Véget ért a Magyar Állandó Értekezlet

(MTI) – Eredményesen és sikeresen zárult le a második Magyar Állandó Értekezlet, megerõsítettük azokat a stratégiai célkitûzéseket és elveket, amelyeket már az elsõ értekezlet is rögzített – jelentette ki pénteken a konferencia zárt ülését követõ sajtótájékoztatón Martonyi János külügyminiszter.

Hozzátette: úgy éreztük, hogy a magyarság önazonosság-tudata erõsödött, az összmagyarság kulturális, gazdasági, tudományos teljesítménye javult, és így tovább erõsödött a magyarság összetartozás- érzése is. Véleménye szerint az alapvetõ stratégiai kérdésekben nincsenek lényeges véleményeltérések.

Kifejtette: a legnagyobb vitákat kiváltó kérdéskörök, melyekben továbbra sincs egyetértés, a státusztörvény, a határon túli magyarok jogállásának kérdése, és a külföldön élõ magyar állampolgárok választójogának kérdései voltak.

– A státusztörvény kapcsán elsõsorban megfogalmazásában nem értettek egyet a jelenlévõk, de végül kiegyensúlyozott szöveg született – fogalmazott Martonyi János. Hangsúlyozta: meg kell hozni azt az elsõsorban törvényi szabályozást, amely tartalmazza mindazokat a kedvezményeket, preferenciákat és elõnyöket, amelyeket a szomszédos országokban élõ magyarok élvezhetnek Magyarországon.

A cél az, hogy olyan törvényi szabályozás jöhessen létre, amely valóban megfelel az õ igényeiknek – emelte ki.

A külügyminiszter a továbbiakban elmondta: a külföldön élõ magyar állampolgárok választójogának kérdésében a magyar politikai élet szereplõi nem tudtak megegyezni. A kormányzó pártok és a MIÉP szerint a világban bárhol élõ magyar állampolgároknak rendelkeznie kellene ezzel a joggal, míg az MSZP és az SZDSZ annak a véleményének adott hangot, hogy az szavazhasson Magyarországon, aki itt fizet adót, és aki viseli is választásának következményeit.

Hozzátette: a magyar kormány a konszenzus érdekében eltekintett ettõl a mondattól a nyilatkozatban.

Martonyi János összefoglalója szerint a második MÁÉRT a konszenzus, az összefogás, az összetartozás üzenetét tudja közvetíteni az összmagyarságnak.

Németh Zsolt államtitkár arról beszélt, hogy sikerült lépéseket tenni a kormányprogram határon túli magyarokra vonatkozó két legfontosabb célkitûzése felé.

– Felállt és megkezdte a mûködését az az intézményes rendszer, amely a magyar-magyar kapcsolatoknak hosszú távú intézésére megfelelõ keretnek tûnik – mondta a külügyi államtitkár.

Németh Zsolt szerint a másik eredmény az, hogy a határon túli magyarok és az anyaország közötti jogi minõségû kapcsolatot várhatóan sikerül kialakítani, szerzõdésessé tenni. – Erre ma politikai felhatalmazást kapott a kormány – hangsúlyozta.

A brassói megmozdulásokat, illetve a vasúti alkalmazottak bukaresti tüntetését követôen, hírügynökségi jelentés szerint Constantin Dudu Ionescu belügyminiszter a hét közepén a szenátus védelmi bizottságát arról tájékoztatta, hogy a rendfenntartó erôk folyamatosan riadókészültségben állnak az egész országban. A belügyminiszter eközben azt a meglepô kijelentést tette, hogy a brassóihoz hasonló erôszakos eseményekre lehet számítani a közeljövôben Aradon és Marosvásárhelyen is. A szembeszökô információt közreadás elôtt indokoltnak láttuk hiteles forrásból ellenôrizni. Szabó Károly szenátorhoz fordultunk, aki tagja a szenátus védelmi bizottságának, majd Dorin Florea prefektust telefonon kérdeztük a marosvásárhelyi közhangulatról.

— Valós-e a hír, a belügyminiszter tényleg riadókészültséget rendelt-e el, és kijelentette, hogy Marosvásárhelyen is erôszakos cselekményekre számít?

Szabó Károly: Valóban említett ilyesmit a belügyminiszter. A rendfenntartó erôk egyébként mindig készenlétben kell hogy legyenek, mint a tûzoltók vagy a mentôk. A készenlétnek persze különbözô fokozatai vannak, és ez nem azt jelenti, hogy nálunk háborús állapot vagy szükségállapot lenne. Különben szó szerint nem úgy mondta, ahogy a hír visszaadja. Arra is megkérte a kollégákat, hogy lehetôleg ne nyilatkozzanak arról, ami a bizottságban elhangzott, de egy parlamenti képviselônek nem lehet betömni a száját, mert ô abból él, hogy beszél, s ezért terjedtek el ilyen dolgok.

Arról tett említést a belügyminiszter, hogy még várhatók bizonyos megmozdulások szakszervezeti kiindulóponttal, de nem dramatizálta különösképpen a helyzetet. Szeretném tehát eloszlatni a félreértéseket. Véleményem szerint a miniszter tisztességesen végzi a feladatát, sokkal profibban, mint az elôdje, és a kommunikáció is kielégítô a bizottságban.

— Mégis, mibôl gondolja Dudu Ionescu, hogy Marosvásárhelyen is várhatók úgymond erôszakos cselekmények? Mire hivatkozott?

— Úgy mondta, hogy vannak ilyenszerû információi, de nem etnikai vonatkozásban. Részletekre azonban nem tért ki. Aradon az esztergagépgyárat említette, de Vásárhelyen nem nevesítette, melyik az a vállalat, ahonnan elindulhatna egy megmozdulás. Csak annyit mondott: ott is elégedetlenség észlelhetô.

— Mi, vásárhelyiek semmiféle ilyenszerû feszültséget nem észleltünk.

— Ezt örömmel hallom, de azt nem mondhatom éppen, hogy a miniszter úr blöffölt. Sosem lehet tudni, mi történik, mert dolgoznak még ilyen-olyan erôk. Említésre méltó volt még az, hogy bizonyos, a szakszervezeteken kívüli elemek mûködnek a háttérben. Amikor pedig a megmozdulás már nehezen ellenôrizhetôvé válik, akkor ezek kerülnek a rendzavarás elôterébe, mint ahogy a brassói prefektúra épületébe behatoló elemek között is már nagyon kevés volt a gyári munkás.

— A miniszter nem tisztázta, hogy kik ezek az elemek?

— Az ügyet egyelôre vizsgálják. Azt is mondta, hogy olyan elôzetes információi vannak, amelyek bizonyos politikai pártok felé vezetnek. Nem nyilatkozott részletesen errôl, mert a nagyromániás szenátor rögtön "ráharapott", a PDSR szintén, úgyhogy a dolog annyiban maradt, hogy ôk még vizsgálják. Egyébként valóban van egy csomó videóanyaguk a brassói eseményekrôl és még hátravan bizonyos személyek azonosítása és elôállítása.

– Perefektus úr, mit gondol a külügyminiszter szenátusban tett megjegyzésérôl?

– Most hallom elôször, s ha tényleg Marosvásárhely vonatkozásában hangzott el ilyen kijelentés, akkor biztosíthatom a megye polgárait, hogy szó sincs rendkívüli helyzetrôl, kritikus közhangulatról. Elégedetlenség természetesen van, több szempontból is. Mindenekelôtt vegyük a gazdaságot. Sem a munkanélküliségi ráta, sem pedig a dolgozók vagy a hatóságok viszonyulása nem hasonlítható a brassóihoz. Konfliktushelyzet alakult ki például Dicsôszentmártonban, de megoldottuk. Mifelénk azonban az emberek viselkedése, kulturális nívója sem engedi meg, hogy Marosvásárhelyen a brassóihoz hasonló erôszakos cseleményekre kerülhessen sor.

Lehet, hogy a belügyminiszter ilyenszerû információkhoz jutott, de errôl szó sincs. Az természetes, hogy a belügyi erôk riadókészültségben vannak, mert állandóan tüntetéseket jelentenek be, de véleményem szerint mi urai vagyunk a helyzetnek.

Manpel-ügy

A tegnapelôtti sikertelen kísérlet után Székely Sándor és az általa törvényesnek tartott igazgatótanács tagjai tegnap újra jelentkeztek a prefektúrán és ezúttal Dorin Florea fogadta ôket.

A mintegy 2 órás megbeszélésen Székely Sándor, a Manpel volt igazgatója a prefektus közbenjárását kérte, hivatkozva arra, hogy még tavasszal ígéretet tett: közvetít a két egymással szemben álló fél között. Továbbá, mivel a két fél között a dialógus nem alakult ki, ezért nem került sor a soros közgyûlésre, az 1999. évi 98-as számú sürgôsségi rendelet nem alkalmazható a Manpeltôl elbocsátott személyekre. (Az említett rendelet értelmében az elbocsátott alkalmazottak részesülnek kártérítésben, amennyiben az elbocsátó vállalat fel tud mutatni egy átszervezési programot, illetve létezik egy jogerôs közgyûlési határozat.) Székely Sándor tehát állítása szerint ezen személyek nevében is kereste fel a prefektust. Ugyanakkor a volt igazgató azért sürgeti az illetékes szerveket, mert értesülései szerint a Kereskedelmi Bank csôdeljárást indított a Manpel ellen. Kéréseinek mintegy összegzése az utolsó kérdés: milyen határozat értelmében ül ma a bôrgyár igazgatói székében Ágoston Margit?

Dorin Florea a tanácskozás után elmondta, közben fog járni, hogy amennyire lehet, siettesse a jogerôs végleges ítélet meghozatalát, ám az ítélet kimondása semmiképpen nem tartozik az ô hatáskörébe.

Ami a többi kérést és kérdést illeti, nem bizonyultak hitelesnek a volt igazgató kijelentései. A BCR igazgatója, Negovan Emil, a Népújság kérdésére cáfolta Székely Sándor állítását: "nem volna ésszerû a kesztyûvásárlási szezon elôtt egy komoly raktárkészletekkel rendelkezô gyártó ellen eljárást indítani. Mi a pénzünket szeretnénk visszakapni, ezért még kivárunk, és abban reménykedünk, hogy a hideg idôszakban eladott termékek annyira helyreállítják a bôrgyár pénzügyeit, hogy nem lesz szükség az eljárás elindítására."

A másik fél, azaz Ágoston Margit (képünkön), aki jelenleg igazgatónô a Manpelnél, igen röviden a következôket nyilatkozta:

— A kárpótlások fizetése nem lehetséges a Manpel esetében, ugyanis az elbocsátandó személyzet csak idôszakos munkanélküli státust kap és tavasztól újra alkalmazzuk ôket. Egyébként itt jegyzem meg, hogy a megrendeléseknek köszönhetôen a szeptemberre tervezett elbocsátásokra csak ezután kerül sor és a kényszerszünet mindössze három hónapig tart majd. Így jelenleg 950 alkalmazottja van a bôrgyárnak (a rend kedvéért ebbôl 200 gyereknevelési, szülési vagy egyéb szabadságon van) és csak 35-en munkanélküliek.

A Székely Sándor akciójára meg csak annyit mondhatok, jó lenne, ha már egyszer békében hagyná a Manpelt. Egyébként kérdés, hogy ha annyira lelkes és annyira szeretné a munkaközösség javát, akkor hogyan magyarázza, hogy a potenciális külföldi vevôinket arról értesíti, hogy a vállalat igazgatójának jogi státusa nem tisztázott, ezzel egyértelmûen ártva a gyárnak, függetlenül attól, hogy igaza van-e vagy sem.

A maxikat kiszorították a fôtérrôl

Általános elégedetlenség lett úrrá a marosvásárhelyi lakósok körében a maxi-taxik "mozgásterének" korlátozása miatt. Megállókban, kocsikban az utasok egymás között, s az éppen kéznél levô sofôrrel tárgyalják, milyen igazságtalanságban lesz részük azáltal, hogy a maxik nem hajthatnak be a fôtérre, s hogy a járatokat a közszállítási vállalat, illetve a polgármesteri hivatal "kiszorította" a legforgalmasabb útvonalakról. A közszállítási vállalat, valamint a Tudortrans és a Siletina cégek útvonalait közreadtuk már, s a köztük folyó vitáról is részletesen tájékoztattuk olvasóinkat. Most arra térnénk ki, mit szól ehhez az utazóközönség.

A polgármesteri hivatalt nem érdekli a lakosság opciója

A hivatal szelektíven, csak a maxi-taxikkal szemben igényes, nyílatkozták a Pandúrok útján a Tudortrans maxi-taxis cég sofôrjei. Bizottságot hoztak létre Olaru Marius vezetésével, amely ellenôrizte minden egyes gépjárû mûszaki állapotát, külalakját, belsô komfortját. S szigorúan kikötötték, csak annyi utast szállíthatnak, ahány férôhelyes a kocsi. Ha kifogásolnivalójuk volt, keményen büntettek. Más városban — mondják a sofôrök — a maxi-taxik az autóbuszokkal egy útvonalon is közlekedhetnek, sehol sem tiltják ki a fôtérrôl, ahová minden negyed járata befut. Ami a legfelháborítóbb, hogy a polgármesteri hivatal csak a "maxik" mûszaki állapotába köt bele, a közszállítási vállalat autóbuszába nem. Az autóbuszok közlekedhetnek porosan, rozogán, túlzsúfolva, rendszertelenül a maxik nem. S ezt is drágábban, mit a maxik teszik.

A maxi-taxis cégek vezetôi javasolták a polgármesteri hivatalnak: végezzenek közvélemény-kutatást az utazóközönség körében, amely nyomán kiderülne, melyek a lakosság opciói, de ezt a javaslatot eleve elvetették. Sôt, arra kötelezték ôket, hogy a saját tulajdont képezô jármûvekben kifüggesztett hirdetést, miszerint a maxik csak november 15-ig közlekednek a megszokott útvonalon, s az ezzel kapcsolatos panaszokat a polgármesteri hivatalba hová juttassák el, levetették! Úgy tûnik, a hivatalt tényleg nem érdekli az utazóközönség véleménye.

Tisztelt fôszerkesztô úr!

Kellemetlenül érintett az, hogy a sajtóértekezletünkrôl ismét pontatlan, szavaimat elferdítô beszámolót közölt Mózes Edith. Kérem, szíveskedjen az alábbi pontosítást közzétenni:

Az RMDSZ országos alapszabályzata nem ismeri a városi és megyei szervezetek közötti alárendeltségi (hierarchikus) viszonyt. Ebbôl következik, hogy marosvásárhelyi szervezetet csak területi szervezetként lehetne létrehozni, tehát ugyanolyan független területi szervezetté válna, mint a megyei, csak az országos elnökség alárendeltségébe tartozna, anyagi támogatást csak az országos elnökség felé kellene befizessen.

Egy ilyen marosvásárhelyi szervezet létrehozása anyagilag teljesen ellehetetlenítené a megyei (az országos alapszabályzat szerint szintén területi) szervezetet, s megfosztaná tagságának legnagyobb részétôl is.

Példának hoztam fel a székelyföldi helyzetet, ahol a városi (municípiumi) és széki szervezetek rendkívül rossz, ellenséges viszonyban vannak, s ez a viszony oda vezetett, hogy sok székelyföldi véleménye szerint náluk szinte nem is mûködik az RMDSZ. De egy szóval sem állítottam olyat, hogy sehol sem mûködnek jól a városi szervezetek.

A városi szervezet természetesen jobban is, rosszabbul is mûködhet, mint a megyei, de létrehozása – az országos Alapszabályzat említett hiányossága miatt – politikailag súlytalanná, impotenssé tenné a Maros megyei szervezetet.

A sajtótájékoztatóról szóló beszámolót azzal szeretném kiegészíteni, hogy ott azt is elmondtam: hiába kértem a koalíciós pártokat arra, hogy eleget téve az 1989 decemberi mártírjaink családtagjai kérésének, közösen szorgalmazzuk a bûnvádi eljárás befejezését, a bûnösök felelôsségre vonását.

Azt is közöltem, hogy most egy gazdasági kérdésben is indítványozom a koalíciós pártok közös fellépését: a Marosvásárhely–Segesvár vasútvonal megépítését próbáljuk meg a központi költségvetésbe belefoglaltatni. Külön kértem a sajtó megfelelô támogatását a terv népszerûsítésére.

Az Operatív Tanács által megválasztott kampánystábot még az 1999. november 26-i TKT- ülésnek jóvá kell hagynia.

A TKT-ülés napirendjét a Népújság már közölte, azon külön napirendi pontként nem szerepel a tisztségviselôk tagdíj-/támogatás- fizetésének kérdése. Elmondtam: az augusztus 12-i TKT-ülés határozatképtelenség miatti elhalasztása kellemetlenül érintette a megyei szervezetet, mivel a tagdíj/támogatás kérdésében nem született meg egy mindenki által elfogadott döntés.

A román sajtó képviselôi szorgalmazták, végre-valahára az RMDSZ Maros megyei szervezete hivatalosan tegye közzé azoknak a tisztségviselôknek a névsorát, akik nem fizetik a tagdíjat/támogatást. Azt válaszoltam: ilyen névsort november 26-án, a TKT soros ülésén fogok közzétenni, mivel addigra minden kétséget kizárólag tisztázni fogjuk, hogyan áll a helyzet. Hangsúlyoztam: a kerületi és körzeti elnökök múlt heti ülésén felhívtam a résztvevôk figyelmét arra, hogy többszöri megkeresésünk ellenére jó néhányan nem közölték határidôben a körzetükhöz/kerületükhöz tartozó tisztségviselôk anyagi hozzájárulására vonatkozó adatokat. Hozzáfûztem: amennyiben november 10-ig ezeket az adatokat nem közlik a megyei szervezettel és hanyagságuk miatt egyes tisztségviselôk rossz fénybe kerülnek, ezt etikai vétségként fogjuk kezelni és az Etikai és Fegyelmi Bizottsághoz fordulunk. Tehát nem a tisztségviselôket szándékoztunk az Etikai és Fegyelmi Bizottság elé küldeni, az ô magatartásukat a közvélemény fogja megítélni.

A további megfelelô együttmûködés reményében jó munkát kívánok a Népújság szerkesztôségének.

Dr. Kincses Elôd megyei elnök

1999. november 12.

Szerk. megj.: Az iménti hosszú levélbôl nehéz kiolvasni, hogy a tegnapi lapszámunkban megjelent tudósítás miben is ferdíti el a megyei elnök szavait. Ha pusztán annyiban, hogy a kelleténél általánosabbra sikerült a városi RMDSZ-szervezetek mûködésérôl szóló mondat, most kiigazíthatjuk: tényleg csupán a Hargita megyei konfliktusokra történt utalás. A tudósítások természetébôl adódóan nem nyílik mód arra, hogy a sajtótájékoztatón elhangzottakat kimerítô részletességgel leírjuk. Egyébként mindeddig egyetlen más szervezet sem emelt kifogást tudósításaink tartalma, s még kevésbé hitelessége okán. Egyes kérdések terjedelmesebb kifejtésére számos más lehetôség kínálkozik, mint errôl lapunk olvasói nap mint nap meggyôzôdhetnek. Függetlenül attól, hogy a román sajtó képviselôi azt szorgalmazzák, hogy a megyei szervezet "végre-valahára" hivatalos névsort tegyen közzé azon tisztségviselôkrôl, akik nem fizetnek tagdíjat/támogatást, ez számunkra nem blikkfangos téma, hanem ténykérdés, amit a soros TKT hivatott rendezni. Így részletezése is az érdemi tisztázáskor indokolt.

A levél kapcsán különben, újranéztük, hogy a helyi román lapok miként adtak hírt a sajtótájékoztatóról. Meglehetôsen szûkszavú és hiányos közléseket olvashattunk csupán. Indokolt hangsúlyeltérésekkel, ami a sajtó természetes velejárója.

Az idén április 17-én a Parasztpártból kivált és Victor Ciorbea exminiszterelnök köré tömörülô párt Maros megyei kezdeményezô csoportja tegnap megtartotta a municípiumi szervezet alakuló ülését. A KDNSZ megyei szervezete szeptember 24-én tartotta alakuló konferenciáját. A tegnapi ülés napirendjén a kezdeményezô csoport beszámolója, a városi vezetés megválasztása és vita szerepelt.

A párt történetét röviden összegezô beszámoló után megválasztották a 17 tagú municípiumi képviselôk tanácsát. A 17 tagú vezetôség pedig maga közül választott elnököt Cornel Sigmirean tudományos kutató személyében. Alelnökök: Vasloban Mircea és Costea Simion, politikai titkár: Gabriela Jimborean fôorvos lett.

A pártot november 23-án jegyzik be a bukaresti törvényszéken, és az országos konferenciára 28-án kerül sor.

Kerekes Károly RMDSZ-képviselô írásban jelezte a képviselôház állandó bürójának, hogy a 166/1999. május 20-i keltezésû, kilenc Maros megyei képviselô és szenátor által aláírt törvényjavaslatot a helyi közigazgatési, illetve a 42/1990. számú törvényt alkalmazó bizottság közötti imkompatibilitás miatt a képviselôház plénuma nem tárgyalhatja meg. A törvényjavaslat Marosvásárhely mártírvárossá való nyilvánításáról szólt.

A képviselô figyelmeztetett, hogy régen lejárt a képviselôház szabályzatában, a jelzett bizottság által készítendô jelentés elôterjesztésére kiszabott 60 napos határidô.

A jelentés késése lehetetlenné teszi egy olyan törvénykezdeményezés elfogadását, amellyel a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt, az RMDSZ, a PUNR, a Demokrata Párt és a PDSR is egyetértett, s így december 21-ére Marosvásárhely nem kaphatja meg a forradalom áldozatainak elismeréseként a mártírváros címet.

Ebben az ügyben a képviselôház szabályzatának sürgôs alkalmazását, és az illetékes bizottságok jelentésének mielôbbi benyújtását kérte Kerekes Károly.

Teljesen megváltozott környezetben találja magát, aki belép a marosvásárhelyi bíróság keretében mûködô Telekkönyvi Hivatal irodáiba. A hajdani áttekinthetetlen poros, megviselt telekkönyvek tömkelegének látványa eltûnt. Helyette fémpolcokon, egyformán feliratozott dobozokban találhatók e fontos dokumentumok. A felújított, korszerûsített irodák szembetûnô kelléke lett a számítógép.

Van tehát mivel büszkélkedniük a marosvásárhelyi bíróság, törvényszék és táblabíróság vezetôinek, hiszen az ország legkorszerûbb telekkönyvi hivatalát valósították meg nem kis erôfeszítéssel. Ezt mutatták be annak a tanácskozásnak a keretében, amelyet pénteken tartottak Flavius Baias államtitkár, Valeria Puiu illetve Eugen Dobrovie, az Igazságügyi Minisztérium szakigazgatóinak jelenlétében az ország különbözô részeibôl érkezett szakembereknek. A hivatal felújításával és informatizálásával a zsúfoltság elkerülését, a munka jobb megszervezését és a nagyobb pontosság biztosítását ígérik a megye lakóinak, akik az elmúlt idôszakokban igencsak megszenvedtek azért, ha valamilyen telekkönyvi szolgáltatásra volt szükségük.

A hét számítógépbôl álló rendszerrel felszerelt hivatal bemutatását követôen Andrea Ciuca, a Megyei Törvényszék elnöke köszöntötte a meghívottakat és részvevôket, majd beszámolt arról, hogy az ingatlan- nyilvántartásra, az új telekkönyvi rendszer beveztésére 1996-ban hozott, de anyagi okokból csak az utóbbi idôben alkalmazott 7-es számú jogszabály, valamint az azt kiegészítô rendelkezések életbe ültetése nap mint nap újabb problémákat vet fel. Ezek zömét a közjegyzôkkel tartott megbeszélések alkalmával sikerült ugyan tisztázni, de ez a téma nagyobb nyilvánosságot, országos szinten egységes megoldásokat igényel.

Amikor a bíróságok átvették ezt a tevékenységet, a romániai helyzet reménytelennek tûnt az ingatlannyilvántartás terén – fejtette ki az államtitkár már csak azért is, mert ilyen szempontból nagy különbségek voltak Erdély és az ország többi része között, a Régi királyságban ugyanis nem léteztek telekkönyvek, s a jogi egyetemeken sem volt kielégítô az e területre vonatkozó ismeretek oktatása – mondotta az államtitkár, majd kijelentette, hogy a marosvásárhelyi példa rácáfol a kezdeti reménytelenségre. Mindezt azonban nem lehetett volna megvalósítani, ha Rodica Micu, a bíróság, Andrea Ciuca, a törvényszék és Artenie Cordos, a táblabíróság elnöke nem értették volna meg a változtatás fontosságát – hangsúlyozta Flavius Baias, aki arra kérte az említetteket, hogy segítsenek a minisztériumnak abban, hogy Marosvásárhely kiképzô, tanácsadó központtá váljék.

A továbbiakban az ingatlan-nyilvántartásra vonatkozó jogszabály és a kiegészítô rendeletek alkalmazásával kapcsolatos észrevételeibôl készült tanulmányt mutatta be Marinel Santa a hivatalt vezetô bíró, majd a minisztérium szakigazgatója számolt be arról, hogy mennyit áldozott, és milyen összegekre – több mint másfél millió dollár – lenne szükség a továbbiakban az egész románaiai igazságügyi rendszer informatizálásához. Az elmúlt hónap során 180 telekkönyvi irodát szereltek fel számítógéppel, ami csak a kezdet, a folytatásra egységes, jól irányított programra van szükség – mondotta a szakigazgató a tegnapi, sok egyéb részletnél is elidôzô tanácskozáson.

Vision 2000

Jövô év elejétôl a Vison 2000 program keretében közel 7500 Maros megyei diák hallgathat osztályfônöki órán szexuális felvilágosító elôadásokat a fogamzásgátlási módszerekrôl és eszközökrôl, a nemi úton terjedô betegségekrôl, s a védekezési lehetôségekrôl, a párkapcsolatban felmerülô nehézségekrôl és felelôsségrôl. A Vison 2000 nevû programot a SECS (Societatea de Educatie contarceptiva si Sexuala) és a Fiatalok a Fiatalokért Szervezet állította össze, s az IPPF (Nemzetközi Családtervezési Szervezet) támogatja – tájékoztatta csütörtökön délután a sajtó képviselôit dr. Oltean F. Ana-Elena területi felelôs. Megyénkben a marosvásárhelyi Bolyai Farkas, Papiu, Unirea, egészségügyi líceumok, az Építészeti Iskolaközpont, valamint a Dicsôszentmártoni Elméleti Líceum, a szászrégeni Lucian Blaga líceum, a segesvári Könnyûipari Iskolaközpont, a nyárádszeredai szakközépiskola és a Bándi Elméleti Líceum vesz részt a 2003-ig tartó programban.

Önkénteseinkkel felméréseket készítettünk, a tanintézményekben feltérképeztük, mi érdekli a diákokat, kitôl szeretnének választ kapni kérdéseikre, mi a tanárok véleménye a bevezetendô szexuális felvilágosító órákról. Mint kiderült, az érdeklôdés nagyon nagy mind a tanárok, mind a diákok részérôl, sôt vidéken a szülôk is felajánlották segítségüket. További terveink szerint január elején megkezdjük az önkéntes osztályfônökök (közel félszázan vannak) s IX.-esek közül kiválasztott kisegítôk kiképzését, akik februártól már órákat is tartanak. Ugyanakkor a szülôknek is küldünk egy felvilágosító levelet, amelyben tájékoztatjuk ôket a programról, s lehetôséget adunk nekik a hozzászóláshra. Hosszú távon azt szeretnénk, ha a szexuális felvilágosító órákat – amibôl évente egy osztálynak 10-12 lesz – belefoglalnák a tantervbe, s minden középiskoláshoz eljutna az egészséges élethez szükséges információ – nyilatkozta az orvosnô.

A találkozón jelen levô Macarie Ion szaktanfelügyelôtôl megtudhattuk, hogy a tanfelügyelôség teljes mértékben támogatja a programot, s nem tartja kizártnak a szexuális nevelésnek – amirôl egyébként a Fiatalok a Fiatalokért Szervezet tankönyvet is összeállított – a tanterbe való beiktatását.

A próbálkozás figyelemre méltó, s remélhetôleg fokozatosan képes lesz megszüntetni a fiatalok felszínes ismereteit, s az ebbôl adódó komoly problémákat.

Tegnap délelôtt a marosvásárhelyi röptér székhelyén tartottak sajtótájékoztatót a társaság vezetôségének részvételével, amelyen megtudhattuk, hogy a marosvásárhelyi Arhing Kft. készíti a röptér épületének bôvítési tervét. Még ez év folyamán készülnek a kivitelezést célzó pályázat megrendezésére is, a munkálatokra a Közmunkaügyi és Területrendezési Minisztérium 16,5 milliárd lejt hagyott jóvá. Mint ismert, az intézményt patronáló megyei tanáccsal kötött egyezmény nyomán a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal 1,3 milliárd lejt adott ez évben a röptér fejlesztésére, ez az összeg a terv elkészítésére és a bôvítési munkák elôkészítésére lesz elegendô. További konkrét újdonság, hogy a marosvásárhelyi röptér volt az egyik ama hat romániai légikikötôbôl, amelyeket idén a szállítási minisztérium légügyi alapjából támogattak. Így a marosvásárhelyi röptér 558 millió lej értékben egy földi mozgatható indítóállomást vásárolhat. A berendezés megvételére nemzetközi pályázatot írtak ki három cég részvételével, mivel belföldön nem gyártanak hasonló berendezéseket. A kiutalt összeg csak egy használt szerkezet megvételére elegendô.

Runcan Petru Stefan parancsnok a hónap elején a franciaországi Lille-ben vett részt egy szállításügyi konferencián, amelyet az Európai Unió rendezett. Itt több száz európai szakember részvételével a szakterület európai helyzetének újdonságait tárgyalták meg. A vásárhelyi röptér parancsnoka fontos kapcsolatokat szerzett, amelyek segítségével szerinte lenne esély a légikikötô további fejlesztési terveire támogatásokat szerezni, és ez ügyben jövô héten Brüsszelbe utazik. Emellett a magyar Malév légitársaság képviselôivel is találkozott a parancsnok, és itt felmerült új légijáratok beindításának lehetôsége. Az elképzelés szerint márciustól indulhatna be egy Bukarest - Marosvásárhely - Budapest és vissza járat, majd a nyári turistaszezon idején egy Budapest - Konstanca járatot is indítanának, amely Marosvásárhelyt és Bukarestet is érintené. Ám ahhoz, hogy a tervek valóra válhassanak, ennyi még nem elég, az illetékesek beleegyezésére is szükség lenne.

A Grand Szállóban zajlott le

Tegnap délelôtt a vásárhelyi Grand Hotel "Bingó" játéktermében egymást követôen két eseményen vettek részt a meghívottak: elôbb megalakították az Autósok Nemzeti Fóruma nevû országos szervezet megyei fiókját és megszavazták annak javasolt vezetôségét, majd megtartották a Román Autóklub megyei szervezetének konferenciáját.

A Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) politikáját követô fórum még f. év szeptember 25-én, Bukarestben megválasztott megyei elnöke Butilca Florea, alelnökei Nicolaescu Ioan egyetemi elôadótanár, (aki egyben a PDSR megyei tanácsának is alelnöke), továbbá Suciu Septimiu, a SCAPA Valea Muresului mezôgazdasági mûszaki ellátó központ igazgatója és dr. Vasluian Ioan mérnök (az Állami Vagyonalaptól), a PDSR megyei tanácsának másik alelnöke. Titkár Iepan Corneliu, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem diákja – a PDSR megyénkbeli ifjúsági szervezetének elnöke; tagok pedig a következôk: Chioreanu Stefan, a PDSR megyei szervezetének kincstárnoka, Toma Zenovica, az ACR megyei fiókjának igazgatója, Trifan Anatolie nyugdíjas, a ludasi autóklub-fióktól, és két PDSR-tag polgármester, nevezetesen Niculici Florian Görgényhodákról, valamint Gliga Petru Erdôlibánfalváról.

A Román Autóklub (ACR) területi szervezete vezetôségének új listája a következô: a megyei fiók és egyben a vezetôtanács elnöke Butilca Florea, míg tagjai Toma Zenovica fiókigazgató, Simon Gavril ezredes, a megyei rendôrfelügyelôség közlekedésrendészeti osztályának vezetôje, Suciu Septimiu, a mezôgazdasági ellátóközpont igaztatója, illetve Horga Liviu ügyvéd, Borda Dorin újságíró, a Cuvântul liber munkatársa, Nan Tiberiu nyugalmazott állatorvos, Scrieciu Ioan tartalékos tábornok, Nagy István, az autóklub mestere, Chioreanu Stefan közgazdász a marosvásárhelyi polgármesteri hivataltól és Kiss István, a Traian Vuia líceum tanára.

Az alakuló gyûlésen és az értekezleten elhangzottakra a Jó utat! címû közlekedési témájú oldalak keretében visszatérünk.

Aktuális témáról szervezett pénteken rövid bemutatkozást, majd kerekasztal-megbeszélést a megyei tanáccsal karöltve a Danfoss Romania Kft. Az energiárak robbanása miatt fellépett válságos helyzetre kínált megoldásokat cége nevében Mihai Constantinescu mérnök, aki elôadása végén kitért a mûszaki megoldások anyagi finanszírozásának lehetôségeire is.

A Danfoss 1933-ban Dániában alakult cég, amely jelenleg a világ több mint 100 országában van tevékenyen jelen. Tevékenységi területét tekintve energiagazdálkodási berendezések, alkotóelemek és kiegészítôk gyártásával és forgalmazásával foglalkozik, termékeinek magas minôsége világszerte elismert. Jelen bemutatkozáson elsôsorban a fûtéstechnikai termékeikkel jelentkeztek.

Románia jelenlegi helyzetét Constantinescu mérnök Dánia 1973-as helyzetéhez hasonlította, amikor az olajkrízis miatt az energiaárak hirtelen megötszörözôdtek a skandináv államban. Ez a tény akkor ott gyökeres gondolkodásváltást eredményezett az energiafelhasználást illetôen, amire jelen körülmények között Romániában is feltétlenül szükség van. Az energiatakarékosságnak több formája van, egyesek ezek közül azonban nagyon költséges beruházásokat igényelnek. Ezekkel szemben a Danfoss olyan, viszonylag olcsó megoldásokat kínál, amelyekkel szinte azonnal jelentôs mértékû megtakarítás érhetô el, s ebbôl a pénzbôl pedig – hangzott el az elôadáson – idôvel a költséges vezetékcserék, szigetelési munkálatok is elvégezhetôk lesznek.

Az energiatakarékosságnak úgy kell történnie, hogy közben a kényelem ne szenvedjen csorbát, de elkerülhetô legyen a pazarlás, például a helyiségek túlfûtésével. Ezt automatizálási rendszerek felszerelésével lehet elérni. Egy egyszerû, fûtôtestre szerelt szabályzó segítségével már akár 20%-os takarékosság is elérhetô, úgy hogy a helyiségben a hômérséklet állandó marad. Sok esetben kívánatos lehetne az egyéni hôenergia-fogyasztásmérôk felszerelése is, ám ez már költségesebb megoldás. Az elôadó Romániában már mûködô megoldásokkal demonstrálta a Danfoss szabályozók elônyeit. Egy nagybányai kazánháznál például – csupán egy automata szabályozó felszerelésével, ugyanazon elavult kazánnal és csôrendszerrel – szinte 50%-os megtakarítást értek el. A berendezés 3600 dollárba került, míg egy fûtésszezon alatt 8350 dollárra rúgott a megtakarítás.

A finanszírozási problémákra kitérve, a beszélô megemlítette, hogy a hagyományos nemzetközi finanszírozási lehetôségek (Phare, BERD, Világbank, Európai Unió stb.) mellett némely terveket a Danfoss is hajlandó finanszírozni, amennyiben a berendezéseket tôle vásárolják meg. Ez a finanszírozás hôközpontok esetében 1 millió dán koronáig emelkedhet, s megfelelô garanciák felmutatása mellett igényelhetô.

A megbeszélésen részt vettek a megye városgazdái, mindazok. akik döntéshozók lehetnek településük energiaellátásának javításában. Ioan Toganel tanácselnök felszólalásában kitért a 2000. január 1- jétôl igénybe vehetô európai pénzforrások hozzáférhetôségére. Nekünk, átlag tömbházlakóknak tehát – amennyiben egyénileg nincs lehetôségünk javítani saját helyzetünkön – nem marad más hátra, mint hogy reménykedjünk: akiknek ez a feladata, azok a megfelelô döntést hozzák, amikor a hôenergia- ellátás elkerülhetetlen reformja terítékre kerül.

Premier!

A kezdeményezés nem új, az ötlet jó, csak eddig mindig a gyakorlati megvalósítással volt gond. Ezúttal a nemkormányzati környezetvédô szervezetek fogtak össze a polgármesteri hivatallal, a REMAT Rt.-vel és a Salubriservvel, hogy Marosvásárhelyen meghonosítsák a szelektív hulladéktárolók használatát.

A tegnap délben az érintettek képviselôi az új kukák elsô színhelyén a Köztársaság téri parkban találkoztat, mintegy nyomatékosítva az eseményt. Több mint féléves elôkészület után ezzel kezdetét vette a szelektív hulladékgyûjtés meghonosításának programja. Eszerint a város 15, már kijelölt pontjára a papír- és a fémhulladék tárolására alkalmas konténereket helyeznek majd ki. A hat marosvásárhelyi környezetvédô szervezet (Fókusz Öko Központ, Milvus, Pro Biciclo Urbo, EKE, Biokertészek és az Outward Bound) egyezményt kötött a polgármesteri hivatallal, a hulladékbegyûjtô és értékesítô vállalattal, valamint a Salubriservvel, amelynek alapján a hivatal díjmentes biztosítja a kukák által elfoglalt területet. A REMAT felvállalta, hogy rendszeresen elszállítják és újrahasznosítják a hulladékot, az ebbôl származó pénzt pedig a civil szervezetek rendelkezésére bocsátja e program további finanszírozására, míg a környezetvédôk felügyelik ezeket a begyûjtôpontokat. Az elsô két konténert Csegzi Sándor tanár, tanácsos közbenjárásával a Traian Vuia iskolaközpont diákjai és tanárai készítették mûhelygyakorlaton. A költségek, megosztva a környezetvédô szervezetek és a polgármesteri hivatal állta. A két konténer összesen 6 millió lejbe került.

A használatba helyezésnél jelen volt munkatársaival együtt Eugen Crisan alpolgármester is, aki hangsúlyozta, hogy a városnak nagyszabású hulladékgazálkodási terve van, s ennek része a "zöldek" kezdeményezése. A jövô évi költségvetésben a hivatal további 20 konténer vásárlását tervezi. Constantin Baluta, a REMAT igazgatója is megígérte: 15 darabot készítenek el és helyeznek ki az elkövetkezô idôszakban. Egyelôre csak papírt és fémet gyûjtenek, mert az üveget, a mûanyagot pillanatnyilag sehol nem veszik át. Hajdú Zoltán, a Fókusz vezetôje megjegyezte: e terv nem válhatott volna valóra a társadalmi összefogás nélkül. Elôrelépésnek tekinti azt a tényt, hogy sikerült a nemkormányzati szervezeteknek a hivatalos szervekkel közös nevezôre jutniuk, együttmûködniük a közösség érdekében és ez mindennél fontosabb.

A PHARE-alapokból finanszírozott, régiós fejlesztésekre kiírt (PRO RO 98701) programra Maros megyébôl 118 pályázat érkezett be. A tegnapelôtti, Gyulafehérváron tartott megbeszélésen a 7-es számú Központi Fejlesztési Régió megyei tanácsainak elnökei, köztük Ioan Togânel, a Maros megyei tanács elnöke részvételével Constantin Noica közmunkaügyi és területrendezési miniszter jelenlétében döntöttek arról, melyik fejlesztési terv megvalósítását támogatja majd a minisztérium. A tanácskozás eredményeként Maros megyébôl öt tervet hagytak jóvá, összesen 252.620 euró értékben. A sikeres pályázók préselt falemez- elôállítási technológia bevezetésére, betonba keverhetô kavics termelôközpont létrehozására, turizmusra, munkaerôközvetítô és információs szolgáltatás bevezetésére illetve munkaerô- átformálásra kértek és kapnak majd maximum 62.500 euróig terjedô vissza nem térítendô összeget. További négy régiós jelentôségû pályázatot jóváhagyás végett felterjesztettek a bukaresti Régiós Fejlesztési Ügynökséghez.

A csütörtökön este hét órára meghirdetett magyarországi mûkedvelô mûvészek vendégjátéka a Kultúrpalota nagytermében rég látott telt házat eredményezett. Igaz, a plakát egyebet ígért-sejtetett a nagyérdemûnek: a Kabarék Királya, Nóti-est- ajánlásával. Kétségtelen, hogy a kabaré rendkívül élô mûfaj. Hibáinkat bûneinket (?), emberi gyengeségeinket, jellembeli mínuszainkat túlhangsúlyozva, lényegretörôen fokozva-ferdítve láttatja a valósággal kapcsolatos igazságot. A Nóti-est nem kabarét hozott ugyan a nézôk számára, de a Pécsi Színkör mûvészei által bemutatott egyfelvonásosok azért megajándékoztak a nevetés örömével.

Nóti Károly egyébként erdélyi születésû író, dramaturg, újásgíró (l892 Kolozsvár—l954 Budapest),aki l923-30 között pl. Budapesten a Teréz körúti Színpad munkatársa, l940—4l között a Pódium Kabaré házi szerzôje, l947- ben pedig dramaturgja. Nevéhez sikeres magyar, német és francia filmek forgatókönyve is fûzôdik. A Hahota színtársulat meghívására érkezett mûvészek színpadi produkciója során látottakon, hallottakon nevetnünk kellett ugyan, ám el is tûnôdni azon. Ez önmagában is jelzi, hogy mindaz, amin, ha olykor felszabadultan nevetünk is, komoly dolog. A vígjáték is komoly mûfaj. A mûvészek kamatoztatni tudták a helyzeteket, túlzásba nem estek, színpadi játékukat a humorteremtésben is a mértékletesség jellemezte.

Szieszta

Csodálatos ôszi napsugár melengette a martonvásári Brunszvik-kastélyt, mikor megérkeztünk. A kapun belépve elénk tárult a fôépület, ami pont olyan, mint a képeken és mégis más, mert a kép élettelen, a valóságban pedig él, szinte lélegzik az ôt körülvevôk ristálytiszta levegôben. Amíg a belépôjegyeket váltják, gyorsan elolvasom a tájékoztatót, amibôl kitûnik, hogy a kastély és parkja a Szent László völgyében fekszik és hogy a középkorban jelentôs út vezetett Esztergom, késôbb Fehérvár és Buda irányába, ami a török uralom idején fôleg hadiútként szerepelt.

Brunszvik Antal 1758-tól bérelte a birtokot, majd néhány év múlva megvásárolta. Unokája, Teréz, jó százötven éve így írta le: "Nagyapám, amikor Martonvásárt megvette, csak határtalan mocsarat talált itt. Egyetlen ház, néhány putri a juhászok számára, és itt-ott egy-két fa volt látható mindössze a 8000 holdas birtokon..." És ebbôl a sivár, tocsogós vízi világból álmodta és valósította meg a két Brunszvik — apa és fia — a messze földön híres kastélyt és parkot. Rengeteg munka volt — tó és mocsárlecsapolás, csatornázás, gát és vízelvezetô rendszerek kiépítése, a park tavának kialakítása és szabályozása, ami körülölel egy nagyon barátságos szigetet, fák telepítése a legkülönbözôbb fajtákból, ez képezte a ma ott mûködô Kutatóintézet alapját.

Érdemes megjegyezni egy, a Maros megye számára is fontos adatot: a Brunszvik családot rokonsági szál fûzte az erdélyi Teleki családhoz, mégpedig Teréz húgának, Charlotte-nak a házassága révén. A Telekiek gernyeszegi fôúri parkját 1792 körül egy német kertész alakította ki. Nem járunk messze az igazságtól, ha feltételezzük, hogy a parkalapítás nagyban hasonlított a két helyen (Gernyeszeg—Martonvásár), esetleg a tervezô személye is azonos.

E dióhéjba foglalt tájékoztató elolvasása után elindultunk megtekinteni "a szentimentalizmus és romantika egyik legszebb kertmûvészeti alkotását", ahol az évszázadok alatt számos kiválóság sétálgatott a gondozott utakon. A kastély körül helyezték el a magyar mezôgazdaság néhány kiválóságának szobrát. A Tessedik Sámuel szobra elé érkezve feltárul a tó s az azt körülvevô csodálatos növény- tisztás rendszer. Felejthetetlen kép a rozsdásodó platáncsoport s az örökzöld fenyôk. Elhaladunk a több száz éves kocsányos tölgy mellett, amit négy ember sem tudna körülölelni (körmérete 5,8 m).

Közeledünk a titkokat sejtetô sziget felé, s ahogy áthaladunk a karcsú bejárati hídon, szinte már jönnek szembe olvasmányaim alapján a testvérek: Brunszvik Teréz vagy Jozefin és a zene koronázatlan fejedelme. Hogy is vélekedett errôl Romain Rolland? — "... a Brunszvik név mindörökre Beethovenhez kapcsolódik, aki maga írta fel két legszebb mûvének homlokára".

De lássuk, hogy került a nagy mûvész kapcsolatba a családdal.

A lányok az 1799-es bécsi útjuk során hallottak a tehetséges fiatal zeneszerzôrôl, zongoristáról, akit megismernek és felkérésükre zongorázni tanította ôket. A tanítvány-tanár viszony lassan barátsággá, késôbb szerelemmé alakult. Bátyjuk, Ferenc azon kevés fôurak közé tartozott, akit Beethoven barátjává fogadott. A következô évben egy budai koncert után — amit József nádor és felesége tiszteletére rendezek — látogat el elôször Martonvásárra. A második látogatás csak hat év múlva volt, amikot Ferenc barátjának nem kisebb mûvét ajánlotta, mint az Apassionatát. Az 1809-es találkozás volt a "legeredményesebb". A festôi környezet, a szíves vendéglátás és az ôsz pompája lehettek ihletôi, ekkor alkotta és dedikálta az op. 77. zongoraszonátát (Fantáziasszonáta) Ferencnek és az op. 78. Fisz-dúr szonátát Teréznek.

Tudott dolog, hogy a Mestert nemcsak a Brunszvik-lányokhoz fûzte gyengéd érzelem, hanem unokahúgukhoz, Giulietta Guicciordihoz is, akinek nevét a Holdfény (Cisz-moll) szonátával tette halhatatlanná.

Beérve a szigetre, rövidesen feltûnik a fák övezte szabadtéri hangversenytér, ahol a színpadszerû emelvényen ott áll Ô, kôbe vésve, zordan, leszegett fejjel, immár az örökkévalóságba tekintve. A szobor Pásztor János mûve, amelyet 1927. május 22-én állítottak a zeneköltô halálának századik évfordulóján. A szigeten minden nyáron Beethoven-emlékversenyeket rendeznek híres hazai és külföldi vendégmûvészek felléptével.

Igen. A Sziget. A csodálatos, titokzatos sziget. Vajon, ha vallana, mi mindent tudna elmondani? Rejtett találkozások, sóhaj és szerelem, csalódás és könnyek. Hányszor sétálhatott itt boldogan vagy reményvesztetten Jozefin, szíve alatt az Ô gyermekével, a kislány Minonával (fordítva — Anonim), akirôl Beethoven soha nem tudott meg semmit. Vagy igen? Ez is életük nagy rejtélye marad.

Visszakanyarodunk a kastély mellett álló Beethoven- emlékmúzeum elé, de még egyszer visszanézünk az ôszi színekben pompázó parkra. A tó közepén békésen pihen a sziget, és mintha dallamfoszlányokat hozna felénk a szél. Cisz-moll, Fisz-dúr, Apassionata? Nem tudni pontosan, de ott bujkál a fák között és a szívekben.

A múzeumban emléktárgyak, hangszerek, kották, régi, megsárgult képek, portrék Terézrôl, Jozefinrôl, Charlotte-ról.

Ki volt a Halhatatlan Kedves? Egyelôre (vagy örökre) titok fedi kilétét; csak feltételezések vannak ilyen-olyan érvekkel, de egyik sem biztos, mindegyik cáfolható. A Beethoven életregény-írók is különbözô megközelítésekben, saját ízlésük és elképzelésük szerint esküsznek erre vagy arra.

"Az elkövetkezô századok folyamán százezrek törik majd fejüket, hogy ki is volt a Halhatatlan Kedves, akihez a világ legnagyobb zeneszerzôje megírta e levelet s valószínûleg egy-két remekmûvét is" — olvassuk egyik regényes életrajzában.

Ma egyre nehezebb a kérdésre biztos választ kapni. A legvalószínûbb Teréz, vagy Jozefin?

Mellékletünkben: Beszámolók a marosvásárhelyi könyvvásárról

A XX. század jellemzô vonása a technika ugrásszerû fejlôdése, a demográfiai robbanás és a világûr meghódítása mellett az emberiségnek az az óhaja, hogy eddig ismeretlen vagy kevésbé ismert tájakat tárjon fel és ismerjen meg. Ebben a feltáró és megismerô munkában a kalandra vágyók és szenzációra éhes dilettánsok éppúgy részt vesznek, mint a valós értékeket összegyûjtô tudományos szakemberek is.

Kelemen Lajos mûvészettörténész szerint "A múltunk nem mögöttünk, hanem alattunk, a földben, lépteink alatt van!" És nekünk, kisebbségi sorsban élô erdélyi magyaroknak — megmaradásunk érdekében — méginkább kell ismernünk történelmünket, múltunkat és azt a földet, amelyen születtünk és azt a népet, amelyhez elválaszthatatlan gyökerekkel kapaszkodunk. Ebben az igyekezetünkben segít az az útikönyv — a szerzô szerint helyismereti leírás —, amelynek bemutatására most vállalkozom. A kétkötetes könyv címe Székelyföld útikönyve, szerzôje Vofkori László, a földrajztudomány doktora. Ezért a munkájáért ez év októberében Budapesten a Széchenyi István- díjjal tüntették ki. Örömmel gratulálunk mi is.

Kicsoda Vofkori László? Brassói születésû, székelyudvarhelyi földrajztanár, sok tudományos dolgozat szerzôje, aki jelen könyvének mottójául egy Kányádi Sándor-idézetet választott: "Be kell hordanunk, hajtanunk mindent. A szavakat is. Egyetlen szó, egy tájszó se maradjon kint. Semmi sem fölösleges."

Jánosfalvi Sándor Istvánnak a múlt század közepérôl való intelme így szól: "Ha nem teheted azt, hogy külföldi országokat, szép helységeket és városokat láss és ismerj, legalább igyekezz hazádnak azon keskeny körét, melyben születtél, vagy ahol lakol — bármilyen is az — megismerni és ismertetni." Ehhez Vofkori László még hozzáteszi, hogy mindkettô nagyon fárasztó és nehéz feladat, de megéri a fáradozás. Mennyire igaz ez az intelem, hányszor utazunk át festôi tájakon és településeken, de a helységnévtáblán kívül semmi támpontunk nincs a közvetlen megismerésre. Áll ez az megállapítás különösen akkor, ha eltávolodunk közvetlen lakóhelyünktôl. Kézenfekvô tehát a válasz: szükségünk van útleírásokra ahhoz, hogy ne csak faljuk a kilométereket, hanem az utazás párosuljon ismereteink gyarapításával, nemzetiségi tudatunk erôsödésével is.

Miért volt szükség Orbán Balázs után 125 évvel újra felleltározni a Székelyföldet?

Azért, mert Orbán Balázs óta, akinek hatkötetes munkája, a Székelyföld leírása 1868-ben jelent meg, a szülôföld sokat változott: településhálózata átalakult, változott a helyi lakosság szokásrendje, sôt még a természeti táj is módosult; mû- és vasutak kötik össze az egykoron csak szekérrel megközelíthetô településeket. De a történelem zord viharai sem vonultak el nyomtalanul a Szülôföld fölött. Mióta Orbán Balázs alig 30 évesen végigjárta a Szülôföld 500 faluját, azóta a Szülôföldnek csak egyes részeit, kis tájait írták le a szerzôk. Gondoljunk csak Bányai János, Kelemen Lajos, Benkô Samu, Kisgyörgy Zoltán, Ferenczi Géza és István, Beke György munkásságára, de a felsorolást sokáig folytathatnám. Ezen kívül nagyon sok falumonográfia és tudományos értekezés igyekszik a Szülôföldet és a székelyeket közelebb hozni hozzánk; de összefoglaló jellegû, rendszeres, tudományos igénnyel megszerkesztett útikönyv ezidáig nem jelent meg. Én ebben látom Vofkori László könyvének elévülhetetlen értékét és jelentôségét, hogy tudniillik összefoglalja mindazt, amit a Székelyföldrôl és a székelységrôl eddig leírtak. Az 1200 oldalas munkából (súlya, 1,65 kg) csupán a válogatott irodalom 35 oldalnyit tesz ki.

A könyv másik nagy értéke az, hogy az I. kötet Általános részében a Székelyföld földrajzi leírása (tájrajza) mellett a legújabb kutatások eredményeinek felhasználásával sok, ma még teljesen nem tisztázott kérdésre is próbál válaszolni (Kik a székelyek? Volt-e, van-e székely nyelv? stb.).

A kötetben közel 600 település, több száz mûemlék, néhány tucat természetvédelmi terület került bemutatásra.

Az I. kötet Aranyos-, Maros- és Udvarhelyszék, a II. Csík- és Háromszék látnivalóit ismerteti. Minden település leírását bôséges adattár egészíti ki, amely kiindulópont lehet sok helytörténész számára.

*Elhangzott a bemutatón, 1999. november 6-án

Egy évvel ezelôtt, a IV. könyvvásáron jelentette be Kozma Mária asszony, a Pallas-Akadémia fôszerkesztôje. hogy Barangolás a Székelyföldön címmel útikönyv-sorozatot jelentet meg. Az elsô kötet Hargita megyérôl szólt, a második — a Maros megyárôl szóló — megírására engem kértek fel. Négytagú csapat dolgozott, olyan a szakmában elismert szerzôk, akiknek már több tudományos dolgozatuk, könyvük jelent meg: Biró Dónát szászrégeni nyugalmazott történelemtanár, Fodor Sándor marosvásárhelyi nyug. történelem és pedagógia-lélektan szakos tanár, Incze Árpád, a Maros megyei Környezetvédelmi Felügyelôség fôfelügyelôje, Jakab Sámuel, a talajtani tudományok doktora és Balás Árpád földrajztanár. Közös munkánk eredményeként ez év májusában megjelent a könyv.

Feltevôdik a kérdés: most, a XX. század végén, amikor az utazás divattá, a hozzákapcsolódó sokféle tevékenység a gazdaság egyik húzó ágazatává vált –, szükség van-e útleírásokra.

A válasz: igen! Ahhoz, hogy ne csak faljuk a kilométereket, hanem az utazás párosuljon ismereteink gyarapításával, nemzetiségi tudatunk erôsödésével is. Ezért üdvözlöm a Pallas-Akadémia távlati elképzelését, hogy megjelenteti mind a 16 erdélyi megye magyarlakta vidékének útikönyvét.

A Maros megye c. útikönyv — eltérôen a Hargita megye címûtôl — tartalmazza mind az 513 település legfontosabb történelmi, földrajzi, népesedési, idegenforgalmi, néprajzi és gazdasági vonatkozású adatait. A nemzetiségi és a felekezeti hovátartozást az 1992. január 7-i népszámlálás adatai alapján tüntettük fel, de helyenként — így elsôsorban az egykor szászok lakta települések esetében — elemeztük a népesség összetételének az elmúlt évtizedekben történt alapvetô változásait is.

A gazdasági életre vonatkozó adatok csak részinformációkat szolgáltatnak, mert Románia gyorsan változó gazdasága csupán ezt teszi lehetôvé. (Az olvasó szíves megértését kérjük, ha az adatok pontossága néha megkérdôjelezhetô.)

A felhasznált forrásmunkák és az információk sokasága miatt szembe kellett néznünk az adatok közötti válogatás nagyon nehéz és olykor elkerülhetetlen buktatókat jelentô feladatával.

Az útikönyv hat fejezetbôl áll: az elsô Maros megyét mutatja be, ezt a fejezetet alulírott állította össze; Marosvásárhely és a Nyárádmente Fodor Sándor munkája, Szászrégent és vidékét Biró Dónát írta le; a Kis-Küküllô vidékének látnivalóit Incze Árpád hozza közelebb hozzánk, míg Segesvár és környékének leírása Jakab Sámuel nevéhez fûzôdik.

Ezért, ha a szerzôk és a kedves olvasók által felállított értékrend olykor eltér egymástól, úgy a jobbítás szándékával nekünk címzett bírálatokat és javaslatokat ôszinte köszönettel és tisztelettel fogadjuk.

Úgy érezzük, hogy jó és hasznos munkát végeztünk és — Orbán Balázs szavaival élve: "— egy homokszemet odavetettünk nemzeti mûveltségünk pompás épületéhez".

Mottó 1: Olvashatatlan, a világ (Celan)

Mottó 2: A Playboy román változata egy nap alatt elfogyott (ára 25.000 lej — Újsághír)

A mágikus tárgy — a könyv hívott össze bennünket. A könyv, amely Frankfurtban üzlet tárgya, bizonyítvány magyarázása, hogy íme, mi is vagyunk, és ne haragudjatok, hogy csak magyarul tudunk, de ígérjük, hogy mindent lefordítunk angolra, németre — csak olvassatok. Tehát a köny Marosvásárhelyen még 1999 ôszén is a vertikális élet egyik támpillére, nemcsak a nemzeti megmaradás, de egyáltalán egy évezredes szellemi horizont hagyományos és mégis modern hordozója, képviselôje, és talán a kelet-európai harmadrangú állampolgár értelmiségi életének egyetlen spirituális értelme. Állítom: a könyv itt még nem áru, mint ahogy nem áru a lélek, a szeretet, a hit, a becsület, a másokra odafigyelés és egyéb korszerûtlen valamik.

Természetesen mikor a könyvrôl mint mágikus tárgyról beszélek, akkor a felesleges könyvekre gondolok, nem tudományos, nem nyelvkönyvekre, üzletkötési kézikönyvekre vagy lektûrökre. Felesleges könyvekrôl beszélek, amelyek prózában, esszében, drámában, versben az ember szárnypróbálgatásait, átszellemülését, álmait próbálják hálóba fonni. A csend fele vezetô könyvekrôl van szó.

Divatos ma az emberi társadalom atomizálódásáról beszélni. Nemcsak a gondolkodó ember magányos, hanem a könyvek is magukra maradtak. A nyugati régióban, napjainkban felénk is kihulltak, még a kánonképzô intézetekbôl is az ideologikus töltetû, irányító, messianizmust vállaló szövegek. Helyüket a pragmatikusságot szolgáló vagy könnyû módon virtuális világot kreáló szurogátum szövegek foglalták el.

A csend szövegei szerények. Nem harsognak, nem akarnak megváltani, nem kínálják szemtelenül magukat. Az igazi érték nem ismeri a versenyt. Nem tud versenyezni, nem reklámtéma: nem tampon, mosószer, autó.

Mi lesz a csendes szövegekkel? Azt hiszem, hogy ezt a kérdést ismerték fel a Polis Kiadó építôi, amikor felvállalták egy diákkönyvtár kialakításának egylátalán nem hálás szerepét. Biztosan nem üzleti siker Kós Károlyt vagy Németh Lászlót kiadni a telenovellák világában. A harmonikus formájú, tetszetôs külsejû sorozat asr poeticáját a szerkesztôk – szerényen – így fogalmazták meg: "Magyar és világirodalom általános és középiskolások számára. Regények, elbeszélés- és verskötetek, egy-egy irodalomtörténeti korszakot vagy irányzatot bemutató antológiák jelennek meg ebben a sorozatban." Mi ebben a szerénység? Az, hogy ez a sorozatmû: Reneszánsz, Felvilágosodás, Esztétikai olvasókönyv, Reményik, Tóth Árpád, Arany, Régi magyar versek, Madách, Kosztolányi metaszöveg. A sorozat egészében reprezentatív szöveg, az autentikus, európai, magyar értékek átgondolt, rendszerezett újraolvasása és bemutatása. Egy olyan szöveguniverzumot kínál a tanuló ifjúságnak, amelybe beépülve a XXI. században érdemben tud továbbépítkezni, beszélni, a regionális provincializmus sutaságát elkerülve.

A sorozat eddigi könyvei modellértékû, kulturális magatartást sugalló metaszövegszerûsége mellett kiemelem az egy-egy köteten belül megvalósuló szövegek, szellemi univerzumnok párbeszédét, amely finoman utal az esztétikai pluralizmus létére (Reményik Sándort Babits értelmezi, az említett pluralizmust szolgálja, építi, hogy a magyar és nemzetközi esztétikai értékteremtôk-értelmezôk a pozitivizmustól a szellemtörténeti irányzaton a dekonstrukcióig jelen vannak — Gyulai Páltól Gadamerig.

Okosan felhasználják a helyi tudományos potenciált: Szegô Katalintól, Egyed Emesig, Gábor Csilláig és Orbán Gyöngyiig. (Egy kis kitérô: a marosvásárhelyi Tóth István könyveit a régi magyar irodalomról talán fel kellene fedezni.)

Gyakorlatilag majd mindegyik kötet minienciklopédia, komplex paratextuális rendszerével áthidalja az informacionális hiányokat (kitûnô elôszavak, jegyzetek). Mindent összegezve a Polis diákkönyvtára nemcsak könyvkiadás, hanem Erdélyre szabott új irodalomtörténet, kultúrfilozófia, az európaiság jelzése a XX. század végén.

A szövegek recepciójával van a baj. A tanuló ifjúság nagy részét nem éppen olvasó- központú életvitel jellemzi. A hazai pedagógiai rendszer gyengeségének következtében nem kérjük számon a házi olvasmányokat. Mi, pedagógusok sem teszünk meg minden lehetôt, hogy legalább az a vékony érdeklôdô réteg a könyvekhez jusson. Külön lehetne szólni arról, hogy az értelmiségi lét megváltozott, feleslegesek lettünk. A pedagógusok "jó közérzetét" a koldus életszínvonal "erôsíti". A terjesztés összeomlott. Maros megyében (Marosvásárhely kivételével) sehol nem lehet rendszeresen minôségi könyvhöz jutni. A községekben, falvakon egyáltalán nincs könyvterjesztés. Talán a kiadó át kellene hogy gondolja terjesztéspolitikáját, az iskolákba kellene beépülni, esetleg a feladatvállaló pedagógust anyagilag is érdekeltté tenni.

Hát szabadok lettünk. Mégis szép, hogy fölösleges emberek fölösleges könyvekrôl, talán nem fölöslegesen beszélnek 1999. novemberében.

*Elhangzott 1999. november 6-án, a könyvvásáron

A Pallas-Akadémia Könyvkiadó gondozásában, Hajdú-Farkas Zoltán fordításában- szerkesztésében jelent meg Harald Roth: Kis Erdély- történet címû munkája.

A fiatal erdélyi származású történész a heidelbergi Erdélyi Intézet igazgatója, valamint a Scuola Transsylvanium egyetemi önképzôkör vezetôje.

A kör célja, hogy bizonyos alapszintû ismeretekkel vértezzen fel kezdô tudósokat és fiatal érdeklôdôket és ez a szemlélet jelentette a Kis Erdély-történet megírásának alapelvét is. A valóban olvasmányos, élvezhetô stílusban készült mû rendkívül szerencsésen találkozik az esztétikus külsôvel, ami a csíkszeredai Alutus nyomda munkáját dicséri.

"A könyvek a mi véneink", mondotta Umberto Eco —, a közösség emlékezetének megújuló, halhatatlan tanúi. Tanúságtétel ez a könyv is, az erdélyi civilizációról; ha úgy tetszik, jelenlevôségünk vallomása.

Az említett önképzôkör tíz évi szemináriumaiból összeállt anyag, kiváló függelékekkel és térképekkel gazdagítva, eredeti, "érzelmektôl mentes" szempontból közelíti az oly heves indulatokat felkorbácsoló erdélyi történelmet. A történetírástól megszokott — és elvárt — információanyagon túl Harald Roth könyve szól az erdélyi kutatás mai állásáról, forrásairól, a kutatóintézetekrôl, valamint igen érdekes jegyzéket közöl a témával foglalkozó külföldi munkákról.

A K. Lengyel Zsolt — szintén Németországban élô, kolozsvári származású — történész által lektorált mû értékét tovább növeli a jól megválasztott illusztráció-anyag, amelyekkel a ( történelmi ) mindennapok erdélyi emberét igyekeztek megjeleníteni.

A Kis Erdély-történetnek legfôbb erénye talán, hogy nem kiált ki Erdély "ôstulajdonosául" vagy "jogos örököséül" egyetlen nemzetet sem, alapgondolatként az együtt- egymás mellett élést mutatván fel.

Nem lehet más jobb ajánlása e munkának, mint az a tény, hogy minden oldalról kritika érte: a magyarok túl szászosnak, a szászok pedig kevésbé magukénak érezték a könyvet.

Végezetül hadd említsük meg, hogy ezen mû egy újonnan útjára indított sorozat — a Nobile Officium — elsô kötete, melyet a tervek szerint újabb, az erdélyi zsidók és örmények történetét feldolgozó kötetek követnek majd.

Egy könyv, amelyet öröm kézbe venni. Hervay Gizella összegyûjtött versei végre visszakerülnek a költônô szûkebb hazájába. A Polis Kiadó bemutatóján a fiatal szerkesztô, Balázs Imre József elmondotta: 1987 (a Zuhanások c. oratórium) óta nem jelent meg Hervay-kötet Romániában.

A költônô két évvel korábban települt át Magyarországra (voltaképpen repatriált, hiszen Makón született 1934. október 14- én; halálának idôpontja: 1982. július 2.) Odaát még adtak ugyan ki Hervay-könyvet, de a legjelentôsebbeket mégsem lehet megtalálni, sem a szegedi József Attila Tudományegyetem könyvtárában, sem az Országos Széchenyi Könyvtárban. Hervayt – lopják. Költônek ennél szebb megdicsôülés nem kell. Kobak és az élettárs, Szilágyi Domokos tragikus halála (a fiú az 1977-es földrengéskor vesztette életét, az apa egy évvel korábban lett öngyilkos) valamiféle mítoszt szôtt Hervay Gizella alakja köré. A veszteségeibôl építkezô költônô – egy magyar Antigoné – kultusza máig tart. Sôt, azt hiszem, újjáéled.

— Valaki kiskoromban leírt nekem egy Hervay Gizella-verset – vallotta be a rendkívül rokonszenves szerkesztô. – Ez a momentum sarkallt. Megszerettem Szilágyi Domokos költészetét, tôle elkerülhetetlenül visszakerültem Hervay Gizellához. Arccal a sárban címû verset azóta egészen másként olvasom. Összemérhetô a két költészet, a Hervayé is megáll, önálló, él, hivatkozni lehet rá.

Ugyanilyen személyesen vallott a Kobak könyvérôl is, amelyet annak idején kölcsönkönyvként kapott meg, és bár az elején maga sem akarta "megenni a spenótot", elolvasása után, khm, egyre "halogatta" a visszaadását. Errôl a könyvrôl, melyet egyébként Hervay Gizella költészete folytatásaként értelmez, tanulmányt is írt Balázs Imre József. (A kiadó nemsokára megjelenteti a Kobak könyvét.)

A kötet azért öröm, mert végre hazatérhetett Hervay Gizella, költészetében is; mert összegyûjtött verseit tarthatja kezében az olvasó. A szorgosan búvárkodó szerkesztô a kötetekben megjelent versek mellé a folyóiratokban megjelent, eddig kiadatlan költeményeket, valamint a hagyatékban talált verseket is felvette. Például Az idô körei címû verset a Korunk közölte, de kötetbe nem került).

És mert megjelenésében is nagyon szép a könyv, kiadóját, szakembereit dicséri.

A bemutatón Fegyveresi Anikó elôadásában hallhattunk néhány szép verset Hervay Gizellától.

Nagy Attila legújabb verskötetét Kovács András Ferenc ajánlotta a bemutató nagy számú közönségének. Fordulat állt be Nagy Attila költészetében, mondta a kötet szerkesztôje, aki azt is bevallotta: régen élt át annyi derûs percet, mint e könyv szerkesztésekor; hosszú és jóízû beszélgetések emlékét ôrzi –, hiszen a szerzô lírai palettája gazdagodott, bár költészetének alapvetô kérdései megmaradtak ( Honnan jöttünk? Kik vagyunk? Hová megyünk? Mit keresünk a világban? Mi a vers? Stb.), költészeti palettája vált színesebbé, kérdezésmódja változott meg. Szemléletmódja letisztult, a választott formák hitelesebbé, fegyelmezettebbekké váltak elôzô két kötetéhez viszonyítva. "Érezni a megbékélô, lázári mosolyt, amelyet ellebegtet a világ dolgai felett" – mondotta KAF.

A találkozó fényét emelte két jeles színmûvész, Györffy András és Gáspárik Attila versolvasása; és a szerzô is felolvasott. Kovács András Ferenc sem állhatta meg, hogy kedvenc versét, a Bogáti nyár címût be ne mutassa a hálás hallgatóságnak.

A Mentor Mûvészeti Monográfiák címû sorozat indító kötete Jánosházy György könyve Kákonyi Csilla marosvásárhelyi festômûvészrôl. A sorozat kigondolója is Jánosházy György, tudtuk meg a kiadó vezetôjétôl, Káli Király Istvántól, aki a könyvvásár csaknem minden jelentôsebb bemutatóján részt vett. – Az a fura helyzet áll elô, hogy a saját könyvemet kell bemutatnom – vezette fel a valóban szokatlan helyzetet a szerzô, egyúttal utalva az élet, mindennapjaink megannyi fonák szituációjára. – No, de sebaj. Ezt is kibírom.

Az eddigi – jobbára leíró vagy zsurnalisztikus jellegû – képzômûvészeti kritikákkal ellentétben a jeles esztéta jobbnak látta, ha inkább alkotáslélektani szempontból közelít Kákonyi Csilla festészetéhez. Mint elmondotta: a külsô forma mögött a mû létrejöttének belsô indítékai érdekelték, figyelembe vette az olyan tényezôket is, mint a korszellem, a környezet, vagyis a szociológiai és politikai momentumokat, hiszen ezek együttesen hatnak a mûvész alkatának, habitusának alakulására, és elemzô felmérésük rajzolhatja ki végül a mûvész egyedi portréját, kiemelve személyiségének legfontosabb jegyeit, amelyek kitörölhetetlen nyomot hagynak alkotásain.

Ebben az értelemben, mondja a mûértô, Kákonyi Csilla modern mûvész: a pszichológiai motívum és motiváció együtt lélegzik az alkotóval; ez pedig érvényes marad évszázadok múltán is.

Kákonyi Csilla modern ember, az "itt és most" életérzésének olyan mûvészi áttételeit találjuk mûveiben, melyeket érdemes végiggondolni. Nos, ennek a gondolkodásmódnak a párlata Jánosházy György monográfiája Kákonyi Csilla munkásságáról.

— Marosvásárhely: vidék – mondja Jánosházy György. – Irodalmát, képzômûvészetét tekintve van azonban néhány olyan alkotója, aki túlnô a vidékiességen, és megérdemli a szélesebb nyilvánosságot. – Ilyen mûvész Kákonyi Csilla, ilyen az életmûve, melybôl 41 reprodukció díszíti ezt a szép könyvet. A kötet szerkesztôje Kuti Márta. (Neve sajnálatosan, lemaradt az impresszumról.)

Egyébként a sorozat következô kötete készen áll, a szerzô megírta azt is (Tó van – ez a Mentor Kiadó –, majd csak elôkerülnek a békák – a kötetek is – hallottuk a bensôséges hangulatú bemutatón.)

A Romániai Magyar Könyvmûves Céh, mely részt vett az október 16-án megnyílt frankfurti nemzetközi könyvvásáron, a vásárhelyi — sokkal szerényebb, ám az erdélyi könyvkiadók szemszögébôl talán épp oly jelentôs — kiállításon is felvonultatta a némethonban szemlére állított könyveket.

Amint Káli Király István elmondotta, az idei frankfurti vásáron az erdélyi magyar könyvkiadók abban a különös szerencsében részesültek, hogy egyszerre két helyen, a magyar és a román nemzeti standon is kiállíthattak, ráadásul a román standon bizony jelentôs felületet mondhattak magukénak.

A Céh tizenhárom könyvvel készült, és a "frankfurti tizenhárom" sikerét mi bizonyíthatná jobban, mint az a tény, hogy Egyed Emese Mesék címû kötete bekerült a legszebb hat magyar könyv közé. A kiállított könyvek megpróbáltak átfogó képet mutatni az erdélyi mûvészeti törekvésekrôl, így prózát, lírát, drámát, de politológiai mûveket és képzômûvészeti albumokat is föllelhettek az érdeklôdôk a Céh standján. A kínálat több kiadó munkáiból állt össze, a Gloria, a Kriterion, a Mentor, a Pro-Print, a Polis, valamint a Komp-Press érdekes, színvonalas kötetekkel képviseltette magát.

A tíz éve fennálló, katolikus egyházi kiadványokat megjelentetô kolozsvári Gloria Kiadó, ezúttal egy "világi" könyvvel próbálkozott — és úgy tûnik telitalálat lett Botár Edit ( szintén kolozsvári ) képzômûvész a kincses várost bemutató, az elmúlt négy-öt évtized során készített akvarell-sorozata.

A Mentor Kiadó igencsak kitett magáért, három tartalmi és formai szempontból is gyönyörû könyvével. Láng Zsolt A pálcikaember élete címû novelláskötete, a már említett Egyed Emese meséskönyv, valamint egy igen érdekes emlékiratkötet — Ilona Siemers Erinnerungen — alkották a vásárhelyi kiadó ajánlatát. Utóbbiról tudni kell, az írónô leánykori neve "Wass von Czege" és hogy a negyvenes évek végén, eredetileg svéd nyelven íródott könyvét 160 nagyértékû korabeli dokumentumfotó díszíti.

A Polis Kiadó Páskándi Géza Moment of sincerity címû angol nyelvû drámaválogatását hozta, tekintettel arra, hogy az angol-amerikai kultúrkörökben Páskándi színpadi játékai, drámái, jelentôs népszerûségre tettek szert. Olyannyira, hogy egy londoni kiadónál már elôkészületben van egy újabb válogatás drámáiból.

Páskándi drámakötettel egy másik kiadó, a Kriterion is jelentkezett, Erdélyi triptichon címmel egy három drámából álló válogatást közölt. Ugyancsak a Kriterion gondozásában jelent meg Kányádi Sándor Kikapcsolódás-Entspannung címû kétnyelvû — német—magyar — verseskötete. Szintén a kiadó munkáját dícséri Paul Drumaru Transland címû kétkötetes versfordítás válogatása, melynek sokat sejtetô alcíme "poetii mei maghiari" — az én magyar költôim.

A Korunk Kiadó két igen érdekes, politológiai jellegû könyvvel jelentkezett. Az angol nyelvû Alternatives for Romania, címû kötetben magyar és román értelmiségiek szólnak Románia esélyeirôl az új európai évezred küszöbén. A romániai magyar könyvkiadás számára példátlan módon a Korunk Németországban jelentette meg a Siebenbürgen magie eine Kulturlandschaft (Erdély: egy kultúrtáj mágiája) címû esszégyûjteményét. A Heidelbergben nyomtatott könyv lapjain elôször jelentkezik ily gazdag és színvonalas fordításban az erdélyi — és nem csak — szellemiség. A Frankfurtban komoly sikereket elért kötet szerzôi között olyan jelentôs személyiségek szerepelnek, mint Kós Károly, Visky András, Bálint Tibor, Cs. Gyímesi Éva, Páskándi Géza, Horváth Andor, Lászlóffy Aladár, de talákozhatunk Mircea Dinescu, Pomogáts Béla vagy Kertész Imre írásaival is.

A CONEL be akarja szüntetni az energiaszállítást Moldova Köztársaságnak

A CONEL országos villamossági társaság csütörtök reggel elküldte Moldova Köztársaságba a villamosenergia- szállítás megszakításáról szóló iratcsomót — nyilatkozta a Rompresnek Tudor Serban CONEL-vezérigazgató. Moldova Köztársaság tartozása a társasággal szemben mintegy 13 milliárd lejt tesz ki, illetve 300 MW ellenértékét. A villamossági társaság vezérigazgatója elmondta továbbá, hogy a román és a moldovai felek között nem született semmilyen megállapodás a tartozások újraértelmezésérôl, mi több, a tartozás törlesztésének típusában sem egyeztek meg. — A közeljövôben igyekszünk újravenni a tárgyalásokat a moldovai féllel, és amennyiben nem jutunk konszenzusra, felfüggesztjük az energiaszállítást Moldovába — szögezte le Serban.

Lakásbérletek

A tömbházlakások ára az utóbbi idôben hiába csökkent mintegy 25-30 százalékkal, a kereslet még inkább leszûkült — nyilatkozta a Rompresnek Radu Moldoveanu, az Ingatlanügynökségek Román Egyesületének fôtitkára. Moldoveanu szerint a lakásigény csökkenésének oka az általános gazdasági helyzet. A gazdasági hanyatlás a külföldi cégeket tevékenységük leszûkítésére késztette, mind a székhelyek, mind a külföldrôl hozott, lakásokat igénylô szakértôk száma szempontjából. A lakások bérbeadásából nyert összegek nagy részét új lakások vásárlásába fektették be, ami külföldi tôkeinfúziót jelentett — fûzte hozzá Moldoveanu. Öt vezérigazgatóból, aki havonta hatezer dollárt fizetett bérre, jelenleg három maradt, míg 30 szakemberbôl, aki 1500 dollár lakbért fizetett havonta, csupán 15 maradt. A helyben maradt személyek kihasználták a kínálatot és sikerült letörniük a bérek árát. Így a havi 100 dollár helyett jelenleg átlag 60-80 dollárt fizetnek.

Vasárnaptól havazhat

A helyi közigazgatási ügyosztály figyelmezteti a prefektúrákat, hogy vasárnaptól kezdve erôteljes lehûlés várható. A nap elsô felében havazni fog, elôször az északi, majd a déli országrészben is. A szél idônként felerôsödik 60-70 kilométeres óránkénti sebességre, a hegyvidéken pedig elérheti a 100 kilométert is, hófúvás lesz. A helyi közigazgatási ügyosztály kéri a megyeifônökségeket, tegyék meg a szükséges intézkedéseket.

A pápa bocsánatot kér a keresztesek bûneiért

II. János Pál pápa olyan dokumentumot készít elô, ame