Markó Béla:

A szülôföldön való megmaradásnak, a magyar közösség életképessége megôrzésének kardinális kérdése az anyanyelvi oktatási rendszer. Mondhatni kétfrontos harc. Egyfelôl a rendszer létrehozásának jogi- törvényi kereteit kellett megteremteni. Ezt jelenti — hiányaival és lehetôségeivel — az új oktatási törvény. Másfelôl egyfajta harc zajlik a magyar közösségen belül a hol, mikor, mit, és fôleg mibôl korántsem könnyû kérdésekrôl. Legkiélezettebben az anyanyelvi oktatási rendszer csúcsa, az egyetemi-fôiskolai oktatás kialakításáról látszanak nehezen dûlôre jutni a döntésben illetékesek. A hol, mit, mibôl dilemmát élezi, hogy várhatóan jövôre 2 milliárd forintnyi céltámogatást helyezett kilátásba a magyar kormányzat. Ennyi pénz sok is meg kevés is. Annyira sok, hogy felhasználásáról csak nagy körültekintéssel szabad dönteni, de kevés a sürgetônek mondható igényekre. A döntés az erdélyieké, szögezte le a minap Orbán Viktor miniszterelnök, ami azt jelenti, hogy a céltámogatásnak nincs egyetlen kizárólagos címzettje. Mostmár az is körvonalazódni látszik — a kecske is jól lakjék, s a káposzta is megmaradjon —, hogy az egyetemi-fôiskolai hálózat gondolata nyer teret, támaszkodva valójában a már létezô oktatási létesítményekre. Markó Béla szerint is ez a célszerû, járható út. (Folytatás a 4. oldalon)

— Számunkra elengedhetetlenül szükséges az önálló oktatási intézmények léte, egy önálló oktatási rendszer léte, és ezen belül csúcsintézmény, vagy csúcsintézmények. Én valóban több magyar fôiskolát képzelek el, hiszen Erdélyben különbözô helyzetekben élünk, nagy területen él a kétmillió magyar a Székelyföldtôl a Partiumig. Arra is tekintettel kell lenni, hogy olyan helyzetbe kerültünk, amikor a szülôk nem képesek gyermekeiket egy másik város egyetemén eltartani. Hány és hány olyan szülô van, hány és hány olyan fiatal, aki ez elé a dilemma elé kerül, és tulajdonképpen, amikor pályát választanak, akkor ez is taszítja ôket egyik vagy a másik megoldás felé.

— Nem mindenki számára ennyire egyértelmû.

— Mesterségesen próbálják egyesek ellentétbe állítani a magyar egyetemi oktatással kapcsolatos célokat. Azt, hogy például most Kolozsváron, a Babes-Bolyai egyetemen belül, ami lehetséges, azt próbáljuk alakítani, bôvíteni, tágítani. Hogy ugyanúgy, ezzel párhuzamosan a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kellene végre az anyanyelvû oktatás struktúráját kialakítani. Van most anyanyelvû oktatás, de nincs beiskolázási szám, nincs külön tanszék, nincs külön oktatói létszám, és folytathatnám, amit az új oktatási törvény megengedne.

Én a magyar egyetemet tehát intézményekbôl, sok intézménybôl összeállónak látom. A mi képzeletbeli magyar egyetemünknek tekintem azt is, hogy az idén ôsszel öt magyar tanítóképzô fôiskolát indítottunk el. Ezt többször elmondtam, de nem restellem még egyszer elmondani, nagy eredménynek tartom.

— Egyfajta ellenpólus a magánegyetem. Annak gondolja?

— Ki állított ilyent? Miért kell ezekkel szembehelyezni a magánegyetemi törekvéseket? A románoknak nincs állami egyetemük és nincs magánegyetemük? Tehát, miközben mi errôl vitatkozunk esetleg — és már tíz esztendeje vitatkozunk fölöslegesen egy csomó mindenrôl -, akkor szét kellene nézni nemcsak a világban, de szét lehet nézni Romániában is. Hány és hány magánegyetem van, miközben az állami egyetemek is mûködnek. Székelyföldön is ott vannak már a román magánegyetemek kihelyezett tagozatai. Pragmatikusan, határozottan, gyorsan tudtak lépni számos kérdésben. Ilyen szempontból erre is odafigyelhetnénk és körülnézhetnénk.

Az egyetem, a magyar egyetem számomra nagyon is összetett fogalom. Amikor arról van szó, hogy magyar egyetem és magyar egyetemi oktatás, én sok mindent belegondolok. Belegondolok például egy ösztöndíjrendszert, amelyet mi az RMDSZ által létrehozott Iskola Alapítványban alakítunk ki. És alakul, meg kell mondanom. Nagyon kevesen tudnak róla, s mi is hibásak vagyunk, hogy ezt nem népszerûsítjük. 350 diák jut hozzá szociális ösztöndíjhoz. Bár a szám kicsi, mégis nagyon fontos. Ezen kívül beindítottunk egy tanulmányösztöndíj-rendszert.

Be kell vallanom, nekem is vannak álmaim, vannak megvalósíthatatlanok, és vannak megvalósíthatók is. A megvalósítható álmaim közé tartozik, hogy egy olyan ösztöndíjrendszert hozzunk létre, amelybôl a Romániában tanuló magyar egyetemi hallgatók, tehát az itthon, a szülôföldjükön tanuló magyar diákok nagy része részesülhet, és segítségével emberibb körülményeket biztosíthatnánk számukra. Hasonló ösztöndíjrendszert építhetünk ki egy másik réteg, az egyetemi oktatók számára.

Köztudott, hogy nemcsak a diákok vannak nehéz helyzetben, az egyetemi oktatók is majdhogynem éhbérért dolgoznak. Egy fiatal végzôsnek például, aki bekerül az egyetemre oktatni, elsô fokozatra, a fizetése jóval egymilló lej alatt van. Nekünk ezekre a dolgokra is gondolni kell.

— Gondolni pénz, anyagi források nélkül?

— Ebben a pillanatban rendkívül nagy eredménynek tartanám, ha egy mûködô ösztöndíjrendszer kiépítésében léphetnénk. És erre fordíthatnánk nagyon- nagyon sok pénzt, ha lennének, akik hajlandók erre pénzt áldozni. Kapunk az Illyés Alapítványtól és máshonnan az Iskola Alapítványban mûködô kis ösztöndíjrendszerre támogatást, de ennek a tízszeresét kellene valamiképen biztosítani.

Ilyen intézkedésekkel és ilyen lépésekkel lehet itt tartani fiatalokat, tanárokat és diákokat egyaránt. Ilyen ösztöndíjrendszert építenék ki a szórványvidéken élô magyar fiatalok számára, középislolai szinten is, nemcsak a felsôoktatás szintjén. De hosszan folytathatnám, hogy mi mindenre lenne szükség. Remélem, lépésrôl lépésre célt érhetünk.

Az Európai Néppárt (PPE) támogatja Románia integrációját az Európai Unióba - jelentette ki kedden Bukarestben Wilfried Martens, a PPE elnöke, miután megbeszélést folytatott Radu Vasile kormányfôvel.

A két politikus közös sajtóértekezletén Martens rámutatott: Románia teljesítette az EU- csatlakozáshoz szükséges politikai feltételeket. A PPE elnöke kiemelte: a páneurópai alakulat, amely a legnagyobb képviselôcsoporttal rendelkezik a brüsszeli székhelyû Európai Parlamentben, szeptember végén elfogadott határozatában javasolta, hogy az EU-tagságra jelölt mindegyik állammal egyidejûleg kezdjék meg a csatlakozási tárgyalásokat.

– Bukarest számára nagy esély, hogy a kormányon levô Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárttal való politikai szolidaritásból a PPE támogatja Románia betagolódását az Európai Unióba – hangoztatta Wilfried Martens.

Radu Vasile a sajtókonferencián bejelentette: megkapta a meghívást, hogy kormányfôként vegyen részt a helsinki EU-csúcson.

Hivatalosan megnyitotta kedden bukaresti központját a Délkelet-európai Együttmûködési Kezdeményezés (SECI) nevû testület, amelyet 10 térségbeli ország a szervezett bûnözés elleni harc és a nyugati világba való betagolódásuk elômozdítására hozott létre.

"Ez az elsô alkalom, hogy a térség valamennyi országa együttmûködik" – mondta Nini Sapunaru, a vámôrség vezetôje.

"Azért dolgozunk együtt, hogy készek legyünk a közös Európában élni" – hangoztatta Sapunaru a SECI-iroda ünnepélyes megnyitóján.

A jövôben valamennyi tagországnak lesz kapcsolattartó tisztje Bukarestben, akik kicserélik információikat a határokon áthatoló bûnözés és a korrupció megfékezése érdekében.

Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Görögország, Macedónia, Magyarország, Moldova, Törökország és Románia már az év elején aláírta az amerikai támogatással létrejött SECI-t, Horvátország pedig hivatalosan kedden csatlakozott a csoporthoz – jegyzi meg jelentésében a Reuters.

A SECI elnöke Richard Schifter, Bill Clinton amerikai elnök kelet- közép-európai tanácsadója. Kijelentette: ha a térség elôre akar lépni a gazdasági fejlôdésben, akkor meg kell oldani a befektetôket távol tartó bûnügyi problémákat.

A SECI-központ – amely szorosan együttmûködik majd az Interpol nemzetközi rendôrszervezettel és a vámügyi világszervezettel – a jövô évben kezdi meg mûködését; az Egyesült Államok 400 ezer dollárral járul hozzá az iroda felszereléséhez, a többi mûködési kiadást a tagállamok biztosítják majd.

Húszperces késéssel kezdôdött tegnap a Fratia szakszervezeti tömörülés megyei szervezetének sajtótájékoztatója. A hosszúra nyúló várakozást nagyon sok újságíró elunta és elhagyta a helyszínt. A lefelé tartó újságírók a lépcsôn futottak össze Stefan Vas elnökkel, de csak néhányuk fordult vissza a beszélgetésre.

Stefan Vas a sajtó maradék képviselôi elôtt elmondta, hogy elmarad a meghirdetett utcai demonstráció Marosvásárhelyen, mert ênem lehet az éhezô emberekbôl csúfot ûzni, s ebben a hideg, csapadékos idôben elvárni tôlük, hogy az utcára vonuljanak . Megtudhattuk, hogy utcai felvonulást kizárólag Bukarestben szerveznek, november 23-án, amelyre 600 marosvásárhelyi szakszervezeti tag is elutazik. Helyben a karszalagos tiltakozási formát választják, azaz minden céljaikkal szimpatizáló ember a munkahelyén és a utcán karszalagot hord majd, amelyre felírhatja legkedvesebb szlogenjét.

Az is kiderült, hogy Vas elnöknek melyik a legkedvesebb szlogenje, hisz nehezen reprodukálható jelzôkkel illette a jelenlegi kormányzat tagjait, akik "kifosztották és eladták" az országot, ezért az ô szakszervezete azt fogja követelni "Constantinescu elvtárstól", hogy oszlassa föl a parlamentet, s írasson ki új választásokat, mert a "tolvajok, leigázók és inkompetensek aljasságait" már nem lehet elviselni. Idôközben az szakszervezeti elnök megemlítette, hogy milyen büszkén végzett annak idején hazafias munkát, amellyel êfelépítették az országot–, s most az ország vagyonából êezek– csúfot ûznek. A Népújság kérdésére, hogy mégis mit várnak a választásoktól, ki az, aki a mostani hatalom helyébe lépne, kitérô válasz érkezett: Mások! Olyanok, akik megígérik, hogy a nép érdekeit figyelembe veszik. Közbevetésünkre, hogy hisz a mostani hatalom is ezt ígérte, s általában minden politikai alakulat ezt teszi, Vas elnök kitört: Ezek hazudtak, "populista szólamokkal" elbolondították a választókat. Eddig három irányítás alatt éltünk – sorolta el – Ceausescu–Iliescu–Constantinescu, s a közvélemény- kutatások is bizonyítják, hogy a három rossz közül az emberek a legkisebb rosszat választják – bújt ki végül a szög a zsákból. Vas elnök is bevallotta ezután, hogy a szociál- demokráciával szimpatizál, de makacsul kitartott amellett, hogy nem támogat politikai pártokat. Mégis – mondta – rengeteget csatároztunk az Iliescu-rezsim idején a kormánnyal, de "akkor volt értelme", míg "a mostaniak mellett Ceausescu kisgyerek volt", aki távolról sem követett el "annyi aljasságot a román néppel", hisz ma nincs egyéb, mint a "román nép akarata elleni kommunista diktatúra". Egyébként – tudtuk meg a továbbiakban – a mai nap folyamán a Fratia szakszervezet megemlékezô istentiszteletet szervez Ceausescu emlékére.

A továbbiakban konkrét példákkal illusztrálták az ország kiárusítását. Így például a kedden elárverezett Salubriservet megvásároló magyar céget a vállalat igazgatója "taszította hátulról", aki "attól félt, hogy elveszíti posztját", s aki "az elôzô este a Grandban dobálta az ezreseket", míg alkalmazottjait a "legszerencsétlenebb helyzetben található embereket" az utcára kerülés veszélyezteti. Ugyancsak szálka a Fratia szemében a Mopan görög tulajdonosa, aki "az egész megyére rátette a kezét". Hatalomváltás esetén azonban majd bíróság elé kerül mindenki, aki kifosztotta a román népet, de mivel túl sokan vannak, ezért könnyebb lesz majd a "hágai bíróságot ideszállítani", mint "ezeket" oda.

Nem szabadult meg a szapulástól Fodor Imre polgármester sem, akinél ênem hiszik, hogy nincs jobb magyar gazdálkodó a megyében .

A tájékoztatóhoz hozzászólt Abodi Gheorghe alelnök is, aki kifejtette, hogy az országban ma 7,2 millió éhezô van, s ezért csakis a mai kormányzat a felelôs, az állam intézményei pedig egyszerûen nem mûködnek, de meglétük fenntartja az áldemokráciát. Hiába kérik a kormány menesztését – mondta –, mert a jelenlegi koalíció csak hasonló kormányt alkothat, ezért feltétlenül elôrehozott választásokra van szükség. Sajnos – fejtette ki ugyanô – most, amikor az összefogásra, a szakszervezeti fegyelemre a legnagyobb szükség van, nagyon nagy a széthúzás. Említésre került ennek kapcsán a Solidaritatea tömörülés, amelyet Stefan Vas "Ciorbea pártjának" nevezett.

Az összejövetel alkalmából a Spiru Haret szakszervezet közleményt juttatott el a sajtóhoz, amelyben a munkakonfliktus újranyitását és a tanerôk általános sztrájkját helyezi ismét kilátásba a tanügyben kialakult tarthatatlan anyagi állapotok miatt.

Sajtótájékoztató a megyei egészségbiztosító pénztárnál

A múlt héten kelt 170. számú kormányrendelet értelmében ezentúl a megyei egészségbiztosítási pénztár fedezi a kedvezményekben részesülô társadalmi csoportok ingyenes gyógyszerellátásának költségeit – derült ki a pénztárnál tegnap tartott sajtótájékoztatón, amelyen részt vett dr. Poru¦iu Mihai vezérigazgató, Sprânceanu Petru elnök, Csomóss Benedek alelnök, és Kacsó Márton gazdasági igazgató.

Mint ismert, az említett kategóriák, vagyis a háborús veteránok, volt hadifoglyok, hadiözvegyek, volt politikai elítéltek, és forradalmárok ingyenes gyógyszerellátását a kedvezményeiket leszögezô törvények szabályozzák, azonban az új egészségbiztosítási rendszerben mindeddig nem döntötték el, ki fedezze e kedvezmények költségeit, így az érintett személyek nem juthattak hozzá ingyenes gyógyszereikhez. Az új intézkedésekrôl tájékoztatták a gyógyszertárakat, amelyek szerzôdéses viszonyban állnak a pénztárral, és felhívták rá a figyelmet, hogy a patikákban ki is kell függeszteni az újdonságról beszámoló figyelmeztetést, miszerint az említett kategóriák számára ingyenes a gyógyszerellátás.

A pénztár vezetôsége egyelôre nem tudja pontosan, mennyibe kerülnek majd az említettek ingyenes receptjei. Jelenleg havonta négymilliárd lejt költenek az ártámogatott gyógyszerekre, és az eddigi becslések szerint az újabb tétel is milliárdos nagyságrendû összegeket emészt fel. Ez újabb megterhelés a pénztárnak, amelynek számlájára havonta negyvenmilliárd lej folyik be.

Ha a kedvezményekben részesülôk ingyenes gyógyszereinek kérdése így meg is oldódott, problémák még mindig maradtak az egészségbiztosítási rendszerben. Rendezetlen a más megyékben élô betegek kórházi kezelési költségeinek elszámolása, mivel a megyei pénztárak nem állnak egymással szerzôdéses viszonyban. Ez fôleg azoknak a pénztároknak okoz gondot, amely megyékben egyetemi központok is mûködnek, mert fôleg a klinikai kórházakban kezelnek az ország más tájairól származó betegeket.

A problémák ellenére az új egészségbiztosítási rendszer mûködik, és a pénztár helyzete normalizálódik – hangsúlyozta ki az igazgató. Rendezôdtek a kórházakkal, a mentôszolgálattal és a családorvosokkal megkötendô szerzôdések, amelyeket ezután töltenek ki. Ez azonban magával vonta a munka mennyiségének megnövekedését. Több alkalmazottra van szükség, a jelenlegi 53 fônyi személyzetet további 16 alkalmazottal egészítik ki a közeljövôben. Emellett az intézménynek szüksége lesz még három irodahelyiségre is, addig, amíg egy új emelettel bôvítik a jelenlegi székházat. E probléma megoldásában a helyhatóságtól várnak segítséget.

Tegnap a prefektúrán ülésezett a megyei katasztrófavédelmi bizottság. A gyûlésre az adott okot, hogy a hét folyamán megyénkben tartózkodik Rosca Maftei tábornok, a polgári védelem országos parancsnokának heleyettese, aki beosztottjaival együtt részletekbe menôen ellenôrzi a megye polgári védelmi felkészültségét.

Hasonló ellenôrzére négyévenként egyszer kerül sor, ilyenkor számbaveszik az összes lehetséges katasztrófahelyzetet, megvizsgálják az illetékesek felkészültségét ezek elhárítására, ellenôrzik az elôre elkészített akcióterveket, az intervenciós csoportok felkészültségét és anyagi ellátottságát.

A magas rangú vendégtiszt elsô számú észrevétele az volt, hogy a teremben szinte minden intézmény részérôl a helyettesek voltak jelen, az igazgatók, az intézmények élén állók néhány kivételtôl eltekintve hiányoztak. A tábornok s elmondta, hogy ez feltétlenül befolyásolni fogja a megye minôsítését is. Az egyik résztvevô azzal próbált védekezni, hogy csupán elôzô nap értesítették ôket. A katasztrófák sem bejelentve érkeznek – hangzott a viszontválasz. A kényelmetlen helyzetben Dorin Florea prefektus – aki elfoglaltsága miatt maga is 25 perces késéssel érkezett – alapos fejmosásokat helyezett kilátásba.

Rosca tábornok egyébként megdícsérte a megyei polgári védelmet az idei év természeti csapásai alkalmából mutatott felkészültségükért, ám hozzátette, hogy több figyelmet kell fordítani a megelôzésre. A gondolatot Ioan Toganel megyei tanácselnök bontotta ki, egyben költségvetési támogatást is kérve a megyében folyó nagyobb munkálatokra, mint például a Csapónál épülô, a Maros áradásainak a szabályozására szolgáló gát, a csíkfalvi Nyárád- gát stb.

Az ismertetést követôen Rosca tábornok szúrópróba-szerûen a különbözô intézményeket képviselô jelenlévôket faggatta, hogy miként tudnak közbelépni egy esetleges konkrét példával illusztrált katasztrófa esetén. Az egyik forgatókönyv az utak esedékes behavazása volt. Az országos utakért felelôs igazgatóságnak az igazgató hiányában jelenlévô képviselôje sajnos nem tudott erre az esetre megnyugtató akciótervet felmutatni.

Bontják a putrikat

A marosvásárhelyi aluljáró mellett tegnap megkezdték a roma nemzetiségûek által lakott Gyôzelem tér 14. szám alatti ingatlan hátsó fertályának lebontását. A lelakott, tönkretett házban három "lakrész" volt, amelybôl az egyiket Kallósi Andor és népes családja, a másikat id. Erdôs József és fia lakta. Elsônek id. Erdôs Józsefet és fiát költöztették ki, akinek ugyanabban az udvarban adtak ideig- óráig egyetlen szobából álló lakást. Kallósiékat november 16-án rendôri segédlettel, teherautóval költöztették el a Calarasilor (Kossuth) utca 10 szám alá. A szóban forgó két lakást a a Locativ Rt.-tôl bérelték, és a lakók érvényes szerzôdéssel rendelkeztek. Ezért lakás helyett lakást kaptak. A harmadik "lyukban", ami nem több egy igénytelen, de lakható szobánál, ifj. Erdôs József és felesége lakja. Az ôk helyzetüket súlyosbítja, hogy nincs ide szóló kiutalásuk és szerzôdésük sem.

Ki nem megyünk innen – mondotta Erdôs Józsefné –, aki tegnap délben még nem tudta, a munkások megbontják-e vagy sem a házuk tetejét. Írásban semmit nem közölt velük sem a polgármesteri hivatal, sem a Locativ Rt. Amíg lakást nem biztosítanak, addig helyben maradnak. Az utcára nem dobhatják ôket télvíz idején.

Az aluljárónál dolgozó Ancona cég mestere, Moldován Árpád szerint, fél éve a cigányok által lakott putri miatt nem haladhatnak a munkálatokkal. Ugyanis ide, egy tömböt terveztek, amelynek ki- és bejárata pontosan a "Bem-Bem" blokk, azaz az emeletes saroképületig ér. A mester azt is elmondta, hogy az ifjú Erdôsék házára nem kaptak bontási parancsot, de a közös illemhelyet, s az egyetlen vízcsapot tartó falat lebontják. Így a házaspár ezek nélkül marad.

Remélhetôleg, a tegnapi, cirkusszal körített bontás nem válik a hatóságok bevett gyakorlatává. A városgazdáknak tudniuk illik, hogy ha a városnak szüksége van valamely területre városrendészeti okokból, akkor gondoskodniuk kell az "útban" levôl megfelelô elköltöztetésérôl. A civilizált életkörülmények minimumát sem nyújtó "lyukakba" való áttoloncolás már tíz éve kiment a "divatból"!

Anyanyelvünk

Mindennapi hivatalos nyelvünkben gyakoriak a -ható, -hetô képzôs igenévvel alkotott szerkezetek. Jelzôként természetes és kifogástalan a használatuk. Pl. látható táj; ehetô étel; élvezhetô zene; járható országút. Tárgytalan igébôl képezve néha egy kissé mesterkélten hat. Pl. öt évig terjedhetô börtönbüntetés; velünk is megtörténhetô eset; fölmerülhetô bonyodalom; betekinthetô iratok stb. Ha van helyettük jobb, természetesebb, akkor inkább azt tanácsos használni.. Nyelvtani szerkezete és hivatalos zsargonja miatt egyaránt vitatható helyességû "betekinthetô iratok" szókapcsolatnál sokkal jobb ez: "megtekinthetô iratok".

Hogy nyelvérzékünket már nemigen bántják, azt jó néhány egészen megszokott példa is igazolja. Ilyenek: beköltözhetô lakás, éghetô anyag, hajózható csatorna; minden lehetô módon, a tôle telhetô erôvel, végzetessé válható lépés stb.

Állítmányként fôképp csak tárgyas ható ige szenvedô értelmû igenevét használjuk. Ez is elsôsorban csak akkor helyes, ha a mondat általános alanyú, személytelen jellegû, és fôleg ha a hivatalos vagy elvontabb stílusban fordul elô. Pl. a csillag szabad szemmel is látható; a kiutalt összeg felvehetô a pénztárban. Többnyire négis helyesebb a személyre utaló, ragozott, igei állítmány. Pl. "A kérelme nem teljesíthetô" helyett: kérelmét nem teljesíthetjük; "A javaslat benyújtható a titkárságon" helyett: javaslatát a titkárságon nyújthatja be. Ha azonban személytelenül akarjuk kifejezni magunkat, szinte megfelelôbb, mint a más értékû, illetôleg más árnyalatú személyragos ige. Pl. "a nehezen volt megfigyelhetô" szerkezet általánosabb jelentésû, mint a "nehezen figyelhettük meg". (Természetesebb, de kissé nehézkesebb a "nehezen lehetett megfigyelni" forma.) Fônévi állítmányként szintén használjuk a megmondható igenevet ezekben a kifejezésekben: egyedül ô a megmondhatója; Isten a megmondhatója, hogy...

Nehézkessége miatt nem mindig a legjobb az ilyen összetett állítmány: "a feladat könnyen elvégezhetô lesz". Helyette inkább így: a feladatot könnyen elvégezhetjük, vagy: el lehet végezni, vagy: könnyû lesz elvégezni (elvégeznünk).

A Népi Alkotások Maros Megyei Központja, valamint az Erdôszentgyörgyi Mûvelôdési Otthon és a Bodor Péter Mûvelôdési Egyesület szervezésében szombaton és vasárnap tartják a Kis-Küküllô-parti nagyközségben a mûkedvelô színjátszók hetedik ôszi találkozóját. Szombaton délután 15,30 órakor kezdôdik a mûsor a mûvelôdési otthonban, a román nyelvû együttesek fellépésével. Köszöntôt Barabás Mihály polgármester mond, a rendezvényt Ioan Florea, az Alkotások Háza igazgatója nyitja meg, a mûsort Lazar Polotca kultúrigazgató vezeti. A szásznádasi mûkedvelôk Ion Baiesu Boul si viteii – Az ökör és a borjak – címû jelenetét mutatják be, rendezô Nicolae Dumitru, irányító Dumitru Mihai, ôket a bonyhaiak követik Sütô András Fügedesével – Mîntulet în paradis –, rendezte Anita Baia, irányítók Aurelia Rosca és Gheorghe Baia. Az estet a kisfülpösi csoport zárja Ion Buteanu Dorul (A vágy) címû darabjával.

Vasárnap Dabóczi Éva tanárnô vezeti a mûsort, amely 14 órakor kezdôdik a helybeli mûvelôdési otthon színjátszóinak felléptével. Tamási Áron Énekes madár címû darabját Kovrig Magdolna tanárnô rendezésében vitték színre. A kisfülpösi magyar csoport Moliere-t játszik – a Kényeskedôk rendezôi Tavaszi Éva és Nagy Hajnal. Ôket a Nagy László vezette marosszentgyörgyi mûkedvelôk váltják a színpadon: Mozaik-show címmel három Tomcsa Sándor-jelenetet adnak elô. (Irányító Ilarie Opris.) A szászrégeni Mûvelôdési Ház színjátszói Illyés Gyula Tûvétevôk-jét hozzák el Erdôszentgyörgyre Tatai Sándor színmûvész rendezésében. (Szakirányítójuk Tamás Ibolya). A gyergyószentmiklósi Fábián Ferenc Színjátszó Társulat a Válás muzsikaszóval címû vidám játékkal szórakoztatja a közönséget, rendezô: Danaliszyn József. Az estébe nyúló mûsort a Dicsôszentmártoni Népszínház zárja Ray Cooney nagy sikert aratott bohózatával (A miniszter félrelép), Vitális Ferenc rendezésében.

Miközben az elmúlt ezer év alatt a magyarság szerves részévé vált Európának, s a történetírás illetve a nyelvészet megegyezett nyelvünk finnugor eredetében, Julianus baráttal kezdôdôen az enyedi székely diákon, Kôrösi Csoma Sándoron át Vámbéri Árminig és az újabb kutatókig mindig voltak kíváncsi, vállalkozó szellemû emberek, akik az ázsiai ôshazát, népünk keleti eredetét akarták feltárni. Ennek az irányzatnak ma is szép számban vannak mûvelôi. Ezt bizonyítja az a nagyenyedi tanácskozás is, amelyet november elsô napjaiban elmúlt héten a Magyarok Világszövetsége illetve a budapesti székhelyû Magyar Ôstörténeti Kutató és Kiadó szervezett, anyaországi, erdélyi és neves ázsiai egyetemi tanárok, kutatók részvételével.

Nem anakronisztikus-e ma Kelet felé tekinteni, amikor az Európai Unióba felzárkózó Magyarország esélyeitôl és sikereitôl hangos az írott és elektronikus sajtó, s a magyar társadalom elsôsorban a jövôt fürkészi a nyugati csatlakozástól várva megoldást problémáira?

Nos, egyértelmûen nemmel felelhet az, aki utazásai során belekóstolt Kelet különös, civilizált, ma is lenyûgözô világába, ahol az embernek, ha magyar, nem kell semmilyen erôfeszítést tennie azért, hogy elismerjék, tiszteljék pusztán nemzetisége miatt, s nem egy rendkívül dinamikusan fejlôdô ázsiai országban a távoli rokonnak vagy a testvérnek kijáró különös szeretettel tekintsenek rá. Vajon szabad-e, lehet-e lemondani, figyelmen kívül hagyni, elônyeit ki nem használni ennek a rokonszenvnek? mellôzött és elhalgatott kutatás Bár más népekéhez hasonlóan a magyar ôstörténet is az idôk homályába vész, egy dolgot biztosan tudunk: a honfoglaló magyarság keletrôl, Ázsia füves sztyeppéirôl jött, s egy évezred alatt légvonalban 2 000 kilométer körüli utat bejárva a Kárpát-medencében talált otthonra. Ez volt az eurázsiai országút utolsó állomása, amelyet a szkítáktól kezdve annyi lovas nomád nép megtett, anélkül, hogy önálló államalkotó népcsoportként megmaradtak volna. Köztük voltak a hunok is, akiknek birodalma a negyedik században a Rajnától a Balti-tengerig, s a Dontól az Al-Dunáig terjedt. Nem véletlen hát, hogy az elsô évezred sztyeppei népeinek vezetôi Attilára igyekeztek visszavezetni családfájukat. Amiképpen az sem véletlen – derült ki az enyedi tanácskozáson – , hogy viharos történetük az ázsiai, a kínai kutatók figyelmét is ébren tartja.

– A mellôzött és elhallgatott Kelet-kutatást szeretnénk elôtérbe helyezni, mert e nélkül a magyarság múltja nem tárható fel. Azt kívánjuk elérni, hogy a magyar tudományos élet Kelet felé forduljon, ahol kifejezett fogadókészség tapasztalható, mivel azt vallják, hogy a magyarság is Keletrôl származik – nyilatkozta kérdésünkre Esztergály Elôd, a Magyar Ôstörténeti Kutató és Kiadó (MÖKK) ügyvezetôje, akinek sikerült egy japán kutatót, két kínai és egy dagesztáni egyetemi tanárt megnyernie, hogy az esemény kedvéért a világ másik részébôl Nagyenyedre utazzanak.

A MÖKK milleuniumi tervei között fontos helyet foglal el a könyvkiadás, dr. Kubassek János Kôrösi Csoma Sándorról írt, gazdagon illusztrált könyve A Himalája magyar remetéje angol nyelvre fordítva a frankfurti könyvvásáron is sikerrel szerepelt. A könyvkiadás mellett a MÖKK a Magyarok Világszövetségével közösen hatrészes filmsorozatot készít a Kínában élô utódnépekrôl, ezek népmûvészetérôl, a régészeti leletekrôl Kárpát-medencei párhuzamokat bemutatva. A jövôre ígért film szakmai anyagát a MÖKK biztosítja, a helyszíni felvételeket a kínai állami tévé forgatja, s az utómunkát az MTV- nél végzik.

A részvevôk közül kiemelkedô szálfa termetével a tanácskozás érdekes alakja volt Lin Gan professzor a Belsô-Mongóliai Egyetem nyugalmazott tanára, aki a hunok története kutatásának szentelte munkásságát. Elôadásában, amelynek kezdetén örömét fejezte ki, hogy abban a kollégiumban lehet, amely a híres tudós, Kôrösi Csoma Sándor tanulóhelye volt, a hunok vándorlásáról, a környezô népekkel való kapcsolatáról ismertette mindazt, amit a nyugati és a kínai írástudók feljegyeztek. A belsô-mongóliai sivatag északi részérôl elvándorló népcsoportról Lin Gan professzor könyvet is írt.

A 83 éves korában a hosszú utat vállaló egyetemi tanár kérdésünkre elmondta, hogy 1957-ben került a Kínai Tudományos Akadémia Történeti Kutató Intézetébe, s azóta foglalkozik a Kína északi részén élô nemzetiségek történetével. 1961-tôl helyezték át a Belsô-Mongóliai Egyetemre, mint a Történeti Kutatóintézet professzorát. Belsô-Mongólia Kína autonóm tartománya, ahol ma elsôsorban mongol lakosság él. Régen északi nomád népek élôhelye volt, onnan indultak Európa felé a hunok is.

– Elôször is azért vállalkoztam az útra, mivel ebben a témában, amelyet évek óta kutatok, még mindig nem látunk elég tisztán, és mivel sok vonatkozásban kapcsolatban van a magyarság eredetével – válaszolta kérdésünkre az idôs professzor, aki a magyarok vendégszeretetét, s Budapest valamint az Enyedre vezetô út szépségét értékelte.

Zeng XianFa a Pekingi Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének professzora a magyar ôstörténeti kutatások eredményeirôl készülô film referense. Újságíróként maga is a sztyeppei népekkel foglalkozik. Hogy hiteles képet nyerjen e népcsoportok életérôl, több mint három hónapot élt a sztyeppei pásztornépek között 8O családnál vendégeskedve. A több mint egymillió négyzetkilométeren elterülô Belsô-Mongóliai Autonóm Tartománynak huszmillió lakosa van.

Zeng XianFa érdekes adatokat ismertetett e sztyeppei népek elôdei közül is kiemelkedô hunok történetérôl, akik nem csupán a környezô népekkel való háborúskodás, hanem az i.e. években bekövetkezett súlyos természeti katasztrófa, az éveken át tartó aszály miatt vándoroltak nyugat irányába. Szigorú szokásrendszer határozta meg életüket, hisz mindig csak az erôsek, a fiatalok mehettek tovább, életkoruk alacsony volt a nehéz körülmények miatt, de kultusza volt a szaporodásnak. Adót vetettek ki a leigázott népekre, több istenben hittek, melyek közül a Napisten volt a legfontosabb. Nem volt állandó hadseregük, a férfiak katonák és termelôk is voltak egyben, s ôk találták fel a hangos nyílvesszôt – hallottuk az elôadásban. Zeng XianFa professzor kérdésünkre elmondta, hogy rendkvül érdekesnek tartja ennek az erôs, régi népnek a történetét, hangsúlyozva továbbá, hogy a sztyeppei népek múltját egymással összefüggésben kell tanulmányozni, hisz mondhatni, az eurázsiai sztyeppének nincsenek határai. Élményeirôl közíróként könyvet írt, s az utóbbi 10 év során dokumentumfilm forgatását irányítja. Ô maga is elsô ízben jár Magyarországon, Erdélyben, bár a magyar kutatóknak Pekingben többször nyújtott segítséget.

Szavaikat a magyar—kínai kapcsolatok építésében évtizedek óta tevékeny szerepet vállaló Fu Zhiliang fordította magyarra, s tolmácsolta a szûnni nem akaró kérdésekre adott válaszokat.

– Nagyon szép – mondta helyes magyarsággal a hôs enyedi diákok emlékét ôrzô park ôszi pompájára a magát avarnak valló Aglarov Mamajkhan a makhachkalai egyetem antropológus és etnográfus professzora, aki érdeklôdéssel szemlélte, fényképezte az enyedi gazdasági udvarokat. Elôadásában, amely arról szólt, hogy a sztyeppei világ hogyan hatott a Kelet-Kaukázus politikai kultúrájára a középkorban arra tért ki, hogy a népek e forrasztókatlanában a török tényezô hogyan rajzolta át a Kaukázus etnográfiai térképét. Dagesztán hegyi része sûrûn lakott vidék volt a középkorban egy négyzetkilométeren 450 ember is élt, s minden település saját kicsi államként vezette ügyeit. Évente választotta meg vezetôjét, aki felesküdött, hogy sem gazdag, sem szegény között nem tesz különbséget, s saját családját sem részesíti elônyben. Azt a vezetôt, aki a közösség óhaja ellenére nem akart lemondani, egyszerûen megölték. Erre a sajátos társadalmi szerkezetre telepedett rá késôbb az orosz közigazgatás.

A magyarországi Horváth Gáborné kaukázusi és a magyar konyha összevetésérôl tartott elôadást, Darkó Jenô a valószínûleg bálványtartás céljából faragott Magyarországon és Bulgária egyes részein található úgynevezett kaptárkövek titkának megfejtésérôl értekezett.

A kollégium szellemi milliôjét, KÔrösi Csoma Sándor nagyenyedi emlékeit is felidézték az elôadók a háromnapos tanácskozás során, s a neves kelet-kutató emlékére a Magyarok Világszövetségének Anyaországi Régiója nevében került újabb emléktábla a régi mellé.

Az enyedi Bethlen kollégium történeti hagyományaihoz méltó házigazdának bizonyult. A díszterem jellegzetes padjait az érdeklôdô felnôttek kivételével a kollégium diákjai töltötték meg, s lélegzetvisszafojtva figyelték a Kôrösi Csoma Sándor nyomában járt marosvásárhelyi és szovátai fiatalemberek úti beszámolóját, s nem szûnô érdeklôdéssel faggatták a kínai vendégeket, akiknek volt türelmük minden diák füzetébe beírni egy-egy szép gondolatot. Kíváncsiságuk láttán, a szervezôk biztosak lehetnek abban, hogy a Kelet-kutatásnak lesz még folytatása.

Belga küldöttség Marosvásárhelyen

Új, környezetkímélô hulladékfeldolgozó technológiát szeretne meghonosítani a megyeszékhelyen a belga kormány. Ennek elônyeit, valamint a belgiumiak támogatását ismertette tegnap a két szakember a polgármesteri hivatalban tartott találkozón.

Karel Verschueren, Románia belgiumi tiszteletbeli konzulja és Jef Geukens, hulladékfeldolgozási tervvezetô Fodor Imre polgármesternek mutatta be a világszerte egyre nagyobb teret hódító technológiát. Elmondták, Suceava és Ploieïti városok számára már elvégezték a megvalósíthatósági elôtanulmányt, harmadik településként választották Marosvásárhelyt. A tanulmány elkészítése térítésmentes, a polgármesternek mindössze azon szándéklevelet kell aláírnia, melyben beleegyezését adja a belga kormány és a megyeszékhely közötti együttmüködésre. A továbbiakban közös erôfeszítéssel pénzalapokat kell keressenek a terv véghezviteléhez, elsôsorban az Európai Bankhoz szándékoznak fordulni.

A tegnapi találkozón Fodor Imre egy teljes dokumentációt igényelt a belga szakemberektôl, biztosítva ôket afelôl, hogy javaslatukat a legközelebbi tanácsülésen a tanácsosok elé terjeszti.

Az alábbiakban a gyulafehérvári érsek, dr. Jakubinyi György körlevele olvasható, amelyet Szent Erzsébet napja alkalmából, a Caritas egyházi segélyszervezet gyûjtését meghirdetendô adott ki. E levélben az érsek híveit szólítja meg, ôket kéri a keresztény közösség egysége értelmében a szegényebb, rászorultabb közösségi tagok érdekében való adakozásra. Ám ez a felhívás, s az idei célcsoport, az értelmi fogyatékosok, az ô társadalmi és anyagi helyzetük nem csak a keresztény, templomba járó emberek figyelmét kellene hogy felkeltse. Minden érzô ember szíve összeszorul, ha ezekre az emberekre gondol, néz, fôleg, ha szükségüket is érzékeli, s ha a családjuk nehéz helyzetét is figyelembe veszi. Ezért a felhívás minden jóakaratú emberhez szól, aki anyagilag megengedheti magának, hogy kis összeggel bár, de hozzájáruljon egy értelmi fogyatékos ember vagy csoport alkalmi megörvendeztetéséhez. Aki nem tud vagy nem akar a templomba elmenni, ott adakozni, becsengethet adományával valamelyik katolikus plébániára, a körzeti Caritas- irodába (Marosvásárhelyen ennek címe:P-ta Trandafirilor nr. 61, vezetôje Székely Péter) vagy a következô bankszámlaszámon a központi Caritas- irodába: BCR. Alba Iulia, cont 2511.1-46.1/ROL.

Egyházmegyénkben hagyomány, hogy a Szent Erzsébet napja utáni vasárnapon a templomi gyûjtést minden egyes plébániai közösség karitatív célra ajánlja fel. Nehéz körülmények között élnek a hívek, az elszegényedés fenyeget szinte minden családot. Mégis arra kérünk ma minden templomba járó, Istent keresô és szeretô embert, gondoljon azokra, akik nálanál is nehezebb körülmények közt élnek.

Hagyomány az is, hogy minden évben pontosan megjelölt célra kérjük a hívek adományait. Az idén az értelmi fogyatékosok csoportja lesz az, amely pénzbeli adományaik jóvoltából ha csak kis idôre is, de megérezheti a felebarát, s általa Isten feléjük is áradó szeretetét.

"Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette ôt." (Ter 1, 27) – olvassuk a Szentírásban. S valóban, ha hisszük Isten kinyilatkoztatott szavát, nem vonhatjuk kétségbe, hogy Isten lelke lakik minden emberben, az értelmi képességekkel túlcsordulóan megáldottban s az értelmi fogyatékosban egyenlô mértékben. "A zsinat vallja, hogy az embernek nagyszerû hivatása van, és állítja, hogy valami isteni csíra szunnyad benne." (Gaudium et Spes 3) – szögezték le a II. vatikáni zsinaton. "Isten, mindnyájunk gondviselô atyja azt akarta, hogy az emberek egyetlen családot alkossanak, és testvérnek tekintsék egymást. Hiszen mindannyian Isten képére vannak teremtve, ‘Isten telepítette be az egy ôstôl származó emberiséggel az egész földet’ (Ap.Csel. 17, 26), továbbá mindnyájan egy és ugyanazon célra vannak hivatva, és ez maga Isten. Ezért az elsô és legfôbb parancs Isten és az embertárs szeretete. A Szentírás arra tanít, hogy Istent szeretni nem lehet az ember szeretete nélkül: "...ami egyéb parancs még van, mind ebben az egyben tetôzôdik: Szeresd embertársadat, mint saját magadat... A törvény teljesítése tehát a szeretet" (Róm. 13, 9-10, vö. 1Jn. 4, 20). Ez, éppen most, valóban a legfontosabbnak bizonyul az emberek számára, akik napról napra jöbban függnek egymástól, és a világ számára, amely mindinkább egységessé válik." (Gaudium et Spes 24)

Közösségeinkben ott találjuk ôket, akik az értelem ajándékával ugyan szûkösebben rendelkeznek, sokszor azonban annál bôségesebb bennük a szeretet képessége. Ôk is a mieink – ahogyan ezt a karitatív akció plakátján is olvashatják. Jean Vanier Hit és Fény néven olyan közösségeket alapított, ahol értelmi fogyatékosokkal együtt egészséges, vallásos emberek élnek. Ilyen közösségek Erdély néhány helységében is léteznek már. A francia alapító munkássága tapasztalatát így foglalta össze: "Csaknem harminc esztendeje abban a kiváltságban van részem, hogy szellemi fogyatékos emberek között élhetek. Sokat tanultam tôlük egyszerû emberségbôl, s arról, hogy mire van feltétlen szüksége az emberi szívnek. Megtanítottak arra, hogy minden emberi lénynek gyengédségre és biztatásra van szüksége emberi és lelki fejlôdéséhez, és ahhoz, hogy meg tudjon nyílni az emberek felé."

Az állami törvények hézagjain az értelmi fogyatékosok, mint általában a kisebbségek, sokszor kicsúsznak. A szegénység és kiszolgáltatottság ôket többszörösen sújtja, sokszor kitaszítottak, gúny tárgyai.

Kedves Hívek! Ne feledjék: adományaikkal szeretetüket fejezik ki most. A keresztény közösség hivatása, hogy ne csak szavakkal, hanem cselekvô szeretetével is tanúságot tegyen mesterérôl, Krisztusról. Szent Erzsébet legyen a példájuk ebben, Isten áldása kísérje mindannyiuk életét.

akiknek a riasztóberendezéssel, "klímaszabályozóval", elektronikus mûszerfallal és zsebbôl mûködtetett zárral ellátott meseautóból csak annyi juthat, amennyit nedves idôben a száguldó gépcsoda ránk fröccsent, legalább mi, békés gyalogjárók tartsunk össze.

Minden tiszteletem azoké az autósoké, akik munkaalkalmat teremtenek, színvonalas javak elôállítását teszik lehetôvé, külföldi piacokon szereznek portékájuknak elismerést és kelendôséget; nem utolsósorban azoké is, akik az oly igen szükséges tudás megszerzésében segítik a holnap felnôttjeit. Tôlük a türelmetlenséget sem vehetjük zokon, valahányszor ennek a törekvésnek a szolgálata adja kezükbe a volánt.

A magamfajta gyalogosokhoz fordulok. Legalább mi ne hagyjuk magunkat. Bár szerény nyugdíjam mellett nincs okom magam a nélkülözôk közé sorolni, úgy érzem, hozzájuk tartozom. Arra kérem a járókelôt, ha meg talál éhezni, a megannyi kenceficével dúsított szendvicsét ne az utcán, menet közben habzsolja, amint azt manapság többen teszik. Akárcsak azok a "bunkófonos" távbeszélôk, akik azzal kérkednek, hogy a mûholdas közvetítéssel továbbított "bájcsevegésüket" az adóköteles jövedelmükbôl amúgy is leszámítják.

Mert a társadalomnak vannak olyan nyugdíjasai, akiknek a magas gyógyszerárak mellett alig telik a napi tejre. Akiknek a jövedelmébôl nem futja fûtésre. Egyre több az éhezô gyermek, az elégtelenül táplált serdülô. Meg az olyan, aki "uraságoktól levetett" szvettereket "rétegesen" ölt magára, hisz a valamikori télikabát annyira elkopott, hogy nem tart meleget.

Elôre készülünk a karácsonyi meglepetésekre. De a téli nélkülözés ideje még közelebbi. Az "uralkodó osztály" a szocialista akkumulációt nem védte meg a kártevôktôl. A termôföldet kiuzsorázták. Az üzemeket lejáratták. A munkamorált lezüllesztették. Annak a társadalmi rétegnek, amelyet az áldozatok árán megszerzendô jóléttel biztattak, a munkabérbôl tartalékolt vagyonból fûtésre meg orvosságra sem jut. S ha történetesen a jobb megélhetés reménye messzire sodorta gyermekét, akit a törvény eltartásának biztosítására kötelez, ugyan kire számíthat a magatehetetlen agg?

A mai társadalom nálunk még nem nevelôdött rá arra, hogy a másoknak juttatás erényét polgári minôségébôl eredôen gyakorolja.

Mintha bizony Marosvásárhelynek sohasem lett volna dr. Gecse Dánielje!

Megütôdhetünk azon, ha elgondoljuk, mi pénzbe kerül a magas nyomdai technikával elôállított reklám. Akkor, amikor azt látom, milyen nehéz a tehetséges, törekvô, szegény sorsú, tanulni vágyó kisdiákok megsegítéséhez akár száz ív papírt is megszerezni. Holott fennhangon hirdetik, hogy a tanulásnál, a tudományos haladásra felkészülésnél gyümölcsözôbb beruházás — nincs.

Tévedés ne essék: nem az üzleti vállalkozássá elôléptetett koldusipar támogatásáért emelek szót. Pazarló életmódunkra bátorkodom utalni csupán. Ebbôl is csak annyira, amennyi a nélkülözô munkanélküliek, a magányosok, az éhezôk emberi méltóságát sérti.

Koboznak pöngése

Feldúsult a forgalom a környékünkön az elmúlt hetekben. Névjegy-fityegôvel a mellükön elegánsan öltözött, többnyire urak, aktatáskával, csoportosan vándorolnak, olykor tétován megállnak egy-egy utcasaroknál, tájékozódni. Minap már forgalomelterelô biztonsági akcióra is sor került a 10-es föld alatti Ségur megállóban továbbrobogásra kényszerült órákon át. Percnyi járásra az UNESCO-palota, s e diplomata-invázióban az iráni elnök látogatott az ülésre. Bizonyára volt mitôl óvni a közel-keleti méltóságot, mert másnap egy többezres tüntetést csak nem úszott meg.

Amint arról a Népújság is beszámolt, elnökválasztási izgalom hullámzik az UNESCO-ban, a világ oktatási, szociális és kulturális ügyeiben együttmunkálkodást hirdetô szervezetben, mely a második világháború után alakult. Ahogy a francia újságok híradásait böngészem, s az ötvenes évek közepén nagynevû tervezôk, képzômûvészek közremûködésével épült palotát elnézem, szinte jelképesnek is tûnik, hogy mára a homorú ívelésû hivatalnok-hodállyú lefokozódott palotát estére nem világítják ki. Az Eiffel-torony, az Opera, a Pompidou Központ vagy legújabban a Louvre piramisa az esti Párizs nagy látványossága, de a Nervivel, Breuerrel, Miróval és más nagyságokkal hivalkodható építmény szürkévé és jelentéktelenné vált. Rápillantva, s az épületen kívül is nyüzsgô hivatalnokok és diplomaták látványával dúsítva, Illyés Gyula naplójegyzete idézôdik fel bennem. Illyés, néhány hónappal a párizsi békekötés után, 1947. július 14-én, tán idôzített eseményként, tekintettel a francia nemzeti ünnepre, félszáz szellemtársával a Parlamentbe volt hivatalos, hogy Julian Huxleynek, az UNESCO feladatairól szóló elôadását meghallgassa. "Európa egyik legjobb biológusa" — írja Illyés, s az összefogásról szeretetrôl és a békérôl elhangzó szövegére megjegyzi: "Egyszerûen megrendít ártatlansága. Nyilván többet tud az emberi gonoszságról, mint mi valamennyien. Hogy a szó füst — azt is tudhatja legalább úgy, mint mi. De arcrándulás nélkül mondja a magáét. Ez maga Gabriel arkangyal, gondolom." Nem részletezzük, hogy a fellengzôs prédikáció milyen csontig hatoló szarkasztikus gondolatot indított el Illyésben, mely az elôadóhoz is eljutott, aki ártatlanságában(?), de tán inkább cinizmusában "hahotázott" a költô elmefutamán? Bennünket, az emberi gonoszságra utaló illyési célzás indít arra, hogy felvillantsuk, hogy az UNESCO tündöklésében milyen figurák képviselték Magyarországot az elmúlt évtizedekben. A Skóciát megjárt sárospataki tanár például, aki tanár barátját fenyegette meg a rendôrséggel a negyvenes évek végén, s aztán alakult is szépen az élete: az ötvenes években UNESCO-diplomata lett Párizsban. Egyszer talán Hubay Miklós közreadja azon naplójegyzeteit is, amelyek közéleti nagy emlékezetérôl tanúskodnak. S persze majd Nagy Péterrôl, az akadémikusról is, aki Cholnoky Viktort, Tildy Zoltán köztársasági elnök vejét, Egyiptomból hazacsalta s bitófára segítette. Gombos Gyula nemrégiben megjelent könyve (Eszmélet—Püski 1999) már ír a tragikus és ördögi hadmûveletrôl, úgy hogy Hubaynak se kell olyan nagy bátorság hozzá, hogy akár a tervezett darabot is megírja Aczél György késôbbi bizalmasáról. Ezt csak azért említem, mert Nagy Péter a nyolcvanas években az UNESCO diplomatája is volt. S e szervezet igazi rendeltetésérôl valami gyanúnk akkor ébredezett, amikor Amerika kilépett a szervezetbôl — az elmúlt évtizedben. A történelmi-politikai változásokat követôen már olvashattunk egy CIA- jelentést is, mely szerint az UNESCO négyszázötven hivatalnokából csaknem kétszáz, közvetve vagy közvetlenül, az orosz hírszerzés, vagyis a KGB embere volt. Okkal feltételezhetjük tehát, hogy a kelet- európai "testvérországok" dollárfizetésû diplomatái se igen gábrieli természettel úrhatnámkodtak Párizsban.

Hírszerzôk helyett mára a pénzszerzôk hatalma dönt Párizsban az UNESCO-választáson, s ezt jól tudta Ion Caramitru miniszter úr is, amikor az tizenegy pályázó egyikeként jelöltette magát a fôigazgatói posztra. Ehhez mérten szerényen nyilatkozott a Le Monde október 8-i számában Mirel Bran-nak Egy ausider román és shakespearei: "van mit mondanunk..." címû cikkében. Nemcsak mûvészként, hanem közös, budapesti és bukaresti éjszakák önfeledt pillanataira emlékezve emberként is a nagyrabecsült Caramitruval kapcsolatban azt olvashattam, hogy a közelmúltban a dél-amerikai országokban járt. Amelybôl kimondatlanul, ám okkal következtethetjük, hogy a tengerentúli tárgyalások is bátorították a kandidálásra. Majd otthon nyilatkozott a sikertelen megmérettetés után is, melyben a magyarok és Szlovákia támogatásának elmaradását panaszolta. Ironikusan mondhatnánk, ez is csak két szavazat. S mint a Népújság olvasói is értesülhetek róla, a japán Matsuura harmincnégy szavazatot kapott.

De ennél vegyük komolyabban Caramitru fájdalmát. Elsôként az merül fel bennünk, hogy az argentínai, chilei, brazil és uruguayi voksok hiányát miért nem említette? A párizsi lap a magyar és szlovák bátorításról nem szólt. Kelet- Közép-Európában, tehát otthonában, viszont a dél-amerkai út reményeirôl nem beszélt. Két irányban kétféleképp nyilatkozott. De ne elégedjünk meg ennyivel, mert ismerjük az újságírás elhallgató technikáját. Azt sem tudjuk, hogy Caramitru a magyar diplomáciával mikor és milyen formában tárgyalt. Egy magyar, hozzá végrehajtó bizottsági tag, is jelöltette magát — mint a két szavazatból kiderült, kevés ön- és helyzetismerettel nefogadjuk el a rosszabb változatot: idôközben a magyar fél módosította álláspontját.

Tehette, feltételezem, mert volt miért — diplomáciai megfontolásból. Szabadjon hivatkozni a valamennyiünk által ismert, ám a diplomáciai kapcsolatokat csúfondárosan befolyásoló két, szeptember végi és októberi eseményre. Az elsô: az aradi ünnepség meggyalázásához a román kormány éppúgy asszisztált, mint csaknem tíz esztendeje a vásárhelyi pogromhoz. S a nemzetközi kapcsolatokat is érintô hadmûvelete a magyar konzul személye és a konzulátus mûködése ellen. Itteni francia barátaink nem is értik, inkább nem is hozzuk szóba e patologikus indíttatású városatyának román nemzete iránti folyamatos aggodalmát, mert még bennünket vélnek elmekórtani esetnek. Ezen tények ismeretében tisztelettel kérdezem: Ion Caramitrutól úgy is, mint a kormány tagjától, vajon, a jószomszédi és baráti viszony azt jelenti, hogy a magyar diplomáciának mindig mindent kötelezô betartani, s a másik fél pedig kedvére szegheti meg az elemi együttmûködés és tisztelet szabályait? Nem vádaskodom, csak kérdezem. Mert a nyugati demokráciák rendje szerint az említett két esemény elképzelhetetlen, hogy egy polgármester folyamatos hisztériában éljen egy szomszéd ország követségének zászlója láttán. Korábbi tudósításomban elmondtam, két napon át a Champs-Elysées-n legalább száz román zászló lengett — még diplomáciai feladat nélkül. Száz- és százezrek nézhették az ôszi fényben a világ talán legszebb sugárútján. De a román zászlóerdô láttán se érezte veszélyeztetve a francia szuverenitást a politikai és pénzügyi botrányoktól meglehetôsen frusztrált Tiberi polgármester, s nem rótt ki pénzbüntetést a francia kormányra s a bíróságra se rohant, hogy feljelentse az "ismeretlen" zászlórakót.

(Folytatjuk)

A Gáspár András története nem hétköznapi és úgy gondolom sikeresen ötvözôdik benne a találékonyság, szerencse, az adott körülményekhez való alkalmazkodókészség és a befektetôi szellem.

Nem sokkal a rendszerváltás után "közös megegyezéssel", a nézeteltéréseket elkerülendô, "önkéntesen" eljött egy autójavító mûhelybôl, majd szinte azonnal autójavító- és mentô céget alapított. Azóta jóformán ezzel keres kenyerét. Mint ô maga mondta: "nem tudok ülni a TV elôtt és menni a bankba a kamatért". Már 1991- ben megtetszett neki egy telek és elkezdett annak érdekében ügyködni, hogy azt megvásárolja, majd nyitott színt építsen rá, amelyben autóalkatrészeket szeretett volna forgalmazni. Hogy nem így történt az jórészt a körülmények következménye.

1994-ben végérvényesen a sajátja lett a Tudor végében levô földterület., amely ránézésre nem volt valami tetszetôs, ugyanakkor alatta húzódik egy gáz-fôvezeték, így vállalkozónk nem kapott építkezési engedélyt rá.

A telek ha nem is azonnal, de késôbb mégis beváltotta a hozzá fûzött reményeket, hiszen adott pillanatban két cég is versengett érte, nevezetesen a Mol Románia illetve a Shell Románia. Az ügy szempontjából lényegtelen okokból végül a Shellre esett a választás, amely a maga során rövid idô alatt 6000 köbméter föld eltávolítása, valamint a fôvezeték eltávolítása után benzinkutat épített.

Gáspár András leleményességére vall, hogy a Shell-lel kötött szerzôdés értelmében rácsatlakozhat a benzinkút víz- és gázvezetékére, "amennyiben nem zavarja" annak tevékenységét. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy idén márciusban engedéllyel vagy anélkül hozzá kellett fogni az építkezéshez, hiszen az összes csônek idejében a föld alatt kellett lennie, hogy a késôbbiekben ne zavarja a "szomszédot". Természetesen a megfelelô büntetések nem késtek. Nem így a kért engedélyek. Végül mintegy három hónapos huzavona után az engedélyek is elkészültek, így véglegesíteni lehetett a fémszerkezetet, amelyhez a szükséges villanyáramot, az engedélyek hiányában nem kötötték be.

Gáspár András az elôbbiekben ismertetett rendhagyó története azonban nem ér véget itt. Miután a telek végleg a tulajdonába került és megkapta rá az építkezési engedélyt, azonnal egy autóbizományi építésébe fogott. Az eladásra szánt autók mellett, tervei között szerepel egy autóbontó létesítése, majd a bontott alkatrészek forgalmazása, kérésre azok szerelése. Már most létesül egy autómosó is, amely eredetileg csak saját belsô használatra volt tervezve, de miután a Shell nem indított autómosó részleget, bár korábban tervei között szerepelt, így Gáspár András erre is könnyedén

át tud állni.

Már-már irigylésre méltó leleményességgel szerzi be, állítja elô az építkezéshez szükséges alapanyagokat:

— Az egész acélszerkezet ócskavasból van. A vegyipari kombinát mögötti szeméttelepen rozsdásodott, míg meg nem nézettem egy szakemberrel és miután megfelelônek találta, megszereztem . Az ablakok leszerelt napelemekbôl készülnek, amiket jóformán ingyen kaptam meg. A napelem csöveibôl fûtôtesteket csinálunk. Ha pedig minden jól megy egy hónapon belül elkezdôdhet a termelés. Azt mondhatom, ami ma látható az inkább ügyeskedés, mint befektetés.

Saját bevallása szerint a vállalkozásba eddig 750 millió lejt fektetett be, de legjobb esetben is, hátralevô életében csak annak felét látja majd viszont.

— Szinte jobban kamatozott a pénz, míg a bankban volt, — vagyis az engedélyek elhúzódása majdhogynem segített, — mint amennyi hasznot a termelésben hoz majd — mondja Gáspár András, de nevetve visszakanyarodik beszélgetésünk elején elhangzott kijelentésére — nem szeretek a TV elôtt ülni...

A közelmúltban Szovátán megrendezett kohászati konferencián a teremben mindvégig ott ült Reinhard Fürtjes, németországi befektetô. Sajnos a szervezôk csak arról gondoskodtak, hogy az ô elôadását legyen ki románra fordítsa, ám a román nyelven elôadók szavait sem németre, sem angolra nem fordította senki. Mindezek ellenére a németekre oly jellemzô tartózkodással beszélgetésünk során egy szóval sem panaszkodott erre.

Reinhard Fürtjest, aki fôként acélügyletek közvetítésével foglalkozik, a Romániáról illetve a román acéliparról alkotott véleményérôl kérdeztem:

— Mivel 1974-ben voltam elôször a galaci Sidexnél és azóta 25 év óta négy hete voltam másodszor, nemigen lehet mérvadó a véleményem. Amit bizonyossággal állíthatok az az, hogy azóta ott sok minden megváltozott, új és korszerû épületek jelentek meg, európai színvonalú közönségszolgálati irodával rendelkezik és az emberek gondolkodása is sokat változott. A feleségem bukaresti, édesanyja és testvére most is ott élnek így nemcsak a Duna köt ehhez a vídékhez, hanem rokoni kapcsolataim is. Ami a teljes román acélipart illeti én érdekelt vagyok, hogy végsô felvásárlóimnak eladókat találjak, ezért figyelemmel kísértem ezt az iparágat. Románia nincs az élvonalban, hiszen ott nagyon nagy elônnyel Oroszország található és ôt követi Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Ausztria, de ha ez az ország képes lesz jobb minôségû acélt elôállítani, akkor nagy jövô elôtt áll az acélipara.

Ugyancsak külföldiként, de más nézôpontból látja a dolgokat Terdi Tamás, aki a Dunaferr pestszentlôrinci leányvállalatának küldöttje. Ô maga nem is a konferencia miatt érkezett; jövetelének célja a galaci kollégákkal való tárgyalás volt. Tekintettel arra, hogy Magyarország tizedét sem termeli a román acéltermelésnek nem igazán létezik a két ország között verseny. Az együttmûködésre is inkább a magyar fél szorul rá, olyan értelemben, hogy rávegye szomszédját: csak olyan termékeket forgalmazzon Magyarországon, amelyeket a Dunaferr nem gyárt, hiszen a galaci Sidex méreteinél ez úgysem jelent veszteséget, a Dunaferr számára azonban létkérdés lehet.

Terdi Tamás véleménye szerint a román acélipar két összetevôbôl áll, az egyik a Sidex, a másik meg az összes többi. A gondok természtesen elsôsorban a Sidexszel vannak, amely köztudottan anyagi gondokkal küszködik, ezért nemegyszer kényszerbôl cselekszik, zavarva a piacot. Ennek igen jó példája, amikor szolgáltatásokért áruval fizet és a szolgáltató a maga során jóval a piaci áron alul ad túl ezeken a termékeken. Amíg tehát a Sidex helyzete nem rendezôdik a román acélipar bizonytalan jövô elôtt áll.

December 3 és 6. között zajlik Athénban a III. Nemzetközi Ipari Kiállítás, amelynek célja alvállalkozási szerzôdések megkötése. Ezt, a térségben a maga nemében legnagyobb kiállítást a Görög Kis- és közepes Vállakozók Szervezete az Alvállalkozók Egyesületével közösen szervezi a fémszerkezetekkel, fémfeldolgozással, felületi kezeléssel foglalkozó, gumi- vagy mûanyag-iparban, a szerszámkészítésben, öntödékben, hidegsajtolásban, elektronikában és villamosiparban, üveg- és kerámiaiparban érdekelt vagy alapanyagokat forgalmazó cégeknek. A román kisvállalkozók pályázhatnak a részvételi költségek maximum 70%-ának a megtérítésére, amely összeg nem haladhatja meg az 1,5 millió görög drachmát. Elônyt élveznek az egy képviselôvel rendelkezô csoportosulások, amelyek négyen-öten egy standot bérelnek majd. Pályázható csak a látogatási díj maximum 70%-a is, ami nem haladhatja meg a 250000 drachmát.

A sikeres pályázat feltételei, hogy a cég törvényes keretek között tevékenykedjen és a 133-as törvény értelmében a kis- vagy közepes vállalkozások közé tartozzon, érdekelt legyen a kiállításon való részvételben, a résztvevô személynek pedig legalább egy világnyelvet kell beszélnie (lehetôleg angolt) vagy görögül kell tudnia. További információk az Kis- és Közepes Vállalkozók Országos Ügynökségénél.

A Metalul Szövetkezet 1990 után elindult a lejtôn és úgy tûnt, a csôdöt már nem lehet elkerülni. A szövetkezet fôként sárgarézbôl készült termékeket gyárt, illetve emellett van egy egész sor szolgáltató egysége, köztük autójavító- és gumijavító mûhely.

Rögtön a rendszerváltás után a korábban a Siemensnek szállító szövetkezet már képtelen volt a korábbi áron elôállítani a termékeket és elveszítette a külföldi piacot. Ennek visszanyerése már sokkal nehezebb feladat és mindmáig nem is sikerült. A felvásárlópiac elveszítése mindjárt maga után vonta a termelôkapacitás csökkentését és 1995-ig a 940 alkalmazottból, alig maradt 150. Ezután azonban egy új idôszak kedôdött el a szövetkezet életében; nyereséget könyvel el évente, sôt nemrégiben beruházásokra is futotta. Errôl beszélgettünk Liviu Albuval, a Metalul Szövetkezet elnökével:

— A belföldi piac, ha csökkent is némileg, mégiscsak megmaradt. Termékeink le vannak védve, így nem fenyeget annyira a konkurencia, mint például a textillel foglalkozó kollegáinkat. Ezenkívül a sárgaréz-feldolgozás nem olyan iparág, amelyet kevés befektetéssel el lehet kezdeni, ezért jóformán mi vagyunk az egyetlen termelô országos szinten és majdnem minden megyében jelen vannak termékeink. Csak mi gyártunk pl. sárgaréz csengôket, gyertyatartókat, kilincseket stb., ugyanakkor a tûzoltó- készülékeket is mi készítjük. Ez a tény némileg könnyíti helyzetünket és növeli a jövôbe vetett bizalmunkat.

Természetesen minket is érzékenyen érint az egyre csökkenô vásárlóerô vagy a befektetések visszaesése, hiszen közvetve vagy közvetlenül mindkettô azt jelenti számunkra, hogy termékünket nem vásárolják meg, kevesebb megrendeléssel fordulnak hozzánk. Ehhez járul még a sokszor 60 napig is elhúzódó forgalmazás és fizetés között eltelt idôszakból fakadó veszteség.

— Az elôbb elmondottakat figyelembe véve mennyire látja stabilnak a hazai piacot?

— Mint minden más iparágban nagymértékben függünk az általános gazdasági helyzettôl. Egyre szûkebb az a réteg, amely, az aranyozott kínai utánzatok helyett — amelyek meg kell adnunk, funkcionalitás szempontjából egyenértékûek a miénkkel — a minôségileg jobb, ám drágább terméket választják. Ugyanakkor mindig számítanunk kell az ízlésbôl fakadó ingadozásokra is. Ami a hasonló termékek importját illeti a spanyol és olasz termelôk sokkal jobb technológiával állítanak elô ugyanilyen termékeket, de szerencsére egyelôre a belföldi piac képtelen megfizetni az általuk kért árat. Igaz, mi sem tudunk, pontosan miattuk, az európai piacra behatolni.

— Az egyéni megrendelések a termelés és szolgáltatás határán helyezkednek el. Hogyan viszonyul ezekhez a Metalul Szövetkezet?

— Általában az álláspontunk nem elutasító. Amikor valaki egyéni megrendeléssel fordul hozzánk igyekszünk megoldást találni kérésére, terveket készítünk, esetleg módosító javaslatokat teszünk és igyeszünk megfelelô terméket elôállítani. Sajnos, pontosan korábban említett nehézségek miatt az egyéni megrendelések sem mondhatóak gyakoriaknak. Bevételeink túlnyomó része a hagyományos értelemben vett szolgáltatásokból, nevezetesen az autójavításból, a kötelezô mûszaki vizsgák végzésébôl és a vulkanizálásból származnak, annak ellenére, hogy e téren komoly versenyhelyzet van. Éppen ezért kétéves fejlesztési programot dolgoztunk ki, amelynek elsô részében ezekben az egységekben kerül sor fejlesztésre. Már mintegy 1,5 milliárdos befektetést tudhatunk magunk mögött, amelybôl hôközpontot létesítettünk, fejlesztettük a berendezéseinket és új, a korszerû mûszaki vizsgához szükséges eszközöket vásároltunk.

Jövôre a termelôegységeknél szeretnénk komolyabb befektetést eszközölni, hiszen ott is szükségünk van hôközpontra, és új berendezésekre.

— Mi a szövetkezet pillanatnyilag legfontosabb célkitûzése?

— Egyelôre azzal kell megelégednünk, hogy szinten maradjunk. Reménykedem, hogy a jövô évezredben már fejlôdésnek indulhatunk, addig azonban még meg kell küzdenünk a tisztességes versenytársakkal, a feketén végzett munkával, a kusza adórendszerrel, a csökkenô felvásárlóerôvel és az ingatag törvénykezéssel.

— Úgy tudjuk, a nehézségek ellenére nyereséges a Metalul.

— Mindig azért küszködtünk, hogy a szövetkezet nyereséges legyen. Idén az elsô kilenc hónapban 2,5 milliárd lejes profitot könyvelhettünk el és reálértékben növekvô a forgalom. Ez nagymértékben köszönhetô annak a ténynek is, hogy bár egy szövetkezethez tartoznak az egyes egységek egymástól független költségvetést vezetnek, amelyben külön tételként szerepelnek a szövetkezetnek fizetendô kötelezettségek. Ami pedig megmarad, azzal szabadon gazdálkodhatnak. Az októberi 960.000 lejes átlagbér például a bevételek növekedése esetén szintén növelhetô.

— Mennyire nyitottak egy esetleges szolgáltatás bôvítésre?

— Azt hiszem, e tekintetben a régi szokásainkhoz ragaszkodunk és nyitottak vagyunk bármilyen változtatásra. Sôt, figyelemmel kísérjük a lehetôségeket és alkalomadtán számításokat is végzünk, de ez még nem jelenti azt, hogy mindenáron ragaszkodunk egy esetleges bôvítéshez. Egyébként azt hiszem, hogy a komolyabb terjeszkedésre várnunk kell mindaddig, amíg a gazdasági helyzet javulásnak nem indul.

Minden optimizmusa ellenére is megtörténhet azonban, hogy ezek a változások már nyugdíjasként érik Liviu Albut, akit még csak néhány év választ el a visszavonulástól és akinek a szövetkezetben eltöltött élete kész regény.

"A dolog akkor kezdôdött, amikor ismerôsöm (a továbbiakban Sz. J.) ARO típusú gépkocsiját eladta egy magánszemélynek... Az üzlet megkötését követôen sem az új tuljadonos, sem a régi nem kérte az átíratást, vagyis a törlést a hatósági nyilvántartásból és az ismételt beíratást abba. Mindez 1992-ben történt. Sz. J. azóta is fizeti az adót, hiszen a "talonban" az ô neve szerepel. Az eltelt évek alatt a kocsi pontosan 8-szor cserélt gazdát... Sz. J. utánajárt mind a nyolc tulajnak s eközben megtudta, hogy a motort kicserélték. Mivel a törléshez a talon is szügségeltetik, az utolsó gazdinál effelôl érdeklôdött. Az pedig állítja, hogy elveszítette. A törvény szerint a talon elvesztését közölni kellene, de mivel az autót nem használja, így talonra sincs szüksége. Felmerült a gondolat, hogy Sz. J. közölje az elvesztést, de ez kockázatos lenne. Ugyanis ha a tulaj nem mond igazat és a talon létezik, egy újnak a kiadása esetén Sz. J. okirathamisítás vádjával találhatja szemben magát. A rendôrségen érdeklôdött, hogy ez esetben mit tegyen, de a törvényszékre küldték. Onnan pedig megint a rendôrségre... Kellemetlen dolog adót fizetni egy olyan gépkocsira, amit eladott, ha pedig az új tulaj bûncselekményt követ el autójával, a rendôrség a rendszám alapján Sz. J. fejére jön..."

Egy szerkesztôségünkhöz címzett levélbôl idéztünk. Annak tartalmát szóban elôadtuk Simon Gavril rendôr-alezredesnek azzal a kéréssel, hogy adjon tanácsot panaszosunknak. A megyei közlekedésrendészeti osztály vezetôje kis kerülôvel adta elô, mi történhet. Eszerint a "talon", helyesebben a gépjármû forgalmi engedélye (románul certificatul de înmatriculare al vehiculului) el is veszhet, de el is lophatják azt. Mindkét esetben kötelezô hírül adni eztt a Hivatalos Közlönyben (Monitorul Oficial al României).

a károsult személynek elôször is el kell mennie egy leíró és másolóirodába – Marosvásárhelyen például a Borsos Tamás utca sarkán lévôbe – és ott több okiratot kell kérnie. Szükség van ugyanis egy kitöltött típuskérésre (cerere tip), meg egy szintén kitöltött igazolásra (adeverinta de circulatie), mely 15 napig helyettesíti majd az elveszített forgalmi engedélyt. Ugyanakkor 2 példány szükséges abból a papírból, melynek alapján a Hivatalos Közlönyben megjelentetik a "talon" eltûnését. Amikor ezek megvannak, a bajba jutott egyén jelentkezhet annak a rendôrségnek a forgalmi osztályán (esetünkben Marosvásárhelyen), ahol a gépjármû "talonját" kibocsátották. Ott a Monitorul Oficialhoz elôkészített okiratokra ráírják, hogy valóban létezett egy ilyen, általuk kiadott forgalmi engedély. Feltüntetik az eredeti dokumentum sorozatszámát, és kitöltésének dátumát. Tehát igazolnak egy tényt, ami nélkül nem lehet a "talon" elvesztését vagy eltulajdonítását meghirdetni. A rendôrségi láttamozást leellenôrzik a postahivatalban, ahol a pórul járt személy fel akarja adni a hirdetést. Ha minden rendben van, akkor a postai alkalmazott egy elismervényt ad át a feladónak, aki természetesen ott helyben meg kell hogy fizesse a közlési díjat.

A postai elismervény bemutatását követôen (recipisa) a rendôrség azonnal kiállítja az új forgalmi engedélyt, meg sem várva, hogy a hirdetés megjelenjen a Monitorul Oficialban. Csakhogy van itt egy bökkenô. Amennyiben régi típusú volt a "talon", elôbb el kell menni a kocsival a RAR-hez (Román Gépjármûlajstromozási Hivatal) és azt be kell vétetni a törzskönyv-nyilvántartásba. Törzskönyv nélkül tehát nincs új forgalmi engedély.

Amikor ide ért az eligazítással interjúadónk, rákérdeztünk: De mit tehet az, akinek a jármûve már az N-edik tulajdonosnál van? Simon Gavril erre azt válaszolta, hogy a kárvallott perelje be a bíróságon az elsô embert, akinek eladta az autóját. Mert a többirôl nem köteles tudni. Amint megszületik a számára kedvezô bírósági határozat, jelentkezzen a rendôrségen és kérje a kocsi törlését a forgalmi osztály és az adóhivatal nyilvántartásából. Annak felgöngyölítése már, hogy hová lett a "talon", továbbá a forgalmi engedély és a számtáblák visszaszerzése már a rendôrség dolga. Elvárják viszont a volt tulajdonostól, hogy minden rendelkezésére álló információval segítse a hatóságot az ügy tisztázásában.

A Román Autóklub megyei szervezetének 1995-ben 1.292, 1996-ban 1.930, 1997-ben 2.180, tavaly 1.154 tagja volt, majd az idei évben – a legfrissebb adat szerint 2.261-re emelkedett.

Arra következtethetünk-e ebbôl, hogy ismét megnôtt az ACR népszerûsége? Bár így lenne! A Grand Szállóban lezajlott beszámoló és választási "közgyûlésen" valaki megállapította, hogy nemkívánatosan magas a jelenlevôk átlagos életkora. Majd célzást tett a fiatalítás szükségességére. Csak azt nem mondta senki ki, miszerint az utóbbi öt év legnagyobb taglétszámát pontosan úgy érte el a fiókszervezet vezetôsége, hogy propaganda-akciót szervezett az iskolákban és ingyenesen osztogatta a szimpatizáns igazolványokat.

Ennek kapcsán fölvetôdött az a javaslat is, hogy tevékenységükkel célozzák meg azokat a tanuló-diák korcsoportokat, amelyek – bár még nincs a kezükben a tanulmányaik elvégzésérôl kiállított okirat – szívesen ismerkednének meg a közúti közlekedés szabályaival és a gépjármûvezetéssel.

Újból eljött az ideje, hogy a közúti közlekedés biztonságáért felelôs szervek fölszereltessék a jegesedés veszélyére figyelmeztetô táblákat minden olyan útszakasz elôtt, ahol a tapasztalat szerint ilyen "meglepetésre" lehet számítani. A kiegészítô jelzést elsôsorban azoknak szánják, akik helyismeret hiányában talán nem is sejtik, hogy ott gyakori és/vagy erôteljes a páralecsapódás, mert például olyan üzem mûködik a közelben, amely vízgôzt bocsát ki. De az is lehet, hogy csak huzatos az övezet s emiatt száll könnyebben 0 Celsius fok alá télidôben a hômérséklet. Minek következtében például ugyanaz a ködszitálás, amely valamivel arrébb csak vizenyôssé teszi a burkolatot, imitt rá is fagy. Közismerten fokozott a jelenség valószínûsége a hidakon, felüljárókon és lábas útszakaszokon. Nem árt, ha eszünkbe jut az elmúlt télen Bukarestben készített videofelvétel is a keringôk dallamára hossztengelyük körül teljesen megpördülô autókról. Ott az történt, hogy vezetôik gyanútlanul futottak rá a kockaköves utca egyik jobban kiépített-karbantartott szakaszáról egy olyanra, amelyiknek felülete hullámzott. A kiemelkedések és mélyedések meg-megdobták a kocsikat, s emiatt másodpercekre vagy másodpercek töredékére megszûnt a kerekek tapadása. Ez elég volt ahhoz, hogy a síkos felületen szempillantás alatt kormányozhatatlanná és fékezhetetlenné váljanak a kocsik, jóllehet változatlan sebességgel és nyílegyenesen haladtak.

Idôszerû a "PUG", vagyis lefordítva: Általános Városrendezési Terv, benne közlekedési fejezettel. Elvontnak és távolinak hangzik. Városunk polgára rálegyint: "Úgysem szólhatok én ebbe bele. Ott vannak a bennfenntesek, intézzék ôk. Én túl kicsi vagyok ehhez, nem értek hozzá és különben is, kit érdekel az én véleményem?"

Lehet így is hozzáállni a kérdéshez. Nem lenne ez meglepô, hiszen átlagpolgárunk beletompult abba, hogy ugyanazokba a problémákba ütközik nap mint nap. Magát vagy családtagjait félti az autóbalesettôl, idegeskedik ha túl sokat kell várakoznia egy-egy forgalmi jelzôlámpánál, vagy konyhaszekrényében koccannak a poharak, amint egy-egy teherautó eldübörög a háza elôtt. A kipufogógáz-szennyezés nem ijeszti meg, mert annak hatásai nem máról holnapra jelentkeznek.

Ugyanazok a gondok, hónapok vagy évek óta és alig van javulás, sôt.

Most azonban nem csak egyéni problémákról van szó. Az, ahogyan ez az Általános Városrendezési Terv ki lesz dolgozva, meghatározza Marosvásárhely közlekedésének alakulását is a következô 20-25 évre. Ebbe pedig igenis bele lehet szólni még. Azt, ahogyan jelenleg kinéz sûrû tömbháznegyedeivel, bennük alultervezett parkolóhelyekkel, mostanára zsúfolt, füstös és zajos utcáival, valamikor emberek gondolták ki és döntötték el. Most, a következô hónapokban szintén emberek fogják eltervezni és eldönteni, mi hogyan változzon a következô évtizedekre. Nem teljhatalmú párttitkárok, hanem választott képviselôink és szakemberek, akik felelôsséggel tartoznak nekünk.

Gyakran olvasunk a sajtóban számadatokat arról, ahogyan a Kombinát szennyezi a levegôt és a Maros vizét és abban ringatjuk magunkat, hogy majdnem minden rendben van, ha a környezeti ártalmak nem nagyobbak a megengedettnél. Azonban ne áltassuk magunkat: az utcai levegôszennyezésrôl egyszerûen azért nincsenek adatok, mert a környezetvédelmi hivatalnak nincs ehhez megfelelô berendezése és ezért nem tudja mérni! Nem tudjuk, mennyi ólmot, rákkeltô benzolvegyületet, kátrányt és egyebeket "fogyasztunk" nap mint nap az utca levegôjébôl. Némi túlzással azt lehet mondani, hogy a túl kevés zöldövezet miatt a polgárok tüdeje szûri utcáink levegôjét.

Úgy hírlik, hogy városunkban az ezer fôre esô autók száma kiemelkedô országos viszonylatban. Siralmas dicsôség ez. Ha tényleg büszkék vagyunk az ilyenfajta elsô helyezésre, akkor megérdemeljük mindazokat a hátrányokat, amelyeket az autók túlszaporodása okoz, és melyeket azonnal érezhetünk, amint kilépünk az utcára, vagy akár csak kinyitjuk az ablakot.

Biztos vagyok abban, hogy sokaknak kényelmetlen, amit írok, mert mindennapi életük és kényelmük az autóhasználatra épül. De abban is biztos vagyok, hogy az autók sokasodásának már azok sem örülnek, akik maguk is kocsival közlekednek.

Van, aki azt hiszi, hogy annál európaiabbakká válunk, minél inkább motorizálódunk. Ha majd metropolisokra jellemzô forgalmi dugóink lesznek, akkor büszkén kijelentheti: nagyvárossá lettünk, mert nagyvárosias problémáink lettek.

Mindenki tudja, legalább is elméletben, hogy minél több gépjármû szaladgál az utcáinkon, annál nagyobb az esélye annak, hogy ôt magát vagy családtagját elütik. Ez mindenkire áll, amikor gyalogosan vagy kerékpárral, tehát "páncél nélkül" jár utcáinkon. A statisztikákból az is felismerhetô, hogy a leggyakrabban a személyautókkal okoznak közlekedési balesetet.

Tudomásul vesszük, hogy így van, mintha ez elkerülhetetlen lenne. Pedig lehet ez ellen hathatósan tenni. De csak akkor, ha városgazdáink nem csupán passzívan kiszolgálják a mostani motorizált közlekedési szokásainkat és meghátrálnak a terjeszkedô autózás elôtt, hanem céltudatosan ké