LI. évfolyam 49. (14102)

1999. március 1. hétfô

Ülésezett az RMDSZ Szövetségi Képviselôk Tanácsa

Tôkés László nem akar elnök lenni!

Mózes Edith

A múlt hét végén kétnapos tanácskozást tartott az RMDSZ Szövetségi Képviselôk Tanácsa (SZKT). Mindenekelôtt a soron következô kongresszus helyérôl és idôpontjáról kellett döntenie a testületnek: május 15- 16. Csíkszereda. Elfogadták az ügyvezetô elnökség féléves beszámoláját, különbözô bizottságok összetételérôl szavaztak, megvitatták a szövetség költségvetését és több állásfoglalást fogadtak el.

Szombat reggel a szövetségi elnök politikai tájékoztatójával vette kezdetét a testület ülése. Markó Béle beszámolt a legutóbbi SZKT óta eltelt idôszak eseményeirôl.

A magyarság XXI. századi stratégiája

Ismertette az idôközben megtartott két operatív tanácsi ülés határozatait, levonta a bányászmegmozdulások tanulságait, amelyek a belpolitikai hatások mellett Románia megítélését a Nyugat elôtt tovább rontották, s még nehezebb gazdasági helyzetbe sodorták az országot. Ilyen körülmények között kellett elfogadni az ország költségvetését, amely igaz, hogy senki számára nem jó, de nem volt más alternatíva, mondta az RMDSZ elnöke.

Részletesebben szólt a román—magyar, illetve a magyar—magyar viszonyról. Elmondta, hogy tárgyalt a magyar kormányfôvel, a külügyminiszterrel, Hámori József és Pokornyi Zoltán miniszterekkel. Ezeken a tárgyalásokon minden jelentôsebb problémát áttekintettek, kezdve az általános gazdasági problémáktól a sajátos kisebbségi kérdésekig. Markó Béla sikeresnek értékelte a magyar—magyar csúcsot, mert sikerült elôrelépni, intézményesíteni a találkozókat. Az elkövetkezendôkben évente legalább egyszer sorra kerülô tanácskozásokon a magyarság XXI. századi stratégiájának kérdéseit is napirendre kell tûzni, amelynek nem lehet más alapvetése, mint a szülôföldön, magyarként való megmaradás. Ô jelentette ki, a magyar közösségnek más alternatívát nem tud elképzelni, s szolgálni sem kíván mást.

Ne ámítsa senki a magyar közösséget

Az újra és újra elôbukkanó kettôs állampolgárság kérdésében arra kérte a magyar kormányt, hogy minél tisztábban mondja ki ezzel kapcsolatos álláspontját. Ezzel utalt arra a vádra, mely szerint, amennyiben az RMDSZ-vezetés kérné, a magyar kormány megadná azt, csakhogy — mint szól a vád — az RMDSZ legitim vezetôi nem kérik. Hangsúlyozta, hogy többszöri felvetéseire sem kapott ilyen választ a magyar kormány részérôl, s figyelmeztetett: egy ilyen kérdés, ami kétmillió ember sorsát érinti, nem engedhetô meg, hogy az RMDSZ belsô egymásnak feszülésévé váljon. Azt a látszatot kelteni, hogy az RMDSZ vezetése nem kérte, ámítás, nem igaz. Ne csapjuk be saját közösségünket, nem ezért szavaztak bizalmat, amikor ide küldtek, mondta Markó.

A továbbiakban utalt az RMDSZ-en belüli belharcokra, s kijelentette: túl vagyunk már azon, hogy azt a látszatot keltsük, hogy mindenki mindenkivel egyetért. Vannak nézetkülönbségek. De ezt szembeállítani az egység gondolatával, nem hajlandó elfogadni. Senkinek sincs joga ezt tenni, tette hozzá. Nyomatékosan felhívta a figyelmet, hogy miközben a kormány kilábalni igyekszik a bányászjárások okozta válságból, aggasztóan felerôsödtek a nacionalista hangok, s nemcsak politikusok nyilatkozataiban, hanem intézményekben is. Ezért kérte az SZKT-t, fogajon el egy állásfoglalást a kézdivásárhelyi elítéltek és általában a koncepciós perek ügyében. Kijelentette: véleménykülönbség lehet abban, hogy valaki egyetért vagy nem ért egyet azzal, ami például Csernátonban elhangzott, de az, hogy a résztvevôk közül bárkit is zaklassanak, beidézzenek, az RMDSZ nem fogadhatja el. Nem engedhetô meg, hogy politikai véleménynyilvánítás miatt az ügyészség bárkit is zaklasson, zárta tájékoztatóját a szövetségi elnök.

Struccpolitikai cinizmus?

A beszámolót követô vitában nem maradt el az immár szokásos Markó—Tôkés pengeváltás. A tiszteletbeli elnök szerint a kettôs állampolgárság ügyében "elnyilatkozták magukat egyes vezetôk", ahelyett, hogy együtt kidolgoztak volna egy mértéktartó álláspontot. A magyar—magyar csúcs kapcsán elsôsorban amiatt háborgott, hogy az RMDSZ- Figyelôben a neve a "harmadik helyre szorult", holott, saját bevallása szerint, elsôként kellett volna megemlíteni. Struccpolitikai cinizmussal vádolta az RMDSZ vezetôit, s ebben besegített neki kórusban Katona Ádám és Borbély Zsolt. Elôbbi az immár "hagyományos" labancozásával, utóbbi pedig a még megszokottabb vádakkal illette az elnököt.

Tyukodi koma és Rózsa Sándor

Markó Béla sem maradt adós. A kuruc-labanc címkékre utalva, Öregedô Tyukodi pajtásnak becézte Katona Ádámot, aki fáradhatatlanul rabló- pandúr játékokkal szolgál a magyar közösségben. Tréfásan, az irodalomra utalva, Tôkés Lászlót is Rózsa Sándornak képzelte el, de azt már komolyan mondta, hogy nem hasznos, ha egymást szándékosan táborokba taszítják. Hangsúlyozta: ô vezetésre, nemcsak visszhangra vállalkozott, s újból arra kérte a "kurucokat": ne próbálják a kettôs állampolgárság kapcsán megosztani a szervezetet. Ez olyan dilemma, amit együtt kell megvizsgálni, nem egymás ellen felhasználni. Felemlítette, hogy a következô években, gazdasági okok miatt felerôsödik Magyarország szívó hatása, s ezért olyan nemzetstratégiára van szükség, amely ahhoz segít, hogy szülôföldünkön maradhassunk meg magyarnak. Olyan jogokat kell teremteni, amelyek ezt a közösséget itt tartják, amelyek ellensúlyozni tudják a 80 éves jogfosztottságot. De olyan stratégiát, amely elszív, nem szabad támogatni. Tôkés László felvetésére válaszolva, miszerint a magyar kormány azért nem adja meg a kettôs állampolgárságot a romániai magyaroknak, mert Markó Béla nem kéri, azt válaszolta: a magyar külpolitikának valóban van egy olyan elve, hogy csak azt támogatja, amit mi kérünk. De ezt azzal azonosítani, hogy mindent megad, amit kérünk, ámítás. Arra kérte, hogy ilyen felelôtlen kijelentésekkel ne hozzák nehéz helyzetbe a magyar kormányt, amelyet egyfelôl a román kormány, másfelôl az RMDSZ szorongat amúgyis.

Nem akarok elnök lenni!

Tôkés László, a replika jogain, némiképp békülékenyebb felvetésben kijelentette: amit nem kérünk, nem is adják meg. Végül azt mondta el, hogy nem kell tartani tôle, mert nem akar elnök lenni, és nincs is akkora befolyása, támogatottsága, hogy bármit is elérjen.

*

A tanácskozáson több határozatot, állásfoglalást fogadott el a testület. Ezek szövegét és az ülés vasárnapi — távolról sem érdektelen, de legalábbis színes — fejleményekrôl szóló beszámolót keddi lapszámunkban olvashatják.

A Pro Európa Liga tiszteletbeli tagjai

(lokodi)

Programjához igazodva, február 27-én a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében közgyûlését tartotta a Pro Európa Liga, a tavalyi és az idei évre szóló tevékenységi-pénzügyi jelentésekkel, majd a közgyûlés második részében Tiszteletbeli Tag címeket adományozott több országos és nemzetközi hírnévre szert tett személyiségnek.

A Pro Európa Liga a címmel post mortem megtisztelte az 1995-ben Kolozsváron elhunyt Octavian Buracu geológust, a közismert emberjogi aktivistát, a másság az európai értékek és normarendszerek, az etnikumok közötti dialógus kiszélesítésében tett erôfeszítéséért. Az oklevelet Csíky Boldizsár nyújtotta át Octavian Buracu özvegyének, Buracu Ildikónak, aki férje egyik tanulmányát olvasta fel.

Renate Weber jogászasszonyt, az APADOR-CH alelnökét, számos interetnikai tanulmány szerzôjét az emberi és kisebbségi jogok védelméért tüntette ki a Pro Európa Liga.

Kányádi Sándor (nem volt jelen) Herder-, Kossuth- és Déry-díjas kolozsvári költôt a sajátos erdélyi irodalmi kultúrában kifejtett magas szintû mûfordítói munkásságáért (fordított Labis-, Bakonsky-, Arghezi- verseket, de a szász népköltészet tolmácsolója is) választotta a Liga tiszteletbeli tagjává. Kányádi Sándor levelét Sebestyén Spielmann Mihály olvasta fel.

Gabriel Andreescu fizikus, a Társadalmi Dialógus Csoport alapító vezéregyénisége személyesen vette át a Pro Európa Liga Tiszteletbeli Tagja kitüntetést, akit korábban a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete Pro Amicitia-díjban részesített. Az etnikumok közeledéséért, az emberi és kisebbségi jogok védelmében kifejtett bel-és külföldi tevékenységéért, a 22-ben, az Alterában, más rangos kiadványokban közzétett tanulmányaiért választotta tiszteletbeli tagjává a Pro Európa Liga.

A közgyûlést, a tiszteletbeli tagokat Helsinkibôl küldött levelében köszöntötte Smarande Enache nagykövet. A Pro Európa Liga kitüntetettjeit köszöntötte Burkhárdt Árpád és Fodor Imre is. Jelen voltak a liga szatmári fiókjának és székelyudvarhelyi klubjának tagjai.

Sajtóbál

Nagy csontok és egyebek

(lokodi)

Nem volt merev okvetetlenkedés, mindössze egy újságíró-igazolványt meg némi megspórolt mosolyt kért a rendezôség. Ha igazolvány kevesebb, annál több vállalkozó(i) mosoly akadt mûcsomagolásban. Frakk és csokornyakkendô sem volt kötelezô a péntek esti sajtóbálon. A mai kikezdhetetlen provincializmus színkeveréke mindenképpen összejött a tömény dohányfüstben, amilyent a Nemzeti Színház elôcsarnoka tán ezidáig nem pipált.

Szóval újra (a másodikat) bált szerveztek marosvásárhelyi lapok szerkesztôi, fôvárosi napilapok tudósítói. Már van folytonosság, mert a tavaly azt mondták, minden kezdet nehéz... Igaz, azóta csak vajmi keveset újult fel a gardrób, az estélyik is régi felvágásban, ám kontyot azt láttunk olyat, hogy a fôvárosban az Athene Pallasban is eltakarna egy félplafonnyi csillárt, de meg nem szólnák nagy világvárosok Oscarokat osztogató díszpintyei, ott a díszes termek hatodik soraiban. A kontyokban megfészkelt a hírmadár: semmi új a nap alatt...

Egy újságíróbál színvonala állítólag a vidéki szerkesztôségek, és tudósítógárda tükörmása. Úgy látszik, inflálódnak az ötletcsomagok, néhol kifeslik a varrás... A tömény füstben szürkére sikeredett az este. Ami meglehetôsen gazdag szín- és ízpompát árasztott, az a svédasztal volt, jó megközelíthetôséggel, no meg a pultnál sem jegyezték, ki hányszor fordult, noha az újságíróbál is együttjár némi magamutogatással.

A politika is jelen volt majdnem minden színezetben-felöltôben. Szellôzött egy kicsit. Kivéve az RMDSZ-t leszámítva a helyi adminisztrációs, kormányzati és önkormányzati tisztségviselôket. Ôk persze hivatalból is... A parlamenti magaslatokról nem szálltak alá képviselôink. Kérdés: Nem volna jó testközelbe lenni a helyi sajtóval? A DP-s Filipescuné ott volt bezzeg, talpig parlamenti estélyiben, gondolom, értékelte is a sajtó... bált. Fôleg, Fodor Imre polgármester, mert elmondta: a sajtót kizárni nem lehet, a demokrácia "házôrzôit"... Kuszu, kuszu, kuszu...

A szervezôk szabályosan kiosztották a nagy csontokat. Hierarchia szerinti mócsinggal, de néhol velôvel "törzskönyveztek". A hot-dogos jófalatot Fodor Imrének szánták. Talán ô járt a legjobban, volt benne soványkás vigasz is... Aztán persze a távol lévô prefektus is megkapta a bányászsisakot, szóvivôje vette át a souvenírt. A csontok útjai díjat Eugen Crisan alpolgármesterre ruházták a találékony újságírók. Törzskönyvezett volt továbbá Ioan Muresan miniszter, nem sorrendben Kolcsár Sándor, Valentina Lucian szóvivô, Liviu Voica ügyész, Viorica Odobreja, a "hadrévi interetnikus", Liviu Chisiu ügyvéd, Frunda György szenátor, Vasile Tohãneanu, a város rendôrfônöke, néhány igazgató: Emil Chiorean a szállítástól, az energomuros Victor Socol, mások. Persze "nagykutyáknak" nagy csontok dukáltak. Mást mit tehettek, le kellett nyelviük.

A fôszponzor a Connex nagydíját — mobiltelefont — a Cuvântul liber rovatvezetôje, Ioan Cizmas nyerte. Legfelsôbb szinten, tisztes távolságból volt fehérnemû-bemutató, a földszinten tánc, több mûfajban és mennyiségben.

Szórakoztak hát a demokrácia "házôrzôi". Ki a bálban, ki a bálon. Volt, aki idejében eliszkolt.

Nem lehet mindenki Claudia Schiffer...

(máthé)

... de azért azok a nôk is szépen öltözködhetnek, akik nem éppen tökéletesek, sôt az egyéniséghez passzoló, ízléses öltözék sokat javíthat az összbenyomáson. Nem csoda, ha ilyen, és ehhez hasonló megjegyzések hangzottak el múlt pénteken este, a Bernády Ház újra kiállítóteremmé változott nagyobb helyiségében, hiszen a fôszereplô ezúttal a sepsiszentgyörgyi Horváth Olga volt, aki elsô ízben lépett a közönség elé a saját maga tervezte ruhakreációkkal.

A Dr.Bernády György Közmûvelôdési Alapítvány kuratóriuma nevében Nagy Miklós Kund, lapunk fôszerkesztô-helyettese méltatta a tetszetôs gúnyákat, mondván, hogy "e ruhák öltöztetnek, és nem vetkôztetnek", mint egynémely felkapott divattervezôk kreációi, melyeket sajnos már nem láthatunk a Fashion tévécsatornán, mert a kábeltévések megfosztottak bennünket ettôl a látványtól.

Hunyadi Mária a képzômûvész szemével mérte fel, és méltatta a kreációkat, melyek "ízlésesen díszítettek, nem hivalkodóak, de kissé ünnepélyesek, és izgalmas színekben pompáznak, mint amilyen például a durcás kék vagy a temperamentumos sárga"...

Az est színvonalát emelte Kilyén Ilka színmûvésznô hangulatos, a témához ugyancsak illô prózamondása. Tavi László Négy kísértés címû kisregényébôl mondott részletet a mûvésznô.

Horváth Olga ruhái még jó néhány napon át megtekinthetôk a Bernády Házban.

Regemondóverseny Marosvásárhelyen

(nagy a.)

Gyerekek, szülôk, nagyszülôk, tanítók foglaltak helyet a marosvásárhelyi Ludas- utcai református egyház tanácstermében. A megye harmadikos tanulói regemondóversenyét tartották itt szombaton délelôtt. A negyedik alkalommal sorra kerülô vetélkedô szervezôi a Megyei Tanfelügyelôség és a 2-es Számú Általános Iskola tanítói voltak.

— A regemondás komoly játék — mutatott rá köszöntô beszédében Fejes Réka tanfelügyelô.

A mûsorvezetô Márton Izabella tanítónô véleménye szerint "ôseink történelme legszebben, leghitelesebben a legendák és mondák szárnyán szállhat", amibôl a gyerekek egy csokorravalót nyújtottak át a hallgatóságnak. Hattagú zsûri méltatta a harminc harmadik osztályos elôadását. Hallhattunk nyúlfaroknyi, de hosszú, már-már unalmassá váló regéket is. Egyes gyerekek született tehetségeknek bizonyultak, mások — a nagy izgalom miatt — belesültek. Az elôadások közötti szünetekben villámkérdések hangzottak el, az azokra helyesen válaszolókat plüssjátékokkal jutalmazták.

Kevés kivételével valamennyi rege Mátyás királyról szólt. A zsûri elnökének véleménye szerint a tanítóknak nagyobb körültekintéssel kellene kiválogatniuk a szombatihoz hasonló jellegû versenyeken elhangzó regéket. A felszólaló kifogásolta, hogy közülük teljes mértékben hiányoztak a Vásárhely környéki falvak regéi, mondái.

A közel négyórás vetélkedô kiértékelôje szerint elsô helyezést Fülöp Hunor (szovátai 2-es Számú Általános Iskola) ért el, második Csiszér Csilla (székelyberei általános iskola), harmadik Gagyi Irisz Gabriella (vásárhelyi 16-os ált. isk.) és Tóth Helga (vásárhelyi 15. ált. isk.) lett. Valamennyi versenyzô értékes ajándékcsomaggal és hasznos tapasztalattal távozhatott.

Küszöbön az üzemanyagár-emelés

Mindenki a felsôbb dönést várja

Az üzemanyagdrágítás idôpontjáról és az új árakról érdeklôdtünk tegnap délután Marosvásárhely nagyobb töltôállomásainál. A Voiajornál az illetékes személyek hiányára utalva elutasították a tájékoztatást. A Peconál kapott válasz szerint a töltôállomás illetékesei Bukarestbôl várják a döntést. A faxon küldött határozat nyomán cserélik ki az üzemanyagok árát, s szabják meg a megemelt árú termékek forgalmazásának idôpontját. Kérdésünkre elmondták, hogy ha a faxot még a délután, az este folyamán megkapják, megtörténhet, hogy éjféltôl, vagy ma reggeltôl megváltozott áron forgalmazzák a termékeket. Az MBO töltôállomásnál sem tudtak adatokkal szolgálni, sem a drágítás idôpontját, sem az megemelt árakat nem ismerték.

Teoctist pátriárka a pápalátogatásról

Készülgetnek, lavirozgatnak

Az ortodox egyház nem halogatta, hanem alaposan elô akarta készíteni II. János Pál pápa meghívását és romániai látogatását — jelentette ki Teoctist pátriárka.

A nemzetvédelmi kollégium hallgatói elôtt felszólaló ortodox egyházfô kérdésekre válaszolva kifejtette: az a tény, hogy csak az idén februárban született meg a II. János Pál pápához intézett meghívás, nem valamiféle halogatásnak tudható be, hanem annak, hogy alaposan elô akarták készíteni azt.

Teoctist pátriárka úgy fogalmazott, hogy a pápa romániai látogatása "ökumenikus szellemû esemény lesz, amelynek a párbeszédet és a békét kell szolgálnia", és ezért alaposan elô kell készíteni. Az ortodox egyház vezetôje ennek kapcsán emlékeztetett az ortodoxok és a görögkatolikusok között fennálló vagyonjogi nézeteltérésre és a megoldását szolgáló párbeszédben elért haladásra. Hangoztatta: a pápalátogatás révén Románia sokat nyerhet "vallási szempontból".

Teoctist kijelentéseivel egyidejûleg pénteken Radu Vasile miniszterelnök a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNTCD) vezetôségi ülésén azt hangsúlyozta, hogy a pápa ez év májusára kitûzött látogatása kárpótolni fogja Romániát azért a kudarcért, hogy most nem került be a NATO-ba. A kormányfô ugyanakkor utalt rá, hogy román ortodox egyházi körökben ellenállás tapasztalható azzal a tervvel kapcsolatban, hogy a látogatás során II. János Pál pápa Bukaresten kívül felkeresse a katolikusok által kompromisszumos megoldásként elfogadott Kolozsvárt és a Székelyföld szomszédságában lévô — egyébként a moldvai csángók lakta vidék központjának is tekintett — Bacau (Bákó) városát is.

A kormányfô kilátásba helyezte lemondását

Súlyos nézeteltérésekre derült fény

Radu Vasile kormányfô szombaton kilátásba helyezte, hogy azonnal távozik posztjáról, ha a Victor Ciorbeaval kirobbant heves vitájában pártja nem biztosítja számára az egyértelmû támogatást.

A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNTCD) országos vezetôsége kétnapos ülésén a pártszakadás veszélyét is elôrevetítô heves vita robbant ki Victor Ciorbea volt miniszterelnök és Radu Vasile jelenlegi kormányfô között.

Pénteken, a tanácskozás elsô napján még úgy tûnt, hogy a parasztpártban fölényben van a Radu Vasile-vezette koalíciós kormányt támogató irányvonal, a vezetôségi értekezlet szombat délelôtti ülésén azonban súlyos nézeteltérésekre derült fény.

Victor Ciorbea, a párt egyik alelnöke, volt kormányfô élesen bírálta Radu Vasile jelenlegi miniszterelnököt, a koalíciós kormányt és a PNTCD kormányzati politikáját. Ciorbea szerint a parasztpárt csak akkor maradhat kormányon, ha a kormányzati munkában sikerül érvényesítenie programjának célkitûzéseit. Radu Vasile elôzô napi beszédét bírálva Victor Ciorbea azt vetette a mostani kormányfô szemére, hogy "pragmatizmus és rugalmasság" címén sorra feladja a párt elveit és célkitûzéseit. Hangoztatta: a kormányon maradás nem lehet öncél. A pártegységrôl pedig azt mondta, hogy annak elvi alapokon kell állnia és nem különbözô érdekeket szolgálnia.

Radu Vasile szombati beszédében élesen visszavágott Victor Ciorbeanak és más bírálóinak. A kormány gazdaságpolitikáját ért bírálatokat "alaptalan, populista fecsegésnek" nyilvánította és megengedhetetlennek nevezte az ország válságos helyzetében. Visszautasította az ellene elhangzott vádakat és hangsúlyozta: bírálói összetévesztik saját vágyaikat a valósággal. Bejelentette: a bírálatok után döntô elhatározásra jutott, amit egyelôre nem kíván nyilvánosságra hozni. De ha a pártvezetés nem biztosítja egyértelmû támogatásáról ôt és az általa vezetett kormányt, távozik.

Ion Diaconescu, a parasztpárt elnöke a párton belüli súlyos nézeteltérésekrôl és a tanácskozáson kirobbant heves vitáról a román rádiónak nyilatkozva hangsúlyozta: a résztvevôk nagy többsége a párt egysége, valamint Radu Vasile miniszterelnök és a jelenlegi koalíciós kormány támogatása mellett állt ki.

Jelcin ismét kórházban gyomorfekélyével

Állapota "teljesen stabil"

Borisz Jelcint orvosai ismét kórházba utalták gyomorfekélyének kezelésére, így az orosz államfô újra a Kreml-kórház lakója, ahova legutóbb január 17-én került be két hétre, bevérzett gyomorfekéllyel. Jelcin teljes felgyógyulásáról alig néhány napja számolt be szóvivôje, Dmitrij Jakuskin, aki szombaton viszont már arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy az orosz elnököt délelôtt gasztroszkópiának vetették alá, s ezután döntöttek orvosai arról: az államfônek ismét kórházi kezelésre van szüksége.

Az orosz elnök legutóbb január 17-én került a Kreml- kórházba bevérzett gyomorfekéllyel, majd két hét gyógyszeres kezelést követôen költözött át a Barviha szanatóriumba, ahol összesen 12 napot töltött. Utókezelésének ideje alatt Ammánban is villámlátogatást tett, Husszein jordániai király temetésén vett részt. Jelcinnek október eleje óta ez volt az elsô külföldi útja, hiszen az utóbbi hónapokban szinte szünet nélkül betegeskedett, meghûléssel bajlódott, s tüdôgyulladása is volt gyomorfekélyét megelôzôen.

Az orosz elnök február 18-19-én részt vett Moszkvában az orosz-EU és az orosz-német csúcson, majd az orosz hadsereg ünnepe alkalmából koszorúzott és kitüntetéseket adott át — és ekkor elég nehézkesen mozgott -, de pénteken, az orosz-fehérorosz-kazah-kirgiz vámunió értekezletén semmi jel nem mutatott Jelcin egészségének roszabbodására.

Az elnöki szóvivô nem zárta ki, hogy Jelcin fekélyének kiújulásához az idegfeszültség és az elnök feszített munkatempója vezetett. Jakuskin nem közölte viszont, hogy meddig tart az államfô kórházi ápolása.

Ugyanakkor Jevgenyij Primakov orosz kormányfô szombaton szabadságra utazott Szocsiba, és szóvivôje szerint ezt nem tette volna, ha Jelcin állapota komoly aggodalomra adott volna okot (Primakov külföldi útjain helyettesítette Jelcint, és gyakorlatilag alelnöki funkciókat látott el az utóbbi hónapokban). Az orosz kormányfô az államfô kórházi kezelése ellenére nem változtatta meg terveit, és Jelcin is határozottan erre utasította Primakovot - hangsúlyozták Moszkvában.

Borisz Jelcin "természetesen nincs életveszélyben" — jelentette ki szombaton Moszkvában újságíróknak nyilatkozva Szergej Mironov, az orosz államfô kezelôorvosa.

Mironov szavai szerint a diagnózis lényegében változatlan: gyakorlatilag megegyezik, illetve következménye a hat héttel ezelôtti megállapításoknak, amikor bevérzett gyomorfekéllyel került kórházba Jelcin. Arról van szó, hogy az államfô fekélye nem teljesen hegedt be sajnálatos módon, és ismét kiújult.

Az orosz elnök orvosa arról számolt be, hogy a szombati gasztroszkópia megmutatta: nem teljesen gyógyult be a fekély körzete, s bevérzést is tapasztaltak, amelyet kezeltek. A látleletek arra indították az orvosokat, hogy kórházi kezelést javasoljanak Jelcinnek a szigorúbb ellenôrzés, a konzervatív terápia és a megfigyelés érdekében, s összességében azért, hogy e bajtól végleg megszabadítsák az államfôt.

Mirovon közlése szerint az orosz államfô állapota "teljesen stabil".

SPORT + 4 Népújság melléklet

Szerkeszti: Farczádi Attila

Marosvásárhelyi ASA — Nagyváradi Bihar FC 0-0

Farczádi Barna

Víkendtelepi pálya, kb. 100 nézô

ASA: Rotaru — Zsigmond, Kovács, Lup, Muscã — Enyedi, Török, Rosca, Luca — Stanciu, Miclea.

Még játszottak: Bendorfean, Porav, R. Miclea, Pâslaru, Gábor és Szöcs.

Edzô: Gheorghe Ciorceri és Eugen Vodã.

Bihar FC: Popa — Fãrcan, Gongolea, Farkas, Sabãu — Neferoiu, Moldovan, Veres, Moisescu, Albeanu — Bãrcãuan.

Még játszottak: Lingurar, Kovács, Siminic és Burescu

Edzô: Gabi Balint és Muzsnay Zsolt

Játékvezetôk: Toma Ioan, Suciu Ioan és Szántó Lóránt.

Ilyennek láttuk

A pályaviszonyok nem kedveztek, a két csapat játékosainak, nagyon meg kellett küzdeni minden labdáért. Az elsô félidôben kiegyensúlyozott játékot láthatott a közönség. Mindkét csapat megpróbálkozott a gólszerzéssel, eredménytelenül. Köztudott, hogy a nagyváradi együttes az A-osztályba való jutást tûzte ki célul ebben az idényben, így nem volt meglepô a Bihar FC agresszív játéka.

A második félidôben a katonacsapat többet kezdeményezett, az ellenfél pedig megpróbált jól védekezni és ellentámadásokkal veszélyeztetni az ASA kapuját. A marosvásárhelyieknek többször is megadatott a lehetôség a gólszerzésre, de Stanciu, Enyedi, Gábor majd Miclea sorra kihagyták a helyzeteket.

Az elsô félidô végén és a másodikban többnyire egykapuzás folyt, Rotarunak nemigen okozott gonto a nagyváradiak néhány próbálkozása. A jó védelem azonban egyetlen együttesnek sem elég ahhoz, hogy megnyerjen egy mérkôzést; a gólszerzés kötelezô. És mivel ez egyik együttesnek sem sikerült, a végeredmény 0-0 lett.

Ez történt

a 18. percben: Miután Stanciu egyedül marad az ellenfél kapuja elôtt, egy emeléssel próbálkozik, de a Bihar FC hálóôre hárít;

a 27. percben: Zsigmond a büntetôterület jobb oldalán átveszi a labdát, kicselez két védôt majd kapura lô, de Popa újra jól véd;

a 42. percben: Stanciut indítják a bal oldalon, aki az alapvonalig vezeti a labdát, de beadása nem veszélyezteti a nagyváradi kaput;

a 48. percben: Újra Stanciu kerül remek helyzetbe, de anagy lehetôség ezúttal is eredmény nélkül marad, mivel a vásárhelyi játékos a kapu fölé helyezi a labdát;

a 53. percben: Nagy kavarodás a Bihar FC büntetôterülete körül, majd Miclea kitûnô helyzetet hagy ki, miután egyedül marad az ellenfél hálóôrébel, de a felsô kapufába bombáz. A visszapattanó labdával Enyedi sem boldogul;

a 62. percben: Siminic 11 m-rôl Rotaru kapuja mellô lô;

a 72. percben: Stanciu beadását Miclea jól veszi át, de kapuralövése nem változtat az eredményen;

a 90. percben: Újra nagy zûrzavar a nagyváradiak kapuja elôtt, Gábor jut jó helyzetbe, de 16 m-rôl nem talál az ellenfél hálójába.

Ezt mondták

George Ciorceri, az ASA vezetôedzôje:

Csapatunk jelenleg annak a helyzetében van, aki két hónapig kínai nyelvet tanul, s aztán angolból vizsgázik. Sajnos, olyan pályákon játszottunk, amelyeken nemigen lehetett sokat tanuléni. Így nem biztos, hogy a felkészítôk meghozzák a várt eredményt, de azért reméljük, hogy a jövôben minden jól alakul.

Néhány egészségügyi gondunk is van, Farkas, Cernãtescu és Dumitrascu nincsenek teljesen felépülve. Ezenkívül Petelean sem játszhat a szombaton kezdôdô bajnokság elsô mérkôzésén, mivel öt két sárgalap miatt felfüggesztették. Azért ezt nem tekintjük megoldhatatlan problémának, mivel sok játékosunk van.

Virgil Lup, Muscã és Flavius Moldovan helyzetérôl nem nyilatkozhatok, mivel elôbbi kettôrôl csütörtökig dönt a klub vezetôsége, míg utóbbiról még nem tudjuk, igényt tart-e rá a Bukaresti National. Ha ma kezdôdött volna a bajnokság (sz.m.: szombaton): nélkülük játszottunk volna.

Gabi Bálint, a Bihar FC edzôje:

Nagyon elégedetlen vagyok a pálya minôségével. Sajnos a felkészítôk alatt végig havas pályákon játszottunk. A mai mérkôzés után kimondhatom, hogy meg vagyok elégedve csapatommal, ezzel az együttessel próbálunk meg legalább a csoport második helyén végezni. Szerintem a vásárhelyiek is nagyon jól futballoznak és ôk is esélyesek a feljutásra.

Újabb formaellenôrzôk

Constantin Albu

Marosvásárhelyi ASA — Nagyszebeni Inter FC 4-0 (3-0), Marosvásárhelyi ASA — Nagyváradi Bihar FC 0-0

Tovább folytatta elôkészületi mérkôzéseinek sorozatát a Marosvásárhelyi ASA B-osztályos labdarúgó csapata. Szerdán a Nagyszebeni Inter FC, szombaton a Nagyváradi Bihar FC volt a vásárhelyiek vendége, a mérleg egy gyôzelem és egy döntetlen.

Bár a havas pálya nehéz játékkörülményeket teremtett, a szerdai mérkôzésen a vendéglátók négy gólt lôttek a szebenieknek, és egyet sem kaptak, így biztos gyôzelmet arattak. Gólszerzôk: Stanciu (9., 11. és 16., utóbbit büntetôbôl) és Darius Miclea (63.).

Az ASA az alábbi felállításban kezdte a mérkôzést: Rotaru — Zsigmond, Kovács, Lup, Muscã — Enyedi, Török, Rosca, Luca — Stanciu, D. Miclea. Játszott még Bendorfean, Fl. Moldovan, Pîslaru, R. Miclea, Szöcs és Petelean. Az Inter FC felállítása: Fl. Cotora — Tolciu, L. Cotora, Poplãcean, Stoicov — Szegedi C., Terchilã, A. Popa, Negut — Galea, Szegedi M. Játszott még: Ursu, Toader, Burdulean, I. Luca, Demian, Stãnicescu, Maftei, Miutã és Vãcariu. A találkozót a Toader, Bordas és Podar alkotta marosvásárhelyi bíróhármas vezette.

A szombati mérkôzésrôl részletes beszámolónk a 4. oldalon olvasható.

Minifoci

(Ioan Pãus)

A hétvégén a minifutball-bajnokságokban az alábbi eredmények születtek: Marosvásárhely, Víkendtelep, A- osztály (8. forduló): Voiajor — Nike 1-1, More B. — Como 3-0, Derby — Barcelona 0-2, Bastia Hidroterm — Ajax 4-1, Autostop Club 91 — Eindhoven 0-6, Herlitz — Camping 0-3, az élcsoport: 1. Eindhoven 18 pont, 2. Nike 16, 3. Camping 15; Víkendtelep, B-osztály (8. forduló): Inter — Dinamo 2-5, Fradi — Black and White 3-0, Torpi Star — Rolex 3-1, Domb — Godeanu 2-2, Hidroterm — Aleea 3-3, Real Armedica — XXL 3-4, az élcsoport: 1. Torpi Star 24 pont, 2. XXL 18, 3. Dinamo 14; Tudor I-II. (8. forduló): Poli — Lazio 0-3, Mobex — Oldboys 1-3, Pandurii — Super 5- 0, Vointa — Telecom 0-10, Oxiam — Real 1-3, Fortuna — Progresul 2-5, az élcsoport: 1. Pandurii 22 pont, 2. Telecom 18, 3. Progresul 18; Tudor III. (7. forduló): Juventus — Rapid 2-3, Craiova — Milan 0-0, Pronto — Muresul 1-5, Harex — Oldboys 2-1, Brescia — Banat ABC 1-0, Venus — Otelul 2-4, az élcsoport: 1. Muresul 15 pont, 2. Pronto 15, 3. Otelul 14; Sportiskola (10. forduló): Bastia — Medicina 3-5, Inter — Parma 0-0, Arsenal — Pik-Nik 0-0, Novartis — Sampdoria 1-3, Feyenoord — Real 0-1, Steaua — Fortuna 6-0, az élcsoport: 1. Real 21 pont, 2. Arsenal 20, 3. Inter 18; Kövesdomb (selejtezô): Lazio — Brazilia 2-5, Vointa — Antalia 2-1, Godeanu — Rapid 1-2, MTM — Vicenza 1-3, Lazio — Rapid 0-6, Godeanu — Brazilia 0-2, MTM — Antalia 3-0; Maroskeresztúr (3. forduló): Dinamo — Roma 4-0, Flamengo — Ajax 2-2, az élcsoport: 1. Dinamo 9 pont, 2. Ajax 7, 3. Inter 6; Marosszentgyörgy (8. forduló): Steaua — Fepa 0-3, Juventus — Brazil 7-2, Valencia — Milan 1-2, Barcelona — Phoenix 3-2, Fortuna — Inter 6-2, Bastia — Cornisa 1-3, az élcsoport: 1. Milan 22 pont, 2. Fortuna 21, 3. Juventus 17.

Egy gyôzelem, egy vereség

Gh. Botezan

Mindkét marosvásárhelyi B-osztályos röplabda- együttes a hétvégén hazai pályán játszott. A nôk vereséget szenvedtek, a férfiak nyertek.

Az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tornacsarnokában játszó ESK ISK csapata nem tudta egyenlô félként felvenni a harcot a Rm. Vîlceai Chimistul SL-lel. A mérkôzés végig nagyon látványos volt, de többnyire a vásárhelyiek hibáztak többet, így a vendégek nyertek több játszmát. A vásárhelyiek az alábbi felállításban kezdtek: Anca Moldovan, Ramona Maties, Corina Muresan, Ofelia Ciocan, Corina Nemes, Maria Muresan; játszottak még: Mirela Agristean, Gabriela Ungur, Jenei Kinga és Camelia Moldovan. Végeredmény: Marosvásárhelyi ESK ISK — Rm. Vîlceai Chimistul SL 1-3 (4-15, 10-15, 15-7, 7-15).

A Marosvásárhelyi ASA B-osztályos férfi röplabda- csapata a Sportcsarnokban lépett pályára. A házigazdák könnyedén gyôztek a látogató nagyváradiak ellen. Az ASA az alábbi felállításban kezdett: Sorin Baidoc, Ioan Coca, Gabriel Mãrginean, Sorin Gabor, Pavel Dan; játszottak még: Dan Togan, Mihai Pop, Florin Borda. Végeredmény: Marosvásárhelyi ASA — Nagyváradi SL 3-1 (15-6, 15-7, 10-15, 15-7).

Városi kosárlabda- bajnokság

Cz.F.A.

A marosvásárhelyi Víkend Sportegyesület az Altius Alapítvánnyal közösen és a megyei kosárlabda- bizottság segítségével városi kosárlabda- bajnokságot szervez. A mérkôzéseket oda-vissza alapon rendeznék meg, a csapatok csak amatôr játékosokkal nevezhetnek. Az alsó korhatár 15 év, felsô korhatár nincs. A szervezôk olyan együttesek jelentkezését várják, amelyeknek lehetôségük van arra, hogy termet béreljenek. Minden csapatba legtöbb 16, de legalább 12 játékost kell felírni. Beiratkozni március 13-ig lehet az Altius Alapítvány székhelyén (Ifjúsági utca, a volt IPJ épületében) Lórencz Lajosnál, tel. 163.975, vagy a 164.450-es telefonszámon Kiss István sporttanárnál, a Víkend Sportegyesület igazgatójánál. Beiratkozáskor minden csapat köteles leadni a játékoslistát.

A beiratkozási díj elsô részlete a tavaszi idényre 250.000 lej, míg a visszavágókra (az ôszi idényre) ugyancsak 250.000 lej. Az elsô gyûlésre, amelyen megbeszélik a bajnokság rendezésével kapcsolatos dolgokat, március 16- án 18 órai kezdettel rendezik meg a megyei sportigazgatóság székhelyén (Szakszervezetek Mûvelôdési Háza, a III. emeleten).

Amelie bosszúja

ifj. Bocskay István

Az elmúlt héten két európai torna volt a leglátogatottabb. A londoni 1 millió összdíjazású rendezvény egyik fô attrakciója maga Boris Becker lett volna. A szurkolók legnbagyobb sajnálatára a német sztár gyomorbántalmak miatt lemondott a szereplésrôl, mitôbb, a repülôtérrôl térítették vissza az ottfelejtett tiszteletdíjért. Mióta profi teniszezô, Kafelnikov 12.740.848 dollárt "ütögetett" össze, itt Londonban elsô kiemeltként indult és álmodni sem mert arról, hogy egyszer még az elsôségre is pályázhat. Az idei szereplése kifogástalan, ausztrál opent nyert, rotterdami tornát, de London sohasem volt számára szerencsés Wimbledoni szereplései halványak, itt meg a negyeddöntôben a svéd Johansson alapvonal leckét mutatott be neki. A tavaly sérülések sorozatát megélt Krajicek lendült ígéretes formába, a meglepetést a marokkói Hicham Arazi okozta azzal, hogy kiejtette Ivanisevicet a II. fordulóban. Andrei Pavelnak sem sikerült a londoni kiruccanás, a német Primosil 7/6-os arányban gyôzte le.

Párizsban 550.000 dollár összdíjazású tornát szerveztek nôk számára. A házigazdák figyelme Mary Pierce hiányában Amelie Mavresmo felé irányult, és nem is eredménytelenül, hiszen a francia lány a negyeddöntôben óriási küzdelemben visszavághatott Martina Hingisnek, az ausztrál openen elszenvedett vereségéért. Irina Spârlea tovább folytatta gyenge szereplését, egy hazai kvalifikánstól, Colneteuxtól kapott ki 6/4, 6/2 arányban.

Hírek: Goran Ivanisevicet bizonyos karitatív akciók megszervezésével bízták meg. "Én fizetem a legtöbb bûntetést, így emberükre találtak" — mondta a horvát sztár, aki a tavaly mintegy 22.656 dollár büntetést "ordított", esetleg "zúzott" össze.

A Paris Matchnak adott interjúban Amelie Mavresmo önzetlenül ecsetelte kapcsolatát Sylvie Bovrtonnal, így ô a második teniszezô Martina Navratilova után, aki beismeri, hogy leszbikus.

Autószerencsétlenségben vesztette életét Meno Oostino holland teniszezô, aki az utóbbi idôben Andrei Pavellel alkotott eredményes párost.

Eredmények: London, negyeddöntôk: Johansson — Kafelnikow 6/2, 7/6, Krajicek — Kucera 6/1, 6/3, Rusedski — Enqvist 7/5, 4/6, 6/3, Arazi — Hrabaty 6/4, 6/2. Elôdöntôk: Krajicek — Johansson 6/2, 6/4, Rusedski — Arazi 6/2, 6/3.

Párizs, W TA, negyeddöntôk: Mavresmo — Hingis 1/6, 6/2, 6/3, Van Roost — Lichowtsewa 7/5, 6/0, Dechy — Colheteux 6/1, 4/6, 6/1, S. Williams — Halard 6/2, 6/3, elôdöntôk: Havresmo — Roost 6/0, 7/6, S. Williams — Dechy 6/1, 6/4.

A száguldó cirkusz fél százada (4)

Benedek István

Visszatér a Renault

1989-tôl kivesztek a turbómotorok az F1-bôl. A szívómotorokhoz való visszatérés azonban nem jelentett kevesebb erôt. Ebben az esztendôben tért vissza ismét a versenypályákra a Renault, igaz, már nem építettek autót, csak a Williams csapat kocsijaiba adtak motort. De még nem olyant, amelyikkel a McLarenek Honda motorjait le lehetett volna gyôzni. A szezon a McLaren csapaté volt, igaz, Prosttal és Sennával a volánnál ez nem volt csoda. Prost harmadik világbajnoki címét szerezte, de az évre rányomta bélyegét a közte és Senna között elmélyedt konfliktus, amely az év végére odáig fajult, hogy a francia távozott a csapatból.

1990-ben Prost egy Ferrariba ült. A háromszoros világbajnokkal a csapatban, az olaszok igencsak megerôsödtek. Ferrari - McLaren csatát hozott ez az év. Prost és Senna felváltva nyerték a versenyeket, de ebben a szezonban már három gyôzelem a Renault motoros Williamsnek is jutott, amely kezdett ismét az élvonalhoz közelíteni. A csata Senna és a McLaren javára dôlt el, a máig is vitákat gerjesztô japán Nagydíjon, ahol a két szupersztár egymást golyózta ki a pályáról.

1991-ben Ayrton Senna harmadszor is világbajnok lett a bajnoki címét szintén megvédô McLaren-Honda kormányánál. Az év elsô felében fölényesen uralta a bajnokságot, de az évad második részére a Renault motoros Williams már jobb autónak számított. Ebben a gépben Nigel Mansell vezetett, aki egy évvel korábban már bejelentette visszavonulását a Ferrarinál, de Williamsék ajánlatát nem tudta elutasítani. Ebben a szezonban a Ferrari csapat már csak árnyéka volt korábbi önmagának, és az évad végén Prost visszavonult a csapatból. Máshol viszont nem vezethetett, mert még egy évig szerzôdés kötötte a maranellóiakhoz.

A Williams fénykora

1992-ben Prost nem lévén a pályákon, Sennát az évad elôtt biztos gyôztesnek tartották. Azonban Mansell valószínûleg nem hallott ilyesmirôl, mert a szezon elsô öt futamát zsinórban megnyerte (új rekordot állítva ezzel), majd a késôbbiekben még négy gyôzelmet szerzett, és ha nem kényszerült kiállni, nem adta alább a dobogós helyeknél. Egy év alatti kilenc gyôzelme szintén ma is álló rekord a cirkuszban. A Williams is toronymagasan nyerte a bajnokságot. Mansell az év végén konfliktusba keveredett Frank Williamsszel, és bajnokként távozott a tengerentúlra, az IndyCar bajnokságba.

1993-ra, egy év szünet után visszatért a cirkuszba Alain Prost. A Renault közbenjárásával a Williamshez szerzôdött, és az év nyílt favoritja volt. A Honda kivonult az F1-bôl, és a McLaren csak a jóval gyengébb Ford motorokat tudta autóiba szerelni. Ezért Senna nem kötött szerzôdést egész évre a csapattal, de mégis végig itt versenyzett. És a gyengébb autóban is öt gyôzelmet szerzett, és az egész szezonban sakkban tartotta Prostot. Fôleg az ekkor nyújtott teljesítményéért nevezték egyszerûen Varázslónak. Azonban csodák nincsenek. Prost megnyerte a világbajnokságot és az év zárultával végleg visszavonult. Négy világbajnoki címet szerzett, ennél csak Fangio volt jobb, de a francia 51 GP-t nyert, amivel viszont ô a rekorder. Ebben az évben hívta fel magára a figyelmet a Williamsben Damon Hill, a kétszeres bajnok Graham Hill fia. Három gyôzelmet szerzett, az elsôt éppen a magyar Nagydíjon.

1994-re Senna a Williamshez szerzôdött. Az év elsô négy futamát viszont a német Michael Schumacher nyerte meg, aki alig 1991-ben jött a cirkuszba, egy évvel késôbb már futamot is tudott nyerni. Ayrton Senna pedig Imolában a verseny hetedik körében az örök versenypályákra távozott a betonfalnak rohanó Williams roncsaiban. A Varázsló egyike volt minden idôk legnagyobb versenyzôinek. Három világbajnoki cím és 41 gyôzelem volt a tarsolyában. A zseniálisnak tartott versenyzô, többszörös világbajnok halála azonban minden eddigi balesetnél hatásosabban hívta fel a figyelmet a veszélyekre. Ma már hadseregnyi szakember dolgozik azért, hogy a versenyautókban és a pályák mentén soha többé ne arathasson a halál. Ha ez a folyamat hamarabb elkezdôdött volna, csak találgatni lehetne, hogy a Varázsló hány újabb bajnoki koszorút tudott volna elbûvölni... Az év azonban nem csak ettôl volt emlékezetes. Schumacher egy gyenge, Ford motoros autóban megszerezte a világbajnoki címet, a Renault motoros Williams és Hill elôtt. Igaz, ebben egy sportszerûtlen manôvernek döntô szerepe volt. Hill ebben az esztendôben nôtt fel igazi nagy egyéniséggé, amikor Senna halálát követôen az egész csapat terhe szakadt a nyakára. Igaz, a szezon közepén és végén még Mansell is visszajött, és a zárófutamon gyôzelemmel búcsúzott a csapattól, hogy aztán nem sokkal késôbb végleg kiszálljon a cirkuszból. A Williams megtartotta a csapatok trófeáját.

1995 ismét Schumacher és most már a Benetton esztendeje is volt. A divatszínû autók is Renault motorokat kaptak, és a német versenyzô kilenc gyôzelmet szerzett ebben a gépben, kiegyenlítve Mansell rekordját. És tagja lett azon versenyzôk kiváltságos "klubjának", akik meg tudták védeni világbajnoki címüket.

1996-ra a kétszeres világbajnok német a Ferrarihoz igazolt. Az olasz csapat 1991-es hanyatlására már utaltunk, az olaszok a hullámvölgybôl ekkoriban kezdtek visszatérni. Igaz, hogy a német három gyôzelmet szerzett a tûzvörös autóban, de ez az esztendô nem az övé volt. Újra a Williams aratott. Damon Hill ebben a szezonban végre megszerezte a világbajnoki címet, amit már kétszer is elszalasztott az elôzô években. Túl könnyû dolga azért mégsem volt, mert csapattársa, az egykori Ferrari-sztár Gilles Villeneuve fia, Jacques, már elsô cirkuszi évadjában remekül szerepelt, és az utolsó futamig harcban állt a világbajnoki címért. Hill az elsô világbajnok, aki már "családba vitte" a babért, hiszen apja kétszeres bajnoka volt a cirkusznak.

1997-re Hill elhagyta a Williams csapatot. Könnyen feledhetô éve volt az Arrowsnál. A Williams tovább élte fénykorát. Jacques Villeneuve lett a világbajnok, de a nagy ellenfél nem házon belülrôl jött. Schumacher mellett a Ferrari is magára talált, és izgalmas harc folyt a versenypályákon, amire csak a német sportszerûtlen megnyilvánulása vetett árnyékot a szezonzáró futamon.

Már 1998 is történelem, de még friss az emléke. Arra utalt ez az esztendô, hogy a Williams fénykorának a McLaren újabb sikerkora vetett véget. Hakkinen és a brit csapat egy kemény, éles szezon, és a Ferrarival vívott csata végén aratott bajnoki babért. A cirkusz körforgása nem áll meg, és egy hét múlva, az 50. világbajnokság indító futamán, a melbourne-i Albert Parcban új ciklusa kezdôdik a forgatagnak...

Esélylatolgatás

Nagy harc a helyekért

Szántó Lóránt

Két fordulóval a play-off kezdete elôtt a válogatott két mérkôzése miatt három hetet állt a férfi A- osztályos kosárlabda-bajnokság. A szebeni Mircea Vulc és a marosvásárhelyi Takács Károly által vezetett trikolórok két újabb vereséget szenvedtek hazai pályán: 59-71 (34-21) Macedónia és 83-94 Oroszország ellen. A válogatottba behívott vásárhelyi Constantin Pãlii az egyik barátságos mérkôzésen a jobb kezére megsérült, így egyik találkozón sem szerepelhetett.

A szünet idôt adott arra, hogy felmérjük az esélyeket is. A tények a következôk: a Dinamónak 48, a Szebennek 47, a Carbochimnak, a Herlitz Mobexnek és a Socednek 42, a Poli Moldromnak 40, az Elbának 38, a Steauának pedig 36 pontja van. Két elhalasztott mérkôzést még le kell játszani: a Carbochim — Herlitzet és a Steaua — Poli Moldromot. Ami biztos, hogy az elsô két helyért csak a Dinamo és a Szeben vetélkedhet, míg az utolsó kettôért az Elba és a Steaua áll harcban. A legnagyobb küzdelmet azonban a harmadik és a negyedik hely megszerzéséért vívják. De lássuk a csapatok még hátramaradt meccseit:

Dinamo: a Polival otthon és a Szebennel idegenben.

Szeben: az Elbával idegenben és a Dinamóval otthon.

Carbochim: a Herlitzel idegenben, majd otthon és a Soceddel hazai pályán.

Herlitz: a Carbochimmal otthon, majd idegenben és a Poli Moldrommal idegenben.

Soced: a Steauával otthon és a Carbochimmel idegenben.

Poli Moldrom: a Steauaval és a Dinamóval idegenben, a Herlitzel otthon.

Elba: a Szebennel otthon és a Steauával idegenben.

Steaua: a Soceddel idegenben, a Polival és az Elbával otthon.

A csapatok programjából kiderül, hogy a Dinamónak és a Szebennek egyforma esélye van az elsô hely megszerzésére; ez a rájátszás végén lesz majd fontos, dönteni pedig az utolsó fordulóban megtartandó mérkôzés fog, amelyen a két vetélytárs egymás ellen lép pályára. A harmadik helyre a Carbochim az esélyes, a Herlitz csak akkor elôzheti meg ôket, ha mindkétszer rájuk ver. Az 5. és a 6. hely sorsa a Soced és a Poli közt dôl el, a fôvárosiaknak mintha egy hajszálnyival nagyobb lenne az elônyük. A hetedik hely sorsa is az utolsó fordulóban dôl el, amikor a Steaua az Elbát fogadja.

A rájátszás elsô fordulójában a mérkôzések programját a csapatok által elfoglalt hely szerint állapítják meg, az elsô a nyolcadikkal, a második a hetedikkel találkozik, és így tovább. Az a csapat jut az elsô négy közé, amelyik hamarabb megszerzi a két gyôzelmet. Az esetleges 1-1-es gyôzelmi aránynál az a csapat játszik hazai pályán a döntô mérkôzésen, amelyik a bajnokság végén fennebb volt helyezve.

A Marosvásárhelyi Herlitz Mobex az elsô értékcsoport 13. fordulója keretében szombaton a Kolozsvári U Carbochim gárdájat fogadja egy elôreláthatólag nagyon szoros mérkôzésen.

Tegnap Massaro, ma Prosinecki, holnap Ronaldo?

Berekméri Edmond

1995 januárjában a Nemzeti Sport olyan hírt tett közzé, amely szerint Daniele Massaro, a Milan csatára tavasztól az NB I-es Pécs csapatát fogja erôsíteni. Tóth Béla, a pécsiek elsô számú szponzora, a lapnak adott nyilatkozatában megerôsítette a hírt a következô szavakkal: "Massaro azért jön majd Magyarországra, mert az AC Milan egy fiatal argentin középcsatárt kíván szerzôdtetni, mellette pedig Simonét tartja meg Capello mester. Berlusconi elnök 1995 ôszétôl a Parmának engedi majd át a játékost, és jó formábantartásnak számíthat a megerôsödött Pécsben való rendszeres játéklehetôség." De a pécsi szurkolók hiába várták az olasz válogatott tagját, a szenzációs hír kacsának bizonyult.

Néhány nappal azelôtt arról írtak a magyarországi újságok, hogy Robert Prosinecki, a horvát válogatott erôssége, a Croatia Zagreb labdarúgócsapatának tagja a Ferencvárosban szeretné folytatni pályafutását. A lapok azal indokolták meg Prosinecki döntését, hogy a középpályás baráti kapcsolatot tart fent a zöld-fehérek új edzôjével, Marijan Vlakkal. Aztán következett Prosinecki válasza egy zárgábi napilapban, amelyben kijelentette, hogy senkivel sem tárgyalt az ügyben, és különben sem óhajtja elhagyni jelenlegi együttesét, ahol remekül érzi magát. Újabb kósza hír...

Vajon ki lesz a következô híresség az álhírek listáján? Talán Ronaldo vagy Batistuta kerül a magyarországi lapok címoldalára?

Nem vitás, hogy miden újság szenzációs hírek közlésére törekszik, de elôször meg kell gyôzôdni a hír valóságáról és utána kürtölni világgá. Persze ez csak szerény személyem véleménye, a laptulajdonosok nagy része kész mindent elkövetni a példányszám növelésének érdekében.

Verlaat adakozott Bosmannak

Frank Verlaat, a német labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplô VfB Stuttgart holland hátvédje ötezer márkát utalt át arra a számlára, amelyen — a Sport és Szabadság nevû szervezet felhívására — az egykori belga labdarúgó, Jean- Marc Bosman megsegítésére gyûjtenek pénzt - jelentette csütörtökön az AFP francia hírügynökség.

A belga szervezet tavaly decemberben azzal a felhívással fordult az Európai Unió országainak elsô osztályú labdarúgóihoz, hogy az egyik bajnoki gyôzelmükért járó prémiumot ajánlják fel Bosmannak, aki egy bírósági per után kénytelen volt befejezni pályafutását.

Jean-Marc Bosman elérte, hogy az Európai Unión belül a játékosok korlátozások nélkül igazolhatnak más országbeli csapatokhoz. A per során eldôlt az is, hogy a futballistákért távozásuk esetén klubjuk nem kérhet pénzt, ha a szerzôdésük már lejárt. A belga játékos azonban hiába nyert pert, pályfutása lehetetlenné vált, mivel a hosszúra nyúlt eljárás után egy klub sem akarta ôt leigazolni.

Frank Verlaat — Dominique Lemoine (Espanyol) után — a második labdarúgó, aki a felhívásra bizonyos összeget átutalt a számlára.

Szombattól HungaroSport

Szombaton 10 órakor megkezdte adását a HungaroSport. Az új tévés sportcsatorna az elsô adásnapon három élô mûsorral jelentkezett, többek között a Chelsea — Liverpool angol bajnoki labdarúgó-mérkôzés került képernyôre. A HungaroSport csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy a korábbi terveknek megfelelôen tárgyalnak a hazai labdarúgó-bajnoki mérkôzések közvetítésérôl is.

A HungaroSport terjesztése mûholdas technikával történik, amely a budapesti és vidéki kábelhálózatokon, illetve megfelelô dekóder segítségével egyéni mûholdvevôkkel fogható. Így Magyarországon 50 százalékos a lefedettség, ez potenciálisan 1.3 millió háztartást jelent.

A mûsoridô összesen heti 78 óra, hétköznapokon 14-tôl 24, hétvégén pedig 10-tôl 24 óráig tart a program. A tervek szerint a hagyományosan népszerû sportágak mellett a kevésbé ismerteknek (biliárd, darts, sziklamászás) is teret adnak. Minden nap 21.30-kor lesz a sporthíradó. A mûsorok közben, feliratozva, megjelennek majd a legfrissebb sporthírek, eredmények.

Ami a labdarúgást illeti: a HungaroSport egyelôre angol, német és esetleg spanyol mérkôzések közvetítését tervezi, de elhangzott az is, hogy tárgyalnak PNB-s találkozók sugárzási jogának megszerzésérôl és a tervek szerint Magyar Kupa- összecsapások is képernyôre kerülnek. Az erre vonatkozó ajánlatot már eljuttatták Bodor András helyettes államtitkárnak, az ISM által a MLSZ irányítására kirendelt felügyelôbiztosnak, és Berzi Sándor megbízott fôtitkárnak.

Futballozó Schumacher

Michael Schumacher, a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokságban érdekelt Ferrari német versenyzôje részt vett az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplô Bologna egyik edzésén és futballozott a játékosokkal.

A kétszeres világbajnok pilóta két gólt is szerzett az edzômérkôzésen. — Szeretek futballozni, ráadásul engedték, hogy kétszer is a kapuba találjak. Nagyon élveztem a játékot, kiváló kikapcsolódás volt ez a március 3-án kezdôdô világbajnokság elôtt — mondta Schumacher.

Az összecsapást a német pilóta csapata nyerte 5-3-ra.

Kedvezô benyomást tett a közös EB-pályázat

Fülep Zsófia

Nagyon bízunk a 2004-es labdarúgó Eb-re benyújtott osztrák-magyar közös pályázat sikerében — jelentette ki az MTI érdeklôdésére Peter Wittmann, az osztrák kancellári hivatal sportügyekért felelôs államtitkára a Dénes Ferenccel, az Ifjúsági és Sportminisztérium helyettes államtitkárával folytatott bécsi eszmecseréje után.

A pályázatról és a további teendôkrôl folytatott tárgyaláson a két miniszteri vezetô mellett részt vett Beppo Mauhart, az Osztrák Labdarúgó Szövetség (ÖFB) elnöke, Berzi Sándor, az MLSZ megbízott fôtitkára, valamint a két ország projektigazgatója is.

A megbeszélés után Peter Wittmann az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: az osztrák fél nagyon bízik abban, hogy a magyarok és az osztrákok közösen megnyerik a pályázatot. Ugyanakkor kijelentette, hogy a magyar labdarúgás belsô problémájának tekinti az MLSZ-ügyet, s reméli: mielôbb sikerül megoldást találni a helyzet rendezésére.

Dénes Ferenc szerint az osztrák partnerek is megerôsítették azt a magyar értesülést, mely szerint a két ország pályázata az Európai Labdarúgó Szövetségre nagyon kedvezô benyomást tett. Ennek bizonyítékát látják abban is, hogy az UEFA a közös pályázathoz kérte be a legkevesebb kiegészítést, míg a spanyol és a portugál kandidálás anyagát gyakorlatilag meg kellett ismételni, mert fontos részletek hiányoztak belôlük.

A bécsi megbeszélés központi témája volt a március 7-e és 14-e közötti UEFA-stadionbejárás — mondta az MTI-nek Dénes Ferenc. Kiderült, hogy az Eb elôkészítettsége hasonló szintû Magyarországon és Ausztriában. A helyettes államtitkár szerint az igazi kérdés nem az, most milyen állapotban vannak a stadionok. Fontosabb: a rendezésre pályázók megfelelô garanciát tudnak-e adni arra, hogy a stadionok a kitûzött határidôig a terveknek megfelelôen elkészülnek.

A bécsi tanácskozáson az osztrák fél felhívta a magyar tárgyalódelegáció figyelmét: nagyon fontos lenne, hogy minél elôbb rendezôdjenek a magyar labdarúgás ügyei, különösen a személyi kérdések — válaszolta egy kérdésre Dénes Ferenc, majd hozzátette: "Kinyilvánították szándékukat: a magyarokkal vállvetve harcolnak azért, hogy a FIFA-nál és az UEFA- nál minél elôbb rendezôdjenek a személyi kérdések. Ennek részleteirôl viszont nem szóltak".

A magyar delegáció tagjai azt a véleményüket hangsúlyozták, hogy rontaná a pályázat esélyeit, ha nem tekintenék át a magyar labdarúgás egészét, s a magyar kormány nem biztosítaná a sportág törvényes mûködését. Dénes Ferenc szerint ellehetetlenítette volna a pályázatot, amennyiben az MLSZ-ben minden megy tovább a régi módon. "Ha ugyanis a szövetség olyan adósságállományt halmoz fel, amely messze meghaladja a vagyonát, és törvénysértéseket követ el, akkor nem lehet partner egy ilyen pályázaton".

Amikor az osztrák tárgyalófél kijelentette: Ausztriában megengedhetetlen, hogy politikailag beavatkozzanak a labdarúgásba, válaszul a magyar politikus közölte: "Magyarországon is teljesen megengedhetetlen, hogy politikailag beavatkozzanak egy társadalmi szervezet életébe, viszont az MLSZ-nek is be kell tartania a törvényeket".

Dénes Ferenc, visszakanyarodva az Eb-rendezéshez, leszögezte: a magyar sportvezetés és a kormányzat teljes mértékben elkötelezett az Eb mellett. Ehhez — ahogy eddig is — a jövôben is felajánlja a szakmai segítséget, és mindazokat az eszközöket e cél elérésének szolgálatába állítja, amelyekkel egy kormányzat rendelkezik. Dénes hangsúlyozta: az osztrák szövetség elnöke szerint soha nem volt olyan érzésük, hogy a mindenkori magyar kormány nem vállalná fel teljesen a közös pályázatot, s a magyar fél ne érezné magáénak az Eb ügyét. A helyettes államtitkár véleménye szerint "sikerült a mostani megbeszélésen az osztrákok számára egyértelmûvé tenni: a magyar labdarúgásban egy olyan új szakasz kezdôdik, amely a 2004-es Eb elôkészítését és közös rendezését több mint pozitívan befolyásolja".

NBA: heti összefoglaló

Rodman debütált a Lakersnél

(szántó)

Kedden leszerzôdött, pénteken már be is mutatkozott a Los Angeles Lakers csapatánál a 90-es évek lepattanó-királya, Dennis Rodman. A "The Worm" becenévre hallgató 38 éves kosaras a helyi rivális LA Clippers ellen lépett pályára elôször ebben az idényben és 11 lepattanóval segítette csapatát. Rodman azért választotta a Chicago Bulls után az LA Lakerst, hogy ô legyen az elsô játékos, aki három különbözô csapattal nyerne bajnokságot, mivel a kék- sárgákat fôesélyesnek tartják a mostani bajnoki címre. Rodmannak két bajnoknak járó gyémántgyûrûje van a Detroit Pistonsszal és három a Chicago Bulsszal.

Ugyancsak a Lakersszel kapcsolatos az a hír is, hogy a denveri vereség után leváltották az angyalvárosiak vezetôedzôjét, Del Harrist, miután a csapat sorozatban három vereséget szenvedett el. Az utód a két másodedzô közül került ki Kurt Rambis személyében.

Miután az atlantai gyôzelemmel (Mark Bryant 16 pont és 8 lepattanó, Toni Kukoc 11 pont, 10 lepattanó és 6 gólpassz) a Chicago Bulls hétfôn véget vetett számára az utóbbi 13 év leghosszabb vereségi-sorozatának, a szombati, Charlotte Hornets elleni gyôzelem a hazai pályán elszenvedett sorozatban hat vereségnek a végét jelentette. A Bulls egymás után hatszor utoljára 1984. január 4-e és február 4-e között kapott ki, mielôtt még Michael Jordan a csapathoz jött volna.

A hazai pályás vereséggel végzôdô Atlanta elleni mérkôzésen szerzett tripla-duplája után Scottie Pippen 18 ponttal (melybôl 12-t a harmadik negyedben) segítette gyôzelemhez a Houston Rocketset a vancouveri kiszálláson.

A bajnokságban a pontszerzôk listáját a Philadelphia playmakere, Allen Iverson vezeti 345 ponttal (mérkôzési átlaga 28,7 százalék), ôt követi Grant Hill (Detroit) 307 ponttal (23,6) és Abdur-Rahim (Vancouver) 290 ponttal (24,1). A lepattanószerzôknél a Washingtonból Sacramentóba szerzôdött Chris Webber vezet 176 lepattanóval (13,5), mögötte Tim Duncan (San Antonio) és Shaquille O'Neal (LA Lakers) áll 162 (12,4), illetve 144 (11,0) lepattanóval. A gólpasszoknál magassan a Phoenix játékirányítója Jason Kidd vezet 141 (11.75) kosarat elôsegítô átadással, ôt követi Stephon Marbury (Minnesota) 112 (9,33) és Rod Strickland (Washington) 105 (9,55) gólapsszal. A labdaszerzésnél Jason Williams (Sacramento) az elsô 33 "lopással" (2,54), a második Scottie Pippen (Houston) 31 (2,38), a harmadik az újonc Paul Pierce (Boston) 30 (2,73) labdaszerzéssel.

A hét érdekesebb eredményei: Seattle — LA Lakers 92-89, Orlando — Houston 109-83, Atlanta — Chicago 68-77, Cleveland — Philadelphia 97-106, Denver — LA Lakers 117-113, Minnesota — San Antonio 95- 89, Houston — Seattle 98-86, Chicago — Milwaukee 88-90, Vancouver — LA Lakers 93-83, Boston — Orlando 111-79, San Antonio — Seattle 99-81, Denver — Utah 97-87, Houston — Atlanta 87-93, Chicago — Philadelphia 80-98, Charlotte — Portland 97-95, Orlando — Indiana 103-100, Seattle — San Antonio 92-82, Golden State — Phoenix 94-90, LA Lakers — LA Clippers 99-83, Vancouver — Houston 74-86, New Jersey — Boston 92-101, Dallas — Sacramento 97-90, Chicago — Charlotte 94-77.

Copyright © Népújság - 1999