LI. évfolyam 106. (14158)

1999. május 11. kedd

Balkáni háború

Folytatódó tüntetések Kínában

Legkevesebb 200 ezer ember tüntetett vasárnap Kína-szerte tiltakozásul amiatt, hogy szombatra virradóra a NATO rakétái lerombolták az ázsiai ország belgrádi nagykövetségét. A megmozdulások szombaton kezdôdtek.

Pekingben mintegy 100 ezer ember, többnyire fiatal tüntetett az amerikai és a brit nagykövetség elôtt. A hangulat rendkívül túlfûtött volt, és a tiltakozók egyenesen azt követelték, hogy Kína üzenjen hadat az Egyesült Államoknak — jelentette az AFP. A francia hírügynökség megjegyezte: a tíz évvel ezelôtti Tienanmen téri események óta a kínai fôvárosban nem volt a mostanihoz hasonló méretû megmozdulás.

A tünetôk Bill Clintont ábrázoló képeken az amerikai elnök orra alá Hitler-bajuszt festettek, és több tüntetô a polótrikóján lévô USA feliratra horogkeresztet mázolt.

Hu Csin-tao kínai alelnök vasárnapi televíziós üzenetében leszögezte: a kormány támogat minden olyan tiltakozó megmozdulást, amely a törvényesség keretén belül marad. Ugyanakkor arra emlékeztette a tüntetôket, hogy meg kell ôrizni a "társadalmi stabilitást".

A kínai fôváros diplomáciai negyedét rendkívül nagy számú rendôri erôk fogták gyûrûbe. A biztonsági erôk igyekeztek megakadályozni, hogy a dühödt tömeg túlkapásokra ragadtassa magát. A tüntetôk szidalmazták és bántalmazták a helyszínrôl tudósító amerikai és nyugati újságírókat.

A fôvárosi megmozdulás egész nap tartott, és a tiltakozók bírálták a kínai kormányt is, mert szerintük nem lépett fel kellô eréllyel a nagykövetséget ért támadást követôen.

Clinton-üzenet Csiang Cö-minnek

Bill Clinton amerikai elnök Csiang Cö-min kínai államfôhöz intézett vasárnapi személyes üzenetében fejezte ki sajnálkozását amiatt, hogy a NATO Jugoszlávia elleni légi csapásai során rakétatámadás érte Kína belgrádi nagykövetségének épületét, négy ember halálát, illetve legkevesebb húsz személy megsebesülését okozva.

Mint David Leavy, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivôje elmondta, az elnök az üzenetben hangsúlyozta, hogy a nagykövetség elleni támadás nem szándékos volt, hanem tévedés állt a hátterében.

Az üzenet a továbbiakban a Jugoszlávia elleni támadások szükségességét indokolta. Utalt a Slobodan Milosevic jugoszláv elnök által végrehajtatott koszovói etnikai tisztogatásokra, és leszögezte: a nemzetközi közösségnek érdekében áll, hogy felszámolják a Milosevic- féle elnyomást.

A washingtoni kínai nagykövetséghez eljuttatott üzenetben Bill Clinton kiemelte annak fontosságát is, hogy meg kell védelmezni a pekingi amerikai nagykövetségen tartózkodókat, szavatolni kell a kínai tüntetôk ostroma alatt álló nagykövetség személyzetének biztonságát.

Amerikai nagykövet "túsz" szerepben

James Sasser, az Egyesült Államok pekingi nagykövete vasárnap több amerikai tévéhálózatnak nyilatkozva hangot adott azon aggodalmának, hogy a nagykövetséget két napja körülvevô, immár több tízezres létszámú haragos tüntetôk fékentartására kivezényelt kínai rendvédelmi erôk kezébôl kicsúszhat az ellenôrzés.

"Kétségkívül túszok vagyunk" — fogalmazott Sasser az egyik telefoninterjúban, miközben a háttérbôl tisztán lehetett hallani a tüntetôk kiáltozásait. Elmondta, hogy a pekingi amerikai nagykövetség épületének legtöbb ablakát kôvel bezúzták, és egy tengerészgyalogos a szemén megsérült a repülô üvegszilánkoktól. Az egyik ablakon Molotov- koktélt is bedobtak, de a kisebb tüzet gyorsan sikerült eloltani, személyi sérülés nem történt. A nagykövet feleségét és fiát Pekingen belül más, biztonságosabb helyre szállították.

A nagykövet szerint a kínai hatóságok ugyan biztosították az amerikai diplomáciai képviseletet arról, hogy megvédik ôket, de vannak bizonyítékok arra is, hogy a pekingi kormányzat bátorítja a tüntetôket.

Jelcin-Csiang konzultáció

Borisz Jelcin orosz és Csiang Cö-min kínai államfô telefonbeszélgetést folytatott, amelynek keretében a két vezetô megvitatta a balkáni válság problémáit, a belgrádi kínai nagykövetségre mért rakétacsapások nyomán kialakult helyzetet — jelentette be hétfôn Moszkvában a Kreml sajtószolgálata.

Viktor Csernomirgyin, az orosz elnök balkáni megbízottja Pekingbe repül hétfôn.

Jelcin és Csiang Cö-min hétfôi megbeszélésük során megállapodott Csernomirgyin pekingi látogatásáról. Az orosz megbízott folytatja a Szergej Prihogyko, Jelcin külpolitikai tanácsadója által Pekingben kezdett egyeztetéseket a két nagyhatalom között.

Hét végi harcok Koszovóban

Huszonkét szerb fegyveres esett el a szerb félkatonai egységek és a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) felkelôi között lezajlott hét végi összecsapásokban a többségében albánok lakta dél-szerbiai Koszovó tartományban, Goljak körzetében.

A harcokban egy felkelô könnyebben megsebesült — adta hírül az albán televízióra hivatkozva hétfôn a BBC. Az albánok a jelentés szerint nagy mennyiségû lôszert is zsákmányoltak.

Az albán televízió egy másik hírében arról számolt be, hogy mintegy 50 ezer, Malisevo környékérôl elüldözött koszovói albán tengôdik már 45 napja a szabad ég alatt.

EU-vízumtilalom

Az Európai Unió tagországai hétfôn hivatalosan elfogadták a jugoszláv katonai és polgári vezetôk elleni vízumtilalmat, és más szankciókat is bevezettek.

Az EU külügyminiszterei április végén jutottak egyezségre arról, hogy megtiltják a belépést az unió területére mintegy 300 vezetônek, köztük Slobodan Milosevic elnöknek és családjának, a szerb és jugoszláv kormányzat tagjainak, illetve mindazoknak, akik aktívan támogatják Milosevic tevékenységét. A tilalom támogatására kérték annak idején az unió társult államait is.

A szankciók közé tartozik a jugoszláv vagyon külföldi befagyasztása, továbbá a kereskedelmi repülések és a pénzügyi tranzakciók tilalma. Kilátásba helyezik a Jugoszláviába tartó export szigorítását is mindazon anyagokra, amelyek a NATO-csapások által okozott károk kijavítását segíthetnék.

Az EU-tagországok a pénzügyminiszterek találkozójának keretében véglegesítették az intézkedéseket. A szankciók napokon belül megjelennek az EU Hivatalos Újságjában, és ezzel életbe lépnek.

Általános sztrájkba lépnek a mûsorszórók

Május 17-étôl általános sztrájkba lépnek a mûsorszóró vállalat dolgozói, és a vállalat csak a napi adásidô egyharmadánák sugárzását biztosítja - jelentette be hétfôn az ágazat szakszervezeti szövetsége.

A szakszervezet szerint azért kényszerülnek erre a lépésre, mert a vállalat két legfontosabb ügyfele — a román állami televízió és az állami rádió — a sugárzási díj jelentôs részével tartozik, s a helyzet azt követôen sem változott, hogy a mûsorszórók április 22-én már tartottak egy fél órás figyelmeztetô munkabeszüntetést.

A mûsorszórók szakszervezeti szövetségének elnöke közölte, hogy a sztrájk május 17-én délután négy órakor kezdôdik. Ettôl kezdve naponta csak reggel 5 és déli 12 között sugározzák a két állami tévécsatorna és az állami rádió mûsorát. A munkabeszüntetés érinteni fogja a közszolgálati tévé és rádió regionális stúdióit is.

Az állami televízió és rádió társaság megalapozatlannak és a vállalat helyzetével való visszaélésnek minôsítette a tervezett tiltakozást. A televízió és a rádió illetékesei vitatják a tartozás tényét, csak annyit ismernek el, hogy a korábbi tartozások utáni büntetés ügye rendezetlen. Emellett azzal érvelnek, hogy a mûsorszóró vállalat áprilistól kezdve egyoldalúan emelte a díjszabást.

Az állami televízió és rádió illetékesei arra is felhívták a figyelmet, hogy lévén közszolgálati intézmények, költségvetésüket az állami költségvetéstôl kapják. Bár az idei költségvetési törvény vitájában már jelezték, hogy fizetési gondjaik lesznek, a törvényhozás 12 százalékkal kisebb összeget szavazott meg a televíziónak és a rádiónak, mint tavaly.

A védelmi miniszter a NATO-csatlakozásról

Kedvezôek a washingtoni csúcs eredményei

Románia számára összességében kedvezôek a washingtoni NATO-csúcs eredményei - szögezte le Victor Babiuc védelmi miniszter hétfôn nyilvánosságra hozott nyilatkozatában. Babiuc úgy értékelte az atlanti védelmi szövetség új stratégiáját, hogy annak egyik legfontosabb eleme a NATO bôvítése.

Babiuc szerint a washingtoni tanácskozás eredményei elsôsorban azért kedvezôek, mert a a csúcs megfogalmazta a NATO elkötelezettségét a balkáni országok, köztük Románia területi sérthetetlensége és szuverenitása mellett, s ezzel elôtérbe került a szövetség és a térség államai közötti biztonsági kapcsolatok lényeges megerôsítése.

— Másrészt a NATO világosan és határozottan elkötelezte magát a bôvítés mellett, és elhatározta, hogy a következô csúcstalálkozón, vagyis legkésôbb 2002-ben értékeli a bôvítési folyamatot. A csúcstalálkozóról kiadott közlemény Romániát a csatlakozni kívánó államok között az elsô helyen említette, elismerve ezzel az ország folyamatos erôfeszítéseit és elôrehaladását a csatlakozással járó felelôsség és kötelezettségek felvállalásában — hangsúlyozta a védelmi miniszter.

— Románia a teljes jogú NATO-tagsághoz vezetô út új szakaszához érkezett. A katonai felkészülést bele kell illeszteni a csatlakozás politikai, gazdasági, költségvetési és jogi feltételeinek teljesítését szolgáló nemzeti erôfeszítésekbe, azaz a gazdasági és a katonai reformot egyidejûleg és határozottan folytatni kell Romániában — szögezte le Babiuc.

Mihail Popescu tábornok, a román szárazföldi erôk parancsnoka ugyanakkor a katonai költségvetés szûkösségébôl adódó gondokat ecsetelte. A tábornok arra hívta fel a figyelmet, hogy míg a NATO-államok közül a védelemre legkevesebbet fordító Magyarország egy-egy katonára 11 ezer dollárt költ, Romániában az idén katonánként csak 3800-4000 dollár jut kiképzésre és felszerelésre.

— Ha a védelmi minisztérium nem kap több pénzt, 2005-ig Románia kénytelen lesz 80-85 ezer fôre csökkenteni hadseregének létszámát - közölte Popescu tábornok.

Balkáni politikusok és üzletemberek találkozója

A térség újjáépítésérôl tárgyaltak

Balkáni országok vezetô politikusai találkoztak hétfôn Szalonikiben a koszovói válság és a térség háború utáni újjáépítésének megvitatására.

A jugoszláviai háború kötelezôvé tette számunkra, az Európai Unió és a nyugati szervezetek számára, hogy tervet dolgozzunk ki a délkelet- európai térség gazdasági fejlôdésére, ha már elmulasztottuk kilenc évvel ezelôtt — mondta Joánisz Mangriotisz, aki a görög kormányban az északi tartományok ügyeinek minisztere.

Az értekezleten a menekült áradattól leginkább sújtott Albánia és Macedónia vezetôi mellett bolgár, orosz, román politikusok vannak jelen.

Amíg mindenki arra számított, hogy fôleg a NATO- légitámadásokról esik majd szó, addig az összesereglett 500 üzletember fôleg azt latolgatta, hogy milyen újjáépítési lehetôségek vannak az erôszak által sújtott térségben.

Nemzetközi üzleti körök ma már egyetértenek abban, hogy ki kell találnunk és véghez kell vinnünk egy új, Marshall-tervhez hasonlatos újjáépítési tervet Délkelet- Európa számára — jelentette ki Vaszilisz Takasz, az Észak-Görögországi Ipari Unió elnöke.

A Jugoszlávia elleni NATO-támadás csak súlyosbította az amúgy is rossz balkáni helyzetet. A közlekedési csomópontokat elzárták a kereskedelem elôl, menekültek százezrei terhelték meg az amúgy is gyenge albán és macedón gazdaságot — jelentette a Reuters.

Szakértôk véleménye szerint a balkáni országok jövôje az EU-tól függ, de tényleges integrációjuk kilátása még hosszú ideig homályban marad.

Markó Béla: Ne csak az együttérzés, hanem az együttgondolkodás kössön össze

A múlt hét végén tartotta tisztújító kongresszusát Magyarország kormányzópártja, a Fidesz. Mint korábban hírt adtunk róla, a testület ismét Orbán Viktort választotta a párt elnökévé, s változtatás nélkül újraválasztotta a "gyôztes csapatot", a Fidesz vezérkarát. A kongresszuson felszólaltak a határon túli magyar közösségek politikai érdekképviseletének vezetôi, köztük Markó Béla. Alább a szövetségi elnök beszédét adjuk közre.

Tisztelt kongresszus!

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevében tisztelettel köszöntöm a Fidesz-Magyar Polgári Párt XI. kongresszusát. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy egyúttal az általunk képviselt egész romániai magyarság ôszinte üdvözletét is tolmácsolom annak a pártnak, amely ezelôtt egy esztendôvel nem csupán Magyarország sorsáért vállalt közvetlen felelôsséget, hanem közvetve az egész magyar nemzetért, azokért a magyar közösségekért, amelyek egymástól elszakítva is egymáshoz tartoznak, mert ugyanannak a nemzetnek a részei vagyunk mindannyian.

Önök most számvetést készítenek errôl az egy esztendei kormányzásról, és azt gondolom, nekünk is véleményt kell mondanunk ennek az idôszaknak a magyar—magyar kapcsolatairól. Van mit mondanunk, hiszen nemrég egy alapvetôen fontos, új intézménnyel egészült ki ez a kapcsolatrendszer, a Magyar Állandó Értekezlettel, amelyet utóbb országgyûlési határozat is megerôsített. Úgy vélem, fontos elôrelépés ez annak érdekében, hogy a Kárpát-medencei magyar közösségeket ne csak az együttérzés, hanem az együttgondolkodás, sôt, az együttcselekvés is összekösse a mindennapokban.

Szükségünk lesz az elkövetkezôkben erre az együttgondolkodásra és együttcselekvésre, hiszen meg kell találnunk azokat a megoldásokat, amelyek Európának ebben a még mindig földrengéses részében nem eltávolítanak minket egymástól, hanem minél szorosabban egymáshoz kapcsolnak.

Úgy érezzük, erre a jövôben van esély, és ezt az esélyt ki kell használnunk.

Örömmel gratulálunk Önöknek, örömmel gratulálunk egész Magyarországnak ahhoz, hogya NATO teljes jogú tagjaként immár visszafordíthatatlanul halad egy olyan úton, amelyen mindannyian szeretnénk végigmenni. Higgyék el, nekünk is nagy öröm, hogy egy baljós évszázad elteltével, végre szerencsés csillagzat alatt lép tovább Magyarország.

Nekünk is nagy szükségünk van egy erôs, politikailag és gazdaságilag biztonságos Magyarországra, amely stabilizáló tényezô lehet az elkövetkezôkben ebben a régióban.

Nagy szükségünk lenne arra is, hogy saját országunk integrációját bizonyosnak mondhassuk, de ez ma még nem így van. Romániában még éles az alternatíva: kelet vagy nyugat? Számunkra drámai lenne, ha Romániával együtt keletre sodródnánk, drámai lenne, ha az erdélyi magyarok Önöktôl ismét távolabb kerülnének. Mi közeledni akarunk Önökhöz, közelíteni akarnánk egész Romániát, ahol most mi magunk is részt veszünk a kormányzásban, de közelíteni kívánjuk különösen a magyar közösséget, amelyet sem vízumkényszernek, sem más megkötésnek nem szabad elválasztania saját nemzetétôl. Éppen ellenkezôleg: azon kell lennünk, hogy Magyarországon ne legyen idegen a más országbéli magyar.

A szomszédos Jugoszláviában ma háború van. Nagy aggodalommal figyeljük a vajdasági magyarság helyzetét, és együttérzünk velük. Ugyanakkor azt mondjuk: Koszovóért közbe kellett lépni. Fontos, nagyon fontos, hogy végre a nemzetközi közösség nem tartja belügynek, és nem tûri az etnikai elnyomást, az etnikai tisztogatást, a véres etnikai leszámolást.

Bízunk abban, hogy végre tényleg fordulat következik be ezen a téren is. Bízunk abban, hogy az új évezredet úgy kezdi a nyugati világ, hogy felismeri: Kelet-Közép-Európa és a Balkán etnikai-nemzeti-kisebbség problémáit meg kell oldani. Mélyrehatóan és egyértelmûen. nem halogatva, nem habozva, nem toldozva-foldozva, mint eddig. Nem a tûzoltás, hanem a megelôzés szándékával.

Ez nekünk létkérdésünk.

De meggyôzôdésem szerint érdeke ez a többségnek is, amellyel együtt élünk, és érdeke a térség minden országának.

A Fidesz egy sorsfordító korszakban vállalta a kormányzás felelôsségét, és úgy gondolom, hogy ennek máris számos fontos eredménye van. Amit Önök tesznek, ahogyan Önök cselekszenek, az kihat a szomszédokra is, de közvetlenül kihat reánk is.

Mi továbbra is számítunk Önökre. Jó munkát kívánok a kongresszusnak, és köszönöm, hogy meghallgattak!

Folytatódnak a kormány és a szakszervezetek tárgyalásai

A villanyáram kompenzálásáról egyezkedtek

A négy szakszervezeti szövetség vezetôi és Radu Berceanu ipari és kereskedelmi miniszter hétfôn a villamos energia kompenzálási szintjének kijelölésérôl tárgyalt.

A szakszervezetek havi 100 kw-os szubvenciónált villamos energiát kérnek, miközben az ipari és kereskedelmi miniszétirum csupán havi 50 kw-ot hajlandó szubvencionálni.

Bogdan Gossu az Alfa Kartel vezetôje szerint Berceanu miniszter azt javasolta, hogy a kompenzálási rendszert, a díjpolitikák révén, a CONEL érdekében állítsák fel, de ezzel a szakszervezetiek nem értettek egyet.

Hossu úgy véli, hogy a kompenzálást a költségvetésbôl kell folyosítani, mint ahogy az normális bármilyen szociális kompenzálások esetében.

Lévén, hogy a partnerek nem jutottak közös nevezôre a kompenzálási küszöbértékben, a tárgyalások a következô napokban folytatódnak.

A szakszervezetiek szerint a kompenzálásra a költségvetésbôl 500 milliárd lej kell, ami elérhetô az elsô költségvetési kiigazításkor a privatizációból behajtott összegekbôló

Bogdan Hossu, az Alfa Kartel vezetôje a Berceanu ipari miniszterrel tartott hétfôi találkozó után kijelentette, hogy több szakszervezeti revindikáció nem található meg a gazdasági reformot meggyorsító törvénytervezetben.

Így hiányzanak, például, a társadalomvédelmi elôírások. A szakszervezetiek elégedetlenek amiatt, hogy egy társaság privatizócióját megelôzô ellenôrzéskor csupán a pénzügyminisztérium jóváhagyására van szükség. A törvénytervezet nem utal két szakszervezeti részvételére sem az ÁTA igazgató tanácsában.

A memorandumban foglalt pontokból ezidáig nagyon keveset oldottak meg — jegyezte meg az Alfa Kartel vezetôje.

II. János Pál bukaresti útjának sajtóvisszhangja

Ökumenikus és politikai jelentôségû tett

II. János Pál pápa látogatásának ökumenikus, illetve politikai jelentôségét hangsúlyozták a hétfôi román lapok, melyeknek többsége rendkívül nagy terjedelemben számolt be a katolikus egyházfô bukaresti programjáról.

A pápa romániai látogatása megváltoztatta a keresztény világ történelmének menetét — hangsúlyozta a România Libera címû lap. A Curierul National szerint Bukarestben lépték át a harmadik évezred keresztény egységére nyíló ajtó küszöbét. Az Evenimentul Zilei azt állapította meg, hogy II. János Pál jelenléte "pápamániát" okozott Romániában.

A kommentárok egybehangzó értékelése szerint a látogatás két csúcspontja a vasárnapi két szentmise volt. Délelôtt Teoctist pátriárka, a Román Ortodox Egyház feje mutatott be misét a katolikus egyházfô jelenlétében, délután pedig II. János Pál pontifikált eukarisztikus misét, melyen a díszvendég a bukaresti pátriárka volt.

A román lapok beszámolói általában a délelôtti szentmisére helyezték a hangsúlyt, kiemelve azt, hogy katolikus egyházfô most volt elôször jelen ortodox liturgián. Külön hangsúlyt tulajdonítottak annak is, hogy a mise színhelye az a tér volt, ahol az ortodox egyház új székesegyházat tervez építeni, "a nemzet katedrálisát". A pápai misérôl szóló tudósítások közül néhány megemlítette, hogy a szertartás folyamán a hívek több nyelven - románul, angolul, héberül, magyarul, franciául, lengyelül és olaszul - imádkoztak.

Az országos román lapok közül a Curentul, az Adevarul és a Cotidianul a pápa látogatásának legfontosabb eseményeként a katolikus egyházfô és a bukaresti pátriárka Jugoszláviáról kiadott közös közleményét emelte címoldalára. A Curentul szerint a két egyházfô ezzel a közleménnyel — a Pax Balcanica megfogalmazásával - lép a kereszténység történelmébe.

Pápai magánlevél Jakubinyi érseknek

A pápalátogatáshoz kapcsolódó mozzanat, hogy II. János Pál magánlevelet intézett Jakubinyi György gyulafehérvári érsekhez.

Levelében a Szentatya megértését fejezi ki, amiért ez az egyházmegye nem képviseltette magát Bukarestben a hívôk hivatalosan szervezett csoportjai között. Ugyanebben a magánlevélben szeretetérôl és szimpátiájáról biztosította mind az egyházmegye híveit, mind a püspököket, s biztosítja ôket arról is, teljesen megérti és átéli fájdalmukat amiatt, hogy fôpásztoruk nem látogathatta meg ôket saját területükön.

A kolozsvári Szabadság idézte Potyó Ferencet, a gyulafehérvári fôegyházmegyei hivatal irodaigazgatóját, általános helynököt, aki szerint "a pápa ismeri a romániai magyar katolikusok helyzetét, évtizedeken át tartó helytállásukat a szívében értékeli, azonban az átfogóbb és magasabb rendû érdek, a keresztény egység érdekében hajlandó volt erre a számára is hatalmas áldozatra".

Egy újabb látogatás Erdélybe vezethet?

Most már szó lehet II. János Pál pápa egész más feltételek között történô újabb romániai látogatásáról — jelentette ki vasárnap Bukarestben Joaquín Navarro Valls, a Vatikán szóvivôje.

Nagyon fontosnak mondotta a szóvivô a látogatás két liturgiai mozzanatát: a Szentatya részt vett a Teoctist pátriárka által bemutatott istentiszteleten, a vatikáni egyházfô pedig a román pátriárka jelenlétében misézett. Ezzel jelentôs lépést tettek a keresztény egység helyreállításában.

— Történt és történik mindez olyan körülmények között, amikor régebbi patriárchátusok, amilyen a konstantinápolyi, az athéni vagy a moszkvai, elkerülték az ilyen mozzanatokat — jegyezte meg Navarro Valls.

A szóvivô hangsúlyozta, hogy a mise a keresztény gyakorlatban a legfontosabb szentség, mivel ez fejezi ki a keresztények egymás közti és Krisztussal való közösségét. Miután a katolikus és az ortodox egyház között nem létezik szentségbeli közösség, a két egyház vezetôi nem mutathatnak be közösen misét, de részt vehetnek a másik által celebrált liturgián.

Navarro Valls úgy fogalmazott, hogy a pápa "mostani romániai látogatásának sikerült nagy mértékben megszüntetni a két egyház közötti feszültségeket, amelyeket — legalábbis Kelet-Európában — a kommunista rendszerek támasztottak".

A Szentszék szóvivôje kiemelte, hogy mostani romániai látogatása során mindvégig meleg légkör vette körül II. János Pál pápát, pedig a lakosság többsége ortodox és nem katolikus vallású.

— Immár szó lehet II. János Pál pápa egészen más feltételek között történô újabb romániai látogatásáról — hangsúlyozta Joaquín Navarro Valls.

Japán önkéntes Marosvásárhelyen

(benedek)

Vasárnap fogadták a marosvásárhelyi Pedagógusok Házában a Nemzetközi Együttmûködés Japán Ügynöksége (JICA) bukaresti irodavezetôjének kíséretében Midori Hosoi lányt, aki két évig a Shido Kulturális Egyesület japán nyelvtanfolyamain fog önkéntesen oktatni Marosvásárhelyen.

Hiroaki Okubo, a JICA bukaresti irodájának vezetôje mutatta be az ügynökséget. A JICA 1965-ben alakult japán kormányzati ügynökség, amely a japán külügyminisztérium alárendeltségében mûködik. Kezdetben a fejlôdô országoknak nyújtott segítséget, majd az 1989-es változások után ugyanezt teszi a közép-kelet- európai régió országaiban is — derült ki az irodavezetô szavaiból, aki azt is elmondotta, hogy a japán kormány e gesztusa egyrészt emberbaráti indíttatású, másrészt pedig a különbözô országok egymástól való függôségére akarják felhívni a figyelmet. A világban senki nem élhet elszigetelten, és a második világháborút követôen Japán sem épülhetett volna újjá, és nem is fejlôdhetett volna a nemzetközi segítség nélkül.

Az ügynökségnek két éve van romániai irodája, bár már annak elôtte is jelen voltak országunkban. Mostanság több jelentôs programot támogatnak. Japán szakemberek készítenek például tanulmányt hét Duna menti város szennyvízkezelésének problémáiról és ezek javításáról, vagy Bukarest közszállításának korszerûsítésérôl, de például szintén az idén mintegy 900 millió yen értékben adományoztak gyerekgyógyászati felszereléseket két fôvárosi kórháznak. Amellett, hogy számos, magasan képzett japán szakember dolgozik a már említett, vagy hasonlóan fontos programokon, évente mintegy 64 romániai szakembernek biztosítanak Japánban továbbképzési lehetôséget.

Az ügynökség elsôsorban a piacgazdaságra való áttérés szempontjából fontos területeken nyújt segítséget különbözô programok, vagy anyagi támogatás formájában, de a kulturális közeledést is segíti. Így szintén japán önkéntesek dolgoznak több kulturális, vagy sportegyesületnél is az országban. A marosvásárhelyi Shido kulturális egyesületnél 2 évig Midori Hosoi fog japán nyelvet tanítani. A lány Kyotóból származik, és japán nyelv és kultúra szakos egyetemi diplomát szerzett. A japán nyelvtanfolyam két évet vesz igénybe hetente egy, háromórás foglalkozással. Már eddig is volt japán nyelvoktatás az egyesületnél, az eredmények mellett szól, hogy egy volt hallgatójuk a felkelô nap országában végzi jelenleg az egyetemet. Beatrice Budea, a Shido elnöke abban reménykedik, hogy a japán nyelvtanfolyam iránti érdeklôdés a következô években növekedni fog.

Szalagavató

b.

Tartásos szép ünnepség keretében avatták pénteken délben maturandussá a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum magyar tagozatának XII. osztályos diákjait. A helyszín, a Nemzeti Színház nagyterme is hozzájárult ahhoz, hogy ez a néhány éve meghonosodott szokás, felejthetetlen maradjon mind az érettségizôk, mind a szülôk és résztvevôk számára. Kellemes és kellemetlen emlékekbôl áll össze az a soha vissza nem térô idô, amit késôbb nosztalgikusan diákéletként emlegetünk, s amelyet a felnôtté válás követ. Az iskola emléke, útravalója azonban végigkísér egész életünkön. Védjétek és segítsétek az iskolát, legyetek büszkék rá, éljetek és cselekedjetek szelleméhez méltóan, mert a Bolyai szimbóluma végleg bennetek van — biztatta a maturandusokat Bálint István igazgató.

Vannak az életben olyan átváltozások, amelyeket nem lehet tetten érni, ahogy tavasszal kizöldül a természet, s valahogy így, ilyen észrevétlenül válik felnôtté a gyermek. S hogy ezt a megfoghatatlan valamit mégis mindenki észrevegye, ezt a célt szolgálja a szalagavatás — hangsúlyozta a végzôs osztályfônökök nevében Haller Béla tanár.

Bátor, elégedett, büszke és sikeres felnôttekre van szükség — biztatta érettségire készülô társait a XI. osztályos diákok nevében László Réka. A maturandosok nevében prózavers szépségû szövegben Tisza Katalin fogalmazta meg a felnôtté válás pillanatát, amely "éppen attól mistzikus, hogy megragadhatatlan sokarcúságában nem tudni, hogy vég-e, avagy kezdet."

A beszédeket követôen színpadra szólították a Nagy Károly vezette XII.E, a Fodor Ibolya vezette XII.F, a Kulcsár Katalin vezette XII.G, az Ignát Csaba vezette XII.H, a Haller Béla vezette XII. L., a Józsa István vezette XII.J, a Marx Ágnes vezette XII.K, a Csifó Nagy Klára vezette XII. L. és az Egyed Anna vezette XII.M, azaz a református kollégium növendékeit, hogy osztályfônökük és az igazgató átadja a kis kék szalagot.

Az ünnepség a XI.K osztály verses-zenés összeállításával és a Kôvirág, valamint a lícem Bloothers zenekarának elôadásával zárult.

Hangkazetta-bemutató

Óz, a nagy varázsló

(lokodi)

Az csak természetes és alkalomhoz illô, hogy Szeberényi Ildikó kisdiák nyitotta meg szép szövegmondással a péntek délutáni találkozót. A Bernády Házban a Marosvásárhelyi Rádió magyar adásának fôszerkesztôje, Jászberényi Emese találkozott tanító-és óvónôkkel, abból az alkalomból, hogy a Marosvásárhelyi Rádió és a sepsiszentgyörgyi Dancs Market Rekords közös kiadásában immár a tizedik mesekazetta, Óz, a nagy varázsló kerül a kisiskolás, a pedagógus és szülô asztalára.

Érdemes megjegyeznünk azt, van igény rá, van pedagógusi érdeklôdés az effajta nevelés iránt, hiszen a kis, de annál értékesebb és érdekesebb eseményre eljöttek vidékrôl is, Ludasról, Nyárádszeredából, a város különbözô általános iskoláiból és óvodáiból tanúsítottak érdeklôdést pedagógusok, óvónôk. Ott volt nyilvánvalóan az elôadócsapat, marosvásárhelyi bábszínészek. A mesemondás, a bábjáték mûvészmesterével, Nagy Lászlóval beszélgettek mesérôl, bábjátékról, a vidék sajnálatos kimaradásáról. Ha egyetlen mód van arra, oda kell figyelni a várostól távolabb esô gyermeki igényekre is, elkelne ott is a míves mesemondás, bábjáték. Csakhogy a gyermek számára érthetetlen dologról van szó, vagyis a pénzhiányról. Ha módot találnak arra — ígérte Nagy László — a vidéket sem hagyják ki turnéik sorából.

A Sepsiszentgyörgyrôl érkezett Dancs Annamária a mesekazetta mûvészi értékérôl és a pedagógiában használatos és hasznos kazetta "módszertanáról" tartott közönségének hangulatos kiselôadást.

"Oroszlánvadászat" a Leóban

(nagy a.)

Több száz gyerek és fiatal jelent meg a tegnap délelôtt a marosvásárhelyi Leo étteremben. A kíváncsiság hajtotta ôket, hiszen a hírverés szerint ekkor kellett kinyitniuk az oroszlán zárkáját, szabadjára engedve a félelmetes fenevadot. Azaz — mint utólag kiderült — a nevetést, szórakozást, táncot.

— A felszolgált ételek mind a gyermekek, a fiatalokhoz kedve, ízlése szerint készülttek. Ôk a jövô, akik egyre jobban hódítanak gyorsétkezdékkínálatai — nyitotta meg a rendezvényt Orbán József, a Leo étterem tulajdonosa. Újdonságnak számít a készítmények díjmentes házhoz szállítása, valamint az hogy az étterem teljes menüjét felsorolják az 1999-ben megjelenô telefonkönyvben.

Kozsik József mûsorvezetô percek alatt elbûvölte a gyerekeket, s együtt énekelték az erre az alkalomra írt Leo-himnuszt. A mókás versenyben a legjobbnak a Leo- szuper csapat bizonyult, s nyolc tagját a tejszínhabostortán kívül üdítôvel és egy-egy hatalmas pizzával jutalmazták. Azonban a vesztes Leo-magic csapat tagjai sem maradtak díjazatlanul, akárcsak az a közel 200 gyerek, akinek sikerült a kicsinek bizonyuló étterem ajtaján belül kerülni. Ôk ingyen kóstolhatták a pizzát, a süteményeket.

— A gyermeknap alkalmából hasonló, de jóval népesebb rendezvényt tartunk. Terveink szerint május utolsó vasárnapján a fôtéri parkba hívjuk a gyerekeket, ünnepelni ôket, velük együtt — összegezett Orbán József.

Kínában járt a megyei tanács küldöttsége

Egyre szorosabbá váló kapcsolatok Shanxi és Marosvásárhely között

Mózes Edith

Április végén járt a Maros megyei tanács küldöttsége Shanxi kínai tartományban. Ez a kapcsolat két évvel ezelôtt kezdôdött, amikor Kína bukaresti nagykövetségének megkeresésére, egy üzletemberekbôl és megyei tanácsosokból álló csoport már felkereste ezt a tartományt. Ezt a látogatást megelôzôen sor került két más látogatásra, amelyet a kínai küldöttség ejtett meg Marosvásárhelyen az elmúlt év során. Az idei találkozó célja tulajdonképpen az volt, hogy egy protokollumot fogalmazzanak meg, abból a célból, hogy milyen területeken látnak lehetôségeket a konkrét együttmûködésre. A látogatásról Virág György, a küldöttség vezetôje tájékoztatott.

Hivatalos program és protokollum

Mindenekelôtt elmondta, hogy Shanxi tartomány területe mintegy 150 ezer négyzetkilométer, a székvárosa Pekingtôl délnyugatra kb. 600 kilométerre fekszik, és a régi kínai kultúra egyik bölcsôje. A provincia alelnöke fogadta a Maros megyeieket és megegyeztek a legfontosabb problémákban. Ezek után találkozósorozat kezdôdött egészségügyi, gazdasági, külgazdasági téren, a kórházak és az orvosi egyetemek kapcsolata terén. Ugyanakkor felvetôdött a mûszaki egyetemek közötti kapcsolatok gondolata is. A hivatalos látogatás során sikerült beiktatni két mûemlék meglátogatását is. Az egyik a kínai hitvilág egyik eredetének számító, Taj Huan várostól mintegy 25 km-re fekvô hegyekben talált helyet századokkal ezelôtt. Ugyanakkor meglátogathatták az óvárosnak nevezett települést is, amely több évszázad óta mûködô közösség.

A küldöttségben a megyei tanács részérôl Virág György alelnök, a küldöttség elnöke, Muji Stefan és Suciu Victor megyei tanácsosok, Panturu Ileana, az egészségügyi igazgatóság igazgatója, Copotoiu Constantin, az orvosi egyetem prorektora, és Merdariu Ioan, a Comat igazgatója.

Az együttmûködési területek szempontjából, folytatta Virág György, elsô helyen az egészségügy szerepel, mert esetleg ki lehet alakítani diák- és tanárcserét a két orvosi egyetem között, ugyanakkor tervezik az orvosi egyetemen belül egy hagyományos kínai módszerekkel mûködô katedrát kialakítani, kínai professzorokkal, ugyanígy vásárhelyi professzorok oktatnának a Taj Huan-i egyetemen. De diákcserére is sor kerülhetne. Hasonló gondolat felmerült a mûszaki egyetem finommechanika szakán is. Gazdasági téren bizonyos jóváhagyási korlátozások vannak, a még mindig meglévô központosító rendszer miatt. Felmerült, hogy jóváhagyásokra van szükség ahhoz, hogy például importáljanak bizonyos áruféleségeket. Egyéb gazdasági lehetôségeket abban láttak, hogy a mûtrágya export Marosvásárhelyrôl történne, s az Azomurestôl szeptemberben egy csoport Kínába utazik, a hagyományos vásárra, ahol ingyen pavilont és szolgáltatásokat biztosítanak nekik. Különleges érdeklôdést tanúsítottak a kínaiak, tudtuk meg továbbá, a bôripari termékek, bútoripari termékek iránt is. A kereskedelmi és úgynevezett külkapcsolatok kamarájánál tett látogatás során a Maros megyei vállalatok szórólapjait s bemutatták, és ismertették a lehetôségeket, és hogy a mezôgazdaság is kerüljön be ebbe a körbe, felvetették azt, hogy itteni szakemberek odamennének szôlôt telepíteni, innen vinnének szôlôfajtákat is. Kínában ugyanis a bortermelésnek nincs az a kultúrája, amely Európában van, és a román borok jó minôsítést kaptak. A küldöttség vezetôje szerint arra is vállalkoztak, hogy innen exportálnának bort. Ôk eddig fôleg Franciaország felé orientálódtak a borok importálásában.

A kapcsolat építésének része volt, hogy fogadta ôket a tartomány kormányzója is. Ez nálunk a prefektus megfelelôje. Ha párhuzamot akarunk vonni, azt, ami nálunk a megyei tanács, népi gyûlésnek hívják ott. A tulajdonképpeni protokollumot a Taj Huanból való elutazás napján írták alá. Tartalmazza azokat a lényeges területeket, ahol együttmûködési lehetôséget látnak.

Nagy Kínai Fal és pekingi kacsa

Pekingben a nagykövetség és a házigazdák biztosítottak nagy élménynek számító turisztikai programot, mondta ezután Virág György. Szerintük nem volt az Kínában, aki nem látta a Nagy Kínai Falat és nem evett pekingi kacsát. Mi ezt végigcsináltunk, láttuk a nagy fal egy részletét, és meglátogathattuk az egykori császári palotát, meg a Nap templomát is. Valóban élménydús volt a látogatás.

Ami a pekingi kacsát illeti, válaszolt kérdésre az alelnök, hozzánk, európaiakhoz sokkal közelebb álló ételféleség, de el kell mondanm, hogy egy-egy étkezés alkalmával 15 - 20 féle ételt kínáltak nekünk, amit mind végigkóstoltunk. Minden, ami mozog, repül föld alatt vagy föld felett, azt megeszik Kínában. Ehetô, kitûnôen elkészített rendkívül fûszeresen vagy teljesen fûszer nélkül. Az ember ízetlennek érzi, de a színeknek és ízeknek ez a kavalkádja egyensúlyba kerül.

Ezek színesítették a kintlétünket, viszont amit naponta és percenként tapasztaltunk: rend van abban a hatalmas országban. Amit mi úgy ismertünk, mint katonás rendet, vagy parancsolt rendet, most úgy mondanám, hogy közösen elfogadott rend. Ha lehet így mondani, mindenfélét láttunk Kínában, de kétféle embert nem: túlsúlyos, kövér embert nem láttunk egész idô alatt, hiába kerestünk, de nem láttunk ideges, türelmetlen, káromkodó, ordibáló, gesztkikuláló embert sem. Pedig abban az autórengetegben a kerékpárosok óceánja hömpölyög, mégsem láttunk ordítozó embereket. Egy hét alatt nem láttunk egyetlen koccanást sem pedig több száz kilométert tettünk meg.

Minek tulajdonítható? Szerintem alapvetôen annak, hogy az emberek elfogadják egymást és tudomásul veszik azt, hogy nem ôk a legfontosabbak ezen a világon, nem velük kezdôdik és nem velük végzôdik a világ. Ez az ázsiai gondolkodásmód annyira a vérükben van, hogy fel sem merül a gondolata, hogy valaki náluk nem lehet fontosabb.

Modernizáció és keleti kényelem

Ugyanakkor látványos a fejlôdés. Meggyôzôdésem, mondta V. GY., hogy Kína, ha már most nem is turisztikai nagyhatalom, mindenképpen azzá válik. Még nem volt szezon, de máris rengeteg, fôleg kínai turistát láttunk. És a turizmushoz megvannak a feltételek, kezdve az utakkal. Ha csak azt mondom, hogy a Pekinget Taj Huannal összekötô 600 kilométeres autópályát a hegyek között két év alatt készítették el, azt hiszem, fogalmat alkothatunk a méretekrôl és az ütemrôl. Ha azt látja az ember, hogy a kopár sziklára felvitték zsákokban a termôföldet, és több tízezer csemetét, s a vizet is így vitték fel, s erdôsítették a kopár oldalakat, akkor valóban rádöbben arra, hogy az ô felfogásuk szerint az ember létének a lényege ezen a földön az, hogy valami hasznosat tegyen. Ugyancsak a turizmushoz tartozik, hogy olyan szállodákat láthattunk, amilyent én, bár sok helyen megfordultam Nyugat-Európában, nem láttam. Messze meghaladják az európai színvonalat, a szolgáltatások is kifogástalanok. Egyéb szolgáltatások vagy üzlethálózatok olyan szinvonalúak, hogy bárki bármikor bemehet, nem csak a kiváltságosok számára készültek. Tehát a turizmus alapja megteremtôdött. Ezután már csak a robbanás következhet be. Ugyanis gondoskodnak arról, hogy azok a mûemlékeik, amelyek értékesek, olyan rendben vannak, hogy tiszteletreméltó, hogy így meg tudták ôrizni. Emellett hatalmas lakótelepek is vannak, s olyan házak is, amelyeknek nincs utcára nyíló ablaka, ez kissé lehangoló.

Bizonyára vannak nehézségeik. Nincs meg az a magas életszínvonal, amely felé mi állandóan törekszünk, mindent letaposva. Igaz, hogy egy kicsit mondhatni burokban voltunk, ugyanis a fogadó fél állandóan erôs csapattal kísért minket, bár egy este magunkra is kisétáltunk. Bizonyára vannak lerobbant egzisztenciák, de nem koldulnak, hanem valamit ajánlanak, amiért cserében pénzt kaphatnak. Nem agresszívek, az ottani ember azzal van elfoglalva, hogy valamilyen módon hasznossá tegye magát, vonta le a konklúziót kínai útja végén Virág György.

Kisdiákok hagyományos versenye volt

Május 8-án a dicsôszentmártoni Mûvelôdési Házban tartották meg a város és a környékbeli általános iskolák tanulóinak hagyományos népdaléneklô- és szavalóversenyét. A kezdeményezô és szervezô ezúttal is az RMDSZ helyi szervezete és a Kis- Küküllô Alapítvány.

A versenyre 10 általános iskolából 96 tanuló nevezett be, 50 versmondó és 46 népdaléneklô kisdiák legjobbjainak osztott ki díjat a zsûri.

A népdaléneklôk közül Balázs Zsoltot (Magyarsáros), Sípos Lászlót (Küküllôdombó), Antal Edinát (Vámosgálfalva), Miklós Györgyöt (Küküllôdombó) díjazták, míg a versmondók közül Balázs Tünde (Magyarsáros), Kovács Mária (Medgyes), Kis Szende Júlia (Szászcsávás), Bándi Éva, Szederjesi Ildikó (Medgyes) és Báthori Ildikó nyertek tehetségük révén Molnár Dénes-metszetet, illetve értékes könyvjutalmat.

HBO elôfizetôinek!

(ajtay)

A HBO programmal egy idôben néhány soros értesítô cédulát is kaptak a marosvásárhelyi elôfizetôk a levélszekrényben. A Romsat Cable-Tv and Radio Részvénytársaság vezetôsége ezúton hozta minden érdekelt ügyfelének tudomására, hogy hamarosan megváltozik a HBO mûsor hanghordozó frekvenciája.

Mint tájékoztattak, arról van szó, hogy mostanig a kelet-európai országokban elterjedt OIRT norma szerinti 6,5 megahertz volt a hanghordozó frekvencia. Az elkövetkezôkben azonban — a szakminisztérium távközlési fôfelügyelôségének javaslatára — Románia-szerte áttérnek a nyugaton használatos CCIR normára. Ez azt jelenti, hogy belátható idôn belül nálunk is az 5,5 MHz-es elektromágneses rezgésszámon közvetítik majd a hangot, nem csak a HBO- soknak, de valamennyi kábeltelevízió-nézônek és hallgatónak.

Az elôfizetôt természetesen az érdekli most, hogy mit kell tennie az alkalmazkodás érdekében. Legszerencsésebb helyzetben azok vannak, akik 1990 után gyártott vevôkészülékkel rendelkeznek, amelyek úgynevezett kétnormás modellek, következésképpen így is, úgy is mûködtethetôk. Egyes korszerû tv-k felismerik a hanghordozó frekvencia magasságát, önmûködôen megkeresik azt és ráállnak. Amennyiben viszont nincs a készülékben automatika, szakemberre van szükség a frekvencia módosításához. Hozzáértôl maguk is elvégezhetik a szükséges beavatkozást, szakértelem hiányában azonban technikushoz kell fordulni. A ROMSAT kábeltévé társaság nem vállal ilyen szolgáltatást, arra hivatkozva, hogy nagyon sok és sokféle használt készüléket hoztak be az utóbbi években az országba, azok jelentôs részét valami módon az itteni mûsorszórási viszonyokhoz igazították, s most ugyebár vissza kellene alakítani az európai követelményekhez. Emiatt ajánlják, hogy hívjunk házhoz valakit a javítómûhelyektôl, szervizektôl vagy vigyük be hozzájuk a régebbi készüléket.

"...mint élô kövek, épüljetek lelki házzá..."

Járay Fekete Katalin

Csaknem háromévi holland és helyi együttmûködés nyomán, a létezésének nemrég 665. évfordulóját ünneplô Koronkán átadásra várt a református egyházközség gyülekezeti központja. A vasárnap, május 9-én tartott avatóünnepségen , Gramsbergen és De Krim falu gyülekezetének harminctagú küldöttsége, nagytiszteletû esperesek, lelkipásztorok,tiszteletes asszonyok, polgármesterek,Burkhárdt Árpád alispán, a Vártemplom fôgondnoka, Nagy Márton, Koronka polgármestere és az általános iskola igazgatója,Wellmann Richárd, a helybeli gyülekezet, érdeklôdôket, a sajtó képviselôi jelenlétében, a hajlék elindult rendeltetése útján. Az új épületszárny homlokzatán, fehér lepel hulltán, ez a felirat vált olvashatóvá: Református Gyülekezeti Központ, Koronka. A bejárat jobb oldalán, elegáns fekete emléktáblán holland szöveg: Met hulp uit Gramsbergen en Krim, l999, azaz: Gramsbergen és Krim támogatásával, l999. Balázs István, koronkai lelkipásztortól az istentiszteleten megtudtuk, hogy a marosvásárhelyi mûépítész, Kali Ellák terve alapján készült lelki otthon a holland testvérgyülekezet és a a Barátok Határon Keresztül Alapítvány anyagi hozzájárulásával, valamint a koronkai egyházközség önkéntes munkájával vált valósággá. l997 tavaszától épülve, máig a parókia 30 négyzetméternyi gyülekezeti teremmel, teakonyhával, négy kétágyas vendégszobával, társalgóval és fürdôvel bôvült. Nem áll módunkban a közel négyórás gazdag, változatos ünnepi mûsorról részletesen szólni, a továbbiakban a vendégek által megfogalmazott néhány építô, nemes gondolatsorból idézünk olvasóinknak. Jan Koob Slomp, nyug. polgármester: "Aki egyszer eljött, ide, visszavágyott... Vonzza a táj, az itt élôk nyíltszívûsége és lelkesedése. Mindezt tanulságként vittük innen magunkkal." A fiatal Gerrit Slot, aki a holland református egyház nevében beszélt és így kezdte mondandóját: Tisztelt gyülekezet! Nehéz a magyar nyelv, ezért hollandul folytatom... — bizony túlmutat az emlékezetességen. Több annál! Mint ahogy e vallomástöredéke is egyébként: "Minden otthoni anyagi jólétünkkel együtt, mi hozzátok jövünk lelkiekben gazdagodni."

Ezen ünnepi alkalomra fénymásolót és könyvadományt is ajándékoztak a gyülekezetnek, hogy Koronkán falufolyóirat is születhessen. Papírról is gondoskodnak majd...

Befejezésként idézzünk nagytiszteletû Sárpataki János esperes szolgálatából: Miért nevezem e házat otthonnak? Mert az otthon otthonná lett ház,ahol oltalomban él a család, nô a gyermek, szökken szárba a jövendô. Ahol növekedhetnek az elkövetkezendô gyülekezetek, melyeknek minden tagja élô kô kell hogy legyen ahhoz, hogy a ház otthonná átminôsülhessen..." Burkhárdt Árpád alispán köszöntôjében ezt mondotta: A mai nap Európa Napja is... Jó tapasztalni, hogy az európai együttmûködés itt és így kamatozik Erdélyben...

Gyülevész társaság vezeti az Egészségbiztosítási Pénztárat?

(bodolai)

Dorin Florea megfogalmazásában ez a kijelentés hangzott el kérdôjel nélkül tegnap délelôtt azon a megbeszélésen (?), sajtótájékoztatón (?), amelyet a prefektus hívott össze, s amelyen a megyei tanács elnöke mellett részt vett Benta Remus és Moldovan Florentin az UGIR, azaz a Romániai Ipari Vállalkozók Egyesületének képviseletében, illetve Vas Stefan, a Fratia Szakszervezeti Szövetség megyei szervezetének vezetôje. A másik fél, akivel meg akarták beszélni azt, hogy illegálisnak tartják a Biztosítási Pénztár Vezetôtanácsának összetételét, nem jelent meg.

Miután ismertetôt tartott azokról a törvényekrôl, kormányhatározatokról és rendeletekrôl, amelyek a vezetôtanács megválasztására vonatkoznak, a prefektus kifejezte aggodalmát, hogy egy olyan fontos intézményt, mint a pénztár, nem lehet illegális módon, és nehezen érthetô dölyffel vezetni. A jogsérelmet megállapítva, a prefektus panaszt intézett az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetôségéhez, s ha onnan nem kap választ, akkor bírósághoz fordul, ami a pénztár mûködésének leállását eredményezi — jelentette ki, "a lakosság megértésére" számítva.

Amint a késôbbiekben kiderült, a pénztár vezetôségébôl tulajdonképpen két személy ellen van kifogásuk, a patronátus részérôl a pénztár vezetôtanácsának elnökévé megválasztott Sprînceanu Petru mérnök az egyik, akit adott pillanatban bizniszelô butikosnak nevezett Dorin Florea. A másik dr. Benedek Imre, akit Vas Stefan minôsített, mondván, hogy valósággal szégyelli magát, ha arra gondol, hogy egyes emberek mire képesek, a prefektus pedig kijelentette, hogy a pénztárat Benedek doktor a saját rendelôjének a finanszírozására akarja felhasználni. A nem éppen épületes hangnemû találkozón a vezetôtanács tagjait nevezték még semmirevalóknak, félkegyelmûeknek, hozzá nem értôknek (Vas Stefan), akiket Dorin Florea szerint egy aljas érdekektôl vezérelt csoport helyezett az élre. Kifejtette még, hogy kérésére a Számvevôszék megkezdte az ellenôrzést, mivel a pénztár nagyon "kártékonyan" mûködik, s a mentôállomás már jelezte, hogy nagy problémáik vannak. Hogy csendôrökkel csinál rendet a pénztárban, ez csak képletes kijelentése volt korábban, de nem marad más választása, ha nem lesz kihez fordulnia — fenyegetôzött a prefektus.

Az Ipari Vállalkozók Egyesülete Maros megyei szervezetének vezetôi elmondták, hogy ôk az RMDSZ kérésére dr. Kikeli Pál kijelölésével betartották az etnikai arányt is, de Sprînceanu mérnökrôl az a véleményük, hogy az egyesület március 19-i megalakulásával megszûnt a patronátus, így Sprînceanunak nincs akit képviselnie. A továbbiakban azzal fenyegetôztek, hogy abban az esetben, ha javaslataikat nem veszik figyelembe, akkor a hozzájuk tartozó gazdasági egységek révén megtagadják az egészségbiztosítási díj fizetését.

Vas Stefan szerint az Alfa Kartellnek, amely szakszervezet révén dr. Benedek Imre bekerült a vezetôtanácsba, nincs képviselete Maros megyében, s ezért továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy ôt illesse meg ez a tisztség.

Túlságosan fontos dologról van szó ahhoz, hogy játsszunk ezzel a problémával, mondotta a megbeszélésen Toganel Ioan tanácselnök. És azzal mindnyájan egyet is érthetünk, hogy jó lenne már befejezni a biztosítási pénztár lényegében ideiglenes vezetôsége körüli durva hangnemû vitákat. Az a kijelentés viszont , miszerint "az etnikai látszat alatt elkövetett tolvajlások és aljasságok már elkeserítôek a civil társadalomban", meg kellene hogy gondolkoztassa a tegnapi tanácskozáson részt vevô intézmények RMDSZ-es tisztségviselôit, akiket nem tudni miért, nem hívtak meg a megbeszélésre, amelynek a folytatását csütörtökre ígérték.

A fentiekhez még csak annyit tegyünk hozzá, hogy éppen a tegnapi lapszámunkban látott napvilágot a Pénztár vezetôtanácsának közleménye, mely szerint a továbbiakban törvénytelennek és alkalmatlannak tartják a vezetôtanács összetételének megváltoztatására történô személyes érdekek és értelmezések vezérelte kísérleteket.

A magánoktatás kilátásairól tárgyaltak

Marosvásárhely is bekapcsolódik a nemzetközi kapcsolatrendszerbe

Nagy Annamária

Több európai magán tanintézmény képviselôi találkoztak csütörtök délután a vásárhelyi Dimitrie Cantemir Ökológiai Egyetem vezetôségével. A találkozó célja megvitatni a felsôfokú magánoktatás jelenlegi problémáit, jövôbeni kilátásait.

— Minden esélyünk megvan arra, hogy a Cantemir egyetem a közeljövôben beilleszkedjen a nemzetközi kapcsolatrendszerbe. Ennek elônye, hogy az egyetem által kibocsátott diplomákat európai szinten elismerik — mutatott rá Murgu Alexandru prorektor. Az ilyen jellegû apparátusba való beilleszkedés feltételei a színvonal emelése, valamint a diákcsere. Tervezik, hogy a Cantemir hallgatói a nyugat- európai magánegyetemeken tanuljanak egy-két szemesztert, a vásárhelyi intézmény pedig külföldi hallgatókat fogadjon. Négy éven belül a vásárhelyi Tudor lakótelepen kiépítik az ezer férôhelyes egyetemi bentlakást. Az egyetem alapjaiból eddig 5 milliárd lejt fordítottak a munkálatokra.

Darai Lajos filozófiatanár, a székesfehérvári Kodolányi János Fôiskola oktatási fôigazgató-helyettese rámutatott: mind Magyarországon, mind Romániában egyre nagyobb teret hódít a menedzsment és a turisztika. A székesfehérvári Kodolányi János Fôiskola pedig ezen piacképes szakmák oktatására helyezi a hangsúlyt. A felmérések szerint az anyaországban mintegy 20.000 diák magánegyetemen sajátítja el ismereteit. A fôiskola jó hírnevét bizonyítja, hogy a budapesti és siófoki kihelyezett szakok mellett tíz magyarországi nagyvárosban létezik kihelyezett képzés. "Terveink között szerepel közös nyelvtanfolyamok szervezése, amelyeken az elôadásokat francia, angol és német nyelven tartják. Közös akkreditáció, esetleg közös tagozatok indítását is szorgalmazzuk" — mondta Darai.

Szabó Péter történész, székesfehérvári tanácsos a Kodolányi Fôiskola egyik alapítója. Felszólalásából megtudhattuk, Magyarországon nem egy példa létezik arra, amikor állami pénzbôl létesítettek magániskolákat. A magánegyetemen való tanulás a magyar állam számára évi több mint 100 millió forintos megtakarítást jelent. Ezen túl a magánegyetemek magasabb minôségi oktatást nyújtanak azáltal, hogy érzékenyebben reagálnak a piac elvárásaira, szemléletükben hallgatócentrikusak, valamint olyan határterületi tudományokat is oktatnak, amelyeket állami intézmények nem vállalnak fel. Gondot jelent viszont, hogy egyelôre ezt a rugalmasságot az akkreditáló bizottságok nem tudják követni sem Magyarországon, sem Romániában.

— 1997-ben a Kodolányi János Fôiskola vezetése elhatározta, hogy szerepet vállal egy alsóbb oktatási szférában is, s létrehozott egy független posztszekunder iskolát, melynek célja a középiskolából kikerülô, de továbbtanulni nem, vagy egyelôre nem óhajtó fiatalok piacképes oktatásban való részesítése — taglalta Berta Ákos, a Kodolányi János Szakközépiskola igazgatója. Jelenleg idegenturizmus-, közgazdaságtan- és informatika-képzést biztosítanak. A kétéves oktatás alatt a diákok nyelvvizsgát tehetnek, s a gyakorlat azt bizonyítja, döntô többségük továbbtanul. Az igazgató a tanintézmény újdonságaként említette az idén szeptemberben induló új szakokat, amikor is a turizmus és titkárképzés mellett a diákok az EU által elismert felsôfokú szakképesítést kapnak. "A közép- és fôiskola indításakor olyan ellenkezésekbe ütköztünk, amikor azzal vádoltak, hogy a végzôsök külföldön kamatoztatják majd tudásukat. Ennek ellenkezôje történt: multinacionális cégek telepedtek meg Székesfehérváron, s alkalmazták a fiatalokat" — összegezett Berta Ákos.

"A gazdaság mozgatórugója a rövid távú szakirányú tanfolyamok szervezése" — mondta Haus Rüdiger Kaufmann, a budapesti International Management Center konzultánsa. "Hiszünk a magániskolákban, a magánoktatásban" — mondta Bert Billie pszichológia- és gyógypedagógia-tanár fejtette ki, hogy a belgiumi oktatási rendszer 80 százaléka magán. Marosvásárhelyen való tartózkodásának célja a flamand kormány azon megbizatásának teljesítése, miszerint 5 millió belga frankot nyújtanak a romániai magánoktatás támogatására, s kollégiumi szintû tanfolyamokat szerveznek, valamint a romániai magánegyetemeken tanuló diákoknak a Belgiumban való továbbképzését.

A Bolyai Társaság Közgyûlése

Wanek Ferenc az elnök

Lôrincz Ildikó

Május 8-án, szombaton a kolozsvári Protestáns Teológia Bethlen-termében gyûltek össze a Bolyai Társaság tagjai. A közgyûlés hivatalosan bejelentett napirendi pontjain túl – elnöki beszámoló; levél az RMDSZ Kongresszusához; levél az Oktatásügyi Minisztériumba, személyesen Andrei Marga miniszterhez; vita; tisztújítás – a társaság hangulatát, mint többen is jelezték, a fô cél, a kolozsvári székhelyû állami magyar egyetem egyre elérhetetlenebbé válása miatti "sorvadás" jellemezte.

Horváth Andor elnöki beszámolója az állami magyar egyetemért vállalt két és fél éve folyó küzdelem idôszakát világította meg. Bár szerinte több tekintetben is történtek elôrelépések – elkészült egy szakmai elôkészítô munka az egyetem ügyében, a romániai magyar felsôoktatás tervezete, amelyet 1998. április 9-én ismertetett Tonk Sándor történész, egyetemi tanár; folyamatos támogatások a külföldi vendégtanároknak, ingázó tanároknak és a hiányszakmákban Magyarországon tanuló fiataloknak, a magyar mûvészeti egyetem 50. évfordulójának méltó megünneplése – a levont konklúzió gyökeres változtatásokat követel: bôvíteni kell a tevékenységi kört, szilárdabb alapokra kell helyezni a társaság céljait és fiatalokat is be kell vonni a küzdelembe. "Szervezô munka kell ide és áldozathozatal azoktól, akik hivatásuknak érzik ezt"- hangzott el a vita során. Ugyanakkor meg kell találni a módját annak is, hogy a fiatal értelmiség itthon maradjon.

Felszólalt Szilágyi Pál prorektor is, aki a Babes-Bolyai Tudományegyetem jelenlegi struktúráján való változtatást javasolta fô célkitûzésül, mivel a meglevô a magyar tanárok számára nemigen enged beleszólást. A prorektor szerint arra kell törekedni, hogy egy a törvény által is biztosított struktúra valósuljon meg az egyes tanszékeken és kari tanácsokon, ezt azonban már három éve kérik eredménytelenül. Addig amíg 4000 magyar hallgató tanul a Babes-Bolyai Tudományegyetemen, a meglévô és egyáltalán nem megfelelô kereteken mindenképpen változtatni kell, ugyanis ennek az intézménynek a magyar tagozatai képezik majd a Bolyai Egyetem háttérintézményét, itt szükséges tehát minôséget teremteni.

A Közgyûlésen meghívottként vett részt Eckstein Kovács Péter kisebbségi miniszter, aki elmondotta, hogy úgy a kormánykoalíción belül, mint az ellenzék körében törések vannak: az állami magyar nyelvû egyetemmel kapcsolatban kialakult egy negatív oldal, melynek képviselôi határozott és kategorikus nemet mondanak és egy pozitív oldal, amely az egyetemért kiállók és a Magyarországról beígért garanciákból alakul. Eckstein Kovács Péter szerint a kormánykoalíción belül csakis befolyásolással és nyomásgyakorlással lehet célt érni, de ugyanakkor a jelenleg szintén negatív nemzetközi véleményt is befolyásolni kell. Az a per, amelyet esetleg a Bolyai Társaság elindíthatna a kommunizmus idején az egyetem elvételekor a magyarságot érô jogsérelem orvoslásáért valószínûleg nyomást gyakorolna, felkeltené többek figyelmét, jó propaganda lenne, de a kisebbségi miniszter nem hiszi, hogy kézzelfogható eredményt lehetne elérni vele.Balázs Sándor ülésvezetô a Bolyai Társaságnak ezen az ülésén körvonalazódó eredménytelensége okát nem a társaság munkájában látja, hanem abban, hogy az egyetem ügye már nem civil-, hanem politikai probléma és a civil szervezeteknek itt és most nincs beleszólásuk a politikumba.

A közgyûlés tisztújítással végzôdött, elôször megválasztották a 11 új választmányi tagot, akik maguk közül jelöltek elnököt, két alelnököt és elnökségi titkárt. Így került a Bolyai Társaság élére Wanek Ferenc geológus, az alelnöki tisztségekbe pedig Jung János (a marosvásárhelyi Orvosi Egyetem tanára) és Neményi Ágnes (a Babes-Bolyai Tudományegyetem Szociológia Tanszékének tanára).

Remélhetôleg az új választmányi tagság és elnökség kialakítja majd azt a munkaprogramot, amely a felsôoktatás minôségi javításához szükséges gyakorlati kérdéseket is megoldja és egyben következetesen küzd egy állami magyar egyetem tetô alá hozásáért.

Válasz a Petôfi-szobor elhelyezését kifogásoló cikkre

Keresztes Gyula

Egy város utcáinak, tereinek képét szép épületei és szabadon álló szobrai teszik színessé, változatossá és emlékezetessé. A szobor helyének megválasztásánál sok tényezôt kell figyelembe venni. Így többek közt a kijelölt teret lehatároló utcák vonalvezetését, a teret lehatároló épületek homlokzati magasságát és kialakítását, s nem utolsósorban a szoborra való jó rálátás biztosítását.

Marosvásárhely városi tanácsa a Petôfi- szobor helyének kijelölését minden bizonnyal e követelmények figyelembe vétele alapján határozta el. A választott hely, a Kossuth Lajos és Arany János utca találkozásánál levô tér, minden szempontból nagyon alkalmas a szobor elhelyezésére. A teret lehatároló épületek homlokzatai szépek és változatosak. Azon a téren volt elhelyezve II. Rákóczi Ferenc mellszobra 1907-tôl a húszas évekig. A mellékelt képeslap bizonyítja, hogy ott nem nyilvános illemhelyet helyezett el a város a század elején, mint azt (-sa) aláíró állítja Flaszter-mentalitás címmû cikkében (Népújság, 1999. május 6.) A Petôfi-szobor kijelölt helyét kifogásoló cikk címének helyes magyar értelmezése: utcakövezet észjárással vagy gondolkodással. Vajon kire vonatkoztatta a cikkíró? Ha a tanácsra vagy bárkire is használta ezt a szót, sértô.

A cikk írója nem tudja, hogy Petôfinek nem volt Marosvásárhelyen szobra, hanem csak egy emlékoszlopa, melynek homloklapján egy bronzlapon a nagy magyar költônek dombormûves alakja volt megmintázva, amint az a mellékelt képeslapon látható.

A cikk írója kifogásolja dr. Bernády György szobrának elhelyezését, melyet a róla elnevezett térre állítottak fel a régi város legszebb terén, patinás épületek környezetében. Cinikusan ír a Bolyaiak szobráról, mely hasonlóképpen méltó helyre került s reméljük, hogy azt soha nem fogják elmozdítani onnan s elvinni az Ön által ajánlott helységek valamelyikébe. A tornyos városháza elôtti szoborcsoport helyét is említi, Róma város jelképét a farkassal és a két csecsemôvel (nem kölykével, amint az a cikk írója nevezi igen helytelenül). A fôtéren levô lovasszobor jelenlétét is kifogásolja, és a lovon ülô nevét Janku Ábrahám formában írja, kinek nevét a történelem Avram Iancu-ként fogadta el. Semmi értelme a 150 évvel ezelôtti nevet használni. A Petôfi-szobor kedvezô helyét már elôbb megneveztem, de az Ön szavát használva, blaszfémia (értelmezve: istenkáromlás, kegyeletsértés, kigúnyolás) lenne Petôfi-szobrát az Ön által megnevezett Szentgyörgy-térre elhelyezni, mivel a teret lehatároló épületek — egynéhány kivételével — városképileg a legnagyobb rendezetlenséget mutatják és a téren levô szabad terület valóságos átjáróhely.

Bízzuk tehát a szobor felállításának kijelölését azokra, akik hozzáértôleg javasolták és elhatározták, és igyekezzünk hogy majd a szobrot körülvevô szabad terület mindig kifogástalanul gondozott legyen és ne hiányozzon a térrôl a növényzet, a virág.

Kiegészítésként: A Népújság május 8-i számában Nagy Pál Hol a Petôfi tér? cikkében kérdi: "De hol áll majd ez a szobor." Az általa megnevezett Petôfi tér kis méreténél fogva nem megfelelô s a téren levô járdaszigetet a gyalogos-átkelôhely miatt nem lehet elfoglalni a szobor talapzatával (figyelem, ott egy föld alatti illemhely van mely nélkülözhetetlen). A Görög- ház elôtt nagyforgalmú út vezet el és szabad terület a szobor elhelyezésére nincs. A Teleki-ház elôtti téren, ahol Bem szállása volt, dr. Bernády György szobra áll, tehát oda már nem helyezhetô még egy szobor. Az elôbbiek szerint marad a választott hely, melynek elônyére már rámutattam.

Vegetáriánus ételek a Kultúrpalotában

(nagy a.)

A tegnap fejezôdött be egy három hónapos vegetáriánus fôzôtanfolyam, s ennek a záróünnepségét tartották vasárnap délután a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében. A beresztelki Eden Alapítvány szervezésében 50 személy vett részt a január 14 — május 9. közötti kurzuson. A tanfolyamra feliratkozottak a különbözô vegetáriánus ételek elkészítésének módozatait, valamint az emberi test mûködését ismerhették meg.

A Kultúrpalota halljában vegetáriánus ételekbôl állítottak ki az érdeklôdôknek. A szójafôzelék, - fasírt, borsó, spenót, csicseriborsó, krumpliból készült mititei, gombával és szójával töltött káposzta, szójatej, gyümölcstorta, sós rudak, Adventus cukorkák, rizspuding, búzatorta, diós tészta, nemcsak szemet gyönyörköztetett, jó ízével sokak elismerését nyerte el.

Gyorsítani a kivizsgálást

(bodolai)

Mint már hírt adtunk róla, egy hete új táblai fôügyésze van Maros és Hargita megyének. A gyergyóvárhegyi születésû Muresan Ioan a kolozsvári egyetem jogi karának végzettje, aki 1993-ig Marosvásárhelyen a helyi ügyészségen dolgozott, ahova az egyetem elvégzése után kihelyezték, s amelyet 1990-93 között vezetett. 1993-ban nevezték ki a Táblabíróság Melletti Ügyészségre, ahol tárgyaló ügyészként dolgozott. Idén áprilistól táblai fôügyész helyettesnek, május harmadikától pedig táblai fôügyésznek nevezte ki a legfelsôbb államügyész.

— A váltás természetes módon történt, a régi vezetôség kifejezte támogatási szándékát, hogy az ügymenetben ne legyen fennakadás — vélekedett Muresan Ioan, majd kifejtette, hogy a Marosvásárhelyen mûködô ügyészségekre nem jellemzôek azok a kifogások, amelyek országos viszonylatban elhangzottak, s a tevékenységet jónak minôsítették a felsôbb fórumok képviselôi is a februárban tartott elemzô ülésen.

Kérdésünkre válaszolva a továbbiakban elmondta, hogy az ügyészhiányt figyelembe véve, legfontosabb célja egy értékes ügyészekbôl álló keret kialakítása.

Augusztusban versenyvizsgára van lehetôség, amelyet követôen reméli, hogy olyan fiatalok kerülnek az intézménybe, akik a megfelelô gyakorlati felkészítést követôen jó szakemberekké válnak.

Közeli teendôként egy pontos helyzetfelmérést jelölt meg, amelynek során a jelenlegi vezetôség számba veszi, hogy bizonyos ügycsomók esetében miért késik az ügyészségi kivizsgálás. Szándékként pedig azt fogalmazta meg, hogy meg kell gyorsítani a nagy horderejû, például az élet ellen elkövetett, továbbá a tetemes anyagi károkat okozó korrupciós gazdasági és pénzügyi bûncselekmények kivizsgálását.

Ez van!

Találkozás

Pakot Fülöp

Mellettem ült a moziban. Nézte Tutti urat a Hatháromban. És irigykedett meggypiros munkaruhájára, mert neki bezzeg ilyen nincs, s amikor dolgozik kicsiny szerelômûhelyében ott falun, Farkaslakán és reparálja a lerobbant tragacsokat, a kezeslábas, ami rajta van, csupa por és olajfolt.

De mit tesz az élet, egyidôs a filmbéli Tutti úrral: ha nem is azon a nevezetes napon született, de abban a hónapban, amikor a magyar futball diadalt ült az angolok fölött. A szívével nézte a filmet, úgy, ahogyan senki fiatal, mintha saját magát látta volna megelevenedni, élete eddigi történetét visszaperegni. Látta azt a büszke gyermeket, aki volt, ha a rádióban magyar sportsikerekrôl hallott. Székely-magyar gyermeknek itt messze, volt miért örvendezni abban a lehetetlen világban. Elkergetne sok mindent gondolataiból, hiszen nem szívesen emlékezik mindenre. Már nagyiskolás volt, amikor a politika megmutatta kegyetlen arcát neki. Hetekig hívatták oda, ahol gyermekeknek nem sok keresnivalójuk lehetett. Persze, a felnôtteknek sem. Megverték, kicsapatták az iskolából. De ô ma sem tudja, mit akarhattak tôle. Csak bûnösnek mondták, mert megtörtént vele a hihetetlen: megismerhette személyesen Szepesy Györgyöt...

Vasárnap délután a falu fölött, a temetô szomszédságában rugdosták a labdát éppen kicsik és nagyok, amikor külföldiek érkeztek Tamási Áron sírjához; virágot vittek és nemzeti szalaggal átkötött koszorút. Közöttük akadt egy ember, aki menten elkeveredett a gyerkôcök között. Játszani akart. De már a hangjáról felismerték. Nagy volt az ámulat, hiszen el sem hitték volna különben, hogy velük ilyesmi megeshet. A nyelvek hamar feloldódtak. Mindenki kérdezett ezt-azt. Ô csak annyit: miért vesztettük el a világbajnokságot, Gyuri bácsi?

Sok víz lefolyt azóta a Fehér-Nyikón. A mai farkaslaki gyermekek nem a rádióból hallgatják, ha valahol futballoznak. Persze, Gyuri bácsi is elvitte nyugdíjba mikrofonját, na meg a magyar futball sem olyan, hogy valaki nézné a tévében; esetleg nagyritkán. Nem úgy a hajdani fiú. Ô nem tud és nem akar felejteni. A sporteredmény, ha jó és magyar, mindig izgalomba hozza. Ô már ilyen. Most, ha a Hatháromból filmet készítettek, autóba ült és eljött bemutatójára. Nem Budapestre, hanem Marosvásárhelyre. Jó ismerôsei szereztek meghívót neki. Hogy újra találkozhasson azzal az emberrel, akinek néhány szava is maradandó élmény, amikor már hangját sem hallja mostanában. Következményekre nem gondol és restellné is, ha ezért otthon maradt volna.

Radnóti Népújság

Szerkeszti: Vajda György

Számon kérik a tanácsosok tevékenységét

Az RMDSZ radnóti szervezetének legutóbbi választmányi közgyûlésén a vezetôség és a tagok egyaránt felkérték Simon Istvánt, Trombitás Jánost és Kósa Istvánt, a helyi önkormányzat tagjait, hogy ezentúl rendszeresen számoljanak be a tanácsban kifejtett tevékenységükrôl. Eddig a tanácsosok azt mondták, hogy jól egyeznek a többi párt képviselôivel, de semmit se harcoltak ki a magyarságot megilletô jogokból. Szükség van tehát a tanácsosok hathatos közbenjárására, hiszen a radnótiak azt szeretnék elérni, hogy az elemi osztályokat a következô tanévtôl vonják össze egy iskolába, ahova magyar aligazgatót neveznének ki. Sok rendezni való van az adók és a földtulajdonjog megállapítása körül, ahol elvárják, hogy a tanácsosok segítsék az ôket megválasztókat. A továbbiakban a képviselôkön keresztül kérvényezni fogják a polgármesteri hivataltól, hogy utaljon ki egy helyiséget, ahova berendezhetik a székházat. Az RMDSZ javasolni fogja a polgármesteri hivatalnak, hogy szervezzenek egy gyûlést, amelyen részt vesznek a különbözô pártok helybéli vezetôi és a tanácsosok. E találkozón szeretnék megbeszélni a nehéz anyagi körülmények között mivel segíthetnék a végrehajtó szervet a városgazdálkodásban.

Az RMDSZ helyi szervezete az idén is megtartja az Anna-bált. Június elsején a gyerekeket köszöntik, lepik meg édességgel, ugyanakkor az iskola évzáró rendezvényén könyvvel jutalmazzák a jó tanulókat. Petôfi halálának 150. évfordulójára kirándulást szerveznek a fehéregyházi kegyhelyhez, a református templomkertben felállított kopjafánál egy mûsorral adóznak a nagy költô emléke elôtt. Demeter Erzsébet és Magyarosi Izabella óvónôk segítségével református és a katolikus templomban az óvodások elôadással köszöntötték az anyákat.

In memoriam dr. Szántó István

dr. Szántó István állatorvos április 3- án, 66 éves korában nehéz szívmûtét után elhunyt. A radnóti RMDSZ volt elnöke, majd tiszteletbeli vezetôje, derék, mindnyájunk által szeretett, kötelességét mindig a legnagyobb odaadással, lelkiismeretes hûséggel, példás lelkesedéssel, élete utolsó percéig teljesítette. Hihetetlennek tartjuk ennek az életerôs, jókedélyû, fáradhatatlan embernek hirtelen elvesztését. De fáj. Dr. Szántó István, jó barátunk mindig szolgálatában becsületes, lelkiismeretes, figyelmes és mindenkor hûséges, úgy magán, mint társadalmi kapcsolataiban, kedves, megértô, a béke és igazi barátság lelkes harcosa számtalan bizonyságát adta a szolgálat, a példaadás mindhaláláig való hûségének. Dr. Szántó István elhunytával a radnóti magyarságot kimondhatatlan nagy veszteség érte. Bár csak az ô tanulságos és példás élete, munkája, hûsége és váratlan halála mindnyájunkat intene és figyelmeztetne: dolgozzunk hûséggel és lelkesedéssel, teljesítsük a ránk bízott feladatainkat. "Élni mert, tudott a születô, ép virág nyitotta lehetôségekkel."

Az RMDSZ radnóti szervezete

Megújul a református templom

A tavaly döntött úgy a presbitérium, hogy felújítják a református mûemlék templom külsejét is. Bent 1996-ban végezték el a javítást. A szükséges jóváhagyások beszerzése után dicsôszentmártoni magánvállalkozók fogtak hozzá a munkálatokhoz. A torony, a vakolat és a festés felújítása összesen 147 millió lejbe kerül, amibôl az egyházmegye mindössze 8 millió lejt állt, a többit a hívek adományából fedezik, kik közmunkával is hozzájárultak az építkezésekhez. A város legrégibb épületének a felújítása (1486) várhatóan pünkösd után ér véget. Az újraszentelésre meghívják dr. Csiha Kálmán püspököt és Sárpataki János esperest. Ez alkalommal a radnótiak rendbe teszik a harangozói lakást és a kertet is.

Árvízkárok

Az április 19 – 20-án levonuló árhullám újra elöntötte Radnótot és környékét. A víz szintje csak 10 centiméterrel volt alacsonyabb, mint 1995-ben. A vízügyi igazgatóság illetékesei idejében értesítették a radnótiakat, így aki tudta, megtette a szükséges óvintézkedéseket. Ennek ellenére 60 házat öntött el a víz, a keletkezett anyagi kár értéke meghaladja a 300 millió lejt. 500 hektár mezôgazdasági terület került víz alá. A várost néhány napig csak Ludas felôl lehetett megközelíteni, mert a víz körbezárta a települést.

"Osztjuk a semmit"

Mondta Furman Marcel polgármester, amikor a költségvetésrôl kérdeztük. Az idén 6 milliárd 180millió lejbôl kell gazdálkodnunk. Ezzel nem sokra megyünk, hiszen a költségvetési intézmények fenntartása mellett a közfogyasztásra, javításokra is kell költenünk. Amikor a három legjobban termelô egységünk közül kettô csôdbe ment — a takarmánygyár és az üvegházak —, csak a hôerômû "termeli ki" az adót, nem sok jövedelemre számíthatunk. Így is elhatároztuk, hogy folytatjuk az új Eminescu negyed lefolyó- hálózatát, erre 550 millió lejt szántunk. Ezenkívül felépítünk egy 8 termes óvodát. A munkálatok elkezdésére az idén 400 milliót különítettünk el. A községi utak javítására 100, míg az utcák járdák foltozására 135 milliót tudunk biztosítani. Nagyon sok tervünk pénzhiány miatt csak papíron létezik. Ezek mellett az idén elkészíttetjük a környezetkímélô szeméttelep, a vízüzem korszerûsítése és a maroscsapói ívóvíz-hálózat megvalósíthatósági tanulmányait. Erre 25-25, illetve 30 millió lejt szánunk. Folyamatban van az 1000 köbméteres víztároló tartály medencéjének az elôkészítô munkálatai. Az idén ilyen gazdasági körülmények között többet nem tehetünk.

Marosorbói mementó

Hôsök vagy áldozatok voltak az elesett katonák?

Vajda György

55 éve történt. 1944 szeptember 5-én a Gheorghe Avramescu tábornok által vezetett 4. és 6. román hadtest Segesvár és Dicsôszentmárton között: Bonyha – Cserged – Marosugra; Dicsô – Balázsfalva; Mezôpagocsa – Kissármás; Marosorbó – Csapó – Ugra; Romándellô – Radnót vonalon foglalt el állásokat. Szeptember 9-én Mezôsályon és Dégen, 11-én pedig Marosorbónál került szembe az ellenséggel. Az utóbbi helységben 18 napon keresztül ostromolták a lôállásokat, míg sikerült áttörni a frontot. 11.000 katona esett el a csatában – tartja az évtized