A balkáni béke esélyei

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa közép-európai idô szerint csütörtök este elfogadott határozatában felhatalmazta a NATO-vezette nemzetközi erôt, hogy szavatolja a koszovói albán menekültek biztonságos hazatérését "bármely szükséges eszközzel".

A határozatra a testület tizennégy tagja mondott igent, Kína tartózkodott a szavazásnál.

A határozat elrendeli az erôszakos cselekmények és a koszovói elnyomás azonnali beszüntetését, elôírja a jugoszláv erôk szakaszos kivonását a tartományból és a NATO vezette békefenntartók egyidejû bevonulását.

A határozat értelmében az ötvenezer fôsre tervezett nemzetközi erô demilitarizálja a Koszovói Felszabadítási Hadsereget (UCK), amely a tartomány függetlenségének kivívását, nem pedig autonómiáját tûzte zászlajára.

A Biztonsági Tanács döntése alapján az ENSZ irányította, átmeneti civil közigazgatás óriási feladata lesz a mintegy 860 000 menekült hazatérésének segítése, a feldúlt tartomány újjáépítése, a törvény és a rend fenntartása, az emberi jogok védelme, a "lényegi autonómia és önkormányzat" kialakításának elômozdítása Koszovóban. A mûveletben segélyszervezetek több ezer munkatársai, nagy számú hivatalnok és rendôr vesz részt.

A NATO csütörtökön jelentette be, hogy felfüggeszti légi csapásait Jugoszlávia ellen, miután megbizonyosodott afelôl, hogy megkezdôdött a szerb csapatok kivonása Koszovóvól.

Michael Jackson altábornagy, a KFOR-erôk brit parancsnoka állapítja meg a nemzetközi békefenntartó erôk koszovói bevonulásának pontos idejét — szögezte le Doug Henderson brit védelmi államminiszter pénteken Londonban. Ezzel cáfolta azokat a feltételzéseket, amelyek szerint a NATO-jugoszláv katonai megállapodás alapján késedelmet szenvedne a katonák elindulása Macedóniából.

Londoni megfigyelôk vélekedése szerint a színfalak mögött egyfajta presztízsharc alakult ki az Egyesült Államok és európai NATO- szövetségesei, köztük Nagy-Britannia között arról, ki lép elsôként Koszovó területére. Az amerikai erôk még csak csütörtökön kezdték meg csapataik felsorakoztatását Macedóniában, és ez megakadályozta azt, hogy a péntek hajnalban meginduljanak az elsô brit egységek a dél-szerbiai tartományba.

Henderson kijelentette, hogy a nagyszabású katonai mûvelet alapos tervezést és idôzítést igényel; nincs helye semmilyen türelmetlenségnek, kalandorságnak, sajtószenzációnak.

A nemzetközi békefenntartó erôk arra készülnek, hogy a legmagasabb fokú biztonságot teremtsék meg mindeki számára a tartományban, mind a helyi lakosságnak, mind a visszatérô albán menekülteknek. Ezért elsôdleges feladatuk lesz az összes aknamezô felszedése, a hátrahagyott lôszerek megsemmisítése, az alapvetô feltételek megteremtése ahhoz, hogy a segélyszervezetek a lehetô leghamarabb visszatérhessenek a tartományba, és megkezdhessék mûködésüket — modta az államminiszter.

Miközben egyes feltételezések szerint késedelmet szenved a koszovói békefenntartó erôk elsô egységeinek péntekre várt érkezése, általános meglepetést keltve a délelôtti órákban jugoszláv területre lépett egy orosz katonai egység.

Röviddel azután, hogy a jelentés nyilvánosságot kapott a nemzetközi hírszolgáltatásban, az AFP Brüsszelben diplomatáktól megtudta, hogy Strobe Talbott amerikai külügyminiszter-helyettes, aki röviddel azelôtt — eredménytelen tárgyalások után — Moszkvából a belga fôvárosba indult, félúton visszafordult. A diplomaták közölték, hogy Talbott brüsszeli programját törölték.

A francia hírügynökség által idézett diplomaták megerôsítették, hogy Oroszországgal mindeddig nem sikerült megállapodni a KFOR-ban való orosz részvételrôl. "Teljes bizonytalanságban vagyunk, nem tudjuk, mi történik. Talbott elutazott Moszkvából, s most úgy tûnik, hogy az oroszok visszahívták" — mondotta egy diplomata.

Az Egyesült Államoknak és Oroszországnak megállapodásra kell jutnia a KFOR-ban való orosz részvétel kérdésében, s ezt a megállapodást a NATO-val egyeztetni kell. Az eredeti program szerint Talbott pénteken délután a NATO brüsszeli központjában találkozott volna a szövetség állandó (nagyköveti) tanácsával, ezt a találkozót azonban — mint egy diplomata közölte — lefújták.

Tanácskozott az RMDSZ Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa

Pénteken a marosvásárhelyi Bernády Házba hívta össze Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ területi elnökeit, és az ügyvezetô elnökséget. A Népújságnak nyilatkozva elmondta, hogy több-kevesebb rendszerességgel szokták egybehívni a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsát valahányszor szükséges. Most az alkalmat az adja, mondta, hogy kongresszus után vagyunk, és jövô héten összeül a Szövetségi Képviselôk Tanácsa, valamint a Szövetségi Egyeztetô Tanács, összeül az együttes ülés, sor kerül az ügyvezetô elnökség kinevezésére, különbözô bizottságok megválasztására, szervezési intézkedéseket hozunk. Végül is változásban van a szervezet állandóan, de kongresszus után fokozottabban. Én magam is a hivatalomat átszervezem, az ügyvezetô elnökségnél is lesznek változások és ezzel kapcsolatosan szükséges egy konzultáció, nem beszélve arról, hogy a politikai helyzet is alkalmat ad erre, hiszen úgy néz ki, hogy tényleg véget ért a koszovói háború, megkezdôdhet a koszovói tragédia nyomainak a fölszámolása, mert sajnos, arról is kell beszélnünk, hogy ez egy közösség tragédiája volt, és a koszovó utáni helyzetet is elemeznünk kell. Remélhetôleg a nemzetközi közösség ezután jobban odafigyel az etnikai problémákra, tehát számos megbeszélnivalónk van.

A meglehetôsen zsúfolt idôszak ellenére eleget tettek a területi elnökök a Markó Béla meghívásának. A szövetségi elnök bevezetôjében elmondta, hogy továbbra is a régi problémákkal küszködnek a parlamentben. Napirenden van a közigazgatási törvény, az oktatási törvény vitája, és terítéken van az ingatlankérdés is. Az oktatási törvény a végsô fázisban van, mondta, az egyeztetô tanács befejezte a munkáját, és sok hadakozás árán sikerült koalíciós egyezséget kötni bizonyos elôírások tekintetében. Így például sikerült elérni azt, hogy benne legyen: kisebbségi nyelven mûködhetnek felsôoktatási csoportok, karok, fakultások, illetve, hogy a multikulturális intézmények létrehozásáról külön törvény rendelkezik. Ennyit sikerült elérni, jelentette ki Markó, s hangsúlyozta: azért fontos ez, mert nem zárja ki az önálló egyetem létrehozásának lehetôségét. Sôt sikerült törölni azt az értelmezô bekezdést, miszerint csak úgy hozhatók létre multikulturális intézmények, ha román nyelven is oktatnak. Ezen kívül a képviselôházban van a közigazgatási törvény, vita folyik a tulajdonjog kérdésében. Erôs az ellentét a Parasztpárt és a Demokrata Párt között. A szövetségi elnök szerint meg kellene keresni a kompromisszumot, ugyanis nem jött el egy újabb koalíciós háború ideje.

Szólt még az aggasztó gazdasági helyzetrôl, a Világbankkal, illetve a Nemzetközi Valutaalappal kötendô egyezményrôl, illetve arról, hogy valószínû, Románia is részt fog venni a szerbiai újjáépítésben. Elégtétellel nyugtázta, hogy a koszovói háború befejezôdött, és hogy a helyzet megoldásának körülményei adottak. De hangsúlyozta, hogy ezzel csak a tragédia egy fejezete zárult le, és reményét fejezte ki, hogy a nemzetközi közösség levonja a megfelelô következtetéseket, s megkeresi a megelôzés módjait, hogy ilyesmi soha többé ne ismétlôdhessen meg.

Arról is tájékoztatta a megyei elnököket, hogy jövô héten találkozik Max van der Stoellal, az EBESZ kisebbségi fôbiztosával, bizonyos nézetkülönbségeket tisztázandó. Ugyanis a BBC-nek Markó azt nyilatkozta: Koszovó bizonyítja, hogy a nemzetközi szervezetek, s köztük az EBESZ fôbiztosságának a közbenjárása is csupán fájdalomcsillapító. Elmondta, hogy a múlt héten megbeszéléseket folytatott a magyar külügyminiszterrel, a HTMH képviselôivel, közösen próbáltak megoldásokat találni egyebek között a vajdasági magyarok helyzetére is.

A közvélemény-kutatások eredményeit jónak találta a szövetségi elnök. Minden híresztelés, és minden baj ellenére, a közösség él, és ünnepel is, mondta Markó a ballagásokra, másfelôl a Marosvásárhelyi Napokra célozva. Az RMDSZ-ben is változások lesznek, jelentette be. A bukaresti Szövetségi Elnöki Hivatal és a marosvásárhelyi iroda vezetését is Szepessy Lászlóra bízta, akit kinevezett a hivatal igazgatójának. Feladata a két hivatal mûködésének összehangolása, illetve a hivatal adminisztrálása, menedzselése. Június 19- én, szombaton reggel 8-kor tanácskozik az SZKT egyeztetô kerekasztal, 9-kor ül össze alakuló ülésre a Szövetségi Egyeztetô Tanács (SZET), majd 10 órakor kerül sor a két testület együttes ülésére. Ennek napirendjén a politikai tájékoztatás mellett a belsô választások és az önkormányzati választások szervezési intézkedései, interpellációk szerepelnek. A délutáni ülésen pedig sor kerül az ügyvezetô elnökség kinevezésére és a különbözô bizottságok megválasztására.

A szövetségi elnök szavait követôen a jelenlevô területi elnökök kérdéseket intéztek Markó Bélához, illetve megbeszéléseket folytattak a szervezet legfontosabb kérdéseirôl.

A batyuban: hit, tolerancia és európaiság Merjetek hinni abban, aminek nekifogtok, legyen egészséges élettervetek, legyetek sója, ízadói annak a földnek, ahol születtetek, ôrizzétek azt a lelkületet, szellemiséget, amelyet az iskola falai árasztanak, s szellemi örökségként az emberség vallását vigyétek magatokkal — hangzott el a biztatás pénteken reggel a vártemplomi ökumenikus istentiszteleten, amellyel kezdetét vette a Bolyai Farkas középiskola ballagási ünnepsége. György Tibor katolikus, Kecskés Csaba unitárius lelkipásztorok, illetve László Zoltán lelkész, a református kollégium igazgatója mondott rövid biztatást a ballagóknak Tisza Katalin szavalata, s a XII.-esek lírai búcsúzója után Fülöp G. Dénes, a vártemplom lelkipásztorának útravalójával —, s az 52. zsoltár eléneklésével ért véget a reggeli istentisztelet.

Ezt követôen az évezred utolsó generációjának szólt a csengô a nagymúltú református kollégiumban. E jeles napra ünneplôbe öltözött az öreg skóla, virág díszítette a kitárt ablakokat, az egész udvart. Az iskola elôtt, az udvaron az alkalom rangjához illôen pompás virágcsokrokkal sereglettek a diákok, szülôk, öregdiákok, azok, akik jelenlétükkel kívánták megtisztelni az eseményt.

Felcsendült a Gaudeamus. Fürkészô tekintetek kíséretében bevonult az öt román és kilenc magyar osztály. Az ünnepséget Bálint István igazgató nyitotta meg, aki a ballagókat köszöntötte, s elmondta, hogy nemcsak a végzôsök, hanem mindannyian útkeresôk vagyunk, s ehhez az útkereséshez kívánt sikert a búcsúzó diákoknak.

Az igazgatót Matei Vasile aligazgató beszédében a tanügy jelenlegi helyzetére is kitért, s elmondta, s minden diák egy külön világ, amlyet fel kell tárni, s minden ember az életben annyit ér, amennyit maga után hagy.

A felszólalók sorát Burkhárdt Árpád alispán követte, aki folytatta az igazgató gondolatmenetét azzal egészítette ki, hogy a III. évezredbe lépô elsô generációt búcsúztatják és tarisznyálják fel kitartással és küzdeniakarással egyaránt.

Az ünnepségen jelen volt Fodor Imre polgármester a város nevében köszöntötte a végzôsöket, s külön László Zoltán lelkipásztort, aki a református kollégiumot vezeti. A polgármester a magyar nyelvû oktatás ügyét feszegette, azt, hogy az anyanyelvi oktatás kérdésének megoldása csak az ígéretek szintjén maradt. A mi feladatunk továbbra is a tanulás, amelynek eredményét a közösségben is gyümölcsöztetnünk kell. Fegyverünk a hit és a bizakodás!

A tanfelügyelôség nevében Dáné Károly matematika szakfelügyelô, az Öreg Diákok Baráti Köre részérôl Mátyás Zoltán beszélt. Az évszázados református kollégium lelkünk része, s amíg van, addig mi is vagyunk. S hogy mi a Bolyai-szellem? Amit a két Bolyai egyesített: hit, tolerancia és európaiság — ezzel az útravalóval tarisznyálták fel évszázadokon át az itt végzô diákokat, s teszik most is az ezredvégen.

A beszédeket követôen Horváth Gabriella aligazgató az éltanulók névsorát olvasta fel, s az osztályfônökök átadták a díjakat. Az idei évfolyamelsô Dávid Erika, a Györfi Zoltán Alapítvány díjait: Kovács Péter (250 dollár), Bálint Erika (150 dollár) és Veress Annamária (100 dollár) kapta.

A líceum aranykönyvét Tintesan Raluca, Tisza Katalin és Császár Melinda adta át Toma Adina és Zillmann Zsuzsanna XI. osztályos tanulóknak.

A ballagás lezajlott, következik a bankett, a szórakozás. S aztán a vizsgák, a megmérettetés a nagybetûs Életre.

A kormány és a tanfelügyelôség közleménye ellenére a pedagógussztrájk folytatódik

Mindannak ellenére, hogy csütörtökön a kormány és a tanügyi szakszervezetek képviselôi egyfajta megállapodást írtak alá, a tanárok sztrájkja folytatódik.

Mint Ioan Sacarea, a Spiru Haret szakszervezet marosvásárhelyi elnöke megjegyezte, a kormány által megfogalmazott ígéretek tulajdonképpen semmi elôrelépést nem jelentenek. A szakszervezeti tagok körében elvégzett felmérés szerint a sztrájkolók eltökéltsége nagyobb, mint valaha. Ioan Sacarea szerint teljes az egyetértés a folytatás szükségességét illetôen mindaddig, míg a kormány valamennyi követelésüket nem teljesíti. Ilyen meghatalmazással utazott Bukarestbe a Maros megyei szakszervezetisek küldöttsége is, ahol az országos vezetôség a további teendôkrôl fog dönteni.

Bár a tanfelügyelôség részérôl bejelentették a sztrájk befejezôdését, Ioan Sacarea magára vállalta a folytatás felelôsségét, ám ugyanakkor hozzátette, hogy teljes egészében az érvényes törvények szellemében cselekszik.

A szakszervezetiseket rendkívüli módon irritálja az a mód, ahogy a prefektus a munkakonfliktust kezelte/kezeli.

— Egy show résztvevôi voltunk — nyilatkozta Sacarea úr —, amelyen a rossz tanuló szerepét szánták nekünk, akinek meg kell húzni a fülét. Szerintem jogunk van más álláspontra helyezkedni, mint a kormány.

A Spiru Haret szakszervezet kedden tiltakozó gyûlésre készül a prefektúra székháza elôtt, amennyiben addig nem kerül sor elôbbrelépésre a kormánnyal való tárgyalásokon.

Hasonlóan elégedetlen a másik nagy tanügyi szakszervezeti tömörülés, a Preuniversitaria is. Mint Finyák Tibortól, a szervezet Maros megyei fiókjának alelnökétôl megtudtuk, a Szakszervezeti Vezetôk Nemzeti Tanácsa ma fog dönteni arról, hogy a továbbiakban mi a teendô. A tanácskozáson részt vesz Cornel Cruceanu, a megyei szervezet elnöke is. Még pontos döntés nem született arról, hogy mi lesz a folytatás, de egyelôre az az elhatározás él, hogy a sztrájkot mindaddig nem függesztik fel, míg a Pénzügyminisztérium kötélnek nem áll, és fel nem szabadítja azokat az összegeket, amelyek a pedagógusok követeléseinek kielégítésére kellenek. Finyák Tibor elmondta, a prefektussal megegyeztek abban, hogy helyi szinten a kérdés nem megoldható, ezért a prefektúra hiába próbál beavatkozni a munkakonfliktus menetébe.

Kérdésünkre, mely szerint elképzelhetô-e, hogy a sztrájk miatt elmarad az érettségi vizsga, nem kaptunk egyértelmû választ, a lehetôséget azonban a megkérdezett nem zárta ki.

Intézményesül az ifjúsági magyar—magyar csúcs?

Magyar Ifjúsági Konferenciát (MIK) rendeznek októberben Magyarországon, amely a tervek szerint a határon túli ifjúsági szervezeteknek biztosítana intézményesített keretet az együttmûködésre és segítené az információáramoltatást a szervezetek és a magyar közigazgatási szervek között. Június 5- én Szegeden találkoztak a vajdasági, horvátországi, szlovéniai, kárpátaljai, felvidéki, erdélyi, magyarországi és a nyugati államok fiataljait tömörítô szervezetek képviselôi, hogy elôkészítsék a Magyar Ifjúsági Konferenciát. A megbeszélésen részt vett a marosvásárhelyi Kósa András is, aki az RMDSZ Ifjúsági Fôosztályát képviselte. Vele beszélgettünk.

— Beszámolótokból kiderül, hogy szerintetek a határon túli ifjúsági szervezetek egymás közötti és a magyarországi ifjúsági szervezetekkel kialakított kapcsolatai nem nevezhetôek kielégítônek, s hogy a nagyon jó személyes vagy akár szervezetenkénti együttmûködést nem sikerült egy intézmény által koordinált rendszerré tenni. Ez már elég régóta így van.

— Valóban elég régóta megfogalmazódott az igény a MIK létrehozására. Üdvözöljük a kezdeményezést és bízunk abban, hogy sikerül majd túllépnie a kezdet nehézségein. Eredményeket várunk tôle, ez egyébként a találkozón elôterjesztett anyagból is kiderül. A budapesti Márton Áron Kollégiumot szeretnénk kiépíttetni a határon túli magyar fiatalok intézményévé, amely otthont adhat a hazai szervezetekkel, intézményekkel való kapcsolattartásnak. A kollégium a diákok hazatérését segítô intézménnyé válhat. Fenntartjuk továbbá a már korábban jelzett igényünket, hogy a kormányközi román—magyar ifjúsági programok elôkészítésében és kivitelezésében részt vegyünk. Tovább kívánjuk fejleszteni a Budapesten létrehozott Metszéspont irodát, amely a határon túli magyarok ifjúsági irodája, ugyanakkor idôszerûnek és szükségesnek tartunk egy olyan kutatást, amelynek segítségével objektív kép alakítható ki generációnkról. Szeretnénk ugyanakkor, ha a MIK állandó jelleget kapna és a közösen megfogalmazott célok megvalósítását ellenôrizné. Meggyôzôdésünk, hogy az ilyen jellegû találkozók nemzetpolitikai szempontból is meghatározóak.

— Mit sikerült ebbôl a többiekkel elfogadtatni?

— A zárónyilatkozatba bekerült, hogy "a határon túli magyar közösségek iránti felelôsség elvének értelmében az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) rendszeresen megrendezi a Magyar Ifjúsági Konferenciát, amely a magyar állam, a határon inneni és túli ifjúsági társadalom párbeszédének fóruma lesz." Ezenkívül egyéb konkrétumok egyelôre nincsenek.

— Erdélybôl több szervezet képviseltette magát a szegedi találkozón. Mennyire volt egységes a küldöttség?

— Az elôbb említett anyagot elôzetesen megbeszéltük, de ott mindenki elôadta a saját véleményét. Természetesnek tartom, hogy civil, egyházi és politikai szervezetek álláspontja között lehetnek különbségek. Itt elmondanám, hogy országunkból képviseltette magát az RMDSZ Ifjúsági Fôosztálya, a református egyház, a Magyar Ifjúsági Tanács és a csángó magyarok szervezete. A Magyar Ifjúsági Tanácsban hat ifjúsági szervezet van, a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége, az Országos Magyar Diákszövetség, a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége, a Romániai Magyar Diákújságírók Egyesülete, az Ifjú Keresztény Egylet és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet. Ezek mind országos szervezetek.

— Ki dönti el azt, hogy a konferencián ki képviselheti az erdélyi szervezeteket?

— Hamarosan bizottság alakul a konferencia elôkészítésére, a június 30-ig beérkezett javaslatoknak megfelelôen. A MIK- et az ISM szervezi meg, meghív minden régióból egy személyt, a bizottság javaslatára. Egyelôre nem lehet tudni, hogy ki kit fog javasolni. A rendezvényen jelen lesz az Ifjúsági és Sportminisztériumnak, a Határon Túli Magyarok Hivatalának és a Külügyminisztériumnak is egy-egy képviselôje. A MIK programorientált lesz, tehát ifjúsági projekteket finanszíroz majd, legalábbis így szeretnék. A mi véleményünk ettôl kicsit különbözik, ugyanis mi úgy gondoljuk, hogy a Nyugattól eltérôen, ahol valóban csak a fiatalokat érintô terveket kell egy ilyen szervezetnek felvállalnia, nálunk a megmaradást szolgáló szerepe is van, ezért normatív támogatást is kellene nyújtania, tehát a mûködésre és infrastruktúrára is kellene bizonyos összegeket elkülönítenie. Errôl mindenképpen az 1999 októberében megrendezésre kerülô I. konferencián döntenek.

— A MIK döntéseket is hozhat majd, vagy csak javaslatokat tehet?

— Döntéshozó szerv szeretne lenni, de egyelôre még nem lehet tudni, van-e rá törvény adta lehetôség. Ezt most vizsgálják.

A Maros Megyei Hátrányos Helyzetûek Felügyelôsége megkongatta a vészharangot, hogy pénzhiány miatt ez év közepén a községek területén mûködô kórházotthonokban, öregotthonokban rövidzárlat áll be. Négy intézménybe látogattunk el a valós helyzet megismerésére, ismertetésére.

A kormány talán nem hagyja elpusztulni az ittlakókat! Holtmaroson az Éltetô-kúriában jelenleg 110 öregember lelt otthonra. Sokukat a fizikai és lelki erô végsô határán hozták be a hozzátartozók. Az utóbbi évtized egyre súlyosbodó gazdasági viszonyai között volt olyan, akinek nem volt meg a napi betevô falatja, s hajlék sem volt a feje fölött. Az ilyen állapotokhoz képest megváltás, ha ide kerül valaki.

Somodi Grigore, az öregotthon igazgatója beszélgetésünk elején rögtön az anyagi nehézségekkel kezdi.

— Egy milliárd 900 millió lejre lenne szükségünk évente, hogy fenntarthassuk az otthont, de 700 millióval kevesebbel rendelkezünk. Havi 130 millió kell, hogy a költségeket lefedjük, ebbôl 65 millió a személyzet fizetése, 50 millió az ôregek kosztja. 50 alkalmazottra lenne szükségünk, de csupán 40-nel dolgozunk. Ebbôl egy orvos, kettô asszisztens, a többi gondozó, meg kisegítô személyzet. 1990-ig csak 19 személlyel dolgoztunk. Jelenleg elég a 40 ember. Úgyis alig-alig élünk egyik napról a másikra. A napi kosztra 11.850 lejt költünk, de az összeghez képest, állítom, megfelelô. Van egy kis mellékgazdaságunk, lovat, sertést tartunk, s 5 hektáron zöldséget termelünk, ezzel pótoljuk a konyha szükségletét. Meg lehet nézni a kertet, milyen hagymát termelünk, a környéken sehol sem terem ilyen. Igaz, az "átkosban" 250 disznót tartottunk, de akkor köteleztek rá. Most nem kötelezô. Most urak vagyunk. A tsz-rendelkezô személyek 283.078 lejt fizetnek be a helyi tanács kasszájába, de ezek száma kevés. A kollektív nyugdíjasok 50-60 ezer lejeket fizetnek csak. Az igazság az, hogy a pénzünk csak augusztusig elég.

— S mi lesz azután?

— Mi lesz? Vesszük a gépfegyvert, s lelôjük ôket? Nem tudom. S aztán magunkkal is végzünk? Nézze, reménykedünk, hogy a jelenlegi kormánynak van annyi jóérzése, hogy nem hagyja elpusztulni ezeket az embereket, pénzt kell adjanak, olyan nincs, hogy nem adnak. Kötelességük pénzt adni! Nem lehet azt elfogadni, hogy amíg Bivolaru 800 milliárd lejt lop — amivel fenn lehetne tartani az ország összes öregotthonát —, ezeket a szerencsétlen idôs embereket éhínségre ítéljék!

A holtmarosi öregotthon udvarán Bartha Magdolna fôkönyvelô vezet végig. A hosszú tél után az idôseknek jólesik a meleg. Egymás mellett üldögélnek a padon. Néhányan egymagukban beszélnek, valakihez, hozzátartozóhoz, aki ritkán, vagy egyáltalán nem látogatja ôket. Halálesetkor gyakran még a temetést sem vállalják a hozzátartozók. Ott temetik el ôket az otthon temetôjében, csak a maradék nyugdíjból összegyûlt összegek felôl érdeklôdnek majd. Mindeddig a siralmas év A sárpataki kórházotthonban jelenleg 120 mozgássérült beteget gondoznak. Ide 14. életévüket betöltött rászorulókat fogadnak, s a kezeltek, ápoltak 70 százaléka ágyhoz kötött. Az intézmény 1951-ben létesült gróf Teleki József festôien szép kastélyában, ahol jelenleg is mûködik.

A tavaly megjelent 189-es közpénzügyi törvény értelmében a sárpataki kórházotthont, akárcsak a többi hasonló intézményt, a helyi tanácsok költségvetésébôl kellene finanszírozni, ami a jelenlegi gazdasági helyzetben lehetetlen.

Sárpatakon Orbán Balázs fôkönyvelô tájékoztatott az anyagi körülményekrôl.

— Olyan siralmas évet, amilyen az idei, még nem éltünk, pedig 34 éve vagyok az intézményben. A júniusi és júliusi költségeket lefedjük, de utána csak a remény éltet, s várjuk a költségvetés kiegészítését. Ugyanis az évi 2 milliárd lejbôl, amennyire szükségünk van, csak 940 milliót kaptunk meg. A közpénzügyi törvény diszkriminatív jellegû, mivel elônyösebb a városi otthonok számára, hiszen a város el tudja tartani otthonait, de a falu, nem. Amikor a helyi tanácsnál szóba hoztuk, hogy 1 milliárd lejre lenne szükségünk, elképedtek. Ezt a pénzt nem tudják kiizzadni, nemhogy egy év, de tíz év alatt sem. A 120 betegre 64 alkalmazott jut, ezeknek fizetést, a betegeknek a napi kosztot, az élelmezést, ruházkodást állni kell. A betegek csupán 40-45 százaléka fizetô, ami azt jelenti, hogy a nagyobb nyugdíjjal rendelkezô, s ilyen kevés van, 326.000 lejt fizet be, a többi ennek csupán töredékét, annak függvényében, hogy mekkora a nyugdíja, a fennmaradó 50-55 százalék nem fizet. Pedig egy betegre havonta egymillió lejt költünk. A napi kosztpénz 13.500 lej egy ápoltra. A nyugdíjakból visszatartott pénzösszegeket a nyugdíjosztály egyenesen a helyi tanácsokhoz küldi. Tavaly kb. 400 millió lej tiszta bevételhez jutott így a megyei tanács.

— Akkor, amikor önök egymilliárdot kértek, sokallták. Azt felelték, hogy a költségvetésbôl nem jut. Mégis, milyen kiút van arra, hogy megoldódjék ez a visszás helyzet?

— Tudomásunk van arról, hogy a hátrányos helyzetûekért felelô államtitkárságon jelenleg egy törvénytervezeten dolgoznak, amely szabályozni fogja a helyzetünket. Ideális az volna, ha egyenesen az államtitkárságtól kapnánk a pénzt, s ezt nem sétáltatnák a megyei, illetve helyi tanácsokon át, hogy végül hozzánk jusson. A törvényjavaslatban az is benne van, hogy a beutaltak nekünk fizessék ki a havi hozzájárulásukat, s ne a helyi tanács kapja meg. Továbbá arra is jogi keretet kellene biztosítani, hogy a beutaltak ingó és ingatlan javaikkal járuljanak hozzá a kórházi kezelésükhöz, s az itteni fenntartásukhoz. Mert megengedhetetlen az, hogy egy ilyen intézmény, amilyen a mienk 100 millió lejes adóssággal zárja az évet. De még szomorúbb az, hogy idén sokkal rosszabbul állunk, mert a "csôd" már júliusban bekövetkezik.

— Egy ilyen intézményben, ahol sok beteg ágyban fekvô, elegendô-e a 64 alkalmazott?

— A törvény által megengedett személyzet létszáma 102, viszont ennyit nem fizethetünk. Így is csak, 600-700 ezer lej körüli fizetést adunk. A legnagyobb baj, hogy nincs szakképzett középkáder. A 64 alkalmazott között egy orvos, egy asszisztens van, a többi beteggondozó. Többször hirdettünk versenyvizsgát, mert pár hónapos ittlét után elmentek a szakképzett középkáderek.

— Ezek szerint a mozgássérültek speciális gondozása, gondolok itt a gyógytornára, megoldatlan.

— Gyógytornáról szó sincs, pedig tornatermünk van, s egy pszichológus is elkelne.

Nem nézünk a hirtelenjében összekapkodott, naponta üresedô íróasztala felé, ugyanis bármelyik percben visszatérhet. Még rengeteg dolga van, jóformán el sem köszönt tôlünk, hiszen félre vannak téve azok a könyvek, kéziratok, amelyekbôl ezután dolgozni fog: a Bolyaiak magántékája, az enyedi kollégium legkorábbi nyomtatott diáknévsora, Bolyai János német nyelvû feljegyzései. Mûvelôdéstörténet, könyvtár- história, kultúrkuriózumok felfejtése, apró pontosítások, elôadás a tévének, tervek, elképzelések...

Nem nézünk az íróasztalára, bármelyik percben ugyanis megkérdezheti, te, hogyan fordítanád magyarra azt, hogy comperta rei veritate, e latin mondásnak mi a mélyebb értelme, vagy vakon is odamennénk, és kérnôk, olvasson ki egy kacskaringósabb aláírást, mégiscsak ô Teleki Sámuel fogadott leánya, századokon túli titkára, valóban ismeri a nagyúr, a kancellár emberi mulandóságának és a szellem állhatatosságának titkait. Nem minden titkát, de kétségtelen, amit az alapító leírt, az jóformán mind megfordult a keze között. Itthon és a levéltárakban, Kolozsvárott, Budapesten, Bécsben. Közép-Európa itt van a Tékában, s hogy itt van, felfedezésre vár, félig már fel is fedte titkait, neki köszönhetô.

Nem akarjuk megszokni, hogy nyugdíjba küldték. Nem jószerivel vonult pihenôre, a kulturális kormányzat szûkkeblûsége, pénzhiány, emberi mulasztás és kicsinyesség kényszerítette arra, hogy megváljon a könyvtártól. Folyamatos veszteség.

Nem igaz, igazítom ki magamat, nyereség. Hiszen ezentúl több ideje jut a kedvenc munkáira. Független fölállású kutató, aki úgy tervezi meg dolgát, amint még soha: szabadon, kötöttségektôl mentesen, kezében alakul az anyag tudássá, összegez, betakarít, arat, új mezôket tör fel, magot vet, csak jöjjenek, kik a megkezdett kutatásokat tövábbviszik, olyikat be is teljesítik.

Módszeresen, szépen, akkurátusan dolgozik. Eredményekre törekszik. Nem ismeri a kishitûséget. Nagy biztató volt, reméljük, az is marad. Nem sokszor engedett meg magának kutatásai során vargabetût, luxussétát, azt teszi, amihez a legjobban ért, amivé a három és fél évtized Teleki-tékai munka tette, varázsolta, változtatta, sarkallta.

A könyvtáralapítóról harminc év alatt összegyûjtött, egybeszerkesztett nagy monográfiája eseményszámba ment, régi kis téka-kötete Telekirôl meghozta számára a szakma és a közönség elimerését. Jó mesterei voltak: régi vásárhelyi magisterek: Fikk László, Farczády Elek, Balázs Lajos, és Kolzosvárott Csehi Gyula, Szabó T. Attila bábáskodott doktori disszertációjánál.

Mit is tett a Téka kormányzása, a napi iszapbirkózás, a programozás és adminisztratív rendezés mellett? Sokat: írt Árva Bethlen Kata könyvtáráról, s egy másik Bethlen grófnô, iktári Bethlen Zsuzsánna tékájáról, a 18. századi nôi könyvgyûjteményekrôl, összeszedte és kiadásra készítette elô a Téka ex-libriseit, több száz darabot határozott meg, nyomdászjelvényeket keresett ki, katalógust szerkesztett szinte elsôként az országban, a magyar bibliakiadások kérdéskörébe hozott érdekesen újat a Teleki- és Bolyai-állományok alapján, írt az erdélyi magán- és közkönyvtárak múltjáról, kutatta az ún. Csíki Székely Krónika nálunk ôrzött példányát, az Erdélyi Nyelvmívelô Társaság és Teleki Sámuel viszonyában mélyedt el. Közleményei érintették Teleki tehetséges fiának, a korán elhunyt Teleki Domokosnak életpályáját stb.

Mûködését a szakma figyelemmel kíséri, itthon szerepelt minden fontosabb szakmai tanácskozáson, összejövetelen, felolvasó-szimpóziumon. Amióta a világ kitágult, egymást érték a külföldi meghívások. Nem tér(t) ki elôlük álszerénységgel, akkor utazott el, ha valós, komoly, gondosan mérlegelt és okadatolt mondanivalója volt pesti, pécsi, gomadingeni, hollandi, római, miskolci vagy bécsi hallgatói számára.

Jó volt munkatársának lenni. Ha bosszantottuk, - ták, felülemelkedett a napi mocsarakon, elhessegette maga mellôl az undok szúnyograjt. Tesz, ír, javít, fogalmaz, átgépel, mindig is az alapos, jó munka volt protestáns életszemléletének, erkölcsének alapja. Vidám teremtés, nyílt és beosztottjaiért kiállni tudó. Nem vágyott az agórára. Nem kenyere a politika, sokkal inkább a magyar szellemi örökség újrafelfedezését, az európai értékek visszahonosítását, a felfedezhetô múlt emberhez méltó átlényegítését vitte át egyéni kultúrpolitikává, közösségi hatóerôvé, könyvvé, gyógyító betûvé.

Az EMKE Monoki István könyvtári díjának nyertese, a filológiai tudományok doktora. Sokszor vele azonosították — több-kevesebb joggal — Marosvásárhelyen a Teleki-könyvtárat. A kutatók ôt keresték, a külföldi vendégek az ô magyarázatára voltak kíváncsiak. Oroszlánrésze van abban, hogy a bázeli Teleki Alapítvány, a kancellár leszármazottai által létrehozott szervezet 1992 után fölemelte a porból az amúgy egyre inkább államilag elhanyagolt bibliothékát.

Azt gondoljuk, boldog, hiszen szép és értelmes munkát végzett, szépen és sikerrel ôrzött értékeket. Azt gondoljuk, még nagyon sok évig állandó munkatársunk marad. Naponta bejár. Ki sem kell szolgálni. Pontosan tudja, honnan kell elôvenni a köteteket, kéziratokat, jegyzeteket, kézikönyveket. Az információk szuverén ura marad. Az otthon nem lehet hûtlen, hiszen ô sem volt hûtlen eme könyves otthonához. Azt reméljük, hogy szellemi fôvédnökségét azok is élvezni fogják, akik valamikor, talán a következô évezredben, talán már a Téka-alapítás kétszázadik évfordulóján (2002-ben) az intézmény új munkatársai lesznek.

Kedves Deé Nagy Anikó, ne pihenj, ne legyenek üres napjaid, naponta keress fel, kívánunk neked Marosvásárhely, szûkebb, Európára vágyó pátriának olvasói nevében töretlen munkakedvet és pompás egészséget, újabb felfedezéseket, nagy kacagásokat. S hogy élvezhessük szellemed jótékony verôfényét nagyon sokáig.

Munkatársaid nevében

Sebestyén Spielmann Mihály

Március közepén még bizakodóan tekintett a jövôbe. Nyári szabadságát tervezgette. Szerette volna felkeresni kedvenc városait, Rómát és Párizst.

Április elején aggasztó hírek érkeztek betegségérôl, majd néhány heti súlyos testi és lelki szenvedés után kegyetlenül, durván és félelmetesen elragadta a halál. Távol szülôvárosától, ahol tanult, tanított és gyógyított.

Nehéz lesz megszokni kedves, meleg mosolyának, optimizmusának, dinamikus, fiatalos lényének hiányát.

Dr. Pálffy Gecse Olga édesanya, orvos-tanár és igaz ember volt.

Igaz emberek eltávozása mindig fájdalmas és szomorú. Most különösen az, amikor széttöredezett, zûrzavaros, hitetlen, elidegenedéssel küszködô korunkban az ilyen személyek nyújtanak reményt és biztatást — magatartásukkal és életpéldájukkal.

Élete Marosvásárhelyen kezdôdött 1933-ban. Elemi és középiskoláit szülôvárosában végezte, majd 1957-ben a MOGYE-n szerzett orvosi diplomát.

Férjével Gyimes vidékén kezdték meg orvosi tevékenységüket. A '60-as évek elején versenyvizsgával visszakerültek a MOGYE-re oktatónak. A '80- as évek közepén családjával áttelepült Magyarországra, de szülôföldjét lelkileg sohasem hagyta el, és pihenés, erôgyûjtés céljából évente többször is hazalátogatott Marosvásárhelyre.

Élete nem volt könnyû. Sorsát két tér—idô koordináta határozta. meg. A Kárpát-medence és a XX. század. Hogy ez mit jelentett, azt mindnyájan tudjuk. De ô soha nem panaszkodott. Sorsát méltósággal viselte, és tette, amit tennie kellett. Gyógyított, tanított és mint édesanya, két gyermekében továbbadta a múló élet lángját.

Rajongásig szerette a szülôföldjét és — ellentétpárként — az utazást, távoli országokat, városokat keresett fel. Az utóbbi években beutazta Európát Svédországtól Görögországig és az Atlanti- óceántól Moszkváig.

Nem érdekelte a világ olyan mulandó hívsága, mint a cím, rang és vagyon. Orvos és ember volt mindenütt és mindenkor. Becsülettel élni, sokat utazni és látni, szép, nemes élményeket szerezni, fiatalnak maradni testben és lélekben, a hivatásnak és a családnak szentelni az éveket, ez volt életcélja. Maradéktalanul teljesítette.

Albert Einstein, korunk nagy fizikusa és gondolkodója emlékirataiban azt írta, hogy: "Csak azt az életet érdemes végigélni, amit másokért élünk."

Pálffy doktornô is ezt vallotta és tette élete során. Döbbent lélekkel és szorongó szívvel búcsúzunk tôle, de azzal a vigasztaló tudattal, hogy élete nem volt hiábavaló. Sikeres, értékes és gazdag volt. Gazdag, mert övé volt az élet egyik legnagyobb kincse, embertársai szeretete, hálája, megbecsülése és tisztelete.

Kérjük a szülôföldet, Erdély földjét, hogy fogadja szeretettel megfáradt gyermekét és adjon nyugodt, békés, csendes pihenést neki.

Mint jeleztük, a marosvásárhelyi Impress Kiadó gondozásában napvilágot látott Sütô András Fülesek és fejszések között címû kötete. Az író naplójegyzeteit tartalmazó, Nagy Pál szerkesztette könyv már megvásárolható a megye könyvesboltjaiban.

Marosvásárhelyen az Aranka György, a Bolyai-Gauss, az Anonymus, a Pallas-Akadémia könyvesüzlet és a Népújság hirdetési irodája árusítja a kiadványt. Szovátán a Szabó könyvesboltban (a Fekete Medve Szállóval szemben), Szászrégenben az RMDSZ székhelyén, Nyárádszeredában a kultúrház melletti lap- és könyvterjesztônél, Erdôszentgyörgyön a líceumban lehet hozzájutni az 1987-1992 közötti idôszak írói krónikájának tekinthetô jelentôs kiadói újdonságához.

Amerikai kontrasztok... Török Gáspár fotójának a címe ez, néhány éve készült a felvétel a Texas állambeli Forth Worth-ban. A marosvásárhelyi fotómûvész (EFIAP) több más képével együtt ezekben a napokban a Fonó Budai Zeneházában látható. A közkedvelt budapesti kultúrközpontban június 4-én nyílt meg a vásárhelyi fotóklub alelnökének egyéni tárlata, az elsô fényképmûvészeti kiállítás, amelyet a Zeneház vendégül lát. Török Gáspár munkásságát Újhelyi István fotómûvész méltatta szakmailag a megnyitón, melyen népes közönség jelent meg. Pár nappal azelôtt a szászcsávási kórus fellépésének tapsolhattak ott a budapesti érdeklôdôk. A Fonó Budai Zeneháza különben a Duna Fesztivál eseményeibôl is kettônek a színhelye. De maradjunk honfitársunk felvételeinél. Ezekrôl és T.S. pályájáról, mûvészetérôl alulírott fogalmazott tömör összefoglalót a kiállítási meghívóba. Idézzük fel a Múzsában is a Kivárt pillanatok címû írást.

Pusztakamaráson vagy Santa Fében, Marosvásárhelyen vagy Vácon, Csíksomlyón vagy Budapesten a fotós megleli a maga kivételes, megismételhetetlen pillanatait. Az igazi fotómûvészre gondolunk természetesen, aki állandó készenlétben járja, szemléli, értelmezi a világot. És nem csak a szokatlant veszi észre, abban is fel tudja fedezni a szépséget vagy annak ellentétét, a látványosságot vagy a metaforikus jelképhordozót, ami sok szemlélô számára köznapinak, jelentéktelennek tûnhet. Mindez Török Gáspárt is jellemzi. A marosvásárhelyi fotográfus, a jónevû helybeli fotóklub alelnöke, aki 1988-ban kiérdemelte a Nemzetközi Fotószövetség AFIAP (Artist), majd 1995-ben a kitüntetô EFIAP (Excelent) címet, nem csak a látottakat rögzíti, de különleges látványteremtô érzékkel kiemel, átrendez, kinagyít, átformál, a technikai beavatkozástól, trükköktôl se idegenkedve, ha témája úgy kívánja. Kedvenc mûfajai azonban ritkán igénylik a mûvi változtatást. Az épületfotó, melynek szeretete építész alapfoglalkozásából eredhet, elsôsorban avatott szemet feltételez. Egy megejtô, sorsszabdalta arc önmagáért beszél. Az akt értékeit a beállítás inventivitása gyarapítja. A tájkép a fényképész lelki rezdüléseinek kivetítése. Amiben sajátosabb a három és fél évtizedes gazdag pályát maga mögött tudó Török Gáspár fotós univerzuma, az az esszé. E kísérleteibôl derül ki igazán, hogy nem csak látó, de mélyen gondolkodó, a világ menetén, létünk értelmén elvívódó ember. Hol volt még Koszovó, amikor a Fénysugarak címû képe már a háború tragédiájára figyelmeztetett?!

Fotómûvészünk az erdélyi fényképészet múltjának megszállott kutatója. Kiállított félszáz felvétele — nem egy közülük otthon és külföldön díjazott kép — csalhatatlanul tanúsítja, hogy alkotó szenvedéllyel, aktívan benne él a mában.

Mindenütt szétárad a csend. Mindenki alszik. Csak én vagyok ébren, csak én hallom fülemben szüntelenül a nyugodt, ütemes dobbanásokat, szívem ritmusos remegését. Egyfolytában ez az örökös nesz gyötör, mert nem szûrôdik fel ide sem az autók zúgása, sem az emberek kiáltozása. Túl magasan vagyok, sohasem laktam ilyen magasan, ahol ennyire nagy a csend. Éber vagyok, érzem finoman bodrodzó hömpölygését. Mintha szellô suhogna fölöttem, vagy szélben rengô hófehér vászonlepedôk. Ha kinézek az ablakon, látom az autókat, az ilyesztôen magas, undorítóan zöld tornyos házakat, és az égbetörô gyárkémények füstjét, egy idegen világot, amelybe ezelôtt egy hónappal csöppentem, magam sem tudom hogyan... Sohasem alszom, vagy ha igen, nagyon éberen álmodom. Sok dolog történik körülöttem, mit nem értek, és nem tudom, hogy valóság-e vagy álom. Tegnap újra otthon jártam. Gondolom, ez is csak egy bódító révület volt. Végigmentem a csöndes, külvárosi, macskaköves utcán. Láttam a színes házakat, a kertekkel együtt, amelyek úgy magasodtak fölém, mint tarha, üres gombák. Igen, üresek voltak, szinte halottian csendesek és elhagyatottak. Mindent beborított a magány...

A szoba fehér volt. Sohasem laktam még ilyen hatalmas fehér szobában, ennyi ismeretlen gyerekkel együtt. Elnézek a párhuzamosan egymás mellé helyezett kis, fehér, rácsos ágyak felett, amelyekben a takarók mögül borzos gyerekfejek kandikálnak elô. Fehér volt a szekrény is meg a mennyezet, ezenkívül fehér volt Melánia nôvér ruhája és mosolya is. Gyakran mosolygott. Szerettem Melánia nôvért ezért. Ilyenkor anyámra emlékeztetett. Mintha megelevenedne újra elôttem alakja, könnyed védelmezô mozdulatai, fénylô tekintete, mint egy kecses, színes távoli emlék. Lehet, hogy ôt is csak álmodtam, nem tudom. Melánia nôvér azt mondta, sokat kell aludjak, hogy nagy és szép legyek, mert addig nem fognak meglátogatni a szüleim. Nem tudtam aludni. Mindig hamarabb ébredtem, mint a többiek és türelmetlenül vártam az ébresztés csengôjét. Amikor megkérdeztem Melánia nôvért, hol vannak a szüleim, mikor jönnek utánam, hogy hazavigyenek, ô mindig csak azt felelte, hogy nemsokára, türelmes kell legyek. És ilyenkor különös szomorúság suhant át a tekintetén meg az arcán, akár egy borús árnyék. Nem értettem, miért szomorú: — Ne bánkódj, mert ha hazamegyek innen, akármikor eljöhetsz látogatóba.

— Tudom — suttogta és szorosan magához ölelt. Hallottam, hogy csendesen sír, ami nagyon megijesztett.

És sok más furcsa dolog történt még. Egyszer, amikor a nôvérek a nagyteremben nézték a tévét, én is belopóztam utánuk és behúzódtam egy sötét sarokba, ahol nem vehettek észre. Az egyik kanálison épp a híreket közvetítették. Egy férfit mutattak, akit valami okból kifolyólag életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek, hogy miért, azt nem értettem pontosan, túl gyorsan beszélt a riporter. De ahogy jobban megnéztem a férfi komor, ráncos arcát, gonosz, szúrós fekete tekintetét, az egyik volt szomszédunkra, Péterfy úrra ismertem rá benne.

Egy másik nap szintén túl hamar ébredtem fel, és nem tudtam többet visszaaludni. Két nôvért hallottam az ajtó elôtt fecsegni valami ôrültrôl, aki eddig még ismeretlen okokból megölte szomszédait és elásta a kertjében. A hideg futkosott a hátamon a történet hallatára, és a nôvérek vészjósló hangjától. Megvártam, amíg lépteik elhallnak a folyóson és akkor óvatosan kisettenkedtem a szobából. A szemközti fal elôtti kis üvegezett asztalon, a zöldellô virágcserepek között ráakadtam az aznapi újságra. Egy férfi képét láttam a címoldalon. A felvétel annyira sötét volt, hogy csak hosszas tanulmányozás után sikerült kivennem az illetô vonásait. Péterfy urat ábrázolta a kép, a volt szomszédunkat.

Egy pók kapaszkodik fel gyötrelmes, görcsös léptekkel a fehér falon. Követem tekintetemmel, amíg el nem tûnik egy háló mélyén. Szeretnék utána, kapaszkodni, hogy lássam, hova bújt. De a fal nagyon sima. Csak nézem és várom, hogy újra megjelenjen a pókocska hálója peremén. Lehangolódom. Szeretem azért itt, mert sok gyerek van. Soha nem volt ennyi barátom egyszerre, de hiányoznak a szüleim. Miután az árvaházba hoztak, hosszú ideig csak ültem az ablakban és néztem a nagy zöld kovácsoltvas kaput, várva, hogy bejöjjenek és hazavigyenek újra. Aztán megismertem Melánia nôvért, aki pont olyan kedves volt, mint anyukám. Mielôtt idejöttem volna, egész nap a házunk elôtt játszottam a babáimmal és Annikával, aki vigyázott rám. Olyan szép volt az utcánk, sohasem felejtem el. Nem is láttam ezt a nagy várost addig. Csak az utcánkban ültem vagy a kertben egész nap. Az volt az én kis birodalmam. Aztán egyszer csak rengeteg ember jött, akiket nem ismertem, kékruhás rendôrök, hangoskodó, kiabáló férfiak, betöltötték az utcát, a házat, lármáztak, fényképeztek és jobbra-balra tologatták a bútorokat. Én meg rémülten ültem a sarokban, és nem értettem semmit. Kis idô múlva odajött hozzám egy álmos tekintetû, szürke öltönyös férfi és azt mondta:

— Na, kislány, szedd össze a holmidat, vedd fel a fekete ruhád, mert most elviszlek egy szép helyre. Nagyon fog tetszeni neked — egészen közel hajolt, szinte súrolta az arcomat.

— Anyu azt mondta, idegenekkel nem szabad elmenjek.

— Anyu most nincs itt. Majd én beszélek vele személyesen errôl, megígérem.

— Hol van anyu? — A férfi titokzatosan, sunyin kuncogott, mintha egy jó viccet mondtam volna. — Hol van?

— Na, na csak semmi kétségbeesés! Nem kell ezért sírni! Meglátod, olyan helyre viszlek, ahol elfelejted anyut.

— Nem akarom.

Olyan idegen és nagy volt a város és az árvaház is. Úgy éreztem, nem fogom tudni itt megszokni soha. Végül mégis megszerettem. Annika néha eljött látogatóba. Megígérte, beszél a szüleimmel. Ha ô nem is beszélt, én megtettem. Álmaimban megjelentek, megnyugtattak, hogy jól vannak és már nem kell sokáig várjak. Olyan boldogító meleg érzés volt újra látni ôket, érezni biztonságos ölelésüket, és hallani megint a hangjukat. Újra reménykedtem. Csodálatos, fehér, puha álmok voltak ezek. Kerítésünk lécein át láttam a világot, a szüleimet, amint szokás szerint bekanyarodnak munkából jövet a kocsiútra és már messzirôl integetnek felém. És mindent, az egész utcát könnyed, meleg selyemfátyol borította be. Kellemesen elringatott puhasága. Sóvárgás fogott el. Vajon álom volt vagy valóság? És ha álom, ilyen éberen álmodok?

Sok vendég jött hozzánk esténként, mind szomszédok, a mellettünk levô házban lakó, barátságos családok. Anyu ölében ültem elégedetten és boldogan, olyan, de olyan pici és védtelen voltam. Péterfy urat sosem hívtuk meg. Anyuék sem szerették. Azt mondták, mióta meghalt a felesége, egyedül él és nagyon furcsa meg barátságtalan. Ennek ellenére gyönyörû kertje volt, tele virágokkal és csillogó fûvel. Gyakran képzeltem, hogy belépek ebbe a csodás varázskertbe és a selymes fû, apró színes virágok simogatják a meztelen lábam.

Péterfy úr egész nap a kertjét gondozta. Nyírta a füvet, gyomlált, ápolta virágágyasait, és állandóan ásott a ház mögött. Senkit, soha senkit nem engedett belépni ebbe a varázslatos kertbe.

Körülbelül egy éve kezdtek a szomszédok elköltözni. Apum ismerôsei, munkatársai és családjaik, mind titokzatosan, nyomtalanul tûntek el. Minden költözést követô nap egy szürke tréninges ember érkezett fekete kocsiján. A kerítés résein át láttam, amint kiszáll a kocsiból és egy táblát szúr a ház elé: eladó.

Egyszer apám gyanút fogott: — Ki mondta, hogy idehozza ezeket a táblákat? — kérdezte dühösen.

— Egy férfi telefonált. Gondolom, a tulajdonos, hogy el akarja adni a házat.

— Mondta magának, hogy hova ment?

— Nem. Nem tudom, honnan hívott.

— Nem értem — mondta késôbb anyámnak — Hova költözhettek el mind? Nekem biztos szóltak volna elôre. Valami nem tiszta ebben az ügyben.

Egyik nap kinyittatta apám egyik szomszédunknak az ajtaját a szürke tréninges férfival, és akkor jött a megdöbbentô bizonyosság: a szekrények, a szônyegek és minden bútor a helyén volt. A ruhák békésen lógtak a fogason és a konyhában halomban állt a mosatlan. Mindent vastagon fedett a por. Megindító látvány volt.

— Nem úgy néz ki, mintha elköltöztek volna — jegyezte meg a táblás férfi.

— Nem — morogta apám megrendülten...

A következô este felejthetetlen volt számomra. Apám felhívta a rendôrfônököt és elmondta neki a történteket. Én eközben a kertben játszottam egyedül. A földszinti ablakon kiszûrôdött apám harsány hangja. Értettem minden szavát. Hirtelen zajt hallottam a kapu felôl. Behúzódtam egy bokor árnyékába. A kocsifeljárón Péterfy úr caplatott végig. Dühösnek látszott. Furcsálltam, hogy eljött hozzánk. Ô soha eddig nem látogatott meg és nem is beszélt anyumékkal. Péterfy úr benyomakodott a bejárati ajtón, kopogás nélkül rontott be. Szívem összeszorult valami sötét érzéstôl. Óvatosan osontam végig a kerítés mentén. Tudtam, mit akarok. Péterfy úr kertkapuja nyitva állt. Ó, bár soha ne léptem volna be ebbe a kertbe, soha ne szagoltam volna meg a virágait, soha ne hagytam volna a szüleimet egyedül, soha.

A fû ezüstösen csillogott a holdfényben, selymes könnyedséggel omlott szét a lábam alatt. Valóban a legcsodálatosabb kert volt, amelyben valaha jártam. Különös, sárga, puha víz alatti homály uralkodott mindenütt. A fák törzsei fehéren világoltak, lombkoronáik aranyos alagutat vontak a fejem fölé. És minden, minden tele volt virágokkal, amelyek süppedôs, színes szônyeggel borították be a vékony ösvényeket. Megkerültem a házat. A megilletôdéstôl mind hevesebben dobogott a szívem. Halkan zizegett körülöttem valami, aztán elhallgatott. Láthatatlan szárnyak suhantak fölöttem, éreztem langyos remegésük. A holdvilág mintha fátyollal vont volna be mindent. Varázslatos csodának tûnt az egész kert alatta, aztán mesés álomként, ezüstösen omlott szét ez a fátyol körülöttem csörögve, csillogva a sötétben, akár az igazgyöngy.

A ház mögött véget ért a kert. Itt már nem volt sem fû, sem virágok, csak csúnya, undorító agyagbuckák, mindegyikbe egy-egy kereszt szúrva. Úgy nézett ki ez a terület, mint a temetô, ahova néha elmentünk anyumékkal. Utáltam a temetôket, a titokzatosan lappangó gyászt, amely az emberek arcára kiül, és a halál, a végtelen sötét ûr hidegét. Megborzongtam. Ugyanazt éreztem itt is, ezen az elhagyatott helyen. Félelmetesen erôs elôérzet cikázott át minden porcikámon. Valahol tudatom mélyén egy hang ösztökélt arra, hogy minél hamarabb elmeneküljek innen... Sötét veszedelem fenyeget, tornyosul felém, elfödve a kivezetô utat. Jaj, csak Péterfy úr ne jöjjön vissza, mert ha megkap itt, nagyon meg fog haragudni. Vakon botorkálva kerestem az utat kifele. Végre megláttam a kerítés fehér léceit. Meggyorsítottam lépteim. Amikor kiértem a kapun, már szinte rohantam. Berontottam kertünkbe, végigbukdácsoltam a kocsifeljárón, be a házba! Anyuék nem voltak otthon, a lakás üres, mindenki eltûnt, és én egyre jobban rettegtem! Összejártam a szobákat, sehol senki, csönd fogadott mindenütt! A konyhában égett a villany, az asztalt a székeket, sôt a földet is törött tányérok és széthajigált edények kupacai borították. Ahogy szétrugdostam az útból a porceláncserepeket, megláttam az asztal lábánál, a barna grészián két szabálytalan alakú vérfoltot. Annyira zavaró volt vörösségük, hogy szinte égették a szemem. A félelmet és a rettenetet furcsa émelygetô rosszullét követte. Hogyan kerülhetnek vérfoltok a padlóra? Hol vannak a szüleim? Hol van Péterfy úr? megpróbáltam elnyomni szörnyû gyanakvásaim, de a két vérfolt valahogy örökre megmaradt elôttem, késmarokként hasogatta a lelkem, borzadállyal töltött el.

Sokáig álltam ott a konyhában, várva valamire. Nem mostam fel a földet, hagytam ott a vérfoltokat, hogy alvadjanak, száradjanak maguktól, míg csak szabálytalan barnás körvonalaik nem látszottak. Megpróbáltam semmire sem gondolni, nyugodt lenni, nagyon nyugodt, közönyös és jóhiszemû, aztán meghallottam a távolból a rendôrkocsik szirénáit...

Megelevenedik a folyosó, nôvérek cipôinek kopogását hallom mindenfelôl, és a szirénák egyre hangosabbak lesznek, egyre idegtépôbbek. csakhamar rájövök, hogy ezek nem rendôrkocsik, hanem az ébresztô csengô.

Kormánytámogatás

A csütörtöki kormányülésen határozatot fogadtak el a brassói Roman és Tractorul, valamint a galaci Sidex társaságnak nyújtandó hitelek szavatolásával történô átszervezési program támogatására.

Szenátorok a magánegyetemeken

A szenátus tanügyi bizottságának tagjai két csoportot hoztak létre, amelyek öt-öt akkreditált magánegyetemet látogatnak meg az ezek létrehozására hivatott törvénytervezet megvitatása érdekében. A bizottság legutóbbi ülésén megállapodtak abban, hogy egy a különbözô pártok képviselôibôl álló albizottság látogasson el a bukaresti Ökológiai és a Nicolae Titulescu egyetemekre, valamint a nagyváradi Emanuel intézetbe, a lugosi Európa egyetemre és az aradi Vasile Goldis egyetemre. A másik albizottság a bukaresti Hyperion, a Biotera román-amerikai egyetemeket, a baptista és a római katolikus teológiai intézeteket látogatja meg július folyamán.

Kitüntették Kallós Zoltánt

A magyarság érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként a 73 éves néprajzkutatót, a kisvárdai Tôkés László Alapítvány idei egyéni díjával tüntették ki. Az elismerést az alapítvány felkérésére Dávid Ibolya igazságügy-miniszter, a Magyar Demokrata Fórum elnöke adta át csütörtökön, Kisvárdán. Az adományozó indoklása szerint Kallós Zoltán egész életét annak szentelte, hogy Erdélyben és Moldovában összegyûjtse a fellelhetô népdal- és balladakincset. Jelenleg a rendszerezést végzi, illetve saját költségén múzeumot alakít ki, amelyben az utókornak megôrzi gyûjteményét. A múzeumot Válaszúton hozza létre, a magángyûjteménynek a valamikori híres Bánffy-kastély ad majd otthon. Kallós Zoltán 1990-ben vásárolta vissza a család jogos tulajdonát képezô kastélyt, amelyet néprajzi múzeummá alakít át.

A szárszói találkozó az Internetton

Több mint kétszáz vendégre számítanak a hetedik alkalommal összehívott szárszói találkozó rendezôi.A június 12-én kezdôdô rendezvény színhelye Farkasházy Tivadar hétvégi házának kertje. A meghívottak — közéleti emberek, mûvészek, tudósok, újságírók, politikusok — nemcsak az elmúlt év, hanem az utóbbi öt esztendô történéseivel, a civil politizálás leginkább kihasználatlanul hagyott lehetôségeivel foglalkoznak. A felkért vitaindítók között szerepel Tamás Gáspár Miklós, Vitányi Iván, Gerô András, Petô Iván, Csepeli György, György Péter, Heller Ágnes, Furman Imre, Müller Péter Sziámi és Görgey Gábor. Az idei találkozó újdonsága, hogy most elôször az Internetto (www.internetto hu) jóvoltából teljesen nyilvános lesz. A szombat délelôtt 10 órakor kezdôdô tanácskozást ugyanis OnLine rendszeren képben és hangban egyaránt élôben követhetik nyomon az érdeklôdôk. Ugyancsak elsô alkalommal az elektronikus újság böngészôi hozzászólhatnak a tanácskozáson elhangzottakhoz, kérdéseiket azonnal eljuttatják a szárszói részvevôkhöz, akik válaszolnak azokra.

Évadzáró a Honvéd Együttesnél

500 szereplésével intenzív és minden téren embert próbáló évadot zár a fennállásának 50. évfordulóját ünneplô magyarországi Honvéd Együttes, amely az évad legkiemelkedôbb eseményének a mexikói Cervanino Fesztiválon való vendégszereplését tartja. A táncosok jártak Egyiptomban, Portugáliában, felléptek Szerbiában Zentán, Nagyváradon, táncoltak Szlovákiában, Németországban, Dániában, a Hegedûs Együttes pedig Rozsnyóban és a hollandiai Brunssumban, s a NÁTO is több alkalommal kifejezte igényét, hogy a mûvészek szereplésükkel szórakoztassák a szolgálatot teljesítô katonákat. A jövô évad az együttesnél a millennium méltó megünneplésének jegyében telik majd. Aranyos Károly igazgató nagy elismerésnek érzi, hogy a Magyarországért Alapítvány a magyar örökség részévé sorolta az együttest, és ezzel a kitüntetéssel illette Novák Ferenc koreográfust, rendezôt.

Légi kaland

Az ukrán labdarugó-válogatott tagjai az Örményország elleni szerdai EB-selejtezôt követô hazautazáskor szerencsés kinenetelû balesetet szenvedtek a jereváni röptéren. A labdarúgókat szállító repülôgép hajtómûve közvetlenül a felszállás elôtt felrobbant. A pilóta vészfékezéssel megállította a gépet és a 170 utas idôben, a lángok elterjedése és a tûzoltók megérkezése elôtt szerencsésen elhagyta a fedélzetet.

Európai díj a Fish and Food-nak

A magyar cégek közül elsôként a bélapátfalvai Fish and Food Halfeldolgozó Kft. nyerte el az Európai Unió Business Initiative Direction elnevezésû szervezetének Arany Csillagát. A rangos díjjal — ahogy azt Pethô Béla ügyvezetô igazgató elmondta, azt ismerték el, hogy kontinentális területen is meghonosították azt a minôségi halfeldolgozási technológiát, amelyet ezidáig csak tengerparti területeken alkalmaztak.

Kétszázezer könyv

A DUNA TELEVIZIO 1998. ôszén Szeptember végén címmel hirdette meg újabb könyvakcióját. A felhívásra 1060 nézôtôl közel 200.000 könyv érkezett be. E hatalmas mennyiségû adomány számítógépes feldolgozását, tematikus rendezését, illetve az egyes könyvtárak közötti arányos felosztását ismét a Pro Hungaris Alapítvány vállalta. A munka mostanra fejezôdött be. Az összegyûjtött könyveket a meghirdetett célnak megfelelôen a vajdasági és erdélyi szórványfalvakba kívánják eljuttatni, teljes könyvtárat kap a délszláv háborúban lerombolt két szlavóniai falu, Kórogy és Szentlászló, továbbá kiemelt figyelmet fordítanak a kárpátaljai árvíz során kárt szenvedett falvak könyvtárainak pótlására. Az adományok erdélyi elosztását a kolozsvári Heltai Gáspár Könyvtári

Alapítvány vállalta.

Öngyilkos szurkoló

Öngyilkos lett egy olasz szurkoló szerdán, mert Christian Vieri rekordösszegért, közel hétmilliárd forintért kedvenc labdarúgócsapatából, a Lazióból a nagy riválishoz, az Internationaléba igazolt. "Teljesen kétségbeestem, amikor Vieri elhagyta a Laziót. Ennyit fizetni egy labdarúgóért! De a pénz nem minden az életben" — tartalmazza a 24 éves fiatal búcsúlevele, aki gyorsvonat alá vetette magát.

Hároméves az Antena 1 marosvásárhelyi stúdiója

Fennállásának harmadik éves évfordulóját ünnepelte tegnap az Antena 1 televízióadó marosvásárhelyi stúdiója. Ebbôl az alkalomból másfél órás élô adásban emlékeztek meg az indulás nehézségeirôl, a jelen problémáiról, beszéltek tervekrôl és egyebekrôl. A Grand vendéglô teraszáról közvetített mûsor meghívottai között helyi és politikai személyiségek, színészek és énekesek is voltak.

Nemes támogatás

A napokban a skót John Rogerson Alapítvány tíz önkéntes tagja befejezte a nyárádszeredai elhelyezési központban végzett felújtási munkálatokat. Az alapítvány képviselôi — akik az alapanyagot is biztosították — a kézmosók és néhány osztályterem kifestése után az otthonban élô 70 gyereknek ajándékocsomagokat nyújtottak át — tájékoztatott Domby Károly, a Megyei Gyermekjogvédô Igazgatóság vezetôje, aki azt is elmondta, hogy az alapítvány 10 éve támogatja a nyárádszeredai árvaházat, s nemrégiben felajánlotta segítségét az igazgatóságnak is.

Felvételi

Hamarosan elkezdôdik a felvételi vizsga azokban a líceumokba és szakiskolákba, ahol túljelentkezés miatt erre szükség van. Június 13-tól lehet beiratkozni, 15-e és 17-e között tartják meg a képességvizsgákat, illetôleg a nyelvvizsgákat. A felvételi vizsgák idôpontja június 20.

Megyei go-kart verseny Szászrégenben

Szászrégen fôterén rendezik meg a megyei go-kart bajnokságot. A sporttalálkozón kilenc csapat jelezte részvételi szándékát, jelen lesznek a segesváriak, a szovátaiak, a marosvásárhelyiek, a dicsôszentmártoniak, a marosludasiak és a szászrégeniek. A fiatalok négy korcsoportban versenyezhetnek, a 10-12 évesek, a 12-14 évesek, a 14-17 évesek és a 17 év felettiek korosztályában, külön a lányok és külön a fiúk. A verseny érdekessége, hogy jelen lesz két sportoló, akik az országos bajnokságban is részt vesznek, s ez alkalommal az érdeklôdôk azt is megnézhetik, milyen egy világszintû go-kart. Az elsô rajt ma reggel 9 órakor lesz.

Nyárnézôben...

A marosszentgyörgyi római katolikus plebánia nagytermében folytatódik a Kolping-találkozósorozat. Ennek keretében sor kerül egy újabb képzômûvészeti, zenés-irodalmi rendezvényre, amely az Évszakok gyûjtôcím alatt A nyárköszöntô kakukk jelképes címet viseli, ugyanis a közönség elé kerülô alkotásokat, darabokat a nyár ihlette. A rendezvény szellemi irányítója Pupp József, helybeli nyugalmazott magyar szakos tanár. Magyari Júlia, Járai József, Szász László és V. Szász István festômûvész ez alkalommal bemutatandó munkáiról Bölöni Domokos beszél. A találkozó június 17-én, csütörtökön este 8 órakor kezdôdik.

Könyvbemutató

Vass Antal Emléknapok címû könyvét június 15-én, kedden 18 órakor mutatják be a marosvásárhelyi Bernády Házban (Horea utca 6.). A kötet a Trikolór Könyvkiadó gondozásában jelent meg és Deé Anikó ismerteti.

Visszaesôk

Elôzetes letartóztatásban várja ügye rendezését két visszaesô bûnözô, a 18 éves Farkas Sándor és a 15 esztendôs Mathe Costel, mindketten marosvásárhelyiek. A városi rendôrség kiderítette, hogy az 1998. július és 1999. május között eltelt idôszakban három kereskedelmi egységbe törtek be, ahonnan élelmiszert, különbözô italokat, édességet és cigarettát loptak, összesen kb. 17 millió lej értékben.

Templomból lopott

A marosszentannai ortodox templomból különbözô kegytárgyakat és elektronikai cikkeket emelt el a 26 esztendôs Vónya Sándor, aki a Nagyernye községhez tartozó Sáromberke faluban lakik — olvasható a rendôrség sajtóirodájának tájékoztatójában. A június 9-rôl 10-re virradó éjszakán a marosvásárhelyi rendôrség dolgozói kapták el, amint az említett dolgokat egy zacskóban magával vitte. A kivizsgálások folytatódnak, ugyanis Vónyát más tettek elkövetésével is gyanúsítják.

Klasszikusének-délután

Klasszikus énekekbôl összeállított mûsorukat június 14-én, hétfôn délután 5 órai kezdettel adják elô a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében a marosvásárhelyi Mûvészeti Iskola hallgatói. A programban a többi között klasszikus és romantikus énekek, opera-, operett- és oratóriumáriák is szerepelnek. Fellépnek: Nanasi Olga, Farcas Claudiu-Dorin, Csáki Ildikó, Kibédi Mária, Ringel Erika és Saracoveanu János Papp Mária osztályából, Ciobotar Doina és Miron Ligia Borbély Ilona osztályából, valamint aîru Mihaela Albu Lelia osztályából.

A nagycsaládosokat köszöntik

A marosszentgyörgyi római katolikus plebánián június 13-án, vasárnap délelôtt 11 órakor kezdôdô szentmisén a nagycsaládosokat köszöntik. A meghittnek ígérkezô találkozóra elvárják az egyházközség azon a családjait, ahol három vagy annál több gyermek van.

A rendôrség figyelmeztet: ne hagyják nyitva az ablakot

Az utóbbi három napban újfajta betöréses rablásra volt példa több ízben is Marosvásárhelyen. A nagy meleg miatt nagyon sokan éjszaka is nyitva hagyták az ablakot vagy akár az ajtót is, ezt pedig kihasználták a szemfüles tolvajok, és behatoltak az illetô lakásokba, ahonnan pénzt és különbözô javakat tulajdonítottak el. A rendôrség felkér mindenkit, hogy ne hagyja nyitva lakásának ajtaját, az ablakot pedig csak abban az esetben, ha van rajta rács.