|
LI. évfolyam 17. (14070) |
1999. január 22. péntek |
A kormány csütörtök délelôtt kinevezte a Zsil-völgyi bányászokkal tárgyaló küldöttség tagjait és bejelentette, hogy a delegáció kora délután már Râmnicu Vâlceában várja a bányászok képviselôit.
A küldöttséget Alexandru Athanasiu munka- és szociálisügyi miniszter vezette volna.
Miron Cozma, a Zsil-völgyi bányászok vezetôje elutasította a kormány tárgyalási javaslatát és arra utasította a bányászokat, hogy folytassák menetüket Bukarestbe — közölte csütörtök délben a román kormány szóvivôje.
Rasvan Popescu szóvivô rövid közleményben tudatta, hogy Horezu település polgármestere ismertette a bányászokkal a kormány javaslatát, a tárgyaló küldöttség összetételét és azt, hogy ez a delegáció délután két órától Ramnicu Valceaban várja a bányászok képviselôit.
— Miron Cozma a helyszínen azonnal elutasította a javaslatot és parancsba adta, hogy a bányászok folytassák útjukat Bukarest felé — mondta a szóvivô. Rasvan Popescu hangsúlyozta: ha a bányászok megpróbálják áttörni a rendfenntartó erôk sorfalát, "nem marad más hátra, mint az, hogy alkalmazzák az érvényben lévô törvényeket".
A rendfenntartó erôk a Horezuból kivezetô úton, a településtôl mintegy 10 kilométerre lévô Costesti elôtt emelték az elsô úttorlaszt. A térségben mintegy 5 ezer rohamrendôr állt készenlétben. Sorozatos összecsapások
A rendfenntartó erôk kora délután rohamot indítottak a támadók ellen, akik között helybeli lakosok is voltak.
A bányászok mintegy 50 métert hátráltak, majd kövekkel kezdték dobálni a csendôröket, s megpróbáltak újra átjutni az akadályon. A karhatalmi erôk erre könnygázt vetettek be. Több sikertelen áttörési kísérlet után, melyeknek több sebesültje volt, a bányászok délután Costestinél áttörtek a megállításukra felvonultatott rohamrendôrökön és az úttorlaszon, majd tovább vonultak a fôváros felé.
Közben Bukarestben hivatalosan benyújtotta lemondását Gavril Dejeu belügyminiszter. Constantin Dudu Ionescu, eddigi belügyi államtitkár vette át a helyét, aki este le is tette a hivatali esküt.
A jelentések szerint az összecsapásoknak sok sebesültje volt. Köztük van számos rendôr is. A bányászok több rendfenntartót túszul ejtettek.
Cotesti lakosai az összecsapások hírére a bányászok oldalára álltak, és rátámadtak a rendôrökre, illetve a faluban összegyûlt újságírókra. A tömeg haragja "a fôvárosból érkezettekre" irányult, megtámadtak és megrongáltak minden útjukba kerülô bukaresti rendszámmal ellátott személygépkocsit.
Rendkívül feszült a helyzet Ramnicu Valeceában is, ahol a lakosság egy része már korábban rokonszenvtüntetésbe kezdett a bányászok mellett a prefektúra épületénél. Néhány száz tüntetô összecsapott a rendôrökkel is. A prefektúra épülete megközelíthetetlenné vált.
Bukarestben bejelentették, hogy bár a bányászok elutasították a tárgyalásokat, a kormány küldöttsége megérkezett Râmnicu Vâlceába — egy idôben azzal, hogy a bányászok rohamra indultak.
Folyamatosan érkeztek a sebesülteket szállító mentôautók Ramnicu Valcea kórházába. Az összecsapásokban megsérültek számáról egyelôre csak annyit lehetett tudni, hogy a bányászok támadását követô elsô két órán belül 28 ember került kritikus állapotban kórházba. Az államfô pártvezetôkkel tanácskozott
A Zsil-völgyi bányászok akciója semmiképpen sem tekinthetô szakszervezeti tiltakozásnak, békés felvonulásnak — hangsúlyozta Emil Constaninescu államfô, aki a parlament hétfôre összehívott rendkívüli ülése elôtt tanácskozott a parlamenti pártok és csoportok vezetôivel.
Az elnöki palotába nem kaptak meghívást a Nagy- Románia Párt képviselôi.
Az államfô leszögezte, hogy a jelenlegi válság megoldása döntô Románia további fejlôdése szempontjából. Szerinte négy alapvetô kérdésre kell közös választ találni: a hatóságnak kötelessége biztosítani a törvényességet és a rendet, minden tiltakozó megmozdulásnak törvényes keretek között kell maradnia; bármiféle tárgyalás feltétele az, hogy helyreálljon a törvényes rend, a kormánynak tárgyalnia kell, de a reformok nem képezhetik alku tárgyát.
Az államfô úgy fogalmazott, hogy két alapvetô dolog elfogadhatatlan. "Semmiképpen sem lehet engedni az állami intézmények elleni erôszaknak, ellenkezô esetben nem lehetne arról beszélni, hogy Romániában demokratikus rendszer volna. Nem megengedhetô, hogy egy társadalmi csoport kényszerítse ránk akaratát, senki nem kényszerítheti ki egyes miniszterek vagy az egész kormány leváltását, az elôrehozott választások kiírását. Ez a demokratikusan megválasztott parlament jogköre" — hangsúlyozta.
Hozzátette, hogy a rendkívüli parlamenti ülésnek kell határoznia, és ezt a határozatot be kell tartani. "Ha ez nem történik meg, utat nyitunk az erôszaknak és anarchiának" — mondta Constantinescu.
Az államfô leszögezte, hogy katasztrófális következményekkel járna Románia számára bármiféle engedmény a reform megvalósításában és a gazdaság átalakításában.
"A régebbi adósságok miatt gazdasági válság van, az országnak nincsenek pénzügyi forrásai, miközben az idén rendkívül magas adósságtörlesztés vált esedékessé. Ha a megkezdett reform folytatódik, Románia számíthat a nemzetközi közösség — a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Unió — jelentôs támogatására. Ha az ország vezetése bármiképpen enged az erôszakos nyomásnak, ha olyan jelet ad, hogy leáll a reform, akkor Románia pénzügyi téren teljesen elszigetelôdik. Ennek eredménye elôbb a gazdasági, majd a politikai és társadalmi káosz lenne. Ez a katasztrófához vezetne" — hangsúlyozta Emil Constantinescu.
Amint a Rompres hírügynökség tájékoztatott tegnap este, Petre Roman bejelentette, hogy a parlamenti pártok cotroceni-i egyezségeként mára összehívták a két ház rendkívüli ülésszakát. Ezen megvitatják az utóbbi napok eseményeit, megoldást keresnek a válság feloldására. Közben a kormánykoalíció és az ellenzék egymásnak ellentmondóan értékeli a helyzetet. Amíg a hatalom képviselôi egyenesen államcsíny- kísérletrôl beszélnek, az ellenzékiek a kormányt vádolják a krízis miatt.
Lapzártakor a bányászok még nem jutottak el Vâlcea megye központjába, de ott egyre nagyobb tömegek tüntettek és mindinkább nôtt a feszültség.
Szerdán hétórás vita után a szenátus jogi bizottsága — amely ez alkalommal fegyelmi bizottságként dolgozott —, megvonta Corneliu Vadim Tudor szenátor jogát, hogy 30 napig részt vegyen a szenátus ülésein. A részletekrôl Frunda György szenátort, a jogi bizottság tagját kérdeztük, aki a következôket nyilatkozta a Népújságnak.
— Véleményem szerint nagyon fontos, de nem kielégítô döntés volt. Fontos döntés volt, mert elôször fordult elô, hogy C.V. Tudort felelôsségre vonták, de nem kielégítô, mert az ô felszólalásai, írásai uszítások, amelyek célja a hatalomátvétel, politikai puccs, és a diktatúra bevezetése Romániában. Több mint hétórás vita után 8/7-es arányban döntött a fegyelmi bizottság.
— Milyen volt a hangulat a bizottságban?
— A hangulat feszült volt. Szomorú és elgondolkoztató az a tény, hogy három volt miniszter, két igazságügyi, Petre Ninosu és Ion Predescu, valamint a volt belügyminiszter, Doru Ioan Taracila, mennyire kardoskodott C. V. Tudor mellett, megpróbáltak minden ügyvédi trükköt, hogy elkerüljék a szavazást. C.V.-t áldozatként próbálták beállítani, akit a hatalom üldöz, és akinek a válaszai szerintük úgymond "enyhe" reagálások a hatalom magatartására. Szomorú volt látni, amint vádlottból vádló lett. Tudor válaszai arrogánsak, cinikusak, agresszívek voltak, de ugyanakkor félelemmel és ellentmondásokkal teli. A szövege inkoherens, ellentmondásos, összefüggéstelen, amikor a bizottság tagjai beszéltek, beleszólt, sértegetett, kikérte megának, hogy ô nem áll szóba az RMDSZ, "eme törvénytelen szervezet" képviselôivel, mert milyen dolog az, hogy a "magyarok ítélkeznek egy román fölött"!
— Az RMDSZ részérôl kik a bizottság tagjai?
— Eckstein Kovács Péter és jómagam. Hogy az elôbbi gondolatot folytassam, még ez sem volt elég, ô magát jelenségnek minôsítette (Sunt un fenomen). Egyszóval elfogadhatatlan volt a viselkedése. Azonban a tikjei elárulták a félelmét. Folyamatosan izzadt, harapdálta az ajkát, nézte az óráját, lobogtatta a haját. Világos volt, hogy félt, nyugtalan volt, és cinizmussal, arroganciával próbálta palástolni félelmét. Nem tudom elfogadni, hogy a Társadalmi Demokrácia Pártjának a három szenátora elfelejtette, hogy alig három éve ôk kérték C.V.T. mentelmi jogának felfüggesztését, amikor Iliescut cigánynak, Predescut vén részegesnek nevezte. Nem értem, hogyan feledkezhettek meg arról, mennyire veszélyes ez az ember.
— Talán úgy vélik, a politikában mindent szabad, ha az érdekek úgy kívánják...
— Véleményem szerint a politikának is vannak erkölcsi határai, amelyeket nem szabad túllépni. Ezt viszont az RTDP túllépte, amivel elsôsorban magának, ám ugyanakkor a romániai demokráciának is ártott. Én azonban nagyon remélem, hogy a szerdai döntés az elsô lépése volt annak a folyamatnak, amely a jogállamiságot szentesíti Romániában, s amely értelmében és céljaként azokat a pártokat és politikusokat, akik veszélyeztetik a többpártrendszert, illetve a demokrácia alapelveit, marginalizálják, kizárják a normális, egészséges politikai életbôl.
— A szavazás eredményét tekintve, látszik, mennyire fontos az RMDSZ jelenléte, hiszen ha csak egyetlen RMDSZ- szenátor hiányzik, CV Tudor tovább "élvezhetné" jogait a szenátusban. Viszont sokatmondó a szoros szavazati arány. Ez azt jelenti, hogy a kormánykoalícióból is akadt, aki a büntetés ellen szavazott.
— A bizottságban az arány 9-6 a koalíció javára. Az eredmény bizonyítja, hogy egyik koalíciós szenátor Vadim mellett szavazott.
— A szavazás titkos volt, de a felszólalásokból következtetni lehet, ki szavazott mellette és ki szavazott ellene.
— Ez az eredmény elôrevetítheti, hogy a plénumban esetleg nem sikerül a nagyromániás szenátor mentelmi jogát felfüggeszteni.
— Kétharmados szavazással nem igazán lesz kivitelezhetô. A jogi bizottság és az alapszabályzat- módosító bizottság most dolgozik egy javaslaton, hogy fele plusz egy többséggel lehessen megszavazni a mentelmi jog felfüggesztését. Ez talán februárban fog megszületni. Véleményem szerint kártérítési pereket kellene beindítaniuk C.V. Tudor ellen mindazoknak, akiket megrágalmazott. Ennek nem látom jogi akadályát, és biztos vagyok abban, hogy ha az elsôt megteszik, perlavina indul el C.V. Tudor ellen.
A Román Gépkocsivezetôk Szakszervezetinek Szövetsége felhívja a román kormány, s különösképpen Traian Basescu miniszer figyelmét, hogy nem ért egyet a Zsil völgyi bányászok sztrájkjának és felvonulásának, az elkülönítéssel és a környékbeli utak lezárásával való megállításával és a velük szemben használt megfélelmítési móddal.
Feltesszük a kérdést: természetes-e, hogy az Iparügyi minisztérium államtitkára egy tévéadásban kijelentse: egy kormány, amely ad önmagára, az nem enged, a jelenlegi kormány pedig ad magára.
Kormányzó urak, ha a Staiculescu úr által mondottak igazak, s igazán adnak magukra, mint ahogyan azt a sajtóban is hangoztattják, hogy történhetett meg, hogy nem találtak békés megoldást a Zsil völgyi nézeteltérés megoldására?
A Román Gépkocsivezetôk Szakszervezeteinek Szövetsége támogatja a Zsil völgyi bányászokat azon követeléseit, amelyek megoldhatók, s kiáll a szakszervezet — kormány közötti párbeszéd mellett, ugyanakkor kéri az konfliktusban részvevôket, hogy a feszültségektôl függetlenül ne alkamazzák az erôszakot.
Románia kormányának pedig intézkednie kell a január elején kitört Zsil völgyi konfliktust megoldása érdekében. Hristache Bogatu, a RGSZSZ elnöke.
A kialakult helyzetet illetôen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség álláspontja egybeesik a koalíciós partnerek értékelésével: látszólag szociálisnak induló megmozdulás nagyon hamar bizonyos politikai erôk ezsköze lett, olyan politikai akcióvá vált, amely ebben a pillanatban már valóban fenyegeti a demokráciát és az államrendet — jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke csütörtökön az MTI-nek.
— Ezt a folyamatot meg kell állítani — hangsúlyozta Markó, aki hozzátette: az RMDSZ élesen bírálja a kormány egyes képviselôi, mindenekelôtt a belügyminiszter és a belügyminisztérium magatartását ebben az ügyben.
Gavril Dejeu belügyminiszter gyengesége nagy mértékben hozzájárult, hogy a helyzet mostanra majdnem kezelhetetlenné vált. A belügyminiszter lemondása tökéletesen indokolt, már korábban meg kellett volna történnie — mondta.
Az RMDSZ szövetségi elnöke az államfô és a parlamenti pártok vezetôinek konzultációjáról elmondta, hogy azon az a döntés született: a parlament rendkívüli ülését nem hétfôn, hanem már pénteken megtartják.
Mint mondta, az okokat illetôen természetesen eltért a kormánykoalíció és az ellenzéki pártok véleménye, de a jelenlegi helyzet megítélésében már az ellenzék sem mond nagyon mást, mint a kormány. Markó hangsúlyozta, hogy a találkozón nem voltak jelen a Nagy-Románia Párt képviselôi.
A kelet- és közép-európai országok gazdaságát az idén is fékezni fogja az orosz és a délkelet-ázsiai válság, ám növekedésük megtorpanása helyett csupán annak lassulása várható — állítja elôrejelzésében az IWH gazdaságkutató intézet.
A nevezett térség országait leginkább a nyugat- európai piacokon rosszabbodó értékesítési lehetôségek fogják sújtani. Lengyelország és a balti államok gazdasága az IWH prognózisa szerint idén jóval kisebb növekedésre számíthat, mint tavaly. A kereskedelmi deficitek lefaragását célzó erôfeszítések következtében csökkenô belföldi keresletre van kilátás e négy országban. Emiatt Lengyelország gazdasága idén csupán 4,5 százalékos (1998: 5,5), a balti államoké pedig 4,4 százalékos (1998: 6,2) bôvülésre számíthat.
Viszonylag erôteljesnek minôsítik az IWH kutatói a magyar gazdaság idei növekedését, megjegyezve, hogy a termelés szerkezetváltása — a külföldi beruházásoknak köszönhetôen — ebben az országban lépett a legnagyobbat elôre. Idén a magyar gazdaság 4,0 százalékkal fog növekedni a tavaly elért 4,5 százalék után — jósolja az IWH.
Csehország esetében a német szakemberek 0,5 százalékos GDP-növekményt várnak, miután tavaly 1,0 százalékos visszaesés következett be 1997- hez képest. A mérsékelt elôrejelzés oka: a cseh gazdaság szerkezetátalakítása változatlanul nehézségekbe ütközik, noha sikerült helyreállítani a külkereskedelmi egyensúlyt. Szlovákia idén 2,0 százalékos növekedésre számíthat (1998: 5,5), miután a fizetési mérleg hiánya az állami beruházások visszafogását tette szükségessé.
A szlovén gazdaság növekedése a tavalyi 3,5 százalékhoz képest alig fog csökkenni idén (3,0). Ezzel szemben Bulgária, az orosz gazdasághoz kötôdô ezernyi szál miatt, 1999-ben csupán a tavaly elért 4,0 százalékos GDP-növekmény felére számíthat. Még rosszabbak Románia kilátásai: a tavalyi 4,5 százalékos GDP- csökkenés után idén 3,0 százalékos zsugorodásra van kilátás. Aggasztónak tartja az IWH, hogy a bukaresti kormány nem tesz meggyôzô intézkedéeket a lej hatalmas mértékû túlértékeltsége ellen.
Tárgyalások a Világbank küldötteivel
A Világbank Romániáért és Bulgáriáért felelôs igazgatója szerdán Bukarestbe érkezett, ahol a román gazdasági reform világbanki támogatásáról tárgyal a jövô hét elejéig az ország vezetôivel.
A Világbank küldöttségének bukaresti tárgyalásait rendkivül nagy várakozás elôzte meg. Andrew Vorking-et azonnal fogadta Emil Constantinescu államfô is. Vorking egy új egyezmény megkötésének lehetôségérôl tárgyal. Ennek sikerétôl függ jórészt az is, hogy Románia megalapozottan számíthat-e újabb készenléti hitelre a Nemzetközi Valutaalaptól. A két nemzetközi pénzintézettel folytatott tárgyalások kimenetele dönti majd el, hogy helyreáll-e Románia hitele a nemzetközi pénzpiacokon.
Radu Vasile román miniszterelnök a Zsil-völgyi sztrájkoló bányászokhoz intézett üzeneteiben többször is hangsúlyozta, hogy Romániának ebben az évben majd 3 milliárd dollárt kell visszafizetnie a korábban felvett kölcsönök után. Ekkora adósságszolgálatot még soha nem kellett teljesíteni Romániának. Pénzügyi szakértôk szerint erre nemzetközi hitelének helyreállítása nélkül aligha lesz képes.
A Világbank melegen üdvözölte azt, hogy a román kormány tavaly októbertôl kezdve komoly lépéseket tett és tesz a gazdasági reform felgyorsítása érdekében. A biztatás jeleként fél évvel meghosszabbította Románia számára a mezôgazdaság szerkezetátalakítását támogató ASAL- programot, Vorking Bukarestbe érkezése elôtt pedig 10 millió dollár kölcsönt hagyott jóvá a román szociális fejlesztési program számára. A kölcsönrôl szóló megállapodást szerda este írták alá Bukarestben.
Mivel minden jel arra mutat, hogy a Zsil-völgyi bányászok szakszervezeti mozgalma mögött azon erôk állnak, melyek a nacionál-kommunista visszarendezôdés érdekében eddig sem riadtak vissza a magyar kérdés diverzionista szándékú használatától, az RMDSZ magújulásának útjait és módozatait keresô Nyárádmenti Fórum szervezôi — felelôsségük tudatában — úgy döntöttek, hogy nem engedik ürügyként felhasnzálni a nyárádszeredai rendezvényt semmilyen demokrácia-, kormány- vagy magyarságellenes diverziónak.
Ezért, a súlyos — a demokráciát és a jogállamot alapjaiban fenyegetô, mindeddig kezelhetetlen — helyzetre és a beláthatatlan következményekre való tekintettel a szervezôk kénytelenek egy késôbbi idôpontra halasztani, szombatra, 1999. január 23-ára összehívott Nyárádmenti Fórumot.
Mondjuk ki, hiszen másra nincs mire gondolni, mint magyartanáraink érdektelenségére: a Kemény Zsigmond Társaság kiírt pályázata visszhang nélkül maradt, ezidáig legalábbis, noha a Maros megyei magyar nyelvû irott és elektronikus média többször is közzétette a KZST pályázati felhívását. A tankönyv mindössze néhány sorban "tárgyalja" a nagy reformkori erdélyi írónak a magyar irodalomban betöltött szerepét, ha nem egyéb, a "szegény báró" lassan kimarad a mai fiatalabb nemzedékek irodalmi köztudatából.
Egyértelmû a pályázat versenyszabályzata és egyértelmû a részvételi feltétel. Utóbbit véve elôször figyelembe, a pályázaton — profiljától függetlenül — bármelyik Maros megyei líceum tanulója részt vehet (felsô korhatár az 1999. február 1-jén betöltött 18. életév). Ha a középiskolás diákok figyelmét valahogy elkerülte, lehetetlen az, hogy valamennyi nagymúltú gimnáziumból, akár vidéki középiskolából ne kerülne ki legalább egy tucatnyi magyar nyelv és irodalomtanár, akik diákjaikat a pályázat megírására és beküldésére ösztönöznék. A kérdés mindenképpen jogos: ez lenne bizonyítványunk? Aligha hihetô, hiszen tudunk megyénkben eredményes munkájuk után híressé, megbecsültté vált tanárokról.
A Kemény Zasigmond Társaság által meghirdetett pályázat tematikájával kapcsolatos bibliográfia (az ajánlott mûvek címei és holléte) a Bernády György Mûvelôdési Központ titkárságán áll a jelentkezôk rendelkezésére. Talán még mindig nem késô, hiszen a pályamûveket 1999. február 1- jéig kell beküldeni vagy bevinni a Bernády Központ titkárságára. A pályamûveket név nélkül, egyszavas jeligével kell benyújtani három példányban, egy olyan zárt boríték kíséretében, amelyben a jelige mellett a versenyzô neve és címe található. Részletesebb felvilágosítással a Bernády Központ titkárságán szolgálnak.
A magunk részérôl kíváncsian várjuk a KZST februári rendes összejövetelét, hiszen a zsûri elnöke akkor nyújtja át a díjakat a nyerteseknek. Reménykedve mondjuk mindezt persze, ha lesz kinek...
A Himnusz születésnapja — január 22-e — tíz esztendeje ünnepe a magyar kultúrának. A kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 176 éve, 1823. január 22-én fejezte be Hymnus címû költeményét.
A budapesti események füzérében már elôzô nap, csütörtökön ünnepi emlékülés helyszíne volt az Országos Széchényi Könyvtár. A korreferátumok sorát Nemeskürty István Honunk e hazában címû elôadása nyitotta meg. Kulin Ferenc felszólalásában a Kölcsey hagyomány-fogalma témakört tekintette át.
A kulturális tárca irányítója, Hámori József, Könyv a XXI. században címmel tartott elôadást. Tamás Ferenc értekezésének címe Ellentmondások a Hymnusban és a Hymnus körül. Török András Haza, Hymnus, honlap mottóval a költô halhatatlanságát boncolgatta az úgynevezett digitális korban.
Kósa Ferenc Magyarság és egyetemesség, Bolberitz Pál Kultúra és erkölcs címmel osztotta meg gondolatait a hallgatósággal.
A nemzeti bibliotéka dísztermében alkalmi kiállításon mutatják be annak a kézirat- együttesnek a legérdekesebb darabjait is, amelyeket a kulturális minisztérium vásárolt meg a könyvtár, illetôleg a Magyar Országos Levéltár gyûjteményének.
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának hivatalos programja kiállítással kezdôdik ma, az ünnep napján.
A Restaurált kincsek a Levéltárban címû bemutató 11 órakor nyílik a Magyar Országos Levéltár Bécsi kapu tér 4. szám alatti épületében.
A Magyar Kultúra Napján nyújtja át Hámori József az idei Márai Sándor-díjakat. A kulturális tárca irányítója mond köszöntôt A Kárpát medence népzenéje és táncai címû gála megnyitóján a Marczibányi téri Mûvelôdési Központban. A kora esti központi ünnepség is a miniszter megnyitójával veszi kezdetét a gödöllôi Grassalkovich kastélyban.
A Magyar Állami Operaházban Kertesi Ingrid és Ulbrich Andrea estjét rendezik meg a Himnusz születésnpaján. Sütô András Balkáni gerle címû darabja a Nemzeti Színház mûsorrendjében szerepel. A Merlin Színházban a Márton partjelzô fázik, Hamvai Kornél mûvet játsszák.
A Néprajzi Múzeum koncertre, kézmûves játszóházba, tárlatvezetésekre invitálja az érdeklôdôket ma 14 órától. A Kossuth Lajos téri épületben fórumot is rendeznek a gyûjtemény költözködéseirôl. Az intézmény vasárnap 11 órától újólag várja a vendégeket a "Nyitott múzeum" címû programjára, amelynek keretében koncertet ad a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége, a Kóta.
Tegnap délelôtt Marosszentkirályra látogatott Fodor Imre polgármester, Orbán Dezsô alpolgármester, Ioan Toganel, a Megyei Tanács elnöke és Virág György, a tanács alelnöke. Mint Sângeorzan Remus helyi polgármestertôl megtudtuk a találkozón a községközpont területére állami támogatásból épütô létesítmény sorsa volt terítéken. A korszerû komplexumot eredeti tervek szerint fogyatékos gyermekek javára tervezték, s idôközben merült fel, hogy célszerûbb lenne öregek lakhelyévé alakítani. Mint a polgármester elmondta, az otthont nem tudják állami támogatásból befejezni, s a marosszentkirályi polgármesteri hivatal költségvetése sem engedi meg a munkálatok további folytatását. A rendeltetés megváltoztatásával a polgármester azt reméli, hogy a munkálatok befejezéséhez alapítványok is nyújtanak támogatást, ugyanakkor az öregotthont a benne lakók anyagi támogatásával részben vagy egészen fenn lehet tartani, míg ha fogyatékos gyermekeket helyezzenek el ott, a létesítmény fenntartása a helyi önkormányzat, illetve az állam feladata lenne. A tegnapi kiszállás alkalmával az illetékesek csak felmérték a helyzetet, végleges döntést nem hoztak.
A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) Küldöttgyûlésének 1999. január 17-i ülésén hozott döntésével megújította az Illyés Közalapítvány Romániai Alkuratóriuma Ifjúsági Szaktestületének eddigi összetételét.
A döntés értelmében a Magyar Ifjúsági Tanács nem teljes jogú tagszervezetei, illetve azon hazai magyar ifjúsági szervezetek, melyek nem tagjai a MIT-nek, jelölhetnek egy képvielôt a héttagú Szaktestületbe.
Erre a helyre a MIT pályázatot hirdet az említett szervezetek számára.
Pályázni személyre szóló javaslatokkal folyó év február 7-ig lehet, a MIT címén: Magyar Ifjúsági Tanács, 3400 — Cluj-Napoca, str. Avram Iancu, nr. 21. (Tókos Pál részére).
Szombaton délelôtt újrakezdôdik az A- osztályos férfi kosárlabda-bajnokság. A téli szünet után a rájátszás visszavágóival folytatódnak a küzdelmek.
A szovátai alapozás és a marosvásárhelyi edzések, edzômérkôzések után komoly ellenfél ellen kezd a Marosvásárhelyi Herlitz Mobex: az I. értékcsoport elsô helyén álló Bukaresti Dinamo legénységét fogadja. Az együttes vezetôi nagyon bizakodóak, remélik, megnyerik a mérkôzést. Takács Sándoron kívül mindenki egészséges, és játszhat holnap. Takács, sajnos, még mindig nem épült fel, legközelebb február végén vállalhatja a játékot.
A Herlitz Mobex kerete: Nagy Zoltán, Zindovic Sinisa, Dénes Csaba, Pintea Dorin, Ilic Alexandar, Matei Ioan, Szászgáspár Barnabás, Mircea Cristescu, Plii Constantin, Mihai Corui és Ciocean Viorel.
A mérkôzést szombaton délelôtt 11 órai kezdettel rendezik meg a marosvásárhelyi Sportcsarnokban.
Az üzleti élet egy sajátos szakterülete
Mai lapszámunkban közzétesszük a Didact Forum Kft. felhívását. Mivel a kezdeményezést figyelemre méltónak tartjuk, felkerestük a magyar-román vegyes cég marosvásárhelyi ügyvezetôjét, Szakács Gézát, hogy többletinformációkat kérjünk a cégrôl és a kezdeményezésrôl. A Didact Forum Kft. 1998 októberében létesült. Fôként tanszereket készít és forgalmaz óvodáknak, diákoknak, tanároknak, tanítóknak, tanfelügyelôknek. Taneszközeiket, mint például a 3D dombor oktatótáblákat külföldi cégek gyártják, több mint 30 országban alkalmazzák ezeket, és számos díjat nyertek. Marosvásárhelyi bemutatóüzletükben többek között a híres Klett Perthes cég térképeit is forgalmazzák. Az ügyvezetôt mindenekelôtt arról kérdeztük:
— Mi a célja felhívásuknak, és milyen körben terjesztik?
— Az oktatási folyamat bármilyen szintjén részt vevô szakembereket arra szeretnénk ösztönözni, hogy saját tapasztalatuk és ötleteik alapján olyan taneszközöket javasoljanak, melyekbôl a mi cégünk munkapéldányt fog készíteni. Ezt már megbeszéltük a hazai oktatásügyi minisztérium szakosztályának vezetôjével. Ezeket bevizsgáltatjuk, és ha megkapjuk a gyártási és forgalmazási engedélyt, akkor ezek bekerülnek a hazai tanügyi körforgásba. Természetesen ez nemcsak egy romániai magyar akció, a román lapokban is közzétesszük a felhívást. Információink szerint ôsztôl nálunk megváltozik az oktatási rendszer, nagy mértékben elôtérbe kerül az oktató felkészültsége, kreativitása, képzelôereje. Mindenki maga választhatja ki a tankönyveket, eszközöket. Ezt a munkát szeretnénk elôkészíteni, segíteni. Már az idén, szeptemberben újdonságokkal akarunk piacra lépni. Országos forgalmazó hálózatot kívánunk kiépíteni. Február elején Székelyudvarhelyen nyitunk üzletet egy helyi céggel közösen, majd Csíkszeredában, a Pedagógusok Házában bemutatótermet nyitunk meg. A szovátai Oktatási Központban már létezik ilyesmi, ezt tovább bôvítjük. De más hazai régiókba is elmegyünk. Természetesen mindig szem elôtt tartjuk a romániai kerettantervet.
— Ha lesznek valóban jó ötletek, hol fognak készülni ezek a tanszerek? A Didact Forumnak van vagy lesz termelôkapacitása?
— Amennyiben itt, az országban lehetôség lesz rá, akkor belföldön készülnek majd, de amennyiben olyan technikát igényelnek, ami itt nem létezik, akkor külföldön fognak elkészülni. A magyarországi társtulajdonos a Melodiák Bt., ennek alapítója, Zamatóczky László 10 éve foglalkozik taneszközökkel, ô Magyarországon, Németországban és Olaszországban gyártott termékeket forgalmaz. Romániában egy új tevékenységet szeretnénk meghonosítani, amibe — ismétlem — a pedagógusokat is feltétlenül bekapcsoljuk. Természetesen ôk ezért honoráriumban részesülnek majd.
— Gondolom, a hazai tanügyminisztériumban vannak még vaskalapos alkalmazottak, kik nem mindig fogadják szívesen az új ötleteket, fôleg ha azok egy magyar-román vegyes cégtôl származnak. Hogyan boldogultak a minisztériumban?
— A legtöbb segítséget Kötô József államtitkártól kaptuk. Persze sok akadályt kellett leküzdeni, mert új tevékenységrôl van szó, de a kezdeti bizalmatlanság után kellemesen csalódtunk. A minisztériumban hatékony, eredményes partnerre találtunk. 1998 októberében Bukarestben elsô alkalommal rendezték meg az országos taneszköz- kiállítást, ott mi is bemutatkoztunk, és találkoztunk a minisztérium képviselôivel. Az egyik leglátogatottabb stand a miénk volt, s a minisztérium képviselôi személyesen kerestek meg bennünket, s felkértek a tárgyalásra, együttmûködésre. Szupergyorsan, öt hét alatt kaptuk meg a forgalmazási engedélyt bizonyos tanszerekkel kapcsolatban. Most is folyamatban van továbbiak jóváhagyatása. Meg kell mondanom, hogy mindez csak elmondva ilyen "sima" ügy. Új területrôl van szó, bárkihez fordultunk tanácsért, nemigen tudtak segíteni, tehát nekünk kellett kitaposnunk az ösvényeket. Az üzleti tevékenység terén egymásnak ellentmondó törvényekbe ütköztünk. A tanügyi törvény szerint például a taneszközök és oktatási segédeszközök importáláskor vámmentesek és TVA-mentesek, ha ezeket tanintézeteknek szállítod. De a tavalyi új TVA-törvényben nincs említés a taneszközök adómentességérôl. Tehát ilyen akadályokon túljutva végül reméljük: eredményesek leszünk. A pedagógusoktól nagyon sok biztatást kaptunk, és ez ad erôt a nehézségek leküzdéséhez.
A Didact Forum tehát várja az ötleteket, javaslatokat a laptestben közölt felhívásban megadott címen.
Vasárnap estefelé jár az idô. A csendes otthoni szöszmötölésbe "szól bele" a csengô. A konyhában tartózkodó háziasszony nyit kaput. Magas, középkorú férfi áll elôtte, s a tágabb család egyik tagjának nevét emlegeti. Nem zavartatja magát a felvilágosítás hallatán, hogy a keresett személy nem lakik ott, határozottan indul befelé. Zavaros magyarázkodásba kezd, hogy ô mûvész, nemsokára kiállítása lesz, egyébként pedig Régenben rajztanár, s az egyik ismert marosvásárhelyi magyartanárnônek volt a férje. Aztán a háziasszonyra néz, s a középkorú nônek már-már áhítatosan mondja, hogy gyönyörû a szeme. Valószínûleg nem tudja, hogy épp a bókkal igazolta a gyanút. Az asszony a kísérlet mellett dönt, s mesterségénél fogva kíváncsian kezdi figyelni a "mûvészt". Arckifejezést vált, s biztatóan néz a férfira, aki megváltozott hangulatban abbahagyja a halandzsázást, s kimondja, hogy húszezer lejre lenne szüksége. A közeli kocsmában egy ismert marosvásárhelyi személlyel együtt fogyasztottak, s nincs elég pénzük kifizetni a számlát — válik egészen bizalmassá. Majd egy közeli napot emleget, amikoris visszafizeti a kölcsönt. S hogy nyomatékot adjon becsületességének, elôbb a kesztyûjét ajánlja fel zálogba. Ekkor már egészen szánalomra méltónak tûnik, majd nyomatékosítva a mondottakat, mûalkotásaiból ígér egy ajándékot, s végül az énekeskönyvét veszi elô, amely állítólag értékes családi örökség. Az asszony az énekeskönyv után nyúl, majd odaadja a pénzt, a közben a férfi arckifejezését figyeli. Újabb bók, s a köszönet következik, miközben továbbra is egy szánalomra méltó ember áll a bejárati ajtó elôtt. Kicsit görbe tartással megy kifele az udvaron, s néhány pillanat múlva az utcáról hallatszik be, hogy valakinek harsányan köszönetet mond. A tipp bevált. A zsoltárok "árán" újból inni lehet.
A magánrendelôben sokan várnak. Ilyenkor az orvosnôre is ráragad az ingerültség. Ekkor állít be a férfi, mintha kiszámította volna az idôt. Ügynökként mutatkozik be, s a Primacom új szolgáltatását ígéri. Házhoz viszik a megrendelt húst a boltinál olcsóbb áron, ha többet rendel a doktornô. Az áru pedig pont olyan lesz, amilyent a kliens elképzel, hátszín, bélszín, karaj, comb — a legjobb minôségû. Az orvosnô hallgatja a szóáradatot, s egyre idegesebb lesz, s közben akaratlanul is bekapcsolódnak a régi reflexek, abból az idôbôl, amikor még halmozni kellett a húst, mert nehéz volt hozzájutni. Az már eszébe sem jut, hogy négytagú családja azóta megfogyatkozott, messzi vannak a gyerekek, s mindössze két személynek kell fôznie. Arra sem gondol abban a pillanatban, hogy már régen nem tárol húst, hisz minden nap frisset vásárolhat. A bent ülô páciens arcát látja, s közben a kint halmozódó türelmetlenségre gondol, amikor az ügynök az elôlegnél tart. Szinte automatikusan adja a pént, igaz, nem a kért összeget, csak annyit, amennyi a pénztárcájában van. Megkönnyebbülten nézi a távozót, s abban a percben tudatosul benne, hogy becsapták. Mérgelôdni sincs ideje, csak amikor a rendelés végén már kiürül a váróterem.
A Marosvásárhely jónevû negyedében lakó házaspár hetek óta a klinikákat járja. A feleség betegsége makacsul kitart, az orvosok újabb meg újabb analízist kérnek. Az elsô reggelen, mikor nem kell korán felkelniük, hogy idôben érjenek el a rendelésre, laborba, kicsit lustálkodnak. A fiuk elment már az iskolába, a viszonylagos tömházcsendben jólesik a reggeli szendergés. Kis idô elteltével a feleség mintha motoszkálást hallana a bejárati ajtónál. Hirtelen arra gondol, hogy a fiú fordult vissza, talán otthon felejtett valamit. Az ajtóhoz megy, a fiát szólítja, amikor észreveszi, hogy az ajtóról lehull a zár. Kivágták. A lyukon át látja a betörôt is, magas, szôke fiatal férfi áll az ajtó elôtt. Tolvaj, betörô — tör fel belôle hangosan az ijedtség, mire a kint álló elszalad. A betegség miatti legyengült állapotában késôn tér magához, s akkor gondolja végig, hogy mi is történhetett volna, ha éppen abban a pillanatban nem ér oda az ajtóhoz. A betörô, aki az utóbbi napokban megfigyelte életmódjukat, ha számításai ellenére otthon találja ôket, valószínû, hogy az agressziótól sem riad vissza. Szerencséjük volt, de az ijedtség azóta is gyakran beledobban, holott már vasajtóval cserélték ki a régit.
Marosvásárhelyi történetek kisebb-nagyobb bosszúságokkal, amelyek mindennapjainkat fertôzik. Tanulságuk az lenne, hogy óvakodni kell, de ahogy a történeteket elmesélô személyek feltették a kérdést: lassanként mitôl nem kell óvakodni manapság?
Reggel fél hét. Élénk a vásárhelyi vasútállomás. Vonatra váró vagy szerelvényrôl leszálló emberek állingálnak a gyorsbüfék elôtt. Ipari mennyiségben fogy a feketekávé. S melléje sercen a cigaretta. Alacsony cigánygyerek környékezi meg a vásárlókat. Aprópénz után nyújtja koszos tenyerét, cigarettacsikket kapar fel a földrôl. Tüzet kér. A gyújtóját feléje tartó férfi nem állja meg, hogy életkora felôl ne érdeklôdjön. "Tizenegy" — válaszolja röviden a fiú. Amikor azonban az a dohányzás káros hatásairól próbál tartani kiselôadást, megsokallja, s szó nélkül továbbáll. A szemközti bódé felé igyekszik, hátha az elôtte várakozó néhány személy zsebébôl további apró kerül elô. Ha nem, beéri a poharakban maradó kávéval, néhány cseppnyi üdítôvel, kiflivéggel.
Nem túl zsúfolt busz. Fehér botjával a székek között tapogatózó, fekete szemüveges férfi araszol elôre. Elnyûtt, zsírfoltos kalapot nyújtogat az utasok elé. Halkan duruzsol. Talán imát mormol, talán csak összefüggéstelen szöveget. Senki nem érti, senki nem figyel rá. Szinte önkéntelenül nyúl zsebbe a kéz, pénzt húz elô. Nem is néznek a koldusra, miközben beledobják az alamizsnát a kalapba. Ha csörren, benne marad. Ha zajtalanul hull, az idôsödô férfi utánanyúl, s a papírpénzt gondosan zsebébe süllyeszti. "Vakságában" is érzi a bankjegyet.
Elegáns, tiszta, drágás cukrászda. Hét- nyolc év közüri fiúcska járja sorra az asztalokat. Sûrûn írt papírlapot lobogtat a süteményt, üdítôt, kávét fogyasztó vendégek orra elôtt. Egyesek egyszerûen elfordulnak, s tovább folytatják a csevegést asztaltársaikkal. Mások pénzt nyújtanak át.
Hárman ülnek az asztalnál. Két fiatal és egy idôsebb nô. Náluk is szerencsét próbál. "Adjanak egy kis alamizsnát" — siránkozik románul. Egyikük kabátzsebébe nyúl, s két százast csörget a nylonba vont papírra. "Mi, kétszáz lejjel akarod kiszúrni a szemem?! Nem szégyelled magad?" — csattan fel az addig halk szavú kolduska. Felejti a jó modort, látszik, letegezve jobban tudja szórni az átkokat. S valósággal csattan az asztal, amikor lapjára vágja az aprópénzt.
Évekkel korábban ismert "védangyala" volt a belsôvárosi Szent János Nagyplébániának a hol románul, hol magyarul könyörgô vak fiú. Fehér botjára támaszkodva, szempilláit megállás nélkül rebegtetve könyörgött alamizsnáért. Kucsmájába mindig hullt valami. A Cosbuc könyvesboltban vásároltam, amikor aprópénzeit váltotta "darabosra". "Jól megy a bolt?" — érdeklôdött az elárusítónô. "Hogyne" — válaszolta mosolyogva a pillogtatásból megálló, szemeit immár látásra és pénzszámolásra használó fiú — "a múltkor egy idôs néni egy huszonötöst tett a fejfedômbe." 1988-at írtunk.
Csupasz felsôtestû cigány gyerek fekszik nap mint nap a fôtéren. Fülsiketítôen ordít, így hívja fel magára a figyelmet. Vagy csak azt próbálja elkerülni, nehogy valaki átessen rajta? Közte és az aszfalt között, amolyan szigetelôként, mindössze egy kartonpapír és feketére koszolódott nadrágja. Béna lábak lógnak ki belôle. Egyik karja hiányzik. Az Isten hidege és az elhaladók közömbössége lengi körül. Bôrére tapadt, páncéllá edzett, néhány hetes vagy hónapos kosz védi a fagyástól. A testi és lelki kihûléstôl.
Megszokott látvány, hogy közintézmények, üzletek elôtt ugyanaz a koldus nyújtja a be- vagy kilépôk elé kezét. A nagyobb adomány reményében az alamizsnáért esdeklôasszonyok csecsemôket szorítanak mellükre. Az elaludni merészelô kisdedet könyörület nélkül felköltik, sírjon, kérjen: tanulja idôben a "mesterséget". Hiszen semmi kétség nem fér hozzá, néhány év múlva már egyedül kell megkeresnie a betevôt. Esetleg "szülei" italra-, cigarettára-, kávéravalóját...
Sajtótájékoztató a polgármesteri hivatalban
A köztisztasági illetékekbôl beszerzett új szeméttárolók képezték a polgármesteri hivatalban tartott tegnapi sajtótájékoztató legkimerítôbben megvitatott problémáját. Mint Lucian Valentina szóvivô beszámolt, több lakóbizottság nem vette át a szemeteskukákat. Értesültéseink szerint azért, mert egyelôre nincs ahol biztonságban elhelyezniük — jegyeztük meg —, mire a sajtóiroda vezetôje azt válaszolta, hogy akkor be kellene jelenteni, hogy nem tartanak igényt azokra, hogy másoknak adhassák oda.
Kérdésünkre, amelyben lakossági panasz nyomán azt tettük szóvá, hogy a Transilvania kereskedelmi központ környékén rendezni kellene a közlekedést, mivel gyakoriak a nem egyszer verekedéssé fajuló nézeteltérések, és idônként a szabálytalanul parkoló autók miatt megbénul a forgalom, azt a választ kaptuk, hogy a kialakult helyzet nem ismeretlen a polgármesteri hivatal számára sem. A decemberi ünnepek idején többször is jártak a helyszínen, s megállapították, hogy valóban nagy az összevisszaság, ebben viszont a rendôrség sem mentes a felelôsségtôl. Szolgálatos alkalmazottait, különösen a forgalmasabb idôpontokban gyakrabban kellene a helyszínre küldenie, még akkor is, ha állításuk szerint, a jelenlegi bünetetések nem riasztják vissza a gépkocsivezetôket a szabálytalanságok elkövetésétôl. A felelôsség továbbá a bérbeadóké és a bérlôké is, akiknek meg kellett volna teremteniük a vállalkozás mûködéséhez szükséges feltételeket. A polgármesteri hivatal, ha igény van arra, elkészíti az övezet közlekedési tanulmányát, befektetésre azonban nincsen lehetôsége. Mindezek ellenére nem vonja ki magát a felelôsség alól.
A közterületre épített garázsok problémáját illetôen elhangzott, hogy a felhívások nyomán naponta több tízen jelentkeznek, hogy a tisztázzák a helyzetet, és rendezzék tartozásukat, de ez még korántsem annyi, mint azoknak a száma, akik egyáltalán nem reagáltak a felszólításra. A tavalyi bevétel a garázsadókból 385 millió lej.
Elhangzott még, hogy a polgármesteri hivatalban tartott szerdai zárt körû ülésén napirendre került a fogyasztásmérô órák felszerelésének elhíresült problematikája is.
A magyarországi testvérváros, Kecskemét képviselôit fogadják január 28-án Marosvásárhelyen. A dr. Szécsi Gábor polgármester vezette küldöttség ötmillió forintos adománnyal érkezik, amit az árvízkárosultaknak, illetve az asztmás gyerekek számára Szovátán épülô központ támogatására szánnak.
A sajtóiroda vezetôje ugyanakkor bejelentette, hogy a következô találkozók során Orbán Dezsô alpolgármester valamint a hivatal osztályvezetôi számolnak be tevékenységükrôl és válaszolnak az újságírók kérdéseire.
Most, amikor e sorokat írom, még csak csütörtök este van, de már elôrelátható, hogy a meghirdetett tanügyi sztrájknak kevesebb résztvevôje lesz, mint ahogy azt szakszervezeti vezetôink remélték.
Nem azért, mintha nem volna miért sztrájkolnunk, hisz a tanügy és dolgozóinak súlyos gondjai közismertek. Nem untatom vele a kedves olvasót, annál is inkább, mert a mai világban mindenkinek elég a saját gondja.
Több oka van annak, hogy nekünk már sztrájkolni sincs kedvünk. Egyrészt az eddigi ilyenszerû akciók gyakorlatilag eredménytelenek voltak. Másrészt a tanügyben — akárcsak az egészségügyben — értelmetlen a sztrájk. Ez fából vaskarika! Ha a gyerekek egyáltalán az iskolában vannak, az a tanárnak már munkát jelent! Akkor is, ha mesét mond vagy diafilmet vetít. A vicces pedig az egészben az, hogy a fizetését ennek ellenére levonják. Mert sztrájkolt, ugye! Egy szó, mint száz: valami mást kell kitalálni.
Ami a mostani, 20-21-i sztrájkot illeti: a lehetô legrosszabbul idôzített.
Ti. az országban egy másfajta sztrájk is folyik, és félô, hogy a közvélemény egy kalap alá vesz bennünket azokkal, akik ismét a fôváros felé igyekeznek, elagyabulálni mindenkit, akinek az ábrázata nekik nem tetszik. Hát köszönöm, de én ilyen társasággal együtt nem sztrájkolok. (Szakszervezeti vezéreinknek nem ártana, ha eszükbe jutna: ezek az emberek milyen féktelen dühvel viseltettek a diákokkal szemben.) Mert ezek már nem azok a bányászok, akiket én ismertem valamikor, és akiket az egész társadalom tisztelt. Ezek az emberek úgy érzik, nekik mindent szabad, irányíthatók, vezethetôk, hülyíthetôk. Mögöttük ott állnak azok a politikai erôk, akiknek nem kell demokrácia — még az a kevés sem, ami van —, akik az ország elszigetelését akarják, akik a kommunizmust akarják restaurálni. Ehhez kell nekik a bányászok rohamcsapata, és ebbe akarják belerángatni a társadalom többi elégedetlenjét is. Ebben a táncban nekünk nincs mit keresnünk. Ha állandóan az iskola politika- mentességérôl beszélünk, akkor semmilyen módon sem szabad sötét politikai erôk malmára hajtani a vizet. Még egy olyan sztrájkkal sem, amely normális körülmények között teljesen jogos volna. Aki figyeli az eseményeket, az láthatja, hogy ez a cirkusz, ami most folyik, már rég nem a bányákról és a bányászok jövôjérôl szól. Ez már politikai harc, a tét: a hatalom, az állampolgár szavazata. Hogy ez a kormány sok hibát elkövetett, az tény. Az utóbbi évek sztrájkmozgalmai nagyrészt indokoltak voltak. A tanügyiekéi is. Egyet azonban nem szabad elfelejteni: ha a bányászok mögött álló erôk gyôznek, akkor többet nem kell sztrájkolni! Akkor ez tilos lesz, bányásznak, tanárnak egyaránt. A szakszerevzetek vezetôinek tudniuk kellene, hogy távlatilag milyen hatásúak lesznek az általuk kezdeményezett akciók, ahogy arra is gondolniuk kell, hogy a kormánynak jelen helyzetben a legkisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy a tanügy — különben jogos — sérelmeit orvosolja.
A szakszervezet nem politikai alakulat, de vezetôiktôl elvárható egy minimális politikai elôrelátás. Például az, hogy ezt a sztrájkot csendesebb idôkre halasszák, olyankorra, amikor az ország és a kormány is oda tud figyelni az oktatás és az oktatók helyzetére.
Tegnap kezdôdött a felmérési idôszak utolsó két napjára tervezett tanügyi munkabeszüntetés. Mint már tegnapi lapszámunkban is jeleztük, a Zsil-völgyi bányászok akciója bizonytalanságot keltett, emellett pedig véleménykülönbségek is adódtak a szakszervezeteken belül. Mindezek nyomán kis támogatottsága volt a tiltakozásnak. A megyei tanfelügyelôségtôl kapott adatok szerint összesen négy tanintézetben, azaz a csíkfalvi és az andrásfalvi általános iskolákban, a marosvásárhelyi 7-es általánosban, valamint részben az építészeti iskolaközpontban szünetelt az oktatás.
Az építészeti iskolaközpontban a személyzet fele szüntette be a munkát. Az intézet szakszervezeti vezetôje, Rosca Mihai, aki egyben a Szabad Tanügyi Szakszervezeti Szövetség marosvásárhelyi alelnöke is, lapunknak elmondotta, hogy a diákokat nem küldték haza, hanem az iskolában felügyeltek rájuk. Arról is beszámolt, hogy a szövetség megyei szervezetének keddi ülésén hangzott el, hogy a személyzet januári elôlegére még nem volt pénz a minisztériumban, ezt ma kellene folyósítsák az alkalmazottaknak, akik ugyanakkor a tavalyi 13. bért sem kapták meg.
A Spiru Haret szövetség megyei elnöke, Ioan Sacarea tegnap 70%-osra becsülte a tiltakozás támogatottságát.
Tegnap délután a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének és a Spiru Haret Független Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének országos vezetôsége, a jelenlegi társadalmi-politikai helyzetben elemezve a kollektív munkakonfliktust elemezve valamint szem elôtt tartva a parlament tanügyi bizottságainak együttes ülésén az 1999-re szóló, állami Költségvetést módosító javaslat elfogadását, amely biztosítja a tanügyi alkalmazottak egész évi fizetését és más pénzügyi forrásokat, tegnap az operatív gyûlésen határozatot hozott, amelyet eljuttatott szerkesztôségünkbe is. Eldöntöttek:
1. A tanügyi sztrájk felfüggesztését és a tanulók félévi eredményeinek lezárását.
2. A két szakszervezet fenntartja a jogát az általános sztrájk újrakezdésére, ha a munkakonflktust kirobbantó kérések teljesítését megszegik.
A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége és a Spiru Haret Független Tanügyi Szakszervezetek támogatják Románia elnökségének, a parlamentnek és a kormánynak a társadalmi és politikai helyzet rendezéséért foganasított eljárásait, és felkérik mindazokat, akik felelôsek Románia jövôjéért, hogy értékeljék újra a tanügy finaszírozásának módozatait az állami költségvetésbôl 1999-ben.
A kis vasúti megállóhelyeken sehol nincs jegyárus. Mindenütt aluljáró van az áthaladó két vágány alatt, de DB- dolgozó sehol. Jegyet az automatánál lehet vásárolni, amely pfennigre pontosan visszaad; mi több, azt is kiírja, hogy milyen címletû bankjegyet vagy aprót fogad el. Ha például a jegy 16 márka 73 pfennigbe kerül, a legnagyobb címlet, amit bevesz, a 20 márkás, az ötvenest már nem fogadja el.
Ugyanakkor az sem baj, ha az ember nem vesz jegyet. Azt mondták, Németországban mindig elfogadják, ha az ember azt állítja, rossz volt az automata vagy nem tudott vele bánni. Ilyenkor a kalauztól lehet váltani, rendes áron; büntetésrôl senki nem beszél.
Vannak olyan bérletek is, amelyekkel bizonyos idôpont után két személy utazhat, azonkívül pedig egy jól körülhatárolt régión belül érvényes minden járatra. Egyszer elôfordult, hogy ketten mentünk, és átkerültünk egy másik régióba. Jött a kalauz, megnézte a bérletet, kicsit hümmögött, de elfogadta, hogy nekünk azt mondták, lehet vele utazni. — Azért legközelebb... — szólt utánunk.
A vonathoz hasonlóan az autóbuszon is bejelentik a következô állomást. Vannak olyanok is, amelyekben az állomásokat kiírják abban a sorrendben, ahogy következnek, majd ahogy egyet elhagyunk, eltûnik a "minitérképrôl" és a soron következô elôlépik elsônek. Gombnyomással kell jelezni, ha leszállásra készülôdik az ember, megjelenik a Wagen hält felirat és a busz megáll. Ha az utas nem jelez, és a megállóhelyen senki nem várakozik, a busz nem áll meg. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az Ausztriából nemrégiben Vásárhelyre került buszokban is vannak leszállást jelzô gombok, szinte minden kapaszkodócsövön, de az emberek nem igazán használják. Kár.) Az ajtó körüli rész úgy van kiképezve, hogy tolókocsival is könnyen fel lehessen ülni. Kismamáknak, mozgássérülteknek nyújtanak így segítô kezet; azonkívül a buszban külön hely van, ahol a gyerek- meg tolókocsival meg lehet állni.
Vonat és autóbusz esetében is három távolsági jegyet adnak. A megállóban, ahol fel akarunk ülni, ki vannak írva a lehetséges célállomások, s mindegyik mellé egy betû: A, B vagy C. Az A-csoportba tartozók vannak a legközelebb, a B- be tartozók már távolabbiak, legmesszebb pedig a C jelzésûek vannak. Így az A-jegy a legolcsóbb, a B drágább, a C a legdrágább. A jegy lehet egy útra szóló, négy útra szóló, napibérlet stb. A négy útra szóló természetesen olcsóbb, mint ha négy darab egyutast vennénk.
Este 8 óra után sok buszra csak az elsô ajtón lehet felülni; ilyenkor be kell mutatni a sofôrnek a jegyet, vagy tôle kell vásárolni.
Az utasok általában nem blattolnak; nem éri meg. Ellenôröket ugyan csak egyszer láttam, de lehet, az én szerencsém, mert állítólag elég gyakran járnak és komolyan büntetnek. A buszokban mindenütt hatnyelvû felirat: nem éri meg!
Azt is odaírják, mit lehetne venni a büntetés árából.
Wuppertalban láttam a világ egyetlen felfüggesztett vonatját, legalábbis azt állítják róla, hogy sehol nincs ilyen. A lényege, hogy nem síneken jár, hanem óriási állványokra felfüggesztett pályán közlekedik, azon függ és halad elôre. Sétautazás céljával mentünk egy kicsit vele, közben mondogattam magamban: lógok a levegôben.
Amikor autóval gurultunk ide-oda, elméletileg a legnagyobb gondunk az kellett volna hogy legyen, hogyan találjunk parkolóhelyet; legalábbis abból kiindulva, hogy nálunk itthon mekkora gond a parkolás. Meglepô: a fizetô parkolókban mindig találtunk helyet. Düsseldorfban a tévétorony mellett van egy ilyen, itt figyeltem meg elôször a rendszert, ami szerint mûködik, és amit aztán késôbb is felleltem, több helyen. A tévétorony mellett nem volt sem föld alá bújtatva, sem befedve a tér, a kocsit a szabad ég alatt hagyhatta az ember. Ôr, akinek fizetni kellett volna, sehol. Hogy mégis mindenki pontosan annyit fizessen, amennyit kell, arról egy automata gondoskodik. Amikor az ember behajt, megáll a kis gép mellett, megnyomja a gombot, az meg "kiköp" egy kártyát, amelyen feltünteti magának, hánykor érkezett az illetô autó. Ezzel egyidôben felemelkedik a sorompó, amely a befele vezetô úton akadályozza a haladást. Amikor a gépkocsivezetô távozni szeretne, megkeres egy másik automatát, amelybe beleteszi a kártyát, az meg kiszámítja, mennyit kell fizetni. Az összeget bele kell dobni a gépbe, utána újra kezünkbe kerül a kártya, de ezúttal már az is rajta van, hogy fizettünk és távozunk. Beledobjuk a sorompókezelôbe, az automatikusan ellenôrzi és felemeli a sorompót.
Találékony megoldás; nagyon tetszett.
A düsseldorfi tévétorony egész hatalmas, fôleg akkor, ha az ember alája áll, és úgy néz fel rá. Olyan, mint egy csészealj: kékes fényben úszik, kerek, üveg. Tizenegynéhány másodperc alatt röpít fel a lift az épület tetejébe, ahol bár mûködik, egy szinttel fennebb pedig vendéglô, amely lassan forog. A kilátás csodálatos, mindenfele messze ellátni. Mondták, hogy a vendéglôben nagyon nehéz helyet találni, csak akkor lehet oda bejutni, ha az ember jó elôre lefoglalja a helyét (fôleg összejöveteleket szerveznek ott). Ha valaki fel akar jutni a torony tetejébe, fizetnie kell. A torony karcsú oldalára fényórát szereltek, amelyrôl nagy távolságról is pontossággal leolvasható, mennyi az idô. Nem egy hagyományos órára kell gondolni, az egész úgy volt elképzelve, hogy lámpák jelezzék a különbözô idômérô egységeket; így két külön lámpa van a "tizeseknek", és például ha egyik sem világít, 0-9 óra van, ha az egyiknek a fénye látszik, akkor tizenvalahány óra van, ha pedig mind a kettô ég, akkor este 8 (20) után vagyunk. Ezek alatt következnek az "egyesek", ebbôl ha egy világít, akkor egy óra, ha kettô, akkor kettô, és így tovább. Ha pedig fennebb a "tizesek" közül is világít egy, az "egyesek" közül pedig négy, az azt jelenti, hogy tizennégy óra van. A percekkel és másodpercekkel ugyanez a helyzet.
Amikor a felvonóban voltunk, alig éreztem, hogy fölfele megyünk. Kis nyomásváltozás a fülemben, ennyi. Öreg, megfáradt liftünkre gondoltam akkor, a blokkunkból, és kicsit elmosolyodtam. Szegény rokon! — sóhajtottam; mikor lesz belôled ilyen?
Talán sohasem.
Ismét Távol-Nyugaton, Kanadában (10.)
Az újságok, a rádió, a tévé naponta ontják a rossz híreket. A munkaképes lakosság 10%- ának nincs munkahelye, a lej árfolyama állandóan esik. Mindezek tetejében még ott van az infláció. A szomorú az, hogy az elmúlt évtized bizonysága szerint nem lesz ez másként sem az idén, sem jövôre.
Számunkra ugyan nem vigasz, de ma a világon mindenütt 2—4%-os a munkanélküliségi ráta. Több ország — közöttük nagy teljesítményû gazdasággal rendelkezôk is —, pénzének a dollárhoz viszonyított árfolyamának idônkénti csökkenése elég gyakori hír. Ez utóbbi sok esetben gazdaságukban nem negatívumokat idéz elô, hanem ellenkezôleg, éppen a teljesítményük fokozását kívánják vele elérni.
A statisztikusok által közreadott adatok szerint az elmúlt évben a legjobb életminôség Kanadában volt. Meggyôzôdésem, hogy ez így is van, holott a kanadai dollár árfolyama — viszonyítva az amerikai dollárhoz — jócskán süllyed. A tavasszal 1 USA- dollárért 1,35 kanadai dollárt kellett adni, a nyár derekán majdnem 1,60-at, kora ôsszel pedig csak 1,50-et. Mindez csak az elsô ránézésre tûnik sötétnek, lehangolónak.
A leértékelés hatását a külsô szemlélô a legnagyobb példányszámú helyi lapban vehette észre. Az álláskeresôk hirdetése ötöd-hatodrészére zsugorodott, míg azoknak az apróhirdetéseknek a száma, amelyek állást ajánlottak, háromszorosára, négyszeresére nôttek. Mindez azonban nem csak az egyén, hanem az egész társadalom szempontjából jelent kedvezô hatást. Ha nô a foglalkoztatottság, nônek az egyéni jövedelmek és vele együtt a kereseti adó. Megemelkedhet a fogyasztás, ugyanakkor emelkedik az államnak járó ÁFA (TVA) vagy ahogy nálunk mondják, értéknövedéki adó, nô a nyereségadó. A vége pedig az, hogy az államnak van pénze, fejlesztheti az infrastruktúrát, többet költhet egészségügyre, iskoláztatásra, szociális hálóra stb. De az sem elhanyagolható, hogy bôvülnek és szaporodnak az üzleti vállalkozások, a gazdasági beruházások.
De hogy a fentiek ne tûnjenek elméleti fejtegetésnek, álljon itt két példa arról, hogyan lehet hasznot húzni a hazai valuta leértékelésébôl.
Ami alább következik, az igen közeli ismerôseimtôl származik.
Egyikôjük, aki a filmszakmában dolgozik, magyarázta, hogy míg az elôzô években Torontóban egyszerre 10-15 filmet forgattak, az elmúlt év szeptember közepén 64-et. A hír még azért is különös, mert a filmek nagy többsége amerikai vállalkozás és ezek között a legtöbb produkció hollywoodi. Mindez annak az eredménye, hogy a kanadai dollár leértékelése folytán olcsóbb Torontóban legyártaniuk a filmet, még akkor is, ha a teljes stábbal át kell ide rándulniuk.
Ha ezt a jelentéktelennek tûnô példát az ember továbbgondolja, rájön, hogy a valutaleértékelés eredménye lehet pozitív is, ha okosan csinálják.
Csak úgy mellékesen egy kis csemege a tévénézôknek. Az az ismerôsöm, akit fennebb említettem, a Nikita c. filmnél dolgozik, amit Torontóban és környékén forgatnak. Szerzôdése ez év július elsején jár le, addig van kész forgatókönyvük. Akik kedvelik ezt a sorozatot, számíthatnak rá, hogy még ebben az évben is elkészül néhány (talán 13) fejezete.
Egy másik eset, amit szintén egy közeli ismerôsöm mesélt: a vállalat, ahol menedzserként dolgozik, három testvér tulajdona volt. Családi okok miatt az egész vállalatot, az öt gyárával együtt eladták. Elsônek egy amerikai cég jelentkezett és az övéké volt a legkedvezôbb ajánlat is. Az új tulajdonosnak nyilván kedvezett a kanadai dollár árfolyamának az esése, ami azonban önmagában nem indokolná a befektetésüket. Biztosan találtak volna olyan országot, ahol az amerikai dollárt még elônyösebben értékesíthették volna. Itt viszont az adásvételhez nem kellett sem különleges engedély, sem külön jóváhagyás, sem politikai befolyás. Van egy stabil törvényességi rend, ami világos, érthetô, nem ad alkalmat sem kételyekre, sem félremagyarázásokra, és hetenként sem módosítgatják.
Az egyik alkalommal módomban volt a vállalat egyik vezetôjével társalogni. Gondoltam egy merészet és megemlítettem, hogy mit szólna egy romániai üzleti kapcsolathoz. A témának beszélgetôtársam nagyon hamar véget vetett, mondván, hogy náluk Vietnam van elônyben, mert feltételeik biztosak, az együttmûködés kiszámítható. Hogy e mögött az udvarias elutasítás mögött milyen információi voltak, azt mi csak sejtjük, de lehet, hogy tudjuk.
Míg írom ezeket a sorokat, mind az motoszkál a fejemben, hogy polgármesterünk, Fodor Imre, ott túl, az óceánon, mindent megtett Vásárhely érdekében. Erôfeszítéseinek sikeres esélyeit most a napokban pont azok a politikusok rombolják le, akik az elkövetkezendôkben hazafias vádaskodásaikkal a fejét fogják követelni. Ez is egy tanulság.
Déli negyed egykor értem földet Tokió repülôterén. A legelsô dolog, ami feltûnt, hogy a levegô nagyon párás volt, mintha vízgôz áramlott volna be a repülôtéri épületbe. Elég nehezen viseltem el, fôleg, hogy két bôröndöt kellett magam után vonszolni és egy könnyû pulóver meg egy vékony dzseki is volt rajtam. Bár csak szeptember volt, azért öltöztem így fel, mert már nem is volt hova tenni az utolsó ruhadarabokat. A brit légitársaság komolyan veszi a csomagra elôírt 22 kilós súlyhatárt és drágán fizethet az, aki ezt túllépi.
A repülôtéren nem vártak. Szállásadóm már jó elôre felkészített erre a "traumára", és elmagyarázta, hogy a munkaadója nem hatódik meg attól, hogy én most érkezem Japánba, a világ másik végérôl. Ezért még nem jár szabadnap az alkalmazottaknak. Így hát tisztában voltam azzal, hogy még jócskán kell izzadnom, amíg eltalálok "hazáig". Emiatt már az elsô napom élménydúsnak ígérkezett. Persze, én ezt egyáltalán nem bántam.
A vámvizsgálatnál külön sorba kellett állni a belföldi és külön a küföldi utasoknak. Itt nem láttam azt a fajta diszkriminációt, ami a nyugat-európai repülôtereken honos: külön sor az EU-tagországok polgárai és külön az egyéb kategóriába tartozók számára. Nagyon megörültem annak, hogy egyszerre csak egy csomó olyan ember között álltam, akik hasonlítottak rám. A 12 órás repülôút alatt a repülôgépen kicsit ijesztô volt már a sok ferde szemû körülöttem, még ha nem is ferdén, hanem mosolygósan néztek rám mint idegenre.
Az útlevélkezelés és vámvizsgálat után már indulhattam volna ismerôsöm lakására, aki a bejáratnál gondosan elrejtette a lakáskulcsot számomra, elôbb azonban vonatjegyet kellett venni. Már ekkor tapasztalnom kellett, hogy a japánok milyen gyatrán beszélik az angolt — ha egyáltalán beszélik. Ez döbbenetes volt, és bárkinek is meséltem errôl késôbb itthon, nagyon csodálkozott. Itthon, távol Japántól, azt hisszük, hogy a japánok mindenhez mesterfokon értenek és hogy ez az idegen nyelvekre ugyanúgy vonatkozik, mint a fejlett technológiájú gépeikre. Ez tévedés. Még sok ilyen tévedésre jöttem rá ottani tartózkodásom alatt.
Az igazság az, hogy a japánok nem beszélnek idegen nyelveket. Hangsúlyozom, hogy a beszéddel van a baj. Ettôl még lehet, hogy cirkalmas leveleket fogalmaznak angolul és folyékonyan olvasnak is angol szövegeket. Viszont ez is ritkaság. El is ismerik mind, hogy a kötelezô 6 éves angoltanulás ellenére is csak nagyon kevesen tudnak megszólalni angolul. Az üzletekben vagy például a pólókon fel-felbukkanó angol írás is inkább csak divatmánia, nem is az a lényeg, hogy mit is jelent az angol szöveg. Mivel Amerika elég nagy hatást gyakorol rájuk, hát divatba jöttek az angol feliratok és ez sokszor bizarr helyzetekhez is vezethet. Egy amerikai humorista könytetbe gyûjtötte ezeket a bizarr helyzeteket. Ô mesélte, hogy amíg Japánban tartózkodott, elképesztô angol feliratokkal találkozott. Például egy kisgyermekét toló nôt látott az utcán, akin elegáns szoknya és magas sarkú cipô volt. A póló, amit viselt, a következô angol feliratot hirdette: SNOT HOUSE. Ez magyarul annyit tesz, hogy "takonyház". Nyilván, a csinos hölgynek fogalma sem volt arról, hogy mit ír a pólón, az a lényeg, hogy angolul van.
Sajnos, én errôl az egészrôl mit sem tudtam és így nem tanultam meg elôre japánul olyan fontos szavakat, mint bank, vonatjegy, információ, vonat. Azt viszont tudtam, hogyan mondják, hogy "jó napot", "elnézést", "köszönöm", azonban ennyi tudás birtokában még nem tudtam kideríteni a repülôtéren, hogy hol válthatok pénzt, hol vehetek vonatjegyet és hogy merre van a tájékoztató iroda. Ebben az országban a nemzetközinek hitt szavak sem válnak be, senki nem érti ezeket, bármilyen lassan és tagoltan is ejtenénk a szavakat. A bank "ginkoo", a jegy "kippu" és a posta "yubinkyoku". Szóval, nagy fáradságomba került, amíg olyan embert találtam, aki angolul is értegetett valamicskét a nemzetközi repülôtéren (!), és végre pénzt válthattam. A vonatjegy vásárlása pedig úgy történt, hogy egy "szumimászen" (elnézest) kíséretében rátámadtam egy japán nôre, kétségbeesett arckifejezéssel lobogtatva a bankjegyet és közben mondtam az állomás nevét, ahova a jegyet akartam volna az automatából. Csak innen lehet ugyanis jegyet venni, de ugyan ki érti azt a sok kriksz- krakszot, amit kezelési útmutatásnak neveznek? A nô nagyon készségesen segített. A "Katsutadai" állomásig félórás vonatozás után jutottam el, és már csak annyi dolgom akadt, hogy taxiba üljek és hazavitessem magam a két bôröndömmel ezután pedig megtaláljam az eldugott kulcsot, majd lepihenjek a fárasztó út után. Nem sejthettem, hogy még akad egy kis "macera" a pihenésig.
Hamar megtaláltam a várakozó taxisort. Kitörô örömmel nyugtáztam, hogy a "taxi" szó japánul ugyanígy hangzik. Ebben az országban minden taxi sötét színû, elegáns jármû, kifogástalan tisztaságú. Az üléstámlákat csipkés huzat borítja és a kifogástalan modorú taxisofôrök kivétel nélkül mind öltönyben, fehér ingben, nyakkendôben és fehér kesztyûben vezetnek.
Gyalog 10 percre laktam a taxiállomástól, de csak nagy nehezen jutottam el odáig taxival, mert Japán sokadik furcsasága az, hogy a városokban nincsenek utcanevek és a taxisok is csak kérdezôsködések után jutnak célhoz. Engem persze kérdezni nem lehetett, mert a fáradtságtól még magyarul sem tudtam volna megszólalni. Ezért aztán a többi taxiban üldögélô sofôr "az én sofôröm" köré sereglett és együtt bogozták ki a nálam levô cím és rajz alapján, hogy hova is kell menni. Mikor megérkeztem a lakáshoz és még a kulcsot is megtaláltam, akkor már nagyon boldog voltam és felsóhajtottam: na végre, igazán megérkeztem Japánba!
A letûnt rendszer körülményei közepette, mint munkás és pedagógus családok, éveken át kuporgattuk össze a 70.000-70.000 lejeinket, hogy az akkori szokás szerint évek múltával Dacia gépkocsihoz jussunk, e szép és gazdag országban. Az autó árát 1987. december 8-án, illetve 1988. február 28-án fizettük le a marosvásárhelyi CEC-hivatalnál. Ott, annak rendje és módja szerint, beosztottak a brassói lerakathoz, amely el is küldte a besorolás számát.
Azóta mintegy 11 év telt el, de sem a Daciát nem kaptuk meg, sem annak ellenértékét nem adták vissza. Okkal kérdezzük, azonos helyzetben lévô sorstársainkkal együtt: még meddig várjunk, meddig legyünk türelemmel, mi, akik lassal közeledünk az élet alkonya felé? Mikor remélhetjük, hogy törvényhozóink és a jogszabályok alkalmazói megoldják ezt a kérdést is úgy, ahogyan megoldották más társadalmi rétegek kárpótlási követelését? Több, hasonló elvek alapján és hasonló módszerekkel gazdálkodó országban — például Lengyelországban — orvosolták ezt a gondot. Ha már jogállamiságról beszélünk, ránk, az autóvásárlók népes csoportjára, nem érvényes a jogfolytonosság elve? Szeretnénk tudni továbbá, hogy kik használták a pénzünket és az kiknek kamatozott az esztendôk során?
Keservünkben kénytelenek leszünk a nemzetközi szervekhez folyamodni, vállalva az azzal járó költséget, idôt és reménykedve ügyünk pozitív elbírálásában, hiszen Románia is európai állam s mint ilyen, alkalmazkodnia kell a nemzetközi joggyakorlathoz.
A Simon Gavril rendôralezredes kézjegyével ellátott 1999-es baleseti statisztikáról megkezdett beszámolónkat azzal folytatjuk, hogy készítôi külön fejezetet szenteltek a nemkívánatos események helyszín szerinti csoportosításának. Így tudtuk meg, hogy a legtöbb közlekedési baleset a települések utcáin következett be: 117 súlyos és 1494 könnyebb kimenetelû baleset, és nem a helységeken kívül. Az országutakon 57 súlyos és 129 könnyû, a megyei utakon 25 súlyos és 29 könnyû, míg a községi utakon csupán 1 súlyos és 4 könnyû baleset volt. Figyelmet érdemel egy másik összehasonlítás is, amely szerint (amint azt már elôzô cikkünkben is említettük) vidéken, pontosabban a községek, falvak körzetében számosabb (116) tragédia fordult elô, mint városon (84). A kevésbé súlyosnak minôsített balesetek tekintetében azonban érdekes módon fordított a sorrend. Vezetnek a városok (1368), s mögöttük messze elmaradnak a községek (288). Továbbá létezik egy olyan kimutatás is, melynek megfelelôen a hivatásos gépkocsivezetôkhöz képest igencsak megsokasodott amatôrök 148 alkalommal vettek részt súlyos és 1385 esetben könnyebb balesetekben. Hozzájuk képest a "profik" kevésbé tûnnek veszélyesnek, hiszen "mindössze" 52 súlyos és 271 könnyû baleset kapcsán jegyezték fel a személyi adataikat.
A fentiek egyik tanulsága szerintünk az, hogy a forgalom minden résztvevôje az utcán van a leginkább kitéve annak, hogy baj érje, tehát ilyen helyen szükséges a gyalogostól, kerékpározótól vagy fuvarostól kezdve valamennyi közlekedônek arra is odafigyelnie, hogy ô mit akar, s mit tesz, meg arra is, hogy mások mire készülnek, illetve mit cselekszenek. Azt pedig, hogy az alacsonyabb rendû utakon vagy a községekben fesztelenül jöhetünk-mehetünk, egyszer s mindenkorra el kell felejtenünk. A veszély mindenütt leselkedik reánk!
A Személygépkocsi-vásárlók Érdekvédelmi Egyesületének vezetôi, látván, hogy a jelenlegi hatalom és különösen Radu Vasile miniszterelnök cinizmussal kezeli ôket és tovább halogatja a beígért meghallgatást, végül is, kénytelenek voltak az illetékes strassburgi bizottsághoz fordulni az ügy rendezése végett.
Az Európai Parlament elnökéhez írt levélben a szervezet vezetôsége arra kérte a címzettet, hogy mind Strassburgban, mind pedig Bukarestben járjon közbe az autóvásárlók gondjának pozitív megoldásáért.
1999-re 4000 lejben állapították meg a tagsági díjat, amelyet az APCA 25-1105-112-704000-557-006-os bankszámlájánra (Cont nr.) kérnek postán elküldeni. Emlékeztetôül a cím: Banc Post, Calea Grivitei 168. Bucuresti, Filiala Grivita, Sector 1. A pénzküldeményrôl készített postai elismervény xerox-másolatát pedig a már jól ismert címre kérik borítékban eljuttatni: APCA Bucuresti, str. Padureni nr. 1., bloc 51., Sc. 1., Etj. III., Ap. 20., sector 6, cod 77756. Ez ugyanis alapfeltétele annak, hogy a reménykedôk ne maradjanak le a listáról — állítja Capusan Ioan, a Személygépkocsi- vásárlók Érdekvédelmi Egyesületének megyénkbeli képviselôje, akinél (telefonszáma 142-703) ellenôrizhetô a Bukarestben összeállított lajstrom.
A magánautósok és a szállítási tevékenységgel rendelkezô cégek egyaránt a tavalyi szinten járulhatnak hozzá a különleges útalap létrehozásához március közepéig — ígéri a román közlekedési miniszter. A "Basescu-illeték" befizetése január 25-én, hétfôn veszi kezdetét elôreláthatólag. E napra tehetô — szerinte — a vonatkozó rendeletnek a Monitorul Oficialban, a Hivatalos Közlöny román nyelvû kiadásában való megjelenése. Március 15-tôl viszont — a tavalyi 40,6 százalékos inflációra hivatkozva — ugyanilyen mértékben kívánják fölemelni az útadót azok számára, akik nem siettek eleget tenni kötelességüknek.
A katalizátorok csak akkor képesek a kipufogógázok mindhárom káros összetevôjét jó hatásfokkal semlegesíteni, ha a motorba beszívott benzin—levegô keverék összetétele megfelel az úgynevezett sztöchiometrikus aránynak (a=1). Az ábra diagrammjai az egyes káros komponensek változásának jellegét szemléltetik katalizátor nélkül (szaggatott vonalak) és katalizátorral (folytonos vonalak). Látható, hogy a katalizátor a CO- és CH-tartalmat az egész ábrázolt tartományban jelentôsen képes csökkenteni, az NOx-tartalom azonban az a=1 határ átlépésekor ugrásszerûen megnô. Mindhárom összetevô csak akkor tartható minimális szinten, ha a keverék-összetétel egy szûk tartományon belül (a=0,99...1) változik.
A keverék-összetétel kizárólag akkor tartható ebben a katalizátor-ablaknak nevezett szûk tartományban, ha van egy alkalmas érzékelôeszköz, ami a légviszony nagyságától, illetve annak megváltozásáról információt tud adni. Ez az eszköz az úgynevezett lambda-szonda. Segítségével a befecskendezô-rendszer vagy az elektronikus vezérlésû porlasztó mûködését olyan pontossággal lehet irányítani, hogy a keverék-összetétel az említett szûk tartományban maradjon. Ha ez sikerül, akkor a katalizátor a káros anyagok több mint 90 százalékát képes semlegesíteni. Lambda-szonda nélküli vezérlés esetén a katalizátor hatásfoka lényegesen csökken, akár 50%-ra is visszaeshet. Ugyanakkor a katalizátor hatékony üzemelése bizonyos hômérséklethatárokhoz van kötve. Körülbelül 250 °C alatt gyakorlatilag hatástalan. A kedvezô hômérséklettartomány 400...800 C. A 800 °C hômérséklet feletti már káros, különösen 1000 C-on túl gyorsul fel a termikus túlterhelés miatti öregedés.
A katalizátorban végbemenô oxidációs folyamatok hôenergia felszabadulásával járnak. Ez a hôenergia fokozza a katalizátor belsô melegedését. Ha valamilyen okból ezek a folyamatok felerôsödnek (például gyújtáshibák következtében megnô a kipufogógázban a szénhidrogének (tüzelôszer) és az oxigén mennyisége), akkor a hômérséklet akár 1400 °C-ot is elérhet, ami tönkreteszi a katalizátort. Ezért a gyújtóberendezésnek a motor teljes üzemi tartományában megbízhatónak, az égésfolyamat biztos indítására képesnek kell lennie. Ezen követelményeknek a viszonylag nagy gyújtási energiát szolgáltató, megszakító nélküli elektronikus gyújtóberendezések felelnek meg.
A katalizátorok csak akkor tudják hosszú idôn át megôrizni mûködôképességüket, ha a gépkocsi motorja ólommentes benzinnel üzemel. Az ólomvegyületek ugyanis lerakódnak a katalizátor belsejében, eltömik az aktív rész pórusait és ezáltal csökkentik a vegyfolyamat lezajlását elôsegítô felület nagyságát. Hasonló, nemkívánatos hatást idézhetnek elô egyes motorolaj-adalékokból származó égéstermékek.
Ígéretünkhöz híven folytatjuk a tavaly decemberben elfogadott 906-os kormányhatározat ismertetését.
Eszerint minden olyan gépjármû után, amely Romániában van bejegyezve, illetve amit nem említettünk elôzô cikkünkben a személygépkocsi, autóbusz, motorkerékpár és közúti traktor kategóriában, súlycsoport (legnagyobb össztömeg) alapján a következôképpen szükséges kötelezô biztosítást fizetni:
a) 2300 kg-ig, ha a tulajdonos magánszemély, akkor az 1999. január 1. — május 31. közötti idôszakra 185.000, míg a június 1. — december 31. közötti periódusra 253.000 lejt. Jogi személy birtokában lévô kocsiért vagy vontatóért az elsô öt hónapra 264.000, a fennmaradó 7 hónapra pedig 367.000 lejt kérnek.
b) 2301 és 3500 kiló engedélyezett maximális súly között a magánszemélynek elôbb 289.000, majd 400.000, a jogi személynek elsô lépésként 363.000, késôbb 505.000 lejt kell fizetnie.
c) 3501-tôl 7500 kilóig a fizikai személy nevére beírt jármû után május végéig 400.000, júniustól 542.000 lej a megszabott összeg, a vállalati és intézményi tulajdonban lévô szállítóeszköz biztosítási díja pedig 5 hónapra 452.000, utána — év végéig — 633.000.
d) amennyiben a motoros jármû autorizált legnagyobb súlya meghaladja a 7501 kilót esetleg el is éri a 16 tonnát, akkor már 482.000 lejt k&oacut