|
LI. évfolyam 72. (14125) |
1999. március 27. Szombat |
Fokozódnak a NATO-légicsapások Jugoszláviában
A nyugat-angliai Fairford légitámaszpontról péntek délelôtt amerikai B-52-es nehézbombázók emelkedtek a levegôbe, amelyek közül hat szerdán már részt vett a Jugoszlávia elleni légitámadások elsô hullámában közölték szemtanúk.
A nehézbombázók manôverezô robotrepülôgépeket szállítanak. Elôzôleg mint az AFP közölte a támaszpont szóvivôje már bejelentette, hogy a B-52- esek hamarosan újabb bevetésre indulnak Jugoszlávia ellen.
A NATO péntekre virradóra elsô ízben támadta a szerb hadsereg olyan koszovói állásait, amelyek nem állnak összeköttetésben a szerb légvédelemmel közölte a francia hírügynökséggel a NATO egyik meg nem nevezett illetékese, megerôsítve az ezzel kapcsolatos washingtoni értesüléseket.
A Tanjug pénteki jelentése szerint a belgrádi sürgôsségi klinikán az éjszaka folyamán összesen 147 sérültet kezeltek, és közülük kilencet a kórházban tartottak. Öten gépkocsibalesetet szenvedtek, további öten verekedésben sérültek meg, de a jugoszláv hírügynökség jelentésébôl nem derült ki, hogy a többi 137 személy miért szorult orvosi ellátásra. Jugoszláv hivatalos adatokat eddig nem közöltek az újabb éjszakai támadás áldozatairól, az ellenôrzött tömegtájékoztatási eszközök "bizonyos számú halottról" adtak hírt - jelentette a Reuters.
Ogata Szadako, az ENSZ menekültügyi fôbiztosa pénteken azzal a kéréssel fordult a Jugoszláviával szomszédos országok kormányaihoz, hogy hagyják nyitva határaikat a koszovói polgári menekültek elôtt. Felszólította a konfliktusban érintett feleket a polgári személyek megkímélésére, és figyelmeztetett, hogy az atrocitásokban vétkes személyek felett a nemzetközi közösség fog ítélkezni.
A menekültügyi fôbiztosság adatai szerint a koszovói ellenségeskedés kezdete több mint egy év óta 450 ezer ember kényszerült lakhelye elhagyására, és 260 ezren még mindig földönfutók közülük.
A jugoszláv fegyveres erôk két falut lôttek tüzérséggel Albánia északkeleti részén mondta pénteki londoni sajtóértekezletén George Robertson brit védelmi miniszter.
Nem akarjuk, de nem is tudjuk legyôzni a NATO-t, ám meg tudjuk védeni hazánkat jelentette ki Nebojsa Pavkovic (Pavkovics) tábornok, a jugoszláv fegyveres erôk 3. hadseregének parancsnoka a belgrádi televízióban sugárzott nyilatkozatában.
A fôtiszt aki az elsô NATO-csapások elôtt ugyancsak a televízióban jelentette ki, hogy Belgrád minden olyan országot agresszornak tekint, amely hozzájárul a Jugoszlávia elleni katonai csapások végrehajtásához úgy értékelte, hogy "a NATO olyan kalandba keveredett, amelybôl nehezen tud majd kijutni". Leszögezte: a jugoszláv hadsereg életek árán is megakadályozza, hogy NATO-katonák lépjenek Koszovó területére.
Jugoszláviában hadiadót vezettek be a védelmi költségek fedezésére.
A szövetségi tájékoztatási titkárság péntekre virradóan jelentette be Belgrádban, hogy a kormány döntése értelmében meghatározott termékcsoportoknál, illetve szolgáltatásoknál 0,6 és 4 százalék közötti sávban forgalmi adót vetnek ki.
A kormány leszögezte, hogy az ország védelme érdekében a fegyveres erôk szükségleteire kell fordítani a tartalékokat, minden erôforrást a hadsereg és a belügy rendelkezésére kell bocsátani.
Péntek délelôtt, helyi idô szerint 11.25 perckor megszólaltak a légvédelmi szirénák Újvidéken is jelentette a boszniai szerb televízió, az SRNA szerb hírügynökség értesülésére hivatkozva.
Vuk Draskovic jugoszláv miniszterelnök-helyettes felajánlotta a brit Sky News televíziónak adott csütörtöki telefoninterjúban, hogy Jugoszlávia leállítja koszovói hadmûveleteit, ha a NATO beszünteti az ország bombázását.
"Szüntessék be bombázásunkat, és akkor mi is leállítjuk hadmûveleteinket, amelyeket a NATO szerbellenes légi csapásait kiprovokáló terroristák ellen folytatunk" mondta. Hozzátette, hogy természetesen az albán fegyvereseknek is fel kell hagyniuk a koszovói szerb polgári lakosság zaklatásával.
Bill Clinton amerikai elnök pénteken az amerikai tájékoztatási hivatal (USIA) közremûködésével, mûholdon keresztül sugárzott, szerb nyelvre szinkronizált tévébeszédben fordult Szerbia lakosaihoz, felszólítva ôket arra, hogy a Egyesült Államokkal közösen keressék a béke útját.
Clinton a negyedórás beszédben hangoztatta, hogy a NATO légitámadásai nem a szerb nép, hanem a belgrádi kormány azon magatartása ellen irányulnak, amely a koszovói albánok letörését célozza.
Az amerikai elnök "minden szerbet és minden jóakaratú embert" felszólított arra: "csatlakozzanak hozzánk, keressék velünk együtt ennek a szükségtelen és elkerülhetô konfliktusnak a lezárását".
Jacques Chirac francia államfô pénteken újabb felhívást intézett Milosevic jugoszláv elnökhöz: üljön tárgyalóasztalhoz és kössön békemegállapodást a koszovóiakkal.
Chirac tévébeszédében hangoztatta: Milosevictôl függ, hogy felfüggesszék a NATO- akciókat. Erre bármely pillanatban sor kerülhet, csak vissza kellene térnie a tárgyalóasztalhoz mint azt a boszniai háború egy bizonyos szakaszában már megtette.
Oroszország humanitárius segítségnyújtásról hozott döntést Jugoszlávia támogatására, és egyben Moszkva elhagyására szólította fel a NATO polgári tájékoztatási képviselôjét, Alekszej Chahtahtinskyt. A döntéseket Igor Ivanov orosz külügyminiszter jelentette be pénteken Moszkvában.
Az orosz törvényhozás alsóházának frakcióvezetôi Jevgenyij Primakov kormányfôvel pénteken megtartott egyeztetésükön támogatásukról biztosították az orosz kabinet politikáját a koszovói helyzettel összefüggésben.
Az állami duma szombaton rendkívüli ülésen vitatja meg a NATO-csapások nyomán kialakult helyzetet, s a frakciók egységesek abban, hogy el kell ítélni az észak-atlanti szövetség agresszióját.
Románia nagyon sajnálatosnak tartja, hogy katonai megoldáshoz kellett folyamodni a koszovói válság megoldása érdekében, még ha ez a döntés elkerülhetetlen is volt.
Továbbra is az a véleménye, hogy az optimális megoldást a politikai rendezés jelenti hangsúlyozta pénteken Bukarestben Andrei Plesu külügyminiszter.
A diplomácia vezetôje azért tartotta szükségesnek sajtóértekezlet összehívását, mert szavai szerint a román közvéleményben, a sajtó egy részében hamis kép alakult a koszovói válsággal kapcsolatos hivatalos román álláspontról.
Plesu leszögezte: Románia véleménye folyamatosan az volt és az is maradt, hogy az ilyen jellegû problémákra a tárgyalások és a diplomáciai eszközök jelentik az optimális megoldást. Nagyon sajnálatos, hogy a diplomácia kudarcot vallott, s így elkerülhetetlen volt a katonai beavatkozás.
Románia ugyanakkor nem tehet mást, mint hogy támogatja azokat a nemzetközi szervezeteket, amelyek értékei mellett elkötelezte magát folytatta a külügyminiszter.
"A román határôrséget megerôsítették a román-jugoszláv határ mentén" közölte Dumitru Luca tábornok, a határôrség országos parancsnoka. A tábornok elmondta, hogy a mintegy 570 kilométeres közös határszakaszon nemcsak a várható menekültáradatra készültek fel, hanem arra is, hogy megakadályozzák az üzemanyag- és fegyvercsempészést.
A pénteki román sajtó szerint csütörtökön mindössze öt-hat család lépte át menekültként a jugoszláv-román határt. A sajtó ugyanakkor arról számolt be, hogy a szerb határôrök nagyon barátságtalanul lépnek fel a román állampolgárokkal szemben.
Megkezdôdött a NATO Jugoszlávia elleni légitámadásainak harmadik hulláma jelentette péntek délután az MSNBC, az amerikai NBC tévéállomás hírcsatornája. A NATO gépei bombázzák Belgrád külterületeit közölte a Studio-B magánrádió és egy helyi tévéállomás.
Szemtanúk szerint az Adriai-tengeren állomásozó amerikai hadihajókról pénteken elsô ízben indítottak fényes nappal rakétákat szerbiai célpontok ellen.
Kifutott a Barents-tengerre a Murmanszk közelében lévô támaszpontról az orosz északi flotta több hajója, köztük a Kuznyecov admirális nevû repülôgép-hordozó és a Nagy Péter nevét viselô atommeghajtású rakétahordozó nehézcirkáló.
Moszkvában hivatalosan nem utaltak összefüggésre a hajóraj mozgása és a Jugoszlávia elleni NATO- csapások között, de az orosz tömegtájékoztatási eszközök így az NTV tv-csatorna kommentárja is egyértelmûen úgy ítélték meg, hogy ez lehet Oroszország elsô katonai lépése a légi csapások miatt.
Folytatódnak a viták a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezetôségének kijelölése körül. Bár a törvény választásokat ír elô a különbözô társadalmi kategóriákat képviselô vezetôség létrehozására, a pénztárak mûkôdéképessé válása érdekében leegyszerûsítették a folyamatot, s ily módon a vezetôség a megyei tanács, a patronátus és a szakszervezetek képviselôibôl alakul meg.
Feltevôdik a kérdés, hogy akkor miért a vita, miért állított össze több listát is a szakszervezet, miért buzgólkodnak annyian, hogy a pénztár élére kerüljenek? Nos, nemrégiben a központi lapok tették közzé, hogy míg a gyógyszertáraknak és a szolgáltatóknak óriási összegekkel tartoztik az egézségügyi, a bukaresti központ pénztárat már ellátták Lasagne luxusautókkal. A pénztár vezetôinek bérezése is valószínûleg ezen igényeknek megfelelôen történik. Tehát nem akármilyen funkcióról van szó, s ezért a tülekedés.
A Megyei Szakszervezeti Szövetség és a dr. Benedek Imre igazgató közötti vitát illetôen, a 24 ore muresene címû lap nemrégiben közölte Stefan Vas elnök véleményét, aki szerint Benedek fôorvos erôszakosan közbenjárt, hogy megváltozzanak a szakszervezet jelöltjei, továbbá megfenyegette, hogy a pénztár kilenctagú vezetôségébôl legalább három személy magyar kell hogy legyen.
Különben ez teljesen természetes igény, ám Vas S. kijelentette, hogy ha módosítják a listákat, akkor a Fratia RSZSZOSZ a maga 70.000 tagjával új biztosítási pénztárat hoz létre.
Ezekre az állításokra válaszol lapunkhoz is eljuttatott magyarázatával az igazgató, aki egyébként leszögezte, hogy a pénztár mûködésének elindulásával egy idôben lemond a funkciójáról, mivel a pénztár vezetôségében levô orvosoknak választaniok kell a tisztség és mesterségük gyakorlása között, s nem szabad elôtérbe helyezni azokat az anyagi elônyöket, amelyeket ez a funkció biztosít.
1. "Ami Vas úrnak azt a kijelentését illeti, hogy önfejûen akarom átszervezni a pénztár vezetô tanácsát, s hogy egymás ellen uszítom a szakszervezeteket, nem felel meg a valóságnak. Az EBP vezérigazgatójaként nem tartozik a hatáskörömbe, hogy átszervezzem, vagy hogy valakit jelöljek a vezetôségbe. Egy végrehajtó szerv igazgatójaként azonban pontos választ kellett adnom a pénztár országos elnökének kabinetjébôl a Cristel Cretu aláírásával 1999. február 24-én kapott levélre, valamint az RDSZSZ és a Meridian Szövetségtôl 1999. február 22-én kapott értesítésre, amelyben az a javaslat szerepelt, hogy a megyei pénztár vezetôtanácsának kijelöléseker vegyük számításba az öt nagy országos szakszervezeti szövetség között létrejött egyezséget. Ennek értelmében a pénztár vezetôségében egy hely jutna a Fratia, egy az RDSZSZ és egy a Meridian Szövetség képviselôjének. Az említett szakszervezetekkel folytatott hosszas telefonbeszélgetések nyomán 1999. március 19-ig sem kaptam meg a Fratia javaslatát, s ezért fordultam levélben Vas úrhoz, arra kérvén, hogy jelölje ki a képviselôjüket, de a mai napig sem kaptam választ. Ennek ellenére tiszteletemrôl szeretném biztosítani valamennyi szakszervezetet, akikkel ôszinte párbeszédre és megegyezésre törekszem az MEBP vezetôsége részérôl.
2. Ami pedig Vas úrnak azt a kijelentését illeti, hogy nem értenék egyet a jelöltekkel, és a vezetôség nem alakulhat meg, ha a kilenc vezetôségi tagja közül nem lenne legalább három magyar nemzetiségû, szintén nem felel meg a valóságnak. Azonban, mint e város illetve e megye polgára, a magyar érdekképviselet tagja nem látok semmi akadályt abban, hogy a pénztár vezetôségében a magyar lakosság számarányának megfelelôen legyen képviselve, amivel mind Vas úr, mind pedig a megválasztott és kijelölt adminisztratív vezetôk egyetértettek. Éppen a nemkívánt feszültségek elkerülése érdekében döntöttek úgy a törvényhozók, hogy a pénztár vezetôségi tagjainak kijelölése a megyei tanácsok, a patronátusok és a szakszervezetek közötti nyílt párbeszéd és megegyezés alapján történjék, úgy, hogy a vezetôtanácsban valamennyi társadalmi réteg képviselôje jelen legyen. Ebbôl kiindulva tettem fel azt a retorikus kérdést, hogy hol vannak a nyugdíjasok, a fiatalság az RMDSZ és a PUNR képviselôi?
Nem szeretném kommentálni azt a kijelentését Vas úrnak, hogy amennyiben nem teljesül az óhaja, a szakszervezeti tagok külön biztosítási pénztárat hoznak létre. Ezek szerint más társadalmi rétegek is alakítsanak pénztárakat, hisz a megyének 600.000 lakosa van? És ugye, vannak más társadalmi szervezetek, érdekképviseletek is, a 70.000-nél nagyobb számú tagsággal.
Bízva abban, hogy a párbeszéd és a megegyezés fogja az alapját képezni az egyészségügy átalakítási folyamatának, remélem, hogy a megyei egészségbiztosítási pénztár vezetôségének megerôsítését illetôen nem leszünk az ország utolsó megyéje olvasható dr. Benedek Imre igazgató válaszában.
Az erdélyi szász hagyaték leltára
Az erdély szász hagyaték felleltározása röviden ezt jelenti az a hét éve folyó nagylélegzetû feltérképezô munkálat, amelyet Ion Caramitru mûvelôdési miniszter "egyszerûen mesésnek" jellemzett. Az idézett szavak tegnap annak a tudományos ülésszaknak a megnyitóján hangzottak el, amelyen meghívottként Dr. Matthias Buth, a Német Köztársasági Kancellária küldötte, Harald Gehrig, a szebeni konzulátus képviselôje, D. dr. Cristoph Klein, a romániai evangélikus egyház püspöke, dr. Paul Jürgen Porr, a Német Demokrata Fórum elnöke, valamint Entz Géza, a Magyar Mûemlékvédelmi Igazgatóság elnöke is részt vett.
Az ülésszakra fôként azért került sor, mivel a németromán együttmûködés keretében mûködô program véget ért és a tervbe vett felleltározandó szász falvak jelentôs részérôl már kimerítô adatbázis jött létre. A programot vezetô segesvári születésû dr. Christoph Machat, a Szász Kulturális Bizottság elnöke megnyitóbeszédében elmondta:
Egyik szemem sír, a másik nevet. Sajnálos ugyanis, hogy véget ért ez a nagyszerû program és tovább nem dolgozhatok rajta, a másik nevet, mert végül eredményes munkát végeztünk.
Az eredetileg 20 évre tervezett programot mint utóbb, a kötetlen beszélgetés során kiderült pénz hiányában kellett hét évre leszûkíteni, így csak a munka javát, nevezetesen Maros, Szeben és Brassó megyét sikerült teljes egészében feltérképezni, egyes eldugott szász falvak azonban kimaradtak a leltárból.
A tegnap délután külföldi és hazai szakemberek tartottak igen érdekes elôadásokat és hogy az ülésszak ne maradjon meg a szavak szintjén, illetve egy terem falain belül, a program magába foglalta Segesvár idegenvezetôvel való bemutatását, valamint egy orgonakoncertet is. Ma a délelôtt folyamán tovább folytatódnak az eszmecserék.
A hét év munkájának eredményei remélhetôleg hamarosan nyomtatásban is megjelennek, bár a 26 kötetnyire becsült végtermék kiadására eddig csak korlátozott összeg biztosított. Mindenesetre az elsô, Szebenrôl szóló kötet nemsokára napvilágot lát.
Ugyancsak az eredmények közé sorolható az is, hogy hasonló jellegû felmérések, bár kísérleti jelleggel még, de az erdôvidéki magyar falvakról is készültek, és tervek vannak további leltárkészítésekre is.
Holnap, március 28-án kezdôdik a nyári idôszámítás, amikor is hajnali három órakor egy órával elôbbre kell állítani az órák mutatóit.
Az idén fordul elô negyedszer, hogy a nyári idôszámítás az Európai Parlament és az Európai Unió elhatározásához igazodva a korábban szokásosnál egy hónappal tovább tart, így október végén fejezôdik majd be.
Az áttérés az éjszakai járatok ritkasága miatt csak a nemzetközi gyorsvonatok menetrendjét érinti. Azok egy órát késnek majd "menetközben".
A szociáldemokrácia alapvetô elveit éppen azok nem tartják be, akik a törvényességre hivatkozva nem ismerik el, hogy a Demokrata Párt megyei szervezetének koordináló bizottságát az alapszabályzat elôírásai szerint hívták össze summázott tegnapi sajtótájékoztatóján Viorel Bubau, akit nemrégiben kizártak a pártból.
Az én lelkem tiszta, vállalkozásaimmal sohasem sértettem törvényt mondta. Nincs szükségem senkinek a védelmére, támogatására. Sohasem kértem senkitôl semmit, mi több, nemrégiben még én voltam a párt fô finanszírozója. Sok új tagot szerveztem be, és ezen felül a marosszentannai körzet, amelynek vezetésével engem bíztak meg, egyike a legjobban "menôknek" a megyében. Nem kértem sem parlamenti bársonyszéket, sem vezetô funkciót a pártban. Nem értem, mégis mivel zavartam a vizet (Bubaut arra hivatkozva zárták ki, hogy politikai tevékenysége nem eredményes, negatív a hozzáállása és nem tud csapatban dolgozni a szerk.).
A tegnapi sajtótájékoztatót azzal a céllal hívta össze, hogy cáfolja a párt megyei szervezetének a közleményeit, amelyben az nem volt hajlandó elismerni, hogy a koordináló bizottság mai ülése statutáris. Az alapszabályzat értelmében, ha az állandó büró tagjainak egyharmada vagy a megyei koordináló tanács tagjainak egynegyede kéri, hogy tartsanak ülést, akkor azt meg kell rendezni. Az aláírók listáján pedig éppen elég név szerepel. Ezek közül az aláírások közül egyik sem hamis, elég súlyos dolog lenne, ha valaki ilyesmit állítana mondta.
A koordináló bizottság ülését, amelyen a párt imázsával kapcsolatos dolgokat beszélnének meg (így áll a napirendben) ma tartják meg, ha összejön a döntôképességhez szükséges taglétszám; ez 122 személyt jelentene. Viorel Bubau szerint a 122 ember jelen lesz a kívánt idôpontban. Tegnap még úgy volt, hogy az ülés nem lesz nyilvános, az újságírókat nem engedik be, de megeshet, hogy ez a határozat változik. Viorel Bubau mindenesetre azt ígérte: legrosszabb esetben az ülés után sajtótájékoztatón számolnak be a fejleményekrôl.
Immigrációs politika és a nôkkel való kereskedelem címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést a Tolerancia Hete rendezvénysorozat keretében. A csütörtök délutáni elôadáson többek között az élô hússal való kereskedelem, az intézményesített prostitúció létjogosultsága, s a konkrét esetek megbeszélése került terítékre.
Románia élô húst exportál Magyarországon keresztül Olaszországnak, Törökországnak, Görögországnak, Ciprusnak, ugyanakkor átmeneti menedéket ad a volt Szovjetunióból kicsempészett , majd a fent említett országokba tovább vitt gyerekeknek, nôknek, s az utóbbi pár évben férfiaknak is. S bár a probléma távolinak tûnhet, bármelyik percben mi, hozzátartozóink, ismerôseink is hasonló helyzetbe kerülhetünk, kerülhetnek hívta fel a jelenlevôk figyelmét dr. Lucia Briscan A turisztikai irodák, a baby- sitter és házasságközvetítô irodák, valamint a modellügynökségeken keresztül történô beszervezések áldozatai leginkább vidéki, szegény fiatal lányok, hiszen a tájékozatlanság és a pénz vonzalma könnyen elvakítja ôket. Mind az államok, mind a civil társadalom állást kell foglaljon, s küzdjön a csempészet megállításáért mondotta. Majd a Mariana Stoica (Demokrata Párt) által az alsóház állandó bürójához benyújtott, a bordélyházak létesítésérôl és mûködésérôl szóló törvénytervezetrôl beszélt röviden. Problémafelvetése nyomán a hallgatóság megoszlott. Néhányan a prostitució intézményesítése mellett foglaltak állást, hiszen a munkakönyvvel rendelkezô örömlányok egészségi állapotát rendszeresen ellenôriznék, jövedelmükbôl adót fizetnének, s talán csökkenne a maffia hatalma is. Mások az erkölcsre hivatkozva bizonygatták, hogy nem helyénvaló, hogy a legrégibb mesterség címen természetesnek tartsuk, s elfogadjuk a prostitúciót, inkább küzdenünk kell ellene, s a súlyos következményeivel.
Szó esett a városunkban élô roma lányok, fiatal asszonyok helyzetérôl Cristian Eparu szerint ôket leginkább a szegénység és a helyi maffia kényszeríti az utcára. Csifó Klára tanárnô az egyetemista lányok körében eléggé elterjedt prostitúcióra hívta fel a jelenlevôk figyelmét, s a középiskolákban való rendszeres szexuális felvilágosítás szükségességét hangsúlyozta.
A vita után a jelenlevôk egybehangzóan úgy vélekedtek, hogy rendkívül fontos tudatosítani a nevelôkben és szülôkben a megfelelô felvilágosító ismeretek szerepét, hiszen a jól tájékozott fiatal hamarabb felismeri a rá lesô veszélyeket, nehezebben válik áldozattá. Ugyanakkor felmerült egy szolgáltatási központ, iroda létesítésének szükségessége is, amelyek e közvetítéssel háztartási munkát, gyermeknevelést vállalhatnának a dolgozni akaró fiatalok.
A Romániai Gasztroenterológiai Társaság és Emésztôrendszeri Endoszkópia Társaság helyi fiókszervezetei tegnap a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében a nyelôcsô-reflux betegségrôl tartottak tudományos szimpóziumot. A tudományos ülésszak bizottságában olyan neves szakemberek vettek részt, mint Ana Bratu, Ligia Bancu, Simona Bataga, Dana Dobru, Dan Georgescu, Rodica Redis és Török Imola.
Megnyitóbeszédében dr. Ana Bratu ismertette a betegséget, s elmondta, statisztikai adatok bizonyítják, hogy gyakorisága a gazdaságilag-társadalmilag fejlettebb országokban a legnagyobb. Így például Angliában a lakosság 23 százaléka szenved ebben a megbetegedésben, míg Szenegálban csupán egy százaléknak vannak ilyen panaszai. A statisztikai adatok nem térnek ki arra, hogy Románia milyen helyet foglal el ezen a listán.
De mi is a nyelôcsô-reflux betegség? Több, fôként mechanikai tényezôtôl függô megbetegedés, melynek következtében a savas vegyhatású gyomortartalom a nyelôcsôbe lökôdik a gyomor és nyelôcsô közötti záróizmon keresztül, úgy, hogy a nyelôcsô megsérül. Lefôbb tünete a mellcsont körüli égésérzet, és a folyadéknak a garat fele való hatolása. Az égési fájdalomérzet erôsödése a betegség súlyosbodását jelzi. Legtöbbször a beteg szívgyógyászhoz, tüdôgyógyászhoz vagy orr-fül- gégészhez fordul, mert a tünetek alapján úgy dönt, hogy nem az emésztôkészülék megbetegedésérôl van szó. Ezért az orvosok fokozott figyelmére van szükség, hogy elejét vegyék a betegségnek, s kellô kezelést nyújtsanak minden esetben. A betegség kezelése gyógyszerekkel történik, s kevés esetben , inkább fiataloknál, folyamodnak a sebészeti beavatkozáshoz.
A belgyógyászok kellô figyelmet szentelnek a betegségnek példa erre, hogy ez volt a szimpózium témája , mert a betegek gyakori és erôs fájdalmakra, bágyadtságra, fizikai és szellemi levertségre panaszkodnak. Mindezek az orvos hozzájárulásával, kezeléssel kiküszöbölhetôk. Az alkalmazott diagnosztizálási módról, a terápiákról, az endoszkópiáról tegnap részletesen értekeztek a szakorvosok.
70 éve, 1929-ben született PSOTA IRÉN színésznô.
85 éve, 1914-ben született BOHUMIL HRABAL cseh író. Bizarr humorral megrajzolt alakjai perspektívátlan, a társadalom peremén, álomvilágban élô emberek. (1997-ben halt meg.)
235 éve, 1764-ben hunyt el PIETRO LOCATELLI itáliai hegedûmûvész, zeneszerzô. Concerto gorossókat, hegedû- és fuvolaszonátákat, triókat írt. (1695-ben született.)
155 éve, 1844-ben született PAUL VERLAIN francia költô. Egy dekadens korszak emberének egyszerûség utáni vágyát fejezte ki a parnasszizmus, szimbolizmus, impresszionizmus lényegét szintetizáló, a formai tökéletesség ideálját megvalósító költeményeiben. (1896-ban halt meg.)
50 éve, 1949-ben hunyt el FRIEDRICH BERGIUS Nobel-díjas német kémikus. Számos vegyipari eljárást dolgozott ki, pl. a mûbenzin elôállítását szénbôl, a fa elcukrosítását stb. (1884-ben született.)
155 éve, 1844-ben született ANDREW LANG skót filológus, folklórkutató, költô. 12 kötetes népmesegyûjteményt adott ki. Tündérmeséi, gyermekversei a gyermekirodalom klasszikusává avatták. (1912-ben halt meg.)
85 éve, 1914-ben hunyt el CHRISTIAN MORGENSTERN német költô. A XX. század egyik legnagyobb német költôje volt, a költôi szatíra és a groteszk nagymestere. (1871-ben született.)
45 éve, 1954-ben született GULYÁS DÉNES tenor operaénekes. Fôleg olasz operaszerepek kiváló elôadója. Rendszeresen fellép a világ nagy operaházaiban.
345 éve, 1654-ben hunyt el NYÉKI VÖRÖS MÁTYÁS költô, katolikus pap, gyôri püspöki helynök. Költeményei a barokk életérzés kifejezôi. (1575-ben született.)
140 éve, 1859-ben született VIKÁR BÉLA folklórkutató, nyelvész, mûfordító, az MTA tagja. Európában elsôként használt a népdalgyûjtéshez fonográfot. Magyarra fordította a Kalevalát. (1945-ben hunyt el.)
85 éve, 1814-ben született ERDÉLYI JÁNOS költô, esztéta, filozófus. Esztétikai, kritikai, filozófiai munkássága különösen az irodalmi népiesség elméleti megalapozása terén alapvetô jelentôségû. (1868-ban halt meg.)
70 éve, 1929-ben született MILAN KUNDERA cseh író, költô, irodalomtörténész. Írásainak újszerûségét és jellegzetességét az egyszerû, racionális stílus, az intellektuális játékosság adja.
280 éve, 1719-ben született FRANZ ANTON HILLEBRANDT osztrák építész. 1757-tôl a magyar királyi kamara vezetô építésze volt. Számos palotát tervezett Pozsonyban, Budán, ô vezette a nagyszombati egyetem építését. A barokk stílusjegyeit viselô mûvészete a klasszicizmus szemléletét is magába olvasztotta. (1797-ben halt meg.)
180 éve, 1819-ben hunyt el gr. FESTETICS GYÖRGY nagybirtokos. 1797-ben Keszthelyen megalapította Európa elsô gazdasági akadémiáját, a Georgikont, amely 1848-ig mûködött. Nyilvános vizsgái 1817-tôl Helikon-ünnepségekké fejlôdtek. (1755-ben született.)
15 éve, 1984-ben hunyt el CASTIGLIONE LÁSZLÓ régész, mûvészettörténész. Fô érdeklôdési területe a hellenisztikus és római kor mûvészet-, társadalom- és vallástörténete volt. (1927-ben született.)
75 éve, 1924-ben született MARLON BRANDO Oscar-díjas amerikai filmszínész. Fôbb szerepei: A vágy villamosa, Az utolsó tangó Párizsban stb.
55 éve, 1944-ben hunyt el OCTAV BANCILA román festô. Kompozíciói tájképek, virág- és gyümölcs-csendéletek. (1872-ben született.)
Ötvenhatosok nemzetközi találkozója
Valamennyi 56-os szervezetet meghívták arra a vasárnap kezdôdô háromnapos magyarországi találkozóra, amelyre az 56-os Magyarok Világszövetsége Világtanácsa szervezésében kerül sor. A rendezvényre a világ minden részébôl érkeznek a küldöttek. A konferencia szervezôi az 56-os egység megteremtését tûzték ki legfontosabb célul. A Budapesten kezdôdô tanácskozás elôadói között szerepel, az 56-os Magyarok Világszövetségének tisztségviselôin kívül, Nemeskürty István kormánybiztos, valamint Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke is. A találkozó résztvevôi vasárnap látogatást tesznek az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.
Az amerikai kongresszus képviselôháza csütörtökön megszavazta a republikánusok adócsökkentést tartalmazó költségvetési tervezetét, amely figyelmen kívül hagyva a demokraták heves ellenkezését jórészt az idôsek Medicare elnevezésû egészségügyi ellátásának rovására módosítja az elôirányzatokat. A szavazás az elkövetkezô egy évtizedre 800 milliárd dolláros adólefaragással számol. A következô évben ebbôl még viszonylag kevés, mindössze 15 milliárdos adócsökkentést hajtanának végre. A szenátusban ahol szintén csekély republikánus többség van hasonló számadatokat tartalmazó tervezetrôl folyik a vita. A demokraták szerint a tervezet aláásná a szükséges kormányprogramok pénzügyi alapját, és elôbb-utóbb a költségvetési hiány újramegjelenéséhez vezetne. Bill Clinton korábban vétót helyezett kilátásba a republikánus javaslattal szemben. Az elnök kijelentéseibôl egyértelmûen kiviláglott, hogy szívügyének tekinti a hamarosan nyugdíjkorhatár felé közeledô, úgynevezett "babyboom" nemzedék (a második világháború után születettek felettébb népes korosztálya) megfelelô egészségügyi ellátásának biztosítását.
A német labdarúgó Bundesliga élvonalában ténykedô játékvezetôk fizetésükbôl 120 ezer márkát átutaltak a "Mexikó Támogatása" nevû alapítvány számlájára, melyet Egidius Braun, a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) elnöke az 1986-os mexikói világbajnokság után hívott életre. Az alapítvány elsôsorban árvaházakat támogat. Markus Merk FIFA- játékvezetô, aki civil foglalkozását tekintve fogorvos, minden évben Indiában tölt három hónapot és szegény családok gyermekeinek a fogait kezeli, ingyen.
Valószínûleg véget ért a szezon Stan Collymore, az angol Premier League-ben szereplô Aston Villa labdarúgója számára. A játékos erôs depresszióban szenved, ezért a klub vezetése terápiás kezelésre küldte. A 28 éves játékos az FC Liverpool csapatából került Birminghambe 8 millió fontért. Ennyi pénzt korábban egyetlen labdarúgóért sem fizetett az Aston Villa. Collymore januárban már részt vett egy háromhetes pszichoterápiás kezelésen, de állapota nem javult. A klub elöljárói azt remélik, hogy ha a labdarúgó most elkezd egy kúrát, akkor ôszre sikerül meggyógyítani az együttes sztárját.
A megadott határidô lejártáig összesen 33 pályamû érkezett az Új Színház, a TV2 és a Magyar Rádió Rt. által tavaly ôsszel meghirdetett drámapályázatra. A mûvek kötetlen témában íródtak, azonban egyaránt alkalmasnak kellett lenniük színpadi, televíziós és rádiós bemutatásra is. A szervezôk nyolcvannál is több magyar írót kértek fel a részvételre. A pályázat szakemberekbôl álló zsûrijének döntése értelmében Gyurkó László: Megy a gyûrû, Kornis Mihály: Kádárné balladája, Nagy András: Blaszfém, valamint Thuróczy Katalin: Concerto grosso címû darabja kapott díjat.
Lengyelország az év közepén várhatóan 400 millió euró értékû kötvénnyel jelenik meg a nemzetközi piacon. Egyelôre a szervezôk keresése folyik, és sem a kibocsátás méretérôl, sem idôpontjáról nincs végsô döntés. A piaci körülményektôl függôen az év közepén lehet számítani az elôzetesen 400 millió eurósra becsült kibocsátásra. A kibocsátás célja nem a költségvetési hiány finanszírozása, hanem az, hogy Lengyelország megjelenjen az euró-adósságpiacon, s ott megvesse a lábát.
Tíz embert lemészároltak csütörtökön este a szlovákiai Csallóköz központjának számító Dunaszerdahely Fontána bárjában. Az elsô hírek szerint mind a tíz áldozat az alvilághoz tartozik. A három álarcos, géppisztolyos gyilkos kiléte egyelôre ismeretlen. Az eset néhány lépésnyire történt attól a helytôl, ahol két éve egy utcai virágtartóban egy levágott férfifejet találtak a reggeli járókelôk. Akkor is alvilági leszámolás történt a városban, ahol már korábban és azóta is voltak halálos kimenetelû alvilági lövöldözések. A tíz áldozat kilétérôl a szlovák redôrség egyelôre nem adott tájékoztatást. A géppisztolyos gyilkosok biztosra mentek. Az áldozatok között nincs olyan személy, akit véletlenül talált volna el a golyó: helyi források szerint ugyanis mind a tíz férfi az alvilág ismert figurája volt. Kilencen a helyszínen haltak meg, a tizedik áldozatot még sikerült kórházba szállítani, de az orvosok az ô életét sem tudták megmenteni.
Bécs Sándor 65 éves apaji (Magyarország) lakos pénzzavarba került, s ezért elhatározta: kirámolja a helyi postahivatal kasszáját. Fehér harisnyát húzott a fejére, s egy pisztollyal felszerelve lépett a helyiségbe. A pult mögött ülô hölgytôl követelte a trezorban lévô 730 ezer forint átadását. A bátor postás, P. Gáspárné azonban nem ijedt meg a fenyegetéstôl, vonakodott teljesíteni a parancsot. Idôközben betoppant egy ügyfél, mire a rabló elmenekült, biciklire pattant, s a közeli erdô felé elhajtott. A ráckevei rendôrök a riasztásra hamarosan a helyszínre érkeztek, "forrónyomon" követték a tettest az erdô felé. Ott az árokban megtalálták az eldobott kerékpárt, majd a közelben egy fa mögött lapulva Bécs Sándor is kézre került. Így a rablási kísérlet után alig 50 perccel bilincs kattant az érett korú férfi csuklóján.
Csökkent februárban a mûködô gazdasági szervezetek száma
Kétezerrel csökkent februárban a mûködô magyarországi szervezetek száma, a változás mögött az egyéni vállalkozások csaknem 4,5 ezres csökkenése és a társas vállalkozások számának több mint kétezres növekedése mutatható ki tájékoztat a Központi Statisztikai Hivatal. Február végén összesen 811.527 gazdasági szervezet mûködött Magyarországon. A mûködô vállalkozásokon belül tovább nôtt a társas vállalkozások aránya, a hó végére elérte a 42 százalékot. A legjellemzôbb gazdálkodási formák továbbra is a korlátolt felelôsségû társaságok és a betéti társaságok. Az elôbbiek száma 800-zal, az utóbbiaké 1200-zal gyarapodott februárban. Fô tevékenységük alapján a társas vállalkozások 30 százaléka az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás, ugyancsak 30 százaléka a kereskedelem, jármûjavítás, 13 százaléka az ipar gazdasági ágba sorolható. A társas vállalkozások 91 százaléka 10 fônél kisebb, 4 százaléka 10-19 fô közötti, 3 százaléka 20-49 fô közötti és 2 százaléka 49 fônél nagyobb létszámmal mûködik. A társas vállalkozások 51 százaléka Közép- Magyarország területén található, az ország többi részén eloszlásuk megközelítôen egyenletes, 7-9 százalék régiónként. A mûködô vállalkozások másik nagy csoportját az egyéni vállalkozások alkotják. A február végén mûködô 428 ezer egyéni vállalkozó 61 százaléka fôfoglalkozásúként, 28 százaléka mellékfoglalkozásúként és 11 százaléka nyugdíjasként végzi tevékenységét. Az egyéni vállalkozások 26 százaléka a kereskedelem, jármûjavítás, 20 százaléka az ingatlanügyletek, 10 százaléka az ipar és 9 százaléka az építôipar gazdasági ágban mûködik. A egyéni vállalkozások 96 százaléka 10 fônél kevesebb alkalmazottal dolgozik. Az egyéni vállalkozások 32 százaléka Közép-Magyarországon, 14 százaléka Dél- Alföldön, 13 százaléka pedig Észak-Alföld területén mûködik. Ezer lakosra országos átlagban 73 mûködô vállalkozás jut. A vállalkozói aktivitást kifejezô mutató Budapesten a legmagasabb, 118. Jelentôsen elmarad az átlagos értéktôl Nógrád és Borsod-Abaúj- Zemplén megye, ahol 45, illetve 47 az ezer lakosra jutó mûködô vállalkozások száma.
A román légitársaság marosvásárhelyi kirendeltsége március 38 október 30. között a következô menetrend szerint indítja belföldi járatait: hétfôn Bukarestbôl 13 órakor indul a személyszállító gép, s a nagyszebeni megállás után 14.40 órakor érkezik Marosvásárhelyre. Megyeszékhelyünkrôl a hét elsô napján 15 órakor indul a repülôgép az utasokat a 13.30-kor, A TAROM-iroda elôl induló autóbusz viszi a repülôtérre s ugyancsak nagyszebeni megállás után 15.50 órakor száll le a fôvárosi repülôtéren. Csütörtökön a Bukarestbôl 15 órakor induló gép, nagyszebeni pihenô után, 16.40-kor ér Marosvásárhelyre. Megyeszékhelyünkrôl 17 órakor fordul vissza a járat, s 17.50-kor érkezik meg. Ez utóbbi géphez az utasokat 15.30-kor szállítják Vidrátszegre.
A vallási türelmetlenség kérdése
A Kemény Zsigmond Társaság március 30-án, kedden délután 6 órakor a Kultúrpalota kistermében tartja következô összejövetelét. Egy felvilágosult kis állam Európa közepén, A vallási türelmetlenség kérdése címmel Szakály Ferenc budapesti történész tart elôadást. Sütô András Fekete rózsák címû útinaplójából Balázs Éva olvas részleteket. Gordonkán Bach-mûveket játszik Máthé Orsolya.
Kultúravilágszemélytársadalo m
Interdiszciplináris kísérletek tanárok és diákok együttmûködésében témájú rendezvény színhelye lesz március 29 április 1. között a Bolyai Farkas Elméleti Líceum. A rendezvénysorozat keretében hétfôn 13-14 óra között Haller Béla Támpontok a prózaelemzésben, míg Mészáros Éva Nyelvtanulási módszerek címmel tart elôadást, majd 14-15 óra között csoportos beszélgetésekre kerül sor. Kedden 13-14 óra között Farkas Ernô Az irodalom és történelem a XX. századvégi kelet- európai iskolákban témáról, míg Pletl Rita az iskolai eredménymérés kérdéskörérôl beszél.
Mácius 31-én, szerdán délelôtt kerül sor a Maros megyei ifjúsági szervezetek programterveinek elbírálására. Az 1999 második évnegyedére elôirányzott rendezvények tervét legkésôbb keddig nyújthatják be a Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság vásárhelyi, Cuza Voda utca 22. szám alatti székhelyére, ahol az elbírálást is tartják.
Györe Zoltán Petôfi Sándor 1848, te csillag! címû kamaraoratóriumát adja elô március 28-án, vasárnap este 7 órakor a gödöllôi Magyarország mûvész-csoport a Szentgyörgyi István Színmûvészeti Egyetem Studió- termében.
A Conel marosvásárhelyi kirendeltsége értesíti a lakosságot, hogy hétfôn, március 29-én, 8-14 óra között nem lesz villanyáram Marosvásárhelyen a Predal utca 86-124., 87-121. számok között. Kedden 9-14 óra között szünetel az áramszolgáltatás az 1918. December 1. út 70-74. számai között, a Violetelor utca 4-6., a Mimozelor utca 1., a Bodoni utca 1-16., 2-10. számok alatt, valamint az Állomás téren a C7, A1, A2, A3 tömbházakban.
címmel nyílik kiállítás március 28- án, vasárnap 12 órakor a marosvásárhelyi Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület székhelyén (Appoló-épület, Rózsák tere 5. szám). A tagság munkájából készített kiállítás hétfôtôl péntekig 11-16 óra között tekinthetô meg.
Both Gyula nyugalmazott takácsmester március 28-án, 12 órakor, a marosvásárhelyi unitárius templom Bolyai téri tanácstermében nyitja meg varrottasokból, fafaragásból és népi bútorfestésbôl álló kiállítását.
A Marosvásárhelyi Környezetvédelmi Kirendeltség felügyelôi március 18-24. között Marosvásárhely térségébôl 56 pillanatnyi és 72 napos legevômintát gyûjtöttek be. Határérték-túllépést nem észleltek. A felszíni vízek minôségét ellenôrizve a felügyelôk a Maros folyóból három helyen (Marosvásárhely felett, alatt és Csapónál) 21 vízmintát vettek. Vízminôségi határérték- túllépést észleltek Csapónál. Az ammónium- és nitrátionok szintje magasabb volt a megengedettnél, ezt a megyeszékhelyi Azomures Rt. és a város területérôl származó szabálytalan szennyvízbeömlések okozták.
A Mezôbodont Mezôszengyellel összekötô 9 kilométernyi útszakasz aszfaltozását folytatja a helyi tanács. Az idén mintegy 2-2,5 kilométeren tervezik a munkálatot elvégezni. Javításra szorul a Mezôsámsond felé vezetô út is, a szükséges pénzt a költségvetésbôl próbálják majd kiszorítani.
Tegnap délben a kövesdombi napipiacon a következôképpen alakultak az árak: spenót 12.000 lej/kilogramm, foghagyma 20 ezer, zeller 9500, murok 6000, hagyma 5000-5500, zöld hagyma 2000 lej kötése, káposzta 4500, uborka 13.500 lej, paradicsom 14.950, burgonya 2800-3000, szemes paszuly 7000, cékla 6000, fekete retek 4000, alma 7500-12000, júhsajt 30 ezer, túró úgyszintén, orda 26000 , míg egy házitojás 780-800 lej.
Összegezésképpen a Magyar Hírlap 1994 novemberi magazinjában közölt "wolfsburgi bomba" nem bizonyult kacsának. Csupán annyi történt, hogy az ezredfordulós Bogarat azóta áttervezték imitt-amott. Többek között lemondtak a kocsi orrának és farának abszolút gömbölydedségérôl, kiugrásokkal csinosították, meg célszerûbbé is tették az autót, mintegy sejtetve, hogy hol kellene lennie a klasszikus értelemben vett lökhárítóknak. Aztán eltüntették a motorház elejérôl a régies hatású rácsos, kerek levegôbeáramló nyílásokat, és irányjelzô lámpákkal egészítették ki a frontrészt. Hasonlóképpen fölváltották a divatjamúlt kerek visszapillantó tükröket olyanokkal, amelyek jobban harmonizálnak az új sorozatú kocsi alakjával. Aztán bizonyos felvételeken a külsô tükrök alatt parányi oldalsó parkoló- vagy irányjelzô lámpák jelentek meg, s a tavalyi bukaresti autószalonon bemutatott NEW BEETLE motor maszkjában már ködfényszórókat is fölfedezhettünk.
Egy idei MTI-hír szerint 1998-ban a német Volkswagen csoport tavaly Észak-Amerikában, Nyugat-Európában és Ázsiában egyaránt növelte eladásait, de súlyosan visszaesett Dél-Afrikában és Dél- Amerikában. Összességében 7,5 százalékkal több jármûvet értékesített az elmúlt esztendôben, mint egy évvel korábban, s az eladott 4.580.000 darabbal 11, 4 százalékra nôtt a Volkswagen világpiaci részesedése. A márkacsoporton belül az úgynevezett királykategóriájú VW kocsik eladása 8,3 százalékkal 2,85 millióra, az Audié 9,8 százalékkal 600.000-re, a Skodáé 8,1 százalékkal 363.000-re, míg a Seaté 7,2 százalékkal 432.000-re nôtt. Csupán haszonjármûvekbôl 238.000 példány talált gazdára, ami azt jelenti, hogy ezekbôl 4,6 százalékkal több fogyott, mint 1997-ben.
Ilyen elôzmények tudatában biztosra vehetô, hogy a wolfsburgiak folytatják üzleti sikersorozatukat. Ahhoz sem fér kétség, hogy ha valamelyik kocsitípus, illetve modell kelendôsége elmarad a derûlátó becslésektôl, a viszonylagos veszteséget kompenzálják más modellek és típusok felfuttatásával. Kétségkívül ilyen szerepet szántak a felújított bogárhátúnak is, amelyrôl ismét közlünk felvételeket.
A kis falucskára vonatkozó legrégibb okirat 1319- bôl keltezett, mikor Károly Róbert király a falut Mihály fia, Simon ispánnak ajándékozta. A Szászrégen közelségében lévô helység szász település volt, plébánosa, Pál nevû papja, 1332-ben fizette már a pápai tizedet.
A ma is álló templom a régi középkori templom alapfalaira épült a XV. század elején. A középkori eredetû templomhajója két nagy szoba nagyságú, melyhez diadalívvel kapcsolódik a hosszabbított sokszögzáródású szentély. A hajót és szentélyének déli falát támpillérekkel támasztották meg. Ablakai eredetileg keskenyek és kôkeretezettek (mérmûvesek) voltak. Az ablakokat a jobb világítás érdekében 1879-ben szélesítették, kôbôl faragott kereteit, kôrácsait eltávolították. A nyugati fôbejárat kôbôl faragott kerete gótikus, a déli oldalon levô hasonlóképpen az. A szentélyhez az északi oldalon kapcsolódott a serkestye, melyet 1879-ben lebontottak. Ugyanakkor bontották le a szentély gótikus boltozatát is. A szentély és a sekrestye közötti ajtónyílást befalazták, de annak gótikus vonalvezetése levakolva is felismerhetô. A szentély északi falán lévô ún. szentségtartó fülke kialakítása, annak kôbôl faragott része szép gótikus kézimunkára vall. A szentély szemben levô falában egy négyzetes alaprajzú fülke is készült, mely minden bizonnyal a szentedény-tartó szerepét töltötte be. A templomhajó nyugati felébe a legények karzata, a szentély keleti végébe az orgonakarzat került. A téglából falazott és vakolt szószék a diadalív mellett a templom terében áll.
A templomhajó reneszánsz kori kazettás síkmennyezetét 1642-ben már Lorántffy Zsuzsanna anyagi segítségével javították. Az 1800-as években a festett mennyezet faanyaga korhadni kezdett és a festékréteg kezdett a felületrôl lepattogzani. Szerencsére 1898-ban a 9x6 (=54) kazetta mintázatát lerajzolták és színeiben megörökítették. A rajzmásolatokat a kolozsvári Erdélyi Múzeumban ôrzik. A kazetták egy része elpusztult, de a még ép táblákat a budapesti Nemzeti Múzeumban ôrzik. A kazettás mennyezet az erdélyi magyar reneszánsz festôasztalos mûvészetének egyik legszebb alkotása, mint Kelemen Lajos véleményezte: "szépségében megelôzi a csíkdelnei, a gyalakuti, a gelencei és a székelydályai templomok festett kazettás mennyezeteit". A kazetták mintáinak változatossága, virágmintáinak választékossága és színezése, Asztalos János munkáját dicséri.
A régi templomból két régi harang maradt meg, melyek egy különálló haranglábban vannak felfüggesztve. A harangláb, a templom cintermét övezô kerítés kapuja mögött áll. A magas és nagy alapterületû harangláb (6 x 6m) gúla alakú és a toronysisak alatt ôrtornáccal készült.
A magyar római katolikus templom késôn, a XVII. század elsô harmadában került a reformátusok használatába.
Rá kell mutatnom arra, hogy a szentély feletti boltozat lebontása alkalmával az élbordákat, valamint az ablakok szélesítésekor a kibontott, profilozottan faragott kôelemeket nem használták fel másodízben, de nem is ôrizték meg azokat védett helyen. Ellenkezôleg, a kissé magaslaton álló templomhoz a cinterem kapujától a feljáratot lépcsôssé alakították, s ehhez a bontásból kikerült faragott köveket használták fel. Ez a legnagyobb hanyagságnak és véteknek tulajdonítható. 1962-ben, mikor a templomot felmértem, a mûemlékek számbavétele alkalmával, a tiszteletes úr figyelmét minderre felhívtam, de azóta is a faragott köveken lépkedve járnak a hívek a templomba. Azok a hétszáz éves faragott kövek tanúbizonyságot tévô kövek ittlétünkre és a nyugati kultúránk sok száz éves múltjára.
Pálóczi Horváth Ádám veretes verse a tavasz orgonaszava: Zeng a kiáltás elôtte, utána; Zöld ágakat szeldelnek útjára, Békességet hoz népe javára; Áldott, aki jött az Úrnak nevébe', Általa léptünk az Isten kedvébe: Békesség ott fenn a mennyországban, Áldott az Isten a magasságban!
A hittétel elôtti napok izgalmát máig érzem, fel tudom idézni: a mindennapi kérdezz-felelek, a kátézás; hogy mi életemben és halálomban egyetlen vigasztalásom. Akkor még nem foghattam fel, hogy halálomban is. A bimbózó lányok ruhája érintésének izgalma, amikor "szászfüvet" szedünk a templom díszítésére kinn, az erdôcske szélén. Az elsô öltöny, kamaszos sutaságom, amint feszítek, majd inkább csak feszengek benne; fejem felvetem, hogy mégiscsak én legyek a legnagyobb a csoportban, és így örökít meg az amatôr fotós is. A kétszólamú éneklés gyönyörûsége, amikor a kántor egyedül rám és barátomra bízza a második szólamot, mert nekünk jobb a fülünk, már túl vagyunk a mutáláson.
A vadonatúj hang, és az ódon versezet patinás bája a visszhangos boltozat alatt: "Szent hitünkrôl vallást tettünk, Te hallottad, jó Atyánk, Engedd mindig azt követnünk, Amit itt most fogadánk."
Luther tanítása: "Mi is azért királyunknak, Menjünk elébe urunknak: Vigyünk pálmaágak helyett Alázatos, tiszta szívet."
Az izgalom, az ünnepi ebéd, az elsô pohár bor, melyet, másként, mint az úrvacsorait, felnôttekkel koccintva ki lehet inni. A vecsernye, amikor a legények maguk közé engednek a karba. Milyen másnak látszanak onnan a lányok! Szép fehér begyes galambok.
Este az elsô bál. A beavatás. Megragad két markos legény, posztóujjast húznak a fejedbe, aztán supákolnak. Lábon kell maradnod, hiszen kezes is vagy, dirigálod a táncrendet, parancsolsz a cigánynak. És, mint a pálfalvi bíró, aki pöckölôdik, azt kitöszöd.
Este, ha szerencséd van, hazakísérheted ôt. Ha nincs, titokban epekedsz utána. Nagylányt szeretsz, nem csitrit, az pedig nem is lát meg, gyönyörûm, naivom.
Lesz majd sok szeretôd, szôke is, barna is.
Virágvasárnap, virághétfô, virágkedd. Virágszerda. Neked nem áldozócsütörtök, virágcsütörtök. Nagypéntek is virágpéntek. Nagyszombat is virágszombat. Húsvétvasárnap is még mindig virágvasárnap. Mint egy hímzett úrasztali terítô, ôrzi az emlékeidet a virágvasárnap.
Eszméletre késôbb térít a sokoldalúan fejlett szocialista nagynyomorúság. Vergôdsz Isten és Hazugság között. Hogy is mondja Szkárosi? Cselekedeteink zsinórmértéke legyen a Jézus és az Atya törvénye és szent akaratja.
Ez volt a te zsinórmértéked? Vagy elárultad ifjúságodat. *
Életemnek e földön csak akkor van biztonsága, ha tudva tudom, hogy az Isten országa az igazi Végtelen, melyet földi elme nem definiálhat, mégis: része van benne, mert az Úr megüzente Fia halálával: szeret bennünket, gyarló és bûnben fogantatott halandókat. Istennel az örökkévalóság monotóniája abszurdum. Isten legnagyobb ajándéka az öröm, melynek dimenziói kimeríthetetlenek, és ha párban vele felsajog a szenvedés, ez megtisztulásunk záloga. Létünket át- meg átszövi a vándorlás bójáinak ez a kettôssége, siralom és ujjongás partja között iramlik a folyam, semmibôl a mindenségbe, porszem-világból a kozmikumba, esendôségbôl a mindenhatóságba, pondró-sorsból a világegyetem derûjébe ahol mégsem oly tökéletesen jelentéktelen atomiságunk, mert éppen ennek tudása avat részeseivé a Csodának: hogy szívünkbôl szeretet áramlik a bolygóközi tér titokzatos folyosóin és válasz érkezik a gondolat sebességével, mely röghöz tapadó érdekeinket a semmibe szórja, és alkalmassá tesz felfogni az egyetemes mozgás lényegét: a boldogságot mint energiát, a megértést mint felhajtóerôt, az eszmélkedést mint fényforrást, a hitet mint szervezô elvet az Isten befogadására.
Jön az Ô szerelmes fia, akiben Ô gyönyörködik. Jézus metaforájában mind ott várjuk a virágvasárnapot. *
Nekem II. Rákóczi Ferenc születésnapján, ma, március 27-én az ô feledhetetlen imája ad erôt elviselnem az újabb csalódást az emberben; aki ímé, ismét megtagadja Jézusát, és keresztre feszíti felebarátait, akik szabadságukért emelkedtek föl, s ezért osztályrészük ugyanaz lett s lesz, mint a nagy fejedelem kurucainak: a halál elôl menekülnek, míg élnek, a megmaradottak pedig a számûzetés keserû kenyerét eszik szétszórva a sárgolyón.
Oltalmazónk és kôvárunk, Jézus, aki gyôztél a halálon, segíts. Hallom hangodat: Jaj neked, Jeruzsálem! Bárcsak fölismernéd te is legalább ezen a napon, ami békességedre szolgál! De sajnos el van rejtve szemed elôl! Jönnek majd napok, amikor sáncokkal vesz körül ellenséged, bekerít és mindenfelôl ostromol. Elpusztítanak téged és gyermekeidet, akik falaid között laknak. Nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted föl meglátogatásod idejét.
Uram, sujtolásid fájnak nagyon. Az emberiség tavaszát ünnepeltük március idusán, és virágvasárnapodon háború átka sötétlik Európa felett. Fenyegetô ujjad árnyképét lopakodó bombázók rajzolják a rianó égre: félünk.
Nem bennünket vernek, most az egyszer nem, de minden ütés a mi arcunkat is éri, Uram. Bocsáss meg a megtorlóknak és a népek elnyomóinak is; megint nem tudják, mit cselekszenek. Szent Fiad kínszenvedését idézve tesszük össze kezünket azokkal, gyermekeinkkel, unokáinkkal, akik most lépnek be teljes jogú tagokként közösségedbe, és kérünk, adj békét, szüntesd meg az esztelenséget, mutasd újabb jelét végtelen szeretetednek.
Meglátogatásunk ideje, lám, vétkeinkkel nap mint nap elérkezik. Víz és tûz a válasz gonoszságunkra. Add, ó Istenünk, hogy tiszta lélekkel tárulkozhassunk ki a Názáreti elôtt, a reménység virágait szórva lába elé kiálthassuk újra és újra igaz szívünkbôl: "Hozsánna! Hozsánna! Áldott, aki jön az Úr nevében!"
Vihessünk Neked pálmaágak helyett alázatos, tiszta szívünket.
A tyúkésznél még a tyúkszem is jobb.
Nincsen drágább a kis emberek szereteténél. Nincs hasznosabb a nagyokénál.
Mérget nyel, aki lenyeli a mérgét.
A nagy szavaktól a nagy tettekig hosszú az út.
Parafaember. Mindig a felszínen marad.
A nyelved fékezd, ne az eszed.
A jó erkölcs tilalomfák erdeje, itt-ott egy tenyérnyi tisztással.
Aki egyszer kér, az kérô. Aki sokszor, az kéregetô.
Csodálatos némely kalap! Olyan súlyos, hogy gazdája képtelen megemelni.
Ôseink hajdan gyûjtögetô életmódot folytattak. Utódaik közül is sokan azt teszik.
Nem is él már, akit még életében elfeledtek.
Copyright © Népújság - 1999