsolatos iratokat, amiben a szakember tanácsát kérik.
November 27-28-án a marosvásárhelyi 18-as Számú Általános Iskola a sportiskolával közösen 11 és 13 éves korcsoportban országos kosárlabdatornát szervez, a legjobb csapatok részvételével. A versenyen részt vesznek a Steaua, a tîrgovistei, brassói, medgyesi, nagyszebeni, kolozsvári és marosvásárhelyi iskolás sportklubok, valamint a 18-as Számú Általános Iskola csapatai. A rendezvény megnyitója szombaton háromnegyed tíztôl a 18-as Számú Általános Iskola