A légtér használatának engedélyezésével a törvényhozás azt is jóváhagyta, hogy a NATO repülôgépei igénybe vehessék a romániai repülôtereket — szögezte le a védelmi minisztérium hétfôn közzétett közleménye.

A közlemény emlékeztetett arra, hogy a légtérrôl szóló törvény egyértelmûen kimondja: a használat kiterjed a fel- és leszállás célját szolgáló területekre is, függetlenül a repülés céljától és jellegétôl.

A minisztériumi pontosítás azt követôen látott napvilágot, hogy a kormány tagjai között is vita támadt: a légtér használatának engedélyezése vonatkozik-e a repülôterekre is, vagy sem. Míg Victor Babiuc védelmi miniszter úgy nyilatkozott, hogy igen, Valeriu Stoica igazságügyi miniszter ennek ellenkezôjét állította.

Döntött a tanács

A marosvásárhelyi tanács csütörtöki ülésén hagyták jóvá azt a határozattervezetet, amelynek értelmében a Kossuth és Arany János utcák találkozásánál Petôfi-szobrot fognak felállítani. Az indoklás szerint a szobor elhelyezésének engedélyezését az RMDSZ megyei szer- vezete kérte, hivatkozva a forradalmár költô halálának idei, 150. évfordulójára, és arról sem feledkezve meg, hogy Petôfi a végzetes fehéregyházi csatába indulva Marosvásárhelyt töltötte élete utolsó elôtti éjszakáját.

Három lehetséges helyet ajánlottak a városrendészek a szobornak: a Színház téren, a Kossuth és a Malom utcák sarkán, valamint a már említett helyen, amelyet el is fogadott a tanács. Ez közterület, csak egy valamikori gáznyomás- kiegyenlítô állomás mûködik rajta, amelyet jelenleg kereskedelmi helyiségnek használnak. A mintegy 3 - 3,5 méteres mûalkotás elkészítésének és felállításának költségeit a kezdeményezô, vagyis az RMDSZ állja.

Hosszas, és lényegében meddô vita folyt a marosvásárhelyi vár átalakításával kapcsolatos határozattervezet margóján. Ha még valaki emlékszik rá, kb. másfél éve szerveztek ötletversenyt a vár átrendezésére és felújítására, amelyet az ARHING Kft. terve nyert meg. Ám ez még nem végleges terv, hanem a határozat indoklása szerint ötleteket, javaslatokat tartalmaz a várbeli épületek felhasználására, átalakítására. Ezeknél az ötleteknél figyelembe vették nemkormányzati szervezetek, alapítványok, céhek javaslatait, mint a lehetséges, vagy valószínû felhasználók részérôl érkezô ajánlatokat, azonban konkrétan helyet juttatni valakinek, bármilyen célra, csak versenytárgyalás útján lehet. Az érdekeltek között a Petru Maior Egyetem is jelentkezett egy egyetemi könyvtár kialakításának ötletével. Ezt figyelembe is vették, mind a tanulmány, mind a mostani tanácsi határozattervezet kidolgozásakor, de közös egyetemi könyvtárat helyeztek kilátásba. A tanácsnak most az átalakításokhoz szükséges elôtanulmány elkészítését kellett engedélyeznie, tehát szó nem volt bizonyos helyiségek használatra való konkrét kiutalásáról.

Mindezek ellenére Moldovan Nicolae tanácsos ismételten kifogásokat emelt a tervezet ellen, azt követelve, hogy a Petru Maior Egyetem igényét foglalják bele konkrétan a határozatba, magyarán utaljanak ki helyiséget a könyvtáruk számára. Az ülésen Bolos Vasile, az egyetem rektora is jelen volt, aki újra ismertette a tanintézet igényét — amelyet a tanács egyébként figyelembe vett. Mintegy másfél — kétórás, idônként heves vita után döntöttek arról a tanácsosok, hogy lesz egyetemi könyvtár — de ezt mindhárom, a városban mûködô egyetem fogja majd közösen használni. Ami pedig még nyereség az ügyben, hogy a majdani könyvtárnak nagyobb helyiséget helyeztek kilátásba az eredetileg tervezettnél.

Balkáni háború

Hétfôn kora délután ismét egy autóbuszt talált el a NATO egyik harci gépe Jugoszláviában.

Az elsô jelentések szerint legkevesebb tíz halottja van a légitámadásnak, amely a koszovói Pec városát Montenegróval összekötô úton, Savine Vode falu közelében történt — közölte a rendôrség a pristinai szerb tájékoztatási központra hivatkozva. A központ szerint további tíz személy megsérült a busz utasai közül.

A Reuters emlékeztet arra, hogy a NATO elismerte: szombaton a szövetség egy eltévedt rakétája telibe talált egy hídon áthaladó autóbuszt Pristinától északra. Szerb források szerint a szombati támadásban 39 ember, köztük sok gyermek vesztette életét.

A Fehér Ház vasárnap megerôsítette, hogy Viktor Csernomirgyin orosz Balkán-közvetítô hétfôn Washingtonban tájékoztatta Bill Clinton amerikai elnököt azokról az eredményekrôl, amelyeket a koszovói béke megteremtését célzó erôfeszítései során eddig elért.

David Leavy, a nemzetbiztonsági tanács szóvivôje méltatta, és építô szellemûnek nevezte a konfliktus lezárása érdekében játszott orosz szerepet, de a hétfôi Clinton-Csernomirgyin-találkozóról csak annyit mondott, hogy az hozzájárul majd a kérdések megvitatásának folyamatához.

Bill Clinton kedden utazik Európába — elôbb a Jugoszlávia elleni légi mûveletekben részt vevô amerikai katonákkal találkozik Németországban, majd Brüsszelben tárgyal a NATO vezetôivel. Az elindulása elôtti napon, hétfôn azonban ezek szerint megbeszélést folytat még Csernomirgyinnel. Ide kívánkozik, hogy vasárnap olyan jelentések érkeztek Bécsbôl, amelyek szerint közös amerikai-orosz álláspont rajzolódott ki a rendezési feltételrendszert illetôen.

Ugyancsak hétfôn járt a Fehér Házban Jesse Jackson tiszteletes, aki — amellett, hogy kieszközölte a három elfogott amerikai katona szabadon engedését Belgrád részérôl — Slobodan Milosevic levelét is átadta Bill Clintonnak. A jugoszláv államfô ebben — Jackson közlése szerint — személyes találkozót indítványoz az amerikai elnöknek.

Négyezren tüntettek vasárnap Brüsszelben a NATO Jugoszlávia elleni hadmûveletének leállítását követelve.

A megmozdulást békepárti és egyéb társadalmi szervezetek hirdették meg.

Ez volt az elsô felvonulás, amelyet a NATO-csapások március 24-i megindulása óta a brüsszeli hatóságok nem akadályoztak meg. Az elmúlt öt hétben a belga fôvárosban — a NATO székhelyén — tilos volt tüntetni a jugoszláviai eseményekkel kapcsolatban.

A felvonulók nemcsak a NATO-hadmûvelet felfüggesztését, hanem az etnikai tisztogatás beszüntetését, a szerb félkatonai csoportok tevékenységének befejezését, a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) fegyveres akciónak véget vetését és a NATO-mûveleten való belga részvétel leállítását is követelték.

Javier Solana, a NATO fôtitkára a spanyol televízió Antenna 3. csatornájának adott hétfôi nyilatkozatában meggyôzôdéssel hangoztatta, hogy Slobodan Milisevic jugoszláv elnök már csak "rövid ideig fog ellenállni".

Solana szerint a jugoszláv "légierô és haditengerészet erôsen meggyengült". "Arra törekszünk, hogy szétzúzzuk a Koszovóban lévô szerb hadsereg utánpótlási bázisait" — idézte a fôtitkár szavait az AFP.

"Kitartóbbnak kell lennünk, mint a diktátor" — hangsúlyozta a továbbiakban Solana, hangoztatva azt is, hogy Milosevic a jövôben nem maradhat meg az államelnöki székben.

A szerbeknek "el kell majd távolítaniuk Milosevicet funkcióiból", s ugyenezt kell tennie a hágai Nemzetközi Törvényszéknek is — vélkedett a tévéinterjúban az észak-atlanti szövetség elsô embere .

Slobodan Milosevic jugoszláv elnök Jesse Jackson neves amerikai közéleti személyiséggel folytatott belgrádi megbeszélésén kifejtette, hogy milyen négy elv alapján képzeli el a jugoszláv válság tárgyalásos rendezését — jelentette vasárnap az RTS szerb állami televízió.

Ezek az elvek: a háborúskodás és mindenféle erôszak azonnali beszüntetése; minden jugoszláviai menekült hazatérésének lehetôvé tétele, függetlenül a menekült nemzetiségétôl és vallási hovatartozásától; széles körû autonómia biztosítása Koszovónak Szerbia határain belül, az összes koszovói polgár és nemzetiség teljes egyenjogúsága alapján; továbbá egy ENSZ- misszió fogadása Koszovóban.

A CNN hírtelevízió értesülése szerint a Bill Clintonnak küldött Milosevic-levélben, amelyet Jesse Jackson fog kézbesíteni hétfôn, az áll, hogy Belgrád kész lenne az RTS által is ismertetett négy elv alapján tárgyalásokba bocsátkozni. A jugoszláv elnök kifejezte a levélben azt a kívánságát is, hogy szívesen találkozna Bill Clintonnal.

Strobe Talbott amerikai külügyminiszterhelyettes szerint Slobodan Milosevic levele csak propagandafogás, a közvélemény megtévesztésére szolgál. A CBS televíziónak adott vasárnapi nyilatkozatában "önmagában véve kedvezô fejleménynek" nevezte, hogy Belgrád szabadon engedte a jugoszláv hadsereg által elfogott három amerikai katonát, de véleménye szerint "rossz ötlet lenne, ha a NATO valamilyen kedvezô gesztussal akarna reagálni erre a lépésre, hiszen Milosevic a manipulációk nagymestere".

A tíz évvel ezelôtti eseménytôl, az osztrák- magyar határnál létesített vasfüggöny szögesdrótjának átvágásától a balkáni háborúig húz ívet a konzervatív Die Welt hétfôi kommentárja, amely Magyarországnak Európában elfoglalt helyét elemzi.

Horn Gyula és Alois Mock 1989. májusi cselekedetét Boris Kalnoky úgy értékeli, mint amely megváltoztatta Európa arculatát: nemcsak Magyarország találta meg ismét a helyét a nyugati államközösségben, de Közép-Európa is kezd alakot ölteni — geopolitikai, szellemi, gazdasági és kulturális téren.

"A hazatérésért most elôször kell árat fizetnie Magyarországnak. Immár tagja a NATO-nak, légterébôl öt éve indulnak NATO-gépek Bosznia és — újabban — Koszovó felé. Csakhogy a Szerbia elleni háborúval hirtelen életveszélybe került a Vajdaságban élô magyar kisebbség. Ôk az egyetlen nemzetiség, amely a Balkánt megrázó rengések során még nem szenvedett el +etnikai tisztogatást+. Jogai korlátozottak, sok magyar fiatal került ágyútöltelék gyanánt Horvátországba és most Koszovóba. A magyar lakosság tíz százaléka elmenekült...

Magyarország minden eddiginél jobban aggódik a vajdasági honfitársakért. Emiatt Budapest nem engedélyezi, hogy a NATO szárazföldi akciókra használja az ország területét. A szövetségnek garanciát kellene vállalnia a Szerbiában élô magyar kisebbségért. Most az egyszer talán lehetséges, hogy (a NATO) ne csupán reagáljon, de eleve meggátolja a szerbeket abban, hogy gyengébb szomszédjukra támadjanak" — írja végezetül a Die Welt kommentátora.

A szállítási minisztérium csaknem fél éve még válaszra sem méltatja a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal kérését — derült ki a városházán múlt héten tartott sajtótájékoztatón. Eugen Crisan alpolgármester számolt be róla, hogy a polgármesteri hivatal 1998. december 12- én kért 10,5 milliárd lejt a szállítási minisztérium különleges útalapjából.

A kért összeg legnagyobb részét, 7,84 milliárd lejt, a Dózsa György utca felújítására fordítanák. Emellett még tavalyi tartozásokat is kellene törleszteniük, és 740 milliót költenének egy kerülôút tervezésére, amely a jelenlegi Segesvári utca meghosszabbításaként teljesen kikerülné a várost, elvezetve a közlekedést meglehetôst bonyolító teherforgalmat.

A Dózsa György utca felújításának szükségességéhez nem fér kétség. A tervek szerint a kockaköves utat újjáépítenék, az alapozástól a koptatórétegig. A tervek már készen vannak. Pénz viszont nincs. Crisan alpolgármester azt is kilátásba helyezte, ha a szállítási minisztériumnak alárendelt intézmény nem ad pénzt a városnak, a helyi költségvetésbôl kezdik el felújítani a Dózsa György utcát. Ez azonban teljesen összezavarná a hivatal idei terveit, mivel a helyi költségvetési pénzeket más utcák javítására szánták.

Szintén az alpolgármester hangoztatta, hogy a különleges útalap felhasználását szabályozó 1996. évi 118-as számú törvény szerint a köztudatban Bãsescu-alap néven élô pénzösszeg 35%-át a helyi tanácsoknak kell átutalni. Más szóval a minisztériumnak ez törvényes kötelezettsége, miközben a kormányhivatal afféle sértôdött jótékonysági szerv módjára viselkedik Marosvásárhellyel szemben. Az is tény, hogy városunk országos viszonylatban a második helyen áll a gépjármûvek sûrûsége tekintetében, tehát a marosvásárhelyi autós társadalom hatalmas összegeket fizet évente abba az útalapba, amelynek ügykezelôi ilyen kritikán aluli módon viszonyulnak a városhoz.

Mi lesz tehát a Dózsa György utca sorsa? Ha lesz pénz, akkor kiírhatják a munkára a pályázatot. A versenytárgyalás iratcsomója már hónapok óta készen áll, de a törvény szerinti pályázati eljárás egy hónapot vesz igénybe. Ez azt jelenti, hogy ideális esetben is beköszönt a nyár, amíg elkezdhetik a város egyik legfontosabb utcájának nagyjavítását. Ha pedig helyi költségvetésbôl kezdik el ezt a munkát, a pályázatot akkor is ki kell írni, tehát idô szempontjából ez sem lenne gyorsabb módszer. A külön kérdés, hogy akkor hány másik utca maradna gödrökkel fodrozva?

Jogos a kérdés: mit tesz az ügyben a prefektúra? Az alkalmi útjavító látványosságok helyett az ügyintézésben kellene a helyhatóságok segítségére lenniük.

Néhány napja a Matricon dolgozói azon töprengenek, mi lesz, ha elbocsátják ôket, ugyanis a szóbeszéd szerint erre júniusban sor kerülhet.

Kérdésünkkel Hãrsan Laurentiu vezérigazgatót kerestük, mondaná meg, igaz-e a hír.

Válaszában az igazgató hangsúlyozta: még semmi sem biztos. Folynak a tárgyalások egy lehetséges átszervezésrôl, ám a tervek véglegesítése után azt még az Állami Vagyonalapnak is jóvá kell hagynia. Az okok közismertek: a munka és a piac hiánya. Pillanatnyilag a Matricon 560 dolgozójának nagy hányada csak karbantartási munkálatokat végez.

Ugyanakkor nincs minden veszve, hiszen a héten várják az olasz FIMA cég képviselôit és a velük folytatott tárgyalások sikere esetén nem lesz szükség elbocsátásokra.

Ha azonban nem tudnak megegyezni, adósságaikat csak ingatlanok eladásából származó bevételekbôl tudják törleszteni, ami azt is jelenti, hogy a szóban forgó ingatlanokban dolgozó alkalmazottak egy részét meneszteniük kell.

Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke hétfôn összehívta az RMDSZ VI. kongresszusát. A kétnaposra tervezett kongresszus május 15- én kezdi meg munkáját Csíkszeredában.

A VI. kongresszus tervezett napirendjén az RMDSZ alapszabályának és programjának módosítása szerepel. A kongresszus megválasztja a szövetség új vezetôit. Az elnöki posztra Markó Bélát és Kincses Elôdöt, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnökét jelölték.

Öt, súlyos mérgezéses állapotban levô személyt utaltak be vasárnap a megyei kórházba, akik közül, a gondos orvosi kezelés ellenére is, négyen meghaltak. Az ügyben indított nyomozás során kiderült, hogy az április 30-ról május elsejére virradó éjszaka a beutalt személyek közül ketten behatoltak a némai kolostor pincéjébe, ahonnan két, egyenként kétliteres palackot vittek el, címkéjén a "méreg — metilalkohol" felirattal. A valószínûleg szeszes italnak vélt folyadékot I. Trandafir mezôrücsi lakásán fogyasztották el. A mérgezés következtében a 34 éves M. Rodica, a 24 éves I. Trandafir, a 36 éves I. Mircea és a 31 éves M. Cãlin Ioan (valamennyien rücsi lakosok) életüket vesztették, a 41 éves balai M. Mihai Viorel állapota rendkívül súlyos. A rendôrségi kivizsgálás folytatódik.

— Hogyan alakult tavaly a román—magyar kereskedelem ?

— A román—magyar gazdasági kapcsolatokban sikeres elôrelépés volt tavaly. A teljes árucsere elérte a 750 millió dollárt, amelybôl 560 millió a magyar export. Ez azt is jelenti, hogy 380 millió dollár román passzívum keletkezett. Ekkora kereskedelmi volumennél nem engedhetô meg hosszú távon ilyen mérvû deficit. Mindkét ország abban érdekelt, hogy Románia ledolgozza ezt a különbséget, vagyis növelje az exportját.

— A ténymegállapításon túl mit tettek ennek érdekében?

— A román szakminisztérium árulistákat állított össze azokból a termékekbôl, melyek potenciálisan szóba jöhetnek a magyar piacon, illetve amit a román termelôk el tudnak adni. Mi ezeket továbbítottuk a hazai minisztériumokba, kamarákba. De ez nem elég. A román kereskedôknek aktívabbaknak kell lenniük. El kell tudni adni az árut. Más részrôl pedig ne feledjük, a lej túlértékelése tette drágává tavaly a román exportot. Például ide jöttek a szakembereink, találtak kedvükre való árut, de mégse kötöttek üzletet, mert drágábbnak bizonyult, mint az összes más környezô országban.

— A múlt évben 50%-kal nôtt a két ország külkereskedelmének volumene. A román gazdaság rossz teljesítménye ellenére ez minek köszönhetô?

— Egyrészt Románia CEFTA-tagsága tette lehetôvé. Láthatóan szabadabban mozog az áru. A magyarországi export zömét a mezôgazdasági és élelmiszeripari termékek tették ki. Érdekes, hogy amióta a külföldi tôke és a multinacionális cégek Magyarországon megtelepedtek, országunk exportjának szerkezete megváltozott. Egyre inkább elôtérbe kerülnek az ipari áruk. Sôt, azt mondhatni, hogy a nyugat-európai országokba irányuló export — amely az összkivitel 75%-át teszi ki — zöme gépipari termék. A multinacionális vállalatok viszik termékeiket a meglévô piacaikra. Ezért is ajánlatos lenne, ha Romániát vonzóvá tudnák tenni a befektetôk számára.

— Mind a magyar, mind a román külkereskedôknek gondot jelent az áruk bizonylatainak beszerzése. A kétszeres ellenôrzés, az áruforgalmat fékezô dupla formaságok elintézése elkedvetlenítheti az exportôröket.

— Sajnos nem jött még létre az egyezség a minôsítési bizonylatok kölcsönös elismerése terén, pedig már a tavaly elkezdôdtek a tárgyalások a két ország szabványügyi testületei között. A napokban újabb magyar delegáció jár Bukarestben ez ügyben.

— A túl bürokratikus romániai körülmények és a riasztó pénzügyi- gazdasági politika ellenére mégis van magyar befektetés.

— Pontosan 2741 bejegyzett magyar—román vállalat mûködik Romániában, ezek alaptôkéje 86 millió dollárnyi. Valójában a befektetések ennél jóval nagyobbak. Például a MOL 27 millió dolláros alaptôkével indult, de a mostanig létrehozott huszonvalahány benzinkút — ebbôl hetet Bukarestben építettek — értéke meghaladja a százmilliót.

— Mi a helyzet a magyarországi román befektetésekkel ?

— Közel kétezer vegyes vállalat jött létre Magyarországon román tôkével. Igaz, a befektetett összeg alig 36 millió dollár, tehát sok a kicsi vállalkozás. De van nagy is, mint például a Petrom, amely Szegeden 100%-os román tulajdonú leányvállalatot hozott létre és négymilliós beruházást tervez.

— Úgy tudom, energetikai téren sokat fejlôdtek a kapcsolatok.

— Igen. Nemrég épült meg a két ország villamos hálózatát összekötô 400 kilovoltos távvezeték, s így Románia már nem függ az orosz rendszertôl. Ugyanígy a nyugat-európai gázvezetékre való csatlakozás is tervben van. Folynak a tárgyalások az Arad—Szeged földgázvezeték megépítésérôl. Romániának így majd lehetôsége lesz földgázt importálni akár Norvégiából. Megszûnne ezáltal az egyoldalú függôség. A jó kapcsolatokat az is jellemzi, hogy a magyar szakemberek felajánlották segítségüket a cernavodai atomerômû építésében, fejlesztésében.

—Tapasztalt-e érdeklôdést magyar részrôl a romániai privatizálás iránt? Például a bankszektorban.

— Nincs konkrét érdeklôdés, de tapasztalatom szerint ez azért van, mert otthon nem szereznek idejében tudomást a magánosítási tervekrôl. Baj van a projektek népszerûsítésével. A külföldiek idecsalogatása érdekében kedvezményeket kellene adni a befektetôknek. Románia gazdasága külföldi tôke nélkül nem fog talpra állni. Ezt mutatja a magyarországi tapasztalat is.

Március 26-án, pénteken déli 1 órakor a Marosszentkirály községhez tartozó Náznánfalván halálos gázolás történt. A 30 éves marosvécsi illetôségû V. György a MS-18-RDL forgalmi rendszámú tehergépkocsival elütötte a 7 éves B. Cristian és a 6 éves C. Alin helybeli gyerekeket, akik egy veszteglô autóbusz mögül szaladtak ki az úttestre. A balesetben az elôbbi kisfiú a helyszínen életét vesztette, az utóbbi súlyosan megsérült.

A hírt a rendôrség sajtóirodája közölte, a megyei médiák hozták nyilvánosságra. A szûkszavú eseményhír mögött mérhetetlen fájdalom, könny húzódik, s a gyászoló szülôk kétségbeesett tépelôdése, kérdése: ki a hibás, miért kellett meghalnia egyetlen gyereküknek? Ankétunk során a tragikus kimenetelû közlekedési baleset hátterét próbáltuk feltárni, közlésével pedig felkelteni a figyelmet, a hasonló események megelôzése végett.

— 1991-ben született Cristi. Egy évvel korábban, néhány napos korában halt meg a testvérkéje, sietnem kellett, 41 éves voltam. Akartam, hogy nekünk is legyen családunk. 11 évvel ezelôtt ismerkedtem meg a férjemmel, gondoltam, egy gyerek majd jobban összekö t bennünket — sírja el magát Beian Katalin, az édesanya.

A náznánfalvi háztáji udvara rendezett, tiszta. Jobbkézre befejezetlen maradt emeletes ház. Cristinek szánták, a jövôre gondoltak. De azon a napsütötte pénteki délutánon kettétört a szülôk élete is.

— Betegnyugdíjas vagyok, 390.000 lejjel. Az utolsó pénzemet is ráadtam volna. Sokszor a számtól vontam el az ételt. A szomszéd vitte kocsival az iskolába. A férjem úgy félt, nehogy a kapu elôtt gázolja el az autó. És akkor az iskola elôtt ölik meg. Nem voltunk otthon, csak a halálhírre értünk haza. Ott feküdt a gyalogátjárón. Még összetörve is szép volt. A kertbôl rálátni a temetôre. Minden percben jön, hogy fussak oda. Egyetlen gyerekem vesztettem el. Hibás pedig nincs, se a tanítók, se az igazgató. Csak a sofôr, aki a többtonnás, homokot szállító autóval gázolta el.

A bábszínházból jöttek vissza. Közel száz gyerek, napközis és elemista, foglalt helyet a Helyi Közszállítási Rt. autóbuszán. Eredetileg hét tanügyi káder kísérte ôket, visszaérkezéskor hárman maradtak. A náznánfalvi iskola elôtt, a gyalogátjárón állt meg a "csuklós" busz, a sofôrfülkével Vásárhely felé. A járda és a jármû között patakárok húzódik, mindössze a középsô ajtókon leszállók léphettek a hídra. A többieknek az árkon kellett átugorniuk. Ettôl a mozzanattól a vélemények megoszlanak. A szülôk szerint a két kisfiú a hátsó ajtón szállt le, ahol Beianu Maria tanítónônek kellett volna felügyelnie. "De testes, s nem tudta átszökni az árkot, ezért más ajtón szállt le. Jöttek le a gyerekek, mint a juhok" — mondja az édesanya. Egyes szemtanúk szerint több gyerek átszaladt az úton. Cristi és Alin nem volt annyira szerencsés, az elsôs kisfiú teste a 7,5 tonnás tehergépkocsi hátsó, a napközis Alin keze pedig az elsô kereke alá került.

Beresescu Ioan igazgató véleménye szerint mindenik ajtónál állt egy-egy tanító vagy óvónô, ô maga a másodikon leszálló gyerekekre ügyelt. Valamennyi gyerek leszállt már, az autóbusz is elindult, amikor Ciotlãus Adina óvónô hangjára lett figyelmes: "Álljatok meg, ne szaladjatok!" Fékcsikorgás, kiabálás, jajveszékelés, a két gyerek a Marosvásárhely irányából érkezô teherautó kerekei alatt volt. Az igazgató azon állítását, hogy a két áldozat elôtt más tanuló nem szaladt át az úttesten, a helyszínen levô tanügyi káderek is megerôsítették. Azt viszont valamennyi tanító- és óvónô tagadta, hogy az általa felügyelt ajtón szállt volna le a két gyerek.

— Ha nem lennének ellenséges viszonyban Beianu tanítónôvel, nem fújták volna fel az ügyet — fogalmazta meg az igazgató. Szerinte személyes bosszúról van szó. Ezt természetesen a szülôk tagadják, ôk csak a történtekért felelôs személyt szeretnék megtalálni.

A szabályzatnak megfelelôen az iskolaigazgató március 29-i keltezéssel tájékoztatást küldött a Megyei Tanfelügyelôségre, melyben ismerteti a történteket. Az üggyel megbízott Presecan Gheorghe tanfelügyelô elmondta, az 1995-ös évi beiskolázási terv elôírja, hogy az I-IV. osztályos, illetve óvodás gyerekek számára más tevékenységeket is szervezhetnek, például színház-, múzeum-, állatkert- stb. látogatásokat. Az ilyen jellegû tevékenységekrôl nem kell elôre értesíteni a tanfelügyelôséget, mindössze az iskolai tervben kell szerepelnie. Az ilyen jellegû kiszállás nem minôsül kirándulásnak. Így nem vonatkozik rá az a megszorítás sem, miszerint minden tíz gyerekre egy tanügyi kádernek kell felügyelnie. Mivel a szülôk részérôl nem érkezett írásos panasz, a felügyelôség nem indított vizsgálatot a tanügyi káderek felelôsségét illetôen.

bûnügyi osztályán tovább folyik a kivizsgálás. Annak ellenére, hogy már több mint egy hónap telt el a tragédia óta, a Törvényszéki Orvostani Intézettôl nem érkezett meg a boncolás jegyzôkönyve. Addig pedig helyben topognak a baleset körülményeinek teljes körû tisztázásában, az esetleges felelôsség megállapításában.

A múlt év folyamán 1856 közlekedési baleset történt megyénk területén, közülük 200 súlyos kimenetelû. A szerencsétlenségekben 68-an vesztették életüket, 163-an súlyosan, 22-en könnyebben sérültek. 53 baleset a gyalogosok hibájából történt, 49 esetben a túlzott sebesség okozta végzetessé. Hat alkalommal gyerekeket hagytak felügyelet nélkül, s váltak áldozattá. 36 baleset szombaton, 35 hétfôn, valamint pénteken történt. Az esetek többségében (36 alkalom) a közlekedési baleset 18 és 20, 21-szer 10-12, húsz alkalommal pedig 12-14 óra között következett be. Az áldozatok közül 28-an gyalogosok voltak, 19-en utasok, 15-en amatôr gépkocsivezetôk. A 200 súlyos baleset közül 84 városi, 116 falusi környezetben történt. Ebbôl egy és helyrehozhatatlan a náznánfalvi.

Nagy Annamária

Olajembargó

Román illetékesek felháborodottan visszautasították azokat a bolgár vádakat, amelyek szerint Jugoszlávia romániai finomítókban dolgoztat fel nyersolajat üzemanyagnak.

Traian Bãsescu közlekedési miniszter nyilatkozatában "rosszindulatú ostobaságnak" minôsítette azt a bolgár jelentést, hogy szerb uszályok visznek a Dunán kôolajat Romániába, s a romániai finomítókban feldolgozott üzemanyag ugyanezen az útvonalon kerül vissza Jugoszláviába.

"Sajnos, ezt a rágalomkampányt Bulgáriában kormányszinten irányítják. A bolgár hatóságok nemcsak rosszhiszemûségüket bizonyítják, hanem ostobaságokat is állítanak. Romániának egyetlen olyan dunai kikötôje sincsen, ahol uszályokból nyersolajat lehetne kirakodni. Csupán arra van lehetôsége, hogy feldolgozott kôolajipari termékeket folyami hajókra rakodjon" — mondta a miniszter.

Bãsescu ugyanakkor azt is leszögezte, hogy az irányítása alatt álló tárca csak akkor tudja érvényesíteni az embargót, ha errôl a szükséges utasításokat írásban megkapja. Amíg ilyen utasítások nincsenek, nem szegi meg sem a nemzetközi egyezményeket, sem a már megkötött kétoldalú állam-, illetve tárcaközi megállapodásokat.

A kormány múlt csütörtöki ülésén hozott döntést arról, hogy csatlakozik a Jugoszlávia elleni olajembargóhoz. Bukarestben azonban közölték, hogy a döntést csak akkor tudják érvénybe léptetni, ha a gyakorlati útmutatást a román kormány megkapja az Európai Uniótól.

RMDSZ-politika és értelmiségi felelôsség címmel tartották meg a hét végén Kolozsváron annak a fórumsorozatnak az utolsó rendezvényét, amelyet tavaly szeptemberben indított útnak Tôkés László református püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke.

A kolozsvári találkozó volt az eddigi négy fórum közül az egyetlen, ahol az RMDSZ hivatalos vezetése is képviseltette magát, így a szövetség két hét múlva megnyíló, VI. kongresszusa elôtt közös asztalhoz ültek a romániai magyarság különbözô módszerekben gondolkodó politikusai.

A fórummozgalmat az RMDSZ megújításának jelszavával hirdette meg Tôkés László, aki most is azt hangsúlyozta, hogy a szövetséget alapjaiban kell megújítani, és az RMDSZ-nek vissza kell térnie eredeti céljaihoz. Szerinte az 1996-ban kötött koalíciós megállapodás olyan érdekházasságnak bizonyult, amely az RMDSZ-nek nem hozott semmit: a szövetség kormánypártként sem tudta a romániai magyarság alapvetô követeléseit érvényesíteni. A püspök arra is felhívta a figyelmet, hogy a jugoszláviai eseményeket követôen többé nem lehet úgy kisebbségi ügyekrôl beszélni, ahogy ezt eddig tették.

A kolozsvári fórumon a mozgalom támogatói számos módosító javaslatot ajánlottak a közelgô kongresszus figyelmébe az RMDSZ felépítésére vonatkozóan.

Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezetô elnöke egyetértett azzal, hogy a szövetségnek Erdély-központú politikát kell folytatnia, de hozzátette: a törvényes keretek megteremtéséhez a bukaresti parlamenten keresztül vezet az út.

Ülésezett az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsa

Május 2-án Nagyenyeden tanácskozott az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsa (OÖKT). Erre elsôsorban azért került sor, hogy a testület elfogadja a kongresszuson elôterjesztendô beszámolót az országos önkormányzati tanács tevékenységérôl, de szervezési kérdéseket is meg kellett oldani. Nemrég elhunyt az önkormányzati tanács egyik titkára, és a helyére kellett új személyt választani. Emellett dönteniük kellett arról is, hogy az Országos Önkormányzati Tanács elnöke, Demeter János megmaradhat-e ebben a funkciójában a helyhatósági választásokg. Tudniillik az SZKT úgy ítélte meg, hogy az önkormányzati tanács tiszte határozni a kérdésben, mivel tavaly május óta Demeter János a kormányfôtitkár helyettese, tehát már nem polgármester.

Mindkét kérdésrôl döntött a testület, tájékoztatta a Népújságot Virág György, a Maros megyei önkormányzati tanács elnöke. Egyrészt megerôsítették Demeter János elnöki tisztét a jövô évi helyhatósági választásokig, a megüresedett titkári funkcióba pedig Boros János kolozsvári képviselôt választották meg.

Az OÖKT elnökének beszámolója felsorolta azokat a találkozókat, amelyeket a tanács az 1997. március 18-i kolozsvári megalakulása óta szerveztek. Ezek közül kiemelték a két polgármesteri találkozót, az 1998. október 2-án Marosvásárhelyen lezajlottat, valamint az idén márciusban Sepsiszentgyörgyön szervezett találkozót. Ugyanis a tanács megalakulása óta ilyen felállításban nem találkozott, többek között azért, mert egy ekkora testületet nagyon nehéz mûködtetni és nehéz konkrét témákról tárgyalni olyan nagyszámú küldött jelenlétében, mint ami az országos önkormányzati tanácsot alkotja. Éppen ezért, mondta Virág György, közös megyegyezéssel azt a döntést hozták, hogy mivel a polgármesteri találkozókat félévenként mindenképp megszervezik, a szervezési szabályon változtatva, ezentúl az OÖKT évente egyetlen alkalommal fog ülésezni. A testület egyöntetûen erre szavazott.

Szerencsés egybeesés folytán az Áprily Lajos-féle ház falára elhelyezett féldombormû leleplezési ünnepségén is részt vett a testület, megszakítva munkálatait, folytatta a megyei tanács alelnöke, utána pedig a tanácskozás folytatásaképpen meghallgatták Birtalan Ákos képviselô beszámolóját a közigazgatási jellegû törvényeknek az elôkészítésérôl, illetve az eddig elfogadott elôírásokról, aki válaszolt is a felmerült kérdésekre. Virág hasznosnak ítélte az ilyenfajta párbeszédet, mert véleménye szerint, amellett, hogy biztató válaszokat kaptak a felmerült kérdésekkel, illetve a helyhatósági törvény várható kilátásaival kapcsolatosan, a javaslatokat is szívesen fogadta a képviselô.

Maros megyébôl Fodor Imre, az OÖKT egyik alelnöke, Szôcs Lajos, Székelyvécke polgármestere és Virág György, a megyei önkormányzati tanács elnöke vett részt, de meghívottként jelen volt Kincses Elôd, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke is. Az RMDSZ központi vezetését Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezetô elnök, Demeter János, az OÖKT elnöke és Székely István, az ügyvezetô elnökség közigazgatási fôosztályvezetôje képviselte.

Nagyon színes skálát ölelt fel a tanácskozás, kezdve a 69-es törvény módosításával, érintve a 22-es sürgôsségi kormányrendelet sorsát, a tanügyi törvényt, a vagyonjogi helyzet törvényét, a koncessziós törvényt, az állategészségügyi és növényegészségügyi személyzet, a pénzügyi személyzetnek az ügyét és az új helyi pénzügyi mechanizmusnak a kérdéseit, a földtörvényt és egyebeket. Ilyen értelemben nagyon gyakorlatias találkozó volt, mondta végezetül Virág György, a megyei önkormányzat elnöke.

Nagy érdeklôdést és némi szorongást keltett Erdélyben az, hogy az illetékes magyar minisztérium a feketemunka elleni harc részeként megállapodást kíván aláírni román partnerével a szezonális munkavállalásról — jelentette ki szombaton Ôry Csaba, a magyar szociális és családügyi minisztérium politikai államtitkára az MTI tudósítójának.

A magyar államtitkár szombaton Nagyváradon fejezte be egyhetes romániai látogatását, amelynek során Bukarestben jegyzôkönyvet írt alá a szociális és munkaügyi területen való magyar—román együttmûködésrôl. Ez a jegyzôkönyv már a szezonális munkavállalásról és a gyakornokcserérôl szóló megállapodásokat készíti elô.

Bukaresti tárgyalásai után több erdélyi várost — Csíkszeredát, Gyergyószentmiklóst, Kolozsvárt, Nagyváradot — érintô körutat tett Ôry Csaba. Találkozott a helyi közigazgatás, a civil szervezetek képviselôivel, elôadást tartott erdélyi vállalkozóknak.

Magyarországon több tízezer román állampolgár dolgozik feketén. Az illegális munkavállalás nemcsak a magyar költségvetésnek okoz károkat, azért is elfogadhatatlan, mert teljesen kiszolgáltatott helyzetben vannak a munkavállalók. A megoldást közösen kell megtalálni, s ehhez nagyon hasznosnak bizonyult a romániai látogatás — hangsúlyozta a magyar államtitkár.

Szerintem a jugoszláviai háború beindulása a tényállások téves értékelésének az eredménye mind Milosevic, mind pedig a NATO részérôl. A nagyhatalmak habozó magatartása a Nagy-Jugoszlávia szétesése alkalmával történt véres harcok és etnikai tisztogatások iránt Milosevicet arról gyôzte meg, hogy a nemzetközi közvélemény elnézô lesz Koszovó esetében is. Azt remélte, hogy a katonai közbelépést kilátásba helyezve csak az ijesztgetést szolgálja. Milosevic a nemzetközi reagálásra, de fôleg Oroszország támogatására is számított. A NATO pedig azt remélte, hogy a kardcsörtetés Milosevicet jobb belátásra bírja és elfogadja a felajánlott rendezési feltételeket. Mindkét fél tévedett. A NATO ilyen körülmények között kényszerpályára került s presztízsvesztéstôl tartva kénytelen volt megkezdeni a beígért bombázást, arra számítva, hogy rövidesen döntô csapást mérhet a makacskodó Milosevic hadseregére. Mint tudjuk, nem így történt. Sôt, a szerbek egy olyan etnikai és véres tisztogatásba kezdtek Koszovóban, ami talán egyedülálló a történelemben. A menekültáradat következtében az egész Balkán egy felbolygatott hangyabolyhoz hasonlítható. Ezzel az eshetôséggel nem számolt a NATO sem. Milosevic továbbra is hajlíthatatlan, jóllehet a helyzete teljesen kilátástalan, de ámokfutó módjára továbbrohan a vesztébe.

Máskülönben Jugoszláviában most érett be az a "termés", amit annak idején a nagyhatalmak Versailles-ban "elvetettek", s amit mi, magyarok, Trianonként emlegetünk. Hogy a termésbôl konkoly lett, azon rágódjanak azok, akik Jugoszlávia megszületésénél bábáskodtak és most bombázással próbálnak rendet teremteni.

A jugoszláviai helyzetre jellemzô az, amit Arany János Toldijában olvashatunk: "Elindult a nagy kô, ki tudja, hol áll meg. Ki tudja, hol áll meg, s kit hogyan talál meg."

A jugoszláviai események kényszerhelyzetbe hozták a román vezetést is. Senki elôtt nem titok, hogy a románság többsége a szerbeknek drukkol, s a koszovói albánok tragédiája nem nagyon aggasztja ôket. Azt hiszem, az okot nem kell külön megmagyarázni. Ennek ellenére a parlament többsége megszavazta a NATO repülôgépei számára a légtér korlátlan használatát. A NATO-ba baló bejutás esélye fontosabb, mint az évszázados jó viszony. Igaz, az illetékes román politikusok megmagyarázták, akárcsak a NATO illetékesei, hogy a légitámadás nem a szerb nép ellen indult, hanem Milosevic hajthatatlanságának a megbüntetésére. Az is igaz viszont, hogy az óriási anyagi kár és vérveszteség teljes egészében a szerb népet érinti, mert ha Milosevicet felelôsségre is vonják, nem tudja helyrehozni azt a kárt, amit miatta okozott a háború.

Bármennyire furcsán is hangzik, de a koszovói tragédiából mind a romániai magyarságnak, mind pedig a román szélsôségeseknek tanulnivalójuk van. A magyarságnak semmi szín alatt nem szabad megengednie, hogy valaki is párhuzamot vonjon Koszovó és Erdély között. A romániai magyarság fegyelmezett közösség és nem bocsátkozhat kalandokba. Amint azt az RMDSZ vezetôsége is kijelentette, a magyarság nem fegyverrel, hanem parlamenti úton akarja kivívni a jogait. Egyes román tömegtájékoztatási szervekben a román szélsôségesek, de nem csak ôk, pedzik is ezt az összefüggést és riogatják a románságot a magyar veszéllyel, hogy aztán, ha minden úgy megy, ahogy ôk szeretnék, alaposan elbánjanak velünk. Tehát provokációról van szó és nekünk nem szabad ennek bedôlnünk.

Okulhatnak a román parlamentben a jugoszláviai tragédián nemcsak a szélsôséges pártok tagjai, hanem a kormánykoalícióban helyet foglaló egyes képviselôk is, akik makacsul megtorpedóznak minden olyan javaslatot, amelyek a kisebbségek jogait érintik. Rá kellene ébredjenek végre arra, hogy milyen kárt okoztak a szélsôséges pártok és egyének Jugoszláviában a kisebbségi jogok megvonásával.

Amit a háború által okozott kár helyreállítására fordítanak majd, minden jelentôsebb számú kisebbségnek egy-egy anyanyelvû egyetemet építhetnének és még egyéb befektetésre is jutna. Az is megeshetett volna, ha a kisebbségi kérdéseket méltányosan rendezték volna a múltban, talán Nagy-Jugoszlávia ma is létezne.

Mi, romániai magyarok, ha kínkeservesen is, de 80 évig kitartottunk, várva sorsunk jobbra fordulását, még várhatunk egypár évet, tudván azt, hogy az idô nekünk kedvez, s a koszovói események csak siettethetik ezt a folyamatot.

Közvélemény-kutatás a romániai magyarok körében (5.)

A CCRIT (Etnikumközi Viszonyok Kutatóközpontja) által végzett felmérés arra a kérdésre is választ keres, hogy miképpen értelmezi a romániai magyarság az RMDSZ kormányzati szerepvállalását. A megkérdezettek többsége (85 százalék) úgy találta, hogy az RMDSZ a kormányban is a magyarok érdekeit képviselte; 75 százalékuk szerint a szövetség hozzájárult az ország általános gondjainak a megoldásához, és a kormányzati szerepvállalást pozitívnak értékelte.

De beszéljenek a számok. 1996 óta, amóta kormányon van, az ön véleménye szerint az RMDSZ milyen mértékben foglalkozik a romániai magyarság jogaival? — hangzik a kérdés. A válaszok pedig: * nagyrészt a magyarság jogainak érvényesítését tartja szem elôtt (71%); * kizárólag csak a magyarok jogainak érvényesítését tartja szem elôtt (14%); * nem tudja, nem válaszol (7%); * alig foglalkozik a magyarság jogainak érvényesítésével (7%); * semmit sem tesz a magyarság jogainak érvényesítéséért (1%).

Egy másik kérdés arra keresett választ, hogy 1996 óta az RMDSZ által kinevezett kormánytagok és tisztségviselôk milyen mértékben járultak hozzá az ország problémáinak a megoldásához? A megkérdezettek 55 százaléka szerint részben hozzájárult az ország problémáinak a megoldásához, 20 százalék szerint nagymértékben tették ezt, 2% úgy véli, egyáltalán nem járultak hozzá, 11 százalék szerint alig-alig, 12 százaléka a megkérdezetteknek nem tudott vagy nem akart nyilatkozni az ügyben.

Arra is választ kaphattak a szociológusok, hogy a kormány a kisebbségi kérdés megoldását illetôen...• tett már megfelelô lépéseket is, de még nincs a legjobb úton (62%); • nem tett semmi említésre méltó dolgot ezen a téren (16%); • a jó úton halad (10%); • több rosszat tett, mint amennyi jót (4%); • 8% pedig nem válaszolt a kérdésre. Viszont a megkérdezettek 61 százaléka úgy nyilatkozott, hogy minden nehézséget figyelembe véve is voltak konkrét megvalósítások az RMDSZ kormányzati tevékenységében. 58% szerint attól függetlenül, hogy mennyit sikerült elérni, fontos volt bebizonyítani a román közvéleménynek, hogy megbízhatnak bennünk. 13 százalék úgy vélte, hogy semmit sem sikerült megvalósítani abból, amit felvállaltak, 12% pedig kijelentette: az egész csak arra volt jó, hogy a románságot még jobban ellenünk fordíthassák.

Érdekes megfigyelni a kormányból való kilépéssel vagy a bennmaradással szembeni viszonyulást is. A megkérdezettek 78,8 százaléka a kormányban való maradás mellett szavazott, mert "nekikezdtünk néhány dolognak, amit csak akkor sikerül véghezvinni, ha bent maradunk" (46%); "nem jó kilépni, mert akkor azt fogják mondani, hogy a legnehezebb pillanatokban nem tartottunk ki"(32,8%). 9,1 százalék szerint nem szabad a kormányban maradni, mert "nincs semmi esélyünk arra, hogy valamit megvalósíthassunk, tehát nincs sok értelme maradni" (5,4%), vagy "a koalíciós partnerek annyira magyarellenesekké váltak, hogy nem érdemes tovább bennmaradni" (3,7%). 12 százalék pedig nem nyilatkozott.

Tehát a romániai magyarok nagy része a nehézségek, kudarcok ellenére is a kormányban maradás mellett szavaz.

Megmondom, merre van a Nagymezô utca a világvárosban. Ott, ahol négy színháznak ajtója szinte egymásba nyílik. Játszanak itt operettet, súlyos drámát, menô kabarét, mindenfélét, hogy az érdeklôdônek semmi ne legyen egyhangú. Budapest huszonvalahány színházából ennyi mindössze csak egy csokorék, ahol mostanában forró hangulatú színjátékoknak külön rangot ad, hogy itt bemutatkozhatnak idegenbôl érkezett társulatok. Határon túli mûvészek játszanak a Tháliában estérôl estére. Elhíresült elôadások Temesvárról, Kolozsvárról. Természetesen a marosvásárhelyiek sem maradhatnak ki a sorból… Tavaszias vasárnapon „csetepatéztak" matinén és este, hogy jó hírét keltsék színházunknak, a fiatal színészeket felvonultató Goldoni- elôadásnak. És nem kevés sikerrel. A zsúfolásig megtelt nézôtér, a taps, az önfeledt ünneplés csak azt igazolta, hogy amit láthattak a színpadon, igazán megfelelt az elvárásoknak. Pedig a jegyek ára (hazai szemmel, zsebbel) szinte megfizethetetlen. Kilencszáz és kétezer forint között választhatott helyet magának a nézô. De itt az erdélyi színházra ennyiért is van vevô. S ez nagy szó. Olyanok, akik rokonszenveznek és úgy érzik, többet kellene tudniuk arról, ami messzi földön foglalkoztatja a magyar színjátszást: kíváncsiak, hozzáértôk mind ott ültek a nézôtéren. Annyian, amennyien éppen befértek. Közöttük volt sok-sok erdélyi (marosvásárhelyi), akik arra a színházra emlékeztek, amelyet valamikor itthagytak, s akiknek a tegnapi emlékek még nem váltak érdektelenné. Meglehet, az élmény másként hatott rájuk; ha nem is abból kaptak ízelítôt, amit régóta ôriznek magukban, a látvány s maga a tény, hogy hajdani színházuk eljöhetett hozzájuk, alkalmat teremtett bizonyos nosztalgiázásra.

Elégedett volt a nézô. És nemkülönben a színész. Hiszen nem titok, a szûkös anyagiak miatt ma szerencséje van annak a határon túli színháznak, amely megmutathatja magát Budapesten. Pedig az ilyesmi nagyon is természetes volna. S jó lenne, ha ez a vendégszereplés lenne a lépcsô eleje. Mert hát a küldetés, amelyre rendeltetett a kisebbségi mûvész, még ha meg is van, immár tágul, más terméssel gyarapodik napjainkban. Új stílus hódít, új ösvényt vernek a mai fiatalok a mi erdélyi színjátszásunkban. Nekik a világ kell, mindenütt, ahol magyarok élnek. S feledtetni akarják a belterjességét annak, ami eddig volt. Úgyhogy nincs abban semmi rendkívüli, ha a vígjátékok olasz nagymesterének nyomában lelkesen csetepatéztak abban a fura kis városban, Chioggiában. Na nem az utcán, hanem egy csillogóan elegáns színházban.

100 éve született Bárdos Lajos

Idén huszonharmadik alkalommal rendezik meg Magyarországon — és Erdély két városában is — a Bárdos Lajos Zenei Heteket. Április 17. és június 13. között kórushangversenyeket tartanak Budapesten, Szekszárdon, Hévízen, Dunaújvárosban, Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozat szervezôje a Bárdos Lajos Zenei Hetek Kórus- és Ifjúság- nevelési Alapítvány, társrendezôi között a fenti anyaországi városok kórusai és iskolái mellett ott találjuk a marosvásárhelyi Nagy István Kórusegyesületet és a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Mûvészeti Iskolát, mindkét énekkart a Hetek fesztiválkórusává nyilvánították. Fesztiváldíjas karnagyok: ifj. Sapszon Ferenc (Budaörsi Pro Musica Vegyes Kar), Kovács András Marosvásárhelyrôl és Lôke Viola Székelyudvarhelyrôl.

A Bárdos Lajos Zenei Hetek országos jellegû, európai szintû fesztivál, koncepcióját Bárdos Lajos személyes jelenlétével kezdettôl fogva támogatta. 1977 óta minden évben április végétôl június elejéig tart. Alkalmat nyújt karvezetôk és zenepedagógusok továbbképzésére, zenei szimpózium rendezésére és a társmûvészetek bemutatására is.

Bárdos Lajos 1899. október 1-én született (1986. szeptember 18-án hunyt el). Karnagy volt, nagyhatású pedagógus, a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fôiskola tanára, zeneszerzô, a magyar zeneelméleti oktatás iskolateremtô mestere. Kerényi Györggyel és Kertész Gyulával 1934-ben megszervezi az Éneklô ifjúság mozgalmat. Megalapítják a Magyar Kórus folyóiratot és kiadóvállalatot.

Kodály "éneklô Magyarország" eszméjét igyekezett megvalósítani a gyakorlatban. Népzenei, pedagógiai, prozódiai, zeneelméleti munkái, Liszt-Bartók-Kodály-tanulmányai jelentek meg. Nagyszámú a capella és hangszerkíséretes, egyházi és világi kórusmûve mellett dalokat, hangszeres kamaradarabokat, színpadi mûveket és hangjátékokat is írt.

Bárdos Lajos nevéhez jelentôs magyar és külországi kórusmûvek és oratóriumok bemutatói fûzôdnek. Vezette a Cecília és Palestrina Kórust, majd a kettô egyesítésébôl alapított Budapesti Kórust, valamint a Mátyás-templom énekkarát. Sikeres külföldi körutakat tett Ausztriában, Németországban, Belgiumban és Jugoszláviában. Bécsben 1964-ben volt szerzôi estje. Életének utolsó zenepedagógiai elôadását a Zenei Heteken tartotta, 1986 májusában.

A Bárdos Lajos Zenei Hetek idei nyitóhangversenyét április 17-én tartották a Pesti Vigadó kamaratermében. Április 18-án a Budavári Nagyboldogasszony Templomban — vagyis a Mátyás-templomban — énekelték a fesztivál vendégkórusai Bárdos Lajos Missa Tertiáját. Délben megkoszorúzták síremlékét a Farkasréti temetôben, délután a nyitóhangverseny második részére került sor a Budai Várban, a Magyar Kultúra Alapítvány Corvin termében. Április 19- én ugyancsak a Pesti Vigadó IV. emeleti kamaratermében hangversenyeztek a nôi és férfikarok. Április 23. és 25. között Szekszárd volt a rendezvény házigazdája, a fellépô vendégek között ott volt a nagykárolyi Károlyi Gáspár Kamarakórus is. Május 1-jén Estéli Dallam címmel Bárdos Lajos kamaramûveit játszták a Magyar Állami Operaház Stúdiójának növendékei a Budavári Önkormányzat Aulájában. Május 5-én Mohayné Katanics Mária elôadása (Magos a rutafa címmel) a Kisgazdapárt Andrássy úti kerületi székháza Bárdos-termében, 13-án Mohay Miklós értekezése (Harmóniaelemzô újítások Bárdos Lajos mûhelyében) ugyanott, május 8-án gregorián tanulmányi nap, gregorián szentmise a Váci utcai Szent Mihály-templomban, utána a "scholák bemutatója", az iskolai és gimnáziumi kórusok fellépése; 9-én Musica Sacra hangverseny a budapesti alsóvárosi plébániatemplomban.

Székelyudvarhely három napon át, május 14-16. között adózik a nagy zenei személyiség emékének: Az ötödik Bárdos Lajos — Palló Imre 'Éneklô Ifjúság' kórusfesztivál a szólóénekesek hangversenyével indul, a gyermek- és ifjúsági kórusok seregszemléjével folytatódik. Május 16-án elhangzik a Szent Miklós- plébániatemplomban a Missa Tertia, aztán folytatódik a rendezvény a mûvelôdési házban. Tizennyolc kórus fellépésérôl tudósít a fesztivál mûsorfüzete, melybôl adataink származnak.

Május 19-én, pünkösdvasárnapon ismét Budapest a színhely, a Zeneakadémia nagytermében Éneklô Ifjúság címmel tartanak díszhangversenyt, ez lesz az "aprók napja". 22-én Veres Magda és Hadházy Le-vente ária- és dalestje a már említett Bárdos-teremben az FKGP VI. kerületi szervezetének helyiségében az Andrássy út 77. alatt; 24-én, pünkösdhétfôi jubileumi kórushangversennyel teszik fel a koronát a budapesti ünnepségre, helyszín a Szent Imre- plébániatemplom (XI., Villányi út 25.).Tizennégy rangos kórus lép fel.

Hévízen május 28-án és 29-én dalolnak a gyermekkórusok; az ifjúságiak, keszthelyiek, budapestiek és zalaiak, szlovéniaiak mellett vendégként ott lesz a székelyudvarhelyi mûvészeti szakközépiskola, a "Palló Imre" kórusa és városunk Nagy István Ifjúsági Vegyes Kara is. 30-án a keszthelyi Karmelita bazilikában hangzik el a Missa Tertia.

Dunaújvárosban június 5-6-án emlékeznek Bárdos Lajosra az evangélikus templomban, a Bartók Kamaraszínházban és a mezôfalvi katolikus templomban.

Marosvásárhely zárja a Zenei He-teket, mégpedig a Bárdos Lajos — Nagy István Kórusfesztivállal június 11-13. között. Három napon át huszonhat kórust hallgathat meg az érdeklôdô közönség a Közmûvelôdési Palota nagytermében. Ennek részletes mûsorát idejében közöljük. A Bárdos Lajos Zenei Hetek rendezvényein a belépés ingyenes.

Az elmúlt hét végén tartott szegedi döntôvel zárult a két partnertelepülés közötti vetélkedô, amelynek során ezúttal a marosvásárhelyi csapatok bizonyították a helyszínen, hogy jól ismerik a magyar Dél-Alföld szellemi és gazdasági központját.

Csütörtökön este a szegedi Száz-szorszép Gyermekházban fogadták a marosvásárhelyi vendégeket. A mûemléképületben mûködô központban, amely felvállalta a Szeged—Marosvásárhely vetélkedô szervezését is, a látottak alapján irigylésre és követésre méltóan élénk tevékenység zajlik a 3-14 éves gyermekek számára. Orbán Hedvig tanárnô, a ház vezetôje gondoskodott arról, hogy a helybeli versenyzôk szegedi tartózkodása felejthetetlen legyen.

Pénteken délelôtt az ópusztaszeri látogatással kezdôdött a program, ahol az emlékpark igazgatója köszöntötte a vásárhelyieket, majd délután a polgármesteri hivatal dísztermébôl indult a vetélkedô, amelynek során a vásárhelyi csapatoknak kellett megtalálniok a térképen bejegyzett szegedi mûemlékeket, válaszolniok a kérdésekre, majd a megszabott idô alatt visszaérkezni a gyermekházba. Szoros versengésben végül is a gernyeszegiek Teleki József csoportja ( Székely Mihály, Vajda Attila, Farkas Gyöngyvér, Bíró Gyula, Kovács Gyöngyvér, Keresztesi Zsuzsánna) végzett 116 ponttal az elsô helyen. Egy pont különbséggel a Bernády csapat (Albert Éva, Bulyovszky Zsófia, Nagy Zsuzsi, Szabó Emôke, Bulyovszky Lóránd, Simon György) követte ôket, majd 112 ponttal a Mûvisek következtek (Csegzi Kamilla, Jánosi Kinga, Jánosi Krisztina, Lukács Andrea, Lukács Ildikó és Jánosi Mária Magdolna). A további sorrend: a Gusztiék elnevezésû csapat, az ákosfalvi iskolások Bolyai Farkas csapata, a bergenyeiek Juliánus csapata, valamint az Építkezési és Szerelési Iskolaközpont Tiszavirág csapata.

Filmdélután, hamburger-parti, majd május elsején a majálison való részvétel, illetve szabadprog-ram a vendéglátó családokkal — mindezek mellett talán csak egy szervezett városnézés hiányzott a gazdag kínálatból. De mindennél fontosabb az a sok kapcsolat, barátság, amely a részvevô gyermekek és felnôttek között köttetett, s amely a vetélkedôn túlmenôen lehetôvé teszi majd, hogy a szegediek Erdélyt, a marosvásárhelyiek pedig a Dél-Alföldet jobban megismerjék. Így érheti el célját ez a közös vetélkedô, amelyet az EMKE Maros megyei szervezete részérôl Náznán Olga, odaátról pedig Orbán Hedvig tervezett és szervezett hosszas utánajárással. Szegeden nem volt hiány támogatókban — Mobilitás Ifjúsági Szolgálat, Szeged Város Önkormányzata, Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark, Mozgókép kft., Burger King Étterem — akik lehetôvé tették a marosvásárhelyiek fogadását, amihez a kényelmes utaztatással a Ballótrans is nagy segítséget nyújtott.

A gyôztes hazai csapat jutalma pedig egyhetes nyári táborozás Szegeden.

Egyébként az ott töltött három nap alatt sziporkázó napfényben fürdött Szeged, s szökôkútjainak hûvösében jólesett megpihenni. Látszólag nyugodt, megszokott életét élte a történelem során sok megpróbáltatást elszenvedett város, miközben a magas betonfalak mögött dunányi vizet görgetett az áradó Tisza, s esténként, a vendégnek, aki még nem szokta meg, nehéz volt belealudni a bombázók robajától szabdalt éjszakába.

A kisebbségieknek sehol sem volt könnyû kivívni jogaikat, még akkor sem, ha az Európai Unió ma már az emberi jogok egyetemes chartáján alapuló szabályokat fogadtat el tagállamaival. Beválnak-e igazán ezek a normarendszerek, mit igazol a gyakorlat? Milyen út vezetett idáig? Vannak-e még rendeznivalók e téren Európában? Ezekre a kérdésekre kértünk választ ankétunkban olyan fiataloktól, akik nemrég Marosvásárhelyen és Szovátán részt vettek az Outward Bound ifjúsági szervezet által rendezett egyhetes multikulturális találkozón.

Jan Helge Soleng ( Norvégia):

— Norvégia északi részébôl jöttem, Szetmibôl, a népem számi, ôk kisebbségiek Norvégiában, Finnországban és Oroszországban; a Koala-félsziget északnyugati részén élnek, összesen 80.000-en. Számi nyelven én János vagyok, és ez nem vicc, hiszen a finn-ugor nyelvcsalád tagjai egy värra-ból, azaz vérbôl vagyunk.

A 18. század elejétôl a norvég kormány asszimilációs politikát folytatott az ôshonos kisebbségiek, a számik ellen. 1910-ben hoztak egy határozatot, hogy ha a számik földet akarnak vásárolni, akkor norvég nevet kell hogy felvegyenek. Így például a nagyapámat Bejvaskedinek hívták, amit a norvégok Solengre fordítottak. A norvég kormány az egyházon és az oktatási rendszeren keresztül akarta asszimilálni a számikat, de ez soha nem sikerült. 1975-ben volt egy erôs kulturális forradalmunk, és azóta elértük, hogy ma van számi parlament, használhatjuk a számi nyelvet a társadalom minden területén, küldhetünk számi levelet, folyamodványt a norvég elnöknek, vagy a királynak, akik ugyanezen a nyelven válaszolnak, mert mindezt törvény (a számi törvény) biztosítja. 1979-ben a norvég kormány elhatározta, hogy egy nagy vízgyûjtô gátat épít a számik földjére. A számik békés tüntetést szerveztek ez ellen. Nagyon sok európai nemzet mellénk állt. Eljöttek hozzánk németek, angolok és sokan mások, és velünk együtt szembenéztek a norvég rendôrséggel, karhatalmi erôkkel. A norvég államnak nem volt más választása: aláírt egy egyezményt a számikkal, minek következtében elfogadtak minket egyenrangú állampolgárnak, elismerték nyelvünket, kultúránkat minden területen. Mi több, mostanáig a számi parlamentnek csak tanácsadói szerepe volt minden, a számikat érintô problémában, de jövôtôl vétójogunk lesz, így elmondható, hogy elértük a 90 százalékát mindannak, amit 1979-ben követeltünk. A számik földjén most már mindenhova számi nyelven is ki vannak téve a cég- és helység- névtáblák, az üzletben ezen a nyelven is kiszolgálnak, a hivatalos levelek, okiratok kétnyelvûek, és van számi

újság is, de a legfontosabb az, hogy mindenki, aki a számik területén él, kötelezôen meg kell tanulja a nyelvet. Ezt is elôírja a törvény, s ez biztonságos jövôt jelent számunkra.

António Tavares (Portugália):

— Portugáliában kétfajta népcsoport beilleszkedésével van gond: az egyik a volt gyarmatokról bevándorlók, a másik a cigányok. Az elôbbi könnyebben megoldható, míg az utóbbi még mindig rendezetlen.

Portugália néhány év alatt veszítette el gyarmatait, az utolsót, Angolát 1975-ben, ahonnan máig sem tudni, mennyien tértek vissza munkát keresni az anyaországba. Erôs, sajátos kulturális identitással rendelkeznek, és nem is akarnak in- tegrálódni. Ameddig kevés volt a munkahely, a lakás, fejletlen a gazdaság, addig a portugáliaiak nem nézték jó szemmel a bevándorlókat. Vannak, akik mindmáig csak „alacsonyabb rangú" munkákat vállalnak el. Az Európai Unió támogatásával a kormány felkarolta ôket, aki akart, kölcsönöket vehetett fel, s így nagyon sokan közülük vállalkozásokba kezdtek. Öt év alatt gazdaságilag sikerült megkapaszkodniuk. Ma csak a kávézók, a vendéglôk neve jelzi, hogy tulajdonosaik hajdani gyarmatbirodalmunkról származtak.

Portugáliában külön közösségekben, a társadalom peremén nagyon sok cigány él. A rasszista mozgalmak

célpontjává váltak. Sokan ezt ta-gadják, de nálunk is egyre nagyobb az idegengyûlölet. Ezt az is kiváltja, hogy a cigányok nem fogadják el a társadalmi együttélés szabályait és a drogkereskedôk nagy része közülük kerül ki. A más nemzetiségûek kiközösítik ôket. A tavaly egy helységben több cigány család területet vásárolt, ahova fel akarták volna állítani a sátortábort, de az ott lakók el akarták ôket kergetni. Konf-liktusra került sor és a rendôrségnek kellett közbelépnie. A törvényszék, az önkormányzat a cigányoknak adott igazat, akiknek végül is tárgyalniuk kellett a helyhatóságokkal. De az emberek úgysem fogadják el ôket. Ennek ellenére az állam a társadalmi segélyprogramjában támogatja a cigányokat. Ahol elfogadják, ott megtesznek mindent azért, hogy akit lehet, iskoláztassanak, de nagyon nehéz e nemzetiséget az iskolapadokban tartani. Portugáliának a legna-gyobb gondja, hogy a lakosság több mint 10 százaléka analfabéta. A mostani kormány programjában sze-repel az írástudatlanság felszámolása. Ez nem lesz könnyû feladat, azonban
az Európai Unió hathatós támogatásával, reméljük, ezt is leküzdhetjük.

Llinos Roberts (Wales – Nagy-Britannia):

— A brit szigeteken alig maradtak olyanok Walesben, Skóciában és Írországban, akik az ôsi kelta nyelveket beszélték. Két nemzedék-kel ezelôtt még mindig annyira fon-tosnak tartották az angol nyelvet, hogy senki sem figyelt fel arra, hogy kihalás fenyegeti a gall, a skót, ír ôsnyelveket. Szüleink ébredtek rá arra, hogy identitásunk megôrzése végett fel kell éleszteni a kultúrát. Most 2 millióan laknak Walesben, ebbôl 500.000-en beszélnek gallul. A helység- és útjelzôtáblák e nyelven is eligazítanak és az elemi iskolától az egyetemig bárki gall nyelven is elvégezheti tanulmányait. Az angolok közül vannak, akik az irántunk való tiszteletük jeléül megta-nulják nyel-vünket, ne- künk viszont kötelezôen el kell sajátíta-nunk az övé-két. Az elemi iskolában mindent gallul ta-nulunk, a kö- zépiskolában már kötelezô az angol nyelv, de a diák bár-mely tantárgyból gallul is vizsgázhat. Azt tapasztal-juk, hogy egyre több angol küldi gyerekét gall iskolába, hiszen a bankok, a kórházak, de még a kormányhivatalok is a munkahely meghirdetésekor a kizáró jellegû vizsgán követelik a jelentkezôktôl a gall nyelv ismeretét. Az angolok ezt megértik, természetesnek veszik, mert nemegyszer elôfordult, hogy például a kicsi gyerekek, vagy az idôsek nem tudták a kórházban elmondani panaszukat gallul — ezt elkerülendô tanulják meg nyelvünket. Az út eddig nem volt ennyire egy-szerû. A 60-as években kezdôdtek a gall nemzetiségi mozgalmak, és erôszakmentes tüntetésekkel, lépésrôl lépésre vívtuk ki jogainkat. Ma már egyenrangú állampolgárként kezelnek bennünket és meg-ôrizhetjük identitásunkat: évente három, egy-két hetes fesztivált szer-vezünk, ahol táncolunk, énekelünk, verseket szavalhatunk, de van sportvetélkedô is. Májusban lesznek a parlamenti választások, ekkor mi egy, a walesiek érdekeit képviselô politikust szeretnénk a londoni parlamentbe juttatni. Ennek gazdasági háttere is van, hiszen a központi kormány kevés pénzt juttatott Walesbe, így nálunk nincsenek autópályák, rosszak az utak, s ami került is, az a walesi fôvárosban, Cardiffban maradt. A politikai képviselet biztosítja jövônket. Nagyon erôs, egyedi és hagyományos a kultúránk, amit most már világszerte olyan híres "nagykövetek" képviselnek, mint Tom Jones, Sherry Bussi , Richard Burton, Anthony Hopkins és sokan mások.

Anna Albergo (Olaszország):

— Nagyon sok albán, szerb és a volt kelet-európai országokból származó bevándorló lepte el az utóbbi években Olaszországot. A kormány nem dolgozott ki egy integrációs programot, nem támogatja ôket, ezért gondot okoznak azoknak a közösségeknek, ahol lehorgonyoznak. A bevándorlási törvény is nagyon szigorú. Bari környékén nincsenek kisebbségek. Észak- Olaszországban, Dél-Tirolban élnek ugyan kisebbségek, de számuk jelentéktelen. Beszélhetik saját nyel-vüket, megtarthatják kultúrájukat, és ez ott senkit sem zavar. Csak annyi a feltûnô, hogy más nyelvet beszélnek, de ez nem baj. Olaszországot a gazdasági aránytalanság osztja meg inkább, mint a kisebbségi gondok. Észak-Olaszország fejlettebb, mint a déli rész, ahol kevesebben járnak iskolába, kevesebben folytatják tanulmányaikat felsôbb szinteken. Nagy a munkanélküliség, délen meghaladja a 10 százalékot. Ez volt az oka annak, hogy politikailag erôre kaphatott az Északi Liga (Lega Nord), akik Észak-Olaszország függetlenségét szeretnék kivívni. E különbséget használják fel arra, hogy ellentéteket szítsanak saját érdekükben. De ez értelmetlen kezde- ményezés, hiszen tagja vagyunk az Európai Uniónak, ahol szó sem lehet határmódosításról. Ha enyhülnek a gazdasági nehézségek, rendezôdnek az aránytalanságok, akkor senki sem gondolkodik majd új ország alapításán, megoldódnak a nemzetiségi problémák is.

A világ május 3-án, tegnap ünnepelte a sajtószabadság napját. 1991 ôszén nyilvánította e napot az ENSZ a nemzetközi sajtószabadság napjává — nevezetesen annak emlékére, hogy 1991-ben ezen a napon tették közzé a "Windhoek Nyilatkozatot", amelyben az afrikai népeknek a független és pluralista sajtóhoz való jogát fogalmazták meg. E napon emlékeznek meg azokról az újságírókról is, akiket munkavégzésük során gyilkoltak meg, vagy tevékenységükért bebörtönöztek, munkájukban akadályoztak, illetve akadályoznak.

A Sajtószabadság Chartája 10 pontban foglalja össze a sajtó szabadságának, mint az emberi szabadságjogok egyik fontos pillérének a követelményeit és ajánlásait. A chartát az 1987. január 16-18-án, Londonban megrendezett, a Szabadság hangjai címmel megrendezett világkonferencián fogadták el.

A sajtószabadságot és az újságírókat védi a franciaországi székhelyû Riporterek Határok Nélkül (Reporters Sans Frontieres) nevû szervezet, a bécsi székhelyû Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) és a Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ).

A sajtószervezetek jelentései szerint 1997-ben 14 országban 26 újságíró vesztette életét munkája során, megtorló akciók, illetve terrorcselekmények következtében. A helyzet azonban romlik: 1998-ban már több mint ötven újságírót öltek meg szerte a világon és mintegy százan vannak börtönben munkájuk miatt. A sajtó mindenekelôtt Latin-Amerikában vált az erôszak céltáblájává, ott annyi újságírót gyilkoltak meg, mint a világ többi részén összesen.

Tavaly csak Kolumbiában 10 újságíró életét oltották ki, Mexikóban öten, Brazíliában pedig négyen váltak gyilkosság áldozatává. Legtöbbször korrupt hivatalnokok, kábítószer-csempészek és a bûnbandák tagjai igyekeztek — általában büntetlenül — elhallgattatni az újságírókat.

A Föld népességének kétharmada él olyan országokban, ahol nem tartják tiszteletben a szólásszabadság alapvetô jogát. E téren a helyzet Törökországban a legrosszabb, itt 25 újságíró van börtönben, több, mint bármely más országban.

Az IPI elmarasztaló képet festett Kelet- és Délkelet- Európáról is. Rámutatott, hogy Oroszországban a gyilkosságok az utóbbi öt évben a cenzúra gyakorlásának kedvelt eszközévé váltak, Grúziában pedig 14 újságírót öltek meg 1992 óta hivatásának gyakorlása közben.

Azerbajdzsánban tavaly több mint száz erôszakos cselekményt követtek el a sajtó munkatársainak sérelmére, Fehéroroszországban Alekszandr Lukasenko elnök súlyosbította tovább intézkedéseivel a média amúgy is kétségbeejtô helyzetét. Ukrajnában elszaporodtak a sajtószervek és munkatársaik ellen kézigránáttal és tûzfegyverrel végrehajtott támadások, a tájékoztatási minisztérium közbelépésére két ellenzéki lapnak kellett beszüntetnie megjelenését.

Bulgáriában és Horvátországban az újságok és az újságírók súlyos pénz-, sôt börtönbüntetéssel néznek szembe, ha vezetô politikusokat bírálnak.

A terror nem kímélte Nyugat-Európát sem: néhány nappal ezelôtt Jill Dandót, a BBC televízió egyik népszerû újságírónôjét gyilkolták meg — emlékeztetett az IFJ.

Külön foglalkozott a szervezet Jugoszláviával. A szerb parlament drákói törvényt fogadott el a külföldi programok belföldi sugárzásának tilalmáról, s a hatalom hadat üzent a sajtó azon részének, amely megpróbált objektív képet adni a koszovói eseményekrôl. Gyakran elôfordult, hogy újságírókat fenyegettek meg vagy vertek meg. Különösen nagy veszély közepette dolgoztak a koszovói albán újságírók.

A jugoszláviai NATO-bombázások megkezdése után a sajtószabadság helyzete tovább romlott. A hatóságok gyakran lépnek fel erôszakosan külföldi újságírókkal szemben. A támadások kezdete óta több mint ötven újságírót vettek ôrizetbe a szerb hatóságok, többségüket ki is utasították Jugoszlávia területérôl.

A NATO-bombázások másfelôl nem kímélik a sajtóközpontokat, a rádió és televízió- állomásokat sem, mivel a hatalom propagandaeszközének tekinti ôket. Nemzetközi tiltakozást váltott ki a jugoszláv televízió épületének bombázása, ahol nyolcan vesztették életüket, s tizennyolcan megsérültek.

Évek óta zúgolódom magamban, félhangosan elmondom ismerôsöknek, régi bennszülött vásárhelyieknek, hogy sok mindent nem értek abból, ami és ahogyan történik városunkban. Töprengek és keresem a válaszokat a MIÉRT-ekre.

Miért nem vigyázunk városunkra, környezetünkre és életterünkre? A sétányokra, utcákra, parkokra, közterekre és épületekre, fákra és virágokra?

Miért engedjük, hogy minden év februárjában megskalpolják, lecsonkítsák a fákat, élô, faragatlan kopjafákat hagyva maguk után, azok, akiket azért fizetnek és azért küldenek dolgozni, hogy fôállású alkalmazottakként a város arculatának ápolásán és szépítésén fáradozzanak és gondolkozzanak?

A téma örökzöld. Indulatokat és vitákat gerjeszt a lakosság, a környezetvédelmi szervezetek és a polgármesteri hivatal között.

A kívülálló, úgymond nem illetékes személyek megjegyzéseit nem fogadják kitörô lelkesedéssel a különbözô osztályok és igazgatóságok vezetôi, akik a szóban forgó tevékenységek szervezéséért, lebonyo- lításáért és ellenôrzéséért felelnek. Mégis, úgy gondolom, hogy lehet együtt is, lehet másképp is.

Gratulálok Fodor Imre polgármester úrnak, aki, miután korszerûen átalakította az önkormányzat belsô arculatát, most elérkezettnek látta az idôt a személyi változtatásokra is.

A Népújságban olvasom, hogy a polgármester úr megrovásban részesítette a közterületfenntartó osztály vezetôjét, mert elégedetlen az elvégzett munka minôségével és hiányosságokat talált a feladatok teljesítésében.

Biztosan okkal. Mindig lehet jobban és szakszerûbben tenni a város arculatáért. És ebbe beletanulni.

Valószínû, sokan tudnak városunkban arról, hogy Nyárádszeredában mûködik egy Felsôfokú Kertészeti Konzultációs Központ, a budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem közvetlen támogatásával és irányításával. Havonta kétszer, hétvégeken elismert egyetemi tanárok és szakemberek jönnek Budapestrôl tanítani, közösen az erdélyi szakemberekkel és tanárokkal.

Több száz kötetes magyar nyelvû szakkönyvet sorakoztató könyvtárat alakítottak ki, ahol a legújabb tárgyak is megtalálhatók. Növényvédelmet, virág-kertészetet, dísznövénytermesztést, kórtant, tájépítészetet, parktervezést, faiskolát, környezetgazdálkodást is tanulnak a hallgatók. Évente kétszer szakmai gyakorlatra utaznak Budapestre, ahol a terepen, kertekben és zöldövezetekben gyakorolják és sajátítják el az elméleti ismeretanyagot. Kész aranybánya annak, aki a tessék-lássékból ki akar mozdulni.

Sajnálatos módon, megyénkben a polgármesteri hivatalok vezetôi eddig még nem is érdeklôdtek róluk és az intézményrôl. Nem kérték fel semmilyen munkára, nem bízták meg semmilyen feladattal a fiatalokat és tanáraikat, hogy hasznosíthassák tudásukat és segítsenek a települések közterületeinek, zöldövezeteinek feljavításán, szépítési, díszítési munkálataiban.

Kezembe akad dr. Dalányi László Környezetarchitektúra címû könyve. Ebben olvasom, hogy az épített környezet minôsítésénél elsôdlegesen azt kell felmérni, hogy az ott élô társadalom környezetének alakítását — legyen az egy településrész, egy város, egy megye, egy régió vagy az egész ország — meny-nyire tudatos, komplex szemléletû fejlesztési-rendezési tevékenységgel valósította meg, és milyen jellegû építési tevékenységgel akarja azt továbbformálni.

Ez a folyamat nagyon sokrétû, de az elsôdleges társadalmi- gazdasági célok meghatározása mellett ennek a tevékenységnek a szerteágazó építési és mûszaki feladatokkal együtt elsôsorban következetes ökológiai szemléletû és tartalmú fejlesztést, alakítást kell tartalmaznia.

Azt is mérlegre kell tenni, hogy az adott területen a környezet minôségét mennyiben befolyásolja az ún. mûszaki infrastruktúra kiépítettségének minôsége és állapota (közlekedés, vízellátás, csatornázás, szenny-víztisztítás, elektromos, gáz-, fûtôenergia-ellátás, hírközlés, hulladékkezelés).

Kötôdöm az emlékeimhez, a gyökerekhez és szépségekhez, az igazi vásárhelyi emberekhez, akik nem felejtették el, hogy városukat egykor messze földön is a virágok városaként emlegették. Az itteni emberek tették azzá. Csemetéket ültettek, virágokat ápoltak, parkosítottak, dolgoztak, vigyázták, óvták környezetüket.

Sokan közülük ma is itt élnek a betonrengetegben, és még mindig tenni akarnak. Csak valahogy nem figyelnek rájuk, nincs idô meghallgatni aggódó szavaikat. Pedig cselekedni szeretnének, emlékeket, növényeket, értékeket menteni a jövônek. Reménykednek, velem együtt bíznak abban, hogy egyszer még öntözött utcákra, színpompás parkokra, madarak énekére ébrednek. Álmukban ma is kertészek.

Mint már hírül adtuk, múlt csütörtökön a Röntgen Klinika, dr.Stanciu Grigore orvosprofesszor meghívottjaként vett részt Marosvásárhelyen a neves fôvárosi dr. Arcadie Percec radiológus professzor, pszichológus, író és újságíró egy elôadáson, amelyre a megyei kórház elôadótermében került sor. A kétórás elôadásból a professzor orvos- és életfilozófiájából jegyeztünk le részleteket.

Arcadie Percec professzor szerint, az orvostudomány nem más, mint vélemény, amelyet úgy, mint a többi tudományágat, be kell helyezni az életbe. Abba az életbe, amelynek sikeressége két meghatározó tényezôtôl függ, éspedig a megfelelô szakma és élettárs megválasztásától. Szerinte, ha ez a két dolog "nem jön össze", akkor sikertelen az élet. És mivel elegendô élettapasztalattal rendelkezik, határozottan állítja, hogy az emberek 90 százalékának az élete emiatt sántít. A megállapítás kapcsán hívta fel a jelenlevô orvostanhallgatók figyelmét arra, hogy jól gondolják meg és át, hogy az orvosi mesterséget csak hivatásszerûen lehet folytatni, s nem lehet sémákban gondol-kodni. Mert minden ember egyedi teremtmény, amelynek látható és láthatatlan arca van. S az orvosnak mindkettôre oda kell figyelnie. A beteget egységes egészként kell kezelnie. Az orvosprofesszor nem ért például egyet azzal, hogy az orvostudományban éles határokat szabtak a szakok között, szakorvos csupán a szakterületébe tartozó betegségeket kezel. Abeteget egy komplex vizsgálatnak kellene alávetni. A jeles tanár továbbá hangsúlyozta, hogy a medicínában a hangsúly teljesen az analízisek, a receptírások fele tolódott el, s a beteg helyett a papírokat vizsgálja meg az orvos. A receptírás arra jó, hogy a sok teendôre hivatkozva, hirtelen szabaduljanak a betegtôl.

Percec tanár, aki egyben pszichológus is, több tudományos dolgozatában, sok orvostanhallgató generáció elôtt han- goztatta, hogy az orvosi kezelés elképzelhetetlen pszichológiai kezelés nélkül. Jelenleg az orvosi egyetemeken teljesen elhanyagolják, kihagyják a tantervbôl a pszichológia tanítását. Ezen a téren teljes szemléletváltásra van szükség!

Az orvosprofesszor azzal sem ért egyet, ahogyan a napi orvosi vizitek zajlanak a kórházakban. Mert az orvosok — tisztelet a kivételnek —, végigrohannak a kórtermeken, átlapozzák a beteg kórlapját, s továbbállnak. Ritka az az eset, amikor egy-egy orvos leül a beteg ágyára és elbeszélget vele, hogy a beteg elmondhassa panaszát, kiöntse a lelkét, s ezáltal megkönnyebbüljön. A beteghez való lelki hozzáállás fél gyógyulást jelent — mondotta a professzor.

Köztudott, hogy Romániában az elhalálozás okaiként a szívbántalmak, a rák és az autóbalesetek vezetnek. A professzor megítélése szerint negyedik helyen áll a túlzott gyógyszerfogyasztás. Ezt a tényt állítja az 1996-ban megjelent Gyógyszerek világa címû kötetében is. Az orvosok gyakran csak az orvosságra bízzák a beteg gyógyulását, s nem igyekeznek meggyôzni arról, hogy meg kell gyógyulni, élni kell.

Percec doktor a betegségek legfôbb okozójára, a stresszre is kitért, amely lopakodva tör az emberek egészségére, s az évek hosszú során felgyülemlett feszültségek váltják ki például a gyógyíthatatlan rákot!

A hallgatóság elismeréssel, tisztelettel hallgatta végig az orvosprofesszor élet- és orvosi filozófiáját. Az elôadás végén mégis kikívánkozott a kérdés: szerinte mi&eacut