|
LI. évfolyam 107. (14159) |
1999. május 12. szerda |
A NATO légiereje hétfôn késô este súlyos károkat okozott a jugoszláv fôvárost Nis várossal összekötô autópályán.
Az atlanti szövetség harci repülôi hétfôn este 23 óra 15-kor négy rakétát lôttek ki az úttest fölött átívelô hídra, az autópálya Belgrádtól 90 kilométerre esô szakaszán jelentette a Tanjug jugoszláv hírügynökség. A rakéták jelentôsen megrongálták az úttest Nis felé haladó sávjait, s a híd alatt az autópályával párhuzamosan haladó vasútvonalat. A támadás emberéletben nem okozott kárt. A forgalmat a használhatatlanná vált útszakaszról alsóbb rendû utakra terelték.
Belgrádban hétfôn helyi idô szerint este fél tízkor ismét megszólaltak a légiriadót jelzô szirénák, majd a légvédelmi ütegek dübörgése hallatszott. Néhány perccel késôbb légiriadót jeleztek Pancsova, Újvidék, Kragujevac, Cacak és Kraljevo szirénái is.
A NATO harci repülôi a jugoszláv fôváros északnyugati peremén Batajnica mellett fekvô katonai repülôteret támadták, amelyre már hétfôn délután is bombákat dobtak. A NATO gépei ismét támadták a fôvárostól 20 km-re délkeletre emelkedô Avala hegyet, ahol távközlési létesítmények vannak, valamint a fôvárostól délnyugatra fekvô Baric településen a Prva Iskra vegyiüzemet írta a Tanjug jugoszláv hírügynökség, de nem közölt részleteket a támadás okozta károkról.
Pancsovában több találat érte a vasútállomást. Valjevóban az atlanti légierô teljesen lerombolta a rendôrkapitányságot, amelyet az elôzô napi támadás során már megrongált írta a Studio B rádió tudósítója a helyszínrôl. Zomborban a Naftagas állami olajvállalat raktárait érte találat. Szabadka közelében egy rádió- és tv-adót ért támadás, ugyancsak 23 óra tájban. Az adó súlyosan megrongálódott, de emberéletben nem esett kár írta az AFP.
A jugoszláv hadsereg fôparancsnoksága hétfôn részleges csapatkivonást jelentett be Koszovóból.
A Tanjug jugoszláv hírügynökség által ismertetett közlemény szerint a katonai és rendôri erôk bizonyos egységeinek kivonását elrendelô parancs vasárnap este 10 órakor lépett életbe. A beszámolóból nem derült ki, hogy a csapatkivonás összesen hány katonát és rendôrt érint, sem az, hogy mennyien távoztak már a dél-szerbiai tartományból.
"Tekintettel arra, hogy az úgynevezett Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) elleni hadmûvelet befejezôdött, a jugoszláv hadsereg fôparancsnoksága május 9-én 22 órai kezdettel elrendelte a katonai és rendôri alakulatok részleges kivonását" hangsúlyozta a közlemény.
"Egyúttal arra a következtetésre jutott, ha az Egyesült Nemzetek Szervezetével (ENSZ) sikerül megállapodni egy ENSZ-misszió koszovói jelenlétérôl, akkor lehetôvé válik egy olyan terv megvalósítása, amely szerint a tartományban állomásozó katonai és rendôri egységek a NATO-agresszió elôtti, békében szokásos szintekre csökkennének".
A közlemény kiemelte: "egy jól ôrzött állami határral, amely megakadályozza terrorista lázadóbandák beszivárgását Albániából és Macedóniából", a hadsereg és a rendôrség képes lesz szavatolni "Koszovó-szerte az állampolgárok teljes személyi és vagyoni biztonságát.
Koszovóban becslések szerint mintegy 40 ezer katona és különleges feladatokra kiképzett rendôr állomásozik. A jugoszláv fegyveres alakulatok ellenôrizhetô koszovói kivonása a NATO egyik kulcsfontosságú követelése, amelynek teljesítését feltételül szabta a március 24-én kezdôdött légitámadások leállításához.
Bill Clinton amerikai elnök hétfôn közölte: a Jugoszlávia elleni légi csapások beszüntetésének NATO-feltételei nem változtak meg attól, hogy Belgrád Koszovóból történô részleges csapatkivonást jelentett be.
Az elnök szerint minden kicsiny elôrelépés javíthatja ugyan a helyzetet, de a NATO-nak határozottan ki kell tartania irányvonala mellett, és akkor nem marad el az eredmény. "Számomra minden jó hír bátorítást jelent" fogalmazott Clinton, aki a jelek szerint valamivel több derûlátásra lát okot, miként az a legelsô amerikai reagálásokból kiérezhetô volt, bár a Jugoszláviával szembeni követelményrendszer átfogó jellegét ô is megerôsítette.
Hangsúlyozta azt is, hogy a NATO-követelések maradéktalan teljesítése csupán a minimális kötelezô hátteret jelentené a légi csapások megszüntetéséhez, és utalt arra, hogy a sok elkövetett gyilkosságot, százezrek elûzését nem lehet jóvátenni részleges csapatkivonással.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfôn zárt ülést tartott, amelyen Kínának nem sikerült elérnie, hogy a testület súlyos szavakkal ítélje el a belgrádi nagykövetsége elleni péntek éjjeli NATO-támadást.
Mint egyes BT-tagállamok képviselôi újságíróknak elmondták, nincs kilátás arra, hogy egyetértés jöjjön létre a kemény megfogalmazású szövegtervezet ügyében, és nem is tûztek ki újabb idôpontot a konzultációk folytatására, csupán azon szándékukat rögzítették, hogy egyelôre kétoldalú eszmecseréken igyekeznek áthidalni az ellentéteket.
A kínaiak által fogalmazott tervezet azt tartalmazta, hogy a Biztonsági Tanács határozottan ítélje el az ENSZ egyik tagállama - Kína szuverenitásának durva megsértését.
Az ülésen egyébként brit közlés szerint a Tanács tagállamai egyöntetûen ôszinte sajnálkozásuknak adtak hangot a NATO tragikus tévedése által okozott támadás miatt. Ez azonban nem változtat azon, hogy a kínai határozattervezetet értesülések szerint támogató orosz és namíbiai állásponttól nagy mértékben eltér a BT-ben jelen lévô NATO-államok véleménye.
A balkáni válságról, a G-8 bonni külügyminiszteri értekezletén elfogadott rendezési elvek gyakorlati megvalósításáról konzultál az orosz vezetéssel Strobe Talbott amerikai külügyminiszter-helyettes, aki kedden érkezett Moszkvába.
Talbott a nap folyamán Georgij Mamedov orosz külügyminiszter-helyettessel tárgyalt zárt ajtók mögött, és várhatóan csak ma találkozik Igor Ivanov külügyminiszterrel, valamint Viktor Csernomirgyinnel, az orosz elnök balkáni különmegbízottjával, aki Pekingbôl tért vissza kedden késô este Moszkvába.
A magas rangú amerikai diplomata éppen két hete tárgyalt Moszkvában, és bár konzultációi akkor sem hoztak áttörést a balkáni rendezés kérdéseiben, nem közelítették különösebben az orosz és az amerikai álláspontot, maga a vizit ténye is fontos jelzés volt, ugyanis a NATO-csapások miatti csaknem egyhónapos orosz-amerikai "mosolyszünetnek" vetett véget, és kereteket teremtett a konzultációk felújításához. Moszkvában emlékeztetnek arra: Talbott látogatására annak ellenére sor kerül, hogy a belgrádi kínai nagykövetségre mért NATO-rakétacsapás még bonyolultabbá tette a helyzetet.
Talbott várhatóan csütörtökön utazik el az orosz fôvárosból.
Igor Ivanov orosz külügyminiszter eközben kedden Hubert Védrine francia külügyminiszterrel konzultált a jugoszláviai helyzetrôl. Védrine rövid munkalátogatásával Jacques Chirac elnök szerdán kezôdô moszkvai tárgyalásait készíti elô amelyek fô témája ugyancsak a balkáni válság lesz -, illetve Lionel Jospin május végére tervezett vizitjét. A francia külügyminiszter még kedden elutazik Moszkvából.
A közigazgatási nyelvhasználatról szavazott a szenátus
A szenátus kedden nagy szavazattöbbséggel elfogadta a helyi közigazgatásról szóló törvény tervezetének azon cikkelyét, amely a nemzeti kisebbségek anyanyelvének közéleti használatát szabályozza.
A törvénytervezet 90. cikkelye kimondja, hogy azokban a helységekben, ahol az összlakosság több mint 20 százalékát valamely nemzeti kisebbség teszi ki, nemcsak a hivatalos államnyelven, hanem az adott nemzeti kisebbség anyanyelvén is lehet érintkezni, mind írásban, mind szóban, a helyi hatóságokkal.
A 90. cikkely arról is rendelkezik, hogy ezekben a helységeken a helységnévtáblákat és a hivatalok névtábláit a nemzeti kisebbség anyanyelvén is feliratozni lehet. Ugyancsak elôírja, hogy a közönségkapcsolatot tartó hivatalnokok között olyan személyeket is kell alkalmazni, akik ismerik az ottani kisebbségi anyanyelvét.
A cikkelyt az ellenzék rendkívül hevesen támadta, és valamennyi bekezdéséhez módosító indítványokat terjesztett elô. Miután a szenátus ezeket rendre leszavazta, a cikkely egészérôl tartott szavazáson az ellenzéki képviselôk jelentôs része nem vett részt, így azt 71 igen szavazattal fogadták el 12 ellenszavazattal szemben, 6 tartózkodás mellett.
A szavazás eredménye azt mutatja, hogy a kormánykoalíció pártjainak szenátorai ezúttal teljes létszámban jelen voltak és fegyelmezetten, a pártvezetôk koalíciós megállapodásának megfelelôen szavaztak.
Magyarország érdekelt abban, hogy Románia minél elôbb az Európai Unió és a NATO tagjává váljon mondta Gyimóthy Géza (FKGP), a Magyar Országgyûlés alelnöke kedden, amikor a Parlamentben marosvásárhelyi diákokat fogadott.
A 25 tagú, román és magyar nemetiségû fiatalokból álló, küldöttség a Pro Európa Liga Demokrácia Kollégiuma elnevezésû oktatási programjának keretében látogatott Budapestre, hogy ismerkedjen a magyar jogállami intézményrendszerrel.
Gyimóthy Géza rövid elôadásában bemutatta a parlamenti pártokat, és beszélt az Országgyûlés munkájáról.
A kormány egyéves tevékenységérôl szólva kijelentette: a koalíció nagyobb zökkenôk nélkül mûködik, a polgári kormány teljesíti feladatát.
Olyan szoros a nemzeti összefogás, hogy az FKGP és a Fidesz együttmûködése nem csupán négy évre, hanem hosszabb távra szól - közölte kérdésre válaszolva Gyimóthy Géza.
A kisebbségek képviseletével kapcsolatban az Országgyûlés alelnöke jelezte: a kisgazdapárt programjában szerepel a kétkamarás parlament létrehozása.
Bízom benne, hogy 2002 után sikerül alkotmánymódosítással létrehozni a kétkamarás parlamentet, és minden kisebbség képviselôi ott ülnek majd az Országgyûlésben tette hozzá.
Gyimóthy Géza elmondta: Magyarország elismeri a nemzeti kisebbségek önrendelkezési jogát, és erôteljesen figyelembe veszi érdekeiket.
Példaként említette a gyulai ortodox püspökség létrehozását, amellyel kapcsolatban megjegyezte: "szeretnénk, ha viszonzásként a magyar fiatalok magyar egyetemen tanulhatnának Romániában".
A Banca Albina néhány napon belül csôdöt jelenthet be közölte kedden Ioan Rusinaru, a bank elnöke. Román bankszakemberek szerint a bankrendszert jelenlegi törékeny helyzetében egy ilyen kis pénzintézet bukása is megrengetheti.
A Banca Albina április eleje óta a Román Nemzeti Bank (BNR) felügyelete alatt áll. Az elmúlt napokban több száz betétes tüntetett a BNR bukaresti központja és a Banca Albina vidéki fiókja elôtt pénzét követelve.
Az 50 milliárd lejes társasági tôkével létrejött kis bank gondjai az idén az év elején kezdôdtek, mivel pénzhiány miatt nem tudott eleget tenni kifizetéseknek. A bankot a CEC már feljelentette a bíróságon, mivel a Banca Albina nem tudott visszafizetni egy 20 milliárd lejes egynapi kölcsönt.
A bank tavaly 13,2 milliárd lej tiszta hasznot ért el 206,6 milliárd lej bevétel mellett. 1999-re 35,6 milliárd lej tiszta nyereséget terveztek. A részvényesek idei közgyûlése a társasági tôke 37,3 milliárd lejjel történô növelésérôl döntött, valamint azt is jóváhagyta, hogy újabb részvénykibocsátással további 150 milliárd lejjel emeljék a társasági tôkét.
A bank elnöke elmondta, hogy a gondokat a behajthatatlan hitelek okozzák: ezek összege 80 milliárd lej, ami a bank teljes hitelállományának 32 százaléka. A Banca Albina eddig hiába próbált külföldi hitelhez jutni és nem sok jóval biztatnak a most folyó tárgyalások sem.
A Banca Albinánál 33 ezer, magánszemélyek által nyitott számlát kezelnek. A bantörvény értelmében 35,4 millió lejig biztosított minden betét, de a betéteseknek csak akkor fizetik ki az állam által garantált összeget, ha bejelentik a bank csôdjét és élére csôdbiztost neveznek ki.
A Román Nemzeti Bank egyik vezetôje a Banca Albina gondjai kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a bankrendszer - csakúgy mint a gazdaság nagyon súlyos pillanatot él át, egy évtized alatt felhalmozódott problémákkal kell most szembenézni. Ebben a helyzetben egy olyan kis bank, mint a Banca Albina csôdje is megrengetheti az egész román bankrendszert mondta, hozzátéve azt: "nem nehéz elképzelni, milyen földrengést okozna egy nagy bank csôdje".
Manpel-háború lett a Manpel-ügybôl
Hovatovább egyre vaskosabb a Manpel-dosszié: az igazgatóváltás és a körülötte kialakult botránysorozat tegnap újabb fejezettel gazdagodott.
Mint ismeretes, Ágoston Margit törvényszéki végzéssel a kezében és végrehajtókkal maga mögött átvette Székely Sándor helyét az igazgatói székben. Utóbbi azonban a mai napig sem ismeri el a végzés jogosságát és továbbra is igazgatónak tartja magát. Nála van egy bélyegzô is.
Miután Ágoston Margit újra átvette a vállalat vezetését, 400 embert elbocsátottak. Legalábbis ezt állítják azok, akik tegnap összegyûltek a gyárépület elôtt azért, hogy felvegyék a pénzt, amivel az üzem több hónapja tartozik nekik. Kettô-hathavi fizetéssel elmaradtak; de ugyanígy nem kaptuk meg sem a szabadságpénzt, akinek járt, sem a CAR-alapot nem kaptuk vissza, a felmondáskor járó összeget sem. Nekem legalább 5 millió lejjel tartoznak háborgott egy hölgy. Most mondja meg, hogy tartsam el a családom?
A kérdés jogos, legfeljebb azt furcsálhatjuk, hogy a többhavi járadóságelmaradásért tegnap minden eddiginél agresszívebben fellépôk élén Székely Sándor állt, tehát akinek már korábban ki kellett volna fizetnie a most ôt követôket.
Többen magyarázzák a most történteket: megbeszéltük, hogy lejövünk, kérjük ki a pénzt, amivel tartoznak nekünk, mert anélkül már nem tudunk élni. Székely Sándor érkezésérôl nem tudtunk, nem számítottunk rá. Be szerettünk volna menni, de nem engedtek be. Dulakodás lett, betört a bejárati ajtó ablaka. Erre a bentiek levették a tûzoltófecskendôt és vízágyúnak használva próbáltak bennünket szétoszlatni. S nem elég, hogy csuromvizesek lettünk, ráadásként még rozsdás is volt a berendezés, olyan rég nem használták. Nézzék meg, hogy néz ki a ruhánk. (Többen mutatják. Foltos, valóban.)
A tömegben ott van Székely Sándor is. Nekem hétfôn lejárt a betegszabadságom. Mivel azt hallottam, hogy a tegnap az embereknek nem adtak ki pénzt, arra hivatkozva, hogy nálam van a társaság pecsétje, és emiatt nem tehetik, ma reggel 8 órakor megjelentem a vállalat kapujában. Az igaz, hogy egy pecsét nálam van, de a Manpelnek összesen öt pecsétje van, ezek közül bármelyik felhasználható. Tudom, hogy különbözô vádakat hoznak fel ellenem, s azért jöttem, hogy dokumentumok alapján tisztázzuk, ki is a vállalat tulajdonképpeni vezetôje. A bentiek nem voltak hajlandók beengedni, kialakult a dulakodás, ekkor szállt ki a csendôrség. Mutattam nekik is a papírokat, de nem voltak hajlandóak elismerni, hogy azok valódiak, érvényesek. Meg vagyok gyôzôdve arról, hogy Ágoston Margit nem tud felmutatni semmilyen okiratot, amellyel bizonyítani tudná, hogy ô a társaság valós igazgatója. Március 19-én bejegyezték a vezetôtanácsot, a közgyûlés döntése alapján. Én úgy vélem, hogy a részvényesek közgyûlése az egyetlen, amely arról dönthet, hogy ki vezesse a társaságot. Mi be vagyunk jegyezve a Kereskedelmi Kamaránál, ô nincs. Mi nem dolgozhatunk, ô dolgozhat. Ítéljenek maguk is kéri Székely Sándor.
Mutatja a Kereskedelmi Kamarától kikért papírt: 1999. április 28-i dátummal azt igazolja, hogy Székely Sándor a Manpel Rt. vezetôtanácsának a teljes jogú igazgatója. Ugyanakkor mutatnak egy másikat is, amelyet Ágoston Margit a törvényszékhez intézett, és amelyben a többi között az szerepel, hogy a volt menedzsercsapatot helyezzék vissza az állásába, mivel pillanatnyilag a vállalatnak nincs vezetôsége és nem tudják az ügyeket intézni. Kérdezték: ha nincs vezetôség, akkor mégis milyen jogon tartja magát igazgatónak Ágoston Margit?
A vállalat ajtaja közben változatlanul zárva; a kitört ablakszemen jutunk be az épület falai közé. Ágoston Margit szívesen válaszol a kérdésekre. Sok mondanivalóm nincs kezdi. Az a véleményem, hogy barbarizmus volt, ahogy be akartak törni a gyárba. Úgy gondolom, hogy ha valaki a Manpel érdekeit tartja szem elôtt, nem tesz ilyent, hogy erôszakkal betörja az ablakot, csakhogy bejuthasson. Nem a fizetés után jöttek, hiába mondják. Nem hiszem el, hogy egyszerre ennyi ember csak úgy megjelenik, hogy kérje a pénzét, amikor elég világosan megmondtuk, hogy akkor fizetünk, amikor lesz mibôl, amikor lesz bevételünk. Nem miattam van 70 milliárd lejes tartozása a cégnek. A négy hónap alatt, amióta itt vagyok, nem vettünk fel hitelt, mert az csak tovább súlyosbítaná a cég helyzetét.
Közben megérkezik Dorin Florea a prefektus, aki a kintiekkel is, a bentiekkel is tárgyal. Beszéde lényegében ugyanaz, mindkétszer elismétli: nem híve az erôszaknak, ezért elítéli, ami történt és nem fogja megengedni, hogy hasonlóra még egyszer sor kerüljön. Ezért csütörtöktôl az ô személyes felkérésére csendôralakulatok ôrzik a vállalatot. Megmagyarázza továbbá a munkásoknak, hogy elsôsorban azt kell kideríteni, kinek az érdeke, hogy csôdhelyzetbe sodorják a céget, s aztán bagóért kiárusítsák. Igen komoly nyomozás folyik az ügyben, s maga a belügyminiszter is figyelmeztette, hogy fokozott figyelemmel kövesse a dolgok alakulását. Azt javasolja, hogy a két fél alakítson két bizottságot, s a prefektúrán találkozzanak a rendôrség és az ügyészség képviselôinek a társaságában, ahol aztán mindent megtárgyalhatnak, mindenki élhet az érveivel és a bizonyítékaival. A mai (tegnapi) cirkuszra azonban nincs többé szükség.
A kint állók azt szeretnék, hogy ott helyben üljenek le tárgyalni, de erre nincs lehetôség; a prefektus szerint ilyen feszült légkörben nem lehet ilyen dolgokat elintézni. Mindenesetre felhívja az emberek figyelmét arra, hogy ne hagyják magukat manipulálni, egyik részrôl sem.
Groteszk, még ha nem is hihetetlen: többen azt várták Dorin Floreától, hogy ott helyben igazságot tegyen. Amikor belépett a vállalat kapuján, a dolgozók tapsoltak és éljeneztek, majd kiáltani kezdték, hogy Flo-rea, Flo- rea, meg hogy Florea és a Manpel. Odakinn a prefektusnak egyszercsak kiszaladt a száján: most mit tegyek? nem vagyok párttitkár...
És végül (epilógus helyett) még valami: Ágoston Margit szerint a Kereskedelmi Kamaránál a számítógépek nem úgy mûködnek, vagy legalábbis valakik nem úgy mûködtetik ôket, ahogy kellene. A Székely Sándor által lobogtatott papírok szerinte érvénytelenek, hamisak, az általa vezetett vezetôtanács fel van függesztve. És eredetileg azzal sem értett egyet, hogy a törvényszékhez eljuttassák azt a másik beadványt, de a Kereskedelmi Kamaránál kötötték az ebet a karóhoz, hogy szükség van rá, ezért írta alá. De különben azóta már visszavonták, úgyhogy ma már nem érvényes.
Tekervényes az ügy, már-már olyan, mint a labirintus; s ember legyen a talpán, aki rendet teremt és kibogozza a szálakat. Hogy erre mikor kerül sor, ma még nem tudni. Elôbb a vizsgálatoknak kell lezárulniok, hogy tiszta legyen a kép: ki is hibás voltaképpen azért, hogy ez a valamikor olyan jól menô vállalat mára a tönk szélére sodródott. Aztán jöhet a többi, amíg a vállalat szép lassan erôre nem kap. Elvégre a Manpel nem halhat meg: az emberek jönnek-mennek, de a gyár marad.
A konzervgyár vezetôtanácsa elzárkózik a nyilvánosság elôl
Ez év május 6-i lapszámunkban rövid írást közöltünk a marosvásárhelyi konzervgyárbeli állapotokról. A múlt év decemberében elkezdôdött a munkások elbocsátása, a 160-ból 40 dolgozó vált munkanélkülivé; a még munkaviszonyban maradt 120 alkalmazott állása sem biztos, hiszen 80 ember bármelyik percben számíthat bármelyik percben a felmondásra. A múlt év végétôl nincs víz a gyárban, következésképpen az ivóvizet a szomszédból hozzák, a mellékhelyiségek nem mûködnek, fûtés sincs. A múlt szerdán a fômenedzsert kerestem, de tudtomra adták, hogy nem tartózkodik a gyárban, és a vezetôtanácsi tagok közül sincs senki jelen. A szakszervezeti elnök iránt érdeklôdtem, ô betegszabadságon volt. Félórás várakozás után egy középkorú emberrel elegyedtem szóba. Kihívott a kapusszobából és a gyár elôtt mondta el, hogy a szóbeszéd nem alaptalan: valóban vannak elbocsátások és valóban nincs víz a gyárban, és valóban csak egy-két részlegen dogoznak jelenleg. Kérdem, miért nem beszélgethettünk volna kapusszobában? A válasz egyértelmû volt: Mert ha meglát valaki, hogy magával beszélgetek azonnal tájékoztatják a vezetôséget... és én még szeretnék dolgozni.
Ugyanaznap a délutáni órákban telefonon beszéltem Demeter Ibolyával, az egység szakszervezeti bizottságának elnökével. Ô is megerôsítette a hallottakat. Megegyeztünk, hogy e hét második napján a találkozunk a gyárban. Addig megpróbálja megszerezni az adatokat a vezetôtanácstól. Hétfôn, május 11- én az egység éttermében talákoztam Demeter Ibolyával. Elmondta, hogy a vezetôtanácstól sem sikerült beszereznie az ígért adatokat, és, hogy a cikk nyomán visszajelzésekrôl hallott, miszerint az emberek egy része azzal vádolja, hogy cserben hagyta ôket. Emiatt jött a gyárba (e héten még betegszabadságon van) és összehívta az embereket az étterembe, hogy elbeszélgessenek az újságíró jelenlétében. Csupán egy pár munkásasszony jött el. A múlt héten a raktárban dolgoztak, azelôtt máshol. Panaszuk: alacsony a fizetés (250.000 lej elôleg és ugyanennyi elszámolás), miközben a vezetôségi tagok e javadalmazás tízszeresét veszik fel. Egyik asszony bevallotta, hogy ôt már a gyerekei tartják el. A mûszakiak és mások sem jelentek meg az étteremben. Demeter Ibolya, ott a következôket nyilatkozta:
Erkölcsi kötelességemnek éreztem találkozni az emberekkel. Sajnálom, hogy azok nem jöttek el, akik azt állították, hogy cserben hagytam ôket. A szakszervezeti tevékenységrôl pedig ennyit: létezik a hivatalos érdekképviselet, talán még van félszáz szakszervezeti díjat fizetô tagunk, de ez sem pontos nyilvántartás, mivel nagy a munkaerôvándorlás. Annak idején a szakszervezti bizottság öt tagból állt, ketten más munkahelyet kerestek, megelôzve a munkanélküliséget. Hármunk közül az egyik kollegánk már bejelentette, elmegy, mielôtt munkanélkülivé válna. Ha így folytatódik a munkaerô apadása, érdekképviseletünk feloszlik. De még vagyunk. Mit tettünk? Nem sokat. A vezetôtanáccsal a béralkut még nem fejeztük be, szerzôdés nem született. Eljártam a Munkaügyi Igazgatósághoz, ott is megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint egy gyár átszervezése során a munkaerô elbocsátása nem ok munkakonfliktusra, mások szerint a munkaszerzôdés hiánya már önmagában munkakonfliktus kirobbantásának okát képezheti. Beadványt nyújtottam át az ÁVA-hoz az itteni állapotokról, arra választ nem kaptam.
Ezek után a fômenedzsernek, avagy vezetôtanácsi tagnak az elhangzottakkal kapcsolatos véleményére voltam kíváncsi. Demeter Judittal léptünk be a titkárságra. A titkárnô elôször ôt jelentette be Gâlea igazgatónál. Várni kellett. Közben egy úr lépett utánunk, helyet foglalt a bôrkanapén, és megkérdezte, ki vagyok. Mondom. Erre a következô párbeszéd zajlott le: Ön már közölte a cikket anélkül, hogy ellenôrizte volna az adatokat. Kedden itt jártam, éppen e célból, a kapunál azt mondták, nincs jelen senki a vezetôségbôl, ezért hívtam délután a szakszervezti bizottság elnökét. S miért jött vissza, ha már vele is beszélt, ellenôrzésre, vagy netán más célból? Nem, arra nincs jogom, a vezetôtanács álláspontjára vagyok kíváncsi. Azzal mit ér el? Hát mégis: közügyrôl van szó, emberekrôl, talán sorsuk alakulásáról... A maga logikája, az, hogy adja el az újságot. Ön nem ért meg engem. A városban beszélik az emberek, hogy valami nincs rendjén a gyárban, öntsünk tiszta vizet a pohárba, ezért szeretnék szóba állni a... És ha szóba áll, akkor mi történik? Közlöm a cikket. És miután közölte, mi történik majd? Nem tudhatom válaszoltam. Közben kilépett a titkárnô, ezeket mondván: Ha már elbeszélgetett Babu Ion igazgató úrral, nem szükséges bemennie a fômenedzserhez, ugye?
Ezzel zárult a konzervgyári ügyekbe való betekintés kísérlete. Egy bizonyos: ahol a kérdés elôl kérdésekkel térnek ki, valamit nagyon takargatni akarnak.
Mintegy 1500 résztvevôre számítanak a diákok ma délelôtti tiltakozó felvonulásán, amelyet az OGYE és a Petru Maior Egyetem diákszervezetei mellett az MMDSZ is támogat. A felvonulás folytatása a tavaly novemberi tiltakozó diákakcióknak. Mint ismeretes, a novemberi megmozdulásokat egy egyezmény nyomán függesztették fel, amelyben a kormányfô vállalta a diákok követeléseinek teljesítését. Azonban a diákszervezetek képviselôi szerint ez irányban nem történt elôrelépés, annak ellenére, hogy a kormányfô január 1-jei határidôvel vállalta a követelések orvoslását.
A diákok legalább 4%-os részt követelnek az oktatási minisztérium költségvetése számára a bruttó nemzeti össztermék összegébôl. Emellett különbözô juttatásokat és kedvezményeket, a felsôfokú oktatás fejlesztését, a diákszervezetek és a kormányzati intézmények közötti viszony rendezését, valamint a diákok és a frissen végzettek számára munkahelyszerzési lehetôségeket követelnek a diákok.
Tegnap a prefektus találkozóra hívta a felvonulást szervezô diákszervezetek képviselôit. Itt derült ki, hogy március végén jött létre a Romániai Diákszervezetek Országos Szövetsége (ANOSR), amelynek az ország 12 egyetemi központjában vannak tagszervezetei. Ez a szövetség szervez Marosvásárhelyhez hasonlóan a többi egyetemi városban is felvonulásokat. A diákszervezetek táján történt változásokról és további részletekrôl holnapi lapszámunkban.
(MTI Panoráma) Koszovónak az 1974-es új jugoszláv alkotmány biztosított autonómiát. 15 évvel késôbb, 1989-ben Slobodan Milosevic szerb vezetô azzal alapozta meg népszerûségét, hogy követelte, majd meg is valósította Koszovó "különállásának" megszüntetését. A 90 százalékban albánok lakta tartományban utcai harcok robbantak ki, amikor a koszovói nemzetgyûlés jóváhagyta a szerb ellenôrzés megszigorítását.
1990 júliusában a tartomány nemzetgyûlésének albán nemzetiségû képviselôi függetlennek nyilvánították Koszovót Jugoszláviától, mire Belgrád feloszlatta Koszovó autonóm törvényhozását és kormányát. 1991-ben az albánok népszavazást tartottak, amelyen a többség a függetlenségre voksolt, 1992-ben a békés ellenállást hirdetô Ibrahim Rugovát választották elnökké. (A szerbek mindkét szavazást törvénytelennek minôsítették.) A tartományban gyakorlatilag "kettôs hatalom" jött létre, az albánok kiépítették saját közigazgatásukat, iskola- és egészségügyi rendszerüket stb.
1996-ban jelent meg a színen a függetlenségért küzdô Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK), amely 1997-tôl harcba kezdett a szerbek ellen. A koszovói albán politikai áramlatok között az elmúlt idôszakban kusza viszonyok alakultak ki: évek óta létezik a koszovói emigráns kormány, az UCK részvételével pedig megalakult az "ideiglenes" kormány. Rugova állítólag koszovói "kormány" alakításáról is tárgyalt Belgrádban, miközben tapogatózások folynak egy "közös kormány" megalakításáról is. Az alábbi összeállítás a hírekben leggyakrabban szereplô koszovói albán politikusok helyét és szerepét tekinti át.
A mérsékeltek: Ibrahim Rugova: Az író-politikus 1989-ben alapította az elsô koszovói ellenzéki pártot, a Koszovói Demokratikus Szövetséget (LDK). 1992-ben a szerb hatóságok tilalma ellenére megtartott elnökválasztáson elnökké választották. Az erôszakmentesség koszovói apostolának tartott, albán Gandhinak is nevezett Rugova sokáig azért élvezte a nemzetközi közösség támogatását, mert az egyetlen olyan személynek tekintették, aki a koszovói albán többség nevében tárgyalhat a szerbekkel. A fegyveres harc kibontakozásával 1998 folyamán azonban a koszovói albánok körében csökkent Rugova népszerûsége, pártjának befoláysa.
A belsô albán ellenzék megerôsödését mutatta az a tény, hogy az 1999 februárjában Rambouillet-ban tartott Koszovó- békekonferencián Rugova pártja mellett részt vettek a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) és a Rexhep Qosja nevével fémjelzett Albánok Demokratikus Mozgalma képviselôi is és a koszovói albán küldöttséget az UCK képviselôje, Hasim Taci vezette. Az 1999. március 24-én megindult NATO- bombázások után Rugova helyzete ellentmondásossá és bizonytalanná vált.
Sokak szerint Rugova legutóbbi kijelentéseit, melyekben a légi csapások leállítását követelte, hogy ismét elkezdôdhessenek a szerb kormány és a koszovói pártok tárgyalásai Koszovó autonómiájáról, kényszer alatt tette. A belgrádi rezsim vélhetôleg túszként kezelte, míg május 5-én olasz közvetítésre Rómába utazhatott.
Fehmi Agani és Alush Gashi: Rugova tanácsadójaként ismertek, mindkettejükrôl az a hír terjedt el a légi csapások megindulása után, hogy kivégezték ôket. Ezt a késôbbiekben maguk cáfolták, de tartózkodási helyük ismeretlen. Május 8-i hírügynökségi jelentések szerint Agani holttestét Pristinától délre, Lipjan település közelében megtalálta a rendôrség. Wolfgang Petritsch nagykövet, Ausztria koszovói különmegbízottja szerint viszont Agani életben van, és a szerb hatóságok tartják fogságban.
Bujar Bukosi: Az emigráns koszovói kormány miniszterelnöke, 1992 óta Bonnban él. Célja Koszovó függetlenségének kivívása. Kezdetben elhatárolódott a Koszovói Felszabadítási Hadseregtôl, de 1999 elején kijelentette, hogy az UCK az "egyetlen létezô és egyetlen szükséges" fegyveres erô Koszovóban, mely egyedül védelmezi az albánok életét és anyagi javait.
Hasim Taci: Az UCK képviselôjeként vett részt a rambouillet-i békekonferencián, vezette a rambouilleti albán tárgyalóküldöttséget, majd ô lett a csak albánok által aláírt béketerv alapján létrehozott, Tiranában mûködô "ideiglenes kormány" feje. (A kormányban négy helyet tartanak fenn Rugova hívei számára és Rugovának a kormányfô helyettesének tisztségét ajánlották fel Rugováék azonban nem ismerik el a szervezetet). Taciék május elején kihirdették a hadiállapotot Koszovóban, mozgósították a a külföldön élô albánokat, felfüggesztették a koszovói "parlament" és Ibrahim Rugova "elnök" tevékenységét.
Adem Demaqi: A Koszovói Parlamenti Párt elnöke, 1998- tól az UCK politikai képviselôje. Korábbi nyilatkozataiban kifejtette, hogy legfôbb politikai célkitûzésének "Balkánia", azaz egy konföderációs állam létrehozását tekinti, amely Szerbia, Montenegró és Koszovó mellett az ugyancsak népes albán kisebbséggel rendelkezô Macedóniát is magában foglalná.
Rexhep Qosja: Az 1998 júniusában megalakított Albánok Demokratikus Mozgalma elnevezésû párt elnöke. Rugova politikáját kudarcként értékeli. Kezdetben ô és pártja is a békés megoldást akarta, de aktívabb politikát kívánt követni. A Koszovói Felszabadítási Hadsereg létjogosultságát már a kezdetektôl elismerte, s javasolta, hogy a politikai szervezetek hozzanak létre egy tanácsot, amely koordinálná az UCK tevékenységét.
A Nemzetközi Bíróság illetékességét, illetve Jugoszlávia peres félnek való alkalmasságát is megkérdôjelezték a Belgrád által perbe vont felek a hágai bíróságon hétfôn kezdett perben.
Belgrád tíz NATO-tagország Belgium, Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Hollandia, Németország, Olaszország, Kanada, Spanyolország, Portugália ellen adott be keresetet Hágában, a Jugoszlávia elleni hadmûvelet azonnali leállítását követelve. A jugoszláv jogi képviselô Rodoljub Etinski törvénytelennek, az emberi jogok megsértésének és népirtó tettnek minôsítette a NATO- mûveletet, amely szerinte Jugoszlávia teljes vagy részleges lerombolását tûzte ki célul. Belgrád szerint legalább ezer személy meggyilkolásáról van szó. A bombázásokat semmilyen ENSZ-határozat nem támogatja, miközben a Koszovóban zajló jugoszláv fegyveres mûvelet kizárólagos célja a fegyveres lázadás leverése.
A beadvány egyenként ítéli el az említett tagországokat, amelyek közül az elsônek felszólaló Belgium fedte fel az alperesek érveit. Eszerint vitatható Jugoszláviának az ENSZ-hez tartozása, ennél fogva Belgrád peres félként való alkalmassága is. Jugoszlávia továbbá semmiféle bizonyítékot nem terjesztett elô a népirtásról szóló konvenció megszegésére. Szövetségi álláspont szerint a NATO beavatkozását igazolják az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai, illetve a humanitárius katasztrófa elhárításának szükségessége.
A NATO szóvivôje hétfôn éles hangon ítélte el Belgrád beadványát, amelyet frivolnak és cinikusnak nevezett. Jamie Shea leszögezte, hogy kizárólag Belgrád az, amely megsérti a nemzetközi törvényeket, a NATO viszont három BT- határozat támogatásával - betartatni kívánja azokat. A jugoszláv vezetés felelôs 1,5 millió ember elüldözéséért mondta a szóvivô. A Nemzetközi Bíróságon egy-egy eset kivizsgálása évekig tart, de rendkívül sürgôs ügyekben néhány héten belül ideiglenes állásfoglalást adhat ki a testület. A határozatok kényszerítô erejûek, fellebbezésnek nem adnak helyt, de a bíróság közvetlenül nem tudja kikényszeríteni végrehajtásukat, csupán az ENSZ Biztonsági Tanácsán keresztül.
Az érintett NATO-államok már jelezték, hogy a Jugoszlávia elleni hadmûvelet mindaddig folytatódik, amíg Slobodan Milosevic jugoszláv államfô nem fogadja el az öt nemzetközi követelést, és nem kezdi meg teljesítésüket.
Ibrahim Rugova, a Nyugat által a koszovói albánok mérsékeltnek tartott vezetôje Slobodan Milosevic jugoszláv elnök ügynökévé vált jelentette ki hétfôn Párizsban az UCK egyik nemzetközi képviselôje, Bardhyl Mahmuti.
A Koszovói Felszabadítási Hadsereg, az UCK megbízottja sajtóértekezleten fejtette ki, hogy a korábban heteken át pristinai házi ôrizetben tartott, majd a napokban jugoszláv elnöki engedéllyel Rómába engedett Ibrahim Rugova megítélésük szerint Milosevic "ügynökévé" vált. Mint hangoztatta, Oroszország, valamint a Rugovát befogadó Olaszország kezdeményezése azt jelzi, hogy "egyfajta nyugati és keleti cinkosság van kialakulóban". Az UCK képviselôje emlékeztetett: Rugova a Koszovói Demokratikus Liga nevû párt elnöke, azzá választották meg, és azt képviselheti. De tette hozzá Rugova semmiképp sem a koszovói nemzet egészének képviselôje, ilyen misszióval senki nem bízta meg ôt.
Mahmuti egyébként visszautasította a szerb rendôrség állítását, hogy az UCK ölte volna meg a napokban Fehmi Aganit, Rugova egyik közeli tanácsadóját. Hangoztatta, hogy Agani az UCK és a többi koszovói erô közeledésén munkálkodott, s elutasította azt a szerepet, amelyet Rugova viszont elvállalt ezért kellett életével fizetnie.
A majdani rendezést illetôen az UCK képviselôje kijelentette: elfogadják egy átmeneti idôre Koszovó nemzetközi védnökség alá helyezését, de elvetik, hogy a végleges megoldáskor Koszovó az elkövetett mészárlások után jugoszláv szuverenitás alatt maradjon. Mint mondotta, Koszovó függetlensége nélkülözhetetlen a térség stabilitásához. Egyben ismét kérte, hogy a Nyugat fegyverszállításokkal, fôként páncélosok elleni eszközökkel segítse az UCK harcát a szerb erôkkel szemben.
(MTI Panoráma) A napfényben fürdô Szabadka békés szigetnek tûnhetett ezen a hétvégen a háborús Jugoszláviában: az észak- bácskai városban a szombati bombázásig viszonylag nyugodt volt a helyzet, s alapjában véve kielégítô az ellátás. A NATO- csapásoktól gyakrabban sújtott déli területek felé haladva azonban megmutatkoznak a támadások "kézzelfogható" és lélektani következményei.
Amennyire a városba betérô idegen egy rövid látogatás során felmérhette, Szabadkán mintha a rendes kerékvágásban zajlana az élet. Bár üzemanyag csak jegyre kapható, a városközpontban a vártnál nagyobb az autóforgalom, az út peremén diákok kerékpároznak ráérôsen. A légiriadó lefújását jelzô, egy percig egyenletes hangon búgó sziréna szemmel láthatóan már nem hoz jelentôsebb változást, az emberek eddig is az utcán voltak, s most mennek tovább a dolguk után. Menet közben egy-két kirakatra pillantva pedig a külsô szemlélô számára valóban ellátottnak tûnhetnek az üzletek.
A kövezetlen Ferenczi Ibolya utcában, Szabadka keleti részén láthatók annak a háznak a romjai, amelyet április 15-én éjszaka talált el egy célt tévesztett NATO-rakéta. A gépkocsit útközben kerékpáros gyerekek kerülik el, akik a magyar rendszámtábla láttán a hagyományos szerb gyôzelmi jelképet (hüvelyk-, mutató és középsô ujjukat) mutatják fel. (A koszovói albánok viszont mutató és középsô ujjukat mutatják fel V alakban gyôzelmi jelképként).
A légitámadásban megrongálódott épületet azóta lebontották, a falak méternyi magas maradványai és a törmelékkupacok között idôs férfi lapátolgat. A szomszédos házakon nejlonnal fedték be a légnyomás által kitört ablaküvegek kereteit, a tetôkön több helyütt már új vörös cserepek virítanak. A közelben új tégla- és cseréphalmok, s egy szintén nejlonnal letakart autó, amelynek karosszériáját a légnyomás által szétröpített faldarabok horpasztották be.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) szabadkai székháza, mint általában a városközpont, sértetlen, Kasza József és a szövetség más vezetôi a hétvégén itt fogadták a Budapestrôl érkezett politikusokat, újságírókat. Józsa László alelnök az MTI tudósítójával beszélgetve megjegyzi: egészen más a helyzet a tartomány itteni, északi részén, ahol a magyarság tömbben él, mint azokon a településeken, ahol a magyarok helyben is kisebbséget alkotnak. A magyar határ közelében könnyebb fenntartani az aránylag békés állapotokat. A magyar önkormányzatok éppen ezért keresik a kormányzattal az együttmûködés formáit, részt vesznek a válságtörzskarokban. A már bombázott települések lakói, nemzetiségüktôl függetlenül, lényegesen zaklatottabbak. "A sûrûbben támadott városokban, fôleg Újvidéken és Pancsova környékén, ha a továbbiakban fokozódik a lélektani nyomás, az komolyabb fenyegetettséget is jelenthet" mondja az alelnök.
A lakosság nincs kitéve komoly nélkülözésnek, bár ez fôként a bombázásoktól megkímélt vidékekre vonatkozik. A többi körzetben, ahol a termelési és szállítási lehetôségek sérültek például a hidak lebombázása következtében , növekvô gondokkal szembesülnek az emberek. A gázolajhiány miatt nem biztosított a mezôgazdasági termelés folyamatossága ez pedig elôrevetíti, hogy ôsztôl vagy már korábban az élelmezés terén is kialakulhat válsághelyzet véli az alelnök.
Józsa László kifejti: további problémát jelent, hogy március 25. óta nincs tanítás. Bár e héttôl kiscsoportos, konzultációs módszerrel várhatóan újraindítják az oktatást, a módozatok még nem világosak. Emiatt számos magyar szülô egyelôre Magyarországon iratta be gyermekét iskolába. Ez közösségi szempontból nem jó, de el kell fogadni, hogy a csemeték egyéni sorsa, boldogulása ma elsôbbséget élvez mondja.
A katonai behívóparancsokat már a légitámadások elsô napjaiban kézbesítették, sok tartalékost hívtak be. Pontos számuk nem ismert, de Józsa László úgy vélekedik: a magyar nemzetiségûek nem kaptak "mértéktelenül sok" behívót.
A behívottak jobbára lakóhelyük közelében szolgálnak, életük nincs átlagon felüli veszélynek kitéve mondja az alelnök. Ugyanakkor azt is megemlíti, hogy a szolgálatot megtagadókkal, vagy késôbb bevonulókkal szemben egyfajta példastatuálási szándékkal több katonai bírósági eljárás indult meg, s 1-1,5 éves börtönbüntetéseket szabtak ki. Az ítéletek egyelôre nem jogerôsek.
A viszonylag békés városkép azonban csalóka is lehet. Szakadkai lakosok célzásaiból kiderül, hogy magyar nemzetiségûek idônként azért kapnak telefonfenyegetéseket. Kelebián (Kelebija) egy magyar tanárnôre esetleges költözési szándékait firtatva este ismeretlenek zörgették rá az ablakot. Másnap, "jöttünk költöztetni" jelszóval, egy teherautó jelent meg a ház udvarán, aztán elhajtott mesélik.
Az újvidékiek a maguk részérôl arról számolnak be, hogy meglehetôsen sivár képet mutat a lebombázott Duna-hidak környéke. A légnyomás kitörte az ablaküvegeket, üresen tátonganak a megrongált üzletek (a tulajdonosok maguk ürítették ki ôket). Az alapvetô áruk beszerezhetôk, de az importcikkek eltûntek; némely boltok polcain egy-kétféle áru látható csupán, velük rakták végig az egész polcot.
A gyakori légitámadások a lelkekre is megtették hatásukat, már csak azért is, mert a légvédelem a NATO-gépek egyik elsôdleges célpontja nincs messze a polgári otthonoktól. A polgárok komorak és bizalmatlanok egymás irányában. Akinek pedig megszûnt a munkahelye a légitámadások következtében, rosszabbra számíthat: a tapasztalatok szerint ôk elsôként kapnak behívót a hadseregtôl.
Májustól a Bogács községhez tartozó Magyarsárost is bekapcsolták az országos és nemzetközi telefonhálózatba. Addig mindössze három készülék volt a faluban, a postásnál, a rendelôben és egy magánszemélynél, aki a volt téesz készülékét "örökölte". Csakúgy, mint a megye és az ország nagyon sok vidéki településén, este tíztôl reggel hatig történhet baleset, tûzvész, bármi, postakapcsolatot nem teremthetünk a világgal a községközpontokban nincs telefonszolgálat. Sároson egy éve talán nyugdíjba vonult a postás is, vonalát felszámolták, s ezzel még rosszabb lett a helyzet. Már 1989 elôtt kérvényezte a központot a falu, de mindannyiszor elutasították. 1998-ben ismét kértük, a Romtelecom elvégezte a szükséges elôtanulmányokat, felméréseket, és amikor Vámosgálfalvára és Bogácsra automata központot tervezett, beiktatta tervébe Sárost is ötven elôfizetôvel mondja Iszlay László polgármester. Létrejött a kezdeményezô bizottság, Udvari Enikô, Bogdan Nicolae, Tóth Gyula, Dezsô Antal, Balázs Ákos és magam szorgalmaztuk a dolgot, és csakhamar kiderült: körülbelül 150 elôfizetôre lehet számítani. Ekkor a dicsôszentmártoni és a marosvásárhelyi illetékes szakemberekkel megtárgyaltuk a helyzetet, és kiszámítottuk, hogy elôfizetôként másfél millió lejes hozzájárulásra is szükség lesz a helyi digitális központ beszerzése érdekében, ez az összberuházás negyven százalékát teszi ki. Megkötöttük a szerzôdést a marosvásárhelyi Televox társasággal, és még tavaly szeptemberben a helyiséget is elôkészítettük, novemberre pedig, bár az összeget nem fizettük még ki teljes egészében, a központot a cég beszerelte. 1999 márciusáig tizennégy részletben törlesztettük a tartozá sunkat; összesen 218 millió lejt fizettünk a Televoxnak a munkáért. Az utcai szerelést egy másik cég, a Netsoft társaság végezte, januártól márciusig készült el vele, a dicsôi Romtelecom kirendeltség pedig beszerelte a készülékeket. Végül elôfizetônként a telefon bevezetése 22,5 millió lejbe került. Március második felétôl már fel tudtuk hívni egymást a faluban. Április elsején aztán, komoly tréfaként, megtörtént a hivatalos átadás is, és május harmadikától bekapcsoltak az országos és nemzetközi hálózatba. Ez azért is rendkívüli, mert tudtommal a megyében alig hat vidéki település van ilyen szerencsés helyzetben. Ezúton is megköszönöm mindazoknak, akik közremûködtek a munkában, az áldozatkész sárosi családoknak, hiszen anyagi hozzájárulásuk nélkül nem volna telefonközpontunk.
Még csak annyit: a bogácsi polgármesteri hivatal száma: 425714.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége a nyáron is megszervezi a román hatóságok által is elismert pedagógus-továbbképzési formát, a Bolyai Nyári Akadémiát, s helyeket biztosít a Maros megyei tanerôknek külföldi továbbképzésre is.
A Bolyai Nyári Akadémia keretében a következô szakterületeken pályázhatnak továbbképzésre a pedagógusok: tanítók: július 20-26. között a Kirujfürdôi diáktáborban Maros megye számára 10 hely, óvónôk: július 11-17. között, szintén Kirujfürdôn (5 hely), magyar nyelv és irodalom szakos tanárok: július 20-26. között Csíkszeredában (3 hely), román nyelv és irodalom szakos tanárok: július 20-26. között Brassóban (2 hely), német szakos tanárok: július 20-26. között a segesvári Kolping-házban (1 hely), matematikatanárok: július 20-26. között a sepsiszentgyörgyi Mikes kollégiumban (2 hely), drámapedagógia haladóknak és kezdôknek: július 27-aug. 1. között a sepsiszentgyörgyi Mikes kollégiumban (1-1 hely), kémia: július 25-3. között a szovátai TOK-ban (1 hely), számítástechnika: július 20-26 között a sepsiszentgyörgyi Mikes kollégiumban (1 hely), biológia: július 11-17. között a szovátai TOK-ban (2 hely), földrajz: július 20-26. között Déván (1 hely), a magyarság történelme: július 20-26. között Nagyváradon (2 hely), ének-zene: július 20-26. között a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Mûvészeti Líceumban (2 hely), testnevelés: július 20-26. között a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban (1 hely), nevelésmenedzsment, iskolavezetés: július 20-26. között a csíkszeredai Apáczai Cs. J. Pedagógusok Házában (2 hely), az osztályfônöki munka: július 20-26. között Csíkszeredában (2 hely), neveléslélektan pedagógusoknak: július 20-26. között Csíkszeredában (2 hely), pasztorál pszichológia: július 20-26. között a gyergyószentmiklósi Salamon Ernô líceumban (2 hely), mûszaki szakterület és szaknyelv: július 20-26. között a szentegyházai Gábor Áron Líceumban (2 hely), közgazdasági szakterület: július 20-26. között Csíkszeredában (2 hely), multimédia az oktatásban: július 20-26. között Csíkszeredában (1 hely). Nem tisztázott még az idôpontja az anyanyelvápolási tanfolyamnak, amelyet szeptemberben szerveznek meg a szovátai TOK-ban, a pszichológia- továbbképzést júliusban tartják meg Csíkszeredában a tavalyi résztvevôkkel, az angol tanfolyamnak nem tisztázott még sem az idôpontja, sem a helyszíne.
A Bolyai Nyári Akadémia tanfolyamaira azok a pedagógusok pályázhatnak, akik napirenden vannak az RMPSZ-tagdíj fizetésével. A továbbképzôn való részvételi díj 75 ezer lej. A rövid szakmai önéletrajzot tartalmazó pályázatot június 1-ig kell benyújtani a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumban Horváth Gabriella aligazgatónônek.
"A rövidfilm a filmmûvészet költészete, s jó lenne, ha visszakapná az ôt megilletô helyet. Itt még szerencsére jelen van egy olyan baráti, családias légkör, amitôl mindenki sokkal jobban érzi magát. Én semmi egyébért nem jövök el, csak emiatt, filmfesztiválra járhatok máshova is."
Simó Sándor filmrendezô, a Hunnia Filmstúdió igazgatója, tanár a Budapesti Színház- és Filmmûvészeti Fôiskolán
Idén november 3-7. között újból megpróbálunk eleget tenni nemcsak Simó Sándor filmrendezô, hanem a fesztivál látogatói, vendégei elvárásainak is.
A versenyprogramba benevezhetôk az 1996. január 1. után készült filmek, melyek idôtartama nem haladja meg a 30 percet. Benevezési határidô: 1999. szeptember 15.
No comment a képek meggyôzô erejét hangsúlyozza, nem a mûvészi eszközök korlátozását jelenti.
Benevezési ûrlapok és részletes tájékoztatás az alábbi címen, ill. telefonszámokon:
MADISZ, 4300 Marosvásárhely, Dózsa György u. 9/81, CP. 97, Románia.
Tel/fax: (+)40-65-168-573; (+)40-65-167-547.
e-mail: madisz@netsoft.ro
Tartósnak és a marosvásárhelyi Nyugdíjasok Önsegélyzô Egyesülete tagjai számára gyümölcsözônek is bizonyult az immár hét esztendeje közösen ápolt kapcsolat a németországi Templin város evangélikus egyházközségével. Az évek során különbözô orvosi segédanyagok, eszközök EKG, vérnyomásmérô, fénymásoló és szerox, fogászati eszközök, stb. és sok, az e korosztálybeliek számára szükséges gyógyszer érkezett a német adományozóktól Marosvásárhelyre. Ezúttal a múlt kedden délután jött újabb gyógyszermennyiség.
A vezetôtanács tagjai ezúttal Günther Schobert mildenbergi esperest, valamint Werner Nunweiler zehdenicki magánvállalkozót üdvözölték és tolmácsolták is egyben a tagság köszönetét. Ugyanis, e mostani, mintegy 200 millió lej 25.000 márka értékû szállítmányban különbözô antibiotikumok, vérnyomáscsökkentô, vitaminok érkeztek,de számíthatnak díjmentesen az egyébként templini viszonylatban sem olcsó gyógyszerekre azok a tagok is, akik reumás megbetegedésben, érszûkületben, szívbántalmakban szenvednek. Háromnapos itt-tartózkodásuk során az egyházközség küldöttei elbeszélgettek az egyesület vezetôtanácsa és ellenôrzôbizottsága tagjaival, szó esett a legközelebbi idei, ôszi látogatásukról is, hisz tudni akarták, mi az, amire a tagságnak a jövôben szüksége van-lenne, hogy ismét segíthessenek.
Önzetlenül, már-már szinte kötelességének tartva a gyûjtést és segít rajtunk évek óta a templini evangélikus egyházközség jegyzi meg és méltányolja a tagság nevében is emberségét Székely Pál alelnök, aki is téjékoztathatja majd a tagságot, hogy a német adakozókra és szervezetükre a jövôben is számíthatnak.
A tartalomból: Bakk MiklósHorváth AndorSalat Levente átfogó tanulmánya a romániai magyar társadalomról Összeállítás Kányádi Sándor hetvenedik születésnapja alkalmából: Gálfalvi Zsolt köszöntô sorai, Ködöböcz Gábor értô elemzése Kányádi lírájáról, a híres Valaki jár a fák hegyén c. vers és angol fordítása Papp Sándor Zsigmond reflexiói Skvorecky cseh író prózájáról Dávid Gyula Szabédi Lászlóra emlékezik halálának 40. évfordulója alkalmából Szemelvény Kiszely Gábor készülô könyvébôl a magyar szabadkômûvességrôl László Ferenc hollandiai jegyzete Szász János naplója
Itt jól fogja magát érezni, ôrnagy úr, mondta a polgármester is, és ismét a tömegre nézett. A tömeg rajongva tapsolt a beszédeknek, habár a szónokok voltaképpen nem mondtak semmit, semmi újat, fontosat, lényegeset, amit a polgárok már ne tudtak volna. Tudták, hogy a város közterein e kívül nincsen a költô számára hely. Ezt így magyarázták meg a népnek a szakemberek, és így döntött a város tanácsa is, és akinek nem tetszik, szavalja otthon a verseket március 15-én. A város és az etnikumok békét akartak, és ez csak úgy volt lehetséges, ha mindenki meghúzódik a maga vackában, és csendben hódol igaz vagy hamis isteneinek, mutat be ôszinte vagy hamis áldozatot bálványainak. A Mammon sunyin terjeszkedett, és behatolt az agyak kódrendszereibe, vírusai a legkiválóbb elmék programjait is összezavarták.
A költô nem mozdult. Ennek mindenki igazán örült, hiszen impulzív, összeférhetetlen természet, félô, hogy itt, az útkeresztezôdésben rengeteg közlekedési baleset okozója lesz. Humortalan közrendészek szalutáltak neki, savanyúszôlôs várostervezôk röpcéken dicsérték önnön ötletességüket, amiért közmegelégedésre éppen erre a helyre tervezték és szavaztatták meg és hagyatták jóvá és készíttették el és íme: fel is avatják a költô szobrát.
A szobrász nehezen boldogult a költô arcával. Egyáltalán, még senkinek sem sikerült megtalálnia a költô arcát. Ez azért volt, mert indulatai folyton átcikáztak ábrázolatján, megfoghatatlanná vált, mint valami kitörésben levô tûzhányó, meg-megújuló lávafolyamok ömlöttek alá dübörgô tekintetébôl.
Most azonban fakó volt és csaknem közönyös. Csak akkor oldódott fel némileg, amikor kisgyerekek is szavalták költeményeit, ekkor a közvetlen közelében állók, akik elôbb még koszorúztak, úgy érezték, megremeg az egész alkotmány.
De az ünnepségnek nem volt vége-hossza. És amikor már a huszonvalahányadik szónok kezdte volna nyomni a süketet, az ámuló tömeg szeme láttára Petôfi váratlanul leugrott talapzatáról, bevágta magát egy oldalt várakozó taxiba, és elhajtatott.
Egyesek hallani vélték, amint a vezetônek csak úgy, foghegyrôl odaveti:
Fehéregyházára!
Különlegesen szép, megható anyák napi ünnepség színhelye volt vasárnap este a marosvásárhelyi felsôvárosi templom, ahol a Hit és fény közösséghez tartozó hátrányos helyzetû gyermekek köszöntötték azt, aki életet adott nekik, s azóta is kifogyhatatlan türelemmel, óriási energiával gondozza, neveli ôket.
Egy bibliai édesanyáról, a Sámuelt életre hozó Annáról szólt az ige, amelyet Szabó Frigyes nyugalmazott lelkipásztor hirdetett az egybegyûlteknek. Rendhagyó ünnepély ez, más, több az érzelmi háttere, lelki tartalma, hisz a jelen levô édesanyáknak több megértést, több türelmet, több szeretetet kell adniok. Köszönjük, hogy el tudtak fogadni benneteket, s vállalták a súlyos kereszt cipelését mondotta többek között az igehirdetô lelkész.
Majd Kántor Katalin tiszteletes asszony vezetésével elkezdôdött a mûsor, amelynek meglepetése egy négy fal között élô hátrányos helyzetû marosvásárhelyi fiú, Peres Hunor verse volt. Az édesanya iránti szeretetrôl szóló írást különlegesen szépen díszítve küldte el társainak, akik az ünnepelteknek adták emlékbe.
A továbbiakban bice-bóca szavakból állt össze a lélek mélyébôl fakadó vallomás az édesanyáknak és nagymamáknak. Majd a szó- és énekbeli ajándék után az izgalomtól a megszokottnál bizonytalanabb volt a járás, de annál görcsösebb az ölelés, mélyebb a hála. Hogy ezek a gyermekek idáig eljutottak, hogy a vasárnap esti mûsor megszülethetett, ebben az ô helyzetüket felvállaló felnôtteknek is rengeteg munkája van. Az Ügyes kezek mûhely keretében Pápai Angéla, a súlyosan fogyatékos gyermekek Bethesda klubja keretében Borsos Katalin tanította ôket. Az ünnepségen jelen volt dr. Katty Tedd gyermekorvos Angliából, a fogyatékos gyermekeket is támogató Joy alapítvány képviselôje.
Hosszú heteken át tartó vetélkedôsorozat ért véget szombaton még egy utolsó megmérettetéssel. Többször írtunk róla, hogy két lelkes ember, Náznán Olga, az EMKE Maros megyei szervezetének részérôl és Orbán Hedvig, a szegedi Százszorszép Gyermekház vezetôje megszervezte a Marosvásárhely-Szeged honismereti vetélkedôt. A csapatoknak a társváros történetébôl, mûemlékeibôl kellett vizsgázniok írásban, szóban és gyakorlatban is. Azt is elmondtuk, hogy közben felnôttek és gyermekek között szövôdtek barátságok, s mindkét félnek alkalma nyílt megismerni, hogy hol és hogyan él a másik, s a közös versengés, szórakozás, hosszú beszélgetések során eltûnôdni sorsunkon, eltérô és hasonló gondjainkon.
A több héten át tartó versengés összehozta a vásárhelyi csapatokat is, s hogy megmutassák, nemcsak Szegedet ismerik, az elmúlt szombaton itthon, egymás között is bizonyítottak. Kiderült, hogy jól ismerik megyeközpontunk történetét, mûemlékeit is. A vetélkedôn ezúttal a Bernády 13 csapat jeleskedett: Albert Éva, Albert Zoltán, Balog Botond, Bulyovszky Zsófia, Nagy Attila Simon, György tanár irányításával. Második helyen a gernyeszegiek Teleki József csapata, harmadik helyen a Tiszavirág végzett.
S mivel a honismereti versengés minden lehetôségét kimerítették, egy gernyeszegi kirándulás következik. Hogy ott a bográcsgulyás készítése közben még kisütnek valamit, hogy újra találkozzanak? Valószínûleg így lesz, ami azt jelenti, hogy a versenysorozatnak tulajdonképpen még szombaton sem volt vége.
A Maros Mûvészegyüttes rövid magyarországi turnén vesz részt május 1316. között. Fazakas Jánost, a kiváló táncost kérdeztük az út céljáról. Negyedszerre tartják meg Zalaegerszegen az Egerszeg Fesztivált, erre vagyunk hivatalosak. De nemcsak az együttes lesz ott, adatközlôink is elkísérnek, két házaspár Küküllôdombóról, Gilén Miklós és Kocsis József, és kettô Mezôpanitból, Sikó József és Bartha Gergely, nejeikkel. Voltaképpen hat adatközlô csoport megy Erdélybôl, ott lesznek a gyimesközéplokiak, a csíkiak is. A szólótánc-fesztivál érdekessége, hogy egy-egy adatközlô táncát kell elôadniuk a versenyzôknek. Tavaly például a középloki Zerkula János táncát kellett tudni, idén pedig a marossárpataki Székely János verbunk-repertoárjával lehet kirukkolni. Ezek a táncos férfiak élô legendáknak számítanak a néptánc világában.
A Maros Mûvészegyüttes és az adatközlô táncosok több helyen is fellépnek, így Tabon, Sárváron, de persze legnagyobb sikerre Zalaegerszegen számíthatnak, fôleg a vasárnap esti díszelôadáson.
Az ellenôrzéssel foglalkozó fôigazgatóság a tavaly több ellenôrzést végzett az állami költségvetéssel szembeni pénzbeli kötelességek beszolgáltatása, kimutatása terén. Az ellenôrzés nyomán kb. 320,2 milliárd lej az adófizetôk által be nem szolgáltatott pótlólagos adók és díjakat összege, közölte a pénzügyminisztérium. A pótlólagosan kijelölt kötelességekbôl az ellenôrzés alatt 94,9 milliárd lejt hajtottak be. A kihágásokért az ellenôrzô szervek 4047 esetben büntettek és koboztak el javakat.
Románia 200 millió euró PHARE-alapra számíthat
Románia az idén mintegy 200 millió eurós tehermentes finanszírozásra számíthat PHARE- alapokból, nyilatkozta F. Fodiadisz, az európai bizottság bukaresti fôdelegátusa. Az összeg felét a kormány kapja a reformprogram támogatására. A program utolsó részleteit most véglegesítik, május 27-én pedig jóváhagyás végett az illetékes európai fórumok elé terjesztik. Jóváhagyás esetén októberben lép érvénybe.
48 tonna brit gulyás a koszovói menekülteknek
Nemcsak a bombázásokról tesznek közzé statisztikákat a brüsszeli NATO-központban: a Reuters adatokat ismertet a tájékoztatók alapján a brit erôk albániai hadtápjának tevékenységérôl is. A brit gulyáságyuk kezelôi összesen 46 ezer csirkét, 19 ezer ötszáz lángost sütöttek, 48 tonna gulyást és 16 ezer tojást fôztek meg áprilisban a koszovói menekültek számára Albániában. A NATO által felfedett adatok szerint a brit katonák 129 ezer adag ételt készítettek, 442 tábla csokoládét, 145 tonna gyümölcsöt, 129 ezer cipót és 102 ezer 432 adag bébiételt osztottak szét a rászorulók között. Ivóvízbôl naponta 4 ezer hektólitert szolgáltattak. Mindehhez 240 latrinát is ástak.
Hivatalos adatok szerint a tavaly március és idén március között eltelt egy év alatt az élelmiszercikkek közül a legtöbbet a friss gyümölcsök drágultak, több mint 222 százalékkal, ezeket sorrendben a borok követik, több mint 97 százalékos árnövekedéssel. Legkevésbé a húsfélék ára emelkedett az említett idôszakban, 1,3 százalékkal, a marhahús 2,8 százalékkal. A szemes bab ára 3,6 százalékkal növekedett. A tavalyi év azonos idôszakához képest idén márciusban csupán a búzaliszt és a sertéshús ára csökkent 0,3 illetve 1,4 százalékkal. Az élelmiszerek márciusban, tavaly márciushoz képest átlag 20,6 százalékkal kerültek többe, az össztermékek fogyasztói ármutatója pedig 32,6 százalék volt.
Az infláció áprilisban 4,8 százalékos volt márciushoz, 17,1 százalékos az év elejéhez viszonyítva és 38,7 százalékos az elmúlt 12 hónap viszonylatában. Az év elsô négy havában elért 17,1 százalék kérdésessé teszi a kormány célkitûzéseit, nevezetesen az egész évre számított 32-35 százalékos inflációt. Ezek után újabb árnövekedések várhatók, tehát az évi 50 százalékos inflációs ráta sokkal inkább megközelítené a valóságot. A múlt év azonos idôszakához képest idén áprilisban a leginkább a szolgáltatások drágultak 57,7 százalékkal.
Május 10-tôl a romániai üzletemberek igénybe vehetik a bukaresti World Trade Centerben székelô Románia - EU kereskedelmi kamara (EU-Ro Club) szolgálatait. A klub akciói között a román és európai hatóságokkal, a közösségi országok kereskedelmi kamaráival és nagykövetségeivel közösen megállapított prioritások kijelölése szerepel, nyilatkozta a klub ügyvezetô elnöke, Didier Vertot, aki egyben a románfrancia kereskedelmi kamara elnöke is. A klub célja elômozdítani a román üzleti közösség gazdasági érdekeit az EU-ban és fordítva, a közösség érdekeit Romániában. A cserék elômozdításának legjobb módozata ismertetni a sikeres üzleteket, ilyenképpen serkentve ama társaságokat, amelyeknek nincs bátorságuk Romániába jönni, nyilatkozta Vertot.
70 százalékos állami támogatás
A munkaügyi és társadalomvédelmi minisztérium egy évig 70 százalékban tervezi fedezni az új munkahelyet találó, tömeges menesztések során állásukat vesztett alkalmazottak bérét, nyilatkozta Simona Marinescu munkaügyi államtitkár. A fenti támogatásban jelenleg kizárólag a frissen végzett növendékek részesülnek, a minisztérium azonban a tömeges elbocsátások során munkalehetôség nélkül maradt személyekre is kiterjeszteni tervezi. A bérek 70 százalékát a munkaügyi tárca az állami társadalombiztosítási költségvetésbôl fogja fedezni, a bér nagyságától függetlenül, hogy ezáltal "rugalmasabbá tegye a munkapiacot", pontosított az államtitkár. A szaktárca további terve a munkanélküliségi alapból fedezni az újraképzési tanfolyamokat azok számára, akik szakmát szeretnének váltani. Eddig e lehetôségben csupán a munkanélküliek részesültek. Ez az intézkedés finanszírozási alapot fog képezni az iskolák számára is. Az iskoláknak e célból helyi szakmai képesítési ügynökségek közvetítésével egyezményt kell aláírniuk a munkaügyi és társadalomvédelmi minisztériummal.
A KMKSZ fel akarja építeni a vereckei honfoglalási emlékmûvet
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség be akarja fejezni a Vereckei-hágón a magyar honfoglalási emlékmûvet. Az ukrajnai magyarság legjelentôsebb érdekvédelmi szervezete azt tervezi, még a napokban ismét benyújtja a helyileg illetékes volóci járási közigazgatáshoz az építési engedély kérelmét, hogy a munkálatokat még a magyar államalapítás millenniumáig befejezhessék. Mint ismeretes, a KMKSZ a magyar honfoglalás 1996- os millecentenáriumi ünnepségére szerette volna elkészíttetni Vereckénél az emlékmûvet, ám az avatás elôtt két hónappal le kellett állni az elôrehaladott munkálatokkal egyes kárpátaljai ukrán nacionalista szervezetek tiltakozása miatt.
Három évre ítélték a magyar autóbuszsofôrt
A grazi bíróság hétfôn három év börtönbüntetésre ítélte a január végén az ausztriai Deutschlandbergben szerencsétlenül járt magyar autóbusz sofôrjét, Kolcsár Józsefet. Az ítélet nem jogerôs, az elítélt háromnapos gondolkodási idôt kért. A bíróság gondatlan veszélyeztetés címén fogta perbe a Grazban hosszú kórházi kezelés után eddig elôzetes letartóztatásban lévô buszvezetôt. Az áldozatok hozzátartozói ebben az eljárásban nem kívántak kártérítést követelni a magyar sofôrtôl.
A kolozsvári Vitrina Felix Media és a Pro Tv 1999. június 26-án országos rendezvényt szervez a "kincses városban", amelynek célja olyan személyek bemutatása, akik valamilyen különleges tettet hajtanak végre, vagy eddigi rekordokat szeretnének megdönteni televíziós felvevôgép elôtt. Jelentkezni május 31-ig lehet, a 064-193-641-es telefonszámon, vagy a kolozsvári 1-es számú postahivatal 12-es postafiók száma küldött szándéknyilatkozattal és a bemutatandó produkcióról készült video, vagy audiokazettával. A szervezôk díjazzák a legeredetibb ötletet, ugyanakkor azanap a benevezôk különbözô vetélkedôkön is részt vehetnek. Ugyanott lesz szabadtéri koncert, diszkó és levetítik a legsikeresebb felvételeket is.
Május 20-án a marosvásárhelyi repülôtér ünnepli fennállásának 30 éves évfordulóját. Ebbôl az alkalomból a vidrátszegi röptéren egész napos rendezvényt szerveznek. Lesz repülômodell és repülôs bemutató, mûvészi mûsor és tûzijáték. A repülôtér épülete elôtt különbözô cégek termékbemutatót tartanak. A rendezvényre nagyszámú bel- és külföldi vendég érkezik majd Marosvásárhelyre.
Május 13-án, csütörtökön este érkezik Szovátára a magyarországi testvértelepülés, Sümeg küldöttsége, amelyet Rátosi Ferenc polgármester vezet. A vendégek pénteken találkoznak a szovátai tisztségviselôkkel és megbeszélik a további együttmûködés lehetôségeit. Kilátásba helyezték a közigazgatási szervek közötti tapasztalatcserét, a két település tûzoltó alakulatának az együttmûködését, de szó lesz még kulturális cserérôl és a sportegyesületek is kidolgoznak egy közös programot. A sümegiek szombaton a Székelyföldre kirándulnak, vasárnap távoznak.
Fodor Imre polgármester és Eugen Crisan alpolgármester a tegnap Bukarestben járt, ahol részt vettnek a municípiumok szövetségének gyûlésén. A polgármester többek között a közlekedésügyi minisztériumot is felkereste, ahol megpróbált pénzt szerezni a különleges útalapból, amelyet Marosvásárhely utcáinak a javítására fordítanának.
Megszervezték a tûzoltóalakulatokat
A tegnap Teognosti Doru, Ludas polgármestere több, a város közelében levô települést keresett fel, ahol a ludasi tûzoltóalakulat vezetôjével karöltve újraszervezték e tevékenységet, kijelölték az önkéntes csapatok felelôseit, vezetôit.
Május elseje és nyolcadika között a segesvári 3-as számú általános iskola V - VII. osztályos tanulói a Román Vöröskereszt segesvári fiókjával közösen a szervezet megalakulásának évfordulója tiszteletére Vöröskeresztes hetet szerveztek. A diákok tájékoztató szórólapokat osztogattak városszerte, ugyanakkor pénzt is gyûjtöttek a rászorulóknak. Kedden a polgármesteri hivatalban a gyámhatóságiak jelenlétében bontották fel a perselyeket. Összesen 1.375.500 lej gyûlt, amelyet a tanárok kiegészítenek 1,5 millióra és e pénzösszeget 4 nehéz anyagi helyzetben levô családnak június elsején adják át. A vöröskeresztes rendezvénysorozatot a május 14-én 12 órakor, a kultúrházban megtartandó vetélkedô zárja.
Május 16-án este 8 órától a marosvásárhelyi Hahota színtársulat a mezômadarasi kultúrotthonban elôadja a Csak az ne jöjjön, aki nem bírja címû kabarémûsorát.
A hét elején hozzáfogtak a jobbágyfalvi gát területrendezési munkálataihoz. A munkagépek már pénteken a helyszínre érkeztek. Az idén 30 milliárd lej áll a kivitelezô SOCOT Rt. rendelkezésére. A napokban meghírdetnek még munkahelyeket, eddig a környék településeirôl több mint 200-an jelentkeztek. A terv szerint a munkálatokat 4 év alatt kell befejezni.
A romániai Kolping Szövetség gyûjtési akciót indít a koszovóiak megsegítésére. A marosszentgyörgyi Kolping Család május 15-én este 8 órától a helyi kultúrotthonban elôadja Tamási Áron: Énekes madár címû színmûvét és utána kosaras bált tart. A rendezvény bevételét a koszovói rászorulók támogatására fordítja.
Május 13-án, áldozócsütörtökön délután 6 órakor a marosszentgyörgyi plébániához tartozó jeddi fíliában templombúcsút tartanak. Az ünnepi szentmisét Csató Béla marosvásárhelyi fôesperes végzi, igét hirdet Sándor József ákosfalvi plébános.
Szavalóverseny Dicsôszentmártonban
A dicsôszentmártoni Sipos Domokos Mûvelôdési Egyesület és a MADISZ helybeli szervezete május 15-én, szombaton 10 órától megrendezi a Kisküküllô menti líceumi tanulók VII. szavalóversenyét, amelyet az általános iskolások IX. szavalóversenye követ. Helyszín: ?
Május 12-én 19 órától a sepsiszentgyörgyi Andrei Muresianu színház a marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében elôadja Leonyid Andrejev: Requiem címû színdarabját Horatiu Mihaiu rendezésében. Az imazs- színház stílusában színre vitt avantgarde darabot a nemzetközi Mûhely Színházak Fesztiválján díjazták. Jegyek elôvételben a marosvásárhelyi Kultúrpalota és a Nemzeti Színház jegypénztárainál.
Szimpózium a tejfeldolgozásról
A marosvásárhelyi Expomures Rt. a városi stadion melletti parkban levô székhelyén a kolozsvári ICPIAF Rt.-vel közösen egy szimpóziumot szervez a tejfeldolgozásról. A szakemberek e rendezvényen bemutatják az erre vonatkozó törvényeket, egyes bankok képviselôi az e célra szánt hitelekrôl beszélnek, míg a kolozsvári ICPIAF Rt. a tejfeldolgozáshoz szükséges gépeket és berendezéseket állít ki. Az érdeklôdôk május 18-ig az Expomures Rt. 168-099-es telefonszámán jelezzhetik részvételi szándékukat.
Copyright © Népújság - 1999