|
LI. évfolyam 152. (14204) |
1999. július 3. szombat |
Felpörög a nacionalista hisztéria
Az új oktatási törvény elfogadása elleni tiltakozásaként pénteken lemondott a képviselôház oktatási bizottságának elnöki tisztérôl Anghel Stanciu, a Nagy Románia Párt (PRM) képviselôje.
Stanciu a közszolgálati rádió által hosszan idézett nyilatkozatában kifejtette: így kívánt "riadót fújni azok ellen, akik azt hiszik, játékot ûzhetnek az állam hivatalos nyelvével, az egységes román nemzetállam jogállásával".
Vannak dolgok, amelyekrôl lehet tárgyalni, s vannak olyanok, melyek nem képezhetik alku tárgyát szögezte le Stanciu, aki az oktatási törvény vitájában bizottsági elnökként mindent megtett azért, hogy a törvény a nemzeti kisebbségnek a lehetô legszûkebbre szabja az anyanyelven való tanulás jogát.
Stanciu szerint a most elfogadott törvény a magyar nyelvet Románia második hivatalos nyelvévé teszi. A tervezett Petôfi-Schiller magyar-német multikulturális egyetem pedig "a hungarizmus és Nagy-Magyarország propagálásának a fészkévé fog válni".
A PRM képviselôje a törvény veszélyességének igazolására azt is kijelentette: "ne felejtsük el, hogy a pristinai egyetem gyújtotta meg azt a tüzet, amelyet valamennyien megismerhettünk".
A Nagy Románia Párt fôtitkára, Gheorghe Funar kolozsvári polgármester a modern politika egészen sajátos, új eszközével élt: a sajtó nyilvánossága útján kiátkozta azokat a törvényhozókat, akik megszavazták az oktatási törvényt.
Funar átkában azt hangsúlyozta, hogy a kormánykoalíció képviselôi a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, Magyarország és a magyar irredentizmus zsarolásának engedve felelôtlen szavazatukkal veszélybe sodorták az egységes román nemzetállamot és Románia területi integritását.
"Legyen átkozott mindörökre azoknak a neve, akik a román nyelv, a román nemzet és Románia érdekei ellen szavaztak" írta a sajtónak eljuttatott átkában a PRM fôtitkára.
Az alaptôke-emelésre kitûzött határidô után
A sajtóban és egyéb utakon folyt hírverés ellenére a június 30-án lejáró határidôig még mindig nagyon sok olyan cég maradt, amely nem emelte az elôírt szintig az alaptôkéjét. A Maros Megyei Kereskedelmi és Iparkamara nyilvántartásában július 1-jén 12.291 korlátozott felelôsségû társaság volt, amelybôl 4022-nek volt az elôírt minimális 2 millió lej alatti alaptôkéje. Ugyanakkor 37 részvénytársaság volt hasonló helyzetben 25 millió lej alatti alaptôkével , a bejegyzett, összesen 400 részvénytársaság a 9,25%-a.
A számok igazolják, hogy mennyire idôszerû volt már a nagytakarítás a cégjegyzékben, hisz a fenti vállalkozások zöme már jó ideje semmiféle tevékenységet nem folytat, soknak belôlük rendezetlen az anyagi háttere, adósságaik, egyeseknek esetleg törvénytelen ügyleteik vannak.
A törvényes elôírásoknak nem megfelelô 4059 cég nem mindenikére érvényesek azonban a fentiek. Egy részük, pénzügyi nehézségekre, pillanatnyi tevékenységhiányra hivatkozva, törvényszékileg kérvényezte a határidô meghosszabbítását, s még további cégek részérôl is várható ez a lépés.
A Kereskedelmi Kamara az elkövetkezô napokban megteszi az elsô lépéseket a maradék vállalatok törlésére. Elsô fázisban a szóban forgó társaságok listája készül el, amelyet egyeztetnek a pénzüggyel, kifüggesztenek a kamara székhelyén, s a lehetôségekhez mérten a sajtóban is nyilvánosságra hoznak. Ha a tulajdonosok még ezután sem jelentkeznek helyzetük tisztázása miatt, megkezdôdnek a tényleges eljárások. Különválasztják az adósságokkal rendelkezô, illetve a tiszta pénzügyi mérleget mutató vállalatokat. Elôbbiek felszámolási eljáráson esnek át, míg utóbbiakat egyszerû bírói döntéssel lehet feloszlatni. A bírói vakációt is figyelembe véve, a kamara igazgatója, Vladimir Nasca szerint az elsô ítéletekre leghamarabb szeptemberben lehet várni, s további 30 nap fellebbezésre engedélyezett idô után kerül csak sor az illetô cég törlésére a cégjegyzékbôl.
Bensôséges ünnepség színhelye volt csütörtökön délben a Megyei Kórház Röntgenklinikája, ahol a szakmabeliek fôleg az idôsebb generáció tagjai két kollégát köszöntöttek. A 70. életévét betöltött dr. Zeno Ghitulescu fôorvost elsôsorban költôként ismeri a marosvásárhelyi közönség, talán azért, mert a tízkötetes szerzô ezen tevékenysége látványosabb, mint a röntgenorvosi szakma. Dr. Darvas István röntgen szakos fôorvos pedig l949. július elsején kezdte meg orvosi tevékenységét ezen a nem könnyû és veszélyes szakterületen, ahol aktív munkával pontosan egy fél évszázadot töltött el.
Az ünnepelteket dr. Stanciu Grigore klinikavezetô, egyetemi tanár üdvözölte, majd ôk maguk rajzolták fel rövid pályaképüket. A késôbbiekben dr. Pupp Antal hangsúlyozta Darvas doktor emberi tartását, a betegekhez való rendkívül korrekt, civilizált viszonyulását. Ezt erôsítette meg Doina Patran fôasszisztensnô is, aki szerint Darvas doktor igazi szülôként nevelte beosztottjait, tanította jóérzésre, s arra, hogy kedvesen, figyelmesen foglalkozzanak a betegekkel.
Köztünk, radiológusok között sokkal nagyobb volt a szolidaritás, az összetartás, mint ahogy más szakágazatok képviselôi viszonyultak egymáshoz. Nem volt annyi ellenségeskedés, kellemetlen következményekkel járó nézeteltérés, mint másutt. Mi talán bölcsebbek vagyunk, s talán másképpen látjuk az életet is. Mindez abból fakad, hogy, bár sokszor mi állapítjuk meg a diagnózist az egyéb szakmák számára, kollégáink aratják le a babért, nekik jár a páciens köszönete mondotta az orvos-költô, dr. Zeno Ghitulescu, aki Mezôbándon született, a Papiu líceumban érettségizett, majd a kolozsvári egyetemen végezte tanulmányait. 1968-ban jelent meg elsô kötete, amelyet újabb kilenc követett. A a legutolsó a Megváltó teher címet viseli, s már elôkészületben van a következô versgyûjtemény is. Ghitulescu doktort, aki a fizetéses poliklikán még mindig dolgozik, tavaly tüntették ki Marosvásárhely díszpolgári címével, s neve bekerült a XX. század személyiségeit tartalmazó gyûjteménybe.
Dr. Darvas István fôorvos Csíkból indult, megjárta a frontot, majd munkaszolgálatos volt, s hadifogoly Franciaországban. Ezt követôen iratkozott be a marosvásárhelyi orvosi egyetemre, ahol végigélte a kezdet minden nehézségét. 1951-ben végezte érdemoklevéllel az egyetemet, majd egyéves sebészeti gyakorlat után, amelynek során bátorságot, a nehézségek áthidalásának lehetôségét tanulta meg, a röntgenorvosi szak mellett döntött. Tette ezt bevallása szerint azért, mert fúró-faragó székelyként mindig is érdekelte a technika, aminek következtében az ô röntgengépe mindig kifogástalanul mûködött, hiszen az ünnepségen jelen levô asszisztensével együtt megjavították, ha kellett.
Szakorvos, tanársegéd, fôorvos, az orvostudományok doktora fokozatokat, címeket szerzett, s a hôskorszakban eredményes kezelési módot dolgozott ki: az egykori onkológián intrakavitális terápiával gyógyították a nôgyógyászati daganatos megbetegedésekben szenvedô pacienseket.
Ahogy az ünnepségen elhangzott, Darvas doktor maga volt a pontosság, hisz reggel hétkor már vizsgálta az elsô beteget.
Elmondása szerint ebben a kevésbé hálás szakmában az az érdekes, hogy az orvos belelát az emberi szervezetbe. Mûveléséhez pedig a mûszaki érdeklôdés mellett szaktudás, gyakorlat, tapasztalat szükséges. Kegyetlenül nehéz viszont, amikor egy jó ismerôsnek, kollégának kell megmondani, hogy menthetetlen.
A röntgenorvos munkája során, azok kivételével, akik terápiát is végeznek, nem teljesül ki az orvosi tevékenység, hisz a diagnózis megállapítása után más kezeli, gyógyítja meg a beteget, s így a hála is a kezelôorvosnak jár. Mivel, hogyan lehet pótolni ezt a hiányt? kérdeztük a fôorvostól, aki elmondta, hogy számára az oktatás jelentette szakmai tevékenységének a kiegészítését. A hajdani egészségügyi technikum keretében Darvas doktor szervezte meg az elsô röntgen szakos osztályt, s az oktatást késôbb sem hagyta abba.
A sötét teremben végzett napi munka után a kertészkedés jelentett számára kikapcsolódást, s így lehetett kibírni az 50 évet a pályán. A sportba matematikus fia révén kapcsolódott be, a vállalta el a megyei judó szakosztály elnökségét.
A röntgengép mellett eltöltött 50 év után Darvas doktor végleg nyugalomba vonul. A fél évszázad alatt megvizsgált páciensei, a fôorvost nagy szeretettel körülvevô munkatársai nevében kívánunk számára kellemes pihenést, s ugyanakkor tevékeny, szép nyugdíjas éveket.
Csütörtökon délelôtt ünnepi találkozó ünnepi találkozót tartott a Romániai Nyugdíjasok Országos Szövetségének Maros megyei fiókja, abból az alkalomból, hogy az ENSZ az idei esztendôt az Idôsek Nemzetközi Évévé nyilvánította A meghívottak, tiszteletbeli vendégek közül Fodor Imre, Marosvásárhely polgármestere és a polgármesteri hivatal gazdasági igazgatója, Gliga Gheorghe köszöntötte a nyugdíjasokat, a házigazdák részérôl pedig Kovács Irma, a fiókszervezet elnöke és Gyulai Zoltán alelnök.
Sajnos, az ünnep örömébe üröm is vegyült, ugyanis a megyei szervezet részérôl Sandru Florin, a fiókszervezet által júniusban az országos szövetséghez, valamint a kormányhoz címzett tiltakozó levelet olvasta fel, amelyben az idôs korosztály tarthatatlan helyzetének megoldását szürgetik. A polgármester jó hírt közölt a jelenlevôkkel: a hivatal tervbe vette egy korszerû, minden célnak megfelelô, szép nyugdíjasotthon építését, amelyhez még az idén hozzáfognak.
A két nyelven elhangzott köszöntôben az országos szövetség tiszteletteljes üdvözletét is tolmácsolták akik egyúttal figyelmeztetnek az ENSZ által az idôsebbik nemzedék számára megfogalmazott jogokra és kötelezettségekre is. A Maros Mûvészegyüttes mindkét tagozata hû barátjaként a fiókszervezetnek változatos, színvonalas népi muzsikával, ének-és hangszerszólókkal szórakoztatta a hallgatóságot.
Záró mûsorszámként ez ünnepnapon együtt lévôk lelkéhez talált a Baricz Lajos plébános által irányítot marosszentgyörgyi Jubilate énekes-hangszeres együttes összeállítása, melynek kimondatlan üzenete, hogy a boldog, szülô-gyermek, nagyszülô-unoka, azaz az idôsebb és fiatalabb nemzedékek között kialakuló ôszinte,igaz és nemes kapcsolatért a fiataloknak is tenniük kell! A szereteten, tudatos gyöngédségen, együttérzésen túlmenôen az idôsebbek javát szolgáló lemondásnak, a tiszteletérzésnek és tiszteletteljes magatartásnak és nem utolsósorban az irántuk érzett felelôsségnek is mindig kézügyben kell lennie!
Miért helyezték át a postásunkat, hiszen éveken át tisztességesen kiszolgált, s tökéletesen megbíztunk benne? teszik fel többen a kérdést, fôleg nyugdíjasok, akik bizalmas viszonyt alakítottak ki a kézbesítôvel, hiszen ô vitte házhoz a várva-várt nyugdíjat. Az idôsek számára biztonságot jelentett, hogy minden egyes alkalommal ugyanaz a személy, ugyanaz a hivatalnok járta a lakásukat. Egy ideje "megkavarták" a kézbesítôket, egyik postahivataltól, illetve a város egy-egy övezetébôl a másikba helyezték át ôket. Ez a tény elégedetlenséget vált ki azokból, akik pontatlanságot, csalást, mulasztást nem rohatnak fel a postásnak. Oroian Gheorghe a Román Posta Maros Megyei Fiókjának fôfelügyelôjétôl megtudtuk, a posta vezetôtanácsának döntésérôl van szó. Erre azért volt szükség, mert egyes postások többmilliós tételeket sikkasztottak. Így a marosvásárhelyi 1-es postán két postásnak 42 millió lej "terheli a számláját". Sikkasztás vádjával folyik a kivizsgálás egy maroskecei, egy segesvári és még egy marosvásárhelyi (2-es hivatal) postai alkalmazott ellen. Az ügyfeleknek okozott károkat egyelôre a postának kell megfizetnie.
Mi a garancia arra, hogy ezzel az intézkedéssel kiküszöbölik az esetleges sikkasztásokat?
Szeretném, ha a lakosság megértené, nem egy olyan eljárásról van szó, amellyel a postai szolgáltatások minôsége csorbát szenvedne, hanem ellenkezôleg, a lakosság javára szigorítottuk a fegyelmet. Voltak olyan jelzéseink, hogy az ügyfelek és a postás között annyira bizalmas viszony alakult ki, hogy soron kívül adták ki a nyugdíjakat, azok hátrányára, akik számára esedékes lett volt a kifizetés. Vagy arra is fény derült, hogy egy-egy postásnak egész sor személyazonossági száma volt feljegyezve, így nyugodtan kitölthették a postai szelvényeket, s a pénzt zsebre vághatták, vagy egy héttel késôbb fizették ki. Ezeket a negatív jelenségeket szeretnénk kiküszöbölni. S azt, hogy a nyugdíjakból bizonyos összeget visszatartsanak. Különben, 1989 elôtt évente cseréltük a postásokat, de a személycserét 1990 után elmulasztottuk. Most, hogy a kellemetlenség megtörtént, a vezetôtanács úgy döntött, a személycserét meg kell ejteni. Tudjuk, egyeseknek fájdalmas, de így próbálunk rendet teremteni!
A NATO fôtitkára szerint a koszovói helyzet semmiképpen sem vonja el a nemzetközi közösség figyelmét a Bosznia-Hercegovinában vállalt kötelezettségeinek teljesítésétôl.
Javier Solana ezt pénteken Szarajevóban jelentette ki, miután tárgyalt a bosznia-hercegovinai kollektív államelnökség tagjaival. A fôtitkár kiemelte, hogy a Délkelet-európai Biztonsági Paktum - amelyet eredetileg e hónap végén Szarajevóban kellett volna aláírniuk a csatlakozó országoknak rendkívül jó lehetôséget biztosít Bosznia-Hercegovina számára az európai integrációhoz.
A fôtitkár elmondta, hogy a NATO továbbra is egymástól elkülönítve teljesíti koszovói, illetve boszniai feladatait. Leszögezte, hogy a szövetség nem nézné el, ha Slobodan Milosevic jugoszláv elnök összecsapásokat provokálna ki Montenegróban. A NATO megfelelô módon válaszolna az ilyen kísérletekre szögezte le.
Viktor Csernomirgyin, az orosz elnök balkáni különmegbízottja pénteken Salzburgban felvetette, hogy rendezzenek összeurópai konferenciát, amelyen egyrészt levonnák a délkelet-európai válságból adódó tanulságokat, másrészt teendôket is megfogalmaznának.
Csernomirgyin a közép- és kelet-európai csúcstalálkozó utolsó napján beszélt, s szorgalmazta, hogy az újjáépítéshez nyújtandó nemzetközi támogatás a mostani Jugoszlávia egész területére terjedjen ki, abból csak Koszovót kiemelni nem lenne igazságos.
Borisz Jelcin különmegbízottja elítélte a NATO-bombázásokat, ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a koszovói albánok elûzése sem igazolható.
Csernomirgyin a hivatalos Belgrádot érintô lakonikus bírálatával csatlakozott Szergej Sztyepasin orosz miniszterelnökhöz, aki elôzô nap, ugyancsak Salzburgban, kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, hogy Milosevic jugoszláv elnököt felelôsség terheli a koszovói eseményekért.
Sztyepasin azt is szorgalmazta, hogy a nemzetközi segítségnyújtás jótéteményeibôl Szerbia népének is részesülnie kell, ez elômozdíthatja azt, hogy a lakosság úgymond személyi kérdésekben helyes döntést hozzon még ebben az évben.
Csernomirgyin pénteken egyébként megismételte a Jugoszláviával kapcsolatos orosz álláspontot: az erôszak alkalmazása hiba volt, szuverén államot ért támadás, megkerülve a nemzetközi jogot, nemzetközi intézményeket és mechanizmusokat. A moszkvai vendég elismerte ugyanakkor, hogy az ENSZ, különösen a Biztonsági Tanács reformra szorul, továbbá hogy Oroszország a multipoláris világrendben érdekelt.
A hidegháború vége óta eltelt idô tizedik évében a világ csaknem a forró háború közelébe került állapította meg Csernormirgyin a délszláv drámáról szólva.
Tömegével menekülnek a szerbek Koszovóból, és bármilyen szomorú is, a tény az, hogy ezt nem tudjuk megállítani közölte New Yorkban Soren Jessen-Petersen, az ENSZ menekültügyi fôbiztosának helyettese.
A világszervezet képviselôje szerint a koszovói albán menekülteknek több mint a fele, 500 ezer ember hazatért már, a szerbek közül pedig 50-70 ezer hagyta el a területet.
Jessen-Petersen részt vett a Kofi Annan ENSZ-fôtitkár irányításával szerdán az ENSZ székhelyén megtartott, a koszovói rendteremtésrôl tárgyaló értekezleten, ahol a résztvevôk 2241 fôt megajánlottak a 3110 fôsre tervezett ENSZ-rendôrségbe. Valószínûtlen, hogy ez képes lesz megvédeni a halálra rémült, albán leszámolástól rettegô szerbeket, amikor a 24 000 KFOR-katona sem képes rá mondta.
A menekültügyi fôbiztos helyettese azt is közölte, hogy sok menekülni kívánót a belgrádi vezetés stratégiai megfontolásokból - hogy a terület ne váljon etnikailag tisztán albánná erôszakkal visszakényszerít Koszovóba, nem engedélyezi letelepedésüket Szerbiában.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése szerint használhatatlan az albán menekülttáborokba szállított gyógyszersegélyek fele.
A genfi központú szervezet közleményébôl kiderül, hogy a májusban Albániába küldött gyógyszerekbôl 400 ezer tabletta és 1200 intravénásan alkalmazandó folyadék szavatossági ideje már korábban lejárt.
Körülbelül kétmillió tablettát, 85 ezer injekciós ampullát és 16 ezer külsôleg használandó gyógykrémet még ebben az évben fel kell használni, mert szvatosságuk az év végéig érvényes.
Indro Mattei, a szállítmányok ellenôrzését vézô gyógyszerész a WHO jelentésével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy mélyen sajnálja, amiért néhány gyógyszergyártó cég a humanitárius válságot használta fel arra, hogy megszabaduljon lejárt készítményeitôl.
Mattei ugyanakkor megjegyezte, hogy a lejárt készítmények sok esetben nem orvosi szervezetektôl érkeznek. A használhatatlan gyógyszerkészítményeket a helyszínen megsemmisítik erôsítette meg az ellenôrzést végzô gyógyszerész.
Paul Schiopu, a Focsani katonakórház sebészeti osztályának vezetôje a Rompres tudosítójával kezelte, hogy a fôvárosi katonakórházba utalták át a július 1- jén este Sascut környékén lezuhant helikopter legényságát.
Schiopu orvos, aki a Focsani katonakórház több szakemberével megvizsgálta a két pilótát és a katonai mestert, rámutatott, hogy ezek sokk utáni állapota stabilizálódott, s a zuhanáskor szenvedett sérüléseik nem hatnak ki a szervezet létfontosságú mûködéseire.
A helikopter egy 7-8 emeletes tömbház magasságról zuhant le. Zuhanás közben a levegôben néhányszor megfordult, s az ajtók maguktól kinyíltak és a legénység saját lábán menekült ki a gépbôl.
Az NLP országos tanácsának tagjai pénteklen egyöntetûen megszavazták, hogy a 2000-es helyhatósági választásokon külön listán indulnak.
A viták rövidek voltak, mivel a felszólalók egyazon véleményen voltak a Temes megyei képviselôk kivételével, akik szerint a konvencióval együtt is lehetett volna indulni, de a végsô szavazat szentesítette az említett döntést.
Az országos tanácsot követô sajtóértekezleten Mircea Ionescu-Quintus liberális elnök kijelentette, hogy néhány napon belül várják a KDNPP válaszát is a jegyzôkönyv befejezéséért.
Valeriu Stoica, az NLP elsô alelnöke megjegyezte, hogy amennyiben a KDNPP vezetési, koordinációs és ellenôrzô bürója nem hagyja helyben a protokoll módosítását arra, hogy a liberálisok külön listán indulhassanak a helyhatósági választásokon, felbomlik a konvenció.
Valeriu Stoica alelnök a párt országos tanácsának tagjai elôtt elôterjesztette az NLP stratégiáját a helyhatósági választások perspektívájában. A stratégia lényege a külön listákon való indulás, ami heves vitát váltott ki a konvencióban. Bár a liberálisok csütörtök óta várják a parasztpárt válaszát, ez nem érkezett meg a gyûlés megkezdésének idôpontjáig.
Stoica kijelentette, hogy a parasztpárt határozatlansága tarthatatlan, mivel a konvenció, tétlensége és passzivitás révén, további voksokat veszíthet. Az együttmûködési jegyzôkönyv megkötésének huzavonája igen súlyosan károsítja a konvenciót és akadályozza koherens struktúrájának kiépítését a jövendô választásokon figyelmeztette Valeriu Stoica a partnereket. Az NLP azon munkálkodik, hogy megszüntesse a partnerek közti bizalmatlanságot. A konvenció a partnerség alapján, s nem az egyik vagy másik alakulat felsôbbrendôségén vagy alárendeltségén kell mûködjön. A parasztpártiak és liberálisok közti disputák voltaképpen háttérbe szorítják azokat a veszélyeket, amelyekre a konvenció tekintettel kellene hogy legyen. A demokratikus erôk szolidarítása kell legyen a közös stratégia, hogy megnyerjük az általános választtásokat, a tét lévén a demokrácia konszolidálása, a gazdaság liberális átirányítása, a kapitalizmus fogalmazott Stoica. Ugyanakkor emlékeztette a "parasztpárti barátokat", hogy a liberálisok nem "foglyai a konvenciónak", s azért vannak ott, mert akarják, nem pedig mert nem lenne más választásuk is.
Gerhard Schröder német kancellár az Európai Unió új, finn elnökségénél szót emelt annak érdekében, hogy az angol és a francia mellett egyenrangú konferencianyelvként engedélyezzék a németet is a nem hivatalos tanácsüléseken. Egy kormányszóvivô csütörtökön Bonnban megerôsítette: Schröder levélben fordult az üggyel kapcsolatban Paavo Lipponen finn miniszterelnökhöz.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung csütörtöki számában azt írta, hogy a kancellár a nem hivatalos miniszteri találkozók bojkottjával fegyegetett, amiért Helsinki a finn mellett csak az angolt és a franciát akarja munkanyelvként engedélyezni. Ha Finnország kitart e döntése mellett, a szövetségi kormány kénytelen lesz újra átgondolni a kötetlen tanácsüléseken való részvételét idézte az FAZ Schröder levelét.
A nem hivatalos tanácsülések olyan találkozók, amelyeknél a miniszterek kötött napirend nélkül jönnek össze, és döntéseket sem hoznak.
A FAZ szerint finnek azzal érvelnek, hogy már a helyigénye miatt sem lehet a fordítást minden nyelvrôl minden nyelvre megoldani, és emlékeztetnek, hogy nem volt ez másként az osztrák elnökség idején sem. Akkor ugyan a német is munkanyelv volt, de csak azért, mert ez volt elnökség munkanyelve.
Az Európai Unió 370 millió polgára közül mintegy 90 millió beszél anyanyelveként németül, többen mint angolul vagy franciául.
A finn elnöklet alatti elsô nem hivatalos találkozóra e héten pénteken és szombaton kerül sor, amikor az EU ipari miniszterei találkoznak a finnországi Ouluban.
A szlovák szélsôségesek sem tétlenkednek
"Budapest helytartójának, minden gonoszság és nemzetiségi összeférhetetlenség eredeztetôjének, a rosszaság, az irredentizmus és a sovinizmus fôhercegének" nevezte pénteken a kisebbségi nyelvtörvényrôl harmadik napja tárgyaló szlovák parlament vitájában Csáky Pált, a szlovák kormány alelnökét Ján Cuper, a Meciar vezette HZDS vezérszónoka.
A parlament leggyakrabban felszólaló, gyakran felháborodást és derültséget egyszerre keltô képviselôje, Ján Cuper jogászprofesszor egyebek között arról híresült el, hogy néhány éve a parlamentben azt indítványozta: alkossanak törvényt, amely megtiltja, hogy a nôi gépkocsivezetôk a közutak elôzôsávjaiban közlekedjenek. A " gyakran "Szuper" néven emlegetett honatya a pénteki vitában azt tanácsolta az éppen jelen sem lévô Csákynak, hogy vonuljon elmegyógyintézetbe.
A HZDS-frakció másik szónoka, Dusan Slobodník a szlovákiai magyarok nyelvi jogaiért folyó törekvéseket olyan "irredenta nyomásnak" nevezte, "amelynek hátterébôl a magyar kormány nem zárható ki". Slobodník szónoki kérdésként vetette fel: "Vajon nem Szlovákia területi egységének megbontásával kísérletezik-e az a Duray Miklós", aki a harcias képviselô tudomása szerint a trianoni döntés 80. évfordulójára rendezendô konferencia elôkészítésén az "amerikai- magyar lobbyval együtt fáradozik".
A HZDS harmadik, leggyakoribb magyarellenes kirohanásairól ismert képviselôje, Roman Hofbauer azzal vádolta meg a kereszténydemokrata Frantisek Mikloskót, hogy az apja a második világháború kezdetekor Nyitrán "Szlovákia megcsonkításában" segédkezett a magyaroknak. A sértett elégtételt követelt, mondván, hogy "ez minden határt meghaladó hazugság". Miklosko, aki korábban a parlament elnöke volt, a Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) képviselôit arra emlékeztette, hogy a szlovák államnyelv védelmérôl korábban született törvény vitájában és annak kedvezôtlen nemzetközi visszhangja miatt épp a HZDS volt az, amely a parlamentnek, a magyaroknak és az európai szervezeteknek azt ígérte, hogy külön törvényben, megnyugtatóan rendezi a szlovákiai kisebbségi nyelvek jogállását. Ezzel szemben most a HZDS fikarcnyi nyelvi jogot sem hajlandó adni a kisebbségeknek.
A vitában eddig 37 felszólalás és 137 "tárgyi megjegyzés" hangzott el. A vitát kedden, a hétfôi állami ünnepet követô napon folytatják.
A HZDS pénteken bejelentette: eddig 367 ezer aláírást gyûjtött össze annak érdekében, hogy a kisebbségek nyelvi jogaival kapcsolatban írjanak ki népszavazást. Ettôl végsô soron az egynyelvû, csakis szlovák nyelvû Szlovákia megteremtését reméli. Az államfô aligha hajt fejet az aláírások elôtt, hiszen az alkotmány kimondja: alapvetô emberi jogok kérdése nem lehet népszavazás tárgya.
Idén a Bálint Egyesület helyi csoportja Marosvásárhelyen szervezte meg tagjai és a családorvosok számára nyári országos szimpóziumját. A szervezôbizottság elnöke dr. Gabos Grecu Iosif pszichiáter fôorvos. Az ülésszakot dr. Munteanu Ioan egyetemi tanár, az Orvosi Kollégium elnöke, dr. Grecu Ioan egyetemi tanár, a pszichiátriai klinika vezetôje, valamint a csíkszeredai dr. Veress Albert, a Bálint Egyesület országos elnöke nyitotta meg.
Az ülésszakon a Bálint csoportok szerepérôl, elméleti és gyakorlati gondjairól tárgyalnak pszichológusok, családorvosok, egészségügyi középkáderek. Hogy mi is a Bálint Egyesület, mivel foglalkozik és mi a célja? - ezt tudhattuk meg az ülésszak elsô napján, amikor a marosvásárhelyi Ifjúsági Házban a "bálintosok" körbeültek. Ekkor a mozgalom egyik tagja, dr. Trif Álmos egy betegének esetét ismertette, aki fokozatosan romló családi hangulatban, szakmai visszaminôsítéssel küszködve végül öngyilkos lett. A csoport az esetet boncolgatva próbált segíteni az orvoskolléga lelki vívódásain, s feleletet találni arra a kérdésre, hogy a családorvos segíthetett volna-e a krízisbôl való kilábalásra. A továbbiakban feltevôdött a kérdés, hogyan lehet az ehhez hasonló esetekben kideríteni, hogy a családorvosnál jelentkezô, fizikai fájdalmakra panaszkodó beteg súlyos lelki gondokkal küszködik, amely tulajdonképpen betegségének forrása. A Bálint-mozgalomba bekapcsolódó családorvosok tehát a lelki gondozást is felvállalják. Ez az a többlet, amit a "bálintos" orvosok betegeiknek nyújtanak.
A tudományos szimpózium munkálatai ma és vasárnap folytatódnak.
Tegnap délelôtt vizsgáztak az érettségizôk román nyelv és irodalomból. A tételeket a már alkalmazott módszer szerint televízión keresztül közölték az iskolákkal.
A vizsga 2 óra körül ért véget, és hamarosan kiderült, hogy a diákok zöme elégedetlen a tételekkel. Késôbb a várakozó szülôk is beleszóltak a Bolyai-parkban kialakuló vitába, és azt kifogásolták, hogy Creanga vagy a levélírás nem érettségihez illô témák. A diákok is túl könnyûnek: "lecsónak" minôsítették, és beismerték, hogy csak átlapozták a meséket.
Észrevehetô: a kis- és középiskolások vizsgatételei között egyaránt szerepel a levélírás, viszont a diákok körében nem örvend nagy rokonszenek az újítás. Ez érthetô, mert nem ilyen koncepció szerint folyik az oktatás. Ahhoz, hogy egy diák a középiskolában jó osztályzatot érjen el román irodalomból, majdnem szó szerint kell hogy visszaadja a tanár által tollbamondott anyagot. Erre fel: "lecsó"...
Mindenesetre sok sikert kívánunk minden érettségizônek a mai megmérettetéshez magyar irodalomból és nyelvtanból.
195 éve, 1804-ben született NATHANIEL HAWTHORNE amerikai író. Ô volt E.A. Poe mellett a 19. sz. elsô felének legjelentôsebb amerikai novellistája. Visszatérô témája a bûn, az erkölcsi vétség következményei, a bûntudat mardosása, a bosszú. (1864-ben halt meg.)
955 éve, 1044-ben halt meg ABA SÁMUEL Árpád- házi magyar király (1041-44). Szt. István húgának, Saroltnak volt a férje. (990 v 1000 körül született.)
235 éve, 1764-ben született LAVOTTA JÁNOS zeneszerzô. A pesti, miskolci, kolozsvári színház zeneigazgatója volt, a verbunkos zene egyik legkiválóbb mûvelôje. (1820-ban halt meg.)
150 éve, 1849-ben esett el VASVÁRI PÁL, a márciusi ifjak egyik vezetôje, történész. 1848- ban több szabadcsapatot szervezett. 1849 júliusában, a Gyalui-havasokban, a román felkelôkkel vívott harcban vesztette életét. (1826-ban született.)
100 éve, 1899-ben született MARCEL ACHARD francia vígjátékíró. Bulvárdarabjainak nagy népszerûsége témájuknak, a szerelemnek köszönhetô. (1974-ben halt meg.)
120 éve, 1879-ben született AGRIPPINA JAKOVLEVNA VAGANOVA orosz balett-táncosnô, balettmester, koreográfus. A róla elnevezett balett-rendszert számos európai országban tanítják. (1951-ben hunyt el.)
155 éve, 1844-ben született CAMILLO GOLGI olasz hisztológus, patológus, a modern idegszövettani kutatás technikai megalapozója. Az idegrendszer szerkezetének kutatásáért Nobel-díjat kapott. (1926-ban hunyt el.)
100 éve, 1899-ben született GEORGE CUKOR magyar származású amerikai film- és színházi rendezô. Számos nagy sikerû filmet rendezett (pl. Gázláng, My Fair Lady stb.) 1964-ben kapott Oscar-díjat. (1983-ban hunyt el.)
20 éve, 1979-ben hunyt el TOMONAGA SINICSIRO Nobel-díjas japán fizikus. Matematikailag tisztázta a kvantum-elektrodinamika fogalmi hiányosságait. (1906-ban született.)
15 éve, 1984-ben hunyt el FRANZ FÜHMANN német költô, író, mûfordító. Jelentôs elbeszélô, sokat fordított a magyar irodalomból (Petôfi, Ady, József A., Radnóti). (1922- ben született.)
165 éve, 1834-ben született JAN NERUDA cseh író, költô, publicista. Költészetének erkölcsi ereje, lírai finomsága emeli a cseh irodalom klasszikusai közé. (1891-ben halt meg.)
120 éve, 1879-ben született OTTORINO RESPIGHI olasz zeneszerzô, hegedû- és brácsamûvész. A késô romantikus hangszeres zene mestere volt. (1936-ban halt meg.)
85 éve, 1914-ben hunyt el PÓSA LAJOS költô, újságíró. 1889-tôl szerkesztette Az én újságom c. gyermeklapot. Korában kedveltek voltak gyermekversei. Sok dalát megzenésítették. (1850-ben született.)
900 éve, 1099-ben halt meg EL CID (RODRIGO DIAS DE VIVAR) spanyol nemzeti hôs. 1094-ben meghódította a valenciai mór birodalmat. (1043 körül született.)
490 éve, 1509-ben született JEAN CALVIN (KALVIN JÁNOS) francia vallásreformátor, a református egyház hitelveinek megfogalmazója. (1564-ben hunyt el.)
130 éve, 1869-ben született KANDÓ KÁLMÁN gépészmérnök, a vasútvillamosítás úttörôje. Ô alkalmazta elôször az aszinkron motorokat a vasúti vontatásban. (1931-ben halt meg.)
85 éve, 1889-ben született MAKKAI LÁSZLÓ történész. Fô kutatási területe Erdély és a magyarromán kapcsolatok történelme volt. (1989-ben hunyt el.)
Feszültséget kelt benned, ha ezt hallod: etnó? Félsz tôle? Botorság. Ez nem az. A Folk Center Alapítvány éppen azt szeretné, ha Te is megkedvelnéd a népmûvészetet, a néptáncot, a népzenét, a népszokásokat, a népi mesterségeket, és nem a turista érdeklôdése szintjén, hanem igazából. Ezért A Folk Center külön fesztivált is rendez. Égisze alatt csinálják ezeket a jó bulikat: vasárnap, július 11-én megtekintheted Bálint Zsigmond fotómûvész kiállítását az unitárius egyház tanácstermében (Bolyaiak tere). Harmincnál is több fekete-fehér képben "mondja el" a mûvész mindazt, amit a Nyárádmente népének életébôl érdekesnek tart, Remetétôl Teremiújfaluig. A belépés ingyenes, és fôleg Rátok, fiatalokra számít a rendezôség.
Hétfôn, 12-én a Pro Europa Liga székhelyén részletesebb tájékoztatásssal is szolgálnak 19 órakor a folkcenteresek, de mi már azt is tudjuk, hogy kedden este nyolckor Kobzos Kiss Tamás énekel a Kultúrpalotában, ô nem elôször jár Marosvásárhelyen, máskor is szép sikerrel lépett fel. Szerdán, ha az elmélet is érdekel, és miért ne érdekelne, gyere el délután hatkor a Pro Eu apollóbeli székhelyére, mert ott arról dumálnak okos emberek, hogy vajon az új évezred küszöbén mi lesz a népmûvészettel, merre halad, ha még halad. Aztán csütörtökön hattól képzômûvészeti kiállítás lesz a Kultúrpalota Galériájának földszinti és emeleti termeiben, rajzok, festmények, szobrok, szôttesek, és ezt is a folkcenteresek rendezik, és itt sem kell a pénztárcádhoz kapkodnod. Ha szereted a dzsesszt, pénteken este héttôl a budapesti Makám együttest hallgathatod a Kultúrpalotában, olyan muzsikát játszanak, ami a legjobb e mûfajban a világon. Ha a komolyzenét is kedveled, gyere el szombaton este fél hétre a Palotába Bartók-mûveket hallgatni; ez ma már nem sznobizmus, hanem értelmes közelítés a magas mûveltséghez. Szombaton délben egyébként az unitárius templomban (tudod, hol van, ugye, ahol a nagyistvánosok szoktak próbálni és fellépni is) népi kórusmuzsikában gyönyörködhetsz.
De ha pénzt is tettél már félre a nyárra, nemcsak belevaló terveket, hát jelentkezhetsz szaporán a jobbágytelki etnobuli táborba, ott olyan legények és leányok irányítják pontozóra vagy topogósra hajló lépteidet, mint László Csaba, Fazakas János, Füzesi Albert, Kerekes Boglárka, Vavrinecz András. Vasárnap, 11-én nyílik, este kilenckor pedig táncház lesz, de vigyázz, hogy hétfôn frissen kelj, hiszen Barabás László beszél a népszokásokról, és mellette Bálint Zsigmond fotókkal bizonyít: ôk ketten évtizedek óta járják Erdélyt, ismerik népét, ha nem hallottál a Forog az esztendô kereke címû könyvrôl, ott errôl is megtudhatsz egyet s mást, mert a helyiek mellett sóvidéki népszokásokról is lesz szó.
Hétfôn este bemutatják nektek a nyárádselyei táncrendet, ezt alaposan gyakorolhatod a táncházban is. Kedden Szabó Éva néni ismerteti a szövés-varrás csínját- bínját, este pedig következik a nyárádmagyarósi táncrend. Szerdán? Asztalos Enikô tanárnôvel találkozhatsz, ô is a régiek szokásairól beszél, gazdag gyûjteménye van, nem fogsz csalódni. Este a táncház elôtt az Öves együttessel barátkozhatsz, nem fogsz sokat aludni, ezt garantálják Czerán Csabáék.
Csütörtökön parasztszekéren visznek ki az esztenához, ordát, zsendicét enni, Vavrinecz András elôadását is végigkísérheted a közép-európai hangszerekrôl, és tapsolhatsz Babó Gyurkáék Na briszté Ne felektj! nevû cigánytánc-csoportjának, késô este pedig tábortûz!
Pénteken az erdélyi szász és magyar kultúrák közötti kapcsolatokról lesz szó, és egy szász együttest is megismerhetsz, a Nyílt szíveket. Szombaton lesz a nagy díszelôadás: Berecz Andrással meg a keresztúri-udvarhelyi Pipacsokkal és a környék híres tánccsoportjaival, ezt még a tévések is lefilmezik, mert tova ne, Párizsban is pénzt lehet keresni a kazettájával.
Ja, majdnem elfelejtôdik. Közben még mindenféle egyéb is mûködik Jobbágytelkén, nehogy azt hidd, hogy csak ennyi a buli, ámbár: leány legyél a pampódon s legény a hernyótalpadon, ha simán kibírod hiszen ott vannak még a népi mesterek mûhelyei, a képzômûvészeti tábor, de biza még az ovisok is matatnak valamikkel.
Aztán meg, ha Folk Center, akkor istenuccse: folk-korcsma is! Ez olyan fogadó, ahol rendesen roppantják a fiúk, nonstop élôben, és veszettül nótáznak is hozzá, de magad is bekapcsolódhatsz, ha elég a kedved és nem vagy duhaj. Mert garázdák dolgában a folkcentisek is úgy gondolkoznak, mint hajdanában a székelypálfalvi bíró, aki miután dagadó hazafiúi keblébôl lelkes üdvözlô beszédet kavart le az országgyûlési képviselô úr tiszteletére, ezekkel a máig érvényes szavakkal zárta prelegációját:
Te meg húzzad Bunda, aszondom. Mett' aki pöckölôdik, azt kiszöszöm!
Az Ákosfalva községhez tartozó Harasztkerék határában május végén nem mindennapi verekedés történt. Az üggyel kapcsolatban a teljes igazságot nehéz kideríteni és hitelesen tükrözni, mert a történetnek több "szereplôje" és "helyszíne" van. Ennek ellenére a gyûlöletet eredményezô, többfelvonásos összetûzés nem seperhetô szônyeg alá, annál is inkább, mivel a fôszereplôk között van az ákosfalvi polgármester fia, sôt a polgármester is.
Nagy Gyôzô harasztkeréki vállalkozó a falu határában lévô földjén, a Szilasban vert tanyát juhai számára idén május 20-án. Amint elmondta, minden este 8 óra körül motorkerékpárosok nagy robaja zavarta a fejést. A motorosok egyike az ákosfalvi polgármester fia, Veress Gáspár Ervin, a másik Fazakas Szabolcs volt. A juhok minden egyes alkalommal megriadva széledtek szét, s a juhászok képtelenek voltak az esti fejést elvégezni. Kérték a motorosokat, hogy addig, amíg be nem fejezik a juhok fejését, ne közeledjenek az esztenához, de ôk ezzel a kéréssel mit sem törôdtek. Sôt, sértô, becsmérlô szavakkal illették a juhászokat. Május 31-én este szóváltás után a polgármester fia leszállt a motorról, s a karámban lévô pakulár felé indult, de ô sem állt tétlenül, hanem vette a botját, s ráhúzott a polgármester fiára, akinek a hátát találta el. A motorbiciklisek eltûntek, s az elsô felvonás be is fejezôdött, azzal az ígérettel, hogy "na, nem baj, ezt visszaadom!"
A juhászok nem gondoltak arra, hogy a verekedés folytatódni fog. Mivel aznap juhnyírás is volt, Nagy Gyôzô késôn, éjjel fél tizenkettôkor tért vissza a faluba gyapjúval, tejjel megrakott traktorjával. Ahogy hazaért, kutyaugatásra, ordítozásra lett figyelmes. Visszatért az esztenára, ahol a majorházat ledöntve, a juhokat a karám körül, az erdôben szétszéledve találta. A pásztorok közül Kiss Mihály eszméletlenül feküdt a földön, míg Szövérfi Tibor a karját fájtatta. Ô mesélte el, hogy Veress Gáspár Ervin és Fazakas Szabolcs visszatért verekedni, csakhogy nem ketten, hanem erôsítéssel. Lehettek tízen-tizenketten. A bosszúállás szándékával érkezô csapat Ötvöst kereste, hogy visszaadja neki a délutáni ütést, de ez az erdôbe menekült, s nem találták meg. Az erôsítésben ott volt Novák Béla is, aki állítólag arra biztatta társait, hogy gyújtsák fel a majorházat, sôt a Nagy Gyôzô házát is. Amikor Nagy Gyôzô visszatért az esztenára, a "fiúk" még ott tartózkodtak, s ôt is megtámadták, miután az elemlámpákkal a szemébe világítottak. Persze, hogy Nagy sem hagyta magát, nyilatkozta, vette a botot, s amikor ütöttek, visszavágott. Vallomása szerint akkor nem tudta, kit talált el. A polgármester fia volt. Novák Béla is kapott. De legsúlyosabban Kiss Mihály pakulár sérült meg, akit nagy fájdalmakkal szállítottak a sürgôsségi klinikára, s onnan a rohammentôszolgálatra. Kiss Mihály orvosi kezelése 26 napot tartott.
Az esti verekedés szereplôit másnap a rendôrségre hívatták, de a támadók közül csak Fazakas Szabolcs volt jelen. A kihallgatást az ákosfalvi rendôrôrs törzsôrmestere, Solovastru Petru vezette. Az addig békésen folyó beszélgetést Veress Gáspár polgármester szakította félbe. Nagy Gyôzô szerint a polgármester bottal támadott rá, s ordítozásba kezdett. A botjával fejen és szájon találta. Aztán egy széket vett, hogy azzal is üssön. Ekkor Nagy belekapaszkodott a polgármester hajába, s ki akarta ráncigálni a rendôrségrôl, hogy ne bent verekedjenek. Közben tömeg gyûlt az ôrs köré, akik szemtanúi voltak a tettlegességnek. Elmondták, hogy még a rendôr sem úszta meg szárazon.
A történtek után frissiben telefonon kerestük meg a polgármestert, nyilatkozzon az üggyel kapcsolatban, mert a sértett fél, azaz Nagy Gyôzô eljuttatta panaszát a szerkesztôségbe. Ezt nem kívántuk az ô véleménye nélkül nyilvánosságra hozni. A polgármester erre kijelentette, hogy ô a sértett fél, mert az ô fiának kellett a fejét kapcsokkal összefogni, és nem Nagy Gyôzô. S azokat a helyi lapokat, amelyek közölték a verekedést és annak körülményeit, bepereli. Abban állapodtunk meg, hogy személyesen keres meg a szerkesztôségben, de hiába várakoztunk. Telefonon ismételten kerestük, és megegyeztünk, hogy kiszállunk a helyszínre, s a polgármesteri hivatalban nyilatkozik. Amikor kiértünk, Veress Gáspár polgármester nem volt bent a hivatalban, az alkalmazottak szerint a harasztkeréki vásárban volt. Üzenetet nem hagyott hátra. Végül a volt téesz udvarán lévô tavacska melletti napernyô alatt találtunk rá, ahová hûsülni vonult vissza. "Az igazság az, hogy nem szívesen nyilatkozom, mert a Népújság hazudik!" mondta a polgármester. Amire azt feleltük, hogy éppen azért vagyunk itt, hogy tisztázzuk az ügyet, s valós tényeket tárjunk a nyilvánosság elé.
Az a szülô, akinek a gyerekét ütik fejbe, felháborodik mondta a polgármester. Különben is "ôk" kezdték. Annak ellenére, hogy Nagy Gyôzô bérli a területet, járja az egész határt, legalább 20 reklamációt kaptam már emiatt. A faluban 50 személy tanúskodhatik ellene. A rendôrségen persze hogy "tépelôztünk".
Lévén, hogy az egész megye tudomására jutottak a történtek, feltettük a kérdést a polgármesternek, keresi-e a megbékélést a felek között, lévén, hogy tisztsége, amelybe egy egész község választotta, kötelez. A polgármester kijelentette, hogy nem keresheti a békülést addig, amíg Nagy Gyôzô 1200 német márkát ki nem fizet. Ezt a pénzt azért követeli, mert a fia kocsijának ablakát akkor éjjel mind kitörték.(Hogy ki, azt még nem lehet tudni, tanú még nincs.) A polgármester kijelentette, hogy a történtek után is feltartott fejjel járhat, míg az ellentábor "saját magát forgatta ki emberi mivoltából".
-jelentette ki Nagy Gyôzô. Az események óta egy hónap telt el, s minden maradt a régiben. Mindenütt próbálnak intézkedni, hogy eltussolják az ügyet. Mi a prefektúrán is tettünk le panaszt, s várjuk a rendôrségi kivizsgálás eredményét. Tudomásunk szerint Marosvásárhelyen még senkit sem hallgattak ki. Azzal fenyegetnek, hogy megmutatják nekünk, még a megyébôl is kikergetnek a juhokkal. Mindenesetre nem hagyjuk annyiba, mert ha a polgármester azt kiabálta a rendôrôrsön, hogy megöllek, rabló, gyilkos, s ha a rend ôre szeme láttára vertek meg, nem lehet annyiba hagyni. A falubelieket pedig arra biztatják, hogy ne jöjjenek hozzánk dolgozni.
Az ákosfalvi rendôrôrsrôl csütörtökön arról tájékoztattak, hogy az ügycsomót a megyei rendôrségre küldték fel. Innen az ügyészség veszi át a kivizsgálást.
Függetlenül attól, hogy az igazságszolgáltató szervek milyen verdiktumot mondanak ki, a kívül álló keserû szájízzel állapíthatja meg, hogy nyárádmenti emberek között szégyenletes dolog történt, amely hosszú ideig megmételyezi egy közösség életét.
Múlt csütörtökön "A vallásos identitás nevelése Közép- és Kelet- Európában" címmel todományos konferenciát tartott a Babes-Bolyai Tudományegyetem, a Gh. I. Bratianu Akadémiai Társaság és a Közép- európai Tanulmányok Tanszék.
Az elôadássorozat elsô napja két tematikát ölelt fel: a lutheri és a kálvini mozgalmakat Kelet- Európában.
Délelôtt Thomas Fudge konferált a csehországi huszita mozgalomról, amely közel egy évszázaddal elôzte meg Luther reformját. Az 1522-bôl származó huszita katekizmus elemzése lényeges pontja volt az elôadásnak, ugyanis Fudge ennek kapcsán mutatta ki, hogy miképpen építette be Luther saját reformjába a katolicizmus által eretneknek tartott huszita mozgalmat.
Ugyancsak a lutheri hitvallás alakulását tárgyalta az erdélyi szászoknál Szegedi Edit, aki kimutatta miben, áll az a téves nézet, ami alapján a szászok dák eredetét vezetik le. Ez a tévedés abból adódik, hogy a spanyol történelmi krónikákban Bölcs Alfonz vízigót tradícióról szóló írása keveri a géta és a gót népneveket.
A nap második felében a figyelem a kálvini mozgalomra terelôdött. Graeme Murdach néhány olyan katekizmust ismertetett, amelyeket a kálvinisták saját tanaik védelmére, illetve térítô célokra használtak. Murdach fôként e tan agresszív, propagandisztikus jellegét emelte ki, amely például egy gyerek szellemének formálódását is mélyen meghatározta.
Végül Maria Craciun az ortodoxok reformálási kísérleteire tért ki.
Az elôadássorozat következô napján Alexandra Ashfield, Kalik Judith, Joachim Bahlcke, Hans Christian Maner a radikális protestáns, római katolikus és görög katolikus tanokról beszéltek.
Mint mindig, a külföldi elôadók kiváló elôadásokkal és elôadóképességekkel jelentkeztek, az olvasott információkat a retorika jól bevált módszereivel állították a gondolatok kifejezésének szolgálatába. Sajnos, e kiváló elôadások, talán a vizsgaidôszak miatt, kevés érdeklôdôre találtak Kolozsváron. Amennyiben a szervezôk egyetemistáknak is szánták az elôadásokat, figyelembe kellett volna venniük az idôpont jobb megválasztását.
Régóta és sokan gyanakszunk, hogy az az átlagkeresetre vonatkozó adat, amelyet a központi statisztikai bizottság idôrôl idôre megad, nem tükrözi a bérszínvonal valós helyzetét. Addig, amíg a legkülönbözôbb munkakörben dolgozók nagy tömege kénytelen megelégedni 5-6-700.000 lejes fizetéssel, nehéz elhinni, hogy ennek kétszerese vagy háromszorosa az országos középarányos. Tudjuk persze, hogy a 89-es fordulat óta egymást követô kormányzatok, a sokaság haragjától tartva, szalonképes szóhasználattal szociális szempontokra hivatkozva, teljesítették a sztrájkkal, erôszakkal fenyegetôzôk követeléseit, s így kiváltságokhoz juttatták ôket a társadalom más, békésebb, kevésbé szervezett, tehetetlenebb kategóriáihoz viszonyítva. És azt is tudjuk, hogy a monopolhelyzetben levô mamutvállalatok szégyenérzet nélkül szedik tovább szolgáltatásaikért a sarcot a szerkezetváltás nehézségeivel megbirkózni képtelen államvezetés beleegyezésével. Illetve létezik egy olyan, váltig tagadott és leplezett törekvés is, hogy lehetôleg ne bántsuk a bizonyos köröknek mesésen jövedelmezô, igen-igen konveniáló struktúrákat. Mi több, hozzunk létre újabb szerveket, szervezeteket, fôhivatalokat, fantomcégeket stb., hogy ezrek és ezrek munka nélkül flottul élhessenek.
Íme egy példa arra, hogy szép hazánkban minden lehetséges. 1998-ban a parlament elfogadta azt a 154-es törvényt, amely szentesítette a költségvetési szektorban dolgozók alapfizetése meghatározásának rendszerét és azt, hogy miként kell-lehet megállapítani a közméltóságok javadalmazását. Ennek dacára Vasile-kormány már az idén kibocsátott egy olyan sürgôsségi rendeletet, amelyik eltekint a képviselôház és a szenátus által megszavazott jogszabálytól. Különösebb és nyilvánosságra nem került indoklás nélkül létrehozott egy újabb intézményt (olyat, amit az egyszerû ember sóhivatalnak szokott nevezni) a bankok vagyonrészeinek az értékesítésére már startból kilátásba helyezve a kiemelt bérezést. A Hivatalos Közlönyben megjelent 65-ös számú sürgôsségi kormányhatározatot átolvasva az emberben az az érzés támad, hogy ezt az egész ügynökséget egy lobby kreálta, semmi más céllal, mint hogy jól megszedjék magukat. A feltételezést, miszerint az ország gondjainak enyhítésével szemben a személyes érdekek maximális érvényesítésére törekedtek, alátámasztja a sürgôsségi rendeletben rögzített javadalmazási rendszer.
Ennek megfelelôen az igen tekintélyes alapbérhez minden elképzelhetô és el nem képzelhetô bérkiegészítéseket és - pótlékokat helyeztek kilátásba. A Bankvagyonrészeket Értékesítô Ügynökségnél az alkalmazottak egynegyedének elôször is úgynevezett érdemfizetés adható, ami az alapbér 15 százalékát teheti ki. Másodszor az alapbér 25 százalékáig emelkedhet a szolgálati évek után járó ("régiségi") pótlék. Harmadszor külön jutalmazzák ( az alapfizetés 5-20 százalékával egyenértékû összeggel) stabilitási pótlékként azokat, akik legalább 2 évig (nocsak!) hûségesen kitartottak kenyéradó munkahelyük mellett. Majd azt kell megemlítenünk, hogy az alapfizetés egynegyedét adják ki pluszban titoktartás ürügyén. Ötödször 50 százalékos fizetésráadást jelent a kockázatvállalásért és az idegrendszer fokozott igénybevételéért (óh, szegények! sz.m.) kiutalt összeg. Aki doktori (tudományos) címmel rendelkezik persze még 15 százalékkal nagyobb havi javadalmazásra számíthat. És mindenki, rangtól, címtôl, beosztástól, munkakörtôl függetlenül megkapja az 50-100%-os túlórapénzt. A nyolcadik lehetôség az alapfizetés megfejelésére az, hogy valaki rendszeresen túlhaladja tevékenységével a munkaprogramot. Ezzel újabb 10-25 százalékot nyerhet. Különleges munkafeltételek címen pedig (ez már a 9. módozat) további 15 százalékos bérpótlékot csikarhat ki munkaadójától. A sürgôsségi rendelet arra is kitér, hogy az alkalmazottakat egész év folyamán részesíthetik prémiumban, amennyiben értékes-érdemleges teljesítményt mutattak fel, s az év végén valamennyiüknek az utolsó havi alapfizetésnek megfelelô jutalom jár! A vezetôség engedélyével még halmozhatók is a beosztások hogyha azok programja nem fedi egymást.
A fentiekbôl kitûnik, milyen nagylelkûek minisztereink, valahányszor egyesekrôl van szó és nem kettesekrôl. Nem telik el nap, hogy ne siránkoznának az anyagi lehetôségek szûkösségérôl, de ezzel egy idôben két kézzel szórják a pénzt érdemtelenül, haszontalan dolgokra. "Mellesleg" az említett ügynökségnél az alapbérhez hozzáadott pótlékok maximális értékével a következô szintre emelkedhetnek az összjövedelmek: Egy gépkocsivezetôé, ôré vagy tûzoltóé havi 7 millióra, egy irattárosé, gépíróé, pénztárosé, operatôré 8,8 millióra, egy szakelôadóé 13 millióra, egy szakértôé, tanácsosé 31 millióra. Ugyanakkor egy irodavezetô 41, egy osztályvezetô 43, a fôigazgató 90 millió lejt kaphat, az intézményvezetô államtitkár pedig 106 milliót.
Miközben a tanügyiek, az egészségügyben dolgozók és sok más költségvetési intézményben, vállalatban gürizôk a létminimum alatt tengôdnek ha egyáltalán megkapják a kitûzött napon a megszégyenítôen kicsiny bérüket...
Az 1.849.292 össz-számot képezô részvényeket a szászrégeni Metalurgica Részvénytársaság ez évben átutalta a pitesti-i Mobil Invest Rt. brókercégnek, hogy ez 2500 lejes részvényenkénti áron forgalomba hozza az értékpiacon.
A brókercég a "holland mintát" alkalmazva, kénytelen volt a szerzôdésben megállapított idôt meghosszabbítani, mivel a részvények értéke 0,5%-ot zuhant naponta tájékoztatott Vasile Suciu, a részvénytársaság igazgatója.
A forgalmazási idô meghosszabbítása és az óriási adósságok nehéz helyzet elé állították mind az igazgatótanácsot, mind a szakszervezetet. A régi rendszerben kitûnôen mûködô és jó eredményeket elérô üzem megrendelései mára már a minimum alá csökkentek. A víz-, gázpumpákat, emelôket, különbözô munkaeszközöket, Dacia- alkatrészeket gyártó cég termékeit nem igénylik a vásárlók. Vasile Suciu igazgató reméli, hogy sikerül minél hamarabb kilábalni ebbôl az áldatlan helyzetbôl, mivel a gyár már nem képes adósságai törlesztésére sem.
Az üzemen belüli munkával, szervezéssel kapcsolatos problémákat a szakszervezet kezeli, majd egyezteti az igazgatótanáccsal, így tehát a problémák megvitatása, kiértékelése és a döntéshozatal az igazgatóság és a szakszervezet együttmûködésétôl függ.
Ez év elején, január és február hónapokban, a 9-es sürgôsségi kormányrendeletet alkalmazva átszervezték az üzemrészlegeket, minek következtében 335 munkást elbocsátottak. Vita Miklós szakszervezeti elnök hangsúlyozta, hogy az elbocsátottak java része kérvényben jelezte kilépési szándékát, tehát a vezetôség azokat menesztette, akik saját akaratukból távoztak.
A szakszervezet igyekszik egy dinamikusabb munkakapcsolat megszervezését szorgalmazni az igazgatótanácsnál, hogy a felmerülô problémákat gyorsabban és hatékonyabban lehessen kezelni tudtuk meg Butnar Constantin Iuliu szakszervezeti titkártól.
A gyár jelenlegi felosztását tekintve két platformon folyik az össztermelés. A régi és az új részlegen, az utóbbit a '80-as években építették, mivel az akkori Republica Metalurgica nem volt képes egy részlegen nagyobb kapacitással termelni. A rendszerváltás után az újonnan kialakított részleg csak növeli a cég adósságát, mivel nincs megrendelô. A vezetôség reméli, hogy a franciák által megvásárolt pitesti-i Dacia autógyár a jövôben igényelni fogja a szászrégeni üzem termékeit, ami esélyt jelentene a túléléshez.
A Románia Magyar Gazdák Egyesülete 1990-ben, az európai turizmus évében csatlakozott a faluturizmus mozgalmához. Megyénkben a szervezetnek nem sikerült annyira felfejleszteni ezt a tevékenységet, mint Hargita vagy Kovászna megyékben. Sikerült ezzel szemben egy magánvállalkozásnak, az ARTECO Kft.-nek, amelyet Hajdú Zoltán, a Fókusz Öko Center elnöke, Kálmán Csaba, a Forrás Alapítvány ügyvezetôje és Dávid Csaba jegyzett be Marosvásárhelyen. A cég gyakorlatilag 1993-ban kapcsolódott be a falusi vendégfogadásba.
Dávid Csaba elmondta, hogy ezelôtt három évvel sikerült kapcsolatba lépniük a Nijmegen városban székelô, SNP Natureisen legnagyobb természetjáró turizmust szervezô holland céggel, amely 93 országba küldi a falusi, természetjáró üdülést óhajtókat. A marosvásárhelyi Arteco Kft., Dávid Csaba konok falujárásai nyomán, ma már 100 épületet, családot, ahogy a hollandok nevezik, farmot tart nyilván, ahol a vendégeket fogadják Bákó, Fehér, Hargita, Kolozs, Tulcea, Suceava, Szeben és Maros megye területén. Megyénkben a következô falvakban vannak turistaházak: Bözöd, Nyárádremete, Vármezô, Libánfalva, Üvegcsür, Ratosnya, Palotailva két-két farm , és egy Nárádmagyaróson. Miként történik a vendégfogadás, hogyan zajlik a napi program? Kérdeztük a nyárádmagyarósi Tôkés Mihályné Vilmát.
Perzseli a napfény a Bekecs alatti veteményeseket a jégverés után. A fôúton egyetlen tábla sem jelzi, hol kell az Alszeg felé térni. Mi lefordulunk. A keskeny falusi út fölött fák sokaságának ágai képezik a boltívet. Mintha visszatértünk volna az idôben. A gépkocsival olyan kis pallón hajtunk át, amelyeket játékfilmekben szoktunk látni a hajdani várak udvarain. Aztán a növényrengetegbôl kitárulkozott Tôkés Mihályné Vilma családi háza. Az asszony egyedüli a faluban, aki belevágott a falusi turizmusba, 1994 óta fogad külföldi vendégeket.
A holland vendégei május és szeptember között jönnek. Az idény alatt naprakésznek kell lenni, de ha nem is lehet a falusi vendégfogadásból megélni, jó jövedelempótló tevékenység.
Vilma néni vendégszeretetére valóban számítani lehet. Amint megismerkedtünk, a konyha bejárata elôtti nagy teraszon lévô, egyfolytában megterített asztal mellé ültetett. Elôkerült a friss, ropogós cseresznye, a kolbászból, sonkából, kenyérbôl, sok zöldségbôl és házi itókából hirtelen összeállított "kis" kóstoló.
A férjem, néhai Tôkés Mihály házában vagyunk kezd az eredeti vállalkozás történetébe Vilma néni. A család régi eredetû, a családfa is elkészült. Különben a Tôkés családnak ma is megvan a családi címere. A kollektivizáláskor már együtt voltunk néhai férjemmel. Mindennek neveztek minket akkor, nehezen kezdtünk élni, földjeinket elvették. 1974-ben Marosvásárhelyre költöztünk. Ott csak 1990-ig bírtuk ki. Abban az évben hazajöttünk. A ház siralmas állapotban volt, szinte nem kaptuk vissza tulajdonunkba. Aztán sikerült. Amikor mások a Caritasba tették pénzüket, hogy rövid idô alatt meggazdagodjanak, a férjemmel kijavítottuk a hatszobás házat, fürdôszobát építettünk, vízvezetékeket szereltettünk. Mire rendbe tettük a házat, a gazdasági épületeket, a férjem meghalt. Három gyerekem van, nem élnek itt, hétvégeken jönnek haza. Valamit tennem kellett a háztáji gondozása mellett. Marosvásárhelyen sokáig dolgoztam konyhákon, értem a fôzés titkait, az emberekkel tudok beszélgetni, aki hozzám látogat, személyes vendégemként fogadom. Két szobában biztosítom szállásukat. A fiam egyik barátja, Dávid Csaba segítségével kezdtem külföldi vendégeket fogadni. Eddig Hollandiából és Belgiumból éreztek. Idén már négy holland vendégem volt. Tudni kell azt, hogy turistaútvonalakat járnak be. Akik hozzám látogatnak, általában este nyolc óra körül érkeznek, megfürdenek, beszélgetünk, vacsorát készítek számukra. Aztán ismerkednek a környezettel, az udvaron álló sütôkemencén ámulnak- bámulnak. Voltak, akik kérték, hagyjam, szedjék ôk maguk a friss zöldséget. Másnap megreggeliznek, ennivalót pakolok számukra és elindulnak gyalog Magyarós környékét bejárni a meghatározott turisztikai útvonalakon. bemennek a faluba is. Este térnek haza, ide hozzám. Harmadnap reggel búcsúzunk el, innen, Magyarósról gyalog mennek át a Bekecsen Szovátára. Onnan szintén gyalogtúrával bejárják Vármezôt, Nyárádremetét, Libánfalvát és környékét. Csupán ott ülnek autóba.
Milyen nyelven értekezik vendégeivel?
A Természetbarát faluturizmus kis füzetecskébôl (Székelyudvarhelyen nyomtatták), tanultam angolul. Ezen a nyelven beszélgetünk, és ha idônként mutogatva is, de megértjük egymást. Eddig minden egyes idelátogató turista lefényképezte ezt a házat. Be is került a ház képe egy Hollandiában nyomtatott természetbarát turisztikai katalógusba.
Vilma szerint vannak még olyan családok itt, Magyaróson, akik bekapcsolódhatnának a faluturizmusba?
Most azonnal adhatnék egy címet. Szép helyen laknak, a körülmények is adottak. De nem teszik. Nem tudom, miért.
A drága jó Isten teremtette a Földet, az emberiséget és a növény- és állatvilágot egyaránt. Tehát ezek léte és élete létezésük óta kapcsolódott össze egymással. Az emberiség a leghamarabb a növényekben találta meg elsô gyógyszereit, de napjainkban a modern tudomány is újból a gyógynövényekkel való gyógyítást javasolja. Hazánk a létezô gyógynövényflóra alapján amelyet szintén a jó Istentôl kaptunk ajándékba elôkelô helyet foglal el Európában. Fôleg a Kárpátok vonulatában található gyógynövények rendelkeznek kiváló gyógyító hatásokkal. A modern, komputerizált tudományos vizsgálatok alapján jöttek rá a szakemberek, hogy a gyógynövényekben található hatóanyagok mennyiségi és minôségi összetétele az övezetek, biotopok magassági helyzetével, növényföldrajzi (fitogeográfiai) pozíciójával van szoros kapcsolatban. Sok gyógynövénynél igazolódott be, hogyha minél magasabb helyrôl, biotopból gyûjtik be, annál hatásosabb. A jelen cikkem révén, a Kárpátok Kincsei Természettudományi Alapítvány égisze alatt épp egy társadalomvédelmi akciót szeretnék beindítani demokratikus újságaink révén Szászrégen összes lakóinak; fajra, nemzetiségre és vallásra való különbség nélkül.
Az elsô igen fontos gyógynövény a vadkakukkfû vagy vadcsombor (latinból fordítva Thymus serpyllum = kígyós-kakukkfû) növény, mely az ajkasok (Labiatae) családjába tartozik. Szászrégenben és környékén, a dombvidékek napos, füves helyein, a legelôkön, kaszálókon és tisztásokon található e növény, de a Görgényi- és Kelemen-havasok legmagasabb övezeteiben, a tisztásokon is gyakran elôfordul. Egész nyáron, de fôleg májusban és júniusban virágzik. Virágai lilák, s a növény szárai a földön kúsznak. E növényt akkor kell begyûjteni, amikor virágai vannak és mielôtt a hajtásai nem fásodnak el. Herba serpylli néven szerepel a szakkönyvekben, ami azt jelenti, hogy az egész növény föld feletti részét be kell gyûjteni. Hatóanyagai: illóolajok (Oleum volatile), timol, tannin, keserûanyagok (amarum) stb. Prof. dr. Ovidiu Bojor (1998) szerint e növény hatóanyagai nagyon erôs antimikotikus (kórokozó) hatással rendelkeznek, mivel egyes kórokozók (Escherichia coli, Staphyllococcus aureus es Bacillus cereus) és gombák (Aspergillus, Penicillin, Tichoderma stb.) ellen hatnak, mert ezen kórokozók fejlôdését gátolják. E gyógynövénybôl készített teákat a következô betegségek esetén lehet használni: légúti megbetegedéseknél (köptetô, görcsoldó hatású), gyomorproblémáknál, vese és húgyúti gyulladásoknál, ahol belsôleg kell alkalmazni. Külsôleg a nemi szervek fertôzéseinél és a bôrön keletkezett elváltozásoknál (ütés, vágás, karmolás, csípés) és a kozmetikában, fôleg az arcápolásban használatos. Szerintem immunostimulátor hatással is rendelkezik, vagyis növeli a szervezet ellenállóképességét is. A lemorzsolt levelet pedig fûszerként is használják, fôleg húsos ételeknél. A teák elkészítése: 1-2 kávéskanál szárított, összemorzsolt teafüvet teszünk egy porcelán- vagy üvegedény, csésze aljára. Egy csupor (250 ml) vizet fôzünk fel. A vizet 5 percig kell forralni, a zubogástól számítva, utána azonnal a teafûre kell tölteni. Ezután az edényt azonnal falapítóval kell lefödni és hagyni a kihûlésig. A zománcozott fedôvel való lefödés tiltott. A kihûlés után a teát gézen (tifon) vagy szûrôpapíron kell átszûrni. Itt is tilos a fémszûrôk használata. Az átszûrt teát édesen vagy keserûen kell fogyasztani, ízlés szerint. Belsôleg az egy csupor teát ajánlatos 4-5 részben fogyasztani naponta. A felsorolt betegségeknél a kezelés 7-14 napig tart. A borogatásokat 2-3-szor kell végezni naponta, 10-14 napon át. A kozmetikában két napon át, 2 alkalommal naponta.
A városi tanács tulajdonában, s a Piacigazgatóság ügykezelésében levô marosvásárhelyi piacok sorsa, állapota mindannyiunk ügye. Az év elsô felének elteltével Popa Vasiletôl, a Piacigazgatóság fôfelügyelôjétôl a idei megvalósításokról érdeklôdtünk.
Legnagyobb teljesítménynek a Hadsereg téri piacon május elsejétôl mûködô élelmiszerrészleg megnyitását tartom, hiszen a lakosság jelzéseibôl tudjuk, hogy azon a környéken is szükség volt rá. Jelenleg 42 asztal várja a termelôket és vásárlókat. Eddig kissé félénk volt a jelentkezés, reméljük, idôvel kialakul az állandó eladó- és vevôkör. Ha szükséges, bôvíteni tudjuk a részleget, s idôvel szeretnénk elválasztani a piac többi részétôl, s megfelelôen felszerelni. Nekifogtunk a Cuza Voda utcai piac épületeinek rendbetételéhez, jelenleg az állati eredetû termékek forgalmazására alkalmas helyiségen végzünk külsô és belsô javításokat. Ugyanakkor sikeresen kizártuk a kövesdombi piacról a nem szükségszerû gépkocsiforgalmat. A piac felsô részében, a polgármesteri hivatal jóváhagyásával cölöpöket vertünk, s így a gépkocsivezetôk kénytelenek a piacot kikerülni, ha a tömbházakhoz tartozó parkolóba akarnak eljutni. Eredménynek könyvelhetjük el azt is, hogy az igazgatóságnak 1 milliárd 339 millió lejjel tartozó 24 kereskedelmi egység ellen eljárást indítottunk, s négynek már lefoglaltattuk javait, s 19 esetében kérést nyújtottunk be a polgármesteri hivatal költségvetési tartozásokat behajtó irodájához, hogy intézkedjen tájékoztatott a fôfelügyelô.
A terveikrôl beszélve Popa Vasile elmondta, hogy hosszú távon szeretnék a megyeszékhelyi piacokat korszerûsíteni, bôvíteni. Elsôsorban a kövesdombit tervezik maximálisan kihasználni, parkolóhelyet létesíteni, újabb mozgópultokat felállítani, hogy megfeleljen a termelôk és vásárlók elvárásainak. Párhuzamosan dolgoznak a Dacia piacon is, ott a szemeteskuka tárolókat bôvítik, egy gyümölcs és zöldségmosó medencét szándékoznak készíteni. Hamarosan szigorító intézkedésként beszüntetik a víz-, villanyáram- és gázszolgáltatást az adós kereskedelmi egységeknél. Távlati terv szerint a December 22. (November 7) piacon egy tejtermékek forgalmazására alkalmas helyiséget alakítanának ki a jelenleg üresen álló Prodas üzletben. A munkálatoknak csak akkor foghatnak neki, ha tisztázódik a helyiség jogi helyzete.
A piacmaffiáról érdeklôdve a fôfelügyelô szûkszavúan annyit válaszolt, gond van velük is és a mezôgazdasági értékjegyekkel kereskedô romákkal is. E téren szeretné a rendôrség és a polgárôrség hathatósabb támogatását kérni mondotta.
A vakációzó diákok, s szüleik gondja, hol töltse a gyerek a két hónapnyi szünidôt. Hogy hasznos legyen és ne kerüljön sok pénzbe, s hogy élményekkel teli tarsollyal térhessen haza. Sokan a vidéken élô nagyszülôkhöz, rokonokhoz, esetleg családi barátok nyaralójába utaznak pár napra. Vagy a család közösen pihen pár napot valamenyik üdülôtelepen. Ha anyagilag megengedhetik, gyerekeik a Maros megyei Táborigazgatóság által a hegyekbe és a tengerpartra szervezett táborokat is választhatják. Mint Barabás Róbert felügyelô tájékoztatott, a Brassó megyei Alsótömösön július 7-14. között 440.000 lejért nyaralhatnak a tanulók, míg a Prahova megyei Busteni táborban 550.000 lej ellenében július 9-18. vagy augusztus 14-23. között pihenhetnek, szórakozhatnak a diákok. Cozia Calimanesti-en július 13-22. között 550.000 lejért, Caciulatán ugyanazért az összegért augusztus 15-27. között, míg Sinaián ugyanannyiért augusztus 14-23. között üdülhetnek a vakáciozók. A Caprioarán, július 7-16. között általános iskolások számára, angliai nyelvtanárokkal és egyetemistákkal szervezett angol nyelvtáborba már nincs hely, de a középiskolások ugyanott, ugyanazokkal a személyekkel, 750.000 lejért augusztus 18-27. között fejleszthetik nyelvtudásukat. Tusnádon 560.000 lejért a július 9augusztus 27. közötti idôszakban hét napra biztosítanak szállást, étkezést és szórakoztató programokat. Laposnyán is vannak üres helyek a mától augusztus 21-ig kezdôdô hetes táborokba, ezen táborozások ára 385 ezer lej. A diákok a helyek függvényében 630.000 vagy 660.000 lejért, július 17-21., július 22-29., augusztus 7-11., illetve 18-22. között Navodari-on pihenhetnek, fürödhetnek, vagy elmehetnek Costinesti-re is, ahol 770.000 lejért 2-3 ágyas szobákban szállásolják el, és vendéglôi étkezést biztosítanak nekik. Ugyanezért az összegért augusztus 21-27. között Costinesti-en vagy Eforia Sudon nyaralhatnak a tanulók. Mint a felügyelô tájékoztatott, a kezdeti jelentkezôkbôl nagyon sokan, az anyagiak hiánya miatt, visszamondták a lefoglalt helyet. Azok a személyek, akik ezután szeretnének feliratkozni, megtehetik hétköznapokon a 218-841-es vagy a 218-201-es telefonszámokon.
Rablás a vatikáni magyar nagykövetségen
Fegyveres banditák csütörtökön délután kirabolták a vatikáni magyar nagykövetséget. A három bûnözô a nagykövetség Girolamo Fabrizio téren levô épületébe behatolva bezárta egy helyiségbe Tar Pál nagykövetet, a titkárnôjét, annak fiát, egy további alkalmazottat, majd a helyszínen talált pénzzel mintegy 3000 dollárral és 100 ezer lírával elmenekült. Tar Pál nagykövet az MTI-nek nyilatkozva cáfolta az ANSA olasz hírügynöség értesülését, miszerint a banditák megkötözték volna a nagykövetség személyzetét. Tagadta azt is, hogy feltörték volna a széfet. A rablók mint mondta azt a pénzt vitték magukkal, amit sebtében össze tudtak szedni a hivatali helyiségekben. Megrôsítette viszont, hogy a banditák hárman voltak, nem viseltek álarcot, és a titkárnôt fegyverrel kényszerítve törtek utat maguknak.
Kurd merénylet egy kávéház ellen
Kurd fegyveresek csütörtökön a kelet- törökországi Elazigban megöltek négy embert egy kávéház ellen elkövetett támadás során közölték biztonsági források. Ez volt a kurdok elsô gyilkos merénylete azóta, hogy Abdullah Öcalant, a Kurd Munkáspárt vezérét hálálra ítélték. A jelentés szerint a PKK gerillái automata fegyverekbôl nyitottak tüzet a kávéházban tartózkodókra. Az egyik támadóval a biztonsági erôk végeztek, a többiek elmenekültek, de eközben tovább lövöldöztek és öt személyt súlyosan megsebesítettek. Miután Öcalan halálos ítéletét kihirdették, a PKK kilátásba helyezte, hogy Törökország-szerte felújítja harcát.
Belga parasztok traktorokkal bekerítették pénteken reggel a NATO fôhadiszállását a belgiumi Mons körzetében. A háromszáznál több traktor azért vette körbe a fôhadiszállást, hogy tiltakozzon a dioxinválság miatt a belga mezôgazdaság kárára hozott nemzetközi intézkedések ellen. A parasztok a fôhadiszállás blokádját kilenc óra körül megszüntették, és a tiltakozás folytatásaként Mons utcáin emeltek blokádot. Az állatok százezreinek leöléséhez vezetô dioxinbotrány május végén tört ki Belgiumban. Azóta az országban mindennaposak a kisebb-nagyobb paraszttüntetések. Vasárnap Brüsszelben nagyméretû tiltakozó akciót terveznek a termelôk.
II. világháborús bomba a londoni repülôtéren
Pénteken töröltek néhány, a London City Airport repülôtérrôl induló, illetve odaérkezô légi járatot, mert egy, a második világháborúból származó, fel nem robbant bombát találtak a kifutópálya közelében. Kelet-Londonban egy építkezés során 45,36 kilós, fel nem robbant bombára bukkant egy munkás. A rendôrség kiüríttette az építkezés munkaterületét és az azt körülvevô 400 méteres körzetet arra az idôre, amíg a tûzszerészek megkísérlik a bomba hatástalanítását. A közeli London City Airport repülôtéren a kisebb, légcsavaros gépek forgalma zavartalan volt, de néhány Dublinnal, Párizzsal, Zürichhel összeköttetést biztosító , sugárhajtású gépekkel közlekedô járatot töröltek.
Mérsékelt beruházási érdeklôdés
A külföldi beruházók mérsékelt érdeklôdést mutatnak Közép- és Kelet- Európa iránt: az elmúlt öt évben csak nettó 104 milliárd dollár magántôke áramlott Magyarországra, Lengyelországba, Csehországba, Szlovákiába, Bulgáriába és Romániába, ráadásul a közhitelezôk messze lemaradnak a magánszféra mögött állította a Bank Austria Creditanstalt International AG (BA/CA-I) a salzburgi közép- és kelet- európai csúcson kiadott sajtóanyagában. A BA/CA-I kiemelte azt is, hogy az említett közép- és kelet- európai országokban mindössze a töredéke jutott az úgynevezett feltörekvô piacokra szánt összegeknek: 1994 és 1998 között nettó 1300 milliárd dollárt invesztáltak a 29, feltörekvô piacként számon tartott területen. Az 1300 milliárdból 1133 milliárd dollár volt magántôke.
Kitörés elôtt egy Fülöp-szigeti vulkán
Múlt hét óta egyre erôsebb földmozgások és rengések észlelhetôk egy Fülöp-szigeti vulkán környékérôl, amely szakértôk szerint heteken, de akár napokon belül is kitörhet. A Fülöp-szigetek fôvárosától, Manilától 340 kilométerre délkeletre található Mayon vulkán folyamatosan kénes gázokat bocsát ki magából, és a kráter közvetlen környékén teljesen megolvadtak a kövek áll a Fülöp-szigeteki vulkanológiai és földrengéstani intézet jelentésében. Hivatalos szervek arra szólították fel a vulkán körüli hat kilométeres körzetben található falvak lakóit, hogy a biztonság kedvéért hagyják el otthonaikat. A Mayon vulkán 1911-es kitörése 1300 ember halálát okozta, a Fülöp-szigeteken több mint 200 vulkán található emlékeztet a Reuters hírügynökség.
A férj hatalmas virágcsokorral lepte meg feleségét, mire az asszony leszúrta, mert túl drágának találta a bokrétát. Az eset Kaliforniában történt. A 33 esztendôs férj mosolya hamar lelohadt, amikor 28 éves neje, meglátván a csokrot, azonnal az árról kezdett érdeklôdni. Egy- kettôre ordítozástól volt hangos a ház, a férfi pedig dühében a drága csokrot a földhöz vágta, mire az asszony felkapta a 32 centi hosszú kést, és férjébe döfte. A seb szerencsére nem volt túl súlyos: a férj maga vezette el autóját a közeli kórházba, ahol pár öltéssel összevarrták sebét és hazengedték. Mindez pár hete történt, de csak a minap hirdettek ítéletet az ügyben. A feleséget fél évi börtönre ítélték súlyos testi sértés okozásáért, továbbá egy éven át részt kell vennie egy magatartásjavító programon. A pár a történtek ellenére azt tervezi, hogy együtt marad, és a házasság megjavításán fáradozik.
Privát Éden címmel július 5-én, hétfô délután 6 órakor nyílik meg a marosvásárhelyi Várgalériában a szegedi Kármán Balázs természetfotó kiállítása. A helybeli fotóklub rendezésében nyíló tárlaton egy olyan kivá