|
LI. évfolyam 136. (14188) |
1999. június 15. kedd |
Magyarország támogatja a délkelet-európai stabilitás megteremtését célzó egyezmény célkitûzéseit, az egyezmény által létrehozandó mechanizmust — hangoztatta a múlt heti délkelet-európai stabilitási konferencián Kölnben elhangzott hozzászólásában a magyar külügyminisztérium politikai államtitkára.
Németh Zsolt a hét legfejlettebb ipari államot és Oroszországot tömörítô Nyolcak Csoportja (G8) és kéttucatnyi délkelet-európai állam külügyminisztereinek találkozóján felajánlotta, hogy Magyarország kész a házigazdája lenni a stabilitási mechanizmuson belül létrehozandó egyik szakmai kerekasztalnak, amely a demokrácia és az emberi jogok témakörével foglalkozna. A kölni stabilitási értekezleten elhangzott felszólalásában Németh Zsolt ismertette a vajdasági magyarok háromszintû autonómia- elképzelését, amit az alábbiakban teljes terjedelmében adunk közre.
Németh Zsolt külügyi államtitkár állásfoglalása a vajdasági magyar közösség háromszintû vajdasági autonómia-elképzelésével kapcsolatban.
A magyar kormány a délkelet-európai helyzet átfogó rendezésében érdekelt. A Jugoszláv Szövetségi Köztársaság és a Szerb Köztársaság demokratizálásához jelentôs mértékben hozzájárul az állam decentralizálása, a szövetségi jelleg erôsítése, a szubszidiaritás elvének érvényesítése. A nemzeti kisebbségi kérdés rendezésének feltétele Jugoszláviában az állam demokratizálása. A kérdés rendezése az állam demokratizálási folyamatával párhuzamos folyamatként képzelhetô el, a Hill-tervvel és a Rambouillet-i megállapodással összhangban.
Ezen alaptételbôl kiindulva a vajdasági magyar kisebbségi közösség a jugoszláv állam szövetségi jellegének erôsítése és Szerbia decentralizálása céljából a vajdasági szerb és crna-gorai, valamint a Vajdaságban kisebbségben élô más nemzeti közösségek együttmûködésére számítva kezdeményezi Vajdaság tartomány autonómiájának helyreállítását és megerôsítését, perszonális és területi önkormányzat megalakítását. Ezzel a kezdeményezésével érvényt kíván szerezni az önkormányzatiság és a szubszidiaritás elvének.
A Magyar Köztársaság érdekelt egy demokratikus Jugoszláv Köztársaság és Szerbia létrehozásában, és ugyanúgy hozzá kíván járulni a mintegy 350 ezer fôs vajdasági magyar kisebbségi közösség helyzetének rendezéséhez. Emiatt támogatja az említett célokat szolgáló vajdasági magyar kezdeményezést.
A Magyar Köztársaság ugyanakkor a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság demokratikus intézményei kiépülésének és megszilárdulásának idejére szükségesnek ítéli a Vajdaság tartomány autonómiájának, valamint a magyar perszonális és területi önkormányzatnak a nemzetközi garantálását.
A perszonális önkormányzat célja, hogy olyan intézményi keretet teremtsen, melynek segítségével a vajdasági magyar kisebbségi közösség önállóan dönt a nemzeti identitását közvetlenül érintô kérdésekben. E kérdések: közoktatás, közmûvelôdés, tájékoztatás, az anyanyelv hivatalos használata, mûemlékvédelem, határokon átnyúló kapcsolattartás, nemzeti szimbólumok használata, a perszonális önkormányzat költségvetése, az intézmény szervezeti és mûködési szabályzata. Az önkormányzat nem jelenti a magyarok területi elhatárolódását Vajdaság tartományban. Az önkormányzat tagja lehet minden, magát magyarnak valló egyén, lakhelyétôl függetlenül.
A demokratikus legitimációnak a perszonális önkormányzat esetében központi szerepe van. Csak demokratikus jogállami keretek között lehet elképzelni mûködô perszonális önkormányzatot, de ezen önkormányzat vezetô testületeinek önmaguknak is demokratikusan megválasztottnak kell lenniük. Egy, a demokratikus választások, elôkészítéséhez feltétlenül szükséges átmeneti idôszakot követôen a magyar kisebbségi közösség saját választói névjegyzék alapján általános, egyenlô, titkos és közvetlen módon választaná meg a perszonális önkormányzat vezetô testületét, a Magyar Nemzeti Tanácsot, ily módon szerezve érvényt a közösségen belül a demokratikus pluralizmusnak. A Vajdaság Tartomány autonómiájának visszaállításáról szóló megállapodás (lásd alább, 3. pont) elfogadásakor létrejövô átmeneti Magyar Nemzeti Tanács felállításának részleteit külön megállapodás tartalmazza.
A területi önkormányzat a magyarok által többségben lakott vajdasági települések szövetsége. Létrehozásának célja, hogy megfelelô feltételek jöjjenek létre ahhoz, hogy a magyarok és más, az adott területen élô kisebbségi közösségek nemzeti identitását közvetetten érintô kérdésekben a döntések az érintettek részvételével szülessenek. Az önkormányzat területén ugyanakkor biztosítani kell az ott kisebbségben élô szerb és crna-gorai nemzetiségûek jogait.
Ennek megfelelôen a területi önkormányzat hatásköre kiterjed a települések tevékenységének összehangolására, a területfejlesztésre, a regionális és határokon átnyúló együttmûködésekre, a környezetvédelemre, a szociális gondoskodásra, a magyar, a szerb és a horvát nyelv hivatalos használata feltételeinek biztosítására. A területi önkormányzat egyetértési jogot gyakorol a területén mûködô községi, kerületi és gazdasági bíróságok, a községi és kerületi ügyészségek, a körzeti belügyi hatóságok és felügyelôségek, valamint az adóhatóság vezetôinek kinevezése során.
A területi önkormányzat vezetô testületeit a helyhatósági választásokkal egyidôben, közvetlenül választják meg. Végrehajtó szerveiben helyet kap minden, a területen élô nemzeti közösség képviselôje.
3. Vajdaság tartomány autonómiája
A vajdasági magyar közösség javaslata Vajdaság tartomány 1974 és 1989 között a Szerb Köztársaságon belül létezett és mûködô autonómiájának visszaállítását tartalmazza megerôsített és kibôvített jogkörökkel. A visszaállítás módja egy megállapodás megkötése a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság, a Szerb Köztársaság a jogi értelemben ma is létezô Vajdaság Autonóm Tartomány és a magyar kisebbségi közöség között, melyhez a megállapodást kötô felek elvárják a Vajdaságban élô többi nemzeti közösség csatlakozását is. A tartománynak külön parlamentje, kormánya és igazságszolgáltatása van, melyek mûködését külön alkotmány szabályozza.
Vajdaság minden polgárának — így a nemzeti közösségek tagjainak is — biztosítani kell a nemzeti, nyelvi, vallási és más nemzeti- közösségi sajátosságának kinyilvánítására és fejlesztésére való jogát, összhangban a nemzetközi dokumentumokkal és a nemzetközi gyakorlatot követve. Kulturális és nyelvi egyenjogúságra vonatkozó jogainak érvényesítésében a vajdasági magyar nemzeti közösség a Vajdaság Autonóm Tartomány területén az alábbi alapvetô jogokkal rendelkezik: anyanyelvének és írásmódjának közéleti és hivatalos használata; a magyar nyelven biztosított tömegtájékoztatás, ami magában foglalja a tömegtájékoztatási eszközök alapítását és igazgatását; oktatási, tudományos, kulturális és vallási egyesületek alapítása és irányÍtása, amelyeket az állami szervek pénzügyileg támogatnak; a zavartalan kapcsolattartás az államon kívül élô nemzeti testvérközösségekkel; nemzeti jelképek használata; anyanyelvû oktatás minden szinten; történelmi, vallási és kultúrtörténeti mûemlékek védelme; arányos képviselet az állami szervekben és hivatalokban.
A vajdasági magyar közösség számára szavatolni kell az oktatási-nevelési, kulturális, közszolgálati-tájékoztatási és tudományos intézményeknek a nemzeti közösséghez tartozó személyek adóhozzájárulásával arányos költségvetési finanszírozását és biztosítani kell az ilyen célra használt eszközök legalább 17 százalékát.
A vajdasági magyarok perszonális és területi önkormányzatának létrehozásához, valamint a Vajdaság tartomány autonómiájának visszaállításához a nemzetközi szervezetek összehangolt szerepvállalására van szükség. Ezen intézmények mûködéséhez nemzetközi garanciák szükségesek. A Vajdaság Tartomány autonómiájának biztosításáról szóló megállapodást a felek a nemzetközi közösség képviselôi (államok és szervezetek) mint tanúk elôtt írják alá. Az aláíró felek ezen kívül kézjegyükkel látnak el egy nyilatkozatot is, mely kötelezettségvállalást tartalmaz a megállapodás jóhiszemû betartására vonatkozóan, valamint tartalmazza a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság csatlakozási kérelmét egyes nemzetközi szervezetekhez. A Stabilitási Konferencia megfelelô keretet biztosít a vajdasági kérdés rendezése számára. Magyarország készen áll arra, hogy a vajdasági magyarok perszonális és területi önkormányzatát a Vajdaság tartomány autonómiáját a Jugoszláv Szövetségi Köztársasággal megkötött kétoldalú megállapodásban biztosítsa a Stabilitási Konferencia keretében.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetséget megbízták azzal, hogy fedje fel a nyilvánosság elôtt a román diplomáciában dolgozó titkosügynököket — jelentette ki Adrian Nastase, a legnagyobb ellenzéki erô, a Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) elsô elnökhelyettese.
Nastase szavait a Transilvania Jurnal hétfôi száma idézte. Az ellenzéki politikus nem nevezte néven, hogy kitôl kapta ezt a feladatot az RMDSZ, de leszögezte: a magyaroknak nem ez az egyetlen ilyen értelmû lépése, hiszen már az elsô világháború végén kidolgozták az erdélyi autonómia forgatókönyvét.
A politikus arra a "veszélyre" is figyelmeztetett: "a nyílt társadalom elmélete megpróbált behatolni a fiatal demokráciákba, hogy lerombolja az állam ellenállásának tartóoszlopait. Ráadásul Göncz Árpád az Egyesült Államokban kijelentette, hogy Magyarország a Kárpátok térségében található".
Nastase mindezek után — a tényeket meglehetôsen szabadon kezelve - arra hívta fel a figyelmet, hogy az erdélyi román értelmiségiek által létrehozott Pro Transilvania alapítvány lépései egybeestek az RMDSZ VI. kongresszusával, amelyen Verestóy Attila szenátor "kijelentette, hogy az RMDSZ végsô célja az erdélyi autonómia".
A Cotidianul címû lap hétfôi számában arról írt, hogy az RMDSZ Szövetségi Képviselôk Tanácsának ülésein, valamint a VI. kongresszuson készült jegyzôkönyvekbôl — "igaz, gey olyan nyelven elmondva, amit csak ôk értenek" — egyértelmûen az derül ki: az autonómia feltételeit fokozatosan hozzák létre, hogy amikor eljön az ideje, azonnal meglegyen és készen álljon "az oktatás és a tömegtájékoztatás (rádió és tévéállomások) teljes szerkezete, egy mûködôképes parlament jellegû struktúra, a gazdasági és pénzügyi függetlenség, a földek és ingatlanok birtokjoga, a tartomány önálló mûködését biztosítani tudó közigazgatási rendszer".
Az Adevarul hétfôn arról tájékoztatta olvasóit, hogy az államfônek köszönhetôen még tervként elhíresült Kolozsvári Nyilatkozatról "az RMDSZ sokkal többet tud, mint a román titkosszolgálat". A lap ugyanakkor beszámolt arról is, hogy Horváth Gábor magyar külügyi szóvivô cáfolta az Adevarul és a Cotidianul állítását, miszerint Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár Brüsszelben támogatásáról biztosította volna a Kolozsvári Nyilatkozatot.
A román és a magyar katonai kapcsolatokat talán a térségbeli legintenzívebb kétoldalú katonai együttmûködésnek tekinthetjük, amely a közös békefenntartó zászlóalj felállításával egy NATO-tagállam és egy NATO-partnerország együttmûködésének premierjét is jelenti — hangsúlyozta Victor Babiuc román védelmi miniszter a Magyar Távirati Irodának adott interjújában.
A román védelmi miniszter június 21-22-én hivatalos látogatást tesz Magyarországon, s ebbôl az alkalomból fejtette ki véleményét a román- magyar katonai kapcsolatok jelenlegi helyzetérôl és távlatairól, a román NATO-csatlakozáshoz nyújtott magyar katonai segítségrôl, a koszovói rendezésben vállalt román katonai szereprôl és a romániai katonai reform állapotáról.
"A két ország közötti katonai kapcsolatokat valószínûleg a térség legintenzívebb kétoldalú katonai együttmûködésének nevezhetjük. A két hadsereg képviselôi évente többször találkoznak hivatalos látogatások keretében, de gyakoriak a találkozók a határövezetben, vagy az Euroatlanti Partnerségi Tanács tevékenységével, illetôleg a békepartnerség, a Közép-Európai Kezdeményezés, a CENCOOP és más keretekben zajló tevékenységgel összefüggésben is" — mondta.
A román védelmi miniszter külön hangsúlyozta, hogy "katonai együttmûködésünk, kapcsolataink még válságos helyzetben is stabilak és folyamatosak — mint a most befejezôdött jugoszláv válság idején is történt —, sôt mi több, az együttmûködés a tervezett ütemnek megfelelôen történik".
"A legfontosabb együttmûködési forma — a román-magyar közös békefenntartó zászlóalj felállítása — most valósul meg. A vezérkari fônönök egy hónappal ezelôtt írták alá Budapesten a közös zászlóalj létrehozására vonatkozó megállapodás végrehajtásáról szóló technikai egyezményt. Ennek az okmánynak az aláírásával véget ért az alakulat jogszabályi megalapozása és megkezdôdött a megvalósítás. A további feladat végrehajtással megbízottakra, nevezetesen a romániai 5. hadtest és a magyarországi 3. gépesített hadosztály parancsnokaira, a dandárparancsnokokra és természetesen a már kijelölt vezetésre vár" — mondta Babiuc.
"Premierrôl is beszélhetnénk, hiszen partnerországként kezdtük meg a zászlóalj létrehozására vonatkozó tárgyalásokat, most pedig, amikor a gyakorlati megvalósításra kerül sor, különbözô jogi helyzetben vagyunk, mivel Magyarország már tagja az északatlanti szövetségnek. Ez tehát olyan közös alakulat, amelyet egy NATO-tagállam és egy NATO-tagságra törekvô partnerország hoz létre" — hangsúlyozta Victor Babiuc.
A vegyes zászlóalj felállításán túl csupán erre az évre több mint nyolcvan közös tevékenységet rögzít megállapodás. Ezek már megtörténtek, vagy folyik a végrehajtásuk. Valamennyi gyakorlati jellegû, amelyekben a hangsúly a minôségre esik, különös tekintettel a csapatok kiképzésére.
"A NATO-tagok gyakorlatához tartozik az integrációra törekvô államok támogatása. Magyarország máris támogatja Romániát: az imént említett közös tevékenységek önmagukban bizonyítják ezt. Arról van szó, hogy Románia egy NATO-tagállammal mûködik együtt, olyan országgal, amely már túl van azon a szakaszon, amelyben mi most vagyunk, s amelynek tapasztalata hasznunkra lehet csatlakozási szándékunk megvalósításában" — folytatta a román miniszter.
Babiuc emlékeztetett arra, hogy még a magyar NATO- csatlakozást megelôzô idôszakban a két hadsereg között széleskörû kapcsolatok fejlôdtek ki a csatlakozás elôkészítését illetôen. Az integrációs folyamatot irányító struktúrák közötti sokrétû kapcsolatokat, az interoperatibilitás megvalósítását érintô tapasztalatcseréket, a békepartnerségi hadgyakorlatok keretében megvalósult együttmûködést említette.
A koszovói rendezésben való román katonai részvételt illetôen Babiuc leszögezte, hogy Románia nyíltan támogatta a NATO jugoszláviai fellépését.
"Most, amikor Milosevic végre meghátrált, s arra kényszerült, hogy elfogadja a többnemzetiségû erô jelenlétét Koszovóban és a szerb csapatok kivonását errôl a területrôl, Románia megerôsítette, hogy a parlament tavaly októberi határozatának megfelelôen kész a koszovói soknemzetiségû erôkbe küldeni egy 250 fôs humanitárius mobil alakulatot. A koszovói békemûvelet által támasztott újabb igények függvényében a parlament elôzetes jóváhagyásával bôvítheti ajánlatát, a békefenntartáshoz és az újjáépítéshez szükséges más erôket is rendelkezésre bocsáthat" — jelentette ki.
Romániában jelenleg a védelmi minisztérium és a fegyveres erôk szerkezeti reformja szerepel napirenden. Ezzel kapcsolatban a román védelmi miniszter utalt arra, hogy a román hadseregben a reform még 1990 januárjában, tehát nyomban az 1989 decemberi változásokat követôen megkezdôdött.
Kialakult a nemzetvédelem terén tervezett lépéseket szabályozó új törvényes keret. Megvalósult és mûködik a fegyveres erôk fölötti demokratikus civil társadalmi ellenôrzés. A jelenlegi struktúra biztosítja a reformfolyamat, a szerkezeti átalakítás és a korszerûsítés folyamatosságát.
A szerkezeti átalakítás terén befejezték a törzsek és a parancsnokságok modulszerkezetének kialakítását. Ez most azonos a NATO törzskari és parancsnoki struktúráival. Mûködôképesek a gyorsreagálású erô elsô elemei. Az átfogó intézkedések sorában kell említeni a katonai oktatás új formában történô átszervezését is. Az intézkedések az állomány csökkenéséhez vezettek. A végsô cél egy kisebb, mozgékonyabb, jobban felszerelt és hatékonyabb katonai szervezet kialakítása.
Az idén a romániai katonai reformban új szakasz indult be. Ennek a célja a katonai struktúra olyan korszerûsítése, hogy 2003-ig erôsebbé váljék, képes legyen szavatolni az ország biztonságát és védelmét, egyben teljesítse az észak-atlanti szövetségbe való integráció követelményeit.
"Ami a parlamenti ellenzék pártjainak magatartását illeti, annak magyarázata az, hogy az ellenzék feladata a hatalom cselekedeteinek bírálata. Országunk sajátos feltételeit is figyelembe véve, ez nálunk talán valamivel nagyobb hevességgel történik, mint más demokráciákban. Nem kell megijedni az ellenzék magatartásától, hiszen az megfelel a demokratikus játékszabályoknak. A hadsereg szerkezeti átalakítása a nemzetbiztonsággal és a védelemmel összefüggô kérdés, ezen a téren pedig a politikai pártállások elhalványulnak a létfontosságú nemzeti érdekek követelményeivel szemben" — hangsúlyozta a román védelmi miniszter.
Beárnyékolhatja a román-brit kapcsolatokat az a kémbotrány, amelyrôl a hétfôn került napvilágra. A beszámolók szerint a bukaresti katonai ügyészség az ország biztonságát érintô szigorúan titkos adatok kiszolgáltatása miatt vizsgálatot folytat egy román ezredes, egy nagyszebeni térképész és egy cambridge-i tanár ügyében.
A román lapok terjedelmes írásai szerint az 1993-ban Nagyszebenben létrehozott román-brit Geo Strategies nevû térképészeti cég két képviselôje, Daniela Florea román és William Snowdon Metcalf brit állampolgár Románia biztonságát érintô fontos adatokat vásárolt meg a román hadsereg egyik ezredesétôl. A lapok úgy tudják, hogy a román hivatalos szervek által meg nem nevezett katonatiszt kétezer dollárért olyan információkat adott el a digitális térképészetre szakosodott román-brit társaságnak, amelyek "a kémadatok piacán legalább egymillió dollárt érnek".
A román katonai ügyészség az ezredes ellen hazaárulás, a két polgári személy ellen pedig kémkedés gyanújával folytat vizsgálatot. Egyelôre mindhárom gyanúsított szabadlábon van. A katonatisztet már tartalékállományba helyezték, a brit tanár elhagyta Romániát — írták a lapok.
Constantin Degeratu vezérkari fônök szerint "régen ismert ügyrôl van szó". A sajtó hiába próbálta megszólaltani a bukaresti brit nagykövetség illetékeseit, de egyes lapok úgy tudják, hogy a brit nagykövetség levélben kereste meg a román államfô katonai és biztonságpolitikai tanácsosát.
A botrányban keveredett cég neve tavaly novemberben vált ismertté Romániában, amikor a brit trónörökös nagyszebeni látogatása során a Geo Strategies társaságot is felkereste, s azt annak példájaként említette, hogy rövid idô alatt milyen látványos eredménnyel járhat a román és a brit vállalkozók együttmûködése. A cég a román megrendelôkön kívül fôleg közel- és távol-keleti országoknak dolgozik.
A KFOR, a koszovói nemzetközi békefenntartó erô az oroszokat nem számlálva, 50 ezer fôbôl áll majd, résztvevôi mintegy 30 országból érkeznek.
A NATO-tagállamok 44 ezer katonát adnak, 4 ezren Kelet- Európa országaiból jönnek. A helyszínen Michael Jackson brit tábornok a parancsnok és a legmagasabb szinten Wesley Clark amerikai tábornok, a szövetséges erôk európai fôparancsnoka irányítja ôket.
Franciaország — írja az AFP — a németek rovására, akik szintén pályáztak, megszerezte a KFOR helyettes fôparancsnoki tisztségét Jackson oldalán. Ezt a posztot Jean-Claude Thomann tábornok tölti be. Oroszország, ha a tárgyalások sikeresek lesznek, kétezertôl tízezer fôig terjedô békeerôt biztosíthat, amelynek telepítése több hétig eltarthat.
A KFOR fô feladata Koszovóban az lesz, hogy "biztonságos környezetet" teremtsen a szerb tartományban és felügyelje a tûzszünetet. A KFOR mûvelete a "közös ôr" elnevezést kapta.
A KFOR támogatást nyújt az infrastruktúra (utak, hidak) helyreállításához, az aknamentesítéshez (az albán határ mentén jugoszláv katonai források szerint 80 ezer aknát raktak le) és elô kell, hogy mozdítsa a menekültek visszatérését (szállítás, házaik újjáépítése, az elektromos- és vízhálózat helyreállítása).
A szerb tartományban öt mûködési körzetet jelöltek ki. A többnemzetiségû egységeket az Egyesült Államok (Keleten), Nagy-Britannia (a központban, beleértve Pristinát), Franciaország (Északon), Olaszország (Nyugaton) és Németország (Délen) irányítja majd. A kontingensek vezérkarainak székhelye Gnjilane az Egyesült Államok, Pristina Nagy- Britannia, Titova Mitrovica Franciaország, Pec Olaszország és Prizren Németország számára.
A NATO által elfogadott terv szerint a mûveletnek nem szabtak harátidôt. A NATO tervében szerepel az, hogy a szövetség erôi ôrizetbe vehetnek feltételezett háborús bûnösöket, feltéve, hogy a KFOR feladatának végrehajtása közben találkoznak velük és hogy letartóztatásuk nem veszélyezteti a szövetséges csapatokat.
Az eddigi felajánlások szerint az alábbi országok a következô erôkkel vesznek részt a KFOR-ban: Nagy- Britannia 13 ezer fô, Németország 8 ezer fô, Egyesült Államok 7 ezer, Franciaország 7 ezer, Olaszország 5 ezer, Hollandia 2050, Spanyolország 1200, Belgium 1100, Görögország 1000, Törökország 1000, Norvégia 800-900, Dánia 850, Lengyelország 800, Kanada legalább 800, (nyolc helikopterrel), Magyarország 350, Portugália 290, Csehország 150 fô. A partnerország közül Ukrajna 1300, Finnország 800, Ausztria 450, Svédország "több száz", Románia 250, Bulgária több tucat, Litvánia 30 fôt küld, Macedónia pedig a KFOR háttértámaszpontja lesz.
Ion Diaconescu parasztpárti elnök hétfôi sajtóértekezletén bejelentette, hogy a koalíciós vezetôk ma Vasile miniszterelnökkel találkoznak a tulajdonjog törvénye kapcsán felmerült nézeteltéréses álláspontok harmonizálásáért.
A KDNPP-vezetô szerint ideális lenne, ha a tulajdonjog törvényét parlamenti vita révén fogadnák el, de kevés ennek a valószínûsége, hiszen a törvényhozó fórum ülésszaka nemsokára befejezôdik.
Diaconescu javasolni szándékszik a kormányfônek, hogy az alkotmányos elôírásokhoz és a két kamara szabályaihoz híven vizsgálja felül, hogy a tulajdonjog területén milyen törvény fogadható el sürgôsségi vagy egyszerû rendelettel a parlamenti vakáció alatt.
A hétfôi sajtóértekezleten jelen levô Remus Opris alelnök azt nyilatkozta, hogy amennyiben a tulajdonjog jogi rendszerére vonatkozó törvényeket június végéig nem fogadják el, elôfordulhat, hogy sürgôsségi rendeletet bocsátanak ki az önkényesen elkobzott lakások, valamint a mezôgazdasági területek és erdôk visszaszolgáltatására.
Második hetébe lépett a tanügyi káderek általános sztrájkja, és a konfliktus az enyhülés helyett éppenséggel súlyosbodni látszik. Szombaton a fôvárosban találkoztak a négy tanügyi szakszervezeti szövetség vezetôi, s egyhangúlag a sztrájk meghatározatlan ideig való folytatásáról döntöttek. Cornel Crucean, a Szabad Tanügyi Szakszervezeti Szövetség megyénkbeli tagszervezetének elnöke szerint a kormány gyakorlatilag semmilyen választ nem adott a tanügyiek követelésére. Ez csak megerôsítette elhatározásukban a szakszervezeteket. A szövetségek képviselôi visszautasították a kormány egyezménytervezetét, amelyben a sztrájk szeptemberig való elhalasztására tettek javaslatot, de anélkül, hogy a követelések megoldására bár ajánlatot tettek volna. A sztrájk addig folytatódik, amíg a kormány végre nem hajtja a tavaly októberi megállapodásban.
Holnap újabb tiltakozó demonstrációra kerül sor a fôvárosban. Ezen a megyénkben mûködô szervezetek képviselôi is részt vesznek. Mint beszámoltunk róla, a Spiru Haret tanügyi szakszervezet megyei szervezete ma a megyeszékhelyen tervezett demonstrációt, de a négy szövetség szombati egyezménye értelmében e szervezet képviselôi is a fôvárosi felvonuláson vesznek részt — tudtuk meg Bobos Maria végrehajtó titkártól. Mindkét megyénkbeli szervezet képviselôi szerint múlt hét kezdetétôl a helyzet sokat romlott, amiért a felelôsség egyedül a kormányt terheli, amely inkább kijátszani igyeksizk a tanügyben dolgozókat, s nem hajlandó a jogos követeléseket megoldani.
Razvan Bobulescu, az Alma Mater szakszervezeti szövetség elnöke hétfôn a Cotroceni palotában kijelentette, hogy Constantinescu elnök egyeztetése nyomán megteremtôdtek az elôfeltételek a kormány és az oktatási szakszervezetek közti tárgyalások feloldása irányában.
Derûlátó lévén az államfôvel sorra került találkozó után, Razvan Bobulescu rámutatott, hogy kedden a miniszterelnökkel tárgyalnak.
Az oktatásnak a jelenlegi méretezés szerint (4,2 millió tanuló és 300 ezer egyetemi hallgató) mintegy 6 százalékra lenne szüksége a GDP-bôl a problémamentes mûködéshez — mondta a hétfôi parasztpárti sajtóértekezleten Andrei Marga tanügyminiszter.
A pénzügyminisztérium adatai szerint az oktatásnak az idén a GDP-bôl 4,3 százalékot folyósítottak, s ez az összeg sajnos magában foglalja az iskolai egységek mintegy 2.í67 milliárd lejre tehetô ez évi saját jövedelmeit is — jegyezte meg Marga.
Az idén speciális helyzet volt, mivel a külsô adósságot a költségvetési szektorokra osztották el, ezek nagyságrendje szerint — mutatott rá a tanügyminiszter.
Szombaton délután a fehéregyházi lakosok eltorlaszolták azt az utat, ami az Országos Útügyigazgatóság munkatelepére vezet, s így a Segesvár—Marosvásárhely útszakasz javítására használt nehézgépjármûveken dolgozók nem végezhették a munkájukat. Felháborodásukat az váltotta ki, hogy a 15-16 tonnás, anyaggal megrakott gépkocsik miatt, amelyek naponta többször véggmennek a község területén, az út mentén levô házak megrepedeztek, s a gázcsövek biztonsága is veszélyben van. A helyszínre sietô Dorin Florea prefektus és a hirtelen összeült helyi tanács eldöntötték, hogy a probléma megoldása érdekében elterelik a nehézgépkocsik forgalmát egy olyan útszakaszra, amely elkerüli a községet. Mint Traian Toader, Fehéregyháza polgármestere tájékoztatott, tegnap délelôtt a községbe érkezett a Romgaz, a Román Vízügy és az Építkezési Felügyelôség szakembereibôl álló küldöttség, amely megvizsgálta a panaszosok házaiban esett kárt, s a környéken levô gázcsövek állapotát, hogy megállapítsa, valóban a gépjármûvek okozták-e a rongálódást. Ugyanakkor a község vezetôjétôl azt is megtudhattuk, hogy az Országos Útügyigazgatóság képviselôi nem hajlandóak a szombaton kijelölt kerülô útszakaszon járni, mivel véleményük szerint az nem alkalmas a közlekedésre.
Ioan Iacob, a prefektúra szóvivôje tájékoztatása szerint a szakemberekbôl álló bizottság a károk mellett azt is felmérte, hogy megfelel-e a nehézgépjármûvek közlekedésére az új útszakasz. A szakemberek jelentése után újabb egyeztetésekre, megoldás-keresésre kerül sor.
Az elmúlt hét viszonyainkra legjellemzôbb fejleménye a Román Hírszerzô Szolgálat vezetôjének, Costin Georgescunak a nyilatkozata... — amikor az elhíresült Kolozsvári Nyilatkozatról kérdezték, azt válaszolta, hogy "Én nem tudok semmit, mûtéten estem át, majd szabadságon voltam"...
Már eléggé beleszoktunk, hogy a politikusok és egyéb fennforgók gyengeelméjûnek néznek bennünket, de figyelemre méltó, hogy most a SRI fônöke nemcsak bennünket néz félkegyelmûeknek, hanem maga is hatásosan alakít ebben a szerepben! — persze, nincs tudomásunk a rajta végrehajtott mûtét jellegérôl, így megeshet, hogy már tényleg nem tud semmit...
Épületes volt a Pacepa-ügylet is... — mit meg nem tesz Emil Constantinescu et company, ha az orruk elôtt rázzák a NATO és EU mézesmadzagot!
Aztán nagyon tetszett Paunescu péntek délutáni mûsora az Antena 1-en: sikerült összegyûjtenie mindazokat, akikkel magyarán szólva, a budiig nem mennék el... —, de a legérdekesebb az volt, amikor renegát magyar segédlettel befejezték a magyarok szapulását, s rátértek a holocaust témájára, anikor nyomban kiderült, hogy ki a "zsidó származású román" és ki az "igazi" román!
Paunescunak nagy erénye, hogy ô jól tudja csinálni a rosszat is, miközben nyüzsögnek körülöttünk a "felvilágosult" demokraták, akik ellenben krónikusan rosszul próbálnak jót csinálni! — talán mert ôk is csak mímelni képesek a jót, de tenni igazán nem?
Apropó, mímelés: olvasom, hogy Valeriu Stoica igazságügyi miniszter szerint "a jelenlegi pillanat nem a legmegfelelôbb pillanat az aradi vértanúk szoborcsoportjának visszaállítására..." — arról nem szólt a fáma, hogy mit gondolt a "pillanatról" a miniszter magyar kollégája, Dávid Ibolya, de meglehet, elállt a szava, amikor Stoica, az igazság kinevezett és az igazságtétel önkéntes "bajnoka" azt javasolta: a vértanúk emlékét ôrzô és az aradi vár pincéjében heverô szoborcsoportot "adják adományba a magyar államnak"...
Az iménti ügyletrôl talán majd ejt néhány keresetlen szót az RMDSZ is! — az ugyanis nem mindegy, hogy ellenség, ellenfél, avagy koalíciós puszipajtás kíván belôlünk gúnyt ûzni...
A román politikusok egy részének a kánikula mellett a "Koszovó-szindróma" telepedett az agyára... — rémképekkel gazdagon illusztrált apokaliptikus forgatókönyveket komponálnak, amelyeknek végpontja Erdély elvesztése!
Az egyik forgatókönyvíró szerint "egyre vakmerôbb és provokatívabb szeparatista akciók fenyegetik Romániát belülrôl és kívülrôl"... — a hisztériának megvan az az átka, hogy rémlátáshoz vezet, mert normálisan szemlélve a dolgokat, az országot egyetlen belsô veszély fenyegeti, s mellesleg ez teszi mind nyugtalanabbá a román nemzetiségû "szeparatista" értelmiséget: a politikai osztály általános impotenciája!
Minden közösség annyit ér, amennyi értéket teremt — idézte a Bolyai-gondolatot Fülöp Irén tanárnô, iskolaigazgató szombaton a makfalvi óvoda fenállásának 155. évfordulójára szervezett ünnepélyen. Az istentiszteletet követôen népes közönség tapsolt a falu jelenlegi óvodásainak és óvónôinek is egyben, akik az osztatlan sikert arató mûsort betanították. Jó volt nézni a kisebb és nagyobb óvodások szereplését, akik bizakodást, s jövôben való hitet loptak a csüggedôk és kétkedôk gondolataiba is.
A makfalvi közösség, amely Orbán Balázs szerint a történelem során a vidék szellemi központja volt, négyszáz évvel ezelôtt teremtette meg az oktatás alapjait. Az elsô iskola 1610-ben, az utolsó 160 évvel ezelôtt létesült. Ez utóbbi elválaszthatatlan báró Wesselényi Miklós szellemétôl. Alapítványa a helyi református egyházközség hozzájárulásával építette 1836-ban az iskolaházat, amellyel egybeköve 1844-ben egy kisdedóvoda is létesült, az egyedüli, amely a Marosszéken alapított három óvodából a mai napig folyamatosan mûködik — hallottuk többek között Fülöp tanárnô történelmi visszatekintôjében. A Wesselényi kollégiumban mûködô kisdedóvó elsô "óvó nénije" Kusztos András volt, aki Zsibón szerezte képesítését. A jelenlegi óvodában ma 45 gyermek tanul két csoportban Téglás Gizella és Felméri Irén óvónôk irányításával, s a holland illetve osztrák támogatóknak köszönhetôen játékokban, taneszközökben gazdag, kellemes környezetben.
Az ünnei beszédek sorát Dónáth Árpád helyettes fôtanfelügyelô nyitotta meg, aki jó hírt közölt a helybeliekkel, a Megyei Tanfelügyelôség ugyanis jóváhagyta, hogy a makfalvi tanintézmény a Wesselényi Miklós Általános Iskola nevet viselje.
150 évvel ezelôtt óvodákat létesítettek, manapság a kormány azt latolgatja, hogy fontos-e az óvodák állami költségekbôl való fenntartása — folytatta a kevésbé jó hírrel Kovács Júlia, a magyar óvodákért felelôs tanfelügyelô.
Farkas Ernô magyar szakos tanfelügyelô a XIX. század elsô felében élt nagy személyiségeink példáját állította a hallgatóság elé, feltéve azt a kérdést, hogy a felerôsödött jelenben élés idôszakában, amikor a keresztény erkölcs értékrendszerét felváltja a könyörtelen verseny s a közérdekekkel szembeni közöny, a helyi közösség mit épített a jövôért. És kiemelvén azt, hogy kis nép számára nyelvének ápolása, kultúrájának gyakorlása létkérdést jelent, arra is rákérdezett, hogy miért nincs könyvesbolt Makfalván.
Kutasi Zoltán polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy az utóbbi években a faluban csökkenôben van a gyermekáldás, s a nehezebb anyagi körülmények között élô családok vállalnak több gyermeket, majd azt hangsúlyozta, hogy a nemzetek sorsa nem a csatatereken dôl el, hanem az iskolákban és az óvodákban ügyes, odaadó óvónôk, tanítók és tanárok keze alatt.
E téren azonban Makfalvát az utolsó három év során szinte pótolhatatlan veszteségek érték — mondotta Fülöp Irén igazgató. És mégis mindezek ellenére is Tamási Áronnal valljuk, hogy "valamit mindenkinek vállalnia kell, majd Teleki Pál gondolatával folytatva megerôsítette a szinte valamennyi beszédben elôfor duló ösztönzést, miszerint "találékonysággal, erôs akarattal, összefogással és sok szeretettel gyakran lehet segíteni ott, ahol az anyagiak hiányoznak".
Ötvenéves a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház Megalakulásának jubileumát a héten ünnepli meg a társulat. Június 18. és 20. között számos évfordulós rendezvényen emlékeznek meg a színház öt évtizedérôl, a bábmûvészet, az animáció terén betöltött jelentôs szerepérôl, emlékezetes elôadásairól, alkotó és elôadói egyéniségeirôl. A jubilálók és hazai, külföldi meghívott együttesek fellépései mellett kerekasztal-beszélgetésekre, könyv- és lapbemutatóra, kiállításmegnyitóra is számíthatnak az érdeklôdôk.
Pénteken 18.30 órától a nemrég elhunyt Antal Pál rendezte Faust díszelôadásával indul a színpadi produkciók sora. Elôtte 17 órától megnyitják Haller József gyûjteményes kiállítását.
Este 11 órakor a budapesti Kolibri színház és a Scallabouche közös produkciója, a The Book of Man nyújt élményt a nézôknek Alexis Latham elôadásában, Novák János rendezésében.
Másnap, június 19-én délelôtt 11 órakor kerekasztal-beszélgetés kezdôdik A mozgásban levô plasztika az animációs színházban témával. Sor kerül az Ariel erre az alkalomra megjelent monográfiájának nyilvános bemutatójára is. A kétnyelvû kötet szerzôi a bukaresti Eugenia Anca Rotescu és Nagy Miklós Kund.
Délután 4 órától a chisinaui Licurici színház elôadása, Donald Bisset Mesében bukfencezô bábjátéka látható. Este 7- tôl a bukaresti színmûvészeti akadémia Fat Frumos din lacrima Cristian Pepino rendezte bábváltozatát láthatjuk. 20.30-kor a Tornado zenekar lép fel, közben Cristian Zamfirescu kiállítása tekinthetô meg és közönség elé kerül az ultimaT címû színházi folyóirat elsô száma. 23 órakor kezdôdik az Ariel Steps címû elôadása, Horatiu Mihaiu rendezésében.
Vasárnap délben 12-kor újra színre viszik A kis herceget, Antal Pál és Haller József, valamint a magyar tagozat felejthetetlen elôadását. 13.30 órától az Egri Harlekin színház vendégszerepel a Szíki Károly rendezte Kukac Matyival.
Este 19.30-tól a megemlékezések záró eseményeként a helybeli román tagozat ismétli meg jubileumi produkcióját, Radu Macrinici Eminescu nyomán írt Fat Frumos din lacrima címû darabjával. Rendezte Anca-Maria Colteanu, a díszleteket és bábukat Cristian Zamfirescu tervezte.
Ma délután 18 órakor ismerkedhet meg Marosvásárhely közönsége a Bernády Házban dr. Vass Antal vajdasági származású, Budapesten élô ügyvéddel, az Emléknapok Erdélyben címû breviárium szerzôjével és könyvének elsô kötetével.
A naptár rendje szerint csoportosított események, évfordulók második kötete már nyomtatásra kész. A történelem-tanulás hasznos segédkönyve egyszersmind adattár is.
Annak a ténynek, hogy a messzeföldön született szerzô Erdély kiválóságainak seregszemléjéhez évtizedeken át gyûjtögette, sorakoztatta az anyagot és adta ki saját költségén, gesztus-értéke külön is számottevô.
"Már ezért is érdemes bolyais diáknak lenni..."
Négy évi tevékenység eredményének, sikereinek jutalmát, a Gyôrffy Zoltán- emlékdíjat vehette át ez évben is három végzôs diák a Bolyai líceumban június 11- én tartott ünnepségen. A díj ez alkalommal Kovács Pétert, Dávid Erikát és Veress Annamáriát illette, kiváló eredményeikért.
Az emlékdíj névadója, Gyôrffy Zoltán maga is a Bolyai líceum jeles diákja volt (egyetemi hallgatóként egy sajnálatos tragikus baleset áldozata lett). Emlékére az Amerikai Egyesült Államokban élô családja és unokaöccse létrehozta a nevét viselô ösztöndíj- alapítványt. A Bolyai végzôsei az 1990/91-es tanévvel kezdôdôen pályázhatják meg az ösztöndíjat. Ugyanebben az évben osztották ki elôször a Hegyi Lajos Alapítvány díját, ám ez az 1996/97-es tanévtôl — pénzhiány miatt — megszûnt.
A Gyôrffy Zoltán-emlékdíj odaítélésének folytonossága a már említett ifj. Gyôrffy Zoltán törôdésének jóvoltából nem szakadt meg az alapítás óta, s a diákok számíthatnak rá a következô évek során is. Fenntartás nélkül állíthatjuk, hogy ez Maros megye egyik legértékesebb, diákoknak szánt ösztöndíja; az állítást az is igazolja, hogy anyagilag sem elhanyagolható továbbtanulási támogatást jelent. Az emlékdíjat 1996-ig évente egy-egy diák kapta, ettôl az évtôl kezdve pedig három díjat osztanak ki (az elsô díj 250 $, a második 150 $, míg a harmadik 100 $, s ezek az összegek a továbbiakban nagy valószínûséggel emelkedni fognak). Az anyagi elismerés mellett igen jelentôs érték az ezzel együtt adományozott oklevél, melyen a XX. század egyik legnagyobb magyar fizikusának, Bay Zoltánnak* aláírása is szerepel.
Az ösztöndíjra jogosultakat Weszely Tibor professzor úr elnökletével a Bolyai líceumban évente összeülô kuratórium választja ki, s ezen az ülésen részt vesznek az iskola vezetôsége, valamint a végzôs osztályok osztályfônökei is. Az elbírálásnál figyelembe veszik a négy év alatt elért általános tanulmányi eredményeket, nyomós érvként szerepel a magyar nyelv és irodalom iránti érdeklôdés. Jutalmazzák a zenében, táncban, színjátszásban, képzômûvészetben, újságszerkesztésben, a különbözô sportágakban stb. való jártasságot, érdeklôdést is. Az elbírálás tehát nem szigorúan ágazati orientáltságú, inkább személyiségcentrikus.
Mindezek ismeretében elmondhatjuk, hogy aki elnyeri a Gyôrffy Zoltán-emlékdíjat, biztos lehet abban, hogy itt önmagáért értékelték. És minden bizonnyal egyetért Weszely tanár úrral, aki így fogalmazott: "Már ezért is érdemes bolyais diáknak lenni..."
*Bay Zoltán (1900-1992) a Pázmány Péter Tudományegyetemen, utána Berlinben tanult, a Budapesti Mûegyetem atomfizika tanszékén tanított, 1948 után Washingtonban kutató professzor, majd nyugdíjazása után a The American University fizika osztályán elméleti fizikával foglalkozott élete végéig. Számtalan tudományos cikke, féltucat találmánya mellett a világon elsô volt, aki megalkotta az elektron multipliert, radarral letapogatta a Holdfelszínt, kidolgozta a fénysebességre, a természet állandójára alapozott méterdefiníciót.
Valaki azon lelkendezik nekem, hogy látta az államelnököt sétálni a fôtéren. Csak úgy, gyalogosan lépkedett s miután tisztes távolságtartásra intette az örzô- védô legényeket a Piros Rózsa cukrászda irányában bámészkodott hajdani emlékeit keresgélve. Egykoron járt ô erre kutatógeológusként, hát most miért ne tenné? Meglepôdik a kiszolgálólány és a sok újságíró, amikor Emil Constantinecu süteményt rendel a cukrászdában. Érkezik a prefektus, a polgármeser s velük a média képviselôi; az elnök hellyel kínál mindenkit és rendel az igények szerint, ahogyan illik...
Készséggel beletörôdöm, az államfô is viselkedhet magánemberként, amikor teheti, s nincs abban semmi kivetnivaló, ha hagyja a protokollt és másnak próbál látszani, mint ami. Meglehet, hogy manapság csak így lehet némi szimpátiát szerezni. Természetesen E.C. marosvásárhelyi vizitációjában ez apró közjáték, nem is azért mondom, hogy valaki elhiggye van valami különös jelentôsége. Elfelejthetô könnyen, hiszen semmiség az egész. Ha csak ennyi történik... Mint ahogyan az is,hogy itt jártában az egykori és jövôbeli ellenlábasa, Ion Iliecu enyhén szólva félrelépett. Na nem úgy, mint cinikus gondolná; csak elnézte a lépcsôket a Kultúrpalotában és bámulóinak nagy ijedelmére hasra esett miközben a márvány erôsebbnek bizonyult, mint az orra. Persze az ilyesmi is megesik a nagy igyekezetben.
Házalnak hát nagy embereink. Van is miért. A nép úgy általában már nem nagyon bízik a politikusokban. Érthetô bennük, kettejükben sem. A közvélemény bizalmatlansága a legutóbbi felmérések szerint 64 és 56 százalékos. Ezért a tülekedés. És ki így, ki úgy kitesz magáért. E.C. a pletykának is felül, amikor elég nehezen (vagy egyáltalán nem) pontosíthatóan népes hallgatósága elôtt eldramatizálja, hogy milyen dicstelen és ártalmas szerepet játszik egynéhány erdélyi értelmiségi. Valakik valahol nyilatkozatot készülnek tenni arról, hogy régiók önigazgatásában látják jövôjét az országnak. Az államelnök rosszat sejt s már-már szétszabdalva látja a hazát. Híresztelés még minden, de nemigen törôdik evvel; látatlanban vívja a csatát s veszôdik, hogy amíg tehet róla, nem nézi tétlenül az ilyesmit. Holmi felelôtlenekrôl beszél, kiknek a történelmi régiók érdeke fontosabb mindennél. És még Koszovó példáját is hozzátoldja. Hogy ott is ugyanígy kezdôdött. Autonomista nyilatkozatokkal. Ami azért mégsem igaz (inkább az ellenkezôje), de mit számít az. Azoknak, akik csak a hasonlóságokat keresik.
Tudjuk, megírják az újságok mindennap, a látomás azóta sem illan tova. S immár nemcsak az állam elnöke képzeleg. Már izgatók is vannak. Nincs mozgalom, amit leleplezhetnének, csak sokan annak értelmezik, ami történik. Nincs még nyilatkozat semmilyen (csak ravasz titkosszolgálati szöveg, mondja, aki semmit nem írt alá), de lehet, ha egyszer azok is kibeszélhetik magukat, akik nem akarnak mindenáron politikusnak látszani, csak hiszik, jobb lenne másként. Van viszont hangulatkeltés; és nem akármilyen. Felszívták a vizet a szolgálatos utálkozók és hadrendbe állottak a képzett felbújtók. Egyebet sem tudnak hadarni: "lopják a hazát, darabokra szednék, ha hagynók." Más sem kellett nekik. E.C. közlése hiába sejtelmes. Ôk mindjárt megértik, kivel kell újjat húzni. Végtére is velünk, kisebbségiekkel. Ilyenkor ez megy. A lelkizés. Hogy itt megint sántikálnak valamiben. Mi, magyarok, nyilvánvalóan. Ebben a városban a sosem felejthetô márciusban is hasonlóan piszkáljták meg az érzelmeket. Hogy a magyar külön járdát, külön kórházat, külön levegôt akar. Még mit nem neki? Csak erre jár az eszük azóta.
Nekünk természetesen bôven elég, amit Vadim meg Adrian Paunescu összehordanak a tévében. (Funart már régen leírtam a primitivizmusával együtt). Elôráncigálják a naftalinból a leghitványabb magyar feljelentôt, Hajdú Gyôzôt. Akinek hazudozása kisszerû, de bérencnek megfelelô. Pirulás nélkül beárul minden magyarországi írót, akik ma kivétel nélkül Erdélyért áhítoznak. Ô csak tudja. De nem ússza meg szülôfalujából, Vadasdról a legegyszerûbb ember sem, akivel az RMDSZ elhitette, hogy most kell tenni azért, hogy a magyar máshová tartozzon.
Hát így vagyunk. Itt még hisznek a mesékben. A nacionalizmus ilyenkor arat. Az állam elnöke, aki ez idô tájt nincs nyerô helyzetben önsiratásra adta fejét, s kihasználta volna az alkalmat (hol másutt, ha nem Marosvásárhelyen, ahol mások eléggé kitapasztalták már a terepet), hogy szigorúbbnak látsszon. Megtalálta a témát és nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy ne fesse feketébbre az ördögöt. Kényszerítette csökkenô népszerûsége. S mivel ebben az országban a bajokat sosem úgy orvosolják ahogyan kellene, marad a "szívek harca": kihirdetni, veszélyben a haza. Akkor, amikor a politikai elitnek sikerült eljátszania hitelét, amikor romlását a gazdaságnak nincsen ki megállítsa, akkor, amikor az elszegényedett társadalmat nincs mivel megbékíteni, a kibúvó csupán ennyi. Két dolog van: a megfékezhetetlen korrupció, a reformokat elsinkófáló tehetetlenség meg a gátlástalan nacionalizmus. Nem kell jósnak lenni, ez utóbbi semlegesít(het) mindent. Ijedelmet kelt, hogy uszíthasson. Tartja magát a hamisság. Érzelmi bóvlit ad-vesz, akinek ennyi is elég. Akinek nem, az kilóg a sorból; aki ma mást gondol a nemzetállamról még szentségtörô. De nem lehet az idôk végezetéig. "A föderalizálás ötlete engem nem melegít nagyon, de nem is hagy hidegen. Ha érvekkel bizonyítani lehet, hogy Romániát megmentené, akkor elfogadom." Erdélyi román értelmiségi szavait hívtam segítségül. Egy ember már tud szabadulni a szólamoktól. Ellenáll az idomításnak. És nem gyûlöl. Nagy szó.
Formai észrevételek: 1. Tíz órakor megismerjük a tételeket, de a vizsgázók csak sokszorosítás után, 30-40 perc múlva kapják kézhez azokat. 2. A sokszorosításhoz felhasznált papírt, festéket, áramot vagyis pénzt nem kímélve az "utasításoknak" megfelelôen, a felügyelô tanárok lemásoltatják a teljes szöveget a már tûkön ülô vizsgázókkal (még a minden megoldásért járó pontok számát is!), ahelyett, hogy a kézhez vett vizsgalapon dolgoznának, amelyen van bôven hely a feleletek kidolgozására. 3. A tételek közlésének idôpontját nem lenne szabad nyolc óra utánra hagyni, hiszen júniust írunk kedves szervezôk és a hômérôk a teremben 25-28 fokot mutatnak.
Tartalmi észrevételek: 1. Olyan messzemenôen figyelembe vették a tételeket kidolgozó, minisztériumban dolgozó kollégák azt, hogy ne érje túlságosan "nagy" megterhelés a tanulókat, hogy többször pótvizsgázó és csak éppen átmenô jegyet érdemlô tanulók sokan, "könnyedén" kilences fölötti jegyeket szereztek, igaz, mások, sokan a jó tanulók közül is, valószínû a magasra növekedô adrenalinszintjük miatt, na meg a teremôrök különbözô figyelni tudása miatt, amit a rekkenô hôség okozott, nem tudtak a fentebb említett tanulóknál jobb eredményeket elérni. Szóval, minden a régi vizsgák hangulatát idézte. 2. Másban is messzemenô segíteni akarás nyilvánult meg: nehogy hátrányos megkülönböztetés érje a magyarul tanulókat, ha kérték, az iskola vezetôi a történelem és földrajz tételt lefordították magyar nyelvre, de felhívták a vizsgázók figyelmét arra, hogy érvényben lévô kormányrendelet ide, koalíciós megállapodás oda, szíveskedjenek az állam nyelvén megírni a dolgozatot, nehogy a sikeresen vizsgázók névsorának elsô oldalára sok magyarul tanuló neve felkerülhessen. Az a kevés tanár pedig, aki merészelte magyarul tanítani ezt a két tantárgyat, jövôre ne is próbálkozzon ezzel, hiszen hátrányos helyzetbe hozza a drága magyar, de román állampolgárokat. Gondolom, ezzel a szeretô gondoskodással hamarosan gyerekeink is hazátlannak — bozgornak tekintik magukat. 3. A vizsgabizottságok elnökei, alelnökei, titkárai rendkívüli empátiával a vizsgázók iránt a leghazafiasabb húrokat megpengetve igyekeztek meglágyítani a dolgozatok javítóit, hogy a maximum pontszámot, amit csak lehetsége, s megadjanak minden dolgozatra. Persze, hogy az órákon át valóban koncentrálni kénytelen tanárok erônléte, figyelme ne lankadjon, a vizsgázók szüleinek "önkéntes"+ hozzájárulásából a kávé, tea és néhány falat harapnivaló mindig ott állt a javítók asztalán. Ez a kedves "mica atentie" ugyancsak a régi idôkre emlékeztetett.
Ajánlom az itt leírtakat a megyei inspektorátus, a fôinspektor, a fôinspektor helyettes, az RMPSZ és az RMDSZ becses figyelmébe, mert úgy gondolom, hogy ôk a reform és hazai tanügy európai szintre emelésének elkötelezett hívei.
Ajánlom az itt leírtakat minden román és magyar tanár meleg figyelmébe. ne csodálkozzanak, hogy a tanárok megbecsültsége ilyen mélyre süllyedt.
Razvan Teodorescu akadémikus elôadást tartott a székelyvásárhelyi Ferencz József Közmûvelôdési Palota kistermében. Furcsán hangzanék, nemdebár? Nos, az élôszóban elôadott lendületes esszé-értekezés gyakran járhat ilyes irányú összemosó, idôhatárokat, kultúrákat és sajátos világokat nem respektáló veszélyes csapdákkal. Nem elôször hallottuk beszélni a kiválóságot és verbális vonzerôt nem nélkülözô derék, közéleti férfiút. Igaz, elôadóként a Kisteremben még soha, miként a bevezetôben a rendezôk hangsúlyozták.
Minekutána a R. Teodorescu gondosan körülsáncolta magát, hiszen a hallgatóságban szép számmal képviseltette magát a magyar kultúra elleni harcban megôszült helyi, felelôs beosztású férfiak és nôk serege, a fulmináns fôszerkesztôbôl parlamenti pater patriae-vá vedlett pártvezetô, nos utána az elôadó el kezdett építkezni, a bevezetôben lebontott történeti realitást lassan, szeszélyesen, kanyarogva, mellékmondatokkal, odavetett utalásokkal újra összerakni igyekezett saját kedve, felfigyelései és észrevételei alapján önálló mûvelôdéstörténeti szintézissé. Kínos lehetett a hallgatóság számára, úgy éreztük.
Elébb volt a captatio benevolentiae, a figyelem horogra akasztása, majd a hall(gató) kifárasztása. Hiszen az elôadás címe a hagyományos erdélyi mûvelôdés Kelet és Nyugat közötti útkeresését, vergôdését, virágzását ígérte. Idézetek fedezékébe vonulva visszhangozta 1940-bôl lorga aforizmáját, miszerint Erdély a román szellemiség virrasztó vigyázása (starea noastra de veghe), I. Lupas szerint a román nép szíve, a román lét értelemadó szimbóluma. Szép mondatok, melyeket bizonyára a magyarok és németek is elmondhatnak (behelyettesítve a behelyettesítendôket), mi több, mindenki, aki e föld lakója volt az Úr és nem a mindenkori urak engedelmébôl. "Erdély földje sajátos kulturális mozaiknak adott hazát, amelyben azonban a román volt és marad a domináns, az uralkodó, a hangadó. Ennek figyelembevételével kell a hazai német és magyar kultúra felé fordulni, azok megismerését megtenni. Ismerni kell az együttélôk alkotásait is." Az effajta kijelentés a Ceausescu-uralom utolsó évtizedében a kisebbségek osztatlan elismerését szerezte volna meg R.T. (V)-nek (emlékezzünk: az elôbbi névbetûk elnöke is volt szociáldemokrata pártállása folytán), de hát mit tegyünk, ha azok a boldog, szép asszimilációs és homok(k)gén idôk elteltek, nekünk mára semmit sem jelentenek az ilyes mondatok, kevésnek, sekélyesnek, paternalistának tûnnek. A kistermi hallgatóságnak pedig — bizonyára — a megengedettnél szemtelenül többet. A tartományi autonómia, a kulturális autonómia veszedelmes, patologikus dolog, hiszen — remélem, elég pontosan idézem az Akadémia tagjának vélelmét — "ahol a kisebbség kiszakad, ki akar szakadni a többségi (állami, államnemzeti) kultúrából, ott tulajdonképpen önmagát rekeszti ki a mûvelôdésbôl, fanatikussá válik, elveszti realitásérzékét és meghaladottá, elavulttá válik kulturális világa, világképe." Magyarán leírható, elhanyagolható, reakciós lesz.
Efféle hozzáállás után magunk is csak súgva merjünk firtatni, ha a jugoszláviai románok a román és a nem a szerb kulturális anyanemzethez kívánnak tartozni, akkor ezzel végsôsoron elavulttá, ócskává válnak, következésképpen a román kulturális kormányzat mondjon le a támogatásukról, fordítson végérvényesen hátat nekik? Vesse oda ôket a közismert milosevicsi türelmességnek (hagyjon cserben valamennyi határon túl élô románt Bukarest?), mert majd a szerbek (avagy másutt az ukránok) megtesznek mindent az orthodox testvériség nevében, hogy rácponttyá süssék dáko-román vértestvéreiket? Ha ugyanis következetesen végiggondoljuk a dolgot, csak erre a nagyon cinikus összegzésre fanyalodhatunk. Az akadémikus ui. a románság kultúrájával ápolt természetes mûvelôdésközi kapcsolatrendszert, a kisebbség — többség, a románok és magyarok—németek—szerbek egymásra hatását, mindenkori mûködô mechanizmusát láttatta, amit senki sem kíván elsemmizni. Ezzel szemben gondosan homályba borította azt a tényt, hogy van ennél egy még természetesebb kötôdés, az azonos nyelvet beszélôk mûvelôdési közössége, amely nem államhatárok szerint alakult a történelem folyamán. Ahogy az erdélyi románság elôszeretettel hangsúlyozza Bukaresthez, Jassyhoz fûzôdô elpusztíthatatlan azonosságát (és fordítva), ugyanúgy ez a viszonyrendszer a partikularizmusokkal és tájkulturális jellemzôkkel együtt mindig is létezett, beteljesedett magyar—magyar (Pest, Bécs, Debrecen, Kassa, Pozsony, Szabadka) vagy szász—sváb—nagynémet (osztrákok, poroszok, bajorok, lutheránusok, katolikusok) összefüggésében is. Ez az, amit R.T. nem akart, nem kívánt, nem merészelt elismerni elôadása során (hiszen, ne feledjük, a V.R. megalapítói ültek a sokadik széksorokban).
Ezután következett az a "felfedezés", amely a mondandó lényegét adta. Moravcsik Gyulára, a magyar Bizánc-kutatások klasszikusára hivatkozva, azt állítja elôadónk, hogy a vándorló magyarok minden csodálatunkat megérdemlik, ugyanis a legalacsonyabb fokú keleti típusú nomád kultúrából (sic!) egy évszázad alatt, a honfoglalást követôen eljutnak az európai mûvelôdés befogadásához, magukba olvasztásához, s teszik mindezt úgy, hogy a bizánci kereszténység felé nyitnak, arra fordulnak, mindenestôl. Csupán Szent István erôszakosságának köszönhetôen lesznek a nyugati kereszténység híveivé, noha a magyarság (itt éppen szó sincs csupán a gyulák vezettek erdélyi magyarokról) az ôshonos románok hatására, lett orthodox kereszténnyé. Holott anélkül, hogy a konstantinápolyi kereszténységgel és császársággal ápolt gazdasági-politikai-mûvelôdési- dinasztikus kapcsolatok fontosságát kisebbíteni akarnók, a történelmi fejlôdés vagy a történelemalakulás szemszögébôl nézve, a keleti kereszténység felé tett út kitérônek, vargabetûnek, nagyívû kanyarulatnak bizonyult, s a Nyugathoz való kapcsolódás tette a magyar népet olyanná, amilyenné ezeréves államisága folytán vált, válik naponta. Nem is szólva arról, hogy az igazi tét nem az orthodoxia és a római tájolású irányzat, hanem a pogányság (az ôsvallás, a nomád életforma) megôrzése és a kereszténység felvétele alternatíváján dölt el. Errôl viszont semmit sem szólott.
R. Teodorescu a regionalizmusok tagadásával csak partikularizmusokat ismer el a közös haza mai területén, azokat is csak a 19. század elejéig tartja jogosultnak, attól kedve minden ilyen helyi (kulturális) autonómiatörekvést — felismerést, - éltetést, -féltést veszedelmes visszahúzó erônek nevez. Szavaiban ott kísért a marxizmus egyik kedvenc nacionalista tétele, az egységes nemzeti piac kialakulásának nítosza. Követendô példaként, a helyi sajátosságok letörésének sikertörténeteként XIV. Lajos francia király politikáját említi föl, aki a Loire-tól délre fekvô latin-provenszál nemzeti kultúrát szinte gyökerestül kiirtotta állampolitikájával, azzal a stratégiával, mely északi, párizsi hivatalnokokat, tanítókat, csendôröket, egyetlen francia államnyelvet és hivatásos népnyúzókat küldött "a lírai alkatú déliek" nyakára, és az elidegenítés, beolvasztás, eltörlés egy évszázad alatt alapos tarolást vitt véghez... Azt véljük, a kurdok törökösítésének ugyanígy örülne R.T., bár a románok egykori törökösítése- görögösítése már nem váltanak ki belôle ekkora tapsikálást. (Lehet a franciasítással szemben elnézôbb lenne....)
Az elôadás során nevek, évszámok, kulturális trendek, hazai magyar és német helységnevek(!), személyiségek bukkantak elô, pillanatokig csillogtak, hogy eltûnjenek az általános esszémaszatban, jövevényszavak (neologizmusok) kavargatásában. Meghívott elôadónk mindenrôl hallott harangozni, de szavaiból és ismereteibôl kivehetôen csak románul és franciául olvas, abból sem a legfrissebbet.
Kár, ez a város, a hallgatóság sokkolóbb és pontosabban megalapozott, precízebben körvonalazott történeti fejtegetést kívánt volna. Legalább is, ha ragaszkodunk a Román Tudományos Akadémia eddig kimunkált jó színvonalához, híréhez, becsületes nevéhez. (Ne feledjük, ennek a testületnek tb. tagja volt Bartók Béla és Veress Endre történész is.)
Az olimpiai jelmondat ezúttal is érvényes: citius, altius, fortius.
Nagy élményben volt része az Iskola utcai 6-os számú óvoda néhány kisgyerekének. Június elsején, a gyermeknap alkalmából Mezei Katalin óvónô csoportját a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület látta vendégül. A tartalmas ajándékcsomagok láttán minden gyereknek szavalni, énekelni támadt kedve. Meghívók, meghívottak és gyerekek egy derûs, játékos órának lehettek részesei.
Nem annyira az ajándék volt a fontos, hanem az, hogy a gyerekekben tudatosult: a felnôttek figyelnek rájuk, meghallgatják ôket, s mindannyian megtisztelik ünnepüket.
Köszönet az óvó néninek, aki nagyon nagy türelemmel tanítja a gyerekeket, s köszönet a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesületnek az ajándékokért.
A szülôbizottság nevében,
A kábeltelevízió-elôfizetôk nevében köszönetemet fejezem ki azért, hogy az újságolvasóok kérdéseit nyilvánosan tárgyalták a Romsat Cable tévétársaság helyi igazgatójával. Gondolom, az már nem a szerkesztô hibája, hogy az elôfizetôk sérelmeinek feltárása, a kérések orvoslására nem adott alkalmat. Az igazgató úr két mondat után mindig kitért az elôfizetôk kérései elôl, és saját, más vonatkozású problémáival rukkolt elô.
Szerintem a Népújság 1999. május 25-iki Kábeltévés ügyek-bajok címû cikke jó példa erre: a cikk egyharmadában elintézik az elôfizetôk paznaszait, s kétharmadában a Romsat gondjairól beszélnek. Például arról, hogy az elôfizetôk cseréljék ki a régi szerzôdéseket, s ezáltal a szerzôdésben nem egy, hanem 4 dollár szerepelne havi elôfizetési díjként. Ez szerintünk az elôfizetôk becsapása. Miután velünk megfizettették a hálózat kiépítésének költségeit! Tulajdonképpen mi voltunk a befektetôk, mert 1992-ben beszedték a díjakat, s csak rá két évre indították be a rendszert. Visszatérve a szerzôdésben szereplô egy dollárra, ez 1994 áprilisában 1650 lej volt, míg most 15.600 lej. Ez az áremelés nem volt elég! Hogy ôk több adást biztosítanak, az más kérdés, ezt az elôfizetôk nem kérték, ez nincs szerzôdésbe foglalva! Ha becsületesen járt volna el a Romsat, akkor az eredeti szolgáltatásokért - 10 csatorna - a régi tarifát vette volna el, s csak kérésre szolgáltatott volna több mûsort annak, aki ezt igényli. A 24 csatornára a tarifát csak attól kellene elvenni, aki ennyire tart igényt.
A fentieket azért írom, mert azok közé az elôfizetôk közé tartozom, akik ma már kisnyugdíjasok, s akiket nem érdekel az a sok nyugati adó. Arra kérjük a Romsat Cable kábeltelevíziós társaságot, hogy azoknak az elôfizetôknek, akik egy bizonyos számú mûsort igényelnek, annyit biztosítsanak, természetesen az ennek megfelelô áron.
Soós Gyula, Marosvásárhely
Volt négy év, kíméletlenül hosszú, keservesen nehéz négy év, ami a miénk volt, csak a miénk, és azt hittük, soha nem lesz vége. Türelmetlenül vártuk azt a pillanatot, amikor már nem kell többet idejönnünk, és remegnünk az órákon, nem kell elviselnünk egymást és a tanárokat. Azt hittük, az lesz csak az igazi boldogság, de tévedtünk. Nehéz beismerni, de tévedtünk.
Amikor megérkeztünk, azt hittük, soha nem tudjuk megszokni egymást, elfogadni a tanárokat, szokásaikat, úgy éreztük, nem fogunk tudni beilleszkedni ide, örök jövevényei maradunk ennek az új világnak. Csodáltuk a "nagyokat", irigyeltük, hogy ôk ide tartoznak, milyen jól ismerik egymást, mennyire összetartoznak; és az eszünkbe se jutott, hogy valamikor ôk is éppen ilyen idegenek voltak, mint mi.
Önzô módon azt gondoltuk, csak nekünk ilyen nehéz, mi kerültünk össze 20-30 idegen emberrel, akikrôl azt mondták, osztálytársak leszünk, és nem értettük, hová tûnt a kedvesség, a meghitt hangulat, ami "otthon" körülvett minket. Igényeltük volna még a szeretô gondoskodást, de ezt még magunknak sem mertük beismerni. Saját csapdánkba estünk bele: fennen hangoztattuk, hogy már "nagyok" vagyunk, nincs szükségünk senkire, de közéjük kerülve árvák és elesettek voltunk. Megpróbáltunk beilleszkedni, igazi lakói lenni ennek a világnak, de nagyon nehezen ment. Eleinte csak botorkáltunk az iskola útvesztôiben, de lassanként már barátságokat is kötöttünk, oldódott a kezdeti feszültség, elfogadtuk és megszoktuk egymást. Aztán egyszer csak azt vettük észre, hogy már itthon vagyunk, ide tartozunk, idegenekbôl lassan háziakká váltunk, egészen otthonosan mozogtunk ebben a világban.
Mire végre "hazataláltunk" volna, már vége is van. Visszatekintve hamar elillant az a hosszú négy év. Észre sem vettük, és máris búcsúznunk kell, ezentúl már nem fogunk félnapokat-napokat együtt lenni jóban, rosszban, vége lett a hétfô reggeli nagy dumapartiknak, és sajnos, az unalmas órák is véget értek. Már csak hébe-hóba fogunk találkozni, és csak pár szót fogunk váltani, mi 20-30-an többé soha nem leszünk együtt így, diákként, az iskolában.
Érezzük a vesztünket, igyekszünk kihasználni minden pillanatot, és nem sértôdünk meg, ha valamelyikünk idegesebb a kelleténél, vagy kiabál, hisz ezek az utolsó pillanataink, amikor még gyerekek lehetünk és a nagyon élet illatú helyzetekben ismét gyerekekké válhatunk.
Senki sem akar még búcsúzni, nem akarunk elválni, de az idô megállíthatatlan, az óra ketyeg és nekünk indulnunk kell.
A 145-ös lakótársulás elnöke vagyok. Június 7-én kaptam egy ajánlott levelet a helyi polgármesteri hivataltól, amely egy szerzôdést tartalmazott két példányban. Ebben arra kértek fel, hogy a szerzôdést írjam alá és vállaljam, hogy a lakóktól begyûjtöm a 12.000 lejt az eurokukák kifizetésére. A szerzôdésnek van egy olyan kitétele, amely szerint, ha az összeget július elsejéig nem fizetjük ki, akkor napi 0,25 százalék késedelmi kamatot számolnak fel.
A szerzôdéssel elmentem a polgármesteri hivatalba, s a lakótársulásokkal kapcsolatot fenntartó iroda akkori vezetôjéhez, Botos Nicolaéhoz léptem be, hogy tájékoztassam, a kitûzött idôre lehetetlen a pénzt begyûjteni. Ismerem Botos urat, mert többször találkoztunk lakóbizottsági gyûléseken, jól beszél magyarul. A Jó napotra Buna ziuával felelt. S azt mondta, hogy nem beszél magyarul. Én azért magyarul mondtam el, miért mentem.
Akkor, amikor egy közösség képviselôje bemegy a polgármesteri hivatalba, méghozzá az ô kérésükre, s a saját idejét vesztegeti, akkor így viselkednek vele! Ezek után elvárják, hogy szolgálatot tegyünk, s fizessünk!
Nagy volt a készülôdés a román—magyar futballmérkôzés elôtt. Mint háború elôtt, aminek megnyerésétôl egy nemzet sorsa függ. Ennek jelentôségét igyekezett túllicitálni majd minden román tömegtájékoztatási szerv. Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy e meccs megnyerése mögött egy fél évszázad sikertelen óhaja áll, érthetô a nagy érdeklôdés, valamint a médiákban megjelenô buzdítás. De a buzdítás és uszítás között nagy a különbség, ugyanis az utóbbit bôven lehetett hallani, látni és olvasni mindenfelé. Ennek hatékonyságáról utólag mindnyájan meggyôzôdhettünk. Sajnos, a hisztériakampányhoz akarva-akaratlanul hozzájárult Emil Constantinescu elnök is a marosvásárhelyi sejtelmes kijelentésével az ország föderalizálásával kapcsolatban.
Az ilyen elôzményekkel felheccelt nézôk sértô megjegyzéseikkel az egész mérkôzés alatt pszichológiai nyomást gyakoroltak a magyar játékosokra, ami összeegyeztethetetlen a sportszerûség szellemével. Mindezektôl eltekintve el kell ismerjük, hogy a román csapat jobban szerepelt és megérdemelten gyôzött. A végeredmény valószínû hasonló lett volna, ha a nézôközönség civilizáltabb fogadtatásban részesítette volna a magyar csapatot. De a magyarellenesség szításának hatása igazán csak a mérkôzés után mutatkozott meg.
Egy korábbi cikkemben azt írtam, hogy nem szabad összefüggést keresni Erdély és Koszovó között. A mérkôzés utáni események árnyaltabb következtetésre intenek. Emlékezzünk csak vissza: Jugoszláviában a tömegtájékoztatásban kezdôdött az albánellenesség. Elôbb csak szóban mondták: "Ki az albánokkal Jugoszláviából".
Meccs után az egész országban kitört az örömünnep, ami természetes lett volna, ha nem csap át magyarellenességbe. Mivel lehet megmagyarázni azt a tényt, hogy Bukarestben, Temesváron, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, sôt még Iasi- ban is, az ünneplô tömeg azt kiabálta, hogy "afara cu ungurii" (ki a magyarokkal). Lehet-e ezt véletlen összefüggésnek tekinteni? Vagy inkább egy összehangolt eseménnyel állunk szemben? Még valahogy megmagyarázhatnók e viselkedést, ha a román válogatott veszített volna, s a biztos gyôzelembe vetett hit kétségbeesésbe kergette volna a tömeget. Nincs tudomásom arról, hogy román részrôl valaki elítélô véleményt mondott volna a történtekrôl a médiákban. De még hivatalos elítélô véleményt sem hallottam. Vagy talán tévednék? Bár úgy lenne.
A kilengések majdnem mindenütt az egyetemi központokkal rendelkezô nagyvárosokban voltak, a hangadók pedig a fiatalok. Azok a fiatalok, akik egy pár év múlva vezetô szerepet fognak betölteni a politikában, a gazdasági életben, közigazgatásban, valamint a társadalmi életben. Milyen magatartást fognak tanúsítani a történtek után egy hozzájuk forduló magyarral szemben?
Ezek után felvetôdik a kérdés: vajon a magyarellenesség a nagyvárosok jellegzetes hangulatát képezi, vagy csak felbujtásról van szó? Bármi is a valóság, mindinkább meggyôzôdhetünk arról, hogy az önálló egyetem kérdése indokolt és errôl az óhajunkról semmi szín alatt nem szabad lemondanunk.
Vass Elemér
A lakossági áramfogyasztókhoz a díjbeszedôk egy-egy olyan nyomtatványt fognak kivinni, amely leírja az egyes tarifakategóriák elônyeit és hátrányait — a saját energiaszükségletükhöz viszonyítva. Aki nem ôrizte meg visszamenôleg a villanyszámlákat, vagy nem jegyezte föl, hogy mennyit fogyasztott, annak az óraleolvasó ad majd eligazítást, tanácsot, hogy melyik megoldást válassza. A szóban forgó nyomtatványokat most sokszorosítják, remélhetôleg két hónapon belül mindenkihez eljutnak. Addig, amíg ki-ki beírja vagy bediktálja a díjbeszedônek, hogy a szociális, a standard, illetôleg a differenciált standard díj szerint akar majd fizetni, valamennyi elôfizetô esetében — párhuzamosan — többféle számítást végeznek a Conel-Electrica fiókjánál, és a számlákra azok a végösszegek kerülnek föl, amelyek a fogyasztó számára elônyösebbek.
— Mi tisztességesen akarunk mindenkivel tárgyalni, senkit sem áll szándékunkban félrevezetni, vagy arra kényszeríteni, hogy megváltoztassa az életmódját. Amit mondunk, az sugallat, tanács, javaslat, távolról sem kötelezés egy, számára elônytelen tarifa elfogadására — mondta többek között Dénes József mérnök, a gazdasági társaság megyei fiókegységének energetikai és kereskedelmi igazgatója.
Most pedig nézzük meg közelebbrôl, miért jár jól az, aki takarékosan bánik az energiával, illetve hol van az ilyenfajta spórlás gazdaságosságának határa.
Tegyük föl, hogy egy háztartás mindössze 35 kilowattórát igényel egy hónap folyamán. Ez 500 lejes tarifával beszorozva 17.500 lejbe kerül. De ha ugyanezt a fogyasztást a standard (alap) árral számolnák el, akkor már 610 lejjel kellene beszorozni a 35 kilowattórát, ami 21.350 lejt tesz ki, és ebben a díjkategóriában (amely nem élvez támogatást) a napi 700 lejt is kérik elôfizetés címén, az meg 30 nappal beszorozva további 21.000 lejt jelentene. Így tehát összesen (21.350 + 21.000) 42.350 lejbe kerülne a standard árral a havi fogyasztás, szemben a 17.500 lejes szociális árral számolt fogyasztással.
De mi történik abban az esetben, hogyha kereken 50 kWh a havi áramszükséglet? Nos, megint csak 500 lejes árral 25.000 lej jelenik meg a számlán, tekintettel arra, hogy a szociális tarifa alkalmazása kizárja a napi "elôfizetési" díj behajtását. Ezzel szemben standard árral kalkulálva elsô fokon beszámítják az 30.500 lejes energiaköltséget (50 x 610), másodfokon pedig az energiatermelô és elosztó rendszer mûködtetéséhez való hozzájárulást (30 x 700), azaz, mint az elôzô példában is láthattuk, a havi 21.000 lejt. E két tételt összesítve 51.500 lejes végeredményt kapunk, amely több mint kétszerese a szociális árral kiszámolt értéknek!
Merészkedjünk tovább és tételezzünk föl egy 70 kilowattórás áramfelvételt. Ilyen körülmények között az elsô 50 kilowattórát még 500 lejben számítanák be, a további 20 kilowattórát azonban már a figyelmeztetô (és hátrányos) 1951 lejes maximális árral. Végsô fokon tehát 64.020 lejre kerekedne ki a szolgáltató egység követelése. Egy, a standard energiaárból kiinduló párhuzamos számítás viszont már kisebb végösszeghez vezetne el: 70 kWh x 610 lej/kWh + 700 lej/nap x 30 nappal = 63.700 lej. Következésképpen 70 kilowattórás fogyasztás esetén már jobban járunk, hogyha az alap (standard) villamosenergia-árra szavazunk. Valójában 69 kilówattóra körül egyenlítôdik ki a kétféle számítás eredménye, tehát ez az a határérték, amely alatt még érdemes a szociális tarifát választani, fölötte pedig mindenképpen a standard díjszabás elônyös.
Éves viszonylatban már mintegy 740 kilowattórától tanácsos tehát ezt az energiaárat alkalmazni.
"... minden történetvizsgálat, régi századoknak szentelve: megannyi lépcsô a jelen korban magasabbra emelkedhetni..."
A Duna Televízió és a Kölcsey Társaság kétlépcsôs pályázatot hirdet max. 30 perces film készítésére, mely három nap alatt leforgatható. A film témája: hogyan van jelen Kölcsey Ferenc szellemisége napjaink kultúrájában?
A pályázóknak a forgatókönyvet 1999. szeptember 1-ig kell benyújtaniuk. A bírálóbizottság döntése alapján a legjobb forgatókönyv írója a Duna Televíziótól szakmai és technikai segítséget kap a film elkészítéséhez.
A legjobb forgatókönyvek a bírálóbizottság döntése szerinti arányban részesülnek a 400.000 Ft összpályadíjból, a legjobb pályamunkából készült filmet a Duna Televízió 2000. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján tûzi mûsorra.
A forgatókönyveket a Kölcsey Társaság (4900 Fehérgyarmat, Kiss Ernô u. 2.) vagy a Duna Televízió Mûvészeti Fôszerkesztôsége (1016 Budapest, Mészáros u. 48.) várja.
A Konstancát Valenciával összekötô egyenes tengeri útvonal létrehozásával és a Mercosur országokkal való kereskedelmi stratégia kiépítésérôl tanácskozott egyebek között Valenciában Mihai Berinde ipari államtitkár-helyettes a Valenciai Közösség gazdasági, pénzügyi és közigazgatási miniszterével, Jose Luis Olovasszal. Tárgyaltak az együttmûködés fokozásáról országos és tartományi szinten, továbbá a Valenciai Közösség tapasztalatainak átadásáról a kis- és középvállalatok fejlesztése terén. Ôsszel Valencia gazdasági miniszterét hivatalos