|
LI. évfolyam 175. (14227) |
1999. július 30. Péntek |
Tegnap este a Bernády téren mintegy ezer ember ünnepélyesen emlékezett az 1848-as forradalomra és szabadságharcra, valamint Petôfi Sándorra. A Vártemplomban istentiszteletet tartottak, igét hirdetett Fülöp G. Dénes lelkipásztor, majd a Kántor- tanítóképzô Fôiskola növendékei mutattak be alkalomhoz illô ünnepi mûsort.
Nagy István színmûvész rövid köszöntôje után Fodor Imre polgármester és Szabó György Pál, az EMKE megyei elnöke máris leleplezte a budapesti Puskás Jenô szobrászmûvész készítette Petôfi- dombormûvet, melyet Szokai Imre Márton budapesti polgár ajándékozott városunknak, az ünnepséget személyével is megtisztelte. A leleplezést a koszorúzás követte, a kegyelet virágait Marosvásárhely tanácsa és polgármesteri hivatala, az RMDSZ megyei szervezete, a marosvásárhelyi és a nagykôrösi tanítóképzô fôiskolák diákjai és tanárai, az Erdélyi Kárpát Egyesület marosszéki osztálya, a sepsiszentgyörgyi dr. Kovács Sándor cserkészcsapat helyezte el, magánszemélyként Kádár Tímea és Eszter koszorúzott.
Fodor Imre polgármester köszöntötte a magyarországi vendégeket, köztük a dombormû adományozóját és Tabajdi Csaba országgyûlési képviselôt, a román és a magyar PEN-klub tagjait. Az ünnepségen jelen volt Sütô András, Gálfalvi Zsolt, Dávid Gyula, Cornel Moraru, Nagy Pál, Kovács András Ferenc és mások.
Az objektív okok miatt távol levô Markó Béla üzenetét, melyet az alábbiakban teljes egészében közlünk, Sebesi Karen Attila, a Petôfi- ünnepségek kormánybiztosa olvasta fel.
Cornel Moraru irodalomkritikus a szabadság és testvériség eszméjérôl, a nemzetiségek közti ellentétek áthidalásának lehetôségeirôl és szükségességérôl szólt magas nyelvi mércével, Dávid Gyula országos EMKE-elnök a forradalmi ifjúság vállalásait és letéteményeit hangsúlyozta lényegbevágó tömörséggel, Kovács András Ferenc költô Petôfi Vásárhelyütt címû versét olvasta fel. Az ünnepi szónoklatokat Nagy István színmûvész zárta Illyés Gyula gondolatával:" Petôfi Sándor életünk tartozéka, aki csak tud magyarul, az a költô leszármazottja..."
A marosszentgyörgyi Soli Deo Gloria kórus Petôfi-dalokat énekelt, vezényelt Hajdó Károly. Gyôrffy András, Kilyén Ilka és Illyés Kinga Petôfi- verseket adtak elô. Illyés Kinga felolvasta Petôfi Sándor Szendrey Júliához Marosvásárhelyen írott utolsó levelét.
Segesvárhoz közeledve úgy érzi magát az ember, miként a mohamedán Mekka közelében. Csakhogy ez a mai zarándokhelyünk tiltott hely, az emlékezôk gyülekezését a hatóság nem engedélyezi. A költô titokzatos halálának napján, július 31-én karvalytekintetû milicisták kémlelik a fehéregyházi síkot s a Ispán- kút környékét, ahol egy emléktáblácska körül 1948-ban még nagy sokaság emlékezhetett a költôre. Halálának feltételezett helyén akkor egy Petôfi-kutató román orvos, Alexandru Culcer állíttatott szerény emléket ezzel a kétnyelvû felirattal: "Itt esett el Petôfi Sándor 1849. július 31-én." Románul: "Aici a cazut la 31 Iulie 1849 Petôfi Sándor."
A Sárpatak késôbbi nevén Ördögpataka hídja mellé is emléket állított Culcer ezzel a feliratal: "Innen nézte 1849. július 31-én az ütközetet Petôfi Sándor." Románul: "De aici a privit Petôfi batalia la 31. Iulie 1849." Dan Culcer brátomnak, az orvos írófiának, a ma már Párizsban élô emigránsnak köszönhetôleg idézem föl ezt apja emlékiratából.
Hanem a kövek! A történelmi múltjára titokban emlékezô romániai magyarság hányatott sorsú kövei! Amelyek oly beszédesek, mint valami siralmas krónikák. A Culcer doktor állította kövek például a valamikori segesvári Petôfi-szobor alapkövei voltak. Köllô Miklós alkotását 1916-ban, a román katonai betörés idején menekítették Kiskunfélegyházára. Süttôi mészkôbôl készült talapzatát nem vitték el. Így jutott a darabjaiból egy-egy emlékkövecskére való. Ilyenekre szereltetette kétnyelvû tábláit az említett román orvos.
A szobortalapzat maradékának késôbb nyoma veszett. Közel két évtizedig rejtegették Segesvárott. Olyan idôben, mikor a pártállam vezetô káderei számára erdélyi magyar mágnások fekete márvány sírköveibôl állítottak halotti emléket; mikor beolvasztott szobrok talapzatát városatyák villáihoz használták föl építô anyagként: az ilyen rejtegetés "bujdosó köveknek" nyújtott segítség volt: szállásadás.
Culcer doktor említett kövei közül én csak az egyiket láttam: amelyik a költô elestének helyét jelezte román és magyar szavakkal. Ezek ott békésen megfértek egymás mellett. Egymás mellett igen, de nem annak a segesvári román vasutasnak a szemében, aki Petôfi nevének láttán rendszerint rángógörcsös idegrohamot kapott. (Így mesélték a városban) Bizonyos, hogy nem öröklött betegsége volt ez, hanem államilag szervezett hülyítés következménye. Például az a történészvélemény, miszerint az 184849-es magyar forradalom és szabadságharc egyetlen és legfôbb célja az erdélyi románság teljes kiirtásának kísérlete volt. Elé hát ma is a fejszével! Összetörni, eltüntetni a hódítók költôjének emlékmûvét is! Alexandru Culcer szép gesztusának szellemi értékét a rombolás csak növelte hívei körében. Segesvárott és Fehéregyházán akadtak bátor férfiak, akik minden fejszés gyalázat után új táblát állítottak az Ispán-kút mellé.
Egy alkalommal, hogy családostul arra jártam: kislányomat, fiamat a frissen javított emlékmûvecske mellé állítottam, lefényképeztem ôket, hogy lenne fotográfiánk is a szívünket sajogtató helyrôl, ahová képzeletünk mindig visszatér, s ahol szárnyaszegetten hanyatlik alá, a költô halálának titkait kutatva. Akkor nem gondoltam, hogy e parányi családi emlék új Petôfi- emlékmû létrehozatalában lesz segítségünkre.
Petôfi halálának 120. évfordulójára készülôdve a kegyeleti ünnepség tervei jórészt Marosvásárhelyt születtek. Ezek közt lobogtattuk álmunkat arról, hogy Fehéregyházán a költô nagyságához méltó monumentumot kellene állítani. Terveinket, reményeinket viszont már zavaros körülmények között osztottuk-szoroztuk. A Maros Magyar Autonóm Tartományt az ország új területi beosztásának törvénye révén 1968 februárjában a Nagy Nemzetgyûlés már megszüntette. Régi vezetôinek kisebb gondja is nagyobb volt Petôfi halálánál. Közös írói javaslatainkat, hogy ezt meg azt kellene tenni, csak kutyafuttában hallgatták meg s eresztették is el a fülük mellett.
Azért csak nyüslettünk minden irányba, s ahogy lehetett.
Jómagam például megpróbáltam "kinyomozni" a folyvást meggyalázott emléktábla történetét, hogy Petôfi kultuszának valamilyen hivatalos védelmet követelhessünk.
Pontos följegyzés híján emlékezetbôl jegyzem ide, hogy 1968 elején a Romániai Magyar Nemzetiségû Dolgozók Tanácsának képviseletében egy szûkebb értelmiségi csoport juthatott Nicolae Ceausescu magas színe elé nemzetiségi ügyeink "futólagos" megtárgyalása végett. Hánytuk ott a borsót a falra, hajigáltuk horgainkat a megértés reménységvizébe: semmi sem akadt rá. A pártfôtitkárnak legfôbb "vitamódszere" az volt, hogy ami az egyik fülén bement, azt a másikon rezzenéstelenül kieresztette, aztán legvégül, famulusainak áhítatos figyelme közben "levonta mindenek a bölcs konklúzióit"; kiértékelt, összegezett, utat mutatott, irány szabott, mindent a helyére rakott. Személy szerint csak akkor emelt valakit figyelmének magaslatába, ha az neki nagyon tetszô, vagy erôsen nem tetszô valamit mondott.
Amit pedig többek között jómagam mondtam el a fehéregyházi Petôfi-emlékkô minden esztendei meggyalázásáról, ôkelmét meghökkentette. Ezzel elsôként a mellette ülô Gere Mihályt ugrasztotta ellenem, aki pánikos fölháborodással utasította vissza panaszomat, mondván szenvedéllyel:
Igen tisztelt Ceausescu elvtárs! Ez nem igaz! Nem igaz! Petôfi emlékét senki sem bántja!
Gere Mihály, nemzetiségi ügyekben a pártfôtitkár legbizalmasabb tanácsadója, fôleg attól ijedt meg, hogy szavaim hallatán a szigorúan ránézett, mint aki azt kérdi a homlokára futó szemöldökével: "Mi ez? Miként kerül a szemem elé olyan alak, aki a sérelmi politika hangjait üti meg?" A bizalmi embert sokféle feladat terhelte, ám legfôbb kötelessége a szûrés volt; a Vezér színe elé kerülô pasasok alapos megválogatása, mondandóik elôzetes kipuhatolása.
Ez nem történt meg, a magyar nyáj politikai pásztora tehát berezelt. Nem átallotta két ízben is kijelenteni, hogy valótlanságot állítok, magyarán: hazudok. Ezt én kikértem magamnak, szóváltásunk egyre inulatosabb lett az ország elsô emberének jelenlétében, sôt épp az orra elôtt, mivel szemben ültem vele az asztalnál.
Gere Mihály váltig tagadta, hogy igazam lenne, még azt is ecsetelvén, hogy Petôfinek bizony szép és méltó emlékoszlopa van Fehéregyházán. (Vagyis: ô vigyáz a látszatra! A kirakati politikára!)
Oszlop? És méltó? Tessék megítélni!
Ekkor vettem elé zsebembôl a magam készítette fényképet s nyújtottam oda megtekintés végett a pártfôtitkárnak.
Ez a kicsi kô meg ez a tábla, amit ki szoktak dönteni és összetörni.
Bambán meredt a képre Ceausescu, majd kirúgta maga alól a széket, s a hosszú asztal mellett fel és alá rohangálva, göndör haját turkálva oda kiáltotta Gere Mihálynak: "Akkor állítsatok oda olyan követ, amit nem lehet ledönteni!"
Más szóval ez azt jelentette: Gere gondoskodjék arról, hogy olyan költô ügyében, akit a nagyvilág is számon tart, a magyarok ne sírjanak. Ne keltsenek gyanút nemzetközi körökben is, ahol úgy tudják, hogy Romániában "példaszerûen oldották meg a nemzetiségi kérdést".
Ilyenformán, hogy nem csupán engedélyt, de még ingerültségben elhamarkodott utasítást is kapott Marosvásárhely az új Petôfi-emlékmû állítására: mindannyian, akik ezt már évek óta szorgalmaztuk, nagy munkába kezdtünk.
Hunyadi László szobrászmûvész kapta feladatul a költô arcképének kifaragását dombormûben.
Segesvár és Fehéregyháza lelkes magyarjai kezdték el a talapzat megépítéséhez szükséges anyag összehordását.
S mivel a megyei hatóságok politikai óvatosságból nagyon szûkmarkúak voltak: az anyagi gondokon egy marosvásárhelyi amatôr Petôfi- kutató segített. Megható önzetlenségével, rendkívüli tájékozottságával Ajtay-Gecse Viktor társult a munkálatokat végzô csapathoz.
S milyen szerencsénk volt! Közvetlen ismeretségi körünkben egyedül ô tudta, hogy Köllô Miklós szobrának talapzati köveit hová rejtették el a '48-as emlékeinkre nézve oly vészes esztendôkben. Hunyadi László marosvásárhelyi szobrász kifaraghatta hát Petôfi kôarcát, kialakíthatta az Ispán-kút mellé tervezett emlékmûvet.
Emlékezetes ünnepség örömében avattuk fel 1969. július 31-én. Természetes, hogy üröm is vegyült az örömbe. Az emlékmû alkotója például nem volt jelen, nem lehetett ott az ünnepségen. Kicsi késedelem folytán az éber milicisták már nen engedték áthaladni a hivatalos program színhelyének záróvonalán. Hivatkozását, hogy hiszen ô Petôfi kôarcának alkotója, gúnyos mosollyal fogadták. "Ilyet akárki mondhat!"Elzavarták. Dühében és bánatában Hunyadi László sarkon fordult, meg sem állt hazáig, elhagyván megvalósult álmának színhelyét.
Az is följegyzésre érdemes, hogy az emlékmû tövébôl másnapra már eltûntek a magyar nemzeti színû szalaggal átkötött koszorúk.
Petôfi Sándor arcát sárdobálók mocskolták meg egy másfajta fogadtatás vad indulatainak jeleként.
Mintha tudták volna azok a sárdobálók, hogy oldott kéve nemzetünk számára Petôfi Sándor mily sokat jelent: omlásban megtartó kötelék, részállapotban örök szellemországunk.
Tisztelt ünneplô és emlékezô közönség!
Gyôzött-e vagy elbukott az 18481849-es szabadságharc? Gyôztes vagy áldozat volt-e Petôfi Sándor? Mi, magyarok sokszor hajlamosak vagyunk arra, hogy az eseményeket egy tragikus világ- és történelemszemlélet újabb és újabb bizonyítékaként idézzük, és hogy történelmünket vereségek és veszteségek sorozataként szemléljük.
Én más mércét ajánlok: az eszmék továbbélésének és kiteljesedésének, a szándékok megvalósításának, a túlélésnek, megmaradásnak, a nemzetépítésnek a történelme a miénk, hiszen mi képesek voltunk ebben az ezredévben újból és újból talpra állni, képesek voltunk megmaradni itt, a Kárpát- medencében.
Meggyôzôdésem, hogy a több nemzet fiait magához vonzó magyar szabadságküzdelem nélkül nem alakult volna a mai szinten európaivá, és Európát is gyarapítóvá a magyar közgondolkodás, a Bemmel franciául értekezô Petôfi nélkül más lenne a mai magyarok szabadságképe. Sok mindent adtunk mi a világnak, de talán a legfontosabb: a szabadság európai eszméje. Olyan harcosai voltak a magyar szabadságnak, akik nyelvünket sem ismerték, de tudták, hogy értünk küzdve, minden nemzet szabadságáért küzdenek.
Itt és most, a világszabadságnak elkötelezett Petôfire emlékezve, ismét el kell mondanunk, hogy nincsen igazi szabadság az egyik nép számára, amíg mások, akik vele együtt vagy mellette élnek, nem rendelkeznek ugyanazzal a szabadsággal. Mert a szabadság egy és oszthatatlan.
Petôfi Sándornak és társainak lehetett volna más is a sorsuk, ha nem a cselekvést választják. De Petôfi példája arra int, hogy a szabadságot helyettünk sem akkor, sem késôbb nem vívhatta ki senki. Ezt nem lehet másoktól várni, sem elôdöktôl, sem utódoktól, sem kegyosztó hatalmaktól, ehhez nekünk kell emelt fôvel élnünk és szolidárisan cselekednünk.
A szabadságért minden nemzedéknek újból és újból meg kell küzdenie, más eszközökkel, mint 150 évvel ezelôtt, de ugyanazzal az eltökéltséggel.
A fehéregyházi Petôfi Sándor Mûvelôdési Egyesület meghívására ma kétnapos látogatásra Erdélybe érkezik Hámori József, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának vezetôje.
A tárca vezetôje az MTI érdeklôdésére elmondta: azon túl, hogy részt vesz a Petôfi Sándor halálának 150. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezéseken, több tárgyalást is folytat a két nap során. Gyulafehérváron pénteken délután Jakubinyi György érsekkel találkozik, akivel az erdélyi katolikus egyház és az NKÖM közötti együttmûködés lehetôségeirôl cserélnek eszmét. A megbeszélésen szó lesz többek között egy, a jövôben kialakítandó ökumenikus egyetemrôl, az erdélyi egyházi ingatlanok helyzetérôl, az egyházi oktatás kérdéseirôl.
A megbeszélés egyik legfontosabb pontja a mûemlékvédelem területén Erdélyben megvalósítandó feladatok összegzése, illetve a gyulafehérvári katedrális és a Károly kapu rekonstrukciójának megkezdése elôtti egyeztetések lesznek ismertette Hámori József.
Emlékeztetett arra, hogy a magyar és a román kulturális vezetés három évre szóló együttmûködési megállapodást írt alá júniusban, amelyben kiemelten szerepel a mûemlékvédelem. Hámori József és Ion Caramitru kulturális miniszter a mûemlékvédelemrôl külön "emlékeztetô szerzôdést" is kötött. Ebben szó van egyebek mellett 13 erdélyi kulturális örökség felújításáról, amit a két ország közösen vállalt fel.
A magyar kulturális tárca idén az Erdélyben lévô mûemlékek felújítására 50 milliót különített el, a következô két évben további 50-50 milliót tud e célra fordítani ismertette az NKÖM elsô embere.
A magyar miniszter programja szerint találkozik Sütô András íróval is, ünnepi beszédet mond a fehéregyházi Petôfi ünnepségen, Székelykeresztúron megkoszorúzza Petôfi Sándor szobrát. Szombaton este a Marosvásárhelyen rendezendô Értelmiségi Fórumon tartandó beszédében annak esélyeit és lehetôségeit boncolgatja, hogyan lehetne a határon túli magyar kultúrát bevonni az anyaországon belüli szellemi életbe.
Ma Segesváron 10 órai kezdettel az Eminescu-teremben a Petôfi-emlékhelyek 15. nemzetközi találkozójával kezdôdik a háromnapos Petôfi-emlékünnepségsorozat. Délután 4 órakor a résztvevôk az Eminescu-terembôl a várba vonulnak fel, ahol 17 órakor térzenét hallgathat a közönség. A költônek a várban álló szobrát 17.30 órai kezdettel koszorúzzák meg, 20 órai kezdettel gálamûsort tartanak az Eminescu-teremben.
Holnap a rendezvénysorozat Fehéregyházán folytatódik. Kilenc órai kezdettel ökumenikus istentiszteletet tartanak az iskola udvarán, 11 órakor lesz a felvonulás a Múzeumkertbe. Déli 12 órakor ünnepi megemlékezésre, szoborleleplezésre és a múzeum átadására kerül sor. Délután 4 órára a PEN-központok irodalmi találkozóját szervezték meg az Eminescu-teremben. Az Ispán-kúti koszorúzás 19 órakor kezdôdik, 20 órakor pedig Petôfi-bált tartanak a fehéregyházi mûvelôdési otthonban. A PEN-klubok irodalmi estje a Székelykeresztúri Múzeumban folytatódik 20 órai kezdettel.
Az ünnepség harmadnapján, vagyis vasárnap "A költészet mai hivatásáról és esélyeirôl tartanak kötetlen beszélgetést a PEN- központok szervezésében a marosvásárhelyi Kultúrpalota Kistermében.
Magyar-román külügyminiszteri tárgyalások
A kétoldalú kapcsolatok fejlôdését és a legfontosabb nezetközi kérdéseket tekintette át Martonyi János magyar és Andrei Plesu román külügyminiszter csütörtöki bukaresti tárgyalásán.
A találkozón a két miniszter egyetértett abban, hogy a kétoldalú kapcsolatok jól fejlôdtek. A magyar külügyminiszter hangsúlyozta: összességében elôrelépés történt a két ország kapcsolataiban, de természetesen sok lehetôség van még további konkrét eredmények elérésére. Számos feladat megoldása áll még elôttünk, ezek közül több kérdésben türelemre és kitartásra van szükség közölte Horváth Gábor magyar külügyi szóvivô az MTI tudósítójával.
Mivel az alapvetô értékek azonosak, a türelem és a kitartás eredményre fog vezetni. Martonyi szerint kialakult egy gondolkodásbeli közeledés a két ország között. "Ennek alapja az, hogy Románia euroatlanti orientációjának alapját a mienkkel azonos értékek képezik" mondta a szóvivô.
A megbeszélésen Martonyi arról biztosította tárgyalópartnerét, hogy Magyarország változatlanul támogatja Románia euroatlanti integrációját. Ezt tapasztalatai átadásával és bármilyen lehetséges konkrét formában elô kívánja segíteni. Hozzátette, éppen a koszovói válság mutatta meg, hogy az európai és fôleg a délkelet- európai biztonság szempontjából milyen fontos volt, hogy Románia következetesen támogatta a NATO politikai céljainak elérését.
Ez is alátámasztotta, hogy a NATO bôvítésének következô körében Románia is helyet kapjon. Magyarország ezt kész elômozdítani - mondta a külügyi szóvivô.
Kitértek az Európai Unió kérdésére is. Magyarország álláspontja ebben a kérdésben is egyértelmû és világos: abban érdekelt, hogy Európa egyetlen térsége se maradjon le az integrációs folyamathoz való felzárkózásban és az egyes országok csatlakozása között ne teljen el hosszú idô. Magyarország ezen a téren is kész segíteni Románia felzárkózását.
Továbbra is nagyon határozottan szorgalmazzuk, hogy az Európai Unió Romániát vegye le a vízumköteles országok listájáról - hangsúlyozta a szóvivô.
Teljes körû volt egyetértés a délkelet- európai gazdasági, politikai újjáépítés és a stabilitási egyezmény megvalósítása terén. Hangsúlyozták a közös érdekek alapján közös a törekvés ezek sikerre vitelére és egyetértettek abban is, hogy ezek alapján a szorosabb együttmûködés konkrét formáit is azonosítani lehet a két ország között.
Simona Miculescu külügyi szóvivô arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a két külügyminiszter tárgyalásainak fô témáit az általános nemzetközi kérdések és a térség sajátos problémái képezték.
A magyar külügyminiszter kiemelte, hogy a koszovói válság idején Románia valóságos NATO- tagként viselkedett, ami jelentôsen megnövelte az ország euroatlanti integrációs törekvéseinek hitelét és súlyát. Andrei Plesu szerint ez a konfliktus erôsítette a két ország politikai szolidaritását. Azt is hangsúlyozta, hogy Románia szívesen vette volna, ha NATO-csatlakozási törekvéseinek és térségbeli szerepének megítélésében nem lett volna szükség ilyen drámai eseményekre - mondta a szóvivô.
A Délkelet-európai Stabilitási Egyezménnyel kapcsolatban mindkét fél azt hangsúlyozta, hogy a lehetô leghatékonyabban és dinamikusabban kíván a folyamatban részt venni. Románia szempontjából nagyon fontos, hogy Magyarország is a térség országait gazdaságilag érintô EU-szankciók enyhítését szorgalmazza.
A jugoszláviai újjáépítés kapcsán a magyar külügyminiszter részletesen kifejtette, miként látja Magyarország Jugoszlávia demokratizálását, beleértve a decentralizálást és az autonómiát. Andrei Plesu azt hangsúlyozta, hogy Románia továbbra is úgy véli: jelenleg a jugoszláv állam területi egységének megôrzése és az ország demokratizálása képezi a térségbeli biztonság és stabilitás lényegi feltételét mondta Simona Miculescu.
Edmund Stroiber bajorországi miniszterelnök temesvári találkozóján kijelentette, hogy egy nappal korábban Vasile kormányfônek hatpontos levelet nyújtott át, azzal az ajánlattal, hogy mielôbb teljesítse a pontokba foglaltakat.
A Németország és Románia között létrehozandó vámfolysóról van szó, amelyet abból a meggondolásból javasolt Stroiber hogy a segélyek ne késlekedjenek 2-3 napot a vám miatt. A levél továbbá tartalmazza a vámmentesség bevezetését a vállalkozóknak szánt javakra, a kisebbségeket védelmezô törvény román parlament általi kidolgozását, a közösségi javak visszaszolgáltatását, a földtörvény gyakorlatba ültetésekor elkövetett tévedések kiigazítását és a kormányzók ígéreteinek betartását a társadalomvédelmi programok megvalósításában.
A csütörtöki rendes megyei tanácsülésen, a napirendi pontok megvitatása elôtt, Ioan Toganel megyei tanácselnök felolvasta a jelen nem lévô Csomóss Benedek tanácsos írásban benyújtott interpellálását. A tanácsos az elhíresült utcanév-ügyben kérte az elôzô ülésen hozott határozat visszavonását. Emlékeztetôül: az RNEP- és Nagy-Románia-tanácsosok nyomására egy olyan utcanév-módosító tervezetet fogadtak el, amely az elôzetes szóbeli kompromisszum dacára, s a helyi tanács és a polgármesteri hivatal hivatalos rábólintásának hiányában is, olyan változtatást tartalmazott, amely kizárta a Bem generálisnak emléket állító utcanevet, ugyanakkor a Csorgó utcát Erou Petre Popescu utcára változtatta. Csomóss tanácsos a határozat törvénytelen voltára hivatkozott. Toganel tanácselnök válaszában úgy vélekedett, hogy a megyei tanácsnak joga volt az illetô határozatot meghoznia, s ezért visszautasította a kérést. A levélíró hiányában senki a jelenlévôk közül nem bocsátkozott szélmalomharcba. Ennek ellenére az utcanév-ügy míg törvényes lehetôség van a határozat megtámadására úgy véljük, távolról sem tekinthetô lezártnak.
Az elsô napirendi pontban a tanácsosok a megye költségvetésének elsô félévi teljesítését vették szemügyre. A legfôbb levont következtetés az volt, hogy a rendelkezésre álló kevés pénzt meg kell próbálni még takarékosabban beosztani. Érzékelhetô ugyanis egy bizonyos túlköltekezés, amit ha nem fognak vissza, alapos bonyodalmakat okozhat az év végén. Különösen a megyei tanács költségvetési keretébôl gazdálkodó kulturális intézményeknek kell alaposan meghúzni a nadrágszíjat. Ioan Chirpelean, a Költségvetési- Pénzügyi, Ellenôrzô és Gazdasági Tanácsadó Igazgatóság igazgatója szerint ezen intézményekben a fizetéseket megemelték, de nem gondoskodtak a saját bevételek arányos növelésérôl, így a saját jövedelembôl származó bevételek tervét súlyos mértékben alulmúlták. A legrosszabb helyzetben éppen az Állami Filharmónia van, amely alig 10,7 százalékot teljesített az elsô félévben, de a Látó címû folyóirat sem áll túl rózsásan a maga 13,2%- ával. Egyes tanácsosok kilátásba helyezték, hogy amikor a támogatásra fordított összegek (szeptember-októberben) elfogynak, az illetô intézményeknek saját magukról kell majd gondoskodniuk.
Általános alapelvként a tanácsosok a következô teendôket fogadták el: Fel kell térképezni a kihasználatlan jövedelmi forrásokat, elsôsorban a közutak mellett felállított létesítményeket, a meghatározott díjszabások behajtása céljából; legkevesebb 10%-os kiadáscsökkentést kell elérni minden tevékenységben.
A költségvetés tárgykörénél maradva, a megyei tanács saját költségvetési tervébe felvette azokat a célberuházásokra kiutalt összegeket, amelyeket a polgári légiforgalmi alapból egy repülôtéri indítóberendezésre, s a Közmunkaügyi és Területfejlesztési Minisztérium által kiutalt alapból egyes községi utak kövezésére fordítanak.
Acímben említett ügyrendi szabálytalanságok tulajdonképpen három napirendi pontot árnyékoltak be: a Számvevôszék bírájának kinevezett Lokodi Emôke helyett kellett új tagot kijelölni és megszavazni a tanács állandó bizottságába, el kellett dönteni, hogy a Filharmónia élén megüresedett állást a kért pontszámot elért jelentkezôk közül ki fogja betölteni, valamint azt, hogy Suciu Victor tanácsosnak térítik-e a Kínába szóló repülôjegy árát, az 563 dollárt.
Mindhárom kérdés eldöntésére titkos szavazást rendelt el az ülésvezetô Toganel Ioan tanácselnök. Ami az elsô két határozattervezet esetében indokolt volt ugyan, az viszont gyanús, hogy Suciu tanácsos repülôjegyének megtérítését miért kellett ilyenképpen megszavazni. Talán az volt a cél, hogy egy esetleges számvevôszéki ellenôrzés nyomán az egész tanácsra háruljon a felelôsség amiatt, amirôl nyíltan is véleményt lehetett volna nyilvánítani?
A viszonylag nyugodt mederben folyó tanácsülésen az RMDSZ-képviselôk körében az a tény keltette az elsô felháborodást, hogy Toganel Ioan tanácselnök a megszavazott napirendet semmibe véve, még a szünet elôtt elrendelte a szavazólapok kiosztását. Ezután következtek a jelölések, az RMDSZ Tatár Bélát nevezte meg, a másik oldalról pedig a Nagy-Románia párti Adrian Moisoiut javasolták az állandó bizottságba.
Ami a szabálytalanságokat illeti, meg kell említenünk, hogy a szavazólapok számítógépen nyomtatott pecsét nélküli papírosok voltak, amelyeket többek között az egyik jelölt, Adrian Moisoiu is osztogatott. Ezzel egy idôben összevissza mindenféle bevezetés és megbeszélés nélkül kiosztották a másik két úgynevezett szavazólapot is, majd a szünet alatt történt meg a szavazatszámlás kiértékeléséhez. Mint a bizottság elnöke, a parasztpárti Serban Tiberiu által felolvasott jegyzôkönyvbôl kiderült, a 41 képviselôbôl jelen levô 38 tanácsos közül 20-an Adrian Moisoiura szavaztak, 17-en pedig Tatár Bélára. Nos, ha számba vesszük, hogy megyei tanácsban levô 17 RMDSZ-képviselô mellett (amibôl ketten szabadság miatt hiányoztak, s köztük a szavazatszámláló bizottságban levô Csomoss Benedek is) öten a koalíciót képviselik, gondolkozóba kell hogy ejtsen, hogy az állítólagos "partnerek" inkább a közismerten ultranacionalista Nagy-Románia párti jelöltre szavaztak, minthogy egy magyar tanácsos kerüljön az állandó bizottságba.
A Filharmónia igazgatójának kinevezése sem történt az elôírásoknak megfelelôen. Elôször is a versenyvizsgán mind Cazan Vasile, mind Vincze Ferenc megszerezte a szükséges pontszámot (4,52 illetve 4,18), ennek ellenére csak Cazan neve szerepelt a határozattervezetben, a mûvelôdési szakbizottság döntésére hivatkozva. Holott az említett szakbizottság hét tagjából hatan vettek részt a szóban forgó ülésen, amelyrôl mind Benedek Imre üléselnök, mind pedig a bizottság másik két RMDSZ tagja kivonult, ennek ellenére 5-3-as szavazatarányt tüntettek fel Cazan Vasile javára, s így ôt bocsátották szavazásra, amelynek eredményeképpen a 33 szavazatból 23 szólt mellette, 9 pedig ellene. Öten nem szavaztak.
Suciu Victor Kínába szóló repülôjegyének megtérítését 27-en szavazták meg, 10-en ellene voltak.
Az említett határozattervezeteken kívül a tanácsosok igent mondtak arra is, hogy a mûvelôdési intézmények által alkalmazott díjszabásokat az inflációnak megfelelôen igazítsák ki. Vitát a Népmûvészeti Iskola ügye kavart, amely felé azt a kérést fogalmazták meg, hogy az intézmény csökkentse a tanács által támogatott kurzusainak számát.
Az ülés napirendjén a mûvelôdési intézmények sorában ez alkalommal az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház szervezési szabályzatának megszavazása szerepelt. Moca Rudolf javaslatára a magyar tagozat nevét magyar nyelven mûködô tagozatra változtatták, a román nyelven mûködô tagozat mellett.
A tanácsosok egyhangúlag mondtak igent a helyhatóságok gondozásában levô legelôk állapotáról készült beszámolóra és annak ajánlásaira. Voksukat adták a megyei tanács köztulajdonában levô javak felleltározására szolgáló bizottság megalakítására, s a környzetvédelmi felügyelôség képviselôjének többek által furcsállott ellenjavaslatát figyelmen kívûl megszavazták a Maros folyó védelmét kezdeményezô Pro Maris tervet. Döntöttek továbbá a helyi börtön tevékenységét ellenôrzô bizottság összetételérôl is.
Az ülés végén meglepô volt Toganel Ioan tanácselnök viselkedése, aki arra a kérdésre, hogy ki adott engedélyt a vácmányi parkolóban évekig ellenzett vendéglô, motel továbbépítésére, elôször a városrendészeti bizottság képviselôjéhez fordult, majd beismerte, hogy ô személyesen írta alá az engedélyt arra hivatkozva, hogy mind az erdészet, mind a környezetvédelmi felügyelôség beleegyezett az építkezésbe.
Utolsó napirendi pontként a tanács mint egyetlen részvényes megszavazta a vidéki közszolgáltató rt. valamint a megyei út- és hídügyi rt. mûködési szabályzatának a módosítását.
Az az igazság, hogy a nagyvilág folyását nemigen zavarja meg, ha a politikusoknak nincs lelkiismereti konfliktusuk. Köntörfalazni tudni kell. Kilóg a lóláb, feltételezhetünk többet és mást, mint amit mondanak; az nem oszt, nem szoroz sokat. S még az sem, ha nem is hazudnak, de nem az igazat beszélik. Nekik az a fontos, hogy alkalmazkodni tudjanak a helyzethez. Homályossá teszik a valóságot, bonyolítanak mindent és másképpen fogalmaznak, sokszor csak azért, hogy a tisztátalan dolgokat ne árulhassa el semmi. A politikus nem arra való, hogy csôdöt mondjon, nem arra szerzôdött; ízlése többnyire nem óvja meg attól, hogy önmagához méltatlanul viselkedjen, de ha szerepet vállalt, akkor ilyesmiért nem adja fel. Csak az a fontos, hogy kik azok, akik vele szemben elégedetlenek és mennyire azok. Csöppet sem zavartatják magukat attól, ha kicsiny gondok hangosak, a nagyok meg hallgatnak. Ôk így ítélnek.
Szlovákia magyarsága jobb nyeltörvényt érdemelt volna. A kisebbségi nyelvhasználatnak olyan szabályát, amely közömbösíti a szlovák államnyelvrôl szóló elôírások (kisebbségi) jogokat korlátozó rendelkezéseit. A magyar párt, amely ott is kormányzati szerepet vállalhatott, most becsapva érzi magát, mert a parlamenti vitában úgy maradtak alul, hogy még azokból a jogokból is lefaragtak, amelyekre korábban ígéretet kaptak. Csak az történt, ami várható volt, semmi más. Mert itt és most Kelet- Európában nincs az a hatalom (függetlenül politikai színezetétôl, amely nem a nemzeti többség nyelvének védelmét tartaná elsôdleges szempontnak. Az, ami szent. Más minden elhanyagolható. Sôt, alárendelhetô. A kisebbségnek védelme sehol senkinek nem kenyere; esetleg csak úgy elvétve. Kiírnak valamit belôle a cégérre, ha netán muszáj, hogy lássa, aki erre kíváncsi, s azzal annyi. Van szélsôjobboldali nacionalizmus, van baloldali is, mindegy, melyik másik, egykutya mindahány, csak magukkal vannak elfoglalva és nem azzal, hogy a kisebbet pártolni, óvni kellene. Messze estek ôk ettôl; haraggal néznek azokra, akik másnak születtek s csak arra gondolnak, hogy azok mit kellene feladjanak önmagukból. Mondhat bármit a világ, az az ô baja, nem idegesek miatta. Nekik ne írjon elô senki semmit, hallani sem akarnak a Regionális és kisebbségi nyelvek chartájáról, annak betûjét, szellemét elvetik , mindannak ellenére, hogy betartására kötelezettséget vállaltak.
Rudolf Schuster, aki maga sem tagadja, a magyar szavazók hathatós támogatásának is köszönheti, hogy államfônek választották, aláírta a törvényt. Természetesen a látszat betartásával. Két független jogászcsoportot fogadott az elbírálásra, hogy bizonyítsa, fölötte áll minden nemzeti elfogultságnak. Megnyitotta a szívét. Mégis, tegyünk különbséget: És mitôl és kitôl voltak függetlenek azok a szakértôk? A politikától, a magyaroktól. De nem a többségi nemzettôl. Véleményeztek valami olyasmit, ami pontosan annak nem kell, aki érintett lenne a dologban. A többi stimmel. Még az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezetnek is. Mert hát bürokraták ott is vannak. És lelkesednek, miközben a kisebbség vigaszért húzódna árnyékukba, hogy Szlovákiában rendezôdôtt a kisebbségi nyelvek használata. Egy gonddal kevesebb kipipálva! Örül Max van der Soel kisebbségi fôbiztos, hogy nem ügyködött hiába. Pedig tehetne mást ( helyzeténél fogva). Gyanakodhatna legalább, hogy jelen esetben a magyar miért kényszerül arra, hogy ne higgyen ennek a törvénynek. Amit sokra becsülni nem lehet.
Ki ne tudná, bizony mi nemegyszer csak a hideg vasat ütjük. Pedig okunk van arra, hogy többet feltételezzünk az anyanyelvi oktatás lehetôségeirôl. Kínkeservesen nálunk is megszületett az új tanügyi törvény. Elfogadtuk, hogy vitatkozzunk róla még sokat. Legfôképpen arról, hogy mikor jöhet el az ideje az önálló magyar egyetem megalapításának.
Mindenesetre Radu Vasile miniszterelnök szükségét érezte pontosítani az ügyben. Egyáltalán nem mellékes, hogy éppen itt, Marosvásárhelyen valami nagyot akart mondani Orbán Viktornak. Hogy a mi májunk hízzon a nyájaskodástól. Ebben az országban bármikor létrejöhet önálló magyar egyetem. Akadálya, ha volt is, már nincs, de minek is lenne, ha egyszer az alkotmánybíróság, a legfelsôbb törvényszék is kimondta a végszót: törvényes a szándék. Jól értettük, mintha mindenki akarná, aki számít. S nem csak a magyarok közössége.
És nem telik el egy nap, Radu Vasile Kolozsváron újrafogalmazza saját magát. Nem esik nehezére kárpótolni azokat, akik megkérdezik; s ha megkérdezik, csak azt mondja, amit hallani szeretnének. Magyar egyetem lehet; valamikor s nem a mostani törvényhozási ciklusban. Vannak fontosabb elintéznivalók. Mert hát annak létrehozása idôigényes, hosszadalmas folyamat. Tudjuk persze, nem olyan egyszerû a dolog. Isten malmai lassan ôrölnek, fôleg arrafelé. S hogy ezennel mehetünk vissza álmainkhoz. Tudjuk, hogy a román politikában is mindig ugyanazt a rendet kaszálják, topogunk egy helyben s még a hamis igyekezetnek sincs látszatja. Csak gyûl, gyûl halomba az üres beszédek nyavalyája és nincs ember, ki hitelesíthetné vagy valamit kezdhetne vele. Sem itthon, sem a nagyvilágban.
Addig is a miniszterelnök lerázhat minket magáról, egyetemestôl; nagyon jól számol: a jövô választások éve, amikor a politika a magyart amolyan madárijesztônek használja. Akkor sem lesz egyetem, ha figyelembe vesszük az elôjeleket. Aztán jöhet egy másik hatalom. És kezdhetjük vele is az iszapbirkózást. Hát arra ne is számítsanak, hogy abbahagyjuk!
Újabban egymást érik az ilyen-olyan ellenzéki, szélsôséges beadványok, perindítások, melyekkel értelmi szerzôik a nekik nem tetszô demokratikus, európai elvek alkalmazását, kisebbségi jogok érvényesítését próbálják megakadályozni. Nem meglepô tehát, hogy a korábbi években elhíresült Dragan Alapítvány háza tájáról is hasonló hírek érkeznek. Közleményükbôl megtudhattuk, hogy a Dragan Alapítvány (Fundatia Europeana Dragan)
Tudományos Tanácsának július 13-i határozat szerint az Alapítvány
a Kolozsvári Itélôtábla Mellett Mûködô Ügyészség fôügyészéhez
fordult, és büntetôper indítását kéri a Kolozsvári Nyilatkozat
következô "aláírói" ellen: 1. Sabin Gherman, a Pro Transilvania
Alapítvány elnöke, 2. Alexandru Cistelecan irodalomkritikus
3. Alexandru Vlad költô, 4. Daniel Vighi iró, 5. Paul Philippi történész,
6. Bakk Miklós politológus, 7. Horváth Andor irodalomtörténész,
8. Tánczos Vilmos néprajzkutató, 9. Toró T.Tibor, az RMDSZ
Reform Tömörülés platformjának elnöke ellen. Az Alapítványt ebben
az ügyben képviselô Gheorghe Pancratiu Iuliu Gheorghiu, dr. Constantin
A. Bob és dr. Augustin Deac (az utóbbi kettô egyetemi tanár) szerint
az "aláírók" a Btk. 1661.szakasz 1.bekezdése ("alkotmányos rend
elleni cselekmények") és 167.szakasz 1.bekezdése ("összeesküvés")
alapján marasztalhatók el.
Tegnap délelôtt a vásárhelyi Göktaslar Impex Kft. Calarasilor utcai kenyérgyára elôtti csôdület vonta magára a figyelmet. A kereskedelmi kamara végrehajtói néhány dagasztógépet próbáltak elvinni, mint mondták, a gyárnak egy magyarországi céggel szembeni adóssága fejében. Ezt a nézeteltérést próbálta tisztázni és megoldani a helyszínre kiszálló Nemzetközi Felekezeti Bank vásárhelyi kirendeltségének képviselôje, valamint a gyár tulajdonosa.
A Göktaslar fôkönyvelôjétôl kapott tájékoztatás szerint a nézeteltérést egy korábbi, az anyaországi és a vásárhelyi cég között létrejött liszt-tranzakció körüli bonyodalom váltotta ki. Elmondta, az eladott lisztért járó jutalék helyett annak idején a magyarországi cég liszttel fizetett. Idôközben azonban vezetôcsere történt, s a nyíregyházi kft.új vezetôsége nem akarta elismerni a jutalék lisztben való fizetésének jogosságát. Követelte, a Göktaslar Kft. törlessze a Vásárhelyre hozott liszt ellenértékét. Göktas Abdullah elmondta, az anyaországi cég tulajdonképpen 55.000 dollárral tartozik (megítélése szerint ennyi a jutalék összege), ebbôl mindössze 34.000 dollár értékben szállított a megyeközponti kenyérgyárnak lisztet. Ezzel szemben, az elôbbiek a kereskedelmi kamarához fordultak, s az onnan kapott végzést lobogtatva, valamint a végrehajtókkal érkeztek a tegnap a gyár elé, ahonnan dagasztógépeket próbáltak elvinni. Ezt állította meg a BIR képviselôje, ugyanis a Göktas Kft. a gépeket hitelben vásárolta, s a Felekezeti Banknál vannak jelzálogosítva.
A nézeteltérés idôlegesen megoldódott, a végrehajtók 15 napot adtak a feleknek az ügy tisztázására.
A marosvásárhelyi tanács tegnap megtartott soros ülésén fogadták el a polgármesteri hivatal idei költségvetésének módosítását. Az egész évre tervezett összbevétel 8,2 milliárd lejjel csökkent, ugyanígy a kiadás oldalán is ennyivel kevesebb szerepel.
A testület tegnap elfogadott határozatának értelmében a polgármesteri hivatal társulási szerzôdést fog aláírni a közszállítási vállalattal. A társulás fejében a város 20 darab használt autóbuszt szerez be a cégnek a közszállítás feltételeinek javítása érdekében.
A helyi költségvetés mellett módosították a másodlagos vízórák kérdéskörét szabályozó határozatot, jóváhagyták a rendôrség, mentôk, tûzoltók és polgárôrök munkáját összehangoló központi diszpécserszolgálat elôtanulmányának elkészítését. Egy határozat értelmében árverés útján fogják bérbe adni a Continental és a Grand szállók elôtti parkolókat. Szintén tegnap döntöttek arról, hogy együttmûködési egyezményt kötnek az országos vasúti társaság brassói területi igazgatóságával, annak érdekében, hogy a városban található vasúti átjárók régi sorompóit korszerûbb forgalomirányító berendezésekre cseréljék.
Sajtótájékoztató a polgármesteri hivatalban
A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal tegnap délben tartott sajtótájékoztatóján jelentették be, hogy a tanács közelmúltbeli jóváhagyása nyomán átszervezték az intézmény személyzetét. A tájékoztató keretében három új igazgatót is bemutattak, mindhárman röviden szóltak a hatáskörükbe tartozó problémákról.
Ercsei Ferenc közgazdász az újonnan létrehozott koordinációs, kommunikációs és személyzeti igazgatóság vezetôje, amely, mint az elnevezése is utal rá, meglehetôs széles hatáskörrel bír. Feladatai közé tartozik többek között a különbözô részlegek tevékenységi programjából stratégiát összehangolni. Az új személyzeti felépítés Ercsei Ferenc szerint sokkal mûködôképesebb a réginél, problémát viszont az jelenthet, hogy hiány mutatkozik képzett szakemberekben. Ugyanezt a gondot jelezte Ignat Ionel mérnök, a községgazdálkodási igazgatóság új vezetôje is, aki a szakterületéhez tartozó kérdések rövid számbavételénél említette, hogy a rabok segítségével végzett tavaszi nagytakarítás tapasztalatai nyomán továbbra is foglalkoztatják e téren a börtönlakókat, mivel megbízhatóbban dolgoznak a Salubriserv Rt.-nél. Végül Bakó László, a gazdasági és társadalmi tevékenységek igazgatóságának új vezetôje mutatkozott be, aki az általa irányított szerv fô feladataként a gazdaság fejlôdésének elôsegítését, a gazdasági tevékenységek támogatását, erôsítését jelölte meg.
A Kolping család által támogatott és kiadott régeni lap júliusi száma is tartalmasan átfogja a fejléc alatt feltüntetett témákat: kultúra, egyház, közélet.
Az elsô oldalon Miklós Márta tanárnô vallomását találjuk nemzetünk nagyjáról, Petôfirôl. Pakó Benedek plébános IV. Béla lányának, Kingának, Lengyelország királynôjének (12391292) a szentté avatásáról tudósít. Megtudhatjuk, hogy Patrubány Miklós a Világszövetség nevében székelykaput állított a kolostor elé, melyet a pápa a magyarlengyel barátság emlékoszlopának nevezett.
A falurovatban ezúttal Csutakfalva és Magyaró bemutatására kerül sor. Csernátoni József fôszerkesztô az Ezerszáz esztendô a Kárpát-medencében c. sorozatában a Szent István halála utáni korszakot mutatja be, kitérve a szent koronáért vívott küzdelmekre.
A 8. oldalon a görgényi református egyházmegye egyházszervezeti elôzményeirôl, a római katolikus ózdi fôesperességérôl nyerünk tájékoztatást.
Dr. Blága Pálma gyermekorvos és Soós Ferenc fôgyógyszerész egészségügyi tanácsokkal látják el az olvasót, míg Bozsoky Zoltán felhívja a kirándulócsoportok, cserkészegyletek figyelmét a túrákon leselkedô veszélyekre, rámutatva arra, hogy szükséges a szervezettség és a felkészülés elméleti és gyakorlati síkon az ilyen jellegû kirándulásokon.
Megtudhatjuk, hogy az I. Rákóczi György 19. sz. szászrégeni cserkészcsapat a nyári táborát július második felében a Kisküküllô mentén, Szováta-Sóvárad körzetében tartja.
Jenei Árpád az 1883-ban megalakult szászrégeni Magyar Polgári Dalkörrôl emlékezik meg.
A lap utolsó oldalán hibaigazítást, rövidebb írásokat és a levelezôk rovatát találjuk.
Sajtótájékoztatóra hívta össze kedden a marosvásárhelyi klub a helyi sportriportereket az ASA labdarúgócsapatával kapcsolatos hírek megtárgyalása érdekében. Gondolom, azt már mindenki tudja, hogy a katonacsapat a szombaton kezdôdô B- osztályos idényben az elsô helyen szeretne végezni.
Ez nem könnyû dolog, de nem is lehetetlen. Sokáig csak álom volt, hogy valaki majd komolyabban is támogatja a csapatot, hát ez most megvalósult. Ennek ellenére az ASA elnöke, Vasile Maghiar kijelentette, hogy még az anyagiak nincsenek teljesen elôteremtve (az elsô helyezéshez 6 milliárd lejre lenne szükség, majd további 1,5 milliárd a játékosok díjazására), de ez nem változtat a célon. Szerinte Marosvásárhelyen a többség múlt idôben beszél a labdarúgásról és ôk ezen is változtatni szeretnének. Megpróbálják újra azt, amit már sokan nemigen remélnek. Hogy a szurkolók minél jobban megismerhessék a csapatot, pénteken, július 30- án 18 órától a Sportcsarnokban bemutatják a játékosokat. Ide szeretettel várnak mindenkit.
George Ciorceri, az együttes edzôje elmondta, hogy a múlt idény után távozott a csapattól Stanciu, Musca, Pâslaru és Szôcs, de ezzel egy idôben sikerült leigazolni néhány tehetséges játékost Bogdan Mihai, Adrian Mihu, Florin Dâmbean és Horatiu Cioloboc személyében. Egy ideig Remus Cioloboc neve is a listán szerepelt, de végül ez utóbbi Franciaországba távozott.
Sajnos, a jelenlegi keret néhány tagja sérült, ennek ellenére a vezetôk eredményesnek tartják a felkészítôket.
Az ASA vezetôtanácsa szigorú intézkedéseket hozott, már ami a játékosok díjazását vagy alkalomadtán a büntetését illeti. Ennek értelmében minden hazai mérkôzés megnyeréséért 115 amerikai dollár a jutalom, míg a döntetlen 30 dollárt ér. Idegenben a 3 pont megszerzése esetén a klub 150 dollárral gazdagít minden játékost. Itt a döntetlen fejenként 75 dollárba kerül a csapatnak. De ha netalán hazai mérkôzést veszítenének el a katonák, akkor minden egyes labdarúgó 50 dollárt lesz kénytelen lepengetni a pénztárnak. Ha idegenben kettô vagy ennél többgólos különbséggel kapnak ki, akkor ugyanannyit fognak fizetni. Ezek a számok nem tartalmazzák a sportolók fizetését.
Továbbá hivatalosan is megalakult az együttes szurkolótábora, jelenleg Armata Ultra Mures elnevezéssel. Ez a név még nem végleges, mivel egy szó kivételével teljesen azonos a Bukaresti Steaua 12. játékosával,. és szerintük a két tábort még távolról sem lehet egy kalap alá venni. Elnöke Pui Sebastian. A legfiatalabb tag 14 éves, míg a legidôsebb 54.
A jó hír az, hogy ha minden igaz, Marosvásárhelyen nem fogunk majd olyan labdarúgáshoz nem illô szavakat hallani, amelyek sajnos oly sokszor elhangzanak például az A-osztályos találkozókon. Az elsô mérkôzésre szombaton, július 31-én kerül sor, a Szatmárnémeti Olimpia ellenfeleként. Aki majd kilátogat a ligetbe, azt egy üveg sörrel ajándékozza meg a Falken sörgyár, természetesen a találkozó után, így érdemes lesz megôrizni a belépôjegyet.
Megtudtuk azt is, hogy a szurkolók Gyulafehérvárra is elkísérhetik a második fordulóban a csapatot, mivel az ASA és a Helyi Közszállítási Rt. öt autóbuszt biztosít erre az eseményre. A szolgáltatás ingyenes.
Végül, George Ciorceri szerint ebben az idényben a katonák "keményebb" ellenfelei a Kolozsvári U, a Szatmárnémeti Olimpia, az Aradi UT és a Temesvári Politehnica lesznek.
Súlyos viharkárok az országban
Rendkívül súlyos károkat okoztak az elmúlt napok özönvízszerû esôzéssel kísért viharai legalább tíz megyében. Két ember veszítette életét az ítéletidô következtében. A helyi közigazgatások kormányhivatalának gyorsstatisztikája szerint 41 településen pusztítottak a viharok. Több száz épület rongálódott meg, 1500 hektár mezôgazdasági terület víz alá került, komoly fennakadások keletkeztek a vasúti közlekedésben, elsôsorban Erdély északnyugati részén. A legnagyobb károk Bihar, Arad, Hunyad és Kolozs megyében keletkeztek. A károk nagysága meghaladja az 5 milliárd lejt. A kormányhivatal arra figyelmeztette az ország valamennyi megyéjének prefektusát, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket a következô napokban várható viharok esetleges kárainak megelôzésére, ugyanis a meteorológiai elôrejelzések szerint fôként a Kárpátok térségében újabb hatalmas viharokra lehet számítani.
Újabb elbocsátások a galaci Sidexnél
A galaci Sidex kohászati mûvek 32.500 alkalmazottjából 3500 személyt még ezen a héten elbocsátanak különféle üzemrészlegek bezárása miatt. Radu Vasile miniszterelnökbôl, Radu Berceanu ipari miniszterbôl, Decebal Traian Remes pénzügyminiszterbôl, és Radu Sârbu, az Állami Vagyonalap elnökébôl álló válságstáb a mammutvállalatban fennálló helyzet- és az átszervezési lehetôségek elemzése végett még ma összeül a Duna-parti városban.
Konferencia a nemzetiségi politikáról
A nemzetiségi és polgári szabadságjogok kiteljesedése az 1848-49-es forradalom és szabadságharc utolsó idôszakában címmel kétnapos tudományos konferencia kezdôdött szerdán Szegeden, a városházán. A tanácskozás apropóját az adta, hogy 150 évvel ezelôtt, július 28-án a Tisza-parti városban, a városháza dísztermében fogadták el az ország elsô nemzetiségi törvényét. A tanácskozás elôadói elemezték az elsô nemzetiségi törvényhez vezetô utat, ismertették az európai nemzetiségi politika XIX. századi indítékait, Magyarország viszonyát a szomszédos országokhoz a szabadságharc idején és az azt követô idôszakban.
A keddi kormányülésen Radu Vasile miniszterelnök arra kérte minisztereit, hogy programon kívül, vagy akár víkend esetén is hagyják mûködôképesen mobiltelefonjaikat, ugyanis elégedetlenkedett a kormányfô a minisztereket képtelenség elérni, amikor éppen szükség volna rájuk. A miniszterelnök "haragja" még a múlt szombaton tetôzôdött, amikor Constantinescu elnök a miniszterek közül senkit nem talált meg, hogy valakit közülük a marokkói király, II. Hasszán temetésére küldjön.
Puskás Ferenc a magyar sport nagykövete
Orbán Viktor miniszterelnök, Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter javaslatára, a magyar sport tiszteletbeli nagykövete címet adományozta szerdán Puskás Ferencnek, a labdarúgó Aranycsapat egykori játékosának a magyar és a nemzetközi sportdiplomáciai kapcsolatok fejlesztéséért. Orbán Viktor hivatalos indoklásában felsorolta mindazt, amitôl Puskás Ferenc pályafutása felülmúlhatatlan, s már önmagukban is feljogosítanák a címre, de a kormányfô személyes indoklást is fûzve a kitüntetéshez, arra emlékeztetett, mely néhány éve történt vele: a szállodai alkalmazott azt ugyan nem tudta, hogy merre van Puskás Ferenc hazája, de a játékos nevét jól ismerte.
Nem enyhül az Egyesült Államok keleti és középsô térségeiben a napok óta tartó forróság. A helyi hatóságok beszámolói alapján a hôhullám eddig 50 személy halálát okozta. Az áldozatok többsége idôs ember volt, akik klímaberendezés nélküli lakásokban éltek. Az idôjárási elôrejelzések szerint az ésszakkeleti partvidék felé sûrû viharfelhôk közelegnek, amelyek némi enyhülést hozhatnak a helybéliek számára. A kánikula ugyanakkor 25 államot érint, és ezek többségében az elkövetkezendô napokban nem várható a hômérséklet csökkenése.
Az alapítvány Nótaszínházának vasárnap esti ünnepélyes gálamûsorán adják át a magyar kultúra ápolásáért a "nótakirálynô" nevével fémjelzett 1999. évi díjakat a Budai Parkszínpadon. Az alapítvány kuratóriuma többek közt Agárdy Gábornak, a Nemzeti Színház Kossuth-díjas mûvészének ítélte oda a Jákó Vera-díjat a magyar Kultúráért a Sík Ferenc Alapítvány javaslata nyomán. Az indoklás szerint: a mûvész kimagasló alakítást nyújtott Sütô András Advent a Hargitán, illetôleg a Balkáni gerle, a Szörényi-Bródy-Szentmihályi szerzôhármas A kiátkozott c. mûvében, valamint Molnár Ferenc A hattyú és Csiky Gergely A nagymama címû darabjában.
Michael Schumacher autójában "beragadt" a gázpedál, ezért vált irányíthatatlanná a német pilóta autója július 11-én a silverstone-i Brit Nagydíjon jelentette szerdán a Motorsport aktuell nevû szaklap legújabb számára hivatkozva a DPA német hírügynökség. A lap szerint a Ferrari szerelôi közül valaki súlyos hibát követett el, mert elfelejtette ellenôrizni a gázpedál beállítását. A cíkk írója úgy véli, hogy az olasz csapat azért jelölt meg a fékben kilazult csavart kiváltó okként, mert el akarta titkolni ezt a súlyos mulasztást. A vétkes szerelô állítólag már nincs is a csapatnál.
Nyíregyházán a Jézus Krisztus Szupersztár
Korhû jelmezben és díszletek között láthatja a közönség Tim Rice-Andrew Lloyd Webber: Jézus Krisztus Szupersztár címû musicaljét július 30. és augusztus 8. között a nyíregyházi szabadtéri színpadon. A zenés darabot a magánvállakozásként mûködô , a helyi Móricz Zsigmond Színház mûvészeibôl alakult Nyíregyházi Zenés Szabadtéri Színház, valamint a Békés megyei Jókai Mór Színház mûvészei mutatják be. A mintegy kilencven szereplô között felvidéki, kárpátaljai és erdélyi színházak tagjai is fellépnek.
Viktor Afanaszjev, a Mir ûrkomplexum parancsnoka és Szergej Avgyejev fedélzeti mérnök szerdán 5 óra 22 perces ûrsétát hajtott végre Reflektor elnevezésû kisérlet keretében. Ennek során az ûrkomplexum külsô részére erôsítettek egy új típusú antennát, amely a kapcsolattartást fogja segíteni a Földdel. Az ûrhajósok leszereltek az ûrállomás külsô burkáról néhány tudományos berendezést és felszereltek két újabb mûszert. Munkájukat a Mir belsejébôl francia társuk, Jean- Pierre Haigneré figyelte.
Nyílik az Makfalvi Alkotótábor
Húsz éve próbálták elôször megszervezni a Kisküküllô menti községben a képzômûvészeti alkotótábort. Akkor az egyik kezdeményezô, Nagy Pál festômûvész Makfalvára igyekezve szenvedett halálos balesetet. Késôbb a tábort a helybeliek mégis meszervezték, s idén immár 9. alkalommal nyitja meg kapuit. Augusztus 2. és 8. között több mint húsz festôt, grafikust, szobrászmûvészt lát vendégül, köztük Magyarországról érkezô alkotókat is. Szokás szerint az ünnepélyes táborzáráskor kiállítást rendeznek az elkészült munkákból. Az idei jubileumi táborozás és a záróünnepség különlegessége, hogy a mûvésztelep felveszi az alapítónak tartott festômûvész, a 70 esztendeje született Nagy Pál nevét.
Csíkszentmárton Polgármesteri Hivatala, a Szent Márton Alapítvány és a Magyarok Világszövetsége Erdély Társasága augusztus elsején, vasárnap 12 órai kezdettel ünnepséget szervez Nyergestetôn. A nyergestetôi csata 150. évfordulója tiszteletére szervezett rendezvényen Ferences István költô köszöntô beszédét koszorúzás, istentisztelet és ünnepi mûsor követi. A megemlékezés a himnusz elhangzásával zárul.
A forradalmárok egyesületeinek képviselôi találkoztak a tegnap délelôtt a prefektussal. A megbeszélések során elhatározták, hogy augusztus 5-én, csütörtökön reggel újra találkoznak a prefektúra kistermében, tárgyalófélként a takarékpénztár, a munkaügyi hivatal, a tanügy és az egészségügy megyei kirendeltségeinek küldötteit jelölték meg. A megbeszélések célja tisztázni a forradalmárok és azok utódai által igényelt lakások körüli nézeteltéréseket.
A régeni sörgyár mellett mintegy két hónapja új fajanszgyár nyílt. A valamikori betongyár helyébe épült helyiséget a szászrégeni illetôségû Lazar Ioan Németországból hozott korszerû gépekkel szerelte fel. A fali- és padlócsempét kizárólag exportra állítja elô az itt alkalmazott félszáz személy.
Legtöbb egy hónapon belül új fogorvosi rendelô nyílik a magyarói 501-es házszám alatt. Kocsis Albert polgármester elmondta, a községben négy hónapja szünetel a fogászati rendelés, mióta a községközponti kabinet bezárta ajtaját. A betegeknek így Szászrégenbe kell járniuk. Az új rendelô már teljesen fel van szerelve, s nemsokára Varga Magdolna fogorvosnô fogadja a szakértelmére szorulókat.
A román tankosok 80. évfordulója alkalmából ma délelôtt 10 órakor a vásárhelyi tanklaktanyán szerveznek ünnepséget. A belügyminisztérium valamennyi alakulatának tûzoltók, csendôrök, rendôrök, tankosok legfiatalabbjai pedig szombaton reggel 9 órakor a ligeti stadionban teszik le a katonai esküt.
Hagyományos szabadtéri bálját tartja vasárnap este 8 órakor a nyárádszeredai líceum sportpályáján az RMDSZ helyi szervezete. Részt vesznek a testvértelepülések (Simontornya, Aszód, Örkény) küldöttei, valamint az Orosházi Nagycsaládosok Csoportja.
A hagyományokhoz híven augusztus elsô vasárnapján szervezi meg az Alsóidecsi Polgármesteri Hivatal a Fürdôhelyek vásárát. A helybeli sósfürdô melletti téren termékeiket kiállító kereskedôk, vásári körhintások várják a szórakozni vágyókat. Egész nap folyamán igénybe vehetôk a strand szolgáltatásai. A sósfürdôre a belépô felnôtteknek 8000, gyerekek számára 4000 lej.
A vásárhelyi Tomacisza Társulat ma délelôtt Csíksomlyón vendégszerepel Ugrabugra ákombákom címû elôadásával. Szombaton az Apáczai Napokon Méhes György: Krumpli és pityóka címû darabjának bemutatóját tartja. Fellép Kozsik Ildikó, Kozsik József és Váradi Imre.
A Romániai Magyar Kisgazdák és a Vállalkozók Szövetsége az elôzô évek hagyományához híven augusztus második felében (15-i indulással) ismét kirándulást szervez. Útirány: Arad Szeged Ópusztaszer Kecskemét Budapest Esztergom Dunakanyar Visegrád Vác Gödöllô (éjszakázás Aszódon) Eger Aggteleki cseppkôbarlang Miskolc Hortobágy Debrecen Nagyvárad. A magánvállalkozók az 1994. évi 32-es szponzorálási törvény alapján is fizethetnek. A szervezôk biztosítják a belépôjegyeket a Feszty-körkép, az Országháza megtekintésére, valamint a Hungaroring versenyein való részvételre. Érdeklôdni a 218- 274-es telefon- és faxszámon naponta 10 és 12 óra között lehet, a 121-606-os és a 165-480-as telefonon egész nap.
10 ár sörárpa égett el abban a tûzben, amely szerdán késô délután a dicsôszentmártoni M. Simion tulajdonát képezô vetésben keletkezett. A helyszínre kiszálló tûzoltók megfékezték a lángokat, s megmentettek 90 ári sörárpát. A tüzet a gyerekeknek gyufával való játéka okozta.
57 millió lejt fordít a Marosszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal a község területén mûködô két iskola és egy óvoda felújítására. Mivel az utóbbi években elvégezték a szükséges javítási munkálatokat, augusztus hónap folyamán mindössze a külsô-belsô festésre, valamint a higiénizálásra van szükség.
Tizenöt holland fiatal érkezését várják a jövô héten az erdôcsinádi ifjúsági házban. Az egyházi testvérfaluból, Numansdorp-ból jövô vendégek az augusztus 4-10-e között sorra kerülô bibliatanulmányozó táborban vesznek részt. A tábor célja többek között a házigazdák és a vendégek közötti baráti kapcsolatok kialakítása.
néven szervezi meg augusztus 4-8-a között a vásárhelyi ICS csoport azt az ünnepséget, amelyrôl nem hiányoznak majd a könnyûzene-koncertek, bukaresti színészek fellépései, piknikek. Az ötnapos rendezvény színhelye a vásárhelyi vár.
Négy éve építtette a magyarói tanács a holtmarosi vasúti állomást. Azóta sorozatosan rongálták huligánok, ittas állapotban levô személyek. Szükség lenne új ajtókra, ablakokra, a vandálok által letört rácsokat is ki kellene cserélni. A helyi tanács úgy ítéli, 10 millió lej elegendô lenne az állomás épületének rendbetételére.
Nem kizárt, hogy az ôsztôl közvilágítás nélkül maradjon Kutyfalva, tájékoztatott a helybeli alpolgármester. Havonta 4-4,5 millió lejt költenek a község utcáinak kivilágítására, a költségvetésbôl azonban mindössze szeptemberig futja a költségek fedezésére. Abban az esetben, ha nem kapnak költségvetés-kiegészítést, kénytelenek lesznek csökkenteni a hivatal tevékenységét, illetve meghatározatlan idôre megszüntetni a közvilágítást.
Copyright © Népújság - 1999