Aktuális

A múlt hét végén pár órát Marosvásárhelyen töltött Radu Berceanu, a Demokrata Párt alelnöke, iparügyi miniszter. Mivel kizárólag "szakmai" megbeszélésre jött, s a választásokig is jó bô esztendô van még, nem is fárasztotta magát azzal, hogy a kampányban szokásos udvariasságot, szólamokat használja, egyszóval "viselkedjék". Ezúttal igazi arcát mutatta kendôzetlenül, mindenfajta smink, álarc nélkül.

Mindenekelôtt az derült ki fennhéjázó szavaiból, hogy nem ismer sem Istent sem embert, ha céljait el akarja érni. Azt mondta, hogy ô bizony "sohasem lelkizik", még akkor sem, ha mondjuk egy intézkedés emberek százait érinti hátrányosan. Kizárólag csak a "reform", a privatizáció, az alárendeltségébe tartozó cégek életképessége stb., stb., folyt belôle a szó végeérhetetlenül, az "érdek", a "logika" szigorú szabályainak megfelelôen. Lényeg, hogy ô nem a szívével politizál. S hogy lássuk, mennyire "önálló" a maga területén, azt is kijelentette: döntéseibe még Petre Roman sem szólhat bele, mert "amíg ô a miniszter, azt csinál, amit akar". Azt a kérdést, hogy mégis, nem hajlandó észrevenni az ellentmondást, ami a reformokkal járó terhek alatt nyögô százezrek és egyes vállalatvezetôk csillagászati összegekre rúgó jövedelme között van, egy vállrándítással elintézte, s kijelentette, hogy ha jól megy egy cég, akkor az igazgatója megérdemli a magas fizetést. A méltányosság és igazságosság eszméi ezek szerint meglehetôsen messze állnak a szociáldemokrácia Berceanu-változatától. S hogy az arroganciája még teljesebb legyen hozzátette, hogy a kérdezô forduljon felvilágosításért inkább a FPS (Állami Vagyonalap) elnökéhez, Radu Sârbuhoz, a pénzügyminiszterhez, vagy a Nemzeti Bank kormányzójához, Mugur Isarescuhoz. És amikor az újságíró megpróbálta visszatéríteni a "témához", ideges lett, és gyorsan más kérdést követelt.

S talán a dolgot enyhítendô, elôállt a közhellyel, hogy egy ország csak akkor lehet gazdag, ha a lakói is gazdagok, de nem vette észre az ellentmondást egymást váltogató kijelentései között. Azt is elmondta, nem szégyelli, hogy jólétben él, s talán becsületességét igazolandó, megmagyarázta, hogy ô nem lopott, amióta magáncége is van a miniszteri tisztség mellett. Sôt, mindkét funkciót képes teljes értékûen ellátni. Aztán meg nem is lopott, mert amikor megalapította a vállalatát, egy Grand Cerokeeja volt és egy "egyszerû" aranyórája, s mind a mai napig a Cerokeeval jár, és ugyanaz az aranyóra mutatja az idôt neki azóta is.

Ám téved, aki azt hiszi, hogy más kérdés jobban érdekelte, illetve kevésbé ingerelte volna. Végig arról beszélt, hogy ôt nem érdekli semmi, nincsenek érzelmei, csakis a gazdaság érdekli. Hosszú perceken át mellébeszélt, s mikor egy újságíró arra kérte, hagyja ôt is szóhoz jutni, ne tartson expozét, azzal intézte el, hogy "annyit beszélek, amennyit akarok, ha nem tetszik, elmehet". Szemmel láthatóan egy pillanatra megfeledkezett arról is, hogy neki van szüksége a sajtóra és nem fordítva. Azonban nem buta gyerek Radu Berceanu hamar észbekapott, s hagyta szóhoz jutni az egy peccel korábban rendreutasított kollégát is. Csakhogy a "nagylelkû" gesztus, már senkit sem hatott meg.

Summa summarum, elég furcsa dolgokat tudtunk meg a miniszterrôl. Ennél csak az furcsább, hogy mindezt egy magát szociáldemokratának, sôt Párizs óta, a valós romániai szociáldemokrácia egyetlen hiteles képviselôjének valló párt alelnöke szájából hangzottak el a könnyelmû, a mindennapi élet nehézségeinek, a létminimum alatt élô sokak nyomorúságának fittyet hányó szavak. Tehát így néz ki az "igazi" szociáldemokrata szellem a Radu Berceanu szemszögébôl? Kíváncsian várjuk, milyen színûvé válik majd a választási kampány idején.

A Népújság f. év november 15-i, a "MISZSZ Kongresszust az RMDSZ nemlétezônek tekintette" c. írás kapcsán.

Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a Népújság fent említett cikkében, a székelyudvarhelyi MISZSZ Kongresszus kapcsán olyan állításokat fogalmaz meg, amelyek nem felelnek meg a valóságnak.

Minden bizonnyal a cikk szerzôjének a véleményét tükrözi a november 15-i lapszám elsô oldalán jelzett alcím – "Az RMDSZ nemlétezônek tekintette". Talán fontos lett volna ismertetni azt a logikai gondolatmenetet, amely mentén ezt a sokatmondó következtetést a cikk szerzôje levonta. És ha aláírásával is vállaja a megfogalmazottakat, tulajdonképpen nem is kifogásolhatnánk, a véleménynyilvánítás szabadságának jegyében.

"… sem Markó Béla, sem Takács Csaba, sem Tôkés László nem tisztelte meg jelenlétével a kongresszus munkálatait, sôt, még üdvözlô levélben sem köszöntötte azt." Valóban, a Szövetség legfelsôbb vezetôi nem lehettek jelen a MISZSZ Kongresszuson. Mindannyian tudjuk, hogy a Magyar Állandó Értekezlet munkálatain vettek részt ezekben a napokban. Vagy nem tudjuk, vagy nem kívánunk tudomást venni errôl a körülményrôl. Hogy aztán a cikk végén, a kereskedelmi televíziók stílusában tálalhassuk a bombasztikus hírt: rendkívül feszült a hangulat az ifjúsági szervezetek és az RMDSZ között. Milyen jó, hogy van mirôl csemegézni. Nagy nevek, sem sem, sem, sôt.

Sajnos, tényleg vannak helyzetek, ahol rendkívül feszült a hangulat. Különösen, ha a média egyes képviselôi a félhírek, a sejtetések eszközével élnek és az adott eseményt nem a körülmények teljességében, a tényeket valós összefüggésében ismertetik.

Valóban, a szövetség élenjárói írhattak volna egy üdvözlô beszédet, egy-egy unalmas, közhelyektôl hemzsegô üdvözlô levelet – egyébként erre sosem volt példa, de lehet, hogy akkor a Népújság cikkírója elégedett lenne.

Megítélésem szerint egy MISZSZ kongresszusi tudósítás témája lehetne, hogy tényleg, milyen a viszony a szövetség vezetô tisztségviselôi és a MISZSZ között, hogyan vélekednek egymás teljesítményérôl. Ehhez azonban fel kellett volna venni a kapcsolatot az érintettekkel, kérdéseket kellett volna feltenni, azokat válaszokkal együtt kínkeservesen be kellett volna gépelni stb. Úgy látszik, ezt nem érdemelik meg a Népújság olvasói.

"Érdekes módon az RMDSZ ifjúsági osztályának képviselôje sem jött el Udvarhelyre" olvashatjuk a cikkben. Az Ügyvezetô Elnökség Oktatási és Ifjúsági Fôosztályának képviselôje nem érdekes módon nem jött el, hanem olyan személyes problémák miatt, amilyent nem kíván egyetlen más felebarátjának sem. És errôl tájékoztatta a MISZSZ elnökét telefonon és személyes levélben. (A MISZSZ elnöke megértésérôl biztosította.) Továbbá a Szövetség és a MISZSZ viszonyának aktuális kérdéseirôl egy kétoldalas levélben tájékoztatta a MISZSZ Kongresszus küldötteit, mely levelet minden résztvevô megkapott és a bukaresti Szövetségi Elnöki Hivatal munkatársa fel is olvasott a gyûlés kezdetén.

Továbbá valószínû, hogy magyarázatra szorulna az a megállapítás is, a kongresszusi meghívásra RMDSZ részrôl jött "válasz" tovább erôsítette azt a hangulatot, hogy az ifjúsági szervezetek magukra vállalják a külön listákon való indulást a helyhatósági választásokon. Szóval a téma izgalmas, valahol mélyen valós elemeket is elegyít, aztán az olvasó gondoljon amit akar az RMDSZ-rôl, vezetôirôl, az ifjúsági szervezetekrôl.

Szerk. megj.: Az iménti, replikának szánt írás szerzõjének figyelmét mindenekelõtt arra hívnánk fel, hogy kifogásolt tudósításunk nem valamiféle "eggyel több" rendezvényrõl szólt, hanem a magyar ifjúság kongresszusáról. Olyan fórumról tehát, amelynek illõ és kellõ figyelmet kell szentelni. Ezt próbálta sugallni a szóban forgó tudósítás. A Népújság cikkírója nem akkor lenne elégedett, ha "a Szövetség élenjárói" üdvözlõ beszédet, vagy "egy-egy unalmas, közhelyektõl hemzsegõ üdvözlõ levelet" írtak volna (kinek jár ilyesmi a fejében?!), hanem akkor, ha érdemben foglalkoznának az ifjúság ezernyi gondjával és segítenék szervezeteiket, hogy felnõjenek erre a feladatra. Mindeddig nem sok sikerrel jártak.

Sztrájkban a vámudvar

Bármilyen nevetségesen hangzik, a túlbuzgóság is lehet tiltakozási forma, különösen ha egy olyan ellenôrzô szervrôl van szó, mint a vámhivatal. Hogy erre sor kerül-e az attól függ, hogy a Pénzügyminisztérium hogyan válaszol az "Unirea", Vámhivatalok Országos Szakszervezetének hétfôn elkezdett tiltakozási megmozdulására. A vámhivatalok alkalmazottai egyelôre a figyelmeztetô sztrájkot választották tiltakozási formául, de ha kéréseiket nem teljesítik, a törvény megengedte összes lehetséges tiltakozás formát alkalmazhatják. Ezek közül elsô a szigorúbb ellenôrzés lesz, amit december elsejétôl alkalmaznak, és ami gyakorlatilag a vámok átjárhatatlanságát vonja majd maga után.

A szakszervezet ügyvezetô tanácsa e hónap elején döntött úgy, hogy a vámhivatalnokok nem megfelelô bérezése, felszereltsége, szakmai továbbképzések illetve az alkalmazottak védelmének hiánya miatt a februárihoz hasonló kollektiv munkakonfliktust indítványoz. Az év eleji megmozdulásokat március 26-án függesztették fel, amikor Decebal Traian Remes kézjegyével látott el egy megállapodást, amelyben a pénzügyminisztérium kötelezi magát, hogy sürgôsségi rendeletben tesz eleget a követeléseknek. Azóta sem történt semmi, ezért újra tárgyalóasztal mellé kényszerült a két fél. Sajnos a pénzügyminsztérium illetékeseivel lefolytatott tárgyalások nem jártak a várt eredménnyel, így tegnaptól az ország összes vámhivatalnoka karján fehér szalaggal dolgozik. Nem kivétel ez alól a marosvásárhelyi vámudvar mintegy 30 alkalmazottja sem, bár nyilvánvaló: megmozdulásuk pusztába kiáltott szó, hiszen ha egyáltalán valamire/valakikre felfigyelnek, az inkább a határ menti hivatalnokok tiltakozása, mint az övék.

Egyébként az egész pénzügyminisztérium szintjén meghirdetett megmozdulásban a pénzügyminisztérium és az állami kincstár kirendeltségeinek alkalmazottai is részt kellene vegyenek, de mivel Maros megyében e két intézményben dolgozók nem szakszervezeti tagok, így ôk nem tiltakoznak.

Egyes központi források szerint a pénzügyminisztérium alkalmazottainak átlagbére jelenleg 890.000 lej, míg a Decebal Traian Remes által a legutóbbi tárgyalásokkor javasolt, ám el nem fogadott ajánlat: 1.100.000 lejes referenciafizetés, amihez hozzáadódnának a különbözô járadékok.

Több írásos panaszt jegyeztek a polgármesteri hivatalban, melyekben a lakosok a helyi közszállításban uralkodó fejetlenség ellen tiltakoznak. Zömük a maxi-taxiknak a régi, megszokott vonalakon való újraindítását követeli.

Ignat Ionel, a hivatal községgazdálkodási igazgatója péntektôl a Helyi Közszállítási Rt. vezetôtanácsi tagja. Elmondta, a tegnaptól két maxi-taxi járattal bôvült a városi közszállítás. A vegyipari kombinát Egyesülés negyedben lakó alkalmazottjai kifogásolták, hogy a rendelkezésükre bocsátott autóbuszokkal nem jutnak el idôben munkahelyükre. Ezért a Siletina különjáratokat indított az Egyesülés negyed – fôtér – kombinát útvonalon. A megegyezés szerint a két kisbusz az Egyesülés negyedbôl indul, és az elsô megálló a Prodcomplex elôtt van. A maxi-taxik mindössze csúcsidôben, 5-8.30 és 13-15.30 óra között járnak.

– Abban az esetben, ha akár egy maxi-taxi is megindul a közszállítási rt. által kiszolgált útvonalakon, beperelem a polgármesteri hivatalt – jelentette ki Emil Chiorean igazgató. Elmondta, a lakosság kérésének eleget téve vették vissza a 3-as és 16-os útvonalat. Így, míg a Veltona tanulmány szerint 15 útvonal jut a közszállításiaknak, ezután 17-et látnak el. Elmondta, 168 gépkocsivezetôje van az rt.-nek, de a jelenlegi helyzetben kétszázra lenne szükség. Ezért a közeljövôben újabb sofôröket alkalmaznak.

Tiltakoznak a forradalmárok

Három vásárhelyi forradalmár éhségsztrájkkal tiltakozik a a Parlament közömbössége iránt, mivel az többéves halogatás után sem hozott határozatot a Marovásárhely mártír várossá nyilvánítására vonatkozó törvénytervezetrôl.

Ilcu Vasile Francisc, a vásárhelyi December 21. Egyesület elnöke lapunknak nyilatkozva elmondta, alig egy hónap választ el az 1989. decemberi rendszerváltás tizedik évfordulójától. Viszont a Vásárhelyt mártír várossá nyilvánító törvénytervezet eddig bürokratikus okok miatt a Képviselô ház helyi közigazdasági tanácsán nem jutott tovább. A halogatások miatt a vásárhelyi forradalmárok arra a következtésre jutottak, hogy a képviselôk nem akarják, hogy Vásárhely is megkapja a mártír város címet. "November 19-én levelet küldtem Emil Constantinescu államfônek, melyben támogatását kértem. Ellenkezô esetben, Vásárhelyt egyoldalúan az 1989. December 21.-i mártírok városának nyilvánítjuk" – fogalmazott az elnök.

A December 21. Egyesület tegnap kérést nyújtott be a vásárhelyi polgármesteri hivatalba, a rendôrségre és a csendôrségre, melyben kijelentik, hogy csütörtökön, november 25-én reggel 9 órakor a Gyôzelem téren, a Mártír Hôsök emlékmûve mellett sátrat emelnek, ahol Ilcu Vasile, Moldovan Sorin és Ganea Viorel meghatározatlan idôre éhségsztrájkba kezd. Eddig Ilcu kétszer éhségsztrájkolt a mártír város cím odaítélése érdekében, utoljára 1997-ben a Szenátus épülete elôtt felállított sátorban.

– Ha ezen elkeseredett akciónk után sem kapja meg Vásárhely a mártír város címet, egyetlenegy politikai pártnak sem engedélyezzük, hogy a decemberi megemlékezésen megközelítse a forradalom emlékmûvét. A több ezer, utcára vonult vásárhelyi lakosért kérjük megyeközpontunk mártír várossá való nyilvánítást – jelentette ki Ilcu Vasile. Ellenkezô esetben visszaküldik Constantinescu elnöknek a forradalmár-igazolványokat — jelentette ki.

Fertôzött kutak

A Felsô-Maros mente 30 településén vizsgált közel 300 kútnak a 60 százaléka nem felel meg a törvényes elôírásoknak – derül ki egy nemrég készült felmérésbôl. Ebbôl az adatból kiindulva valószínûnek tûnik, hogy ez az arány az egész megyére jellemzô, ha nem rosszabb, ami azt jelenti, hogy a közmûvesítetlen vidéki települések lakosságának közel fele nem megfelelô minôségû vizet fogyaszt. Ez egyrészt a kutak elhelyezése és kezelése miatt van így, amin részben segíteni lehet, ha közismertek azok a szabályok, amelyeket kútépítéskor vagy a régiek karbantartásakor figyelembe kell venni.

Mint egy korábbi lapszámunkban már tudósítottunk róla, megyénkben átfogó felmérés kezdôdött a kutak helyzetérôl, amit egy országos pályázat elnyerése tett lehetôvé. A felmérés dr. Domahidi János irányításával történik, aki a Bukaresti Közegészségügyi Intézet Marosvásárhelyi Közegészségügyi és Kutató Központja környezetvédelmi részlegét vezeti.

– Addig is, amíg a vezetékes ivóvíz eljut a falvakba, mit lehet tenni annak érdekében, hogy a kutakban levô víz minôsége javuljon? – kérdeztük a felmérés vezetôjét.

– Mivel az adott területen, ahol a kút épült (udvar, kert) nem lehet változtatni, és ezen a területen található az istálló, latrina, szemétdomb és más szennyezô források, nagy hangsúlyt kell fordítani a kút szerkezetére és a kút körüli védelmi övezetre. Mivel a talajvíz, ami a kútvíz forrása, 4 – 6 méter mélységben van, a kút vize könnyen fertôzôdhet.

Minden kút kell rendelkezzen fedéllel és tetôvel. A tetô szerepe védeni a kút vizét a szennyezéstôl (esôvíz, por, falevelek, stb.), míg a fedél szerepe megakadályozni a baleseteket és az állatok beesését. Elôfordult már, hogy a ház macskája eltûnt, majd öt nap múlva a gazda a macska tetemét a kútból emelte ki, eközben mit sem gyanítva, a kút vizét használták. Szerencséjükre a kút mély volt, a víz hômérséklete alacsony, s így az állati tetem még nem indult bomlásnak.

– Említette a kút szerkezetét, milyennek kell lennie?

– Falát szigetelni kell, különös figyelmet fordítva a kútfal és a káva közötti illeszkedésre és tömítésre, mivel az itt levô hézagokon történik a leggyakrabban a szennyezés. Helyszíni tapasztalataink szerint a kutak legnagyobb része terméskôbôl vagy hengeresen van kirakva a talajszintig, míg a káva szögletes és rendszerint fából van, s így a kettô közötti illeszkedés nem tökéletes, sôt néha nem is megfelelô. Ha ehhez hozzátesszük a védelmi övezet hiányát, valamint azt, hogy a kút a telek legalacsonyabb pontján helyezkedik el, kiderül, hogy milyen fontos e feltételek betartása.

– Mit jelent a védelmi övezet és hogyan kell kialakítani?

– A kút körül ajánlott lebetonozni egy három méter átmérôjû területet, aminek lejtése a kúttól kifele van, hogy az esôvizet vagy a kiloccsant vizet elvezesse a kúttól. Nem ajánlott beton helyett a kövezés, mivel a víz beszivárog a kövek között és szennyezheti a kút vizét. A kút körül minden gödröt fel kell tölteni, és minden szennyforrást, valamint a nem oda tartozó dolgokat eltávolítani. A gödrök feltöltése azért szükséges, hogy a víz ne álljon bennük, mivel könnyen fertôzötté válik, és a talajba való beszivárgással megfertôzheti a kutat tápláló talajvizet. A megmaradt és elhasznált vizet nem ajánlott a kút közelébe önteni, hanem egy erre a célra épített betonsáncba, ami elvezeti azt legalább tíz méterre a kúttól. Kerülni kell az állatok itatását a kút közelében, mivel ürülékkel szennyezhetik a talajt és beszivárgással a kút vizét.

– Nemrég Marosugráról kaptunk panaszt arra vonatkozóan, hogy egy gazda miatt, aki nem hajlandó máshova költöztetni a trágyadombot, a szomszédságban levô kutak vize ihatatlanná vált...

– Mivel majdnem minden gazdaságban található pajta, istálló, nagy gondot kell fordítani a trágyadomb elhelyezésére és a trágyalé eltávolítására. Sajnos sok portán a trágyadomb a kút közelében van, és a tágyalé elvezetését nem szabályozzák, ami száraz idôben, de fôként csapadékos idôjárás esetén komoly szennyezôforrássá válik, ezért a trágyadombot a kúttól legkevesebb 20 méterre kell kialakítani és a trágyalét ásott sánc segítségével levezetni. Legnagyobb gond a tavaszi hóolvadás és az esôzések idején adódik a megnövekedett mennyiségû csapadékvíz miatt. Nem megfelelô állapotban levô kút és védelmi övezet esetén ezek közvetlenül a kútba kerülnek. Nem ajánlott a háztartási szennyvizet a kút közelébe önteni, mivel esôzésekkor az esô bemossa a földbe és a kút vizébe kerülve szennyezi azt.

Sajnos az általunk bejárt falvak nagy része völgyekben húzódik, így a kút az udvar legalacsonyabb pontján, a ház elôtt, az út mellett található, míg az istálló az udvar hátsó részében, a legmagasabb ponton, így a kutak vizének fertôzése majdnem elkerülhetetlen.

Az ôsz folyamán a Mobex több díjat is átvehetett. A Kereskedelmi Kamara 1998-as legjobb cégeinek kijáró elismerések közül a nagyon nagy cégek csoportjában elsô helyezést ért el, míg a Kis és Közepes Vállalatok Országos Tanácsa által összeállított listán az 1993 és 1997. között privatizált cégek között az 54. lett, díjazták a szovátai bútorvásáron stb. Mindezek ellenére Maria Butnaru igazgatónô korántsem derûlátó vagy elégedett.

– Az a tény, hogy ennyi díjat kaptunk, nem azt mutatja: milyen jó nekünk, hanem azt, hogy versenytársaink mennyire rosszul állnak. Ami kívülrôl látszik az tehát igaz, valóban a tavalyi évet profittal zártuk. Idén is minden esélyünk megvan arra, hogy nyereséget könyvelhessünk el, bár kevesebbet mint tavaly. Ugyanakkor a bútoraink szépek és kelendôek, de ez még nem jelenti azt, hogy nem küszködünk és nem szembesülünk nap mint nap nehézségekkel. Gondjaink nagyrészéért a nyersanyag árának változása okolható. Sajnos a farönk ára az inflációt meghaladó mértékben növekedik, és így lassan felemészti a gyártók, köztük a Mobex Rt. tôkéjét. Egy évvel ezelôtt úgy gondoltam, hogy az orosz piac leesése miatti nehézségeket átvészelve stabil helyzet alakul ki, de nem így történt. Azóta a fentiek illetve a túlméretezett adók és illetékek miatt nem tudunk fejlôdni. Bár volna felvásárlópiac és exportunkat növelni lehetne, erre nem kerül sor mivel nincs meg a szükséges tôkénk hozzá.

– A nehézségek egyúttal elbocsátásokat is jelentenek?

– Nem számítunk nagymérvû elbocsátásokra. Inkább azt szeretnénk, ha alkalmazottaink egy része átkerülne a közvetlenül nem termelô részlegekrôl a termelô osztályokra, hogy ezáltal csökkentsük költségeinket. Jelenleg 2600 alkalmazottunk van, akik rendszeresen megkapják a fizetést, amivel eddig legrosszabb esetben is csak néhány napot késünk. Természetesen tudjuk, hogy a jövedelmek nem elég nagyok, éppen ezért a lehetôségekhez mérten igyekeztünk emelni az alkalmazottak bérét, így az év elejétôl szeptember elejéig 48%-kal emelkedtek a fizetések.

– Milyennek látja a jövôt?

– A mai helyzetben nehéz a jövôrôl nyilatkozni – mondja az igazgatónô, majd hozzáfûzi, aggasztja, hogy országos szinten nyoma sincs a hazai termelô ágazatok, az exportôrök védelmének.

Beszélgetésünk nyomán érdemes elgondolkoznunk, hogyan történhet meg, hogy egy olyan gyár, amelyik elmúlt évben tucatnyi diplomát szerzett, bizonyítva ezzel: életerôs és mûködôképes, egy évvel késôbb már rosszabb eredményeket érjen el. Ha erre bármilyen belsô ok nem létezik, (mint ahogy a Mobex Rt. esetében is) akkor ez azt mutatja, hogy a bajok makrogazdasági szinten vannak.

Mindenesetre a gyár tovább harcol létéért, fejlôdéért: jelenleg a Moszkvai Vásáron vesz részt egy standdal, míg januárban már Párizsban mutatnak be egy teljesen új ebédlôbútor-típust.

A Nyárád középsô szakaszán, Backamadarason és a környékbeli falvakban még 1992-ben tett holland látogatás során Middelburg város küldöttsége – látván az elöregedô falvakban tengôdô idôs emberek szociális nyomorát – jelezte a backamadarasi református egyházközség vezetôségének, a tanácsnak, hogy a holland közösség hajlandó lesz felépíteni egy a magatehetetlen, elhagyatott, netán hajléktalan idôs emberek számára megfelelô körülményeket biztosító öregotthont. A hollandok elmentek, a middelburgi közösségben gyûjtést szerveztek, tanácskoztak diakónusokkal s az idén visszatértek konkrét tervekkel, hozták az aprólékos és kimerítô tervezés papírra "fektetett", látszólag jelentéktelen bizonyítékát is, amit egyszerûségénél fogva kiejteni is megtanultak már a helybéliek: Diakónus öregotthon.

Megalakult a Diakónus egyesület 20 alapító taggal, melybôl csak három holland, a madarasiak tizenheten jelképes összeggel beszálltak az alapba, a többit – mint az már mindenhol köztudottan "szokás" – a hollandok állják. A helybéliek kézi erôvel támogatják az építkezést. Persze jó szakember is akadt, három backamadarasi kômûvest máris foglalkoztatnak.

A tervrajzok készen állnak, ehhez annyit fûz Gáspár András református lelkész, hogy minden, az erdélyi építkezésre jellemzô stílust és "cicomát" fölöslegesnek tartanak az építtetôk, kizárólag az épület maximális funkcionalitására összpontosítanak, a modern németalföldi építkezésekre jellemzô módon: egyszerû minden és praktikus. Az építkezés költségvetése elôzetes számítások szerint eléri a 170 ezer márkát, de a befektetendô pénzalap összege az épület berendezésével, az öregotthon korszerû felszerelésével egyértelmûen tovább emelkedik.

Tekintettel az államilag alultáplált községi tanácsok tehetetlenségére – kérdésünkre, hogy kik fogják az öregotthon mûködését finanszírozni, egyértelmû választ ad a lelkész. Az öregotthon mûködtetését is a holland közösség vállalja fel. A legtöbb 24 férôhelyes szociális otthonban nyilván elszállásolnak és étkeztetnek majd teljesen hajléktalan és nincstelen környékbeli-községbeli idôs embereket, de nyugdíjjal és ingatlannal rendelkezô, magatehetetlen személyek elôtt is nyitva áll majd az öregotthon, ám eltartásukat nem vállalják. Persze gondolnak azokra is, akiknek hajlékuk van, pusztán kosztra szorulnak. Társalgó és klubhelyiség is tervben van.

Immár két hete dolgoznak, az alapok ki vannak ásva, vélik az építôk – mert pénz van –, a jövô tél már nem lesz kínos legalább 20- 24 idôs nyárádmenti ember számára.

Hova lett Backamadaras, Szentgerice valamikoron számon tartott, élénk közmûvelôdése? – kérdezhetnénk most, amikor oda lett a gericeiek üveges tánca, legalábbis ritkán járják hagyományos táncukat manapság, oda Madaras nagy múltú népi kultúrája. Azaz ott "szárad" a népi élet minden tárgybeli tartozéka az általános iskola egyik termében. Még szerencse, kivételes szerencse, hogy Albert Búzási József tanár, annak ellenére, hogy "jövevény"a faluban, padlásokon gyûjtött, s ott áll egy falumúzeumra elegendô anyag készenlétben... Barabás László ismert néprajzkutató szerint, aligha találunk egy vidékre jellemzô gazdagabb kiállítást megyénkben. Szóval ott áll, arra gondolok közben, elkelne egy tájház, hiszen van itt a szôlôtermesztésnek is jó hagyománya, szürethez, a borcsináláshoz fûzôdô emlék bôven, van itt puttony még a sarokban, van légely a szuszékon, volt mit filmezzen hüledezve Halász Péter. Talán egy üresen maradó parasztház, ha nem: egy szövetkezeti épület rövidesen megteszi.

És egy másik kérdés, iskoláról lévén szó. A parókián Gáspár András lelkész kérdezte a polgármestertôl: miért nem lehet az iskolának névadója a Székelyudvarhelyen egykoron, gimnáziumot építô Backamadarasi Kiss Gergely?

Backamadarason egy olyan kisvállalkozás nyilt, amely se valamiféle hagyományra, se helyi keresletre nem alapoz. A vállalkozó mégis belevágott,

– Adódott alkalom egy varroda megvételére, s jött a vállalkozó Kovács Benedek az ötlettel, mi lenne, ha játék babákat gyártanánk. Az lett a vége, hogy kezdenek megismerni, kezdünk gyártogatni, mert, ugye, minden piackezdés eléggé nehéz dolog nálunk. Kereslet lenne, termékeinket az emberek nagytöbbsége megvenné szívesen, nyilvánvalóan a gyerekének, de sajnos, a jelenlegi helyzetben kisebb-nagyobb fluktuációban "megy" a piacunk. Nem gyártunk sokat, mert az állótôke nem mozog, kizárólag megrendelôknek készítjük játékainkat, kizárólah import – mûszörem, plüss – nyersanyagból. Sajnos Romániában számunkra szükséges nyrsanyagot nem gyártanak. Volt a tavaly is, van az idén is külföldi megrendelô, csak ôk periódikusan jönnek, szezondolgokat kérnek – mondja Kovács József egységvezetô.

A játék babákat persze meg kell tölteni, a cég nem kézzel tölti keményre a babákat, hanem gépeket fejlesztettek ki helyben, gépi töltéssel történik a munkafázis, ami tökéletes keménységet, illetve puhaságot ad minden játéknak. Van legalább kétméteres játék is, melynek nagy sikere volt az egyik bukaresti kiállításon, csakhogy sok anyagot emészt fel, a megrendelô nem tudja megfizetni.

Sajnos, ma már a játék baba luxusszámba menô gyermekjáték, egyre kevesebb a szülô, aki megengedheti magának s gyermekének az "efféle játékot". A cég a középrétegre is gondol, noha a nyersanyag miatt a devizához van kötve, egyértelmûen nô a termékeinek ára is. Az alkalmazottak között vannak jó fantáziával rendelkezôk, akik egyéni modellel jelentkeztek, termékeik megtatálták piacukat. Minden jó fantázia értéket teremt. Lám, itt falun is, mindenféle szép vagy játékos munkának mindig van szezonja – mondja Kovács József.

Backamadaras 270 milliós évi költségvetésébôl a községvezetés mindössze az általános, a községi vagyon állagának fenntartására, karbantartására szorítkozhatott. A pénz nagy része Bálintfalván Szentgericén és Madarason végzett útjavításokra, a közvilágítás kifizetésére, az I- VIII. osztályos iskola részleges javítására, a tanács fenntartására megy el. A költségvetés kiegészítés során a községnek 112 millió lejt utaltak át, ami a megkezdett községkarbantartási költségeket fedezi úgy, ahogy.

A községi tanácsnak külön jövedelemforrása nincs, leszámítva a helyi adót, csakhogy a községben az a helyzet – mondja Csiki József polgármester – , hogy a helyi jövedelemnek tekintett adót a község lakosságának legalább a fele nem fizette ki, mert a tanácsnak pillanatnyilag nincs pénztárosa. Hogy miért nincs, arra az a válasz, hogy a felelôs munkáért járó fizetés alacsony, valahány alkalmazott pénztáros továbbállt. Bár az adószedôket senki sem szereti, ettôl eltekintve a második versenyvizsgán már lesz sikeres jelentkezô – reméli a polgármester.

A községi tanácsháza, vagyis a polgármesteri hivatal épülete romladozó állapotban van, 1744-ben építtette Bethlen Ádám. Javítására nincs pénzalap, a tanács az épületet a megye mûemlékvédelmének figyelmébe ajánlja, tekintettel építészeti stílusára, az egykori tulajdonos történelmi családnak az erdélyi politikában, gazdaságban és kultúrában vállalt szerepére.

Ami a község mezôgazdaságát illeti, a polgármester a tavalyi évre s ez esztendôre vonatkozó, megyeszinten sem rossz mutatókkal áll elô, ami egyrészt a szentgericei és a backamadarasi mezôgazdasági társulások, másrészt a község falvai egyéni gazdálkodóinak dicséretére vall. Backamadarason 115 hektárnyi ôszi búzát vetettek el, 65 hektár ôszi árpát, a fennmaradó szántóföldek a tavaszi kukorica, krumpli és rozsvetésekre várnak. A termôföldek 85 százaléka bevetve, ami mögött Szentgerice sem marad el megközelítô számarányaival. Madarason a tavaly 30 hektár föld maradt parlagon, ami a vidék lakosságának fô foglalkozását is tükrözi. A község mezôgazdasági összterületét 2300 hektár képezi, beleértve a legelôket is, ami újabban közel 70 hektár szántóterülettel gyarapodott, ugyanis a Gostattal folytatott tulajdonjogi vita zártával 57 hektár termôföld került vissza a backamadarasi, 15,5 hektár pedig a bálintfalvi magángazdák kezébe.

A polgármesteri hivatal a község tulajdonát képezô volt szövetkezeti épületeket követeli vissza a törvényesség útjait betartva.

Október 16–18. között a Mûvelôdés szerkesztôsége – meghívottként – teljes létszámmal (összesen négy személy!) részt vett az 51. Frankfurti Nemzetközi Könyvvásáron, ahol is a marosvásárhelyi Masterdruck nyomdában napvilágot látott Kettôs tükörben – Im Doppelspiegel címû, az erdélyi magyar–szász irodalmi kapcsolatok hét évtizedes történetének legmaradandóbb emlékeit felvillantó ünnepi kötettel (tulajdonképpen az idei 10–12. szám) való bemutatkozás – úgy véljük – megérdemelt sikert aratott. Szabó Zsolt fôszerkesztô tartalmas elôadását a kolozsvári származású Balogh András, az ELTE német irodalomtörténeti tanszékének adjunktusa imponáló kongenialitással fordította mondatról mondatra, az elôadás színhelyét zsúfolásig megtöltô, egyáltalán nem közömbös közönségnek.

Hazatérôben pár napig Budapesten kellett maradnom. Így elszakadva a szerkesztôségi trupptól, csak 23- án tértem haza az Ady Endre expresszel. Kényelmes utazásnak ígérkezett; a vonat olyannyira nem zsúfolt, hogy végig egymagam ültem a jól fûtött fülkében, s a kellemes élményeken meditáltam. Mindaddig, amíg egy velômig hatoló ostoba mondatot el nem olvastam, melyet a vagon mellékhelyiségében vastagon író sötétvörös filctollal, aránytalanul nagy ákombákom betûkkel felmázolt valaki: "Ha zsidó vagy, akkor reszkess, Hitler anyja megint terhes!" Bizony, elkerekedett szemmel meredtem rá... Még jó, hogy alatta vékonyan író, intelligenciát sugárzó, kiírt írással, fekete irónnal olvasható volt másvalakinek a lakonikus véleménye: Buta szkinhed. Ám az ünnepi hangulatom odalett...

*

Visszatérve a fülkébe, peregtek az emlékezés filmkockái.

A Bolyai Tudományegyetem természetrajz-kémia karán frissen szerzett diplomával a zsebemben 1958 szeptemberétôl a Kolozsvári Egyetemi Könyvtár belsô munkatársa lettem. Lelkes könyvbarát voltam mindig, érthetô hát, hogy igen jól éreztem magam a rendkívül gazdag könyvtárban, de új kollégáim között – mi tagadás –, kissé félszegül mozogtam. Ezért ôszinte hálával fogadtam a nálam mintegy nyolc évvel idôsebb N. Laci baráti közeledését, aki már elsô találkozásunkkor könnyed közvetlenséggel rámszólt: "Engem te ne magázz, nincs közöttünk akkora korkülönbség, hogy magázódnunk kellene!" És mintha valóban együtt nôttünk volna fel, egycsapásra jó barátok lettünk és maradtunk mindmáig. Jött november 7-e, az ünnepi felvonulással, amelytôl mindenki viszolygott, de muszáj volt menni. A többórás álldogálás-menetelgetés alatt, spontánul feltört közlésvágyból, elmesélte deportálási – auschwitzi, dachaui – élményeit. Tizenhat éves serdülôként kétszer is részese volt a Mengele-szelekciónak. De úgy látszik, szerencsecsillaga jó helyen állott; az operaáriákat fütyörészô tömeggyilkos orvos keze mindkét esetben jobbra mutatott: túlélte a KZ- ben ("kácett" = Konzentrationslager) töltött hónapokat, 1945 júniusában fölszabadult, hazajöhetett. Ô hívta fel a figyelmemet dr. Nyiszli Miklós 1946-ban Nagyváradon megjelent könyvére: Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban. (1964- ben az Irodalmi Könyvkiadó újra megjelentette: Orvos voltam Auschwitzban címmel, elô- és utószóval, jegyzetekkel kibôvítve.) Késôbb olvastam több, hasonló tartalmú könyvet is a holocaust borzalmairól (Lord Russel: A horogkereszt rémtettei, Bp. 1955; Akcióban az SS, Bp. 1958; Levi Primo: Mai e acesta oare un om? Buk. 1974; Erôs László: Soha nem engedem el a kezed! Nv. 1994 és uô.: Öt Quisling népünk ítélôszéke elôtt, Kv. 1997 stb.), de a legelsô túlélô In Vivo elôadott, majd a pár nap múlva hiteles, naplószerû leírásban áttanulmányozott memoár megrendítô emlékét egyik se múlta felül.

Kivéve talán az öt évvel késôbb megismert dr. Gidáli József szovátai balneológussal való találkozáskor hallott élménybeszámolókat.

Szováta gyógyfürdôi kiválóságait rég ismertem, már egyetemi hallgató koromban is nyaraltam ott, a heliotermikus tulajdonságai révén sokoldalúan gyógyhatású Medve- tóban sokat lubickoltam. 1965-ben szakszervezeti beutalóval, ún. kezeléses jeggyel érkeztem 21 napra, s ekkor kerültem közelebbi kapcsolatba Gidáli doktor úrral, akinek szakmai illetékességérôl, emberbaráti pozitívumairól az akkori fürdôvendégek körében számos anekdota forgott közszájon. Késôbb hallottam, hogy dr. Dóczy Pál, a marosvásárhelyi OGYI orvosprofesszora egyszer így nyilatkozott: "Ha Szovátáról beszélünk, akkor Gidáli doktorra gondolunk; ha Gidáli doktort emlegetjük, Szováta van eszünkben". Nem csoda, hiszen közel fél évszázadon át folytatott áldásos orvosi tevékenységet a nagyhírû fürdôhelyen. Bevallom, kerestem az alkalmakat, hogy a kötelezô orvos–beteg kapcsolaton túl is beszélgethessünk, ami a doktor úr nyitottsága révén aránylag könnyen megvalósult. Így került sor arra is, hogy a fennebb leírt 1958. nov. 7-i felvonuláskor lezajlott – és engem olyannyira megrázó – beszélgetést is megemlítettem. Kiderült, hogy 1944. május 3.–1945. június 18. között maga is deportált volt. Elôbb a szászrégeni gettóba hurcolták, onnan pedig vonaton egyenesen Auschwitzba vitték. Említette, hogy rémregénybe illô történeteket mesélhetne a megélt borzalmakról, hogy hogyan gyakorolta a "Revier"-ben is Aesculapius mesterségét. Azt kihangsúlyozta: Nyiszli doktorhoz hasonlóan sosem boncolt a lágerben – kesernyés félmosollyal a szája szögletében megjegyezte, hogy szerinte Nyiszli is többet írt, mint amennyit boncolt –, de amikor eg szadista SS-es nô a vérebeit ismételten a foglyokra uszította, sok, súlyosan sebesült fogoly életét igyekezett megmenteni a szûkre szabott feltételek között, persze éhesen, legyengülve, megalázva, "egy ollóval, meg más »kétszer semmivel«, de varrtunk, operáltunk..., ahogy lehetett" – mondotta. Ha ez nem hôstett, akkor legalábbis nagyon hasonlít rá. Búcsúzáskor megajándékozott egy fényképpel, amelyet Szovátára hazatérésének tizedik évfordulóján készíttetett. Ma is kegyelettel ôrzöm ezt a képet.

Elsô felesége Heller Gizi volt; ötéves kisfiával (G. György) együtt Auschwitzban pusztultak el 1944- ben.

1946-ban Szovátán újra megnôsült. Goldenberg Betty asszony finom fôztjébôl magam is ebédeltem egyszer, igaz, nem a Gidáli-villában, mert az akkor már régesrég államosított vagyon volt, hanem szolgálati lakásukban. Egyetlen fiúk G. Eugene ma jónevû röntgenorvos Dél-Franciaországban.

1944 elôtt a szovátai (és környéke) zsidó hitközség 127 tagot számláló közösségének elnöke volt. 1945 után tíznél kevesebben tértek vissza a fürdôvárosba.

1984. december 2-án Marosvásárhelyen hunyt el. Betty asszony két és fél év múlva követte. Egymás mellett nyugszanak a marosvásárhelyi temetôben.

*

Íme, milyen gondolatzuhatagokat indított el bennem egy ostoba falfirka. De úgy éreztem, ki kell írnom magamból, és megosztanom a marosvásárhelyi újságolvasókkal, kései és elégtelen elégtételül azoknak, akik hasonló történéseknek szenvedô alanyai voltak, ha már tavaly, születési centenáriumán elmulasztottuk megemlékezni Róla.

1989. május 9-én született Tövisen.

Egy olvasónk szerint hiába kapcsol ki minden háztartási villamos készüléket, akkor is forog tovább a fogyasztásmérô korongja.

Valószínûleg nem gondolt arra az illetô, hogy bizonyos elektromos készülékek akkor is fölvesznek egy kevés energiát, amikor nem igazán használjuk ôket. Ilyen például az állandóan bekapcsolt csengô transzformátor, a garázsba, pincébe, mûhelybe, máshova 24 voltos biztonsági áramot elôállító trafó, egyes rádió, hang- és képmagnó, televízió típusok, konverterek, számítógépek, telefonkészülékek, akkumulátortöltôk stb. külsô vagy beépített adaptere, amely a hálózati váltóáramot más feszültségû és egyenárammá alakítja át. Több ilyen készüléket színes világító diódával (LED) láttak el, mely jelzi, hogy feszültség alatt van, ha nem használják, akkor úgynevezett pihenô állásban, készenléti helyzetben (stand by) található.

Ugyanakkor a hálózatban is elôfordulhat olyan rendellenesség, amirôl az elôfizetônek sejtelme sincs. Például nem tud arról, hogy szomszédja, lakótársa titkos leágazással idôrôl idôre vagy állandó jelleggel rászállt a vezetékére, magyarán: lopja tôle az áramot.

Ezért a szolgáltatók azt javasolják, hogy amint gyanúsan viselkedik a villanyóra, elôbb vegyük vagy kapcsoljuk ki a biztosítékokat, kizárva ezzel az áramfogyasztás lehetôségét lakásunkban, háztartásunkban. Ha a hálózat áramtalanítását követôen sem szûnik meg az alumíniumkorong forgó mozgása, akkor és csakis akkor lehet-érdemes kérni a CONEL-Electrica szakembereinek a segítségét.

A panaszosnak az információs és reklamációs "ablakhoz" kell ilyen esetben mennie, ahol a bejelentést két típusnyomtatványon rögzítik. Miután a kérelmezô lefizette a kiszállást, a gyanús villanyóra helyszíni ellenôrzését, szükség esetén leszerelését, új villanyóra felszerelését és a hibásnak vélt mûszer tüzetes megvizsgálását magában foglaló díjat, ami országosan-egységesen 101.800 lej, számíthat arra, hogy megjelenik a helyszínen az ezzel foglalkozó csoport. A villanyszerelôk mindig azzal kezdik a tevékenységüket, hogy egy igen érzékeny hordozható elektronikus készülékkel kimutatják, mennyit siet vagy késik a panaszos villanyórája. Tehát, ha nem okvetlenül szükséges, ki sem cserélik.

Dénes József igazgató szerint ezidáig 1000 reklamált esetbôl 995-ben a megkopott órák a kelleténél lassabban, rosszabbul mûködtek s így az áramszolgáltató vállalat kárára mértek. Ha a kérdéses óra pontatlansága nagyobb a megengedettnél, akkor az állami metrológiai intézet képviselôjének jelenlétében állapítják meg ezt a tényt a mûszerjavító mûhelyben és a panaszosnak visszaadják a pénzét. Ellenkezô esetben azonban, tehát ha alaptalanul feltételezte, hogy csal a mûszer, akkor a 101.800 lej a vállalat pénztárában marad.

Stációk az álomkeresôn

Somostetô alatti Hemingwayiáda prológussal, pedagógussal és epilógussal

Prológus: Jó egy éve, hogy az egyetlen, még számon tartott marosvásárhelyi labdarúgócsapatot üzemeltetô sportklub élén ezredescsere történt. A nyugdíjaztatását megelôzendô, idôszakosan felfele buktatott, komoly egészségügyi problémákkal küzdô, de a romániai futball kulisszái mögött magát kitûnôen kiismerô "rongyos régit" a szakminisztérium egy, a fogasról leakasztott, hasonrangú, de csak köldöke alatt hasonszôrû, szûz fiúval váltotta fel. Ha nem egyenruhák mozogtak volna térben és idôben, még azt a suta hasonlatot is megkockáztathatnánk, hogy naiv pikoló váltotta fel a minden hájjal megkent fizetôpincért.

Az "új seprû", aki itteni székbe szédüléséig sûrûbben érintkezett neglizsében békésen táblézgató labdarúgóval, mint szapora keresztvetések közepette a gyepre kifutó matadorral, az elsô perctôl kezdve komolyan vette harci feladatát, nem sok idôt vesztegetett a városbeli anyagi és fôleg akarati potenciál felmérésére, a puszta fennmaradás érdekében, értékeiben egyre vékonyodó játékoskeret megismerésére, néhány hét akkomodálás után meghirdette, majdnem parancsba adta (katonáéknál így szokás) a következô évi mennybemenetelt, a feljutást a bajnokság elsô vonalába. A hét szûk, a második osztály langyos pancsolójában eltöltött esztendô után az a néhány száz szurkoló, aki még kitartott a csapat mellett, bizakodással nyugtázta az elhatározást, és amikor ez év tavaszán, a funkcióik súlyát tekintve valóban impozáns vezetôtanács vette kezébe a gyeplôt, már a közeli nemzetközi szereplés esélyeirôl is pusmogtak egyesek.

Pedagógus: Egy szürke tanügyi veréb (inkognitóját, saját kérésére, nem fedem fel), akinek egyetlen erénye, hogy az utóbbi 45 évben nem hiányzott a mindenkori csapat tíznél több mérkôzésérôl, tehát sokat látott, sokat tapasztalt, bôven volt alkalma boncolgatni minden oldalról az inkriminált jelenséget és ezenfelül csomagból kapott, csalhatatlan blabla-detektorral rendelkezik, enyhén kínzó kételyeinek hangot adó, a helyi sajtó hasábjain (1999. június 11.) megjelent helyzetelemzésében megbolygatta a harangláb harangjait. A mottónak választott "Páros lábbal, elôre, indulj!" kétes intelme szarkazmusból valósággá vált és seggreejtô következményei teszik indokolttá a további szószaporítást.

Epilógus: A mindennemû médiákban folyton- folyvást szajkózott feljutási igények szappanbuborék voltát már az 1999/2000-es "nagy menetelést" ígérô idény indítása bizonyította. A szûkre szabott pénzügyiek miatt a nyári felkészítô edzôtáborozás egy isten háta mögötti moldvai helységben morzsolgatta napjait, a játékoskeret minôségén nem sikerült javítani, hisz egy fogait hullató, de "jobb házaknál" kifinomult igényeihez ragaszkodó oroszlánt (Cioloboc I.) és néhány jelentéktelen, grundszinten futballozó, egyetlen kvalitásként fiatalságával büszkélkedhetô anonymust (Dâmbean, Mihu) leszámítva csak a régi, kipróbált, és veretes székely szóval kifejezve, enyhén "plafonálódott" gárda áll a kabaréba illô jelenért legkevésbé felelôs szakvezetés rendelkezésére. A kínosan akutizálódó légszomj enyhítése céljából az oxigénpalacként felhasznált Mircea Stanciut át kellett irányítani egy már kiesett csapatból (Sztamár) egy ezután kiesôbe (Resica), sôt, néhány forduló után Flavius Moldovan neve és személye is kalapács alá került. A vezetôket szorította a konzisztensebb pénzcsörgésre felépített belsô rendszabályzat, amely a dollárokban számított pontszerzési prémiumok értékét jóval az egészségügyi és tanügyi fizetések felsô szintje felett szabta meg, mert az elsô két tétovázó lépés után egy ötös gyôzelmi sorozat következett, amelynek kialkudott honoráriumát joggal követelte a szolgáltatást végzô fél, a játékos. A blöffel kevert takarmánnyal etetett fejôstehenek is csak az élelem függvényében tejeltek, és a fellelhetetlen alapokra épült kártyavár ingó falait az utóbbi 4 itthoni mérkôzésen elvesztett 10 pontot siratva bizony egyre könyörtelenebbül döngeti a mézesmadzagra újfent rászállt drukkerek lemondást (demisia!) követelô kiáltása, indokolt füttykoncertje.

Érzésem szerint egyvalamiben téved a népharag. A kialakult helyzetért elsôsorban a klubmenedzselést felvállaló vezetés, a célkitûzések megvalósításához szükséges pénzügyi források feltérképezését és felhajtását garantáló adminisztratív tanács a felelôsek. A menetelést (elfelé) valahol itt kellene kezdeni. A játékosok és a tényleges szakvezetés szerepe elenyészô. A zsukások szabotôrszintû összefogása némiképp érthetô, ha sokak számára nem is elfogadható, de kapóra jön ahhoz, hogy álcát borítson egy axióma jellegû igazságra: ebbôl a társaságból (tisztelet az elenyészô számú kivételnek!) még sir Alex Fergusson sem tudna reményekre biztató csapatot kialakítani. Ne kívánjuk tehát hiába a szinte vétlen Gica Ciorceri és Eugen Voda fejét!

Ez van!

Az ember a könyvvásárt nem felejti. Az újságok természetesen mindent megírtak róla, amit érdemes volt megírni. Ki milyen könyvét dedikálta; ki mit vásárolt vagy mit nem vehetett meg azért, hogy fel ne borítsa az amúgy is szûkös családi költségvetést. Mégis százmilliókról beszélnek, amiben a forgalom mérhetô; volt vásárlási kedv és pénztárca is hozzá, hogy az olvasó egy-egy könyvet hazavigyen. Költöttek a könyvbarátok, ha nem is annyit, mint az elôzô években. De aki csak sétált a polcok között és forgatta a szép köntösbe kötött vagy fûzött olvasnivalót és valami oknál fogva nem vásárolt, arról kevés szó esett.

Egyébként magam is kinéztem egy tekintélyes kötetet (a címe nem érdekes) az ismert szerzôtôl; összekaristoltam a pénzt s aztán addig-addig lapozgattam, amíg rájöttem, nem nekem való ez a könyv. Amelyben az író úr köntörfalazás nélkül nevén nevezte fiatal kortársát, csupán azért, mert számára vele kezdôdik és végzôdik a magyar irodalom. Irtózom a nagyképûsködéstôl, így aztán az Ómagyar Mária-siralomra, Balassi Bálintra, Arany Jánosra, Móricz Zsigmondra (és még folytathatnám) való tekintettel összecsuktam a könyvet és méla megvetéssel visszaraktam a polcra. Ez persze magánügy.

Van, ami nem az. Egy budapesti könyvkiadó (Cartographia) iskoláskorúaknak szánt földrajzi atlaszt hozott forgalomba. Volt is keletje, helyesebben, lehetett volna. Csakhogy román nyelven 55 ezerért árulták, de magyarul már 90 ezerért. Ugyanazt a könyvet. A jámbor vevô szóvá tette a méltánytalan esetet. Miért büntetik a kisebbségi gyermekeket? Ha már a törvény nem jó hozzájuk és anyanyelvükön olyan sok földrajzi ismeretre szert nem tehetnek, akkor miért nem segít, akinek módjában állna? Miért másnak jár az a sokat hangoztatott pozitív diszkrimináció és nem annak, akinek kellene?

Miért, miért. Kérdés nyilván még lenne valahány. De minek? Aki üzletel a betûvel, a tudással, annak szégyen és arcpirulás nélkül készen a felelet. Az adók miatt nyúlnak zsebébe mélyebben a magyar gyermekek. (Fizessen csak többet, aki nem olyan, mint a többségi!) Mert egyáltalán nem mindegy, hogy egy idegen kiadó milyen könyvet hoz ebbe az országba és kinek. Van, ami forgalmi adó alá esik, van, ami nem. Különbség ebbôl adódik és sajnos nem is kevés. Más védelem illeti az állam nyelvét, mert az itt egyenlôbb az egyenlôbbek között. A többit már tudjuk. Nekünk igazán nem kell magyarázni. Hogy kinek mivel alacsonyítják édes anyanyelvét, és miféle kolonccal akadályozzák használatát. Hogy az lehetôleg hozzáférhetô ne legyen.

Ülésezett a megyei katasztrófa- elhárító bizottság

Miután a nyárádkarácsonfalvi és a görgényszentimrei helyi tanács az árvízkárosultaknak szánt 11 millió illetve 4,6 millió lejt visszautasította azzal, hogy az összeg elenyészô ahhoz képest, hogy mennyi kérést nyújtottak bea károsultak, a bizottság úgy döntött: az összeget azoknak a segesvári családoknak osztja ki, amelyeknek a háza a nyári földcsuszamlás után megrongálódott. Dicsôszentmártonban hét családnak több mint 43 millió lej értékben adtak át építôanyagot.

A legutóbbi 836-os kormányhatározat értelmében Maros megye árvíz- és földcsuszamlás károsultjait pótlólagosan még 500 millió lej illeti meg. A bizottság november elsejei gyûlésén elhatározták, hogy a határidô lejárta után benyújtott panaszokat orvosolják és az összegbôl — 192 millió lejt — 32 dicsôszentmártoni családnak továbbá Mezôceked, Mikefalva, Keresztúr, Ádámos, Felsôrépa, Nyárádszereda, Gernyeszeg, Nyárádmagyarós és Szentpál községekbe juttatnak. A bizottság jelentésében szerepel, hogy a nyárádselyei földcsuszamlások károsultjai — 86 ház — 432 millió lejt kaptak augusztusban, de a károk felmérése után többen kértek még segélyt azokra a munkálatokra, amelyeket a felmérés elôtt végeztek el. Ezektôl a bizottság eltekint. Felmerült a szentpáli cigányok kérdése is, akik nem a házak rendbetételére, hanem más célokra használták fel a kártérítést.

Dorin Florea prefektus — ez alkalommal joggal — bírálta a községek polgármestereit, mert eddig a 90 községbôl csupán 47 küldte be az igényelt árvízvédelmi tervet. A bizottság ebbôl is csak nyolcat talált megfelelônek. A prefektus a polgármesterek és nem a polgármesteri hivatal megbüntetését helyezte kilátásba. Jóllehet jelenleg nincs árvízveszély, a szabályt s a határozatokat be kell tartani.

Munteanu Ioan, az Apele Române Öv igazgatója beszámolt arról, hogy a megye folyóinak víszintje nagyon alacsony, s ha a levegô hômérséklete mínusz 10 fok alá süllyed, fennakadások lehetnek Marosvásárhely és Szászrégen ívóvízellátásában.

Ioan Toganel, a megyei tanács elnöke szóba hozta, hogy a marosvécsi kórházotthon víz nélkül maradt. Az Apele Romane ÖV. igazgatója szerint pénz hiányában ôk nem tudnak segíteni. A megyei tanács elnöke arra kérte a szakembert, hogy a megyei tanács küldöttségével szálljanak ki a helyszínre, mérjék fel, milyen méretû beruházásra lenne szükség, hogy a megyei tanács e hét végén megvitassa, áldoz-e vagy sem pénzt a vécsi otthon vízellátására.

A katasztrófa-elhárító bizottság végül az utak téli karbantartását vitatta meg. Mégpedig azt, hogy a rendôrség, a polgári védelem és az útkarbantartó vállalatok milyen "stratégiát" válasszanak azért, hogy a tavalyi forgalmi torlódások, rendelenességek ne ismétlôdjenek meg.

Szkéné

Vasárnap délután léptek fel az erdôszentgyörgyi mûvelôdési házban a megye magyar mûkedvelô színjátszói. Hetedik a sorban ez a rendezvény.

A mûsorrendrôl idejében tájékoztattuk olvasóinkat, ezúttal néhány véleményt adunk közre arról, amit Erdôszentgyörgy közönsége láthatott: hat magyar nyelvû csoport egész délutánt és estét betöltô teljesítményérôl, a rendezvény színvonaláról.

Tavalyi tanulságaim érvényesek. (Nem szép tôlem, de lásd a Népújság 1998. november 24- én kelt, Nevetve jobbra el c. cikkét. Minden sorát újra írhatnám.)

Barabás Mihály, Erdôszentgyörgy polgármestere: Hogy egyáltalán van egy ilyen – már az is szép. Vasárnap nonstop mûsor volt, este tizenegyig tartott, és a vacsora éjfél utáni egyig. Azt értékelem, hogy a mûvelôdési ház igazgatója, Polotca Lazar nem adta fel, nem keserítették el a kezdeti kisebb sikertelenségek, ô nagylelkûen felkínálta a színpadot azoknak, akik meg akarják mutatni magukat. És ez a szép törekvése mára országos érdeklôdésre számító rendezvénnyé érett.

Kovrig Magdolna magyartanár, az Énekes madár rendezôje: Ha volna népszerûségi díj, azt én a gyergyószentmiklósi Benedek Józsefnek, illetve azonos mértékben testületileg a szászrégeni színjátszóknak adnám, a két gazdasszonyt, a vôlegényt játszó szereplôknek. Egyébként a SZKÉNÉ rendezvényrôl azt gondolom: – Jó volna, ha a magyar mûkedvelôk felléptének két egész napot szentelhetnénk, mert akkor nem nyúlna késô éjszakába a mûsor, a közönség is kedve szerint választhatná ki azt az elôadást, amelyre kíváncsi, a mûkedvelôk pedig jobban megismerhetnék egymást, szakmai tanácskozásra is sor kerülhetne végre, amelyen a színjátszók és a szakvezetôk, az irányítók, a rendezôk mellett részt venne a szakma is, profi rendezôk, dramaturgok, a szaktárca emberei –, és talán végre elôbbre is jutnánk ezen az olyannyira elhanyagolt "területen". Magyarán: hathatósabb intézményi segítséget kaphatnának a mûkedvelôk.

*

A Bodor Péter Közmûvelôdési Egyesületet annak idején elmulasztották hivatalosan is bejegyeztetni, ezért csak az EMKE kosarából részesedhet(ne) ebbôl-abból. Nem pályázhat önállóan. (Például.) Holott ez a rendezvény megérdemelne legalább egymillió forintot a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által az arra érdemeseknek osztott támogatásból.

Bartis Ildikó színmûvész: – Örömöm, hogy ezt a kezdeményezést fenn tudták tartani; hogy nem ölték ezt is. meg. Más vonatkozásban azt tapasztalom, hogy a mûkedvelô színjátszás inkább lefelé megy, nem felfelé. Külön boldogság számomra Tamási Áron Énekes madár címû darabjának mûsorra vitele. Ezt a mûvet, amely a székelyek világirodalmi kincse, Marosvásárhelyen is állandóan mûsoron kellene tartani.

Üdvözlöm a kisfülpösiek kezdeményezését, akik Moliere-t vették elô, de némi ellenérzésem is támadt; azt tapasztalom ugyanis, hogy ezeknél a daraboknál magával a JÁTÉK-kal van baj; mintha nem nekünk, a közönségnek játszották volna. Pedig jól választottak, a mondanivaló ma is aktuális; de a közönséget nem szabad kihagyni a játékból, együtt kell dobogni vele. Nagyon tetszett a szászrégeniek elôadása (Illyés Gyula: Tûvétevôk), érzett rajta, hogy szakember rendezte (Tatai Sándor színmûvész, sz.m.), a fôszereplônek és az Énekes madár Eszterének adnám a népszerûség díját.

A dicsôszentmártoniak már a profi színházhoz közelítenek, ambíciós, ügyes társulat, csupán a díszletük szegényes. Sehogyan sem tudom elhinni, hogy az egy elegáns szálló lakosztálya. Ennek ellenére nekik aztán igazán van önbizalmuk.

A közönség szórakozás-igénye óriási. Elrettentô példát láttam a múlt héten. A pécsiek Nóti-estjén zsúfolt ház volt a Kultúrpalotában. A szereplôk? Öregek, csúnyák, tehetségtelenek. (Mindezt mûvészi értelemben mondom.)

Van-e tanulság? Ki-ki vonja le magának.

Tanulság van, lesz. A karácsonyi szünidôben találkozhatnának Marosvásárhelyen a megye mûkedvelô színjátszásának irányítói, tartalmas, magvas tapasztalatcserét szervezhetne valaki. (Nem mondom ki: EMKE.) A sepsiszentgyörgyi, a gyergyószentmiklósi találkozók mellett a két Szentgyörgy, Marosszentgyörgy és Erdôszentgyörgy olyan lehetôséget kínál a (ki merem mondani, le is írom:) mozgalom kibontakozására, amelyet nem szabad (sôt egyenesen: bûn, továbbá:; hiba) volna elbliccelni.

Színjátszók, merjetek.

Az erdélyi gyógyszerészek doyenje, Elekes Imre 100. évében hunyt el Marosvásárhelyen. Több gyógyszerésznemzedéknek volt kollégája, sokuknak közvetlen munkatársa, gyógyszertárvezetôi minôségében pedig fônöke.

Egyidôs volt az évszázaddal, 1900. január 22- én született az akkori Udvarhely vármegyei Homoród- Oklándon. A század történelmi és politikai eseményei, a háborúk és a békésebb idôk váltakozásai reányomták bélyegüket életére és szakmai pályájára.

Középiskoláit 1911-16. között a csíkszeredai római katolikus gimnáziumban végezte, majd Marosvásárhelyen szintén a római katolikus gimnáziumban fejezte be 1918-ban. Az érettségi vizsga után azonnal beállt a hadseregbe, a 24-es gyalogezred önkénteseként, majd a tiszti vizsga letétele után a fegyverszünet beálltáig a Székely Hadosztály tagjaként Észak-Erdélyen átmenetelve Szolnokig jutott el. A háború befejeztével civilként visszatért Marosvásárhelyre, ahol beállt Osváth Károly gyógyszertárába gyakornoknak. 1920 ôszén gyakornoki vizsgát tett Budapesten Winkler Lajos és Jakabházy Zsigmond professzoroknál. A Székely Fôiskolai Hallgatók Egyesülete segítette, hogy 1920 ôszén megkezdhesse egyetemi tanulmányait a Szegedre áttelepült Ferenc József Tudományegyetemen. Mindig a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott ottani tanárairól, a szintén erdélyi származású Apáthy Istvánról, Györffy Istvánról, Széki Tiborról és Issekutz Béláról. Gyógyszerész oklevelet 1923. június 19-én kapott. Ezután ismét hazajön és dr. Jeney István gyógyszerész meghívja Barótra gyógyszertárába dolgozni. 1925-ben katonai behívót kap, a marosvásárhelyi tûzoltóknál tölti le katonai szolgálatát. Leszerelés után munkanélküli, de besegített több marosvásárhelyi gyógyszertárba, hisz családot alapított, amit el kellett tartania. Szegeden nyert oklevelét csak 1932. szeptember 30-án nostrifikálták. Ezután családjával együtt Nagybányára megy, ahol Vass Lajos gyógyszertárát béreli öt éven át. 1940-ben visszajön és Gyergyószentmiklóson a Kôváry-féle gyógyszertárban dolgozik 1943-ig. A háború újra beleszól életébe és az Ungvár melletti Nagykaposra sodorja családjával együtt, ahol végre patikanyitási jogot nyert és meg is nyitja gyógyszertárát. Azonban a sors kegyetlen volt hozzá, mert gyógyszertárát bombatámadás érte, minden vagyona odaveszett. Ezután immár harmadszorra hazatér Marosvásárhelyre. 1945—49. között alkalmazott gyógyszerészként dolgozott különbözô gyógyszertárakban, nem volt saját gyógyszertára. A patikák államosítása után a Kossuth Lajos utcai volt Izmael gyógyszertár vezetésével bízták meg. Itt 20 éven át mint a 2-es számú gyógyszertár vezetôje nyugdíjazásáig dolgozott. Ez idô alatt számos gyógyszerészhallgató "praxi" formálódott keze alatt, akiknek nagy türelemmel, odaadással és szeretettel adta át tapasztalatait.

A Szegedi Orvostudományi Egyetem 1974. szeptember 16-án 50 éves szakmai tevékenysége elismerése jeléül, ünnepélyes keretek közt aranyoklevéllel, 1983. szeptember 12-én gyémánt oklevéllel a 60 és 1993. szeptember 6-án a 70 éve szerzett diplomája alapján rubin oklevéllel tüntette ki. Keveseknek adatott meg e viharos évszázadban, hogy ennyi hányódás után részese legyen mindhárom megtiszteltetésnek. Féltve ôrzött diplomái mellett büszkén mutatta meg az ünnepségeken készült fényképeit, a megsárgult újságok méltató cikkeit.

1997-ben mikor az Erdélyi Múzeum-Egyesület orvostudományi szakosztályának gyógyszerész szakcsoportja ünnepséget rendezett 97. születésnapja alkalmából, teljes szellemi frissességgel, kiváló memóriával mesélte el életének alakulását és emlékezett vissza mestereire, tanítóira.

1999. október 19-én hunyt el Marosvásárhelyen. Csupán három hónap és három nap hiányzott, hogy kollégái, munkatársai, barátai köszönthessék 100. születésnapján. Már gondolatban készültünk s vele együtt reménykedtünk, hogy lesz erre alkalom. Sajnos, a sors közbeszólt. Szegényebb lett az erdélyi gyógyszerész társadalom egy szerény, segítôkész igaz kollégával, aki szakmáját hivatásnak tekintette és aki nemcsak szakmájához, hanem szülôföldjéhez is hû maradt.

Szerénysége, jó szakmai felkészültsége és töretlen becsületessége miatt mindenki nagyrabecsülte s minden gyógyszerész szeretett Imre bácsija volt.

A közelmúltban szóltunk arról, hogy a Magyar Református Iskolák Sárospatakon megrendezett VII. Nemzetközi Kórustalálkozóján Marosvásárhelyrôl a kántor- tanítóképzô fôiskola kamarakórusa valamint a Nagy István Ifjúsági Vegyes kar vett részt. Ez utóbbi másodjára, mert tavaly a Miskolcon tartott hasonló eseményen is jelen volt. S mint hírlik, mind kedves vendéglátóik, mind pedig az immár l2. külhoni szereplésérôl hazatérô ifjúsági kar számára nehéznek bizonyult egymástól megválni. Hogy mi lehet a magyarázata fiataljaink "oda-ragaszkodásának", arról Kovács András karnagytól érdeklôdtünk annak reményében, válaszából megérthetjük a figyelmes háziak vonzalmát is.

– Ôszintén szólva nem mindig sikerül az ilyesmirôl beszélni! Történnek olyan dolgok, adódnak olyan helyzetek is, amelyekre az ember többnyire csak ráérez. Ezen a találkozón, a mi vegyes karunk volt az egyedüli nem intézeti kórus. Olyan együttes, melynek tagjait iskolai kötelezettség nem készteti énekelésre. Szeretik a muzsikát, szívesen énekelnek. Másrészt a legkülönbözôbb életkorúak. Általános iskolásoktól családosokig, felekezeti hovatartozásuktól függetlenül. Nagy megtiszteltésünkre szolgált hát e találkozón, hogy olyan református zenészek, mint Berkesi Sándor, Kormány Attila, Szederné Tóth Zsuzsa érdeklôdô figyelemmel követett bennünket, méltányolva eredményeinket.

– A program eléggé feszes volt. Jutott-e kis idô városnézésre-látogatásra?

– Patakon eddig nem jártunk, ám tudtuk róla, hogy patinás iskolaváros, sok látnivalóját egy ottani kedves diák vezetésével fel is kerestük. Az iskolaparkon átsétálva, a kollégium épületétôl a Makovecz Imre által tervezett Mûvelôdési Palotához és a szakiskolához értünk. Beszélgettük is utóbb fiataljainkkal, mennyire kár lett volna e látványt elmulasztani, hisz ezek az épületegyüttesek gyönyörû példái annak, hogyan lehet-kell a korszerû, modern építészet kívánalmait, stílusbeli elvárásait a magyar építészet hagyományos elemeivel ötvözni, elegyíteni. Megtekintettük aztán a várat, és – természetesen – több idôt töltöttünk a kollégium híres könyvtárában. Itt nemcsak könyvritkaságokra csodálkozhattunk rá, hanem megismerhettük Patak történetét is.

– Hol, kik látták vendégül a kórust e három nap alatt?

– A szerencsi ref. gyülekezet. Szerencs 36 km-re fekszik Pataktól. A kórustalálkozó vasárnapján az ott lévô templomban az istentiszteleten szolgáltunk. Egy olyan ref.templomban, mely a XIII.sz.-ban épült, és amelyben, miközben énekeltünk, Rákóczi Zsigmond márványszarkofágját állhattuk körül. E ritka pillanat hatására is, csodálatos hangulatban, mély átéléssel énekeltünk. Az istentisztelet után Börzsöny József tiszteletes úr emlékezetesen szép és érdekes történelmi elôadást tartott, majd egy jól rejtett csapóajtót felemelve megtekinthettük a sírboltot is, benne, üvegszelencében, ôseink földi maradványait. Rákóczi Zsigmond fejedelem, hadvezér koponyáját, rajta a ma is látható két kardvágás nyomával.

– Hallom, a mûsor is újszerûnek bizonyult.

– Tekintettel az erdélyi magyar egyházzenei élet újjáéledésére, úgy gondoltam, kizárólag marosvásárhelyi szerzôk mûveibôl állítjuk össze tízperces programunkat. Zoltán Aladár, Birtalan József, Murár Éva, Makkay Gyöngyvér és Csíky Boldizsár-darabokból, az említett sorrendben. És, mint reméltem, nem is csalódtunk! A hallgatóság és a szakmabeliek egyaránt nagy érdeklôdéssel fogadták. A számukra eddig ismeretlen mûvekre voltak különösen kíváncsiak, Igy, az ôsbemutatónak számító Makkay-mû: Szívünk visszhangozza elhangzását követôen arra kértek, hogy a gálán ezt a számot ismételjük meg. A gála egyébként ünnepi istentisztelettel zárult. Utána a szervezôk megajándékozták az együtteseket, illetve átadták a stafétát a székelyudvarhelyi ref. kollégiumnak, a jövô évi nemzetközi kórustalálkozó szervezôjének.

– Rangos és egyben megtisztelô esemény színhelyévé válik hát 2000-ben, Székelyudvarhely.

– Kicsit szíven is üti az embert egy-egy ilyen lehetôség! Akárcsak Berkesi Sándornak, a Debreceni Kántus Liszt-díjas karnagyának köszöntôjében elhangzott gondolatok is: " ...aki nem érzékelné esetleg az elektromos médiákban dagadó szubkultúra áradatát, az készítsen statisztikai kimutatást a rádió és a tv-mûsorok zenei anyagából! Tapasztalni fogja, hogy a klasszikus magyar zenét" akár"lámpással" is keresheti benne! Miközben valósággal eláraszt bennünket az angolszász könnyûzene. Figyeljünk hát Sütô András eme zsoltáros mondatára: "Lelkünk színéig érnek már a fullasztó vizek...!"

A titokzatos Y2K

Az elmúlt néhány hónapban egyre-másra hallhatunk jó és rossz, biztató és elbizonytalanító híreket az ún. 2000. év problémájáról. Egyes számítógépek ugyanis a dátumok kiírásakor és tárolásakor a négyjegyû évszám helyett kétjegyû számmal dolgoznak, azaz például 1999 helyett csak "99"-et használnak. A probléma lényege a 2000-es év "00"-ra való rövidítésében áll, mert amennyiben egy ilyen gépben futtatott program idôrendi sorrendbe kell állítson dátumokat, kétjegyû számokkal való jelölés nem elegendô, és ez komoly gondokat okozhat.

Egyesek hajlamosak azt gondolni, hogy a szilveszteri pezsgôpukkantás után a föld is megáll és nem fog tudni tovább fordulni, mások azt mondják: túlságosan felfújta a sajtó és minek ez a sok hûhó. Természetesen lesznek olyan felhasználók, akik hanyagságból vagy nemtörôdömségbôl nem készülnek fel a titokzatos Y2k problémájára és az újév elsô napjaiban amikor elôször bekapcsolják számítógépeiket, az nem fog elôírásszerûen mûködni, de várhatóan a komolyabb cégek, szolgáltatók esetében erre nem fog sor kerülni.

Egyébként az újabb gyártmányú gépek és szoftverek már kezelni tudják a fent leírt problémát. Aki mégsem biztos a dolgában számtalan lehetôség között választhat. Például egy rövid tesztprogram lefuttatása igazán nem kerül semmibe, annál is inkább, mivel az Interneten számos honlapon adnak tanácsot és emellett egyeseken ingyenesen letölthetô az a rövidke tesztprogram, amely kimutatja Y2K-kompatibilis-e a kérdéses személyi számítógép. Ilyen ingyenes és könnyen kezelhetô tesztprogram például a test2000. exe, amelyet bárki minimális erôfeszítéssel és idôráfordítással letölthet a http://www.rightime.com oldalról. Amennyiben a futtatás végén a képernyôn a minden rendben üzenet látható (angolul), nyugodtan alhatnak vagy mulathatnak szilveszterkor. Ha nem, még mindig nincs veszve semmi, hiszen az elôbb említett honlapról további oldalakra lehet látogatni és ha egyebet nem, hát tanácsot találunk ezeken is. Egyesekrôl közülük ingyen vagy pénzért további programokat tölthetünk le, amelyek leírják, tárgyalják, megoldják az Y2K problémát. (Sôt találunk már ehhez kapcsolódó viccgyûjteményt is.) Ilyen oldalak például a http://suport.intel.com/suport/year2000/, http://www.dell.co.UK, http://www.whirl.web.force9.co vagy a http://www.year2000.com.

Mindenképpen azon cégek/intézmények amelyeknek számítógépei a nagy napon vagy azt követôen csôdöt mondanak majd, azok komolysága és hitelessége megkérdôjelezhetô, ugyanis még most sem késô megtenni a szükséges óvintézkedéseket.

Egy diszkrét intézmény

Marosvásárhelyen a Kárpátok sétányon, egy teljesen felújított épületben mûködik az Állami Számvevôszék megyei fiókja. Munkáját csendben, feltûnés nélkül végzi, szinte semmi sajtóvisszhang nem kíséri tevékenységét – az állam legtöbb intézményével ellentétben. Úgy is mondhatjuk tehát, hogy egy diszkrét intézményrôl van szó.

Ioan Sabau ideiglenesen kinevezett igazgató felkapja a fejét, amikor diszkrétnek nevezem a számvevôszéket. Miért? – kérdi. – Volt olyan eset, hogy valamit eltitkoltunk volna a nyilvánosság elôl? Mondom, nem tudok ilyenrôl, de ô még mindig magyaráz: a törvény nem engedi meg nekik, hogy a nyilvánosság elôtt feltárják azoknak a dossziéknak a tartalmát, amelyek az ellenôrzésük alá vont intézményekre vonatkozó adatokat tartalmazzák. Nem is kér senki ilyesmit. Azt azonban férfiasan bevallom, hogy – az átlag állampolgárok többségéhez hasonlóan – egész pontosan magam sem tudom, hogy mi is az állami számvevôszék feladata, szerepe, hisz oly sok pénzügyi ellenôrzô intézmény van rajta kívül is: Pénzügyôrség, a pénzügyminisztérium területi kirendeltségei stb. Sabau igazgató elmondja, hogy az alapvetô különbségek az 1992. évi 94-es törvény elôírásaiból fakadnak, amelyet utólag az 1999. évi 99-es törvénnyel módosítottak. Az eredeti változatban a számvevôszék a legfelsôbb állami pénzügyi ellenôrzô szerv volt, míg a legfôbb szó a módosított változatban már nem szerepel. Ez egyebek mellett azt jelenti, hogy eredetileg a számvevôszék bármilyen intézményt, állami és magáncéget ellenôrízhetett, míg a módosítás óta a magáncégek (kivéve ha állami pénzeket használnak fel tevékenységük során) és az Állami Vagyonalap kiesnek a számvevôszék hatáskörébôl. A módosítás elsô részével Sabau igazgató készségesen egyetért, hisz – mint mondja – a magáncégek ellenôrzésére van elég más intézmény is, ám fenntartásait fogalmazza meg az Állami Vagyonalap esetében, szerinte nem helyes, hogy az ÁVA ellenôrzése nem megoldott.

Míg a pénzügyôrség rajtaütésszerûen ellenôriz, szúrópróbákkal dolgozik, addig a számvevôszék egy elôre bejelentett program alapján alaposan átvizsgálja az ellenôrzött intézmény minden, pénzzel kapcsolatos ügyét. 1999-ben, október 1-jéig például összesen 104 ellenôrzési okiratot állított össze a megyei fiók. 90 ezek közül közintézmények, 6 állami tulajdonú kereskedelmi társaságok vagy önálló ügyvitelû vállalatok ellenôrzésére vonatkozott, a további 8 magántulajdonú kereskedelmi társaságra (a módosított törvény megjelenése elôtt). Ezek között egy sem akadt, amely nagystílû szélhámosságra, sikkasztásra, közpénzek eltérítésére derített volna fényt. Apróbb szabálytalanságok persze akadtak, de semmi komolyabb. Sabau igazgató szerint ez többnyire azzal magyarázható, hogy oly kevés a beruházás, oly alacsony az állami intézmények költségvetése, hogy egész egyszerûen nincs mit elsikkasztani (íme így oldódik meg a hûtlen pénzkezelés kérdése Romániában!).

Volt-e politikai vagy gazdasági jellegû nyomásgyakorlás az intézmény ellenôreire? A válasz egyértelmûen nemleges, s ezt az idôközben megérkezô Vulpe Ioan, a jogügyi kollégium elnöke (a számvevôszéken belüli független szerv) is megerôsíti.

Nos, legyen így a továbbiakban is. S talán nem kell bôvebben magyarázni, hogy miért kívánatos az, ha a számvevôszék minél êdiszkrétebb , azaz minél kevesebbet hallhatunk a jövendôben is felôle.

Jön a kölcsön

A pénzügyminisztérium közli, hogy Románia reprezentánsai pénteken két finanszírozási szerzôdést írtak alá az európai beruházási bankkal, összesen 273 millió euró értékben. Az egyik 210 millió euró értékû kölcsön, autósztrádák építését, a másik pedig (63 millió euró) a bukaresti közszállítás rendbehozását szolgálja. A kölcsönöket elônyös körülmények között kapjuk. Az elsô 25 évre szól, 6 évi mentelmi idôvel, a második pedig 20 évre, 5 évi mentelmivel.

Statisztika az anyanyelvû közoktatásról

A közoktatás Romániában hét nemzeti kisebbség nyelvén folyik, kezdve az iskola elôtti oktatásról egészen a líceum utáni oktatásig és a mesteriskoláig. A magyar tanulók 2.410 iskolai és iskola elôtti egységben tanulnak. Összesen 197.279-en vannak, a hazai tanulók összlétszámának 4,67 százalékát teszik ki. A második helyen a németek szerepelnek 282 oktatási egységgel. Számuk 20.602. Ôket követik a szlovák, számuk 1.281 és 37 iskolában tanulnak. A 823 szerb 31 iskolában tanul, míg a 21 ukrán iskolában 733 tanuló van. Az utolsó két helyen a csehek (138 diák és hat iskola) és a horvátok (40 tanuló és három iskola) szerepelnek.

A Szentgyörgyi István Alapítvány idei díjazottjai

Az 1999-es esztendôben immár hatodik alkalommal kerülnek kiosztásra a Szentgyörgyi István-díjak, amelyeket a romániai színikritikusokból álló kuratórium évente ítél oda. Alapítványunk Kuratóriuma értékes életmûvükért, kiváló alakításaikért a következô erdélyi magyar színmûvészeket érdemesítette az idén a díszoklevélbôl, bronzplakettbôl s meghatározott összegû pénzjutalomból álló díjra. Orosz Lujza (Kolozsvár), Senkálszky Endre érdemes mûvész (Kolozsvár), Zsoldos Árpád (Sepsiszentgyörgy). Az ünnepélyes díjkiosztásra 1999. november 25-én, este 19 órakor a budapesti Fészek Klubban kerül sr, ahol a kitüntetettek mellett ismert budapesti színmûvészek is fellépnek.

Fejadag a moldovai katonáknak?

A moldovai hadseregnek mind kevesebb pénze van a személyi állomány élelmezésére; Gheorghe Martin ezredes, a vezérkari fônök helyettese beszámolt arról, hogy a költségvetésbôl erre a célra fordított összegbôl a védelmi minisztériumnak lassan már csak kása, zöldség és néhány olcsó konzervféleség megvásárlására futja. A vezérkari fônök szavaiból az derült ki, hogy az élelmiszerhiány miatt fejadag bevezetésére kényszerülhetnek. Az már bizonyos, hogy a katonák élelmiszerellátmányából eltûnik a hús, a vaj, a tojás és egyéb drága termékek. Martin ezredes azt is elmondta, hogy a fegyveres erôk érinthetetlen élelmiszertartalékát mindössze 20 százalékos mértékben sikerült feltöltetni.

Új bankjegyek

Lawrence Summers amerikai pénzügyminiszter Washingtonban új öt- és tízdolláros bankjegyeket mutatott